The Impact of the EU Common Agricultural Policy on Hungarian Agriculture

The Impact of the EU Common Agricultural Policy on Hungarian Agriculture Némethné Pál Katalin D I S C U S S I O N P A P E R O C T O B E R 2 0 1 4

2 The Impact of the EU Common Agricultural Policy on Hungarian Agriculture New Direction discussion papers are designed to encourage debate on public policy in a European context. They do not reflect the views of New Direction or its members. New Direction receives funding from the European Parliament and is also required to raise a proportion of its funds from additional sources. The views expressed in this publication do not necessarily reflect those of the European Parliament. October 2014 Printed in Belgium ISBN: 978-2-87555-073-6 Publisher and copyright holder: New Direction Foundation Rue d'arlon 40, 1000 Brussels, Belgium Phone: +32 2 808 7847 Email: contact@newdirectionfoundation.org www.newdirectionfoundation.org

3 Bevezető... 4 Az EU közös agrárpolitikájáról... 7 Magyar agrárpolitika a rendszerváltástól az uniós csatlakozásig... 10 Agrárhelyzet a csatlakozási tárgyalások idején... 15 A magyar mezőgazdaság az unióban... 21 A Fidesz-kormányok agrár ügyei... 26 Az új földtörvény és fogadtatása... 34 A földtörvény várható következményei... 40 A magyar mezőgazdaság jelenlegi és várható versenyképessége... 42 Következtetések... 48 Hivatkozások... 52 Tárgymutató... 56 Ábrák jegyzéke... 0 Táblázatok jegyzéke... 1

4 Bevezető A mezőgazdaság a fejlett világban szinte mindenhol stratégiai ágazatnak számít és sokféle támogatást, kedvezményt élvez. E mögött ma már idejétmúlt indokok húzódnak meg. A világ mezőgazdasága régóta képes előállítani a Föld lakosai számára szükséges élelmiszert, a tömeges éhezés oka nem a mennyiség hiánya, hanem egyenlőtlen jövedelmek eloszlása. Ehhez a fejlett világ agrártámogatásai is hozzájárulnak. Az Európai Unió közös agrárpolitikája (KAP) is a II. világháború utáni élelmiszerhiány leküzdésére jött létre. Az 1980-as évek óta azonban már a túltermelés okoz gondokat. A KAP reformjai ezért a termelési támogatások csökkentését és a vidék népességmegtartó erejének javítását szolgálják. A magyar mezőgazdaság sikertörténete az 1968-as reformmal kezdődött és a rendszerváltással ért véget. A tervutasításos rendszer felváltása a viszonylag önálló gazdálkodással hatalmas növekedési lendületet adott a szocialista kor agrárszektorának. A rendszerváltás idején a valódi piacokkal való találkozás és az üzemszerkezet politikai szétverése azonban sokkot okozott az ágazatban. Mivel az agrárpolitika a szektort elzárta a valódi piaci viszonyoktól, az új rendszerben nem alakult ki az alkalmazkodás képessége. Így a gazdaság többi szektorától eltérően, a transzformációs válságból késve és nehézkesen indult meg a kilábalás. A földforgalom korlátozása és a termelőknek juttatott támogatások nem járultak hozzá a magyar agrárium versenyképességének javulásához, sőt kimondottan hátráltatták. 200 1. ábra A magyar mezőgazdaság bruttó termelése, 1960-2013 volumenindex, 1960 = 100 180 160 140 120 100 80 1960 1962 1964 1966 1968 1970 1972 1974 1976 1978 1980 1982 1984 1986 1988 1990 1992 1994 1996 1998 2000 2002 2004 2006 2008 2010 2012

