DOKTORI (PhD) ÉRTEKEZÉS TÉZISEI



Hasonló dokumentumok
Dr. Nagy Szabolcs PUBLIKÁCIÓS LISTA. Lektorált közlemények. Idegen nyelven megjelent közlemények

Animal welfare, etológia és tartástechnológia

összeszerkesztése az automatizált értékeléshez túl lassú lett volna, éppen ezért nem lett volna gyakorlatias. Ehelyett egy holland mesterséges

DOKTORI (PhD) ÉRTEKEZÉS TÉZISEI

Az áramlási citometria gyakorlati alkalmazása az ondó rutin analízisben. Hajnal Ágnes, Dr Mikus Endre, Dr Venekeiné Losonczi Olga

Kovács András közleményeinek jegyzéke

Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Biokémiai és Élelmiszertechnológiai Tanszék

NAGY SZABOLCS TAMÁS MOSONMAGYARÓVÁR

FAJTATISZTA FEHÉR-KÉK BELGA SZARVASMARHA POPULÁCIÓK VIZSGÁLATA

Szeretném újra megerősíteni, hogy a fentiekben megfogalmazott kritikai észrevételeim nem csökkentik a bemutatott vizsgálatok értékét.

Fagyasztás, felolvasztás, preparálás hatása a humán DNS fragmentáltságára. Nagy Melinda. MART VII. kongresszusa Sümeg,

DOKTORI (PhD) ÉRTEKEZÉS TÉZISEI

ÁLLATTENYÉSZTÉSI TUDOMÁNYOK DOKTORI ISKOLA Doktori Iskola vezető: Dr. Bánszki Tamás, MTA doktora. Témavezetők: mezőgazdaság-tudomány kandidátusa

Szakmai önéletrajz. Tanulmányok: Tudományos minısítés:

Doktori Tézisek. dr. Osman Fares

DOKTORI (PhD) ÉRTEKEZÉS TÉZISEI

Rezisztens keményítők minősítése és termékekben (kenyér, száraztészta) való alkalmazhatóságának vizsgálata

ÚJ ELJÁRÁS A SPERMIUMOK MEGTERMÉKENYÍTŐ KÉPESSÉGÉNEK FOKOZÁSÁRA ÉS ANNAK OBJEKTÍV KIMUTATÁSÁRA. Dr. Osváth Péter

PUBLIKÁCIÓS LISTA. KARÁCSONY P. (2008): A hazai gabonaágazat nemzetközi versenyképessége. XXXII. Óvári Tudományos Nap, Mosonmagyaróvár (elıadás)

Kovács András közleményeinek jegyzéke

OTKA ZÁRÓJELENTÉS Józsa Krisztián Kritériumorientált képességfejlesztés

Geológiai radonpotenciál térképezés Pest és Nógrád megye területén

ZAJÁCZ EDIT publikációs lista

Publikációs lista Szabó Szilárd

Radonkoncentráció dinamikájának és forrásainak vizsgálata a Pál-völgyibarlangban

Egy spermaminta élete. Palásti Péter Gábor TOPIGS WorkShop 2014

Búza tartalékfehérjék mozgásának követése a transzgénikus rizs endospermium sejtjeiben

JELMAGYARÁZAT közepes kiváló. A referenciaállomány minőségi osztálya, amelyben az érték található

A ponty (Cyprinus carpio LINNAEUS) ovariális folyadékának hatása a friss és mélyhűtött pontysperma motilitására

Dodé Réka (ELTE BTK Nyelvtudomány Doktori IskolaAlkalmazott Alknyelvdok 2017 nyelvészet program) február 3. 1 / 17

DOKTORI (Ph.D.) ÉRTEKEZÉS TÉZISEI

ÁPOLÓI KOMPETENCIÁK MÉRÉSE KÜLÖNÖS TEKINTETTEL A TERÜLETI GYAKORLATOKRA Doktori tézisek Tulkán Ibolya

