2006/I/2. Bizonyára vannak néhányan akik nem tudják, hogy a gól szavunk az angol goal kifejezésből ered, ami célt, kaput jelent. A cikk írásának időpontjában a csapatok még javában küzdenek a foci VB-n, így arra gondoltam időszerű elgondolkodni ezen a szón, különösen most, amikor nagyon sokat beszélünk egy-egy szép gólról. Miért fontos a gól? Miért fontosak a célok? Gól nélkül nem lenne értelme a focinak, célok nélkül pedig sehová sem jutnánk, csak céltalanul bolyonganánk. Gondoljuk meg mennyire fontosak a célok egy olyan szervezetben, mint a PURINA nagy családja vagy milyen fontosak lehetnek azok az egyéneknek. Nem kell magyarázni azt sem, miért életbevágó egy vezetőnek, hogy tudja mik a beosztottjai céljai. El sem gondoljuk, hogy a célok milyen nagy jelenséggel bírnak a hétköznapi életünkben az üzletünkben és munkánkban egyaránt. Lehetetlen bármit is csinálni cél nélkül. Győzhetne bárki a futball VB-n ha nem akarna több gólt lőni, mint az ellenfele? Ki lesz a győztes? Az aki minden meccsén több találatot szerez, mint a szemben álló csapat. Apró dolgokból áll össze a győzelem: Milyen irányba fuss? Hová passzolj? Hogyan oszd be az erődet? Merre rúgjunk? Hogyan játssz együtt a csapat többi tagjával? Hogyan segít az edző, a gyúró, az orvos és a többiek? és még nagyon sok minden, de mind apró kis cél, amelyek együtt a világbajnoki kupával jutalmazzák azt, aki a legjobb. Győztes csak egy lehet! A legjobb, ha mi vagyunk azok. Ehhez célokat kell felállítanunk és gólokat kell lőnünk. A tavalyi UNI szezonban 40%-kal adtunk el többet, mint 2004-ben. Óriási győzelem volt! Erre az évre még magasabbra tettük a lécet, 10% növekedést terveztünk, új célt állítottunk fel - és akkor jött a madárinfluenza Mindenki megdöbbent, mi lesz itt? Változtassuk meg a célt? Hagyjuk történni a dolgokat úgy ahogy lesz? Nem, ez nem a PURINA módszere! Azonnal előnnyé kovácsoltuk a szerencsétlen helyzetet. 9000 címre levelet küldtünk a régi UNI GÓL, GÓL, GÓL, GÓL! vevőinknek. Elmagyaráztuk az influenza lényegét, felhívtuk a figyelmüket, hogy a saját nevelésű csirkénél semmi sem biztonságosabb és az immunrendszer erősítő C-vitaminos táp tovább fokozza a biztonságot. A vevők értékelték az elkötelezettségünket és a vásárlásaikkal tiszteltek meg bennünket. Minden erőfeszítésünk ellenére, nem történhetett volna ilyen szerencsésen, ha a PURINA hálózat dealerei, boltosai, mozgóboltosai nem álltak volna ugyanolyan nagy elkötelezettséggel a program mögé, mint ahogyan tették. A mi UNI-meccsünk a 89. percben van ma és az eredmény már biztosan látszik. Sikerül ebben az évben is meghaladni a kitűzött célt a 10%-os növekedést. Míg a versenytársaink bezárnak vagy legalábbis komoly gondok miatt szenvednek a PURINA forgalmazók rekord eladásokat érnek el. A recept egyszerű, a mi csapatunk több gólt akart rúgni és többet is ért el. Talán az ellenfeleinknek nem voltak szilárd céljaik vagy feladták azokat, de lassan kihullanak a selejtezők során. Nagyon jó ez így, de azért ne feledkezzünk meg arról sem, hogy a célkitűzések fontosak, de állandó edzésre, folyamatos és kiváló csapatmunkára van szükség a győzelemhez Ez az a különbség amit a PURINA csinál az Önök segítségével! Folytassuk tovább együtt veletek a takarmányeladás szép játékát! Tisztelettel, Máté Csaba Purina Értékesítési Igazgató 1.
T a r t a l o m Tartalom Vezércikk - Természetesen UNI! Máté Csaba, Purina Értékesítési Igazgató 1. old. Biztonságos csirkenevelés Romániában Mile Miklós, Dealer Menedzser 2. old. Magyarország megismétli a PURINA márka sikerét Romániában Máté Csaba, Purina Értékesítési Igazgató 3. old. Mycotoxinok hatásai és kivédésük a sertéstakarmányokban Tokaji István, Dr. Dégen László, Kóbor Balázs 4. old. Regionális meeting Jászapátin Hemrich Róbert, Sertés Értrékesítési Tanácsadó 5. old. Nagy sikerû területi szimpóziumok Kelet-Magyarországon Tokaji István, Üzlefejlesztési Menedzser 6. old. Békés megyei termelõk találkoztak a PURINA-val Kondoroson Csanda János, Sertés Értékesítési Tanácsadó 6. old. Purina Lovas Szakmai Nap Szilvásvárad Szendy Krisztina, Lótermék Értékesítési Tanácsadó 7. old. Ildóka Omolene 200-al készül a szezonra Szendy Krisztina, Lótermék Értékesítési Tanácsadó 7. old. Új Purina takarmányboltok Bács-Kiskun megyében! Bárány Péter, Dealer Menedzser 8. old. Roadshow csirkeosztáskor? Fülöp Zsolt, Purina Értékesítési Tanácsadó 8. old. Gratulálunk! Lengyel István, Termék Menedzser 9. old. UNI meeting Szentkirályon! Bárány Péter, Dealer Menedzser 9. old. A különbség Tóth Sándor, Dealer menedzser 10. old. Néhány gondolat a 2006-os UNI-kampányról! Makai Szabolcs, Disztribúció Fejlesztési Menedzser 11. old. Purina Takarmányáruház nyílt Soltvadkerten! Bárány Péter, Dealer Menedzser 11. old. Eredményes broilerhízlalás Túrkevén Ferencz Mihály, Baromfi Értékesítési Tanácsadó 12. old. 18. Nyúltenyésztési Tudományos Nap Demeter Csongor, Nyúl Értékesítési Tanácsadó 13. old. MINI FARMA ZECEVA - Farma Kunica Fejes György, Üzletf. Men., Demeter Csongor, Nyúl Ért. Tan. 14. old. Takarmányboltok új arculattal! Lengyel István, Termék Menedzser 15. old. Megoldás a forró napokra Matejcsik Márk, Vezetõ specialista 15. old. Biztonságos csirkenevelés Romániában A madárinfluenza nem csak nálunk volt jelen, hanem tavaly Romániában is megjelent és az elmúlt napokban újra felütötte a fejét Székelyföldön. A hatóságok most teljes zárlatot rendeltek a napos baromfi forgalmazás terén. A napos baromfi tartásnak nagy hagyománya van a román gazdák körében. Az állattartók ragaszkodnak a saját maguk által felnevelt csibékhez. Ez nagyon jól működik az új román dealer a Felix San S.R.L. területén. A csibenapokon sorba állnak a vevők a csirkéért és az UNI broiler tápokért. Mile Miklós Dealer Menedzser 2.
