2. A járási állami közigazgatási hivatalnak biztosítania kell a Program intézkedéseinek végrehajtását, illetve azok finanszírozását.



Hasonló dokumentumok
A járás lakossága fogászati egészségi állapotának javítása a es években című járási Programról

A kultúra és a művészet Beregszászi járásban való fejlesztésének évekre szóló Programjáról

A helyi önkormányzatokról Ukrajnában c. törvény 43. cikkelye 1. részének 16. pontja alapján a járási tanács ELHATÁROZTA:

2. A járási állami közigazgatási hivatalnak pénzeszközöket kell előirányozni a Program megvalósítására a járási költségvetés lehetőségeihez mérten.

A hozzáférhető lakások építését (vásárlását) célzó, es évekre szóló járási Programról

A helyi önkormányzatokról Ukrajnában c. törvény 43. cikkelye 1. részének 16. pontja alapján a járási tanács ELHATÁROZTA:

A szilárd háztartási hulladék újrahasznosításának évekre szóló Programjáról

A helyi önkormányzatokról Ukrajnában c. törvény 43. cikkelye 1. részének

A Beregszászi járás a mobilizációra való felkészítését szolgáló Programról a 2015-ös évre

Берегівська районна рада Закарпатської області. Beregszászi Járási Tanács Kárpátalja Р І Ш Е Н Н Я

Seder Ilona, a járási tanács elnöke. Beregszászi Járási Tanács Kárpátalja. Берегівська районна рада Закарпатської області Р І Ш Е Н Н Я

A járás lakossága jogi képzésének évi Programja. 1. A járás lakossága jogi képzésének évi Programját (mellékelve).

A Beregszászi járás magángazdaságai szarvasmarha állománya visszaállításának évi Programjáról

teljesítésének menetéről A Beregszászi járás lakosságának reproduktív egészsége 2015-ig c. Program

A kis- és középvállalkozás fejlesztésére irányuló, a os évekre szóló járási Programról

A járás növénytermesztési ágazatának fejlesztésére és támogatására irányuló évi Programról

Egészségpolitika. Az egészségpolitika azon szabályok és szervezett cselekedetek összessége, amelyek. hatnak.

Egészségpolitika. Az egészségpolitika azon szabályok és szervezett cselekedetek összessége, amelyek. hatnak.

Egy kórházigazgató küzdelmei Hogyan szerezzünk jó orvosokat?

Az EFOP az alábbi 7 fő beavatkozási irány szolgálja társadalmi felzárkózási és népesedési kihívások kezelésére: Társadalmi felzárkózás

Jobban Eszter és Szeptember 12. XI: Országos Járóbeteg Szakellátási Konferencia és VI: országos Járóbeteg Szakdolgozói Konferencia

hatályos:

MTVSZ, Versenyképes Közép- Magyarország Operatív Program bemutatása

Előadók: Dr. Kisimre László, Tóth Szilvia, Györe Sándorné

A bűnözés megelőzésére irányuló évi komplex Programról

503/1017(3)-977(3) Rövidített néven: Egészségügyi Nonprofit Kft. Fonyód. Beszámolója a év tevékenységéről

Mit nyújt a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program a vállalkozásoknak között

Beruházási pályázati lehetőségek Szilágyi Péter Élelmiszer-feldolgozási Főosztály

TANÁRKÉPZÉS: AZ ÁLTALÁNOS ISKOLAI TANÁROK KÉPZÉSÉNEK HELYZETE ÉS KILÁTÁSAI EURÓPÁBAN

SH/8/1 Alapellátás-fejlesztési Modellprogram

Az egészségügyi és gazdasági indikátorok összefüggéseinek vizsgálata Magyarországon

Tervezett humán fejlesztések között különös tekintettel a hajléktalanok ellátására

INFORMATIKAI VÁLLALKOZÁSOK LEHETŐSÉGTÁRA

OPERATÍV PROGRAMOK

ÁPOLÁSI DÍJ. Az ápolási díj a tartósan gondozásra szoruló személy otthoni ápolását ellátó nagykorú hozzátartozó

