Satyananda Yoga Hírlevél

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Satyananda Yoga Hírlevél"

Átírás

1 Satyananda Yoga Hírlevél március 31. IV. évfolyam, 3. szám Hírek, felhívások Köszönet A Satyananda Yoga Magyarországon Alapítvány ezúton fejezi ki köszönetét mindazoknak, akik részt vettek a jótékonysági akciókban. A ruhákat, a gyermekjátékokat és az egyéb eszközöket nagy örömmel fogadták az õrbottyáni Juhász Zsófia Szeretetotthonban és a veszprémi Kozmucza Flóra állami gondozottak iskolájában. A jótékonysági akció nem ért véget; a gyûjtés folyamatos, továbbra is várjuk 2 50 év közötti embertársaink számára a ruhákat, játékokat és számítástechnikai eszközöket. Felhívás Anyagi segítséget keresünk. Az Alapítvány 2006 júniusában kirándulást szervez a veszprémi Kozmucza Flóra állami gondozottak iskolája tanulói részére Budapestre. Fogyatékos gyermekekrõl van szó, akik még nem jártak a fõvárosban. A program: Parlament, Budai Vár, Jövõ Háza. A kirándulás útiköltségének elõteremtéséhez buszbérlés keressük az anyagi segítséget, amelyet az alábbi számlaszámra várunk: Satyananda Yoga Magyarországon Alapítvány: Parahamsza Nirandzsanananda nemzetközi programjai Paramahamsza Nirandzsanananda Szaraszvatí közeli európai országokban tart programokat május-júniusban. Ezek az alkalmak kivételes lehetõséget jelentenek a jóga útját járó gyakorlónak, hogy személyesen találkozzon élõ guruval, ugyanis a legtöbb nagy jógaiskolának nincs élõ guruja. A hagyomány szerint a guru az Istenhez legközelebb álló földi személy, aki megkönnyíti az egyén fejlõdését minden szinten. A guru és a tanítvány kapcsolódása a beavatáson keresztül történik. E programokon lehetõség nyílik a tanítvánnyá válásra a beavatás által. Kedd este: XIII. Budapest, Pozsonyi út 4. földszint, (A Jászai Mari térnél) Csütörtök este: XIII. Budapest, Pozsonyi út 4. földszint, Mindenkit szeretettel várunk az új helyszíneken! Tájékoztató a évi programokról Az Alapítvány 2006-ban is különleges és magas színvonalú hazai és nemzetközi programokat ajánl az érdeklõdõknek. Március 31. április 2: Satkarma hétvége Dobogókõn Bhaktanandával. Jelentkezés: info@ananda.hu Május : Nemzetközi Szatjánanda Jóga Fesztivál az olaszországi Velencében Paramahamsza Nirandzsanánanda vezetésével. Mantra diksa (beavatás) is. A beavatásról bõvebben a Hírlevél augusztusi számában. Jelentkezés: a yoga@yoga.hu címen Május : Nemzetközi Szatjánanda Jóga Szeminárium Szlovéniában Paramahamsza Nirandzsanánanda vezetésével. Lehetõség beavatásra. Az Alapítvány közös utazást szervez a programra. Jelentkezés az info@ananda.hu címen. Június 9 11: Dr. Rishi Vivekananda, a Bihar Yoga Bharati - a világ elsõ jógaegyeteme - nagykövete, világhírû pszichiáterjógi három napos szemináriuma Dobogókõn. A téma: Az emberi személyiség fejlesztése a jógával Június 24 július 1.: Szatjánanda Jóga Nyári Tábor Sn. Atmatattwa és Achyutananda vezetésével Dobogókõn. November: Közös utazás Indiába, Paramahamsza Szatjánanda asramjába, és részvétel a Szat Csandi Jagján Hatha jóga gyakorlások Új helyszínek és idõpontok: Csütörtök délelõtt: XIII. Dagály utca 15/b Ifjúsági Ház

2 A belsõ guru Szvámi Nirandzsan (Yoga Magazine, 1997 június) A belsõ guru a guru erejének felébredése a tanítvány életében, testében és személyiségében. A guru energiájának kivirágzása, ami belül manifesztálódik. A guru szó jelentése: a sötétség eloszlatója. Lehet egy személy, de lehet egy koncepció vagy gondolat, lehet bármi. A belsõ guru olyan valami, ami segít túljutnod a természeted korlátok közé szorított jellemvonásain, és hogy szélesebb látóköröd alakuljon ki önmagadat és a világegyetemet illetõen. Sokak számára a guru egy könyv, másoknak pedig a hit és az odaadás élõ jelenléte vagy ideája. A szíkhek számára a végsõ guru a Guru Granth Sahib. A legfontosabb írás és guru, amit a legnagyobb tisztelettel és hittel követnek, a tradíciójuk tíz gurujának tanításaiból összeállított gyûjtemény. Nincs fizikai, élõ gurujuk. Még a Szanatan spirituális tradíció követõi számára is a Védák és az Upanisadok jelentik a gurut. Számos spirituális keresõ számára a guruk élõ személyek vagy erõk, míg másoknak a guru az isteninek egy ideája vagy koncepciója, amely felé mély, belsõ tiszteletet, elfogadást és hitet mutatnak. Azonban bármilyen megjelenési formájú gurud van, az egyszerûen csak egy eszköz vagy médium, amelyen keresztül túljuthatsz a korlátaidon, eloszlathatod a tudatlanság fátylát, és megtapasztalhatod a fényt. A teremetés kezdetétõl fogva jellemzõ tulajdonság, hogy az ember önmagát egy másik megtestesülésre vonatkoztatja. Mindig egy másik személyre néztünk, hogy vezessen a felfedezõ folyamatban. Ezért, modern kontextusban, a guru kapcsolatot jelent egy élõ személlyel, aki egy idea betetõzését vagy egy koncepció beteljesülését jelenti. A koncepció beteljesülése fontos energiává válik. A bhakti orientált emberek vigaszt találnak, amikor például elmennek a Hare Krisna közösségbe. Az intellektuális késztetésû emberek kielégülést éreznek, amikor ellátogatnak valakihez, mint Szvámi Csinmajananda, aki egy magasan intellektuális Szvámi Nirandzsan személy volt. Az olyan szabálytalan alakú, színû és formájú emberek pedig, mint mi, vonzalmat érzünk egy olyan ember felé, mint Szvámi Szatjánanda. Most, hogy megtapasztaljuk a belsõ gurut, a tanítványnak vagy aspiránsnak erõfeszítést kell tennie, hogy elengedje a védekezéseit, és hagyja, hogy a guru ereje belülrõl megváltoztassa egész lényét. Ha fürödni akarsz, elõször le kell vetned a ruháidat. Ha el akarsz végezni egy munkát, adoptálnod kell az ahhoz szükséges módszert. Ha meg akarod tapasztalni a belsõ gurut, át kell adnod magad. Át kell adnod magad, mert amíg fennáll a Én más személy vagyok, mint a guru, és én vagyok a gurum utasításainak a bírája korlát, addig a lényed legmélyébõl vágyhatsz ugyan a belsõ guru megtapasztalására, de nem fogod megtapasztalni, mert fennáll a kettõség, a dvaita bhava. Az én és az õ képzete áll fenn, és fennáll az én és a guru, mint különálló lények képzete. A de és az és az a két szó, ami nem létezik az önátadásban. A de jelenti az egót, az és pedig az egyén ambícióját. Ha átadod magad, akkor fogod megtapasztalni a belsõ gurut. Ezért más személlyé kell válnod. Nem lehetsz önmagad, nem lehetsz az, amit önmagadként érzékelsz. Nem Én vagyok a személy, akinek ez az elképzelése, ez a vágya, ez a motivációja, ez az érzése. Ha ez az, ami vagy, akkor nem igazán érdemes vagy szükséges tanítvánnyá válnod. Ha nem gondolod azt, hogy én ez vagyok, én az vagyok, akkor könnyebb a guru energiájának messze ható testével egyesülni. Ez több szabadságot hagy. Máskülönben az egész olyan, mint a folyóban úszni nagy csomagokkal a hátadon, amelyek lefelé húznak. A személy a másik parton azt mondja: Dobd le a terheidet a hátadról! és te azt mondod De hát ebben van az egész élettapasztalatom. Hogyan tegyem? Tehát, ha nem tudod megtenni, elsüllyedsz. Ki törõdik vele? A guru nem fog vele törõdni, neki mindenkivel törõdnie kell. Miért ölje meg magát azért, mert valaki a rögeszméje miatt nem akar hallgatni rá. Ez a guruság gyakorlati jellege. A tanítványnak más félének kell lennie, olyannak, aki egyszerûen azt mondja Oké, levettem a terheimet, és könnyûvé tettem a haladást. És most mit tegyek? Ganga Darshan, 1994 Ha belépsz a csendbe a mély meditácón keresztül, a külsõ világ és minden gondod elmúlik. Szvámi Sivánanda 2

