Megnevezés előirányzat módosított

Hasonló dokumentumok
Az Önkormányzat évi egyéb működési kiadásai

AZ ÖNKORMÁNYZAT ÉVI MŰKÖDÉSI KIADÁSAI ÉS TARTALÉKAI FELADATONKÉNT

Az Önkormányzat évi egyéb működési kiadásai

AZ ÖNKORMÁNYZAT ÉVI MŰKÖDÉSI KIADÁSAI ÉS TARTALÉKAI FELADATONKÉNT

AZ ÖNKORMÁNYZAT ÉVI KIADÁSAINAK

Az Önkormányzat évi egyéb mőködési kiadásai

AZ ÖNKORMÁNYZAT ÉVI KIADÁSAI FELADATONKÉNT

Funkciók összesen. 5. táblázat. AZ ÖNKORMÁNYZAT ÉVI KIADÁSAINAK I-VI. havi teljesítése. ezer Ft-ban

AZ ÖNKORMÁNYZAT ÉVI KIADÁSAINAK

AZ ÖNKORMÁNYZAT ÉVI KIADÁSAI FELADATONKÉNT

A POLGÁRMESTERI HIVATAL ÉVI KIADÁSAINAK

Feladat Előirányzat I-XII. havi teljesítés Megjegyzés 1 Organ-P. Megnevezés Eredeti Módosított összege %-a (előirányzat változások) kódja

2014. I féléves korrekció feladatonként

2014. III. negyedéves korrekció ezer Ft-ban A B C D E F G H I J K L

Az Európai Unió támogatásával megvalósuló feladatok

Feladatok megnevezése

2013. III. negyedéves korrekció feladatonként ezer Ft-ban A B C D E F G H I J K L

Feladatok megnevezése

2013. I. féléves korrekció feladatonként ezer Ft-ban A B C D E F G H I J K L

Előterjesztés 5/a. melléklete

Az Európai Unió támogatásával megvalósuló feladatok

8/2015. Ök. rendelet 5/a. melléklete

Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzatának évi bevételei. B e v é t e l i j o g c í m év év 2 3 4=

ezer forintban Módosított előirányzat évi előirányzat évi előirányzat Feladatok megnevezése

Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzatának évi bevételei

Feladatok megnevezése

Orosháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 36/2012. (XII.21.) önkormányzati rendelete

ezer forintban Módosított előirányzat évi előirányzat évi előirányzat Feladatok megnevezése

Az önkormányzat központi kezelésű feladatainak évi kiadásai

2015. I. féléves korrekció

A jegyzőre átruházott hatásköröket a rendelet 8. melléklete tartalmazza. Az R. e rendelet 1. melléklete szerinti 8. melléklettel egészül ki.

Budapest XII. kerület Hegyvidéki Önkormányzat Kommunikációs, pénzügyi, szakértői és egyéb kiadásainak évi tervezett előirányzatai

ezer forintban Módosított előirányzat évi előirányzat évi előirányzat Feladatok megnevezése

A jegyzőre átruházott hatásköröket a rendelet 8. melléklete tartalmazza. Az R. e rendelet 1. melléklete szerinti 8. melléklettel egészül ki.

A jegyzőre átruházott hatásköröket a rendelet 8. melléklete tartalmazza. Az R. e rendelet 1. melléklete szerinti 8. melléklettel egészül ki.

Az önkormányzat által ellátandó és önként vállalt feladatok jegyzéke ÖNKÉNT VÁLLALT

1. BEVÉTELI ÖSSZESÍTŐ ÉV

Zalaapáti Község Önkormányzatának évi költségvetése Üdülőhelyi feladatok támogatása

Vác Város Önkormányzat évi költségvetése

POLGÁRMESTERI HIVATALI KÖTELEZŐ FELADATOK ÖSSZESEN

Budapest XII. kerület Hegyvidéki Önkormányzat Kommunikációs, pénzügyi, szakértıi és egyéb kiadásainak évi tervezett elıirányzatai

Kivonat. Demecser Város Önkormányzata Képviselő-testületének március 7-én megtartott nyilvános ülésének jegyzőkönyvéből.

Javasolt Megnevezés Mód. EI Módosítás II. Mód. EI

2013. évi költségvetés bevételeinek módosítása szakfeladatonként Önkormányzat (e Ft-ban) Bevételek. 1. Normatív támogatások

Salomvár Község Önkormányzatának évi módosított költségvetés-tervezete

2014. IV. negyedéves korrekció feladatonként

Az önkormányzat jelzőszámai, az alaptevékenységek kormányzati funkció szerinti megjelölése, fizetési számlák

N A G Y K Ö Z S É G Ö N K O R M Á N Y Z A T Á N A K P O L G Á R M E S T E R É T Ő L

MEZŐKÖVESD VÁROS KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK M U N K A T E R V E ÉV

Pátka Község Önkormányzat 8092 Pátka, Vak Bottyán tér 4. Tel: (22) ; fax: (22)

Pátka Község Önkormányzat 8092 Pátka, Vak Bottyán tér 4. Tel: (22) ; fax: (22)

1.melléklet az /2018.( )önkormányzati rendelethez Káptalantóti Község Önkormányzata évi költségvetés összevont mérlege

(2) Az önkormányzat alaptevékenységének szakfeladatszám szerinti besorolását a 3. függelék tartalmazza.

