História 2002-01
História 2002-01 Minden jog fenntartva. Bármilyen másolás, sokszorosítás, illetve adatfeldolgozó rendszerben való tárolás a kiadó elõzetes írásbeli engedélyéhez van kötve.
Tartalom 1.... 1 1. Rendszerváltás: a Gonosz és a Jó... 1 2.... 2 1. Átalakulás Kínában... 2 2. Képek... 5 3.... 10 1. Kronológia (Kína, 1978-2001)... 10 4.... 11 1. Átalakulás Mongóliában... 11 2. Képek... 14 5.... 20 1. A kiigazítások kora Kubában... 20 2. Képek... 21 6.... 26 1. Kronológia (Kuba, 1989)... 26 7.... 27 1. Nagyhatalmi elképzelések a trianoni határokról... 27 2. Képek... 31 8.... 35 1. A Magyar Hiszekegy születése... 35 2. Képek... 35 9.... 41 1. Hitvallás... 41 2. Képek... 42 10.... 43 1. Sz... 43 11.... 44 1. A Fasori Gimnázium újraindítása... 44 2. Képek... 47 12.... 50 1. Alföldi kubikosok... 50 2. Képek... 51 13.... 56 1. Kubikosok Endrõdön... 56 14.... 57 1. A legõsibb civilizáció... 57 2. Képek... 59 15.... 61 1. Mint Makó Rómától... 61 2. Képek... 62 16.... 65 1. Magyarország és szomszédai... 65 17.... 67 1. A hettiták világa... 67 2. Képek... 69 18.... 78 1. Amenhotep thébai sírja... 78 2. Képek... 79 iii
1. Rendszerváltás: a Gonosz és a Jó JELENIDŐBEN GLATZ FERENC Rendszerváltás: a Gonosz és a Jó Kínai naplójegyzetek Itt, Kínában minden fogalom más értelmezést nyer. A dolgoknak élelem, víz, lakás, bicikli, autó, ruházat egész más az életben a fontossági sorrendje. Az emberek is más rendben élnek. Kapitalizmus a gazdaságban! De kommunizmus a politikai berendezkedésben. Ez utóbbi hasonló ahhoz, amit Magyarországon ismertünk 1949 56 között. Kérdezzük, mit jelent itt a rendszerváltás? Mert a helybéliek szerint igenis van rendszerváltás : piacgazdaság, árubőség bizonyos cikkekben, világra nyitottság. Mi nehezen fogadjuk el érvelésüket. De csodáljuk, bámuljuk teljesítményeiket, életfilozófiájukat. Tanulság: tanulmányozni kell az Európán kívüli diktatórikus rendszereket, összevetni azokat közép-európai rendszerekkel. Másik tanulság: ma már kevés az, hogy a történész tanulmányaiban a kommunizmus üldözötteinek oldalára álljon, elítélje a diktatúrát. Ma már kevés az, hogy a történész kimutassa a kommunista rezsimek uralmi rendszereiben azt, ami számunkra elfogadhatatlan (diktatórikus módszerek, emberi szabadságjogok csorbítása, osztályuralom bevezetésének kísérlete, kultúrrombolás stb.), tehát azt, amiről még nem kell sem magunkat, sem mást meggyőzni. De ma már fel kell tenni a kérdést amit itt Kínában naponta felteszünk magunknak : miért foganhattak meg a 20. század elején százmilliók fejében kommunisztikus eszmék? Európában és itt, Kínában. És miért tudta ezen kommunisztikus eszméket (osztály nélküli társadalom, kizsákmányolás megszüntetése, szociális egyenlőség, az állam beavatkozása a szegények mellett adminisztratív eszközökkel stb.) összefogni egy politikai mozgalom? Rendszerbe foglalni. Közép- és Kelet-Európában de Kínában is már a múlt század elején, Nyugat- Európában a második világháború idején, az Európán kívüli világban az 1950 60-as években. Van mit tenni: vizsgálni kell a 20. századi kapitalizmus sok kicsiny zsákutcáinak mind a termelésben, mind a társadalompolitikában, kultúrában labirintusát. Vizsgálni a rendszert, amire váltunk mi éppen most Közép- Európában, s amire váltanak mondják, részben itt a Távol-Keleten. Mert igenis a liberális kapitalizmus hiányosságai és feloldatlan szociális, valamint nemzeti ellentétei szülték a múlt század elején a diktatórikus mozgalmakat. (Egyik oldalon fasiszta, másik oldalon kommunisztikus mozgalmakat.) Az emberek saját szemükkel látták a feloldatlan konfliktusokat és nyúltak a kollektív erőszak eszközeihez. Hitlert Weimar szülte, a liberális demokrácia, Sztálint a kelet-európai, illetve ázsiai nyomorúság. És ugyancsak a szociális-etnikai konfliktusok szülték a Távol-Kelet, Afrika vagy akár Kuba kommunista vezéreit Maótól Castróig. Milyen rendszerre váltunk most, a szovjet megszállás után? Vissza az 1945, az 1938 előtti rendszerekhez, amelyek egyszer már működésképtelennek bizonyultak? Itt, Kínában mindenki előre akar lépni, nálunk sokan hátra. Vizsgálni kell az 1990 utáni új rendszer hiányosságait is. Nehogy rükvercbe, visszafelé váltsunk rendszert. Vizsgálni kell az új rendszert többek között azért is, hogy elkerüljük az újratermelődő diktatórikus szélsőségeket. Amelyeket már e rendszer 1938 után kitermelt. Mi lett a világkommunizmus eszméjével a Szovjetunió hanyatlása és összeomlása után? Hogyan illeszkedik a magyar, a közép-kelet-európai rendszerváltás a világkommunizmus 20. század végi bukásába? Miért tekintették sokan kezdetben azt megváltást-hozónak? Miért kellett e kommunisztikus eszméknek elbukniuk? Hogyan ábrándultak ki e százmilliók akik korábban ezt a célrendszert elfogadták, eredményességében hittek a kommunista rendszerből s az eszméből? Tudományos kérdés. Mint ahogy az is tudományos kérdés, vajon a liberális kapitalizmus hibái, konfliktusai eltűntek-e a 20. század végén? Azok a szociális vagy uralomtechnikai konfliktusok, amelyek a világ különböző szegletében keletkeznek, kitörnek, valóban az emberi Gonosz megjelenései? Csak most a kommunista maszk helyett, vagy amellett afrikai, arab, koreai és isten tudja milyen jelmez -ben jelennek meg? Van mit tenni: kutatni, gondolkodni, lehetőleg előítéletek nélkül. A zsidó-keresztény kultúrkörből örökölt sok évszázados kíváncsisággal. 1
1. Átalakulás Kínában JORDÁN Gyula Átalakulás Kínában 1978 2001 Kínában az 1970-es évek végén kezdődő reformidőszak eredményeként a világot időnként ámulatba ejtő hatalmas gazdasági, társadalmi változások mentek végbe, ezek azonban nem vezettek rendszerváltáshoz. Kína fejlődése annyiban is eltér a kelet-európai és a szovjetunióbeli átalakulásoktól, hogy éppen az 1988 92 közötti években lelassult, megtorpant a reformok és a külvilág felé való nyitás folyamata. Kína átalakulásával kapcsolatban két alapvető, egyelőre azonban csak nehezen vagy részben megválaszolható kérdés merül fel. Az egyik, amelyik kicsit inkább a múlt felé mutat: miért maradhatott fenn Kínában a kommunista rendszer, miért nem került sor ott is a rendszer összeomlására? A másik kérdés inkább a jövő kilátásait kutatja: Kína gyakorlata megcáfolja-e a kommunista rendszerek reformálhatatlanságáról szóló állítást? Vagyis Kína modelljét fogja-e adni az eddig megismertektől eltérő, életképes kommunista rendszernek? Szocializmus kínai jellegzetességekkel Logikailag a reformok feladatai Kínában lényegében azonosak azzal, amivel a volt Szovjetunióban és Kelet- Európában szembe kellett nézni: megküzdeni az utasításos tervgazdaság