PhD ÉRTEKEZÉS Dr. Fónagy Sándor MISKOLC 2011 1
MISKOLCI EGYETEM ÁLLAM- ÉS JOGTUDOMÁNYI KAR DEÁK FERENC ÁLLAM- ÉS JOGTUDOMÁNYI DOKTORI ISKOLA Dr. Fónagy Sándor A gazdasági társaság tulajdonosainak és vezetı tisztségviselıinek felelıssége a fizetésképtelenségért (PhD értekezés) Deák Ferenc Állam- és Jogtudományi Doktori Iskola A doktori iskola vezetıje: Prof. Dr. Bragyova András A doktori program címe: A magyar állam- és jogrendszer, jogtudomány továbbfejlesztése, különös tekintettel az európai jogfejlıdési tendenciákra Tudományos vezetı: Prof. Dr. Bíró György egyetemi tanár MISKOLC 2011 2
Rövidítések jegyzéke BH. BDT. Ctv. Bírósági Határozatok, A Legfelsıbb Bíróság által közzétett határozatok lapja (HVG-ORAC Kft.) Bírósági Döntések Tára A cégnyilvánosságról, a bírósági cégeljárásról és a végelszámolásról szóló 2006. évi V. törvény Cstv. vagy Csıdtörvény A csıdeljárásról és a felszámolási eljárásról szóló 1991. évi XLIX. törvény Ftvr. A felszámolási eljárásról szóló 1986. évi 11. tvr. 1997. évi Gt. A gazdasági társaságokról szóló 1997. évi CXLIV. törvény Gt. IH. Inytv. Itv. KGD. Kt. A gazdasági társaságokról szóló 2006. évi IV. törvény Ítélıtáblai Határozatok (HVG-ORAC Kft.) Az ingatlan-nyilvántartásról szóló 1997. évi CXLI. törvény Az illetékekrıl szóló 1990. évi XCIII. törvény Közigazgatási-Gazdasági Döntvénytár Az 1875 évi XXXVII. Törvénycikk a kereskedelemrıl Kftc. A korlátolt felelısségő társaságról és a csendes társaságról szóló 1930. évi V. tc. Mt. Pp. Ptk. új Ptk. A Munka Törvénykönyvérıl szóló 1992. évi XXII. törvény A polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény A Polgári Törvénykönyvrıl szóló 1959. évi IV. törvény 2009. évi CXX. Törvény a Polgári Törvénykönyvrıl, amely nem lépett hatályba tekintettel arra, hogy az Alkotmánybíróság az 51/2010. (IV. 28.) AB határozatában megállapította a Polgári Törvénykönyvrıl szóló 2009. évi CXX. törvény hatálybalépésérıl és végrehajtásáról szóló 2010. évi XV. törvény egyes rendelkezéseinek az alkotmányellenességét. A 2009. évi CXX. Törvény hatályba nem lépésérıl rendelkezett a 2010. évi LXXIII. Törvény. 3
Ptké. Számv. tv. Vht. A Polgári Törvénykönyv hatálybalépésérıl és végrehajtásáról szóló 1960. évi 11. törvényerejő rendelet A számvitelrıl szóló 2000. évi C. törvény A bírósági végrehajtásról szóló 1994. évi LIII. törvény régi Cstv. vagy 1881. évi Cstv. A csıdületrıl szóló 1881. évi XVII. Tc. 4
Tartalomjegyzék Bevezetés 10 I. Fejezet Kártérítési alapvetés 1.1. A klasszikus polgári jogi felelısség kialakulása 16 1.2. Kötelmi jogi alapvetés 18 1.3. Az általános kárfelelısség feltételei 20 1.4. A mögöttes felelısség és helytállás 27 1.5. A jogi személyek felelısségérıl és felelısségének áttörésérıl 29 II. Fejezet A fizetésképtelenség meghatározhatósága 2.1. Magyar jogtörténeti visszatekintés, különös tekintettel Az 1881-es Csıdtörvényre és gyakorlatára 33 2.2. A fizetésképtelenség hatályos szabályozása 39 2.3. Nemzetközi kitekintés 44 III. Fejezet A vezetı tisztségviselık felelıssége 3.1. A vezetı tisztségviselık és árnyékvezetık 48 3.2. Jogtörténeti elızmények 52 3.2.1. A Kereskedelmi törvény szabályozása 52 3.2.2. A csıdeljárás késedelmes kezdeményezéséért való felelısség a Kereskedelmi Törvényben 54 3.2.3. A korlátolt felelısségő társaságról és a csendes társaságról szóló 1930. évi V. tc. szabályozása 57 3.3. A vezetı tisztségviselık Gt. szerinti (általános) kárfelelıssége ( csıdön kívül ) 59 3.3.1. A vezetı tisztségviselı jogkörének értelmezése és a jogkör túllépésével okozott kárért való felelıssége 66 5
3.3.2. A vezetı tisztségviselı felelısségének egyéb esetei 73 3.3.3. A vezetı tisztségviselık általános kárfelelısségének érvényesülése a felszámolás alatt 75 3.3.4. A vezetık díjazása 78 3.4. Nemzetközi kitekintés 82 3.4.1. Anglia 82 3.4.2. Amerikai Egyesült Államok 90 3.4.3. Dél-afrikai Köztársaság 94 3.4.2. Tanzánia 96 3.4.4. Hollandia 97 3.4.4.1. A vezetık (és felügyelı bizottsági tagok) felelıssége a holland Ptk. alapján 98 3.4.4.2. A vezetık felelısségét megalapozó egyes cselekmények 99 3.4.4.3. A vezetık (és felügyelıbizottsági tagok) felelıssége a fizetésképtelenségért 100 3.4.4.4. A felelıs személyek 101 3.4.5. Oroszország 101 3.4.5.1. Az igazgatói testület tagjainak általános polgári jogi felelıssége 102 3.4.5.2. A fizetésképtelenség bekövetkezése 102 3.4.5.3. A társaság fizetésképtelenségéért való felelısség 104 3.4.5.4. Az anyavállalat felelıssége 105 3.4.5.5. A felelıs és igényérvényesítésre jogosult személyek köre 106 3.4.6. Németország 106 3.4.6.1. Az adóhatósággal szembeni felelısség 108 3.4.6.2. A felelıs személyek 109 3.4.6.3. Igényérvényesítésre jogosult személyek 110 6
3.4.7. Románia 110 3.5. A vezetı tisztségviselı csıdjogi felelıssége 111 3.6. Jogalkotási javaslatok 122 IV. Fejezet A tulajdonosok felelıssége a fizetésképtelenségért 4.1. A gazdasági társaság, mint felelısségkorlátozó fikció 129 4.2. A tulajdonosok társaság felé fennálló kárfelelıssége 132 4.3. Jogtörténeti visszatekintés 138 4.3.1. A Kereskedelmi törvény szabályozása 138 4.3.2. A korlátolt felelısségő társaságról és a csendes társaságról szóló 1930. évi V. tc. szabályozása 138 4.4. A korlátozott felelısség áttörése 141 4.4.1. A magyar szabályozás és joggyakorlat 141 4.4.2. Az igényérvényesítésre jogosultak 148 4.4.3. Az igényérvényesítés kezdı idıpontja 148 4.4.4. Kárfelelısség vagy mögöttes felelısség? 150 4.4.5. Alultıkésítettség 151 4.4.6. Vagyonvegyülés 153 4.5. Nemzetközi kitekintés a korlátozott felelısség áttörése tekintetében 154 4.5.1. Angolszász gyökerek 154 4.5.2. Egyesült Államok 155 4.5.3. Dél-afrikai Köztársaság 162 4.5.4. Kína 163 4.5.5. Németország 165 4.6. A hátrányos üzletpolitikával okozott vagyonvesztésért való felelısség 166 4.6.1. A tartósan hátrányos üzletpolitika fogalmi meghatározhatósága 168 7
4.6.2. Kárfelelısség vagy mögöttes felelısség? 172 4.6.3. Az egyszemélyes társaság tulajdonosának fokozott felelıssége 175 4.6.4. Az elismert vállalatcsoport fogalma 176 4.6.5. A konszernfelelısség és a Gt. 50. szerinti korlátozott felelısség áttörésének kapcsolata 177 4.7. A vagyoni hányad rosszhiszemő átruházása miatti tulajdonosi felelısség 179 4.7.1. A felelısségi tényállás létjogosultságáról 179 4.7.2. A felelısségáttörés tényállási elemei 181 4.8. Az ismeretlen székhelyő cég megszüntetésére irányuló eljárás 183 4.8.1. A felelısségáttörés tényállási elemei 184 4.8.2. A Gt. 50. szerinti felelısségátvitel alkalmazhatósága 186 V. Fejezet A vezetık és tulajdonosok felelıssége az új Polgári törvénykönyvben 5.1. A felelısségáttörés alaptörvényben való rögzítése 189 5.2. Az elkülönült jogi személyiséggel való visszaélés meghatározhatósága 190 5.3. Az egyetemleges marasztalás indokoltsága 193 VI. Fejezet Csıdmegtámadás 6.1. A megtámadás fogalma 198 6.2. Az 1881. évi XVII. tc. szabályozása 199 6.3. A hatályos szabályozás és a joggyakorlat 215 6.3.1. Csalárd ügyletek 217 6.3.2. Értékaránytalan és ingyenes ügyletek 221 6.3.3. Hitelezıket elınyben részesítı ügyletek 224 6.3.4. Visszakövetelési jog 231 8
