Apakisztáni nukleáris fegyverkezés évek óta a hírlapok és a szakfolyóiratok hálás

Pakisztán muszlim atombombája kényszerek és kockázatok Háda Béla Apakisztáni nukleáris fegyverkezés évek óta a hírlapok és a szakfolyóiratok hálás témája. Érdekességét nem is az adja, hogy 1998 májusában újabb taggal bővült a világ ismert atomhatalmainak szűk körű klubja, sokkal inkább az, hogy az új klubtárs az Iszlám Világ (ismereteink szerint) első olyan reprezentánsa, amelyik képes volt elérni a fegyverkezésnek ezt a szintjét. A pakisztáni nukleáris ütőerő létezéséhez azóta számos félelem kötődik, amelyek egy dél-ázsiai nukleáris háborútól az atomfegyverek terroristák kezébe jutásáig vázolják fel a lehetséges pusztító következmények skáláját. A Nyugat dilemmáit eleinte leginkább az Iszlám Világ társadalmi és politikai folyamataihoz kötődő bizalmatlanság és az ezekkel kapcsolatos negatív tapasztalatok motiválták. Később azonban, szembesülve a Pakisztáni Iszlám Köztársaság belső problémáival és az illegális nukleáris transzferrel, a veszély kézzelfoghatóbb formát öltött, és máig meghatározza az ország nukleáris státusáról kialakult véleményeket. Tanulmányom célja, hogy a fegyverkezéssel összefüggő néhány kiemelten fontos kérdéskör elemzésével árnyalja e képet. Ennek során bemutatom a katonai célú nukleáris kutatások folyamatát és az ezt motiváló politikai megfontolásokat. Kiemelten fontos a nukleáris technológia proliferációjának problémaköre is, amelyet egy hasonló tanulmány nem mellőzhet, mint ahogy a nukleáris biztonságot befolyásoló más tényezőket sem. Ezek sorában a pakisztáni állam belső problémáiból fakadó kockázatok éppúgy helyet kell hogy kapjanak, mint a stratégiai kultúra egyes kulcselemeinek értelmezése és a nukleáris eszközök jelenlegi (elvi) alkalmazási feltételeinek megismerése is. Mindenekelőtt azonban a pakisztáni nukleáris törekvések történeti-politikai hátterét kell áttekintenünk. A pakisztáni atomprogram biztonságpolitikai háttere A pakisztáni nukleáris fegyverkezést alapjában véve egy védelempolitikai igény inspirálta, amelynek gyökerei Dél-Ázsia dekolonizációjáig nyúlnak vissza. Pakisztán tulajdonképpen az 1947. augusztus 15-i megalakulása óta állandó konfliktushelyzetben 3

Háda Béla létezik, amelynek politikai kiindulópontja az egykori indiai brit gyarmat területi felosztása volt. A Mountbatten-terv néven elhíresült koncepció értelmében Brit-India és a függő fejedelemségek területén két állam megalakulása vált lehetővé. 1 Ennek alapjául nem a lakosság etnikai, hanem vallásfelekezeti hovatartozása szolgált, amely máig a legszélesebb identitásképző tényezőnek számít a szóban forgó térségben. Nem véletlen tehát, hogy a pakisztáni állameszme és nemzettudat fundamentumát az iszlám vallásban való közösség jelenti, elhatárolódva a hindu dominanciájú Indiától. A szuverenitásviszonyok rendezésénél egy ponton azonban sérült a felekezeti elv. Ez a terület a napjainkra világszerte ismertté vált Kasmír fejedelemség. Mikor a felosztási törvényben biztosított jogával élve kasmír ura, a srinagari maharadzsa, Hari Szingh, az Indiához való csatlakozás mellett határozott, mindezt annak ellenére tette, hogy alattvalói köztudottan többségükben muszlimok voltak. 2 Noha tény, hogy a kasmíriak meghatározó része nem feltétlenül szimpatizált a két nemzet teóriával, 3 az uralkodó döntése mégis lépéskényszerbe hozta Pakisztánt, amelynek formálódó állami ideológiájával összeegyeztethetetlen volt az esetleges lemondás a 90 százalékban muszlim tartományról. A maharadzsa döntése tehát sajátos csapdahelyzetbe taszította mindkét formálódó államot. Egyrészt a felosztási terv előírásai szerint valóban joga volt szuverén módon dönteni országának hovatartozásáról, miáltal az indiai területi igények jogalapot kaptak. Másrészt ugyanakkor a többségi felekezeti elv mellőzése joggal sértette a pakisztáni vezető köröket, különösen Háiderábád fejedelemség esetének tükrében, ahol a muszlim nizám sem jelölhette meg Pakisztánt túlnyomórészt hindu alattvalóinak új hazájaként. 4 A jogi eszközökkel rendezhetetlen szituáció nyomán kibontakozó első indo pakisztáni háború végére a Tiszták Országa 5 végül birtokba vehette Kasmír területének nagyjából 1/3-át, ami messze elmaradt ugyan a kitűzött hadicéltól, mégis napjainkig az egyetlen eredménynek tekinthető, amelyet az ország katonai erővel el tudott érni. A kasmíri konfliktusról, annak történelmi, társadalmi vagy éppen politikai vetületeiről számos feldolgozás született. Itt azért szükséges kitérnünk rá, mert a terület hovatartozásának ürügyén állandósuló katonai szembenállás konklúziói hozták világra azt a stratégiai kényszerhelyzetet, amelynek számukra megnyugtató megoldását a pakisztáni katonai és politikai körök a nukleáris fegyverkezéstől remélték. E kényszert Pakisztán romló katonai helyzete idézte elő. Az első háborút követően ugyanis Kasmír mindkét ország számára lényegében hadműveleti terület lett, ahol jelentős fegyveres erők állomásoztak, jelezve a válság megoldatlanságát. Mint ismert, a kilencvenes évekig további két alkalommal érte el a konfliktus a háborús küszöböt, 1965-ben és 1971-ben. 6 A küzdelem mindkét alkalommal a muszlim ország vereségével zárult, ékesen bizonyítva a hadászati matematika egyetemes érvényét. Világossá vált, hogy Pakisztán a hagyományos fegyveres erők tekintetében nem veheti fel a versenyt a jóval kiterjedtebb potenciálokkal rendelkező Indiával. Mindez annak ellenére igaz, hogy a pakisztáni haderő az ország reális gaz- 4 Külügyi Szemle

