Az 1985-ben kezdődő másfél évtizedben, Oroszországban a külpolitika feltételrendszere

Régi és új elemek az orosz külpolitikai gondolkodásban Gorbacsovtól Jelcinig Gecse Géza Az 1985-ben kezdődő másfél évtizedben, Oroszországban a külpolitika feltételrendszere drasztikusan megváltozott. Míg a nyolcvanas években a Szovjetunió még a világ második legnagyobb szuperhatalma volt, az 1985 és 1991 közötti Gorbacsov-időszak e szuperhatalmi lét felmorzsolódásának az időszaka. 1 1992-től kezdődően, amikor Jelcin immár lényegében egyedül vezeti az országot, Oroszország a korábbi szovjet államnál lényegesen kisebb jelentőségű hatalommá válik, és Vlagyimir Putyin 2000-es hatalomra jutása ezt a folyamatot csupán mérsékelni képes. 2 Oroszország XX. századi történelmében ekkora mértékű törést az első világháború, illetve az utána következő forradalom és a polgárháború idézett csak elő. A Mihail Gorbacsov nevéhez köthető glasznoszty, vagyis nyilvánosság, nyíltság politikája nem új keletű fogalom. Ez a XIX. századból származó szó 3 nem kis mértékben járult hozzá 1985 után a szovjet ideológia monopolhelyzetének a felszámolásához. Később ennél is színesebbé válik a kép: az 1990-es évek elejére nemcsak az 1917 előtti, hanem a XX. század közepétől emigrációba kényszerített orosz gondolkodók külpolitikai elképzelései is sorra megjelenhettek, immár a szülőföldjükön. Azért szerencsés, ha régiek -nek vagy régi-újaknak nevezzük őket, mert a gorbacsovi glasznosztyot megelőzően reakciósnak s ezért hivatalból üldözendőnek számítottak, így az orosz közvélemény számára hoszszú idő után csupán ezekben az években, oroszországi újramegjelentetésük után váltak valóban hozzáférhetővé. 4 A Gorbacsov-éra (1985 1991) A XX. század meghatározó ideológiái közül a kommunizmus és a liberalizmus közös abban, hogy mindkettő elfogadja a közös emberi természet létezését. 5 Mindkét ideológia alapvetően materialista elvekből indul ki, a kommunizmus ezért akkor bukott meg, amikor állampolgárainak nemhogy a megígért földi mennyországot nem tudta biztosítani, hanem hiánygazdaságával a civilizált hétköznapokat sem. 6 2006. tavasz nyár 191

Gecse Géza Nem ért váratlanul ez senkit, hisz így volt már az 1970-es évek Szovjetuniójában is, de a helyzet 1979 végétől vált lényegesen rosszabbá, amikor Moszkva katonákat küldött Afganisztánba, a bevonulásból ugyanis rövidesen jókora háború kerekedett, amelyet már nem lehetett gyorsan lezárni. 7 A Kremlnek további kellemetlenséggel járt, hogy megválasztása után Ronald Reagan amerikai elnök a Gonosz Birodalmaként 8 jellemezte a Szovjetuniót, amelyet főként gazdasági eszközökkel kívánt térdre kényszeríteni. Csillagháborús programjának egyik fő célja az volt, hogy az Amerikai Egyesült Államoknál fejletlenebb gazdasági viszonyok között élő orosz társadalom a fegyverkezési versenybe belerokkanjon. 9 A XX. század orosz történelme egészen Leonyid Brezsnyev haláláig azt a tételt lát - szott alátámasztani, hogy a vezetői megbízatás a Szovjetunióban hosszú időre szól. 1982 vége és 1985 márciusa között ez a tétel megdőlt, hiszen viszonylag rövid idő alatt három szovjet pártfőtitkárt kellett eltemetni. 10 Az 1985-ben hatalomra került új szovjet vezető, Mihail Gorbacsov érzékelte a Szovjetunió súlyos gondjait, és bár kezdetben még méltatta Sztálin szerepének egészét, 1986- ban a szovjet sajtó már tömegével közölt bíráló cikkeket a sztálini korszak bűneiről, ami azért hatott a meglepetés erejével, mert hasonló esetre 1964 óta nem volt példa. 11 Gorbacsov jelszavai közül az első, az uszkorenyije, vagyis a gyorsítás volt, 12 amelynek nem volt sok köze a reformhoz, hisz magához a struktúrához nem kívánt hozzányúlni, ilyen értelemben tehát rendszer-átalakítási kísérletnek sem tekinthető. Ennek ellenére már ezek a kezdeti lépések is igen nagy nemzetközi érdeklődést váltottak ki. 13 Hogy országa kiléphessen a nemzetközi elszigeteltségből, a párt első embere új politikai gondolkodás meghonosítására tett kísérletet. Lemondott többek között a proletár internacionalizmusról, és abból indult ki, hogy megszűntek a tömbök, a világ egységessé vált. 14 A gazdasági reform koncepcióját az 1987. júniusi SZKP központi bizottsági ülésen fogalmazták meg. 15 Utoljára és viszonylag későn fogtak a Szovjetunió politikai rend - szerének reformjába 1989 1990 folyamán. 16 1989 február közepére a szovjet hadsereg kivonult Afganisztánból. 17 Ekkorra azonban már a Szovjetunió politikai reformja együtt járt a párt hatalmának a kikezdésével is. 1990 márciusában Gorbacsovot megválasztották ugyan a Szovjetunió államelnökének, de a balti államok szinte ezzel egy időben kinyilvánították a függetlenségüket. Hegyi Karabahban, Grúziában és Moldáviában pedig fegyveres konfliktusok robbantak ki. Az ország magterülete sem maradt nyugodt: Oroszország is megalakította a saját kommunista pártját. 18 A tárgyalt időszakban párhuzamos hatalmi struktúra kialakulásának lehetünk a tanúi. Hiába küldött már 1990 áprilisában ultimátumot Gorbacsov a litván parlamentnek, májusban hiába érvénytelenítette az Észt Legfelsőbb Tanács döntését a függetlenségről, a baltiakat nem sikerült lecsillapítania. A szovjet hatóságok 1991 januárjában Vilniusban fegyvereseket vetettek be a litvánok ellen. A februári népszavazáson a litvánok a köztársaságnak a Szovjetuniótól való elszakadása mellett 192 Külügyi Szemle

Régi és új elemek az orosz külpolitikai gondolkodásban Gorbacsovtól Jelcinig döntöttek. Márciusban Lettország, áprilisban Grúzia követte példájukat. Logikus, hogy az említett államok bojkottot hirdettek a március 17-i népszavazásra. 19 1991. júniusában megtartották az első szabad választásokat Oroszországban, és Borisz Jelcint az Orosz Föderáció elnökévé választották. 20 A Varsói Szerződés államairól (köztük Kelet-Németországról) már 1989-ben lemondott Moszkva, s 1990 folyamán ezekben az országokban mindenütt szabad választásokat tartottak. 21 Ennek ellenére a Szovjetunióból kiválni szándékozó köztársaságok mozgalma annyira felbőszített az SZKP vezetői közül néhányat, hogy a rend helyreállítására 1991. augusztus 19-én fegyveres puccsot szerveztek az orosz fővárosban, miközben Gorbacsov a Krímben nyaralt. A szovjet pártfőtitkárnak Borisz Jelcin, pontosabban a közben párhuzamosan kialakított orosz vezetés sietett a segítségére. Jelcin lesz majd az is, aki 1991. december 8-án, Sztanyiszlav Suskevics fehérorosz és Leonyid Kravcsuk ukrán elnökkel áldását adja a Független Államok Közösségének megalakítására, kihúzva ezzel a szőnyeget Gorbacsov lába alól, aki azt, hogy nincs mit csinálnia immár a Kremlben, csupán 1991. december 25-én látta be, s akkor le is mondott. Ezzel formálisan is megszűnt a Szovjetunió. 22 Végeredményét tekintve az amerikai Francis Fukuyama védelmi modernizációként jellemezte a gorbacsovi reformot, az átépítést (orosz nevén a peresztrojkát), amelynek egyik fontos eleme volt a korábban már említett glasznoszty. 23 A glasznosztypolitika egyik maradandó eredménye, hogy kiadták, illetve újra megjelentették olyan szerzők műveit, amelyeket korábban nem lehetett vagy nem volt szabad olvasni. A peresztrojka, illetve a Jelcin-korszak publicistái jelentős mértékben támaszkodtak rájuk munkáikban. A legjelentősebb külpolitikai irányzatok Részben az ortodoxia hagyományára épülve jött létre a XIX. század folyamán a pán - szlávizmus oroszországi változata, amelynek tartalma az első világháborúig tartó évek során módosult. Ez volt az a külpolitikai iskola, amelynek tanításait követve Oroszor - szág belépett az első világháborúba, és a második világháború idején és utána is használt belőle bizonyos elemeket. 24 Az elmélet legjelentősebb kidolgozói Mihail Pogogyin, az Akszakov testvérek, Fjodor Dosztojevszkij, Mihail Katkov, Nyikolaj Danyilevszkij, Alekszandr Sztronyin, Rosztyiszlav Fagyejev, Oreszt Miller, Vlagyimir Lamanszkij, Alekszandr Kirejev voltak. Műveik közül rendszerezettsége és kidolgozottsága miatt érdemes a figyelmet felhívni Nyikolaj Danyilevszkij Oroszország és Európa, valamint Alekszandr Sztronyin A politika mint tudomány című könyvére. Társadalmi támogatottsággal rendelkező külpolitikai iskolává az irányzat a krími háború kudarca után, az 1850-es évek második felétől válhatott. Sajátságos átmenetet képez a pánszlávizmusból egy másik iskola felé Fjodor Dosztojevszkij és Konsztantyin Leontyev tevékenysége. 2006. tavasz nyár 193