6.4. A kereshetıségi jog 234 6.5. A Ptk. alapján érvényesített megtámadási jog korlátai 236 6.6. A végrehajtási eljárás keretében történı értékesítésrıl 237 6.7. Nemzetközi kitekintés 239 6.7.1. Hollandia 239 6.7.2. Németország 240 6.7.3. Oroszország 245 6.8. Jogalkotási javaslatok 247 VII. Fejezet A felszámoló és végelszámoló felelıssége 7.1. A felszámoló jogállása 257 7.2. A hitelezıi választmány 258 7.3. A hitelezı által benyújtható kifogás 261 7.4. A felszámoló kárfelelıssége 265 7.4.1. A felszámoló felelısségének jogalapja és tartalma 265 7.4.2. A felszámoló által kötött szerzıdések megtámadhatósága 272 7.4.3. Értéken aluli vagyonértékesítés 275 7.4.4. Az elszámolt felszámolási költségek kifogásolása 277 7.5. A végelszámoló felelıssége 279 7.6. Jogalkotási javaslatok 283 VIII. Fejezet Bizonyítási nehézségek 285 IX. Összefoglalás 290 X. Summary 293 X. A szerzı kutatási témában megjelent publikációi 295 XI. Felhasznált irodalom 298 9
Bevezetés A kapitalista másként piacgazdasági rendszer szükségképpeni velejárója a kereskedı, a bank, a vállalkozó és a gazdasági élet más alanyának fizetésképtelensége, vagyoni eszközök kimerülésének helyzete, a vállalat vagy cég bukása. Ezért az általános magánjogtól különváló és a gazdasági élet speciális igényeihez igazodó kereskedelmi törvénykönyvek szükségképpen szabályozni kényszerültek a hitelezıi érdekek védelmében a fizetésképtelenség és a vagyoni bukás jogkövetkezményeit mintegy visszatartó hatással, a polgári halál joghátrányaival fenyegetve, teljes vagyonfelosztást kilátásba helyezve. 1 A fizetésképtelenség a piacgazdaság természetes velejárója, a gazdasági-pénzügyi kezelése legalább annyira nehéz, mint a felmerülı, egymásnak feszülı érdekkonfliktusok és jogviták megoldása. A fizetésképtelenségnek valamint hatásainak jelentkezése az adott ország gazdaságának és a gazdasági szereplık intelligenciájának a függvénye, két országban nem lehet ugyanazt a csıdtörvényt alkalmazni akkor sem, ha az adott országok hitelbiztosítéki rendszere hasonló vagy adott esetben ugyanolyan. A csıdügyeket Magyarországon elıször az 1840. évi XXII. tc. szabályozta, azonban a 18. század elejétıl kezdve ismertek voltak a csıdperek és kialakult a csıdeljárás. Az 1881. évi Cstv. az ujabbkori törvényalkotásaink közt egyik legsikerültebbnek mondható törvénye 2 A perenkívüli hitelvédelem két formája a csıdeljárás mellett a csıdönkívüli kényszeregyezségi eljárás volt, amely utóbbit a 1410/1926 ME rendelet szabályozott. Valójában a csıdönkívüli kényszeregyezségi eljárás volt az adós hitelezıinek biztosítására, kielégítésére hivatott rendes eljárás. 3 A csıdöt ma inkább mumusnak használják fel a hitelezık arra, hogy a megszorult adóst fizetésre, biztosítékadásra vagy legalább is csıdönkívüli kényszeregyességi ajánlat tételére szorítsák. 4 Az 1961. évi 9. sz. tvr. 1961. június 1-jei hatállyal hatályon kívül helyezte a csıd- és csıdön kívüli kényszeregyezségi eljárásra vonatkozó felszabadulás elıtt alkotott valamennyi jogszabályt. A rendszerváltással együtt járó gazdasági változások miatt megalkotásra került A felszámolási eljárásokról szóló 1986. évi 11. tvr. (Ftvr.), hiszen az akkori ideológia szerint a szocializmusban a csıd ismeretlen jelenségnek számított. Az Ftvr. nagyon szőken rendelkezett az adós fedezetelvonó szerzıdéseinek a megtámadásáról, a vezetı tisztségviselık 1 Novotni Zoltán: kérdések a csıd joga, vagy a jog csıdje körébıl (Jogtudományi Közlöny, 1992 szeptember, 383. oldal) 2 Berkovits Ferencz: A csıdnovella javaslat (Jogtudományi Közlöny, 1893/21, 161, oldal) 3 Fodor Ármin: Egyezségi eljárás a csıd kikerülésére. (Jogtudományi Közlöny, 1904/53, 441-443. oldal) 4 Fehérváry Jenı: Magyar csıdjog vázlata, A csıdönkívöli fizetésképtelenségi eljárásokkal (Grill Károly Könyvkiadó Vállalata, Budapest, 1941., 3. oldal) 10
és tulajdonosok felelısségérıl pedig egyáltalán nem tartalmazott rendelkezést. Idıközben elfogadásra került A gazdasági társaságokról szóló 1988. évi VI. törvény is, amely korlátlan teret engedett a gazdasági társaságok alapításának, ily módon a magántulajdon elburjánzott a gazdaságban. A magántulajdon terjedésével párhuzamban a gazdasági életben megjelent a fizetésképtelenség és csıdfogalma, amely jelenség kezelésre szorult, ezért elfogadásra került A csıdeljárásról és a felszámolási eljárásról szóló 1991. évi XLIX. törvény, amely 1992. január 1-jén lépett hatályba. Magyarország már több mint 20 éve tért át a piacgazdaságra, az átalakulás hirtelen bekövetkezett, politikai és személyi felelısséget ködbe burkoló idıszaka lehetıvé tette rendkívül nagy értékő vagyonok kimentését, magánkézbe kerülését, ráadásul a kiskapuk csak lassan kerültek bezárásra, több, hitelezıket védı alapvetı jogintézmény kezdetben nem került szabályozásra, azok a gyakorlati tapasztalatok alapján csak idıközben kerültek bevezetésre, ez utóbbi okokból több jogintézmény még nem forrotta ki magát. A polgári joghoz képest a csıdjog lex specialisnak minısül. Ez egyrészt azt jelenti, hogy amennyiben valamely anyagi jogintézményt a Cstv. eltérıen nem szabályozza, úgy a Ptk-t megfelelıen alkalmazni kell, másrészt pedig a Cstv. alkalmazásánál a Ptk. rendelkezéseire is tekintettel kell lenni. Ennek ellenére idınként olybá tőnik, mintha a két jogág egymástól teljesen idegen dimezió lenne gondolok itt a biztosítéki engedményezésnek a felszámolás eljárásban való érvényesülését megtagadó bírói határozatra, vagy a felszámolás kezdı idıpontja után tévedésbıl a csıdvagyonba utalt, abba nem tartozó pénzeszközt csıdvagyonná minısítı elvi bírói határozatra vagy biztosítéki célú vételi jognak a felszámolás kezdı idıpontját megelızı érvényesítésére vonatkozó jogszabály rendelkezés hiányára stb. A két jogterület közötti viszony tisztázása azonban meglátásom szerint kezelhetı, rendezhetı. Jelen értekezés célja az, hogy a gazdasági társaságok tulajdonosainak és vezetı tisztségviselıinek a gazdasági társaság fizetésképtelenségéért, a ki nem egyenlített tartozásaiért való valamennyi felelısségi formáját, a kimentett vagyonelemek visszaszerzésének módjait és magának a felszámolónak és végelszámolónak a felelısségrevonhatóságát is sorra vegye, a tényállási elemek ismertetése után bemutassa a konkrét jogintézménnyel kapcsolatban kialakult bírósági gyakorlatot, az ellentétes vagy egymást támogató jogirodalmi álláspontokat, a konkrét jogintézményekkel szemben kritikai észrevételeket fogalmazzon meg és adott esetben jogalkotási javaslattal éljen. A dolgozat a jogrendszer továbbfejlesztésének folyamatában próbál helyet foglalni és a hitelezıvédelem eszközeinek a hatékonyságát illetve inkább a hitelezık és a fizetésképtelenné vált adós érdekei közötti egyensúlyteremtés megvalósíthatóságát vizsgálja, 11