alapproblémáival (az állami tulajdon nyomasztó túlsúlya, a beruházási tőke adományként juttatása, a puha költségvetési korlát, központilag meghatározott árak, amelyek nem tükrözték a keresletet és kínálatot, a belső gazdaság elszigetelése a nemzetközi versenytől és a világpiaci áraktól, rossz elosztási hálózatok stb.). A kérdés tehát az, hogy Kína miért tudta, tudja ezeket eredményesebben kezelni, elkerülni a rendszerváltást? Az egyik ellentmondásos tényező a kínai vezetés által is a katasztrófa tíz éveként emlegetett kulturális forradalom (1966 1976). Ez egyrészt csődközeli helyzetbe juttatta a gazdaságot, másrészt alapvetően kikezdte a rendszer legitimitását. (A hatékonyság csökkenését jelzi, hogy az egységnyi állóeszközre jutó nyereség 1957- hez képest közel 50%-kal csökkent. Elhanyagolták a műszaki korszerűsítést, az iparban a berendezéseknek csak 5%-a állt az 1970 80-as évek fordulójának szintjén, 75%-a az 1950 60-as évek színvonalát képviselte. A reálbér 1957-hez képest közel 12%-kal csökkent, a fogyasztás rovására szinte végig nagyon magas szinten tartották a felhalmozási rátát stb. A kínai vezetés tehát a többi országnál előbb, ám szinte elkerülhetetlenül került szembe a változtatás kényszerével: meg kellett erősítenie a párt, a rendszer legitimitását a kínai tömegek előtt. A különböző szocialista rendszerek alapvető azonosságaik mellett lényeges eltéréseket is mutattak. Ezek döntő módon befolyásolták a reformok végrehajtását, azok ütemét és eredményeit. A legszembetűnőbb a termelési szektorok arányának a különbsége: míg Kínában az aktív népesség 75%-a dolgozott a mezőgazdaságban, a Szovjetunióban és a kelet-európai országokban nagyjából ugyanennyi az iparban. Egy további, a reformidőszak lépéseit alapvetően befolyásoló különbség, hogy míg a Szovjetunióban és az európai volt szocialista országokban lényegében a városi és falusi lakosság egészére kiterjesztették a társadalombiztosítást, az Kínában főleg csak a városi állami szektor dolgozóit (a munkaerő mintegy 20%-át) fogta át. Kína számára nagy előnyt és kihasználható húzóerőt jelentett, hogy rendkívül kiterjedt, a vállalkozásokban élenjáró, gazdag és az anyaországhoz kötődő emigrációval rendelkezik. (Az ún. tengerentúli kínaiak gazdagságát és tőkeerejét jelzi, hogy az 1990-es évek elején Malajziában kb. 29%-nyi kínai népesség a nem földalapú magántőke 61%-át birtokolta, Thaiföldön a 10%-nyi 81%-ot, Indonéziában a 3-4% kínai több mint 70%-ot. Ez a háttere annak, hogy a Kínába máig beáramló több száz milliárd dollár működőtőke befektetésnek mintegy 60%-a kínai eredetű.) Nem elhanyagolhatók azok a különbségek sem, amelyek az alapszintű társadalmi szervezetekben, különösen a családi és rokonsági struktúrákban találhatók. (Kínában a szocialista időszak inkább megerősítette a legtöbb családi köteléket, a mezőgazdaság kollektív szervezetei látens módon jórészt a rokonsági kötelékek mentén szerveződtek) A maoista évtizedekben a tervezés, a beruházás és anyagelosztás sokkal nagyobb fokú regionális decentralizációja alakult ki, mint bármely szocialista ország esetében. A kínai gazdaság ezen decentralizációja képezi a kínai reformok működésének egyik fontos strukturális tényezőjét. A kínai vezetés a rendszer fennmaradásával kapcsolatban hivatkozik arra, hogy Kína viszonylag hamar szakított a szovjet típusú gazdaságpolitikával. (Ebben az összefüggésben nagyvonalúan átsiklanak azon tény felett, hogy az ennek jegyében 1958 61 között végrehajtott nagy ugrás gazdasági katasztrófához, éhínséghez, legalább 30 2
millió ember halálához vezetett.) A kínai vezetés és a propaganda természetesen szívesen tulajdonítja a sikereket a vezetők érdemeinek, hangsúlyozva óvatosságukat, rugalmasságukat és alapvető pragmatizmusukat. Ez a megközelítés ugyanakkor nem adhat számot a kudarcokról, és különösen arról nem, hogy a kínai vezetésben sokáig nem volt konszenzus a reformok céljára, ütemére és alkalmazott módszereire vonatkozóan. (Természetesen azon az általános célon túl, hogy a rendszert megerősítsék és Kínát gazdag és erős országgá és világhatalommá tegyék. Az utóbbi célt illetően mindig is egyetértett a mindenkori kínai vezetés Szun Jat-szentől Csang Kaj-seken át Mao Ce-tungig és Teng Hsziao-pingig.) A felsorolt különbségek, egyéb tényezők és sajátosságok mellett, segítenek megmagyarázni a többi szocialista rendszerhez hasonló sors elkerülését. Reformidőszak, 1978 1989 A kínai reformidőszak kezdetét az 1978. decemberi központi bizottsági üléshez kötik. Mao halálát (1976. szeptember 9.) kétéves hatalmi küzdelem követte, melynek során az ortodox maoista erőkkel szemben Teng Hsziao-ping reformelkötelezettségű, a változtatások szükségességét felismerő csoportja került túlsúlyra. Szakítottak a balos politikával, az osztályharc hangsúlyozása helyett a gazdasági fejlesztést helyezték a középpontba, a bezárkózás és önizoláció helyett meghirdették a külvilág felé való nyitást, a bekapcsolódást a világgazdaság vérkeringésébe. A reformfolyamatot a fokozatosság, a vezetés nagyfokú pragmatizmusa jellemezte, amelynek lényegét szemléletesen fejezte ki az átkelni a folyón, kitapogatva a köveket metafora. Ez azt jelenti, hogy nem elméleti tételekből, sémákból indultak ki, hanem kísérleteket folytattak, és siker esetén a megoldást általánosan elterjesztették. Esetenként a bevált gyakorlathoz utólag kerestek valamilyen elméleti igazolást, de a legtöbb esetben máig elegendőnek érzik annak kijelentését, hogy megfelel a kínai színezetű szocializmus vagy a szocializmus kínai jellegzetességekkel építésének. (Emellett nem határozzák meg kielégítően, hogy szerintük mi a szocializmus, sem azt, hogy melyek ezek a kínai jellegzetességek.) A ma általánosan hangoztatott szocialista piacgazdaság mint célmegjelölés csak az 1990-es években, több mint egy évtizednyi reform után került megfogalmazásra. A mezőgazdaság átalakítása Az átfogó gazdasági reformokat a mezőgazdaságban indították, ami indokolt és szerencsés lépés volt: az akkor közel egymilliárdos népesség táplálása nemcsak ellátási probléma volt, hanem hatalmi-politikai kérdés is. A parasztság termelési aktivitása, egyéni érdekeltsége felkeltésével ugyanis itt lehetett jelentősebb központi ráfordítások nélkül eredményt elérni. A reformokat megelőző két évtizedben a kollektív, kommunagazdálkodás keretei között a mezőgazdaság teljesítménye nem volt képes lépést tartani a népesség növekedési ütemével, így az ország évente nagy mennyiségű gabona importjára kényszerült. A reformok lényegét az egyéni gazdálkodáshoz való visszatérés képezte: a kommuna földjét felosztották