A nemzetközi környezetvédelmi egyezmények jelentősége és végrehajtása nemzeti szinten. Nemzeti kapacitásfejlesztési felmérés Magyarországon

A nemzetközi környezetvédelmi egyezmények jelentősége és végrehajtása nemzeti szinten Nemzeti kapacitásfejlesztési felmérés Magyarországon

A nemzetközi környezetvédelmi egyezmények jelentősége és végrehajtása nemzeti szinten. Nemzeti kapacitásfejlesztési felmérés Magyarországon A Globális Környezetvédelmi Alap által támogatott nemzetközi projekt Projekt száma: GF/2740-03-4687 GF/3010-03-19 A nemzetközi projekt végrehajtó szervezete: ENSZ Környezetvédelmi Programja, Globális Környezetvédelmi Alap A nemzetközi projekt végrehajtásának nemzeti végrehajtó szervezete: CEEweb a Biológiai Sokféleségért A nemzetközi egyezmények nemzeti koordinációs szervezete: Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium A kiadvány készítésének éve: 2008

Vezetői Összefoglaló A három Riói Egyezmény (Egyezmény a Biológiai Sokféleségért, Éghajlatváltozási Keretegyezmény és Egyezmény a Sivatagosodás és Aszály Elleni Küzdelemről) célja, hogy válaszokat adjon a globális környezeti kihívásokra, ahol elengedhetetlen a közös nemzetközi együttműködés. Elsősorban a Részes Felek felelősek ezen egyezmények végrehajtásáért. Az egyezmények megszületése óta ezen országok kormányai számos intézkedést és programot kezdeményeztek és valósítottak meg. Több területen is előrelépés mutatkozik e nemzetközi jogi eszközök céljainak megvalósulása terén, ugyanakkor a legtöbb országban még mindig hiányosságok tapasztalhatók. A nemzeti kapacitásfelmérő értékeléseket célzó program globális szinten zajlott a Globális Környezetvédelmi Alap és az ENSZ Környezetvédelmi Programja, az ENSZ Fejlesztési Programja és a Világbank támogatásával. A program célja az volt, hogy kijelöljék a tennivalókat azon kapacitások fejlesztésére, amelyek nemzeti szinten hiányoznak a Riói Egyezmények megvalósításához. A magyarországi felmérés a biológiai sokféleség, éghajlatváltozás és sivatagosodás témában több mint száz érintettet, valamint több tucat szakembert vont be a helyzetelemzésbe és a jövőbeni lépések megtervezésébe. Külön figyelmet fordítottunk a horizontális (cross-cutting) témakörökre és a különféle területek szinergikus hatásaira. A rendelkezésre álló kapacitásokat és kapacitáskorlátokat rendszerszinten, intézményi és egyéni szinten vizsgáltuk a következő területeken: nemzeti szakpolitikák és jogi szabályozási keretek, gazdasági szabályozási keretek, vertikális és horizontális együttműködés és szubszidiaritás, tudásbeli hiányosságok a kutatás területén, információgazdálkodás és adatgyűjtés, tudásbeli hiányosságok az oktatás területén, valamint a tudatosság a három témához és a fenntartható fejlődéshez kapcsolódóan. A kijelölt jövőbeni tevékenységeknek ezen korlátokra kell választ adniuk, és hozzá kell járulniuk a három Riói Egyezmény követelményeinek hatékonyabb végrehajtásához ezáltal növelve Magyarország hozzájárulását a globális környezeti menedzsmenthez.

Tartalomjegyzék Rövidítések...3 1. Bevezető...4 1.1. Környezet és globalizáció...4 1.2. A három Riói Egyezmény...5 1.3. A nemzetközi kapacitásfelmérő program általános célkitűzései...6 2. A kapacitásfelmérés folyamata Magyarországon...7 2.1. A projekt koordinációja...7 2.2. Projektindító konferencia...7 2.3. Az éghajlatváltozáshoz kapcsolódó helyzetfeltárás menete...7 2.4. A biológiai sokféleséghez kapcsolódó helyzetfeltárás menete...8 2.5. A sivatagosodáshoz kapcsolódó helyzetfeltárás menete...9 2.6. A horizontális kérdésekhez kapcsolódó helyzetelemzés...9 2.7. Projektzáró konferencia...10 3. Helyzetelemezés, hiányosságok és végrehajtási javaslatok a három Riói Egyezményhez kapcsolódóan...10 3.1. Horizontális kapacitásigények rendszerszinten...11 3.2. Horizontális kapacitásigények intézményi szinten...15 3.3. Horizontális kapacitásigények egyéni szinten...17 4. Kapacitásfejlesztési Akcióterv...18 4.1. Nemzeti szakpolitikák és jogi szabályozási keretek...20 4.2. Gazdasági szabályozási keretek...21 4.3. Vertikális és horizontális együttműködés és szubszidiaritás...22 4.4. Tudásbeli hiányosságok a kutatás területén...23 4.5. Információgazdálkodás és adatgyűjtés...24 4.6. Tudásbeli hiányosságok az oktatás területén...25 4.7. Tudatosság a három témához és a fenntartható fejlődéshez kapcsolódóan...26 4.8. A Kapacitásfejlesztési Akcióterv megvalósítása...27 4.9. Nyomon követés és értékelés...27 5. Mellékletek...28 5.1. Melléklet A Tanácsadó Testület és a tematikus munkacsoportok tagjai...28 5.2. Melléklet A projektindító konferencia programja...29 5.3. Melléklet Az éghajlatváltozással kapcsolatos helyzetértékelés során megkeresett szakértők listája...30 5.4. Melléklet A fenntartható fejlődést elemző, szakterületeket átfogó munkacsoport tagjai...31 5.5. Melléklet A projektzáró konferencia programja...32

Rövidítések CBD GEF MTA KvVM NFFS UNEP NCSA NFFT UNCCD UNCED UNDP UNFCCC Egyezmény a Biológiai Sokféleségért (Convention on Biological Diversity) Globális Környezetvédelmi Alap (Global Environment Facility) Magyar Tudományos Akadémia Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium Nemzeti Fenntartható Fejlődési Stratégia Az ENSZ Környezetvédelmi Programja (United Nations Environment Programme) Nemzeti Kapacitásfelmérés (National Capacity Self-Assessment) Nemzeti Fenntartható Fejlődés Tanács ENSZ Egyezmény a Sivatagosodás és Aszály Elleni Küzdelemről (United Nations Convention to Combat Desertification) ENSZ Környezet és Fejlődés Konferencia (United Nations Conference on Environment and Development) Az ENSZ Fejlesztési Programja (United Nations Development Programme) ENSZ Éghajlatváltozási Keretegyezmény (United Nations Framework Convention on Climate Change) 3