5 Forrás: KSH STADAT Az uniós csatlakozáshoz nagy várakozások fűződtek, hiszen a szabad piacra lépéstől és a támogatási verseny megszűnésétől joggal lehetett azt várni, hogy a viszonylag kedvező magyar klíma- és talajadottságok előnyös helyzetet teremtenek a szektor számára. A kudarc oka, hogy a vevőkért folyó verseny helyett a támogatásokért zajló harc vette kezdetét, amiben a politika minden kormány alatt aktív szerepet játszott. Mivel az uniós támogatások egyre inkább a földhasználathoz kötődnek, a földtulajdon és földbérlet szabályozása erős politikai nyomás alatt volt és maradt is. A szabad földforgalom alóli felmentés (derogáció) lejárta és az új uniós költségvetési periódus kezdete azonos időszakra esett. Ez még inkább felerősítette a pozíciókért folyó harcot, most már a 2010 óta kormányzó erőkön belül. A területalapú támogatások szerepének növekedése és a külföldiek földvásárlási tilalmának megszűnése lehetővé tette volna, hogy bármely uniós polgár földhöz és földtámogatáshoz jusson az országban, ezt saját érdekeik sérelmeként élték meg a szubvenció-bizniszben érdekeltek. Az állami földbérleti pályázatok, majd a föld adásvételét és haszonbérletét szabályozó új törvény igyekezett megteremteni annak feltételeit, hogy az uniós források a politikai szempontoknak megfelelő helyekre kerüljenek. Miközben a támogatásokért zajlott a harc, a magyar agrárszektor lassú leépülésbe kezdett. Fejlődése elmaradt a Magyarországgal egy időben társult tagországokétól, termékei kiszorulnak az uniós piacokról, termékszerkezete a legegyszerűbben megtermelhető szántóföldi növények felé tolódik, a hozamok elmaradnak az uniós átlagtól is. A mezőgazdaság foglalkoztatási szerepe csökken, a vidék népességeltartó képessége romlik. A földtulajdonlás és forgalmazás korlátozása megakadályozza, hogy azok műveljék meg, akik a legnagyobb eredményt tudnának rajta megtermelni. Magyarország ásványkincsekben szegény ország, a mezőgazdálkodás természeti adottságai azonban jók. Az agrártámogatások rendszerével így sikerült megvalósítani a nyersanyagkincsek átkának nevezett (Auty 1993) jelenséget. Ennek lényege az, hogy egy ország bőséges természeti erőforrásai nem járulnak hozzá az általános jóléthez, az ország gazdagodásához, sőt inkább akadályozzák azt. Az Európai Unió közös agrárpolitikájának fenntartásához valójában nem Magyarországnak és nem is az ország lakosságának fűződik érdeke, csupán a gazdálkodók azon részének, akik a támogatásokhoz hozzáférnek. Amíg a területalapú támogatási rendszer fennmarad, a hazai termelők szubvencionálása nem szűnhet meg, egyébként is hátrányba kerülnének az uniós versenytársakhoz képest. Az egész felszámolásával, a versenyviszonyok európai

6 térnyerésével a magyar termelőknek persze nehéz alkalmazkodási folyamaton kéne átmenniük, de a végén már kedvező helyzetbe is kerülhetnének az unió piacain, ahonnan most lassan kiszorulnak. A magyar nemzeti érdek tehát az volna, hogy a közös agrárpolitika megszüntetését szorgalmazó államokhoz, nézetekhez csatlakozzunk, az ellenkező álláspont a járadékvadászokat szolgálja.

7 Az EU közös agrárpolitikájáról Az emberiség egyik legősibb félelme az éhezéstől való rettegés. Gyűjtögető, vadászó őseink nagyon rendszertelenül jutottak táplálékhoz, ezért ma is génjeinkbe van kódolva a tápanyag felhalmozásának parancsa, ez okozza ma amikor a fejlett világ lakói rendszeresen megfelelő mennyiségű táplálékhoz jutnak az oly gyakorivá vált túlsúly problémákat. Az állam- és gazdaságtudományok mindig is fontos feladatnak tekintették, hogy az ország biztosítani tudja a lakosai számára szükséges élelmet. Az éhínségtől való rettegés tudományos megjelenését a legtöbben talán Malthus (1789) művéből (vagyis inkább a rá történt hivatkozásokból) ismerik. A népesedés elvéről szóló írásában kifejtette, hogy az élelmiszertermelés mennyisége számtani, az emberiség létszáma pedig mértani haladvány szerint növekszik, így elkerülhetetlenül tömeges koplalás, majd éhhalál vár a Föld lakosságának nagy részére. Természetesen Malthus maga sem gondolta, hogy mind kihalunk, de nyomatékosan felhívta a figyelmet arra, hogy e téren teendője van a tudománynak és a kormányzásnak is. Meg is születtek minden korban a megfelelő válaszok. Az 1960-as években végbement ún. zöld forradalom eredményeként a világ megtermeli a bolygó népessége számára szükséges kalóriamennyiséget. A "zöld forradalom" alapvető tényezője volt azon gabonafélék előállítása, amelyek intenzív műtrágyázás és öntözés mellett jelentős termésnövekedéssel enyhítettek a világ élelmezésének gondjain. A világ élelmezéséhez szükséges nyersanyagot Földünk összterületének mindössze csak 6%-át kitevő mezőgazdaságilag művelt terület állítja elő. (Balázs 2000) Természetesen a zöld forradalom alapvetően felforgatta a hagyományos mezőgazdasági térségeket, az új technikák már meghaladták a családok, kis közösségek által megvalósítható földművelés, állattenyésztés kereteit. Technológiára, szaktudásra volt szükség ahhoz, hogy az adott földterületen megtermelt hozamok megugorjanak. Megszületett az iparszerű mezőgazdaság, ahol csak úgy, mint a gyártóiparban a nagy sorozatok jelen esetben egyben művelhető nagy táblák, nagyméretű állattartó telepek stb. a nagy befektetési igény dacára is előnyt élveztek a kisgazdaságokkal szemben. 1 1 Mivel az írás témája nem a zöld forradalom, csak érintőlegesen térünk ki arra, hogy ez a radikális változás nem csak pozitívumokat hozott. Az öntözés talajeróziót, a műtrágyázás a felszíni és felszín alatti vizek nitrát szennyezését, az egyéb vegyszerek felhalmozódása káros egészségügyi következményeket okozott. A gépesítés, a nagyüzemi termelés miatt a mezőgazdaságból felszabaduló munkaerő a városokba áramlott, ahol nem mindig talált megélhetést az iparban, vagy a szolgáltató szektorban. a harmadik világban hatalmas nyomornegyedek jöttek létre ezekben az évtizedekben. A nagyüzemi termeléssel, az új növény és állatfajták létrehozásával együtt járt a monokultúra terjedésének és a régi fajok eltűnésének veszélye is.