művelésre az egyes parasztgazdaságok között, és a paraszt a kollektívával kötött szerződésben vállalta a kollektívával és az állammal szembeni kötelezettségek teljesítését, miközben teljes felelősséget, ugyanakkor szabadságot nyert az egész termelési folyamat felett. Ezért nevezik ezt családi felelősségi rendszernek. A öld tulajdonjogát azonban nem kapták meg a parasztok, az a kollektíváé maradt. A kötelezettségek teljesítése utáni termékmennyiséggel a paraszt szabadon rendelkezett, felélhette, értékesíthette. A szerződéseket 15 évre (a hosszabb megtérülési tevékenységi területeknél pl. gyümölcstermesztés, erdészet 30 évre vagy még hosszabb időre) kötötték, amivel a parasztokat befektetésre kívánták ösztönözni, illetve ezzel is üzenni : ez nem ideiglenes, hanem hosszú távra tervezett politika. Bár a termelés eszközei nem változtak, a munkát továbbra is ugyanazokkal a kezdetleges eszközökkel végezték, az egyéni érdekeltség érvényesítése gyors és látványos eredményeket hozott. Mind a hozamok, mind a termelékenység ugrásszerűen emelkedett. Míg az 1978-at megelőző 26 évben a mezőgazdaság teljesítménye évi 2,6%-kal nőtt, 1978 és 1987 között évi 6,5%-kal. Az étkezésben alapvető szerepet játszó gabonafélék megtermelt mennyisége az 1978. évi 305 millió tonnáról 1984-re 407 millióra növekedett, ráadásul kisebb vetésterületen. A növénytermesztésen kívül gyors fejlődésnek indult az állattenyésztés, halászat, erdészet és a különböző melléktevékenységek. Gyorsan növekedett mindezek következtében a parasztok jövedelme, falun valóságos fogyasztói forradalom bontakozott ki. A parasztok jobban kezdtek táplálkozni, ruházkodni, tartós fogyasztási cikkeket és termelőeszközöket vásároltak, és rengeteg új ház épült. A teljesítményt, a hatékonyságot és érdekeltséget középpontba állító termelési felelősségi rendszer azonnal nyilvánvalóvá tette, hogy falun rendkívül nagy arányú, 30 50%-os a munkaerő-felesleg. Ennek a hatalmas tömegnek a városokba áramlását a politikai vezetés szerette volna elkerülni, és a földet hagyjátok el, ne a falut jelszó jegyében a helybeni foglalkoztatást szorgalmazta. Százezer számra jöttek létre a falusi és mezővárosi 3
ipari, építőipari, szolgáltató, szállító vállalatok, sok millió embernek nyújtva foglalkoztatást és jövedelmet. (Mára mintegy 130 millió főnek.) Az 1980-as években ez vált az egész kínai gazdaság legdinamikusabban fejlődő szektorává, bruttó teljesítményértéke már 1987-ben meghaladta a mezőgazdasági teljesítmény értékének 50%-át. Az 1980-as évek második felében azonban a mezőgazdaság dinamikus fejlődése megtorpant, az 1990-es évek elején pedig válságjelenségek mutatkoztak. Ebben számos ok játszott szerepet: az állami beruházás a szektorban drasztikusan visszaesett, szélesre nyílt az árolló, túlzott helyi adóztatás, a káderek visszaélései és nem utolsósorban az, hogy a parasztok nem kapták meg a föld tulajdonjogát. 1992 93-ban tucatnyi tartományban került sor nagyméretű parasztmegmozdulásra. A kritikus helyzet okainak egy részét az 1990-es években sikerült korrigálni, de a mezőgazdaság továbbra is az egyik legproblematikusabb és legtörékenyebb szektor maradt. A falusi változások nagy társadalmi mozgásokkal, átalakulásokkal jártak együtt. A falu életében új hatalmi szereplőként megjelentek az újgazdagok, újjáéledtek a klánok, teljesen új foglalkozási ágak tűntek fel, megnőtt a társadalmi mobilitás. Különösen a tengerparti tartományokban, de a belső területeken is jórészt megszűnt a világtól való elzártság, a rádió, a tévé, az utazások révén az emberek egyre tájékozottabbak lesznek. Városi reformok A mezőgazdaságon kívül az átfogó reformok a gazdasági élet valamennyi területét érintették A szélesebb értelemben említhető városi reformok csak némi késéssel, az 1980-as évek közepén indultak. A kínai ipar 1952 és 1983 között imponáló, évi 9,8%-os növekedést mutatott, de egészében a termelékenység, hatékonyság, az ösztönzési rendszerek számos problémával küzdöttek, mivel az ipari struktúrát a szovjet rendszer után modellezték. A központosított tervgazdálkodás viszonyai közepette az állami vállalatok a felülről kapott tervek végrehajtói voltak, nyereségük teljes befizetésére voltak kötelezve, beruházásaikat, bér- és egyéb kiadásaikat, esetleges veszteségeiket a költségvetés fedezte. Ezt kiegészítette a központosított anyagellátás és munkaerőelosztás. A vállalatok így gazdálkodásukat tekintve az irányító szervek függelékeivé váltak és teljesen felelőtlen helyzetbe kerültek. Bár az átfogóbb vállalati reformok csak 1984-től indultak, a reform gyakorlatának megfelelően már 1978 79-től kiterjedt kísérleteket folytattak. Ezek az anyagi ösztönzés a maói időszak elítélt módszere érvényesítését jelentették profitmegtartási, majd profitadózás és különböző premizálási lehetőségek formájában. A reform a vállalatokat önálló, piaci körülmények között működő, a kormányzati beavatkozástól független gazdasági egységgé kívánta alakítani, amelyek felelősek nyereségükért vagy veszteségükért. Célul tűzték ki és elkezdték az árellenőrzés fokozatos megszüntetését, ami viszont inflációs jelenségekhez vezetett. Viszonylag széles teret nyitottak a magánvállalkozásoknak (1988-ban az alkotmány kiegészítése legitimálta a magántulajdont), így egy gyorsan bővülő magánszektor jött létre, egyre komolyabb versenyt támasztva az állami vállalatoknak. Gazdasági nyitás Gazdasági, társadalmi hatásait tekintve a reformokkal azonos jelentőségű volt a nyitási politika, az ismételt bekapcsolódás a nemzetközi gazdaság vérkeringésébe. Gyors ütemben nőtt Kína külkereskedelmi forgalma, változott exportjának és importjának struktúrája. (Az 1980-as években fontos bevételi forrás volt a fegyvereladás is.) Számos intézkedést tettek a külföldi működőtőke minél nagyobb arányú bevonására: különleges gazdasági övezeteket hoztak létre, tengerparti városokat, területeket nyitottak meg, új törvényeket hoztak. Az 1990-es évek elejéig azonban nem sikerült számottevő külföldi működőtőkét vonzani. Nem tudták megvalósítani azt az elképzelést sem, hogy a nyitás folyamatát ne kísérje a nyugati hatások, eszmék, ideológiák beáramlása, ezért vissza-visszatérő kampányokat indítottak a burzsoá liberalizmus és a szellemi szennyeződés ellen. A reformok lefékeződése, 1989 1992 Az 1980-as évek végére komoly feszültségek és válságjelenségek jelentkeztek a reformálódó új, és a még vele együtt élő régi gazdasági, társadalmi viszonyok közötti ellentmondások nyomán. Az infláció megugrott, óriási méreteket öltött a korrupció, a hivatalnoki nyerészkedés, a társadalom tűrőképességét erősen próbára tevő mértékben megnőttek a jövedelemkülönbségek. Széles tömegek rohamosan vesztették el hitüket a kommunista eszmékben. A feszültségekre legérzékenyebben az értelmiség, a diákság reagált, amely már az 1980-as években is többször petíciókkal, tüntetésekkel adta jelét elégedetlenségének. Különösen ezekre a rétegekre voltak hatással a kommunista világban tapasztalható változások (peresztrojka, glasznoszty). Ráadásul 1989-ben számos történelmi esemény kerek évfordulója is volt: a nagy francia forradalomé, az 1919. évi kínai május 4. mozgalomé és a forradalom győzelme 1949-ben. Ezen tényezők együttesen vezettek 1989 tavaszán a diákok és 4