1. Bevezető 1.1. Környezet és globalizáció Világunkat fokozódó bizonytalanság jellemzi. Óriási erőfeszítéseket teszünk arra, hogy a gazdasági fejlődés és a versenyképesség fokozásával oldjuk meg azon problémákat, amelyek látszólag ma a legnagyobb kihívásokat jelentik. Ugyanakkor ezen jelenlegi folyamatok jelentős környezeti változásokat hoznak magukkal, amelyek nemcsak egy nemzet, hanem az egész bolygó sorsát érintik és ezzel új kihívások elé állítják a társadalmat. Ilyen változás például az éghajlatváltozás, a szegénység, a környezetpusztulás vagy a csökkenő terméshozamok. A természeti feltételek megváltozása miatt jelentős kockázatok jelennek meg a mezőgazdaság, az energia- és vízgazdálkodás és egyéb gazdasági és társadalmi területeken. E folyamatok újabb válaszlépéseket kényszerítenek ki a döntéshozókból, miközben az ezekkel összefüggő társadalmi változásokra is válaszolniuk kell. Bár világunkról óriási tudást halmozunk fel, és a naponta születő újításoktól várjuk a problémák megoldását, mégsem vagyunk képesek a gazdasági, társadalmi és környezeti problémák közötti ok-okozati összefüggéseket felismerni. Bele-belecsipegetünk a problémahalmazba, de többnyire csak az okozatok és hatások kimondásáig jutunk el, így csővégi megoldásokat adunk. A valós okok rejtve maradnak, és mind nagyobb léptékben termelik újra a problémákat. A bizonytalanság egyik meghatározó oka nem más, mint globalizálódó társadalmunk. Az emberiség a helyváltoztatás eszközeinek fejlesztése révén fokozatosan veszítette el helyi kötődéseit, míg végül a közlekedés és a kommunikáció tökéletesítésével az egész Földet birtokába vette. Az adott társadalom saját környezetéhez való viszonya minden korábbi kultúrában meghatározó volt. Amikor egy társadalom felélte saját környezetét, kultúrája is megsemmisült vagy hanyatlani kezdett. A társadalmak alkalmazkodtak a területükhöz, mert rá voltak kényszerítve. Napjainkban azonban a mobilitás lehetővé tette a helyi lokalitás bolygóléptékű térré való kitágítását sőt még a bolygón túl is. Így az alkalmazkodás tere is globalizálódott. E globalizálódott társadalomban az egész emberiség áll szemben a teljes bolygóval. Mivel csak egy bolygónk van, és az alkalmazkodás globális léptékűvé vált, sok múlik az alkalmazkodásunk mikéntjén. Míg korábban egy helyi kultúra bukása nem veszélyeztette az emberiség egészének sorsát, manapság már jó ideje közös jövőben osztozunk. Az ózonfogyás és a globális éghajlatváltozás következményeit azok is megszenvedik, akik soha nem használtak CFC-t, vagy nem járultak hozzá az üvegházhatású gázok kibocsátásához. Mi több, a Föld fajai egyetlen fajtársuk túlkapásai miatt kerültek szigorú alkalmazkodási kényszer elé. A globalizáció miatt megszűntek a kizárólagos nemzeti ügyek. A gazdaság volt az első, amely átfonta a különböző társadalmi struktúrákat, és csak kevesek tudtak ettől akár csak részlegesen is elszigetelődni. A gazdaság kiterjeszkedését követte a környezeti problémák globalizációja a fent vázolt jelenségek kíséretében. Függetlenül attól, hogy jónak vagy rossznak ítéljük-e a globalizációt, elkerülhetetlen, hogy ebben a helyzetben az emberiség közös szabályokat alakítson ki. Manapság lehetetlen egy nemzetállamon belül olyan különleges szabályozókat bevezetni, amelyek jelentősen eltérnének más államok szabályozásától anélkül, hogy hátrányos helyzetbe hoznák az adott ország gazdaságát vagy társadalmát. Ezen felismerés következtében indult el az együttműködés a multilaterális környezeti egyezmények kidolgozására, valamint ennek szellemében született meg 1987-ben az ENSZ égisze alatt a Brundtand Bizottság jelentése. A jelentés helyesen állapította meg, hogy a környezet és fejlődés minden kérdése szorosan összefügg, bár a környezeti problémák valós okainak feltárását nem tette meg. 4

A többoldalú együttműködés terén fontos fordulópont volt az 1992-ben Rio de Janeiroban rendezett ENSZ Környezet és Fejlődés Konferenciája (UNCED). Ugyanezen év két új gobális megállapodás megszületéséhez vezetett, nevezetesen az Egyezményhez a Biológiai Sokféleségért és az Éghajlatváltozási Keretegyezményhez, amelyeket Rióban meg is nyitottak aláírásra. A Konferencia arról is döntött, hogy tárgyalások induljanak a sivatagosodás egyre növekvő problémáját célzó intézkedések kidolgozására. E tárgyalások vezettek el az ENSZ Egyezmény a Sivatagosodás és Aszály Elleni Küzdelemről megszületéséhez. Ezen három egyezményt hívjuk Riói Egyezménynek. 1.2. A három Riói Egyezmény Az Egyezmény a Biológiai Sokféleségért célja a biológiai sokféleség megőrzése és elemeinek fenntartható használata, a genetikai erőforrások hasznosításából származó előnyök igazságos és méltányos elosztása, beleértve a genetikai erőforrásokhoz való megfelelő hozzáférhetőséget, a releváns technológiák megfelelő átadását az ezen erőforrásokkal és technológiákkal kapcsolatos minden jog figyelembevételével és a megfelelő pénzeszközök biztosítását. Az egyezmény teljes végrehajtása, amely erősen függ a holisztikus megközelítéstől és ágazati integrációtól, nemcsak a kormányzati, hanem a gazdasági és egyéb szereplők aktív együttműködését is megköveteli. Ezért a Részes Felek nemzeti stratégiákat, terveket és programokat dolgoznak ki a biodiverzitás megőrzésére és fenntartható módon való használatára, valamint integrálják e szempontokat a különböző releváns ágazatokba, átfogó tervekbe, programokba és szakpolitikákba. Emellett az egyezmény alapelve értelmében minden állam szuverén joga erőforrásait a saját környezetpolitikájának megfelelően kiaknázni, ugyanakkor felelőssége annak biztosítása is, hogy a saját törvénykezési vagy ellenőrzési területén belüli tevékenységei nem okoznak károkat más országok vagy a nemzeti fennhatóságon kívül eső területek környezetében. Ezen felül az egyezmény előírja többek között a biodiverzitást érintő trendeket és veszélyeket monitorozó rendszer felállítását, valamint a védett területek rendszerének felállítását is. Az egyezmény szintén tartalmaz előírásokat a természeti erőforrásokkal való gazdálkodással kapcsolatban a védett területeken és azokon kívül is, szem előtt tartva a megőrzést és a fenntartható használatot, illetve a biodiverzitást veszélyeztető nem őshonos (invazív) fajok betelepülésének megelőzését, ellenőrzését és kiirtását. Veszély vagy károkozás esetén a Felek kötelesek azonnal értesíteni azon egyéb, esetlegesen érintett államokat, amelyek területén a biológiai sokféleséget káros következmények fenyegetik, valamint kötelesek lépéseket tenni a veszély megelőzésére és a károk minimalizálásra. Az egyezmény további kötelezettségeket ró a Felekre a kutatás és képzés területén, különös tekintettel a hagyományos életmódokat folytató bennszülött és helyi közösségek ismereteire és gyakorlataira. Az Éghajlatváltozási Keretegyezmény célja az üvegházhatású gázok (szén-dioxid, metán, nitrogén-oxid, hidrofluor-szénhidrogének, perfluor-szénhidrogének és kén-hexafluorid) légköri koncentrációinak stabilizálása az atmoszférában olyan szinten, amely megakadályozná az éghajlati rendszerre gyakorolt veszélyes antropogén hatást. Ezt a szintet olyan időhatáron belül kell elérni, amely lehetővé teszi az ökológiai rendszerek természetes alkalmazkodását az éghajlatváltozáshoz, továbbá, amely biztosítja, hogy az éghajlatváltozás ne fenyegesse az élelmiszertermelést, valamint amely módot nyújt a fenntartható gazdasági fejlődés folytatódására. Az egyezmény előírja az iparosodott országok üvegházgáz-kibocsátásának pontos és rendszeresen frissített nyilvántartását. A méltányosság, valamint a közös, de megkülönböztetett felelősség elve alapján és lehetőségeiknek megfelelően a Feleknek kötelességük megóvni az éghajlati 5

