Az IPA Heves Megyei Szervezetének 2009.07.12 18-ig tartó közép-szlovákiai felvidéki útjáról beszámoló 30 kíváncsi IPA és IPA pártoló tag elhatározta, hogy a Felvidék keleti részének tavalyi megtekintése után, az idén a középső részét veszi szemügyre. Tisztázni kell először azt, hogy mi az az elnevezés, hogy Felvidék? Nem más, mint a történelmi Magyarország többnyire szlovákok által lakott északi területei. Trianon után továbbra is használatban maradt a Felvidék elnevezés, amelyen többnyire az egykori hazánktól elcsatolt területeket értjük. Az utazást a hevesi Hanyi Travel Credo típusú magyar gyártmányú buszával tettük meg, a hegyekben kicsit lassabban, de mindvégig a tervezett időn belül. Az indulás programunk egész időtartama alatt reggel 8 órakor történt és 19 óra körül tértünk vissza a szálláshelyre. Először még magyar területen, a Somoskői vár közelében lévő parkírozóban várakoztattuk buszunkat és gyalogaltunk fel a 750 m magas bazalt kúpra épült várba. A vár maga már Szlovákiához tartozik, így az úton még Magyarországon, míg az utunk végén már Szlovákiában tartózkodtunk. A várat a Kocsics nemzetség építette 1290-ben. A legenda szerint az 1570-es években Balassi Bálint gyakran látogatta itt Losonczy Annát, akihez később az irodalomban is ismert Anna-verseket írta. A várromok helyreállításuk után kifejezően mutatták eredeti alakjukat. Remek kilátás nyílt innen, melynek északi részén található világhírű nevezetesség, egy bazalt zuhatag is látható. Ez utóbbi a hegy gyomrából kiömlő bazalt, íves, oszlopos formában való megszilárdulása. Visszafelé már a magyar oldalon kis kunyhószerű épületet találtunk, melyet Petőfi kunyhónak neveztek el a költő 1845. június 12-én tett látogatásának emlékére. Mivel nagyon közel volt a határ, így nem meglepő, hogy buszunkkal 1 óra múlva már a füleki Városi Múzeum előtt állhattunk meg. A múzeumban a Magyar Rendőrmúzeum Baráti Körének rendvédelmi kiállítása volt látható, melyet jelen élménybeszámoló írója és Dr. Gulyás István a kiállítás anyagának tulajdonosa rendezett be. A kiállítás 2009. június 5-én nyílt meg és a város polgármestere, Agócs József mondta az ünnepi beszédet. A kiállítást Dr. Gulyás István útitársunk nagy szakmai felkészültséggel tudta bemutatni részünkre. A magyar - szlovák kiírással is rendelkező kiállítás rengeteg látogatót vonzott és a Cseh Távirati Iroda, valamint egy országos szlovák tévé társaság két hétig folyamatosan adott közvetítést ezen eseményről. Az egyenruhák, fegyverek, dokumentumok, fényképek és egyéb tárgyak látványosan mutatják be a pandúrok, rendőrök, csendőrök életét, történetét. A polgárőrséget bemutató táblák, tárgyak, dokumentumok a közbiztonság társadalmi segítőit mutatja be. Egy adott korszakra jellemző történelmi személyiségeket, a bűnmegelőzést bemutató hadtörténeti tárgyakat, valamint az IPA-t (International Police Association-Nemzetközi Rendőrszövetség) is megismerhetjük különböző relikviákon keresztül. 1998-tól működtetett két vándorkiállításunk kb. 100 helyen 100 ezer körüli nézősereget vonzott. A kiállításunk nem jöhetett volna létre, ha a füleki Vármúzeum igazgatója, Agócs Attila és Fülek város polgármestere, Agócs József, valamint Bodor Róbert fülekpüspöki és Tóth János füleki vállalkozók nem támogatták volna.
