A jóga "A jóga ősi filozófiai és életviteli rendszer, amely olyan módszereket foglal magába, amelyekkel az egész személyiséget fejlesztjük; a fizikai, az energetikai, az elmebeli, az érzelmi, a bölcsességbeli és a lelki képességeket, az erkölcsiséget, a kapcsolatokat, valamint spirituális valóságunk felismerését." Paramahamsa Nirandzsanánanda Szaraszvatí A jóga (régen: yoga) a keleti bölcselet egy formája, ami Indiában fejlődött ki a hinduizmus és a buddhizmus kulturális közegében. A jóga művelője a jógi (szanszkritül a férfi jógikat joginnak, a női jógikat pedig jogininek is nevezik). A jóga célja a testi és a szellemi erők felébresztése. Eszerint alapvetően kétféle jógát különböztetünk meg: testi és szellemi jógát. A jógának több változata ismert, amelyeket a különböző személyiségtípusokhoz fejlesztettek ki. Indián kívül először a hatha jóga vált népszerűvé a 20. századi nyugati világban, ma már azonban Európában is szinte minden ága elérhető jógaközpontok által. A jóga gyakorlatai és célja A modern jóga gyakran tartalmaz a hinduizmusból származó tradicionális elemeket, mint például az erkölcsi és etikai alapelveket, a test megerősítésére és jó állapotának megőrzésére szolgáló pózokat (az úgynevezett ászanákat vagy más néven tartásokat), a spirituális filozófiát, a guru által történő útmutatást, a mantrák (szent szótagok) ismételgetését, a légzés szabályozását és az elme meditációval történő elcsendesítését. Ezeket az elemeket általában adaptálják a nem hindu jógik számára. A jóga mindennapos gyakorlása önmagában is hasznos. Javítja az egészséget, jó közérzetet teremt, mentális megtisztulást hoz és az életminőség javulását eredményezi. A jóga szakértője megtapasztalhatja a számádhit, az elmélyült meditációt, amely eksztatikus élménnyel jár. A jóga céljait a különböző tradíciók értelmében többféleképpen magyarázzák. A teista hinduizmusban a jóga az az eszköz, amellyel az ember közelebb kerülhet istenhez és amely hozzásegítheti őt az istennel való egyesüléshez. A buddhizmus, amely nem tartja lényegesnek a teremtő istenben történő hitet, a jógában látja az utat a bölcsesség, a könyörületesség és a megértés felé. A nyugati kultúrák, amelyek nagyobb hangsúlyt fektetnek az individualizmusra, a jógát az önismeret fejlesztésére és a különböző életszemléletek egyesítésére használják. A hindu jógában az önfelismerést és a megvilágosodást hasonlóan értelmezik, úgy tartják a jóga gyakorlása által feltárul az én isteni természete.
A jóga végső célja a megszabadulás (móksa) elérése, amely által a lélek kikerül a születés és a halál körforgásából (szamszara). A jóga által uralható a test, az elme, továbbá az érzelmek és a vágyak. Fokozatosan vezet el a lét igazi természetének megismeréséhez. A jógi akkor éri el a megvilágosodást, amikor tudata megszűnik és megtapasztalja az egyesülés örömét. Az egyesülés a védánta filozófia szerint történhet a egyéni lélekkel (Átmannal) vagy a mindenhatóval (Brahmannal), a teista hinduizmusban és a buddhizmus bizonyos formáiban pedig valamely istennel vagy istennővel. A megvilágosodás a korlátozott ego pusztulásához és az univerzum egységes természetének felismeréséhez vezet. Habár az átlagember távol áll a megvilágosodástól, a jóga képes elvezetni a spirituális tudatossághoz, illetve a könyörületességhez és a megértéshez. A jóga ugyan erősen kötődik a hinduizmushoz, művelői mégsem tekintik vallásnak, és miközben tartalmaz olyan gyakorlatokat, amelyek a vallásos emberek számára hasznosak, alkalmazható