A brit gyarmatok jogállása. A korai monarchikus alkotmányok: Franciaország (1791), Norvégia (1814), Belgium (1831) 29. A brit koronagyarmatok és a domíniumok jogállása [Tk. 456-458. o.] 5. A Nagy Francia Forradalom kezdeti periódusa és az Ember és Polgár Jogainak Deklarációja [Tk. 250-253. o.] 6. Az 1791-es francia alkotmány [Tk. 253-255. o.] 7. A Belga Királyság 1831. évi Alkotmánya [Tk. 282-284. o.] 9. A Norvég Királyság 1814. évi alkotmánya [Tk. 305-307. o.] Forrás: Mezey Barna Szente Zoltán: Európai parlamentarizmus- és alkotmánytörténet. Budapest: Osiris, 2003. Hahner Péter (szerk.): A Nagy Francia Forradalom dokumentumai. Budapest: Osiris, 1999. 84-86.
Katonai függőség (pl. Gibraltár, Hongkong) Koronagyarmat (pl. Jamaica, Bermuda) némi saját képviselet, de Londonból irányított kormányzat Domínium (pl. Kanada, Ausztrália, Dél-Afrika, Új-Zéland): jelentős önkormányzat (de a korona befolyása mellett: Governor-General, westminsteri törvények felsőbbsége, Privy Council)
1791: Canada Act: két koronagyarmat jelentős autonómiával 1850: a helyi TH-nak felelős kormányzat 1867: domíniumi jogállás (British North America Act), egyúttal alkotmány (Constitution Act) 1911: saját hadsereg, az I. vh-t lezáró béketárgyalásokon már önálló külpolitika (quasi független ezt megerősíti 1931-ben a Westminsteri Statútum)
Ausztrália: 1842: képviseleti kormány 1900: Australian Commonwealth Act (az ausztrál kolóniák egyesítése a Brit Nemzetközösségen belül szövetségi alkotmány) Új-Zéland: 1852: felelős kormány 1907: önkormányzattal rendelkező domínium 1931: a Brit Nemzetközösség egyenrangú tagja
Egyes részei külön fejlődtek: Cape Colony és Natal tartományok a 19. sz. utolsó harmadában kapnak képviseleti kormányzatot A független búr köztársaságokat Nagy-Britannia 1902-ben annektálja koronagyarmatként (II. angolbúr háború: 1899-1902) 1909: Dél-Afrikai Unió (Fokföld, Transvaal, Oranje és Natal domíniumok) 1926-tól a Brit Nemzetközösség tagja 1961: függetlenség kikiáltása: Dél-afrikai Köztársaság
Brit-típusú kabinet-kormányzás Kétkamarás parlament (kivételekkel) A második kamara a provinciáknak biztosít képviseletet Szövetségi vagy kvázi szövetségi szerkezet
Jelentős önállóság: 1865 (Colonial Laws Validity Act) óta a brit törvények gyarmati hatálya csak az azokat érintő törvényekre nézve érvényesül: nagyfokú TH-i önállóság (a főkormányzó aláírása formális) Tényleges önállóság 1931-től: Westminsteri Statútum (közös uralkodó, de megszűnt a brit parlament elsőbbsége, a király prerogatívája a gyarmati törvények létrehozására, a Privy Councilhoz való fellebbezés lehetősége) Laza kapcsolat marad fönn az anyaországgal és egymással (Brit Nemzetközösség)
1858: a brit kormány közvetlen felügyelete alá kerül 1876: Indiai Birodalom létrehozása (uralkodója a brit király/nő) Nem domínium (szoros brit irányítás) 1919: törvény India kormányzatáról: közös állam, benne a provinciák korlátozott autonómiával rendelkeznek Összállami és provinciai szinten is kétkamarás parlamentek (a London által kinevezett kormányzók megvétózhatják a törvényeket) 1950: önálló alkotmány
Rendi tagozódás Abszolút monarchia Igazságszolgáltatás Válságtényezők
A harmadik rend képviseletének kérdése Labdaházi eskü, Assemblée national Jogi forradalom: Alkotmányozó Nemzetgyűlés Augusztusi határozatok alkotmánybizottság
Írott alkotmány részének szánják Emberi és polgári jogok (emberi: egyetemes, elidegeníthetetlen; polgári: a francia polgárokra) Személyi és politikai szabadságjogok (+ államszervezeti alapelvek) Szöveg: Forrás: Hahner Péter (szerk.): A Nagy Francia Forradalom dokumentumai. Budapest: Osiris, 1999. 84-86.