3 Elengedni a múlt benyomásait Dr. Rishi Vivekananda Szaraszvatí (Yoga Magazine, 2003 március) A régi tapasztalatok elnyomott emlékei nagyon erõteljesen képesek befolyásolni életünket. A jóga gyakorlatai segítenek ezeknek az emlékeknek felszínre kerülni, feloldódni és javítani életünkön. A következõ három történet ezt mutatja be. Szvámi Sankardévananda mint asztmás beteg jött jógázni. A jóga gyakorlatok segítettek neki, de az asztma nem akart eltûnni. Aztán egy nap Mungerben mialatt meditált egy meghökkentõ élménye volt. Amikor meditálunk, gyakran egy kérdés motoszkál a fejünkben, nem lenne szabad ott lennie, de hát ott van. Természetesen az õ kérdése ez volt: Honnan jön ez az asztma? és hamar rá is jött. A csidákását nézte, a behunyt szemek mögötti képernyõt, a két szemöldök közötti pontot, ahol is látott egy hatalmas nõt egy sütõtökkel teli óriási kanállal. Érezte, hogy a nõ le akarja nyomni a torkán a falatot, és hogy fulladozik. Aztán az elnyomott emlékek elárasztották. Amikor kisgyerek volt, volt egy nevelõnõje, aki eldöntötte, hogy meg kell ennie a sütõtököt, még akkor is, ha nem akarja. A nevelõnõ gyõzött, és leerõltette a sütõtököt a torkán. Pontosan ez a fulladásos élmény ismétlõdött az asztma rohamoknál. Ez után a meditációs tapasztalás után lassan el is múltak. Már évtizedek óta nem volt asztma rohama. * Szvámi Niscsalandanda azért jött jógázni, hogy a klausztrofóbiáján segítsen, a félelmén attól, hogy bezárt helyeken legyen. Egy reggel, amíg meditált hirtelen beugrott annak az idõnek a képe, amikor kisgyerek volt, és kukacokat gyûjtött egy befõttes üvegbe horgászáshoz. Azonban aznap nem ment horgászni, és amikor pár nap múlva kinyitotta az üveget rengeteg húslégy repült ki belõle, egyenesen az arcába. Mindenhová berepültek, bemásztak az orrába, szemébe, füleibe. Teljesen megrémült. Épp ez a rémület volt az oka klausztrofóbiájának, és miután meditációban elengedte ezt az élményt, a klausztrofóbia eltûnt. * Az elsõ meditációs élményem körülbelül harminc évvel ezelõtt volt, amikor még házi orvos voltam. Egy nap dolgozni indultam és láttam egy fiatal férfit és nõt, Paramahamsza Nirandzsanananda ahogy átszaladnak az úton, és épp lekésik a Sydney-be tartó buszt. Megálltam és felajánlottam, hogy elviszem õket, amit hálásan elfogadtak. A nõ mellém ült az elsõ ülésre, a férfi hátra. Pár perc múlva a nõ így kezdett el téríteni: Jézus Krisztus Urunknak adta már a szívét, vagy még mindig bûnös lélek? Ez végül is elfogadható volt, mivel ez volt az õ vallásos hite. De én annyira dühös lettem és olyan erõsen markoltam a kormánykereket, hogy az ujjperceim kifehéredtek. Annyira dühös voltam, hogy azt képzeltem, szétverem a nõ arcát. A reakcióm teljesen sokkolt. Nem emlékeztem, hogy valaha is ennyire erõszakos lettem volna egész életemben. Itt vagyok én, a megbecsült doktor, aki arról fantáziál, hogy megöl egy nõt, csak azért, mert az a saját vallásos hitérõl beszélt neki. Azt gondoltam: Ez már túl sok, így hát megállítottam a kocsit és azt mondtam: Ki kell szállniuk. Õ azt válaszolta: De hát azt mondta, hogy elviszi minket Sydney-be. Megismételtem a kérésemet. Ahogy kiszállt és becsapta az ajtót, alig tudtam visszafogni magam, de csak még jobban szorítottam a kormánykereket és a rendelõmbe hajtottam. Azt mondtam a recepciósnak, hogy: Senki se zavarjon. Még akkor sem, ha valaki haldoklik a váróban, keressenek másik doktort, valamit azonnal meg kell oldanom. Lefeküdtem a vizsgáló asztalra és jóga nidrába merültem feltéve a kérdést: Miért lettem ennyire erõsen és halálosan dühös? Hirtelen beugrott a nagy képernyõ a csidákása területén egy nagy emberrel, aki nagyon dühös és hatalmas piros arca van. Lefelé nézett rám és ír akcentussal a következõt mondta: Ha nem mész katolikus iskolába a pokol tüzén fogsz megégni! Szinte pánikban jöttem ki a jóga nidrából, aztán nevetésben törtem ki, mert rájöttem, hogy ez éppenséggel velem történt meg, amikor négy és fél éves voltam. De teljesen kiesett a tudatosságomból és többé nem volt elérhetõ emlék. Apám presbiteriánus kõmûves volt Glasgowból, anyám pedig római katolikus Edinburghból. Ez a korai harmincas években egy robbanóanyag kombinációja volt, de õk nagy szeretetben éltek. Megállapodtak, hogy gyerekeik a helyi vasárnapi iskolába mennek, amely az én esetemben az út egyik oldala melletti gyülekezeti templom volt, a helyi iskola viszont, amely az én esetemben a katolikus iskola, az út másik szélén volt. A harmincas években a katolikus templom és iskola nagyon más volt, mint napjainkban. A nõvérek zaklattak, mert a gyülekezeti vasárnapi iskolába járok. Ezért a szüleim kivettek és az állami iskolában írattak, amely egész messze volt onnan. Egy nap, ahogy mentem hazafelé, a helyi plébánia papja jött velem szemben, leszólított az utcán és rám ijesztett ezzel a pokol tüzén égéssel. Megrémültem. Négy és fél éves voltam (folytatás a következõ oldalon) 3

4 ebben az idõben és õ nekem egy hatalmas szörnyeteg volt feketében. Még csak nem is tudtam ki õ. Azt gondoltam, hogy meg akar ölni, vagy valami hasonló kellemetlent fog tenni. Kiabálva rohantam haza, és teljesen elnyomtam magamban az eseményt. Késõbb egyáltalán nem volt róla emlékem, de ez az élmény egy nagyon erõteljesen befolyás volt az életemben majdnem 30 éven keresztül. Mindig is teljesen ateista voltam, és különösen meg voltam gyõzõdve arról, minden látható ok nélkül, hogy a legördögibb befolyása a földön a katolikus egyháznak van. Természetesen ma már nem így gondolom, mert az az egy jóga nidra felszabadította emlékeimet. Megnyitotta számomra a lehetõséget a spirituális élet felé, és szintén megnyitotta a lehetõséget a papokkal való barátkozásra, ahogy ezt két éven keresztül, mint jóga tanár meg is tettem Kolumbiában. Az az egy pillanatnyi jóga nidra megnyitotta életemnek egy területét, a legfontosabb területét - a spirituális területet. Ha ez nem történt volna meg, a mai napig is rejtve lenne, megmérgezve az egész személyiségemet és életem lehetõségeit. Tehát csak egy icipici pratjáhára (érzékek visszavonása, pld.: jóga nidra) is találhat valamit a mélyben lent, és ez óriási pozitív visszahatással lehet életünkre. A pszichológia nagy része segít abban, hogy jelenlegi érzelmeinket kezeljük és abban is, hogy elnyomott emlékeinket a tudatos felszínre hozzuk. Ez az, amirõl a pszichoanalízis és a hipnoterápia szól. A jóga pszichológia a jógát használja azért, hogy jótékony fejlõdés következzen be mentális mûködésünkben, érzelmi mûködésünkben, más emberekkel való kapcsolatainkban, hozzáállásunkban és spirituális valóságunkban. Szintén útja annak is, hogy felfedezzük azoknak a dolgoknak a helytelenségét, amelyeket egyáltalán meg sem kérdõjelezünk. Mi tudjuk, hogy rendben vannak, még akkor is, ha valójában nincsenek rendben. Én teljesen ateista voltam. Tudtam, hogy Isten nem létezik. Nem csak hogy gondoltam ezt, hanem tudtam is. De tévedtem, ez a meggyõzõdés megbénította életem legfontosabb területét. Innen jön hozzáállásunk, véleményünk, vakbuzgóságunk és elfogultságunk is. Egy csomó ilyesmink van, amely azon alapul, ami a mélyben el van temetve, de nem férünk hozzá soha többé, mert az eredeti tapasztalat emlékei el vannak nyomva. Ha nekilátunk felszabadítani ezeket, le kell mennünk értük, felfedni és kidobni õket. Patandzsali az emlékeket a vrittik egyikeként határozta meg. Egyike azoknak a dolgoknak, amelyek megzavarják személyes tudatosságunkat. Az emlékezet nagyon sok szinten mûködik. Itt van a mindennapos emlékezet. Amikor találkozom valakivel, tudom jól ki az, azonnal vissza tudom idézni a nevét és egy csomó dolgot vele kapcsolatban. De ha látok valakit egyszer, aztán hosszú ideig nem, nem tudom felidézni a nevét, de azért azonnal felismerem. Tehát ahelyett, hogy a memória felidézés szintjét használnám, lejjebb megyek a megismerés szintjére, amely mélyebben fekszik. Ezek az emlékek könnyen elérhetõek. Mindössze annyit kell tennünk, hogy lemegyünk és felidézhetünk valamit, vagy legalábbis felismerjük. Aztán jön az elnyomás beton fedele, amely egy csomó dolgot mélyen eltemetve tart. Miért vannak ezek elnyomva? Azért, mert ezek az emlékek olyan negatív érzelmekhez vezetnek, mint félelem, horror, bûntudat, stb. Az én kisfiú korabeli élményem abszolúte terror volt és teljesen el lett fedve az elfojtás által. Hogyan tudunk alámenni ennek? A jóga gyakorlatok azért vannak, hogy ezeket a dolgokat felszínre hozzák, így el tudjuk engedni õket. Néha ezek nagyon egyszerû dolgok, akár elõzõ életbõl is lehetnek, amihez még mindig hozzáférünk. Ha ez nem verbális szinten van, mivel azelõtt történt, hogy beszélni tudtunk volna, akkor még szavak sincsenek hozzákapcsolódva. De az élmény még mindig itt van, és újra át kell élnünk. Beszélhetsz róla, amíg szomorú vagy miatta, de egyáltalán nem tesz jót, mert a lényeg a tapasztalás. És a jóga természetesen a megtapasztalásról szól. A jóga nidra gyakorlásának szépsége abban van, hogy ez egy lépésrõl-lépésre haladó folyamat, amely a pratjáhára állapotába visz minket. A neurofiziológusok ezt alfa-théta állapotnak mondanák, épp az alvás határvonalának. Ez ugyanaz az állapot, ahová a hipnózis visz le, de a hipnózis technikája teljesen más. Azon a szinten a tudattalan és minden elnyomott emlékünk elérhetõ. Néha kombinált formában. Lehetséges, hogy a korai életszakaszokban ismétlõdõ bizonyos stressz úgy mutatkozik meg lent, mint egy kombináció, amit tapasztalhatunk. Talán nem éppen ugyanaz, ami aktuálisan történik velünk, de lesz egy érzelmi feloldódása. Ha tudjuk, ameddig csak lehet, tartsuk fenn az egykedvûségünket, egyensúlyunkat, a megfigyelõ, a tanú helyzetünket ebben a folyamatban, mert így feljön, feloldja magát és eltûnik. Sokkal jobb emberekké válunk. Tereket, lehetõségeket és képességeket fog megnyitni olyan dolgokkal kapcsolatban, amelyeket azelõtt egyáltalán nem tartottunk volna lehetségesnek. A pratjáhára állapota, az alfa-théta állapot, hozzáférhetõvé teszi számunkra a tudattalant, így meg tudjuk tapasztalni ezeket a dolgokat. Ha valami történik az életedben, amely érzelmi zûrzavart okoz, menj le a pratjáhára állapotába és fedezd fel mi is az. Sõt, tovább is mehetsz a meditációs gyakorlatban, ha meg van rá a képességed, a dháraná (koncentráció) és dhjána (meditáció) állapotokba. Csak gyakorold a csidákása dháranát és kérdezd a tudatodat: Mi okozta ezt? Mondd meg, miért viselkedem így? Elég gyakran a történés mélyén lévõ tapasztalás felszínre kerül és tudsz vele foglalkozni. Pozitív megerõsítéseket is mondhatunk tudatunknak, amikor pratjáhára állapotban vagyunk. Ez a szankalpa szerepe, amit a jóga nidrában használunk. Sok ember igazából nem tudja, hogy alkossa meg saját szankalpáját. Legyen pozitív, jelen idejû, úgy mint: Egyre magabiztosabbá válok, egyre jobban képessé arra, hogy szeretettel és részvéttel törõdjek más emberekkel, stb. Sose mondj olyat, hogy Nem leszek többé szemét disznó, mert a tudattalan csak azt hallja szemét disznó, ahelyett, hogy nem leszek és ennek negatív hatásai vannak. A szankalpa mindig pozitív és minél rövidebb legyen. Hagyd, hogy az életed a jóga állandó folyamata legyen. A tevékenységekben való rátermettség jóga. A kötöttségek nélküli szolgálat is jóga. Az önzetlen munka is jóga. Az elme harmonizálása is jóga. A meditáció is jóga. Most gyere és légy jógi! Szvámi Sivánanda 4