8 2. ábra Élelmiszertermelés a világban kcal/nap/fő 2900 2850 2800 2750 2700 2650 2600 2550 2500 2450 1992 1993 1994 1995 1996 1997 1998 1999 2000 2001 2002 2003 2004 2005 2006 2007 2008 2009 2010 2011 Forrás. FAOSTAT élelmiszermérlegek Az éhezés ma elsősorban elosztási kérdés: nem mindig ott állítják elő a táplálékot, ahol szükség van rá és ami még nagyobb baj a szűkölködőknek nincs elég jövedelmük a szükséges mennyiségű élelmiszer megvásárlására. E helyzet kialakulásában nem kis szerepe volt a fejlett országok és az Európai Unió mezőgazdasági támogató gyakorlatának, hiszen a behozatali akadályokkal a szegényebb országok termékeinek piacra jutását nehezítette meg, az exporttámogatással pedig a világpiaci árakat törte le. Ezzel megakadályozták, a főleg mezőgazdasági tevékenységből élő térségekben a jövedelemképződést és a tőkeakkumulációt. A malthusi gondolatok mély gyökeret eresztettek a közgondolkodásban. Ez meg is felel annak a hétköznapi tapasztalatnak, hogy a természeti erőforrások, a föld termőereje nem végtelen, az erőforrásokkal, természeti kincsekkel gazdálkodni kell. Az éhezést már meg nem tapasztalt generációk tagjaiban is él az ettól való félelem. Az élelmiszertermelés stratégiai ágazatnak számít csaknem minden nemzetgazdaságban. Fertő (1996) három fő indokot piaci kudarcot ismertet, amivel az agrártámogatásokat indokolni szokták: az agrárjövedelmek diszparitását (árrugalmatlan kereslet és kínálat), a nagyfokú jövedelmi instabilitást, valamint az agrár kutatás-fejlesztés a gazdálkodók lehetőségeit meghaladó finanszírozási igényeit. Ezeket mindjárt cáfolja is. A fejlett országokban az 1980-as évektől a mezőgazdasági háztartások jövedelme meghaladta a más háztartásokét, az instabilitást leginkább a politika változásai viszik az agrárüzletbe, az állami kutatás-fejlesztés megtérülési számításai pedig vitathatók.