Pakisztán muszlim atombombája kényszerek és kockázatok dasági lehetőségeihez képest gyakran aránytalanul nagy forrásokhoz jutott, miközben saját gazdasági érdekeltségei és az alkotmányosság kereteit feszegető belpolitikai tekintélye igen széles mozgásteret biztosított számára. India túlerejének bizonyossá válása nagyon kellemetlenül érintette a katonai elitet, amely kiemelkedő szerepét többnyire nemzetbiztonsági érvekkel magyarázta, de súlyos dilemma elé állította a pakisztáni védelmi filozófiát is, amelynek egyik alapeleme a hindu ellenséggel szembeni eredményes önvédelem. 7 Ez az eredményesség a hagyományos fegyveres erőktől egyre kevésbé volt várható, ami új garanciák szükségességét vetette fel. Ezeket egyre inkább a nukleáris eszközök birtoklása nyújthatta. Az indiai fölény ugyanis nem pusztán sőt nem elsősorban szervezeti vagy technikai téren jelentkezett, hanem azon társadalmi és gazdasági erőforrások nagyságrendi különbségből adódott, amelyeket a két ország honvédelmének szolgálatába állíthatott. Ez utóbbi vonás mindmáig jellemzi erőviszonyaikat. Ilyen feltételek mellett Iszlámábádban nemigen várhatták, hogy ha további jelentős beruházásokkal megnövelik az egyik vagy másik haderőnem ütőképességét, ezzel elérhető lenne egy magasabb biztonsági komfortfokozat. Az említett nemzetbiztonsági alapelv azonban nem tette lehetővé, hogy az ország ne törekedjék a probléma megoldására. A pakisztáni nukleáris program elvi szükségessége első ízben 1963-ban vetődött fel kormánykörökben, és 1965-ben vált széles körben nyilvánossá. 8 Az indiai titkosszolgálat már az 1965-ös háború után felfigyelt a Kínából Pakisztánba irányuló nukleáris transzferre. 9 Ez azonban akkor még csak a technológiai előkészületeket jelentette. A három egymással szomszédos atomhatalom, India, Kína és Pakisztán közül utóbbi nukleáris kutatásai kezdődtek a legkésőbb. A Pakisztáni Atomenergia Bizottságot (PAEC) 1956-ban alapították, mintegy nyolc évvel a hasonló indiai szervezet után. 10 Az iszlám állam nukleáris programja tehát erős lemaradásban volt vetélytársáéhoz képest, és mivel a világ egyik igen fejletlen országának számított sokáig a szükséges személyi és technológiai feltételekkel sem rendelkezett. Az indiai hírszerzés értesülései helytállók voltak. A Kínai Népköztársaság, amely 1964. október 3-án váltotta meg belépőjét az atomhatalmak klubjába, olyan stratégiai szövetségest látott Pakisztánban, akit eredményesen felhasználhat dél-ázsiai pozícióinak erősítésére és India regionális törekvéseinek korlátozására. 11 Az indiai kínai kapcsolatokban elvi-politikai és területi viták miatt keletkezett súlyos feszültségek nyomán Peking a nukleáris technológiai segítséget is kész volt megadni ezért a lehetőségért. Ez kezdetben a gyártáshoz szükséges technológiai háttér kiépítéséhez, majd 1980 és 90. között a tényleges fegyverkutatásokhoz nyújtott tudományos-szakértői támogatást jelentette. 12 A kínai segítség eredménye például a mintegy 50 megawatt teljesítményű Khushab nehézvizes reaktor Dzsohárábádnál, amelyet fegyverminőségű plutónium előállítására használnak. 13 A pakisztáni nukleáris fegyverek fejlesztése végül a hetvenes évek derekán kezdődött el, több mint egy évtizeddel az indiai program után. 14 Ekkorra az ország túl volt a súlyos vesztesé gekkel 5

Háda Béla zárult, 1971. évi bangladesi háborún, és tanúja volt az első sikeres indiai nukleáris robbantási kísérletnek 1974-ben. 15 A Zulfikár Ali Bhutto miniszterelnök szervezésével útjára indított program az indiaival ellentétben nagyobb fennakadások nélkül, gyors ütemben folyt, így a kilencvenes évekre sikerült számottevően lefaragni a nagy szomszéd előnyéből. Ennek eredményeképpen a pakisztáni tudósok nagyjából a nyolcvanas évek közepén magas dúsítású uránium felhasználásával 16 összeszerelték az ország első atombombáját. 17 A fegyverkezés okait végül már Bhutto is az ország számára elemi fenyegetésként azonosított, a 74-es kísérletet évekkel megelőzően ismertté vált indiai nukleáris törekvésekben határozta meg, 18 és ez az alapelv lényegében máig érvényes. A folyamatnak paradox módon a bipoláris korszak lezárulása is kedvezett, mivel Pakisztán 1989 után jelentősen veszített geopolitikai értékéből korábbi hidegháborús szövetségesének, az Egyesült Államoknak a szemében. Washington közeledése Indiához pedig azt a félelmet táplálta Pakisztánban, hogy az ország teljesen magára marad honvédelmi törekvéseivel. A posztbipoláris korszak fejleményei tehát a világ legtöbb országával ellentétben az iszlámábádi vezetők szemében nem a fegyverkezés visszafogását, hanem további fokozását tették indokolttá. Az 1998. május 11-i és 13-i öt indiai kísérleti robbantásra Pakisztán mindössze néhány nappal később, május 28-án szintén öt, majd május 30-án további egy sikeres kísérlettel válaszolt. Ez egyértelművé teszi, hogy ekkorra már minden készen állt arra, hogy az iszlám köztársaság bizonyítsa nukleáris képességeit a világ előtt. A beludzsisztáni Csagaj-hegységben 28-án működésbe hozott kísérleti robbanóeszközök hatóereje a szeizmikus mérések alapján egyenként 5-10 kilotonna volt, 19 amellyel a Richter-skálán 5,0 erősségű földmozgást generáltak. A 30-i szerkezet pakisztáni források szerint egymagában 12 kilotonna, más becslések szerint viszont legfeljebb 4-6 kilotonna hatóerőt képviselt. 20 Annak, hogy mindez nem korábban történt, természetesen politikai okai voltak. A pakisztáni kormányzat, élén Mian Mohammad Nawaz Sharif miniszterelnökkel, világosan érzékelte Amerika és a nyugati világ tiltakozását, az indiai kísérletek azonban lépéskényszert teremtettek számára. Az iszlámábádi kormányt saját politikai igényei mellett a pakisztáni társadalom és a katonai elit elvárásai is válaszlépésre ösztönözték. A csagaji tesztek végeredményben lehetővé tették Pakisztánnak a hadászati paritás kialakítását és a magasabb honvédelmi garanciák biztosítását Indiával szemben. Az adott társadalmi és politikai közeget és az ebből adódó biztonságpolitikai kockázatokat figyelembe véve ugyanakkor már a kezdetektől fogva kétségesnek tűnt, hogy a nuklearizáció minden tekintetben a stabilitás tényezője lenne. Mindez akkor is igaz, ha felismerjük, hogy a pakisztáni állam vezetőinek aligha adódott más kiút az indiai fegyverkezés okozta stratégiai kényszerhelyzetből. 6 Külügyi Szemle

