Ábel Ildikó A tej önköltségének kalkulációja az Európai Unióban és Magyarországon The evaluation of first cost of milk in the European Union and in Hungary abel@georgikon.hu Pannon Egyetem Georgikon Kar, adjunktus Jelenleg is vita folyik a KAP-on (Közös Agrárpolitika) belül, hogy milyen eszközökkel lehet a mezőgazdasági piacok átláthatóságát növelni. A jövőben a tej árának alakításában az EU tagállamok játszanak majd nagyobb szerepet. A tejtermelők érdekvédelmi szervezetei szerint olyan költség megállapításra van szükség, amely a tárgyalások során megbízható és szakmailag is elfogadható alapárat eredményez a tejtermelők és tejfeldolgozók között kialakítandó igazságosabb kockázatvállalás érdekében. A költségszámítások tekintetében a regionális és a nemzetközi különbségeket is figyelembe kell venni. Olyan kérdésekre kell választ találni: - Milyen adatokat és módszereket kell alkalmazni a tejtermelés költségének megállapításához? - Hogyan lehet a regionális különbségeket megfigyelni? - Milyen módon kell a költségeket megállapítani ahhoz, hogy a regionálisan és az EU tagállamokban kapott eredmények összehasonlíthatók legyenek? - Hogyan lehet a tulajdonosok és családtagjaik munkáját számszerűsíteni? - Az alkalmazott módszerrel számított adatoknak alkalmasnak kell lenniük előrejelzések készítésére. A számítási módszereket ezen felül úgy kell kialakítani, hogy a FADN (Mezőgazdasági Számviteli Információs Hálózat) előírásaival összhangban legyenek. A termelési költséget a német gyakorlatban tejtermelő egységre, mint költségviselőre (Milchvieheinheiten) számolják el. A tejtermelő egység Németországban a tejtermelő tehenekből és azok szaporulatából áll (borjak, növendéküszők és bikák). Az EU gyakorlatában a tejtermelő egységbe nemcsak a szarvasmarhákat, hanem a juhokat és a kecskéket is beleszámítják. A tejtermelő egységre elszámolt költség összetétele (1. ábra): - Vásárolt takarmány - Saját termelésű takarmány - Egyéb költség - Nem specifikus költségek o Épületek, gépek karbantartási költségei o Felhasznált energia o Bérmunka o Egyéb általános költség - Külső tényezők: fizetett bérek, bérleti díjak, kamatok - Értékcsökkenési leírás - Tulajdonosok és családtagjaik munkájának értéke - Saját tőke költsége A vásárolt takarmány értékét Németországban a saját termelésűtől elkülönítve mutatják ki, a közös legelők és a bérelt területek költségeit is tartalmazza. Az EU gyakorlatában a változó költségek között a vásárolt és a saját termelésű takarmány összevontan jelenik meg, elkülönítése szakirodalmi adatok alapján történik. A költségeket a legeltetett állatokra számolják el és a későbbiekben vetítési alapok segítségével osztják fel a szarvasmarhákra. A saját termelésű takarmány értékében a felhasznált vetőmag, műtrágya, növényvédőszer és egyéb növénytermesztési költség szerepel. 1 1
A legeltetett állatokon belül a szarvasmarhák aránya alapján osztják fel a vásárolt takarmány költségét. A saját termelésű takarmány vetítési alapja összetettebb, legeltetett állatokon belül a szarvasmarhák aránya szorozva a takarmánytermő területek összes területen belüli arányával. Az állatorvos és a felhasznált gyógyszerek költségét az egész állatállományra egy összegben számolják el, így annak felosztása olyan arányban történik, amilyen a szarvasmarha-állomány aránya az összes tartott állaton belül. A nem specifikus költségek, a külső tényezők valamint az értékcsökkenés felosztása a tej és a borjúhús értékének a belső felhasználások nélküli összes termelési érték arányában történik. Németországban csak a felhasznált saját termelésű takarmány értékével korrigálnak, az EU gyakorlatában a felosztás vetítési alapját képező termelési értékhez hozzáadják a vásárolt tenyészállat utánpótlásra szolgáló tehenek, üszők értékét is. A családtagok munkájának értéke és a saját tőke költségének felosztása a tej belső felhasználások nélküli