értelmiségiek demokratikus megmozdulásához (a reformok megállítására törekvő konzervatív erők ellen is tiltakozva), amely a június 4-ei Tienanmen téri mészárlásba torkollt. A hivatalosan máig ellenforradalmi lázadásnak minősített megmozdulás kizárólag városi jelenség volt, a kínai társadalom elenyésző kisebbségét érintette. Jelentős társadalmi visszhangja ellenére leszögezhetjük, hogy Kína nem állt egy rendszerváltás küszöbén, a véres leszámolás nem ennek veszélyét hárította el. Kínát viszonylag rövid ideig életben tartott szankciókkal sújtották, a reformok üteme a jelentős konzervatív nyomás hatására is lefékeződött. A reformok visszavonására azonban nem került sor. Már akkor világossá vált, hogy a kínai vezetés kényszerpályára került: hatalma fokozódó mértékben a gazdasági prosperitáshoz kötődik, ehhez pedig a reformok és a nyitási politika folytatására volt szükség. A reformok 1992-től vettek újabb lendületet, amikor a szocialista rendszerek összeomlása által is ösztönözve Teng Hsziao-ping a reformpolitika minél gyorsabb ütemű folytatását ígérte. Kijelentette, hogy a piacgazdaság nem egyenlő a kapitalizmussal, sôt a kapitalista módszerek bátor alkalmazására szólította fel népét. A reformerők új lendületre kaptak, a gazdaság fejlődése meglódult és a fejleményeknek a külvilág is bizalmat szavazott, többek között azzal, hogy 1992-ben több működőtőke áramlott az országba, mint a megelőző időszakban összesen. Reformálható rendszer? Az ország mára óriási változásokon ment át nemcsak a gazdaság teljesítményét, hanem az emberek gondolkodását, magatartását tekintve is. A legkevesebb változás a politikai rendszer területén következett be: a kezdettől fogva hangoztatott politikai reformok messze elmaradtak a gazdaságiak mögött. A gazdaság jelentős része már piacgazdasági, lényegében kapitalista elvek szerint működik autoritárius irányítás mellett. Amíg a gazdaság prosperál, az emberek nem foglalkoznak a politikával (a vezetés szinte sugallja is az apolitikus magatartást), és a vezetés feltételezi, hogy támogatni fogják a szocializmust. Nemcsak az ideológia szerepe értékelődött le, hanem a szocializmusba, a marxizmus-leninizmusba vetett hit is megrendült. (Ennek ellensúlyozására alkalmazza a vezetés egyre intenzívebben a nacionalizmust.) A változások érzékeltetésére egy példa: Teng Hsziao-ping 1986-ban még úgy vélte, hogy a reformok során egyesek ugyan előbb gazdagodnak meg, mások később, de milliomossá nem válnak a szocialista rendszerben. (Ehhez képest ma már valószínűleg ezrekben mérhető a kínai dollármilliomosok száma) Csiang Cö-min pártfőtitkár 2001. július 1-jén, a párt megalapításának évfordulóján már azt jelentette be szentesítve a már időnkénti gyakorlatot, hogy egyéni vállalkozók (valójában tőkések) is felvehetők a pártba. A kommunista rendszer(ek) reformálhatóságát, a kínai rendszer sorsát, fejlődési perspektíváját illetően néhányan a reformokat pesszimistán ítélik meg, és azt állítják, hogy az igazi nehéz, nagy feladatok (az állami vállalatok problémái, a gazdasági struktúra átalakítása, foglalkoztatás stb.) még hátravannak. A túlnyomó többség inkább arra utal, hogy Kína jó úton halad és egyre inkább felesleges és kiüresedett díszítő elemmé válik a piacgazdaság elé illesztett szocialista jelző. Optimális esetben Kína azonos utat járhat be gazdaságilag, mint sikeres szomszédjai, a kis tigrisek. (Azok is jórészt autoritárius politikai hatalom mellett érték el eredményeiket, és egy fejlődési szakasz után következett be bizonyos demokratizálódás.) Kínában is a folyamat kísérője lehet a párt hatalmának leépülése, egy ázsiai sajátosságokkal rendelkező demokratikusabb rendszer létrejötte. Vagyis Kína sem szolgál példaként a szocialista rendszer reformálhatóságára, hanem kedvező esetben a folyamat elvezethet a rendszer lassú, békés átalakulásához. 2. Képek 5
6
7
8
9
1. Kronológia (Kína, 1978-2001) FARKAS Ildikó Kronológia 1976. szeptember 9. Meghal Mao Ce-tung, a Kínai Kommunista Párt KB elnöke. A kialakuló hatalmi harc győztese Hua Kuo-feng, ő lesz a KB elnöke és a miniszterelnök. Kinevezése után államcsínykísérlet vádjával letartóztatják az ún. négyek bandáját, a kulturális forradalom négy legfőbb vezetőjét, köztük Mao özvegyét. 1979. január 1. Kína és az Amerikai Egyesült Államok felveszik a diplomáciai kapcsolatokat. 1979. április 3. A kínai kormány bejelenti, hogy nem hosszabbítja meg az 1950-ben aláírt, 1980-ban lejáró szovjet kínai barátsági, szövetségi és kölcsönös segítségnyújtási szerződést. 1981. december 1. A Kínai Országos Népi Gyűlésen Csao Ce-jang kormányfő bejelenti a gazdasági élet újjászervezésére vonatkozó 10 elvet. (1. A mezőgazdaság gyors ütemű fejlesztése. 2. A fogyasztási cikkeket gyártó iparágakat gyorsabban fejlesztik, mint a nehézipart. 3. Az olajat a vegyipar dolgozza fel, vagy exportálják, tüzelőanyagként a nagymennyiségű szenet használják fel. 4. A közlekedési hálózat modernizálása. 5. Új üzemek építése helyett a régieket kell modernizálni. 6. Pénzügyi fegyelem. 7. A külkereskedelem fejlesztése. 8. A tervezés és a piaci szabadság összekapcsolása. 9. A nevelés reformja, fő hangsúllyal a szakmai képzésen. 10. Az életszínvonal gyors emelése.) 1986. december 5. E naptól diáktüntetések zajlanak több vidéki városban és Pekingben. (Diákképviselők demokratikus választásáért, illetve a sajtószabadságért.) A hatóságok eleinte nem avatkoznak be, csak a december 19 20-i sanghaji, több tízezres, általános demokratizálást követelő tüntetés után tiltják be a megmozdulásokat, amelyek azonban tovább folytatódnak. 1989. május 15 18. Gorbacsov személyében 1959 óta először látogat a legmagasabb szintű szovjet vezető Kínába. Gorbacsov bejelenti, hogy csökkentik a szovjet kínai határon állomásozó szovjet csapatok létszámát. 1989. május 17. A 40 évvel azelőtti kommunista hatalomátvétel óta a legnagyobb, mintegy egymillió fős kormányellenes tüntetés zajlik Pekingben. A kínai vezetés megoszlott a tüntetésekkel kapcsolatban: a kompromisszumra hajlók és a kemény fellépést követelők vitájában az utóbbiak kerekedtek felül. 