Képeslapok a Dunáról

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Képeslapok a Dunáról"

Átírás

1 Képeslapok a Dunáról

2

3 Nagymaros a Dunakanyarban, a Börzsöny lábánál fekszik. Az uralkodók kedvenc tartózkodási helye volt a középkorban. A XX. században nagy nyilvánosságot kapott a település, ugyanis vízerőművet terveztek a Duna ezen szakaszára, de az építést a kormány 1989-ben leállíttatta. Nagymaros

4 Az I. világháború után a várost kettészelte az új határ. A folyó jobb partján található a magyarországi rész. Fekvése miatt fontos kereskedelmi szerepe volt már az ókor óta. Közép-Európa egyik leghíresebb erődrendszere itt található. Nagy jelentősége volt az es szabadságharcban. Komárom

5 Komárom híres szülötte Jókai Mór ben született Komáromban. Szülővárosa ihlette Az arany ember című regényének egyik helyszínét.

6 Esztergom Érseki és királyi székhely volt. Itt született Szent István király, akit itt kereszteltek meg. Leghíresebb épülete a Bazilika, amely jelenleg az ország legmagasabb épülete.

7 A város további nevezetességei: több várrom megmaradt, melyek értékes régészeti lelőhelyek Szent Anna templom Mária Valéria híd, amely Párkányba vezet át

8 Neves személyek: Vitéz János és Bakócz Tamás esztergomi érsekek Aragóniai Beatrix Balassi Bálint

9 Magyarország egyik legrégebbi városa között a magyar királyok hivatalos székhelye. Mátyás király itt hozta létre reneszánsz udvarát. A késő gótikus stílusban átépített palotában Itália után Európában először megjelent a reneszánsz építő- és szobrászművészet is. Visegrád

10 A visegrádi Herkules-kút az ezer forintos címleten is felbukkan.

11 Szentendre A város a Dunakanyar kapujában terül el. Kedvelt látogatóhely. Főterén a Szentendrei Teátrum előadásait tekinthetik meg az érdeklődők.

12 A Szabadtéri Néprajzi Múzeum hazánk népi építészetét, a régmúlt lakáskultúráját, életmódját mutatja be. A város számos múzeuma közül az egyik a Kovács Margit Múzeum.

13 Budapest Bár fővárosunk története a kelta időkig húzódik vissza, a Budapest név 1873-ban született meg, amikor egyesítették Budát, Pestet, és Óbudát.

14 A római időkben a város neve Aquincum volt. A tatárdúlás után a középkorban kezdett újra nyüzsgővé válni a település. A török megszállást követően a Monarchia idején nőtte ki magát világvárossá.

15 Budapest kedvelt idegenforgalmi célpont. Területén több világörökségi helyszín is található, ilyen például a Dunapart látképe, a Budai várnegyed, az Andrássy út, a Hősök tere és a Millenniumi Földalatti Vasút.

16 Budapest a számok tükrében A teljesség igénye nélkül néhány adat : 223 múzeummal büszkélkedhet Budapest 40 színház, 7 hangversenyterem és 1 operaház működik itt A városban 80 termálvizes forrás található Emellett neves tudományos könyvtárak, kulturális események, fesztiválok tömkelege, hangulatos kávéházak, gyönyörű épületek teszik varázslatossá Budapestet. Méltán választották meg fővárosunkat a világ 9. legszebb városának.

17 Végül, de nem utolsósorban Dunai hajózásunk egyik legszebb látnivalója az Országház, amelyet Steindl Imre tervezett. Kulturális világörökség, Európa 2. legnagyobb parlamenti épülete.

18 Korábbi neve Sztálinváros volt. A szocializmus korában az erőltetett iparosítás szimbólumává vált. Több múzeuma mellett A Dunai Vasmű ipartörténeti kiállítása is vonzza az ide látogatókat. Dunaújváros

19 Paks Paks Tolna megye 3. legnagyobb városa. Országos ismertségét legfőképp atomerőművének köszönheti.

20 Baja Jelentős dunai kikötő és közlekedési csomópont. A török hódoltság alatt a város jelentős erődítmény és kikötő volt, több száz házzal, mecsettel és fürdővel.

21 Legfőbb látnivalói: Itt található az Eötvös József Főiskola Kálváriakápolna Ferences templom és kolostor Bunyevác tájház Bajai zsinagóga

22

23 Hazánk legdélebbi Dunaparti települése Mohács ban a török sereg megsemmisítő vereséget mért a magyar haderőkre. Az uralkodó, II. Lajos életét vesztette a csatában, tetemének megtalálását örökítette meg Székely Bertalan. Mohács

24 A város legfőbb nevezetessége a busójárás ben felvették az UNESCO szellemiörökséglistájára.

25 A Dunának, mely mult, jelen s jövendő, egymást ölelik lágy hullámai. A harcot, amelyet őseink vivtak, békévé oldja az emlékezés s rendezni végre közös dolgainkat, ez a mi munkánk; és nem is kevés. (József Attila)

Képeslapok a Dunáról

Képeslapok a Dunáról Képeslapok a Dunáról A második leghosszabb folyam Európában (a Volga után). A Németországi Fekete-erdőben ered és innen délkeleti irányban 2850 kilométert tesz meg a Fekete-tengerig Tíz országon megy keresztül:

Részletesebben

Visegrád. Esztergom. KÉSZÍTETTE: VARGA ÁRPÁDNÉ TANÁR ÉS Az 5. 6. OSZTÁLY TANULÓI

Visegrád. Esztergom. KÉSZÍTETTE: VARGA ÁRPÁDNÉ TANÁR ÉS Az 5. 6. OSZTÁLY TANULÓI Visegrád Esztergom KÉSZÍTETTE: VARGA ÁRPÁDNÉ TANÁR ÉS Az 5. 6. OSZTÁLY TANULÓI 0 A Dunakanyar legszebb városai Duna folyó Esztergom Visegrád Szentendre Vác Budapest Duna folyó 1 ESZTERGOM VISEGRÁD A Duna

Részletesebben

Kedves Útitársaink! Gyönyörű és tartalmas kirándulásra hívjuk meg Önöket a Duna magyarországi szakaszának Budapestig tartó hajóútjára.