9 Ez magyarázza azt is, hogy az európai országok társulása miért kezeli kitüntetően a mezőgazdasági termelést, holott annak súlya a bruttó társadalmi termelésben igen csekély. A második világháború hatalmas rombolást végzett a mezőgazdasági kapacitásokban is. Az ötvenes években Nyugat-Európa lakosai még élelmiszerhiánnyal, jegyrendszerrel, bizonytalan ellátási láncokkal éltek együtt. A formálódó gazdasági közösség fő feladatának tekintette az élelmiszerlánc biztonságának megteremtését ide értve a megfizethető fogyasztói árakat is. Ezt az agrártermelékenység növelése, a piacok stabilizálása és a mezőgazdaságból élők jólétének növelése révén kívánta elérni. Ezek lettek a közös agrárpolitika (KAP) alapjai. Az első időszakban ártámogatásokkal, importkorlátozással, exporttámogatással ösztönözték a termelőket, pénzügyi segítséget nyújtottak a birtokstruktúra átalakításához és a beruházásokhoz. Ezzel előmozdították a gazdaságos birtokméret, a menedzsment, technológia és szaktudás fejlődését. A közös agrárpolitika igen sikeresnek bizonyult. Nem csupán az európai önellátást sikerült biztosítani, de az 1980-as évekre az Európai Unió már szinte az összes fontosabb mezőgazdasági termékből túltermeléssel küzdött. Egyre inkább megnőtt az exporttámogatás, illetve a közösségi felvásárlás és raktározás szerepe. Mindez persze komoly kritikákat is életre hívott, hiszen hatalmas költséget jelentett, zavarta az élelmiszerek világpiacát. Különösen a fogyasztók és az adófizetők körében vált népszerűtlenné a KAP, de a mezőgazdasági termelők sem érezték úgy, hogy jól szolgálja érdekeiket. továbbá időközben a környezetvédelmi szempontok is egyre nagyobb figyelmet nyertek. A közös agrárpolitika két alapvető reformon ment át, az 1990-.es és a 2010-es években. A folyamat lényege az volt, hogy a politika a termékek támogatásától a termelők támogatása felé fordult. Az ártámogatásokat, termelési és felvásárlási kvótákat csökkenteni kezdték, megjelentek és nőni kezdtek a gazdálkodókhoz menő közvetlen kifizetések (területalapú támogatások). Megjelent egy második pillérnek nevezett új elem is, a vidékfejlesztés. Ez részben a termelés diverzitásának megőrzését, a tájgazdálkodást, természetes élőhelyek megőrzését szolgálta, részben pedig a gazdálkodók struktúraváltását, marketing tevékenységet. 2014 után megkezdődik a maradék terméktámogatások leépítése (lejár a tej és a cukorkvóta), de a közvetlen kifizetéseken belül is a speciális helyzetű gazdálkodók pl. fiatal gazdák, kis farmok, kedvezőtlen adottságú, illetve természetvédelmi területeken működők) támogatása nyert nagyobb súlyt. Ugyanakkor erős érdekek mozdultak meg a régi támogatási szerkezet fenntartása mellett is, így a kompromisszumos végeredmény az egyszerűsítés helyett inkább kivételekkel bonyolított lett. 3. ábra A Közös Agrárpolitika története

10 Korai évek Válságévek Az 1992-es reform Agenda 2000 KAP reform 2003 Felülvizsgálat 2008 KAP reform 2013 Élelmiszerbiztonság Termelékenység növelése Piaci stabilizáció Terméktámogatás Túltermelés Felszökő kiadások Nemzetközi feszültségek Struktúra átalakítás A túltermelés csökkentése Környezet Jövedelem stabilizálás Költségvetés stabilizálása A reform elmélyítése Versenyképesség Vidékfejlesztés Piaci orientáció Fogyasztói szempontok Vidékfejlesztés Környezet Egyszerűsítés Igazodás a WTO-hoz A 2003-as reform megerősítése Új kihívások Kockázatkezelés Közvetlen kifizietések Piaci mechanizmusok Vidékfejlesztés Forrás: Európai Bizottság 2010, saját kiegészítés A felemás reformfolyam eredményként az Európai Unió súlyánál lényegesen nagyobb arányban támogatja a mezőgazdaságot, illetve 2007 óta már a kimondott agrártámogatás mellett a vidékfejlesztés és a zöld gazdálkodás támogatása is ide tartozik. 1. táblázat Az agrárszektor részesedése az Európai Unióban, 2004-2012 százalék GDP-ben Foglalkoztatásban EU költségvetésből 2004 2 6,2 47,3 2005 1,8 6,1 50,4 2006 1,7 5,7 51,1 2007 1,7 5,5 51,1 2008 1,7 5,4 49,6 2009 1,5 5,4 49,2 2010 1,7 5,4 50,2 2011 1,7 5,2 47,6 2012 1,7 5,2 45,8 Forrás: Eurostat és Európai Bizottság Költségvetés Magyar agrárpolitika a rendszerváltástól az uniós csatlakozásig