CSANÁDPALOTA VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 4/2016.(II.29.) önkormányzati rendelete

Előirányzat. 1. Szabályozott bevételek. 2. Polgármesteri Hivatal saját bevételei:

város-, községgazdálkodási m.n.s. szolgáltatások központi költségvetési befizetések aktív korúak ellátása

Az alaptevékenységek körére vonatkozó melléklet. Az alaptevékenység

2.. Ez a rendelet a április 18.-án lép hatályba és az azt követő napon hatályát veszti.

CSANÁDPALOTA VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT ÉS KÖLTSÉGVETÉSI SZERVEI ÉVI ÖSSZESÍTETT BEVÉTELEI

2010.évi bevételi előirányzatok

Bevételek forrásonkénti ill. működési és felhalmozási cél szerinti részletezése a költségvetési rendelet 4. -ához. Előirányzat Bevételi jogcímek

Az Európai Unió támogatásával megvalósuló feladatok

A évi költségvetés módosítása

Budafok - Tétény Budapest XXII. kerület Önkormányzatának évi tervezett bevételei

CÍM ÉS ALCÍMREND. 1. melléklet a../2015. (...) önkormányzati rendelethez

Készült Polgárdi Város Képviselő-testületének május 30. napján tartott testületi ülésének jegyzőkönyvéből.

Önkormányzati szintű bevételek évi

TABDI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 4/2013. (V.2.) önkormányzati rendelete. Tabdi község önkormányzata évi zárszámadásáról

5. Az Év Tűzoltója kitüntető cím adományozása Előterjesztő: dr. Őri László alpolgármester. Előadó: Vetusinszki Balázs t.alezredes kirendeltségvezető

Budapest XII. kerület Hegyvidéki Önkormányzat Polgármesteri Hivatala évi mőködési kiadási elıirányzatai kiemelt feladatonként

A rendelet 9. -a a következő szövegrésszel egészül ki: A képviselő-testület tagjainak névsorát az 1. melléklet tartalmazza.

A ÉVI BERUHÁZÁSI ELŐIRÁNYZATOK

11/2016. Ök. rendelet 5/c. melléklete. ezer forintban évi előirányzat. Módosított előirányzat évi előirányzat. Feladatok megnevezése

1. (1) Az 1/2014.(II.19.) önkormányzati rendelet (a továbbiakban: Rendelet) 2. (1) és (4) bekezdéseinek helyébe az alábbi rendelkezések lépnek:

1/2006. (I.20.) Budapest Józsefváros Önkormányzati rendelet. a évi költségvetésről és végrehajtási szabályairól szóló

TISZAALPÁR NAGYKÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. 11/2014.(VI.25.) sz. önkormányzati rendelete

Budafok - Tétény Budapest XXII. kerületi Önkormányzatának évi tervezett bevételek I. féléves teljesítése

Az önkormányzat évi kiadások módosított előirányzata eft-ban eft fő össz.eft

3. melléklet. ezer Ft-ban. Ebbıl. Speciális támogatás/átadott pénzeszköz. Ellátottak pénzbeni juttatása

Bevételek. Eredeti ei Önkormányzatok, valamint többcélú kistérségi társulások elszámolásai. Sajátos bevételek. Normatíva

I. Tájékoztató a költségvetési rendelet közgyűlési döntést nem igénylő módosításairól

Görcsönydoboka Község Önkormányzat 2018.évi költségvetésének bevételei és kiadásai kormányzati funkciók szerinti bontásban

3. melléklet. ezer Ft-ban. Ebbıl. Speciális támogatás/átadott pénzeszköz. Ellátottak pénzbeni juttatása

ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐ-TESTÜLET május 17-i ülésére

POLGÁRMESTERI HIVATAL ALAPÍTÓ OKIRATA

E L Ő T E R J E S Z T É S

1/ / /4. 6./5. bizottság Mezőgazdaság, vadgazdálkodás, erdőgazdálkodás

(4) Felsőlajos Község Önkormányzata Képviselő-testületének a évi költségvetésről

MEZŐKÖVESD VÁROS KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK M U N K A T E R V E ÉV

1. A Rendelet 1. számú melléklete helyébe a jelen rendelet 1. számú melléklete lép.

LAKITELEK KÉPVISELŐTESTÜLETE

2017. évben kiutalt támogatások 5 MFt felett. 2016/2017-es bajnoki évadra működési támogatás Kaposvár Ft

SIMONTORNYA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA ÁLTAL ELLÁTOTT KÖTELEZŐ ÉS ÖNKÉNT VÁLLALT FELADATOK. 1. Idegenforgalom és nemzetközi kapcsolatok

Bevételek Összeg (Ft) Kiadások Összeg (Ft) Mód. ei

CÍMREND A B C 1 CÍM ALCÍM SZAKFELADAT 2 1. Polgármesteri Hivatal Víztermelés, -kezelés, -ellátás 4 1.2

Pölöske Község Önkormányzat Képviselő-testületének

Kardoskút Község Önkormányzata Képviselő-testülete Polgármesteri Hivatala alapító okirata

Megnevezés Eredeti előirányzat Módosított előirányzat

Dorog Város Önkormányzat évi költségvetésének I. félévi módosítása

TISZADOB NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 13/2012. (VIII. 31.) önkormányzati rendelete

Átírás:

6. melléklet Az Önkormányzat 204. évi költségvetéséről szóló 5/204. (III. 0.) rendeletet módosító önkormányzati rendelethez (Az 5/204. (III. 0.) önkormányzati rendelet 3/b. melléklete) AZ ÖNKORMÁNYZAT 204. ÉVI KIADÁSAI FELADATONKÉNT 2 Funkciók összesen 3 Városüzemeltetés 5 446 260 599 588 6 045 848 4 Környezetvédelem 47 53 0 47 53 5 Vagyongazdálkodás 5 35 730 000 5 36 730 6 Egészségügy 58 092 0 58 092 7 Szociális 8 Oktatás 9 Kulturális és idegenforgalmi feladatok 4 680 40 2 52 4 682 93 05 083-0 78 94 365 2 53 922-500 2 52 422 0 Sport 09 694 26 09 90 Központilag kezelt feladatok 2 Tartalékok 3 Adósságszolgálat 2 039 75-648 339 390 836 466 699-375 854 90 845 423 65-000 422 65 4 Miskolc Térségi Konzorcium működéséhez kapcsolódó kiadások 576 06 0 576 06 5 ÖNKORMÁNYZAT MŰKÖDÉS ÖSSZESEN 6 FELUJITÁS ÖSSZESEN 7 BERUHÁZÁS ÖSSZESEN 8 ÖNKORMÁNYZAT MINDÖSSZESEN Ebből: 9 - Kötelezően ellátandó feladatok 20 - Önként vállalt feladatok 23 432 236-434 095 22 998 4 484 235 484 235 26 820 983 28 24 27 039 97 50 737 454-25 88 50 52 573 48 46 288-29 28 48 97 007 2 32 66 3 400 2 324 566

AZ ÖNKORMÁNYZAT 204. ÉVI KIADÁSAI FELADATONKÉNT 2 Városüzemeltetés 22 Kötelezően ellátandó feladatok: 000-23 00454 Városüzemeltetési feladatok 24 Társaságok támogatása 25 - Miskolci Városgazda Nonprofit Kft. támogatása: 26 004055 27 004069 - Állategészségügyi telep üzemeltetése 28 00407 - Start közmunka program önrésze 29 004053 - Önkormányzati közfoglalkoztatás önrésze 30 004052 - Városgazda Nonprofit Kft. működési támogatás 3 004059 - Borsodi Kéményseprő Szolgáltató Kft. működési támogatás 32 004050 - MVK Zrt. működési támogatás (önkormányzati) 33 004064 - MVK Zrt. működési támogatás (állami) 34 004067 - MIVÍZ Kft. települési folyékony hulladék elszállításához kapcsolódó támogatás 36 004075 - MIVÍZ Kft. támogatása (lakossági ivóvíz- és csatorna szolgáltatás állami támogatása) 37 004073 Start közmunkaprogram önrésze (Miskolc Kistérség Többcélú Társulása) 38 0400 Főépítészi, településrendezési feladatok 39 04008 2 459 804 38 867 2 84 67 - Miskolci Állatkert és Kulturpark működési támogatás 5 62 5 62 53 000 53 000 56 200 56 200 245 000 245 000 465 830 465 830 45 000 45 000 700 000 52 000 852 000 350 000 65 72 45 72 60 000 60 000 2 680 2 680 3 677 3 677 7 452 7 452 Gispán térinformatikai portál üzemeltetése 2 500 2 500 40 04009 Földhivatallal történő kapcsolattartás 200 200 4 04006 Településrendezési tervek készítése 4 000 4 000 42 Kötelezően ellátandó feladatok összesen 4 999 955 599 588 5 599 543 43 Önként vállalt feladatok: 44 000- Városüzemeltetési feladatok 00454 45 Társaságok támogatása 46 - Miskolci Városgazda Nonprofit Kft. támogatása: 47 00435 - Választókerületi feladatok 48 004076 - Selyemréti Strandfürdő működési támogatás 49 004077 - Tapolcai Strandfürdő úszómedence, kiszolgáló létesítmények működési támogatása 50 04005 Főépítészi, településrendezési feladatok 5 04007 Miskolc Megyei Jogú Város IVS teljes körű felülvizsgálata, Integrált Településfejlesztési Stratégia és Településfejlesztési Koncepció készítése a 204-2020-as programozási időszakra vonatkozóan (ÉMOP pályázat) 52 04003 Közlekedési koncepció 53 04004 Bluegreen projekt (Hálózati partnerségi program és projekttervezési és irányítási kapacitások fejlesztések) - HU-SK pályázat 54 00504 IVS társadalmasítási feladataihoz kapcsolódó kiadás 55 00505 Szociális célú városrehabilitáció (ÉMOP pályázat) 58 67 58 67 62 694 62 694 65 000 65 000 35 000 35 000 8 653 8 653 37 784 37 784 3 095 3 095 7 202 7 202 7 620 7 620 40 640 40 640 56 Önként vállalt feladatok összesen 446 305 0 446 305 57 Városüzemeltetés mindösszesen 5 446 260 599 588 6 045 848