összes termelési értékének arányában történik. Fontos probléma a családi munkaerő költségének meghatározása (Home, 2012). Az EU számviteli rendszere a nem fizetett családtag munkaköltségét a regisztrált nemzetközi bérek alapján határozza meg. Olyan értéken kell figyelembe venni, amennyi a fizetett munkaerő költsége (EU Dairy Farms Report, 2010). A családi munkaerő-felhasználás évente legfeljebb 3000 óra lehet. Értéke a regionális bér és a FADN által megadott korrekciós tényező szorzata. A korrekciós tényező attól függően változik, hogy a családtag fizikai vagy irányító munkát végez. Vita folyik az EU-ban arról, hogy a tehenészetekben csak a fejés a tényleges munka, így az elszámolható évi 3000 órát soknak tartják, ennek megfelelően a jövőben csak a fejés idejét tervezik családi munkaként figyelembe venni. További problémát okoz, hogy a mezőgazdasági munka rosszul fizetett és a regionális bér alatt van. A mezőgazdasági termelők önálló vállalkozók, ők döntik el, hogy vesznek-e fel rendszeres munkabért. Amennyiben nem vesznek fel, úgy az a vállalkozás jövedelmét növeli. A bevétel egy része a vállalkozás működtetését, másik része pedig az önfoglalkoztatást finanszírozza. Torzítja az eredményt, ha egy családtagnak más bejelentett munkahelye is van, a családi vállalkozás működtetésében csak időszakosan, a főállásán túl vesz részt. Sok esetben csak mérleg szerinti eredmény ismeretében, az adóbevallás elkészítését követően állapítható meg az önfoglalkoztatás tényleges költsége. Németországban úgy oldják meg a családi munkaerő költségének problémáját, hogy törvényben meghatározott bértarifával kell számolni (Wille, 2009, BMELV, 2011). A föld költségét a FADN által rögzített átlagos bérleti díj alapján kell meghatározni, a vállalkozás földterülete és a bérleti díj szorzataként. A saját tőke származtatott költsége az átlagos forgóeszköz állomány és az átlagos reálkamatláb szorzata, amely az Európai Központi Bank mindenkori inflációval korrigált hosszú távú kamatlába. A tejtermelés költségének számításakor a tejtermelő egységre felosztott specifikus, nem specifikus, külső tényezők és értékcsökkenés összegéből Németországban a marhahús értékesítéséből származó bevételt, FADN előírások alapján készített számításokban pedig a marhahús termelési értékét vonják le. Rebernig (2006) szerint több olyan költségtényező van, amely a főterméket (tejet) nem, csak a mellékterméket (borjú) terheli, ezek elkülönítése csak a szakosított tejtermelő vállalatoknál lehetséges, a kisméretű családi gazdaságokban nem megoldható. A tejtermelés költségének pontos megállapításához elengedhetetlen ezen tényezők kiszűrése. A tulajdonos és családtagjai munkájának értékét tekintik a vállalkozó jövedelmének, amely a saját tőke költségével együtt nem része a tej termelési költségének. A német gyakorlatban eltérnek a vélemények azzal kapcsolatban, hogy a marhahús mellékterméknek vagy társterméknek tekinthető-e. Hemme (2009, 2010) Giffhorn és Deeken (2000) szerint különbséget kell tenni a tejtermelés költsége és a tej önköltsége között. A tejtermelés költsége nemcsak a tejtermelő tehenek, hanem az összes szarvasmarha tartási költségét magába foglalja. Az összes elszámolt költséget a tejtermelés költsége, a marhahús értékesítéséből származó többletbevételt a tejre jutó termelési költség csökkentésére kell elszámolni. Tietjen (2004) is rámutat arra, hogy a speciális szakosodott tejtermelő gazdaságokban a marhahús csak melléktermék mivel a termelés fő iránya a tej. Az Egyesült Királyságban az üsző és a bikaborjak értéke eltérő, az értékelés alapja a piaci érték. A borjú a tejtermelés mellékterméke. A legnagyobb gondot a bikaborjak jelentik, amelyeket intenzív szarvasmarha-hizlaló telepekre szállítanak, a célországok: Lengyelország, Olaszország, Hollandia. 2008-ban 1,1 millió borjút szállítottak nagy távolságokra Európában (CiWF, 2009), amely ellen az állatvédők hevesen tiltakoztak. 2