11 A magyar mezőgazdaságról csakúgy, mint a legtöbb gazdasági ágról illúziók, tévhitek sora él a társadalomban. Az egyik legmakacsabb nagyjából úgy szól, hogy a szocialista korszak második felében a magyar mezőgazdaság igen termelékeny volt, világszínvonalú termékeket állított elő nagy mennyiségben és e stratégiai cikkek fejében jutottunk a magyar földön sajnálatosan hiányzó energiához, illetve ipari nyersanyagokhoz a Szovjetuniótól. A tervgazdaságnak és a tagországok közötti gazdasági együttműködésnek, a KGST-nek épp az volt a lényege, hogy az állam mindenféle szempontok szerint beavatkozott az árak, árfolyamok alakulásába és ellehetetlenítette a gazdasági kalkulációt. Költségszámítás persze történt, még szofisztikáltabb (trükkösebb) módszerekkel is, mint a mai gyakorlat, csak éppen sem a bekerülési, sem az eladási árak nem voltak valósak, így senki nem tudhatta igazán, hogy amit csinál, az jövedelmet termel, vagy apaszt. Mai szemmel például úgy tűnik, hogy az egységnyi területre eső fajlagos munkaerő-felhasználás magas volt, tehát túlfoglalkoztatás jellemezte a magyar mezőgazdaságot. (Oros 2002) Az, hogy lényegében bármennyi élelmiszert el tudtunk adni a Szovjetuniónak, az nem a magyar mezőgazdaság dicsősége volt, hanem annak a rendszernek a szégyene, amely a világ legjobb termőföldjén a polgárai millióit küldte az éhhalálba. Ugyanakkor azt sem mondhatjuk, hogy a rendszerváltás előtti magyar mezőgazdaság ne lett volna sikeres. A zöld forradalom eredményeit a hazai agrárüzemek is hasznosították, az iparszerű mezőgazdaság meghonosítása kiemelt szempont volt az állandó élelmiszerhiánnyal küzdő szocialista táborban. Az 1968-asreform nem csak a vállalati gazdálkodás önállóságát növelte meg, de a termelőszövetkezetit is. A magyar tsz-rendszer messze eltért a kolhozoktól és társaiktól, a gazdálkodás igen nagyfokú önállóságot élvezett, a termés nagyobb része piacon talált gazdára. A termelőszövetkezetek mellett működő háztáji rendszer igen szerencsésen kombinálta a nagyüzemi gazdálkodás szaktudás, korszerű szaporító és segédanyagok, vegy- és tápszerek, piaci fellépés előnyeit az egyéni erőfeszítésekkel (fóliasátor, haszonállat-nevelés) eredményeként elérhető gyarapodást ösztönző erejével. De még a bőséges agrártermés és biztos felvevőpiac is kevés volt a vidék megtartó erejéhez. A termelőszövetkezetek melléküzemágaknak nevezett ipari egységeket is működtettek. Ezek egy része a helyi termést dolgozta fel, de szép számmal akadtak ruhaipari, fém- és műanyag feldolgozó, összeszerelő, stb. tehát a mezőgazdasággal már távoli viszonyt sem ápoló üzemek is, amelyek a hiánygazdaság réseit kihasználva látták el a piacokat, sokszor akár tőkés exportra is termeltek. A rendszerváltás előtti magyar vidék sem volt már kizárólagos agrártermelő, határozottan vegyes gazdaság biztosította az itt élők megélhetését. A nyolcvanas években, a tervgazdaság kifulladásakor megindult a magyar mezőgazdaság hanyatlása is, elsősorban a KGST fizetőképes keresetének zsugorodása miatt. A rendszerváltás programjából pedig az agrárium valahogy kimaradt. Lényegében a Földmunkás- Kisgazda- és Parasztpárt reszortjává vált a kérdés. Ők az 1945-48 közötti

12 programjukat folytatták: földosztásban gondolkodtak. 1350 mezőgazdasági termelőszövetkezet és 130 állami gazdaság földje került privatizálásra. A termőföldek magánkézbe adása a kárpótlási jegyekkel lebonyolított árverések útján valósult meg. Ennek eredményeként katasztrofális struktúra jött létre, elaprózott földbirtokok, gyakran a helytől távol élő örökösök tulajdonában. Az 1948 előtti viszonyokat nem lehetett helyreállítani, az új földtulajdonosok közül csak kevesen fogtak gazdálkodásba dacára annak, hogy a transzformációs válság miatt az gazdaság egyéb szektoraiban munkahelyek százezrei szűntek meg. Mindez a mezőgazdasági teljesítmények más nemzetgazdasági ágakhoz hasonlóan drámai zuhanásával járt. 4. ábra Mezőgazdasági bruttó termelés Magyarországon Volumenindex, 1960=100% 200 190 180 170 160 150 140 130 120 110 100 Forrás: KSH STADAT A termelőszövetkezetekből újtípusú agrártársaságok jöttek létre, ezek részben a tagok tulajdonában levő földeket hasznosították, részben bérbe vették a gazdálkodással foglalkozni nem kívánó új tulajdonosok, kárpótoltak földjeit. Oros (2002) adatai szerint 1994-ben már az egyéni gazdaságok földterületének 41%-át vállalatok, szövetkezetek bérelték. (Ezek már más típusú szövetkezetek voltak, mint a rendszerváltás előttiek. A szövetkezés a fejlett gazdaságú európai országokban is bevett, egyesekben igencsak elterjedt együttműködési forma a farmerek, magángazdálkodók körében.) A saját részre történő földvásárlástól hamar eltiltották ezeket a szervezeteket. Gyorsan megszületett a külföldiek földvásárlásának tilalma is. A hivatalos magyarázat persze az volt, hogy meg kell akadályozni a föld drágulását, mert az felnyomja az élelmiszerárakat. (Ez az az időszak, amikor az éves inflációs adatok kétszámjegyűek voltak és az első számjegy gyakran nem egyes volt.) A folyamat végeredményeként a politika rombolását sikerült helyreállítani, nagyjából működőképes birtokszerkezet alakult ki, amelyen megindult a mezőgazdálkodás talpraállása is.