A KRITéR projekt: A klímaváltozás hatása a turizmusra és a kritikus infrastruktúrákra. Bihari Zita, Országos Meteorológiai Szolgálat

39/1994. (VI. 28.) FM rendelet. Mesterséges termékenyítés. Mesterséges termékenyítő állomások

Acél trapézlemez gerincű öszvér és hibrid tartók vizsgálata, méretezési háttér fejlesztése

Scan 1200 teljesítmény-értékelés evaluation 1/5

DOKTORI (PhD) ÉRTEKEZÉS MAKKOSNÉ PETZ BRIGITTA NYUGAT-MAGYARORSZÁGI EGYETEM MEZŐGAZDASÁG- ÉS ÉLELMISZERTUDOMÁNYI KAR MOSONMAGYARÓVÁR

A VÁGÁSI KOR, A VÁGÁSI SÚLY ÉS A ROSTÉLYOS KERESZTMETSZET ALAKULÁSA FEHÉR KÉK BELGA ÉS CHAROLAIS KERESZTEZETT HÍZÓBIKÁK ESETÉBEN

Széchenyi István Egyetem Diplomamunka: A marketing lehetőségei a közúti közlekedésbiztonság javításában

Az áramlási citométer és sejtszorter felépítése és működése, diagnosztikai alkalmazásai

2004 Nyugat Magyarországi Egyetem, Faipari Mérnöki Kar Okleveles Könnyűipari Mérnök

Curriculum Vitae Vendég oktató, Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE), Természettudományi Kar (TTK), Atomfizika Tanszék, Budapest

Indikátorok alkalmazása a labordiagnosztikai eljárások minőségbiztosításában

XXXIV. Halászati Tudományos Tanácskozás Szarvas, május

Modern fizika laboratórium

Önéletrajz. Személyi adatok. Szakmai tapasztalat. Időtartam szeptember. Főbb tevékenységek és feladatkörök

Tovább a sertés genetika biztonságos megosztásának útján

Szent István Egyetem Állatorvos-tudományi Doktori Iskola. Háziállatokból izolált Histophilus somni törzsek összehasonlító vizsgálata

Új típusú csillag kopolimerek előállítása és funkcionalizálása. Doktori értekezés tézisei. Szanka Amália

Előzmények. KIOP pályázat : Védett kistestű gerincesek (kétéltű, hüllő, kisemlős) konfliktustérképének elkészítése. vadelutes.elte.

Új alapokon az egészségügyi informatika

FEGYVERNEKI SÁNDOR, Valószínűség-sZÁMÍTÁs És MATEMATIKAI

In Vitro akroszóma reakció és lehetőségek a határérték alatti akroszóma reakció növelésére Dr. Hajnal Ágnes, Dr. Mikus Endre

PUBLIKÁCIÓS ÉS ALKOTÁSI TEVÉKENYSÉG ÉRTÉKELÉSE, IDÉZETTSÉG Oktatói, kutatói munkakörök betöltéséhez, magasabb fokozatba történı kinevezéshez.

VALÓS HULLÁMFRONT ELŐÁLLÍTÁSA A SZÁMÍTÓGÉPES ÉS A DIGITÁLIS HOLOGRÁFIÁBAN PhD tézisfüzet

Budapesti Corvinus Egyetem Élelmiszertudományi Kar Mikrobiológiai és Biotechnológiai Tanszék

KS HORDOZHATÓ KIVITEL

Animal welfare, etológia és tartástechnológia

Módszer az ASEA-ban található reaktív molekulák ellenőrzésére

A takarmány mikroelem kiegészítésének hatása a barramundi (Lates calcarifer) lárva, illetve ivadék termelési paramétereire és egyöntetűségére

SZÉN NANOCSŐ KOMPOZITOK ELŐÁLLÍTÁSA ÉS VIZSGÁLATA

A tölgyek nagy értékű hasznosítását befolyásoló tényezők vizsgálata és összehasonlító elemzése c.