AZ ÖNKORMÁNYZAT 204. ÉVI KIADÁSAI FELADATONKÉNT 58 Környezetvédelem 59 Kötelezően ellátandó feladatok: 60 020202 Levegőtisztaságvédelem 750 750 6 0202006 Hulladékgazdálkodás 3 300 3 300 62 0202007 Tudatformálás 5 658 5 658 63 02020 Épített és természeti környezet védelme 5 65 5 65 64 0202003 Helyi Környezetvédelmi Alap Cél 0 833 0 833 65 0202009 Zaj, rezgésvédelem 000 000 66 Kötelezően ellátandó feladatok összesen 28 92 0 28 92 67 Önként vállalt feladatok: 68 0202008 Energiagazdálkodás 852 852 69 020209 Green City programmal kapcsolatos feladatok 8 600 8 600 70 0202004 ICLEI tagdíj 270 270 7 72 0202032 Zöldebb Városokért Nonprofit Kft. (Green City mozgalom): - Városháztér fái körül fenntartható, dekoratív rendezés 905 905 73 0202033 - Miskolci Zöld Könyv 3 80 3 80 74 0202026 SHIFT projekt 293 293 75 0202028 Sustainable Timber Action in Europa projekt 2 59 2 59 76 Önként vállalt feladatok összesen 9 32 0 9 32 77 Környezetvédelem mindösszesen 47 53 0 47 53

AZ ÖNKORMÁNYZAT 204. ÉVI KIADÁSAI FELADATONKÉNT 78 Vagyongazdálkodás 79 Kötelezően ellátandó feladatok: 80 0304003 Különféle kártalanítások 8 MIK Zrt-hez kapcsolódó kiadások: 82 030503 - Bérleményszolgáltatás kiadásai 83 030507 - Kötvény fedezetét szolgáló ingatlanértékesítési kiadás 84 0305006 - Lakásalap kiadásai 85 0305007 - Kötvényes Lakásalap kiadásai 86 030505 - Ingatlanértékesítés kiadásai 87 0305002 - Bérleményszolgáltatással kapcsolatos befizetendő ÁFA 88 0305008 ÁFA kiadás (önkormányzati) 89 0304004 Kártalanításhoz, kisajátításhoz kapcsolódó értékbecslések díja 90 030508 Szociális bérlakásokkal összefüggő követelésvásárláshoz kapcsolódó egyéb kiadások 54 43 54 43 92 794 92 794 524 800 524 800 43 040 43 040 308 28 308 28 3 827 3 827 475 344 475 344 844 489 844 489 2 92 2 92 5 000 5 000 9 Kötelezően ellátandó feladatok összesen 5 32 837 0 5 32 837 92 Önként vállalt feladatok: 93 030509 Önkormányzati vagyon biztosításával kapcsolatos kiadások 353 353 94 0304002 Ingatlanok hasznosításához kapcsolódó felmérés kiadásai 2 540 2 540 95 0305020 Egyéb vagyongazdálkodással kapcsolatos költségek 000 000 96 Önként vállalt feladatok összesen 97 Vagyongazdálkodás mindösszesen 2 893 000 3 893 5 35 730 000 5 36 730

AZ ÖNKORMÁNYZAT 204. ÉVI KIADÁSAI FELADATONKÉNT 98 Egészségügy 99 Kötelezően ellátandó feladatok: 00 040600 Egészségügyi alapellátás működtetése 0 04060 Foglalkozás egészségügyi szolgáltatás 02 0406009 Orvosi ügyelet ellátása 4 252 4 252 23 600 23 600 6 09 6 09 03 Kötelezően ellátandó feladatok összesen 43 943 0 43 943 04 Önként vállalt feladatok: 05 0406002 Drogambulancia működtetés támogatás (Drogambulancia Alapítvány) 06 0406005 Lelkisegély Szolgálat támogatása (Miskolci Lelkisegély Telefonszolgálatért Alapítvány) 07 040602 Méhnyakrák elleni védőoltás (3-4. éves leányok részére) 500 500 500 500 49 49 08 Önként vállalt feladatok összesen 4 49 0 4 49 09 Egészségügy mindösszesen 58 092 0 58 092