A füleki vár megtekintése volt az aznapi utolsó kulturális programunk, a vármúzeum igazgatójának köszönhetően itt sem kellett belépő díjat fizetnünk. A korábbi évekhez képest feltűnt, hogy a műemlékeket és azok környezetét nagyon szépen felújították és azóta is karban tartják itt. A füleki vár a város közepén, egy alacsony bazaltkúpon áll. A helyreállított várban egy a vár történetét bemutató kiállítást láttunk, melynek lelkes idegenvezetője Palkovics Gyula több olyan háttér anyagot is tudomásunkra hozott, amelyet útikönyvekben nem tudunk megtalálni. Sajnos ezt a várat 1554-ben a törökök elfoglalták és csak 40 év után szabadult fel a török uralom alól. Megyénket is érintő esemény is történt a 17. században, mivel Pest, Nógrád, Heves vármegyék a gyűléseiket itt tartották. 1682-ben itt kiáltották ki Thököly Imrét Magyarország királyává, aki röviddel ezután a várat felrobbantatta, nehogy az a Habsburgok kezére kerüljön. A látnivalók közül kiemelkedett egy 17. századi eredeti módon berendezett török sátor. A füleki polgármesterrel való találkozás arra is jó volt, hogy információkhoz jutottam az ott jól működő önkormányzati rendőrségről. Tehát Szlovákiában az állami rendőrségen kívül városi költségvetésből finanszírozott önkormányzati rendőrség is működik. Füleken 9 hivatásos, önkormányzati státuszban lévő rendőr tevékenykedik egyenruhában, szolgálati lőfegyverrel, két megkülönböztetett jelzésű gépjármű használatával. Csak a városban működhetnek, bűnügyekben nem nyomozhatnak és a városban működtetett térfigyelő rendszer figyelése is az ő feladatuk. Talán Szlovákiában egyedül Füleken működik roma polgárőrség is, mely bejegyzett civil szervezet, s a mi polgárőrségi szervezetünkhöz hasonlóan működik. Ezáltal a polgármester és a város lakói is jónak tarják a város közbiztonságát. E fárasztó nap után jólesett a Fülektől kb. 40 km-re lévő 740 m magason üzemeltetett Ipoly szállóban felszolgált meleg vacsora. A Kokavától 12 km-re lévő szálloda tulajdonosa Auxt Ferenc meleg szeretettel fogadott bennünket és ez a szeretet végigkísérte ott tartózkodásunkat. Ezúton is megköszönöm útitársaim nevében a házigazdánknak, valamint Hanyus Erik idegenvezetőnek a készséges, segítőkész munkáját, valamint azt a finom házi ízeket is tartalmazó ellátást és a tiszta szállást, amit biztosítottak a számunkra. A fent említett körülmények elfelejtették velünk a szerényebb komfortfokozatot. Napfényes és bőséges reggeli után a közeli Breznóbányára (Brezno) utaztunk és lementünk 480 m-re. Mint majdnem minden bányavárosban, itt is a 13. században német telepesek telepedtek le ezüst, arany, vas bányászására. A város híres szülötte Herman Ottó (1835-1914) természettudós. A város főterének szabályos négyszög alaprajza szintén a német alapítókra vall. Részletesen megnéztük a Felső-garami Múzeumot, amely a régi városháza épületében van, ahol örömmel fedeztük fel a kiállított tárgyak között a rengeteg magyar emléket. Nem kellett hozzányúlnunk a Tóth Valéria útitársunk által összegyűjtött 30 euró/fő belépési összeghez, mivel Dr. Gulyás István, mint tb. múzeumigazgató el tudta intézni az ingyenes belépést. Abban is megállapodtunk a múzeum vezetésével, hogy a vándorkiállításunkat 2010-ben legalább két hónapra szívesen látják. Ezután Besztercebánya (Banska Bystrica) következett, amely a Garam folyó első nagy kanyarulatában fekszik. A rézbányászat központja volt, s attól különbözik az aranyos Körmöcbányától és az ezüstös Selmecbányától, hogy igazi nagyvárossá tudott válni a bányászat jelentősségének elvesztése után is. Mielőtt a kulturális emlékeket szemléltük volna meg, a gasztronómiai ismeretszerzést tettük előtérbe. Az euróban fizetett ebéd sem volt drága hisz 5 euróból egy komplett menüt és sört is tudtunk fogyasztani. A város központi, hosszan elnyúló főtere a szlovák nemzeti felkelés tere (Námeste SNP). Mi és sokan mások is Szlovákia legszebb terének tartjuk, illetve tartják. Tény, hogy Szlovákiában nincsen olyan város, ahol a főtér vagy a főutca ne viselné a felkelés nevét. A kommunista jellegű épületek,