rendszert a ma élő és a jövő generációk számára. Ennek megfelelően a Felek vállalták, hogy tekintettel lesznek az éghajlatváltozásra többek között a mezőgazdaság, az ipar, az energiapolitika, a természeti erőforrások és a tengerpartok mentén folytatott tevékenységeik során. Emellett nemzeti stratégiákat, programokat dolgoznak ki az emberi tevékenység által okozott éghajlatváltozás lelassítására. A fejlett országokat képviselő Felek vezető szerepet játszanak a megvalósításban és ennek megfelelően kötelesek figyelembe venni a fejlődő országok különleges körülményeit. Az egyezmény szerint a Felek elővigyázatossági intézkedéseket tesznek az éghajlatváltozás előrejelzésére, megelőzésére vagy okainak csökkentésére, valamint káros hatásainak enyhítésére. Emellett olyan átfogó, ugyanakkor költséghatékony tudományos kutatásokat kell végezni, amelyek figyelembe veszik a társadalmi és gazdasági összefüggéseket is. Továbbá a Felek integrált, nemzeti fejlesztési programokat dolgoznak ki, amelyek a fenntartható fejlődés előmozdításán keresztül adnak válaszokat az éghajlatváltozásra. A Feleknek további kötelezettségeik vannak az együttműködés területén egy olyan nyílt, nemzetközi gazdasági rendszer előmozdításában, amely fenntartható gazdasági növekedéshez és minden országban fejlődéshez vezet, különös tekintettel a fejlődő országokra. Ebből adódóan a fejlett országok kötelessége segíteni a fejlődő országokat, hogy jobban tudják kezelni az éghajlatváltozás problémáit. Az Egyezmény a Sivatagosodás és Aszály Elleni Küzdelemről célja, hogy minden szinten hatékony, nemzetközi együttműködéssel és partnerségi megállapodásokkal támogatott intézkedésekkel, egy integrált megközelítés keretein belül és összhangban az Agenda 21-gyel küzdjön a sivatagosodás ellen és enyhítse az aszályok hatását azokban az országokban, amelyekben súlyos aszály és/vagy sivatagosodás tapasztalható, különös tekintettel Afrikára, azzal a szándékkal, hogy elősegítse a fenntartható fejlődés elérését az érintett területeken. E cél eléréséhez hosszú távú integrált stratégiákra van szükség, amelyek egyszerre irányulnak a talaj jobb termőképességére, valamint és a talaj és vízkészletek rehabilitációjára, megőrzésére és a velük való fenntartható gazdálkodásra. Az egyezmény teljes körű végrehajtásához a lakosság és helyi közösségek részvételére, a civil szervezetek, földtulajdonosok és más érdekelt felek bevonására van szükség, valamint a fellépést elősegítő környezet kialakítására mind magasabb, mind helyi szinteken. Ezen felül a Részes Feleknek teljes mértékben figyelembe kell venniük az érintett fejlődő és közöttük is különösképpen a legkevésbé fejlett országok speciális szükségleteit és körülményeit. A sivatagosodás által sújtott államok nemzeti, szubregionális és regionális akcióterveket dolgoznak ki és visznek véghez, amelyeknek demokratikus, alulról jövő megközelítésen kell alapulniuk. A Felek további kötelezettségei közé tartozik, hogy ezen programok teljes mértékben integrálva legyenek más fenntartható fejlődési nemzeti szakpolitikákba. A fejlett országokat képviselő Felek bátorítják az akciótervekhez szükséges jelentős anyagi támogatás mobilizálását, valamint elősegítik a megfelelő technológiákhoz, tudáshoz és know-how-hoz való hozzáférést. Továbbá a Felek figyelmet fordítanak a tudatformálásra, oktatásra és képzésre úgy a fejlődő, mint a fejlett országokban. 1.3. A nemzetközi kapacitásfelmérő program általános célkitűzései Noha 1992-ben úgy tűnt, hogy minden nemzet komoly kötelezettségeket vállalt a közös környezeti problémák megoldására, a rákövetkező években a figyelem mindinkább egyéb kérdések felé fordult, és a megvalósítás sok tekintetben hiányos maradt. E hiányosságok oka részben a nemzeti szinten jelentkező kapacitáshiányokra vezethető vissza, amely indokolttá tette egy globális program elindítását a Globális Környezetvédelmi Alap finanszírozásában. A nemzeti kapacitásfelmérő értékeléseket célzó projektek több mint 140 országban valósultak meg az 6

ENSZ Környezetvédelmi Programja (UNEP), az ENSZ Fejlesztési Programja (UNDP) és a Világbank közreműködésével. A UNEP/GEF támogatásával lezajlott magyarországi felmérés (ún. National Capacity Self-Assessment, továbbiakban NCSA) a három Riói Egyezményhez kapcsolódó kapacitások hiányosságait térképezte fel. A projekt során meghatározott tennivalók a legfontosabb kapacitásbővítési szükségletekre fogalmaznak meg válaszokat. Jelen tanulmány és a kapacitásproblémák meghatározásának alaptörekvése az, hogy a nemzetközi egyezmények eszközei hatékonyabban valósíthassák meg a Föld éghajlatának védelmét, a biológiai sokféleség megőrzését, valamint a sivatagosodási folyamat és a szárazság káros következményeinek csökkentését. 2. A kapacitásfelmérés folyamata Magyarországon 2.1. A projekt koordinációja A Riói Egyezményekhez kapcsolódó kapacitásokat felmérő projekt 2004-ben indult Magyarországon a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium részvételével, a CEEweb a Biológiai Sokféleségért (korábban: Közép- és Kelet-Európai Munkacsoport a Biodiverzitás Megőrzéséért) koordinációja mellett. A projekt megvalósulását a UNEP/GEF támogatta. A három egyezményhez kapcsolódóan tematikus szakértői munkacsoportokat hoztunk létre, akiket külső szakértők támogattak (a tagok és tanácsadók listáját az 5.1. Melléklet tartalmazza). A horizontális (cross-cutting) kérdések és szinergiák felismerését a fenntartható fejlődéssel foglalkozó negyedik munkacsoport biztosította. A projekt megvalósítása során külön hangsúlyt kapott a különböző érintettekkel való egyeztetés. Az információk, vélemények minél szélesebb körből való összegyűjtése konferenciákon, fórumokon, személyes interjúkon, írásbeli egyeztetéseken keresztül valósult meg. Az egyeztetések menetét az alábbiakban foglaltuk össze. 2.2. Projektindító konferencia A projekt 2004 elején, a Magyar Tudományos Akadémia Környezettudományi Bizottságával együttműködésben szervezett konferenciával indult, amelyen széles körben vettek részt kormányzati, nem-kormányzati és tudományos szervezetek képviselői. A projekt bemutatása után az előadók áttekintették a három egyezmény nemzetközi és hazai helyzetét, valamint a végrehajtást akadályozó tényezőket, és javaslatokat fogalmaztak meg a további teendőkre. Külön előadás foglalkozott az egyezmények megvalósításának fenntarthatósági összefüggéseivel, és vitára is lehetőség nyílt a résztvevőkkel. A projektindító konferencián megfogalmazottak a további felmérésnek is az alapját képezték. (A konferencia napirendjét az 5.2. Melléklet tartalmazza.) 2.3. Az éghajlatváltozáshoz kapcsolódó helyzetfeltárás menete Az egyezmény végrehajtását megvalósító intézményrendszer vizsgálata elsősorban az érintett államigazgatási szervek egy-egy döntéshozójával végzett szakértői megkérdezésén alapul. Mivel a felmérés keretében nem volt lehetőség az összes érintettel szakértői interjút készíteni, a fentiek ki lettek egészítve egy elektronikus kérdezésen alapuló megkereséssel is (35 megkérdezett bevonásával), amely alapján nemcsak az államigazgatás, hanem az érintett civil szervezetek, illetve a 7