AZ ÖNKORMÁNYZAT 204. ÉVI KIADÁSAI FELADATONKÉNT 0 Szociális Kötelezően ellátandó feladatok: 2 Jövedelempótló juttatások: 3 0505006- - Rendszeres szociális segély 0505007 4 0505009 - Foglalkoztatást helyettesítő támogatás 5 Lakhatást elősegítő támogatások: 6 0505050 - Adósságcsökkentési támogatás 55 000 55 000 7 0505052 - Normatív alapú lakásfenntartási támogatás 260 57 260 57 8 0505056 - Adósságkezelési szolgáltatáshoz kapcsolódó lakásfenntartási támogatás 6 350 6 350 9 0505057 - "Sikeres Magyarországért" Panel Plusz hitelprogram 682 682 20 Krízis helyzetben lévők számára nyújtott támogatások: 2 0505205 - Önkormányzati segélyek 22 Gyermekneveléshez, tanulás elősegítéséhez nyújtott támogatások: 23 050607 - Kiegészítő gyermekvédelmi támogatás 24 0506 - Óvodáztatási támogatás 25 050500 - Rendszeres gyermekvédelmi kedvezményhez kapcsolódó pénzbeli támogatás Erzsébet utalványként adott természetbeni ellátás tám. 26 Egészségi állapot megőrzéséhez és helyreállításához kapcsolódó kiadások csökkentéséhez nyújtott támogatások: 27 050650 - Közgyógyellátás 28 Hajléktalan ellátást biztosító szervezetek támogatása: 29 0506252 - Minorita Rend támogatása (szegénykonyha) 30 0506254 - Hajléktalanok ellátását biztosító szervezetek támogatása 3 Egyéb szociális feladatok: 32 0506402 - Közköltséges temetés 4 066 4 066 33 0506439 - Kedvezményes bölcsődei intézményi étkeztetés 34 0505300 - Segélyek postaköltsége 42 630 42 630 35 0506424 - Miskolc Környéki Önkormányzati Társulás - Miskolci Egyesített Szociális, Egészségügyi és Gyermekjóléti Intézmény 2 07 69 43 828 2 060 997 36 0506408 - Miskolc Kistérség Többcélú Társulás Start munkaprogram járulék 37 0506452 - Szociális gyermekjóléti, gyermekvédelmi ágazati pótlék 3 693-3 693 0 38 Kötelezően ellátandó feladatok összesen 4 40 964 52 4 4 476 39 Lakhatást elősegítő támogatások: 40 050505 - Lakbértámogatás 26 500 26 500 4 Krízis helyzetben lévők számára nyújtott támogatások: 42 0505203 - Vis Maior Alap 3 000 3 000 43 Gyermekneveléshez, tanulás elősegítéséhez nyújtott támogatások: 44 050600 - Bursa Hungarica felsőoktatási ösztöndíj 000 000 45 050602 - Gyermekétkeztetési támogatás 3 360 3 360 46 050604 - Alsó tagozatos tanulók kedvezményes utaztatása 2 289 2 289 47 050608 - Ifjúságvédelmi támogatás 20 000 20 000 48 05060 - Fiatalok önálló életkezdési támogatása (Start számla - Babakötvény) 4 000 2 000 6 000 49 Civil szervezetek támogatása 50 0506303 - Szociális feladatot ellátó civil szervezetek támogatása 3 000 3 000 5 Egyéb szociális feladatok: 52 050640 - Társadalmi felzárkóztatás 3 000 3 000 53 0506440 - Lyukóvölgyi Közösségi Ház üzemeltetése 3 000 3 000 54 050646 - Szegregált lakókörnyezetben élők felzárkózását segítő komplex program Lyukóvölgy - Gulyakúton (TÁMOP pályázat) 35 239 35 239 55 0506426 - Önálló Másság Életminőség Fejlesztő Alapítvány fogyatékos személyek nappali ellátása feladat ellátás bővítésével kapcsolatos kiadások támogatása 5 000 5 000 56 0506450 - Szociális infrastruktúra fejlesztése 3 3 57 0506255 - "Jelenlét" típusú program működtetése 58 050606 - Nyári gyermekétkeztetés támogatása 59 0506453 - "Megújulás - Jelenlét az Avasi lakótelepen" projekt működtetése 60 0506454 - Salkaházi Sára Miskolc Program kiadásai 6 Önként vállalt feladatok összesen 270 000 270 000 3 390 3 390 5 000-2 000 3 000 3 000 3 000 3 250 3 250 35 577 35 577 33 000 33 000 2 000 2 000 30 000-9 623 20 377 0 000 0 000 7 744 7 744 33 735 33 735 368 439 368 439 539 437 2 000 54 437 62 Szociális mindösszesen 4 680 40 2 52 4 682 93

AZ ÖNKORMÁNYZAT 204. ÉVI KIADÁSAI FELADATONKÉNT 63 Oktatás 64 Kötelezően ellátandó feladatok: 65 Kötött felhasználású kiadások: 66 060705 - Kedvezményes óvodai, iskolai, kollégiumi étkeztetés 67 0607332-202. évben megszűnt oktatási intézmények kiadásai 68 Kötelezően ellátandó feladatok összesen 24 200-202 2 998 24 200-202 2 998 69 Önként vállalt feladatok: 70 Ifjúságpolitikával kapcsolatos feladatok: 7 - Mozgássérült óvodás és általános iskolás gyermekek szállítása: 72 0607204 - Magyar Máltai Szeretetszolgálat Egyesület 73 0607205 - Szimbiózis Alapítvány 74 0607208 - Célpont Ifjúsági Információs és Tanácsadó Iroda működtetése 75 0607200 - Óvodatej akció 76 Egyéb feladatok: 77 0607323 - MITISZK Nonprofit Kft. működéséhez hozzájárulás 78 0607004 - Idősügyi Tanács 79 0607320 - Helytörténet-értéktár 80 0607306 - Kiváló teljesítményt nyújtó miskolci polgárok elismerése 336 4 500 4 500 500 500 9 000 9 000 2 934 2 934 8 000 8 000 3 082 3 082 000 336 8 0607335 - Szakmai hálózatépítés, szemléletformálás, tapasztalati tanulás a minőségi közösségi szolgálatért Miskolcon (TÁMOP pályázat) 22 996 22 996 82 0607336 - Köznevelési intézmények felújításához kapcsolódó működési kiadások 2 000-496 504 83 0607334 - Óvodai nevelés támogatása (Robert Bosch Kft.) 240-240 0 84 0607008 - Esélyegyenlőséget, felzárkóztatást segítő támogatás (IPR pályázat) 5 63-5 63 0 85 0607337 - Miskolci Nyitnikék Óvoda óvodai dajkák foglalkoztatása (TÁMOP pályázat) 7 55 7 55 86 Önként vállalt feladatok összesen 80 883 484 8 367 87 Oktatás mindösszesen 05 083-0 78 94 365