emlékek sem kerültek áthelyezésre vagy lebontásra, hanem felújítva, mint történelmi emlékek maradtak a helyükön. A nemzeti felkelésre 1944. augusztusában, a német megszállás után került sor, mikor a partizánok a besztercebányai rádiójukban bejelentették a felkelés megindítását, amely elbukott. A társaság a szálláshelyen visszaidézte a látottakat és a bőséges vacsora után ki sétálással, ki pinpongozással, sakkozással, illetve kártyázással töltötte az időt, természetesen mindig nagyon finom sör kíséretében. Ez utóbbi programok minden nap megismétlődtek, de az utolsó két napon fürdőzésre is volt lehetőségünk (ugyanis ekkor tudtuk meg!). Harmadik nap a Bajmóci (Bojnice) várkastély impozáns látványossága adta az első élményt. Bajmóczról az első írásbeli anyag 1113-ból származik. A vár és az uradalom mindig királyi birtok volt. A király ezt hűséges főurainak zálogba vagy örökös tulajdonba adta. Így lett tulajdonos Csák Máté, Mátyás király, Corvin János, Szapolyai János, Thurzó Elek. Pálffy János Ferenc gróf volt, aki szenvedélyes műgyűjtőként rengeteg műremeket halmozott fel és Hubert József budapesti építész tervei szerint a francia Loire menti gótikus várkastély mintára építette át. Végrendeletében rögzítette, hogy halála után (1908) az ott őrzött műtárgyak, és az egész vár nyilvánosan látogatható legyen. Ez csak 1950-től vált valóra. A vár első részében a grófi lakrész található. Legszebb helyiség a várban az aranyterem, nevét az erdélyi fenyőből készült és aranyfüsttel díszített mennyezetről kapta. Az első emeleti termek közül berendezésével kitűnik a kék szalon. A Pálffy család szarkofágját őrző kriptát a vár kápolnája alatt találtuk meg. Az örökké zöld francia parkon keresztül jutunk el a barlanghoz, amelynek átmérője 22 m, magassága 6 m. A traver domb belsejében 26 m-rel a negyedik várudvar szintje alatt van, az ide torkolló várkúttal együtt. A régészeti leletek bizonyítják, hogy a várhegy már az őskorban is lakott volt. A szép látnivalókat kicsit elhalványította egy olyan teremőr, aki nem engedélyezte, hogy a szlovák nyelvű idegenvezetést a mi idegenvezetőnk lefordítsa magyarra. De itt is kaptunk magyar nyelű ismertetőt, amely lehetővé tette a pontos tájékozódást. A mesebeli vár után következett a múltszázad egyik legirigyeltebb bányavárosa Körmöcbánya (Kremnica). A hegyeiben bányászott és a városban vert körmöci ezüst és arany pénz tette európai hírűvé. A német telepesek megjelenése után nem sokkal Károly Róbert pénzverőt alapított itt és szabad királyi várossá nyilvánította (1328). Utoljára 1970-ben bányásztak itt aranyat. Utána már nem, mert nem volt gazdaságos. A nagyon szépen felújított Szent Katalin templomból festői látványt nyújtott a város. A templomot a 14-15. században építették gótikus stílusban. A 18. században barokkosították, végül a 19. század végén neogótikus átalakításokat végeztek. Kiváló akusztikája miatt nyaranta orgona hangversenyeket rendeznek. A szentélytől balra látható neogótikus oltáron az 1500 körüli évekből származó Mária szobor volt látható, ami igen értékes. Szent Katalin mögött álló román stílusú Szent András körtemplom a 13. századból származik. A középkori hangulatot árasztó főtér ámulatba ejtett bennünket. A téren álló 20 m magas Szent Háromság szobor az 1710-es pestis járvány 3000 áldozata emlékére készült. A csoportunk egy része a kilátásban, másik része a pénzérméket bemutató múzeumban gyönyörködött. Az utóbbi az év múzeuma is volt és a bajmóciakat meghazudtoló módon voltak kedvesek hozzánk. Most és a későbbi napokon is Béres Gábor útitársunk birs és barack pálinkája, valamint hideg söre segített jókedvre deríteni a társaságot. A már említett szokásos programok után a negyedik napon most is napsütéses időben értük el Zólyom (Zvolen) várát. Legnagyobb meglepetésünkre a bejárat után mindjárt jobbra Kő Pál, Kossuth díjas hevesi szobrászművész és Baráti Kör tag Balassi Bálintról (1554-1594) készült emléktábláját láthattuk. A legjelentősebb magyar reneszánsz költő itt született a várban és itt
