Kladnoban jártunk november

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Kladnoban jártunk november"

Átírás

1 Kladnoban jártunk november

2 A négy napos program a Nemzeti Civil Alapprogram Nemzetközi Civil Kapcsolatok és Európai Integráció Kollégiuma által hirdetett pályázaton elnyert Ft támogatással, valamint a Baross Gábor Középiskolai Közhasznú Alapítvány támogatásával valósult meg.

3 2009. november 11. és 14. között 21 tanuló Csehországban a Prága melletti Kladnoban vett részt a partneriskola által szervezett röplabdatornán. A diákokat Görögné Horacsek Melitta igazgatónő, Bertháné Hári Gabriella igazgatóhelyettes és Kulcsár Klára tanárnő, a röplabda csapat edzője kísérte el.

4 Megérkezés Kladnoba Kladnoi partneriskolánk, a Soš a Sou Kladno bejárata előtt.

5 Első nap délután érkeztünk meg Kladnoba. A Prágától mindössze 25 kilométerre fekvő, cseh város a Közép-Bohémiai térség legnagyobbja. Első írásos említése a 14. századra nyúlik vissza. Városi jogokat 1561-ben kapott. Kladno volt a bohémiai nehézipar történelmi szülőhelye. Hosszú évekig a város adott otthont a Poldi acélműveknek, mely a térségben a legtöbb munkavállalót foglalkoztatta. A gyár ma is áll, noha a privatizációt követő tulajdonosváltások következtében kisebb jelentőséggel bír, mint hajdanán.

6 A bányászipar 1842-ben indult fejlődésnek a városban. A szomszédos Prága segített, hogy a helyi gazdaság stabil maradjon a nehézipar hanyatlását követően, mely a kommunista berendezkedés összeomlása után következett be. A számos hoki játékosnak otthont adó város nevezetességei közül a 18. század közepén emelt, barokk kastély emelkedik ki, mely a középkori vártorony helyén épült fel, a Brevnovi kolostor apátjának, Benno Loeblnek a kérésére.

7 Az 1897 és 98 között, neoreneszánsz stílusban épült városháza, melyet Antonin Popp lovasszobra díszít a Mayor Pavel tér egyik nevezetessége. Homlokzatát a bányászat és a kohászat allegóriájának szentelő triptichon ékíti. Jelenleg a kladnói hatóságok székelnek benne. A kladnói zsinagóga nevezetessége, hogy a neoreneszánsz stílusban épült templom belsejét Bilek Keresztre feszítésének másolata díszíti, a kép eredetije a prágai Szent Vitus székesegyházban látható.

8 Kladno sportolási lehetőségeket is nyújt a városba látogatóknak. A víz megszállottjai a maximálisan 300 főt befogadó Aquaparkban élhetnek szenvedélyüknek, ahol a medencék mellett, többek közt olyan látványosságok is várnak az érdeklődőkre, mint a hullámvasút, vagy a nyitott barlang, esővel és vízeséssel. Ebéd után megtekintettük Kladno nevezetességeit, majd egy kis ajándékot tudtunk vásárolni az egyik nagy bevásárlóközpontban.

9 Első nap az iskolában

10 Miután elfoglaltuk szobáinkat a panzióban, röplabdaedzést tartottunk. Érdekes, hogy partneriskolánk épületében nincs tornaterem, ezért a közeli gimnáziumba mentünk át. Az edzés és a vacsora után az iskola igazgatója fogadott bennünket, megmutatta az épületet.

11

12

13 Edzés és városnézés

14 Másnap került sor a röplabdatornára a városi sportcsarnokban. Négy csapat mérkőzött meg egymással, a házigazda kladnoi csapat, egy másik cseh (Nové Strašeci) iskola csapata, egy lengyel csapat Szczecinből, valamint iskolánk röplabdázói. A csapatokban egyszerre 4 lány és 2 fiú lépett pályára mindegyik csapatban. Nagyon megható volt, mikor mindegyik országnak elhangzott a himnusza. Sajnos nem tudtuk hozni a két évvel ezelőtti eredményt, egyik mérkőzést sem sikerült megnyerni.

15 Röplabdakupa

16

17

18

19

20

21

22

23

24

25

26 Harmadik nap 6 órás városnézés során gyönyörködhettünk a cseh főváros nevezetességeiben. Idegenvezetőnk sok érdekes történetet mesélve kísért végig bennünket Prága városrészein keresztül. Sétánkat a Hradzsinban kezdtük, gyönyörködtünk a királyi palotában, láttuk az őrségváltást, bementünk a Szent Vitus székesegyházba. A katedrális oldalában látható a 14. században élt Kolozsvári-testvérek egyetlen megmaradt szobra, amely Sárkányölő Szent Györgyöt ábrázolja. Villamossal mentünk le a Károlyhídhoz, melyen átsétálva Prága másik városrészébe jutottunk. Elsétáltunk az Óvárosi térre, az Orlojhoz, a Vencel térre, a Lőportoronyhoz. Vacsorára megkóstolhattuk a nagyon finom cseh nemzeti ételt, a knédlit is.

27 Prágai városnézés

28

29

30

31 Utolsó napon a közeli Karlstejn várához utaztunk. Egy jó félórás felfelé vezető séta után jutottunk a várba. A vár a nevét az alapítójáról, IV. Károly cseh király és német-római császárról kapta ban kezdték meg a vár építését. Itt őrizték a cseh királyok koronázási ékszereit, a cseh archívum okmányait.

32 Karlstejn vára

33

34 A beszámolót Bertháné Hári Gabriella készítette.

Beszámoló. Szakmai gyakorlatról. Lengyelország május. Készítette: Nedreu Flórián

Beszámoló. Szakmai gyakorlatról. Lengyelország május. Készítette: Nedreu Flórián Beszámoló Szakmai gyakorlatról Lengyelország 2018. május Készítette: Nedreu Flórián Első hét Reggel 5-kor indultam Kétegyházáról, nagyon szép tájakon vezetett az utunk. Az első megálló egy benzinkútnál

Részletesebben

Végül az estet egy közös zenéléssel és énekléssel zártuk le a Tiszaparton.

Végül az estet egy közös zenéléssel és énekléssel zártuk le a Tiszaparton. 1.nap 2018. 05. 30.-án érkeztek Szolnokra a Nagyenyedi diákok. 14.00-kor vártuk őket a Pelikán Hotelnél, ahonnan elindultunk a szállásra. Miután megérkeztünk ők elfoglalták a szobájukat, kicsit lepihentek

Részletesebben

Időpont: december 8-9. (szombat-vasárnap) Utazás: különbusszal. Szállás: Znojmoban, panzióban, személyes szobákban.