5 A mantra ereje Sinkó Judit beszámolója a négynapos februári jógatáborról Februárban ismét olyan szerencsések voltunk, hogy Szannjászin Atmatattwa és Szannjászin Acsjútananda oktatásában részesülhettünk. És megint sikerült újat hallani rengeteg hasznos praktikával gazdagodni Számomra ezek a táborok olyanok, mint amikor a mobilomat rácsatlakoztatom a töltõjére. Ismét használható leszek. Emberekkel foglalkozom, igen szoros kontaktusban, és ez nem mindig egyszerû. Néha igencsak kizsigerlõ foglalkozás. Idõnként jó, ha velem foglalkozik valaki, és megtanít arra, hogy hogyan foglalkozzak magammal. Szn. Atmatattva és Acsútananda két csodálatos ember. Atma- ahogy szólítjuk- lágyságával, érzékenységével, nõiességével és együtt érzõ képességével, mindenki szívét megnyitja. Meghallgat és tanácsot ad, mindenkihez van egy jó szava. Acsúta, a sármos angol úriember, ragyogó humorával biztosítja, hogy a hangulat kellõen oldott legyen. A komoly belsõ munka és vidám könnyedség tökéletes összhangját teremtik meg. A napi program a reggeli ászana (fizikális gyakorlatok) órával kezdõdött, majd a reggeli után mantra gyakorlás következett. Az azt követõ elõadáson megtudhattuk, hogy pontosan mit nevezünk mantráknak, és hogy milyen fantasztikus hatással bírnak mind fizikális, mint mentális állapotunkra. Az ebédet nem adták könnyen- karma jóga (a munka öröméért végzett munka) keretén belül láncba állva, lehordtunk egy nagy rakás fát a Shaolin falu pincéjébe. Óm-óm-óm, használjátok az univerzális mantra erejét- ajánlotta Atma, amikor egy-egy nehezebb rönköt kellett továbblendíteni. Az Óm néha nyögésekbe, majd kitörõ kacagásba alakult át. Hát igen, messze még a megvilágosodás, de addig is jól érezzük magunkat. Ebéd után szabadidõ (hurrá alhatunk egy jót), majd Jóga Nidra, a jógikus mélyrelaxáció, amit egyesek a délutáni alvás meghosszabbításának tekintettek. Bevallom, én is jókat szoktam aludni a Jóga Nidra gyakorlása alatt, de most valaki olyan hangosan horkolt mellettem, hogy ébren maradtam, és meglepõdve tapasztaltam, hogy milyen jó kis vizualizációkat hagytam ki eddig. A relaxáció után gyakorolt meditáció igen intenzívnek bizonyult. A teáért való sorban állás hozott vissza a földi valóságba. Délután még néhány ászana, majd a mantra írott gyakorlásának variációi következtek. Este vacsora, majd ereszd el a hajamat: Kirtan (közös éneklés), vagyis alkoholmentes jógabuli zárta a napot. Az este további óráira Atma mounát (teljes csönd) javasolt, azért hogy megfigyelhessük az intenzív gyakorlással töltött nap hatásait, a feltörõ gondolatokat, érzéseket. Hát ez kemény dió! Az egész napos introvertáltság után, gejzírként törtek fel a szavak, de a második, harmadik nap végére érezhetõen elcsöndesült a csoport. A negyedik nap záró programja sajnos túlságosan hamar eljött. Kihúzták a töltõkábelemet, és csak reménykedni tudok, hogy a felhalmozott életerõ kitart nyárig, amíg Atma és Acsjúta ismét vendégünk lesz. Hari Óm A tanítványság Szvámi Nirandzsanananda Szaraszvatí (Yoga Magazine, 2001 július) Guruvá válni könnyû, de tanítvánnyá válni nehéz. A guruságot könnyû elérni, de tanítványként élni szinte lehetetlen. Tanítványként élve mindig küzdeni kell az elmével, a tudat ambícióival és az egóval. Az igazi tanítványság olyan személyt kíván, aki teljesen nyitott, üres, szabad - és ez nem lehetséges. Akkor hát a tanítvány másik definíciója, ha az elsõ elérhetetlen: a személy, aki kész tanulni, és nem azt mondja, hogy én tudom, én tudom. Aki kész meghallgatni, és nem azt mondja: Tudom, mit fogsz mondani, nem is kell mondanod. Aki kész állandóan tanulni, akár ugyanazt a dolgot hússzor is, és ugyanazzal a lelkesedéssel, mint elõször. Ez a tanítvány egyik tulajdonsága, és valószínûleg a legfontosabb és a legerõsebb. Én így próbáltam formálni az életemet minden téren; filozófiai, spirituális, adminisztratív és szociális téren. Ez egy más mentalitást jelent; hajlandóságot jelent tanulni, nem pedig tudni. Amint egyszer tudsz valamit, azt hiszed, mindent tudsz. Olyan, mintha azt mondanád, hogy egyszer már láttál egyet, akkor mindegyiket láttad. A hétköznapi emberek így gondolkodnak, de a tanítvány másképpen gondolkodik. Még akkor is, ha ugyanabban a helyzetben vagy, ugyanazzal a személlyel, ugyanazzal a tudással, ugyanabban az eseményben milliószor, ne engedd az egót, hogy azt mondja tudom, mert abban a pillanatban, amikor kimondod tudom, egy pszichológiai blokk jön létre, egy korlát a tanulási folyamatban. Ez a pszichológiai korlát jelenti az emberi tudatosság hanyatlásának kezdetét. Az egó korlátozza, megfékezi, gátolja és elfojtja a kreativitást. A tudom elfojtja a kreativitást, a megtanulom fokozza azt. Az egész csak a kettõ közti választás kérdése. Ganga Darshan, január 24. Istennek mesteri terve van. Ebben mindannyiunknak megvan a része. Tehát játszd jól a szerepedet. Szvámi Sivánanda 5