Pakisztán muszlim atombombája kényszerek és kockázatok A leginstabilabb atomhatalom A muszlim atombomba megszületése jelentős sajtóvisszhangot váltott ki világszerte, mivel Pakisztán lett az első iszlám ország, amelyik ilyen eszközre tett szert. A történtek mégsem sokkolták a nyugati politikai és szakmai eliteket, mivel a pakisztáni nukleáris törekvések már évekkel a kísérleteket megelőzően széles körben ismertté váltak. 21 Az ezzel összefüggő biztonsági aggodalmak nagyrészt olyan értelmezésekből születtek, amelyek az ország iszlám jellegéből fakadó politikai identitását magasabbra értékelték az állami érdekek által diktált ésszerűségnél, olyan magatartást feltételezve Pakisztánról, ami egyik korábbi atomhatalmat sem jellemezte. E félelmek sorából kettőt érdemes kiemelnünk, amelyek közül az egyik alaptalannak, a másik viszont részben megalapozottnak bizonyult. Az egyszerűbb, tényszerű megállapítás, hogy a két dél-ázsiai atomhatalom, India és Pakisztán nem használta fel új arzenálját egymás kölcsönös megsemmisítésére, nem idézett elő nukleáris holokausztot a szubkontinensen. Más részről viszont, noha Iszlámábád nem vállalt nukleáris védelmi kötelezettséget a többi muszlim állammal szemben, és nyíltan nem mutatkozott hajlandónak arra sem, hogy átadja értékes titkát más iszlám országoknak vagy államon kívüli militáns csoportoknak, a pakisztáni atomtitok egy része mégis kiszivárgott. A történtek részletezése előtt azonban érdemes röviden kitérnünk rá, hogy mind Bhutto, mind Mohamed Zia ul-hakk tábornok 22 érájában létezett egy olyan törekvés, hogy az ország nukleáris programját egyfajta muszlim nemzetköziség dimenziójába helyezzék. Eszerint az Iszlám Világ egyetlen országa sem rendelkezik atomfegyverrel, ami nagyban gyengíti ezen államok biztonsági és világpolitikai pozícióit. Pakisztán erre hivatkozva felkeresett néhány közel-keleti kormányt annak érdekében, hogy külső anyagi támogatást szerezzen a kutatásokhoz. Iszlámábád figyelme elsősorban Iránra, Szaúd-Arábiára és Líbiára irányult. 23 Pakisztán végül kapott is támogatást, amelynek pontos részletei máig nem ismertek, mértéke azonban egyes becslések szerint több millió dollárra rúgott. 24 Ennek ismeretében aligha lehet véletlen, hogy a későbbiekben a fent kiemelt három ország közül kettő bizonyítottan kedvezményezettje volt az illegális technológiaexportnak. Végül az ezredforduló táján az Amerikai Egyesült Államok kormánya és a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség által gyűjtött adatok alapján merült fel alapos gyanú arra, hogy az ország nukleáris fegyverének technikai megvalósításában vezető szerepet játszó, ezért széles körben a pakisztáni atombomba atyjaként emlegetett Abdul Kadír Hán és hálózata Iránnal. Líbiával és Észak-Koreával is kapcsolatban állt. 25 Az összegyűjtött adatok szerint a tudós érdekeltségi körén keresztül Tripoliba konkrét gyártási terveket és a dúsításhoz szükséges, észak-koreai eredetű uránium-hexafluorid gázt, Teheránba pedig az általa kidolgozott dúsítási technológiát is eljutatta. 26 Kadír Hán több mint húsz éven át játszott meghatározó szerepet a pakisztáni atomprogramban. 7

Háda Béla Legnagyobb eredménye az urándúsításhoz használható kis méretű centrifugák kifejlesztése volt. Ezekhez több nyugati (holland, német) megoldást is adaptált, jogilag igen kétségbevonható módon. 27 Végül ilyenek kerültek Iránba is. 28 Munkája legalább olyan mértékben elősegítette az 1998-as tesztek sikerét, mint a sokat emlegetett kínai támogatás. Abdul Kadír Hán a pakisztáni nukleáris törekvések élő ikonjává, a muszlim ügy hősévé vált, a tevékenységével kapcsolatos kétségek azonban megalapozottnak bizonyultak. Az egykori főkonstruktőr végül 2004-ben, a televízió nyilvánossága előtt ismerte el a nyugati vádakat, vallomásával nagyon kellemetlen helyzetbe hozva az Egyesült Államokkal éppen szorosabb kapcsolatokat építő Pervez Musarraf akkori államfőt. Az elnök ennek nyomán elrendelte a tudós házi őrizetét, amelyet a legfelsőbb bíróság végül 2009. február 6-án, megszorításokkal oldott fel. 29 Kadír Hán később utalt arra is, hogy lépéseit a fegyveres erők sőt maga Musarraf tudtával tette meg. 30 Noha nem szándékom e kérdésben állást foglalni, annyit meg kell jegyeznem, hogy a nukleáris technológiák és az azokkal foglalkozó személyek Pakisztánban is erős ellenőrzés alatt álltak és állnak, 31 ezért legalábbis nehezen képzelhető el, hogy a kutató tisztán rejtett magánakcióként végre tudta hajtani a nagyszabású ügyletet. A további hiteles elemzéshez azonban a jelenleg rendelkezésünkre álló információk még nem elégségesek. Válaszra vár ugyanakkor az a kérdés is, hogy Iszlámábád miért vállalta eredményeinek továbbadását az említett országoknak. Míg Észak-Korea esetében a motiváció minden kétséget kizáróan a kommunista állam rakétatechnológiájának mint lehetséges hordozóeszköznek a megszerzése volt, addig Irán esetében az elemzők általában jóval összetettebb, geostratégiai indokokat szoktak emlegetni. Az erre alapozott koncepció szerint Pakisztán, a segítségével szintén atomhatalommá váló Iránnal szövetségben, egy muszlim erőközpontot hozott volna létre az Arab-tenger partján, amely eredményes ellensúlya lehetett volna a térségben érdekelt többi külső hatalom, így például India, Izrael és az Egyesült Államok törekvéseinek. A folyamat másik lehetséges hozadéka a nemzetközi figyelem elterelődése a pakisztáni fegyverkezési programról, amely nyugati szemmel jóval kevésbé tűnhet veszélyesnek, mint iráni változata. 32 A tényekhez azonban hozzátartozik az is, hogy az évezred elején az amerikai pakisztáni közeledéssel és Irán katonai célú atomprogramjának felfüggesztésével e forgatókönyv realizálásával egyelőre nem kell számolni. A pakisztáni nukleáris technológia proliferációját ugyanakkor valóban realitásnak tekinthetjük, kérdés azonban, hogy e jelenség milyen viszonyban áll az ország sajátos belső viszonyaival. A fent említett incidens dacára ugyanis az 1998. május 28-án megszületett fegyver napjainkban leginkább csak nevében muszlim, gyakorlatilag kezdettől fogva meghatározó volt pakisztáni jellege. Mindezt nemcsak a nukleáris erő politikai és végső esetben katonai felhasználásának szükségszerűen nemzetállami keretei indokolják, hanem közrejátszott benne az ország külpolitikai helyzetének megváltozása is 2001. szeptember 8 Külügyi Szemle