Magyarország megismétli a PURINA márka sikerét Romániában A PURINA brand 16 éve került bemutatásra Magyarországon. A brand bevezetése a PURINA általános disztribúciós tapasztalataira épült. Az első cél volt a PURINA dealerhálózat kiépítése, később a piac lefedése, majd a disztribúció mélyítése. Ehhez megfelelő vállalkozókat kellett találni, akik képesek voltak a tanulásra, tudták fejleszteni a tudásukat és a környezetüknek elismert emberei voltak, akik kiérdemelték a PURINA helyi takarmányforgalmazója címet. 16 év Kelet-közép Európai tapasztalat, amely a PURINA brand 100 éves múltjában gyökerezik olyan érték, amelyet kamatoztatni kell. Magyarországnak, Romániával több, mint 300 km-es közös határa van. A hasonló geológiai, történelmi, gazdasági és szociológiai háttér, - a diktatúra után épülő piacgazdaság, - olyan erős alap, amely lehetővé teszi a disztribúcióépítésben elért tudásunk alkalmazását Romániában is. A PURINA brand kulcsfontosságú ebben a folyamatban. A PURINA brand számunkra nem csak eszköz, marketing, alkalmazott technológia, hanem munkastílus, életforma. A márka nemzetközi elismertsége lehetővé teszi számunkra a könnyű bevezetést. Mindenki tisztában van azzal, hogy a PURINA névhez magas minőség, megbízhatóság, szervíz és partnerség kapcsolódik. A PURINA márka ezen előnyei gazdasági hasznot is jelentenek, hiszen a magyarországi CARGILL erőforrásokat hatékonyabban tudjuk kihasználni. A technológia hatékonyságán túl jól alkalmazhatóak a Magyarországon bevált egyéb marketing anyagaink és kampányaink is. Nagyon jó példa erre a Magyar disztribúcióhoz kidolgozott PURINA arculat vagy a takarmányozási programjainkhoz kapcsolódó kampányok. Sok esetben nyelvi nehézségek sincsenek, hiszen Romániában több, mint 1,5 milliós magyar nemzetiség él, akik őrzik a magyar hagyományokat, magyar iskolákban tanulnak, beszélik a román nyelvet is és hidat képeznek a termék és a felhasználók között. Tökéletesen tudjuk alkalmazni azokat a tapasztalatokat, amelyeket a magyar disztribúció építésében szereztünk. 15 éve a kezdeteknél erős háztáji piaci potenciál, néhány kilogrammos egyszeri vásárlás és a minőség iránti igény jellemezte a vevőinket. Sokszor el sem tudták képzelni, hogy ipari takarmányt adjanak az állataiknak, ezért türelem, sok együttlét és támogatás kellett a modern takarmányozás elfogadtatásához. Nincs ez másképp a mai román piacon sem. A megoldás egyszerű: csinálni kell, amit tudunk, alkalmazni azt ami működött korábban, csak egy kicsit jobban. A tapasztalat és tudás az a versenyképes előny, amiben a versenytársaink nem olyan erősek, mint mi. Nincs meg az a jövőképük, amely megmutatná számukra azt a sikert, amit a román piac tartogat számunkra. A CARGILL magyarországi alkalmazottai látják a jövőt, hiszen azt csináljuk, amit már egyszer győzelemre vittünk Magyarországon. Nincs külön csapat, aki csak a román üzlettel foglalkozna. A magyar PURINA értékesítési csapat adja a szükséges támogatást az induló dealereknek és az új vevőknek. Fantasztikus érzés! Fiatalodtunk 15 évet! Minden nap átéljük a sikernek azokat az ízeit, amiket már éreztünk korábban. Nem csak az értékesítőkre hat ki ez az érzés. Az egész magyar CARGILL csapat büszke arra, hogy példát nyújtunk egy új piacon, mi lehetünk a pionírok a román takarmánydisztribúcióban. Talán ahhoz tudnám hasonlítani a helyzetet, mint amikor a tanítvány átveszi a tanár szerepét és sikeres tanulókon keresztül bizonyítja a tudását. Az átadott tudás, ami a büszkeségünk forrása. A tudás vezetett minket ahhoz, hogy az észak-romániai megyékben havonta indítunk dealereket, akik 10-20 POS-t üzemeltetnek, havonta 4-5 értékesítési értekezletet tartanak, estenként 20-50 résztvevővel, ami több száz vevővel történő közvetlen kommunikációt jelent minden hónapban. A kommunikáció eredménye, hogy a fejlődő román piacon 99%-ban magas teljesítményű PURINA prémium termékeket adunk el. Máté Csaba Purina Értékesítési Igazgató 3.