Gecse Géza A következő szempontok miatt érdemes az említett XIX. századi gondolkodókkal itt foglalkozni: a) valós súlyánál jelentősebb kudarcként dolgozták fel a krími háborús vereséget, ráadásul ideológiájuk utána alakult irányzattá. 25 b) Oroszországnak missziót elsősorban Európában szántak, tehát külpolitikai célkitűzéseik főként kontinensünkhöz kötik őket. c) A Szovjetunió majdnem akkora volt, mint a cári Oroszország, vagyis a földrajzi kiindulási alap hasonló. d) A második világháború idején, illetve az után a szovjet állam használta az említett szerzők külpolitikai örökségét. A másik karakteres orosz külpolitikai irányzat az eurázsiaiaké, akiket az eurázsiai imperializmus kidolgozóiként is szokás emlegetni. Nyikolaj Trubeckoj, Pjotr Szavickij, Georgij Vernadszkij és Lev Gumiljov munkáinak nagyobbik része emigrációban főként a két világháború közötti Európában és az amerikai kontinensen jelent meg, Oroszországban viszont csak az 1980-as évek végétől kezdve juthatott hozzájuk a szélesebb orosz közvélemény. A pánszlávizmus A tárgyalt korszak újrafelfedezettje Nyikolaj Danyilevszkij. Oroszorszország és Európa [Rosszija i Jevropa] című műve először 1869-ben Szentpéterváron jelent meg. 26 Orosz földön elsőként hirdette a kétpólusú világ szükségességét, amelynek egyik pólusát Oroszországban, a másikat pedig az Amerikai Egyesült Államokban vélte felfedezni. Danyilevszkij szerint e két állam volt hivatva megteremteni a világ harmonikus egyensúlyát. A könyvet amelyet a pánszlávizmus bibliájának is neveztek, az olasz és az északnémet egység friss létrejötte ihlette. Danyilevszkij pánszlávizmusát olyan szellemi irányzatként jellemezhetjük, amely az Európa feletti orosz hegemónia megteremtésében erőteljesen kívánt támaszkodni az Osztrák Magyar Monarchia és az akkori Oszmán Birodalom, vagyis Közép-Európa és a Balkán szláv népeire. Ebből következik, hogy a nem szláv vagy ellenségesnek tekintett népeknek (ilyenek voltak a magyarok, illetve a lengyelek) nem tudott igazán semmit sem ígérni. 27 Nem tekinthető természetellenesnek, hogy nemcsak ő, hanem az orosz pánszlá vok általában e szövetség működését orosz vezetéssel képzelték el. Tudományos igénye, az orosz birodalmi gondolat színvonalas kifejtése lehetett az oka Danyilevszkij tartós oroszországi népszerűségének, hisz az Oroszország és Európa 1895-ig összesen öt kiadást ért meg. Oroszországban Danyilevszkijt megelőzően nemcsak Mihail Pogogyin, Alekszej Homjakov, az Akszakov testvérek (Konsztantyin és Ivan) és Jurij Szamarin írt Európa szláv szempontok szerinti újjászervezésének szükségességéről, 28 hanem hogy csak az oroszoknak kitüntetett szerepet szánó, nagyobb összefoglaló műveket említsük a 194 Külügyi Szemle

Régi és új elemek az orosz külpolitikai gondolkodásban Gorbacsovtól Jelcinig szlovák Ljudovit Stur 29 és a később Szerbiában harcoló Rosztyiszlav Fagyejev tábornok is. Alekszandr Sztronyinról pedig azért sem szabad megfeledkeznünk, mert amellett, hogy erősen hatott rá Danyilevszkij, tőle eltérően értelmezte azt, ami Európában történt, és a receptje is más volt, amit a bajok orvoslására ajánlott. 30 Ami a Zarja nevű szentpétervári folyóiratban 1869-ben folytatásokban megjelenő Oroszország és Európában az említetteken kívül alapjában véve új volt, hogy Danyilevszkij a tervezett kelet-európai szláv szövetséget alkotó népeket, illetve államokat nem kívánta közvetlenül Oroszországhoz csatolni. Úgy gondolta, hogy az Oszmán- és a Habsburgbirodalom elpusztítása után a területükön létrehozott államok laza szövetségi szálakkal kötődnek majd az Orosz Birodalomhoz, és erre a kelet-európai államszövetségre támaszkodva biztosítható az Európa fölötti orosz hegemónia, és ennek köszönhetően Oroszor - szág az Amerikai Egyesült Államokkal az egész világon meg tudja teremteni a világ harmonikus erőegyensúlyát. Mérsékelt világuralomról van tehát itt szó, bár el kell ismernünk: a kortársak számára a könyv alapvetően mást üzent, hisz a két év múlva Péterváron külön kötetként megjelent Oroszország és Európa Oroszországban nem ekkor (vagyis 1871-ben) hanem az 1877 78-as orosz török háború során, illetve Danyilevszkij 1885-ben bekövetkezett halála után, 1888-ban, illetve 1889-ben vált igazán népszerűvé. 31 A XIX. század második felének egyik termékeny és bevallottan reakciós alkotója Konsztantyin Leontyev saját korában nem volt annyira népszerű, mint Gorbacsov és Jelcin idején. Az orosz diplomáciai szolgálatban is álló Konsztantyin Leontyev az 1860-as években a pánszlávoktól indult, de programjában egy velük élesen szakító külpolitikai irányzatot készített elő, főként az 1870-es évek második felétől. Konsztantyin Leontyev A pánszlávizmus és a görögök [Panszlavizm i greki] című cikkét 1873-ban, vagyis az 1870 és 1872 közötti, a konstantinápolyi görög egyházi vezetéssel a bolgár önálló egyházmegyei vezetésért vívott, bolgár győzelemmel végződő konfliktus után írta. Leontyev említett írása pánszláv munkának tekinthető, hisz igen röviden és hatásosan fejti ki, hogy Oroszország mire számíthat e térségben. 32 Az említett ortodox belviszály Leontyevet korábbi elképzeléseinek a felülvizsgálatára késztette, és e tanulmánya az első, amelyben mást mond, mint amit korábban állított. Az 1880-as években közölt cikkei pedig már arról tanúskodnak, hogy pontosan felismerte: a különböző szláv nemzeti közösségek külön nemzetek. Ez addig legalábbis az oroszoknak nem volt egyértelmű. Leontyevnek nem voltak illúziói sem a pán - szlávok feltételezte délszláv, sem pedig a csehszlovák nemzet egységét illetően sem. Ideologikus imperializmus Konsztantyin Leontyev 1878-as Templom és egyház című tanulmánya Fjodor Dosztojevszkijnek az ugyanebben az időszakban írt cikkeivel párhuzamosan méltán tekinthető az eurázsiai irányzat szellemi előkészítőjének. 2006. tavasz nyár 195

