FELVIDÉK 2018.MÁJUS

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "FELVIDÉK 2018.MÁJUS"

Átírás

1 FELVIDÉK 2018.MÁJUS nap Reggel 8-kor indultunk Mezőkövesdről. Az út elég hosszú volt és kissé fárasztó is. Ez persze a társaságon is meglátszott, hiszen 2,5 óra buszozás után kevésbé beszélgettek. Sokan zenét hallgattak, aludtak vagy csak bambultak maguk elé. Alsó-Sztregovába érve meglátogattuk Madách Imre kastélyát, ahol az életéről is kaptunk ismertetőt, és Az ember tragédiája című művéről is meséltek. Körbenéztük a kastélyt és azt a feladatot kaptuk, hogy készítsünk illusztrációt a mű valamelyik történeti színéről. Azután Losoncra mentünk, ahol kaptunk másfél órát körbenézni, feladatként pedig szelfit kellett készíteni egy nevezetességgel. Mindenkinek az adott időpontra vissza kellett érni, majd Rimaszombatra mentünk, ahol elfoglalhattuk a szállást. Vacsora után szabadon járhattunk-kelhettünk a környéken és a motelben egyaránt.

2 Alsósztregován a Madách-szobornál Losonc: A nógrádi vitéz szobránál

3 2. napunkon Rimaszombaton voltunk. Itt aludtunk éjszaka, ébredés után reggeliztünk, összepakoltunk és el is hagytuk a szállást. A fogadó iskolát (Rimaszombati Magán Szakközépiskola) látogattuk meg. Ott meghallgattuk a napi programot. Három diák bemutatta az iskolát és a képzéseket programokkal együtt. Ezután mi is bemutattuk iskolánkat és Mezőkövesdet. Utána plakátokat ragasztottunk, amelyek a Monetáris Uniót és Arany János életét mutatták be. A bemutatók közben kaptunk egy kis sós sütit és limonádét, ami nagyon finom volt. Miután megismertük egymást, Valika, Klaudia és Gábor megkezdte az idegenvezetést a városban. Sok érdekes dolgot láttunk pl.: Blaha Lujza szobor; Holokauszt emlékszobor és még sok más. Ezek után szabad programot kaptunk. Voltak akik magukban fedezték fel a város boltjait, mi viszont Valikáékkal maradtunk és velük barátkoztunk. Ez a program is gyorsan elszaladt. Elbúcsúztunk és mentünk következő programunkra, Betlérre, ahol az Andrássy-kastélyban vezettek körbe minket. Ott végignéztük az egész épületet, közben az idegenvezető nő folyamatos információkkal halmozott el minket. Utolsó előtti célpontunk pedig a Krasznahorkán lévő Mauzóleum volt, ami sajnos zárva volt, ezért csak a kapura kötöttük rá az emlékezés szalagját. Azután az iglói szállásra igyekeztünk, ahol elfoglaltuk a szobáinkat és kedvünkre beszélgethettünk, sétálhattunk a gyönyörű környéken. A Rimaszombati Magán Szakközépiskolában

4 A HATÁRTALANUL program ún. hasznos terméke: kiállítási anyag a Monetáris Unióról és Arany Jánosról Városnézés Rimaszombaton

5 A Betlér-i Andrássy-kastélyban 3.nap Iglói szállásunkat elhagytuk és a városban néztünk szét. Képeket készítettünk, felfedeztük a város egy kisebb részét és ajándékokat vásároltunk. A buszhoz visszamenve Lőcsére mentünk, ahol azt a feladatot kaptuk, hogy mutassuk be, hogyan jegyzik a valutaárfolyamokat Szlovákiában.Ezek után továbbmentünk a Szepesi várat megnézni, ami Európa egyik legnagyobb kiterjedésű vára. Viszont útközben találtunk egy gejzírt, azt csodálattal megnéztük és tovább utaztunk a neves várba. Csoportokba rendeződve sétáltunk végig a vár falai között. A tájat csodáltuk, a vár falait es mindent, ami nagyszerűvé tette az utat. Csillogó szemű emberek sétáltak le mosolyogva, majd összegyűlve buszra szálltunk es mentünk vissza a rimaszombati szállásunkra.

6 Lőcsén egy bankban a valutaárfolyamokat mutatták tableten A gejzírnél

7 Kinéztünk a várból 4.nap Elérkezett a felvidéki utunk utolsó napja. 9 órakor indultunk el a szállásról, Rimaszombatról. Első megállónk a gombaszögi barlangnál volt. Nagyon szép volt a barlang. Az idegenvezető elmondta, hogy a barlangot szalma cseppkövek díszítik, amiből a legnagyobb 3 méter volt. Egy hangfelvételen keresztül mutatta be a barlangot. A barlangban voltak állatok is: denevér, foltos szalamandra, százlábú, de ezeket sajnos nem láttuk. A barlang után mentünk el Kassára. Kassán a Rákóczi házánál voltunk az úgynevezett kis Rodostóban, ahol pontos mérések alapján rekonstruálták a nagy fejedelem törökországi, rodostói házát. Ott szalagot tűztünk Rákóczi Ferenc szobrához. Ez után az idegenvezető elmesélte Márai Sándor és Rákóczi életét, amit érdeklődéssel hallgattunk végig, hiszen eddigi ismereteinket színes, élvezetes előadással egészítette ki az idegenvezetőnk. Utána elindultunk a városba, ahol híres épületeket néztünk meg, pl: a színház épületét, aminek a föld alatti öltőzői, kellékes helyei igazi kuriózum volt számunkra. Az utolsó épület a Szent Erzsébet székesegyház volt. Kívülről is lenyűgöző látvány volt, de a belül is gótikus és barokk stílusú épület csodálatos remekmű. A kriptában szalagot tűztünk II. Rákóczi Ferenc sírhelyénél, és elénekeltük a Himnuszt. Felemelő érzés volt a nagy fejedelem síremlékén látni a rengeteg magyar nemzeti színű koszorút, a megemlékezés nemzeti színű szalagjainak tömkelegét. Úgy éreztük, hogy amíg itt lesznek a piros-fehér-zöld szalagok, addig nincs veszve a felvidéki magyarság. Igaz, szomorú tényként

8 vettük tudomásul, hogy Kassán egyre fogy a magyarság, már csak 9 ezren vannak. A város bemutatása után másfél órás önálló, városfelfedező túránk volt. Ez alatt a közelben lévő templomokat, szobrokat is megnéztük. Ez a nap is élményekben gazdag nap volt, akárcsak az előző napok. 4 órakor indultunk haza. Nagyon jól éreztük magunkat, és az egész Felvidéken megerősödött bennünk a hit: Jó magyarnak lenni! A Gombaszögi barlangban