kifejezetten csıdjogi aspektusból. A feladat összetett egyrészt azért, mert a lex specialisnak minısülı fizetésképtelenségi jog fogalom- és eszközrendszerének megismerése és megértése elıfeltételezi a polgári anyagi jog, a polgári eljárási jog, a társasági jog (és még más jogágak, pl. munkajog) ismeretét és helyes alkalmazását, de talán még inkább fontosabb annak felismerése, hogy a fizetésképtelenségi eljáráson kívül nincs még egy olyan processzus, amelyben egyidıben, ennyi érdek feszülne egymásnak (pl. adós tulajdonosai, biztosított hitelezık, munkavállalók, egyéb hitelezık, adóhivatal, felszámoló), amelyek másrészt hangsúlyeltolódásokkal bár, egymással párhuzamosan fut(hat)nak. Talán az érdekek szüntelen változása adja a fizetésképtelenségi jog szépségét. A dolgozat (az elengedhetetlen kártérítési alapvetés után) négy fı részre tagolódik: vezetı tisztségviselık felelıssége, tulajdonosok felelıssége, csıdmegtámadás valamint (bár a dolgozat címébıl nem következik közvetlenül), de dolgozatom záróakkordjaként elengedhetetlennek tartottam a felszámolók és végelszámolók felelısségével is foglalkozni. A vizsgált jogintézményeknél elsısorban jogtörténeti elemzést alkalmaztam (már amely jogintézménynél a tárgyánál fogva erre lehetıség volt) és nagy mértékben támaszkodtam a XX. század eleji bírósági joggyakorlatra, elemeztem a dolgozatban vizsgált jogintézményekkel, felelısségi formákkal kapcsolatos, curiai és ítélıtáblai határozatokat, továbbá a kapcsolódó legfontosabb, magánjogi és kereskedelmi jogi jogfejlıdést a mai napig meghatározó törvényeket is (1840. és 1881. évi Csıdtörvény, 1875. évi Kereskedelemi törvény, 1930. évi V. tc. a korlátolt felelısségő társaságról). Ezen kívül a lehetıségekhez képest nemzetközi jogösszehasonlítás keretében vizsgáltam más országok szabályozását. Olyan országok szabályozása után is kutattam, amelyekre nem képeznek hagyományos hivatkozási alapot a jogirodalomban (Oroszország, Tanzánia, Dél-afrikai Köztársaság, Szerbia, Kína, Spanyolország, Hollandia.) A vezetı tisztségviselık társaság felé fennálló kárfelelısségét illetıen a hazai joggyakorlatban elvétve találunk csak eseti döntéseket, aminek több együttesen ható oka van. Az adott esetben fedezetelvonó ügylettel vagy eleve a hitelezıt károsító céllal kötött ügylettel (pl. a társaság nevében adott kölcsön esetében a visszafizetési szándék vagy képesség kezdettıl fogva fennálló hiánya) megrövidített hitelezık a társaság létezése alatt (beleértve a rendes mőködést és a felszámolás alatti idıszakot is) közvetlenül a vezetı tisztségviselıvel szemben kárigényt nem érvényesíthetnek. Ennek dogmatikailag indokolt (de álláspontom szerint a Gt-bıl nem következı) indoka az a Gt. 30. -ának azon rendelkezése, miszerint: A társaság felelıs azért a kárért, amelyet vezetı tisztségviselıje e jogkörében eljárva harmadik személynek okozott, amely (elválasztás elvének nevezendı) rendelkezést a bírósági 12
gyakorlat rendkívül mereven alkalmaz, a vezetı minden ténykedését a társaságnak tudja be, a vezetı jogkörébe (ügykörébe) sorol minden olyan cselekményt, amelyet adott esetben a társaság érdekétıl elkülönülı saját érdeke által vezérelve, saját anyagi hasznára követ el, így a felelısségét gyakorlatilag feloldja a társaság leple mögött. A vezetık elleni kártérítési perek hiányának másik oka az, hogy a kártérítési perek a társaság fizetésképtelenné válása és felszámolásának elrendelése után lesznek aktuálisak, amikor a hitelezık kielégítésére szolgáló csıdvagyon növelése szükséges, viszont a felszámolók (érdekeltségük hiánya miatt) ritkán döntenek perindítás mellett. 2006 júliusában angol mintára bekerült a Csıdtörvénybe a vezetı tisztségviselık csıdjogi felelısségét szabályozni hivatott 33/A., de rendkívül elhibázott módon kétlépcsıs eljárás keretében, amely szerint elıször a hitelezınek a vezetı felelısségének a megállapítására irányuló pert, amennyiben pedig a felszámolási eljárásban nincsen megtérülés, úgy majd külön marasztalási pert is kell indítania a felszámolás jogerıs befejezése után. Az elérni kívánt cél nem valósult meg, amely kifejezetten az lett volna (kellett volna lennie), hogy a fizetésképtelenség beálltát követıen a hitelezıi érdekekkel ellentétes, vagyoncsökkenést eredményezı ésszerőtlen gazdálkodást folytató vezetı a csıdvagyonba befizetést teljesítsen, hogy a hitelezı már a felszámolási eljárásban kielégítést nyerhessen. A dolgozat ezen fejezetében elıször elemzem a vezetı tisztségviselı Gt. 30. szerinti, a társaság felé fennálló kárfelelısségét, a vezetı jogkörének bírói értelmezését, majd elemeire bontva vizsgálom a Cstv. 33/A. szerinti, a vezetı tisztségviselık hitelezı felé való személyes felelısségét megalapozó kárfelelısségi alakzatot továbbá más olyan országok szabályozását, amelyek tágabb körben adnak lehetıséget a vezetı személyes vagyoni felelısségének a megállapítására. Sem a Gt., sem a Cstv. nem tartalmaz olyan rendelkezést, amely lehetıvé tenné a fizetésképtelenné vált társaság tulajdonosai kárfelelısségének megállapítását már a társaság rendes mőködése vagy akár a társaság felszámolás alatt olyan jogügyletekért, amelyek a hitelezık megkárosítását eredményezték vagy azzal a céllal köttettek. A Gt. 19. (2) bekezdésében szabályozott, társaság felé fennálló felelısségi forma a társaság érdekeit sértı határozat meghozatalában résztvevı tulajdonosok felelısségérıl rendelkezik, de ilyen per rendkívül ritka, kiváltképpen felszámolás alatt, aminek egyik fı oka a tulajdonosi határozat létének bizonyíthatatlansága, ezen kívül pedig a hitelezık közvetlenül nem érvényesíthetnek kárigényt a tulajdonosokkal szemben sem a társaság rendes mőködése, sem annak felszámolása alatt, mert a tulajdonosok cselekményeit (mint a vezetıkét) a társaságnak számítja be a bírósági gyakorlat. A Gt. rendelkezik a kft. taggyőlése és az rt. taggyőlése kötelezı összehívásáról, amennyiben a saját tıke veszteség folytán a törzstıke ½-ed illetve 13