Gecse Géza Míg Leontyev két évvel korábban írt egyik cikkében a szláv származást és az ortodox hitet tartotta az orosz államiság alapjának, 33 1878-as cikkében a származást már elha - nyagolható tényezőként értékelte: Ha Tibetben vagy Bengáliában a mongolok vagy hinduk szilárd és bölcs ortodox egyházi vezetés alatt élnének, akkor nekünk a szláv mag szilárd fegyelme érdekében ezt a mongol vagy hindu egyházvezetést előnyben kellene részesítenünk, akár egy egész milliónyi liberális intelligenciával rendelkező szláv népességgel szemben! 34 A XX. századi orosz eurázsiai imperializmus szellemi előkészítőjének tekinthető Konsztantyin Leontyev munkásságának egyik fő tanulsága, hogy ő már nem gondolja úgy, hogy pusztán az etnikai rokonság elegendő lesz a különböző szláv népeknél ahhoz, hogy Oroszország számíthasson rájuk külpolitikai céljainak megvalósításában. A szorosabb ideológiai kötődés szükségszerűségét hangsúlyozza, sőt ennek oltárán hajlandó lenne akár az etnikai rokonság eszméjét is feláldozni. Munkásságának vége felé tehát Konsztantyin Leontyev nem pusztán eltávolodik a klasszikus pánszláv elképzelésektől, hanem kifejezetten szembekerül velük. Figyelmének központjában viszont javarészt továbbra is Európa marad, nem így Dosztojevszkijnél, akivel viszonylag sokat vitatkozik is. Ázsia Oroszország Amerikája Fjodor Dosztojevszkij Az író naplója [Dnyevnyik piszatyelja] című folyóiratát 1876 és 1881 között jelentette meg. Utolsó számát a regényíró és publicista 1881-ben már nem láthatta, mivel csak a halála utáni napokban jelent meg, viszont igazi népszerűséget hozott neki minden lapszám. 35 1875-ben Boszniában felkelés tört ki, 1876-ban a bolgárok fogtak fegyvert, de a felkelést májusban a törökök kegyetlenül leverték. 1876 nyarán Szerbia és Montenegró üzent hadat a portának, de annak ellenére, hogy külföldről is érkezett segítség (orosz tisztek jelentkeztek a szerb hadseregbe), Isztambul gyors sikert tudott elérni. A pétervári és moszkvai újságokban valóságos sajtóhadjárat indult, amelynek következtében 1877 áprilisában megszületett az Oszmán Birodalom elleni orosz hadüzenet, majd 1878-ban az orosz győzelem. Az 1878. márciusi San Stefano-i béke, majd 1878 nyarán a berlini kongresszus mérföldkőnek számít az orosz nemzettudat szempontjából is. 36 A tárgyalt időszakban Dosztojevszkij nézetei azért érdekesek, mert egyszerre támadta a törököket és a Nyugatot, s bírálata különbözik attól, amit a többi orosz gondolkodótól megszokhattunk. Dosztojevszkij szerint a racionális Nyugat válságából pravoszláv vallásával Oroszország jelentheti a kivezető utat. a katolicizmus elárulta Krisztust, és feláldozta az evangéliumi szeretet tanát, így a materializmus, a szocializmus, a teljes istentelenség előkészítőjévé vált. Így kerül a szocializmus és a katolicizmus közös nevezőre. Az író leginkább Franciaországot gyűlölte, amely egyaránt fészke a katolikus konspirációnak és a szocializmusnak Mivel az igazi németnek a legnagyobb ellenség a szocializmus és a katolicizmus, a németek számára a legjobb szövetséges az ortodox Oroszország. A németek terjeszked- 196 Külügyi Szemle

Régi és új elemek az orosz külpolitikai gondolkodásban Gorbacsovtól Jelcinig hetnek nyugat felé, míg az oroszok ugyanezt keleten teszik. A reakció győzelme [ezért Dosztojevszkijnél] egyet jelentett Konstantinápoly orosz birtoklásával. 37 1877 78 folyamán Dosztojevszkij számol azzal, hogy Konstantinápolyt sikerül Oroszor - szághoz csatolni. Ennek elmaradása és a berlini kongresszus mérsékelt eredményei, éppúgy mint pánszláv kortársainak többségét, csalódással töltötték el. A Dnyevnyik piszatyelja utolsó számában már úgy gondolja, hogy Ázsián keresztül kell menetelni, amely kerülőút a Nyugattal szemben kialakítandó fölény ösvényén. Ázsia segítségével Oroszország elég erős lesz ahhoz, hogy világtörténelmi hivatását teljesítse. Ázsia Oroszország Amerikája lesz. 38 Az említett szerzők tevékenysége ellenére külpolitikai kérdésekben a XIX. század folyamán alapvetően a szlavofil-nyugatos megosztottság, illetve ennek a pánszlávizmusban való ötvöződése volt a meghatározó. Szlavofilek, nyugatosok, a pánszlávizmus és a földrajzi tér A szlavofilekkel hadakozó nyugatos irányzat alaptézise az 1840-es években az volt, hogy Oroszország csupán elmaradottságában különbözik (Nyugat-)Európától. Ezért érdekes, hogy az irányzathoz tartozó Szergej Szolovjov, Lev Mecsnyikov és Vaszilij Kljucsevszkij írásai a földrajzi tényező döntő befolyását hangsúlyozzák a moszkvai, illetve a pétervári központú állam életében. 39 Tagadhatatlan, hogy az 1850-es, 60-as években a pánszlávok derékhadát a szlavofilek adták, de ugyancsak pánszlávvá vált az 1860-as évek egyik legbefolyásosabb főszerkesztője, a nyugatos Mihail Katkov is, aki népszerűségét a lengyel felkelés idején írt brutális lengyelellenes cikkeivel szerezte. Katkov volt az államnacionalista doktrína talán leghatásosabb népszerűsítője, míg Alekszandr Sztronyin A politika mint tudomány [Polityika kak nauka] (1870) című könyv szerzője, a doktrína legjobb rendszerbe foglalója. Ráadásul Sztronyin könyvének éppen geopolitikai értelemben alapvetően más az üzenete, mint Danyilevszkij Oroszország és Európájának, hisz Amerika-barátsága mellett ő nemcsak Európa egy részének, Kelet-Európának, hanem egész Európának a meghódítására készül, igaz, csak hosszú távon. Rövid távon orosz kortársai többségéhez hasonlóan a németekkel való együttműködés híve. Sztronyin politikája Gorbacsov és Jelcin idején az orosz olvasóközönség kevésbé fedezte fel Alekszej Sztronyin munkásságát, pedig a maga korában Danyilevszkij, illetve Leontyev munkásságához sok szálon kapcsolódott. Sztronyin Danyilevszkij germán román és szláv görög Európa-felosztásától eltérve nem kultúrtörténeti típusokra, hanem nemzeti kultúrákra osztja Európát. Az Egyesült Államokkal azért nem foglalkozik, mert egyértelmű előtte, hogy az a jövő országa. Az európai országok közül korábbi súlyából Franciaország veszített jelentőségéből a leginkább. 40 2006. tavasz nyár 197

Gecse Géza Párhuzamot vont Moszkva és Berlin zsenialitása között erénynek tudva be, hogy mindkét állam etnikai alapszövete kevert. Sztronyin nem tekintette erénynek, hogy Oroszországban önkényuralom van, ezt a tatár hódítás következményének, kényszerű örökségének tartotta. Világképében nem jutott olyan jelentős szerep a szláv népeknek, mint a pánszlávizmus etnocentrikus változatának híveinél. Ő a világuralom szükségszerű megszerzése felé vezető úton elsősorban az orosz állam erejére kívánt támaszkodni, és mint valami mellékes tényezőt említette: Bizonyára harcaink közben eredeti célkitűzéseinken túl jutunk a Kárpátok, a Duna, a Rajna mögé el egészen az Atlanti-óceánig. 41 A geopolitika megjelenése Európában A klasszikus geopolitika megalapítói: a brit Sir Halford J. Mackinder, a svéd Rudolf Kjellén, a német Friedrich Ratzel és a francia Vidal de la Blache a XIX. és a XX. század fordulóján jelentették meg alapműveiket, amelyekben a földrajzi környezet és a politika viszonyára vonatkozóan állapítottak meg törvényszerűségeket. 42 A magyarul megjelent orosz geopolitikai szöveggyűjteményt egy éve összeállító Ljubov Siselina szerkesztő bevezető soraiban a következő megállapítással találkozunk: A nemzetpolitika az orosz geopolitika egyik központi témája. 43 A mondat megfordítva sokkal pontosabban adja vissza a valóság lényegét: A geopolitika az orosz nemzetpolitika egyik központi témája. Ez a megállapítás napjaink Oroszor - szágára még a múlt század tapasztalatainál is jobban illik. Klasszikus orosz geopolitika A századforduló utáni Oroszországban Venyiamin Szemjonov-Tyan-Sanszkij egyike volt azoknak, akik nagy szakértelemmel hódoltak e diszciplinának, és megállapításai annak ellenére, hogy 1915-ben jelentek meg ma is időszerűek. Részletesen ismerteti az orosz Távol-Kelet etnikai értelemben vett sérülékenységét, 44 illetve arra talál meggyőző érveket, hogy miért van szüksége Oroszországnak Konstantinápolyra, valamint a tengerszorosokra. Ez a szinte már-már monomániás hevület Dosztojevszkijtől kezdve csaknem mindegyik orosz szerzőre jellemző, és mint alapjában véve pánszláv programmal csak az első világháborús vereség után számolnak le vele az eurázsiai iskola képviselői. A cári rend - szer bukása és a bolsevik Oroszország megszületése nélkül aligha került volna erre sor. A bolsevikoknak azért nem kellett ezzel a külpolitikai irányzattal bíbelődniük, mert az első világháború után büszkén vallották, hogy semmi közük a cári Oroszország külpolitikai hagyományaihoz, 45 ők az egész világon fogják megvalósítani a proletárdiktatúrát. Ivan Szolonyevics, Pjotr Szavickij, Nyikolaj Trubeckoj, Georgij Vernadszkij és Lev Gumiljov viszont kivétel nélkül a bolsevizmus mint politikai rendszer ellenségei voltak. A Szovjetunióból 1922-ben kiutasított monarchista Ivan Iljin például így vall erről: 198 Külügyi Szemle