A FADN adatok alapján a tejtermelésről készült tanulmányokból kiderül, hogy az EU tagországokban a marhahús értékesítéséből származó bevételt másképp kezelik. Németországban melléktermék jellegéből adódóan egyéb, hazánkban pedig árbevételként. 3 3
1. ábra: A költségek felosztásának módszere Németországban a FADN előírásaival összhangban. Költségtételek Elosztás Köztes eredmény I. Köztes eredmény II. Végeredmény Vásárolt takarmány Tejtermelő tehenek+szaporulat/ legeltetett állatok Saját termelésű takarmány - Vetőmag - Műtrágya - Növényvédőszer - Egyéb növenytermesztési ktg Tejtermelő tehenek+szaporulat/ legeltetett állatok Takarmánytermő terület/összes terület Specifikus költségek Marhahús termelési értékének levonása Egyéb ktg (pl. állatorvos, gyógyszer) Tejtermelő tehenek+szaporulat/összes állat Tejtermelés költsége - Épületek, gépek karbantartási költségei - Energia - Bérmunka - Egyéb általános ktg - Adók, járulékok Fizetett bérek, bérleti díj, kamatok Termelt tej + borjúhús értéke / Összes termelési érték a belső felhasználások nélkül Nem specifikus költségek Külső tényezők Értékcsökkenési leírás Értékcsökkenési leírás Családtagok értéke Saját tőke költsége munkájának Termelt tej értéke/ Összes termelési érték a belső felhasználások nélkül Forrás: Jürgens Poppinga Wohlbemuth, (2013) Vállalkozó jövedelme Kalkulált föld és saját tőke költség 4
A HGB (Handelsgesetzbuch, Kereskedelmi Törvénykönyv) előírja, hogy árbevételként csak a főtevékenységből származó bevétel számolható el. A marhahústermelés melléktevékenységnek minősül, így az abból származó bevétel egyéb bevétel (Coenenberg, 2007, Dudás Felkai, 2006, Bodmer - Heißenhuber, 1993). Ahhoz hogy a tagországok tejtermelésének költsége összehasonlítható legyen, ki kell dolgozni egy egységes módszert, vagy alacsony specializációjú mintagazdaságokat kell kiválasztani a vizsgálathoz (Rama Keane, 1993). Az EU előírásai szerint az üzemben termelt tej mennyiségét tejegyenértékben kell meghatározni (Bundesgesamt für Landwirtschaft, 2011). Az egyenérték függ a tej minőségétől, zsír és fehérjetartalmától. A FADN a saját termelésű takarmány felhasználása miatt a termelt tej mennyiségét korrigálja. A német tesztüzemi rendszerben ez a korrekciós tényező 0,97, amellyel meghatározzák az önköltségszámítás alapjául szolgáló tej mennyiségét (www.bmelv-statistik.de). A tárgyi eszközök (tenyészállatok) értékelésénél Németországban is a bekerülési érték a mérvadó, a mérlegben kimutatható legmagasabb értéket jelenti. A beszerzési érték tartalmát a számviteli törvény és a HGB (Handelsgesetzbuch) közel azonos módon határozza meg. A saját tenyésztésű állatok esetében a születéskori bekerülési értéket a termelési költségek becslésével állapítják meg. A bekerülési érték meghatározása a tenyészállat utánpótlásra szolgáló üszőborjak esetében igényel körültekintést. A HGB alapján a mérlegben az eszközöket az elszámolt értékcsökkenéssel/értékvesztéssel csökkentett, a visszaírt terven felüli értékcsökkenéssel/értékvesztéssel növelt értéken kell kimutatni. Terven felüli értékcsökkenés/értékvesztés elszámolása kötelező, ha az értékcsökkenés tartós, amennyiben átmeneti az elszámolás csak lehetőség. Forgóeszközök esetében az értékvesztés elszámolása kötelező, ha az alacsonyabb érték a tőzsdei árakból vagy a piaci értékből adódik. Lehetőség van a várhatóan bekövetkező értékvesztés elszámolására is. Amennyiben az értékvesztés okai megszűnnek, az elszámolt értékvesztést kötelezően vissza kell írni. A terv szerinti értékcsökkenés elszámolására vonatkozó szabályok a magyar és a német szabályozásban megegyeznek. A hazai társasági adóról szóló törvény nem rendelkezik a tenyészállatok értékcsökkenésének mértékéről. A német szabályozás egy-egy eszköz leírásának évenkénti azonosságán túl az alkalmazott leírási módszer azonosságát is megköveteli