2/3-ad része alá esik, de a taggyőlés összehívása elmaradásának illetve az összehívott taggyőlésen meghozni elıírt intézkedések (pl. tıkepótlás, átalakulás) elmulasztásának jogkövetkezménye nincsen. A Cstv. a felszámolás kezdeményezésének a kötelezettségét sem írja elı a tulajdonosoknak. A korlátolt felelısség áttörésének jogintézményét az 1997. évi Gt. vezette be, az elmúlt alig több mint egy évtizedben elvétve láttak napvilágot a korlátozott felelısséggel visszaélı tagoknak a felszámolási eljárásban ki nem egyenlített tartozásokért való felelısségét megállapító ítéletek. Ennek egyik oka vélhetıen az, hogy a felelısségáttörési kereseteket a károsult hitelezık csak akkor terjesztik elı, amikor a sérelmezett cselekmény bőncselekményt valósít meg (holott a korlátozott felelısséggel való visszaélésnek nemcsak ez a vetülete), másrészt pedig a kereseti kérelem lévén a jogintézmény a társaság jogutód nélküli megszőnéséhez kötött - csak a felszámolási eljárás befejezése után terjeszthetı elı, azonban a hitelezık ezt követıen már nem terjesztenek elı keresetet. A felelısségáttörés terén formálódó hazai bírói gyakorlat számára példaértékő lehet a dolgozatban elemzett nagy múltú angolszász joggyakorlat tekintettel arra is, hogy egyes jogtudósok összegyőjtötték azon tényeket, körülményeket amelyeket egy bíróság értékelhet a felelısségáttörési perben. Nem szükséges a korlátolt felelısségő társaságok tulajdonosainak felelısségérıl rendelkezı Gt. 50. -ának a módosítása, hanem a bírói jogalkalmazásnak kell megfelelı irányban elindulnia. A konszernjogi felelısséghez sorolt, a befolyással rendelkezı tulajdonos által a tartósan hátrányos üzletpolitikával okozott, fizetésképtelenné vált társaság tartozásaiért való felelısségi forma létjogosultsága mindenképpen indokolt, de véleményen szerint a kis- és középvállalkozásokra épülı magyar gazdasági környezetben ritkán fogja ítélkezés alapját szolgálni. A dolgozat ezen fejezetével foglalkozom még a Ctv. szerinti felelısségi formákkal, a vagyoni hányad rosszhiszemő átruházása miatti felelısséggel, és az elérhetetlenség miatt törlési eljárással megszőntetett társaság tartozásaiért való tulajdonosi felelısséggel. A Kormány a 1050/1998. (IV.24.), illetve az ezt módosító 1061/1999. (V.28.) határozatával rendelte el az új Ptk. kodifikációját, amelynek eredményeképpen megszületett a 2009. évi CXX. Törvény a Polgári Törvénykönyvrıl, amely végül is nem lépett hatályba. Ennek ellenére elengedhetetlennek tartom az új Ptk-nak a jelen dolgozatban vizsgált vezetıi és tulajdonosi felelısségre vonatkozó rendelkezéseinek az ismertetését, amelynek külön fejezetet szenteltem. A fedezetelvonó szerzıdések elleni fellépés a csıdvagyon növelésének elsıdleges eszköze, ezért a tényállások és jogkövetkezmények szabályozása kiemelt jelentıséggel bír. A 2004. május 1-i hatályba lépéssel módosításra, vagy talán inkább pontosításra került a Csıdtörvénynek a csıdmegtámadást szabályozó 40. -a: különbontva a csalárd; 14
értékaránytalan és ingyenes; valamint hitelezıt elınyben részesítı ügyleteket továbbá bevezetésre került a visszakövetelési jog intézménye. Széles körő jogtörténeti visszatekintés és más országok szabályozásának elemzése mellett elemzem a Cstv. 40. alapján támadható tényállásokat, a felszámolás alatt a Ptk. alapján érvényesíthetı megtámadás korlátait. A dolgozatban vizsgálom a hitelezıt elınyben részesítı szerzıdés tényállását is, mert a hitelezıi érdekek sérelmét nemcsak vagyoncsökkenést, vagyonelvonást eredményezı csalárd tulajdonosi vagy kárt okozó vezetıi cselekmény eredményezheti, hanem az adós által a már fizetésképtelen állapotában egy másik hitelezıvel kötött, polgári anyagi jogilag egyébként teljesen jogszerő, a hitelezı jóhiszemősége mellett kötött olyan szerzıdés is, amely (a hitelezık egyenlıségének elvét megsértve) a felszámolási eljárásbeli kielégítési arányhoz képest elınyösebb (nagyobb megtérülési aránnyal járó) kielégítést eredményez. Dolgozatom záróakkorjaként a felszámoló és a végelszámoló felelısségével foglalkozom, hiszen a hitelezıi érdek sérelmének egyik ritkának nem mondható sarokpontja a felszámoló törvénytelen eljárása, ami gyakran jogtalan vagy eltúlzott mértékő költségelszámolással vagy értéken aluli vagyonértékesítéssel kapcsolatos, amelynek jogkövetkezményeit a Cstv. nem rendezi, a felszámolónak a felszámolási eljáráson belüli felelısségrevonhatóságát nem teremti meg, tudomásom szerint ezt a problémakört az eddigi csıdjogi kodifikációs javaslatok sem érintették. Részletesen foglalkozom a hitelezıi választmány jogkörével, a felszámoló ellen benyújtható kifogással, a felszámolónak a vagyonértékesítés keretében eszközölt ügyletkötéseinek a támadhatóságával, azok korlátjaival. Az egyes fejezetek végén győjtöttem össze a vizsgált tényállásokkal kapcsolatos, túlnyomórészt normatívan megfogalmazott jogalkotási javaslataimat. A dolgozat végén röviden foglalkozom a bőnös tényállásokat támadó felszámolóra és hitelezıkre nehezedı bizonyítási nehézségekkel, amely nehézségek sokszor alapjaiban ellehetetlenítik az eredményes igényérvényesítést. I. Kártérítési alapvetés 15
1.1. A klasszikus polgári jogi felelısség kialakulása Tekintettel arra, hogy jelen dolgozat a (gazdasági társaságok vezetı tisztségviselıi és tulajdonosai továbbá a felszámoló, végelszámoló által) a fizetésképtelen társaság vagyonában felróhatóan okozott vagyoncsökkenéséért való felelısségét vizsgálja, ezért elengedhetetlen a polgári jogi kárfelelısség rövid áttekintése. A polgári jogi felelısség a polgári jogi rendelkezések megszegéséért való felelısséget jelenti. Különbözı jogágak a jogi felelısség feltételeit eltérıen szabályozzák, de elképzelhetı az is, hogy ugyanazon magatartás az egyik jogág szerint jogszerő, míg a másik jogág jogellenesnek minısíti. (Pl. a szomszédjogi tényállások esetén a szomszédban közigazgatásiépítési jogilag jogszerő engedély alapján újonnan épülı épület tulajdonosa a kilátáselvonással okozott kárért a polgári jogi kárfelelısség szabályai felelısséggel tartozik.) A polgári jog célja a megbomlott vagyoni egyensúly helyreállítása, ezért a polgári jogi felelısség (alapvetıen) vagyoni felelısség. Az ısi társadalmakban, így a római jogban is a sérelmeket a sértett vagy a családja, rokonsága torolta meg. A magánbosszút lassan felváltotta a compositio (váltságdíj) fizetése, amellyel