Az egészség nemzeti érték helyzetünk nemzetközi nézőpontból

EUROP- MED KFT BUDAÖ R S, KOS S U T H L. U. 9. BESZÁMOLÓ A BIATOR B Á G Y I EGÉ S Z S É G H Á Z M ŰKÖDÉ S É R Ó L

Egészségmegőrzés. Kuratóriumi ülés május 23. egészségügyi auditor

E L Ő T E R J E S Z T É S. A Képviselő-testület december 16-i ülésére A Dr. Kostyán Andor Rendelőintézet alapító okiratának jóváhagyása

A Kar FEUVE rendszere

Egyetemi HR rendszerek megújításának lehetıségei

Egészségügyi rehabilitációs menedzser szakirányú továbbképzési szak

AZ MSZÉSZ MUNKAERŐHELYZETRŐL KÉSZÍTETT FELMÉRÉSÉNEK ÖSSZESÍTÉSE november 24. Caramell Hotel, Bükfürdő

BETEGJOGI, ELLÁTOTTJOGI ÉS GYERMEKJOGI KUTATÁS

ANESZTEZIOLÓGIA ÉS INTENZÍV TERÁPIA

KISGYERMEKNEVELŐ A M A G Y A R. 2017/ 1. s z á m

PSZICHIÁTRIAI OSZTÁLY

SZEKSZÁRD ÉS TÉRSÉGE TÖBBCÉLÚ KISTÉRSÉGI TÁRSULÁS

Stratégiai célok és lehetőségek a kábítószerügyi területen

17. Az idősek egészségügyi ellátása, nyugdíjrendszer

Az egészségügyi intézményi struktúra átalakítása

cím/alcím/ településtípus Záró állományból tárgyévi nettó fejlesztés állománya Fekvőhely sz.

BUDAPEST XVIII. PESTSZENTLŐRINC-PESTSZENTIMRE ÖNKORMÁNYZAT KERÜLETI SZOLGÁLTATÁS-TERVEZÉSI KONCEPCIÓ VÉGREHAJTÁSI ÜTEMTERV

TÁMOP /

Városi feladatkörök. Szentendre Város Önkormányzata és a Szentendrei Közös Önkormányzati Hivatal. Dr. Gerendás Gábor jegyző

A 2013 utáni kohéziós politika kialakítása, a civilek szerepe, lehetőségei

Zöldenergia V. Balázs Iván Vállalkozásfejlesztési Igazgató

GYERMEKEK AZ EGYSÉGES SZABÁLYOZÁS LOKÁLIS MEGVALÓSÍTÁS METSZÉSPONTJAIN

NEMZETKÖZI EGÉSZSÉGPOLITIKAI TRENDEK, GYAKORLATOK, II. RÉSZ

A BETEGJOGOK ÉRVÉNYESÍTÉSÉNEK LEHETŐSÉGEI

Bodorkós Ferenc polgármester. Dr. Görög István jegyző évi kiemelt köztisztviselői célok

E L Ő T E R J E S Z T É S a évi belső ellenőrzési tervről

Működés optimalizálás, Merre, hogyan tovább alapellátás? Törvény- alaphelyzet. PTE ÁOK Alapellátási Intézet

Menni vagy maradni? Előadó: Fülöp Gábor, HKIK főtitkár. Eger, szeptember 28.

AZ EURÓPAI UNIÓ TANÁCSA. Brüsszel, június 6. (10.06) (OR. en) 9803/05 SAN 99

Pápateszér Község Önkormányzati Képviselő-testülete JEGYZŐKÖNYV

Magyar Elektrotechnikai Egyesület. Elnökjelölti program Béres József

Egészség: a betegség vagy fogyatékosság hiánya, a szervezet funkcionális- és anyagcsere hatékonysága

Mezőföldi Híd Térségfejlesztő Egyesület. LEADER kritériumok. Célterület kód: 580a01

Szervezeti és Működési Szabályzat Alkohol-Drogsegély Ambulancia. Szenvedélybetegek Közösségi Alapellátása Sümeg és kistérsége 2011.