Mycotoxinok hatásai és kivédésük a sertéstakarmányokban Az állattenyésztés eredményességét nagyban befolyásolja a szemestermények mikrobiológiai állapota, esetleges mikotoxin szennyezettsége. A gabonamagvak már a szántóföldön fertőződnek a fuzárium gombákkal.. Szakszerű tárolással a betároláskori mikrobiológiai állapot nem romlik lényegesen tovább. Olykor már betakarításkor is tartalmazhatnak gombatoxinokat, de gyakran csak a raktározás során keletkeznek a toxinok. Ha a tárolás során nem gondoskodunk megfelelő szellőztetésről, a gabona mozgatásáról, akkor a raktári penészgombák, fuzáriumok jelentős táplálóanyag veszteséget okoznak. Az általuk termelt gombatoxinok révén pedig az állatok immunrendszerét gyengítik és közvetve állategészségügyi problémát idéznek elő, ronthatják a szaporodásbiológiai mutatókat. Nem újkeletű problémáról van szó. Már a XIII. században Batu Kán seregében írtak le ló elhullásokat, amelyet valószínűleg gombatoxinok okoztak. A gombatoxinok okozta kártétel nemcsak az állattenyésztés problémája. Gombatoxinnal szennyezett müzli fogyasztásnál vagy nem megfelelő malomipari, húsipari termék fogyasztásánál humán problémaként jelentkezik, mint pl.. az 1970-es években a Balkánon leírt vese elégtelenségi problémák. A mikotoxinokat a szántóföldön a Fusarium fajok, a raktározás közben a Aspergillus és Penicillium fajok termelnek nagy mértékben. A gombák a gabonán megtapadva, heterotróf módon, a szemes termény táplálóanyagaiból nyerik az életműködésükhöz nélkülözhetetlen táplálóanyagokat és másodlagos anyagcsere termékként mérgező, toxikus anyagokat termelnek. A gabonák szemnagyságát és minőségét súlyosan károsítják. Elősegíti fejlődésüket a monokultúrás növénytermesztés, az aratáskori esős időjárás (pl. 2005 nyár-ősz), a fajta választás, a műtrágyázás (nitrogéndús, káliumhiányos) és a tárolási, szárítási körülmények. Magyarországon kártételét és fontosságát tekintve a sertéstakarmányokban a legfontosabb és legismertebb gomba toxinok a DON és Zaeralenon. A T2, HT-2, DAS, NS, NIV együttes mennyiségét sem árt ismerni. Az Aflatoxinok szerencsére ritkán okoznak nálunk problémát, az Ochratoxin önmagában nem fordul elő és a kártétele nem jelentős. Újabban egyre több figyelmet szentelnek a Fumonizin B1 kártételének. A toxinok általában más toxinokkal együtt vannak jelen a gabonákban, viszonylag kis koncentrációban hatásuk csak az etetés során kimutatható és takarmányváltással hatásuk csökken, megszűnik. A mycotoxinokra a sertés az egyik legérzékenyebb állat. A faj jellegzetessége az, hogy magas koncentrációjú toxin fertőzésnél az állat nem fogyasztja el a takarmányt, így heveny lefolyású mérgezés nem fordul elő. Viszont hosszantartó kis mennyiségű toxin fogyasztása esetén különféle problémák jelentkeznek (lásd táblázat) A gombatoxinok kártétele ellen többféle módon védekezhetünk. Megfelelő fajtaválasztással, a monokultúrás növénytermesztés kerülésével és a túlzott N műtrágyázással. A tárolásnál a megfelelő szárítás, fizikai tisztítással hosszabb ideig őrizhető meg a gabona minősége. A takarmányozás legkritikusabb fázisaiban, starter, tenyészállatok takarmánya lehetőleg toxinmentes alapanyagokat használjunk. A kétes helyről vagy tisztítás során keletkező melléktermékek etetése esetén legyünk elővigyázatosak. Ha nincs más lehetőségünk és a gabonát meg kell etetnünk, akkor használjunk toxinkötőket. A PURINA sertés megoldásai közül számos tartalmaz olyan modern, legújabb kutatási alapokon nyugvó toxinkötőt ami segíthet kivédeni a gombatoxinok káros hatását, ilyenek például a WeanPro starter koncentrátum és komplett premixek, Lactina szoptatókoca termékek és a LeanPro KPX3% M/S komplett premix amely hízókorban nyújt megoldást. A PURINA sertés késztápjai válogatott alapanyagokból készülnek így a kritikus korcsoportokban megoldást jelentenek a problémák kivédésére. Gombatoxin kártételtől mentes sertésnevelést kívánunk partnereinknek! Mycotoxin Korcsoportok Állategészségügyi probléma Zearalenon DON Koca, kan, koca süldõ Malac, hízó AFLATOXIN Minden korcsoport Karcinogén, rákkeltõ Tokaji István Dr. Dégen László Kóbor Balázs Terméketelenség, meddõség, vetélés, korai ivarzás, elhúzódó ivarzási idõszak, megnõ a fialás és az elsõ ivarzás közti idõ, sperma minõsége romlik, sperma terméketlen, súlyos esetekben gennyes folyás és folyamatos péra duzzanat és pirosság, méhelõesés Született malacok gyengék, lábszétcsúszás és csecsbimbóelhalás következik be Étvágytalanság, hányás, végbél elõesés Máj elfajulás, bélgyulladás, bélelhalás Idegrendszeri problémák, immunrendszer gyengülés 4.
Regionális meeting Jászapátin A legtöbb kistermelő tavassszal vásárolja meg malacait a hízlaláshoz. Nagyon sok jószágtartó gazda keres meg ilyenkor azzal, hogy a vásárban megvett malacuknak milyen takarmányt ajánlunk, hogyan takarmányozzák választási malacaikat. Éppen ezért nagyon sok road show-t, meetinget szervezünk ebben az időszakban, hogy a felmerülő kérdésekre, problémákra megoldást adjunk a gazdáknak. A körzetemben Jászapáti környékén a hagyományos háztáji állatartók mellett azonban nagyon sok 30-40 kocával rendelkező gazdaság is van. Az ő számukra talán még fontosabb a választás körüli időszak takarmányozása, mert ez a jövedelmezőségüket igen nagy mértékben befolyásolhatja Egy rosszul sikerült választás akár 10-14 nappal meghosszabíthatja a hízlalási időt, növelve ezzel a gazdák takarmányozási, állatorvosi stb. költségeit. Ezeknek a 30-40 kocás gazdáknak egyre nagyobb az igényük arra, hogy komoly szakmai találkozókon, takarmányozási értekezleteken vegyenek részt, ahol gyarapíthatják szakmai ismereteiket. Ezért kollegáimmal Tokaji Istvánnal és Józsa Zsolttal szerveztünk egy regionális sertéses találkozót május 24-re Jászapátiban. A meetingre a körzetem sertéses gazdái mellett Pest és Szolnok megye más területéről is hívtunk jószágtartókat.mivel a sikeres állattenyésztéshez a jó takarmányon kívül jó tartástechnológia is szükséges, ezért vendég előadóként meghívtuk a mohácsi Pigtechn Kft. képviselőjét Pócsi Lajost is. Az előadás témái a következők voltak: - Választás előtti malac takarmányozás - Választás utáni malacok takarmányozása - Pigtechn Kft.: Sertés technológia bemutatása A találkozón 16 gazda vett részt. Az előadások után kötetlen beszélgetés kezdődött el, ahol a gazdák választ kaptak takarmányozási és tartástechnológiával kapcsolatos kérdéseikre. Így jó izűen fogyasztották el a stílusosan sertéshúsból készült ebédet. A nap végén minden résztvevő Purina ajándék csomagot kapott( takarmányos kanalat, tollat és tájékoztató füzeteket). A meeting eredményességét, sikerét jól mutatja, hogy 1 tonna új Purina terméket rendeltek meg ezután a gazdák. Ezek többségében malac takarmányok voltak úgy, mint a BabyPro prestarterek, WeanPro koncentrátum és EnergyPremix, PigPro Paracid valamint a Prelactina takarmány. A meghívott Pigtechn Kft. is jól profitált a találkozón való részvételből, mert már a helyszínen megvásárolták a bemutatóra elhozott összes önetetőt. Ezenkívül koca fiaztatókra és önitatókra is merült fel igény a gazdák részéről. Ismét bebizonyosodott tehát, hogy igenis szükség van a magas színvonalon megszervezett előadásokra, meetingekre, mert a gazdák szívesen jönnek el ezekre, másrészt pedig folyamatosan szükségük van az új információkra, lehetőségekre. Ezért el is határoztuk kollegáimmal, hogy ősszel lesz folytatása ennek a jól sikerült sertéses találkozónak, ahol újból várjuk az érdeklődő sertéstartókat. Hemrich Róbert Sertés Értrékesítési Tanácsadó 5.