1989. május 20. Bevezetik a rendkívüli állapotot, mozgósítják a hadsereget. 1989. június 4. A pekingi Tienanmen (Mennyei Béke) téren a legnagyobb befolyású kínai politikai vezető, Teng Hsziao-ping parancsára tankok és katonai szállító járművek rohanják meg a mintegy 100 ezer főnyi ülősztrájkoló, főleg diákokból álló tömeget. A halálos áldozatok számát 3600-ra, a sebesültekét 60 ezerre becsülik. A vérfürdőt követően mintegy 120 ezer embert tartóztatnak le, egyes források szerint augusztus elejéig 34 kivégzésre kerül sor. 1989. június 24. Leváltják posztjáról a KKP főtitkárát, Csao Ce-jangot, aki március elején tárgyalt a tüntető diákok képviselőivel. 1993. március 9. A Kínai Országos Népi Gyűlés alkotmánymódosítást fogad el. Az alkotmány továbbra is a marxizmus-leninizmus és Mao Ce-tung eszméit tartja irányadónak. Gazdasági célként a szocialista piacgazdaság megteremtését jelöli meg, de nem használja a tervgazdálkodás fogalmát. 1997. február 19. Meghal Teng Hsziao-ping, a kínai reformok kezdeményezője. 10
1. Átalakulás Mongóliában KOVÁCS ATTILA ENDRE Átalakulás Mongóliában 1986 1992 Mongólia, a Szovjetunióhoz hasonlóan, 1986-ban a reformok útjára lépett. A Mihail Gorbacsov által meghirdetett peresztrojka Mongóliában öörølên baiguulalt(átalakítás) néven jelent meg. A reformfolyamat a gazdaság átalakítására vonatkozott, társadalmi-politikai változások elérése még távlati célként sem szerepelt. (Igaz, megfigyelhető némi politikai tisztogatás a központi bizottságban, a régi, cedenbali* időkből maradt, reformokra képtelen kádereket fokozatosan lecserélték, nyugdíjazták, helyükre Batmönx** emberei kerültek). A mongol rendszerváltás fontos pillére volt a nyíltság (il tod) is, ami az átalakítás kiváltotta társadalmi feszültségek levezetését, a reformok felgyorsítását kívánta elérni. Hatására hamarosan néhány bátrabb és a reformok iránt jobban elkötelezett politikus a szocializmus gazdaságának bírálatát is megkockáztatta. A későbbiekben ezt nyíltabban folytatták, mivel szovjet részről nem volt semmilyen negatív visszhang. A bírálatokban K. Jardiixan*** járt az élen, aki először mondta ki, hogy az új cél a demokrácia építése (1988. december). Külpolitika A Szovjetunió, megváltozott Ázsia-politikája eredményeként, fokozatosan kivonult Mongóliából mind politikailag, katonailag, mind gazdaságilag. M. Gorbacsov vlagyivosztoki beszédében (1986. július) bejelentette a szovjet csapatok részleges kivonását Mongóliából. Ez a szovjet kínai viszony normalizálásához vezetett, ugyanakkor a mongolok Kínától való évszázados félelmeit élesztette újjá. Mongólia ezért, alig két héttel Gorbacsov bejelentése után, felvette a kapcsolatot az amerikai diplomatákkal. 1987. január 27-én a két ország diplomáciai kapcsolatot létesített. Ezzel párhuzamosan a kínai mongol viszony javulása is megkezdődött. 1989- re Mongólia rendezte kapcsolatait Kínával, illetve a nem szocialista világ több országával is. Gazdaság A mongol gazdaság a szovjet gazdaság függvénye, annak kiszolgálója volt. Mongólia adta a nyersanyagot, a Szovjetunió a technológiát, a felszerelést és a szakembereket. Mongóliában az iparosítási erőfeszítések ellenére továbbra is az állattenyésztés tette ki a gazdaság legnagyobb hányadát. Az állatállomány száma azonban stagnált az 1970-es évek végétől kezdve. (Ennek oka többnyire a rossz szervezés, az állatbetegségek és a szabadban tartott állatállományt megtizedelő rendkívül hideg tél volt.) A mezőgazdasági termelés háromnegyedét kitevő állattenyésztés nemcsak az ország ellátásához nélkülözhetetlen, hanem fontos eleme volt a külkereskedelemnek is, a bőr- és nemezcikkek exportja révén. Mongólia gazdasága teljes egészében a KGST-től függött, nemcsak az iparcikkek tekintetében, hanem az élelmiszer-behozatal terén is. Az ország külkereskedelmének 92%-át KGST-országokkal bonyolította le, ebből több mint 80%-ot a Szovjetunióval. A gazdaság átalakítása, szovjet mintára, a túlközpontosított szocialista gazdaság decentralizálásával kezdődött (1986. január). Harcot hirdettek a korrupció és a túlburjánzott bürokratizmus ellen. A reformintézkedések csak a párt felső vezetésének erős ösztökélésére indultak el. A tervezett intézkedések azonban nem hozták meg a kívánt eredményeket. Elsősorban azért nem, mert a reformok túl későn kezdődtek el. Másodsorban, azok végrehajtása csak részben történt meg. A politikai ellenzék szervezkedése A gazdaság átalakítását célzó reformok sikertelensége és a nyíltság eredményeként a társadalmi feszültség tovább nőtt az 1980-as években már komoly gazdasági nehézségekkel küzdő Mongóliában. 1988-ban részben a már említett társadalmi elégedetlenség miatt, részben a Kelet-Európában elindult változások hatására titokban létrejöttek az első másként gondolkodó csoportok, amelyek egymástól elszigetelten tevékenykedtek. Ezek vezetői a Kelet-Európát megjárt, az ottani változásokat megtapasztalt fiatal értelmiségiek közül kerültek ki. 11
1989 decemberében a Mongol Értelmiségiek 2. Országos Konferenciáján megalakult az első ellenzéki csoport, a Mongol Demokrata Szövetség (MDSZ). Az alakuló gyűlésen kidolgoztak egy, a politikai reformok felgyorsítását szolgáló programot. December 10-én, az első tömeggyűlésen kb. 200 résztvevő előtt felolvasták tizenhárom pontos követelésüket, amit az egypárt, a Mongol Népi Forradalmi Párt (MNFP) KB-nak és a Nagy Népi Hurál (NNH), azaz a küldöttgyűlés soron következő, nyolcadik ülésszakára is eljuttattak. A hatalom 1990 januárjáig megpróbálta figyelmen kívül hagyni a történteket. A hallgatás oka a vezetésen belüli hatalmi megosztottság volt. Az MNFP KB-ban ugyanis két csoport létezett: az egyik a főtitkár, Batmönx vezette mérsékelt, a másik Namsrai, az NNH helyettes vezetője, az MNFP KB titkára és a PB tagjavezette csoport a keményvonalas, az erőszakos fellépést támogatta. A politikai életben többnyire a Batmönx vezette csoport dominált, ami az események békés megoldásához nagyban hozzájárult. A kezdetben csak egy csoportot jelentő, demokratikus változásokat követelő mozgalom kiszélesedett és az MDSZ mellett megalakult decemberben a Szociáldemokrata Mozgalom, 1990 februárjában az Új Haladás Mozgalom, és mindennapossá váltak a békés demonstrációk. 