9 Emlékszalagot kötöttünk a Rákóczi -szoborhoz

10 Koszorút helyeztünk el a Rákóczi-kriptában Zavada Klaudia, Tóth Viktória, Koncz Brigitta, Tóth Elvira, Dargai Lizett, Lantos Zsuzsanna Szuromi Glenda, Diményné Kiss Katalin

Útinapló Együtt Európában HAT

Útinapló Együtt Európában HAT Útinapló Együtt Európában HAT-15-07-0110 2016. május 27-én indultunk Felvidékre, Rimaszombatra, hogy a Kereskedelmi Magán Szakközépiskola diákjaival közösen megvalósítsuk projektünket. Az előkészítő foglalkozásokon

Részletesebben

A SZABADSÁG HŐSEINEK NYOMÁBAN A FELVIDÉKEN

A SZABADSÁG HŐSEINEK NYOMÁBAN A FELVIDÉKEN A SZABADSÁG HŐSEINEK NYOMÁBAN A FELVIDÉKEN Élménybeszámoló az enyingi Tinódi Lantos Sebestyén Református Iskola 7. osztályának tanulmányi kirándulásáról 1.nap A Határtalanul! pályázaton osztályunk egy

Részletesebben

Vegyetek példát hazánk nagyjairól! HAT

Vegyetek példát hazánk nagyjairól! HAT Vegyetek példát hazánk nagyjairól! HAT-17-01-00435 A gencsapáti Apponyi Albert Általános Iskola hetedikesei a Felvidéken 2017.10.16-2017.10.19. Szakmai beszámoló 2017. október 16-19. között iskolánk hetedikes

Részletesebben

Időutazás Dél-Erdélyben a Hunyadiak nyomában

Időutazás Dél-Erdélyben a Hunyadiak nyomában Időutazás Dél-Erdélyben a Hunyadiak nyomában 2016. június elején került sor a Nagymágocsi Hunyadi János és a Vásárosnaményi Petőfi Sándor Általános Iskola tanulmányi kirándulására a Határtalanul program

Részletesebben

Időpont: 2013. 05. 06 09. Károlyi István 12 Évfolyamos Gimnázium

Időpont: 2013. 05. 06 09. Károlyi István 12 Évfolyamos Gimnázium Időpont: 2013. 05. 06 09. Károlyi István 12 Évfolyamos Gimnázium Az emeletes buszunk, mellyel utaztunk Így mentünk Kárpátaljára Elindultunk: 7 órakor, Budapestről Délkor elértük a határt, kis idő után

Részletesebben

HATÁRTALANUL - FELVIDÉKI TANULMÁNYI KIRÁNDULÁS

HATÁRTALANUL - FELVIDÉKI TANULMÁNYI KIRÁNDULÁS HATÁRTALANUL - FELVIDÉKI TANULMÁNYI KIRÁNDULÁS Krasznahorka, 2017. május 8-12. A kirándulásunk előkészítő szakaszában a hetedikesek megismerkedtek a Felvidék történelmével, jeles személyiségeivel, népművészeti

Részletesebben

Projektnapló. Kárpátalja 2013. Előkészítő tevékenység

Projektnapló. Kárpátalja 2013. Előkészítő tevékenység Projektnapló Előkészítő tevékenység A Kardos László Általános Iskola diákjaiként nagyon megörültünk, mikor tanév végén meghallottuk a jó hírt: pályázati munkánk sikeresnek bizonyult a Bethlen Gábor Alapkezelő

Részletesebben

Gömörországban jártunk. Bábolnai Általános Iskola, 7. A osztálya. A HATÁRTALANUL pályázaton három napos utat nyertünk Szlovákiába, Gömörországba.

Gömörországban jártunk. Bábolnai Általános Iskola, 7. A osztálya. A HATÁRTALANUL pályázaton három napos utat nyertünk Szlovákiába, Gömörországba. PÁLYÁZAT Gömörországban jártunk Bábolnai Általános Iskola, 7. A osztálya A HATÁRTALANUL pályázaton három napos utat nyertünk Szlovákiába, Gömörországba. Izgatottan készültünk az utazásra. Két előkészítő

Részletesebben

II. Rákóczi Ferenc, a szabadságharc és a magyar irodalom nagyjainak emlékei a Felvidéken. Projektnapló. József Attila Általános Iskola Esztergom

II. Rákóczi Ferenc, a szabadságharc és a magyar irodalom nagyjainak emlékei a Felvidéken. Projektnapló. József Attila Általános Iskola Esztergom II. Rákóczi Ferenc, a szabadságharc és a magyar irodalom nagyjainak emlékei a Felvidéken Projektnapló József Attila Általános Iskola Esztergom 1 Az előző tanévben a két, akkor hatodik osztályos osztályfőnökök,

Részletesebben

Majd a híres Rákóczi lépcsőn át jutottunk el a Rákóczi várba, ami bár még zárva volt, mégis beengedtek bennünket. Késő délután indultunk tovább

Majd a híres Rákóczi lépcsőn át jutottunk el a Rákóczi várba, ami bár még zárva volt, mégis beengedtek bennünket. Késő délután indultunk tovább HATÁRTALANUL! HATÁRTALANUL! pályázat keretében a 7. évfolyamosok - 18 fő 2 kísérő pedagógussal - május 15.-május 18. között Erdélyben tanulmányi kiránduláson vettek részt. 1. nap 6 órakor indultunk Kállósemjénből.

Részletesebben

A Szepesség gyöngyszemei Rákóczi nyomában

A Szepesség gyöngyszemei Rákóczi nyomában A Szepesség gyöngyszemei Rákóczi nyomában 2018.09.12-14. Határtalanul pályázat: HAT-18-01-0278 Elnyert pályázati összeg: 2 279 020 Ft A Bábolnai Általános Iskola 7. évfolyama a Határtalanul pályázat keretében

Részletesebben

Határtalanul program Erdély május 3-6.

Határtalanul program Erdély május 3-6. Határtalanul program Erdély 2017. május 3-6. Május harmadikától hatodikáig Erdélyben jártunk. Mindenki nagyon várta a kirándulást, amin a Határtalanul pályázat segítségével vehettünk részt. Szerdán korán

Részletesebben

Végül az estet egy közös zenéléssel és énekléssel zártuk le a Tiszaparton.