Kedves Útitársaink! Gyönyörű és tartalmas kirándulásra hívjuk meg Önöket a Duna magyarországi szakaszának Budapestig tartó hajóútjára. 1 Kedves Útitársaink! Gyönyörű és tartalmas kirándulásra hívjuk meg Önöket a Duna magyarországi szakaszának Budapestig tartó hajóútjára. Európa kék szalagja a Duna A Duna a németországi Fekete-erdőben

Részletesebben

Lengyel emlékhelyek nyomában Dunakanyar, Ipolymente

Lengyel emlékhelyek nyomában Dunakanyar, Ipolymente Lengyel emlékhelyek nyomában Dunakanyar, Ipolymente A magyarországi lengyel emlékhelyeket bejárva 2014-ben hazánk egyik legszebb vidékére, a Dunakanyarba, valamint az Ipolymentére látogatunk el. Olyan

Részletesebben

Képeslapok a Dunáról. Képzeletbeli hajóút megállókkal a Duna magyarországi szakaszán

Képeslapok a Dunáról. Képzeletbeli hajóút megállókkal a Duna magyarországi szakaszán Képeslapok a Dunáról Képzeletbeli hajóút megállókkal a Duna magyarországi szakaszán A rakodópart alsó kövén ültem, néztem, hogy úszik el a dinnyehéj. Alig hallottam, sorsomba merülten, hogy fecseg a felszin,

Részletesebben

Mi ez? Egyezmény a világ kulturális és természeti örökségének védelméről

Mi ez? Egyezmény a világ kulturális és természeti örökségének védelméről Világörökség Mi ez? Egyezmény a világ kulturális és természeti örökségének védelméről Mi hozta létre? az UNESCO, az Egyesült Nemzetek Oktatási, Tudományos és Kulturális Szervezete Mikor? 1972-ben Milyen

Részletesebben

Magyarország világörökségi listán szereplő helyszínei

Magyarország világörökségi listán szereplő helyszínei Magyarország világörökségi listán szereplő helyszínei Az UNESCO Világörökségi Listája A világörökségi helyszínek olyan kulturális vagy természeti szempontból egyedinek számító értékek, melyet az UNESCO

Részletesebben

I. Mátyás ( ) az igazságos

I. Mátyás ( ) az igazságos I. Mátyás (1458-1490) az igazságos született: 1443 Kolozsvár meghalt: 1490 Bécs feleségei: Podjebrád Katalin (cseh) Aragóniai Beatrix (nápolyi) (eljegyezve Cillei Borbála és Garai Anna) - Edelpock Borbála

Részletesebben

ERDEI SULI (DÖMÖS) Készítette:Etzl Regina Herczku Bianka

ERDEI SULI (DÖMÖS) Készítette:Etzl Regina Herczku Bianka ERDEI SULI (DÖMÖS) Készítette:Etzl Regina Herczku Bianka SZÁLLÁS Szolgáltatások: 18 db meleg vizes tusoló, 18 db WC, mosdók főzési lehetőség, mosogatók áram-csatlakozók (220 V) szabadtéri tűzrakóhely,

Részletesebben

TEMATIKUS CSOMAGOK TEMATIKUS BÉLYEGCSOMAG- 1981. Híres illusztrátorok sor 2006. Szépművészeti múzeum kisív 2011. Művészetek sor

TEMATIKUS CSOMAGOK TEMATIKUS BÉLYEGCSOMAG- 1981. Híres illusztrátorok sor 2006. Szépművészeti múzeum kisív 2011. Művészetek sor CSOMAGOK BÉLYEGCSOMAG- 2012014120011 MŰVÉSZET II. 1981. Híres illusztrátorok sor 2006. Szépművészeti múzeum kisív 2011. Művészetek sor 1 955 Ft BÉLYEGCSOMAG- 2012015120011 MŰVÉSZET III. 2007. Magyar Nemzeti

Részletesebben

BudapestKözép-Dunavidék

BudapestKözép-Dunavidék BudapestKözép-Dunavidék Marketingterv 2009 Budapest- Közép-Dunavidék Marketingterv 2009 A régióban Budapest, Visegrád, Esztergom és Göd a kereskedelmi szálláshelyeken legtöbb belföldi vendégéjszakát regisztráló

Részletesebben

KÉSZÍTETTE: VARGA ÁRPÁDNÉ TANÁR ÉS A 7. OSZTÁLY TANULÓI

KÉSZÍTETTE: VARGA ÁRPÁDNÉ TANÁR ÉS A 7. OSZTÁLY TANULÓI KÉSZÍTETTE: VARGA ÁRPÁDNÉ TANÁR ÉS A 7. OSZTÁLY TANULÓI 0 Börzsöny Visegrádi - hegység Duna A Duna Budapest és Esztergom közötti régiójának neve Dunakanyar, Magyarország második kiemelt turisztikai központja

Részletesebben

Határtalanul I. rész Kolozsvári diákok látogatása Szekszárdon

Határtalanul I. rész Kolozsvári diákok látogatása Szekszárdon Határtalanul I. rész Kolozsvári diákok látogatása Szekszárdon A Határtalanul pályázat keretében 2016 áprilisában a kolozsvári Báthory István Elméleti Líceum két osztálya járt nálunk a Garay János Gimnáziumban,

Részletesebben

Visegrádon, az élő középkor városában rendezik meg három évtizede Magyarország

Visegrádon, az élő középkor városában rendezik meg három évtizede Magyarország 2013. július 12-14. Visegrádon, az élő középkor városában rendezik meg három évtizede Magyarország egyik legnagyobb nyári szabadtéri történelmi fesztiválját, a Visegrádi Nemzetközi Palotajátékokat. A 3

Részletesebben

Kultúra és Turizmus. Kulturális Örökség Európai Éve 2018

Kultúra és Turizmus. Kulturális Örökség Európai Éve 2018 Kultúra és Turizmus Kulturális Örökség Európai Éve 2018 Fő Pillérek I. Az Európai Parlament és az Európa Tanács 2018. évet a Kulturális Örökség Európai Évének nyilvánította. A programsorozat fő célja:

Részletesebben

Exkluzív üzleti és magán rendezvények a Dunán

Exkluzív üzleti és magán rendezvények a Dunán Exkluzív üzleti és magán rendezvények a Dunán Különleges helyszín céges rendezvények, üzleti programok, tárgyalások vagy szabadidős, egyéni programok lebonyolítására vagy azok kombinálására. Minden alkalomra

Részletesebben

Innováció Tanulmányi kirándulások ütemterve 1-8. évfolyamosok számára.

Innováció Tanulmányi kirándulások ütemterve 1-8. évfolyamosok számára. TÁMOP-3.1.4.-08/1-2009-0010. Fáy András Református Általános Iskola és AMI Gomba Évfolyam Elsı 1. nap Innováció Tanulmányi kirándulások ütemterve 1-8. osok számára. Tanulmányi kirándulások ütemterve 1-4.

