Kelecsényi István. Oldtimer. Repülőgépek i.

Hasonló dokumentumok
Kelecsényi István. Oldtimer. Repülőgépek iii. 1 Oldtimer e - haditechnika

Kelecsényi István. Repülőgépek ii Oldtimer e - haditechnika

A katonai légijármű rendszermodellje A katonai légijármű lehet: A katonai légijármű bemenetei: a környezetből A katonai légijármű kimenetei:

Különleges fegyverek a III.Birodalomban (készítette:bertényi Ákos 9.A)

A KATONAI LÉGIJÁRMŰ, MINT RENDSZER. Seres György 2005

JELENKOR MiG 3-as ászok a második világháborúban

A repülés világa a motoros repülőgépektől a drónokig.

MAGYAR REPÜLŐ SZÖVETSÉG REPÜLÉSBIZTONSÁGI SZOLGÁLAT ZÁRÓJELENTÉS sorszámú LÉGIKÖZLEKEDÉSI ESEMÉNYHEZ

Nagyváradi Sándor- M.Szabó Miklós- Winkler László. Fejezetek a magyar katonai repülés történetéből

A KATONAI LÉGIJÁRMŰ RENDSZERMODELLJE A KATONAI LÉGIJÁRMŰ

A kínai haderő a 21. században: a reformok és modernizáció útján

A 924-es L 410 polgári színekben a HA-LAS


MAGYAR REPÜLŐ SZÖVETSÉG BIZTONSÁGI SZERVEZET. ZÁRÓJELENTÉS P sz. LÉGIKÖZLEKEDÉSI ESEMÉNY

MAGYAR REPÜLŐ SZÖVETSÉG BIZTONSÁGI SZERVEZET. ZÁRÓJELENTÉS P sz. LÉGIKÖZLEKEDÉSI ESEMÉNY

A Német Vízirendőrség PT.3s hajói

A SAAB CÉG FEJLŐDÉSE, REPÜLÉSBEN BETÖLTÖTT SZEREPE

Az 1956-os szabadságharc fegyverei

MAGYAR REPÜLŐ SZÖVETSÉG BIZTONSÁGI SZERVEZET. ZÁRÓJELENTÉS Pol. sorszámú LÉGIKÖZLEKEDÉSI ESEMÉNY

A 8918-as Mi 2, mint polgári alkalmazott a második HA-BGH

A MAD problémái: a felderítés hiányosságai. ha nem riasztanak ha tévesen riasztanak. NORAD-, SAC-esetek

Pergő Légiharc. Bevezetés. Repülők. Repülőnapló. Írta: Horváth Lajos

A 3722-es szovjet Mi 2 Magyarországon a HA-BGC

A Biztonsági Tanács hatásköre fegyveres konfliktusokban

Az első motorkerékpár. A fordulat, avagy a VeloSolex születése

Lengyel Szuhojok Kecskeméten

Polgári Légiközlekedés Biztonsági Szervezet

Az atomnagyhatalmak nukleáris fegyver arzenálja

*Sokan a cím állítására bizonyosan felkapják a fejüket. A világ legnagyobb hajó katasztrófája és "Wilhelm Gustloff"?*****

A repülőtér a II. világháború során súlyos károkat szenvedett, újjáépítése 1948-ig tartott.

ÚJKOR A félszigeti háború Spanyolországban és Portugáliában

A mérnök-informatikus szeret folyamatokban gondolkodni

MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HONVÉDELMI MINISZTERE. A honvédelmi miniszter.. /2009. (...) HM rendelete. a Magyar Honvédség légvédelmi készenléti repüléseiről

A világháború után kiadott uj angol katonai szolgálati szabályzatban egy helyen a következők olvashatók: A brit világbirodalom messze szétszórt

2/2014. számú MKSSZ Szakmai Vezetői Intézkedés

FOLYÓIRAT SZEMLE. Lits Gábor 1

A 8915-ös Mi 2, mint polgári alkalmazott a HA-BGK

Kis Csaba 1. éves főiskolai hallgató: KÜI/5NLEGES REPÜLŐGÉP TÖRTÉNETE - Me. 210-es a magyar légierőben -

A MIG-15 REPÜLŐGÉP GEOMETRIAI, REPÜLÉSI ÉS AERODINAMIKAI JELLEMZŐI BEVEZETÉS ÁLTALÁNOS JELLEMZÉS

A KÖZVETLEN TÁMOGATÓ REPÜLŐ ESZKÖZÖK FEJLŐDÉSE ÉS SZEREPE A MÁSODIK VILÁGHÁBORÚBAN, KÜLÖNÖS TEKINTETTEL A LÉGIDESZANT CSAPATOK HARCÁRA

MAGYAR REPÜLŐ SZÖVETSÉG BIZTONSÁGI SZERVEZET ZÁRÓJELENTÉS. 224/2003 sorszámú LÉGIKÖZLEKEDÉSI ESEMÉNY

Hol volt, hol nem volt Nyomozás az áramlásterelő lemez után a MiG 15-ös repülőgép szárnyán

Gondolatok a 064-es MiG 15bisz eredetéről

A 7744-es szovjet Mi 2 Magyarországon a HA-BGI

LEADÁSI HATÁRIDŐ: március 21. Elérthető pont 100

A LÉGI UTÁNTÖLTÉS ÉS A TERRORIZMUS ELLENI HARC KAPCSOLATA, KÖVETELMÉNYEI AZ EGYÜTTMUKÖDÉS MÓDSZEREINEK MEGVÁLTOZTATÁSA, SZÜKSÉGESSÉGE

MAGYAR REPÜLŐ SZÖVETSÉG BIZTONSÁGI SZERVEZET ZÁRÓJELENTÉS. 71/2003 sorszámú LÉGIKÖZLEKEDÉSI ESEMÉNY

A 6215-ös Mi 8 a Dunakeszi repülőtéren

zturbinák kompresszorának akusztikus

GONDOLATOK A MAGYAR LÉGIERŐ VÁRHATÓ, ÚJ FELADATAIRÓL TANULSÁGOK A KÖZEL MÚLTBÓL

MAGYAR REPÜLŐ SZÖVETSÉG BIZTONSÁGI SZERVEZET ZÁRÓJELENTÉS. 2004/228 sorszámú LÉGIKÖZLEKEDÉSI ESEMÉNY

A 8633-as szovjet Mi 2 Magyarországon az első HA-BGH és a HA-BGO

Gondolatok a légköri energiák repülésben való jobb hasznosításáról

A TENGELYHATALMAK SIKEREI ( )

KÖZÉPKOR Az Aragón Királyság védelme a két Péter háborúja idején ( )

MAGYAR REPÜLŐ SZÖVETSÉG BIZTONSÁGI SZERVEZET ZÁRÓJELENTÉS. 209/2003 sorszámú LÉGIKÖZLEKEDÉSI BALESET

2012. tél Első Század. CSEH JóZSEF: A Magyar Néphadsereg fegyverzettel való ellátásának néhány problémája az 1950-es évek elején

MAGYAR REPÜLŐ SZÖVETSÉG BIZTONSÁGI SZERVEZET. ZÁRÓJELENTÉS Psz. LÉGIKÖZLEKEDÉSI ESEMÉNY

MAGYAR REPÜLŐ SZÖVETSÉG BIZTONSÁGI SZERVEZET

Fényképek és adatok a "ZRYW-1" hordszárnyas hajóról a lengyel fórumon (1) (Fordította. Surman Zsolt SRY)

MARKETINGTERV 2014 mellékletek

REPÜLÉS A XX.-XXI. SZÁZADBAN

MAGYAR REPÜLŐ SZÖVETSÉG BIZTONSÁGI SZERVEZET ZÁRÓJELENTÉS. 222/2003 sorszámú LÉGIKÖZLEKEDÉSI BALESET

MAGYAR REPÜLŐ SZÖVETSÉG REPÜLÉSBIZTONSÁGI SZERVEZET. ÜZEMBENTARTÓI JELENTÉS P KBSZ számú LÉGIKÖZLEKEDÉSI ESEMÉNY

A csehszlovák magyar lakosságcsere népességföldrajzi vonatkozásai a dél-alföldi régióban

MAGYAR REPÜLŐ SZÖVETSÉG BIZTONSÁGI SZERVEZET. ÜZEMBENTARTÓI JELENTÉS P sz. LÉGIKÖZLEKEDÉSI ESEMÉNY

A TERÜLETELLENŐRZÉSBEN (TERÜLET MEGTARTÁSBAN) RÉSZTVEVŐ MANŐVERERŐK TÜZÉRSÉGI TŰZTÁMOGATÁSÁNAK TAPASZTALATAI

Mi 24VM LEGENDA SZÜLETIK

Ozsváth Sándor A JAK-18-AS KIKÉPZŐ REPÜLŐGÉP BEMUTATÁSA. Absztrakt

Magyar polgári An 26-os repülıgépek

Budapest ostromkalauz

A 9414-es Mi 2, mint polgári alkalmazott a HA-BGM

A LÉGIHARC FEJLŐDÉSE A KEZDETEKTŐL A MÁSODIK VILÁGHÁBORÚ VÉGÉIG

JELENKOR Egy vadászbombázó pilóta a koreai háborúban

A Nagy Háború ( ) emlékezete Megyei Történelem Verseny. 1. forduló - megoldások

Észak Dél ellen Published on ( Még nincs értékelve

Az a személy akinek joga a légijármûvel kapcsolatos minden kérdés végsõ eldöntése a repülés idõtartama alatt: A parancsnok

Ismerkedés a kontinensekkel és az ott élő emberek kultúrájával, életével

MAGYAR REPÜLŐ SZÖVETSÉG BIZTONSÁGI SZERVEZET ZÁRÓJELENTÉS. 204/2003 sorszámú LÉGIKÖZLEKEDÉSI ESEMÉNY

Csillagászati eszközök. Űrkutatás

A rondell tőrök kialakulása és használata

3-4 fős csapatok! Érdekességek, újdonságok a közlekedésben Feladat: Tippelj!