azok számára is akik nem vallásosak. A jóga különböző változatai A jóga hosszú története folyamán számos iskola jött létre, új irányzatok alakultak ki és az irányzatok egyesülésére is sor került, de általánosságban minden változatra kijelenthető, hogy a megvilágosodás felé vezető utat keresi. A jóga négy fő változata: Bhakti jóga (az imádat és a rajongás jógája) Karma jóga (az önzetlen munka jógája) Dzsnyána jóga (a tudás és a józan ítélőképesség jógája) Rádzsa jóga (nyolc ágra osztott képzési rendszer, amely kihangsúlyozza a meditációt). Gyakorlataik átmenetet képeznek a vallás és a tudomány között. Jellemzőik nem feltétlenül zárják ki egymást (egy önzetlenül dolgozó személy járhatja a tudás és józan ítélőképesség útját). Léteznek egyéb jógaváltozatok is, úgymint mantra jóga, kundalini jóga, Iyengar jóga, krija jóga, integrál jóga, nitja jóga, maha jóga, purna jóga, anahata jóga, tantra jóga, tibeti jóga stb. A rádzsa jógát ("királyi jóga") ashtanga jógának ("nyolc ágú jóga") is nevezik, amely nem összetévesztendő a Sri K. Pattabhi Jois által kifejlesztett ashtanga vinyásza jógával, amely a nyugati országokban gyakran önmagában gyakorolt hatha jóga egy változata. A jóga legtöbb változatának része a koncentráció (dhárana) és a meditáció (djána) gyakorlása. Patandzsáli szerint a dhárana "a tudat egyetlen pontra való rögzítése". Az összpontosítás bármely érzékszervre vonatkozhat (például arra, hogyan áramlik át a levegő az orrlyukakon a légzés során). A koncentráció fenntartásával a jógi eljuthat a meditáció állapotáig, ahol a legbelső lénye feltárul. A meditálás gyakran jár a béke, a boldogság és az egység érzetével. A meditáció tárgya iskolánként eltérhet. Történhet a csakrákra, a szív középpontjára (anahata) a harmadik szemre (ajna), valamely istenségre, mint Krisna, vagy egy érzésre, mint például a béke. A nem dualista iskoláknál (mint az Advaita Vedanta) a meditáció tárgya lehet egy alak és tulajdonságok nélküli istenség (Nirguna Brahman). A buddhisták ehhez hasonlóan az ürességen meditálnak.
Az iskolák többségére jellemző a spirituális tanító (szanszkritül guru, tibetiül láma) megléte, aki némelyik iskolában fontosabb hittudósi, papi szerepet tölt be. A tanítvány (szádhaka, sisja vagy csela) a kezdetektől fogva a guru útmutatásait követi. A satgurukért (a valódi mesterekért avagy spirituális mesterekért) a tanítványok rajonganak. A hagyomány szerint a mester tudását a tanítvány örökli és adja tovább. Ezt a végtelen láncolatot guruparamparának nevezik. A jóga hagyomány részben az elsajátított gyakorlatokban részben pedig a jóga technikáit és filozófiáját ismertető szövegekben rejlik, amelyeket számos guru ír, fordít és lát el magyarázó szövegekkel. A guruk néha egy ashramot vagy szerzetesrendet alapítanak, amely idővel tanítványokkal bővül, akik a gyakorlatok mellett elsajátítják a mantrákat, a spirituális énekeket és tanulmányozzák a szent szövegeket. Az egyes elemek fontossága iskoláról iskolára változik. A különbségek oka általában az, hogy az iskolák különböző igényű, hátterű, természetű diákokkal foglalkoznak. A jóga tradíció kedvelt téma a költészet, a zene, a tánc és más művészetek számára. Patandzsáli A klasszikusnak számító Jóga szútra című műve, amellett hogy gyakorlati útmutatóként szolgált a legtöbb ashram számára, a jógát a hat hindu ortodox bölcseleti rendszer (az úgynevezett darsanák), közé emelte. A jóga darsana gyökerei a számkhjáig nyúlnak vissza, és idővel a buddhizmus is hatást gyakorolt