a károkozó ellenszolgáltatást (pl. állatot) ajánlott fel, amelynek fejében a sértett lemondott a kárigényérıl, a magánbosszúról. Az állami szervezet kialakulásával az állam azonban nem tőrhette, hogy a magánszemélyek a sérelmeket folyton-folyvást bosszúval torolják meg, ezért elıször bevezetette a Talio elvet ( szemet szemért, fogat fogért ), amely elv lényegében a károkozással arányos kártérítést vezette be, hiszen egy sérelemét azzal arányos, azonos sérelem okozását tette lehetıvé, másrészt pedig kötelezıvé tette a compositio peres úton való érvényesítését. A kártérítés intézményét a római jog lényegében véve (implicite) ismerte ugyan, elméleti jelleggel, kifejezett formában (explicite) azonban nem dolgozta ki. 5 A római jog általános kárfelelısségi tényállást nem alkotott, nem ismerte az általános károkozási tilalmat, ez a modern polgári jogi kodifikációk eredménye. Kezdetben különféle deliktuális tényállások (pl. csonttörés) esetén a károkozó pénzbeni magánbüntetést (poena) volt köteles fizetni a károsultnak, de ezen büntetések nem az okozott kár nagyságához igazodtak, hanem adott esetben annak mértékét többszörösen meghaladták (az adós marasztalása duplumban) vagy pedig az egyes konkrét tényállásokhoz 5 Földi András és Hamza Gábor: A római jog története és institúciói (Nemzeti Tankönyvkiadó Rt., 1996 Budapest, 416. oldal) 16
igazodva tarifálisan voltak meghatározva, így a római jogi magánjogi deliktumok szankcionálásában keveredtek a kártérítési és megtorlási elemek. A sértett büntetıkeresettel (actio poenales 6 ) érvényesíthette az igényét. A lex Aquilia által szabályozott damnum iniuria datum keretében a jogszabály az elsısorban jogellenes dologrongálással okozott, azzal összefüggésben keletkezett tényleges károk megtérítését tette lehetıvé és amely fogalmat a praetori jogfejlesztés folyamatosan tágított, a tényállások egyre tágabb körére alkalmazott. A kártérítési jog fejlıdésével azonban lehetıvé vált a vagyontárgyak megrongálódásából, elpusztulásából eredı kár (damnum emergens) és az elmaradt haszon (lucrum cessans) megtérítésének igénylése is. A római jog tehát a károkozás modern fogalmát nem ismerte, nem definiálta a delictum fogalmát, de a jogelemzés alapján megállapíthatóan a feltételének tekintette a jogellenességet (iniuria) és a vétkességet, amely szándékosságban (dolus) vagy gondatlanságban (culpa) valósult meg. A gondatlanság jelenthetett nagyfokú gondatlanságot, hanyagságot (culpa lata), enyhébb gondatlanságot (culpa levis), amely a derék és gondos családapa (bonus et diligens pater familias) felelısségéhez igazított mérce volt és a culpa in concretot, amely az adott személynek a saját ügyeiben tanúsított gondosságának vizsgálatát szükségeltette. Évezredes folyamat volt, amíg a károkozó magatartásokért való deliktuális és büntetıjogi felelısség különvált. A liberálkapitalizmusban a polgári jogi deliktumot általánosították és ezzel együtt az okozott kárhoz igazodó kártérítés valamint a vétkesség, mint a felelısség alapja is törvényi szabályozást nyert. Megjegyzendı, hogy a jogellenes magatartásnak nem csak a kártérítés az egyetlen szankciója, hanem jogkövetkezmény pl. az érvénytelenség, 7 a szavatosság, vagy a jogvesztés kikötése is vagy pedig a szerzıdést biztosító mellékkötelezettségek körében a minimál kárátalány jellegő kötbér vagy a foglaló kikötése. A Ptk. 238. (2) bekezdése pedig az érvénytelen szerzıdésben bízó személy kárigényének az érvényesítését nyitja meg: Aki érvénytelen szerzıdés fennálltában jóhiszemően bízott, a felektıl a szerzıdés megkötésébıl eredı kárának megtérítését követelheti; ha azonban az érvénytelenség az egyik fél magatartására vezethetı vissza, a bíróság a másik fél marasztalását mellızi. Ha a felek valamelyike a harmadik személlyel szemben rosszhiszemő volt, a teljes kártérítéssel tartozik akkor is, ha az érvénytelenség nem az ı magatartására vezethetı vissza. Ezt a kártérítést a 6 Földi András Hamza Gábor: id. mő 560. oldal 7 v.ö. Gombkötı Balázs Kiss Gábor: A szerzıdés érvénytelenségéhez kapcsolódó többlettényállások a Ptk. legújabb tervezetének tükrében (Gazdaság és Jog, 2008/4., 3-10.) 17
bíróság a szerzıdés teljes vagy részleges hatályban tartása útján is nyújthatja. Ezen jogkövetkezmények vizsgálata nem képezi jelen dolgozat tárgyát. A kárkötelem vizsgálatát megelızın szükséges a kártérítési jogviszonyt elhelyezni a polgári jogon belül. 1.2. Kötelmi jogi alapvetés A polgári jog a mellérendelt jogalanyok jogviszonyait szabályozza, két fı területe a vagyoni jog és a személyi jog. A vagyoni jogon belül a dologi jog egy abszolút szerkezető jogviszony, amely a jogosult ( fıszabályszerint a tulajdonos) állandó védelmét biztosítja a vele szemben álló meghatározatlan számú jogalannyal szemben, akiket a kógens normák szorítanak arra, hogy tőrjék a jogosult kizárólagos joggyakorlását, ne akadályozzák a polgári jogi dolgokon kialakult hatalmának gyakorlását. Ezzel ellentétben a dinamikus vagyonmozgást biztosító: Kötelmi jog fıszabályszerően, azaz szinte minden elemében bizonyos kivételeket elismerve - relatív szerkezető - mellérendelt jogviszonyban álló meghatározott jogalanyok - kölcsönös és egyenértékő követelései és tartozásai egységének - pozitív tartalmú és - diszpozitív jellegő szabályanyaga, - amely a dologi jogviszonyok szándékolt változtatását vagy a jogosult által nem kívánt változásának reparációját (dinamika), - a kötelezettet terhelı vagyoni felelısség alapján - igényként biztosítja. 8 A relatív szerkezető jogviszony leggyakrabban az abszolút szerkezető jogviszony szándékolt megváltoztatásáva, a felek konszenzusával (szerzıdéssel) keletkezik, de létrejöhet másképp is, pl. akarati állapottól független jogsértéssel keletkezhet. 9 A jogsértés objektív ténye (kár)kötelmet hoz létre a felek között. A kötelem két vagy több személy közötti mellérendelt jogviszony, amelynél fogva kikényszeríthetı kötelezettség keletkezik valamely szolgáltatás teljesítésére, ugyanakkor 8 Bíró György: Kötelmi jog (kiadó: Novotni Alapítvány a Magánjog fejlesztéséért, Miskolc, 2006., 20. oldal) 9 Bíró György: id. mő, 21. oldal 18