Régi és új elemek az orosz külpolitikai gondolkodásban Gorbacsovtól Jelcinig Az orosz kommunista forradalom az európai szellemi rothadás gyümölcse a Nyugat halálos ajándéka volt Keletnek, aztán az egész világnak. 46 Iljinhez hasonlóan a szintén fehéremigráns Ivan Szolonyevics majd Argentínában írja meg főművét, az őt korban megelőző szerzőktől eltérően nem tagadja meg az orosz hódítást: A hódító országok közül Oroszország az első helyet foglalta el: huszonkétmillió négyzetverszta nem pottyan le csak úgy az égből 47, és bár a Lenineket és a Sztálinokat idejében fel kell akasztani, a következtetése az, hogy Sztálin 1947-ben nem tudott másként cselekedni, mint ahogy cselekedett. ( ) Magyarország, Lengyelország vagy a többi kiürítése azt jelentette volna, hogy Magyarországon, Lengyelországban vagy egyebütt a kommunista hódítókkal szemben határtalan gyűlöletet tápláló kormányok és hadseregek jöttek volna létre. 48 ( ) Keresztet vethettek volna a világforradalomra, és várhatták volna az egész világ kapitalista konszolidációját amely végső soron torkon ragadta volna a világforradalmi söpredék orosz osztagát valamennyi kommunistát, enkávédést, keretlegényt és hóhért. 49 Végkövetkeztetése ezek után rendkívül meglepőnek tűnik: a szovjetek utáni Oroszországnak könyörtelenül centralizált és irgalmat nem ismerő hatalomra lesz szüksége. Az eurázsiaiak, akiket úgy ismernek, hogy főként Szófiában, Belgrádban, Berlinben, Prágában és Párizsban munkálkodtak, és létezésük kifejezetten az emigráns léthez kötődik, sem gondolkodtak alapvetően másként a szovjetrendszerről, mint az imént idézett szerzők. Aki közülük nem volt elég ügyes vagy szerencsés, úgy járhatott, mint a Prágában élő Pjotr Szavickij: ő a cseh főváros felszabadulása után tíz évet töltött különböző szovjet lágerekben, pedig írásai lényegében a szovjetrendszer létjogosultságát támasztották alá. A húszas években ugyanazt állítja, amit a bolsevikok: alaptalan a szláv-orosz világról mint kulturális egészről beszélnünk [mert] nem szlávok és nem turániak vagyunk, hanem oroszok. Az eurázsiaiak érvei címmel 1933-ban írja: Az orosz forradalom leszámolt a magát Európának tekintő Oroszországgal A kommunista hatalom az egészséges és alkotó eurázsiai hagyományokhoz kapcsolódik azzal, hogy szabadságot és teret ad Eurázsia sok különféle nyelvének a használatához és fejlődéséhez. 50 Az orosz történelemben nagy szerepet betöltő tatárjárásról lényegében Nyikolaj Trubeckojjal együtt állítja, hogy tatár uralom nélkül nem lett volna Oroszország. Sőt, Trubeckoj számára az sem okoz problémát, hogy a moszkvai államot Dzsingisz kán örökösének tekintse. Élesen szemben áll a pánszlávizmussal, amely az oroszosítással együtt [sic!] a birodalmi Oroszország történelmi hagyományainak teljes elárulása volt, s a szovjethatalmat nem tekinti alapvetően másnak, mint a Romanovok nemzetellenes monarchiáját megdöntő rezsimnek. 51 Pusztán az említett idézetek érzékeltetik az alapellentmondást: bár az eurázsiaiaknak nem volt alapvetően ínyükre mindaz, ami Szovjet-Oroszországban történt, végkövetkeztetéseikben mégiscsak be kellett látniuk, hogy azt, amit eredetileg ők találtak ki, végül is a Szovjetunió valósította meg. Ennek nagy szerepe volt abban, hogy a harmincas években válságba került az irányzat. 2006. tavasz nyár 199

Gecse Géza A Trubeckoj-utód, az Egyesült Államokba emigráló Georgij Vernadszkij, illetve a Szovjetunió lágervilágát megjárt Lev Gumiljov írásainak többsége később született. 52 Új orosz geopolitika Alekszandr Dugin esetében nyugodtan beszélhetünk új orosz geopolitikáról, és ne feledjük, hogy a geopolitikának mint oroszországi fogalomnak az elterjesztéséhez nagymértékben járult hozzá a Liberális Demokrata Párt elnöke, Vlagyimir Zsirinovszkij, aki az 1993. decemberi választásokon pártjával igen sikeresen szerepelt. 53 Dugin elismeri, hogy összeomlott a szovjet amerikai kétpólusú rendszer, de ennek ellenére amellett tör lándzsát, hogy ilyenre mégis szükség van. 54 Mackinder frazeológiáját követve az úgynevezett parti területeket kívánja Oroszország szövetségesévé tenni, miközben azt is kijelenti, hogy Oroszország egyik leglényegesebb geopolitikai igénye a birodalomépítés. 55 Szerinte Oroszország az első és a második világháborúban öngyilkos konfliktusba keveredett a saját természetes geopolitikai szövetségeseivel, a kontinentális közép-európai hatalmakkal: Ausztria-Magyarországgal és Németországgal. 56 Lényegében tehát visszatér ahhoz a korábbi orosz hagyományhoz, amelynek lényege, hogy Európát Németországgal közösen kell felosztani. Az úgynevezett köztes zónát, amelyről megállapítja, hogy elsősorban szláv térség, nem érzi a sajátjának, 57 ami főként azért érdekes, mert ezek szerint nem számít komolyan a térségben élő szláv népek támogatására sem. Dugin úgy gondolja, hogy a szlavofil geopolitika helyett vissza kell térni az Oroszország németellenes politikáját Nyugaton, és japánellenes politikáját Keleten kizáró eurázsiai tervekhez, szakítani kell a magát orosz nacionalizmusnak álcázó atlanti vonallal. Dugin egyértelműen a Moszkva Berlin tengely mellett kötelezi el magát. 58 Vlagyimir Volfovics Zsirinovszkij könyvét oroszul 1993-ban adták ki. 59 Zsirinovszkij a klasszikus európai hatalmi politika szabályainak megfelelően Duginhoz hasonlóan a Németországgal való klasszikus jó viszonyra épít, mert úgy gondolja, hogy tud Berlin részére területi kompenzációt nyújtani, egyébként nemcsak az oroszok, hanem a lengyelek rovására is Kelet-Poroszországban. Franciaországnak az amerikai és a cionista befolyástól való megszabadulásban való segítséget tudja ajánlani, nekünk ma - gyaroknak némi területet Romániából, a románoknak egy darabot Moldovából. Sőt a Szentpétervár melletti Viborg városát, finnül Viipurit, amelyet a Szovjetunió a második világháború után csatolt el, hajlandó lenne visszaadni Finnországnak. 60 Írásai tükrözik, hogy mi történik az országban, hisz támaszkodva az oroszok birodalmi nosztalgiáira, élvezettel sértegeti az Amerikai Egyesült Államokat és Jelcin elnököt, a baltikumi és a krími orosz kisebbség helyzetére utalva pedig próbál együttérzést kelteni otthoni közönségében, és ami talán ennél is nagyobb fogékonyságot vált ki az oroszokból, azzal riogat, hogy amennyiben a demokraták maradnak hatalmon, ötven év 200 Külügyi Szemle