Laterális feloldás és képminőség javítása vonalpásztázó tomográfiás optikai mikroszkópban

TARTALOMJEGYZÉK. Füleki Péter. Aszfaltbeton keverékek fundamentális alakváltozási jellemzőinek kapcsolata a bitumenek teljesítményalapú paramétereivel

Mangalica specifikus DNS alapú módszer kifejlesztés és validálása a MANGFOOD projekt keretében

Irányítási struktúrák összehasonlító vizsgálata. Tóth László Richárd. Pannon Egyetem Vegyészmérnöki és Anyagtudományok Doktori Iskola

A FOTOAKUSZTIKUS SPEKTROSZKÓPIA SZÉLESKÖRŰ ALKALMAZHATÓSÁGÁNAK ALÁTÁMASZTÁSA AZ IPARBAN, A BIOLÓGIÁBAN ÉS A KÖRMYEZETVÉDELEMBEN

Minőségbiztosítás gyógyszer és növényvédő szer vizsgáló laboratóriumokban

Miskolci Egyetem GÉPÉSZMÉRNÖKI ÉS INFORMATIKAI KAR. Osztályozási fák, durva halmazok és alkalmazásaik. PhD értekezés

Szakmai önéletrajz. TORÓ Tibor

Műholdas és modell által szimulált globális ózon idősorok korrelációs tulajdonságai

Andrológiai jellemzık szezonális változásának összefüggése a sperma mélyhőthetıségével és in vitro fertilizációs képességével fekete racka kosoknál

DR. LAKATOS ÁKOS PH.D PUBLIKÁCIÓS LISTÁJA B) TUDOMÁNYOS FOLYÓIRATBELI KÖZLEMÉNYEK

Szakmai önéletrajz. Személyes adatok: Tanulmányok, munkakörök: Nyelvtudás:

SZAKMAI ZÁRÓJELENTÉS OTKA Nyilvántartási szám: F

Kétdimenziós mesterséges festési eljárások. Hatások és alkalmazások

A lézer-szkenning citometria lehetőségei. Laser-scanning cytometer (LSC) Pásztázó citométer. Az áramlási citometria fő korlátai

Doktori Iskola vezető: Dr. Bánszki Tamás MTA doktora DOKTORI (PHD) ÉRTEKEZÉS TÉZISEI

PhD DISSZERTÁCIÓ TÉZISEI

LIV. Georgikon Napok Keszthely, Hízott libamáj zöldülésének vizsgálata

Helyzetkép. múlt jelen jövő. A képességmérés dilemmái. A magyar tanulók tudásának alakulása történeti és nemzetközi kontextusban

Módszer köztes tárolókat nem tartalmazó szakaszos működésű rendszerek ütemezésére

PUBLIKÁCIÓS LISTA MAGYAR NYELVEN, LEKTORÁLT SZAKFOLYÓIRATBAN MEGJELENT TUDOMÁNYOS KÖZLEMÉNY:

műszaki tudomány doktora 1992 Beosztás: stratégiai tanácsadó, tudományos tanácsadó Munkahelyek: Nokia -Hungary kft Veszprémi Egyetem

ELTÉRŐ TARTÁSTECHNOLÓGIÁK HATÁSA A TEJELŐ TEHÉNÁLLOMÁNYOK ÉLETTARTAMÁRA. Báder Ernő - Kertész Tamás Kertészné, Győrffy Eszter- Kovács Anita

Citotechnológia követelménymodul szóbeli vizsgafeladatai

Kongresszusi részvétel (előadás vagy poszter) Magyar nyelvű, hazai rendezvényeken

A szaporodásbiológus munkája a jövőben

Szent István Egyetem. Állatorvos-tudományi Doktori Iskola

MEDDŐHÁNYÓK ÉS ZAGYTÁROZÓK KIHORDÁSI

Ultrasound biomicroscopy as a diagnostic method of corneal degeneration and inflammation

M E G H Í V Ó SZAPORODÁSBIOLÓGIAI TALÁLKOZÓ. Állattenyésztési, Takarmányozási és Húsipari Kutatóintézet, Herceghalom november 7-8.