6 Szabadság Szvámi Sivánanda Szaraszvatí tanításaiból A szabadság az ember vele született joga. A szabadság halhatatlanság. A szabadság tudás, béke és boldogság. Tudatosan vagy tudattalanul, szándékosan vagy akaratlanul, de mindenki próbálja megtalálni ezt a szabadságot, legyen az akár nemzetek küzdelme a csatatéren vagy egy lopás, melyet a szükségtõl való megszabadulás motivál. Lábunk minden mozdulata a szabadság irányába mutat. Mindenkiben van egy veleszületett erõs belsõ késztetés a függetlenné válásra. Senki nem akarja, hogy mások kívánságai irányítsák. Az embernek azért vannak ilyen érzései és vágyai, mert az ember a halhatatlan lélek, az átman, melynek nincs vetélytársa, mely a belsõ uralkodó, mely az egész univerzum fenntartója. Valóban, mi vagyunk ez az átman. Minden szívben ott a függetlenség iránti vágy, ez a mindent elpusztító szenvedély a szabadság után. A szabadság az örökké szabad lélek legigazibb természete. A szabadság a lélek attribútuma, velünk születik. Semmilyen erõ, semmilyen ismert emberi szerkezet nem tudja elnyomni ezt a vágyat. A szabadság lángja örökké ragyogóan ég. A móksa, vagyis a szabadság a legvégsõ cél. Az emberek a test, az érzékek, a tudat, a kényelmi kellékek, az étel és a divat rabszolgáivá váltak. A szabadság a tudat és az anyag szolgaságától való függetlenedés. A beszéd szabadsága nem szabadság. A gondolat szabadsága nem szabadság. Céltalanul jönni-menni, nem szabadság. Tenni, ami csak jól esik, nem szabadság. Sok mindennel bírni, nem szabadság. Kényelmes életet élni, nem szabadság. Mérhetetlen gazdagsággal rendelkezni, nem szabadság. Leigázni nemzeteket, nem szabadság. A felelõsséget csökkenteni, nem szabadság. Megtagadni a világot, nem szabadság. Az anyagi függetlenség nem fog tökéletes boldogságot adni. Kenyér és lekvár nem adhat igazi boldogságot. A világ ilyen kis dolgai nem tudnak örök élvezetet biztosítani. Az igazi szabadság: szabadság a születéstõl és a haláltól, szabadság a karma kötelékébõl, szabadság a testtõl való Paramahamsza Szatjánanda függéstõl, szabadság az egoizmustól és a vágyaktól, szabadság a gondolatoktól, a szeretem és nem szeretem-tõl, szabadság a testi vágytól, a dühtõl, a kapzsiságtól, és így tovább. Az igazi szabadság a legfelsõbb Énnel való azonosulás. Az igazi szabadság az Abszolútba való beleolvadás. Szabadság a lelki függetlenségben, a vágytalanságban, a tudattalanságban. A vágyak kiirtása és kioltása a legmagasabb boldogság magasztos állapotához és a tökéletes szabadsághoz vezet. Az ember vágyaival, ragaszkodásával, egoizmusával és sóvárgásával maga hozza létre saját rabszolgaságát; és az ember felszabadulás után kiált. A ragaszkodás maya leghatékonyabb fegyvere. Az ember soha nem jönne erre a világra, ha nem lenne ragaszkodása. Az elsõ ragaszkodás rögtön a fizikai testtel kezdõdik. Aztán felbukkan az összes többi ragaszkodás is. Az Én azonosulása a testtel kiterjed azokra is, akik kapcsolatban vannak a testtel, például a feleség, a gyerek, a ház, az apa, az anya, a nõvér stb., és a gond százszorosára növekszik. És a gondjukat akarjuk viselni mindezeknek az embereknek. Ezeknek a gondoknak és aggodalmaknak soha nincs végük. Ahogy a selyemhernyó és a pók saját nyálából megalkotja a saját maga elpusztítására szolgáló szövedéket, úgy teremti az ember saját tudatlanságával a gondokat és aggodalmakat saját maga megsemmisítésére. A tudat játéka A tudat az okozója mind a szolgaságnak, mind az üdvösségnek. A tudatnak két aspektusa van: megkülönböztetõ és képzeletet alkotó. A megkülönbözetés felszabadítja a tudatot a szolgaság alól, és megvalósítja a móksát. A képzelet hozzáköti a tudatot a világhoz. A tudat köti az embert a világhoz. Ahol nincs tudat, ott nincs szolgaság sem. Ahol nincs én vagy egoizmus, ott a szabadság. Ahol van én vagy egoizmus, ott van szolgaság is, van születés és halál. Szolgaság az, amikor a tudat ragaszkodik egy tárgyhoz vagy egy érzékszervhez, és szabadság az, amikor a tudat nem ragaszkodik. Szolgaság az, amikor a tudat vágyik valamire vagy bánkódik valami miatt, visszautasít vagy elfogad valamit, haragot vagy boldogságot érez valami miatt. Szabadság az, amikor a tudat nem vágyakozik, nem utasít el és nem fogad el, nem érzi magát sem boldognak, sem haragosnak. A felszabadulás az egótól és annak vágyaitól, és az érzéki sóvárgástól való megszabadulás. (folytatás a következõ oldalon) 6

7 Szvámi Szatjánanda A tudat hidat képez az anyag és a tiszta lélek között. Menjünk át ezen a hídon. Ellenõrizzük a tudatunkat. Így el fogjuk érni a szabadságot. Megszabadulunk a születés és halál nyûgétõl. Az én, te, õ közötti különbség tétel eltûnik. Megszûnik az összes szomorúság, bosszúság, nyomorúság, baj, fájdalom. Aki legyõzte a tudatot, bármit megtehet. Oda tud menni, ahova csak akar. Olyan szabad, mint levegõ. Boldogsága, szabadsága és békéje minden kötöttség nélküli. Ismerjük meg igazi, isteni természetünket. Jöjjünk ki ebbõl a földi kerékvágásból. Oroszlánok vagyunk, nem birkák. Császárok vagyunk, nem koldusok. Isten gyermekei vagyunk, nem nyápic, gyenge emberek, akik hozzá vannak kötve ehhez a múlandó világhoz. Gondolunk a testünkre, az ételünkre, a családunkra, a gyerekeinkre, a barátainkra, stb., de nem fordítjuk tudatunkat befelé, hogy kitaláljuk, mi van ott belül bennünk. Azt hisszük, hogy testünk - ez a köteg hús és csont - valóságos, és erre az alapra építjük fel életünk ambícióinak és cselekedeteinek egész fellegvárát. Összetévesztjük az árnyékot az anyaggal. Megelégedtünk a felszínes dolgokkal. Habár fel vagyunk ruházva a gondolkodás képességével, nem akarjuk használni ezt az erõt a halhatatlan Én felkutatásában. Otthagytuk átman drága ékszerét, és egy darab üvegcserepet fogtunk meg helyette. Hát nem esztelen cselekedet ez? Ismerjük fel, és tudatosítsuk igazi, isteni természetünket. Tudatlanságunk miatt összetévesztjük a testet átmannal, és megpróbáljuk, hogy ne legyen vetélytársunk a fizikai testben, az üzletben, a fõiskolán, a játékokban, vagy ténykedésünk bármely területén. Átman mivoltunk realizálásával az egész univerzum legfõbb kormányzói, abszolút uralkodói lehetünk. Ezért ébredjünk tudatára ennek a csodálatos átmannak, és legyünk a három világ igazi, hatalmas urai. 7

Mennybõl az Angyal... 2010.02.04. Utolsó frissítés 2013.02.04.

Mennybõl az Angyal... 2010.02.04. Utolsó frissítés 2013.02.04. Mennybõl az Angyal... 2010.02.04. Utolsó frissítés 2013.02.04. Mennybõl az Angyal, lejött hozzátok Abban a pillanatban szólalt meg ez a dal a cédé lejátszómon, amikor belekezdtem ebbe az írásba az angyalokról.

Részletesebben

Satyananda Yoga Hírlevél

Satyananda Yoga Hírlevél Satyananda Yoga Hírlevél 2006. augusztus 25. IV. évfolyam, 8. szám AZ ÉV LEGFONTOSABB PROGRAMJA UTAZÁS INDIÁBA NOVEMBERBEN 2006. november 21-én kezdõdik a tizenegyedik Szat Csandi Mahájagja Szvámi Szatjánanda

Részletesebben

SZOLGA VAGY FIÚ? Lekció: Lk 15,11-24

SZOLGA VAGY FIÚ? Lekció: Lk 15,11-24 Pasarét, 2012. július 1. (vasárnap) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK Horváth Géza SZOLGA VAGY FIÚ? Lekció: Lk 15,11-24 Alapige: Galata 4,4-7 De amikor eljött az idő teljessége, Isten elküldte Fiát, aki asszonytól

Részletesebben

Satyananda Yoga Hírlevél

Satyananda Yoga Hírlevél Satyananda Yoga Hírlevél 2007. április 27. IV. évfolyam, 4. szám Hírek, felhívások Felhívás Az Alapítvány 2006 júniusában kirándulást szervez a veszprémi Kozmucza Flóra állami gondozottak iskolája tanulói

Részletesebben

A tudatosság és a fal

A tudatosság és a fal A tudatosság és a fal Valami nem stimmel a világgal: háborúk, szenvedések, önzés vesz körül bennünket, mikor Jézus azt mondja, hogy az Isten országa közöttetek van. (Lk 17,21) Hol van ez az ország Uram?

Részletesebben

E D V I N Írta Korcsmáros András

E D V I N Írta Korcsmáros András E D V I N Írta Korcsmáros András A színen a Fiú, aki egy padon ül, majd előveszi a telefonját. Szia! Én vagy az, Dávid! Most hallasz? Nem? Na és most? Nagyszerű! Minden rendben. Nem, nincs baj. Éppen ebédszünetem

Részletesebben

Bata Mária BIBLIAÓRÁK 7. RÉSZ BÁBEL ÉS ÁBRAHÁM

Bata Mária BIBLIAÓRÁK 7. RÉSZ BÁBEL ÉS ÁBRAHÁM Bata Mária BIBLIAÓRÁK 7. RÉSZ BÁBEL ÉS ÁBRAHÁM 2. www.ujteremtes.hu Bábel és Ábrahám története Az egész földnek egy nyelve és egyféle beszéde volt. 1Móz. 11:1 El tudod-e képzelni milyen lenne az, ha mindenki

Részletesebben

Írnod kell kislányom, erre születtél! visszhangzik fülemben Édesanyám hangja

Írnod kell kislányom, erre születtél! visszhangzik fülemben Édesanyám hangja Írnod kell kislányom, erre születtél! Írnod kell kislányom, erre születtél! visszhangzik fülemben Édesanyám hangja Tudom Édes, írnom kellene, de bajban vagyok. Talán azt a témát kéne papírra vetnem, amit

Részletesebben

Már újra vágytam erre a csodár a

Már újra vágytam erre a csodár a Már újra vágytam erre a csodár a Szüleinktől kapjuk az utat, gyermekeinktől a célt olvasható az államfő feleségének hitvallása internetes bemutatkozó oldalán. Áder János köztársasági elnök felesége, négygyermekes

Részletesebben

TANÉVNYITÓ BUZDÍTÁS. Olvasandó (lectio): Mk 6,45-52. Alapige (textus): Mk 6,50

TANÉVNYITÓ BUZDÍTÁS. Olvasandó (lectio): Mk 6,45-52. Alapige (textus): Mk 6,50 Újpest-Belsőváros 2008. 09. 07. Juhász Emília TANÉVNYITÓ BUZDÍTÁS Alapige (textus): Mk 6,50 Olvasandó (lectio): Mk 6,45-52 Ezután azonnal megparancsolta tanítványainak, hogy szálljanak hajóba, és menjenek

Részletesebben

Grilla Stúdiója - gyógytorna, szülésfelkészítés

Grilla Stúdiója - gyógytorna, szülésfelkészítés Az ikrek nevelése R.: - Önt talán azért is érdekli az ikerkutatás, az ikergyerekek világa és élete, mert Ön is egy iker, ikerpár egyik tagja. Önök egypetéjû ikrek, vagy kétpetéjû ikrek? Métneki Júlia,

Részletesebben

REFORMÁCIÓ. Konferencia 2012 áprils 5-8. Konstanz, Németország

REFORMÁCIÓ. Konferencia 2012 áprils 5-8. Konstanz, Németország REFORMÁCIÓ Konferencia 2012 áprils 5-8. Konstanz, Németország Szolgál: Johannes Wöhr apostol info: www.nagykovetseg.com www.fegyvertar.com www.km-null.de Felhasználási feltételek: A blogon található tartalmak

Részletesebben

Esettanulmány. Harmadik nyilvános csatornázás. (Öreg és Margaréta. 2008 nov. 28.)