Régi és új elemek az orosz külpolitikai gondolkodásban Gorbacsovtól Jelcinig múlva azok, akik a Csendes-óceántól az Urálig terjedő területen élnek majd, kínaiul fognak beszélni. 61 Zsirinovszkij a pánszláv ideológiából is vesz át egyszerűen érthető mondatokat, 62 azonban ebben ki is merül e doktrína iránti elkötelezettsége. Főként belpolitikai üzenete van annak, hogy Oroszországot egységes, erős államnak akarja látni, amely nem osztható ukrajnákra, belorussziákra, tatársztánokra, jakutiákra, de semmi másra sem. 63 Igen jellegzetes, hogy talán ezzel összefüggésben is meleg szavakkal emlékezik meg Sztálin kegyetlen nemzetiségi politikájáról. 64 Nyilván belpolitikai okai vannak, hogy a kommunistákkal kapcsolatban az álláspontja kifejezetten semleges. 65 Az utolsó csapás délre című írásában írja le a kiutat, azt, hogy szerinte mit kell csinálni: Oroszország végrehajtja az utolsó nagy hadjáratát délre, kijut az Indiai-óceánra, hisz szövetségesként Zsirinovszkij szerint az oroszok szövetségesei délen az arabok lehetnek, mindenekelőtt Irak. 66 Észrevehető, hogy az orosz külpolitika irányultságát tekintve Zsirinovszkij a pán - szlávokhoz, illetve az eurázsiaiakhoz képest a déli irányt tartja kifejezetten kedvezőnek. Koncepciója azért állt gyenge lábakon, mert a Szovjetunió évtizedes háborúja Afganisztánban már megmutatta e politika kudarcát, a világpolitika legdinamikusabban fejlődő térsége nem abban az irányban van, amerre Zsirinovszkij terjeszkedni szeretett volna. A Szovjetunió halott Jelcin Oroszországa él! 1989-től kezdve Gorbacsovnak nem volt Kelet-Európa-politikája, és decemberben, amikor Málta szigetén Bush elnökkel találkozott, lényegében lemondott a térségről. 67 Ez az egy évvel korábbi előzmények után nem volt különösebben meglepő. Barszenkov Gorbacsov kudarcának legfőbb okát abban látja, hogy nem ismerte fel a nemzeti kérdés destruktív potenciálját a maga idejében, ami mély válságot idézett elő a társadalomban. 68 1989 augusztusában zajlottak a baltikumi élőláncos tüntetések, 69 Hegyi Karabahból, Moldovából és Grúziából pedig fegyverropogás hallatszott. 70 1990 februárjában a visegrádi országok bejelentették, hogy a Varsói Szerződést fel kell oszlatni, ám a formális aktusra csupán 1990. július 1-jén Prágában került sor. 71 Ezt megelőzően a szovjetek hozzájárultak Németország egyesítéséhez. Erre 1990. október 3-án a berlini fal lerombolásával a németek látványosan sort is kerítettek. 72 1990 nyarán a NATO kijelentette, hogy nem tekinti a továbbiakban ellenségnek a Szovjetuniót. 73 Az 1991. augusztusi katonai puccsot Borisz Jelcin jól fel tudta használni az orosz hatalmi struktúrák megerősítésére és a szovjet struktúrák gyengítésére. 74 2006. tavasz nyár 201

Gecse Géza A Szovjetunió 1991-es decemberi feloszlatásakor az Oroszország területén élők nyertek is és veszítettek is. Az ország népessége csaknem a felére zsugorodott, viszont területi és gazdasági vesztesége nem volt ekkora mértékű. 75 Ráadásul az ország lakosságán belül az oroszok száma minden korábbinál nagyobb arányúra, 84 százalék körülire növekedett. 76 Igaz, jelentős, 25 millió körüli orosz diaszpóra jelent meg a volt Szovjetunió nem Oroszországhoz tartozó országaiban. 77 1992 és 1993 állandó bizonytalanságot hozott a Kreml életébe. Jelcin rá volt szorulva a külföld támogatására, hisz nem lehetett tudni, hogy az ország feldarabolódása megáll-e az Orosz Föderáció határainál. A külpolitika térvesztését súlyosbította, hogy a korábbi szilárd pártirányítás helyett további párhuzamos struktúrák alakultak ki. A külügyminisztérium mellett FÁK-ügyi minisztériumot hoztak létre, és az ország elnöke is kialakította saját külügyi kabinetjét. Kozirjev külügyminiszter is az elnöknek tartozott számadással. 78 Miközben az európai hadszíntéren 1991 óta dúlt a boszniai háború, a volt Varsói Szerződéshez tartozó közép-európai országok területéről 1992 végéig kivonták a szovjet csapatokat. 79 A Varsói Szerződés feloszlatása után logikus lett volna a NATO-t is megszüntetni, hisz a kétpólusú világ, a két nagy tömb szembenállásának megszűnte után semmi nem látszott indokolni a NATO európai jelenlétét. Így gondolták ezt kezdetben az Atlantióceán túlpartján az amerikaiak is. Ezzel szemben a visegrádi országok 1992 nyarán hivatalosan kérték a teljes körű NATO-tagságot, ez nemcsak az oroszokat, hanem az amerikaiakat is meglepte. 80 A NATO-bővítés mellett szólt, hogy az 1991-ben mészárlásokba torkolló boszniai válságban az Európai Unió nem rendelkezett az atrocitások megfékezéséhez szükséges eszközökkel. 81 1992 nyarán új szó született mindarra, ami Boszniában zajlott: etnikai tisztogatás. 82 Oroszország ugyanebben az időszakban, vagyis az után, hogy 1992 januárjától Borisz Jelcin kezébe került a főhatalom, továbbra is meglehetősen amorf állam benyomását keltette. 1992 közepén itt is új szó született: a közel-külföld, amely az egykori Szovjetunió nem oroszországi részét jelentette. 1993 1994 folyamán Oroszországban dúlt az alkotmányvita, 83 a helyzetet 1994 decemberétől csak súlyosbította a csecsen háború. 1992 januárja és 1993 októbere között az elvi lehetőség adott volt ahhoz, hogy az or - szág az orosz nemzeti ideológia mentén rendezkedjen be. Ebbe beletartozott volna az új orosz határok kiigazítása, az azok mentén élő oroszság egyesítése, az ukrán orosz fehérorosz egység kialakítása. Azonban ezek az elképzelések konfrontálódtak az orosz politikai osztály ekkor még meghatározó törekvéseivel. Egészen biztos, hogy az orosz nacionalista alternatíva konfliktust idézett volna elő Oroszország etnikai kisebbségeivel, ami Oroszország szövetségi rendszerének a szétzilálódásával fenyegetett. A kommunisták a teljes szovjet térséget helyre kívánták állítani, s ezzel Oroszország nemcsak 202 Külügyi Szemle

Régi és új elemek az orosz külpolitikai gondolkodásban Gorbacsovtól Jelcinig a környező államokkal került volna összeütközésbe, hanem a világpolitika meghatározó hatalmaival is. 84 Ezek az erők csak az 1993. októberi leszámolás után veszítettek erejükből, miután Jelcin szétlövette a parlamentet. 85 Az 1993. őszi parlamenti választásokon Zsirinovszkij Liberális Demokrata Pártja aratta a legnagyobb sikert. 86 Ilyen körülmények között nem csoda, hogy a jelcini időszak első két-három évében a külpolitikával szemben támasztott egyik legfőbb elvárás a konfliktuscsökkentés volt. ( ) A korai orosz külpolitika mozgásterét erősen csökkentette, hogy szüksége volt arra, hogy a területén lévő egységek önállóságát a külföld ne ismerje el. 87 Az orosz gazdaság termelése a legdrámaibban 1992-ben esett vissza. 88 Az ország politikai vezetésének ezekről a belső feltételekről pontos információi voltak. Oroszország külügyminisztere Andrej Kozirjev volt, akinek elkötelezett atlanti irányvonala már 1992-ben megbukott, de Jelcinéknek szükségük volt rá a parlament 1993-as ostroma után is, ezért csak 1995 legvégén 1996 elején állítják fel székéből. 89 Partnerségi stratégia a Kozirjev-doktrína Kozirjev abból indul ki, 90 hogy mivel megszűnt a két ellenséges tömb; az Amerikai Egyesült Államok és a többi nyugati demokrácia Oroszország természetes barátja és szövetségese. 91 Eredményként tekint az Amerikai Egyesült Államok és a Szovjetunió között folyó fegyverzetkorlátozási tárgyalásokra, de elismeri, hogy Oroszországnak még nincs stratégiája, csupán arról van szó, hogy felismerte, hogy szükség van a partnerségre. Az egyik feladat a világ felé nyitott, demokratikus orosz állam megteremtése, a másik pedig az instabil, posztkonfrontatív világ stabilizálása. Úgy gondolja, hogy itt elsősorban az Egyesült Államokról és Oroszországról van szó, amelyek történelmileg megalapozott lehetőséggel rendelkeznek a világ sorsának befolyásolására. 92 A partnerség ellenfeleinek tekinti Oroszországban azokat, akik már nem is annyira a kommunista vörös zászló alatt gyülekeznek, hanem inkább az ultranacionalista zászlók alatt, olykor leplezetlenül barna színekben. Ezek az erők Kozirjev szerint egyetértenek a következő két tézisben. Az első: Oroszország arra van kárhoztatva, hogy konfrontálódjon a nagyvilággal. A másik: a Nyugat és a Kelet végzetesen összebékíthetetlen. 93 Az orosz politikai és társadalmi erők többsége erős, független, virágzó Oroszországot akar. Ebből következően a Kreml és a Nyugat viszonyában csak az a politika lehet sikeres és megbízható, amelyik elismeri a két fél egyenjogúságát és kölcsönös előnyeit, valamint Oroszország nagyhatalmi státusát és jelentőségét. E megállapítással csak az volt a baj, hogy az orosz külpolitikának nem volt meg a vázolt politika megvalósításához szükséges feltételrendszere. Ami az 1993. decemberi választások mérlegét illeti, Kozirjev a következőképpen vonta meg: az orosz választók nem a birodalom visszaállítására vagy netán a»meleg tengerek meghódítására«szavaztak annak ellenére, hogy csaknem egyharmaduk Zsirinovszkijra adta voksát, hanem sokkal inkább a piaci reformok aránytalanul magas ára ellen. 94 2006. tavasz nyár 203