Időpont: december 8-9. (szombat-vasárnap) Utazás: különbusszal. Szállás: Znojmoban, panzióban, személyes szobákban. Időpont: 2018. december 8-9. (szombat-vasárnap) Utazás: különbusszal Szállás: Znojmoban, panzióban, 2-3-4 személyes szobákban. Étkezés: étterem lehetőség Znojmoban és Pozsonyban. Felszerelés: esőkabát,

Részletesebben

Szlovénia és Horvátország magyar emlékeivel ismerkedtünk

Szlovénia és Horvátország magyar emlékeivel ismerkedtünk Szlovénia és Horvátország magyar emlékeivel ismerkedtünk Iskolánk diákjai ismét külföldi tanulmányi kiránduláson vehettek részt a Határtalanul! program jóvoltából: április 10. és 13. között Szlovéniában

Részletesebben

Erasmus+ Lengyelország

Erasmus+ Lengyelország Erasmus+ Lengyelország 2016.05.30.-2016.06.05. Hétfőn indultunk Lengyelországba vonattal, az út 8 óra hosszú volt. A vége felé mindenki unta már az ülést. Katowicénél át kellett szállni egy másik vonatra,

Részletesebben

Időpont: 2013. 05. 06 09. Károlyi István 12 Évfolyamos Gimnázium

Időpont: 2013. 05. 06 09. Károlyi István 12 Évfolyamos Gimnázium Időpont: 2013. 05. 06 09. Károlyi István 12 Évfolyamos Gimnázium Az emeletes buszunk, mellyel utaztunk Így mentünk Kárpátaljára Elindultunk: 7 órakor, Budapestről Délkor elértük a határt, kis idő után

Részletesebben

Útinapló Együtt Európában HAT

Útinapló Együtt Európában HAT Útinapló Együtt Európában HAT-15-07-0110 2016. május 27-én indultunk Felvidékre, Rimaszombatra, hogy a Kereskedelmi Magán Szakközépiskola diákjaival közösen megvalósítsuk projektünket. Az előkészítő foglalkozásokon

Részletesebben

Youth Volleyball Festival

Youth Volleyball Festival 2016 Youth Volleyball Festival 17 23 July 2016 Kaposvár, Hungary Youth Volleyball Festival HUNGARY KAPOSVÁR 2016 17-23 JULY www.youthvolleyballfestival.org 2016 ÜDVÖZLÜNK minden sportbarátot az INTERSPORT

Részletesebben

Időutazás Dél-Erdélyben a Hunyadiak nyomában

Időutazás Dél-Erdélyben a Hunyadiak nyomában Időutazás Dél-Erdélyben a Hunyadiak nyomában 2016. június elején került sor a Nagymágocsi Hunyadi János és a Vásárosnaményi Petőfi Sándor Általános Iskola tanulmányi kirándulására a Határtalanul program

Részletesebben

Határtalanul! Program Együttműködés gimnáziumok között Arany János emlékére a magyar irodalom útján a Vajdaságban és Tolnában

Határtalanul! Program Együttműködés gimnáziumok között Arany János emlékére a magyar irodalom útján a Vajdaságban és Tolnában Osztályfőnöki beszámoló osztálykirándulásról A 11. d a Határtalanul program keretében töltött öt napot Bácskában és a Bánátban. Az utazás május kilencedikén kezdődött és tizenharmadikán ért véget. 25-én

Részletesebben

Irány Délvidék! Tanulói beszámolók

Irány Délvidék! Tanulói beszámolók Irány Délvidék! Tanulói beszámolók A Dunaharaszti Hunyadi János Német Nemzetiségi Általános Iskola 7. a osztálya, a Határtalanul országos program keretén belül, 2018. szeptember 13-14-15-én Szerbiába látogatott.

Részletesebben

Svájci tanulmányút. Basel

Svájci tanulmányút. Basel Svájci tanulmányút Basel A tanulmányúton öten vettünk részt; két tanár, Gál Anikó és Dékány István, valamint három diák: Annus Péter, Pászti Ferenc és én, Papp Zsolt. 2013. január 22-én hajnali 2 órakor

Részletesebben

Youth Volleyball Festival

Youth Volleyball Festival 2018 Youth Volleyball Festival 7 13 July 2018 Kaposvár, Hungary Youth Volleyball Festival HUNGARY KAPOSVÁR 2 0 1 8 7 13 JULY www.youthvolleyballfestival.org 2018 Üdvözlünk minden sportbarátot az INTERSPORT

Részletesebben

II. JAKO GYÖNGYÖS - CUP

II. JAKO GYÖNGYÖS - CUP GYSI II. JAKO GYÖNGYÖS - CUP NEMZETKÖZI UTÁNPÓTLÁS LABDARÚGÓ TORNA GYÖNGYÖS 2010. június 18-20. II. JAKO GYÖNGYÖS - CUP 2010 NEMZETKÖZI UTÁNPÓTLÁS TORNA GYÖNGYÖS 2010. JÚNIUS 18-20. Szeretettel meghívunk

Részletesebben

ámulatba ejtő túrát tettünk a Magas-Tátra Tar-pataki vízeséséhez.

ámulatba ejtő túrát tettünk a Magas-Tátra Tar-pataki vízeséséhez. "Tudós is talál, min köszörülje eszét" - tartja a mondás. A legtehetségesebb diákok is találhatnak új fölfedezni valókat a tudomány, a művészet és a természet tanulmányozásában. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma

Részletesebben

Határtalanul. A program címe: "Székelyföldi kalandozások a hősök nyomán." A projekt száma: HA-13-01-10

Határtalanul. A program címe: Székelyföldi kalandozások a hősök nyomán. A projekt száma: HA-13-01-10 Határtalanul A program címe: "Székelyföldi kalandozások a hősök nyomán." A projekt száma: HA-13-01-10 Székelyföldi kalandozások a hősök nyomán Pályázatunk célja a határon túli magyarság kultúrájának, a

Részletesebben

Technikatörténeti barangolás a Felvidéken

Technikatörténeti barangolás a Felvidéken Technikatörténeti barangolás a Felvidéken A Kossuth Lajos Általános Iskola hetedikes diákjai három napon át ismerkedhettek meg a Felvidék híres településeivel, történelmi látnivalóival, technikai vívmányokkal,

Részletesebben

Határtalanul program Erdély május 3-6.