rá. Átvette a számkhja filozófia ismeretelméletét, az egyéni lélek (Purusha) és a természet (Prakriti) fogalmát, de elvetette annak ateizmusát. Patandzsáli a Jóga szútrában a jóga céljaként említi meg a mentális folyamatok lecsendesítését (csitta-vritti-niródha), amely a tartós meditáció (djána) és annak elmélyülésével a megvilágosodás (számádhi) eléréséhez vezet. Ehhez be kell tartani a tilalmakat (jama) és az előírásokat (nijama), amelyek szintén részei a nyolc tagból álló rendszernek. Patandzsáli jógáját rádzsa ("királyi") vagy ashtanga ("nyolc ágú") jógának is nevezik, megkülönböztetve ezzel az irányzatot a hatha jógától. A nyolc ág: (1) Jama (Az öt "tilalom"): erőszakosság, hazugság, lopás, mértéktelenség, birtoklási vágy (2) Nijama (Az öt "előírás"): tisztaság, elégedettség, aszkézis, önképzés, (a "Nagy Igazság", isten vagy egyéb szent dolog iránti) odaadás (3) Ászana: Különféle testtartások. (4) Pránájama: Az éltető lélegzet, a prána irányítása. (5) Pratjahára ("Befelé tekintés"): melynek során az érzékek és az érzékelés tárgyai nem lépnek kapcsolatba egymással (6) Dhárana ("Koncentráció"): A figyelem egyetlen dologra való összpontosítása. (7) Djána ("Meditáció") (8) Számádhi: Nem evilági tudatállapot vagy transz (az abszolút igazság megnyilvánulása)
Hatha jóga A 20. század folyamán a jógát gyakran azonosították a hatha jóga testgyakorlataival (az ászanákkal), amely Indián kívül és a tradicionális, jógát is gyakorló vallási közösségekben vált népszerűvé. Gyakorlatait néha spirituális környezetükből kiragadva, világi módon mutatják be. A tradicionális hatha jóga egy teljes rendszer, amelynek a testgyakorlatok (testtartások és légzőgyakorlatok) mellett részei az erkölcsi alapelvek és a meditáció is. Jóval több, mint testkultúra, aminek a nyugati világban tekintik. A hatha jóga legfőbb ismertetője a Swami Svatmarama által a 15. században írt Hatha Yoga Pradipika ("A hatha jóga lámpása"). A hatha jógát arra fejlesztették ki, hogy felkészítsék vele a tanítványokat a rádzsa jóga gyakorlására. Ennek ellenére nyugaton nem a megvilágosodás elérése érdekében, hanem pusztán egészségmegőrzési célból önmagában gyakorolják. Jóga és tantra A jógát gyakran említik a tantrával összefüggésben. Bár felfedezhetők köztük nagyobb hasonlóságok elméleti, gyakorlati és fejlődéstörténeti szempontból egyaránt, mégis más tradíciókat követnek. Míg a jóga a tudat fogva tartójaként tekint a testre, addig a tantra inkább annak megismerésére törekszik. Indiában a tantrához gyakran negatív dolgokat (szexuális- és fekete mágiát) társítanak, habár legtöbb formája megfelel az erkölcsi normáknak. A nyugati világban általában a jógához hasonlóan a lényegét csak felszínesen ismerik. A Hatha Yoga Pradipika-t a tantrizmus bibliájának tekintik. A tantra többnyire teista alapokkal rendelkezik, követői a passzív, férfi erőt képviselő Sívát (aki a legfőbb isten, Brahman megtestesülése) és hitvesét, az aktív, női erőt képviselő Saktit (más néven Ma Kálit, Durgát, vagy Parvatit) imádják. Céljuk Kundalini, a gerinc aljánál összetekeredve alvó spirituális energiából álló kígyó felébresztése, amely az ébredés után a gerincoszlopon elhelyezkedő csakrákon áthaladva egyesíti Sívát és Saktit. Az egyesülés állapota megfelel a jógából ismert számádhinak. Némelyik hindu guru át is vette ezt az eszmét. A jóga és az önismeret A meditáció lényege, hogy megértsük magunk és a világ valós viszonyát. Nem szabad összekeverni a világtól való elfordulással. A meditatív