Esettanulmány. Harmadik nyilvános csatornázás. (Öreg és Margaréta. 2008 nov. 28.) Esettanulmány. Harmadik nyilvános csatornázás. (Öreg és Margaréta. 2008 nov. 28.) Margaréta fogpanaszaira sejtemlékezet tisztító energiákat kértem. (A jobb felső 7-es gyökeréből sugárzik a fájdalom a fülébe,

Részletesebben

A LÉLEK KARDJA. Alapige: Efézus 6,17b Vegyétek fel a Lélek kardját, amely az Isten beszéde.

A LÉLEK KARDJA. Alapige: Efézus 6,17b Vegyétek fel a Lélek kardját, amely az Isten beszéde. Pasarét, 2013. október 24. (csütörtök) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK refpasaret.hu Horváth Géza A LÉLEK KARDJA Alapige: Efézus 6,17b Vegyétek fel a Lélek kardját, amely az Isten beszéde. Imádkozzunk! Hálaadással

Részletesebben

Az aratás és az aratók

Az aratás és az aratók 12. tanulmány Az aratás és az aratók március 15 21. SZOMBAT DÉLUTÁN e HETI TANULMÁNYUNK: Máté 9:36-38; Lukács 15; 24:4-53; János 1:40-46; 4:28-30; Apostolok cselekedeti 1:6-8 Abban dicsőíttetik meg az

Részletesebben

Szeretet volt minden kincsünk

Szeretet volt minden kincsünk Szeretet volt minden kincsünk Azt mondják, mindenkinek meg van írva a sorskönyvében az élete. Mindenkinek ki van jelölve z út, mint a kerti ösvény, szélekkel, jelekkel, hogy ne lehessen letérni róla. Van

Részletesebben

A pénzről- és a közösségről

A pénzről- és a közösségről A pénzről- és a közösségről (Hetedik nyilvánosságra hozott csatornázás: Öreg és Margaréta. 2009 febr. 27.) Margaréta látja azt az épület-modellt, - Dobogókő központi helyén, amit korábban megálmodott.

Részletesebben

Az Igazság az Utolsó Ítéletről

Az Igazság az Utolsó Ítéletről Ching Hai Legfelsõbb Mester tanítványainak lapja IDÕSZAKOSAN MEGJELENÕ SPIRITUÁLIS LAP 13. SZÁM 2002.01.06. Az Igazság az Utolsó Ítéletről Ching Hai Legfelsőbb Mester beszéde külföldi gyakorlók előtt Hsihu

Részletesebben

HA CSAK A HUZAT HIBÁDZIK FARKAS FERENC KÁRPITOS

HA CSAK A HUZAT HIBÁDZIK FARKAS FERENC KÁRPITOS pám körbevitt a mûhelyekbe, bemutatott a szomszédos üzletekben. Ma maximum akkor jön be valaki új, ha kell neki egy csavarhúzó vagy fogó. De akkor sem biztos, hogy bemutatkozik H CSK HUZT HIBÁDZIK KS NC

Részletesebben

Az öngyógyítás útján II.

Az öngyógyítás útján II. Az öngyógyítás útján II. Előző számunkban áttekintettük, hogy miért folytatunk életünk nagy részében (vagy mindvégig!) önvédelmi játszmákat emberi kapcsolataink megvalósításakor. Láttuk, hogy a lélek félelmei

Részletesebben

Az élet istentisztelete 3.: A CSALÁDBAN

Az élet istentisztelete 3.: A CSALÁDBAN 1 Újpest-Belsőváros 2008. 03. 02. Juhász Emília Az élet istentisztelete 3.: A CSALÁDBAN Olvasandó (lectio): 2 Móz 13,1-10 Alapige (textus): 2 Móz 13,8-9 És mondd el fiaidnak azon a napon: Amiatt történik

Részletesebben

AZ EGYÉNRE SZÓLÓ FIGYELEM MINDEN GYEREKNEK JÁR!

AZ EGYÉNRE SZÓLÓ FIGYELEM MINDEN GYEREKNEK JÁR! Fejezetek az Ember aki óvodás című kiadványunkból (4. rész) AZ EGYÉNRE SZÓLÓ FIGYELEM MINDEN GYEREKNEK JÁR! Nem véletlen, hogy az előzőekben csak a nagyon kirívó, gyerekeket és felnőtteket is nagyon zavaró,

Részletesebben

Gazdagrét 2012.02.12. Prédikáció Evangélium: Márk 1, 40-45. Kedves Testvéreim! Nem is olyan nagyon régen, talán 15-20 évvel ezelőtt, egyikünknek sem

Gazdagrét 2012.02.12. Prédikáció Evangélium: Márk 1, 40-45. Kedves Testvéreim! Nem is olyan nagyon régen, talán 15-20 évvel ezelőtt, egyikünknek sem Gazdagrét 2012.02.12. Prédikáció Evangélium: Márk 1, 40-45. Kedves Testvéreim! Nem is olyan nagyon régen, talán 15-20 évvel ezelőtt, egyikünknek sem jelenthetett komolyabb problémát az, hogy megértesse

Részletesebben

Csillag-csoport 10 parancsolata

Csillag-csoport 10 parancsolata Csillag-csoport 10 parancsolata 1. Nagyon jól érezd magad mindig, mert ilyen hely nem lesz több a világon. (Panka) 2. Próbálj meg normálisan viselkedni, hogy ne legyenek rád dühösek. (Vince) 3. Kitartóan

Részletesebben

Eredetileg a szerző honlapján jelent meg. Lásd itt.

Eredetileg a szerző honlapján jelent meg. Lásd itt. Eredetileg a szerző honlapján jelent meg. Lásd itt. Andrassew Iván A folyó, a tó és a tenger A platón ültünk Avrammal, a teherautót egy szerzetes vezette. A hegyoldalból a menekülttábor nem tűnt nagynak.

Részletesebben

Szeretettel Hargitai Ágnes

Szeretettel Hargitai Ágnes Minden korszakunk lezárása egy számvetéssel ér véget. Bármilyen nehéz időszakot is éltünk meg, jól esik visszatekinteni az elmúlt pillanatokra, hiszen a nehézségek ellenére szebbé is tették életünket.

Részletesebben

Ők ugyanis a sérült gyerekük mellett óvodát működtetnek szintén sérült gyerekek részére.

Ők ugyanis a sérült gyerekük mellett óvodát működtetnek szintén sérült gyerekek részére. Idegesített, hogy nem tudják diagnosztizálni. Hát az orvostudomány nem tud semmit?" Egy család, amelynek tagjai megszakadnak a munkában, elviselik az elviselhetetlent, küzdenek a fogyatékkal, és közben

Részletesebben

IZSÁK FELESÉGET KAP. Pasarét, 2012. február 12. (vasárnap) Horváth Géza. Lekció: 1Mózes 24,1-21

IZSÁK FELESÉGET KAP. Pasarét, 2012. február 12. (vasárnap) Horváth Géza. Lekció: 1Mózes 24,1-21 Pasarét, 2012. február 12. (vasárnap) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK Horváth Géza IZSÁK FELESÉGET KAP Lekció: 1Mózes 24,1-21 Alapige: 1Mózes 24,7 Az Úr, az ég Istene, aki kihozott engem atyám házából és rokonságom

Részletesebben

7. Hitoktatás egyéb gyakorlati kérdései

7. Hitoktatás egyéb gyakorlati kérdései 7. Hitoktatás egyéb gyakorlati kérdései II. A hitoktatás mai helyzetelemzése a. A hittanórák időpontjával kapcsolatos kérdések A közoktatási intézményekben (óvodákban, általános iskolákban) törvény által

Részletesebben

A Fogyatékos Személyek Esélyegyenlőségéért Közalapítvány és Dobbantó projektje

A Fogyatékos Személyek Esélyegyenlőségéért Közalapítvány és Dobbantó projektje A Fogyatékos Személyek Esélyegyenlőségéért Közalapítvány és Dobbantó projektje 173 Ecsédi Edit A diákok megismerése Az Egyéni Fejlődési Terv alkalmazásának tapasztalatai A Dobbantó program egyik fontos

Részletesebben

Aikido és a harmónia ereje, avagy Oszkár átváltozása

Aikido és a harmónia ereje, avagy Oszkár átváltozása Aikido és a harmónia ereje, avagy Oszkár átváltozása Aikido-történet gyerekeknek Richard Moon és Chas Fleischman tollából Vass Anikó és Erszény Krisztián fordításában Előszó Ezt a történetet közel huszonöt

Részletesebben

Hitman TANDORI DEZSÕ. 14 tiszatáj

Hitman TANDORI DEZSÕ. 14 tiszatáj 14 tiszatáj TANDORI DEZSÕ Hitman Hitman nincs a szótárban, a szótárban nincs. De hát ember nem ad lónak olyan nevet, hogy Úgy Jól Ötvenen Túl. Nem ad, öreg, lónak ember olyan nevet, hogy... mondom. Mondja

Részletesebben

Verzár Éva Kelj fel és járj!