1989 decemberében még csak pár száz, 1990 januárjában pár ezres, februárban pár tízezres, márciusban már százezres tömeg vett részt az ellenzék demonstrációin, s az MDSZ-ből 1990 februárjában létrejött az első ellenzéki párt, a Mongol Demokrata Párt. A mongol ellenzéki csoportok február végén megállapodást írtak alá, amelyben közös fellépést határoztak el a demokratikus folyamatok felgyorsítása érdekében. Eközben az MNFP és annak ifjúsági szervezetén belül is megalakult a reformok felgyorsítását követelők csoportja. Sztrájkok, tüntetések 1990. március elején a felfokozott, várakozásokkal teli hangulatba robbant be a mongol adósságot bejelentő Izvesztyija cikk (az orosz napilap közzétette a Szovjetuniónak tartozó országok listáját, amelyen Mongólia 10 milliárd rubel tartozással szerepelt), ami újabb lökést adott a demokratikus mozgalomnak. Tömegtüntetésekre került sor, háttérbe szorítva most már minden ideológiai különbséget, egyesítve a mongol társadalmat. Március 4-én a négy ellenzéki erô közös gyűlést szervezett és petícióban követelte az MNFP KB lemondását, a párt és a kormányzó hatalom különválasztását, a párt rendkívüli gyűlésének összehívását, az Ideiglenes Hurál három hónapon belüli felállítását, s azt, hogy ebben az ellenzéki erők egyenlő jogokkal vehessenek részt. A tüntetők a kormánynak három nap határidőt adtak a válaszadásra, amit az nem tartott be. A tiltakozás március 7-én reggel az MDSZ tíz képviselőjének a Szühebátor téri (Ulánbátor) éhségsztrájkjával kezdődött, de hamarosan több ezres tömeg gyűlt a térre, szolidaritását kifejezve. A következő nap (március 8-án) a minisztertanács elnöke, D. Sodnom és helyettese, Byambasüren a négy ellenzéki erô képviselőivel kerekasztal-megbeszélést kezdett, amit a televízió és a rádió egyenes adásban közvetített. Ugyanebben az időben 15 közgazdász és jogász (az MNFP belső ellenzékének tagjai) nyílt levelet írt a párt vezetőségének a párt központi lapjában, az Ünenben, követelték a helyzet békés rendezését, az ellenzékkel történő kiegyezést, a párt KB azonnali lemondását. Eközben gyűléseket, sztrájkokat szerveztek számos megyeszékhelyen is. Az ország egyes gyáraiban figyelmeztető munkabeszüntetésekkel fejezték ki a fővárosi tüntetők iránti rokonszenvüket. Politikai demokratizálódás Március 9-én este a tárgyalások eredményeként megszületett a megállapodás, elfogadva a követeléseket. A KBn belül a kisebbségben lévő konzervatív káderek ismét megpróbálták az eseményeket karhatalmi beavatkozással megállítani, de a reformokat elindító Batmönxés támogatói elutasították ezt. Március 12 14. között tartották az MNFP soron következő ülését, amelyen a főtitkár és a KB valamennyi tagja lemondott. A gyűlésen határozatot hoztak az alkotmány 82., a párt vezető szerepét kimondó cikkelyének törléséről; kizárták Cedenbált a pártból; az 1960-as években nacionalizmus és a párt bomlasztása ürügyével elítélteket rehabilitálták, és 1990. április 10-re kiírták a párt rendkívüli kongresszusát. 12
Március 21-én tartották a Nagy Népi Hurál (NNH) 8. ülésszakát, ahol a vezetőséget leváltották. Az ülésen törvényt alkottak a parlamenti választásról, a külföldi beruházásokról, illetve határozatot hoztak a törvényhozásban és az államvezetésben tapasztalható törvénysértések kivizsgálásáról. Az ülésen az ellenzéki tömörülések képviselői megfigyelőként részt vehettek. Május 12-én tartották az NNH soron következő ülését, ahol elfogadták a párttörvényt, az elnöki rendszer bevezetését, és július végére kiírták a választásokat. Többpárti demokrácia Mongóliában 1990. július 29-én tartották az első többpárti, demokratikus választásokat, ahol az NNH 430 képviselőhelyéért hat párt 2400 jelöltje szállt versenybe. A képviselői helyek 84%-át az MNFP jelöltjei nyerték el, második helyen, messze lemaradva, az MDP jelöltjei 3,8% követték. Az Országos Kis Hurál (KH), a kétkamarás parlament állandóan működő szervezetének 53 helye az MNFP és az ellenzék tagjai között 62 : 38%-os arányban oszlott meg. A választási eredmények ellenére az MNFP vezetője, G. Oøirbat bejelentette, hogy pártja abszolút többsége ellenére az ellenzék vezetőivel közösen tervezi a kormányzást. Az újonnan választott Nagy Népi Hurál szeptember 3-án tartotta első ülését, ahol P.Oøirbatot választották Mongólia elnökévé. A Kis Hurál* első ülése szeptember 13-án kezdődött. Ezen megszervezték a kormányt, a minisztériumok számát 11-re csökkentették. A KH feladata a demokratikus állam, társadalmi és gazdasági átalakulás törvényi kereteinek megalkotása (elsősorban az új alkotmány megszövegezése) és az ellenőrző hatalom gyakorlása volt. Privatizáció, gazdasági reform 1991-ben megújították a polgári jogot, engedélyezték a magánvagyont, törvényt alkottak az állami adóról, a privatizációról, a termelőszövetkezetekről és a bankokról. Megkezdték a privatizációt a kis privatizációval, ami a kisvállalatok és az állatállomány privatizációját jelentette. (Ennek során 1992-ig az állatállomány 54,6%- át, 1996-ra 98%-át privatizálták.) 1992-ben indult a nagy privatizáció a nagyvállalatok magánosítása, de a mai napig nem történt jelentős lépés ennek megvalósítására. 1991-ben megkezdték az árliberalizációt. A szovjet kivonulás és a vitatott államadósság miatt megszűntek a Mongóliának nyújtott gazdasági segélyek, tőzsdespekulációkon az ország elvesztette valutatartalékának nagy részét, miközben a szovjet mongol kereskedelemben áttértek a dollár alapú elszámolásra. A KGST megszűntével a mongol termékek elvesztették piacukat, az áruhiány miatt be kellett vezetni a jegyrendszert, a munkanélküliség aránya elérte városokban az 50%-ot, s az infláció 325%-ra ugrott. Új alkotmány 1992. január 13-án a Nagy Népi Hurál elfogadta az új alkotmányt. Ebben a Mongol Népköztársaság nevét Mongóliára módosították, egykamarás, 76 tagú parlamentet hoztak létre, és megerősítették az elnöki rendszert. 1992. április 23-án az MDP (Mongol Demokrata Párt), az MNHP (Mongol Nemzeti Haladás Pártja) és az MZP (Mongol Zöld Párt) választási szövetséget kötött. 1992 júniusában tartották a második demokratikus választásokat a módosított választási rendszer alapján. A választópolgárok 95,6%-a vett részt a szavazáson. Az MNFP 70 helyet szerzett meg a 76 tagú parlamentben, a fennmaradó 6 hely az ellenzék jelöltjei és a függetlenek között oszlott meg. (A parlamenti helyek többségi elv szerinti eloszlása azonban nem tükrözi az ellenzéki pártok támogatottságának arányát, mivel az MNFP csak a szavazatok 56,9%-t szerezte meg, a többit az ellenzék különböző pártjai.) * A mongol rendszerváltás fontos előzménye volt, hogy Mongólia külső nyomásra a Szovjetunió ösztönzésére 1984-ben leváltotta régi vezetőjét, Cedenbált,és helyére egy nyitottabb, önállóan cselekedni képes mongol vezetőt, Batmönxöt tette, aki nekilátott a gorbacsovireformok mongóliai változatának. A mongol politika irányítói sem látták azonban előre, hogy az elindított gazdasági változtatások nem állnak meg az eredetileg kijelölt célnál a szocialista gazdasági rendszer hatékonyabbá tételénél, hiszen azok csakis a politikai rendszer megváltoztatásával együtt érhetnek el eredményt. 13