[Bevezető] Mivel a francia nép Nemzetgyűlésben összegyűlt képviselői úgy látják, hogy a társadalmi problémáknak és a kormányok romlottságának egyedüli oka az ember jogainak nem ismerése, elfelejtése vagy megvetése, úgy határoztak, hogy ünnepélyes nyilatkozatban teszik közzé az ember természetes, elidegeníthetetlen és szent jogait, abból a célból, hogy e nyilatkozat állandóan a társadalmi testület minden tagjának a szeme előtt legyen, s folyamatosan emlékeztesse őket jogaikra és kötelességeikre; abból a célból, hogy a törvényhozó hatalom és a végrehajtó hatalom aktusait mindig össze lehessen mérni valamennyi politikai intézmény céljával, s így nagyobb tiszteletben részesüljenek; és abból a célból, hogy az állampolgárok panaszai ezután egyszerű és vitathatatlan elveken alapuljanak, s mindig az alkotmány és a közös boldogság fenntartására irányuljanak. Ebből következően a Nemzetgyűlés a Legfelsőbb Lény jelenlétében és oltalma alatt az ember és polgár következő jogait ismeri el és teszi közzé:
Első cikkely. Az emberek szabadnak, jogilag egyenlőnek születnek, és azok is maradnak. A társadalmi megkülönböztetések csak a közhasznosságon alapulhatnak.
2. Minden politikai egyesülés célja az ember természetes és elévülhetetlen jogainak megőrzése. Ezek a jogok a szabadság, a tulajdon, a biztonság és az elnyomásnak való ellenállás.
3. Minden szuverenitás alapelve lényegileg a nemzettől származik. Semmilyen testület, semmilyen egyén sem gyakorolhat olyan hatalmat, amely nem kifejezetten ebből ered.
4. A szabadság azt jelenti, hogy minden megtehető, ami másnak nem árt: ennélfogva minden ember természetes jogai gyakorlásának csak olyan korlátai vannak, amelyek a társadalom más tagjai számára is biztosítják ugyanezen jogok élvezetét. Ezen korlátokat csak a törvény határozhatja meg.
5. A törvény csak a társadalom számára ártalmas cselekedetek tiltására jogosult. Mindazt, amit a törvény nem tilt, nem lehet megakadályozni, és senkit sem lehet arra kényszeríteni, amit a törvény nem rendel el.
6. A törvény a közakarat kifejeződése. Valamennyi állampolgárnak jogában áll személyesen vagy képviselőin keresztül részt venni a megalkotásában. A törvénynek azonosnak kell lennie mindenki számára, akár védelmez, akár büntet. Minden állampolgár egyenlő a törvény előtt, s ezért képességeiknek megfelelően és kizárólag erényük és tehetségük szerinti megkülönböztetéssel egyformán betölthetnek valamennyi méltóságot, állást és közhivatalt.
7. Mindenkit csak a törvény által előírt és általa meghatározott formák szerint lehet vád alá helyezni, letartóztatni vagy fogságban tartani. Meg kell büntetni azokat, akik önkényes intézkedéseket szorgalmaznak, hoznak, hajtanak vagy hajtatnak végre; de minden állampolgár, akit törvényesen idéznek meg vagy vesznek őrizetbe, azonnali engedelmességgel tartozik, s ellenállás esetén bűnössé válik.
8. A törvény csak kifejezetten és nyilvánvalóan szükséges büntetéseket róhat ki, és mindenkit csak olyan törvény alapján lehet megbüntetni, amelyet a bűncselekmény előtt hoztak, hirdettek ki és legálisan alkalmaztak.
9. Mivel minden embert ártatlannak kell tekinteni, amíg bűnössé nem nyilvánították, ha letartóztatását elkerülhetetlennek ítélik, a törvénynek szigorúan meg kell torolnia minden olyan erőszakosságot, amely nem szükséges az illető személy elfogásához.
10. Senkit sem szabad meggyőződései miatt zaklatni, legyenek ezek akár vallásiak, feltéve, hogy ezek megnyilvánulása nem zavarja a törvényes rendet.
12. A gondolatok és vélemények szabad cseréje az ember egyik legértékesebb joga; tehát minden állampolgár szabadon beszélhet, írhat és nyomtathat, de a törvény által meghatározott esetben felelnie kell e szabadsággal való visszaélésekért.