Lajstromozásra nem kötelezett UL A2 (FAI RA ) légi jármű LÉGIALKALMASSÁGI VIZSGÁLATI JEGYZŐKÖNYV

Nemzetközi történet. Nemzetközi paralimpiai játékok története. Írta: Nádas Pál

AZ F-117A REPÜLŐGÉP KORS2ERÜSITÉSE Fordítás az AVIATION WEEK AND SPACE TECNOLOGY 1991-ben megjelent cikke alapján

VIII. TOLLFORGATÓ TEHETSÉGKUTATÓ VERSENY TÖRTÉNELEM 7-8. OSZTÁLY

Egy új (h)idegháború kezdete a Krím orosz megszállása, Ukrajna feldarabolása?

MIÉRT HELIKOPTER? Koller József ezredes

Te mivel utazol? Kiállítás

MAGYAR REPÜLŐ SZÖVETSÉG REPÜLÉSBIZTONSÁGI SZERVEZET. ÜZEMBENTARTÓI JELENTÉS P KBSZ sorszámú LÉGIKÖZLEKEDÉSI ESEMÉNY

MAGYAR REPÜLŐ SZÖVETSÉG REPÜLÉSBIZTONSÁGI SZERVEZET. ÜZEMBENTARTÓI JELENTÉS P KBSZ számú LÉGIKÖZLEKEDÉSI ESEMÉNY

A HARCI HELIKOPTEREK HATÉKONYSÁGI KÖVETELMÉNYEINEK RANGSOROLÁSA

Mini Atomerőművek. Dr. Rácz Ervin. Óbudai Egyetem, Kandó Kálmán Villamosmérnöki Kar, Villamosenergetikai Intézet

A csatlakozási okmány 20. cikkében hivatkozott lista

A MAGYAR HAJÓZÁS TÖRTÉNETE

AHK Konjunktúrafelmérés Közép és Keleteurópa 2014

MAGYAR REPÜLŐ SZÖVETSÉG BIZTONSÁGI SZERVEZET. ÜZEMBENTARTÓI JELENTÉS P sz. LÉGIKÖZLEKEDÉSI ESEMÉNY

A XXI. SZÁZAD EGYSÉGES CSAPÁSMÉRŐ VADÁSZREPÜLŐGÉPÉNEK (JSF) VÁRHATÓ MEGVALÓSÍTÁSAI

Egyetemi doktori (PhD) értekezés tézisei

A légi fenyegetés változása és a magyar légvédelem

Átírás:

Kelecsényi István Oldtimer Repülőgépek i. Kelecsényi István 2010

TARTALOM Előszó - 3 Grumann F6F Hellcat VADÁSZREPÜLŐGÉP - 4 Supermarine Spitfire VADÁSZREPÜLŐGÉP - 8 Hawker Hurricane VADÁSZREPÜLŐGÉP - 12 Vought F4U Corsair VADÁSZREPÜLŐGÉP - 20 Grumman F4F Wildcat VADÁSZREPÜLŐGÉP - 28 Gloster SS.37 Gladiator VADÁSZREPÜLŐGÉP - 34 Messersmitt Me 163 Komet VADÁSZREPÜLŐGÉP - 40 Hawker Sea Fury VADÁSZREPÜLŐGÉP - 46 Jakovlev Jak-3 VADÁSZREPÜLŐGÉP - 52 Fiesler Fi 156 Storch FUTÁRREPÜLŐGÉP - 58 Morane-Saulnier MS-406 VADÁSZREPÜLŐGÉP - 62 Naval Air Factory N3N ISKOLAREPÜLŐGÉP - 68 North American B-25 BOMBÁZÓREPÜLŐGÉP - 72 North American T-28 Trojan GYAKORLÓREPÜLŐGÉP - 78 2 Oldtimer e - haditechnika

előszó Kedves Olvasó! Az ember repülés iránti vágya a XX. század elején valósult meg. A boldog békeidők próbálkozásait követően a repülőeszközöket a háború szolgálatába állították. Kialakultak a felderítő, tüzérségi megfigyelő, majd a vadász és bombázó repülőgépek. A Nagy háború végén az első csatarepülőgépek is megjelentek a harcterek felett. Az óriás csatahajók optikai eszközeinek fejlődése ellenére sem találták meg az ellenséges flottát a hatalmas vízfelszíneken. Ezért a repülő először felderítő eszközként jelent meg a haditengerészet fegyverzetében. A kétéltű repülőgépek mellett a háború végén már a hidroplánokat hordozó anyahajókat, illetve repülőgép hordozókat is építettek. A két világháború között az első időkben még a háború során létrehozott repülőgépeket használták a polgári, kereskedelmi forgalom ellátására és postaforgalomra, de hamarosan az egész világon igény lett a hatalmas kontinenseken keresztüli és a kontinensek közötti gyorsabb utazásra és szállításra, amelyet csak az új eszköz a repülőgép elégíthetett ki. A kereskedelmi repülés kezdeti utasszállító repülőgépei és repülőcsónakjai már egy újkor hajnalát vetítették a világ szeme elé, amikor ismét elszabadult a háború pokla. A repülőgép, a repülő fegyvernem, vagy haderőnem egyre nagyobb szerepet játszott a hadviselésben. A légifölény és légiuralom megszerzése, a függőleges átkarolás, a stratégiai bombázás, a civil célpontok terrorbombázása a régebbi háborúk frontok mögötti életét teljesen megváltoztatta. A kétfedelű drótmerevítésű, fa és vászonból épített aerolplanokat felváltotta a fémépítésű egyszárnyú fedett pilótafülkével rendelkező, több és nagyobb űrméretű tűzfegyverrel rendelkező, gyorsabban, magasabban repülő repülőgépek. A háború végén már túlnyomásos kabinnal, nagymagasságban repülő bombázó repülőgépek jelentek meg. A vadászrepülők a dugatytyús motoros és légcsavaros repülés végső határát feszegették és a sugárhajtású és rakétahajtású vadászrepülőgépek már a mai napig használatos alapokra épültek. Megjelent a nyilazott szárny, a deltaszárny, lopakodó repülőgép. A második világháború repülőgépeinek nagy része elpusztult, elhasználódott, vagy éppen szétdarabolták és belőlük kinyert anyagokat újra felhasználták. Az abban az időben élt és repült pilóták, műszakiak, tervezők, gyári munkások lassan már eltávoznak közülünk. Egy csapat lelkes rajongó, azonban nem törődött bele, hogy a repülés eme korszakának remekeit már csak a kopott fényképek és filmszalagokon láthassuk. Jó néhány repülőgép múzeumokba került, de egy földre kényszerített, épületbe zárt madár, amelyet még körbe sem lehet járni, nem tudja visszaadni azt a fenséges látványt, mikor Ők voltak a levegő urai. Az Oldtimer repülőgépek tulajdonosai, gyűjtői, szerelői, pilótái ezért ápolják, óvják, sokszor újjáépítik, vagy újraépítik a régi idők repülő csodáit, hogy ma is láthassuk ezeket a csodálatos légjáró eszközöket az égbolton. Mi magyarok is büszkélkedhetünk, hiszen nálunk is vannak olyan különleges régi repülőgépek, amelyekből csak itt van a világon repülőképes példány, vagy olyan típus, amit ritkán lehet már látni repülés közben. Az Oldtimer típuskönyv sorozat arra lehetetlennek tűnő dologra vállalkozott, hogy bemutassa azokat a repülőgép típusokat, amelyek a második világháború idején repültek a világon, ma is van belőlük repülőképes eredeti, részben eredeti vagy újraépített példány és történetük mellett esetlegesen információt adjon, hogy hol lehet ezeket a repülőgépeket megtekinteni. A típuskönyv sorozat egyszerre szól a szakirodalomban jobban elmerülő és a repüléssel csak most ismerkedő olvasókhoz egyaránt. Remélem mindkét csoportba tartozó repülőbarátok találnak érdekességéket, újdonságokat és olyan adatokat, amelyeket eddig ilyen nem olvasott. Jó olvasást, és utazást kívánok az Oldtimer repülőgépek világába. Kelecsényi István 3 Oldtimer e - haditechnika