EMBERI ERŐFORRÁS FEJLESZTÉSI OP ÉS RÁSZORULÓ SZEMÉLYEKET TÁMOGATÓ OP BEMUTATÁSA HORVÁTH VIKTOR FŐOSZTÁLYVEZETŐ

A pedagógusképzés és -továbbképzés rendszerének összhangja, a felsőoktatási intézmények szerepe a pedagógustovábbképzésben

A szakképzési rendszer átalakítása, a duális szakképzés kiterjesztése. Dr. Odrobina László főosztályvezető Szakképzési és Felnőttképzési Főosztály

Veszprém Megyei TOP április 24.

A laboratórium és az ápolási egységek együttmőködése egy új betegellátási struktúrában. Dr. Záray Gyuláné Ápolási igazgató Szent Imre Kórház

Szakács Tamás Közigazgatási jog 3 kollokvium 2012.

A Dél-Mátra Közhasznú Egyesület a következő LEADER kritériumokat határozta meg célterületenként

Hazai projektek gyakorlati tapasztalatai

AZ INTÉZMÉNYFEJLESZTÉSI TERVEK ÉRTÉKELÉSI SZEMPONTRENDSZERE

Dél-Alföld Bács-Kiskun

Az Országos Egészségbiztosítási Pénztár TÁJÉKOZTATÓJA. a Fiatal Szakorvosok Támogatási Programjáról

9024 Győr, Vasvári Pál u. 2-4.

T E R V E Z E T. A honvédelmi miniszter /2011. ( ) HM. r e n d e l e t e

Betegelégedettségi vizsgálatok helye az alapellátásban

Az egészségügyi rendszer szabályozása

A Fejér Megyei Pedagógiai Szakszolgálat kompetenciái az atipikus fejlődésű gyermekek diagnosztikájában, ellátásában

Út a munkához program. Jogszabályi változások és hozzá kapcsolódó végrehajtási feladatok (2009)

Visszatekintés az elmúlt 15 évre szakdolgozói nézőpontból

Város Polgármestere ELŐTERJESZTÉS. A járóbeteg-szakellátás kapacitásának átcsoportosításáról

Komplex mátrix üzleti képzések

Költségvetési szervek tevékenysége Költségvetés alrendszerek gazdálkodása, szerkezeti rendje

Az előterjesztést a Kormány nem tárgyalta meg, ezért az nem tekinthető a Kormány álláspontjának.

Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program Buzás Sándor Főosztályvezető Nemzetgazdasági Tervezési Hivatal

A LIFE Program és a LIFE Éghajlat-politikai Alprogram bemutatása

HU Egyesülve a sokféleségben HU A8-0307/2. Módosítás. Thomas Händel a Foglalkoztatási és Szociális Bizottság nevében

Magyarország-Szlovákia Határon Átnyúló Együttműködési Program OKTÓBER 17.

Kiterjesztett kompetenciájú ápolók képzése

Koncepció a évi egészségügyi béremelésre. B változat mozgóbér kiengedés nélkül

TÁJÉKOZTATÓ. a Magyar Nemzeti Vidéki Hálózat felállításáról

A TANÁCSHOZ INTÉZETT AJÁNLÁSRA IRÁNYULÓ JAVASLAT

Átírás:

Берегівська районна рада Закарпатської області Beregszászi Tanács Kárpátalja Р І Ш Е Н Н Я 16-ої сесії VI скликання від 05.12. 2013р. 305 м.берегово _ VI _összehívású_16_ülésszaka 2013.12.05.én kelt 305 sz. H A T Á R O Z A T А Beregszász A Beregszászi járás egészségügyi dolgozói helyi szintű ösztönzésének a 2014-2015-ös évekre szóló Programjáról A helyi önkormányzatokról Ukrajnában c. törvény 43. cikkelye 1. részének 16. pontja alapján a járási tanács ELHATÁROZTA: 1. Jóvá kell hagyni a Beregszászi járás egészségügyi dolgozói helyi szintű ösztönzésének a -ös évekre szóló Programját (a továbbiakban - Program) (mellékelve). 2. A járási állami közigazgatási hivatalnak biztosítania kell a Program intézkedéseinek végrehajtását, illetve azok finanszírozását. 3. E határozat végrehajtásának ellenőrzésével Horváth Lászlót, a járási állami közigazgatási hivatal elnökének első helyettesét, illetve a járási tanács az egészségvédelem, rekreáció, a munka és a polgárok szociális védelmének kérdéseivel foglalkozó állandó bizottságát (elnöke Szajkova K.) kell megbízni. Knobloch György a járási tanács elnöke