Végül az estet egy közös zenéléssel és énekléssel zártuk le a Tiszaparton. 1.nap 2018. 05. 30.-án érkeztek Szolnokra a Nagyenyedi diákok. 14.00-kor vártuk őket a Pelikán Hotelnél, ahonnan elindultunk a szállásra. Miután megérkeztünk ők elfoglalták a szobájukat, kicsit lepihentek

Részletesebben

Határtalanul. A program címe: "Székelyföldi kalandozások a hősök nyomán." A projekt száma: HA-13-01-10

Határtalanul. A program címe: Székelyföldi kalandozások a hősök nyomán. A projekt száma: HA-13-01-10 Határtalanul A program címe: "Székelyföldi kalandozások a hősök nyomán." A projekt száma: HA-13-01-10 Székelyföldi kalandozások a hősök nyomán Pályázatunk célja a határon túli magyarság kultúrájának, a

Részletesebben

Beszámoló. Szakmai gyakorlatról. Lengyelország május. Készítette: Nedreu Flórián

Beszámoló. Szakmai gyakorlatról. Lengyelország május. Készítette: Nedreu Flórián Beszámoló Szakmai gyakorlatról Lengyelország 2018. május Készítette: Nedreu Flórián Első hét Reggel 5-kor indultam Kétegyházáról, nagyon szép tájakon vezetett az utunk. Az első megálló egy benzinkútnál

Részletesebben

Határtalanul! Program Együttműködés gimnáziumok között Arany János emlékére a magyar irodalom útján a Vajdaságban és Tolnában

Határtalanul! Program Együttműködés gimnáziumok között Arany János emlékére a magyar irodalom útján a Vajdaságban és Tolnában Osztályfőnöki beszámoló osztálykirándulásról A 11. d a Határtalanul program keretében töltött öt napot Bácskában és a Bánátban. Az utazás május kilencedikén kezdődött és tizenharmadikán ért véget. 25-én

Részletesebben

HAT HATÁRTALANUL! program Kárpátaljai szolidaritási program

HAT HATÁRTALANUL! program Kárpátaljai szolidaritási program HAT-18-03 HATÁRTALANUL! program Kárpátaljai szolidaritási program Igrici Község Önkormányzata pályázatot nyújtott be a HAT-18-03 HATÁRTALANUL! program keretében. A pályázaton az önkormányzat 37 fő utazására

Részletesebben

Szombathely. Utazás. Vasárnap

Szombathely. Utazás. Vasárnap Szombathely Utazás Élmény ország kapuja megnyílt előttünk, amikor 2016.03.04-én elindultunk Szombathely fele. Mindenki hatalmas energiákkal és jó kedvel indult az útnak, akkor még senki sem számította

Részletesebben

Irány Délvidék! Tanulói beszámolók

Irány Délvidék! Tanulói beszámolók Irány Délvidék! Tanulói beszámolók A Dunaharaszti Hunyadi János Német Nemzetiségi Általános Iskola 7. a osztálya, a Határtalanul országos program keretén belül, 2018. szeptember 13-14-15-én Szerbiába látogatott.

Részletesebben

Kirándulás a Felvidéki bányavárosokba és a Szepességbe

Kirándulás a Felvidéki bányavárosokba és a Szepességbe Kirándulás a Felvidéki bányavárosokba és a Szepességbe Felvidéki kirándulásunk az Emberi Erőforrások Minisztériuma támogatásával jött létre. A kirándulást hosszas előkészítő munka előzte meg, amiben tanáraink

Részletesebben

Szlovénia és Horvátország magyar emlékeivel ismerkedtünk

Szlovénia és Horvátország magyar emlékeivel ismerkedtünk Szlovénia és Horvátország magyar emlékeivel ismerkedtünk Iskolánk diákjai ismét külföldi tanulmányi kiránduláson vehettek részt a Határtalanul! program jóvoltából: április 10. és 13. között Szlovéniában

Részletesebben

Projektnapló. Elek apó meséi - legendák és mondák nyomán Erdélyben. Tiszaalpári Árpád Fejedelem Általános Iskola HAT

Projektnapló. Elek apó meséi - legendák és mondák nyomán Erdélyben. Tiszaalpári Árpád Fejedelem Általános Iskola HAT Projektnapló Elek apó meséi - legendák és mondák nyomán Erdélyben Tiszaalpári Árpád Fejedelem Általános Iskola HAT-15-05-0356 Tiszaalpári Árpád Fejedelem Általános Iskola Szeretet lánca! Kössed egybe Szívét

Részletesebben

200 éve született Arany János - Irodalmi barangolás Erdélyben

200 éve született Arany János - Irodalmi barangolás Erdélyben 200 éve született Arany János - Irodalmi barangolás Erdélyben Iskolánk a Sárrétudvari Jókai Mór Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola 2017 áprilisában adta be a HAT-17-01-2017-00896 számú pályázatát

Részletesebben

Svájci tanulmányút. Basel

Svájci tanulmányút. Basel Svájci tanulmányút Basel A tanulmányúton öten vettünk részt; két tanár, Gál Anikó és Dékány István, valamint három diák: Annus Péter, Pászti Ferenc és én, Papp Zsolt. 2013. január 22-én hajnali 2 órakor

Részletesebben

Határtalanul! Négyfalu

Határtalanul! Négyfalu Határtalanul! Négyfalu 2016.03.03 2016.03.06. A 2015/2016. tanévben a Határtalanul! program keretében sikeres pályázatot nyújtottunk be, így lehetőségünk nyílt az erdélyi testvériskolánkba ellátogatni

Részletesebben

Kastélydombi Általános Iskola 2015. április 27-30.

Kastélydombi Általános Iskola 2015. április 27-30. Kastélydombi Általános Iskola 2015. április 27-30. Pályázat száma: HAT-14-01-0643 A pályázat címe: Kastélydombi gyerekek a Felvidéken A pályázaton nyert összeg: 1 022 700Ft Az felvidéki utazáson harminckét

Részletesebben

Határtalanul! pályázat. Erdély kulturális, történelmi, irodalmi és természeti felfedezése

Határtalanul! pályázat. Erdély kulturális, történelmi, irodalmi és természeti felfedezése Határtalanul! pályázat Erdély kulturális, történelmi, irodalmi és természeti felfedezése időpont: 2014. október 6 - október 8. A tanulmányi kirándulásunk úti célja Erdély volt. 2014. október 6-tól 8-ig

Részletesebben

Rozsnyói kirándulás- úti beszámoló

Rozsnyói kirándulás- úti beszámoló Rozsnyói kirándulás- úti beszámoló,, Magyarország az egyetlen ország, amely önmagával határos. 2015. március 27-én reggel 8 órakor indultunk a Bajza József Gimnázium és Szakközépiskola elől. Első megállóhelyünk

Részletesebben

Beszámoló. 3 hetes szakmai képzés Drezda, 2013. 08. 11-08. 31. Készítette: Vass Vivien

Beszámoló. 3 hetes szakmai képzés Drezda, 2013. 08. 11-08. 31. Készítette: Vass Vivien Beszámoló 3 hetes szakmai képzés Drezda, 2013. 08. 11-08. 31. Készítette: Vass Vivien 1. nap (aug. 11.) Vasárnap hajnalban, 4:15-kor gyülekeztünk az iskola előtt. Amikor az iskolához értünk már majdnem