Nagy sikerû területi szimpóziumok Kelet-Magyarországon A tavaszi Malac kampány 2006 részeként az elmúlt időszakban igen izgalmas és nagy érdeklődésre szert tevő rendezvényeken vagyunk túl. Ezeken a rendezvényeken olyan aktuális témákkal foglalkoztunk, mint a Malacnevelési Megoldások konkurenciával szembeni előnyei és termelési eredményei. A rendezvényeken részt vettek a Pightechn KFT szakemberei is akik a malac takarmányozás technológiai hátteréről beszéltek. De részletesebben lenti két cikkünkben talál beszámolót a rendezvényünkről! Tokaji István Üzlefejlesztési Menedzser Békés megyei termelõk találkoztak a PURINA-val Kondoroson A lelkesedés ragadós, tartja a mondás. Ez a lelkesedés szállt meg engem is, amikor láttam Pest- és Szolnok megyei kollegáim munkáját és szervezőképességét, ahogyan példaszerűen szervezték meg és folytaták le termelői találkozójukat Jászapátiban. Kondoroson, hasonló lelkesedéssel szerveztük meg a saját Békés megyei partner találkozónkat. Itt is, mint Jászapátiban, a tavaszi, kora nyári témával, a malacneveléssel foglalkoztunk. A rendezvény pikantériáját az adta, hogy sok olyan leendő partnerünk jött el a találkozóra, aki még nem álltak velünk kapcsolatban illetve azok a kimondottan nagy farmok akik már régóta velünk dolgoznak és elégedetten mondják magukról, hogy PURINA-t etettek illetve fejlesztik kocaállományukat, hogy növeljék árbevételüket. Az előadások témáját a malac nevelés két időszakához, a koca alatti takarmányozáshoz és a választás utáni takarmányozáshoz választottuk ki. Ezen felül a koca tartás egyik legsúlyosabban veszélyeztető témáról beszélgettünk, a mycotoxinok hatásáról illetve kivédéséről. A partner találkozó sikerét mi sem jelzi jobban, hogy meglévő partnereink sikeres 6. üzletet kötöttek malacot vásárló gazdákkal, ezen felül több gazda rendelt olyan terméket amit még nem használt (prestaerter, startek szuperkonc. és prelactációs koca takarmány). Szeretnénk a jövőben is folytatni ezt a remek kezdeményezést és következőkben vendég előadókkal és aktuális témákkal várjuk a Békés megyei termelőket! Csanda János Sertés Értékesítési Tanácsadó
Purina Lovas Szakmai Nap Szilvásvárad 2006. június 01-én az Állami Ménesgazdaság Szilvásvárad és az Agribrands Europe Hungary zrt. közös szervezésében lovas szakmai nap megrendezésére került sor Szilvásváradon. A rendezvényen 72 fő vett részt: lótenyésztők, lótartók és fogathajtók az ország egész területéről. Örömmel vettük, hogy a dealer manager és PÉT kollégák mellett a Purina Takarmányforgalmazóink közül is többen eljöttek. A nap folyamán Dallos Andor Igazgató Úr az Állami Ménesgazdaság Szilvásvárad vezetője mutatta be a nagy hagyományokkal rendelkező ménest és a Purina lótakarmányozási programjával elért eredményeket. A lipicai lófajta Magyarországi tenyésztését 1806- tól számítjuk. A ménes jelenlegi, szilvásváradi helyére 1952-ben került. 65 anyakanca, fedezőmének és évjárati csikók alkotják a ménest. A Ménesgazdaság elsőszámú feladata a tenyésztés és a lipicai fajta génmegőrzése. Az itt tenyésztett lovak elsősorban a fogathajtó sportban kerülnek kipróbálásra. Számos hazai és nemzetközi siker igazolja a lipicai lovak eredményességét. A nap első programjaként a Ménistállónál a fedezőmének bemutatójára került sor. Ezt követően a Ménesgazdaság által kiállított fogatok szállították a vendégeket az kancaméneshez és a központi istállókhoz. Ahol a Kocsimúzeumban a patináns kocsik mellett fotókiállításon keresztül tudhattunk meg még többet a ménes lovairól. Délutáni program Csipkéskúton a méncsikó nevelő telepen folytatódott. Az egész nap folyamán Dallos Andor Igazgató Úr az okszerű takarmányozás és a helyes lótartás eredményeként beszámolt arról, hogy a Purinával 2003-ban kezdődött kapcsolat segítségével a született csikóknál sikerült megszüntetni a bakpatásságot, ami korábban a született csikók magas százalékára volt jellemző. Ez a pataszerkezeti hiba befolyásolja a lovak későbbi használhatóságát és értékét. Kiváló tenyésztési eredményként az anyakancák vemhesülési eredménye is kimagaslóan javult. A lipicai fajta bemutatása és a takarmányozással elért eredmények mellett szó került a helyes legelőgazdálkodásról, a takarmányminták bevizsgálásáról, a tenyészállat kiválasztásról és a lóértékesítésről. A programok alatt vendégeink kötetlen formában kérdezhettek a ménes vezetőjétől, aki minden kérdésben a rendelkezésükre állt. Minden jelenlévő nevében szeretnék ezúton is köszönetet mondani Dallos Andor Igazgató Úrnak és a Ménesgazdaság dolgozóinak a színvonalas szakmai programokért és a vendéglátásért! Szeretettel hívunk meg minden érdeklődőt a 2006. július 21-23. közt megrendezésre kerülő Lipicai Lovas Fesztiválra! Szendy Krisztina Lótermék Értékesítési Tanácsadó Ildóka Omolene 200-al készül a szezonra Dénes Áron, Ildóka idomárja: Ildóka 2006. április végén került idomításomba. Nagyon rossz kondícióban volt és az étvágyával is voltak problémák. Szőrzete fénytelen volt, még nem fejezte be a szőrváltást sem, enerváltan viselkedett. Többféle takarmánnyal próbálkoztunk, de az OMOLENE 200-ast találtuk a legmegfelelőbbnek. Ildóka szívesen fogyasztotta és fokozatosan tudtuk emelni az adagját, napjában többszöri etetéssel. Szemre és érzésre is sokat fejlődött, erősödött de emellett nem vált erőszakossá, túlfűtötté. Könnyen kezelhető, jól evő és frissen dolgozó ló maradt. Szőrzete fényes és puha, patája egészséges. Szabó Melinda, Ildóka hajtója: Ildóka nagyon jó fejű versenylónak mutatkozik, gyenge kondíciója miatt lassan, fokozatosan kezdtük terhelni. Mind a kondíciómunkákban, mind a gyorsmunkákban mutatta, hogy egyre szívesebben és erőteljesebben dolgozik, mozog. Munkában figyelmes és odaadó, karámban jó kedvűen szaladgál a többiekkel. Hétről hétre észrevehető volt a változás. 2006.06.10-én Próbafutamban indul és nagyon remélem hogy sikeresen megfutja a szintidőt. Ezt követően június 14-én starthoz is szeretnénk állni, bízva jó szereplésünkben Szendy Krisztina Lótermék Értékesítési Tanácsadó 7.