jogosultság a szolgáltatás követelésére. 10 Az egyes kötelemfakasztó tényállások az alábbiak szerint csoportosíthatóak: - Szerzıdés - Jogellenes (kivételesen jogszerő) károkozás - Egyoldalú ügylet - Közhatalmi aktusok - Jogalap nélküli gazdagodás - Egyéb, az elızı csoportokba nem sorolható, törvényben szabályozott kötelemkeletkeztetı tényállások. A kötelemkeletkeztetı tényállások közül - a jelen dolgozatban vizsgált kérdéskörszempontjából a kárkötelem a fontos. A károkozás, mely magával vonja polgári jogi felelısséget, függetlenül attól, hogy forrása szerzıdésszegés, vagy deliktum különleges és önálló kötelemfakasztó tényállás. 11 A polgári jogi felelısség különbözı szempontok alapján csoportosítható: szubjektív és objektív felelısség, egyetemleges és arányos felelısség, korlátlan és korlátozott, saját vagy más személy magatartásáért való felelısség. A polgári jogi felelısség két részterülete a szerzıdésszegéssel okozott kárért való (kontraktuális) felelısség és a szerzıdésen kívül okozott kárért való (deliktuális) felelısség. A kárfelelısség feltételei és a kár összegszerősége meghatározásának a módja mindkét alakzat esetén azonos, hiszen a Ptk. 318. -a szerint: A szerzıdésszegésért való felelısségre, valamint a kártérítés mértékére a szerzıdésen kívül okozott károkért való felelısség szabályait kell alkalmazni azzal az eltéréssel, hogy a kártérítés mérséklésének ha a jogszabály kivételt nem tesz nincs helye. A kárfelelısség elsıdleges funkciója a reparáció, azaz a megbomlott vagyoni egyensúly helyreállítása, másrészt pedig a prevenció, azaz a károkozó és a társadalom többi tagjának visszatartása hasonló cselekmények elkövetésétıl. A kárkötelemben érvényesülnek a kötelmek közös jellemzıi. A relatív szerkezető jogviszonyban a károsult áll szemben a károkozóval, amely károkozó a teljes vagyonával tartozik helytállni. A kötelmi jog jellemzıi közül külön kiemelem a kötelezettet terhelı vagyoni felelısség elvét, ami szerint a kötelezett a tartozásáért a teljes vagyonával tartozik helytállni. Amennyiben a kötelezett egy gazdálkodó szervezet (tipikusan jogi személyiségő korlátolt felelısségő társaság vagy részvénytársaság), a felelıssége ebben az esetben is a teljes 10 Bíró György: id. mő, 20.oldal 11 Szalma József: A polgári jogi (szerzıdésen kívüli és szerzıdései) felelısség alapelvei (Kötelmi jogi kodifikációs tanulmányok ( Novotni Alapítvány a Magánjog Fejlesztéséért, Miskolc, 2005, szerkesztette: Bíró György és Szalma József, 51. oldal) 19
vagyonára kiterjedı felelısség, azonban napjainkban a felszámolás alá került társaságok vagyona statisztikailag a nem biztosított hitelezıi követelések elenyészı hányadát fedezi. Ezzel összefüggésben jelen dolgozat tárgyköréhez kötıdve kiemelem, hogy bár fıszabály szerint minden személy a saját tartozásáért tartozik helytállni, azonban a vizsgált társasági jogi csıdjogi területen - kifejezetten méltányolható hitelezıvédelmi indíttatásból - több olyan felelısségi tényállással találkozunk, ahol a tartozásért vagyonhiány miatt helytállni nem tudó gazdasági társaság mellett (helyesebben szólva inkább: mögött) a társaság tulajdonosai vagy vezetıi kötelesek helytállni, akiknek a felelıssége csak akkor áll be, amennyiben a társaság mőködése alatt tanúsított magatartásuk felróhatónak minısíthetı (mert a társaság jogi személyiségével a saját érdekükben visszaéltek) vagy pedig felróhatósági elemtıl függetlenül felelnek a tartozásokért (bt. beltagja, a kkt. tagja), ez utóbbi esetben felelısség helyett inkább helytállásról kell beszélnünk. 1.3. Az általános kárfelelısség feltételei A polgári jogi felelısség körében nincs lehetıség a tényállástípusok taxatív felsorolására: szükség van egy általános szabályra, amely a külön nem tipizált területekre is kiterjed, és a külön tipizált területeken mögöttes területként vehetı figyelembe. 12 A Ptk. 339. -a rendelkezik az általános polgári jogi kárfelelısségrıl (pontosabban szólva feállítja a károkozás általános tilalmát), majd a felelısség különös alakzatairól (munkavállaló, megbízott, vétıképtelen személy, épületrıl lehulló tárgy által okozott, valamint a veszélyes üzem mőködése körében és hatósági jogkörben okozott kárért való felelısségrıl.) A Ptk. 339. -a által szabályozott általános kárfelelısségi alakzat értelmében: Aki másnak kárt okoz, köteles azt megtéríteni. Mentesül a felelısség alól, ha bizonyítja, hogy úgy járt el, ahogy az adott helyzetben általában elvárható. A kárfelelısségnek négy eleme van: kár, jogellenes magatartás, a kettı közötti okozati összefüggés és a felróhatóság. A jogellenesség (mint általában vett kategória) a jogi felelısség feltétele. A Ptk. nem mondja ki, de a gyakorlatban általános elfogadott elv, hogy a károkozás mindig jogellenes, kivéve ha azt jogszerőnek kell tekinteni. A polgári jogi értelemben vett jogellenesség egy polgári jogi norma megsértését, jogszabállyal ellentétes magatartást (cselekvést vagy mulasztást) jelent. A jogellenesség alapját a Ptk. 2. (1) bekezdése képezheti, amely szerint: 12 Ujváriné Antal Edit: Felelısségtan ( Novotni Alapítvány a Magánjog fejlesztéséért kiadó, Miskolc, 1998, 17.oldal) 20
A törvény védi a személyek vagyoni és személyhez főzıdı jogait, továbbá törvényes érdekeit. (Megjegyzendı, hogy a nem jogellenes magatartás is kárkötelmet alapozhat meg: pl. Ptk. 108. szerinti szükséghelyzetben okozott kár megtérítésének kötelezettsége vagy a Ptk. 6. szerinti utaló magatartással okozott kár esete, amikor a károkozó kártalanítási kötelezettséggel tartozik.) A felelısségi jog kimondja a másnak való károkozás általános tilalmát (neminem laedere), eszerint minden aktív magatartás jogellenes, ha nincsen jogellenességet kizáró körülmény. A bíróság a jogellenességet csak akkor vizsgálja, ha mulasztásról van szó, hiszen a mulasztás csak akkor alapoz meg jogellenességet, ha az aktív magatartás kifejtése a károkozónak szerzıdés vagy törvény alapján kötelessége lett volna. A kár lehet vagyoni és nem vagyoni jellegő attól függıen, hogy valakit vagyonában vagy személyhez főzıdı jogaiban ér a hátrány. Jelen dolgozat szempontjából a vagyoni kárnak van jelentısége. 13 A kár a jogellenes magatartás következményeként beálló hátrányos eredmény, amelynek három eleme van: a károsult vagyonában beállt tényleges vagyoncsökkenés (damnum emergens, tipikusan dolog megrongálódása, megsemmisülése), a károsult vagyonában elmaradt haszon, bevétel, jövedelem, elıny (lucrum cessans) valamint a kár csökkentésével, enyhítését szolgáló szükséges és indokolt költség, amely utóbbi felmerülése a károsult elhatározásától függ és annak csak az ésszerőség és célszerőség szab határt. A teljes kártérítés elve szerint a károkozónak minden kárt meg kell térítenie, amely szempontjából nincs jelentısége a károkozó magatartás súlyosságának. 