Részletesebben

Erasmus+ Lengyelország

Erasmus+ Lengyelország Erasmus+ Lengyelország 2016.05.30.-2016.06.05. Hétfőn indultunk Lengyelországba vonattal, az út 8 óra hosszú volt. A vége felé mindenki unta már az ülést. Katowicénél át kellett szállni egy másik vonatra,

Részletesebben

Kirándulás a Felvidéken 2016 Határtalanul program

Kirándulás a Felvidéken 2016 Határtalanul program Kirándulás a Felvidéken 2016 Határtalanul program Az Emberi Erőforrások Minisztériuma Emberi Erőforrás Támogatáskezelő Határtalanul programjának keretében a Vecsési Halmi Telepi Általános Iskola harmincegy

Részletesebben

Szardínia Szicília. 2012. március 28-tól április 5-ig. Készített: Varga Orsolya 13. a

Szardínia Szicília. 2012. március 28-tól április 5-ig. Készített: Varga Orsolya 13. a Szardínia Szicília 2012. március 28-tól április 5-ig Készített: Varga Orsolya 13. a 1.nap: Már hetek óta várt utazás végre kezdetét vette. Mindenki izgatottan várta a repülő utat, a fogadó családját, az

Részletesebben

HATÁRTALANUL! FELVIDÉKI TANULMÁNYI KIRÁNDULÁS RÁKÓCZIAK EMLÉKEI NYOMÁBAN. 2016. május 23-27.

HATÁRTALANUL! FELVIDÉKI TANULMÁNYI KIRÁNDULÁS RÁKÓCZIAK EMLÉKEI NYOMÁBAN. 2016. május 23-27. HATÁRTALANUL! FELVIDÉKI TANULMÁNYI KIRÁNDULÁS RÁKÓCZIAK EMLÉKEI NYOMÁBAN 2016. május 23-27. 1. nap Berekfürdőről reggel 7.00 órakor indultunk útnak Felvidékre, Csécsre. Útközben gyönyörködtünk a táj változatos

Részletesebben

Lepsényi diákok. nagyjaink nyomában. Határtalanul! HAT 14-01-0632

Lepsényi diákok. nagyjaink nyomában. Határtalanul! HAT 14-01-0632 Lepsényi diákok nagyjaink nyomában Határtalanul! HAT 14-01-0632 A 2014. nyár elején tudtuk meg, hogy nyertes a Határtalanul kirándulásra benyújtott pályázatunk, így 2015. júniusában, utazhatunk a Felvidékre.

Részletesebben

PROJEKTNAPLÓ. Orczys kalandozások. Kelet-Felvidéken. Orczy Anna Általános Iskola, Szakiskola Fegyvernek

PROJEKTNAPLÓ. Orczys kalandozások. Kelet-Felvidéken. Orczy Anna Általános Iskola, Szakiskola Fegyvernek PROJEKTNAPLÓ Orczys kalandozások Kelet-Felvidéken Orczy Anna Általános Iskola, Szakiskola Fegyvernek Az élet nem az, amit az ember átélt, hanem az, amire visszaemlékszik, és ahogy visszaemlékszik rá, amikor

Részletesebben

ámulatba ejtő túrát tettünk a Magas-Tátra Tar-pataki vízeséséhez.

ámulatba ejtő túrát tettünk a Magas-Tátra Tar-pataki vízeséséhez. "Tudós is talál, min köszörülje eszét" - tartja a mondás. A legtehetségesebb diákok is találhatnak új fölfedezni valókat a tudomány, a művészet és a természet tanulmányozásában. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma

Részletesebben

ERDÉLYBEN VOLTUNK 2017.

ERDÉLYBEN VOLTUNK 2017. ERDÉLYBEN VOLTUNK 2017. Zirci Reguly Antal Német Nemzetiségi Nyelvoktató Általános Iskola 7. évfolyamának beszámolója Erdély I. nap (Vingl Csenge, Szilágyi Zalán) Nagyon vártuk már az indulást, nagyon

Részletesebben

Az előkészítő óra: Tanulmányi kirándulás - Beszámoló képekkel

Az előkészítő óra: Tanulmányi kirándulás - Beszámoló képekkel Az Istvánffy Miklós Általános Iskola 44 diákja és 5 pedagógusa a Határtalanul! Árpád vezér nyomdokain című program keretében négynapos Kárpátaljai kiránduláson vett részt 2018. augusztus 28-31. között.

Részletesebben

2.fekete. (feketemadonna)

2.fekete. (feketemadonna) 1.nap: Nagykároly: 1. Aranyszarvas fogadó: Károlyi György építette feleségének, Zichy Karolinának, akit Pestről hozott, Nagykárolyba. Mivel felesége a városi élethez szokott, a fogadóban nagyon sok bált,

Részletesebben

ÚTI BESZÁMOLÓ A HATÁRTALANUL PÁLYÁZAT KERETÉBEN SZERVEZETT KIRÁNDULÁSRÓL 2016.MÁJUS 26-29

ÚTI BESZÁMOLÓ A HATÁRTALANUL PÁLYÁZAT KERETÉBEN SZERVEZETT KIRÁNDULÁSRÓL 2016.MÁJUS 26-29 ÚTI BESZÁMOLÓ A HATÁRTALANUL PÁLYÁZAT KERETÉBEN SZERVEZETT KIRÁNDULÁSRÓL 2016.MÁJUS 26-29 Tanulók, szülők és pedagógusok egyaránt nagy örömmel vettük, hogy a pályázat megnyerésével lehetőséget kaptunk

Részletesebben

Nagy magyarjaink nyomában Erdély földjén. Erdélyi kirándulás május Reggel 6 órakor jókedvűen indultunk az iskolánk elől.

Nagy magyarjaink nyomában Erdély földjén. Erdélyi kirándulás május Reggel 6 órakor jókedvűen indultunk az iskolánk elől. Nagy magyarjaink nyomában Erdély földjén Erdélyi kirándulás 2017. május 8 12. Első nap 2017.05.08. Reggel 6 órakor jókedvűen indultunk az iskolánk elől. Az első úti célunk Arad volt, ahol megkoszorúztuk

Részletesebben

Szepesség, Kelet- Szlovákia április

Szepesség, Kelet- Szlovákia április Szepesség, Kelet- Szlovákia 2019. április 15-16- 17. A Váci Radnóti Miklós Általános Iskola 7. évfolyama a Határtalanul pályázat keretében utazhatott három napra Szlovákiába. Az utazás előtt 2019. április

Részletesebben

BESZÁMOLÓ. 1.nap. Következő megállónk a Máriaradnai kegytemplom és búcsújáróhely volt.