Az elmúlt hónapban több új takarmánybolt is nyílt Bács-Kiskun megyében. Kettőt kiemelnék ezek közül: az egyik Borotán, a másik Tiszaalpáron van. A két bolt min 100 km-re van egymástól mégis rengeteg dologban megegyeznek: Mind a kettő kis lélekszámú településen nyílt Mind a két településen volt régóta meglévő takarmánybolt amelyek már nem minden igényét elégítették ki vásárlóiknak, Mind a két bolt kizárólag Purina takarmányt árul (mellette persze egyéb kiegészítők megtalálhatók a boltokban) Mind a két bolt nagyon igényes környezetben van (padlóburkolós, nagy polcok, óriási árúválaszték, világos helységek) Felmerült a kérdés, hogy: Mi lehet az előnye egy csirkeosztásra szervezett Uni akciós napnak?. Azt gondolnánk, hogy aki az előre feliratott csirkékért megy, már gondosan előkészített mindent, azok fogadására. Legfőképpen azt amivel azokat majd takarmányozni fogja. A gyakorlat azonban mást mutat. Karácsonyi Gyulánénál, Kecskeméten például havonta többszöri alkalommal szokott, több ezer csirke kiosztásra kerülni. Nála meg lehet vásárolni a takarmányt is a csirkék felneveléséhez, amit eleve sokan nem tudtak. Itt több alkalommal is tartottam Uni road showt, amikor egyszerre 3000 csirke került eladásra. Az akciós nap csupán 7h-tõl, 10h-ig tartott mialatt 30 vásárló jött el a felírt csirkékért. Ami a meglepő, hogy a 30 emberből Új Purina takarmányboltok Bács-Kiskun megyében! Mind a két bolt központi helyen található (a főutcán), nagy parkolóval Mind a két boltot 1-1 rátermett hölgy vezeti Mind a kettő nyitására akciós napot szerveztünk ami nagyon jól sikerült (Borotán 84 vásárló volt az 1. napon, míg Tiszaalpáron a két órás megnyitó alatt 21-en vásároltak a boltban). Az itt készült képekből láthatnak is néhányat! Miért írtam ezeket a sorokat? Csak azért, mert napjainkban az állattartás nem a legszebb korszakát éli. Gondoljunk a madárinfluenzára (ami újra megjelent Bács-Kiskunban) vagy a sertés alacsony átvételi árára. Mégis vannak olyan emberek akik látnak lehetőséget a takarmány forgalmazásban. Roadshow csirkeosztáskor? 15-en váltak Uni vásárlóvá, mert 1-2 ember hallani sem akar semmilyen tápról, 2-3-an másik tápra esküsznek és épphogy 5-6 gazdálkodónak volt már megvásárolva előre a takarmány, (szerencsére nagyrészt Uni). Egy remek alkalom, hogy egyszerre több termelő meghallgathassa az Uni kampányt, ezen kívül, nem utolsó sorban a dealernek is hoz 2-3 új tonnát. Mindez 3 órát vesz igénybe és aznap még sok helyre el tudunk jutni. Csupán ki kell választani a megfelelő napot és ajándékozási formát és ezek után jó kommunikáció használatával az emberek nem csak a csirkékkel, hanem az indításukra szolgáló kiváló minőségű táppal a csomagtartóban térnek elégedetten haza. Fülöp Zsolt Purina Értékesítési Tanácsadó 8. Látják azt, hogy a vásárlók elmennek akár 20 km-re is megvenni a takarmányt ha ahhoz megfelelő környezetben a saját lakhelyükön nem jutnak hozzá! Látják azt is, hogy napjainkban a vevőknek fontos a megfelelő minőségű takarmány. És látják, hogy mennyire fontos a bolt külső és belső megjelenése. Erre pedig a két hölgy óriási hangsúlyt fektet, amit a vevőik értékelnek is! Ezúton is szeretnék gratulálni a szép boltokhoz és további sikeres takarmányforgalmazást kívánni nekik! Bárány Péter Dealer Menedzser
Az elmúlt napokban két kolléganőnk is egészséges gyermeknek adott életet. Június 13-án született Szappanos Anita kisfia Bence Géza. Győri Ildikó kisfia Vince Zétény június 24 -én látta meg a napvilágot. Mindkettőjüknek garatulálunk, kívánjuk hogy sok örömet leljenek gyermekeikben! Gratulálunk! Vince Bence Immár harmadik alkalommal tartottunk csirkenevelésről előadást Szentkirályon a Művelődési Házban. Tavaly a klubhelyiség már szűknek bizonyult, ezért idén már a nagytermet rendeztük be. A várakozásnak megfelelően érkeztek is Nagyné Juliska néni vásárlói. Meghallgatták a csibeneveléssel kapcsolatos tanácsainkat (tartás, technológia, állateü) majd felvetődött a madárinfluenza témája is mint akkori slágerhír! Őszintén őrültem neki, hogy aki már megkapta a Purina által postázott levelet teljesen egyet értett azzal. Tehát, hogy a témának több van szentelve mint UNI meeting Szentkirályon! amit érdemel! Hangoztatták, hogy az a biztos amit Ők otthon a saját udvarukban felnevelnek nem pedig az amelyiket valamelyik nagyáruház polcáról levesznek! Amikor pedig megmutattuk nekik, hogy idén milyen ajándékokra gyűjthetnek zsákcimkét elindult a számolgatás, hogy kinek, mennyi csirkéje lesz és melyik ajándékra esélyes. Az este zárásaként pedig boldogan fogadták az egyik gazda által bográcsban főzőtt pörköltet! Bárány Péter Dealer Menedzser 9.