Gecse Géza Kozirjev a fegyverkezési verseny mérsékléséből számított további forrásokra: Nem az orosz nép, hanem a totalitárius kommunista hatalom volt az, amelyik eltékozolta a nemzet szellemi és intellektuális erőit az esztelen fegyverkezési hajszában és a csehszlovákiai, a magyarországi, az afganisztáni kalandor akciókban. Az orosz közvéleménynek tett engedmény lehet következő megállapítása: Oroszor - szágnak az a missziója, hogy nagyhatalom legyen. 95 Ismételten hangsúlyozza az együttműködésen alapuló partnerségi viszony szükségességét, és sokpólusú világot ígér. Úgy gondolja, ennek azért van létjogosultsága: mert az Egyesült Államok nem lenne képes arra, hogy egymagában irányítson mindent a világon Másrészt azért, mert Oroszország továbbra is nagyhatalom: nemcsak atom-, illetve katonai erő tekintetében, hanem a legújabb technológia terén is, természeti erőforrásairól és geostratégiai helyzetéről nem is beszélve. Kozirjev szerint a sokpólusú világ előnyei közé tartozik, hogy az agresszív nacionalizmusok ellen hatékonyabban tud fellépni: Az agresszív nacionalizmus ma legalább akkora veszélyt tartogat, mint a közelmúltban az atomháborús fenyegetés. 96 A teljes körű stratégiai partnerség összetevőiről beszélve Kozirjev néhány ellentmondásra mutat rá. Ilyen az, hogy annak ellenére, hogy a NATO a kommunista expanzió visszaszorítására jött létre A mostani célokra legyen bármennyire is hatékony azért sem alkalmas, mivel nincs katonai ellenfele, miközben Oroszország magának a NATO-nak nem tagja. A Partnerség a békéért programról Kozirjev azt állítja, hogy az mostani fázisában megfelel Oroszország és a szövetség közti közeledés igényének. Ugyanakkor az egységes, blokkmentes Európa kialakításában úgy látja, hogy az EBESZ-nek kell főszerepet kapnia, továbbá fokozottan kíván támaszkodni az ENSZ-re, illetve azon belül az ENSZ Biztonsági Tanácsának állandó tagjaira. 97 Kozirjev szerint mivel a bizalom sohasem lehet egyoldalú, ezért, az említett szervezetek és Oroszország között nem csupán a döntésekről való kölcsönös tájékoztatás, hanem az előzetes egyeztetés kötelezettségét is be kell tartani. Ami a boszniai válságot illeti, úgy látja, hogy a NATO Oroszország részvétele nélkül hozott döntést a boszniai szerbekhez intézendő ultimátumról és a légicsapásokról. 98 A volt szovjet területek megítélésében elvi különbség van a mostani orosz vezetés és a birodalmi politika hívei között hangsúlyozza az orosz külügyminiszter: az orosz demokraták nem privilégiumokat, hanem normális állampolgárságot és egyenlő jogokat követelnek az itt élő oroszoknak. Oroszország nagy nehézségek árán elérte, hogy az EBESZ nevezzen ki nemzeti kisebbségekért felelős főbiztost, bár annak ajánlásait Lettország és Észtország hatalmi körei nem teljesítik. 99 A kozirjevi külpolitikára a gajdari sokkterápia 100 és a Független Államok Közösségének a kudarca mért jelentős csapást, továbbá az, hogy a gazdaság irányatói képtelenek voltak megszervezni az áruellátást. 101 A külpolitika első korrekcióját a Kül- és Védelempolitikai Tanács 1992 augusztusában publikált Stratégia Oroszország számára című koncepciója foglalta össze. Hivatalos 204 Külügyi Szemle

Régi és új elemek az orosz külpolitikai gondolkodásban Gorbacsovtól Jelcinig dokumentumban Oroszországban először jelentették ki nyíltan, hogy az ország már nem nagy-, hanem csupán középhatalom. A stratégia már az első bekezdések egyikében Franciaországhoz, Nagy-Britanniához, Indiához hasonlította Moszkva világpolitikai lehetőségeit érzékeltette, hogy a nemzetközi státus erodálódása még nem befejezett folyamat. nem tartotta sem helyénvalónak, sem fenntarthatónak a kozirjevi Amerika-centrizmust. Kifejtette, hogy Moszkva nem érdekelt Oroszország izolációjának további fokozásában, Oroszor - szágnak a saját lábára kell állnia. Megállapította, hogy: A nukleáris fegyverzet Moszkva világpolitikai tőkéjének központi eleme marad. Leszögezte, hogy a térség, ahol Oroszország a békéltető szerepét játszhatná, marginális a világpolitika szemszögéből. Továbbra is fontosnak jelentette ki a Nyugattal fenntartott kapcsolatokat. Az előzmények ismeretében nem meglepő talán, hogy 1992 második felében az addig mindenható, Andrej Kozirjev irányította Külügyminisztérium elvesztette a külpolitika irányítása felett korábban élvezett monopóliumát. Az egyik meghatározó riválissá a keményvonalas Jurij Szkokov titkársága alatt működő Nemzetbiztonsági Tanács vált. Ez a szerv 1992 májusában, a Honvédelmi Minisztériummal párhuzamosan jött létre, és eredetileg az erőszakszervezetek képviselői, a szűken vett biztonság- és katonapolitikai kérdések tartoztak a hatáskörébe. A hadsereggel kapcsolatos kérdéseken túl hamarosan ez az intézmény lett a közel-külföld-politika legfőbb döntéshozó fóruma. Végül 1993 első felében a biztonságpoltikai doktrína kidolgozásának leple alatt a külpolitika minden kérdésének formálására igényt jelentett be. 102 1992. május 6-án Václáv Havel, Lech Walesa és Antall József, vagyis a közép európai, úgynevezett visegrádi országok vezetői bejelentik, hogy a teljes jogú NATO-tagság a céljuk. 103 Az év végén tartották az amerikai elnökválasztásokat. Amikor az Amerikai Egyesült Államok új elnökét, Bill Clintont 1993. január 20-án hivatalába beiktatták, három kérdéssel kellett szembesülnie: Európában a Balkánon vérontás folyt, a középeurópai országok szerettek volna a NATO teljes jogú tagjaivá válni, Oroszországban pedig bizonytalanság uralkodott. 104 Bill Clintont alapvetően Oroszország érdekelte. 1993 áprilisában Vancouverben találkozott Jelcin elnökkel, és 1,6 milliárd dolláros segélycsomagot nyújtott át neki. Az amerikai közvéleményt közben a hírtévék boszniai képsorai a holocaustra emlékeztették. 1993. május 1-jén feloldották a fegyverszállítási embargót, és légitámadásokat indítottak a boszniai szerb állások ellen. 105 Clinton hamarosan arra a következtetésre jutott, hogy Oroszország mellett a NATO-val is kezdeni kell valamit, pontosabban Oroszország és a NATO kérdését egyszerre kell kezelni. A boszniai háború alkalmat biztosított a NATO számára egy olyan új feladatra, amely addig nem szerepelt a feladatai között: ez a békefenntartás pontosabban: béketeremtés volt. 1993. augusztusában a NATO-n belüli és a NATO-n kívüli országok közeledése érdekében létrehozták a Partnerség a Békéért elnevezésű programot. 106 Lech Walesának az 1993 augusztusában Varsóba látogató Borisz Jelcinnel sikerült aláíratnia egy olyan kommünikét, amelyben az orosz elnök nem ellenezte Lengyelor - 2006. tavasz nyár 205