Határtalanul program Erdély május 3-6. Határtalanul program Erdély 2017. május 3-6. Május harmadikától hatodikáig Erdélyben jártunk. Mindenki nagyon várta a kirándulást, amin a Határtalanul pályázat segítségével vehettünk részt. Szerdán korán

Részletesebben

Szakmai utazás a Vajdaságba

Szakmai utazás a Vajdaságba Szakmai utazás a Vajdaságba Az Apáczai Közalapítvány Határtalanul! címmel kiírt pályázatán a Türr István Gazdasági Szakközépiskola sikeresen vett részt és 2010. augusztus 28. augusztus 31. között majdnem

Részletesebben

Határtalanul I. rész Kolozsvári diákok látogatása Szekszárdon

Határtalanul I. rész Kolozsvári diákok látogatása Szekszárdon Határtalanul I. rész Kolozsvári diákok látogatása Szekszárdon A Határtalanul pályázat keretében 2016 áprilisában a kolozsvári Báthory István Elméleti Líceum két osztálya járt nálunk a Garay János Gimnáziumban,

Részletesebben

Youth Waterpolo Festival

Youth Waterpolo Festival 2015 Youth Waterpolo Festival 19 25 July 2015 Kaposvár, Hungary Youth Waterpolo Festival HUNGARY 2 0 1 5 19 25 JULY www.youthwaterpolofestival.org 2015 Üdvözlünk minden sportbarátot az INTERSPORT Youth

Részletesebben

Az előkészítő óra: Tanulmányi kirándulás - Beszámoló képekkel

Az előkészítő óra: Tanulmányi kirándulás - Beszámoló képekkel Az Istvánffy Miklós Általános Iskola 44 diákja és 5 pedagógusa a Határtalanul! Árpád vezér nyomdokain című program keretében négynapos Kárpátaljai kiránduláson vett részt 2018. augusztus 28-31. között.

Részletesebben

Beszámoló a 24 órás sportnapról:

Beszámoló a 24 órás sportnapról: Beszámoló a 24 órás sportnapról: A TÁMOP-3.1.4-12/2-2012-0236 számú pályázatunk iskolai hagyománnyá tehető eseményei között immár 2. alkalommal rendeztük meg a tanév vége előtti 24 órás sportnapot, amely

Részletesebben

NÉMET-MAGYAR CSEREDIÁKPROGRAM

NÉMET-MAGYAR CSEREDIÁKPROGRAM NÉMET-MAGYAR CSEREDIÁKPROGRAM 2014 Iskolánk évek óta lehetőséget nyújt a nyelvgyakorlásra a német-magyar cserediákprogram segítségével. A Than Károly Ökoiskola a neumarkti Willibald-Gluck- Gymnasiummal

Részletesebben

Youth Football Festival

Youth Football Festival 2018 Youth Football Festival 7 13 July 2018 Kaposvár, Hungary Youth Football Festival HUNGARY KAPOSVÁR 2 0 1 8 7 13 JULY www.youthfootballfestival.org 2018 Üdvözlünk minden sportbarátot az INTERSPORT Youth

Részletesebben

A pályázat adatai. 7.g osztály: 28 tanuló + 3 kísérőtanár. Az elnyert támogatás összege: ,- Ft

A pályázat adatai. 7.g osztály: 28 tanuló + 3 kísérőtanár. Az elnyert támogatás összege: ,- Ft A pályázat adatai keretében magyar diákok a szomszédos országok magyarlakta területeit, ill. az ott élő magyarság életét ismerhetik meg. A pályázati kategória kódja: HAT-17-01-2017-00968 Célország: Szlovénia

Részletesebben

Történelmi Veszprém Klasszikus városnézés 2-2,5 órában

Történelmi Veszprém Klasszikus városnézés 2-2,5 órában Történelmi Veszprém Klasszikus városnézés 2-2,5 órában Találkozó: Óváros tér/köd utcai parkoló Időtartam: 2-2,5 óra Ismerkedés Veszprémmel és a várnegyeddel Azoknak ajánljuk, akik előszőr járnak a városban,

Részletesebben

Rozsnyói kirándulás- úti beszámoló

Rozsnyói kirándulás- úti beszámoló Rozsnyói kirándulás- úti beszámoló,, Magyarország az egyetlen ország, amely önmagával határos. 2015. március 27-én reggel 8 órakor indultunk a Bajza József Gimnázium és Szakközépiskola elől. Első megállóhelyünk

Részletesebben

Burgenlandban jártunk szeptember

Burgenlandban jártunk szeptember Burgenlandban jártunk 2012. szeptember Nagy izgalommal indultunk útnak Szegedről reggel 6 órakor. Körülbelül hatórányi buszozás után érkeztünk meg utunk első állomására, Bécsbe, az osztrák fővárosba. Jónyer

Részletesebben

Nagyvisnyó Túlélő tábor

Nagyvisnyó Túlélő tábor Nagyvisnyó Túlélő tábor 2014.08.17-22. 1. nap: Tiszafüred Poroszló Hajótúra Dédesi várrom 2. nap : Nagyvisnyó Aggtelek Nagyvisnyó szabad program vacsoráig 3. nap: Csomózási technikák a túléléshez (alpin

Részletesebben

1. nap Indulás:

1. nap Indulás: 1. nap 2014.05.06. Indulás: 2014.05.06. 05.00. A korai indulás ellenére az 58 fős társaság frissen szállt buszra a sátoraljaújhelyi Latabár Színház mögötti parkolóban. A szülők és gyerekek egyaránt izgatottan

Részletesebben

3. nap 2014. 05. 08.

3. nap 2014. 05. 08. 3. nap 2014. 05. 08. Újra korán kellett ébredni 6.00 órakor, ami Magyarországon 5 órának felel meg az időeltolódás miatt. Ma is sok érdekes hely vár ránk. Reggeli után Fehéregyházára vezetett az út. Szép

Részletesebben

Osztálykirándulások 1. osztály 2. osztály 3. osztály 4. osztály 5. osztály 6. osztály 7. osztály 8. osztály

Osztálykirándulások 1. osztály 2. osztály 3. osztály 4. osztály 5. osztály 6. osztály 7. osztály 8. osztály Osztálykirándulások 1. osztály 2. osztály 3. osztály 4. osztály 5. osztály 6. osztály 7. osztály 8. osztály Osztálykirándulás 1. 2. osztály A legkisebbekkel Balatonfüreden jártunk. Vonattal érkeztünk a

Részletesebben

Szabadka, július 7-10.

Szabadka, július 7-10. Szabadka, 2011. július 7-10. A rendezvény témái: - A Magyar Gyógyszerész Egyesület Délvidéki járásának történetéből - A Délvidék művelődésének történetéből - Kulturális kapcsolataink A rendezvény Szabadkán

Részletesebben

Hét és fél évszázaddal később Szent István a kolozsi várispánság székhelyévé tette. Maga a város a 11. század első felében alakult ki.