Publikációs lista. Gódor Győző július 14. Cikk szerkesztett könyvben Külföldön megjelent idegen nyelvű folyóiratcikk...

KS WI ELŐNYPONTOK. Szennyeződésekre gyakorlatilag érzéketlen, nagypontosságú, hosszú élettartamú térfogatáram-mérő.

Suskovics Csilla PhD. Szerz, cím, megjelenés. Szerz, cím, megjelenés helye, Szerz, cím, megjelenés helye, helye, PUBLIKÁCIÓ Könyv, idegen nyelv

Algaközösségek ökológiai, morfológiai és genetikai diverzitásának összehasonlítása szentély jellegű és emberi használatnak kitett élőhelykomplexekben

DIGITÁLIS MIKROSZKÓPIA AZ EMÉSZTŐRENDSZERI SZÖVETI

Szakmai beszámoló (időközi beszámoló: )

Egyetemi doktori (PhD) értekezés tézisei FONTOSABB AGROTECHNIKAI TÉNYEZŐK HATÁSÁNAK VIZSGÁLATA AZ ŐSZI BÚZA TERMESZTÉSBEN

HAGYOMÁNYOS ÉS MODERN FÉNYFORRÁSOK SZÍNVISSZAADÁSI TULAJDONSÁGAINAK VIZSGÁLATA

Átírás:

DOKTORI (PhD) ÉRTEKEZÉS TÉZISEI NYUGAT-MAGYARORSZÁGI EGYETEM MEZŐGAZDASÁGTUDOMÁNYI KAR, MOSONMAGYARÓVÁR Állattenyésztési Intézet Programvezető és témavezető: DR. DR. h.c. IVÁNCSICS JÁNOS az MTA doktora KÜLÖNBÖZŐ FAJTÁJÚ TENYÉSZBIKÁK TERMÉKENYÍTŐANYAGÁNAK CITOLÓGIAI VIZSGÁLATAI Készítette: NAGY SZABOLCS TAMÁS MOSONMAGYARÓVÁR 2001

1. A KUTATÁS ELŐZMÉNYEI, CÉLKITŰZÉS A mesterséges termékenyítés eredményességének alapfeltétele a jó minőségű sperma. A rutin spermavizsgálatok során elsősorban a sperma koncentrációját, a mozgó sejtek arányát, illetve a spermiumok morfológiáját bírálják. Az egyes értékelési eredmények és a termékenyítési eredmények között azonban nem található minden esetben szoros kapcsolat. A termékenyítés összetett biológiai folyamata megköveteli a sperma több tulajdonságának egyidejű, kombinált vizsgálatát. A komplex spermabírálat egy lehetséges módja a Kovács és Foote által kidolgozott élő/elhalt+akroszómafestési eljárás (Biot Histoc 67: 119-124., 1992). A dolgozatban foglalt kísérletek célkitűzései az alábbiak voltak: A Kovács-Foote féle vitális + akroszómafestés alkalmazhatóságának vizsgálata a spermiumok farokmembránjának értékelése szempontjából. A farokfestődés és a motilitás közötti összefüggések vizsgálata. Az élő/elhalt+akroszómafestés összehasonlítása flow citométeres vizsgálatokkal. Rutinszerűen alkalmazható flow citometriás festési eljárás kidolgozása tojássárgájatartalmú hígítóban feldolgozott sperma-minták értékelésére. 2. ANYAG ÉS MÓDSZER 2.1. A farokfestődés vizsgálata hipoozmotikus közegben A vitális festés és a HOS kombinációjaként Kovács és Foote (1992) módszerét követtük azzal a módosítással, hogy a hipoozmotikus reakció kiváltása érdekében 30 mosmol/l hipoozmotikus tripánkék-oldatot használtunk. A keneteket 400x nagyítással, fénymikroszkóp segítségével értékeltük. 2