Pakisztán muszlim atombombája kényszerek és kockázatok 11. után. A Nyugathoz erősebben orientálódó iszlámábádi kormánynak, az ebből adódó stratégiai, diplomáciai és gazdasági előnyök érdekében, tartózkodnia kellett az Egyesült Államoknak és szövetségeseinek biztonsági érdekeit sértő vállalkozásoktól. Ennek megfelelően az országnak a nukleáris erő szerepével kapcsolatos eddigi (transzparens) megnyilvánulásai az általános gyakorlatnak megfelelően nemzetállami szintű védelmi célokat fogalmaznak meg, és nem utalnak az iszlám világgal szembeni speciális kötelezettségre. A Tiszták Országának társadalmi és politikai életét azonban számtalan olyan vonás jellemzi, amelyek további aggodalomra adhatnak okot az atomtitok sorsát illetően. Ezek közül a leggyakrabban a fegyveres testületek már említett túlhatalmát és a belpolitikai viszonyok képlékenységét szokták emlegetni, amelyek a központi intézmények és velük a pakisztáni állam működésképtelenné válásával fenyegetnek. Az állami kontroll esetleges meggyengülése és ezzel összefüggésben az ország területi integritásának felbomlása elvben kétségkívül bizonytalanná teheti a nukleáris eszközök sorsát. A gyakorlatban azonban minden a fegyvereket őrző hadsereg állapotától és cselekvésétől függ egy ilyen helyzetben, ez a testület viszont már több ízben bizonyította a többi állami intézményhez képest jóval erősebb intaktságát és akcióképességét. Fontos megjegyeznünk azt is, hogy a pakisztáni állam felbomlásához fűződő várakozások napjainkban nem többek spekulációknál. A térségben jelen lévő valamennyi hatalmi tényező beleértve az ősellenségként aposztrofált Indiát ugyanis egyaránt az ország fennmaradásában érdekelt. Mindez természetesen igaz az Egyesült Államokra is, amely afganisztáni erőfeszítéseiben továbbra is kiemelkedő katonai partnerként számít Pakisztánra. E stratégiai érdek mint ahogy azt Washingtonban is megállapították jól érzékelhetően maga mögé utasította az Iszlámábáddal szembeni politikai fenntartásokat. 33 Az elmúlt években kialakult amerikai pakisztáni gazdasági kapcsolatok, valamint a terrorizmus elleni harc elősegítésére érkező pénzügyi támogatás azonban igen fontossá vált az iszlám köztársaság számára. A nemzetgazdasági érdekek pedig mind Pervez Musarraf tábornok kormánya, mind a 2008. februári választásokkal hatalomra került polgári kabinet szemében kívánatossá tették Washington jóindulatát. 34 Ez még akkor is igaz, ha a pakisztáni társadalom legnagyobb, a felmérések szerint 80 százalékot is meghaladó része kezdettől fogva mély ellenérzésekkel szemléli a térségbeli amerikai törekvéseket. 35 A területi dezintegráció rémképe mellett azonban egyre gyakrabban és kézzelfoghatóbban sejlik fel egy más típusú fenyegetés, a politikai extrémizmus térnyerésének veszélye. Pakisztánban az 1980-as évek végétől fokozatosan megerősödött egy nyugati fogalmak szerint is egyre inkább polgári értékszemléletű, urbánus életmódot folytató társadalmi középréteg. A napjainkban már mintegy 50 százalékkal képviselt városi lakosság széles rétegeit nem hagyták érintetlenül a modern tömegkultúra és a globalizálódó világ értékformáló hatásai. A fiatal társadalom egyre nagyobb részének van igénye a liberálisabb életmód és a demokratikusabb megoldások, valamint a jogállamiság iránt. 36 A 2008. februári választások óta azok a csoportok dominálják a belpolitikai 9

Háda Béla életet, amelyek jelentős részben ezekre a rétegekre támaszkodnak. 37 E progresszív, a társadalmi és politikai stabilitás felé ható folyamat azonban nem fedi el a valóság másik arcát, amelyet a szélsőséges csoportok erősödő fegyveres tevékenysége fémjelez. Az iszlám radikalizmus nemcsak Indiára, hanem Pakisztánra nézve is az egyik legakutabb fenyegetés, s súlyos dilemmák forrása a térség politikai jövőjével kapcsolatban. Jóslásokba aligha bocsátkozhatunk, de ma már tényként fogadhatjuk el, hogy a belbiztonsági állapotok további romlása és a radikalizmus esetleges térnyerése a fegyveres szervezeteken és az állami adminisztráción belül végletes destabilizálódással fenyegetheti a pakisztáni államot. Az ehhez kötődő aggodalmak folyamatosan felszínen tartják a nukleáris biztonság kérdését, amely már az afganisztáni háború megindulásakor is problémaként fogalmazódott meg nyugati sajtókörökben. Noha az Egyesült Államok végül kitartott amellett, hogy a szövetséges pakisztáni hadsereg szilárdan őrzi a nukleáris eszközöket az illetéktelenektől, Nyugaton máig tartja magát az a vélekedés, miszerint Iszlámábád nem csak az atomtitoknak rossz gazdája, hanem az atomfegyvereknek is, amelyek akár terroristacsoportok kezébe is kerülhetnek. Fontos azonban azt is hozzátennünk, hogy az iszlám fundamentalizmus mind ez ideig nem tudott igazán széles társadalmi bázisra szert tenni az országban. A pakisztániak nagyobb része muszlim vallásossága ellenére tapasztalhatóan inkább a mérsékeltebb politikai irányzatokat támogatja. Egy másik megközelítés azonban nem áll meg a radikalizálódás közkeletű, ám pillanatnyilag igen valószínűtlen forgatókönyvénél, hanem a pakisztáni stratégiai gondolkodás kulcselemeiben látja a regionális stabilitást fenyegető veszélyforrást. A pakisztáni stratégiai kultúra és a nukleáris képességek A pakisztáni politikai és katonai kultúra értékelése számos tanulmány központi témája, elsősorban annak speciális biztonságpolitikai vetülete miatt. 38 E ponton a szakirodalomban általában kockázati tényezőnek tekintett elemek értékelésével azt érdemes áttekintenünk, milyen hatással vannak ezek a tényezők a regionális biztonságra. Korábban már említettük, az indiai regionális hatalmi és stratégiai törekvésekkel szembeni oppozíció meghatározó jelentőségét. Az India-ellenesség kétségkívül problematikus vonás, amely biztonságpolitikai következményein túl gátolja a két ország politikai közeledését és hatékony együttműködését más területeken is. 39 A nukleáris státus, amely stratégiai szemszögből a hindu fenyegetés percepciójának terméke, e dimenzióban inkább stabilizáló tényező. A fegyverek létezése növeli a pakisztáni társadalom biztonságérzetét, miközben esetleges alkalmazásának számítható vagy éppen előre nem látható következményei nemcsak az ellenfélre, hanem magára Pakisztánra is elrettentő erővel hatnak. Önmagában tehát nem is az jelenti a valódi fenyegetést, hogy a felek immár atomfegyverekkel is rendelkeznek, hanem az, ha ezek olyan kiszámíthatatlan és 10 Külügyi Szemle