Hét és fél évszázaddal később Szent István a kolozsi várispánság székhelyévé tette. Maga a város a 11. század első felében alakult ki. Kolozsvár Története A város területén a legrégibb leletek a középső paleolitikumból származnak. Az ásatások tanúsága szerint folyamatosan lakott volt a neolitikum, bronzkor, vaskor idején is. Az ókorban

Részletesebben

A Tisza-part természeti szépségével, élővilágával ismerkedtünk, majd megvizsgáltuk a víz tisztaságát. Következő úti célunk Visk volt.

A Tisza-part természeti szépségével, élővilágával ismerkedtünk, majd megvizsgáltuk a víz tisztaságát. Következő úti célunk Visk volt. Őseink útján járva A vecsési Halmi Telepi Általános Iskola húsz hetedik osztályos tanulója 2012. május 10.- 2012. május 13. között Ukrajnába utazott tanulmányi kirándulásra a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.

Részletesebben

HATÁRTALANUL - FELVIDÉKI TANULMÁNYI KIRÁNDULÁS

HATÁRTALANUL - FELVIDÉKI TANULMÁNYI KIRÁNDULÁS HATÁRTALANUL - FELVIDÉKI TANULMÁNYI KIRÁNDULÁS Krasznahorka, 2017. május 8-12. A kirándulásunk előkészítő szakaszában a hetedikesek megismerkedtek a Felvidék történelmével, jeles személyiségeivel, népművészeti

Részletesebben

Kirándulás a Felvidéken 2016 Határtalanul program

Kirándulás a Felvidéken 2016 Határtalanul program Kirándulás a Felvidéken 2016 Határtalanul program Az Emberi Erőforrások Minisztériuma Emberi Erőforrás Támogatáskezelő Határtalanul programjának keretében a Vecsési Halmi Telepi Általános Iskola harmincegy

Részletesebben

Nagyboldogasszony Székesegyház

Nagyboldogasszony Székesegyház Hetedikesek élménybeszámolója Királyok és fejedelmek útján Erdély szívében A Dunaújvárosi Petőfi Sándor Általános Iskola 7-es évfolyama, 45 tanulóval és 4 kísérő tanárral a Határtalanul pályázat keretében

Részletesebben

EJOI 2018 Programozás a Volgánál

EJOI 2018 Programozás a Volgánál SIKERESEN SZEREPELTEK ISKOLÁNK TANULÓI AZ EJOI 2018 NEMZETKÖZI PROGRAMOZÓ VERSENYEN Magyarországot négyfős csapat képviselte, közöttük két fazekasos diák: Fekete Richárd és Görömbey László, mindketten

Részletesebben

HATÁRTALANUL pályázat BGA-12-HA-01-0534 számú pályázat

HATÁRTALANUL pályázat BGA-12-HA-01-0534 számú pályázat A Magyar történelmi, irodalmi emlékek nyomában Erdély szép tájain című HATÁRTALANUL pályázat BGA-12-HA-01-0534 számú pályázat Készítette: Hódmezővásárhely Kertvárosi Katolikus Általános Iskola csapata

Részletesebben

LdV Projekt Üzleti folyamatok modellezése a középiskolában 5. találkozó jegyzőkönyv. Horvátország

LdV Projekt Üzleti folyamatok modellezése a középiskolában 5. találkozó jegyzőkönyv. Horvátország LdV Projekt Üzleti folyamatok modellezése a középiskolában 5. találkozó jegyzőkönyv Horvátország 5. projekttalálkozó téma: Mérési és értékelési módszerek a gyakorlócégek gyakorlatában A találkozó célja

Részletesebben

Youth Basketball Festival

Youth Basketball Festival 2014 20 26 July 2014 Kaposvár, Hungary HUNGARY 2 0 1 4 20 26 JULY www.youthbasketballfestival.org 2014 Üdvözlünk minden sportbarátot az INTERSPORT (YBF) Nemzetközi Gyermek- és Ifjúsági Kosárlabda Fesztivál

Részletesebben

Program: 1. nap: április 10., csütörtök. 7.00 Indulás Budapestről (Hősök tere, Műcsarnok melletti parkoló) Utazás autópályán Prágába

Program: 1. nap: április 10., csütörtök. 7.00 Indulás Budapestről (Hősök tere, Műcsarnok melletti parkoló) Utazás autópályán Prágába Program: 1. nap: április 10., csütörtök 7.00 Indulás Budapestről (Hősök tere, Műcsarnok melletti parkoló) Utazás autópályán Prágába 14.00 Ondrejovi Obszervatórium megtekintése Csehország legnagyobb csillagászati

Részletesebben

IGAZGATÓI BESZÁMOLÓ A 2010/11-ES TANÉV 1. FÉLÉVÉBEN VÉGZETT MUNKÁRÓL

IGAZGATÓI BESZÁMOLÓ A 2010/11-ES TANÉV 1. FÉLÉVÉBEN VÉGZETT MUNKÁRÓL Than Károly Ökoiskola Gimnázium, Szakközépiskola és Szakiskola IGAZGATÓI BESZÁMOLÓ A 2010/11-ES TANÉV 1. FÉLÉVÉBEN VÉGZETT MUNKÁRÓL (Elhangzott a félévzáró nevelőtestületi értekezleten) Készítette: Házlinger

Részletesebben

Londoni tanulmányút a Pálfy-Vízügyi-ben

Londoni tanulmányút a Pálfy-Vízügyi-ben Londoni tanulmányút a Pálfy-Vízügyi-ben Fél éves előkészítés és gyűjtögetés után 2012.május 19-én végre eljött a nagy nap, mikor elindultunk az ködös Albion felé az iskola melletti térről. 21 fős csoportunk

Részletesebben

Szabad program, játék. Uzsonna

Szabad program, játék. Uzsonna BUDAPEST KÖRNYÉKI KIRÁNDULÁSOK: Négy napos kirándulások: Szállás teljes ellátással: 3800Ft/fő/éj - Szállás: 2000 Ft /fő/ éj - Étkezés: reggeli: 140 Ft tízórai: 140 Ft ebéd: 810 Ft uzsonna: 140 Ft vacsora

Részletesebben

EFOP Érezd jól magad a bőrödben! Változatos tevékenységformák a Jászai Mari Általános Iskolában SZAKMAI BESZÁMOLÓ

EFOP Érezd jól magad a bőrödben! Változatos tevékenységformák a Jászai Mari Általános Iskolában SZAKMAI BESZÁMOLÓ 1 EFOP-1.3.9-17-2017-00011 Érezd jól magad a bőrödben! Változatos tevékenységformák a Jászai Mari Általános Iskolában SZAKMAI BESZÁMOLÓ Északi-középhegység természeti kincsei A megvalósítás időszaka: 2018.