2.2. Farokfestődés összehasonlítása számítógépes motilitási eredményekkel 2.2.1. Membránintegritás-vizsgálat A felolvasztott spermamintákból festett keneteket készítettünk Kovács és Foote (1992) módszere szerint. A keneteket fénymikroszkóppal értékeltük 400x nagyítással, kenetenként 200-200 sejtet megszámolva és a spermiumfej, farok, illetve akroszóma membránállapota alapján osztályozva. 2.2.2. Számítógépes motilitásvizsgálat A mozgó spermiumok százalékos arányát (MOT%) HTM 2000 típusú motilitásvizsgáló berendezés (Hamilton Thorne Research, Beverly, MA, USA) segítségével állapítottuk meg. 2.3. Fénymikroszkópos és flow citométeres membránintegritás-vizsgálatok összevetése 2.3.1. Fénymikroszkópos értékelés A spermamintákból keneteket készítettünk Kovács-Foote (1992) módszere szerint. 2.3.2. Flow citometria A méréseket FACSCalibur flow citométerrel (Becton Dickinson, San José, CA, USA) végeztük. Mintánként 000 FITC-PNA/PI-vel festett sejt fluoreszcens adatait gyűjtöttük össze és analizáltuk citogram formában. 2.4. Flow citométeres membránintegritás-vizsgálatok új festékkombináció segítségével A FITC-PNA/PI-dal festett minták esetében 000 "Spermium" eseményt, az SYBR- 14/PE-PNA/PI (SPP)-festett minták esetében 000 "Spermium ÉS NEM hígító" eseményt rögzítettünk és elemeztünk. 3

Az SPP módszer precizitásának vizsgálatára bika két-két ejakulátumát vizsgáltuk. A rutinszerűen feldolgozott és fagyasztott/felolvasztott termékenyítőanyagokból 3-3 műszalmát futtattunk le, két ismétlésben. A tojássárgájának köszönhető mérési torzítás mértékének megállapítására az "élő, ép akroszómájú" spermium-szubpopulációban FITC-PNA/PI festés használata esetén, 14 fagyasztott/felolvasztott spermamintán méréspárokat végeztünk FITC-PNA/PI és SPP festéssel. A méréseket felolvasztás után azonnal ("0 óra") és 37 C-on három órás inkubációt követően ("3 óra") végeztük. 3. EREDMÉNYEK 3.1. A farokfestődés vizsgálata hipoozmotikus közegben A festett farkú ondósejtek és a hipoozmotikus sokkra nem reagáló spermiumok között bikák és kosok esetében a kapott korrelációs koefficiensek (r = 0,81, illetve 0,94, p<0,05) voltak, hasonló tendencia volt észlelhető (p>0,) a vizsgált kanok esetében is: r = 0,85. 3.2. Farokfestődés összehasonlítása számítógépes motilitási eredményekkel 3.2.1. Módszer-egyetértési analízis A CASA/mikroszkópos méréspárok közötti átlagos eltérés d = 1,6%, a szórás SD = 9,4%, a 95%-os egyetértési határok d ± 2SD = (-17,2; 20,4)% voltak (1. ábra). 4

méréspárok különbsége (% ) 30 25 20 15 5 0 0 20 30 40 50 60 70 80 90 0-5 - -15-20 -25-30 méréspárok átlaga (%) d + 2SD = 20,4% d = 1,6% SD = 9,4% d - 2SD = -17,2% 1. ábra. A számítógépes motilitásvizsgálat és a Kovács-Foote festés módszeregyetértési vizsgálata. Méréspárok különbségei az átlaguk függvényében. 3.3. Fénymikroszkópos és flow citométeres membránintegritás-vizsgálatok összevetése 3.3.1. Ismételhetőségi vizsgálatok A festett kenetek ismételt mérései közötti átlagos eltérés d= 1,35%, a szórás SD= 5,09%, a British Standard ismételhetőségi koefficiens 2SD=,18% volt (2. ábra). méréspárok különbsége (%) 20 18 16 14 12 8 6 4 2 0-2 -4-6 -8 - -12-14 -16-18 -20 0 5 15 20 25 30 35 40 45 50 55 60 65 70 75 80 85 90 95 0 méréspárok átlaga (%) d + 2SD d = 1,35% 2SD =,18% d - 2SD 2. ábra. Kovács-Foote festés ismételhetőségi vizsgálata. 5