Részletesebben

Szabad program, játék. Uzsonna

Szabad program, játék. Uzsonna BUDAPEST KÖRNYÉKI KIRÁNDULÁSOK: Négy napos kirándulások: Szállás teljes ellátással: 3800Ft/fő/éj - Szállás: 2000 Ft /fő/ éj - Étkezés: reggeli: 140 Ft tízórai: 140 Ft ebéd: 810 Ft uzsonna: 140 Ft vacsora

Részletesebben

Várostörténet. 3. forduló. Kecskemét városának legrégebbi oktatási intézményéhez kapcsolódik a következő feladat.

Várostörténet. 3. forduló. Kecskemét városának legrégebbi oktatási intézményéhez kapcsolódik a következő feladat. Várostörténet 3. forduló Kecskemét városának legrégebbi oktatási intézményéhez kapcsolódik a következő feladat. 1. Egészítsd ki a szöveget! Az iskola híres kegyesrendi, más néven iskola. megalapítása gróf.

Részletesebben

Kirándulás a Felvidéken 2016 Határtalanul program

Kirándulás a Felvidéken 2016 Határtalanul program Kirándulás a Felvidéken 2016 Határtalanul program Az Emberi Erőforrások Minisztériuma Emberi Erőforrás Támogatáskezelő Határtalanul programjának keretében a Vecsési Halmi Telepi Általános Iskola harmincegy

Részletesebben

4. osztályos feladatsor III. forduló 2014/2015. tanév

4. osztályos feladatsor III. forduló 2014/2015. tanév Iskola: 1 Csapatnév: 4. osztályos feladatsor III. forduló 2014/2015. tanév 13 1. Fejtsétek meg a keresztrejtvényt!a megfejtés után megtudjátok, hogy a harmadik fordulónak mi a témája! 1. Itt adták át Közép-Európa

Részletesebben

Városunk Pécs Pécsi Tudományegyetem webhelyen lett közzétéve (http://hunyor.pte.hu)

Városunk Pécs Pécsi Tudományegyetem webhelyen lett közzétéve (http://hunyor.pte.hu) PÉCS [1] A pannon és kelta törzsek által lakott vidéken a rómaiak alapítottak várost a 2. század elején Sopiane néven. A kereszténység egyik központjává váló város tartományi székhellyé nőtte ki magát.

Részletesebben

SZENT-GYÖRGYI EST Szervező: Ifj. Gazdag István Szerkesztő: Kásáné Kiss Andrea

SZENT-GYÖRGYI EST  Szervező: Ifj. Gazdag István Szerkesztő: Kásáné Kiss Andrea SZENT-GYÖRGYI EST Szervező: Ifj. Gazdag István Szerkesztő: Kásáné Kiss Andrea Kedves Érdeklődő! A Szent-Györgyi Est főként budapesti múzeumok programlehetőségeit tartalmazza, kerületenként, betűrendbe

Részletesebben

JANUÁR 22. A MAGYAR KULTÚRA NAPJA

JANUÁR 22. A MAGYAR KULTÚRA NAPJA JANUÁR 22. A MAGYAR KULTÚRA NAPJA 1. Minden évben január 22-én ünnepeljük a magyar kultúra napját. De miért pont január 22-én? Nos, Kölcsey Ferenc 1823-ban ezen a napon fejezte be Hymnus című versét. Azóta

Részletesebben

A szimmetria világa - a világ szimmetriája/tamop3.1.4./6.o Budai Vár

A szimmetria világa - a világ szimmetriája/tamop3.1.4./6.o Budai Vár A szimmetria világa - a világ szimmetriája/tamop3.1.4./6.o Budai Vár 1. Keress szimmetrikus elemeket a képeken! Stróbl Alajos: Mátyás kútja Keresd meg a főszereplőket: Mátyás király, Szép Ilonka, Galeotto

Részletesebben

Vác. a Dunakanyar. www.tourinformvac.hu

Vác. a Dunakanyar. www.tourinformvac.hu Vác a Dunakanyar szíve Készült a Közép-Magyarországi Fejlesztési Tanács támogatásával (2008) Felelős kiadó: Lukács Ilona Fotók: Prohászka Imre, Tumbász András, Térkép: Gáspár József Tervező: Front Grafika

Részletesebben

jankó ablak www.jankokft.hu A biztos megoldás

jankó ablak www.jankokft.hu A biztos megoldás Referencia Album WARD MÁRIA ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉLETÖRÖM IDoSEK OTTHONA ÉS GIMNÁZIUM Veszprém, Sólyi utca 20. Budapest, V. ker., Molnár utca 4. 2005-ben Dinamikusan nyitotta fejlődő meg iskola, kapuit melyet

Részletesebben

1.2. l) frank uralkodó vagy császár ( ) vagy a középkori császári hatalom megteremtője összesen 12 pont

1.2. l) frank uralkodó vagy császár ( ) vagy a középkori császári hatalom megteremtője összesen 12 pont TÖRTÉNELEM TANTÁRGYI VERSENY 6. OSZTÁLY 2012/2013 TERÜLETI FORDULÓ JAVÍTÁSI ÚTMUTATÓ ÉS JAVÍTÓKULCS A feladatok legkisebb, önállóan értékelhető elemeit, azaz az itemeket a magyar ABC kisbetűivel jelöltük.

Részletesebben

Osztálykirándulások 1. osztály 2. osztály 3. osztály 4. osztály 5. osztály 6. osztály 7. osztály 8. osztály

Osztálykirándulások 1. osztály 2. osztály 3. osztály 4. osztály 5. osztály 6. osztály 7. osztály 8. osztály Osztálykirándulások 1. osztály 2. osztály 3. osztály 4. osztály 5. osztály 6. osztály 7. osztály 8. osztály Osztálykirándulás 1. 2. osztály A legkisebbekkel Balatonfüreden jártunk. Vonattal érkeztünk a

Részletesebben

ELADÓ/FOR SALE Az ingatlan eladási ára 2 millió Euro. Virág Endre endre.virag@alfila.hu +36 30/931 05 48

ELADÓ/FOR SALE Az ingatlan eladási ára 2 millió Euro. Virág Endre endre.virag@alfila.hu +36 30/931 05 48 ELADÓ/FOR SALE Az ingatlan eladási ára 2 millió Euro. Lehetôség van közvetlenül csak az ingatlan megvásárlására, illetve az ingatlant birtokló projekt társaság megvásárlására is. Egyeztetés céljából kérjük,

Részletesebben

Dr. Jablonkay István Helytörténeti Gyűjtemény Solymár Templom tér 3.

Dr. Jablonkay István Helytörténeti Gyűjtemény Solymár Templom tér 3. Dr. Jablonkay István Helytörténeti Gyűjtemény Solymár Templom tér 3. A, Bevezetés Az 1972-ben létrehozott Helytörténeti Gyűjtemény községünk történetével, régészetével, néprajzával foglalkozó gyűjtemény.