A PROGRAM LEÍRÁSA 1. A Program megnevezése - A Beregszászi járás egészségügyi dolgozói helyi szintű ösztönzésének a -ös évekre szóló Programja (a továbbiakban - Program). 2. A Program jogi háttere Ukrajna Miniszteri Kabinet 2010. február 17-én kelt 208. számú Az egészségvédelmi rendszer tökéletesítésének kérdéseiről szóló rendelete, Ukrajna Elnökének 2012. március 12-én kelt 187. számú A gazdasági reformok 2010-2014-es évekre szóló Tehetős társadalom, versenyképes gazdaság, hatékony állam című programja jóváhagyásáról szóló rendelete, Ukrajna Elnökének 2013. március 12-én kelt, 128./2013. számú A gazdasági reformok 2010-2014-es évekre szóló Tehetős társadalom, versenyképes gazdaság, hatékony állam című program végrehajtását célzó Nemzeti Cselekvési Tervről a 2013-as évben című rendelete. 3. A Program kidolgozója a Beregszászi Állami Közigazgatási Hivatal egészségvédelmi osztálya. 4. A Program társkidolgozói - a Beregszászi Tanács Az alapfokú kommunális intézmény. 5. A Program felelős végrehajtói - a Beregszászi Állami Közigazgatási Hivatal egészségvédelmi osztálya, a Beregszászi Tanács Az alapfokú orvosiközegészségügyi kommunális intézmény. 6. A Program teljesítési időszaka 2014 2015 ös évek. 7. A Program pénzügyi forrásai az állami és a járási ek. 8. A Program végrehajtásához szükséges pénzeszközök mennyisége összesen 1159,0 ezer hrivnya, ebből: 1043,0 ezer hrivnya a járási pénzeszközei, 116,0 ezer hrivnya az állami pénzeszközei.

JÓVÁHAGYVA a Beregszászi Tanács.sz. 2013. -én kelt Határozata PROGRAM A Beregszászi járás egészségügyi dolgozóinak helyi szintű ösztönzéséről a 2014-2015-ös években I. Azon problémák leírása, melyek megoldására irányul a Program végrehajtása, illetve azok megoldásának indokai A Programtervezet kidolgozása a következők miatt vált indokolttá: - az alapfokú segítségnyújtás családorvosokkal való ellátásának biztosítása; - a járás lakosságának egészségi állapota javítása a szakszerű alapfokú orvosiközegészségügyi segítségnyújtáshoz való hozzáférés biztosítása által, mely az egyes polgárok, családok, illetve közösségek igényeinek integrált megközelítésére orientált. A világ országainak többségében az egészségügyi szolgáltatások 90% az alapfokú segítségnyújtás teszi ki, az egészségügyi orvosok körében pedig az általános orvosi gyakorlat családorvosainak aránya eléri a 30-50%. A járás területén fennáll az alapfokú segítségnyújtás hozzáférhetőségének egyenlőtlensége a lakosság számára, éspedig a vidéki lakosok számára, ami az orvosok terhelési normatíváinak megszegésével magyarázható. A vidéki lakosság ellátását biztosító orvosok száma a szükséges létszámnak a 82% teszi ki. Az Egészségügyi Világszervezet ajánlásai alapján, melyek a legjobb nemzetközi gyakorlatok alapján lettek kidolgozva, csak a család orvosi alapfokú segítségnyújtás fejlődése befolyásolhatja jelentősen a demográfiai szituáció javulását, illetve elősegíti a i pénzeszközök igazságos elosztását és racionális felhasználását. Több éven keresztül az állami ből az egészségügyre elkülönített pénzeszközökből a család orvosi alapfokú segítségnyújtást ellátó intézmények fenntartására csak 10% jutott, ami, ha figyelembe vesszük az adott intézmények anyagi-technikai felszereltségének alacsony szintjét, rendkívül hiányos. A családorvos általános háziorvos, mely ismeretekkel és gyakorlattal rendelkezik az alapellátás mértékében a terápia, pediátria, szülészet, nőgyógyászat, fül-orrgégészet, ideggyógyászat, sebészet, ortopédia, traumatológia, urológia, bőr-és nemi betegség, családpszichológia terén és elvégzi pácienseinek családjai gyógyítását, kezelését és diagnosztikáját. A családorvos biztosítja pácienseinek és családjainak az egészségvédelem megszervezését, alapfokú orvosi ellátást nyújt pacienseinek, képviseli és biztosítja paciensei egészségügyi érdekeit annak igényei kielégítésében a speciális orvosi ellátáskor. A megfelelő szintű egészségügyi segítségnyújtás biztosítása a Beregszászi járás területén magába foglalja a folyamatosan működő gyógyító intézmények meglétét, az orvosok és a megfelelő anyagi-technikai bázis biztosítását.