Mint mindig, ha a média elrettentő híreket közöl az emberekben félelem érzés lesz úrrá. Így volt ez idén a baromfi infulenzával kapcsolatosan is. A hírek a betegség terjedési üteméről, a karantén intézkedésekről, oltóanyagról, a különböző óvó rendszabályokról, stb.. sokkolták vásárlóinkat, törzsvevőinket, potenciális partnereinket. A média felhívása a baromfifogyasztás veszélyeire természetesen alaptalan volt. Kollégáimmal a háztáji baromfi egészségmegőrző tulajdonságának legnagyobb meggyőződésével vetettük bele magunkat az idei Uni szezonba. Tudatnunk kellett a termelőkkel, hogy a magyar baromfi egészséges és biztonságos. A legnagyobb garanciát erre a háztáji baromfi adja. Gondoljunk csak bele. Mi vagy ki szavatolhatná jobban a baromfiállomány egészségét, ha nem maga a gazda, aki napos korától látja, eteti, gondozza a jószágot. A különbség Ahhoz azonban, hogy a háztáji baromfi előnyeit kommunikálhassuk a termelők felé, vevőtalálkozókat, esti és nappali meetingeket, akciós napokat kellett és kell szerveznünk. Néhányszor azonban előfordul, hogy a takarmány boltos nem hisz ezen eszközök sikerében s így e kommunikációs csatornák befagynak. Konkrét példa erre egy Győr - Moson - Sopron megyei takarmányboltos. Beszélgetéseink során, a hasonló hozzáállású vállalkozók már jól ismert kifogásait sorolta. Néhány példa: Nagyon nehéz megszervezni. Nem érdekli az embereket. Nem jönnek el a találkozóra. Hova szervezzem? Nincs hely. Kinek beszéljünk? Nincs is állat. Mivel a boltos hozzáállása negatív, nem hitt a sikerben, elveszítette az állattartók meggyőzésének lehetőségét. Elveszítette azt a fegyvert, amivel a média vagy akár a konkurencia elleni csatát megnyerhette volna. Így a szóban forgó takarmánybolt Uni broiler takarmány eladása az előző év ugyan azon időszakához képest 17 %-kal csökkent. A hozzáállás és az eladás másképpen alakult Horváth Ferenc és Horváth Béla gyórói takarmányboltjában. Az idén Gyórón két esti vevőtalálkozót is szerveztünk. Az összejöveteleken elhangzott a baromfi tartástechnológia, a takarmányozás, állategészségügyi kérdések, gazdaságossági mutatók és természetesen az idei Uni akció is. Mindkét meeting nagy látogatottságú volt. Ez jól mutatja, hogy a lakosságot érdekelte, érdekli az egészséges életmód és a háztáji baromfi ebben betöltött szerepe. A két rendezvény után Ferenc és Béla csibe értékesítésbe kezdtek. A jó minőségű broiler alapanyag, a kiváló minőségű Uni broiler takarmány, az Uni akció, a vevőtalálkozó, a csibeosztáskor működő helyi kampány és a Purina csapat szakmai felkészültsége meghozta a várt eredményt. A gyórói takarmánybolt Uni broiler takarmány eladása az előző év ugyan azon időszakához képest 43 %-kal emelkedett. Levonva a konzekvenciákat, megint a régi alapigazság hangozhat el. Minden az egyénen, annak pozitív vagy negatív hozzáállásán múlik. A dealer, az értékesítő, a takarmány boltos és a termelő is felteheti magának a már jól ismert kérdést. Megtettem mindent a siker érdekében? Az első esetben a boltos részéről a válasz NEM! A gyórói példában valószínűleg IGEN! Egy dolog azonban biztos. A KÜLÖNBSÉG TŐLED FÜGG! Tóth Sándor Dealer menedzser 10.
Néhány gondolat a 2006-os UNI-kampányról! Nagy várakozással tekintettünk az idei UNI kampány elé. Nem könnyű évről-évre felülmúlni az előző szezonok sikereit. A tavalyi évben márciusban 12, áprilisban 23, májusban 39, júniusban 35 százalékkal adtunk el többet az előző évinél. Idén ez volt az alap, ezt az eredményt szerettük volna felülmúlni legalább 10 %-kal. Büszkén jelentem, sikerült elérni a célunkat! Annak ellenére, hogy a körülmények nem kedveztek. Gondoljunk csak a Bács-Kiskun megyében kezdődő madárinfluenzára és annak terjedésére a Duna vonalán és a napjainkban is tartó újabb esetekre, amit már nem a vadmadarakban, hanem háziszárnyasokban mutattak ki. Akkor miért adtunk el többet, mint a tavalyi rekord évben? A közös munka kimagasló eredményei önmagukért beszélnek! A baromfi influenza körüli hisztériát is előnnyé kovácsoltuk. Az embereket könnyen meggyőztük arról, hogy abban bízhatnak, amit saját maguk nevelnek. A vonzóbb megjelenés, az új arculatra átalakított boltok és mobilkocsik. A vevőknek szebb, jobb körülményeket biztosítanak és csábítanak a vásárlásra. A piacunk növekedett. Egyre több versenytársunk szünteti be a takarmánygyártást, így a piacuk ellátása a mi lehetőségünket növeli. A tapasztalatok, a helyi piac ismerete, az alkalmazottaitok elkötelezettsége, a szoros kapcsolat a potenciális vevőkkel évrőlévre nagyobb érték, a PURINA termékek megbízhatóságának a legfontosabb része. A biztonságos és továbbfejlesztett termékek (c-vitamin kiegészítéssel). Új kiszerelések, nagyobb teljesítmény, a megbízhatóság imidzse, fedezik minden vásárló legkényesebb igényeit is. A kampány kiterjesztése a kis kiszerelésű termékekre Használtuk a régi bevált módszereket, a meetingeket, a csibenapokat, road show-kat, helyi kampányokat Közelebb voltunk a vevőhöz, mint bárki, ugyanis a kampány folyamán az ajándékokat személyesen vagy meetingen keresztül adtuk át Új termékek UNI bevezetése a piacon (viziszárnyas, pulyka) A korábbi kampányok élménye várakozást keltett a piacon, amit még a madárinfluenza sem tudott elnyomni. Már biztos, hogy több ajándékra küldték be a vásárlók a kupont, mint az elmúlt években, ez azt jelenti, hogy népszerűek voltak a nagy ajándékok (polárpléd, sütőtál, könyvek) Pontos szám, csak kb. 2 hónap múlva lesz, amikorra feldolgozzuk az adathalmazt. Az 2006. évi UNI broiler kampány véget ért, de a szezon még tovább folytatódik. Az UNI termékcsalád következő kampánya ősszel a tojóval folytatódik, addig is ne hagyjuk leállni, tartsuk mozgásban a lendkereket! Az eddigi kiváló munkát megköszönve, Makai Szabolcs Disztribúció Fejlesztési Menedzser Purina Takarmányáruház nyílt Soltvadkerten! Hadnagy Lászlóék régóta tervezték egy igényes, minden állatfajnak megfelelő takarmányt kínáló üzletet nyitását Soltvadkerten. Ez idén májusban valóra is vált! A bolt már teljesen a Purina új arculata szerint lett kialakítva., amit a látogatók is rendkívül szépnek találtak. Ünnepélyes megnyitó keretében adtuk át az új boltot a vevőknek. Az utcán felfújt Puriná-s lufik jelezték, hogy jó helyen járnak az érdeklődők. Minden vásárlónk aznap meglepetés ajándékot kapott és meghívtuk őket egy kis uzsonnára is! Bárány Péter Dealer Menedzser 11.