Részletesebben

A Duna kulturális-idegenforgalmi szolgáltatásainak értéke

A Duna kulturális-idegenforgalmi szolgáltatásainak értéke A Duna kulturális-idegenforgalmi szolgáltatásainak értéke Megtudtam, hogy titkokat rejteget A mi Dunánk, ez a vén róka, Mikrıl talán sohase álmodott Az ısi barlang-tüzek óta Ez a közönyös Európa. Ady Endre

Részletesebben

Leonardo szülőföldjén

Leonardo szülőföldjén Leonardo szülőföldjén A festői toscan vidék és a Ligur-tenger Hajózás és séta a mesés Cinque Terre vidékén Olasz luxus a Ferrari gyár múzeumában Impozáns reneszánsz városok: Firenze és Pisa Utazás időpontja

Részletesebben

Moszkva látványosságai

Moszkva látványosságai Moszkva látványosságai Vörös Tér Kreml Vaszilij Blazsennij székesegyház Gum áruház Moszkvai metró Arbat Moszkvai Állami Egyetem Tretyakov Képtár/ Galéria Lenin Mauzóleum Kolomenszkoje Fegyvertár Állami

Részletesebben

Vízirendészeti kapitányságok és rendőrőrsök

Vízirendészeti kapitányságok és rendőrőrsök Vízirendészeti feladatok ellátása Magyarországon A víziközlekedés és általánosságban a vizek biztonságának terén speciális rendőri feladatok is jelentkeznek, melyeket valamennyi olyan rendőri szerv állománya

Részletesebben

Elıszó 1 ELİSZÓ A könyv, amit a Tisztelt Olvasó a kezében tart, az új Országgyőlés alakuló ülésére készült. Elsısorban az Országgyőlés tagjainak, különösen a most elıször megválasztott képviselıknek a

Részletesebben

SZÉKESFEHÉRVÁR KULTURÁLIS INTÉZMÉNYEI, FEJLESZTÉSI IRÁNYAI, KULTURÁLIS ARCULATA ÉS PROGRAMJAI

SZÉKESFEHÉRVÁR KULTURÁLIS INTÉZMÉNYEI, FEJLESZTÉSI IRÁNYAI, KULTURÁLIS ARCULATA ÉS PROGRAMJAI SZÉKESFEHÉRVÁR KULTURÁLIS INTÉZMÉNYEI, FEJLESZTÉSI IRÁNYAI, KULTURÁLIS ARCULATA ÉS PROGRAMJAI 17 Székesfehérvár kulturális intézményrendszere és hálózata sokszínû, tarka, gazdag és változatos képet mutat.

Részletesebben

BUDAPEST RÉGISÉGEI XLI

BUDAPEST RÉGISÉGEI XLI BUDAPEST RÉGISÉGEI XLI. 2007. KŐSZEGI FRIGYESNEK A BUDAPESTI TÖRTÉNETI MÚZEUM RÉGÉSZETI ADATTÁRÁBAN NYILVÁNTARTOTT DOKUMENTÁCIÓI, JELENTÉSEI ÁSATÁSAIRÓL, LELETMENTÉSEIRŐL ÉS HELYSZÍNI SZEMLÉIRŐL Összeállította:

Részletesebben

Országos műveltségi vetélkedő Internetes elődöntőjének javítókulcsa 2011.

Országos műveltségi vetélkedő Internetes elődöntőjének javítókulcsa 2011. MAGYARORSZÁG AZ ÉN HAZÁM Országos műveltségi vetélkedő Internetes elődöntőjének javítókulcsa 2011. 1. feladat MI VAGYOK ÉN? A feladatotok, hogy a táblázatban olvasott megfogalmazások alapján megnevezzétek

Részletesebben

Széchenyi és Budapest

Széchenyi és Budapest Közös Dolgaink rendezvénysorozat 2010. szeptember 22. Széchenyi emlékére Széchenyi és Budapest Dr. Berényi János tud. tanácsadó Széchenyi és Pest-Buda 1826-ban Pestre költözik, 1829-ben polgárjogot

Részletesebben

X X X X X. hatását a társadalom. szerkezetére, működésére! mutassa be az indiai vallások. ismeretei segítségével. 2. tétel: A források és

X X X X X. hatását a társadalom. szerkezetére, működésére! mutassa be az indiai vallások. ismeretei segítségével. 2. tétel: A források és 1. tétel: A források és mutassa be az indiai vallások hatását a társadalom szerkezetére, működésére! 2. tétel: A források és mutassa be a hódító háborúkat követő gazdasági változásokat és azok társadalmi

Részletesebben

A reneszánsz Itália. szeptember (4 nap) Irányár: Ft/fő

A reneszánsz Itália. szeptember (4 nap) Irányár: Ft/fő A reneszánsz Itália szeptember (4 nap) Irányár: 59.900.-Ft/fő A reneszánsz Itália 1. nap: Békéscsaba-Trieszt-Padova Találkozás Békéscsabán, az Evangélikus Nagytemplom mögötti Parkolóban. 05.00 h-kor. Elutazás

Részletesebben

Magyar joganyagok évi LXXIV. törvény - egyes állami tulajdonú ingatlanok ing 2. oldal 5. A 2. alapján ingyenesen tulajdonba adott ingatlanon e

Magyar joganyagok évi LXXIV. törvény - egyes állami tulajdonú ingatlanok ing 2. oldal 5. A 2. alapján ingyenesen tulajdonba adott ingatlanon e Magyar joganyagok - 2017. évi LXXIV. törvény - egyes állami tulajdonú ingatlanok ing 1. oldal 2017. évi LXXIV. törvény egyes állami tulajdonú ingatlanok ingyenes egyházi tulajdonba adásáról 1 1. (1) A

Részletesebben

1. Facebook csoport és ötletbörze 2. Csoportmegbeszélés és lehetséges útvonal kialakítása 3. Végleges útvonal megtervezése térképek és applikációk

1. Facebook csoport és ötletbörze 2. Csoportmegbeszélés és lehetséges útvonal kialakítása 3. Végleges útvonal megtervezése térképek és applikációk BUDAPEST PROJEKT 1. Facebook csoport és ötletbörze 2. Csoportmegbeszélés és lehetséges útvonal kialakítása 3. Végleges útvonal megtervezése térképek és applikációk használatával 4. Városnézés, dokumentálás

Részletesebben

Keresse meg a kakukktojást, a felsorolásba nem illő szót!