Gecse Géza szág NATO-tagságát. A szemtanúk állítása szerint az orosz elnök józan volt. Walesának e váratlan lépése elgondolkodtatta, és cselekvésre késztette az amerikai vezetést. 107 Ebben a folyamatban szerepük volt az év végi orosz választási eredményeknek, továbbá a republikánusok aktív nyomásának és a tízmilliós amerikai lengyel diaszpórának is. 1994 elejére a Clinton-kormányzat határozottan eldöntötte: nem az a kérdés, hogy bővíteni fogják-e a NATO-t, hanem az, hogy mikor. 108 Az amerikaiaknak fontos volt, hogy Oroszország ne ellenségként tekintsen a NATOra, ezért kívánták a Partnerség a békéért programon keresztül az oroszokat is bevonni a boszniai béketeremtésbe. 1994 őszén Európában két megoldatlan kérdés volt. Az egyik Bosznia, a másik Oroszország. 1994 decemberében Budapesten Borisz Jelcin mindenkit meglepett, amikor élesen kikelt a NATO-bővítés ellen. Az amerikaiak és európai szövetségeseik arra a következtetésre jutottak, hogy 1996-ig, vagyis az orosz elnökválasztásokig várnak a NATO kiterjesztésével, addig a jelölt államokkal mindössze a csatlakozás gyakorlati kérdéseit tisztázzák. 109 1994 márciusának végén a NATO légitámadásokat indított a boszniai szerb állások ellen, ami orosz tiltakozást váltott ki, de 1995 első felében az IFOR keretei között már NATO- és nem NATO-országok, így Oroszország is közösen vettek részt a boszniai békefenntartásban. A boszniai szerbek viszont 1995 májusában több száz ENSZ-katonát ejtettek túszul, és telefonoszlopokhoz láncolták őket, hogy elriasszák a NATO-t a további akcióktól. A frissen megválasztott francia elnök, Jacques Chirac valósággal tombolt a dühtől. Ami sok, az sok! ezzel fogadta Clintont ideje keményen fellépni ellenük. Az amerikai elnök is hasonló következtetésre jutott, különösen amikor 1995. július 17-én hozzá is megérkezett a srebrenicai vérengzés híre. 110 Augusztus végén a Szarajevót ostromló boszniai szerb csapatok ellen megindították a Deliberate Force hadműveletet. Október elejére a boszniai szerbek viszszavonultak. 111 1995. november 25-én írták alá a daytoni szerződést, amely Bosznia etnikai jellegű megosztásával pontot látszott tenni a boszniai háború végére. 112 1995. október 23-án Jelcin Clintonnak kifejti, hogy az orosz emberek allergiásak a NATO-ra. 113 Jelcint azonban hamarosan más gondok kezdik el ismét foglalkoztatni. A decemberi dumaválasztásokon a kommunisták fölényesen győztek 114, Jelcin támogatottsága pedig a közvélemény-kutatók szerint csak ötszázalékos volt. 115 Az oroszországi választások eredménye az amerikai vezetés számára is meglepő volt. 116 A NATO Boszniában összesen hatvanezer katonát állomásoztatott. Jelcin 1996. január 6-án Kozirjev külügyminiszter helyére a külföldi hírszerzés főnökét, Jevgenyij Primakovot nevezte ki, akit az orosz sajtóban az eurázsiai irányzat hívének tartottak, és akiről közismert volt, hogy Bush öbölháborúja idején Szaddám Huszein mellett állt ki. 117 A Primakov-doktrína Jevgenyij Primakov 118, amint azt a következő hónapok is bizonyították, a NATO bővítésének elszánt ellenzője volt. 119 Íróasztalán II. Sándor külügyminiszterének, Gorcsakov 206 Külügyi Szemle

Régi és új elemek az orosz külpolitikai gondolkodásban Gorbacsovtól Jelcinig hercegnek a mellszobra állt, akinek jelmondata az volt: Oroszország nem duzzog, hanem összeszedi magát. 120 Primakov tanulmányában abból indult ki, hogy: Megszűnt a nagy blokkok konfrontációja, de ez nem jelenti azt, hogy a demokratikus elvek automatikusan érvényre jutottak a nemzetközi kapcsolatokban Kiterjedt a regionális konfliktuszóna, megjelent a terrorizmus. A kétpólusú világrend többpólusúvá vált. A Varsói Szerződés, majd a Szovjetunió felbomlása után a kelet-európai országok többsége feladta korábbi orientációját, Oroszországgal lazább kapcsolatot tart. Oroszország és a FÁK véletlenszerű kapcsolatban vannak egymással. Primakov úgy látja, hogy Nyugat-Európában az eurocentrizmus iránti vonzalom fokozatosan felülkerekedik az euroatlanti integráción. Japán pozícióinak megszilárdulásával párhuzamosan lazul Európa katonai-politikai függősége az Egyesült Államoktól. Primakov megállapítja, hogy Kína önállósága megerősödött. Mindezek alapján arra a következtetésre jut, hogy: egyelőre nem állíthatjuk, hogy a többpólusú világ már kialakult, sőt arról sem beszélhetünk, hogy a nemzetközi kapcsolatok jellege átalakult volna. Az új világrendre való áttérés feltételeiről beszélve a reálpolitikai iskola híveinek álláspontjából indul ki: A szándék a politikában változó érték, miközben a potenciál nagyon is állandó. 121 Emlékeztet arra, hogy: 1989 1990-ben a nyugai államok ígéreteket tettek a Szovjetuniónak arra, hogy Németország egyesítése esetén nem kerül sor a NATO érdekszférájának keleti irányú kiterjesztésére. 122 (Az 1990-es esztendőre az oroszok és az amerikaiak egészen másként emlékeznek. Az amerikai diplomaták határozottan állítják, hogy szó sem volt ilyesmiről, hiszen nekik csak Németország jövőjéről volt felhatalmazásuk tárgyalni, a NATO-éról nem.) 123 Primakov kitér a nemzetközi terrorizmus visszaszorításának feladatára is, amelynek ellátására az ENSZ kereteit tartja a legjobbnak. 124 Nem igaz, hogy a hidegháborúból egyes országok győztesen, egyesek pedig vesztesen kerültek volna ki, hisz a vasfüggöny mindkét oldalán (az oroszok és a nyugatiak G. G.) közös erőfeszítéssel szabadultunk meg a konfrontációs politikától. Szükség van a nemzetközi közösség akcióinak koordinálására a konfliktusok rendezése, a fegyverzetcsökkentések terén, továbbá a biztonság humanitárius, jogi komponenseit erősítve támogatni kell azokat az országokat, amelyeknek a fejlődése nehézségekbe ütközik. 125 Amellett, hogy Oroszország örül a daytoni rendezésnek, hisz békét hozott Bosznia- Hercegovinában, elégedett a Dnyeszter menti térségben, Abháziában, Dél-Oszétiában és a Hegyi Karabahban megteremtett tűzszünettel is. Megállapítja, hogy tartós béke egyelőre még nincs. A palesztin, a szíriai és a libanoni térségben a területért békét elv alapján az ENSZ Biztonsági Tanácsának határozataira építve lehet sikereket elérni. Primakov megállapítja, hogy az 1996. szeptember 14-i választások után Bosznia-Hercegovinában megnőtt a tartós béke esélye, de nem zárható ki egy újabb konfrontáció kirobbanása sem. 126 Kijelenti, Oroszország is hajlandó hozzájárulni a várhatóan tartós 2006. tavasz nyár 207