méréspárok különbsége (%) 20 18 16 14 12 8 6 4 2 0-2 -4-6 -8 - -12-14 -16-18 -20 0 5 15 20 25 30 35 40 45 50 55 60 65 70 75 80 85 90 95 0 méréspárok átlaga (%) d + 2SD d -2SD d = -0,49% 2SD = 3,64% d 3. ábra. FITC-PNA/PI festés ismételhetőségi vizsgálata. A flow citométeres ismételt mérések közötti átlagos eltérés d= -0,49%, a szórás SD= 1,82%, a British Standard Institution ismételhetőségi koefficiens 2SD= 3,64% volt (3.ábra). 3.3.2. Módszer-egyetértési analízis A Kovács-Foote FITC-PNA/PI méréspárok közötti átlagos eltérés d= 2,95%, a szórás SD= 5,7%, a 95%-os egyetértési határok d± 2SD = (-7,19 %; 13,09 %) voltak (4. ábra). 6

méréspárok különbsége (%) 20 18 16 14 12 8 6 4 2 0-2 -4-6 -8 - -12-14 -16-18 -20 0 20 30 40 50 60 70 80 90 0 méréspárok átlaga (%) d +2SD = 13,09% d = 2,95% SD = 5,7% d - 2SD = -7,19% 4. ábra. A Kovács-Foote festés és a FITC-PNA/PI festés módszer-egyetértési vizsgálata. 3.4. Flow citométeres membránintegritás-vizsgálatok új festékkombináció segítségével Mind a FITC-PNA/PI, mind az SPP citogramokon négy - négy kvadránst különböztettük meg (5. ábra) 5. ábra. FITC-PNA/PI, illetve SPP 3D citogramok. Az alábbi kvadránsok a következő spermium-szubpopulációknak felelnek meg: 7

1. " élő sejtek ép akroszómával" 2. "élő sejtek sérült/reaktált akroszómával" 3. "elhalt sejtek ép akroszómával" 4. "elhalt sejtek sérült/reaktált akroszómával" A flow citométeres SPP-mérések ismétlései közötti átlagos eltérés d=-0,7%, a szórás SD= 1,3%, a British Standard Institution ismételhetőségi index 2SD=2,6% volt, nagyfokú ismételhetőséget jelezve (6. ábra). méréspárok különbsége (%) 20 18 16 14 12 8 6 4 2 0-2 -4-6 -8 - -12-14 -16-18 -20 0 20 30 40 50 60 70 80 90 0 méréspárok átlaga (%) d + 2SD d - 2SD d = -0,7% 2SD = 2,6% d 6. ábra. Az ismételt SPP méréspárok különbségei az átlaguk függvényében Az összes méréspár (0 óra és 3 óra) együttes értékelése azt mutatja, hogy a FITC- PNA/PI festékkombinációval átlag 6,3%-al becsüljük túl az élő, ép akroszómájú spermiumok arányát (d átlagos eltérés = 6,33%, szórás SD = 4,65%). A 0, illetve 3 óra inkubáció után végzett mérések külön elemzésekor kitűnt, hogy a FITC-PNA/PI módszer torzítása nagyobb inkubáció után (d 0 óra = 4,21%, d 3óra = 8,44%). 8