az azonos vagy hasonló eszközöknél. A német jövedelemadó törvény viszont az egyes állatfajták esetében meghatározza a hasznos élettartamot, amely a tejelő tehenek esetében 3, egyéb tehenek esetében pedig 5 év. A HGB alapján az értékcsökkenés elszámolásának kezdő időpontja, amikor az eszköz rendeltetésszerű használatra alkalmas, vagyis független a tényleges használat megkezdésétől. A magyar számviteli törvény szerint a terv szerinti értékcsökkenés elszámolása a rendeltetésszerű használatba vétel időpontjától kezdődik. A német szabályozás a terven felüli értékcsökkenést a hazai gyakorlattal ellentétben nem egyéb ráfordításként, hanem értékcsökkenési leírásként számolja el. Lényeges különbség a HGB és a számviteli törvény általi értékelés között, hogy a számviteli törvény bizonyos eszközök esetében, a valós és hű összkép érdekében, megengedi a piaci érték alkalmazását. Amennyiben a piaci érték magasabb a könyv szerinti értéknél, úgy a pozitív különbözet az eszközoldalon értékhelyesbítésként a forrásoldalon pedig értékelési tartalékként jelenik meg. A német szabályok szerint összeállított beszámoló mérlegében az eszköz legmagasabb értéke a bekerülési érték lehet. Értékhelyesítés és értékelési tartalék kimutatására nincs lehetőség. A saját termelésű készletek elszámolásában is jelentős tartalmi különbség figyelhető meg. A HGB alapján minden évközi változás, legyen az mennyiségi vagy értékváltozás, leltárhiány, többlet, adminisztratív eltérés vagy értékvesztés az aktivált saját teljesítmények értékeként kell kimutatni. A hazai szabályozás alapján viszont a többletet rendkívüli bevételként, a hiányt, káreseményt, értékvesztést pedig egyéb ráfordításként kell elszámolni. A saját előállítású eszközök elszámolására ugyanezen szabályok érvényesek. A növendék és hízóállatok a német szabályozás szerint is forgóeszköznek minősülnek. A tesztüzemi rendszer adatainak a FADN rendszerén belül összehasonlíthatónak kell lennie, ennek megfelelően az Agrárgazdasági Kutató Intézet által alkalmazott módszertan is a nemzetközi gyakorlatot követi. Termelési irány szerint azt az üzemet (vállalkozást) tekintik tejtermelő tehenészetnek, amely összes Standard Termelési Értékének minimum kétharmadát a fent említett tevékenység adja. A felhasznált adatok a vállalkozások könyvelésén alapulnak, melyet a számviteli törvényben és az ehhez kapcsolódó pénzügyi előírásokban, jogszabályokban foglaltak szerint készítenek el. A Számviteli törvény a költségek elszámolásának módját 5 5
szabályozza, azonban a tenyészállatok értékcsökkenésével és az önköltség megállapításával kapcsolatban nem rendelkezik. Az állattartási utókalkulációk célja az élőállatok és az állati termékek önköltségének megállapítása, amelyet állatcsoportok alapján készítenek. Németországban és az EU-ban a költségek elkülönítése arányosítással történik, mivel a termelés kevésbé koncentrált, gazdaságonként az átlagos tehénállomány 80-110 db. Ezzel ellentétben a szarvasmarha ágazaton belül Magyarországon a tesztüzemi rendszerben és azon kívül is a költségviselők elkülönítése a tartástechnológia alapján azon állatcsoportok kijelölése, melyeknek azonosak a gondozási igényeik és hasonló önköltségű termékeket szolgáltatnak. A Német és az Uniós gyakorlattal ellentétben nem az egész állományt tekintjük tejtermelő tehenészetnek, hanem kizárólag csak a tehénállományt. A tehenészetre, mint költségviselőre elszámolt költség alapján kalkulálják az önköltséget. Nincs szükség arányosításra, hiszen a költségek elszámolása költségviselőre elkülönítve történik. Az AKI tesztüzemi rendszerében a melléktermék értékével csökkentett termelési költség és a főtermék hányadosaként számolják az önköltséget. A trágya nem része a mellékterméknek, annak értékével nem számolnak. Melléktermék a főtermék mellett megjelenő eladható készlet. A tejtermelő tehenészetekben a tej tehát főtermék és a borjú