magánszféra szakértői is kifejthették álláspontjukat. Az interjúk lefolytatása és a beérkező válaszok értékelése alapján készült összefoglalót megkapták a folyamatba bevont szakértők, akik így a következő konzultáció alkalmával egymás válaszainak ismeretében fejthették ki álláspontjaikat. Elsősorban országos hatáskörű szervezetek és intézmények részéről érkeztek vélemények, amelyek átdolgozott változata a jelenlegi értékelés legfőbb alapját képezte. (A folyamatban részt vevő szakértők listája az 5.3. Mellékletben található.) 2.4. A biológiai sokféleséghez kapcsolódó helyzetfeltárás menete A helyzetelemzés keretében áttekintettük a nemzeti, uniós és nemzetközi vonatkozású legfontosabb dokumentumokat. A vizsgálat célja elsősorban a biológiai sokféleségre vonatkozó hazai jelentések és elemzések áttekintése volt; másodsorban a nemzeti, nemzetközi és uniós szintű stratégiai dokumentumok feltérképezése és vizsgálata; harmadrészt a biológiai sokféleséggel összefüggésbe hozható ágazatok és szakterületek dokumentumainak elemzése. A cél a lehetséges kapcsolatok és hiányosságok feltárása volt a szabályozások és a végrehajtások tekintetében. A dokumentumok áttekintését egy módszertani táblázat segítette, amelyet az egyezmény cikkeire és a Részes Felek Konferenciáinak döntéseire alapozva alakítottuk ki. Elektronikus levélben kérdéseket jutattunk el egy 100 fős, az érintett ágazatok (mezőgazdaság, pénzügy, vidékfejlesztés, konzervációbiológia, természetvédelem, erdészet stb.) szakértőit magába foglaló csoportnak. Az első körben a 100 megkérdezettből 60 fő küldött vissza értékelhető válaszokat. A második és harmadik körben a beérkezett válaszokat feldolgozott formában küldtük ki további kérdésekkel kiegészítve. A végső, elkészült anyagot a folyamat minden résztvevője megkapta. A munkát egy tekintélyes szakemberekből álló tanácsadó testületet segítette (ld. 5.1. Melléklet). A terület szakértőivel interjúk készültek, ezek általában kétórásak voltak. A cél az volt, hogy feltárjuk a biológiai sokféleség megőrzésének lehetőségeit és hiányosságait az egyes jelentősebbnek ítélt ágazatok vonatkozásában éppúgy, mint a természetvédelem területén. A projekt keretében regionális fórumokat szerveztünk három magyarországi régióban. A fórumok célja a kérdőívek által gyűjtött információk regionális ellenőrzése és a kérdőívekből származó információk kiegészítése volt. A következő régiókat és helyszíneket választottuk: Vác, Duna-kanyar régió (kiválasztási szempontok: agglomeráció, középhegység, folyó, természeti értékek, turizmus stb.); Cegléd, Duna-Tisza közi régió (kiválasztási szempontok: mezőgazdaság, természeti értékek, hagyományos természetkímélő gazdálkodás, kulturális örökség, tájfajták stb.); Szolnok, a Tisza folyó régiója (kiválasztási szempontok: folyó, ártér, mezőgazdaság, hagyományos gazdálkodási módszerek jelenléte, infrastrukturális fejlesztések, intenzív termesztési módszerek stb.). Minden fórumra közel 80 főt hívtunk az adott térségből az alábbi szervezetek képviselői közül: FVM Hivatalok és más területei szervek (vidékfejlesztés, erdészet, állategészségügy, talaj- és növényvédelem), Agrárkamara, ÁNTSZ, Környezet- és Vízügyi Igazgatóság, civil szervezetek, önkormányzatok, kistérségi menedzserek, főépítészi hivatalok, áramszolgáltatók, bányavállalatok, pénzintézetek, egyházak, oktatási és kutatási intézetek, nemzeti parkok, érdekképviseleti szervezetek, múzeumok, művelődési házak, könyvtárak, gazdálkodók, vállalatok, szövetkezetek stb. 8

2.5. A sivatagosodáshoz kapcsolódó helyzetfeltárás menete Az egyezmény alkalmazásának értékelése a témában fellelhető dokumentumok felkutatásával, áttekintésével és rendszerezésével kezdődött, beleértve a külföldi szakirodalmat is. A helyzetelemzés súlypontját azon interjúsorozat képezte, amelynek során közel három tucat szakértőt, illetve a problémában érintett szerv képviselőjét kerestük meg, és személyes interjú során ismertük meg véleményüket. A szerteágazó vélemények alapján körvonalazódtak a helyzetfeltárás súlypontjai ennek alapján bizonyos elemek az előzetes várakozásokkal ellentétben nagyobb hangsúlyt kaptak (pl. adat- és információáramlás a döntéselőkészítés során). Az előzetesen összeállított anyagot (a kérdőíves felmérés elemeit és a stratégiai javaslatokat) három regionális kerekasztal-megbeszélésen vitattuk meg és egészítettük ki. A regionális megbeszéléseket olyan helyszíneken rendeztük, ahol adott volt a fogadókészség helyszín, szervezés és részvétel, jellemző volt a mezőgazdasági tevékenység, illetve a mezőgazdasággal, vidékfejlesztéssel kapcsolatos oktatás. A regionális megbeszélések helyszínei: Fejér Megyei Növény- és Talajvédelmi Állomás (Pálmai Ottó közreműködésével) Debreceni Egyetem (Győri Zoltán támogatásával) Gödöllőn a Szent István Egyetem ( Jolánkai Márton támogatásával) A meghívottak körét a tanácsadó testület és a helyi szervezők javaslatai alapján oly módon alakítottuk ki, hogy lefedje minden érintett kör képviselőjét gazdák, civilek, hatóságok, önkormányzatok, oktatási intézmények és kutatók kaptak meghívást és vitaanyagot, amennyiben visszajelezték részvételi szándékukat. A vitaanyag tartalmazta a kérdőíves felmérés megállapításait és az összegyűjtött szakanyagok alapján az egyezménnyel kapcsolatos eredményeket, teendőket. A lehetséges kitörési pontokat inkább ötletbörzeszerűen vázoltuk, elkerülve a hallgatóság előzetes befolyásolását. A rendezvények három részből álltak: a) általános bevezető, amelyben a projekt célkitűzéseiről, az egyezményről és a kapcsolódó két munkacsoport eredményeiről esett szó; b) vitaindító beszélgetés, amelyet a tanácsadó testület egy-egy tagja tartott (Velencén Várallyay György, Debrecenben Németh Tamás, Gödöllőn Stefanovits Pál akadályoztatása miatt Flachner Zsuzsanna); c) beszélgetés, amelyről részletes jegyzőkönyv készült. A vita során a hallgatók elmondták a véleményüket az elkészült anyagról, valamint a talajvédelem, aszály, földhasználat és vízkészlet-gazdálkodás aktuális kérdéseiről, problémáiról és feladatairól. 2.6. A horizontális kérdésekhez kapcsolódó helyzetelemzés A negyedik munkacsoport a horizontális, átfogó (cross-cutting) kérdéseket és azok fenntartható fejlődéshez való viszonyát vizsgálta. A csoport tagjai olyan kormányzati és civil szervezetek képviselőiből álltak össze, akik a fenntartható fejlődés témájával foglalkoznak (a munkacsoportba bevont szakértők listáját az 5.4. Melléklet tartalmazza). A bevont szakértők olyan, az NCSA projekthez is kapcsolódó tevékenységekben vesznek részt, amelyek hozzájárulnak a kapacitások felméréséhez vagy a megállapított hiányosságok kiépítéséhez. A személyes konzultációkon túl a résztvevők a tapasztalataikat, a további eredményeket és javaslatokat elektronikus levelezőlistán keresztül oszthatták meg. A levelezőlista a projekt lezárta után is működik, a javasolt intézkedések nyomon követésére ad alkalmat. A negyedik munkacsoport olyan korábbi felméréseket is alapul vett, amelyek azt vizsgálták, hogy az egyes társadalmi csoportok 9