Részletesebben

NYELVI TÁBOR AUSZTRIÁBAN

NYELVI TÁBOR AUSZTRIÁBAN 1 NYELVI TÁBOR AUSZTRIÁBAN IN BURGENLAND IN MADONNENSCHLÖSSEL Iskolánk 2013. szeptember 30-tól október 4-ig Ausztriába, Burgenlandba ismét német nyelvi tábort szervez immár 13.éve. Célunk, a német nyelv

Részletesebben

Határtalanul! pályázat. Erdély kulturális, történelmi, irodalmi és természeti felfedezése

Határtalanul! pályázat. Erdély kulturális, történelmi, irodalmi és természeti felfedezése Határtalanul! pályázat Erdély kulturális, történelmi, irodalmi és természeti felfedezése időpont: 2014. október 6 - október 8. A tanulmányi kirándulásunk úti célja Erdély volt. 2014. október 6-tól 8-ig

Részletesebben

Gömörországban jártunk. Bábolnai Általános Iskola, 7. A osztálya. A HATÁRTALANUL pályázaton három napos utat nyertünk Szlovákiába, Gömörországba.

Gömörországban jártunk. Bábolnai Általános Iskola, 7. A osztálya. A HATÁRTALANUL pályázaton három napos utat nyertünk Szlovákiába, Gömörországba. PÁLYÁZAT Gömörországban jártunk Bábolnai Általános Iskola, 7. A osztálya A HATÁRTALANUL pályázaton három napos utat nyertünk Szlovákiába, Gömörországba. Izgatottan készültünk az utazásra. Két előkészítő

Részletesebben

54 812 01 1000 00 00 Idegenvezető Idegenvezető

54 812 01 1000 00 00 Idegenvezető Idegenvezető A 10/2007 (II. 27.) SzMM rendelettel módosított 1/2006 (II. 17.) OM rendelet Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási rendjéről alapján. Szakképesítés,

Részletesebben

Youth Football Festival

Youth Football Festival 2016 Youth Football Festival 17 23 July 2016 Kaposvár, Hungary Youth Football Festival HUNGARY KAPOSVÁR 2016 17-23 JULY www.youthfootballfestival.org 2016 ÜDVÖZLÜNK minden sportbarátot az INTERSPORT Youth

Részletesebben

ÚTINAPLÓ TÖRTÉNELMI HELYSZÍNEKEN A TUDOMÁNY ÉS MUZSIKA NYOMÁBAN

ÚTINAPLÓ TÖRTÉNELMI HELYSZÍNEKEN A TUDOMÁNY ÉS MUZSIKA NYOMÁBAN HATÁRTALANUL! PROGRAM TANULMÁNYI KIRÁNDULÁS HETEDIKESENEK HAT 16-01-0039 ÚTINAPLÓ TÖRTÉNELMI HELYSZÍNEKEN A TUDOMÁNY ÉS MUZSIKA NYOMÁBAN 2017.04.21-04.24. Készítette: Az egri Gárdonyi Géza Ciszterci Gimnázium

Részletesebben

Délutánonként a témánkhoz kapcsolódó programokon vettünk részt.

Délutánonként a témánkhoz kapcsolódó programokon vettünk részt. A diákcsere program keretében iskolánk egy svédországi, szintén Raoul Wallenberg nevét viselő iskolával vette fel a kapcsolatot. A program célja, hogy a két iskola diákjaiként és tanáraiként ápoljuk névadónk

Részletesebben

Youth Football Festival

Youth Football Festival 2015 19 25 July 2015 Kaposvár, Hungary HUNGARY 2 0 1 5 19 25 JULY www.youthfootballfestival.org 2015 Üdvözlünk minden sportbarátot az INTERSPORT (YFF) Nemzetközi Gyermek- és Ifjúsági Labdarúgó Fesztivál

Részletesebben

ERASMUS beszámoló Prága

ERASMUS beszámoló Prága ERASMUS beszámoló Prága Név: Kozák Tamás Fogadó Intézmény: Metropolitan University Prague Tartózkodási idő: 2013/2014. tanév II. félév Az Erasmus ösztöndíjnak köszönhetően lehetőségem volt 2014 tavaszi

Részletesebben

Összefoglaló a Református Középiskolák Országos Röplabda Bajnokságáról

Összefoglaló a Református Középiskolák Országos Röplabda Bajnokságáról Összefoglaló a Középiskolák Országos Röplabda Bajnokságáról A verseny megrendezésének időpontja: 2017. 03.31 04.01. rendező intézményének neve: Debreceni Kollégium Gimnáziuma és Diákotthona szervezőjének

Részletesebben

Youth Handball Festival

Youth Handball Festival 2013 14 20 July 2013 Kaposvár, Hungary HUNGARY 2 0 1 3 14 20 JULY www.youthhandballfestival.org 2013 Üdvözlünk minden sportbarátot az INTERSPORT (YHF) Nemzetközi Gyermek és Ifjúsági Kézilabda Fesztivál

Részletesebben

Beszámoló Szabó Letícia

Beszámoló Szabó Letícia Beszámoló Szabó Letícia A küldő iskola neve: BVHSZC Kanizsay Dorottya Szakképző iskolája A szakma neve: Szociális gondozó és ápoló A projekt neve: Erasmus+ program, M.I.T.O. - Mobilitá in Toscana - Ápoló

Részletesebben

Január. 001. Kb. 002. Kb. 003. Kb. 004. 005. Kb. 006. Kb. 007. Kb. 008. Kb. 009. 10km 50m 9.00 Moszkva tér. 010. Kb. 011. Kb. 012.

Január. 001. Kb. 002. Kb. 003. Kb. 004. 005. Kb. 006. Kb. 007. Kb. 008. Kb. 009. 10km 50m 9.00 Moszkva tér. 010. Kb. 011. Kb. 012. Január Dát. Részletes útvonal Szám: Szint Találkozás (m) Ideje Helye utazási költség és túravezető 03. (szombat)budai hegyek: Csillebérc, Makkosmária Budakeszi erdő,virágvölgy,mezei Mária háza kivülről,himnusz

Részletesebben

Közhasznúsági jelentés 2006.