A jelen állapotok szerint a Beregszászi járásban 57 orvos dolgozik, köztük 19 rendelkeznek a legmagasabb kvalifikációs kategóriával, 12 orvos I kvalifikációs kategóriával, 11 orvos II kvalifikációs kategóriával, és 22,8% köztük a nyugdíj korhatárt elértek aránya. Ugyanakkor Ukrajna Elnökének célkitűzései keretein belül az egészségügyi és a szociális szféra reformja elhivatott az egészségügyi dolgozok szociális védelmének kérdéseit megoldani, illetve emelni munkájuk presztízsét. Emelni kell az egészségügyi szféra dolgozóinak a szakképzettségi szintjét a korszerű orvosi ellátás követelményeinek megfelelően. Különösen fontos az állomány fiatalítása. De az egészségügyi szféra dolgozóinak elégtelen bérezése és szociális védelme akadályozza a fiatal szakemberek bevonását az adott ágazatba. Ez a helyzet megköveteli a szükséges átfogó intézkedések végrehajtását, melyek az egészségügy problémáinak a megoldására irányulnak és annak a hatékonyságát növelik. A Program elfogadása elősegíti a járás egészségügyi intézményei orvosokkal való ellátását, a járás lakosságának egészségi állapota javítását a szakszerű alapfokú segítségnyújtáshoz való hozzáférés biztosítása által, mely az egyes polgárok, családok, illetve közösségek igényeinek integrált megközelítésére orientált ІІ. A Program célja A Program célja az egészségügyi dolgozók pótlólagos ösztönzése, a munkafeltételek javítása és az egészségügyi intézmények anyagi-technikai bázisának javítása a megbetegedési, rokkantsági és halálozási szintjének a csökkenésére irányulnak az effektív, szakszerű és a lakosság számára elérhető alapfokú orvosiközegészségügyi segítségnyújtási rendszer létrehozása és működése útján, mely a család orvosi ellátáson alapszik. Ш. A Program fő feladatai A Program fő feladatai: 1. Az egészségügyi intézmények szakképzett orvosokkal, illetve ápolói személyzettel való ellátása; 2. Az egészségügyi dolgozok szociális védelmének emelése; 3. A meglévő pénzügyi és emberi erőforrások ésszerű kihasználása, mely az orvosi ellátás szintjének az emelésére irányul és annak effektivitására. IV. A probléma megoldásának útjai és módszerei A Program által kitűzött cél eléréséhez szükséges: 1. Szakorientációs munka elvégzése az általános iskolák végzőseivel azok továbbtanulása érdekében az egészségügyi oktatási intézményekben; 2. A felsőfokú orvosi tanintézetek végzősei körében folytatott tájékoztató jellegű munka elvégzése az utóbbiak munkáltatása érdekében a Beregszászi Tanács Az alapfokú ben; 3. A megfelelő munkafeltételek biztosítása az egészségügyi dolgozók számára; 4. Az egészségügyi dolgozók továbbképzésének megszervezése.