hogyan értelmezik a fenntartható fejlődést, hol látják a kapacitáshiányosságokat, valamint a szükséges intézkedéseket a jövőre nézve. A munkacsoport megvizsgálta a Riói Egyezményekhez kapcsolódó három munkacsoport helyzetelemzését is. A szinergiák és átfogó kérdések feltárása alapján elkészült a Kapacitásfejlesztési Akcióterv, amely a mindhárom egyezmény megvalósítása során horizontálisan megjelenő hiányosságokra ad választ. Az Akcióterv elkészítése során a három tematikus munkacsoporttal is történt konzultáció. Jópár tevékenység indult az NCSA projekt ideje alatt, amelyek kapcsolódnak a projekt eredményeihez, és amelyekre azok ösztönzőleg hatottak. Ezáltal a projekt nem önmagában került megvalósításra, hanem valójában számos egyéb tevékenységhez is hozzájárult. 2.7. Projektzáró konferencia A projekt zárására 2008 júniusában egy, a Magyar Tudományos Akadémia Környezettudományi Bizottságával közösen rendezett konferencia keretében került sor. A meghívott előadók bemutatták az egyezmények megvalósításához rendelkezésre álló kapacitásokat, valamint a projekt során azonosított főbb tennivalókat a kapacitásfejlesztés területén a három egyezményhez kapcsolódóan. Szili Katalin, az Országgyűlés elnöke a fenntartható fejlődés nemzeti intézményrendszerét, a nemrég felállított Nemzeti Fenntartható Fejlődés Tanácsot mutatta be, amely az egyezmények megvalósítását integrált módon, a fenntarthatósági összefüggések feltárásával érinti. (A konferencia programját az 5.5. Melléklet tartalmazza.) 3. Helyzetelemezés, hiányosságok és végrehajtási javaslatok a három Riói Egyezményhez kapcsolódóan A három Riói Egyezményhez kapcsolódó tematikus jelentés mindhárom területen kapacitáskorlátokat azonosított. A legtöbb feltárt kapacitáshiányosság azonban több területhez is kapcsolódik, ezáltal a horizontális kérdések vizsgálata olyan kapacitáshiányosságokat tárt fel, amelyek mindhárom egyezménynél akadályozzák az előírások és célok teljes megvalósítását. Az NCSA folyamat a horizontális kapacitáskorlátokban hét prioritási területet határozott meg a rendszer, az intézmények és az egyén szintjén: Rendszerszinten: Nemzeti szakpolitikák és jogi szabályozási keretek Gazdasági szabályozási keretek Intézményi szinten: Vertikális és horizontális együttműködés és szubszidiaritás Tudásbeli hiányosságok a kutatás területén Információgazdálkodás és adatgyűjtés Egyéni szinten: Tudásbeli hiányosságok az oktatás területén Tudatosság a három témához és a fenntartható fejlődéshez kapcsolódóan 10

3.1. Horizontális kapacitásigények rendszerszinten A három egyezmény végrehajtásához szükséges rendszerszintű igények meghatározásához az egyezmények céljainak és intézkedéseinek, valamint a megvalósításhoz szükséges megfelelő környezet vizsgálatára van szükség. A három egyezmény kétségtelenül ambiciózus célkitűzéseket határoz meg a globális környezeti menedzsment érdekében. Az ENSZ Éghajlatváltozási Keretegyezmény célja: Az üvegházhatású gázok (szén-dioxid, metán, nitrogén-oxid, hidrofluor-szénhidrogének, perfluor-szénhidrogének és kén-hexafluorid) légköri koncentrációinak stabilizálása az atmoszférában olyan szinten, amely megakadályozná az éghajlati rendszerre gyakorolt veszélyes antropogén hatást. Ezt a szintet olyan időhatáron belül kell elérni, amely lehetővé teszi az ökológiai rendszerek természetes alkalmazkodását az éghajlatváltozáshoz, továbbá, amely biztosítja, hogy ne fenyegesse az élelmiszertermelést az éghajlatváltozás, valamint amely módot nyújt a fenntartható gazdasági fejlődés folytatódására. Az ENSZ Egyezmény a Sivatagosodás és Aszály Elleni Küzdelemről célja: Hogy minden szinten hatékony, nemzetközi együttműködéssel és partnerségi megállapodásokkal támogatott intézkedésekkel, egy integrált megközelítés keretein belül és összhangban az Agenda 21-gyel küzdjön a sivatagosodás ellen és enyhítse az aszályok hatását azokban az országokban, amelyekben súlyos aszály és/vagy sivatagosodás tapasztalható, különös tekintettel Afrikára, azzal a szándékkal, hogy elősegítse a fenntartható fejlődés elérését az érintett területeken. Az Egyezmény a Biológiai Sokféleségért célja: A biológiai sokféleség megőrzése, az elemeinek fenntartható használata, a genetikai erőforrások hasznosításából származó előnyök igazságos és méltányos elosztása, beleértve a genetikai erőforrásokhoz való megfelelő hozzáférhetőséget, a releváns technológiák megfelelő átadását az ezen erőforrásokkal és technológiákkal kapcsolatos minden jog figyelembevételével és a megfelelő pénzeszközök biztosítását. E célok elérése teljes mértékben integrált megközelítést kíván a környezeti menedzsment területén a fenntartható fejlődés elveinek megfelelően amely a sivatagosodásról szóló egyezmény szövegében is egyértelműen szerepel. Ezért szükség van a fenntartható fejlődés koncepciójának és elveinek komoly vizsgálatára, ahogy ez az NCSA folyamat során a munkacsoportok találkozóin és a konferenciákon is felmerült. A fenntartható fejlődés a társadalmi jóllét megvalósulása anélkül, hogy túllépnénk a környezet eltartóképességét. E gondolat felismeri, hogy egy gazdaság, amely az anyagi jólétet és az emberi társadalom növekedését szolgálja, nem élvezhet elsőbbséget ellenőrizetlenül a természeti környezettel szemben. Az anyagi jólétet nem lehet biztosítani sem a környezet fenntartó funkcióinak és minőségének megőrzése, sem pedig egy megbízható gazdaság és egy jól szervezett, demokratikus társadalom nélkül. 11

A fenntarthatóságot négy alapkritérium biztosítja: Holisztikus szemlélet, hogy megérthessük a szociális, gazdasági és környezeti összefüggéseket és ezeket figyelembe vegyük döntéseinkben. Az erőforrásokhoz való egyenlő hozzáférés biztosítása mindenki számára a társadalmi igazságosság előfeltétele. Fontos az erőforrások fenntartható használata annak érdekében, hogy megőrizzük a környezet eltartóképességét és biztosítsuk az erőforrások hosszú távú használatát, elég erőforrást hagyva a jövő generációk számára is. A környezetminőség biztosítása elválaszthatatlanul összekapcsolódik az ökológiai feltételekkel, amely minden élőlény létezéséhez szükséges. E kritériumok nagy része legalábbis valamilyen mértékben mindhárom egyezmény szövegében megjelenik, és nemzeti szintű programokat írnak elő a megvalósításukhoz. A holisztikus megközelítéshez a lehető legnagyobb következetességre van szükség az egyezmények között és azokon belül. Ez megjelenik az sivatagosodásról szóló egyezményben (2. cikkely: olyan integrált szemléletre van szükség, amely összhangban áll az Agenda 21 szemlélettel) és a biológiai sokféleségről szóló egyezményben is (6. cikkely: a biodiverzitás szempontjainak integrálása releváns ágazati és ágazatközi tervekbe, programokba és szakpolitikákba). A holisztikus szemlélet szükségszerűsége miatt a negyedik munkacsoport megvizsgálta e három terület (éghajlatváltozás, biodiverzitás és talajvédelem) összefüggéseit. Az éghajlat alapvető ökológiai kereteket biztosít a talaj és a biodiverzitás számára. Az éghajlat meghatározza a biodiverzitás alakulását, és befolyásolja nemcsak közvetlen, hanem közvetett módon is, pl. a talaj adottságain keresztül. A biodiverzitás szintén befolyásolja a talaj adottságait, és mindkettő hatással van az éghajlatra. Globális és lokális szempontból szintén megvizsgáltuk a három egyezményt. A talajminőség romlásának globális vetülete valójában az éghajlatváltozás. A talajpusztulásáért nem kizárólag a helyi közösségek tehetők felelőssé, hanem az éghajlatváltozás is, amely bár külső tényező, ugyanolyan jelentőségű, mint a helyi közösség által használt talajművelési formák. A sivatagosodásról szóló egyezmény hangsúlyozza a helyi közösségek felelősségét a fenntartható talajművelésben, azonban fontos a globális, külső tényezők figyelembe vétele is. Hasonló a helyzet a biodiverzitás terén. Egy olyan jelentős külső tényező, mint az éghajlatváltozás, vissza nem fordítható változásokat generál még akkor is, ha a helyi közösség fenntartható módon gazdálkodik. Az éghajlatváltozásnak szintén vannak ártatlan áldozatai, amikor egy helyi közösség nem okoz ugyan környezeti kárt, de földrajzi fekvésének köszönhetően fokozottan szenved annak következményeitől. Mindezen összefonódások holisztikus megközelítést követelnek a nemzeti szakpolitikák kidolgozásában ahhoz, hogy a három egyezmény célkitűzései megvalósíthatók legyenek, továbbá rendszerszintű kapacitásfejlesztési következményekkel is járnak. A fenntartható erőforrás-használat szükségszerűségét (biodiverzitás elemei, ökoszisztémák) mindhárom egyezmény megemlíti (CBD 1. cikkely, UNCCD 2. cikkely 2. paragrafus, és UNFCCC 4. cikkely 1.d. paragrafus). A fenntartható erőforrás-használat alapja a helyi ökológiai adottságokhoz alkalmazkodó gyakorlatok alkalmazása, amelyek az ökoszisztémák eltartóképességén belül maradnak, és a társadalom szükségletei igazolják. Ez magába foglalja a természeti erőforrások használatának mennyiségi szabályozását, a kibocsátások és az invazív, idegenhonos fajok kontrollálását, valamint az ökoszisztémák térszerkezetének figyelembe vételét. Mindezen követelményeket többek között a technológiatranszfer és az anyagi források rendelkezésre bocsátásának révén kell biztosítani, amit mindhárom három egyezmény előír. 12