Keresse meg a kakukktojást, a felsorolásba nem illő szót! Keresse meg a kakukktojást, a felsorolásba nem illő szót! 1. Melyik tájegység nem a Dunántúli középhegység része? Pilis Bakony Visegrádi hegység Vértes 2. Melyik autópálya nem halad át a Dunántúlon? M1

Részletesebben

Pomáz, Nagykovácsi puszta

Pomáz, Nagykovácsi puszta Pomáz, Nagykovácsi puszta A Pomáz és Pilisszentkereszt között elhelyezkedő majorság a Pilis védett természeti értékeinek területén fekszik és egyben egy jelentős középkori romegyüttes helyszíne is. Az

Részletesebben

Magyarország látnivalói II. Tematikus képgyűjtemény az Idegenforgalmi földrajz tantárgyhoz

Magyarország látnivalói II. Tematikus képgyűjtemény az Idegenforgalmi földrajz tantárgyhoz Magyarország látnivalói II. Tematikus képgyűjtemény az Idegenforgalmi földrajz tantárgyhoz Pécs - Székesegyház Pécs - Gázi Kászim pasa dzsámija jelenleg katolikus templomként működik Pécs - Cella Septichora

Részletesebben

MÓRA FERENC MÚZEUM (6720 Szeged, Roosevelt tér 1-3.)

MÓRA FERENC MÚZEUM (6720 Szeged, Roosevelt tér 1-3.) Móra Ferenc Múzeum Kongresszusi kitűzővel ingyenesen látogatható (április 19-22. között, hivatalos látogatási időben): MÓRA FERENC MÚZEUM (6720 Szeged, Roosevelt tér 1-3.) A Városi Múzeumot és a Somogyi-könyvtárat

Részletesebben

GRÓF KOHÁRY ISTVÁN MEGYEI TÖRTÉNELMI EMLÉKVERSENY II. FORDULÓ MEGOLDÁSOK

GRÓF KOHÁRY ISTVÁN MEGYEI TÖRTÉNELMI EMLÉKVERSENY II. FORDULÓ MEGOLDÁSOK GRÓF KOHÁRY ISTVÁN MEGYEI TÖRTÉNELMI EMLÉKVERSENY II. FORDULÓ MEGOLDÁSOK 1. középkori kereskedelem (elemenként 0,5 pont) a. Champagne 4 b. Velence 6 c. Firenze 7 d. Flandria 3 e. Svájc 5 2. Angol parlament

Részletesebben

BUDAPEST KATALÓGUS. by urban sidewalker

BUDAPEST KATALÓGUS. by urban sidewalker BUDAPEST KATALÓGUS by urban sidewalker POSZTER impressed by budapest, millenium L/M - keatív papír; XL/L/M/S - vászon impressed by budapest, hot summer L/M - műnyomó papír; XL/L/M/S - vászon impressed

Részletesebben

Megoldókulcs. Várostörténet

Megoldókulcs. Várostörténet Megoldókulcs Várostörténet 3. forduló Kecskemét városának legrégebbi oktatási intézményéhez kapcsolódik a következő feladat. 1. Egészítsd ki a szöveget! Az iskola híres kegyesrendi, más néven piarista

Részletesebben

7/2005. (III. 1.) NKÖM rendelet

7/2005. (III. 1.) NKÖM rendelet A jogszabály mai napon (2015.II.17.) hatályos állapota A jel a legutoljára megváltozott bekezdéseket jelöli. 7/2005. (III. 1.) NKÖM rendelet Budapest és Pannonhalma világörökségi helyszíneinek műemléki

Részletesebben

^4 5zení György tér és környéke részlet J. Hauy helyszínrajza

^4 5zení György tér és környéke részlet J. Hauy helyszínrajza A SZENT GYÖRGY TÉR TOPOGRÁFIAI VÁLTOZÁSAI ^4 5zení György tér és környéke részlet J. Hauy helyszínrajza 1687-ben nyomán ;PíWS«fit......... f... /í Szén? György tér és környéke 1753-ban részlet a Hadtörténeti

Részletesebben

Kedvenc városom Szolnok 2015. Várostörténeti vetélkedő középiskolásoknak 2. forduló Javítókulcs Ajánlott irodalom: 1.) 940 éve

Kedvenc városom Szolnok 2015. Várostörténeti vetélkedő középiskolásoknak 2. forduló Javítókulcs Ajánlott irodalom: 1.) 940 éve Kedvenc városom Szolnok 2015. Várostörténeti vetélkedő középiskolásoknak 2. forduló Javítókulcs Ajánlott irodalom: Hősök voltak mindannyian (URL: hosokvoltak.blog.hu) Jász-Nagykun-Szolnok Megye helyismereti

Részletesebben

KÖNYVISMERET HÁZIDOLGOZAT

KÖNYVISMERET HÁZIDOLGOZAT KÖNYVISMERET HÁZIDOLGOZAT Hunyadi Mátyás, a király Hagyomány és megújulás a királyi udvarban, 1458 1490 Készítette: Gajdáné Fekete Zita Konzulens: Buda Attila PPKE Kiadói szerkesztő I. évfolyam Budapest,

Részletesebben

Vásároljon kombinált jegyet!

Vásároljon kombinált jegyet! Állomástól-állomásig ESZTERGOM NAGYMAROS VÁC DÖMÖS VISEGRÁD TAHITÓTFALU LEÁNYFALU Vásároljon kombinált jegyet! Utazzon hajóval a Dunakanyarba, majd autóbusszal vissza. Mutassa fel a MAHART jegypénztáraiban

Részletesebben

Kerekes Kollégium - Diákbizottsági Képzés Pályázat

Kerekes Kollégium - Diákbizottsági Képzés Pályázat Kerekes Kollégium - Diákbizottsági Képzés Pályázat Tervezett időpont: 2016. 02. 05-07. Helyszín: Szentendre A résztvevők bemutatása: A pályázók az ELTE Kerekes Kollégium Diákbizottsága, illetve a meghívott

Részletesebben

a turisztikai szakma iránt érdeklődőknek 5

a turisztikai szakma iránt érdeklődőknek 5 a turisztikai szakma iránt érdeklődőknek 5 BEVEZETŐ ÉS KÖSZÖNÖM Ezen könyvet a HungarHotels és a Béke Szálloda valamikori dolgozói állították össze, hogy a közös munkának és az együtt megélt napok emlékének

Részletesebben

Cseh paradicsom kirándulás

Cseh paradicsom kirándulás Cseh paradicsom kirándulás A különleges sziklák és homokkövek Kelet-Csehország különleges városai Barlangtúra és más természeti különlegességek Kirándulást, túrázást szeretőknek ajánljuk Utazás időpontja

Részletesebben

Szakmai beszámoló. Pannonia tematikus útvonal c. turisztikai projekt tervezéséhez kapcsolódó szakmai továbbképzés megvalósítása