Grumann F6F Hellcat VADÁSZREPÜLŐGÉP Japán Pearl Harbour elleni támadását utólag váratlannak minősítette a hadtörténelem, de valóságban az amerikai gyártók már készültek az európai és csendes-óceáni háborúra. Ennek egyik példája, hogy az F4F Wildcat repülőgépek sorozatgyártása még el sem kezdődött, de a Grumann már egy nagyobb teljesítményű, erősebb, robosztusabb vadászrepülőgép tervein kezdett el dolgozni. Az alap Vadmacska tervekből indultak ki, és végeredményben egy felnagyított, de külsőleg hasonló repülőgépet alkottak. Az XD6F-1 Hellcat első felszállására 1942. június 16-án került sor Robert L. Hall berepülőpilótával. A gépből több prototípust készítettek először az 1268 kw-s R-2600 Double Cyclon, majd nagyobb 1500 kw-s teljesítményű Double Wasp csillagmotorral. Ez utóbbi motor került az F4U Corsair, és a P-47 Thunderbolt repülőgépekbe is. A próbák igazolták a tervezők jó munkáját. A Hellcat, elődjénél jóval mozgékonyabb, jobban gyorsuló és hat nehézgéppuskájával tűzerős vadászrepülőgép lett, amely zuhanórepülésben és emelkedésben is felülmúlta a japán repülőgépeket. A repülőgép kabinja tágas volt, ráadásul a Pokolmacska nagyobb üzemanyagtartályainak köszönhetően hatótávolsága a Wildcat kétszerese lett. Az F6F tervezése során ügyeltek a háborús tömegtermelés kívánalmaira, ezért a hordó alakú törzs, az egyenesen vágott végű Grumann szárnyak, a szögletes vonalak mind az egyszerű gyártást segítették. 1942. október 3-án gördült ki az első sorozatgyártású F6F- 3 a vadonatúj New Yorki repülőgépgyárból. A gépekkel az ESSEX repülőgéphordozó, vadászrepülő századait szerelték fel először. A gyártás kezdetétől számított kilenc hónapon belül már a flotta 15 vadászszázada repülte a Hellcatot. Az első bevetésekre 1943. ősszel került sor, egy Rabaul feletti légicsata során. 1943. november 23-án Tarawa körzetében Ralph Hanks hadnagy öt perc alatt öt japán repülőgépet lőtt le, ezzel Ő lett az első Hellcat ász. A japánokat a Pokolmacska meg- 4 Oldtimer e - haditechnika

jelenése kellemetlen meglepetésként érte, mivel nem tudták a gépet megkülönbözetni a levegőben a Vadmacskától, ezért a harcba bocsátkozás vagy kitérés döntése nem lett egyszerű számukra. Az F6F viszont váratlan támadás esetén zuhanórepülésben el tudott menekülni a japán vadászgépek elől. A Grumann gyártósora ontotta a gépeket, és két év alatt több mint 11 ezer Hellcatot adtak át az amerikai haditengerészeti légierőnek és a tengerészgyalogságnak. A két legnagyobb darabszámban épített változat az F6F-3 és később az erősebb motorral és fegyverzettel felszerelt F6F-5 volt. A Hellcat és a Vought F-4U Corsair lettek a csendes-óceáni légicsaták nyertesei. A történészek és repülési szakértők a mai napig vitatkoznak, hogy a Hellcat vagy a Corsair a jobb repülőgép. A két repülőgépet más-más irányelvek szerint tervezték és építették. A Hellcat vezetése könnyebb volt, a repülőgép a jó teljesítmény, a kezelhetőség, karbantarthatóság és a gyárthatóság kompromisszumán alapult, a Corsair-nál a maximális teljesítményt helyezték előtérbe. Ár-érték arányban kettő Kalóz gyártási költségén három Pokolmacskát építhettek. Tény, hogy a háború során a legtöbb japán repülőgépet F6F-vel lőtték le. Az amerikaiak szigetről szigetre haladó hadműveleiben Hellcatok fedezték levegőből a flottát és a partaszálló egységeket, valamint a légi-tengeri csatákban egyértelmű légifölényt vívtak ki a japán gépekkel szemben. A Marianna szigeteki pulykavadászat néven elhíresült csatában minden egyes elvesztett a Pokolmacskáért 19 repülőgéppel fizetett a japán légierő. Amerikai adatok szerint 5154 repülőgépet lőttek le F6F-el, ami sok történész szerint eltúlzott érték, de ha felezzük a léggyőzelmek számát, akkor is tiszteletet parancsoló eredmény. A haditengerészet pilótái közül David McCambell 34 légigyőzelmet aratott a típussal valamint még 20 gépet lőtt szét a földön. Cecil Harris 24, Eugene Valencia 23, Alexander Vraciu és Cornalius Nooy 19, Patrick Fleming 18 légigyőzelmet ért el. A két fő vadászváltozat mellett fotó-felderítő és éjszakai vadász változatokat is gyártottak. Ez utóbbiakba AN/APS- 6 lokátort építettek. Több különleges prototípus is készült, volt úszótalpas, pilótanélküli dron, valamint célvonató változat is az F6F-ből. A vadászváltozatok egy részét átalakították a 7,62 cm átmérőjű, földi csapatok támogatására és a hadihajók egyaránt alkalmas HVAR (High Velocity Air Rockets) rakéták hordozására, amellyel kibővítették a típus feladatkörét. Az F6F vadászokat a világháború vége után viszonylag gyorsan kivonták a szolgálatból. Utódja először az F8F Grumann Bearcat, majd a sugárhajtóműves Grumann F9F Panther és F2H Banshee lett. Néhány robbanó anyaggal megrakott pilótanélküli Pokolmacskát a koreai háború idején bevetettek Észak-Koreai hidak elpusztítására, elégtelen eredménnyel. A Hellcatot elődjéhez a Vadmacskához hasonlóan a brit Királyi Haditengerészet Légi fegyverneme (FAA Fleet in Arm) rendszerbe állította a világháború során. Az F6F- 3-ból 1943. márciusban kezdték el a szállításokat Nagy Brittaniába. A britek át akarták nevezni Pokolmacskákat Gannet FI Mk.1-nek, de végül Hellcat FI néven álltak szolgálatba Őfelsége EMPEROR nevű repülőgép hordozóján. A HMS EMPEROR az Északi-tengeri konvojok védelmében tevékenykedett. Részt vett az Alta fjordban megbúvó TIRPITZ csathajó elleni Operation Wolfram hadműveletben. A Pokolmacskák többször összecsaptak norvég 5 Oldtimer e - haditechnika

repülőterekről felszálló német Bf 109G és Fw 190A vadászrepülőgépekkel és brit adatok szerint egy gép elvesztése árán, három német vadászt lőttek le. Brit Hellcat nem vett részt a normandiai partaszállásban, de az amerikai KASAAN BAY és TULAGI kísérőhordozókról felszálló F6F-gépek néhány német repülőgépet kilőttek. A FAA az F6F-5 változatból is kapott 930 darabot. ezeket Hellcat II-nek nevezték el és többségüket a távol-keleti hadszíntéren vetették be. A gépeket nem irányított rakétákkal is felszerelték. A 8-8 indítósínt a két szárnyon alakították ki a brit Blakcburn repülőgépgyárban. A FII vadászbombázók Malaya és Kelet-India körzetében tevékenykedtek. Az FAA mintegy 70 darab éjszakai vadászváltozatot is rendszerbe állított Hellcat NF II. jelöléssel. Saját fotó felderítő változatot is kialakítottak a britek, fegyvertelen változatukat Hellcat PR II, a hibrid vadász-felderítő változatot Hellcat FR II néven. A Hellcatok nagy részét a háborút követően azonnal kivonták, de néhány NF és PF II szolgálatban maradt az 1950-es évek elejéig. A francia Aeronavale a világháború után kapott 120 darab F6F vadászgépet, amelyeket az 1950-es években a francia indokinai háború során be is vettetek. A Hellcatok ekkor már erősen leharcolt állapotban voltak, lassan kikoptak szolgálatból. Az utolsó üzemeltető ország Uruguay volt, amely 1961-ben vonta ki a legendás vadászgépet a szolgálatból. A repülőgépekkel Európában és Amerikában is lehet még repülőnapokon és múzeumokban találkozni. Európában szinte biztos, hogy a duxfordi Flying Legends és a La-Ferté Alais-ban rendezett Fete Aérienne repülőnapon statikus és dinamikus bemutatót láthatunk. A brit The Fighter Collection (TFC) gyűjteményében G-BTCC N100TF 1733 Bu 40467 lajtromjelű F6F-3 1943-ban készült és a VF-6 században Alexander Vracoiu pilóta is repülte a gépet. Az VF-6 és a VF-18 században töltött első vonalbeli szolgálat után 115,7 repült órával került a gép 1944. augusztusban, a Chicagói Tengerészeti Kollégiumba, ahol még 318 órát repült. Itt egy leszállás során megrongálódott, majd a 1990-ben áltak neki a brit TFC szakemberei először Kaliforniában, majd az angliai Southamptonban restaurálni. A restauráció sikerült, és 1998-ra már a motor is repülőgépes állapotba került. Azóta a TFC állományában a repülőgép rendszeresen részt vesz a duxfordi repülőnapon. Típusváltozat Darabszám Jellemző XF6F-1 1 Első prototípus R-2600 Cyclone motorral XF6F-3 1 Második prototípus R-2800 Double Wasp motorral F6F-3 4402 Alap vadászrepülőgép változat F6F-3E 18 F6F-3-ból átépített éjszakai vadászváltozat F6F-3N 149 F6F-3-ból átépített éjszakai vadászváltozat (egyes források szerint 205 darab) F6F-3P? F6F-3-ból átépített felderítőváltozat (ismeretlen számú) XF6F-2 1 F6F-3-ból ideiglenesen átépített vadászváltozat Hellcat I. 252 Brit Flottalégierő megrendelésére F6F- 3 vadászváltozat F6F-5 7870 Alap vadászrepülőgép változat F6F-5N 1434 F6F-5-ból átépített éjszakai vadászváltozat (egyes források szerint 1529 darab) F6F-5P? F6F-5-ból átépített felderítő változat (több száz darab) F6F-5K? F6F-5-ból átépített cél (drone) változat (több száz darab) XF6F-6 2 F6F-5-ból átépített prototípus R-2800 motorral és négy tullú légcsavarral F.II. 930 Brit Flottalégierő megrendelésére F6F- 5 vadászváltozat F.II. 70 Brit Flottalégierő megrendelésére F6F- 5N éjszakai vadászváltozat NF II.? Brit Flottalégierő Hellcatt F6F-5N.II-ből brit éjszakai vadászváltozat PR. II.? Brit Flottalégierő Hellcatt F6F-5-ből brit átépítésű fegyvertelen felderítő változat FR.II.? Brit Flottalégierő Hellcatt F6F-5-ből brit átépítésű felderítő-vadászváltozat Összesen: 12274 Az átépítések és alverziók miatt, pontos számot nem lehet megállapítani 6 Oldtimer e - haditechnika