14. A karhatalom fenntartása és a kormányzat költségei miatt közös adózásra van szükség; amelyből egyenlő módon kell részesednie valamennyi állampolgárnak, képességei lenek megfelelően.
15. A társadalomnak joga van elszámoltatni kormányzata valamennyi köztisztviselőjét.
16. Az olyan társadalmaknak, ahol a jogok garanciáját nem biztosították, a hatalmak szétválasztását pedig nem határozták meg, nincs alkotmányuk.
17. Mivel a tulajdon szent és sérthetetlen jog, senki sem fosztható meg tőle, csak törvényesen megállapított közérdekben, amely ezt nyilvánvalóan szükségessé teszi, és csak igazságos és előzetes kártalanítás esetén.
1791. szeptember 3. Az első modern alkotmány Európában (két rész: Deklaráció + Államszervezet) Alkotmányos monarchia
Vagyoni cenzusos, korlátozott választójog, elektoros választás, képviseleti demokrácia A királyi hatalom alkotmányosan korlátozott (esküt tesz az alkotmányra) TH VH BH Alkotmánymódosítás rugalmatlan alkotmány 1792: szakítás a monarchiával!
18-19. sz. fordulóján Skandináviában két önálló állam: Svédország + Dánia (Norvégia 1387 óta unióban Dániával) 1814-ben a meggyengült Dánia felajánlja Norvégiát Svédországnak Norvégia inkább alkotmányozó nemzetgyűlést tart Eidswoldban Meghívják Keresztély Frigyest királynak (az addigi dán kormányzót)
Nincs preambulum, nincs alapjogi deklaráció (de a végén általános rendelkezésként szerepel néhány klasszikus alkotmányos jog: önkényes letartóztatás tilalma, kisajátításnál kártalanítás) Korlátozott és örökletes monarchia A hatalom a népet illeti (képviselőkön keresztül gyakorolja) Vallásgyakorlás a keresztény felekezetekre nézve szabad, az evangélikus egyház kiemelt státuszú
Storting: Közvetlenül, három évre választott parl. Megalakulása után saját tagjainak negyedéből Lagtinget választ (a többi képviselő pedig megalakítja az Odelstinget) A királynak felfüggesztő vétójoga van A Lagting a LB tagjaival alkalmilag állambíróságot alkot (miniszterek, bírák, parlamenti képviselők jogi felelősségre vonása)
VH: Király, de esküt tesz az alkotmányra, törvényekre Miniszterekkel kormányoz (ellenjegyzés) Örökletes és személyes privilégiumokat nem adhat Az alkotmány megváltozatása: Storting: egyszerű többség, majd a következő parlamentben 2/3
Svédország katonai erővel mégis eléri az uniót (1905-ig tart), de elfogadta a norvég alkotmányt a népszuverenitás alapján meghatározott alkotmányos, korlátozott monarchia klasszikus és korai példája (az 1791-es francia alkotmány a minta), s ilyenként egyedül élte túl az 1814-1815-től kezdődő európai visszarendeződést
1556: A németalföldi Tizenhét Tartomány II. Fülöp spanyol királyé (konfliktusok) 1579: a déli tartományok kifejezik hűségüket a spanyol koronának, az északiak azonban rövidesen (1581) elszakadnak (Utrechti Unió) 1815: Bécsi Kongresszus újra egyesíti őket (konfliktusok) 1830: Belgium a francia júliusi forradalom hatására (fr. segítséggel) kivívja függetlenségét, a trónra Lipót szász-koburgi fejedelmet hívják meg
Népszuverenitás, alkotmányon nyugvó uralkodói hatalom TH: két népképviseleti kamara Feloszlatási és elnapolási jog, de nincs vétójog VH: miniszterek útján (ellenjegyzés) Jogi felelősség BH: független, élethossziglan kinevezett bírák
1789-es deklarációt követi (de érződik az amerikai minta is) Nincs államvallás, oktatási szabadság, tilos az iskolák külső befolyásolása, polgári házasság Rugalmatlan: mindkét ház elfogadja a módosítást, majd feloszlanak, s az újonnan megválasztott két kamarának 2/3-os többséggel kell újra elfogadnia Közvetíti a kontinensre a Angliában korábban kifejlődött alkotmányos monarchiát 1994-ig hatályos (5-ször módosították, ebből három 1921-ben történt, a választójogot 1893-ban terjesztették ki)