13 E korszakban születtek a sokszor elátkozott zsebszerződések. A külföldiek földvásárlási tilalmát határon túli legtöbbször osztrák gazdák úgy kerülték meg, hogy a frissen földhöz jutott, de azt művelni nem kívánó magyar tulajdonosoktól formálisan bérletbe vették a földet, de ezt kiegészítette egy nyilvánosságra nem hozott, be nem jegyzett (zsebben tartott) megállapodás arról, hogy a tilalom megszűnése után a föld a bérlő tulajdonába megy át. Ennek realizálást a későbbi kormányok a forgalmi korlátozások megújításával, elővásárlási és bérleti szabályokkal kívánták megakadályozni. Ezt szolgálta a gazdálkodó szervezetek földvásárlási tilalma is, hiszen egy társaságban részesedést szerezve ezt nem lehetett megtiltani külföldi magán- és jogi személyek is tulajdonosaivá válhattak volna a magyar földnek. (A nem teljesen korrekt jogi fogalom értelmezéséről és az alkalmazott módszerekről ld. Kozma 2012). A Fidesz szakértőinek becslése szerint 700 ezer, a Jobbiké szerint több mint egymillió hektár termőterület került így külföldi kézbe. A dolog jellege miatt hiteles adat nem létezik. Míg Európa a mezőgazdasági üzemekre helyezi a hangsúlyt, addig Magyarországon még mindig a tulajdonjog lényeges. Míg Európában a művelés a fontos, addig hazánkban az enyém. A zsebszerződések megmutatták, hogy átfogó, a gazdasági élethez igazodó szabályozás nélkül jogellenes állapotokat lehet csak létrehozni, - és a gazdaságot nem lehetett megállítani. zárja írását Kozma Ágota. 2. táblázat Agrárgazdálkodók Magyarországon 1981 1991 2000 Vállalat (tsz, állami gazdaság), db 1499 2594 8530 Egyéni gazdaság (háztáji), db 1529585 1395753 958534 Földhasználat megoszlása, százalék 10 ha alatti 12,1 14,7 11,5 10-50 ha 0,1 15,2 13,9 50-100 ha 0,1 5,9 7,1 100 ha felett 87,7 64,7 67,5 Összesen 100 100 100 Forrás: KSH évkönyvek, idézi Sadowski és Takács-György (2005) A piacvezérelt gazdálkodásra való áttérés sajátos módon a magyar mezőgazdaságban a támogatási igények felfutásával járt. Míg a klasszikus szocialista rendszer inkább elvonta a jövedelmeket az agrárnépességtől, az érett pedig egy részét ott hagyta a szektorban megtermelt jövedelmeknek, a rendszerváltás utáni kormányok úgy gondolták, hogy Magyarországnak be kell szállnia az agrártámogatási versenybe a magyar mezőgazdaság

14 versenyképességnek megőrzése érdekében. Ebben valószínűleg igazuk is volt, hiszen mint korábban kifejtettük az Európai Unió saját gazdálkodóinak nyújtott támogatásával erősen rontotta a közösségen kívüli termelők pozícióit. 5. ábra Mezőgazdasági és vidékfejlesztési támogatások Magyarországon milliárd forint 160 140 120 100 80 60 40 20 0 1993 1994 1995 1996 1997 1998 1999 2000 Forrás: Oros (2002) 688 old. Messze nem volt azonban mindegy, hogy a posztszocialista államok mennyi és milyen szerkezetű támogatást nyújtottak gazdálkodóiknak. Azok az országok, ahol a termelőknek nyújtott különböző agrártámogatások alacsony szinten maradtak (pl. Lengyelország), összességében jobban jártak, mivel a csatlakozás nyilvánvalóan ösztönözte a termelést, ami a kereskedelmi egyenleg javulásában is megmutatkozott. Ezzel szemben a kezdetben magas és rendszertelen elosztású ár- és piactámogatásokat nyújtó országok (pl. Magyarország, Románia) a csatlakozás után rosszabbul jártak, mivel itt a csatlakozást alig kísérte áremelkedés. Hibás volt az a politika, amely nem részesítette előnyben a versenyképesség javítását szolgáló intézkedéseket, és így az EU-csatlakozás felkészületlenül érte a termelők jelentős részét. A különböző módon megvalósított föld- és farmpolitika is eltérő hatást gyakorolt a csatlakozás utáni agrárteljesítményekre. A csatlakozás előtt meglévő restriktív földpolitika és a föld- és farmkonszolidáció hiánya több ország esetében (pl. Magyarországon) visszavetette a csatlakozásból és a kibővült piacokból származó előnyök teljes mértékű kiaknázását, mivel

