12. Erdélyi Tudományos Diákköri Konferencia Kolozsvár, 2009. május 15-17 Parmenidész ontológiája Témavezető tanár: Drs. Balogh Brigitta Szerző: Borbáth Balázs-József I. évfolyam Filozófia szak Partiumi Keresztény Egyetem Nagyvárad 2009
A kezdeti, vagyis az antik filozófusok érdekeltek voltak olyan kérdésekben, melyek kapcsolatban álltak a világ eredetével, működésével. Hogyan alakult ki a világ, melyik volt az első őselem, milyen a világnak a szerkezete, mi tartja fenn. A vallások ezekre a kérdésekre választ adtak ugyan, de nem magyarázták meg ezeket, hanem egyszerűen csak kijelentéseket tettek. Azok, akik valamilyen egyértelmű és ésszerű magyarázatot akartak adni, azok filozófusok voltak. De a filozófia sem tudta kizárni a transzcendentális erőket, mert ezek befolyása egyértelműen megmutatkozott olyan jelenségekben, melyek nem az ember közbenjárásától függnek (pl. időjárás). Tanulmányozni kezdték a természetet, hogy felderítsék az okokat, melyek beindítják a természeti folyamatokat. Tehát az első filozófusok természetkutatók voltak. Feltételezték, hogy minden folyamat mögött egy egységes, változatlan anyagi létező áll. Ez a feltételezés abból indul ki, hogy ha a dolgok között kölcsönhatás van (márpedig van), akkor már csak meg kell keresni a kiindulópontot, mely minden folyamat alapját képezi. A filozófusok egy alapelemet, egy ősanyagot kutattak, mely minden dolognak és folyamatnak általános oka. Mivel a természet megfigyelésére és vizsgálódására használt eszközök kezdetlegesek voltak, ezért egymástól eltérő eredményekre jutottak. Különböző nézetek alakultak ki 1, de ezeket még nem lehet filozófiának nevezni. Ezek a nézetek túllépték ugyan a vallások fiktív, mitologikus felfogását, de szubjektívak voltak, inkább véleményeket tartalmaztak, mint tudományos megállapításokat. Mindezt azért tartottam fontosnak megemlíteni a dolgozatomban, hogy érzékeltessem, hogy hogyan alakult át a vélekedés filozófiai szintű közléssé. Parmenidész főleg Hérakleitosz véleményére válaszol, aki szerint a lét egyenlő a nemléttel. A természetről címet viselő filozófiai művében minden létező dolog egységes forrásának magát a létet választotta és így megalapította az ontológiát, a filozófiának azt az ágazatát, amely a magábanvaló létre, az önmagával azonos lényegre, valamint a magábanvaló lét és a gondolkodás viszonyára vonatkozó kérdésekkel foglalkozik. Ellentétben elődeivel, Parmenidész két kontradiktórikus kijelentés szembeállításából vezette le filozófiai mondanivalóját, azt állította, hogy a létező nem lehet nemlétező. Ebből az egyszerű megállapításból az következik, hogy nem volt keletkezés, mert a létező nem jöhetett létre a nemlétezőből. Márpedig ha valami keletkezik, akkor szükségszerű, hogy előtte ne legyen. De ez nem állapítható meg, mert a létező tulajdonsága, hogy (feltételezett keletkezése előtt is) van. Tehát filozófiája már nem azt a kérdést teszi fel, hogy Miből lett a világ?, hanem hogy Mit gondolunk akkor, amikor a valóság létrejöttéről beszélünk?. Tagadja a keletkezést, pusztulást, a mozgást és a változást. Erre utalnak a következő töredékek: mert azonos a gondolkozás és a létezés, tehát csak azt tudjuk elgondolni, ami létezik. Ugyanezt emeli ki a következő töredék: Nem engedhetem meg azt sem, hogy mondd vagy gondold, hogy a nemlétezőből lett. Mert nem kimondható és nem is gondolható az, hogy a létező nemlétező >lett< 1 Főleg a milétoszi filozófusok körében: Thalész szerint a víz, Anaximandrosz szerint az apeiron (meghatároztlan), Anaximenész szerint a levegő volt az őselem 2