V. A Program végrehajtásának pénzügyi biztosítása A Program finanszírozása a megyei és a járási ekben előirányzott kiadások keretein belül, továbbá a törvények által nem tiltott forrásokból valósul meg. Az egészségügyi dolgozok lakhatási biztosítása szolgálati lakás kiutalása révén valósul meg. A Program finanszírozásának terjedelme a helyi ből évente kerül meghatározásra figyelembe véve a konkrét feladatokat és a meg lévő pénzeszközöket és pontosítható az adott évi tervezésekor a i bevételek lehetőségeihez mérten. VI. A Program teljesítésének időszaka A Program teljesítési időszaka: a 2014 2015 ös évek. VII. A Program teljesítésének megszervezése és végrehajtásának ellenőrzése A Program teljesítésének megszervezését a Beregszászi Tanács Az alapfokú főorvosára valósítja meg. A Program végrehajtásának ellenőrzésével a Beregszászi Állami Közigazgatási Hivatal egészségvédelmi osztálya, illetve a járási tanács az egészségvédelem, rekreáció, a munka és a polgárok szociális védelmének kérdéseivel foglalkozó állandó bizottsága van megbízva. VIII. A Program teljesítésének várható eredményei, illetve annak hatékonyságának meghatározása A Program működési ideje alatt végrehajtott intézkedések lehetővé teszik: az egészségvédelmi intézmények működési hatékonysága növelését a negatív demográfiai tendenciák leküzdése érdekében; a családorvosok által nyújtott egészségügyi ellátás arányának évi 7-10% növelését; szakszerű egészségügyi segítségnyújtási rendszer létrehozása, mely a család orvosi ellátáson alapszik; a megfelelő munkafeltételek megteremtését a családorvos számára a pacienseknek való alapfokú segítségnyújtás, és ha szükséges, a szakorvosi és a kórházi ellátás megszervezési és koordinálási alapelvek megvalósítása érdekében; az egészségügyi intézmények szakképzett orvosokkal, illetve ápolói személyzettel való ellátását; az egészségügyi dolgozok szociális védelmének javítását.

IХ. A Beregszászi járás egészségügyi dolgozói helyi szintű ösztönzésének a -ös évekre szóló Programja végrehajtására irányuló intézkedések Az intézkedések megnevezése 1. Az egészségügyi felsőoktatási intézmény végzőseinek az alapfokú családorvos-gyakornoki továbbképzési tandíjának biztosítása a i pénzeszközök rovására, melyek a fizikai személyek rovására folytatták tanulmányaikat és hajlandóak szerződés alapján öt évet ledolgozni a járás területén 2. Differenciált ösztönző juttatási rendszer létrehozása a családorvosok és az ápolói személyzet számára, mely az elvégzett munka bonyolultságától és intenzitásától függ, és amely nem haladhatja meg az alapbér 50% 3. A családorvosok automatizált munkahellyel való ellátása 4. Az egészségügyi személyzet továbbképzésének évenkénti megszervezése Az intézkedések végrehajtói A teljesítés időszaka 2014 2015 2014 2015 A típusa A finanszírozás várható terjedelme évekre lebontva, ezer hrn. Összesen 2014 2015 48,0 24,0 24,0 800,0 400,0 400,0 75,0 75,0-70,0 35,0 35,0 Az intézkedések teljesítésének várható eredményei Az egészségügyi intézmények szakképzett orvosokkal való ellátása Pénzügyi ösztönzés, a családorvosok munkájának javítása Az orvosi dolgozok munkakörülményeinek javítása, a betegek elektronikus nyilvántartásának bevezetése Az egészségügyi személyzet továbbképzése

5. A vidéki területre dolgozni érkező egészségügyi dolgozok szolgálati lakással való ellátása 6. Az alapfokú központja nevű kommunális intézménnyel nem kevesebb, mint három éves munkaszerződést megkötő fiatal szakemberek egyszeri pénzbeli támogatása 7. Telkek kiutalása az egészségügyi dolgozok számára Állami 50,0 25,0 25,0 116,0 58,0 58,0 Helyi önkormányzatok - - - Összesen: Állami, járási 1159,0 617,0 542,0 Új szakértők és fiatal szakemberek bevonása Vidéki területek orvosokkal való ellátása Braun Béla, a járási tanács alelnöke