AZ ÖNKORMÁNYZAT 204. ÉVI KIADÁSAI FELADATONKÉNT 88 Kulturális és idegenforgalmi feladatok 89 Kulturális feladatok 90 Kötelezően ellátandó feladatok: 9 Rendezvények támogatása: 92 0708002 - Városi ünnepek 93 Kulturális szervezetek támogatása: 94 070820 - CINE-MIS Nonprofit Kft. működési támogatása 36 500 36 500 95 070824 - Miskolci Nemzeti Színház Nonprofit Kft. támogatása 933 544 933 544 96 070825 - Miskolci Csodamalom Bábszínház Nonprofit Kft. támogatása 75 55 75 55 97 070826 - Miskolci Szimfonikus Zenekar Nonprofit Kft. támogatása 338 500 338 500 98 070827 - Miskolci Kulturális Központ Nonprofit Kft. támogatása 200 000 200 000 99 0708338 - Miskolci Nemzeti Színház megszűnt intézmény kiadásai 46 46 200 0708202 - CINE-MIS Nonprofit Kft. kölcsön biztosítása 27 500 27 500 20 Kötelezően ellátandó feladatok összesen 638 34 0 638 34 202 Önként vállalt feladatok: 26 654 26 654 203 Rendezvények támogatása: 204 070800 - "Bartók + " Miskolci Nemzetközi Operafesztivál (Miskolci Operafesztivál Nonprofit Kft.) 75 708 75 708 205 070806 - Kulturális rendezvények támogatása 3 590 3 590 206 070809 - Határon túli kulturális és idegenforgalmi feladatok 7 000 7 000 207 070845 - EFOTT Fesztivál megvalósításához hozzájárulás 47 83 47 83 208 070808 - Pálinka mustra 58 58 209 Kulturális szervezetek támogatása: 20 0708200 - Miskolci Kommunikációs Nonprofit Kft. működtetés támogatása 2 070823 - Miskolci Galéria Városi Művészeti Múzeum Nonprofit Kft. támogatása 22 070828 - MIDMAR Nonprofit Kft. működési támogatása 23 0708220 - Szinvavölgyi Néptáncegyüttes támogatása 24 070807 - Kassa 203. Európa Kulturális Fővárosa programok 25 Ifjúságpolitikával kapcsolatos feladatok: 26 0708303 - Mikulásvonat költségeihez hozzájárulás 205 000 205 000 8 436 8 436 62 82 62 82 3 000 3 000 2 268 2 268 2 630 2 630

AZ ÖNKORMÁNYZAT 204. ÉVI KIADÁSAI FELADATONKÉNT 27 Egyéb feladatok: 28 0708305 - Szakértői díjak 523 523 29 0708302 - Művészeti és tudományos ösztöndíjak 2 000 2 000 220 07084 - Város által alapított díjak 7 000 7 000 22 0708308 - Miskolc város védett síremlékei I. ütem 2 989 2 989 222 0708304 - II. Rákóczi Ferenc Megyei és Városi Könyvtár könyvtári érdekeltségnövelő pályázat önrésze 500-500 0 223 0708342 - Feledy Gyula grafikus művész életjáradék 240 240 224 0708330 - Szeleta Kultúráért Közalapítvány támogatása 500 500 225 0708340 - Jameson CineFest Nemzetközi Filmfesztivál önkormányzati önrész (CINE-MIS Nonprofit Kft.) 3 500 3 500 226 0708259 - Szlovák Nemzetiségi Önkormányzat Bükkszentlászló Közösségi Ház működési támogatás 000 000 227 0708003 - Kiemelt történelmi évfordulók 3 000 3 000 228 0708348 - Szász Endre életjáradék 0 200 0 200 229 070842 - Grafikai Triennálé város által alapított díja 300 300 230 070844 - Touch Info tornyok üzemeltetése 23 0708332 - Történelmi borút kialakítása (HU-SK pályázat) 232 0708346 - "Itthon vagy - Magyarország, szeretlek" programsorozat 233 0708344 - MIKOM Kft. hirdetési díj 234 070846 - Diósgyőri Vár újraindítása 235 070802 - Miskolc város bíráiról és polgármestereiről szóló emlékkönyv kiadásai 236 070803 - Miskolc CD készítése 3 75 3 75 7 98 7 98 4 208 4 208 3 098 3 098 9 000 9 000 2 000 2 000 600 600 237 Idegenforgalmi feladatok 238 0708366 - Idegenforgalmi Alap 239 0708357 - Légi Marketing Alap 240 0708358 - Idegenforgalmi kapcsolatok és kiadványok 24 Önként vállalt feladatok összesen 242 Kulturális és idegenforgalmi feladatok összesen: 2 428 2 428 3 825 3 825 8 000 8 000 55 608-500 54 08 2 53 922-500 2 52 422