volna. A gondolkodás abszurditására teszi a hangsúlyt. Arra szólít fel, hogy ne érzékszerveinkre hallgassunk, hanem a gondolkozásunkra az igazság megismerése érdekében: Ne kényszerítsen téged a sokat tapasztalt megszokás erre az útra, gondolkodással döntsd el a cáfolatot, amit ajánlottam. Tanításai erőteljesen racionálisak. Ezeket a tanításokat kívánom bővebben rekonstruálni dolgozatomban. A mű már csak azért is számít tudományos értekezésnek, mert logikailag meg van indokolva. A természetről egy hexameterben 2 íródott tanköltemény. Parmenidész megpróbálta rendkívül bonyolult filozófiai tanítását versformában kifejezni, de észrevehető erőltetett és zavaros kifejezésmódjából, hogy nem volt egy tehetséges költő. Tanulmányának interpretációját még jobban megenehezíti az, hogy hiányos töredékekben maradt fenn. A költemény lényegesen három részre oszlik: 1. prooimion vagyis bekezdés 2. az igazság 3. a halandók vélekedései. 1. Prooimion Homérosz és Hésziodosz nyomdokain haladva, a tőlük átvett stílusjegyekkel mitologikus színezetet és allegorikus jelleget akart adni filozófiai tanulmányának. A mitológiai művek sajátossága, hogy az emberek és a transzcendentális erők találkozására helyezik a hangsúlyt, és ezt mesébe illő motívumokkal mutatják. Homérosz és Hésziodosz műveiben a kapcsolat mindig az istenek kezdeményezésével jön létre. Ez a kapcsolat abban nyilvánul meg, hogy az istenek hasznos tanácsokat és titkokat osztanak meg az emberekkel. A prooimion teljes egészében fennmaradt, talán azért, mert Arisztotelész és Platón (akik a teljes tankölteményt ismerték) ezt találták a tanköltemény legérdekesebb részének, ezáltal az utókor jobban ügyelt erre, mint a költemény többi részeire. A prooimion egy mitologikus történetet szemléltet, melyben Parmenidész egyes szám, első személyben elmeséli, hogyan utazott el egy istennőhöz, akitől felvilágosítást kapott a létre vonatkozóan. A prooimion tele van allegorikus elemekkel. Parmenidész egy kocsin utazik, melyet a vágy kancái vezetnek; az a vágya, hogy megismerje az igazságot. Az utat leányok mutatják, akik a gondolatmenetet jelképezik. Az a hely is jelképes, ahova a filozófus megérkezik. Az Éj és Nappal ösvényeinek kapujához érkezik, mely az ellentétek találkozását és egyesülését jelképezi; ugyanakkor a harmoniát és a mindenséget is jelképezik. Már csak a helyszínnel is érzékeltetni akarja, hogy a létező, melyről tankölteménye szól, egy olyan általános fogalom, mely az egymással ellentétes dolgokban is felfedezhető. Az Éj és Nappal motívuma visszatér a harmadik részben, A 2 hexameter: verssorok hat verslábból felépülő szerkezete, melynek szigorú törvénye, hogy az utolsó két versláb daktilus és spondeus időmértékű kell legyen 3
halandók vélekedéseiben. Útja során akadályba ütközik. Ezt az akadályt Diké, az igazságosság istennője képviseli, aki az igazság kapuját őrzi. Dikét szép szavakkal a kisérőlányok meggyőzik, hogy engedje be az utazót. Így Parmenidész az istennő színe elé kerülhet. Az istennőről nincs semmilyen adat a költeményben, sem neve, sem tulajdonságai nincsenek megemlítve. De ki lehet találni, hogy melyik istennőről van szó. Tulajdonképpen a metaforikus elemekkel dúsított utazás egy gondolkodási folyamatot szimbolizál. Egy olyan gondlkodási