Mindhárom egyezményben valamilyen fokig megjelenik a társadalmi igazságosság elve is. Az Egyezmény a Biológiai Sokféleségért a genetikai erőforrásokból származó jövedelmek tisztességes és egyenlő megosztását hangsúlyozza. A sivatagosodásról szóló egyezmény, noha nem említi a méltányosságot, jobb életviszonyokat vár el, míg az Égahjlatváltozási Keretegyezmény a tiszta fejlesztési mechanizmusok révén igyekszik hozzájárulni a fejlődő országok fenntartható fejlődéséhez. Azonban fenntarthatósági szempontból a társadalmi igazságosság kritériumának megvalósulásához nemcsak az államok között, hanem az államokon belül is szükség van a hasznok igazságos elosztására és az erőforrásokhoz való egyenlő hozzáférés biztosítására. A környezet minőségének biztosítása minden Riói Egyezmény esetében nagymértékben releváns. Fontos, hogy a környezetet egységes, oszthatatlan egésznek tekintsük, amelynek egyik eleme sem létezhet a másik nélkül. A környezet valójában nem más, mint az elemei közötti interakció. Következésképpen téves azt az elemeire szétválasztani, mint például talaj, víz, levegő, élővilág vagy épített környezet. Fenntarthatósági szempontból az oszthatatlan környezetnek három tulajdonsága van: a környezet minősége, a természeti erőforrások mennyisége és a térszerkezet. Ha a környezetállapot javítására vonatkozó intézkedések nem veszik egyformán figyelembe e három tulajdonságot, akkor negatív hatások várhatók a környezet másik két jellemzőjében, az eredeti negatív hatás áthelyeződik térben vagy időben, és a környezeti teher megsokszorozódik. A környezeti terhek áthelyeződéséért a környezeti szabályozás ágazati megközelítése tehető felelőssé. Az egyes környezeti elemeket célzó szabályozások egy-egy elem minőségének javulását eredményezik a többi rovására. Ugyanez vonatkozik az egész rendszerre: az egy ponton csökkentett terhelés máshol jelenik meg fokozottan. Például az éghajlatváltozás mérséklésére és az alkalmazkodásra tett intézkedések megfelelő szabályozási keretek hiányában végső soron ellentmondásosak. Míg a mérséklést célzó intézkedések az üvegházhatású gázkibocsátások csökkentését követelik, addig a hatásokhoz (szélsőséges időjárások, hőhullámok, áradások, viharok) való alkalmazkodásra vonatkozó intézkedések természeti erőforrás- és energiafelhasználást igényelnek (vagyis az üvegházhatású gázkibocsátások növekedését eredményezik), amely így pozitív visszacsatolást eredményez. Ebből kifolyólag a környezeti problémákat integrált módon kell megközelítenünk a problémák mögött rejlő igazi okok kezelésén keresztül, pusztán a hatások tüneti kezelése helyett. A biodiverzitás csökkenése, a globális éghajlatváltozás és a sivatagosodás csak néhány ezen hatások között, míg a környezeti problémák mögött valójában a termelési és fogyasztási mintázatok, a településszerkezet és infrastruktúra, a jogi és gazdasági szabályozók, valamint a társadalmi értékrend és egyéb kulturális hajtóerők állnak. A három egyezmény célkitűzésének megvalósításához szükséges fent említett kritériumok számos átfogó, rendszerszintű kapacitásfejlesztési intézkedést szükségeltetnek a jogi és gazdasági szabályozók harmonizálásának terén. A három munkacsoport felmérésében, amely számos érintett fél bevonásával zajlott a teljes folyamat során, több kapacitáskorlát is felmerült, aláhúzva a fent említett kritériumok fontosságát. Az NCSA folyamat konzultációi során azonosított rendszer-, intézményi és egyéni szintű kapacitásbeli hiányosságokat a következőkben részletezzük: A Biológiai Sokféleség Egyezményhez kapcsolódó kapacitásigények rendszerszinten: A biológiai sokféleség csökkenése mögött rejlő okok kezelése nem élvez politikai támogatottságot és elsőbbséget. A közszférát és a magánszektort a profitszerzés, a gazdasági növekedés és a versenyképesség dominálja. Jellemző a jogszabálybeli hiányosságok és belső ellentmondások, indokolatlanul sűrű változtatások, módosítások, áttekinthetetlen jogi anyagok léte, valamint az elégtelen végrehajtás. Az ügyészek gyakran felkészületlenek a témában, a bíróságok forráshiánnyal 13

küzdenek. A bíróságok nem kapnak szükséges mennyiségi és minőségi információt a hivatalos eljárások indításához sem az állampolgároktól, sem civil vagy kormányzati szervezetektől. A pénzügyi döntéshozatali folyamatokban nem szerepel szempontként a biodiverzitás megőrzésének kritériuma. A gazdasági és pénzügyi ösztönzők és az adórendszer nincs tekintettel a biodiverzitás megőrzésének szempontjaira. Nincsenek összehangolva a védett területek különböző kategóriái, nincsenek meghatározva a szükséges eszközök, a pufferzónák szabályozása nem fejeződött be. A védett fajok és a területek tájléptékű kezeléséről szóló tapasztalatok visszajelzésére nincs mód. Szintén hiányzik a tájvédelem átfogó gyakorlati szakmai tartalmának meghatározása, a tájvédelmi szintű tervezés és védelem. Jellemző az ésszerűtlen területfelhasználás, az ember által létrehozott környezet térhódítása. A barnamezős területek helyreállítása helyett a mai gyakorlat inkább a zöldmezős területfoglalás. A nemzeti és regionális fejlesztések nem tekintik a biodiverzitást megőrzendő keretfeltételnek, amelyhez alkalmazkodniuk kell. Nem minden esetben készül hatásvizsgálat a programok és tervek biodiverzitásra gyakorolt hatásáról, pl. költségvetési javaslatok esetében. Az önkormányzatok gyakran egyáltalán nem törődnek a természeti környezettel. Általános jelenség a feltáratlanul maradt értékek megléte, valamint a helyi felelősségvállalás és az önkormányzati együttműködések hiánya. A gazdasági szabályozók nem részesítik előnyben a hosszú távon megtérülő befektetéseket, amelyek környezeti előnyökkel járnának, így a gazdasági szereplőket az azonnali profitszerzési magatartás jellemzi. A banki hitelekre építő fejlesztések következtében fokozódik a különböző szereplők kiszolgáltatottsága. Ugyanakkor a pénzügyi intézetek nem szabják a finanszírozás feltételéül a biodiverzitás megőrzését és az ökoszisztéma szolgáltatások (pl. talajképződés vagy éghajlatszabályozás) fenntartását. Az Éghajlatváltozási Keretegyezményhez kapcsolódó kapacitásigények rendszerszinten: A nemzeti szakpolitikákban ellentmondások észlelhetők az éghajlatváltozást és energiát illetően (pl. a Nemzeti Éghajlatváltozási Stratégia és a nemzeti energiapolitika között). Jellemző a hatástalan ösztönzők jelenléte a megújuló energiatermelésben. Nincs konszenzus és megfelelő együttműködés az ágazatok között az éghajlatváltozást mérséklő és az alkalmazkodást célzó intézkedéseknek a biodiverzitásra és talajra tett káros hatásai tekintetében (pl. biomassza-termelés). A sivatagosodásról szóló egyezményhez kapcsolódó kapacitásigények rendszerszinten: Még midig hiányoznak a talajpusztulást és aszályt célzó, megfelelő, hosszú távú nemzeti szakpolitikák. A döntéshozók akárcsak a társadalom tudatossága és felvilágosítottsága nem elegendő ahhoz, hogy a komplex talajvédelem kérdéseit megvitassa. Nem minden esetben készülnek el a programok és tervek talajra gyakorolt hatásvizsgálatai. A talajpusztulás problémája nem élvez megfelelő politikai támogatottságot. 14