BESZÁMOLÓ. 1.nap. Következő megállónk a Máriaradnai kegytemplom és búcsújáróhely volt. BESZÁMOLÓ 1.nap A tanév kezdetekor örömmel értesültünk arról, hogy elnyertük az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő által 1.293.000 Ft-tal támogatott pályázatot. Lelkesedésünknél már csak az izgalmunk volt

Részletesebben

A pályázat adatai. 7.g osztály: 28 tanuló + 3 kísérőtanár. Az elnyert támogatás összege: ,- Ft

A pályázat adatai. 7.g osztály: 28 tanuló + 3 kísérőtanár. Az elnyert támogatás összege: ,- Ft A pályázat adatai keretében magyar diákok a szomszédos országok magyarlakta területeit, ill. az ott élő magyarság életét ismerhetik meg. A pályázati kategória kódja: HAT-17-01-2017-00968 Célország: Szlovénia

Részletesebben

HATÁRTALANUL pályázat BGA-12-HA-01-0534 számú pályázat

HATÁRTALANUL pályázat BGA-12-HA-01-0534 számú pályázat A Magyar történelmi, irodalmi emlékek nyomában Erdély szép tájain című HATÁRTALANUL pályázat BGA-12-HA-01-0534 számú pályázat Készítette: Hódmezővásárhely Kertvárosi Katolikus Általános Iskola csapata

Részletesebben

1. Nap: Megérkeztünk a szállásra és elfoglaltuk a szobákat. Estefelé sétálni indultunk és megnéztük, hol van a környéken bolt, posta, stb.

1. Nap: Megérkeztünk a szállásra és elfoglaltuk a szobákat. Estefelé sétálni indultunk és megnéztük, hol van a környéken bolt, posta, stb. Munkanapló-Vécsi Dóra 1. Nap: Megérkeztünk a szállásra és elfoglaltuk a szobákat. Estefelé sétálni indultunk és megnéztük, hol van a környéken bolt, posta, stb. 2. Nap: Megbeszéltük a házirendet és beosztottuk,

Részletesebben

Osztálykirándulások 1. osztály 2. osztály 3. osztály 4. osztály 5. osztály 6. osztály 7. osztály 8. osztály

Osztálykirándulások 1. osztály 2. osztály 3. osztály 4. osztály 5. osztály 6. osztály 7. osztály 8. osztály Osztálykirándulások 1. osztály 2. osztály 3. osztály 4. osztály 5. osztály 6. osztály 7. osztály 8. osztály Osztálykirándulás 1. 2. osztály A legkisebbekkel Balatonfüreden jártunk. Vonattal érkeztünk a

Részletesebben

1. UTAZÁS: MAGYARORSZÁG. Magyarországi intézmény: Egri Pásztorvölgyi Általános Iskola és Gimnázium, Eger

1. UTAZÁS: MAGYARORSZÁG. Magyarországi intézmény: Egri Pásztorvölgyi Általános Iskola és Gimnázium, Eger Határtalanul! Együttműködés határon túli középiskolák között HAT- 18-02-0372 pályázat: Ősi mesterségek és népi hagyományok nyomában Észak - Magyarországon és Székelyföldön Magyarországi intézmény: Egri

Részletesebben

Technikatörténeti barangolás a Felvidéken

Technikatörténeti barangolás a Felvidéken Technikatörténeti barangolás a Felvidéken A Kossuth Lajos Általános Iskola hetedikes diákjai három napon át ismerkedhettek meg a Felvidék híres településeivel, történelmi látnivalóival, technikai vívmányokkal,

Részletesebben

Magyarok az I. világháborúban Doberdó, Isonzó

Magyarok az I. világháborúban Doberdó, Isonzó Magyarok az I. világháborúban Doberdó, Isonzó A Pécsi SzC Radnóti Miklós Közgazdasági Szakgimnáziumának tanulmányi kirándulása 2017. június 13-14. Résztvevő: Horvat Dorisz (9. B) Nagy Richárd (9. B) Riszt

Részletesebben

ÉSZAK-ERDÉLYBEN A HATÁRTALANUL PÁLYÁZATTAL

ÉSZAK-ERDÉLYBEN A HATÁRTALANUL PÁLYÁZATTAL ÉSZAK-ERDÉLYBEN A HATÁRTALANUL PÁLYÁZATTAL Március 14-e és 17-e között iskolánk 7.-es csapata különleges irodalmi és történelmi emlékeket fedezett fel Észak-Erdélyben. A szállásunk és a bázisuk Koltón

Részletesebben

Spanyolországi beszámoló

Spanyolországi beszámoló Spanyolországi beszámoló Rettentően vártam már hogy végre eljöjjön a nap, hogy Spanyolországba utazzunk, mivel ez lett volna az első utam, amit repülővel tettem volna meg, ami már magában elég ok a nagy

Részletesebben

A második napon először Aradra látogattunk, ahol a Megbékélés terén megkoszorúztuk az újra felállított Szabadságszobrot, miközben énekeltünk.

A második napon először Aradra látogattunk, ahol a Megbékélés terén megkoszorúztuk az újra felállított Szabadságszobrot, miközben énekeltünk. Határtalanul! Erdély 2018. 05. 13-16-ig A Dombóvári Belvárosi Általános és Alapfokú Művészeti Iskolájának 7. a osztályos tanulói 24 en 3 pedagógus kíséretében részt vettünk a Határtalanul pályázatnak Scool-túra

Részletesebben

Zalaegerszegi Diákkonferencia 2013. 4. 19-21.

Zalaegerszegi Diákkonferencia 2013. 4. 19-21. Zalaegerszegi Diákkonferencia 2013. 4. 19-21. Péntek reggel az iskola udvarról indultunk az Igazgató Úrral, Csák tanár úrral és diák társammal Szőke Szilviával. Hosszú út elébe néztünk, pontosan még mi

Részletesebben

HATÁRTALANUL! 2012. március 12. első nap, hétfő

HATÁRTALANUL! 2012. március 12. első nap, hétfő HATÁRTALANUL! UTINAPLÓ FODRÁSZ SZAKMACSOPORT 2012. március 12. első nap, hétfő Hétfőn korán reggel a kiscsapat elindult Erdély felé. Hosszú út után az első megállónk Kolozsvár volt. Mátyás téren kezdtük

Részletesebben

Poroszlói kalandok

Poroszlói kalandok Poroszlói kalandok 2018.05.25-05.27 Ezúttal a bennmaradós hétvégén Poroszlóra utaztunk el. Kivételesen, most ez nem a megszokott bennmaradósok közé tartozott, hiszen sportosabb és kalandokban gazdagabb

Részletesebben

Magyarnak lenni: büszke gyönyörűség

Magyarnak lenni: büszke gyönyörűség Magyarnak lenni: büszke gyönyörűség Mi, a Hatvani Bajza József Gimnázium és Szakközépiskola 10.C osztályos diákjai Szlovákiába utaztunk, hogy a határon túli magyarokkal együtt ünnepeljük március 15-ét.