melléktermék. A Tesztüzemi rendszeren kívül a mezőgazdasági nagyüzemek gyakorlatában a tejtermelő tehenészet kalkulációja során a trágyát mellékterméknek tekintik. Birher et al. (2006) szerint a trágyát költségcsökkentő tételként csak akkor lehet figyelembe venni, ha azt készletre vették és valamely növényi kultúránál hasznosításra kerül. Ennek megfelelően a trágyát melléktermékként elszámolóáron veszik készletre, amely az ikertermékekre jutó költséget csökkenti. A tejtermelő tehenészetben termelési folyamat során keletkező két termék közül a termelés célja (a főtermék) a tej, az ikertermék a főtermék mellett keletkező, annál általában kisebb mennyiségű, nagy értékű piacképes termék a borjú (Barna et al. 1982). Az ikertermékek esetében az önköltség megállapításának egyik módszere az egyenértékszámos osztókalkuláció. A kalkulációban a különféle termékeket először az egyenértékszám segítségével azonos egységre számítják át. Az átszámításkor az ágazatot jellemző legfontosabb terméket, az ún. bázisterméket veszik alapul - a tejet - és ezt számítják át a borjú élőtömegére. A bázistermék önköltségét egyszerű osztókalkulációval állapítják meg, majd ezt megszorozzák az átszámításnál alkalmazott egyenértékszámmal. Ennek meghatározása nagyon fontos feladat, mert a tényleges önköltséget akkor közelíthetjük meg a legpontosabban, ha az egyenértékszám az egyes termékekkel kapcsolatos költségek tényleges arányát közelíti meg (György, 1957). A nagyüzemekben még ma is az 50/1979. PM. számú a Mezőgazdasági termékek önköltségszámításáról szóló irányelv alapján az 1:8 egyenértékszámot alkalmazzák, ahol 1 kg borjú élőtömeget 8 liter tejjel tekintenek egyenértékűnek. Az egyenértékszám kialakításakor a 60-as években alkalmazott, beltartalmi érték alapján kidolgozott gabonaegységet vették alapul. A tej és a borjú önköltségének pontosítása több szempontból is fontos lenne. A FADN rendszerben jelenleg alkalmazott módszer szerint a borjú melléktermék, készletre vétele elszámolóáron történik. Ez a megoldás több problémát is felvet. Hazánkban a tejtermelő tehenek átlagos életteljesítménye: 2,3 laktáció, a két ellés közötti idő: 440 nap, a selejtezési arány ennek megfelelően 35,7 %. Amennyiben nem ivarspecifikus spermát használ a gazdaság az üsző- és bikaborjak aránya 50-50%. A selejtezett tenyészállatok pótlása érdekében minden arra biológiailag alkalmas üszőt termékenyíteni kell. Az üsző bekerülési értéke fogja adni a tenyészállattá átminősített tehén bekerülési értékét, amely majd értékcsökkenésként befolyásolja a termelési költséget is. A bikaborjak hízlalásra, majd azt követően vágásra kerülnek. A tejtermelő szarvasmarha borjainak takarmányhasznosítása rosszabb, a felhízlalt állat vágóértéke közepes vagy gyenge. Nagy-Britanniában ezért a borjút a tejtermelés melléktermékének tekintik, amelynek elhelyezése további nevelése, hasznosítása többletköltség felmerülésével jár. Amennyiben a kalkuláció során célunk az önköltség pontosabb megállapítása, az egyik lehetséges megoldás a biológiai folyamatokat is figyelembe vevő költségfelosztás. Ennél megoldásnál a kiemelő költségszámítás módszerét alkalmazzuk. A tehenészetre, mint költségviselőre elszámolt költségből csoportokat alakítunk ki aszerint, hogy milyen kapcsolatban állnak az ikertermékekkel. Azokat a költségeket, amelyek bizonyíthatóan csak az egyik terméket terhelik (pl. fejés, tejkezelés) elkülönítjük és csak az adott termékre terheljük. A takarmányköltség felosztásához véleményem szerint a metabolizálható energiaszükséglet megfelelő vetítési alap, mivel a biológiai folyamatok szükségletét is figyelembe veszi. Vannak költségek, amelyek a tenyészállatok gondozásával egészségügyi ellátásával kapcsolatosak, ezek egyformán terhelik az ikertermékek mindegyikét. A 6