15 akadályt gördített a mezőgazdaságba áramló tőke elé. Azok az országok, ahol liberális földpolitika érvényesült (pl. a balti országok), jobban ki tudták használni a csatlakozásból származó előnyöket, teret engedve a mezőgazdaságba áramló külső forrásoknak. A csatlakozásra felkészítő alapok (SAPARD, ISPA, PHARE) forráslehetőségeinek eltérő kihasználása szintén meghatározta az országok csatlakozás utáni teljesítményét. A versenyképesség és a termelés feltételeinek javítására összpontosító országok előnyhöz jutottak ezekből a forrásokból, valamint számos tapasztalatra tettek szert az uniós pályázati rendszer működésének kapcsán. Ezzel szemben a közös agrárpolitika megvalósítását lebonyolítani hivatott intézményrendszer kialakításában késedelmet és kezdeti működési zavart mutató országok több esetben kimaradtak az uniós támogatási forrásokból is. (Csáki- Jámbor 2012. 905. oldal) A magyar agrárpolitika tehát minden jó szándék dacára kedvezőtlen kiindulási feltételeket teremtett az agrárszektorban az uniós csatlakozás idejére. Agrárhelyzet a csatlakozási tárgyalások idején A mezőgazdasági termelés az ezredfordulót követő gyors ütemű növekedéssel az uniós csatlakozás idejére nagyjából megközelítette, elérte a rendszerváltás előtti teljesítményét, ahogy azt fentebb is láttuk. Mindez azonban nem jelentette azt, hogy a nemzetgazdaságon belüli szerepe ne csökkent volna. Az agrárágazat súlya a GDP-termelésben az 1995. évi 8,5%- ról 2003-ban 4,6%-ra apadt. A foglalkoztatásban hasonló arányt foglalt el, az alkalmazásban állók 3,7%-a dolgozott a mezőgazdaságban. A nemzetgazdasági áruexport 6,5%-a származott az élelmiszerkivitelből. A két fő tevékenységi ág nagyon eltérően teljesített. Az állattenyésztés leépülését a rendszerváltás és az uniós csatlakozás súlyos következményeként szokás beállítani, azonban a folyamat korábban elkezdődött. A lenti ábrán a lefelé mutató piros egyenes az állattenyésztés, a felfelé mutató zöld pedig a növénytermesztés bruttó termelésének trendvonala. Az 1970-es évek végétől ez utóbbi növekedett gyorsabban. 6. ábra Bruttó termelési érték a két fő agrárágban előző év = 100

16 150 125 100 75 1961 1963 1965 1967 1969 1971 1973 1975 1977 1979 1981 1983 1985 1987 1989 1991 1993 1995 1997 1999 2001 2003 Növénytermesztés Lineáris (Növénytermesztés) Állattenyésztés Lineáris (Állattenyésztés) Forrás: KSH STADAT A mezőgazdaságilag hasznosított területek aránya kissé csökkent a rendszerváltás és az uniós csatlakozás között. Az ország 9,3 millió hektárnyi földterületéből a mezőgazdaságilag hasznosított terület az 1990. évi 6,5 millió hektárról 2003-ban 5,8 millióra csökkent. Valamelyest megnőtt az erdők, halastavak aránya, de leginkább a művelés alól kivett területeké.

17 7. ábra Földhasználat Magyarországon, 1990, 2003 Megoszlás Forrás. KSH STADAT A szántóföldi termelés szerkezete meglepő stabilitást mutatott az eltelt időszak alatt. Határozott változás csak az ipari növényeknél figyelhető meg, ahol az olajos magvak (napraforgó, repce) termőterülete jelentősen megnőtt, a cukorrépáé pedig csökkent. Bár a 2003-as termésátlagok sok növénynél nagyon rosszak, ez az az évi forró időjárás (és hiányzó öntözés) következménye. 3. táblázat Fontosabb növények vetésterülete és termésátlaga, 1990-2003 Vetésterület, ha Termésátlag, kg/ha 1990 2003 1990 2003 Búza 1221633 1116756 5050 2640 Kukorica 1147563 1178601 4090 3950 Árpa 297480 349489 4570 2380 Rozs 91142 47348 2500 1460 Zab 47696 71222 3310 1490 Burgonya 44169 32416 16920 15660 Szójabab 41634 30262 1240 1650 Napra-forgómag 346340 513865 1950 1900