AZ ÖNKORMÁNYZAT 204. ÉVI KIADÁSAI FELADATONKÉNT 243 Sport 244 Kötelezően ellátandó feladatok: 245 Sportlétesítmények üzemeltetése: 246 - Miskolc Városi Sportiskola Nonprofit Kft. kiadásai: 247 080733 - működési támogatás (sportutánpótlás képzés) 248 080730 - Kötelező úszásoktatás 249 0807300 - DSM Nonprofit Kft. működési támogatás 250 080734 - Miskolc Városi Szabadidőközpont Nonprofit Kft. működési támogatás 25 - Miskolci Sportcentrum Kft. kiadásai: 252 0807309 - Kemény Dénes Városi Sportuszoda működési támogatás 253 080732 - Diósgyőri Uszoda üzemeltetése 254 Ifjúságpolitikával kapcsolatos feladatok: 255 0807200 - Diáksport támogatása (Miskolc Városi Diáksport Szövetség) 2 000 2 000 256 Kötelezően ellátandó feladatok összesen 595 846 0 595 846 257 Önként vállalt feladatok: 98 080 98 080 2 000 2 000 79 750 79 750 92 06 92 06 48 000 48 000 45 000 45 000 258 080737 - Miskolci Sportcentrum Kft. működési támogatás 20 670 20 670 259 Rendezvények támogatása: 260 080738 - Bükki Hegyi Maraton 500 500 26 08073 - Barátság Maraton 800 800 262 080739 - Hazai, nemzetközi szabadidős és sportrendezvények támogatása 9 800 9 800 263 080740 - Előre nem tervezhető, hazai, nemzetközi szabadidős és sportrendezvények támogatása 4 45 4 45 264 Városi szinten kiemelt egyesületek létesítményhasználati és versenyeztetésének támogatása: 265 080705 - Egyesületi támogatások (Egyéni olimpiai sportágak) 266 - Kiemelt egyesületi támogatások: 267 080700 - DVTK labdarúgás 268 080702 - Miskolci Jegesmedvék 269 0807006 - DKSK kosárlabda 270 080702 - Miskolci Vízilabda Club 27 080703 - MVSC Röplabda 272 080700 - Miskolci Vénusz Futsal 273 0807034 - DVTK labdarúgás egyedi támogatása 25 950 25 950 97 400 97 400 8 000 8 000 7 000 7 000 2 500 2 500 8 000 8 000 000 000 50 000 50 000 274 Egyéb feladatok: 275 0807050 - Sport Mecénás Alap 7 43 7 43 276 0807322 - MVSC Sporttelep működtetési támogatása 7 500 7 500 277 0807303 - Sportesemények díjazása 000 26 26 278 08076 - Eredményességi támogatás 2 430 2 430 279 080736 - MLSZ pályázatának III. ütemében db műfüves labdarúgó pálya üzemeltetése 000 000 280 0807323 - MLSZ pályázatának IV. ütemében db műfüves labdarúgó pálya üzemeltetése (Szemere Bertalan Szakközépiskola) 500 500 28 08073 - Kerékpár kölcsönző létesítés 595 595 282 - Vízilabda "TAO" Sportfejlesztési Program (MVLC pályázatához önrész biztosítása) 283 080738 - Utánpótlás nevelés - fejlesztés 24 700 24 700 284 - Kézilabda "TAO" Sportfejlesztési Program (MVSC, MISI SC pályázatához önrész biztosítása) 285 080739 - Utánpótlás nevelés - fejlesztés 6 000 6 000 286 - Kosárlabda "TAO" Sportfejlesztési Program (MVSI, MEAFC pályázatához önrész biztosítása) 287 0807320 - Utánpótlás nevelés - fejlesztés 5 900 5 900 288 080732 - Sportrendezvények, sportlétesítmények fejlesztése 45 45 289 Önként vállalt feladatok összesen 423 848 26 424 064 290 Sport mindösszesen 09 694 26 09 90

AZ ÖNKORMÁNYZAT 204. ÉVI KIADÁSAI FELADATONKÉNT 29 Központilag kezelt feladatok 292 Kötelezően ellátandó feladatok: 293 Nemzetiségi önkormányzatok támogatása 294 005275 - Bolgár 295 005276 - Görög 296 005277 - Horvát 297 005278 - Lengyel 298 005279 - Német 299 005280 - Cigány 300 00528 - Ruszin 30 005282 - Szerb 302 005283 - Szlovák 303 005284 - Ukrán 304 Különböző szervezetek támogatása, költséghozzájárulások, tagdíjak: 305 03075 - B-A-Z. Megyei Területi Gyermekvédelmi Szolgálat támogatása 200 200 306 Közbiztonsági és rendvédelmi feladatok: 307 00 - Közbiztonság, polgárőrség támogatása 308 06 - Közbiztonság és közrend védelmével összefüggő feladatok támogatása 309 005 - Közbiztonsági feladatok 30 000 - Közbiztonsági megelőzés, védekezés, helyreállítási feladatok 3 04 - CivPro Regionális Stratégiák a Katasztrófa-Megelőzésben (Interreg IV C pályázat) 490 490 32 Egyéb feladatok: 33 02352 - Képviselők juttatása 86 294 86 294 34 005550 - Elszámolás az államháztartással 207 086 7 88 24 904 35 0503 - Önkormányzati intézmények, Polgármesteri Hivatal és a nemzetiségi önkormányzatok közfoglalkoztatása 38 328 38 328 36 00900- - Általános igazgatási tevékenység kiadásai 293 045 293 045 00900 37 03509 - Fűtéskorszerűsítéssel kapcsolatos elszámolás kiadásai 59 000 59 000 38 02353- - Tisztségviselők juttatásai és járulékai 34 40 34 40 02355 39 0352 - Miskolc Megyei Jogú Város feladatainak ellátása 640 000-640 000 0 320 0502 - Önkormányzati peres kifizetések 32 03482 - Költségvetési szerveknél foglalkoztatottak bérkompenzációja 080 080 080 080 080 080 080 080 080 080 080 080 080 080 080 080 080 080 080 080 0 24 0 24 65 000 65 000 8 700 8 700 500 500 78 864 78 864 26 62-7 357 9 255 322 Kötelezően ellátandó feladatok összesen 760 453-649 539 0 94 323 Önként vállalt feladatok: 324 Nemzetiségi önkormányzatok támogatása 325 00570 - Cigány 326 Különböző alapok támogatása: 327 - Mecénási Alap 328 008024 - Kulturális rendezvények és feladatok támogatása 329 008050 - Bizottság által felosztható 330 0305 - Polgármesteri 33 02090- - Választókerületi Alap 0209 2 300 2 300 35 525 35 525 3 997 3 997 6 784 6 784 53 387 53 387 332 Különböző szervezetek támogatása, költséghozzájárulások, tagdíjak: 333 0307 - Megyei Jogú Városok Szövetsége tagdíj 4 200 4 200 334 03073 - Civil szervezetek támogatása 860 860 335 03085 - Magyar Bortelepülések Szövetsége éves tagdíj 300 300 336 Közbiztonsági és rendvédelmi feladatok: 337 0200 - MiREND-Sec Miskolc Rendjéért Vagyonvédelmi Kft. tagi kölcsön 5 000 5 000 338 03468 - Kábítószer Egyeztető Fórumok működési feltételeinek biztosítása 58 58