Pakisztán muszlim atombombája kényszerek és kockázatok felelőtlen elemek kezébe kerülnek, akik nem mérlegelik a helyi társadalmak jövőjével kapcsolatos szempontokat. Nem mellesleg azt is érdemes figyelembe vennünk, hogy az indiai fenyegetés tézise pakisztáni szemmel nem valami ködös filozófia, hanem valós történelmi élményeken és tapasztalatokon nyugszik. Ezek sorában egyebek mellett ott találhatjuk a gyarmati terület állami kettéosztását kísérő, százezernyi áldozatot követelő véres összetűzéseket, vagy például az indiai kormányzat szerepét Kelet-Pakisztán elszakadásában. E ponton (is) fontos tehát emlékeztetnünk rá, hogy a két ország között kialakult viszonyért egyik fél felelőssége sem kizárólagos, és noha e nexus valóban kockázatok forrása, nem feltétlenül kell fegyveres konfliktushoz vezetnie. A nukleáris elrettentés igénye az atomhatalmak megszokott törekvése. Minthogy az atomfegyver már megszületésének pillanatában katonai eszközből politikai eszközzé válik, az alkalmazása semelyik fél szemében nem kívánatos. Az elrettentés a védelempolitika gyakorlatában éppen a bevetés elkerülését szolgálja, tehát semmiképpen nem nevezhető szélsőséges, kockázati tényezőnek. Mindez egyébiránt már a korábban vázolt erőviszonyok miatt is a nukleáris fegyverkezés filozófiájának központi eleme lett Iszlámábád számára. 40 Az ország iszlám identitása sokak szemében szintén gyanakvásra ad okot. Pakisztán esetében azonban a vallási elem a nemzeti önmeghatározás alaptényezője, amely mint utaltunk rá az ország létrejöttében is meghatározó szerepet játszott. Eltérően az Indiai Nemzeti Kongresszus által hivatalos rangra emelt területi nacionalizmus gondolatától, 41 Pakisztánban az iszlám nemzet létezésének tézise lett az állami ideológia fundamentuma. 42 Hiányában az ország létjogosultsága is megkérdőjeleződhetne, minthogy főként az iráni eredetű pastun és beludzs lakosság körében az etnikai nacionalizmusnak és ennek talaján állva a szeparatizmusnak is erős eszmei hatása van. Noha az iszlám vallásban való közösség nemzetformáló ereje már Banglades, az egykori Kelet-Pakisztán 1971-es elszakadásakor egyértelműen megkérdőjeleződött, Iszlámábádban máig központi jelentőségűnek tekintik. Jóllehet a nemzeti lét ekképpen való felfogása idegenül hat az európai nemzetfogalmak tükrében, nyugati szemmel minden viszonylagos sikertelensége ellenére is jelenleg a legjárhatóbb útnak tűnik Pakisztán számára. Ez az állameszme különösen annak mérsékelt felfogása biztosíthatja az ország területi integritását, amelynek figyelembevételével a regionális biztonság szempontjából sem célszerű elvitatni a legitimitását. A Pakisztáni Iszlám Köztársaság kudarcos fejlődéséről, egyes területeken pedig egyenesen a fejlődés hiányáról szóló nagy mennyiségű és folyamatosan frissülő szakmai anyag világos képet fest arról, hogy az ország sem gazdasági, sem társadalmi, sem pedig politikai téren nem képes felmutatni a nagyhatalmi szerepvállalás feltételeit. Az atomhatalmi státus ugyanakkor mindenképpen a nemzetközi közösség egyik kiemelten fontos tagjává teszi. Ez az ellentmondás alapvetően kedvező helyzetet teremt az ország politikai és katonai elitje számára, mivel egyszerre erősíti belső pozícióit és biztosítja a kül- 11

Háda Béla földi partnerek figyelmét. Pakisztánt a fentebb említettek miatt egy ponton túl roppant kockázatos magára hagyni számtalan belső problémája közepette. Az országnak ebből következően van egy állandó diplomáciai mozgástere, ami még közel sem jelenti ugyan a nagyhatalmiság széles körű elismerését, mégis a nukleáris fegyverkezés sajátos hozadékának tekinthető. Pakisztán nukleáris hatalmisága azonban máig nem nyert olyan jellegű nemzetközi respekciót, mint Indiáé. 2008 decemberére az Indiai Köztársaságnak már az Egyesült Államokkal, Franciaországgal és az Oroszországi Föderációval is volt aláírt nukleáris egyezménye. 43 Ezek mára a konvencionális atomhatalmak státusát biztosítják Újdelhinek, míg Pakisztán ezzel az eredménnyel egyelőre nem dicsekedhet, ami az említett előnyök mellett egyszersmind az ország politikai korlátait is mutatja. 44 A hiteles nukleáris elrettentéshez örvendjen az széles körű nemzetközi elismerésnek vagy sem azonban elengedhetetlen az eszközök alkalmazásához szükséges elvi és jogi keretek kidolgozása, valamint a technikai feltételek biztosítása. Pakisztán azonban máig nem rendelkezik az indiaihoz hasonló koherens és transzparens nukleáris doktrínával. Ez természetesen generál egyfajta bizonytalanságot, amelyet akár taktikai mozgástérként is ki lehet használni. A gyakorlatban azonban lehetséges bizonyos karakteres vonások körülhatárolása. Ezek közül itt az első csapás mérésének lehetőségét kell kiemelnünk mint központi elemet. 45 Ebben a tekintetben ugyanis a pakisztáni nukleáris politika különbözik a többi atomhatalométól, amelyek deklaráltan kizárólag elrettentés, illetve a hasonló jellegű támadások megtorlása második csapás mérése céljából tartják fenn hasonló arzenáljukat. Ennek magyarázatát az indiai és a pakisztáni fegyveres erők közötti korábban már érintett aszimmetriákban kell keresnünk. A pakisztáni stratégiai tervezés felismerte, hogy a katonák minden kötelező optimizmusa ellenére a békeidőben mintegy 620 ezer fős pakisztáni hadsereg, noha a világ hetedik legnagyobbja, nem képes méltó párjává válni az 1,3 millió fős indiai fegyveres erőknek. 46 A nagy ellenség tehát nukleáris eszközök alkalmazása nélkül is képes felülkerekedni, ezért az első csapás kizárása nélkül nem érhető el kielégítő biztonsági komfortfokozat. Az indiai nukleáris doktrína ugyanakkor kizárja az atomfegyver elsőként való alkalmazását, miközben az ország rendelkezik elegendő támadóeszközzel és mozgó (főként tengeri) indítóplatformmal egy megsemmisítő erejű második csapásméréshez. Pakisztán ez utóbbi képességgel még nem bír, minthogy arzenálja lényegesen kisebb az indiainál. 47 Mindezek nyomán a dél-ázsiai stratégiai egyensúly sajátos modell szerint áll fenn. Az elrettentés mindkét ország részéről hiteles. India hagyományos fegyveres erőire támaszkodva megkísérelhetné ugyan ráerőszakolni akaratát a szomszédjára, erre azonban válaszként bizonyosan megérkezne a pakisztáni nukleáris csapás, amelyre India hasonló második csapással reagálhatna. A kölcsönös megsemmisítés ezen a bipoláris korszak óta hagyományos totális háborús forgatókönyv szerint tehát biztosítottnak tűnik. Ennek közegében valóban eltűnik a Pakisztán szerényebb védelmi kapacitásaiból adódó hátrány. 12 Külügyi Szemle