töltötte gyermekkora egy részét is. A várat az 1370-80-as években Nagy Lajos király építtette és a környékbeli vadászatok alkalmával királyi várként használta. Zólyom után a Selmecbányától néhány kilométerre fekvő Szent Antalon (Svity Anton) néztünk szét. A mai formájában a 18. század közepe óta álló Koháry-Couburg kastély egy nagyszabású bútor és vadász kiállítással büszkélkedhet. Az épület eredetileg a Koháry család birtokában volt a Couburgok házasság révén jutottak hozzá 1826-ban. A barokk kastély megalkotói a naptári év elemeire utaló szimbólumokat használtak. Az építménynek ennek megfelelően eredetileg 4 bejárata, 2 bejárati boltíve, 12 kéménye, 52 szobája és 365 ablaka volt. A bútorok közül ki kell emelni az aranyszalon ülőgarnitúráját. A kastély legnevesebb tulajdonosa Couburg Ferdinánd a bolgár dinasztia megalapítója volt, akinek a tárgyait láthattuk. Ezután következett a leglátványosabb bányaváros, Selmecbánya (Banska Stiavnica). A világörökség része lett 1993-ban. Hangulatos zegzugos kis utcái szabálytalanul kanyarodnak a domboldalakon, amikor pedig a Szent Katalin templom tornyából felcsendült a harangjáték teljessé vált a meseszerű középkori hangulat. A városnak a bányászatban betöltött vezető szerepét ismerte el Mária Terézia, amikor 1763-ban Bányászati Akadémiát alapított, amely az akkori világ első felsőfokú végzettséget nyújtó műszaki főiskolájának számított. A 18. században a történelmi Magyarország 3. legnagyobb városa volt és akkor alakult ki a város mai képe is, amelyben az épületek nagy része barokk külsőt kaptak. A 20. század viharainak eredményeként ma már gyakorlatilag nem hallani magyar szót Selmecbányán pedig a múlt század elején a lakosság 40 százaléka magyar volt. A főtér végén láttuk a líceum épületét, ahol Petőfi Sándor, majd Mikszáth Kálmán is tanult. A főtér felett kis kerülővel Bodnár Béla útitársunk, pót-idegenvezetőnek köszönhetően megnéztük az óvárat. A 16. században a törökök elleni védekezésként a templomot reneszánsz erődítménnyé építették át. A vár épületében különböző kiállításokat, barokk szobor alakokat, régi fegyvereket, selmeci pipákat, régészeti leleteket láthattunk. A programunk gazdagsága miatt kevesebb ebédidőt tartottunk, de megérte. A sok buszos program után az ötödik napon beiktattunk egy kirándulást az Ipoly forrásához. A műúton 5 km-t haladtunk a buszunkkal, amelynek a felénél észrevettük, hogy Dr. Harangozó főorvos és neje nincs a buszon. Ezért visszafordultunk és a sikeresen felvett utasokkal eljutottunk a piros-fehér jelzésű út közelébe. Az Ipoly 1058 m magasan ered a Vepor-hegységben. Az idegenvezetőnk itt magunkra hagyott azzal, hogy lakhelyén Rimaszonbaton találkozunk délután. Így több csoportra oszlott a társaságunk, voltak, akik nagyon gyorsan mentek, voltak, akik lassabban, és voltak, akik az út háromnegyed része után visszafordultak. Mindenkinek egyértelmű volt a véleménye, hogy a csodálatos erdei séta üdítőleg hatott rá, sokan gombát és növényeket gyűjtöttek és sokat beszélgettek. Maga az Ipoly forrása egy kis fedett kunyhóval volt kiegészítve, ahová eső esetén be lehet bújni. Az Ipoly forrásától nem messze lévő fennsíkon, Luda Miklós útitársammal, körülnéztünk, ahol több hektár bevetett lucernát találtunk, amely valószínű, hogy a vadak etetését szolgálja. Ezt a feltételezést megerősítették a több helyen előforduló vadász lesek. A visszaútnál egy kis záporeső is segítette a hűsölésünket, de a magunkkal vitt védőeszközök nem engedték, hogy elázzunk. Sajnos az út során az egyik útitársunk megcsúszott és ezért a délutáni városnézést a társával együtt ki kellett hagyniuk. De azért vannak csodák, mert a délutáni séta során Herczeg János a járásban segítő botját széles ívben eldobta, amikor Polacsek Anna mellé érkezett. Herczeg János így az útját Annába belekarolva fiatalos lendülettel folytatta tovább. Délután Rimaszombat (Rimavská Sobota) nevezetességének megnézése következett. Itt találkoztunk idegenvezetőnkkel és közkívánatra az Arany Bika étterembe mentünk ebédelni. S anélkül, hogy összebeszéltünk volna mindenki kivétel nélkül juhtúrós sztrapacskát rendelt. Itt, is mint minden általunk látott szlovák városban az elvégzett felújításoknak köszönhetően