biológiai folyamatokat is figyelembe vevő kiemelő önköltségszámítás módszerével az önköltség pontosítható (Ábel 2015). A fentiekből is jól látható, hogy tejtermelő tehenészet kalkulációját illetően sem a FADN rendszerén belül, sem Magyarországon nincs egységes gyakorlat. Ezek az eltérések a gazdálkodási forma sokszínűségéből is adódnak. Németországban és az Unióban is a családi és egyéni gazdaságok dominálnak, ritka a specializáció, ahol a számviteli rendszer egyszerűsítése a cél és ez sok esetben elszámolási problémákat vet fel. Felhasznált jogszabályok 1. Irányelvek az 50/1979. (XII. 15.) P.M. számú a mezőgazdasági termékek és szolgáltatások önköltségszámításának rendjéről szóló rendelethez. 2. Bundesgesamt für Landwirtschaft (2011) Forrásmunkák jegyzéke 1. Ábel I. (2015): A tehenészet számviteli rendszerének módszertani kérdései. PhD értekezés, Keszthely 2. Barna J. et.al. (szerk.) (1982): Mezőgazdasági Leikon I-II. kötet. Budapest Mezőgazdasági Kiadó 3. Birher I. - Pucsek J. Sándor L-né Sztanó I. (2006): Vállalkozások tevékenységének gazdasági elemzése. Perfekt, Budapest 4. Bíró T. Pucsek J. Sándor L.-né Sztanó I. (2006): A vállalkozások tevékenységének gazdasági elemzése. Perfekt, Budapest. 5. Bíró T. Kresalek P. - Pucsek J. Sztanó I. (2007): A vállalkozások tevékenységének komple elemzése. Perfekt, Budapest. 6. BMELV (2011): Methodische Erläuterungen und Definitionen der Kennzahlen für die Buchführungsergebnisse der land- und forstwirtschaftlichen Testbetriebe. Bonn 7. BodmerU. Heißenhuber A. (1993): Rechnungsweswn in der Landwirtschaft. Verlag Eugen Ulmer Stuttgart 8. Buchführungsergebnisse Landwirtschaft. Die wirtschaftliche Lage der landwirtschaftlichen Betriebe. Verschiedene Jahrgänge. www.bmelv-statistik.de 9. Bundesgesamt für Landwirtschaft (2011): Agrarbericht 2011. Schweizerische Eidgenossenschsaft 10. Coenenberg A. G. (2007): Kostenrechnung und Kostenanalyse, 6. Aufl., Stuttgart. 11. Compassion in World Farming (2009): European Cruelty: Veal eports from Poland to Italy and the Netherlands 12. Compassion in World Farming (2009): UK Calves need our help. 13. Dudás A Felkai R. (2006): A magyar és a német számviteli szabályok. Számvitel adó könyvvizsgálat. 48. évf. 3 sz. 14. EU Dairy Farms Report based on FADN data (2010). European Commission Agriculture and Rural Development, Brussel 15. Giffhorn E. Deeken E. (2000): Wettbewerbsfähigkeit der Milchproduktion in Deuchland, Areitsbericht. Bundesforschungsanstalt für Landwirtschaft (FAL), Institut für Betriebswirtschaft, Agrarstruktur und Ländliche Räume, Nr. 01/2000. Braunschweig. 16. György E. (1957): Mezőgazdasági önköltségszámítás. Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, Budapest. 17. Hemme T. (2009): Ein Konzept zur international vergleichenden Analyse von Politik- und Technikfolgen in der Landwzrtschaft. Dissertation. Georg-August Universität, Göttingen. 18. Hemme T. (2010): Entwicklungsperspektiven von Milchviehbetrieben in Dauergrünlandregionen Schleswig-Holsteins. Projektbericht. IFCN Diary Research Center. Kiel 19. Home S. (2012): Milk production costs set to rise in 2012. Farmers Weekly 20. Jürgens K. Poppinga O. Wohlbemuth, M. (2013): Was kostet die Erzeugung von Milch?! Berechnung der Milcherzeugungskosten in Deuchland in den jahren 2002 bis 2012. Büro für Agrarsoziologie & Landwirtschaft, Gleichen 7 7
8 21. Rama D. Keane M. (1993): Production costs for milk in European countries. Franco Angeli Verlag. Roma 22. Rebernig B. (2006): Grüner Bericht und INLB im Vergleich Analyse der Abweichungsursachen unterschiedlicher Ergebnisse in den Intrumenten zur Messung des landwirtschaftlichen Einkommens. Universität für Bodenkultur. Department für Wirtschafts- und Socialwissenschaften, Institut für Agrarund Forstökonomie, Wien 23. Tietjen A. (2004): Productionskosten der Milchviehhaltung. Dissertation. Universität, Kiel. 24. Wille S. et al. (2009): Vollkosten nicht ganz gedeckt. DLG Mitteilungen Nr. 8/2009. Frankfurt am Main.