Eredményes broilerhízlalás Túrkevén Az Empire Kft. immár 15 éve foglalkozik baromfi tartással. A nagyüzemben tartott baromfi fajták közül nincs olyan aminek a nevelésével ne foglalkozott volna. Korábban 2 db 700 négyzetméteres ólban folytatta a broiler csirkenevelést. A Kft sikeresen pályázott hazai támogatásra és közel 20 millió Ft-ot nyert egy új istálló építésére, ami a tavalyi év végére el is készült. Ezzel az épülettel meg tudta duplázni termelését és ma mar 44000 db csirkét telepit rotacionkent. Koltai László ügyvezető fontosnak tartja megjegyezni, hogy a broiler előállítás feltételei között nincs fontossági sorrend, itt a minimum törvény uralkodik, ha egy feltétel nem teljesül, a végeredmény előre megjósolhatóan rossz lesz. Tapasztalatból tudja, hogy a broilernevelés eredményeinek javításában, a termelési költségek csökkentésében eredményt csak akkor érhető el, ha az állatok igényeit maradéktalanul kielégítik. Az igényeket ismerni, a számszerű adatok közötti arányosságokat "megérezni" egyre bonyolultabb. Mivel a broilernevelés költségeinek mintegy 55-60%-át a takarmány teszi ki, érthető, hogy a termék önköltsége leghatásosabban a takarmányértékesítés javításával csökkenthető. A KFT amióta a Purina termékeket használja, - immár folyamatosan 9 rotáción keresztül - a rotációs eredményeket a Purina szakembereivel közösen elemzik. A törekvés, hogy az 1 m2 nevelõterületrõl leadott vágási átlagtömeg, ezen keresztül pedig az 1kg-élõtömegre vetített eredmény minél magasabb legyen. Ez szemben a sokak által a legfontosabbnak tartott fajlagos takarmányfelhasználással mutatja legjobban a broilernevelés eredményességét. Ferencz Mihály Baromfi Értékesítési Tanácsadó BROILER TAKARMÁNYOZÁSI PROGRAM KIÉRTÉKELÉSE Tenyészet neve: Empire Kft., Túrkeve Fajta: Hubbard-Flex Ól alapterülete: 2500 Átlag hízlalási nap: 40 Takarmányköltség az árbevétel %-ban 54,6% Átlagsúly (kg/db) 2,15 Fajlagos tak.felhasználás (kg/kg) 1,86 Broiler termelési index 2,89 - KIVÁLÓ Fajlagos takarmányköltség (Ft/kg) 92,83 Egy négyzetméteren termelt súly (kg) 37,05 Egy négyzetméteren termelt FEDEZET (Ft) 2 859 Szervízidõ (nap) 21 Négyzetméterenként évente termelt FEDEZET (Ft/év) 17 106 Telepítés Értékesítés 2006.02.20 Dátum 2006.04.09 45 200 Állatok száma (db) 43 078 18,08 (db/m²) 17,23 Állatok súlya (kg) 92 617 Minõsítés 1.o. Elhullás (db) 2 122 Elhullás % 4,69% Értékesítési átlagár (Ft/kg) 170 12.
18. Nyúltenyésztési Tudományos Nap A magyar nyulásztársadalom életében fontos és meghatározó rendezvény az immár 18. alkalommal megrendezett Nyúltenyésztési Tudományos Nap. Az előző évekhez hasonlóan idén is május utolsó szerdáján (május 24.) tartották a húsnyúl ágazathoz valamilyen módon kötődő szakemberek (a kutatóintézetek, az egyetemek és főiskolák, a technológiagyártók és forgalmazók, a takarmánygyártók, a gyógyszerforgalmazók képviselői valamint az állatorvosok és természetesen a termelők) körében ismert és elismert konferenciát. A rendezvény rangját emeli a minden évben meghívott egy-két neves külföldi előadó is. Ebben az évben Luc Martens, belga kutató, a WRSA alelnöke volt a meghívott, aki elsősorban a takarmányozással és az ezzel összefüggő kérdésekkel foglalkozik. A standunknál több esetben találkoztunk olasz, szlovák és szerb nyulasokkal. Elismeréssel nyilatkoztak a konferenciáról, de nem értik, hogy miért nem bővítjük nemzetközivé a rendezvényt. Az előadások nagyrészt az utolsó év vagy több éves gyakorlati és kutatási eredményeitfoglalták magukba. A teljesség igénye nélkül az alábbi témákról esett szó: a Nyúl Terméktanács ágazati értékelése a nyúltenyésztés 2005. évi eredményeiről illetve a jelenlegi helyzetéről, a nyúlhús-fogyasztási szokások Budapesten, az anyanyulak tejtermelése, tejösszetétele, a klinikailag tünetmentes és pasteurellosis tüneteit mutató nyulakból izolált Pasteurella multocida törzsek pathogenitásának vizsgálata, a felnevelési mód hatása az anyanyulak tenyésztésbevételi súlyára és kondíciójára, az eltérő padozat és telepítési sűrűség hatása a növéndéknyulak vágási tulajdonságaira és így tovább. Az érdeklődők kora délutánig élvezhették az előadásokat, melyet a déli szünetben egy nyúlhúsból készült gasztronómiai terüljterülj asztalkám tett még szinesebbé. Milyen vonatkozása volt az Agribrands Europe Hungary zrt-nek a rendezvényhez? A Purina mint tradicionális nyúltakarmányokat gyártó vállalat magáénak érzi a nyulakkal végzett kutatást-fejlesztést- promóciót és 11.-ik éve főszponzorként van jelen ezen a rendezvényen. Standunkat most is többen és többen keresték fel információkért, megoldásokért. Lehetőségekért-, hogy nem hivatalos formában lehessen megbeszélni akár takarmányozási akár egyéb állategészségügyi kérdéseket és ezen kérdésekre milyen megoldásokkal szolgálnánk. A válaszok megadása nem volt túl nehéz, hiszen a cégünk részéről a kutatásfejlesztési igazgató ( Dr. Dégen László), az értékesítési igazagató ( Máté Csaba), a gyártásért felelős igazgató ( Csizmadia István), a nyulas üzletfejlesztési menedzser ( Fejes György) és a nyulas értékesítési tanácsadó (Demeter Csongor). Standunkon ezeken fölül megtekinthetőek voltak a takarmányozási sorunk termékei ( a Szoptatótakarmány- Fertipro, a Választás előtti és utáni takarmányunk Cyclopro és a Befejezőtakarmányunk- Finipro) Összeségében a cégünk elkötelezte magát, hogy a 19.-ik Nyúltenyésztési Tudományos Napon is részt kíván venni és büszkén vállalja a főszponzor szerepét. Gratulálunk a Kaposvári Egyetem munkatársainak a konferencia sikeres megszervezéséhez és kívánjuk, hogy a jövőben is folytatódjon ez a nyulászok szakmai fejlődését is szolgáló rendezvény. Demeter Csongor Nyúl Értékesítési Tanácsadó 13.