Közhasznúsági jelentés 2006. Adószám: 18100277-2-41 Bejegyző szerv: Fővárosi Bíróság Regisztrációs szám: 16Pk61156/ MAGYAR ELEKTRONIKUS KÖNYVTÁR 1827. BUDAPEST, BUDAVÁRI PALOTA F. ÉPÜLET Közhasznúsági jelentés 2006. Fordulónap: 2006.

Részletesebben

PROJEKTNAPLÓ. Együtt egymásért a zene és a tánc világában. Határtalanul! 2014. április 07.- április 11. A HATÁRTALANUL PÁLYÁZAT RÖVID ÖSSZEFOGLALÁSA:

PROJEKTNAPLÓ. Együtt egymásért a zene és a tánc világában. Határtalanul! 2014. április 07.- április 11. A HATÁRTALANUL PÁLYÁZAT RÖVID ÖSSZEFOGLALÁSA: PROJEKTNAPLÓ Együtt egymásért a zene és a tánc világában Határtalanul! 2014. április 07.- április 11. A HATÁRTALANUL PÁLYÁZAT RÖVID ÖSSZEFOGLALÁSA: A testvériskolának választott Premier Művészeti Szakközépiskola

Részletesebben

Fehérvár Rugby Club 2012. évi. Beszámolója.

Fehérvár Rugby Club 2012. évi. Beszámolója. Fehérvár Rugby Club 2012. évi. Beszámolója. 2012. január: Iskolai csoportedzések, István Király ált iskola, minden hétfő 14 órától Gyolcsos Ferenc vezetésével 15 fő. Táncsics Mihály Általános iskola kedd

Részletesebben

Bank adatok: Számlatulajdonos neve: Aviation Links ltd. V.A.T. No. 520039009-2, Nirim St., 67060 Tel Aviv, Israel

Bank adatok: Számlatulajdonos neve: Aviation Links ltd. V.A.T. No. 520039009-2, Nirim St., 67060 Tel Aviv, Israel Érkezés Tel Avivba a Barátság Hét kezdete előtt szállás lehetőségek Hotelek Tel Avivban: City Hotel kétágyas szobában 1 éjszakára 100 $ / fő Metropolitan Hotel kétágyas szobában 1 éjszakára 90 $ / fő Imperial

Részletesebben

A reneszánsz Itália. szeptember (4 nap) Irányár: Ft/fő

A reneszánsz Itália. szeptember (4 nap) Irányár: Ft/fő A reneszánsz Itália szeptember (4 nap) Irányár: 59.900.-Ft/fő A reneszánsz Itália 1. nap: Békéscsaba-Trieszt-Padova Találkozás Békéscsabán, az Evangélikus Nagytemplom mögötti Parkolóban. 05.00 h-kor. Elutazás

Részletesebben

A MAGYAR SZENT KORONA

A MAGYAR SZENT KORONA NEMZET FŐTERE FÜZETEK A MAGYAR SZENT KORONA [ II ] A SZENT KORONA AZ EURÓPAI KORONÁK SORÁBAN A koronázásnak és a koronák viselésének világszerte különböző hagyományai vannak, de még Európán belül is számos

Részletesebben

Szardínia Szicília. 2012. március 28-tól április 5-ig. Készített: Varga Orsolya 13. a

Szardínia Szicília. 2012. március 28-tól április 5-ig. Készített: Varga Orsolya 13. a Szardínia Szicília 2012. március 28-tól április 5-ig Készített: Varga Orsolya 13. a 1.nap: Már hetek óta várt utazás végre kezdetét vette. Mindenki izgatottan várta a repülő utat, a fogadó családját, az

Részletesebben

Jelen lenni örömmel, megfigyelni nyitottsággal, tevékenykedni együtt! ISKOLAKERT-HÍRLEVÉL

Jelen lenni örömmel, megfigyelni nyitottsággal, tevékenykedni együtt! ISKOLAKERT-HÍRLEVÉL Jelen lenni örömmel, megfigyelni nyitottsággal, tevékenykedni együtt! ISKOLAKERT-HÍRLEVÉL 2015 szeptember/2 Megrendezésre került az I. Országos Iskolakert-hálózati Találkozó 2015. szeptember 18-án Budapesten,

Részletesebben

Mont Saint Michel. Normandia D-Day. Zarándoklat, Kaland, Élmény

Mont Saint Michel. Normandia D-Day. Zarándoklat, Kaland, Élmény Mont Saint Michel Normandia D-Day Zarándoklat, Kaland, Élmény Társadalmi kapcsolatok Cseh és magyar fegyver barátság Légiparádé Falaiseban Fiatal érdeklődő Helyi hagyományőrzők Normandiai csendéletek

Részletesebben

Beszámoló Nagyvisnyó Erdei komplex tábor:szakmai gyakorlattal egybekötött kaland- és sporttábor 2013.október 25-29.

Beszámoló Nagyvisnyó Erdei komplex tábor:szakmai gyakorlattal egybekötött kaland- és sporttábor 2013.október 25-29. Beszámoló Nagyvisnyó Erdei komplex tábor:szakmai gyakorlattal egybekötött kaland- és sporttábor 2013.október 25-29. NTP-IKT-MPA-12-040. A táborozás célja: Szociális, életviteli és környezeti valamint szakmai

Részletesebben

Projektnapló. Elek apó meséi - legendák és mondák nyomán Erdélyben. Tiszaalpári Árpád Fejedelem Általános Iskola HAT

Projektnapló. Elek apó meséi - legendák és mondák nyomán Erdélyben. Tiszaalpári Árpád Fejedelem Általános Iskola HAT Projektnapló Elek apó meséi - legendák és mondák nyomán Erdélyben Tiszaalpári Árpád Fejedelem Általános Iskola HAT-15-05-0356 Tiszaalpári Árpád Fejedelem Általános Iskola Szeretet lánca! Kössed egybe Szívét

Részletesebben

Visegrádon, az élő középkor városában rendezik meg három évtizede Magyarország

Visegrádon, az élő középkor városában rendezik meg három évtizede Magyarország 2013. július 12-14. Visegrádon, az élő középkor városában rendezik meg három évtizede Magyarország egyik legnagyobb nyári szabadtéri történelmi fesztiválját, a Visegrádi Nemzetközi Palotajátékokat. A 3

Részletesebben

Szántó Gerda Tabajdi Gábor. Beszámoló

Szántó Gerda Tabajdi Gábor. Beszámoló Szántó Gerda Tabajdi Gábor Beszámoló Az Erasmus oldal hosszas böngészése után végre sikerült eldönteni, hogy melyik országokat is jelöljük meg. Miután már minden kitöltendő papíron és egy angol szóbeli

Részletesebben

TERMÉSZETTUDOMÁNYOS HÉT. 2014. november 10 - november 14.