az épületek ismét eredeti szépségükben mutatkoznak. A főteret szép díszburkolattal látták el korhű kandelábereket helyeztek el, és nem hiányzik természetesen a harangjáték sem. A város lakosságának jelenleg több mint 40 százaléka magyar, de a szlovákok közül is sokan beszélnek magyarul. A főtéren egy katolikus és egy református templomot láthattunk. A református templom oldalán láttuk a 19. század eleji klasszicizmus legnagyobb szobrászának Ferenczy Istvánnak (1792-1856) a mellszobrát. A városban született szobrász a templom kriptájában van eltemetve. A katolikus templom mellett a város másik szülöttjének, Blaha Lujzának (1850-1926) mellszobra áll. Blaha Lujza, a nemzet csalogánya a 19. század végének egyik legnépszerűbb színésze volt. A rimaszombati utunknak még egy sikere volt, ugyanis meghívást kapott a Hevesi Táncegyesület egy 2009. novemberi kulturális programra. Visszafelé pár útitársunk ellenkezését legyőzve megálltunk Rimabányánál (Rimavská Bana). A rimabányai evangélikus templom már zárva volt, ezért a szlovákul tudó Bodnár Béla segítségével felkutatva a papot mégis meg tudtuk nézni. A templomban egy közel 10 m hosszú mesekönyvbe illő Szent László legendaábrázolás (14. század) jelentette a legfőbb látnivalót. A freskó időrendben ábrázolja a cserhalmi csata emlékeit. A gazdag program után a szokásos esti program következett. A gyaloglást buszozással kiváltva, a szokásos reggeli után Kistapolcsány (Topolccianky) felé utaztunk a város látnivalóit megtekinteni. A kistapolcsányi kastély a környék legimpozánsabb kastélya gyönyörű loggiás belső udvarral. Utolsó főúri tulajdonosa József főherceg volt, majd 1923-1951 között a csehszlovák köztársasági elnökök nyári rezidenciájaként szolgált. A kastélyt szépen rendbetett arborétum veszi körül. A közelben lévő lótenyésztő telepet is körbejártuk, de a lovakat idő hiánya miatt nem néztük meg. A lovak megtekintését csak csoportokra bontva tudtuk volna megnézni. Kistapolcsányban is megkóstoltuk a finom szlovák sört és buszunkkal folytattuk utunkat a közeli Aranyosmarótra (Zlaté Moravce). A Heveshez hasonló nagyságú várost morva aranybányászok alapították 1050 körül. A reneszánsz volt vármegyeházát alig találtuk meg, de megérte. Bars vármegye egykori vármegyeháza 1700-ban épült. A város másik látványossága a volt Migazzi kastély, ahol most Honismereti Múzeum működik. Itt szintén a múzeum vezetői kijelentették, hogy szívesen látnák a Rendőrmúzeum vándorkiállítását. Garamszentbenedekre (Hronsky Benadik) is ellátogattunk. Magyarország egyik legrégibb bencés apátságának templomát még a 11. században emelték román stílusban, majd a 14. században gótikus elemek felhasználásával alakították ki a templom mai három hajós formáját. Legutoljára egy 1881-es tűzvész után kellett szinte teljesen újjáépíteni. Ennek ellenére ma is őrzi ódon hangulatát, amit a gyönyörű festett üvegablakok tesznek teljessé. A hajó bal oldali falát egy 14. századi Szent Györgyöt ábrázoló freskó díszíti. A szentély háló boltozatának egyik zárókövén pedig Nagy Lajos címerét láthattuk. A főhajó alatt a Koháry család kriptája, az oldalhajóban Koháry István síremléke van. Az apátság évszázadokon át hiteles helynek számított: szellemi és gazdasági hatása messzire kisugárzott. Az idő előre haladtával éhségünket szendvicsekkel oltottuk, s indultunk Lévára (Levice). A város az alacsony várdomb tetején alakult ki, amelyen korábban kelta erődítmény állott. A ma is meglévő várromok az akkori idők emlékét őrzik. A 12. században ez a vár volt Bars vármegye királyi központja. A török magyar háborúk ideje alatt volt jelentőssége a várnak. A lassan kialakuló királyi végvárrendszerben fontos vadászati szerepet kapott. Kapitánysága élére mindig nemes főurak kerültek, pl. Dobó István is (1546-1548) Egerbe kerülése előtt itt volt várkapitány. A kurucok és a labancok közti háborúban többször is felgyújtották a várat, így az lepusztult. A vár megtekintése után a város központjában sétálgattunk a szépen felújított házak között. Hazafelé sietnünk kellett (mert egy hosszú buszút állt előttünk), hogy időben megérkezzünk az esti vacsorára.