Hosszuság Magasság Fesztávolság Hatótávolság Személyzet Csúcsmagasság Szerkezeti tömeg Felszálló tömeg Sebesség Fegyverzet Hajtómű Hellcat F6F-3 müszaki adatai 10,12 m 3,97 m 13,03 m 1745 km 1 fő 11275 m 4100 kg 5161 kg 602 km/h 6 darab 12,7mm Browning géppuska, 2 db 45 kg-os bomba 1470 kw-s Pratt & Whitney R-2880 Double Wasp csillagmotor 7 Oldtimer e - haditechnika 7

Supermarine Spitfire VADÁSZREPÜLŐGÉP R.J. Mitchell a Supermarine Aviation Works főtervezője a brit légügyi Minisztérium 1934. májusban kiírt a F.5/34 iránykövetelményre, amelyben kétszer hat géppuskával és több mint 480 km/h-ás sebességgel bíró monoplán vadászrepülőgépet igényelt a gyártóktól egy elliptikus szárnnyal, áramvonalas, buborékkabinnal ellátott, repülőgépet tervezett. A K50504 számú prototípus Rolls-Royce V12 motorral 1936. márciusban emelkedett a levegőbe M. Summers berepülőpilótával. A prototípus meglepően kiforrott gépnek bizonyult, de a gép tervein még sok kisebb módosítást hajtottak végre. A főtervező Mitchell 1937-ben rákban elhunyt, de utódja Joseph Smith tovább finomította a konstrukciót, például módosított oxigén légzőrendszert, és állítható tollú légcsavart építettek a prototípusba. Közben a Rolls is továbbfejlesztette motorját, amely új néven PV-XII Merlinként került a repülőgépbe. A Spitfire hasonlóan a francia Dewoitine 520-as, és a Messerschmitt Bf 109- es hasonlóan az erőteljes motor köré épített könnyű fém sárkányszerkezetével egy sport repülőgépre hasonlít. A Bf 109-től elsősorban eliptikus szárnya különböztette meg, amely elég erős volt, hogy elbírjon hat darab Browning géppuskát. A repülőgépet elsősorban ellenséges felderítő és bombázórepülőgépek elfogására és leküzdésére tervezték. Vadászgépek elleni légiharcra Mitchell nem gondolt. A Légügyi Minisztérium végül 1936. január 3-án 310 darab vadászgépet rendelt, amelynek a Spitfire (Tűzköpő) nevet adták. A Spitfire repülőgépeket június 27-n mutatták be a nyilvánosságnak a hendoni repülőnapon. A Supermarine viszonylag kis repülőgépgyár volt, ráadásul már harci gépeket, például a Walrus hidroplánt is gyártották, tehát nagyobb mennyiségű repülőgépet rövid határidőn belül nem tudtak szállítani. A német fenyegetésre a brit kormány válaszul birminghami Castle Bromwich-ban új repülőgép- 8 Oldtimer e - haditechnika

gyárat épített. A gyár építése közben kitört a háború, de 1940.júniusban az első új Spitfirek már elkészültek az üzemben. A Spitfire Mk.I-el a duxfordi XIX. századot fegyverezték át 1938. augusztus 4-én. A vadászgépeket nem vettették be a franciaországi csatában, a Vadászrepülő Parancsnokság tartalékolta a századokat, egy közvetlenül a szigetország elleni német légitámadás elhárítása céljából. A Spitfire-val az első légigyőzelmek szerencsétlen véletlen miatt két Hurricane ellen érték el 1939. szeptember 6-án. Októberben már egy Heinkel He 111 felderítő-bombázógépet semmisítettek meg a típussal. Német vadászgépek a Dunkerque felett találkoztak először az új brit vadásszal, amikor a Vadászparancsnokság századai a brit expedíciós hadtest evakuálását fedezték. A Spitfire Mk.I. és a Bf 109E közel azonos teljesítményű repülőgép volt, az alkalmazott taktikától és a pilóták képességeitől függött a légigyőzelem. Az Angliai csatában a Hurricane és Spitfire repülőgépekkel felszerelt repülőszázadok küzdöttek a Luftwaffe egységei ellen. A Bf 109E/F típuson kívül fölényben voltak minden más német repülőgéppel szemben. Az Angliai Csata mellett Spitfire gépeket kellett küldeni az észak-afrikai hadszíntérre, itt az olasz légierő volt az ellenfél. A Spitfire gépcsalád legnagyobb számban gyártott változata a Mk.V-ös volt, amelyet több modifikációban is készítettek. Az Mk.Va nyolc géppuskával, a Mk.Vb, viszont négy darab 20mm-es Hispano gépágyúval készült. Az Mk.Vc szárnyait úgy alakították ki, hogy mindkét fegyverrendszert képesek voltak befogadni. Az V-os Spitfire új erősebb Merlin 50-es motorral készült, a gép gyorsabb és mozgékonyabb volt elődeinél. A Spitfire-k az angliai csata után Nyugat Európa felett repültek, ahol vadászbombázókat kísérve késztették harcra a Luftwaffe nyugaton maradt JG.2 és 52. vadászezredét. A németek vadászerők felett a RAF mennyiségi fölényben volt, ezt a németek minőségi fölénnyel akarták ellensúlyozni. A Franciaországban és Belgiumban állomásozó német vadászegységek kaptak először új Focke Wulf 190 típusú vadászrepülőgépeket, amelyek a V-os Spitfire-nél jobb harci-technikai jellemzőkkel bírtak. A brit repülőalakulatok nagy veszteségeket szenvedtek. Az új IX változat 2035 lóerős motorjával már egyenértékű volt a 190-es gépekkel szemben. A Spitfire család legsikeresebb képviselője a megnövelt hatótávolságú Mk.XIV, illetve a négy 20mmes gépágyúval felszerelt Mk.XXII. változat volt. A Merlin motorok mellett a késői Spitfire repülőgépeket már nagyobb teljesítményű Griffon motorokkal szállították. A háború vége felé a Griffon motoros változatok nappali légifölény, a Packard Merlin motoros verziók vadászbombázó bevetésekre kerültek. A Spitfire vadászváltozatai mellett foto-felderítő valamint tengerészeti változatok is készültek. A Sea Spitfire a Fairey Fulmar vadászgépeket váltotta fel az északi hajózó utak és konvojok védelmében, valamint a Földközi-tenger térségében a brit hordozók fedélzetén teljesítettek szolgálatot. A Supermarine T. Mk.VIII néven kétüléses iskola-gyakorló változatot is készített, de nagyobb sorozat nem készült belőle. Az utolsó legyártott Spitfire (Mk.XXIV változat) 1946. április 13-án végezte el szűzrepülését Manstonban. Ezzel a repülőgéppel együtt körülbelül 22500 darabot gyártottak a típusból. 1954-ben vonták ki a típus harci változatát a RAF kötelékéből. 9 Oldtimer e - haditechnika