Részletesebben

Szakközépiskola. Debrecen. Fenntarthatósági témahét ( ) Beszámoló

Szakközépiskola. Debrecen. Fenntarthatósági témahét ( ) Beszámoló Diószegi Sámuel Baptista Szakgimnázium és Szakközépiskola Debrecen Fenntarthatósági témahét (2018. 04.23-27.) A témahét résztvevője: Iskolánk nem végzős tanulói. (12 osztály, 713 tanuló) Időtartama: 2018.04.23.-2018.04.27.

Részletesebben

HAT-14-01-0686 Határtalanul! Pályázat. Mezőszentgyörgyi diákok Erdélyben 3 nap alatt

HAT-14-01-0686 Határtalanul! Pályázat. Mezőszentgyörgyi diákok Erdélyben 3 nap alatt HAT-14-01-0686 Határtalanul! Pályázat Mezőszentgyörgyi diákok Erdélyben 3 nap alatt 1. Előkészítő óra 2015. május 18. Az előkészítő órát iskolánk némettermében tartottuk, ahol digitális tábla segítségével

Részletesebben

Határtalanul! Az áprilisi találkozás alkalmával, a gútaiak megérkezését követően közösen bejártuk Ráckeve nevezetességeit.

Határtalanul! Az áprilisi találkozás alkalmával, a gútaiak megérkezését követően közösen bejártuk Ráckeve nevezetességeit. Határtalanul! Az Ady Endre Gimnázium 2012 ben pályázatott nyújtott be a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. által hirdetett Határtalanul! program gimnáziumok közötti együttműködésben megvalósuló programjára.

Részletesebben

NÉMETORSZÁG (Freising) 2010.04.12-2010-05.15

NÉMETORSZÁG (Freising) 2010.04.12-2010-05.15 2010. április 12-én 7.10-kor indult a vonatunk a Keleti pályaudvarról. Kísérő tanáraink Bagyinszki Anett és Elekné Ludányi Zsuzsanna voltak. Az utazás igencsak hosszú volt, délután kb. 15.00-ra értünk

Részletesebben

Erdélyi kirándulás 2015

Erdélyi kirándulás 2015 Erdélyi kirándulás 2015 Mindkét osztály nagyon várta 2015. május 13-át. Ezen a napon a koránkelés sem okozott gondot senkinek, pedig fél ötkor már az iskola előtt gyülekeztünk. Rövid létszám ellenőrzés

Részletesebben

Nagyboldogasszony Székesegyház

Nagyboldogasszony Székesegyház Hetedikesek élménybeszámolója Királyok és fejedelmek útján Erdély szívében A Dunaújvárosi Petőfi Sándor Általános Iskola 7-es évfolyama, 45 tanulóval és 4 kísérő tanárral a Határtalanul pályázat keretében

Részletesebben

Irodalmi barangoláson vettünk rész Erdélyben! (Élménybeszámoló a főszervező szemével)

Irodalmi barangoláson vettünk rész Erdélyben! (Élménybeszámoló a főszervező szemével) Irodalmi barangoláson vettünk rész Erdélyben! (Élménybeszámoló a főszervező szemével) 1. nap: Nagyvárad-Királyhágó-Csucsa-Szamosújvár Kicsit nehézkesen sikerült elindulnunk, mivel az első időpontban (március

Részletesebben

ÚTINAPLÓ TÖRTÉNELMI HELYSZÍNEKEN A TUDOMÁNY ÉS MUZSIKA NYOMÁBAN

ÚTINAPLÓ TÖRTÉNELMI HELYSZÍNEKEN A TUDOMÁNY ÉS MUZSIKA NYOMÁBAN HATÁRTALANUL! PROGRAM TANULMÁNYI KIRÁNDULÁS HETEDIKESENEK HAT 16-01-0039 ÚTINAPLÓ TÖRTÉNELMI HELYSZÍNEKEN A TUDOMÁNY ÉS MUZSIKA NYOMÁBAN 2017.04.21-04.24. Készítette: Az egri Gárdonyi Géza Ciszterci Gimnázium

Részletesebben

Útinapló a Técsői Magyar Tannyelvű Líceum diákjainak kaposvári látogatásáról

Útinapló a Técsői Magyar Tannyelvű Líceum diákjainak kaposvári látogatásáról Útinapló a Técsői Magyar Tannyelvű Líceum diákjainak kaposvári látogatásáról 2012.04.17. (kedd) 07:00-indulás Kaposvárra. Az út nagyon hosszú volt, ezért több helyen megálltunk. Az út során rengeteg szép

Részletesebben

ÁRPÁD NÉPÉNEK ÚTJÁN - A RÁKÓCZI-SZABADSÁGHARC EMLÉKÚTJA KÁRPÁTALJÁN

ÁRPÁD NÉPÉNEK ÚTJÁN - A RÁKÓCZI-SZABADSÁGHARC EMLÉKÚTJA KÁRPÁTALJÁN ÁRPÁD NÉPÉNEK ÚTJÁN - A RÁKÓCZI-SZABADSÁGHARC EMLÉKÚTJA KÁRPÁTALJÁN HAT-18-01-0499 Az Emberi Erőforrások Minisztériuma által meghirdetett Határtalanul programnak köszönhetően a Székesfehérvári Vörösmarty

Részletesebben

Részvétel az EuroScola programon. Osztálykirándulás március

Részvétel az EuroScola programon. Osztálykirándulás március Részvétel az EuroScola programon 2016. március 11. Osztálykirándulás 2016. 03. 09 2016. 03.15. Iskolánk 24 tanulója részt vett az Európai Unió által a fiatal generáció számára szervezett EuroScola rendezvényen

Részletesebben

Első nap. Jól éreztük magunkat, sok szép, újat tanultunk Erdély történelméről és számos szép, régi építményt láthattunk.

Első nap. Jól éreztük magunkat, sok szép, újat tanultunk Erdély történelméről és számos szép, régi építményt láthattunk. Első nap Reggel 6-kor indultunk a Cseresnyés Kollégium elől. A határ átlépése után az első megállónk Nagyszalonta volt. Megnéztük a város főterét ahol Erdély egyetlen Kossuth Lajos szobor található. Ellátogattunk

Részletesebben

A Tisza-part természeti szépségével, élővilágával ismerkedtünk, majd megvizsgáltuk a víz tisztaságát. Következő úti célunk Visk volt.

A Tisza-part természeti szépségével, élővilágával ismerkedtünk, majd megvizsgáltuk a víz tisztaságát. Következő úti célunk Visk volt. Őseink útján járva A vecsési Halmi Telepi Általános Iskola húsz hetedik osztályos tanulója 2012. május 10.- 2012. május 13. között Ukrajnába utazott tanulmányi kirándulásra a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.