MINI FARMA ZECEVA - Farma Kunica Nem elírás történt a cikk címével kapcsolatban, csak egy kis figyelemfelkeltés, hogy egy szomszédos országban is fejlődésnek indult a nyulászat. 4 hónappal ezelőtt vettünk fel kapcsolatot Szerb nemzetiségű nyulászokkal akik nagy érdeklődéssel figyelték a magyar nyúltartást, a nagyobb üzemben tartott intenzívebb tenyésztést. Az első találkozás, amelyet Szabadkán és Becsén töltöttünk sok reménnyel és lehetőséggel kecsegtetett, ami a Szerbiai nyúltartás jövőjét illeti. Beszámolójuk alapján készül egy összefogás, koordináció ami egészen minisztériumi szintig is eljutott. Első lépésben regisztrációk a minisztériumnál, hitelek intézése, mini farmok kialakítása és engedélyeztetése. Érdeklődésünk nekünk is egyre erősödött és megtekintettük a háztáji farmokat, melyeket akkor alakítottak át nagyüzemi szintű termelésre alkalmassá (építkezések) Meglepődve tapasztaltuk, hogy igazán életképes farm méretek lesznek itt pár hónapon belül. A kapcsolattartóink aktív hozzáállása révén rá egy hónapra ismét látogatást tettünk Szerbiába ( Újvidék), ahol találkoztunk azon potenciális vásárlóinkkal akik magát a koordinálását végzik. Ott megismerkedtünk az elképzeléseikkel és közös megbeszélések eredményeként közös utat tűztünk ki magunknak. Másnapra egy előadást kértek tőlünk, ahová terveik szerint pár érdeklődő termelőt is elvárnak. Mi ezt szívesen vállaltuk és megtartottuk Becsén az első nyúltartással, technológiával és takarmányozással kapcsolatos értekezletünket, ahol nagy meglepetés fogadott minket: egy nagy előadóteremben a kezdés előtt 20 perccel már csak állóhely volt, hogy meghallgassák amiért jöttünk. 53 jelenlegi és jövőbeli nyúltartó vett részt rendezvényünkön! A termelők akik 10-30-70 anyával foglalkoztak aktívan figyeltek, kérdeztek és érdeklődtek. Ez újabb motivációt adott nekünk, hogy a Szerb piaccal tovább is kiemelten foglalkozzunk. Az ezt követő héten a Becsei és Szabadkai farm tulajdonosai látogatást tettek Magyarországon és felkerestünk több nagyobb Purinás nyúltelepet ( 700-2000 anya férőhelyes telepek), ami végképp meggyőzte őket a jövőt illetően. A partnerkapcsolat építése érdekében kölcsönösen segítettük egymás munkáját telefonon és e-mailen keresztül. Ez az összehangolt munka meghozta gyümölcsét. 2 hónappal ezelőtt már a kész szerződés aláírására került sor a kaposvári gyárlátogatás során. A takarmánnyal egyidőben a kiválasztott fajta vásárlása is haladt előre, ami szintén Magyarországról került be Szerbiába. Az Í-re a pontot a 3 héttel ezelőtti első hivatalos telep megynitása tette rá, ugyanis a határunktól 550 Km-re Malosiste nevezetű településen átadásra került az első Szerb karanténtelep 400 anyaférőhellyel. Innen kerül majd kihelyezésre a karantén lejárta után a behozott állomány és a PURINA takarmány. A megnyitón a PURINA-n kivül az ottani mezőgazdasági minisztérium,állategészs égügy, állatorvosok, gyógyszerészek, az első körben állományt vásárló farmok, a fajtát értékesítő tulajdonosok vettek részt. A rendszeres kapcsolattartás, a kitartás, a szenvedélyes sikervágy létrehozott egy nemzetközi társulást egy kivételes sikerre. Fejes György Üzletfejlesztési Menedzser Demeter Csongor Nyúl Értékesítési Tanácsadó 14.
Takarmányboltok új arculattal! Az elmúlt hetekben adtuk át az első, új Purina arculatra átalakított takarmányboltjainkat. Jelenleg közel 30 bolt átalakítása van folyamatban. Az alábbi képgalériában szeretnénk ízelítőt adni a már befejezett boltokról, illetve átalakítás alatt lévő üzletek látványterveiből. Lengyel István Termék Menedzser A szarvasmarha tartóknak rendeztünk szemináriumot 2006. június 07-én Visegrádon. A vállalatunk szarvasmarhás értékesítési csapatainak egyesítése következtében nyílt arra lehetőség, hogy a 200 tehénnél kisebb farmok is részt vegyenek az eseményen. Több mint 150 fő előtt tartottuk meg az előadásainkat. A mostani téma a hőstresz körül forgott. Szóltunk a takarmány összeállítás és kiosztás menedzseléséről, a fejésgyakoriságáról, a környezeti feltételek fontosságáról és a magas hőmérséklet szaporodás biológiára gyakorolt káros hatásairól. A szünetekben és az ebéd alatt komoly eszmecserék alakultak ki a jelen lévő szakemberek között igazolva, hogy az idén is jól választottuk meg a szemináriumi témát. A visszajelzések alapján partnereink hasznosnak érezték, hogy emlékeztettük őket a nyáridőben elérkező teendőikre és kiváncsian várták a takarmányozási megoldásokat. Azért hogy a takarmányozási javaslataink megoldhatók legyenek két új termékkel állunk a termelők rendelkezésére: 1 LactoSyn KationTech. ásványi kiegészítő A LactoSyn KationTech a szarvasmarhák részére összeállított ásványianyag Megoldás a forró napokra kiegészítő, amely alkalmas a hőstressz alatt jelentkező megemelkedett ásványianyag igény pótlására. Alkalmazása egyszerű: az etetett abrakhoz keverve vagy közvetlenül a kiosztó kocsiba adagolva felhasználható a tejtermelő állatok ásványi anyagainak pótlására. 2 LactoSyn ST (15). takarmánykeverék A LactoSyn ST (15) takarmánykeverék a nagy tejtermelésű tehenek tejelő takarmánykeverékének kiegészítésére kialakított takarmány, a forró nyári napokra. Alkalmazkodik a tejelő telepeken etetett tömegtakarmányokhoz. A megemelkedett rost és energia igény biztosításával lehetővé teszi a magas tejtermelést a melegebb hónapokban. A kipróbálást segítendő egy akcióval kínáljuk a KationTech termékünket a tejtermelő farmoknak. Miszerint a nyári hónapokban amennyiben egyszerre 200 kg-t megvásárolnak ebből a termékből, akkor 1 db 25 kg-s zsákot ajándékba kapnak. Matejcsik Márk Vezetõ specialista 15.
A pur info az Agribrands Europe Hungary zrt. lapja, készült 2000 példányban Felelõs szerkesztõ: Lengyel István, Felelõs kiadó: Richard Sinclair, Szerkesztõség: 2040 Budaörs, Szabadság út 117. Tel.: (06) 23-507-200, fax: (06) 23-507-201, e-mail: istvan_lengyel@cargill.com, www.purinatakarmany.co.hu Tipográfia és nyomdai kivitelezés: rinoceros Grafikai stúdió 16.