Pakisztán muszlim atombombája kényszerek és kockázatok Ez a biztonsági rendszer napjainkban két ponton ereszt. Egyrészt továbbra is elképzelhetők olyan alacsony intenzitású, területileg behatárolt fegyveres konfliktusok a két ország között, amelyek még nem provokálnak nukleáris csapást, 48 de érzékelhető kockázatot jelentenek a helyi társadalmakra. Másrészt az a metodológia, amely a biztonságpolitika katonai dimenzióit helyezi előtérbe, nem ad megfelelő választ a nem katonai jellegű fenyegetésekre. Ezt a problémát Iszlámábádban is érzékelik, amit Khalid Kidwai tábornoknak a Landau olasz kutatóintézet munkatársai számára nyújtott tájékoztatója is bizonyít. A tábornok a pakisztáni Stratégiai Tervező Osztály képviseletében nyilatkozva elmondta, hogy a nukleáris válaszcsapás lehetséges reakció India olyan jellegű kísérleteire is, amelyek az ország gazdasági vagy politikai stabilitása ellen irányulnak. 49 Világos, hogy e gondolkodásmód lényegében olyan mértékben próbálja kiterjeszteni a nukleáris elrettentés hatókörét, ahogy az már nem lehetséges. Mindez mutatja e módszer természetes korlátait is, rámutatva arra, hogy az atomfegyverek jóllehet a katonai erőviszonyokból adódó dilemmákat oldották nem jelentenek abszolút gyógyírt Pakisztán egyre nemzetközisedő biztonságpolitikai vagy stabilitási problémáira. A hiteles nukleáris elrettentés technikai és intézményi feltételei ugyanakkor rendelkezésre állnak. A pakisztáni szakértők főként Kadír Hán és Samar Mubrik 60-70 robbanófej hadrendbe állítását tartották szükségesnek ehhez, 50 amely napjainkra minden számítás szerint megvalósult. A fegyverek célba juttatásához szükséges hordozóeszközök területén is számottevő fejlődés figyelhető meg az utóbbi másfél évtizedben. A délázsiai ország elsősorban légi és szárazföldi indítási lehetőségekkel számolt. Előbbit 32 amerikai gyártmányú F 16-os és 50 francia Mirage 5PA vadászrepülőgépéről kísérelheti meg, 51 míg utóbbihoz a nagy nyilvánosságot kapott ballisztikusrakéta-program szolgáltatta a megoldást. Ma Pakisztán taktikai robbanófejekkel felszerelt ballisztikus rakéták egész rendszerét tartja fenn, a 180 kilométer hatótávolságú Hatf 2 (Abdali) rakétáktól a 2500 kilométeres közép-hatótávolságú Hatf 6 (Shaheen 2) modellekig. 52 A zömmel az utóbbi években rendszeresített eszközök fejlesztése a gazdasági nehézségek dacára is folyamatos, miáltal az ország képes korszerűsíteni nukleáris erőit, és regionális szinten fenntartani védőernyőjét. Pakisztán ezen a téren tehát fejlődőképesnek mutatkozik, nukleáris ütőerejével távlatilag is számolni kell. Bizonytalan jövő A Pakisztán politikai kilátásaival szemben megfogalmazódó kételyek a muszlim atombomba jövőjével kapcsolatban is számos kérdést vetnek fel. A dél-ázsiai nukleáris egyensúly és biztonság szavatolása, valamint az illetéktelenek távol tartása az atomfegyverektől egymással szorosan összefüggő feladatok. Utóbbi nélkül ugyanis aligha lehet garantálni az előbbit. Noha kétségtelennek látszik, hogy az iszlám köztársaság sok tekintetben 13

Háda Béla gyenge láncszemnek tűnik korunk atomhatalmainak sorában, a témával foglalkozó tudósítások legnagyobb része azonban inkább csak a negatív fejleményeket és interpretációkat emeli ki. A valóság természetesen közel sem ennyire egyoldalú. Pakisztánban léteznek progresszív, az összetartás és megújulás irányába ható társadalmi folyamatok is, amelyekkel érdemes számolnunk akkor is, amikor biztonságpolitikai lehetőségeket vizsgálunk. Ennek előrebocsátásával is fontos kérdések várnak azonban válaszra. Arra a felvetésre, hogy Pakisztán atomfegyverrel rendelkező államként nagyobb veszélyt jelent-e a világbékére, mint bármelyik másik atomhatalom jelentett, nézetem szerint ma nemleges választ kell adnunk. A pakisztáni nukleáris arzenál jelenlegi állapotában igen fontos biztosító eleme a regionális erőegyensúlynak. Ezzel betölti politikai funkcióját, gyakorlati alkalmazása pedig a helyi társadalomra nézve is beláthatatlan következményekkel járna, így semmilyen szempontból nem tűnik kívánatosnak. Az ezzel kapcsolatos felelősséget jól érzékelhetően Iszlámábádban is megélik. A nukleáris kísérletek óta eltelt több mint egy évtizedben minden politikai feszültség ellenére India és Pakisztán nem is lépte át azt a képzeletbeli határt, ahonnan ne lenne visszaút. Ami a nukleáris eszközök további illegális transzferjének a veszélyét illeti, már egy kissé kevésbé lehetünk optimisták. Ezt a múltbéli tapasztalatok sem teszik lehetővé. Bár nyugati nyomásra Iszlámábád is nyíltan hitet tett a katonai célú nukleáris technológia terjedésének megakadályozása mellett, nem túl bíztató Kadír Hán ügye, amelynek számos részlete máig homályban maradt, megismétlődése pedig a jövőben sem zárható ki teljes bizonyossággal, minthogy a pakisztáni kormányzat, hadsereg és a társadalom viszonya sem egyértelmű az incidenssel kapcsolatban. A folyamatos politikai bizonytalanság alapvető strukturális problémákból fakad, felszámolása ezért aligha képzelhető el a pakisztáni állam és a társadalmi viszonyok stabilizálása nélkül. Ennek elősegítésében az ország nyugati partnereire is fontos szerep várhat. Ehhez szükségesnek tűnik azonban a kölcsönös bizalom erősítése, amelyet Pakisztán atomhatalmi státusa amúgy is napi feladattá emel. Jegyzetek 1 Az ennek alapján a brit parlament által 1947. július 18-án elfogadott függetlenségi törvényt l.: Halmosy Dénes (szerk.): Nemzetközi szerződések 1945 1982. Budapest: Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó Gondolat Kiadó, 1985. 126 128. o. 2 A brit felosztási törvény értelmében a 601 kisebb-nagyobb autonóm fejedelemség uralkodójának kötelező jelleggel döntenie kellett, hogy egyik vagy másik megalakuló államhoz kíván-e csatlakozni. Ebben teljes mérlegelési szabadságuk volt. Hari Szingh döntése tehát még ha a pakisztáni narratíva szerint bűn volt is nem minősíthető törvénytelennek, de szembetűnő, hogy a területfelosztás egyedül Kasmír esetében nem követte a felekezeti többség által sugalmazott logikát. 14 Külügyi Szemle