Fontos periódusa a mongol történelemnek ez, mert a többpárti választási rendszer bevezetését, és így a demokrácia alapjainak letételét eredményezte Mongólia számára. Az 1990-es évek elején Mongólia megtette a kezdeti lépéseket a piacgazdaságra való áttérésre is. A meghozott intézkedések kiváltotta gazdasági nehézségek csak 1994-től kezdve mérséklődtek. * Jumjaagin Cedenbal (1916 1991) 1952-től 1984- ig volt Mongólia sztálinista típusú párt- és állami vezetője. ** Jambiin Batmönx (1926 ) 1984-ben lett az MNFP főtitkára. Ő indította el a mongol reformfolyamatot. 1990 márciusában lemondott. *** Jardiixan az MNFP KB Szociológiai Kutatóintézetének osztályvezetője, a párton belüli ellenzék vezetője volt. 2. Képek 14
15
16
17
18
19
1. A kiigazítások kora Kubában BORHIDI KATINKA A kiigazítások kora Kubában 1989 2000 Köztudott, hogy a kubai gazdaság Achilles-sarka az energiahordozók hiánya. A különben természeti adottságokban igen kedvező szigetországnak szene egyáltalán nincs, kőolajkincse pedig a nemzeti szükséglet 10%-át sem fedezi. Az energiahordozók hiányát évtizedekig a szovjet kőolajszállítmányok pótolták. A Szovjetunió gazdasági összeomlása után azonban az évi 35 millió tonnás szovjet olajszállítmány 1990-re alig 4 millió tonnára esett vissza. (A Mexikói-öböl gazdag olajmezői ugyan Kuba oldaláról is megcsapolhatók lennének, de ehhez igen költséges tengeri furások kellenének, ám ennek kiadásait az amúgy is komoly gazdasági gondokkal küzdő ország költségvetése nem tudta vállalni.) Gazdasági összeomlás Kínálkozott volna egy lehetőség a szigetország számára, hogy üzemanyaghiányán saját erejéből enyhítsen, nevezetesen a brazil modell alkalmazása: a cukortermelés nehezen értékesíthető többletét motorhajtásra alkalmas alkohollá alakítsák át, és üzemanyagként használják fel. Ezt a lehetőséget azonban a kubai gazdasági szakemberek elvetették. Az égető üzemanyaghiány miatt 1993-ban Kubában megbénult a közlekedés, a szállítás, az elektromos árammal működtetett gyárakban leálltak a gépek. Ekkor vált szállóigévé a havannai sofőr mondása: Rummal is megy a busz! csak jóval lassabban. De a kombájnok és a kamionok számára már kevés volt a rum is. A cukornádaratást ismét kézi erővel kellett végezni és az ültetvényekről igásállatok vontatták be a termést a gyárba, a leszüretelt gyümölcs és zöldség pedig a ládákban rothadt meg, még mielőtt elszállíthatták volna. További súlyos gond volt, hogy Kuba exporttevékenységének 70%-a irányult a Szovjetunióba és további 15%-a a KGST-országokba, így ezek összeomlása a legnagyobb cukorsziget számára a piac katasztrofális beszűkülését és ezzel egyetemben az exportfüggő kis ország komoly gazdasági válságát vetítette előre. Ráadásul Kuba nemcsak kőolajban kapott meghatározó fontosságú gazdasági támogatást a cukorért cserébe, hanem még 3 milliárd dollár értékű, készpénzben nyújtott gazdasági segélyt is. A helyzetet súlyosbította a nagymértékű cserearány-romlás is. Mindezek hatására 1989 és 1994 között elmélyült Kuba gazdasági válsága, nemzeti összterméke a 35%-ára esett vissza 1989 és 1993 között. A KGST megszűnése (1991) nemcsak benzin-, hanem alkatrészhiányt is eredményezett, ami számos ipari létesítmény bezárásához és a nemzeti össztermék további csökkenéséhez vezetett. A helyzetet rendkívüli mértékben súlyosbította az amerikai embargó is, ami megakadályozta Kuba pénzpiaci csatlakozását és a nemzetközi áruforgalomba való bekapcsolódását. 1994-ben az állami szférában dolgozók 14 havi fizetése mögött már nem volt árufedezet. A pénzkibocsátást felére csökkentették és az árszínvonalat állandó szinten tartották az infláció megfékezésére, a többlet-vásárlóerő pedig az informális szektorba áramlott. (Az informális szektorba főleg az idegenforgalmi szolgáltatás s a hozzákapcsolódó egyéb tevékenységek értendők, de ide tartozott a lopás, az orgazdaság és a valutaüzérkedés is.) A többlet-vásárlóerő kiáramlása gerjesztette az árakat, ugyanakkor serkentőleg is hatott a kereskedelemre. Ez természetesen a reáljövedelmek inflációjához vezetett, s különösen a legálisan foglalkoztatottak bérét és megélhetését sújtotta, míg az informális szektor számára búsás nyereséget hozott. Ekkor egy dollár 100 sőt 120 pesót is ért, míg a havi átlagkereset mindössze 200 pesó volt. Ezt a válságállapotot csak a mezőgazdasági termékek piacának megnyitása tudta feloldani, ami több korábbi sikertelen kísérlet után 1994 októberében következett be. A piac hirtelen bővülése a nemzeti valuta rohamos megerősödését vonta maga után: 40 pesóra esett vissza a dollár árfolyama. De nemcsak a valuta, hanem a jegy nélkül kapható élelmiszerek ára is mérséklődött. Az élelmezési szektor fellendülése minden tekintetben követendő példának bizonyult. A külföldi tőke gazdaságélénkítő szerepe Kuba már az 1980-as évek elejétől igyekezett enyhíteni a szorító gazdasági helyzeten, aminek eszközeként az egykor virágzó turizmus fellendítése látszott a legalkalmasabbnak. 20
Felújították Havanna régi szállodáit és kanadai tőkével két új hotel is épült a tengeri homokjáról legendás hírű Varaderoban. A kubai vezetést azonban zavarta, hogy a külföldi turisták ezrei szembesülnek a kubai lakosság nagy erőfeszítéssel leplezni kívánt egyre nyilvánvalóbb nyomorával. Ekkor született meg a Kuba körül elhelyezkedő kis szigetek, a cayok turistaparadicsommá fejlesztésének ötlete. 1987-ben már teljes kapacitással működött Cayo Largo és fejlesztés alatt állt Orientében Cayo Saetía. 1995-től újabb nagyarányú fejlesztésen ment keresztül a szállodaipar. A nagy összegű beruházások jelentősen megnövelték a sziget turisztikai vonzerejét. 