14 A károkozó a teljes kárt köteles megtéríteni függetlenül attól, hogy szándékosan vagy súlyosan gondatlanul járt el. 15 A teljes térítés elvét megtörve a Ptk. 339. (2) bekezdése lehetıséget ad arra, hogy a bíróság méltányossági alapon a károkozót a felelısség alól részben mentesítse, pontosabban a kártérítés nagyságát csökkentse, a bírósági gyakorlat azonban nem él ezzel a lehetıséggel, hanem az okozatosság határainak megvonásával korlátozza a megítélhetı kárösszeg nagyságát. A teljes kártérítés alóli további kivételt jelent továbbá A Magyar Népköztársaság 13 A nem vagyoni kárról már az Mtj. is rendelkezett. A Legfelsıbb Bíróság 1953-ban a ideológia megfontolásból a nem vagyoni kártérítés intézményét megszüntette, de a gyakorlat az általános kártérítés keretén belül keresett orvoslást. A nem vagyoni kártérítést az 1977. évi IV. tv. állította vissza, majd az Alkotmánybíróság a jogszabályhelyet a 34/1992. (VI.1.) AB határozatában megsemmisítette, majd a jogalkotó újraszabályozta a Ptk. 354. -ában a kártérítés módjaira vonatkozó szabályok között. A kérdéskörrel foglalkozik Havasi Péter: A nem vagyoni kár bírósági gyakorlata (Gazdaság és jog, 2002/1. sz. 11-14. oldal) és Török Gábor: Jogi személy és a nem vagyoni kár (Magyar jog, 1984/10. sz. 846-855. oldal) c. tanulmányában. 14 A kártérítési jog alapelveivel foglalkozik Szalma József: A polgári jogi felelısség alapelvei c. monográfiájában (Atlantis Vajdasági Magyar Tudományos Társaság, Újvidék, 2008) 15 A Ptk. 559. (3) bekezdése szerint a károkozó magatartás szándékos vagy súlyosan gondatlan voltának mégis jelentısége van a felelısségbiztosítás alapján érvényesíthetı visszkereseti igény szempontjából. 21
Polgári Törvénykönyvének a külgazdasági kapcsolatokra történı alkalmazásáról rendelkezı 1978. évi 8. törvényerejő rendelet 15. -a, amely szerint: A felek a szerzıdésszegésért való felelısséget korlátozhatják vagy kizárhatják; a kártérítést a bíróság (választottbíróság) is mérsékelheti. A kár összegének bizonyítása különösen bonyolult lehet gazdasági társaságok esetén, amikor pl. nem egyetlen és relatíve egyszerő megítéléső kárt okozó magatartást (pl. dologrongálást) kell kiemelni és vizsgálat tárgyává tenni, hanem amikor egy huzamosabb ideig tartó, komplett magatartásfolyamatot, mint egészet nyilvánít a törvény jogellenesnek. Ilyen pl. a Cstv. 33/A. szerinti helytelen gazdálkodásért való vezetıi felelısség vagy a Gt. 54. illetve a Cstv. 63. szerinti tartósan hátrányos üzletpolitikával okozott vagyoncsökkenésért való felelısség. A jogellenes magatartás és kár közötti okozati összefüggés megállapíthatósága komoly vizsgálatot igényel. Nincs kárfelelısség, ha a kár a jogellenes magatartás nélkül is bekövetkezett volna. Az adekvát kauzalitás elmélete szerint az okozati összefüggés szempontjából azon okok bírnak jelentıséggel, amelyek az általános élettapasztalat szerint alkalmasak a hátrányos eredmény elıidézésére, amelyek nélkül az nem következett volna be azzal, hogy az okozatossági láncolatban csak meghatározott szakaszt tekinthetünk olyannak, amelyen belül a releváns okok felmerülhetnek. Az oksági láncolatot ezért: (1) idıben kell korlátozni (mennyire távoli az eredeti károkozástól az azt kiváltó magatartás), (2) figyelembe kell venni, hogy mennyire szerves a kapcsolat az ok és okozat között. 16 Az okozati összefüggés hiánya vagy túlzottan távoli volta képezheti akadályát a közvetett kár érvényesítésének. Közvetett kárról akkor lehet beszélni, ha a károkozó magatartás folytán több káresemény következik be, amelyek az ok-okozati láncolatban közelebb, illetve távolabb helyezkednek el. E távolabb elhelyezkedı, áttételesebb káreseményeket tekinti a tudomány közvetett kárnak. 17 Az elmaradt haszon káreleme számos bizonytalansági elemet tartalmaz, a bíróságok az okozatosság bizonyítottságának hiánya vagy túlzottan közvetett volta miatt tudják az e tekintetben elıterjesztett kárigényt elutasítani. Az új Ptk. a teljes kártérítés korlátjaként bevezetni tervezi az ésszerő elıreláthatóság fogalmát, amely szerint a kártérítés mértéke nem haladhatja meg azt a veszteséget, amelyet a szerzıdésszegı fél a szerzıdés megkötésekor elıre látott, vagy amelyet elıre kellett látnia azon tények és körülmények alapján, amelyekrıl 16 Petrik Ferenc: A felelısségi eszme változásai a kártérítési jogban (Gazdaság és Jog, 2002/7-8, 8. oldal.) 17 Fuglinszky Ádám - Menyhárd Attila: Felelısség "közvetett" károkozásért - Mőhelybeszélgetések a Szladits Szemináriumban (Magyar jog, 2003/5. sz. 283. old.) 22
mint a szerzıdés lehetséges következményeirıl a szerzıdéskötéskor tudott vagy tudnia kellett. Az új Ptk. ezen rendelkezése nem elızmények nélküli, ugyanis a Nemzetközi adásvételi szerzıdésekre nézve a Magyarországon 1988. jan. 1-je óta hatályos Bécsi Vételi Egyezmény 74. cikkének 2. mondata azonos tartalommal szabályozza az elıreláthatósági klauzulát. 18 Az új Ptk. ezen rendelkezéssel a kontraktuális károk esetén fizetendı pénzbeli kártérítés mértékét az elmaradt haszon kártételén belül az ésszerő elıreláthatóság korlátja közé tervezi szorítani. Az elıreláthatóságnak itt már nincs köze a felelısségben betöltött eredeti szerepéhez azaz: elıre látta (kellett volna látnia), tehát felróható -, hanem objektivizált mértékké vált. 19 A felek szabad akaratukból lépnek szerzıdéses kapcsolatra, a szerzıdéskötéssel eleve olyan kötelezettséget és gazdasági kockázatot vállalnak magukra, amelyre jogszabály ıket nem kötelezi, mindezt mérlegelni kell a szerzıdésszegésbıl eredı kárigények törvényi szabályozásánák is. A szerzıdések világában a felek érdekmérlegelésén alapuló kockázatmegosztásából kell kiindulni. A piaci döntéseket meghatározó gazdasági racionalitás központi eleme a kalkulálhatóság. Ennek pedig meghatározó kritériuma a kockázatmegosztáshoz igazodó kártérítési mérték, azaz az a szempont, hogy a szerzıdı fél kártérítési kötelezettsége ne terjedjen túl azon a mértéken, amellyel a kötelezettségvállaláskor számolnia kellett. 20 Az elıreláthatósági klauzula ösztönzi a jogosultat arra, hogy a szerzıdéskötéskor szükség szerint tájékoztassa a kötelezettet egy esetleges szerzıdésszegés várható kárkövetkezményeirıl, különösen a lucrum cessans és a lehetséges következménykárok nagyságáról. 21 Lábady Tamás javaslata szerint a deliktuális felelısség körében is indokolt a klauzula bevezetése, itt a felelısnek csak a valószínőség alacsony fokáig, a reális lehetıség mértékéig kell elırelátni a károkat. 