Verzár Éva Kelj fel és járj! Verzár Éva Kelj fel és járj! A Tatárdombot megkerülte a viharos szél, ott fenn még egyszer jól összerázta a méltóságos, nehéz fellegeket, lehúzta őket egészen a földig, s mire Terike 1911 pityergő őszén

Részletesebben

E L Ő S Z Ó. Olvass! Imádkozz! Cselekedj!

E L Ő S Z Ó. Olvass! Imádkozz! Cselekedj! E L Ő S Z Ó XVI. Benedek pápa a II. Vatikáni Zsinat megnyitásának 50. évfordulója alkalmából a 2012. október 11. és 2013. november 24., Krisztus király ünnepe közötti időszakra meghirdette a hit évét,

Részletesebben

Kata. Megvagyok mondja. Kimegyünk? Á, jó itt.

Kata. Megvagyok mondja. Kimegyünk? Á, jó itt. Kata Az egyik budapesti aluljáró, metróbejárat előtt találkozunk, azt mondta, itt szokta napjainak nagy részét tölteni. Mocsok van, bűz és minden tele hajléktalanokkal. Alszanak dobozokon, koszos rongyokon,

Részletesebben

Andrea Gabi Jutka Eszti Fredi Ates Peti

Andrea Gabi Jutka Eszti Fredi Ates Peti Cziczó Attila: ANDREA életjáték szereplők: Andrea Gabi Jutka Eszti Fredi Ates Peti 1. JELENET - ANDREA SZOBÁJA Andrea ül elkeseredetten a tükör előtt. Néha közelebb hajol, vizsgálgatja arcának hibáit.

Részletesebben

Bói Anna. Konfliktus? K. könyvecskék sorozat 1.

Bói Anna. Konfliktus? K. könyvecskék sorozat 1. Bói Anna Konfliktus? K könyvecskék sorozat 1. Tartalom: Üdvözölöm a kedves Olvasót! Nem lehetne konfliktusok nélkül élni? Lehet konfliktusokkal jól élni? Akkor miért rossz mégis annyira? Megoldás K Összegzés

Részletesebben

Keresztút 2. JÉZUS VÁLLÁRA VESZI A KERESZTET

Keresztút 2. JÉZUS VÁLLÁRA VESZI A KERESZTET Keresztút Ha jó emberekkel találkozol, megtapasztalod, milyen jó, ha szeretnek. Kérdezted már egyszer is magadtól: honnan ez a szeretet? Mi, emberek ezt nem az utcán találtuk valahol vagy a kereskedőnél

Részletesebben

A gyarapodás üzenete 3. rész

A gyarapodás üzenete 3. rész Beszéltünk Istennek a megalapozott rendjéről, Isten feddéséről, ami lerontja a hamis tanításokat. Isten Igéje mindig a javadra van. Meg kell formálni az anyagi életünket Isten Igéjével. Krisztus Testének

Részletesebben

KORÓDI SÁNDOR TITKOS GY.I.K!

KORÓDI SÁNDOR TITKOS GY.I.K! KORÓDI SÁNDOR TITKOS GY.I.K! Gyakran Ismételt Kérdések a Vonzás Törvényéről 2010 KORÓDI SÁNDOR TITKOS GY.I.K! A kiadvány a tartalom módosítása nélkül, és a forrás pontos megjelölésével szabadon terjeszthető.

Részletesebben

Tommaso Grado SÓLYOMLÁNY

Tommaso Grado SÓLYOMLÁNY Néha fel kell adnunk az elveinket, hogy megélhessük az álmainkat Tommaso Grado SÓLYOMLÁNY - részlet - Szakmai konzultáns: dr. Almási Krisztina Borító és tördelés: White Noise Team ISBN 978-963-12-4568-4

Részletesebben

JÉZUSBAN VAN AZ ÉLET GYÜLEKEZET

JÉZUSBAN VAN AZ ÉLET GYÜLEKEZET JÉZUSBAN VAN AZ ÉLET GYÜLEKEZET I. évfolyam, 1. szám Május, Június Akarod hallani a jó hírt? Eljött hozzám még bűnben éltem Eljött hozzám még bűnben éltem, s romokban elhevert az életem, most már megtértem

Részletesebben

Thimár Attila SÚLY, AMI FELEMEL

Thimár Attila SÚLY, AMI FELEMEL RÓZSÁSSY BARBARA 59 gondolok, kell, méghozzá az írás, a vers létjogosultsága mellett. Miként valamiképp a szerzõ is ezt teszi könyvében mindvégig. Hogy a társadalomnak mára nemhogy perifériájára került,

Részletesebben

A következő állomás (és reményeink szerint aznapi végállomás) az észak-devoni kisváros Bideford volt, ahol a minket elszállásoló családok már vártak.

A következő állomás (és reményeink szerint aznapi végállomás) az észak-devoni kisváros Bideford volt, ahol a minket elszállásoló családok már vártak. Egy hét Angliában Sok-sok évvel ezelőtt, egy tíz napos, külföldi utazást még elképzelni is nehéz lett volna. Főleg az első nap (jelen esetben péntek) Magyarországról való indulással harmadik napon Angliába

Részletesebben

Frank megállt kocsijával a folyó előtt, ami enyhén szakadékos partjával és sötét vizével tiszteletet parancsolt. Mindennek lehetett nevezni, csak jó

Frank megállt kocsijával a folyó előtt, ami enyhén szakadékos partjával és sötét vizével tiszteletet parancsolt. Mindennek lehetett nevezni, csak jó 1. Frank megállt kocsijával a folyó előtt, ami enyhén szakadékos partjával és sötét vizével tiszteletet parancsolt. Mindennek lehetett nevezni, csak jó barátnak nem. A motort nem állította le, halk zúgása

Részletesebben

El camino A zarándokút. 1. állomás

El camino A zarándokút. 1. állomás 1. állomás Ennek a zarándokútnak az alapjai nagyon sok régi katedrális falára fel van vésve, de nem úgy, mint egy labirintus, hanem mint egy egyszerű út. Nincsenek benne kijárat nélküli zsákutcák. Az emberek

Részletesebben

Szolgáló. Szabadságra születve

Szolgáló. Szabadságra születve Szabadságra születve A szabadság, mint fogalom, mint emberi érték él évezredek óta társfogalmakkal egyetemben ereinkben. A szabadság önmagában hordoz minden igaz értéket, így a békességet, szeretetet,

Részletesebben

Életgyónáshoz. Ha hinni tudok abban, hogy Isten jó, megtalálom hozzáállásomat nehézségeimhez, sebeimhez.

Életgyónáshoz. Ha hinni tudok abban, hogy Isten jó, megtalálom hozzáállásomat nehézségeimhez, sebeimhez. Életgyónáshoz Életrendezés Nemes Ödön jezsuita atya gondolatai Alapelvek A kapcsolataimban, élethelyzeteimben, testi-lelki betegségeimben, kudarcaimban tapasztalt nehézségeimet, ne tekintsem problémának,

Részletesebben

Cristiane Hourticq gondolatai a tisztítótűzről

Cristiane Hourticq gondolatai a tisztítótűzről Cristiane Hourticq gondolatai a tisztítótűzről A rend elnevezése: A Tisztítótűzben Szenvedő Lelkeket Segítő Nővérek Megélhető-e ma ez a név és ez a karizma? Meg tudjuk-e ezt érteni? A purgatoire szót a

Részletesebben

IMÁDSÁG MINDENEK ELŐTT

IMÁDSÁG MINDENEK ELŐTT Újpest-Belsőváros 2004. 03. 14. Loránt Gábor IMÁDSÁG MINDENEK ELŐTT Alapige (textus): Neh 1 és Lk 11,1 Lectio: Neh 1 Lk 11,1: Történt egyszer, hogy valahol imádkozott, és mikor befejezte, így szólt hozzá

Részletesebben

A bölcsesség otthon: szülők és gyerekek

A bölcsesség otthon: szülők és gyerekek A bölcsesség otthon: szülők és gyerekek Lekció: Lk. 15.1-3, 11b-32/Textus: Péld. 4.1-6, 17.6, 20.29, 13.24, 19.18, 23.13-16, 20.11, 22.6, 17.21, 17.25, 19.13, 20.20-21 2013. okt. 13. A bölcsesség otthon.

Részletesebben

Mester-ség. Jézus, Buddha, Krisna, a Zen mesterek, a mostani tanítók például Tolle mind ugyanazt mondták és mondják.

Mester-ség. Jézus, Buddha, Krisna, a Zen mesterek, a mostani tanítók például Tolle mind ugyanazt mondták és mondják. ÉN-MI Mester-ség Kincs Meg világosodás Mire érdemes figyelni? Változtatás elfogadás Mit jelent embernek lenni? Kinek Hány a viszonya? világ közepe van? Jézus és mi Nézőpont Átalakuló váltás kérdés Együttérzés

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Szám: 1-19/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Tengelic Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. augusztus 22-én megtartott rendkívüli üléséről. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Tengelic Község Önkormányzata

Részletesebben

Nekem ez az életem. Beszélgetés Müller Henriknével, a solti Béke Patika vezetôjével

Nekem ez az életem. Beszélgetés Müller Henriknével, a solti Béke Patika vezetôjével Nekem ez az életem Beszélgetés Müller Henriknével, a solti Béke Patika vezetôjével A patika igényesen felújított, orvosi rendelôknek is helyet adó épületben található a kisváros egyik terének sarkán. A

Részletesebben

Újjászületés - Beleszületni Isten családjába

Újjászületés - Beleszületni Isten családjába Kenneth E. Hagin Nem az a fontos, hogy melyik gyülekezetbe tartozol, hanem az, hogy melyik családba. Jézus azt tanította, hogy az embernek újjá kell születnie. A következő állítások Jézus szájából származnak:

Részletesebben

Dr. Kutnyányszky Valéria

Dr. Kutnyányszky Valéria Dr. Kutnyányszky Valéria Dr. Kutnyányszky Valéria 2009 őszén egy hónapot töltött a Kongói Demokratikus Köztársaság területén fekvő Kiwanjában. A bükkösdi homeopátiás orvos az Afrikai-Magyar Egyesület (AHU)