AZ ÖNKORMÁNYZAT 204. ÉVI KIADÁSAI FELADATONKÉNT 339 Ifjúságpolitikai feladatok 340 005300 - Fiatalok első lakáshozjutásának pénzügyi támogatása 34 Egyéb feladatok: 342 005450 - Könyvvizsgáló díjazása 343 03465 - Többcélú Kistérségi Társulás tagdíj 344 03470 - Testvérvárosi kapcsolatok 345 03469 - Esélyegyenlőségi feladatok 346 0346 - Közbeszerzési tevékenység ellátásával összefüggő kiadások 347 03464 - "Visegrádi Négyek az Európai Unióban" Testvérvárosi Találkozó 348 03499 - Kiváló teljesítményt nyújtó miskolci polgárok elismerése 349 03495 - Partnerségépítés és településfejlesztés Miskolcon (ÁROP pályázat) 350 03497 - B-A-Z. megyei Repülő Klub támogatása 35 0348 - Lakosság központú e-közigazgatás az európai városokban 2 744 2 744 4 625 4 625 2 24 2 24 6 000 6 000 200 200 2 400 2 30 2 30 2 507 2 507 2 000 2 000 7 870 7 870 25 90 25 90 és régiókban (Interreg IV. C. pályázat) 00 00 352 03487 - Hatékony helyi innovációs rendszerek kialakítása (Interreg IV. C. pályázat) 550 550 353 0350 - "Miskolc és agglomerációja digitális közösség" című program (Nemzeti Információs Infrastruktúra Fejlesztési Intézettől közfeladat átvétel) 7 200 7 200 354 03488 - Szervezetfejlesztés és hatékonyságnövelés Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzatánál (ÁROP pályázat) 40 293 40 293 355 03494 - Adomány Fazekas testvérek részére 64 64 356 03503 - Munka, kompetenciák és generációs tudástranszfer CREATOR GENERATIONS projekt (Interreg IV.C.) 74 74 357 Önként vállalt feladatok összesen 358 Központilag kezelt feladatok mindösszesen 278 722 200 279 922 2 039 75-648 339 390 836

AZ ÖNKORMÁNYZAT 204. ÉVI KIADÁSAI FELADATONKÉNT 359 Tartalékok 360 Kötelezően ellátandó feladatok: 36 0500 Általános tartalék 362 Kötelezően ellátandó feladatok összesen 363 Tartalékok mindösszesen 466 699-375 854 90 845 466 699-375 854 90 845 466 699-375 854 90 845

AZ ÖNKORMÁNYZAT 204. ÉVI KIADÁSAI FELADATONKÉNT 364 Adósságszolgálat 365 Kötelezően ellátandó feladatok: 366 0500- Hiteltörlesztés 0504 05020-05025 367 0505 Kamatfizetés 368 Kötelezően ellátandó feladatok összesen 369 Adósságszolgálat összesen 389 730 389 730 33 92-000 32 92 423 65-000 422 65 423 65-000 422 65

AZ ÖNKORMÁNYZAT 204. ÉVI KIADÁSAI FELADATONKÉNT 370 Miskolc Térségi Konzorcium működéséhez kapcsolódó kiadások 37 Kötelezően ellátandó feladatok: 372 900000 Miskolc Térségi Konzorcium működéséhez kapcsolódó kiadások 373 90000 Miskolc Térségi Konzorcium működéséhez kapcsolódó ÁFA kiadás 430 398 430 398 45 68 45 68 374 Kötelezően ellátandó feladatok összesen 576 06 0 576 06 375 Miskolc Térségi Konzorcium működéséhez kapcsolódó kiadások összesen 576 06 0 576 06