4. ÚJ KUTATÁSI EREDMÉNYEK 1. Igazoltam, hogy az ép feji membránú, festett farkú ondósejtek funkcionális szempontból nem tekinthetők élőnek. 2. Elvégeztem a Kovács-Foote féle spermafestési módszer műszeres (számítógépes motilitásvizsgáló berendezés, flow citométer) validálását. A festés elfogadható egyezést mutatott a motilitásvizsgálatokkal, valamint a citométeres értékeléssel, továbbá mikroszkópos vizsgálatokhoz képest jó ismételhetőségi értékeket kaptunk. 3. Kidolgoztam egy hígított sperma vizsgálatára is alkalmas új, gyors és egyszerű fluoreszcens, flow citométerrel értékelhető festési eljárást. 5. JAVASLATOK A friss bikasperma feldolgozhatóságának eldöntésére a szubjektív, vizuális motilitásvizsgálat továbbra is megfelelőnek tekinthető. A feldolgozott, mélyhűtött, felolvasztott sperma minőségét azonban érdemes több szempontból is megvizsgálni. Multiparaméteres módszerrel szúrópróbaszerűen végzett vizsgálatokkal ellenőrizhetőek a feldolgozási folyamat egyes lépései is, így meghatározhatók az adott technológia kritikus pontjai. Első lépésként hasznosnak tartanám egy kifejezetten állattenyésztési/szaporodásbiológiai flow citométer-laboratórium felszerelését, ahol egyfelől alapkutatási kérdések megoldása lehetne cél, másfelől rutinvizsgálatok is végezhetők lennének a mesterséges termékenyítő állomások igényei szerint (például új technológia hígító, mélyhűtő berendezés, stb bevezetése esetén). A vizsgálatok természetesen kiterjeszthetők lennének más állatfajokra is. 9

6. AZ ÉRTEKEZÉS TÉMAKÖRÉBEN MEGJELENT TUDOMÁNYOS KÖZLEMÉNYEK, ELŐADÁSOK JEGYZÉKE 1. Tudományos közlemények 1.1. Magyar nyelven megjelent közlemények Iváncsics János Nagy Szabolcs: Különböző fajtájú bikák spermium-defektusainak vizsgálata (előzetes közlemény) Acta Agronomica Óváriensis, 1997., vol. 39., Num. 1-2., 67-75. Iváncsics János Nagy Szabolcs: Különböző fajtájú bikák ondósejtjeinek ivari dimorfizmus-vizsgálata (előzetes közlemény) Acta Agronomica Óváriensis, 1997., vol. 39., Num. 1-2., 77-91. 1.2. Idegen nyelven megjelent közlemények Sz. Nagy, G. Házas, Á. Bali Papp, J. Iváncsics, F. Szász, F. Szász Jr., A. Kovács and R.H. Foote: Evaluation of sperm tail membrane integrity by light microscopy Theriogenology, 1999., 52:1153-1159. Sz. Nagy, A. Kovács, T. Zubor, Z. Zomborszky, J. Tóth and P. Horn: Evaluation of frozen/thawed deer spermatozoa: short communication Acta Veterinaria Hungarica, 2001, közlésre elfogadva 2. Konferencia-kiadványok ban megjelent összefoglalók: Nagy Szabolcs Házas Gábor: Magyar szürke bika mélyhűtött spermájának mikroszkópos értékelése IV. Nemzetközi Környezetvédelmi Szakmai Diákkonferencia, Mezőtúr, 1998. július 1-3. 39. old. Bakainé Kelemen L. - Nagy Sz. - Bali Papp Á. - Iváncsics J.: A tárolás hatása a kansperma életképességére és az akroszóma integritására. XXVII. Óvári Tudományos Napok: Új kihívások a mezőgazdaság számára az EU-csatlakozás tükrében. Mosonmagyaróvár, 1998. Állattenyésztési Szekció I. köt. 208-212. p. Sz. Nagy, G.Házas, Ágnes Bali Papp, A. Kovács and J. Iváncsics: Stained sperm tails: dead or alive? Association for Applied Animal Andrology, Inaugural Meeting, 23-24 November, 1998., Herceghalom, Hungary, p. 21. Sz. Nagy, Á. Bali Papp, P. Sarlós, Gy. Gábor, J. Iváncsics and A. Kovács: The tale of the tail IV. International Conference on Boar Semen Preservation, 8-11 August, 1999., Beltsville, MD, USA, p. 14. A. Bali Papp, Sz. Nagy, J. Ivancsics, A. Kovacs, T. Pecsi and J. Dohy: Comparison of viability and acrosome status of boar spermatozoa frozen in mini or maxi straws - 50 th Annual Meeting of EAAP, 22-26 August, 1999., Zurich, Switzerland, p.126 Kovács A., Nagy Sz., Dohy J., Iváncsics J., Gergátz E., Szász F., Merész L., Szalai G., Révay T., P. Tardy E., Tóth A., Gustavsson, I. és Lindblad, K.: Kísérletek garantáltan ivarorientált sperma