folyamatot, melyben a költőfilozófus az egész életében megszerzett tapasztalatainak darabkáit próbálja egy rendszerbe egyesíteni. Tehát meg akarja találni az összefüggést a tapasztalatai között. Ennek a legnehezebb része a tapasztalatok felidézése, vagyis az emlékezés. Erre egy isteni segítségre van szüksége, és ezt a segítséget Mnémé, az emlékezet istennője képviseli burkoltan. A költemény további részében ez az istennő beszél egyes szám első személyben. Kiderül beszédéből, hogy el fogja magyarázni a jólkerekített igazság rendületlen szívét és a halandók vélekedéseit, melyekben nincs igaz bizonyosság. Tehát a halandók vélekedései (doxai) nem egyenlők az igazsággal; a vélekedések többfélék lehetnek, az igazság csak egy. Az istennő mind a kettőt ismertetni akarja. Az, hogy Parmenidésznek egy istennő számol be az igazságról, azt jelképezi, hogy olyan igazságról szól, mely közönséges gondolkodás útján (mely a halandókra jellemző) meg nem közelíthető. Arisztotelész félreértelmezte az istennő bevezető beszédét a megismerésre vonatkozóan, úgy vélte, hogy Parmenidész a költemény egyik részében tagadja a mozgást, a másik részében az univerzumot sokféleségében és változásában írja le, ezzel elismeri, hogy van mozgás és változás. Igazság szerint itt egy spekulatív probléma van, mely arról szól, hogy a logikai gondolat igazsága elválaszthatatlan a tapasztalattól és annak valószínűségétől. 2. Az igazság A második részben az istennő tudatja a költővel, hogy az igazság megismerésének kétféle módja van, melyek egymással kontradiktóriusak. Az egyik, hogy (az) van és hogy lehetetlen számára nem lenni; a másik, hogy (az) nincs, és szükségszerű számára nem lenni. Mivel ezek a kijelentések egymásnak ellentmondók (logikailag kizárják egymást), ezért csak az egyiket lehet követni. A második ( nincs ) rögtön kizáródik a kutatásból, mivel a nemlétező megismerhetetlen. Csak a van útját lehet követni. Ez a létige, hogy van (εστιν), többféle jelentőséggel bír, tehát fontos, hogy hogyan értelmezzük. Egzisztenciális és predikatív értelmezése lehetséges ebben a költeményben. Egzisztenciális: x van, azaz létezik; predikatív: x van P(-ként), azaz x-nek megvan az a tulajdonsága, hogy P. Az olyan állítások értelmetlenek, melyek a nemlétezőre vonatkoznak. Például azt állítom, hogy kentaurok nem léteznek. Ha egyetértünk azzal a kijelentéssel, hogy a nemlétező nem létezik, akkor 4
ez a példa nem igaz, mivel a kutatás tárgyáról (a kentaurokról) állítottam valamit és mivel arról, ami nem létezik, nem állíthatunk semmit. Bármiről, ha azt állítom, hogy nem létezik, logikailag helytelen. Bármi, amit megfogalmazunk ( ami a kimondás és az elgondolás (számára) létezik ) annak lennie kell. Ezt úgy tudjuk megérteni, hogy bárminek, amit csak elgondolunk, megfelel valami a valóságban (megtalálható annak az elgondolásnak a lényege a valóságban). Egy harmadik utat is megemlít az istennő, melyen a halandók összekeverik létet a nemléttel. A halandók azt állítják, hogy van is meg nincs is. Az istennő óva inti a költőt ettől a tévelygéstől, tanácstalanságtól, szigorúbban meghatározva a kutatás határait. A süket és vak, elkábult, különbséget tenni nem képes népség az érzékszerveire hagyatkozó halandókra utal. Az istennő teljesen kizárja a tapasztalati kutatást, és csupán racionális vizsgálódásra utasít a létező megismeréséhez ( ésszel ítéld meg a sokat vitatott cáfolatot, az általam mondottakat ). Az történik tulajdonképpen, hogy az istennő kiküszöböli az ellentéteket, hogy biztosítsa az ellentmondás-mentességet. A harmadik út kutatása helytelen, mivel az egymással kontradiktórikus állítások között ki van zárva a harmadik lehetőség. Mivel a kutatás csak egy útra redukálódott, megállapítaható, hogy ez egy monista filozófia. 