18 Repcemag 59840 81733 1740 1490 Dohány 9113 5424 1300 2120 Cukorrépa 131336 53157 36090 35120 Forrás: KSH STADAT Az állattenyésztés naturális mutatói is jelzik, hogy az ágazat sokat zsugorodott a rendszerváltás után. Ez a folyamat sem akkor kezdődött, a szarvasmarha és a sertésállomány az 1970-es és az 1980-as évek fordulóján volt a legmagasabb, de az állatszám csökkenése gyorsult a mezőgazdaság átalakítását követően. Legeltetéses állattartással (marha, juh, ló) főtevékenységként csak nagyon kevés gazdaság foglalkozott, a sertés- és baromfitartás viszont elterjedt volt, a gazdálkodók 17%-a mind növénytermesztéssel mind állattenyésztéssel foglalkozott. 4. táblázat Állatállomány 1990-2003 ezer darab Szarvasmarha Sertés Juh Baromfi 1990 1 571 8 000 1 865 50 011 2003 739 4 913 1 296 47 268 Forrás: KSH STADAT 2003-ra már kialakult az új szervezeti struktúra is a mezőgazdaságban. Az egyéni gazdák száma magas volt több mint 760 ezret jegyeztek be de az általuk használt földterület többnyire igen kicsi maradt. A gazdálkodó szervezetek voltak a nagy földhasználók. A kisméretű gazdaságok között nagy számban fordultak elő szőlő- és gyümölcstermesztéssel, állattartással, illetve vegyes gazdálkodással foglalkozók. Az egyéni, családi gazdaságok között jóval kevesebb volt a csak a földjük műveléséből élők aránya, Pete (2003) becslései szerint ez 25-30 ezer család lehetett. Az egyéni gazdálkodók csaknem 40%-a 10 hektár alatti földterülettel rendelkezett, ami messze nem volt elég a megélhetéshez. A gazdaságok 83%-a évi bruttó 600 ezer forint alatti (bevallott) jövedelmet ért el, ami nyilvánvalóan kevés volt egy család számára. Nagyjából 50 hektáros birtokhatárt tekintenek olyannak, amiből már meg tud élni egy családi gazdaság. (A nagyon intenzív művelési ágak persze kivételt jelentenek, de kertészettel főtevénységként csak a gazdaságok nagyon csekély hányada foglalkozott.) 5. táblázat Gazdálkodók száma, földje, 2003

19 Gazdálkodók Földterület Átlagos földterület száma megoszlás ha megoszlás ha/gazdaság Gazdasági szervezetek 7813 1,0% 3472092 59,6% 444,4 Egyéni gazdálkodók 765608 99,0% 2357689 40,4% 3,1 Összesen 773421 100,0% 5829781 100,0% 7,5 Forrás: KSH Agrárcenzus 2003 Részben a kárpótlási folyamat jellegéből, részben az utána korlátozott földforgalomból adódóan az egyéni gazdálkodók ekkor már kezdtek elöregedni. A fiatal gazdák aránya drámaian alacsony volt. Egészséges szerkezetnél a legaktívabbnak tekinthető 35 és 50 év közötti csoport aránya lenne a legmagasabb, de nálunk az ezt követő korcsoport létszáma volt a nagyobb.

20 8. ábra Az egyéni gazdák megoszlása korcsoportok szerint, 2003 65 felett 30% 50-65 év 38% 35 év alatt 7% 35-50 év 25% Forrás: KSH Agrárcenzus 2003 A volt szocialista országok első csoportja akkor lépett be az Európai Unió tagjai közé, amikor a közösség épp az első nagy közös agrárpolitikai reform felemás megvalósulásával szembesült. A jelöltek gazdaságában az agrárszektor súlya a nyugat-európainál magasabb volt, így belépésük nem csupán az eddig (a csatlakozási folyamat során leépülő korlátozások és felzárkóztatási programok miatt egyre kevésbé) kívül tartott konkurensek belső piacra kerülését jelentette, de nyilvánvaló volt, hogy a közös agrárbüdzsére is óriási nyomást gyakorolnak támogatási igényeikkel. Az ezzel járó többletterheket viszont a nettó befizető régi tagállamok nem akarták vállalni. Hosszas tárgyalások után az az egyezség született 2002 decemberében Koppenhágában, hogy az új tagállamok csak fokozatosan, kilenc év alatt növekvő mértékben kapják meg a régieknek járó közvetlen mezőgazdasági támogatásokat. A 2004. évi 25%-ról 2013-ra értük volna el a 100%-ot. Ehhez járult a nemzeti támogatás lehetősége, tehát az unió alapelveivel szögesen ellentétesen engedélyezték az átmeneti időre, hogy az államok saját (adófizetői) forrásokból továbbra is támogatásban részesítsék a magángazdákat, sőt, az engedélyezett nemzeti keret kihasználását az uniós támogatások gyorsabb felfuttatásával még jutalmazták is. 6. táblázat A termelők tervezett támogatása a koppenhágai megállapodás szerint százalék az elméleti keret arányában 2004 2005 2006 2007 2008 2009 2010 2011 2012 2013