A Spitfire azonban még ma is RAF által rendszeresített típus, azonban már csak a híres BBMF (Battle of Brittain Memorial Force, vagy angliai légicsata emlék kötelék) egységben repülnek különböző repülőnapokon. A mai napig megtiszteltetés Spiftire-vel repülni a kötelékben. A brit fegyveres erők mellett a Supermarine Spitfire több mint harminc ország légierejében repült. Nagyobb menynyiséget üzemeltetett a Szovjetunió, Kanada, a szabad francia (később Franciaország) légierői. A háború után is sok ország rendszeresítette. Az európai vadászrepülőgépek közül a Spitfire repülőgépekből maradt a legtöbb üzemképes változat a mai napig. 2009-ben még több mint 40 üzemképes Spitfire van világszerte, köztük néhány Seafire változat is. A legtöbb repülőképes Spitfire-el a BBMF köteléke rendelkezik. Van Mk.II, Mk.V.B., Mk.IX, és PR Mk.XIX változatuk is. Aki a levegőben Spifire-t akar látni, az sok nyugat európai repülőnapon találkozhat velük, de a duxfordi Flying Legends repülőnapon előfordul, hogy 12-16 darabot is levegőbe emelkedik szinte az összes altípusból. A brit BBMF gépei a nagyobb angliai repülőnapokon is tiszteletüket teszik. Közép Európában a kétévente csehországi Roudnice melletti mezőn tartott veterán repülőnapon lehet találkozni a típussal. Típusváltozat Darabszám Jellemző Proto 1 Prototípus Mk.I. 1 549 sorozatgyártású vadászváltozat Mk.II. 920 sorozatgyártású vadászváltozat, erősebb Merlin XII. motorral PR 261 Mk.III. 2 Prototípus Merlin XX. Motorral Mk.IV. 2 Prototípus Griffon motorral Mk.V.A 94 vadászváltozat 8 géppuska fegyverzettel Mk.V.B 3 923 vadászváltozat kettő 20mm-es gépágyú és négy géppuska fegyverzettel Mk.V.C 2 447 vadászváltozat négy gépágyú, vagy előbbi kombinációs fegyverzettel Mk.VI. 100 magassági vadászváltozat Mk.VII. 141 vadászváltozat, Merlin 60-as motorral Mk.VIII. 272 sorozatgyártású vadászváltozat Mk.LF VIII. 1 226 vadászbombázó változat Mk.HF VIII. 160 sorozatgyártású vadászváltozat Mk.IX. 1 294 sorozatgyártású vadászváltozat Mk.LF IX. 3 971 vadászbombázó változat Mk.HF IX. 400 sorozatgyártású vadászváltozat Mk.X 16 sorozatgyártású vadászváltozat Mk.XI. 471 sorozatgyártású vadászváltozat Mk.XII. 100 Griffon motoros vadászváltozat Mk.XIV. 500 Griffon motoros vadászváltozat Mk.XIV. RV 27 Griffon motoros vadászváltozat Mk.FR XIV. 430 Griffon motoros vadászváltozat Mk.LF.XVI. 1054 vadászbombázó változat Mk.FR.XVIII. 300 Griffon motoros vadászváltozat Mk.XIX. 225 Griffon motoros vadászváltozat Mk.F.21 121 Griffon motoros vadászváltozat Mk.F.22 288 Griffon motoros vadászváltozat Mk.F.24 54 Griffon motoros vadászváltozat Seafire II. 372 sorozatgyártású tengerészeti vadászváltozat 10 Oldtimer e - haditechnika

Típusváltozat Darabszám Jellemző Seafire III. 1250 sorozatgyártású tengerészeti vadászváltozat Seafire XV. 390 sorozatgyártású tengerészeti vadászváltozat Seafire XVII. 233 sorozatgyártású tengerészeti vadászváltozat Mk.S45. 51 Griffon motoros vadászváltozat Mk.S46 25 Griffon motoros vadászváltozat Mk.S47 90 Griffon motoros vadászváltozat Spite. 21 Griffon motoros vadászváltozat Seaf. 18 Griffon motoros vadászváltozat Összesen: 22 800 Hosszuság Magasság Fesztávolság Hatótávolság Személyzet Csúcsmagasság Szerkezeti tömeg Felszálló tömeg Sebesség Fegyverzet Hajtómű Supermarine Spitfire Mk.XIV műszaki adatai 9,12 m 3,86 m 11,23 m 740 km 1 fő 13650 m 3034 kg 3820 kg 721 km/h négy darab 20mm Hispano-Suiza gépágyú, vagy nyolc darab Browning 7,7 mm- es géppuska, 2 darab 113 vagy 1 db 227 kg-os bomba 1530 kw-s Rolls-Royce Griffon motor 11 Oldtimer e - haditechnika

Hawker Hurricane VADÁSZREPÜLŐGÉP Hawker Hurricane a világ szemében mindig a második A számú brit vadászrepülőgép marad, pedig végigharcolta a második világháborút és minden helyzetben megállta a helyét. A Sopwith Légiközlekedési Társaság az első világháború során egy sor kiváló harci repülőgépet tervezett és gyártott. A háború utáni időszakban a Sopwith cég átalakult és Hawker néven üzemelt tovább. Első harci gépük az 1930-as évek elején rendszeresített Hawker Fury volt. Sydney Camm vezető tervező 1933-ban javasolta, egy új alsószárnyas négy géppuskával felszerelt monoplán vadászgép kifejlesztését. Camm meggyőzte a Légiügyi Minisztérium illetékeseit, ráadásul a Rolls-Royce kifejlesztett egy új vízhűtéses 12 hengeres motort PV.12 néven, amelyet később Merlin néven ismert meg a világ. A birminghami Small Arms fegyvergyár engedélyt kapott az amerikai Browning Colt 7,62 mm-es géppuskák licencgyártására, amely jobb paraméterekkel rendelkezett, mint a brit Vickers 7,7 mm-es tűzfegyverei. A Légügyi Minisztérium 1934. májusban kiírta a F.35/34 iránykövetelményt, amelyben egyfedelű hat-nyolc géppuskával és több mint 480 km/h-ás sebességet elérő vadászrepülőgépet igényelt a gyártóktól. Júniusban az előtervekben módosították a fegyverzetet 8 darab Browning géppuskára. Az első Hawker F.35/34-es prototípus 1935. november 6-án emelkedett a levegőbe. A vegyes építésű - acélcsővázra szerelt fa keretes vászonnal bevont repülőgépet eredményezett, amelynek a motorburkolata és a pilótafülkéje fémből készült. A Hurricane első repülése négy hónappal előzte meg a Messerschmitt Bf 109 és a Supermarine Spitfire repülését. A prototípust 1936. február 7-én kiértékelésre átvette a minisztérium. A Hurricane kezdetben még fegyvertelen volt, de 1936-ban beszerelték a Browning géppuskákat. A vadászgép igazolta a várakozásokat, bár a Merlin motor kiforratlansága még okozott problémákat az üzemeltetés során. Áprilisban a gépből 600 darabot rendeltek a Királyi Légierő (RAF) számára. A Merlin motort közben továbbfejlesztették Merlin II. néven és ezt egy második prototípusba építették, amelynek a pilótafülkéjét, a főfutóját, a kormányszerveit is módosították. Az első sorozatgyártású vadászokat a London közelében települt 111. repülőszázad kapta 1937. december 17-én, majd a 3. és 56. századot fegyverezték át 1938-ban. 12 Oldtimer e - haditechnika

Ez a gép volt az első behúzható futóműves, zárt pilótafülkével rendelkező és 500km/h sebességet átlépő vadászgép a Királyi Légierőben. Az átképzés során volt néhány baleset, de a Hurricane-t megszerették a hajózók. A RAF új megrendelést adott, ezúttal 1500 gépre. Ezek építésére a Gloster gyár is megbízást kapott, tehát több üzemben kezdődött meg a termelés. A Hurricane I. vegyes építése miatt átmenet volt a fémépítésű repülőgépek és a biplánok között, de ezért karbantartása, sérülésjavíthatósága is egyszerűbb volt. A kezdetben kéttollú fix állású légcsavar gátolta jobb teljesítmény elérését, ezért 1939-ben kipróbáltak több háromtollú változtatható állású légcsavart a gépen. A Hamilton Standard és a Rotol (Rolls-Royce/Bristol) légcsavarok jobb teljesítményt és manőverezési lehetőséget biztosítottak a Hurricanenak. A motort is továbbfejlesztették, az új építésű gépek Merlin III. típusú erőforrást kaptak. A második világháború kezdetéig 497 darabot gyártottak az üzemek és a RAF 19 százada repült velük. Ezekből négyet telepítettek Franciaországba és az első légigyőzelem 1939. október 30-án egy Dornier 17P felderítőgép lelövése volt. November 29-én a brit légvédelem Newcastle közelében egy Heinkel 111H bombázót semmisített meg. Franciaországban a brit Hurricane-k folyamatosan tevékenykedtek, és néha komoly küzdelmet vívtak a Luftwaffe gépeivel. Az 1940. májusi német támadás Belgium, Hollandia és Franciaország légterében heves harcokat és újabb két század átvezénylését eredményezte. A RAF vesztesége elérte az 50 Hurricane-t, ami expedíciós vadászerő negyede volt. Legalább ennyi gép kisebb-nagyobb mértékben megrongálódott. A britek fokozták a vadászgépek gyártását és az Angliai Csata kezdetére 32 Hurricane és 19 Spitfire vadászrepülő század állt hadrendben. A gyártás ugyan növekedett, a pilótaképzés hosszabb időt vett igénybe, ezért a harcképesség megőrzése érdekében nagyobb alakulatok helyett századkötelékek támadták a helyi túlerőben lévő német alakzatokat. Az anyaország légvédelme mellett Hurricane gépeket kellett küldeni a gyarmatok védelmére Máltára és Észak-Afrikába is. Máltára összesen 261, Afrikába 274 gépet szállítottak hajókon. Az afrikai vadászok karburátorszűrővel repültek, amely 8%-ban csökkentették a teljesítményt. A brit szigetek védelme során kiderült, hogy a Bf- 109 vadászgépek harci-technikai tulajdonságai némileg felülmúlták a Hurricane-t. A német gép jobban gyorsult, kisebb volt fordulóköre és gépágyúja nagyobb sérülést okozott, mint a Browning géppuskák. Itt mutatkozott meg, hogy a fa-vászon borítású Hurricane-ban a gépágyú lövedék nem tudott akkora sérülést okozni, mint a Spit fémborítású részeiben. A gép vezetését könnyebben lehetett megtanulni, mint a nagyobb teljesítményű Tűzköpőét, ezért a menekült lengyel, cseh és francia pilóták századait Hurricane gépekkel szerelték fel. A brit gépek veszteségeit sok esetben elavult harcászati elvek különösen a különféle alakzatok merev alkalmazása okozta, amelyek védtelenek voltak váratlan támadással szemben. A Vadászrepülő parancsnokság a jobban emelkedő, manőverezhetőbb Spitfire egységekkel támadta a német kísérővadászokat, a Hurricane századokat pedig a bombázókra vezették a földi irányítók. A légicsaták forgatagában azonban sokszor mondott csődöt ez a munkamegosztás. A Bf 109-el repült és lelőtt német pilóták általában azt állították, hogy Spitfire szedte le őket, ez is alapja lett a Spitfire sznobizmus kialakulásának. Tény, hogy 1715 darab Hurricane vett részt a csatában és 1792 darab német gépet lőttek le, többet, mint a Spitfire egységek. 13 Oldtimer e - haditechnika