Részletesebben

KÖNYV AZ ÕSVALAMIRÕL. Georg Groddeck

KÖNYV AZ ÕSVALAMIRÕL. Georg Groddeck Thalassa (7) 1996, 3: 118 122 KÖNYV AZ ÕSVALAMIRÕL (Részlet) Georg Groddeck Nem gondoltam volna, hogy ily KEMÉNY SZAVAKKAL képes MEGDORGÁLNI, Tisztelt Barátném. Ön világos okfejtést követel tõlem, pusztán

Részletesebben

Olyan életformát kell néhány sorban bemutatnom,

Olyan életformát kell néhány sorban bemutatnom, A TASSI ÉS A GYULAI SZERETETOTTHON 2004 2009 Olyan életformát kell néhány sorban bemutatnom, amelyet általában nem ismernek az emberek mivel nem találkoznak vele naponként, vagy téves elképzelésük van

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Ceglédbercel Község Önkormányzat Képviselő-testületének, valamint a Ceglédberceli Német Nemzetiségi Önkormányzatnak 2012. december 17-i Közmeghallgatásáról és Falugyűlésről 1 Készült:

Részletesebben

Szép az ici-pici nõi cipõ, nõi cipõ. Benne óvatosan lépked a nõ, a nõ. EGY CIPÕÁLMODÓ ÉLETMÛVÉSZ PETÕ LAJOS CIPÉSZ

Szép az ici-pici nõi cipõ, nõi cipõ. Benne óvatosan lépked a nõ, a nõ. EGY CIPÕÁLMODÓ ÉLETMÛVÉSZ PETÕ LAJOS CIPÉSZ Szép az ici-pici nõi cipõ, nõi cipõ. Benne óvatosan lépked a nõ, a nõ. EGY CIPÕÁLMODÓ ÉLETMÛVÉSZ PETÕ LAJOS CIPÉSZ A MÚLÓ IDÕ NYOMÁBAN A CIPÉSZ A cipészekkel valahogy mindig jóba voltam. Nem tudom, miért,

Részletesebben

DOLGOZNI CSAK PONTOSAN SZÉPEN

DOLGOZNI CSAK PONTOSAN SZÉPEN Édesapám nagyon figyelt arra annakidején, hogy átvegyek tõle bizonyos stílusjegyeket, amelyek csak rá voltak jellemzõek, mert úgy érezte, így viszem tovább igazán a hagyományt DOLGOZNI CSK PONTOSN SZÉPEN

Részletesebben

ISTENNEK TETSZŐ IMÁDSÁG

ISTENNEK TETSZŐ IMÁDSÁG Pasarét, 2014. február 2. (vasárnap) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK refpasaret.hu Horváth Géza ISTENNEK TETSZŐ IMÁDSÁG Lekció: ApCsel 4,23-31 Alapige: Zsolt 124,8 A mi segítségünk az Úr nevében van, aki teremtette

Részletesebben

JÉZUSBAN VAN AZ ÉLET GYÜLEKEZET

JÉZUSBAN VAN AZ ÉLET GYÜLEKEZET JÉZUSBAN VAN AZ ÉLET GYÜLEKEZET I. évfolyam 3. szám szeptember, október Akarod hallani a jó hírt? Mindennek Királya Mindennek Királya, az Istennek Fia, égnek, földnek Ura Akinek véd minket a karja tőlünk

Részletesebben

Petőcz András. Idegenek. Harminc perccel a háború előtt

Petőcz András. Idegenek. Harminc perccel a háború előtt Petőcz András Idegenek Harminc perccel a háború előtt Peut-être à cause des ombres sur son visage, il avait l air de rire. (Camus) Megyünk anyámmal haza, a plébániára. Szeretek az anyámmal kézen fogva

Részletesebben

Kérdés: Válasz: Kérdés: Válasz: Kérdés: Válasz: Kérdés: Válasz: Kérdés: Válasz: Kérdés: Válasz: Kérdés: Válasz: Kérdés: Válasz: Kérdés: www.alaje.

Kérdés: Válasz: Kérdés: Válasz: Kérdés: Válasz: Kérdés: Válasz: Kérdés: Válasz: Kérdés: Válasz: Kérdés: Válasz: Kérdés: Válasz: Kérdés: www.alaje. Kérdés: Mit jelent az, hogy a mostban élni? Válasz: Nem a múltban élést jelenti. Nem a múltban élést, ahol negatív blokkok, negatív gondolatok, negatív érzelmek, félelmek, negatív programok, babonák, negatív

Részletesebben

Hogyan néz ki az iskola társadalma 2013-ban?

Hogyan néz ki az iskola társadalma 2013-ban? Hogyan néz ki az iskola társadalma 2013-ban? A Jövô diákja Felkelni nehéz dolog, fél hét elôtt sosem sikerül. Az indulásig hátra lévô fél óra arra ugyan elég volna, hogy magamra rángassak valamit, aztán

Részletesebben

13 JÓ SZOKÁSOK KIFEJLESZTÉSE

13 JÓ SZOKÁSOK KIFEJLESZTÉSE 13 JÓ SZOKÁSOK KIFEJLESZTÉSE Mindegyikünknek kétféle szokásai vannak: jók és rosszak. A jó szokásaink közelebb visznek minket álmaink földjére, és a rosszak távolabb visznek álmaink földjétől. A jó szokások

Részletesebben

Felmelegszik a ház...

Felmelegszik a ház... NAGY ESZTER Felmelegszik a ház... Egy asszony útja az idegenségtõl a megérkezésig Tekinthetjük olyannak az ellenállást, mint amikor az ember egy hideg szobában bújik ki a paplan alól. Ilyenkor nem a paplant

Részletesebben

JÁNOS 6,38. Alsóvárosi Harangszó 2013. szeptember. A nagykanizsai Szent József Plébánia lapja VIII. évfolyam 9. szám 2013.

JÁNOS 6,38. Alsóvárosi Harangszó 2013. szeptember. A nagykanizsai Szent József Plébánia lapja VIII. évfolyam 9. szám 2013. H A R A N G S Z Ó Alsóvárosi Harangszó 2013. szeptember A L S Ó V Á R O S I A nagykanizsai Szent József Plébánia lapja VIII. évfolyam 9. szám 2013. szeptember Mert nem azért szálltam alá a mennybõl, hogy

Részletesebben

ISTEN NEM HALOTT! JÉZUS NEM HAL MEG SOHASEM!

ISTEN NEM HALOTT! JÉZUS NEM HAL MEG SOHASEM! Dr. Egresits Ferenc ISTEN NEM HALOTT! JÉZUS NEM HAL MEG SOHASEM! Kérdések és megfontolások Jézus passiója kapcsán az irgalmasság évében. - Az esetleges párhuzamok és áthallások nem a véletlen művei! -

Részletesebben

Az elsõ. 2012. május 20. 9. évf. 5. szám.

Az elsõ. 2012. május 20. 9. évf. 5. szám. 9. évf. 5. szám. 2012. május 20. Az elsõ Az elsõ egyben az egyetlen is. Elsõbõl nincsen több, ezért életünk során végig egyben egyetlen is marad, ami meghatározza életünket. A házasság is családdá csak

Részletesebben

Helyi emberek kellenek a vezetésbe

Helyi emberek kellenek a vezetésbe Varga László Helyi emberek kellenek a vezetésbe Ön szerint minek köszönhető, hogy az hetvenes-nyolvanas években egy sokszínű és pezsgő kulturális élet tudott létrejönni Kecskeméten? Milyen szerepe volt

Részletesebben

Textus: Péld. 14.17, 14.29, 17.14, 19.19, 29.8, 25.28, 16.32, 15.1, 19.11, 10.12, 17.9, 25.21-22 Harag - önuralom

Textus: Péld. 14.17, 14.29, 17.14, 19.19, 29.8, 25.28, 16.32, 15.1, 19.11, 10.12, 17.9, 25.21-22 Harag - önuralom Lekció: Ef. 4.17-32 2013. ápr. 14. Gazdagrét Textus: Péld. 14.17, 14.29, 17.14, 19.19, 29.8, 25.28, 16.32, 15.1, 19.11, 10.12, 17.9, 25.21-22 Harag - önuralom Minél többet hallunk a bölcsességről, annál

Részletesebben

MIÉRT SZERETNÉK SZOCIÁLIS MUNKÁS LENNI?

MIÉRT SZERETNÉK SZOCIÁLIS MUNKÁS LENNI? MIÉRT SZERETNÉK SZOCIÁLIS MUNKÁS LENNI? Érdekesnek tűnik egy dolgozat címét kérdésként feltenni. Ez számomra azt jelenti, hogy nem egy szokványos házi dolgozatról beszélünk. Amióta Kocsis tanárnő feladta

Részletesebben

Kiss Ottó. A nagypapa távcsöve

Kiss Ottó. A nagypapa távcsöve Kiss Ottó A nagypapa távcsöve ITT VANNAK A NAGYIÉK Itt vannak a nagyiék, megjöttek! Két hétre. Fogalmam sincs, hogy mit lehet majd velük addig csinálni. 3 A NAGYPAPA UGYANOLYAN A nagypapa ugyanolyan, mint

Részletesebben

yymár meglévő csoport számára:

yymár meglévő csoport számára: 1. HÉT: FILIPPI 1,1 11 Tényleg Krisztushoz tartozom? Kezdjük a beszélgetést azzal, hogy feltesszük valamelyiket a következő kérdések közül a csoportnak: yykezdő csoport számára: Mi indított arra, hogy

Részletesebben

A betegek tanítvánnyá tétele

A betegek tanítvánnyá tétele január 25 31. A betegek tanítvánnyá tétele A lecke rövid áttekintése ALAPIGE: Máté 15:30-31 A TANULÓ CÉLJA: Tudni: A betegség kéretlen látogató, az viszont jó lehet, hogy a betegek gyakran nyitottabbá

Részletesebben

Nyári gyakorlat a Fachhochschule OOW Nemzetközi Képzési Ügyek Központjában, az AKA-n

Nyári gyakorlat a Fachhochschule OOW Nemzetközi Képzési Ügyek Központjában, az AKA-n Nyári gyakorlat a Fachhochschule OOW Nemzetközi Képzési Ügyek Központjában, az AKA-n Előkészületek 2008. február 29-én jöttem Németországba, Wilhelmshaven-be a kötelező gyakorlatom eltöltésére, mely 3

Részletesebben

Üzenet. A Prágai Református Missziói Gyülekezet Hetilapja V. Évfolyam 9. szám, 2012. márc. 4. Kedves Testvérek!