22 A polgári jogi felelısség nem objektív eredményfelelısség, pusztán a kár bekövetkezése nem elegendı a felelısségre vonáshoz, a kártérítésre kötelezéshez, ugyanakkor nem is szubjektív felelısség, hiszen a magatartás értékelésénél nem a károkozó tudatának értékelésébıl, vagy a saját értelmi képességeinek értékelésébıl (tıle elvárhatóságból) 18 A Bécsi Vételi Egyezmény szövege szerint a kártérítés összege nem haladhatja meg azt a veszteséget, amelyet a szerzıdésszegı fél a szerzıdés megkötésének idıpontjában elıre látott, vagy amelyet elıre kellett látnia azon tények és körülmények alapján, amelyekrıl mint a szerzıdésszegés lehetséges következményeirıl az említett idıpontban tudott vagy tudnia kellett. 19 Lábady Tamás: Felelısség a szerzıdésen kívül okozott károkért és a biztosítási szerzıdés az új Polgári Törvénykönyvben (vitaindító tézisek) (Polgári jogi kodifikáció, 2001/ 4-5. sz. 47. oldal) 20 Lábady Tamás: id. mő, 47. oldal 21 Vékás Lajos: Elıreláthatósági klauzula a szerzıdésszegésbıl eredı kártérítési igényeknél (Magyar jog, 2002/9. sz. 521. oldal). A szerzı a tanulmányában magyar jogtörténeti visszatekintés és más országok jogi szabályozásának elemzésének keretében részletesen foglalkozik az elıreláthatósági klauzulával. 22 Lábady Tamás: id. mő, 47. oldal 23
indulunk ki. A polgári jogviszonyokban úgy kell eljárni, ahogy az adott helyzetben általában elvárható, amely magatartás hiánya valósítja meg a felróhatóságot. Nem a károkozó saját képességei, adottságai alapján kell megítélni a károkozó magatartásának felróhatóságát, hanem egy objektív zsinórmérték szerint, azaz a megítélés mércéje az, hogy a társadalom tagjai milyen magatartást tanúsítanának (kellene tanúsítaniuk) az adott helyzetben. A polgári jogban a kártérítési felelısség alól a tıle elvárható magatartás nem mentesít. 23 A felróhatóságnak nincsenek fokozatai. Az adott helyzetben általában elvárható magatartás a zsinórmérték, amely fogalom összetett, hiszen az adott, konkrét helyzetben kell vizsgálni azt, hogy a társadalom tagjaitól általában milyen magatartás várható el. A felróhatóság közel szinoním fogalma a vétkesség. A Ptk. fogalom-kibontás a vétkesség kifejezést általában mellızi; a szándékos, illetve gondatlan megjelölést is csak meghatározott esetben ahol ahhoz eltérı jogkövetkezmények főzıdnek kapcsolja, és eme hagyományos elnevezések helyett a már idézett formulát alkalmazza. 24 A gazdasági élet szereplıivel, a társasági vagyonnal gazdálkodó és a gazdálkodó személyek fellett ellenırzést gyakoroló személyekkel szemben a jogszabály fokozott elvárhatóságot támaszt. A vezetı tisztségviselık (társaság felé fennálló belsı kárfelelısségét illetıen) a Gt. 30. -a vezetı tisztségviselıktıl, mint az ilyen tisztséget betöltı személyektıl elvárható szintő gondosságot kíván meg, tehát a velük szemben támasztott elvárhatósági mérce magasabb, hiszen egy gazdasági társaság vezetése során elvárt, hogy a felelıs gazdálkodás keretében megfelelı szintő pénzügyi-gazdasági-jogi ismeretekkel rendelkezzenek. Ebben az esetben tehát az általános elvárhatóság a vezetı tisztségviselıkkel szemben támasztott fokozott gondosságot jelenti. 25 A felelısség jogalapja szempontjából különböztetünk felróhatóságon alapuló és felróhatóságtól független (objektív) felelısség között. Az objektív felelısség csak kivételesen érvényesül a polgári jogban, azaz a fel nem róható magatartás csak akkor von maga után kárfelelısséget, ha jogszabály kifejezetten így rendelkezik. A felelısség felróhatósági alapra történı helyezése mellett a Ptk. azonban nem iktatja ki teljesen a szándékos és gondatlan magatartás fogalmát, hiszen pl. a Ptk. 314. -a nem teszi lehetıvé a szándékosan vagy súlyos gondatlansággal okozott kárért való felelısség kizárását továbbá a Ptk. 360. -a szándékos károkozás esetén kizárja, hogy a követelés 5 éven belül évüljön el valamint a Ptk. 297. -a kizárja a beszámítást a szándékosan okozott kár megtérítésére irányuló követeléssel szemben. 23 BDT. 2010. 2279. 24 A Polgári Törvénykönyv magyarázata (XXIX fejezet, Kemenes Béla, KJK Kerszöv Kft., Budapest, 2004, 1231. oldal) 25 BH. 2001. 594. 24
A károkozó magatartás szándékos vagy gondatlan voltának jelentısége van a munkajogban is, hiszen a munkavállaló által harmadik személynek okozott kár munkáltató általi megtérítése után a munkavállalóval szemben a belsı jogviszony alapján érvényesített kárigény mértékét az határozza meg, hogy a munkavállaló szándékosan vagy gondatlanul okozta-e a kárt. A kárfelelısség elemeinek bizonyítását illetıen a jogrendszerekben kétfajta bizonyítási rendszer létezik. A direkt (egyenes, közvetlen) bizonyítási rendszer szerint a kárfelelısség minden elemének a fennállását (beleértve a károkozó felróhatóságát) a károsultnak kell bizonyítania. A magyar jogban alkalmazott indirekt (közvetett, exkulpációs kimentési) bizonyítási rendszer szerint a bizonyítási teher megoszlik a felek között, a károsultnak a jogellenességet, a bekövetkezett kárt és az okozati összefüggést kell bizonyítania. (Megjegyzem, hogy bár a felelısségi jogi irodalom egységesen elfogadja, hogy minden károkozás jogellenesnek minısül, a bíróságok azonban a gyakorlatban az esetek jelentıs részében megkövetelik a jogellenesség következetes bizonyítását, azaz a károkozó által megsértett tételes jogi szabály megjelölését). A bizonyítás általános Pp. 164. szerinti szabálya szerint a bizonyítási kötelezettség az igényérvényesítı személyt terheli, akinek érdekében áll, hogy az általa elıadott tényeket a bíróság valónak fogadja el. Károkozás esetén azonban ez megfordul, hiszen minden károkozás jogellenesnek minısül, ennélfogva a károkozó felróhatósága vélelmezett, erre tekintettel a kimentési bizonyítás érvényesül, erre tekintettel a károkozónak kell magát kimentenie a felróhatóság alól, azaz azt kell bizonyítania, hogy úgy járt el, ahogy az adott helyzetben általában elvárható Az új Ptk. nem változtat a kártérítési felelısség általános szabályán és elemein, viszont expressis verbis törvényi szintre emeli a neminem laedere és a teljes kártérítés elvét. 5:496. (A károkozás általános tilalma) (1) A törvény tiltja a károkozást. Minden károkozás jogellenes, kivéve, ha törvény eltérıen rendelkezik. 5:497. (A felelısség általános szabálya. Felróhatóság) Aki másnak jogellenesen kárt okoz, köteles azt megtéríteni. Mentesül a felelısség alól a károkozó, ha bizonyítja, hogy úgy járt el, ahogy az adott helyzetben általában elvárható. 5:502. (A kártérítési kötelezettség terjedelme) (1) A károkozó a károsult teljes kárát köteles megtéríteni. A teljes kárból le kell vonni a károsultnak a károkozásból származó vagyoni elınyét, kivéve, ha ez az eset összes körülményeire tekintettel nem indokolt. 25