Szakmai beszámoló. Pannonia tematikus útvonal c. turisztikai projekt tervezéséhez kapcsolódó szakmai továbbképzés megvalósítása Szakmai beszámoló Pannonia tematikus útvonal c. turisztikai projekt tervezéséhez kapcsolódó szakmai továbbképzés megvalósítása (Pályázati azonosító: 204104/1434) A Budapesti Történeti Múzeum Aquincumi

Részletesebben

Kulturális turizmus Magyarországon. Dr. Csapó János PTE TTK FI Turizmus Tanszék

Kulturális turizmus Magyarországon. Dr. Csapó János PTE TTK FI Turizmus Tanszék Kulturális turizmus Magyarországon Dr. Csapó János PTE TTK FI Turizmus Tanszék Fogalom meghatározás A turizmuson belül napjainkban egyre nagyobb szerep jut a kulturális turizmus számára. A jelenség lényegében

Részletesebben

MagyarOK B1+ munkalapok 3

MagyarOK B1+ munkalapok 3 1. A nyaralásról kártyák Csak az a kár, hogy olyan hamar véget ért. Tudod, az egész családom imád túrázni. Régóta terveztük, hogy elmegyünk a Bakonyba, idén meg is tettük. Gyönyörű helyeken jártunk, és

Részletesebben

VEKOP kódszámú Mikro-, kis-, és középvállalkozások versenyképességének növelése Pest megyében Hitelprogramban résztvevő MFB Pontok listája

VEKOP kódszámú Mikro-, kis-, és középvállalkozások versenyképességének növelése Pest megyében Hitelprogramban résztvevő MFB Pontok listája VEKOP-1.2.3-16 kódszámú Mikro-, kis-, és középvállalkozások versenyképességének növelése Pest megyében Hitelprogramban résztvevő MFB Pontok listája Közép-Magyarország Budapest 1015 Budapest Hattyú utca

Részletesebben

2007. június 8-án Stockholmban adták át a 2006-os Europa Nostra Díjakat. A Ferihegyi Repülőtér I. Termináljának felújítása és a New York Palota és

2007. június 8-án Stockholmban adták át a 2006-os Europa Nostra Díjakat. A Ferihegyi Repülőtér I. Termináljának felújítása és a New York Palota és 26. Az EU Kulturális Örökség Díja és Magyarország Az EU Kulturális Örökség Díja és Magyarország 2007. június 8-án Stockholmban adták át a 2006-os Europa Nostra Díjakat. A Ferihegyi Repülőtér I. Termináljának

Részletesebben

Ki tud többet Magyarországról vetélkedő

Ki tud többet Magyarországról vetélkedő Tiszteld a múltat, hogy érthesd a jelent, és munkálkodhass a jövőn. Széchenyi Ki tud többet Magyarországról vetélkedő Téma: Duna, Széchenyi István, Fény 2015. A FÉNY NEMZETKÖZI ÉVE 2016. SZÉCHENYI EMLÉKÉV

Részletesebben

HATÁRTALANUL - FELVIDÉKI TANULMÁNYI KIRÁNDULÁS

HATÁRTALANUL - FELVIDÉKI TANULMÁNYI KIRÁNDULÁS HATÁRTALANUL - FELVIDÉKI TANULMÁNYI KIRÁNDULÁS Krasznahorka, 2017. május 8-12. A kirándulásunk előkészítő szakaszában a hetedikesek megismerkedtek a Felvidék történelmével, jeles személyiségeivel, népművészeti

Részletesebben

Budapest GuestRooms B&B. Budapest GuestRooms Danube Serviced Apartments. Budapest GuestRooms B&B

Budapest GuestRooms B&B. Budapest GuestRooms Danube Serviced Apartments. Budapest GuestRooms B&B Budapest GuestRooms B&B Budapest GuestRooms Danube Serviced Apartments Budapest GuestRooms B&B Vendégházunk a Palotanegyed egy felújított, klasszikus épületében helyezkedik el a város szívében, ahonnét

Részletesebben

Osztályozó- és javítóvizsga Történelem tantárgyból 2015-2016

Osztályozó- és javítóvizsga Történelem tantárgyból 2015-2016 Osztályozó- és javítóvizsga Történelem tantárgyból 2015-2016 A félévi vizsga szóbeli vizsga az első félévre megadott témakörökből. Az év végi vizsga írásbeli vizsga (feladatlap) az egész évre megadott

Részletesebben

Határtalanul! pályázat. Erdély kulturális, történelmi, irodalmi és természeti felfedezése

Határtalanul! pályázat. Erdély kulturális, történelmi, irodalmi és természeti felfedezése Határtalanul! pályázat Erdély kulturális, történelmi, irodalmi és természeti felfedezése időpont: 2014. október 6 - október 8. A tanulmányi kirándulásunk úti célja Erdély volt. 2014. október 6-tól 8-ig

Részletesebben

Így került le a lófarkas lobogó Buda váráról

Így került le a lófarkas lobogó Buda váráról 2011 szeptember 03. Flag 0 Értékelés kiválasztása Még nincs értékelve Értéke: 1/5 Értéke: 2/5 Mérték Értéke: 3/5 Értéke: 4/5 Értéke: 5/5 1684-ben a Habsburg birodalom, Lengyelország és Velence Szent Liga

Részletesebben

S C.F.

S C.F. Ref. 1121 Lionard Luxury Real Estate Via dei Banchi, 6 - ang. Piazza S. Maria Novella 50123 Firenze Italia Tel. +39 055 0548100 Fax. +39 055 0548150 Torino Exkluzív luxusvilla eladó Torinó környékén LEIRÁS

Részletesebben

Intézmények :: Boldog Gizella Általános Iskola és Óvoda (Mohács), Testvérkék Óvoda (Budapest), Szent Angéla Általános Iskola és Gimnázium (Budapest),

Intézmények :: Boldog Gizella Általános Iskola és Óvoda (Mohács), Testvérkék Óvoda (Budapest), Szent Angéla Általános Iskola és Gimnázium (Budapest), Kik a ferencesek? A Ferences Rend 800 éve van jelen a társadalom szolgálatában. Ismert és elismert közösség Magyarországon és világszerte. A Rend elsődleges feladata az evangelizáció, ez ugyanakkor különböző

Részletesebben

Történelmi Veszprém Klasszikus városnézés 2-2,5 órában

Történelmi Veszprém Klasszikus városnézés 2-2,5 órában Történelmi Veszprém Klasszikus városnézés 2-2,5 órában Találkozó: Óváros tér/köd utcai parkoló Időtartam: 2-2,5 óra Ismerkedés Veszprémmel és a várnegyeddel Azoknak ajánljuk, akik előszőr járnak a városban,