1980 és 2000 között az ország látogatottsága megharmincszorozódott: 70 ezerről 2-2,2 millióra nőtt a turisták száma. A turizmus mellett a stratégiai iparágak a telekommunikáció, a szállítás és a cukorgyártás is nagyarányú tőkeberuházásokhoz jutottak. Már nemcsak a kanadai, hanem a nyugat-európai, japán és ausztrál tőke is áramlott az országba, sőt szerényebb beruházásokkal Mexikó, Kolumbia és Chile is bekapcsolódott Kuba gazdasági életébe. A külföldi tőkéről szóló 1995. évi törvény hatására 1998-ban már 360 vegyes vállalatot tartottak nyilván, de jelen voltak a nemzetközi társaságok és a teljesen külföldi tulajdonú cégek is. A privát szektorban a nagyvállalatok mellett egyéni és családi vállalkozások is megjelentek. Az előbbi elsősorban a kiskereskedelemben, az utóbbi pedig a vendéglátóiparban nyert egyre nagyobb teret. Csak az oktatás és az egészségügy maradt meg kizárólagos állami tulajdonban, hogy fenntarthassák azok ingyenességét. A külföldi tőkebefektetések nyomán fellendülő termelés maga után vonta a GDP növekedését, ami a pesó további erősödéséhez vezetett. A gazdasági növekedés mutatója jelentősen javult: az 1995. évi 1%-ról 2000 júniusára 7,7%-ra emelkedett. Engedmények, kivándorlás, demokratizálódás Az 1990-es évek elején a kubai vezetés igent mondott a gazdasági szerkezetváltásra, ellenben elutasította a politikai rendszerváltozást. Igaz, ideológiai téren történtek engedmények. 1985-ben a legfőbb vezér, Fidel Castro, a vele készített riportkötetben kívánatosnak nevezte a keresztények közéleti szerepvállalását. A kötet hatására egy év alatt háromszor annyi felnőtt-keresztségre került sor a fővárosban, mint korábban az egész ország területén. A Vatikán azonnal válaszolt a vallás gyakorlásának engedélyezésére: 4 új főpapot nevezett ki a pápa Kubába, hogy minden idők leghatékonyabb missziója vehesse kezdetét a szigetországban. Az egyház legalizálása nyomán került sor a bezárt és elhanyagolt kegyhelyek felújítására. 1991-ben újra megnyílt a közel 400 éves havannai katedrális (a világörökség része) és Kuba készült a pápalátogatásra. A gazdasági válság kivándorlási hullámot gerjesztett. Több mint egymillió személy vándorolt ki az USA-ba. Őket a rezsim természetesen ellenforradalmároknak helyi szóhasználattal gusanóknak, azaz férgeknek bélyegezte, akikkel tilos volt kapcsolatot tartania bárkinek. Ez a hivatalos álláspont 1994-re megváltozott és a lassan beinduló külföldi beruházások hatására Kuba felvette a kapcsolatot az Egyesült Államokban élő kubai emigráns kolóniákkal. Most már évente tartanak találkozókat, habár a gazdasági kapcsolatok létesítését az amerikai bojkott még mindig lehetetlenné teszi. Kilátások, kétségek Ma már nemcsak politikai szövetségest lát a rezsim a kivándorlókban, hanem potenciális beruházókat is, akik szívesen telepednének haza és teremtenének munkahelyet honfitársaik számára. A radikálisabb kubai emigránsok viszont, akik korábban támogatták a kivándorlók ügyét és a menekültek befogadása mellett törtek lándzsát, ma arra buzdítják az USA vezetőit, hogy fegyveres beavatkozással döntsék meg Castro egyeduralmát. (Clinton elnököt egyenesen nyúlnak nevezték a miami csúcson 1994-ben, mert a Castro-rezsim ellen csupán gazdasági szankciókkal mer fellépni.) Castro inkább bebörtönzi politikai ellenfeleit, minthogy egyeduralmából engedjen. Az ellenzékkel szembeni gazdasági retorziók: szabadság- és vagyonvesztés, valamint a család és a barátok zaklatása a nép szemében egyre inkább aláássák a rezsim iránt érzett bizalmat. Ma már Kuba népe is akarja a rendszerváltást, sőt Castro hajdani elvtársai között is vannak nem kevesen, akik szervezik a földalatti ellenzéket. A gazdasági szerkezetváltáshoz még sok külföldi beruházóra van szükség, akiket azonban csak egy pluralista parlamentáris demokrácia keretében működő piacgazdaság tud az országba vonzani. Az a politikai bizonytalanság, amit a legfőbb vezér háta mögött tátongó hatalmi vákuum okoz, egyre nagyobb óvatosságra inti a külföldi beruházókat. Az amerikai blokád ellenében pedig semmiféle nemzetközi segélyhez nem juthat Kuba népe, pedig azok pótolhatnák az egykori Szovjetuniótól kapott milliárdokat. 2. Képek 21
22
23
24
25
1. Kronológia (Kuba, 1989) BORHIDI Katinka Kronológia 1989. december Castro bírálja a kapitalizmusba való békés átmenetet a többi szocialista országban, és a szocialista tábor eltűntével egy békeidőszakon belüli különleges periódus szükségességéről beszél. 1990. március Javaslat a Kubai Kommunista Párt (KKP) IV. kongresszusának 1991 októberében való megrendezésére. Napirendi pontok: a kubai szocializmus és demokratikus intézményeinek tökéletesítése; a kiigazítás időszerűvé válása. Az elsődleges gazdasági feladat meghatározása, amelyben a gáz-, víz- és villamosenergia-szolgáltatás rövid időszakokra való szüneteltetéséről döntenek. A pártapparátus átalakítása a tisztviselők létszámának felére csökkentésével, közvetlen és titkos szavazás a tisztségekről. október Castro háborút indít a korrupció, az erőforrások elterelése és a nem megfelelő hatékonyság ellen. Az élelmiszerprogram beindítása, illetve egy második programé, amely a biotechnológiát, a gyógyszeripart és kutatást célozza meg. november A párhuzamos piac megszüntetése. december A békeidőszakon belüli különleges periódus elfogadása. Takarékossági intézkedések a szociális és exportszektorok prioritásával. A külkereskedelem átalakítása. A nyersanyagok növekvő újrafelhasználása. 1991 április Castro: egypártrendszerünk van, és nincs szükségünk piacgazdaságra; a vegyes vállalati forma csupán egy speciális problémára adott speciális válasz. október A KKP IV. kongresszusa. Határozat a Kubai Gazdasági Fejlődés jóváhagyott prioritásairól: élelmiszertermelés korszerűsítése és a tudományos kutatások fontosságának megtartása. A tervezés javítása az adminisztráció újjászervezésével. A külföldi beruházások és a külkereskedelem kiterjesztése. Az árfolyamok áttekintése és az állami kiadások ellenőrzése. 1992. január Az Energiaterv meghirdetése. Az állami és magánfogyasztás csökkentése. A benzin felhasználásánál a mezőgazdaság preferált helyzetben. július Az alkotmányügyi reform meghosszabbítja az 50-es Rendeleti Törvényt (1982): nagyobb teret enged a külföldi beruházásoknak. Környezetvédelem, vallásszabadság, képviselők választása a Nemzetgyűlésbe titkos szavazással. október Néhány termék ára emelkedik. 1993. január Az élelmiszeradagok kiterjesztése a tojásra és a cukorra. augusztus A dollárral való rendelkezés legalizálása. A hazai beruházások további ösztönzése. A külföldre utazás engedélyezésének könnyítése. szeptember A magánkezdeményezések körének 150 új kategóriával való szélesítése. Vita a Nemzetgyűlésben az adminisztratív ellenőrzés hiányáról, a fiskális nehézségekről, illetve az ellenőrzésről a hatékonyság növelése és a gazdasági bűntények számának visszaszorítása érdekében. Független szövetkezetek (UBPC-k) alapítása a mezőgazdaságban az állami szövetkezetek többségének helyettesítésére. december Felhívás a munkásgyűlések számára a gazdasági alapelvek és javaslatok megvitatása ügyében, hogy úrrá legyenek a pénz túlkínálata okozta problémákon, az 1994. májusi Népgyűlésre való előkészületek jegyében. Forrás: Morris, Emily: Gazdasági reformok Kubában. Eszm(e)élet, 1996. 153 164. o. 26