Gecse Géza bosznia-hercegovinai katonai és rendőri jelenléthez. Hangsúlyozza Jugoszlávia nemzetközi életbe való bevonásának a szükségességét, hogy helyre kell állítani Belgrád tagságát az ENSZ-ben és az EBESZ-ben. Kitér arra is, hogy aláírás előtt áll az atomfegyver-kísérletek általános betiltásáról szóló szerződés, melynek értelmében atomarzenált csak atomhatalmak területén lesz szabad tárolni. 127 Primakov szerint a posztkonfrontációs periódus beköszöntével fontossá válik az európai hagyományos fegyveres erőkről szóló szerződés korszerűsítése. Elvi szinten úgy gondolja, hogy a nemzetközi biztonsági koncepciókban továbbra is az emberi jogok helyzete az egyik legfontosabb kérdés, de egyre nagyobb szükség van a nemzeti kisebbségek jogainak védelmére, bár a helyzetet bonyolítja, hogy a nemzeti kisebbségi jogok védelmét szigorúan össze kell egyeztetni az érintett állam területi integritásának sérthetetlenségével. Ez a megállapítás vonatkozik a balti államokra, különösen Észtországra és Lettországra is, ahol diszkriminációs politika folyik az orosz ajkú lakossággal szemben. Primakov hangsúlyozza, hogy ebben a kisebbségvédelmi munkában az ENSZ-re és a nemzetközi jogvédő szervezetek aktívabb tevékenységére lesz szükség. 128 Az orosz külügyminiszter visszanyúlva az elmúlt évek gyakorlatához azt vizsgálja, hogy a kialakult sikeres európai biztonsági rendszernek mi volt a titka. Úgy látja, hogy a hidegháború idején az európai színtéren az erőegyensúly teremtett stabilitást. De az európai országok, az Egyesült Államok és Kanada a hidegháború utolsó évtizedében már belátták állapítja meg Primakov, hogy alá kell írni a helsinki záró nyilatkozatot, amelynek legfőbb rendelkezése az volt, hogy rögzítse a második világháború után kialakult államhatárokat. A hidegháború végével néhány európai állam a Szovjetunió, Csehszlovákia, Jugoszlávia széthullott, a területükön kialakuló új államok határait viszont a helsinki egyezmény már nem rögzíti és nem is szavatolja, és ennek következtében Európa regionális konfliktusövezetté vált. 129 A külpolitikai szintéren az Európát fenyegető globális veszélyek között az atomfegyver mellett majdnem ennyire veszélyesnek tartja a regionális-lokális konfliktusokat, s csak ezek után következnek a nem tradicionális veszélyforrások, amelyek a nemzetközi terrorizmussal, a szervezett bűnözéssel függenek össze, illetve a nemzeti kisebbségi jogok megsértéséből fakadnak. Primakov úgy látja, hogy az EBESZ az egyedüli valóban univerzális, közös európai szervezet, 130 és a felsorolt konfliktusok megoldásában ragaszkodik az ENSZ BT-hez. 131 Szerinte a NATO és Oroszország között különleges viszony alakult ki, amelynek szabályozására szükség lesz. Különös tekintettel arra és ez ismét a Primakov álláspontja, hogy a NATO a hidegháború óta még nem alakult át. Úgy látja, hogy Oroszország lehetséges NATO-tagsága afféle ravasz mellébeszélés. 132 208 Külügyi Szemle

Régi és új elemek az orosz külpolitikai gondolkodásban Gorbacsovtól Jelcinig Ebből a tanulmányából is kitűnik, hogy Primakov igyekszik beleszólni a NATO-bővítés menetébe. 133 A primakovi koncepció központi eleme, hogy az EBESZ-en kívül, amely csak az európai problémákra szakosodott szerv, a legfontosabb nemzetközi szervezet az ENSZ, és azt kívánja továbbfejleszteni. Azért tartja alkalmasnak a világszervezetet nemzetközi szinten a problémák kezelésére, mert az ENSZ rendelkezik a legfőbb mechanizmussal, amely biztosítja a kétpólusú világrendről a többpólusú világrendre való akadálytalan áttérést. Primakov meggyőződése, hogy továbbra is az ENSZ feladata a nemzetközi béke és biztonság fenntartása. Felhívja a figyelmet a világszervezet egyik fő hiányosságára, amit szankciószindrómaként említ, vagyis hogy nincs eljárásmódja annak, hogyan szüntethető meg egy szankció. Úgy látja, hogy továbbra is az ENSZ lehet az egyetlen olyan szervezet, mely engedélyezheti az erő alkalmazását minden más, az ENSZ Biztonsági Tanácsát megkerülő akció lehetőségét teljességgel ki kell zárni. 134 Oroszország szerepéről szólva Primakov úgy látja, hogy az ENSZ-nek jóval nagyobb figyelmet kell fordítania a FÁK-térségére, ahol a legnagyobb szerepet egyelőre kénytelen Oroszország és a többi FÁK-tagállam vállalni. 135 A Primakov-doktrína Kozirjev egységes világ elméletéhez képest többpólusú világról, vagyis több kicsi világról beszél. Míg Kozirjevnél legalábbis kezdetben nincs önálló orosz külpolitikai vonalvezetés, tehát lényegében alkalmazkodik az amerikai külpolitika elvárásaihoz 136, addig Primakov fontosnak tartja az Amerikai Egyesült Államokon kívüli pólusokat, köztük Európát is, amelyet akár az Egyesült Államokkal szemben is felhasználhatónak tart. Míg Kozirjev lényegében bevallja Oroszország gyengeségét azzal, hogy a vörös-barna orosz erők imperializmusával riogatja a világot, és a térség agresszív nacionalizmusait veszélyforrásként ábrázolja, Primakov nem beszél ilyesmiről, hanem együttműködik a boszniai béketeremtésben a NATO-val. És ha már nem sikerült megakadályozni a NATO bővítését, igyekszik azt legalább feltételekhez kötni. A FÁK-térségben béketeremtői szerepre pályázik, a világpolitika színterén az ENSZ-et illetve az ENSZ BT-t kívánja fejleszteni, ahol Oroszország állandó tag, vagyis befolyása van arra, ami ott történik. Lényegesen több konkrét javaslattal találkozhatunk tehát Primakovnál, akinek koncepciója épít az ország által birtokolt pozíciókra, és érezhető benne a törekvés a világ sorsának formálására. Közös a két koncepcióban a Baltikum témája, ahol mindkettő emberi jogi alapon beszél az orosz nyelvű közösség ottani gondjairól, viszont Primakovnak e kérdés kezelésére Kozirjev terveinél konkrétabb javaslatai vannak. Primakovnál érdekes helyen szerepel a kisebbségek ügye, amelyet igen áttételesen köt össze a határok sérthetetlenségének a kérdésével. 137 Hasonló megfogalmazással Kozirjevnél nem találkozunk. Deák András könyvében az orosz nagyhatalmi politika időszakaként jellemzi az 1996. januárjával, vagyis Primakov külügyminiszterré való kinevezésével kezdődő időszakot. 138 2006. tavasz nyár 209

Gecse Géza Úgy látja, az, hogy Jelcin 1995. decemberi népszerűségi mélyrepülése (öt százalék) ellenére vállalta, hogy 1996 nyarán megméretteti magát az orosz elnökválasztáson, 1996 márciusára dőlt el. 139 A NATO-bővítést Deák András szerint az oroszok túldimenzionálták, Moszkva a jugoszláv rendezéstől eltekintve negligálta az öreg kontinens diplomáciai folyamatait. Ezáltal azonban a partnerkeresés és befolyásolás szempontjából leginkább perspektivikus térséget zárta ki a szövetségesek köréből. 140 Az orosz vezetésben 1996 folyamán Jurij Baturin, a Védelmi Tanács titkára fogalmazott meg igen érdekes elképzeléseket többek között az oroszok mozgásterére vonatkozóan. 141 Primakov idejére egyrészt az orosz nagyhatalmiság milyenségéről folytatott viták légüres térbe kerültek, másrészt a kilencvenes évek kezdetének orosz atlantizmusa átalakult, az orosz vezetés immár tudatosan vállalta a szovjet-orosz nagyhatalmi örökséget. 142 Az 1998 őszén kirobbanó oroszországi pénzügyi válság amellett, hogy levette a napirendről a nyugati integrációt, kivetette az ifjúliberális csoportokat a hatalomból. A szellemileg és fizikailag egyaránt leépült Jelcin képtelen volt érdemben befolyásolni a folyamatokat. Semmi jót nem ígért az 1999 2000-es választási szezon, és erősen homályosak voltak a Jelcin utáni Oroszország távlatai is. Radikálisan megromlott Moszkva nyugati megítélése. Ezek a folyamatok az 1999. tavaszi koszovói konfliktus idején kulmináltak, de az 1999-es parlamenti választásokat még két jelcini csoport viaskodása dominálta. 143 1999. március 12-én a három közép-európai ország: Csehország, Lengyelország és Magyarország NATO-csatlakozása befejezett ténnyé vált. 144 A boszniai és a koszovói háború, illetve ezzel összefüggésben a NATO-bővítés alkalmas volt arra is, hogy a pánszláv elképzeléseknek is táptalajául szolgáljon. A Balkán orosz pánszláv szemüvegen át Natalija Narocsnyickaja, aki a New York-i szovjet misszió munkatársaként az 1980-as években hosszabb időt töltött az Amerikai Egyesült Államokban, az 1878-as berlini kongresszusról, illetve az első és második világháború körüli eseményekről a pánszláv értelmezést tette a magáévá. 145 A szerbeket a pravoszláv civilizáció előőrseként említi, elítéli a védtelen Belgrád 1999-es NATO-bombázását, majd megjegyzi, hogy a NATO és a pángermánok 1911-es tervei egybecsengtek. 146 Narocsnyickaja úgy gondolja, hogy a marxista doktrína eredetileg alkalmatlan volt az államépítésre, ezért Sztálin idején a harmincas években az orosz múlthoz kellett fordulni, a nemzeti érdekek védelmének doktrínájához. Ezért aztán az orosz történelmet részlegesen rehabilitálták, s 1939-ben a bolsevikok vallásellenes intézkedéseit is visszavonták. 147 210 Külügyi Szemle