Üzenet. A Prágai Református Missziói Gyülekezet Hetilapja V. Évfolyam 9. szám, 2012. márc. 4. Kedves Testvérek! Kedves Testvérek! Üzenet A Prágai Református Missziói Gyülekezet Hetilapja V. Évfolyam 9. szám, 2012. márc. 4. Az ember gyakran teszi fel magának a kérdést: mit gondolnak rólam az emberek? Ez a kérdés

Részletesebben

2014. október - november hónap

2014. október - november hónap 2014. október - november hónap Téma: A Lélek gyümölcse 5. hét Szeretet 2014. szeptember 30., kedd Tapasztald meg Isten szeretetét Ige: Drágának tartalak, és becsesnek (Ézsaiás 43,4) Max Lucado: Értékes

Részletesebben

Ha a gyógyítás nem mőködik

Ha a gyógyítás nem mőködik Ha a gyógyítás nem mőködik 2009 Rue Anne Hass, M.A., Intuitive Mentoring és I-Mentoring, www.intuitivementoring.com. Látogasd meg Rue honlapját, ahol további cikkeket találsz Az EFT-rıl és az érzékeny

Részletesebben

Aki gyõz, azt oszloppá teszem az Isten templomában Jel. 3,12

Aki gyõz, azt oszloppá teszem az Isten templomában Jel. 3,12 2004/2 Aki gyõz, azt oszloppá teszem az Isten templomában Jel. 3,12 Szivárványívemet helyezem a felhõkre, az lesz a jele a szövetségnek, melyet én a világgal kötök. 1Móz 9,13 A Gyülekezeti hétvégérõl 2.

Részletesebben

Bata Mária BIBLIAÓRÁK 6. RÉSZ NOÉ ÉS AZ ÖZÖNVÍZ

Bata Mária BIBLIAÓRÁK 6. RÉSZ NOÉ ÉS AZ ÖZÖNVÍZ Bata Mária BIBLIAÓRÁK 6. RÉSZ NOÉ ÉS AZ ÖZÖNVÍZ 2. www.ujteremtes.hu Noé és az özönvíz Az emberek sokasodni kezdtek a föld színén, és leányaik születtek. Látták az Istennek fiai az emberek leányait, hogy

Részletesebben

10/2011. Endrefalva Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2011. szeptember 28- án megtartott rendes ülésének jegyzőkönyve

10/2011. Endrefalva Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2011. szeptember 28- án megtartott rendes ülésének jegyzőkönyve 10/2011. Endrefalva Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2011. szeptember 28- án megtartott rendes ülésének jegyzőkönyve J e g y z ő k ö n y v Készült Endrefalva Község Önkormányzata Képviselő-testületének

Részletesebben

Károlyi Veronika (Ronyka) 5 bődületes hiba, amit ha elkövetsz kinyírod a hitedet. Ronyka http://www.varazslatostitkok.com

Károlyi Veronika (Ronyka) 5 bődületes hiba, amit ha elkövetsz kinyírod a hitedet. Ronyka http://www.varazslatostitkok.com Károlyi Veronika (Ronyka) 5 bődületes hiba, amit ha elkövetsz kinyírod a hitedet Írta: Károlyi Veronika (Ronyka) Copyright Károlyi Veronika, 2015 Minden jog fenntartva! Ingyenes e-könyv 5 bődületes hiba,

Részletesebben

J E G Y Z Õ K Ö N Y V

J E G Y Z Õ K Ö N Y V J E G Y Z Õ K Ö N Y V mely készült Makád község Képviselõ-testületének 2010. szeptember 6-i ülésérõl a Makád és Lórév Körjegyzõségi Hivatalban - Makádon Jelen vannak: Dosztály László Baski Mária Kocsis

Részletesebben

Isten nem személyválogató

Isten nem személyválogató más. Ezért gondolhatja őszintén azt, hogy ő, aki az összes többi apostolnál többet tett, még arról is lemond, ami a többi apostolnak jár. Mert mid van, amit nem Istentől kaptál volna? És amit tőle kaptál,

Részletesebben

SZENT PÉTER ÉS PÁL APOSTOLOK

SZENT PÉTER ÉS PÁL APOSTOLOK MEGJELENIK A HÓNAP UTOLSÓ VASÁRNAPJÁN 2013. JÚNIUS 29. Alapítva: 2003. XI. évfolyam VI. szám SZENT PÉTER ÉS PÁL APOSTOLOK 2. OLDAL VISSZAPILLANTÓ 5. OLDAL SZENT MÓNIKA 3. OLDAL KEDVES CSALÁDOK 6. OLDAL

Részletesebben

J e g y zőkönyv AIÜB-V-1/2010. AIÜB-V-1/2010-2014.

J e g y zőkönyv AIÜB-V-1/2010. AIÜB-V-1/2010-2014. AIÜB-V-1/2010. AIÜB-V-1/2010-2014. J e g y zőkönyv az Országgyűlés az Alkotmányügyi, igazságügyi és ügyrendi bizottsága az országgyűlési képviselők számának csökkentéséhez szükséges választójogi reformot

Részletesebben

Wittinger László: Passiójáték

Wittinger László: Passiójáték Wittinger László: Passiójáték I. (AZ UTOLSÓ VACSORA) ELSŐ APOSTOL: Íme, Mester, elkészítettük az ételt, ahogyan kérted! JÉZUS: Vágyva vágytam arra, hogy a húsvéti bárányt veletek együtt fogyasszam el.

Részletesebben

EGY CSÓNAKBAN EVEZÜNK?

EGY CSÓNAKBAN EVEZÜNK? EGY CSÓNAKBAN EVEZÜNK? 65 Tehát ezzel az a kis csapattal szervezzük majd közösen a tábort. Axel körbetelefonált, hogy kinek van kedve részt venni a következô, száznál is több külföldi résztvevôvel zajló

Részletesebben

jor ge bucay 20 lépés eló re Töténetek, melyekbôl az életet tanultam

jor ge bucay 20 lépés eló re Töténetek, melyekbôl az életet tanultam jor ge bucay 20 lépés eló re Töténetek, melyekbôl az életet tanultam 5. LÉPÉS H ALLGASS MEG MÁSOKAT A személyes tökéletesedés felé vezetô út következô lépése, amelyet egyszerûen így is megfogalmazhatnánk:

Részletesebben

A Katolikus Egyházban a húsvétot követő negyedik vasárnapot Jó Pásztor vasárnapjának nevezik, mely egyben a papi hivatások világnapja is.

A Katolikus Egyházban a húsvétot követő negyedik vasárnapot Jó Pásztor vasárnapjának nevezik, mely egyben a papi hivatások világnapja is. A Katolikus Egyházban a húsvétot követő negyedik vasárnapot Jó Pásztor vasárnapjának nevezik, mely egyben a papi hivatások világnapja is. E nap idén április 13-ára esik. Ekkor a szentmiséken világszerte

Részletesebben

A kötetet keresse az Alexandra Könyváruházakban!

A kötetet keresse az Alexandra Könyváruházakban! Élettitkok 1 Mi a szeretet? Mi a szerelem? Hogyan lehetek boldog, sikeres ember? Sokan keressük a választ az élet legnagyobb kérdéseire nap mint nap. Ranjeet Singh Dhillon segítségével azonban új nézőpontból

Részletesebben

Ez a könyv számos, Istennel megtapasztalt valóságos

Ez a könyv számos, Istennel megtapasztalt valóságos Bevezetés Ez a könyv számos, Istennel megtapasztalt valóságos élményem eredményeként született. Nem egy olyan személy túlfûtött képzeletének vagy ábrándozásának terméke, aki valami jobb után vágyódik,

Részletesebben

Hamis és igaz békesség

Hamis és igaz békesség Hamis és igaz békesség Lectio: Jer 1,1-15 Textus: Jer 1,14 A lelkipásztor így szólt egy asszonyhoz: - Asszonyom, szokta önt kínozni a Sátán? - Engem? Soha! - No, akkor ez annak a jele, hogy ön még a Sátáné,

Részletesebben

Gyerekszoba - pszichológus szemmel

Gyerekszoba - pszichológus szemmel Gyerekszoba - pszichológus szemmel A babaváró családok egyik legfontosabb problémája, hogy milyen legyen a gyerekszoba, hogyan, milyen bútorokat válasszanak, milyen tapétát, függönyt vagy kiságyat vásároljanak.

Részletesebben

Buktatók és akadályok a spirituális fejlődés útján

Buktatók és akadályok a spirituális fejlődés útján Buktatók és akadályok a spirituális fejlődés útján Ganésa az akadályok elhárítója 3 * OM GAM GANAPATAYÉ NAMAH Hódolatom neked Ganésa, Akadályok Elhárítója, tisztelettel meghajlok előtted. Kérlek, háríts

Részletesebben

Csak a szeretetben! Lakatos Sándor

Csak a szeretetben! Lakatos Sándor Csak a szeretetben! Lakatos Sándor Amikor Jézus látta, hogy Mária sír, és a vele jött zsidók is sírnak, megrendült lelkében és háborgott, és megkérdezte:»hova helyeztétek őt?«azt felelték:»uram, jöjj és

Részletesebben

Baróthy Borbála. Kártyák kiterítve. Cards on the table

Baróthy Borbála. Kártyák kiterítve. Cards on the table Baróthy Borbála Kártyák kiterítve Cards on the table 1. Fejezet A tükörből visszabámuló lányra meredtem. Szomorúnak tűnt és félt. Az arca fehérebb volt a szokásosnál és általában csillogó kék szeme most

Részletesebben