előállítására. Kitörési Pontok a Magyar Állattenyésztésben tudományos konferencia. Budapest, 1999. november 24. Állattenyésztés és Takarmányozás, 48:654-655. Nagy Sz., Kovács A., Szász F., Merész L., Sinkovics Gy. és Iváncsics J.: A rutin spermavizsgálatok fejlesztési lehetőségei. Kitörési Pontok a Magyar Állattenyésztésben tudományos konferencia. Budapest, 1999. november 24. Állattenyésztés és Takarmányozás, 48:660. Sz. Nagy, L. Merész, J. Várszegi, F. Szász, J. Iváncsics and A. Kovács: Relationship between sperm membrane integrity and motility. 26 th Annual Conference of the International Embryo Transfer Society, Maastricht, the Netherlands, January 8-12, 2000. Theriogenology, 53:204 abst. A. Kovács, R.H. Foote, Sz. Nagy, A. Boersma, W. Leidl, R. Stolla and U. Domes: Live/dead and acrosome staining of stallion spermatozoa. 14 th International Congress on Animal Reproduction, 2-6 July 2000, Stockholm, Sweden, p.82. Bodó, Sz., Nagy, Sz., Baranyai, B., Gócza, E., Kovács, A.: Bull sperm quality evaluated with differential staining before and after swim up. International Conference of Reproductive Biology, Stará Lesná, Slovakia, September 1-3, 2000. Sz. Nagy, X. Qi, J. Han, A. Kovács: Light microscopic investigations on frozen/thawed yak semen a pilot study. Third International Congress on Yak (ICY), Lhasa, China, September 4-9, 2000. (felkért előadás) T. Révay, X. Qi, E. P. Tardy, Sz. Nagy, J. Han, A Kovács, A. Tóth, A. Salgó: Experiments on sexing yak spermatozoa by fluorescent in situ hybridization using bovine Y-chromosome specific DNA probe. Third International Congress on Yak (ICY), Lhasa, China, September 4-9, 2000. (felkért előadás) Bodó Sz, Nagy Sz., Baranyai B., Somfai T., Gócza E., Kovács A.: Spermaminőség jellemzése swim up előtt és után. Állattenyésztés és Takarmányozás, 2000. 49. 6. 581-583. Nagy Sz.: Experiences in multicolor flow cytometric sperm analysis. ALTA Flow Cytometry Workshop, ALTA Europe, Garnwerd, The Netherlands, December 18-19, 2000. (felkért előadás). 3. Ismeretterjesztő közlemények 3.1. Szakcikkek Nagy Szabolcs: Az utódok ivarának titka Holstein Magazin, 1997. június, V. évf. 2. szám, 71. old. Nagy Szabolcs: A spermiumok morfológiai vizsgálatának szerepe a gyakorlatban Holstein Magazin, 1998. december, VI. évf. 4. szám, 32. old. 11