2.1. A létező tulajdonságai A következőkben a létező (a van ) tulajdonságai kerülnek említésre, melyek a következők: nem-született és pusztulhatatlan, egy és folytonos, változatlan, tökéletes. 2.1.1. Ez a legterjedelmesebb töredék a költeményből, 21 soros, és itt már az első tulajdonság (nem-született és pusztulhatatlan) szemléltetésével bonyolultabb logikai érvekkel találkozunk, mint az előzőekben. Először a létezők keletkezését mutatja be. Érveket sorakoztat fel a keletkezés lehetetlensége mellett. Ami van, az mindig volt, mivel a keletkezését lehetetlen kinyomozni. Nem keletkezhet a nemlétezőből, mivelhogy az nem létezik. Mivel nem keletkezhet, nem is pusztulhat. Egy és folytonos, mert mindent magába foglal. Változatlan, ami van az önmagával azonos, nem különbözhet önmagától; nem lehetséges mozgás. Tökéletes itt a létezőt egy jólkerekített gömbhöz hasonlítja. 3. A halandók vélekedései A harmadik, és utolsó, részben A halandók vélekedéseit ismerteti. A halandók vélekedéseit csalárdnak tartja. Ebben a részben dualista nézeteket fogalmaz meg. (Feltételezem, hogy ez egy válasz Hérakleitosz filozófiájára.) A halandók szerint minden dolog a fény és az éjszaka jegyeit viseli magán. A Fény és Éjszaka olyan kontradiktórikus állítások, mint a lát és a nemlét. Ez a rész 5
magában foglal egy Kozmológiát is (kozmológia = rendezett világról való értelmes beszéd). Említésre méltó, hogy a Holdról azt mondja, hogy Éjjel világító, Föld körül bolygó kölcsönzött fény. Az embriológiáról is maradt egy kis töredéke: Jobbra a fiúkat, balra a lányokat. Ez a részlet tulajdonítható egy Alkmaión nevű krotóni orvos befolyásának is, aki az ellentétek egészséges elhatárolásáról, és kapcsolatáról írt megjegyzéseket: Minden ellentétnek megvan a maga egyenjogúsága, valamelyikük egyeduralma pedig betegséget idézhet elő: bármelyikük egyeduralma ugyanis pusztító hatással van. Az egészséget pedig a milyenségek arányos keverékének tartja. A halandók vélekedéseiről azt tartja Parmenidész, hogy a halandók gondolkodását az emberi testben jelenlevő fény és éjszaka működése határozza meg; ezért a halandók gondolatai elkülönülnek világos és nehezen érthető, súlyos gondolatokra. Véleményem szerint Parmenidész egy megcáfolhatatlan, szilárd filzófiai elméletet alakított ki olyan kontradiktórikus állításokkal, mint létezik, nem létezik, és természetesnek találom, hogy ki kell zárni az egyiket, méghozzá azt, ami valami létét tagadja. Így azt kapjuk meg, hogy létezik. Ezt az általános fogalmat kapcsolta össze az emberi lét legfőbb erényével. Mindezzel arra utal, hogy a lét csak gondolkodás útján felfogható. Nem tudunk olyat kigondolni, ami ne lenne, mert aki gondolkodik, az fogalmakban gondolkodik. Fogalmi gondolkodás az, hogy olyasmit gondolok el, hogy annak megfelel valami a valóságban. Hiába próbálunk kigondolni olyat, ami nem létezik, ez egyszerüen lehetetlen. 6
Bibliográfia [1] G. S. Kirk, J. E. Raven, M. Schofield: A preszókratikus filozófusok Atlantisz Könyvkiadó, Budapest, 1998 [2] Filozófia tankönyv a XII. osztály számára, Románia 7