Pakisztán muszlim atombombája kényszerek és kockázatok 3 Balogh András: A nemzeti kérdés Indiában. In: Nemzet és nacionalizmus (szerk. Balogh András). Budapest: Korona Kiadó, 2002. 225. o. 4 Uo. 225 226. o. 5 A Pakisztán kifejezés egyik, urdu nyelvből levezetett értelmezése Tiszták Országa. Lásd Katona Magda: Pakisztán választások után. Budapest: Afganisztánért Alapítvány, 2008. 11 12. o. 6 Az 1971. évi bangladesi háború politikai kiindulópontja alapvetően nem Kasmír státusa volt, de a két ország sokdimenzióssá váló szembenállása a kelet-pakisztáni krízis idején is megmutatkozott, és hamar elvezetett a fegyveres küzdelem kibontakozásáig. 7 Peter R. Lavoy: Pakistan s Strategic Culture: A Theoretical Excursion. Strategic Insights, Vol. 4. No. 10. (2005). 8 Smruti S. Pattanaik: Pakistan s Nuclear Strategy, Institute for Defence Studies and Analysis. Strategic Analysis, Vol. 27. No. 1. (2003). 2. o. 9 Csicsmann László: Nukleáris fegyverkezés Dél-Ázsiában. Az indo-pakisztáni konfliktus az ezredfordulón. Kül-Világ, A nemzetközi kapcsolatok folyóirata, No. 2. (2004), http://www.freeweb.hu/kul-vilag/2004/02/csicsmann.pdf, 1 26., 9. o. Letöltés ideje: 2007. november 19. 10 Paolo Cotta-Ramuzino Maurizio Martellini: Nuclear Safety, Nuclear Stability, and Nuclear Strategy in Pakistan. Como: Landau Network Centro Volta, 2002. 11 Ennek megfelelően, a pakisztáni kínai stratégiai partnerséget a hatvanas évektől datálhatjuk. Mushahid Hussain: Pakistan China Defense Co-operation: An Enduring Relationship. International Defense Review, Vol. 26. No. 2. (1993). 108 111. o. 12 China s Nuclear Exports and Assistance to South Asia. Nuclear Threat Initiative, http://www.nti.org/db/china/nsaspos.htm. Letöltés ideje: 2009. március 19. 13 Andrew Koch Jennifer Topping: Pakistan s Nuclear Weapons Program: A Status Report. The Nonproliferation Revew, Vol. 4. No. 3. (1997). 109 113. o., 111. o. 14 India az 1962-es indiai kínai határháborút követően militarizálta nukleáris programját. 15 A több mint 15 kilotonnás Mosolygó Buddha nevű bombát India 1974. május 18-án hozta működésbe a rádzsásztáni sivatagban, Pokhran városa mellett. 16 Khushab üzembe helyezéséig a pakisztáni nukleáris fegyverek alapanyaga jellemzően uránium volt. Pakistan Nuclear Weapons. Federation of American Scientists, http://www.fas.org/nuke/guide/pakistan/nuke/. Letöltés ideje: 2009. március 22. 17 Peter R. Lavoy Feroz Hassan Khan: Rogue or Responsible Nuclear Power? Making Sense of Pakistan s Nuclear Practices. Strategic Insights, Vol 3. No. 2. (2004). 18 Hamid Jalal Khalid Hassan: Awakening the People. Speeches of Zulfiqar Ali Bhutto 1966 69. Rawalpindi: Pakistan Publications, 1970. 21. o. 19 Paul Kerr Mary Beth Nikitin: Pakistan s Nuclear Weapons: Proliferation and Security Issues. CRS Report for Congress. Washington DC.: Congressional Research Service, 2008. 2. o. 20 Pakistan Nuclear Weapons, i. m. 21 L. Larry Pressler szenátornak az Amerikai Egyesült Államok elnökéhez 1996. február 7-én írott levelét, valamint a Washington Times február 5-i és a Washington Post február 7-i számának a témával foglalkozó cikkeit. Chinese Nuclear Exports to Pakistan. Federation of American Scientists, http://www.fas.org/news/pakistan/1996/960207.htm, 1996. február 7. 22 Mohamed Zia ul-hakk 1977 1988 között volt a Pakisztáni Iszlám Köztársaság katonai diktátora. 23 Steve Weissman Herbert Krosney: The Islamic Bomb: The Nuclear Threat to Israel and Middle East. New York: Times Books, 1981. 60 65. o. 24 Farzana Shaikh: Pakistan s Nuclear Bomb: Beyond the Non-proliferation Regime. International Affairs, Vol. 78. No.1. (2002). 29 48. o., 33. o. 25 Richard P. Cronin Alan K. Kronstadt Sharon Squassoni: Pakistan s Nuclear Proliferation Activities and the Recommendations of the 9/11 Commission: U.S. Policy Constraints and Options CRS Report for Congress. Washington DC.: Congressional Research Service The Library of Congress, 2005. 3. o. 26 Uo. 3 4. o. 15