3.2. Horizontális kapacitásigények intézményi szinten A három tematikus vizsgálat intézményi szinten is felszínre hozott kapacitáshiányosságokat. A legfontosabb az intézmények és hatóságok hiányos vertikális és horizontális együttműködése és felelősségvállalása az adatgyűjtésben és információgazdálkodásban, valamint a tudásbeli hiányosságok, amelyek akadályozzák a szakpolitika a fejlődését és megvalósítását. A Biológiai Sokféleség Egyezményhez kapcsolódó kapacitásigények intézményi szinten: A kormányzaton belül a KvVM tartozik teljes körű, delegált felelősséggel a Biológiai Sokféleség Egyezményben foglaltak megvalósulásának biztosításáért, holott az egyezményt kihirdető törvény öt minisztériumot említ felelősként. Nincs valós stratégiai koordináció az egyes minisztériumok között. Nincs megfelelő visszacsatolás a Nemzeti Környezetvédelmi Program végrehajtásáról. Az éves és a programvégi vizsgálatok nem vezetnek valós eredményekhez a kedvezőtlen folyamatok befolyásolása révén. Az ágazati és szakmai tervezési, programozási folyamatok nem nyitottak a civil részvételre a korai szakaszokban, gyakran még a legutolsó fázisokban sem. Nincs átfogó biodiverzitás-kutatási stratégia. A biodiverzitás monitorozása nem alapvető és integrált része az átfogó kutatási stratégiáknak és speciális kutatási projekteknek. Jellemző a kutatás finanszírozásának visszaesése. A kutatási programok gyakran forrásirányultságúak. Nincsen kialakult keret a biodiverzitás monitorozási rendszer eredményeinek feldolgozására és alkalmazására. Az agrártámogatások és egyéb ágazati folyamatok hatásainak a biodiverzitásra tett hatásai jelenleg nincsenek monitorozva, vagy az nem szisztematikus módon történik. Nem áll rendelkezésre jelenleg olyan adatbázis, amely magába foglalná a genetikai sokféleséggel, fajokkal és élőhelyekkel és a tájszintű sokféleséggel kapcsolatos trendeket, és amelyet a szakemberek és a lakosság is használni tudna. Fontos lenne ezen adatokat összekapcsolni a vízgazdálkodásról, mezőgazdasági használatról, infrastrukturális fejlesztésekről szóló adatokkal. A Magyar Információs Társadalom Stratégia nem tartalmaz semmilyen erre vonatkozó célkitűzést. A génkonzervációra szakosodott intézmények számára nincs biztosítva a megfelelő intézményi és anyagi háttér. A kutatások finanszírozása kizárólag gazdasági érdekeltségből származik. A helyi önkormányzatok és a lakosság nincsen kellőképpen bevonva a biodiverzitásmegőrzés folyamatába. Az utóbbi két évben történt kisebb létszámnövelés ellenére a személyi kapacitások hosszabb ideje tartó, jelentős csökkentése miatt a központi és regionális természetvédelmi intézmények humán kapacitásbeli problémákkal küzdenek. A nemzeti parkok személyi erőforrások hiányában nem képesek ellátni szaporodó alapfeladataikat sem. A regionális fejlesztési hivatalok nem rendelkeznek környezetvédelmi szakemberekkel, ugyanakkor a regionális tervező hivatalok kompetenciája is igen csekély. Az önkormányzatok ritkán alkalmaznak megfelelően képzett szakembereket. A civil szervezetek helyzete bizonytalan anyagi hátterük miatt, így kevésbé tudnak részt venni a biodiverzitás megőrzésére, mezőgazdaságra (talajvédelemre) és éghajlatváltozásra irányuló feladatokban. A profitorientált szervezetek ritkán alkalmaznak biodiverzitáshoz értő szakembert 15

(szaktanácsadáshoz vagy elemzéshez). A természetvédelmi szervezetek, intézmények anyagi forrásai nem elegendők a feladatok elvégzéséhez. Nincs horizontális finanszírozási keretrendszer a biodiverzitás megőrzésére, amely magába foglalna egyéb szektorokat (itt külön kiemelendő a mezőgazdaság és vidékfejlesztés, az infrastruktúra és a regionális fejlesztések köre) vagy önkormányzatokat. A pedagógusok nincsenek érdekeltté téve és ösztönözve, hogy a biodiverzitást kiemelt hangsúllyal, gyakorlatorientáltan oktassák. A tanárképzés területén hiányzik a komplex problémamegoldó kezelés, az ismertetés technikáinak és készségeinek elsajátíttatása. A tanárok faj- és terepismerete általában nem megfelelő. Hiányzik a hagyományos és megőrző gazdálkodás, a hasznosítás oktatási technikáinak kifejlesztése és megismertetése (kivéve az erdei iskolákat). Az oktatási rendszerben nem alkalmazzák a rendszerszintű megközelítést, és nem erősítik a problémamegoldó képességeket. A tantárgyakat izoláltan oktatják, késik az ismeretszerzés tapasztalati alapokra helyezése és sajátélmény-központúvá tétele. Hiányzik a kultúra és a biológiai sokféleség elemei, megőrző használata közötti kapcsolat megismertetése az oktatás minden szintjén, beleértve a szakiskolákat és a felnőttképzéseket is. A sivatagosodásról szóló egyezményhez kapcsolódó kapacitásigények intézményi szinten: Bár jól kiépült intézményrendszer áll rendelkezésre, az egyezményhez (tágabb értelemben a talajvédelemhez) kapcsolódó feladatok mégsem tisztázottak. Az egyes intézmények és szintek között nincsen koordináció, hiányzik a célok harmonizációja és a prioritások meghatározása. Általánosságban jól képzett, de kevés szakember áll rendelkezésre a szakhatósági munkában, ezért tevékenységük és koordinációjuk kevésbé hatékony. Nem tisztázott az egyezményhez kapcsolódó jogi háttér. Nem történt meg az egyezményhez kapcsolódó feladatok meghatározása, lebontása, ütemezése és pénzügyi tervezése, valamint beillesztése az általános költségvetésbe. A meglévő jogszabályok végrehajtása nem megfelelő, előfordulnak ellentmondások (vízügy-természetvédelem), a jogszabályalkotásra rányomja bélyegét a politikai akarat (vagy annak hiánya). A pénzügyi háttér igen szűkös és rossz elosztású, emiatt sok intézmény került kiszolgáltatott helyzetbe. Az intézményekben és az egyezményhez kapcsolódóan az adatgyűjtés és információgazdálkodás hiányos és rendezetlen. Hiányzik a komplex, folyamatorientált szemlélet. A létező Talajvédelmi Információs és Monitoring Rendszer (TIM) anyagi okok miatt kerülhet veszélybe. Az adatfeldolgozás és az adatok publikálása több évet késik, ez utóbbi a kutató publicitási hajlandóságától függ, ugyanakkor a szűk szakmai közönség számára íródott közlések az átlagember számára nem elérhetők és nem is érthetők. A modern, integrált monitorozási rendszer és GIS-adatbázis kidolgozása, amely területi adatbázisokat, monitorozást és dinamikus modellezést (pl. erózióra, deflációra vagy talajhasználatra) foglalhatna magába, még nem történt meg. Bár az információhoz való hozzáférés fokozatosan javul, de néha nehézkes és nagyon költséges. Az éghajlatváltozási keretegyezményhez kapcsolódó kapacitásigények intézményi szinten: A különböző minisztériumok döntéshozóit ritkán delegálják a tárcaközi bizottságba, amely az egyezmény ágazatközi koordinációját hivatott biztosítani. A tárcákon belül nem mindig biztosított az információáramlás és koordináció, így a klímavédelem szempontjai nem 16