Részletesebben

Érd 775 Helytörténeti verseny. I. forduló

Érd 775 Helytörténeti verseny. I. forduló Érd 775 Helytörténeti verseny I forduló 1 Melyik a kakukktojás, és miért? (Több válasz is lehetséges, a helyes válaszok plusz pontot érnek! Nem fogadjuk el azonban azt a választ, hogy Margit vagy Hedvig

Részletesebben

Dél-Csehország (Morvaország) 2015. Sör/kult/túra

Dél-Csehország (Morvaország) 2015. Sör/kult/túra Dél-Csehország (Morvaország) 2015. Sör/kult/túra Augusztus 20. csütörtök Miskolc - Zólyom - Uherský Brod Brno Zólyom Pusztavár: (kult-túra) Már 24. éve folynak archeológiai feltárások a Zólyom melletti

Részletesebben

6500 Baja, Déri Frigyes sétány Budapest, Bajcsy- Zsilinszky Endre út Budapest, Erzsébet krt. 2.

6500 Baja, Déri Frigyes sétány Budapest, Bajcsy- Zsilinszky Endre út Budapest, Erzsébet krt. 2. Megye CIB bankfiók neve Nyitvatartás Cím Kutya behozható Megjegyzés/ kiegészítés Budapest Allee Fiók H: 10.00-18.00 K: 10.00-18.00 Sz: 10.00-18.00 Cs: 10.00-18.00 P: 10.00-18.00 Allee Bevásárlóközpont

Részletesebben

Osztályozó- és javítóvizsga Történelem tantárgyból 2014-2015

Osztályozó- és javítóvizsga Történelem tantárgyból 2014-2015 Osztályozó- és javítóvizsga Történelem tantárgyból 2014-2015 A félévi vizsga szóbeli vizsga az első félévre megadott témakörökből. Az év végi vizsga írásbeli vizsga (feladatlap) az egész évre megadott

Részletesebben

Szempontok a budapesti Várkert-bazár együttese felújítási terveinek elkészítéséhez

Szempontok a budapesti Várkert-bazár együttese felújítási terveinek elkészítéséhez Szempontok a budapesti Várkert-bazár együttese felújítási terveinek elkészítéséhez 1.) Örökségvédelmi szempontok A Várkert-bazár együttese a Királyi Palotához tartozó királyi kertek reprezentatív, Duna-parti

Részletesebben

Iskolakód 2008/2009. S ZÖVEGÉRTÉS 6. év f olyam

Iskolakód 2008/2009. S ZÖVEGÉRTÉS 6. év f olyam Mérei Ferenc Fővárosi Pedagógiai és Pályaválasztási Tanácsadó Intézet 1088 Budapest, Vas utca 8-10. Iskolakód 5 Évfolyam Osztálykód Naplósorszám Nem 2008/2009. S ZÖVEGÉRTÉS 6. év f olyam Az iskola Név:...

Részletesebben

FÜGGELÉKEK. a KÉSZ-hez

FÜGGELÉKEK. a KÉSZ-hez 1 FÜGGELÉKEK a KÉSZ-hez Figyelem: a mellékelt anyag nem része a 16/2000. (VIII. 15.) Kt. sz. rendelettel megalkotott Kerületi Építési Szabályzatnak. Adatai más jogszabályokon, ill. intézkedéseken alapulnak.

Részletesebben

" j e z ő v e e r. s z

 j e z ő v e e r. s z s z " j e z ő v e e r k y " A z é l m é n e E G É S Z N A P O S K I R Á N D U L Á S O K K é r j ü k v á l a s s z o n! Märchenland Meseország Vannak mesék, amelyek életre kelnek, és mi is részeseivé válhatunk!

Részletesebben

Korfu kultúra és fürdőzés Sisi szigetén szeptember

Korfu kultúra és fürdőzés Sisi szigetén szeptember Korfu kultúra és fürdőzés Sisi szigetén 2020. szeptember A Görög-szigetvilág északi szigete számunkra busszal is elérhető távolságban van. Ez a tündöklő ékkő évezredek óta vonzza a különböző kultúrákat

Részletesebben

Országos Szakiskolai Közismereti Tanulmányi Verseny 2011/2012 TÖRTÉNELEM

Országos Szakiskolai Közismereti Tanulmányi Verseny 2011/2012 TÖRTÉNELEM Országos Szakiskolai Közismereti Tanulmányi Verseny 2011/2012 TÖRTÉNELEM I. (iskolai) forduló 2012. február 9. Intézmény neve (bélyegző) Versenyző Pontszám Neve Megye Elérhető Elért 60 Felkészítő tanár

Részletesebben

Osztályozó- és javítóvizsga Történelem tantárgyból

Osztályozó- és javítóvizsga Történelem tantárgyból Osztályozó- és javítóvizsga Történelem tantárgyból 2016-2017 A félévi vizsga szóbeli vizsga az első félévre megadott témakörökből. Az év végi vizsga írásbeli vizsga (feladatlap) az egész évre megadott

Részletesebben

A rejtvényfüzet feladatai: 1. feladat Széchenyi István és kortársai. 2. feladat Keresztrejtvény 18 pont. 3. feladat Magyarázd el!

A rejtvényfüzet feladatai: 1. feladat Széchenyi István és kortársai. 2. feladat Keresztrejtvény 18 pont. 3. feladat Magyarázd el! A rejtvényfüzet feladatai: 1. feladat Széchenyi István és kortársai 10 pont 2. feladat Keresztrejtvény 18 pont 3. feladat Magyarázd el! 10 pont 4. feladat Kutatómunka 10 pont 5. feladat Hírességek 6 pont

Részletesebben

TAMP ÉS CO-TAMP KÖZÖS ÉS NEMZETI VONZÓKÉPESSÉGI PLATFORM

TAMP ÉS CO-TAMP KÖZÖS ÉS NEMZETI VONZÓKÉPESSÉGI PLATFORM TAMP ÉS CO-TAMP KÖZÖS ÉS NEMZETI VONZÓKÉPESSÉGI PLATFORM Nagy András PhD Lechner Nonprofit Kft. http://www.interreg-danube.eu/approved-projects/attractive-danube Project co-founded by European Union funds

Részletesebben

- A hotel területén. - Turizmus

- A hotel területén. - Turizmus - A hotel területén A Panoráma Hotel területén a következő szabadidős tevékenységek aktív végzése lehetséges: fitnesz, úszás, tenisz, futball, lábfoci, kosárlabda, strandröplabda, tollaslabda, pentaque,