Részletesebben

1. Nap. 2. Nap. 3. Nap

1. Nap. 2. Nap. 3. Nap 1. Nap Életem első repülése volt, nagyon élveztem. Este érkeztünk meg a szállásra, ami nagyon szép helyen van. Aztán elmentünk vacsorázni egy étterembe. 2. Nap Reggeliztünk a szállón. Reggelire zsömle

Részletesebben

OSZTÁLYKÉPEK ELŐKÉSZÍTŐ OSZTÁLY ös tanév Tanító: Csáka Mária szeptember 15: Első nap az iskolában

OSZTÁLYKÉPEK ELŐKÉSZÍTŐ OSZTÁLY ös tanév Tanító: Csáka Mária szeptember 15: Első nap az iskolában OSZTÁLYKÉPEK ELŐKÉSZÍTŐ OSZTÁLY 2014-2015-ös tanév Tanító: Csáka Mária 2014. szeptember 15: Első nap az iskolában Gyülekeztünk az iskola udvarán. Az V. osztályosok kézen fogtak és bevezettek minket a templomba

Részletesebben

Határtalanul I. rész Kolozsvári diákok látogatása Szekszárdon

Határtalanul I. rész Kolozsvári diákok látogatása Szekszárdon Határtalanul I. rész Kolozsvári diákok látogatása Szekszárdon A Határtalanul pályázat keretében 2016 áprilisában a kolozsvári Báthory István Elméleti Líceum két osztálya járt nálunk a Garay János Gimnáziumban,

Részletesebben

Beszámoló a BURGENLANDI táborról 2010. 09. 26 10. 02.

Beszámoló a BURGENLANDI táborról 2010. 09. 26 10. 02. Beszámoló a BURGENLANDI táborról 2010. 09. 26 10. 02. Ebben az évben burgenlandi szálláshelyünket délről közelítettük meg. Útunk a Balaton déli partján vezetett, a Fonyód-Bélatelep strandon fogyasztottuk

Részletesebben

Határtalanul kirándulás

Határtalanul kirándulás Határtalanul kirándulás Felvidéki várak ostroma Gyöngyösi Egressy Béni Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola 2015 Előkészítő szakasz 1. előkészítő óra Medinácz Judit tanárnő Szlovákiával, az ország földrajzi

Részletesebben

PROJEKTNAPLÓ HAT HATÁRTALANUL! Hetedik osztályosok tanulmányi kirándulása. a Felvidék magyarlakta területeire. Szlovákia

PROJEKTNAPLÓ HAT HATÁRTALANUL! Hetedik osztályosok tanulmányi kirándulása. a Felvidék magyarlakta területeire. Szlovákia PROJEKTNAPLÓ HAT-15-05-0232 HATÁRTALANUL! Hetedik osztályosok tanulmányi kirándulása a Felvidék magyarlakta területeire Szlovákia 2016.03.15-18. Apponyi Albert Általános Iskola Gencsapáti, 7. osztály 2016.02.23.

Részletesebben

Bocskor Bill Turner. Jól éreztem magam a kellemes társaságnak köszönhetően hamar elment az idő. Sok szép dolgot láttam az út során.

Bocskor Bill Turner. Jól éreztem magam a kellemes társaságnak köszönhetően hamar elment az idő. Sok szép dolgot láttam az út során. Bocskor Bill Turner nov. 7 Péntek Utazás: Jól éreztem magam a kellemes társaságnak köszönhetően hamar elment az idő. Sok szép dolgot láttam az út során. Szállás: Komfortos,tiszta,kényelmes és nagyon bejövös

Részletesebben

2018. szeptember 20.-án és 21.-én két Vásárhely környéki biciklitúrán vettünk részt.

2018. szeptember 20.-án és 21.-én két Vásárhely környéki biciklitúrán vettünk részt. 2018. szeptember 20.-án és 21.-én két Vásárhely környéki biciklitúrán vettünk részt. Szeptember 20. csütörtök Óföldeáki biciklitúra Az első nap Óföldeákra bicikliztünk az osztállyal. Remek idő volt a kerékpározáshoz.

Részletesebben

Erdélyi kirándulás határtalanul

Erdélyi kirándulás határtalanul Erdélyi kirándulás határtalanul A 7. A osztály szeptember 3-tól 8-ig a Határtalanul program keretében Erdélybe utazhatott, ahol a diákok a csodálatos tájak mellett betekinthettek az ott élő emberek hétköznapjaiba

Részletesebben

PROJEKTNAPLÓ. ,,Velencei-tótól a Gyilkos-tóig, turisztikai kalandozás Erdélyben

PROJEKTNAPLÓ. ,,Velencei-tótól a Gyilkos-tóig, turisztikai kalandozás Erdélyben PROJEKTNAPLÓ,,Velencei-tótól a Gyilkos-tóig, turisztikai kalandozás Erdélyben Székesfehérvári Deák Ferenc Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakképző Iskola / 2014. / Kedves Napló! 2013 tavaszán izgalommal

Részletesebben

A harmadik út Erdélybe. 2013. július 30-a és augusztus 4-e között a Wass Albert Irodalompártoló Egyesület ismét. Aradon, a 13 aradi vértanú

A harmadik út Erdélybe. 2013. július 30-a és augusztus 4-e között a Wass Albert Irodalompártoló Egyesület ismét. Aradon, a 13 aradi vértanú A harmadik út Erdélybe 2013. július 30-a és augusztus 4-e között a Wass Albert Irodalompártoló Egyesület ismét Erdélyben járt, ezúttal a Székelyfölddel ismerkedtünk. Utunk elején Aradon, a 13 aradi vértanú

Részletesebben

NÉMET-MAGYAR CSEREDIÁKPROGRAM

NÉMET-MAGYAR CSEREDIÁKPROGRAM NÉMET-MAGYAR CSEREDIÁKPROGRAM 2014 Iskolánk évek óta lehetőséget nyújt a nyelvgyakorlásra a német-magyar cserediákprogram segítségével. A Than Károly Ökoiskola a neumarkti Willibald-Gluck- Gymnasiummal

Részletesebben

Erasmus+ München 2016 Munkanapló: Sándor János

Erasmus+ München 2016 Munkanapló: Sándor János Erasmus+ München 2016 Munkanapló: Sándor János 1. Nap, Péntek Utazás Münchenbe. 6-an indultunk neki Budapest Keleti-pályaudvarról vonattal a hosszú útnak, Münchenbe. Az utazásunk viszonylag kényelmes volt,

Részletesebben

Burgenlandban jártunk szeptember

Burgenlandban jártunk szeptember Burgenlandban jártunk 2012. szeptember Nagy izgalommal indultunk útnak Szegedről reggel 6 órakor. Körülbelül hatórányi buszozás után érkeztünk meg utunk első állomására, Bécsbe, az osztrák fővárosba. Jónyer

Részletesebben

Csodaföldön Erdélyben 2016. 04. 18-21.