Háda Béla 27 Erről: A. Q. Khan. Global Security.org, http://www.globalsecurity.org/wmd/world/pakistan/khan. htm. Letöltés ideje: 2009. március 5. 28 Simon Henderson: Pakistan s Nuclear Proliferation and U.S. Policy. The Washington Institute for Near East Policy, http://www.washingtoninstitute.org/templatec05.php?cid=1704, 2004. január 12. Letöltés ideje: 2009. április 8. 29 Pakistan Releases»Father«of Nuclear Bomb from House Arrest. The Guardian, http://www.guardian.co.uk/world/2009/feb/06/nuclear-pakistan-khan, 2009. február 6. Letöltés ideje: 2009. március 5. 30 L. Dr. Abdul Qadir Khan Highly Respected. Probe Reveals no Links with al-qaeda. Pakistan Times, http://www.pak-times.com/2008/05/30/dr-abdul-qadir-khan-highly-respected, 2008. május 30. Letöltés ideje: 2009. április 7.; Khan: Musharraf Approved Nuclear Sale. UPI.com, http://www.upi. com/top_news/2008/07/05/khan-musharraf-approved-nuclear-sale/upi-31221215269789, Letöltés ideje: 2009. április 7. 31 Khalid Kidwai tábornok, a pakisztáni hadsereg Stratégiai Tervező Osztályának igazgatója a Landau olasz kutatóintézet munkatársainak megkeresésére elmondta, hogy a kulcsembereket négy különböző szervezet ellenőrzi. L. Cotta-Ramusino Martellini: i. m. 7 8. o. 32 Shah Alam: Iran-Pakistan Relations: Political and Strategic Dimensions. The Institute for Defence Studies and Analyses, Strategic Analyses, Oct Dec, 2004., 541 542. o. 33 Cronin Kronstadt Squassoni: i. m. Summary. 34 Néhány illusztráló adatot l. Pramit Mitra Teresita Schaffer: Pakistan and the United States: Sweet and Sour. South Asia Monitor (Center for Strategic and International Studies), No. 94. (5 May, 2006). 1 3. o. 35 L. Leon T. Hadar: Pakistan in America s War against Terrorism: Strategic Ally or Unreliable Client?. Policy Analysis (Cato Institute), No. 436. (8 May, 2002). 3. o. 36 Bővebben l. William Dalrymple: On the Long Road to Freedom, Finally. Tehelka Magazine, Vol. 5. No. 9. (2008). 37 Az eredményekről részletesen: National Assembly General Election. 2008 Party Position Including Reserved Seats. Election Commission of Pakistan, http://www.ecp.gov.pk/, 2008. március 18. 38 Forrás: Hasan Askari Rizvi: Pakistan s Strategic Culture. In: South Asia in 2020: Future Strategic Balances and Alliances (szerk. Michael R. Chalmers). Carlisle: Strategic Studies Institute U. S. Army War College, 2002. 305 328. o.; Lavoy: i. m. 39 Lavoy: i. m. 40 Pattanaik: i. m. 3. o. 41 Christophe Jaffrelot nyomán megállapítja: Arun R. Swamy: Hindu Nationalism. What s Religion Got to Do with It? Asia Pacific Center for Security Studies Occasional Paper, March 2003. 1. o. 42 Az iszlám és az államhatalom viszonyáról és valós jellegéről azonban nem volt és bizonyos értelemben máig sincs egyetértés. Csicsmann László: P-A-KI-SZ-TÁN: mecsetek és katonai barakkok között. In: Államok és államkudarcok a fejlődő világban (szerk. Marton Péter). Budapest: Teleki László Intézet Külpolitikai Tanulmányok Központja, 2006. 321 343., 323 325. o. 43 A folyamat első állomása a 2006. március 2-án aláírt, amerikai indiai nukleáris együttműködésről szóló egyezmény volt, jelenlegi utolsó eredménye pedig a 2008. december 5-i orosz indiai nukleáris megállapodás. 44 Az ország legjelentősebb hasonló együttműködése az 1986-ban aláírt pakisztáni kínai nukleáris megállapodás. 45 Pattanaik: i. m. 11. o. 46 A stratégiai egyensúly különböző elemeiről l. pl. Ayaz Khan: Military Balance in South Asia. South Asian Investor, http://southasianinvestor.blogspot.com/2009/01/military-balance-in-south-asia.html, 2009. január 15. Letöltés ideje: 2009. április 7. 47 A két ország arzenálja közötti különbségekről (minthogy titkos katonai információkról van szó) csak szakértői becslések állnak rendelkezésre; ezek túlnyomórészt a termelési kapacitásokon nyugsza- 16 Külügyi Szemle

Pakisztán muszlim atombombája kényszerek és kockázatok nak, és meglehetősen egységes képet festenek az erőviszonyokról, l. pl. Stephen F. Burgess: India s Emerging Security Strategy, Missile Defence, and Arms Control. Institute for National Security Studies Occasional Paper, No. 54. (June, 2004). 35. o.; Kerr Nikitin: i. m. 2. o. 48 Az 1999. évi kargili háború tapasztalatait elemezve az indiai stratégák arra a meggyőződésre jutottak, hogy az ilyen korlátozott összecsapások esélye nagyon is reális fenyegetést vagy éppen lehetőséget jelent, l. Tariq M. Ashraf: Doctrinal Reawakening of the Indian Armed Forces. Military Revew, Vol. 2. No. 6. (November December, 2004). 53 62., 57. o. 49 Cotta-Ramusino Martellini: i. m. 5. o. 50 Anthony H. Cordesman: Weapons of Mass Destruction in India and Pakistan. Center for Strategic and International Studies, http://csis.org/files/media/csis/pubs/wmdpakind020202[1].pdf, 2002. február 2. 23. o. 51 Peter R. Lavoy: Fighting Terrorism, Avoiding War. The Indo Pakistani Situation. Joint Force Quarterly, No. 32. (Autumn, 2002). 27 34., 34. o. 52 Kerr Nikitin: i. m. 3 4. o. Résumé Pakistan s Muslim atomic bomb compulsions and risks On May 28, 1998 Pakistan blew up her first nuclear bombs in the Beludzsisztáni Csagaj mountain range. Thirty years of research work preceded the successful experiments. The Pakistani nuclear weapon has been an object of strong international debates since then. This study deals with the political circumstances of the South Asian country s nuclear armament and the potential risks involved. To this we have to know the historicalpolitical background of the armament, and Islabamad s fundamental objectives. The starting point of this problem is the well-known Kashmir conflict, and Pakistan s fear from India. It is certain that Pakistan sent a part of her research results to Iran, Libya and North Korea. The danger of the proliferation of the nuclear technology evoked strong fear in the western countries. The reasons of this and the details are discussed in the second chapter of the study. The review of the nature of the Pakistani strategic culture and nuclear doctrine is important likewise because they may diminish the dangers of the Muslim nuclear bomb. The study analyzes the risks which derive from these facts. The author s conclusion is simultaneously hopeful and anxious about the future of the Pakistani nuclear abilities. 17