Részletesebben

Turizmus. Környezetvédelem a turizmusban. Ökoturizmus. Fenntartható fejlődés

Turizmus. Környezetvédelem a turizmusban. Ökoturizmus. Fenntartható fejlődés Turizmus Környezetvédelem a turizmusban Fenntartható fejlődés Olyan fejlődés, amely képes kielégíteni a jelen szükségleteit anélkül, hogy veszélyeztetné a jövő generációinak lehetőségeit saját szükségleteik

Részletesebben

Magyar joganyagok /2017. (VIII. 18.) Korm. határozat - a Dunakanyar kiemelt t 2. oldal Határidő: első alkalommal december 31-ig, utolsó al

Magyar joganyagok /2017. (VIII. 18.) Korm. határozat - a Dunakanyar kiemelt t 2. oldal Határidő: első alkalommal december 31-ig, utolsó al Magyar joganyagok - 1550/2017. (VIII. 18.) Korm. határozat - a Dunakanyar kiemelt t 1. oldal 1550/2017. (VIII. 18.) Korm. határozat a Dunakanyar kiemelt fejlesztési térség meghatározásáról, valamint a

Részletesebben

Lakcím:. Születési év:.. Egyesületi tagság: Teljesítés módja:..

Lakcím:. Születési év:.. Egyesületi tagság: Teljesítés módja:.. CSEPEL HALÁSZTELEK: SZ.SZENTMIKLÓS: SZIGETHALOM: TÖKÖL: SZIGETCSÉP: SZ.SZENTMÁRTON: SZIGETÚJFALU: RÁCKEVE: SZIGETBECSE: MAKÁD: Név: Lakcím:. Születési év:.. Egyesületi tagság: Teljesítés módja:.. Túrázás

Részletesebben

A Duna mente örökségi potenciálja

A Duna mente örökségi potenciálja A Duna mente örökségi potenciálja az EuroVelo 6 kerékpárút a Duna mentén (Rajka Budapest) régészeti szempontból Jövőkép a Duna mentén, Rajka Budapest workshop 2014. május 30. Újlaki Zsuzsánna főosztályvezető-helyettes

Részletesebben

B E S Z Á M O L Ó. A Múzeumok Éjszakája rendezvényről a Gödöllői Városi Múzeumban

B E S Z Á M O L Ó. A Múzeumok Éjszakája rendezvényről a Gödöllői Városi Múzeumban B E S Z Á M O L Ó A Múzeumok Éjszakája rendezvényről a Gödöllői Városi Múzeumban Gödöllőn évek óta hagyomány, hogy a Múzeumok Éjszakájának programsorozatát városi összefogásban valósítjuk meg. Tehát nemcsak

Részletesebben

Zalaegerszegi Diákkonferencia 2013. 4. 19-21.

Zalaegerszegi Diákkonferencia 2013. 4. 19-21. Zalaegerszegi Diákkonferencia 2013. 4. 19-21. Péntek reggel az iskola udvarról indultunk az Igazgató Úrral, Csák tanár úrral és diák társammal Szőke Szilviával. Hosszú út elébe néztünk, pontosan még mi

Részletesebben

KerekEmese 2015/2016 I. forduló CSEMETE Beküldési határidő: 2015. Dec. 07.

KerekEmese 2015/2016 I. forduló CSEMETE Beküldési határidő: 2015. Dec. 07. Az idei első fordulóban Magyarország Nemzeti Emlékhelyeivel kapcsolatos feladatokat kell megoldanotok. Ezek az emlékhelyek történelmünk meghatározó helyszínei, amely a magyar nemzet, illetve a magyar és

Részletesebben

London-Oxford-Stonehenge - augusztus (6 nap) Irányár: Ft/fo

London-Oxford-Stonehenge - augusztus (6 nap) Irányár: Ft/fo London-Oxford-Stonehenge - augusztus (6 nap) Irányár: 109.900.-Ft/fo London-Windsor-Oxford-Stonhenge-Salisbury / 6 nap 2016. augusztus 30-szeptember 04. 1. nap Békéscsaba-Budapest-Bécs-Köln Találkozás:

Részletesebben

TÖRTÉNELEM, TÁRSADALMI ÉS ÁLLAMPOLGÁRI ISMERETEK OSZTÁLYOZÓ VIZSGA ÉS JAVÍTÓVIZSGA. Időtartam 60 perc 15 perc Elérhető pontszám 50 pont 30 pont

TÖRTÉNELEM, TÁRSADALMI ÉS ÁLLAMPOLGÁRI ISMERETEK OSZTÁLYOZÓ VIZSGA ÉS JAVÍTÓVIZSGA. Időtartam 60 perc 15 perc Elérhető pontszám 50 pont 30 pont TÖRTÉNELEM, TÁRSADALMI ÉS ÁLLAMPOLGÁRI ISMERETEK OSZTÁLYOZÓ VIZSGA ÉS JAVÍTÓVIZSGA 1 A vizsga részei írásbeli szóbeli Írásbeli Szóbeli Időtartam 60 perc 15 perc Elérhető pontszám 50 pont 30 pont Írásbeli

Részletesebben

A vizsgafeladat ismertetése:

A vizsgafeladat ismertetése: A vizsgafeladat ismertetése: A szóbeli vizsga központilag összeállított kérdései az alábbi témaköröket foglalják magukba: A turizmus rendszere, működése, szereplői, fajtái A magyar és a nemzetközi gasztronómia

Részletesebben

A GOODWILL CONSULTING KFT. ÜGYFÉLKÖRÉBE TARTOZÓ TESTVÉRVÁROSI KAPCSOLAT KIALAKÍTÁSÁRA NYITOTT BOLGÁR TELEPÜLÉSEK

A GOODWILL CONSULTING KFT. ÜGYFÉLKÖRÉBE TARTOZÓ TESTVÉRVÁROSI KAPCSOLAT KIALAKÍTÁSÁRA NYITOTT BOLGÁR TELEPÜLÉSEK A GOODWILL CONSULTING KFT. ÜGYFÉLKÖRÉBE TARTOZÓ TESTVÉRVÁROSI KAPCSOLAT KIALAKÍTÁSÁRA NYITOTT BOLGÁR TELEPÜLÉSEK HISARYA Hisarya Bulgária közepén helyezkedik el, a fővárostól kb. 180 km távolságra. Lakossága

Részletesebben

Határtalanul! Az áprilisi találkozás alkalmával, a gútaiak megérkezését követően közösen bejártuk Ráckeve nevezetességeit.

Határtalanul! Az áprilisi találkozás alkalmával, a gútaiak megérkezését követően közösen bejártuk Ráckeve nevezetességeit. Határtalanul! Az Ady Endre Gimnázium 2012 ben pályázatott nyújtott be a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. által hirdetett Határtalanul! program gimnáziumok közötti együttműködésben megvalósuló programjára.

Részletesebben