Csodaföldön Erdélyben 2016. 04. 18-21. Csodaföldön Erdélyben 2016. 04. 18-21. Utassy József Általános Iskola Az előkészületek Iskolánkban nagy örömmel fogadtuk a hírt, hogy a,,határtalanul pályázat keretében a hetedik osztályos tanulók egy

Részletesebben

Németország ( )

Németország ( ) Németország (2018.11.18-2018.11.27.) A programról röviden: A Generation Europe által szervezett program olyan projekt, ahol velünk egykorú fiatalok tanulhatnak a demokráciáról, emberi jogokról és az aktív

Részletesebben

Beszámoló Áfra Botond 2/14Pt/2 Egész életen át tartó tanulás program Leonardo da Vinci alprogram Küldő intézmény: Magyar Gyula Kertészeti

Beszámoló Áfra Botond 2/14Pt/2 Egész életen át tartó tanulás program Leonardo da Vinci alprogram Küldő intézmény: Magyar Gyula Kertészeti Beszámoló Áfra Botond 2/14Pt/2 Egész életen át tartó tanulás program Leonardo da Vinci alprogram Küldő intézmény: Magyar Gyula Kertészeti Szakközépiskola és Szakiskola Budapest Fogadó intézmény: Ecole

Részletesebben

Szabadka, július 7-10.

Szabadka, július 7-10. Szabadka, 2011. július 7-10. A rendezvény témái: - A Magyar Gyógyszerész Egyesület Délvidéki járásának történetéből - A Délvidék művelődésének történetéből - Kulturális kapcsolataink A rendezvény Szabadkán

Részletesebben

Beszámoló 3 hetes szakmai képzés Drezda, 2013.08.11-31.

Beszámoló 3 hetes szakmai képzés Drezda, 2013.08.11-31. Beszámoló 3 hetes szakmai képzés Drezda, 2013.08.11-31. Készítette: Puskás Péter 2013.08.11. (vasárnap) Reggel negyed öt és fél öt között gyülekeztünk a Kemény Gábor Logisztikai és Közlekedési Szakközépiskola

Részletesebben

Élménybeszámoló Juillé, 2011.

Élménybeszámoló Juillé, 2011. Élménybeszámoló Juillé, 2011. Augusztus elején négyen nekivágtunk a nagy útnak, elindultunk Franciaország felé. Párizsig repülővel utaztunk, de mivel Juillé nevű falu Poitou Charante régióban van, Közép

Részletesebben

Hollandia (2010. márc máj. 03.)

Hollandia (2010. márc máj. 03.) Hollandia (2010. márc.29-2010. máj. 03.) Az első napunk utazással telt. Hajnal ötkor találkoztunk és indultunk útnak. Este kilenc és tíz között érkeztünk és foglaltuk el a szállást. Cees, aki kinti dolgainkat

Részletesebben

A 8.A osztály kirándulás a Dunakanyarba

A 8.A osztály kirándulás a Dunakanyarba A 8.A osztály kirándulás a Dunakanyarba Szeptember 20-án, csütörtökön korán reggel indultunk busszal Szentendrére. Időben megérkeztünk a városba, kényelmesen sétálva bementünk a város központjába, a Czóbelmúzeumba.

Részletesebben

Gyöngyösi Egressy Béni Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola, Határtalanul A költészet és természet szépségeinek nyomában, Erdélyben

Gyöngyösi Egressy Béni Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola, Határtalanul A költészet és természet szépségeinek nyomában, Erdélyben Határtalanul 2018. A költészet és természet szépségeinek nyomában, Erdélyben Gyöngyösi Egressy Béni Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola Előkészítő szakasz 1.Fakultatív kirándulás A pályázatunk egyik témájához

Részletesebben

2013. október 14-18. Mit rejt a Tihanyi-félsziget kincsesládája. Erdei Iskolai program beszámolója. Első nap beszámolója

2013. október 14-18. Mit rejt a Tihanyi-félsziget kincsesládája. Erdei Iskolai program beszámolója. Első nap beszámolója 2013. október 14-18. Mit rejt a Tihanyi-félsziget kincsesládája Erdei Iskolai program beszámolója Első nap beszámolója 2013. október 14-én reggel 8 órakor külön busszal indultunk Szántódra a kikötőbe,

Részletesebben

Az első humán tagozatos osztály kirándulásai

Az első humán tagozatos osztály kirándulásai Az első humán tagozatos osztály kirándulásai A Fiúmei úti Nemzeti Sírkertben Ifjabb Antall József miniszterelnök síremléke előtt Az Országos Széchényi Könyvtártban jártunk 2014. április 2-án egy rendhagyó

Részletesebben

Bősön útba ejtettük a környezetvédelmi szempontból sokáig vitatott vízierőművet, láttunk zsilipelő uszályt is. Bős - Vízierőmű

Bősön útba ejtettük a környezetvédelmi szempontból sokáig vitatott vízierőművet, láttunk zsilipelő uszályt is. Bős - Vízierőmű Iskolánk sikeresen szerepelt az Emberi Erőforrások Minisztériuma megbízásából kiírt Határtalanul program pályázatán, így 50 fő 7. évfolyamos tanulóból és 4 kísérőtanárból álló csoportunk 5 napos emlékezetes

Részletesebben

1. nap Indulás:

1. nap Indulás: 1. nap 2014.05.06. Indulás: 2014.05.06. 05.00. A korai indulás ellenére az 58 fős társaság frissen szállt buszra a sátoraljaújhelyi Latabár Színház mögötti parkolóban. A szülők és gyerekek egyaránt izgatottan

Részletesebben

Szakmai utazás a Vajdaságba

Szakmai utazás a Vajdaságba Szakmai utazás a Vajdaságba Az Apáczai Közalapítvány Határtalanul! címmel kiírt pályázatán a Türr István Gazdasági Szakközépiskola sikeresen vett részt és 2010. augusztus 28. augusztus 31. között majdnem

Részletesebben

Egy hosszú hétvégét töltöttünk el Gyulán a Corso Hotelben. Gyula nagyon szép,

Egy hosszú hétvégét töltöttünk el Gyulán a Corso Hotelben. Gyula nagyon szép, Gyulai emlék Egy hosszú hétvégét töltöttünk el Gyulán a Corso Hotelben. Gyula nagyon szép, tiszta és turistákkal teli kisváros. Gyönyörűek a belváros szökőkútjai, a vár körüli sétány, ahol a nyári melegben

Részletesebben

Zöld szervezetek évi Országos Találkozója április április 15. Kalotaszentkirály Zentelke

Zöld szervezetek évi Országos Találkozója április április 15. Kalotaszentkirály Zentelke Zöld OT Zöld szervezetek 2018. évi Országos Találkozója 2018. április 12. - 2018. április 15. Kalotaszentkirály Zentelke Ez a rendezvény először került megrendezésre határon túl. Programok: - csütörtök

Részletesebben