TERMÉSZETTUDOMÁNYOS HÉT. 2014. november 10 - november 14. TERMÉSZETTUDOMÁNYOS HÉT 2014. november 10 - november 14. A TERMÉSZETTUDOMÁNYOS HÉT PROGRAMJA 2014. november 10 - november 14. November 10. hétfő 13 45 óra Megnyitó 14 00 óra Matematika verseny I. forduló

Részletesebben

A második napon először Aradra látogattunk, ahol a Megbékélés terén megkoszorúztuk az újra felállított Szabadságszobrot, miközben énekeltünk.

A második napon először Aradra látogattunk, ahol a Megbékélés terén megkoszorúztuk az újra felállított Szabadságszobrot, miközben énekeltünk. Határtalanul! Erdély 2018. 05. 13-16-ig A Dombóvári Belvárosi Általános és Alapfokú Művészeti Iskolájának 7. a osztályos tanulói 24 en 3 pedagógus kíséretében részt vettünk a Határtalanul pályázatnak Scool-túra

Részletesebben

Az első humán tagozatos osztály kirándulásai

Az első humán tagozatos osztály kirándulásai Az első humán tagozatos osztály kirándulásai A Fiúmei úti Nemzeti Sírkertben Ifjabb Antall József miniszterelnök síremléke előtt Az Országos Széchényi Könyvtártban jártunk 2014. április 2-án egy rendhagyó

Részletesebben

Szeptemberi októberi programok

Szeptemberi októberi programok Szeptemberi októberi programok Szeptember 17 én, 18 án iskolánkban papírgyűjtés volt. A felsőtagozat összesen 5623 kg papírt gyűjtött. A tavalyi évben többet gyűjtöttünk. Reméljük a következő tanévben

Részletesebben

Határtalanul Székelyudvarhely-Veszprém 2016.május 8-14

Határtalanul Székelyudvarhely-Veszprém 2016.május 8-14 Határtalanul Székelyudvarhely-Veszprém 2016.május 8-14 Iskolánkból, a székelyudvarhelyi Eötvös József Szakközépiskolából 31 tanuló és 3 kísérő tanár vett részt, most már másodszor a veszprémi Jendrassik-Venesz

Részletesebben

Környezetgazdálkodási műszaki technológia, módszerek és oktatás tanulmányozása Észak-Olaszországban

Környezetgazdálkodási műszaki technológia, módszerek és oktatás tanulmányozása Észak-Olaszországban Környezetgazdálkodási műszaki technológia, módszerek és oktatás tanulmányozása Észak-Olaszországban LdV-HU-11-VEP-3028 ÚTIBESZÁMOLÓ Olaszország Modena 2012. március 10-2012. március 17. Résztvevő neve

Részletesebben

RÖPLABDA RÉSZTVEVŐ CSAPATOK FIÚ

RÖPLABDA RÉSZTVEVŐ CSAPATOK FIÚ RÖPLABDA RÉSZTVEVŐ CSAPATOK FIÚ Ssz. Megye Iskola neve Település Tanár neve 1 Bács-Kiskun I. Széchenyivárosi Óvoda és Általános Iskola Kecskemét Szabó István 2 Borsod-A-Z Diósgyőri Szent Ferenc Római Katolikus

Részletesebben

HATÁRTALANUL ÚTINAPLÓ Erdély május Szent László nyomában Biharban és Erdélyben. Székesfehérvári Tóvárosi Általános Iskola

HATÁRTALANUL ÚTINAPLÓ Erdély május Szent László nyomában Biharban és Erdélyben. Székesfehérvári Tóvárosi Általános Iskola HATÁRTALANUL ÚTINAPLÓ Erdély 2018. május 28-31. Szent László nyomában Biharban és Erdélyben Székesfehérvári Tóvárosi Általános Iskola Előkészületek Az erdélyi kirándulásunkat megelőző előkészítő órákon,

Részletesebben

Erdély: 2014. május 23-25.

Erdély: 2014. május 23-25. Erdély: 2014. május 23-25. Tanulmányi kirándulás Május 23. Nagyon izgatottak voltunk reggel az utazás miatt. A csoportból sok gyerek még sohasem járt Romániában, ezért különösen nagy élmény volt számukra

Részletesebben

Értékmentés a sóvidéki Atyhán ÚTINAPLÓ

Értékmentés a sóvidéki Atyhán ÚTINAPLÓ Értékmentés a sóvidéki Atyhán ÚTINAPLÓ 2012. június 16-23. Domokos Kázmér Iskolacsoport Szováta 2012.06.16. szombat Indulás 8:15 Szovátáról-Erdélyből Csomagok bepakolása az utolsó szovátai megállónál.

Részletesebben

Részvétel az EuroScola programon. Osztálykirándulás március

Részvétel az EuroScola programon. Osztálykirándulás március Részvétel az EuroScola programon 2016. március 11. Osztálykirándulás 2016. 03. 09 2016. 03.15. Iskolánk 24 tanulója részt vett az Európai Unió által a fiatal generáció számára szervezett EuroScola rendezvényen

Részletesebben

KÖZHASZNÚSÁGI MELLÉKLET és KIEGÉSZÍTŐ MELLÉKLET A ÉVI EGYSZERŰSÍTETT ÉVES BESZÁMOLÓHOZ

KÖZHASZNÚSÁGI MELLÉKLET és KIEGÉSZÍTŐ MELLÉKLET A ÉVI EGYSZERŰSÍTETT ÉVES BESZÁMOLÓHOZ KÖZHASZNÚSÁGI MELLÉKLET 2017. és KIEGÉSZÍTŐ MELLÉKLET A 2017. ÉVI EGYSZERŰSÍTETT ÉVES BESZÁMOLÓHOZ RÁKOSLIGETI REFORMÁTUS KULTURÁLIS ALAPÍTVÁNY Székhely: 1172. BUDAPEST, Ferihegyi út 21. Adószám: 18065200-1-42

Részletesebben

A Zene Nyelvén. A zene- hangszeres tanulás elengedhetetlen nyelvezete az olasz nyelv, melyet a gyermekek már a kezdetektől gyakorolnak.