Típusváltozat Darabszám Jellemző F.36/34. 1 Prototípus Mk.I. 3 814 Alap vadászváltozat Mk.II. 1 Átépített prototípus Mk.II. 1 Átépített prototípus Mk.II.B. 3 100 Alap vadászbombázó változat 8 géppuskás fegyverzettel Mk.II.C. 2 400 Alap vadászbombázó változat 4 gépágyús fegyverzettel Mk.II.D. 800 Alap vadászbombázó változat 4 gépágyús fegyverzettel és nem irányított rakétákkal Mk.III. Nem építették meg. Mk.IV. 794 Alap vadászbombázó változat 4 gépágyús fegyverzettel és nem irányított rakétákkal Mk.V. 2 Átépített Mk.IV. változat Mk.X. 489 Kanadai építésű vadászbombázó változat Mk.XI. 150 Kanadai építésű vadászbombázó változat Mk.XII. 398 Kanadai építésű vadászbombázó változat Sea H.Mk.I-II 800 Különböző átépítések Összesen: 12946 Az angliai csata tombolása közben a Hawker cégnél lázasan dolgoztak a Hurricane Mk.II. kifejlesztésén. A prototípus már 1940. júniusban felszállt. Az első sorozatgyártású géppel felszerelt század részt vett az Angliai Csata utolsó időszakában. A Hurricane II. elsősorban fémszárnyaival, újabb Merlin XX. motorjával, és némileg hosszabb törzsével különbözött elődjétől. A típusból azonnal két alváltozatot gyártottak. Az Mk.II.B, 12 darab 7,62mm-es Browning géppuskával, az Mk.II.C négy darab Hispano-Suiza Mk. II. 20mm-es gépágyúval felszerelt szárnyú változat volt. Az Mk.II-est kipróbálták két darab Oerlikon gépágyúval, állítólag a prototípussal is lelőttek egy Dornier 17-es bombázógépet. Az Oerlikon azonban nehéz volt, és tűzgyorsasága elmaradt a Hispanóétól valamint karbantartási problémák miatt jobbnak is ítélték a spanyol fejlesztésű gépágyút, amelyből ráadásul szárnyanként 2 darabot lehetett beépíteni. A németek is fejlesztették a Bf 109-est és az F Friedrich változat már jobb teljesítményt nyújtott a Hurricane-nál, valamint megkezdődött a Focke Wulf 190-es típus rendszerbe állítása. A gépágyús Hurricane-k egyre inkább Hurribomber - ként, vagyis vadászbombázóként kerültek bevetésre a francia, belga és afrikai légtérben. Az Mk.II.C szárnyaira felfüggesztőpontok kerültek, amelyek elbírták 113 és 227 kg-os bombákat. Ezekkel támadták a földi egységeket. Az afrikai csatákban kiderült, hogy a 20mm-es ágyúk nem ütik át a német harckocsik páncélzatát, ezért kialakították a Mk.II.D változatot, amelybe szárnyanként egy darab 40mm-es ágyút szereltek. A prototípus után megkezdték a sorozatgyártást 1941. szeptember 18-án. A gépágyú mellett beépítettek egy Browning géppuskát is, páncélozatlan célok ellen. A korai D változatok Rolls-Royce BF ágyúkat hordoztak ágyúnként 12 lőszerrel, a késői változatok Vickers S gépágyújához 15 lőszert lehetett tárazni. A gép pilótafülkéjét, motorhűtőjét és motorját páncélozták. A Hurrican Mk.II.D először 1942. június 6-án mutatkozott be a Bir Hakim körüli harcokban. Körülbelül 3100 darab Mk.II.B, 3400 Mk.II.C. és 800 darab Mk.II.D készült. Az utolsó Hurricane II. változat a kifejezetten csatarepülőnek áttervezett Mk.II.E 1943. március 14-én repült és mintegy 250 darabot gyártottak belőle. A Mk.II. változatot az Mk.IV változat követte amelyet kifejezetten meleg égövi üzemeltetésre terveztek. Az új Merlin XXIV vagy XXVII. típusú motorral felszerelt vadászbombázó szárnyait áttervezték, hogy elbírjon kettő bombát, vagy nyolc darab nem irányított rakétát, és természetesen 40mm-es gépágyúkkal is felszerelték. A szárnyakra szerelt fegyverzet a mai vadászbombázókhoz hasonlóan lehetett aszimmetrikus is, például az egyik szárnyra nem irányított rakéták, a másikra bombák voltak függesztve. Az Mk.IV. változatból 794 darab épült. Európában a rakétafegyverzet nélküli Hurricane-k lassan kivonásra kerültek az első vonalbeli szolgálatból, az Mk.IV-esek pedig előfutárai voltak az új Hawker Typhoon vadászbombázónak. Az Mk.II és IV. közt kimaradt a III. mivel ez a változat csak prototípusként épült meg amerikai Packard-Merlin motorral, de mivel a Rolls gyár megfe- 14 Oldtimer e - haditechnika

Hosszuság Magasság Fesztávolság Hatótávolság Személyzet Csúcsmagasság Szerkezeti tömeg Felszálló tömeg Sebesség Fegyverzet Hajtómű Hawker Hurricane Mk.II.B műszaki adatai 10,12 m 3,99 m 9,82 m 770 km 1 fő 11125 m 2495 kg 3310 kg 550 km/h nyolc darab 12,7mm Browning géppuska, 2 db 45 kg-os bomba 764 KW-s Merlin XX. V-12 sorosmotor 15 Oldtimer e - haditechnika

lelő sorozatban gyártotta a Merlin-t, így amerikai motorok nem kerültek sorozatgyártású Hurricane-ba. Kettő darab Mk. V. prototípus is készült, új Merlin XXXII. típusú motorokkal és négytollú légcsavarral, de teljesítményük nem sokban különbözött az Mk.IV-től. Az utolsó Hurricane 1944. júliusban gördült ki a gyártósorról. A gépek ekkor már kisegítő feladatokat láttak el Európában, de a távol-keleti, elsősorban Burmai hadszíntéren továbbra is harcoltak. A háború után 1946-ban vonták ki a típust a RAF kötelékéből, utoljára a Cipruson állomásozó 6. századot fegyverezték át De Havilland Vampire sugárhajtású gépekre. A Hurricane olyan fontos volt a britek számára, hogy Kanadában is megkezdték sorozatgyártását a Car&Foundry (CFF) vállalatnál. 1938-ban kezdték meg az Ontariói Fort Williami gyárban a 20 darabos előszéria építését, és az első gép 1940. január 9-én emelkedett a levegőbe. A kanadai Hurricane-k közül 40 darab Merlin motorokkal épült, de utána saját változatokat gyártottak. Az Mk.X. az Mk.I.B Packard-Merlin XXVIII. motoros változata volt, az Mk.XI. továbbfejlesztett Mk.X-es modell volt. Az Mk.XII a brit Hurricane Mk.II.B vagy C. licencgyártása volt. A Fort Williami és a Montreali üzemben gyártott körülbelül 400 darab Canuck Hurricane-ok eljutottak az egész világra, de Észak-Amerikában is jelentős mennyiség maradt pilótaképzésre. A legnagyobb export felhasználó a Szovjetunió volt. 1941. nyarán a RAF kettő századot is áttelepített a Murmanszki kikötő védelmére, majd a HMS ARGUS fedélzetén újabb 200 Hurricane-t szállítottak le. A brit századok 1941. őszén hazatelepültek, de a gépek ott maradtak. A szovjetek újabb századokat állítottak fel. A Hurricane-k jól bírták a keleti front durva körülményeit, a legtöbbet ellátták Vokes típusú porszűrőkkel. Talán az Airacobra gépeken kívül a Hurricane volt a legjobban bevált szövetséges vadászrepülőgép a keleti fronton. Tény, hogy az egyszerű és strapabíró vegyes építésű gép, hasonlított az orosz repülőgépek szerkezetére. Körülbelül 2950 darab Mk.II és Mk.IV. repülőgép harcolt a Vörös Légierő kötelékében. Sok gépet orosz gyártmányú ShVAK 20mm-es gépágyúval és UBT típusú 12,7mm-es géppuskával láttak el, a brit lőszerek szállítási nehézségei miatt. Kisebb sorozatot vásárolt Belgium a háború előtt, amelyből többet átfegyvereztek négy darab belga FN 12,7mmes géppuskával. A német támadás során a legtöbb gépet a földön semmisítették meg. A finnek 12 darab Hurricane-t kaptak a Téli Háború idején, amelyeket bevetettek a szovjetek ellen. A franciák 15 darab Sea Hurricane II.C és kanadai Mk.XII. változatokat használtak. Utóbbiakat az Észak- Afrikai harcok után örököltek a britektől. Az Indiai Légierő 1942-ben az első századának átfegyverzésére kapott Hurricane gépeket. 1943-ban Indiában, hét század kötelékében, már 200 darab Mk.II.B és II.C repült. Sok gép még 16 Oldtimer e - haditechnika