állapotra a nyílt figyelem jellemző, mikor a tudat hátteréből bármi (szamszkára) képes előkerülni, "felébredni", s ha tudatosul, segít megérteni lelki problémáink eredetét. Ahogy a szamszkárák folyamatosan áramolnak felfelé, lassan feloldják az előző életkorszakainkban gyökerező kötöttségeinket. Amikor a mentális problémák már fizikai tünetként kerülnek felszínre, a meditációba bevonhatjuk testünket is, hogy a feszültség helyére irányítsuk a figyelmet. Például egy egyszerű előrehajlásnál megfigyeljük, hol nyúlnak, feszülnek, állnak ellen a test részei, izmai. A feszültség helyére figyelve megvizsgáljuk, valójában mi az, ami ellenáll. Nem koncentrált,
hanem nagyon nyitott figyelemről van szó, melynek látóterébe be tudnak kerülni a környezet és a belső változások energiái is. Azonban nagyon fontos, hogy a gyakorló azt hozza a figyelem előterébe, amit akar. Ez a tudatosság lényege. Tehát a jógázó nem a fájdalmán gondolkodik, hanem próbálja magában megérezni, hogy amögött milyen lelki mozzanat rejlik. Ez többnyire sikerül (nem biztos, hogy az első alkalommal), s ekkor átéljük a pszichológiából is ismert "aha-élmény"-t, felismerjük a panaszt kiváltó lelki problémát. Ezt egyfajta mentális feloldódás követi, ami hamarosan testi oldódást is eredményez. Magasabb szinten a jóga önmagunk, a személyiségünk megismerésének az útja. Ez az út a fizikai test megismerésével kezdődik. Felfedezzük testünket, megismerjük fizikai határainkat és képességeinket. Azután a rendszeres gyakorlás hatására egyre inkább képessé válunk a világ külső megjelenési formái mögé látni. Ez a befelé fordulás folyamata, amelyben megismerjük gondolatainkat, vágyainkat, félelmeinket, érzéseinket, vagyis a személyiség mentális és a lelki területeit. Megismerjük gyengéinket, erősségeinket, eközben személyiségünk és az önmagunkról alkotott kép folyamatos változáson megy keresztül. Végül eljutunk a spiritualitásig, ami a fizikai, a mentális és a lelki síkok mellett szintén az emberi létezés egyik összetevője. A jóga célja, hogy e területek mindegyikét kibontakoztassa úgy, hogy működésük és egymásra hatásuk teljes összhangban legyenek. Ajánlott irodalom: Kaczvinszky József: Kelet világossága (Nyíregyháza : Kötet Kiadó, 1994-1995, ISBN 963-8438-00-2) Baktay Ervin: A diadalmas jóga (Szeged : Szukits Kvk., [1992], ISBN 963-8199-01-6) Selva Raja Yesudian: Mi a yoga? (Budapest : Széchenyi, 1943) Selva Raja Yesudian: Sport és jóga (Szeged : LAZI, 2002, ISBN 963-9416-15-0) Weninger Antal: A keleti jóga (Budapest : Szerző, 1988, ISBN 963-500-874-0) Dely Károly: Jóga (Budapest : Medicina, 1971) Dr. Vígh Béla: Jóga és tudomány (Budapest : Gondolat, 1972) Dr. Vígh Béla: "A jóga és az idegrendszer" (Budapest : Gondolat, 1979, 1985, ISBN 963-281-518-1) Weninger Antal: Az idő partján (Budapest : Tankönyvkiadó, 1986, ISBN 963-17- 9087-8) Eliade, Mircea: A jóga: Halhatatlanság és szabadság (Budapest : Cartaphilus, 2005, ISBN 963-9303-94-1) J. M. Déchanet: Keresztény jóga tíz leckében (Budapest : Sport, 1991.) B. K. S. Iyengar: A jóga új megvilágításban (Budapest : Saxum, 2003, ISBN 963-9084-66-2) B. K. S. Iyengar: A pránájáma új megvilágításban (Budapest : Filosz, 2005, ISBN 963-86577-7-4) Patandzsali: A jóga vezérfonala (Pâtañjalayogasûtram), fordította Fórizs László (Budapest : Gaia, ISBN 963-202-274-2) Swami Satyananda Saraswati: Ászana Pránájáma Mudrá Bandha, Yoga Publication Trust, Munger, Bihar, India és Satyananda Yoga Magyarországon Alapítvány, Budapest ISBN 963-219-027-0)