mindig kerülnek be az egyéb ágazati döntésekbe. A helyzetfeltárás során a megkérdezett intézmények közül mindegyik létszámhiánnyal küzdött. Ez különösen igaz volt a katasztert készítő Környezetgazdálkodási Intézetre. A Szervezeti Működési Szabályzatban csak az esetek töredékében volt írásban is rögzítve az egyezménnyel kapcsolatos feladatok ellátása a megfelelő intézményekben. A helyzetfeltárás során az adatszolgáltatás területén számos olyan hiányosság merült fel, amely az üzleti titoktartásra való hivatkozással akadályozza az egyezménnyel kapcsolatos feladatok végrehajtását. A jogszabályok gátolják az adatok másodlagos használatát még akkor is, ha ebből az adatközlőnek is előnye származna (külön költség nélkül). Hasonló probléma a természetes személyek, illetve a jogi személyek adatkezelési szempontjából történő megkülönböztethetősége. A személyes adatok védelméről és a közérdekű adatok nyilvánosságáról szóló 1992. évi LXIII. törvény rendelkezései nincsenek harmonizálva a 2001. évi LXXXI. törvénnyel kihirdetett, a környezeti ügyekben az információhoz való hozzáférésről szóló Aarhusi Egyezmény rendelkezéseivel. 3.3. Horizontális kapacitásigények egyéni szinten A három egyezményt illetően az egyénekre általában jellemző az alacsony környezeti tudatosság, habár az utóbbi években az éghajlatváltozással kapcsolatosan enyhe fejlődés tapasztalható. Nincsen általános megértés a különböző ágazatokból érkező környezeti terhelések, a környezetállapot változása (biodiverzitás, talaj, éghajlat), valamint a terhelések mögött húzódó társadalmi-gazdasági folyamatok, hajtóerők közötti összefüggéseket illetően, a megértés és a holisztikus szemlélet hiánya pedig gyakran egymásnak ellentmondó szakpolitikákat és jogszabályokat eredményez. Mindezek összefüggésbe hozhatók az oktatási rendszer hiányosságaival, valamint a társadalomból érkező üzenetekkel és az ott uralkodó értékekkel, amelyeket a média is közvetít. Egyéni szintű kapacitáshiányosságok a három egyezménnyel kapcsolatosan: A környezeti problémák holisztikus megközelítésének hiánya. Az emberek nem hajlandók felismerni a kapcsolatot az egyes gazdasági-társadalmi folyamatok, emberi tevékenységek (beleértve a saját életvitelüket) és a környezet állapota között. Nincsenek általánosan elfogadott fenntarthatósági értékek és hiányzik az erkölcsi felelősségre való figyelemfelkeltés is. Nem elsődleges cél annak kialakítása és megerősítése, hogy a biodiverzitás és az ökoszisztéma szolgáltatások (éghajlatszabályozás és talajképződés) megőrzése érték, amikor az anyagi jóléttel kerül összehasonlításra. A biodiverzitás széles körökben érdektelen és kevésbé ismert fogalom. Az emberek nem látják át a kulturális örökség, a biodiverzitás és a fenntartható erőforrásfelhasználás közötti összefüggéseket. A hagyományos és alkalmazkodó talajhasználat elfelejtődött. Az emberek egyre kevésbé éreznek kötődést a saját helyi környezetükhöz. Hiányzik a hosszú távú megközelítés a gazdálkodásban, helyette a spekulációs megközelítés dominál. A társadalom egésze részéről hiányzik a gazdálkodás iránti tisztelet. Az egyházakban nem kap megfelelő hangsúlyt az embertársaink és utódaink iránti feltétlen felelősségünk. Az egyházak tanításában nem kapnak kellő súlyt azon alapelvek, amelyekre a társadalom a biodiverzitás megőrzése során támaszkodhatna. A médiában dominálnak a negatív hírek, ám ezek nem tárják fel az összefüggéseket az egyes környezethez kapcsolódó tevékenységek, folyamatok és jelenségek között. 17

4. Kapacitásfejlesztési Akcióterv A három tematikus vizsgálat, valamint az összefüggések elemzése során számos kapacitáshiány merült fel a Riói Egyezmények megvalósítását illetően. A Kapacitásfejlesztő Akcióterv holisztikus módon határozta meg a kapacitásfejlesztéshez szükséges jövőképet, célt és célkitűzéseket, elveket és tennivalókat. Az Akcióterv jövőképe, hogy bővítse Magyarország rendszer-, intézményi és egyéni szintű kapacitásait azon integrált intézkedések megvalósítása érdekében, amelyek a három Riói Egyezmény céljának eléréséhez szükségesek. A Kapacitásfejlesztő Akcióterv jövőképe az alábbi stratégiai elvek betartásával valósítható meg: Biztosítani kell a nemzeti szintű elkötelezettséget és vezetést. Holisztikus szemlétet kell alkalmazni a kapacitásfejlesztés során a fenntartható fejlődés kontextusában. Alapozni kell a már létező folyamatokra és ágazatközi koordinációs mechanizmusokra, mint pl. a Nemzeti Fenntartatható Fejlődés Tanács. Megfelelő intézményi intézkedésekkel biztosítani kell az érintett felek minél szélesebb körű bevonását a konzultációkba és döntéshozatali folyamatokba. Az egyéni szintű kapacitásfejlesztés során a cselekve tanulás (learning by doing) szemléletét kell alkalmazni. A kapacitásépítés folyamatában biztosítani kell a visszacsatolást a tapasztalatok hasznosítása érdekében. Az NCSA folyamat hét prioritási területet határozott meg a horizontális kapacitáshiányosságokban rendszer-, intézményi és egyéni szinten: Rendszerszinten: Nemzeti szakpolitikák és jogi szabályozási keretek Gazdasági szabályozási keretek Intézményi szinten: Vertikális és horizontális együttműködés és szubszidiaritás Tudásbeli hiányosságok a kutatás területén Információgazdálkodás és adatgyűjtés Egyéni szinten: Tudásbeli hiányosságok az oktatás területén Tudatosság a három témához és a fenntartható fejlődéshez kapcsolódóan A megállapított prioritásterületeken az Akcióterv célkitűzései a következők: Koherens és konzisztens szakpolitikák és szabályozási keretek kialakítása, amelyek holisztikus módon képesek kezelni az éghajlatváltozást, a biodiverzitáscsökkenést és talajpusztulást a mélyen rejlő okok kezelése révén. Olyan gazdasági szabályozási keretek kidolgozása, amely gazdasági ösztönzőket tartalmaz a teljes környezeti terhelés csökkentésére, és ezáltal holisztikusan kezeli az éghajlatváltozást, a biodiverzitáscsökkenést és a talajpusztulást. A vertikális és horizontális együttműködések javítása az intézmények és hatóságok között. 18