az ország 1947-ben a függetlenségének deklarációja idején is rendszerben volt. Irán 18 darab Hurricane-t rendelt, de a háború előtt csak kettőt szállítottak le. A világháború után további 16 darab Mk.II.C és két oktató gép is szolgálatba került. Írországban a háború alatt több gép kényszerleszállást hajtott végre, ezek személyzetét internálták és a gépeket elkobozták. Néhány ír gép még 1947- ben is szolgálatban állt. Lengyelország Nagy Britaniában újraalakított légiereje először Hurricane gépeket kapott. de a háború alatt korszerűbb típusokra cserélték le. A portugál légierő 40 darab használt ex.raf Mk.II.B és C verziót vásárolt, amelyekkel az 1950-es évek elejéig repültek. Románia 12 darab Hurricane gépet vásárolt még a háború előtt és német gyártmányú Heinkel 112-es vadászrepülőiket együtt üzemeltették. A tengelyhatalmakhoz csatlakozás után a románok három gépet átadtak a németeknek, a többivel a Fekete tenger melletti Constanca repülőterére települtek át. A Hurricane gépek elhasználódtak a világháború harcaiban. Dél-Afrika ismeretlen számú Hurricane Mk.I-es változatot üzemeltetett a háború alatt. Törökország 30 darab Mk.II.B és C. verziót kapott a háború után a Királyi Légierő közel-keleti egységeitől. Jugoszlávia 24 darab Hurrican Mk.I-et szerzett be a háború előtt, és körülbelül 15 darabot építettek a Belgrádi Rogozarski gyárban. Az Ikarus cég a brit Merlin helyett német Daimler Benz DB 601 motorral átépített egy szériapéldányt. A német támadás után a gépek egy része megsemmisült, a többit átvette a Román Királyi Légierő. A szárazföldi üzemeltetésű Hurricane gépek mellett a Hawker cég haditengerészeti változatokat is készített a típusból. A Királyi Haditengerészet Repülő Fegyverneme (Fleet Air Arms, FAA) 1941 első felében, nem rendelkezett elég kísérő repülőgép hordozóval és 17 Oldtimer e - haditechnika

a német Focke Wulf 200 Condor tengerészeti felderítőgépek vadásztak az Atlanti Óceáni közlekedési útvonalakon a konvojokra, amely ellen támadásokat intéztek, illetve rájuk irányították a tengeralattjárókat. Az admiralitás kétségbeesett ötletként kereskedelmi hajókra katapultot szereltetett, amelyről egy Fairey Fulmar típusú tengerészeti vadászgépet indíthattak. A CAM hajókról kilőtt gép megtámadta a német felderítőt, elűzte, vagy lelőtte, aztán a pilóta a konvoj valamelyik hajója mellett vízre tette a gépet, vagy ejtőernyővel kiugrott, majd kihalászták a tengerből. A pilótáknak ez eléggé életveszélyes dolog volt, sok esélyük nem volt a túlélésre. A General Aircraft a Fairey Fulmar gépek mellett Hurricane Mk.I. változatból először 50 gépet alakított át Sea Hurricane I.A néven katapultos indításúnak. A becenevük Hurricats lett. 35 kereskedelmi hajóra szereltek katapultot. A CAM hajók 1942-43-ban működtek és az első 50 gépet újabb 250-nek az átalakítása követte Sea Hurricane I.B néven. 1942. tavaszán az I.C változat következett, amely négy ágyús nehézfegyverzettével akár felszínen úszó tengeralattjárók ellen is eredményes támadást hajthatott végre. A kanadai gyártású Mk.XII-ből szintén kialakítottak Sea Hurricane XIIA és XII.B vagy C változatokat. 1944. április hónapban a kísérő tengeralattjáró elhárító vadászcsoportok és nagy hatótávolságú repülőgépek fejlődése után a CAM hajós egységeket feloszlatták. A brit flottalégierő CAM hajók mellett repülőgép hordozóira is telepített Sea Hurricane vadászrepülőgépeket. 1942. augusztusban például egy Máltai konvoj légi biztosítására felszállt 70 darab Sea Hurricane hét saját veszteség mellett 39 darab elsősorban olasz harcigépet lőtt le. Az Angliai Csata idején a Hurricane Mk.II-ből elvetélt kísérletként éjszakai vadászgépet is létrehoztak. A Douglas Havoc/Boston bombázókra szerelt fényszórókkal világították volna meg az ellenséges bombázógépet, amelyet a nehéz fegyverzetű Hurricane semmisített volna meg. A két brit gépnek szoros együttműködésben kellett működnie, de ez a körülményes harcászati eljárás kevés sikert hozott. Ezért később a Mk.II.C-re szerelt AI.Mk.V. radar érzékelte volna a német gépeket. Az akkori technikai lehetőségek miatt azonban a többmotoros rombológépekből kialakított kettő-három fős személyzettel repülő repülőgépekkel lehetett hatékony éjszakai vadászgépeket létrehozni. 18 Oldtimer e - haditechnika

1940-ben a lassú Westland Lysander helyett Mk.I-es és II. vadászbombázókat alakítottak át TaC RI. (harcászati felderítő Mk.I.) illetve TaC.R.II. típusváltozatnak. A gépekbe kamerákat és extra rádiót építettek be. Az átépített gépekből később a fegyverzetet is kiszerelték és PR (foto-felderítő) néven a közel-keleti hadszíntéren használták őket. A PR Hurricane gépek időnként a mediterrán térségekben is feltüntetek, de 1944-ben a Burma környékére telepítették őket. Európában a PR Spitfire váltotta fel őket. A Hurricane gépek túlnyomó részét a háború után kivonták a RAF egységeitől. Az iráni export után már csak gyakorló gépeknek használták őket egy ideig, de a sugárhajtású korszak után, majd üzemidejük lejártával kikoptak az alakulatoktól. Sok Hurricane maradt épségben, Európában és Amerikában, nagy részük különböző múzeumokban van kiállítva. Egyedül Nagy Britanniában több mint 50 Hurricane van, ebből egy tucat legalább repülőgépes A Hurricane még ma is RAF által rendszeresített típus, a híres BBMF (Battle of Britain Memorial Force) vagy angliai légicsata emlék kötelék) egységben kettő darab Mk.II.C (LF363 és PZ865 lajstromszámmal) Hurricane géppel repülnek a különböző repülőnapokon. A Shuttlework gyűjteményben egy kanadai építésű Sea Hurricane Mk.I.B (lajstromjel Z7015) található. 19 Oldtimer e - haditechnika