A Zene Nyelvén. A zene- hangszeres tanulás elengedhetetlen nyelvezete az olasz nyelv, melyet a gyermekek már a kezdetektől gyakorolnak. A Zene Nyelvén Pályázatnak köszönhetően, lehetősége nyílt a Bajai Liszt Ferenc Alapfokú Művészeti Iskola 40 fős tanulói csoportjának és kísérő tanáraiknak, Pármában (Olaszország) 2015. 07.01-05. között

Részletesebben

RÉSZLETES PROGRAM. 2011. április 19. kedd - Megnyitó

RÉSZLETES PROGRAM. 2011. április 19. kedd - Megnyitó RÉSZLETES PROGRAM 2011. április 19. kedd - Megnyitó 7.30-8.15 A csapatok érkezése, elhelyezése a Gimnáziumban. Minden iskola napközben egy zárható termet kap. A versenyek helyszínén átöltözés és tisztálkodás

Részletesebben

Magyarok az I. világháborúban Doberdó, Isonzó

Magyarok az I. világháborúban Doberdó, Isonzó Magyarok az I. világháborúban Doberdó, Isonzó A Pécsi SzC Radnóti Miklós Közgazdasági Szakgimnáziumának tanulmányi kirándulása 2017. június 13-14. Résztvevő: Horvat Dorisz (9. B) Nagy Richárd (9. B) Riszt

Részletesebben

BESZÁMOLÓ. Pályázati azonosító: CSSP-NEPDALKOR A pályázat megvalósult: támogatásával.

BESZÁMOLÓ. Pályázati azonosító: CSSP-NEPDALKOR A pályázat megvalósult: támogatásával. BESZÁMOLÓ Pályázati azonosító: CSSP-NEPDALKOR-2018-0252 A pályázat megvalósult: támogatásával. A dr.barsi Ernő Népdalkör és Citeraegyüttes a pályázaton elnyert támogatást a szerződésben foglaltak szerint

Részletesebben

Nyári gyakorlat beszámoló

Nyári gyakorlat beszámoló Nyári gyakorlat beszámoló Készítette: Vándor Lilla Mikor megtudtam az iskolában, hogy van lehetőségünk külföldön gyakorlatozni, nem is hezitáltam, ahogy lehetett jelentkeztem a programra. El sem hittem,

Részletesebben

USTRON. Nemzetközi diákkonferencia 2009

USTRON. Nemzetközi diákkonferencia 2009 USTRON Nemzetközi diákkonferencia 2009 Hogyan jutottunk ki Ustronba? Újbuda önkormányzatának egyebek között egy lengyel várossal, Ustronnal is testvérvárosi kapcsolata van. Ustron néhány évente nemzetközi

Részletesebben

Dél-Csehország (Morvaország) 2015. Sör/kult/túra

Dél-Csehország (Morvaország) 2015. Sör/kult/túra Dél-Csehország (Morvaország) 2015. Sör/kult/túra Augusztus 20. csütörtök Miskolc - Zólyom - Uherský Brod Brno Zólyom Pusztavár: (kult-túra) Már 24. éve folynak archeológiai feltárások a Zólyom melletti

Részletesebben

1. Nap: Megérkeztünk a szállásra és elfoglaltuk a szobákat. Estefelé sétálni indultunk és megnéztük, hol van a környéken bolt, posta, stb.

1. Nap: Megérkeztünk a szállásra és elfoglaltuk a szobákat. Estefelé sétálni indultunk és megnéztük, hol van a környéken bolt, posta, stb. Munkanapló-Vécsi Dóra 1. Nap: Megérkeztünk a szállásra és elfoglaltuk a szobákat. Estefelé sétálni indultunk és megnéztük, hol van a környéken bolt, posta, stb. 2. Nap: Megbeszéltük a házirendet és beosztottuk,

Részletesebben

Határtalanul! Az áprilisi találkozás alkalmával, a gútaiak megérkezését követően közösen bejártuk Ráckeve nevezetességeit.

Határtalanul! Az áprilisi találkozás alkalmával, a gútaiak megérkezését követően közösen bejártuk Ráckeve nevezetességeit. Határtalanul! Az Ady Endre Gimnázium 2012 ben pályázatott nyújtott be a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. által hirdetett Határtalanul! program gimnáziumok közötti együttműködésben megvalósuló programjára.

Részletesebben

2018. szeptember 20.-án és 21.-én két Vásárhely környéki biciklitúrán vettünk részt.

2018. szeptember 20.-án és 21.-én két Vásárhely környéki biciklitúrán vettünk részt. 2018. szeptember 20.-án és 21.-én két Vásárhely környéki biciklitúrán vettünk részt. Szeptember 20. csütörtök Óföldeáki biciklitúra Az első nap Óföldeákra bicikliztünk az osztállyal. Remek idő volt a kerékpározáshoz.

Részletesebben

A BALATONT TURISZTIKAI CÉLLAL FELKERESŐK JELLEMZŐINEK FELTÁRÁSA

A BALATONT TURISZTIKAI CÉLLAL FELKERESŐK JELLEMZŐINEK FELTÁRÁSA EFOP-3.6.2-16-2017-00017 Fenntartható, intelligens és befogadó regionális és városi modellek A BALATONT TURISZTIKAI CÉLLAL FELKERESŐK JELLEMZŐINEK FELTÁRÁSA ÉLMÉNYPONTOK HARGITAI DÁVID MÁTÉ A SZABADIDŐS

Részletesebben

Beszámoló a londoni utazásról 2015.október 27 - november 02.

Beszámoló a londoni utazásról 2015.október 27 - november 02. Beszámoló a londoni utazásról 2015.október 27 - november 02. A Student Lines Diákutazási Iroda szervezésében 55 diák, 2 szülő 4 tanár tölthetett el 7 felejthetetlen napot az Egyesült Királyság fővárosában.

Részletesebben

FELVIDÉK 2018.MÁJUS

FELVIDÉK 2018.MÁJUS FELVIDÉK 2018.MÁJUS 27-30. 1.nap Reggel 8-kor indultunk Mezőkövesdről. Az út elég hosszú volt és kissé fárasztó is. Ez persze a társaságon is meglátszott, hiszen 2,5 óra buszozás után kevésbé beszélgettek.

Részletesebben

FORGATÓKÖNYV. Helyszín: Tata (vidék: kistelepülés) Vaszary János Általános Iskola (tantermei, tornaterme, udvara) önálló működésű intézmény

FORGATÓKÖNYV. Helyszín: Tata (vidék: kistelepülés) Vaszary János Általános Iskola (tantermei, tornaterme, udvara) önálló működésű intézmény FORGATÓKÖNYV KLEBELSBERG INTÉZMÉNYFENNTARTÓ KÖZPONT FEJLESZTÉSI ÉS PROJEKTIGAZGATÓSÁG 1051 Budapest, Nádor u. 32. www.klik.gov.hu Iskolánk idén ünnepli 110. évfordulóját, ennek alkalmából egy egész élménynapot

Részletesebben