Másnap a házigazdánktól elbúcsúzva, csomagjainkat a buszba téve indultunk a korábbi programból kimaradt Újbányára (Nová Bana). Ez a bányaváros a korábbiaktól kisebb jelentőségű, de szintén szabad királyi város volt. A katolikus templom előtti Szűz Mária szobor szinte csodával határos módon lett a helyére téve, amikor is a kiterjesztett kezű öntöttvas Mária több mázsa súlyával az elhelyezésekor a tartókötelektől megszabadulva több méter magasról pontosan a helyére esett. Dr. Gulyás István a helyi múzeumban gyönyörködött, ahol csodálatos régészeti anyagot talált, s a múzeum vezetőjétől ajándékba egy, a települést bemutató vaskos könyvet kapott. Itt is ígéretet kaptunk a kiállításunk jövőbeni fogadására. Újbánya után Kékkő (Modry Kamen) következett. A dombtetőn álló kékkői vár önmagában is elég mutatós, a falai között pedig egy 90-es években megnyitott játék és baba kiállítás látható. A többség a kiállítás megtekintésétől eltekintett, ezért csak a várat, illetve a vár történetét leíró táblát nézte meg. A vár évszázadokon át a Balassa család birtokában volt és itt töltötte gyermekkorának egy részét Balassi Bálint is. A várat a törökök többször lerombolták, majd a 19. század közepén a vár romjaiból egy barokk kastélyt építettek. Igazi irodalmi emlékhely következett Szklabonya (Sklabiná). Megkerestük azt az épületet, amelyben a legnagyobb felvidéki író Mikszáth Kálmán (1847-1910) fiatal korában élt. Az épületben az író munkásságát bemutató kiállítást láttunk. A lelkes tárlatvezetőnket figyelmeztetni kellett az idő múlására. Az épület előtt lévő Mikszáth emlékműnél csoportunk koszorúzott és közösen elénekeltük a magyar Himnuszt. Kicsit meghatódva mentünk tovább, egy pillanatra megállva a falu központjában lévő emléktáblánál, amely mutatta, hogy a tábla helyén lévő épületben született Mikszáth Kálmán. Utolsó állomásunk Alsósztregova (Dolná Strehová) volt. Itt található a Madách kastély, melyben Madách Imre (1823-1864) született. A tornyos épület hat szobáját Madách halálának 100. évfordulóján irodalmi múzeumnak rendezték be. Itt írta többek között Az ember tragédiáját. A kastélytól jobbra eső parkban találtuk az író síremlékét, amelyen Az ember tragédiájára utaló Ádám szobra áll. A síremléknél koszorúzással és a Szózat eléneklésével róttuk le kegyeletünket. A szlovákiai programot Dr. Misi László útitársunk állította össze, amelyet az útitársak nevében is megköszönök. Egy kis késéssel ugyan, de megérkeztünk a Füleken élő Tóth János, Baráti Kör tagunk, éttermébe. Itt fantasztikus magyaros jellegű ételekkel és italokkal fogadtak bennünket, melynek költségeit a vendéglátónk állta. A hangulat olyan fokúra emelkedett, hogy a csoport minden tagja az étteremben lévő zenegép hangjára táncra perdült. Az akkori hangulatban elhatároztuk, hogy mindenképpen kicseréljük az élményeinket egy meghatározott helyen, amelynek anyagi alapját a belépőkre szedett, de el nem költött pénz képezi. Az élményekkel teli gazdag program után a hazautat énekszó és esővel kísért kopogás tette teljessé. Az út végére már megállapodtunk, hogy szeptember 12-én az egri Arany Trófea étteremben találkozunk. Dr. Francsics Ottó IPA Heves Megyei Szervezet elnöke