Vought F4U Corsair VADÁSZREPÜLŐGÉP második világháború Csendes óceáni hadszínterén vívott légicsatákról készített filmfelvételek alapján általá- A ban egy japán repülőgépet üldöző Corsair-ra emlékeznek a laikus nézők. Valójában az F4U egy olyan vadászrepülőgép volt, amely tapasztalt pilótát követelt magának és vele halálos fegyverként működött, de a legkisebb pilótahibát is megbosszulta. 1938. február 1-én az amerikai haditengerészet megkereste a repülőgépgyártókat együléses repülőgép hordozón alkalmazható vadászrepülőgép kifejlesztése céljából, amelyet a lehető legerősebb motorral szerelnek fel. A Vought-Sikorsky (később Chance Vought) tervezőcsapata Rex.B.Beisel vezetésével a Pratt & Whitney (P&W) új XR2800 Double Wasp 18 hengeres léghűtéses motorhoz tervezte a vadászgépét. Az akkoriban óriási méretű és teljesítményű motorhoz szükséges volt egy négytollú 4,6 méter nagyságú Hamilton Standard légcsavarra. (ezt a motor és légcsavarpárost alkalmazták a szárazföldi haderő P-47 Thunderbolt vadászbombázóinál is) A nagy légcsavarkör miatt hosszú szárú futóművet kellett volna használni, ez azonban egy hordozón való leszálláshoz és karbantartáshoz nem az ideális, ezért fordított sirály szárny alkalmazásával a főfutókat a szárny legalacsonyabb pontjára lehetett építeni. A szárny elrendezése javította a pilóta látóterét első és oldalirányban egyaránt. A haditengerészet XF4U-1 prototípus építését 1938. július 1-én rendelte meg. Fegyverzetnek ekkor a törzsorr részre szerelt kettő 7,62mm-s géppuskát és a szárnyakba 1-1 darab 12,7mm-es Browning nehézgéppuskát írtak elő. A prototípuson eredetileg a szárnyakon bomba felfüggesztőhelyek létrehozását is megrendelték, de ezt később elhagyták. 1939. május 29-én hosszantartó szélcsatorna kísérletek után, végezte el a prototípus a szűzfelszállását, amely során Lyman A. Bullard Jr. a Vought berepülőpilótájának minden tapasztalatára szüksége volt a gép megmen- 20 Oldtimer e - haditechnika

tésére. Vihar miatt nem tudtak leszállni a Voight at Stratford repülőtéren, így végül üzemanyag hiányában egy golfpályára tette le a gépet, amely súlyosan megrongálódott. Az XF4U-1 újjáépítése néhány hónapig eltartott és október 1-én repültek vele ismét. Ekkor már 650 km-es csúcssebességgel is repültek. Sajnos a gyorsaságot beárnyékolta, hogy a rosszul tervezett hűtés miatt a Double Wasp motor rendszeresen lángra kapott. A problémák a prototípus áttervezését tették szükségesség, közben viszont változott a tervezet is, mivel az európai háború tapasztalatai alapján tűzerősebb fegyverzetet kellett a gépbe szerelni. A szárnygéppuskák számát növelték meg, és a törzsorr géppuskákról lemondtak. A szárnyakba szerelt fegyverzet miatt viszont az öszszes üzemanyagtartály a törzsbe került. Ez viszont a gép orr részének további meghosszabbítását is jelentette, a pilóta így gurulás és leszállás közben gyakorlatilag nem látott előre. Ez a rossz tulajdonság a típusnál megmaradt. Az immár szárnyanként 3-3- nehézgéppuskával felszerelt típusba 70 kg páncéllemezt is beépítettek a pilótafülke és az olajtartály védelmére. A pilóta kabin páncélüvegből készült. A gépek önzáró üzemanyagtartályt kaptak, valamint a kormánylapok méretét is megnövelték. Újabb R-2800-D altípusú 1490 kw-s (2000 lóerős) erősebb és üzembiztosabb motort is beszereltek. A kiértékelésre készített gépeket F4U-1 típusjellel vette át a haditengerészet 1942. július 31-én, és az USS. SAGAMON fedélzetén kezdődtek a próbák. Az haditengerészet pilótáinak rossz véleménye volt a típusról. A vakon gurulási és landolási problémákat tetézte, hogy a Corsair hajlamos volt akár leszálláskor pattogni a fedélzeten, ami sok esetben akadályozta farokhorog beakadását a fékező kábelekbe. A másik nagy gond volt, hogy a légcsavar és a motor hatalmas forgónyomatéka erős ellenkormányzást követelt, e nélkül a gép hajlamos volt a hátára fordulni. A problémák nem akadályozták a gyártás beindítását, így 1942. decemberben már 178 Kalóz volt szolgálatban. A tengerészgyalogság felismerte a tűzerős és gyors típus előnyeit, a haditengerészet azonban elfogadta, hogy a Corsair több mint egy haditengerészeti vadászgép, de csak szárazföldi üzemeltetésre javasolta a típust. Ennek tükrében egy tucat F4U-1S érkezett a tengerészgyalogsághoz a guadacanali Henderson repülőtérre 1943. február 12-én. A haditengerészetnél csak 1943.szeptemberben rendszeresítették, még a brit Királyi Haditengerészet hordozóin is előbb voltak jogosultak leszállni a Corsairokkal, mint az amerikai hajókon. Az F4U-ra azonban szükség volt, ezért a Vought mellett a Brewster F3a-1 és a Goodyear FG-1 jelzéssel is gyártani kezdte az új vadászgépet. A gép tervein kissé változtattak, például többcsatornás rádiót és új IFF (ellenség-barát) felismerő rendszert építettek be. A futóművek rugózásán változtattak ezzel a pattogást némileg csökkentették, bár hárompontos sima leszállást nem lehetett továbbra sem várni a típustól. A pilótafülkét 18cm-el magasabbra helyezték, ezzel a kilátást javították. Az típus amerikai festése felül kék alul világosszürke volt. Néhány F4U-1S-ből fotófelderítő változatot építettek amelyet F4U-1P néven rendszeresítettek. Ezeket K-21 kamerával látták el. Új vadászváltozatként 1944. áprilisban megkezdődött az F4U-1C gyártása, amely már négy M2 20mmes ágyút kapott a hat Browning géppuska helyére. 21 Oldtimer e - haditechnika

Az 1D változatban maradt a hat nehézgéppuska, de kettő 450 kg-os bombát is célba tudott juttatni. A késői gyártású 1D és FG-1D gépeknél már rendszeresítették a 12,7 cm High Velocity Air Rocket (HVAR) névre keresztelt nem irányított rakétafegyvert. A Vought kétüléses változatot is készített egy F4U-1D átépítésével, de egyetlen haderőnem sem érdeklődött utána, ezért sorozatgyártásra nem került. A Vought és a Goodyear sorozatgyártása nem csökkent, de a Brewsterrel felmondták a szerződést 1944. júniusban, miután az amerikai kémelhárítás jelezte, hogy német ügynökök épültek be a vállalatba. Ez a gyanút a valóságban soha nem bizonyították be. A Corsair Guadacanalon került először bevetésre, 1943. február 14-én, amikor a tengerészgyalogság VMF-124 százada William Gise őrnagy vezetésével B-24 közepes bombázó repülőgépeket kísért a Salamon szigeteken lévő Bougainville közelében lévő japán légitámaszpont elleni légicsapásra. A kíséretben P-38 Lightning és P-40 Warhawk vadászszázadok is részt vettek. A japán vadászok azonban váratlanul a lecsaptak a kötelékre és négy P-38, kettő P-40, kettő F4U és kettő B-25 bombázógépet vesztettek négy japán gép ellenében. Az egyik japán egy Corsairnak esett áldozatul, de nem dicsőséges légicsatában, hanem összeütköztek a levegőben. A dicstelen kezdet után a tengerészgyalogság pilótái, ahogy tapasztalatot szereztek, lassan légifölénybe kerültek a japánokkal szemben. A VMF-124 századnál 1943. májusig kettő pilóta ért el legalább öt Típusváltozat Darabszám Jellemző XF4U-1 1 Prototípus F4U-1 688 sorozatgyártású vadászgép F4U-1A 2126 F4U-1 javított kabintetővel F4U-1C 200 F4U-1A négy gépágyús változat F4U-1D 1 685 vadászbombázó változat F4U-1P Alap vadászbombázó változat 4 gépágyús fegyverzettel F4U-2 32 darab éjszakai vadásznak átépített F4U-1 F4U-3 3 darab Double Wasp turbófeltöltő motoros átépítésű F4U-4 2 058 négy légcsavarlapátor koszerűsített vadászváltozat F4U-4B 297 F4U-4 négy gépágyús változat F4U-4N 1 F4U-4 éjszakai vadászváltozat prototípus F4U-4P 9 F4U-4 felderítő változat F4U-5 223 négy gépágyús modernizált pilótafülkés vadászváltozat F4U-5N 214 F4U-5 éjszakai vadászváltozat F4U-5NL 101 F4U-5 éjszakai vadászváltozat téli üzemeltetésre Koreában F4U-5P 30 F4U-5 felderítő változat AU-1 111 páncélozott közel-támogató bevetésekre optimalizált tengerészgyalogos változat F4U-7 97 francia exportváltozat az Aeronvala (haditengerészeti légierő) számára 8 148 Vought által gyártott összmennyiség FG-1? Goodyear építésú F4U-1 FG-1A? Goodyear építésú F4U-1A FG-1D 1 997 Goodyear építésú F4U-1D 3 808 Goodyear által gyártott összemennyiség F3A-1 305 Brewster építésű F4U-1 F3A-1D 430 Brewster építésű F4U-1D 735 Brewster által gyártott összemennyiség Összesen: 12 691 22 Oldtimer e - haditechnika

Vought F4U-1A Corsair műszaki adatai Hosszuság 10,16m Magasság Fesztávolság Hatótávolság Személyzet Csúcsmagasság Szerkezeti tömeg Felszálló tömeg Sebesség Fegyverzet 4,9 m 12,49 m 1633 km 1 fő 11250 m 4074 kg 6350 kg 671 km/h négy darab 20mm Mk2 gépágyú vagy nyolc darab Browning 12,7 mm-es géppuska, 450 kg-os bomba Hajtómű 1664 Kw-s (2230 Lóerős) Pratt and Whitney R- 2800-8W motor 23 Oldtimer e - haditechnika