Ferenczi Szilárd Bartha Miklós Kolozsváron. A politikus, a hírlapíró és a botrányhős

Ferenczi Szilárd Bartha Miklós Kolozsváron. A politikus, a hírlapíró és a botrányhős A 19. század végi erdélyi közéletnek a székesfővárosira intenzitásban és nyilvánosságban leginkább hasonlító helyszíne a gazdasági-kulturális téren mindjobban megerősödő Kolozsvár tekinthető. A város közvéleményét a korban számos botrány kavarta fel, melyek a hírlapi publicitáson keresztül sok esetben az utca szintjén csapódtak le, máskor viszont a politikai élet egyes vezetőit kényszerítették állásfoglalásra. A 80-as és 90-es években ezen botrányok főszereplője nemegyszer a közművelődési berkekben aktív, nyughatatlan országgyűlési képviselő, a véleményformázásában gyakorta sértő Bartha Miklós volt, aki éppoly könnyedséggel intézett támadást osztrák katonatisztek, fővárosi, illetve vidéki lapok újságírói ellen, mint tett nehezen bizonyítható korrupciós vádat valamely köztiszteletben álló helyi személyiségre vonatkozóan napilapja, az 1880 őszén alapított Ellenzék hasábjain. Kolozsvári tartózkodását illetően két, minden tekintetben korántsem megbízható forrásra támaszkodhat a kutatás: egyrészről a helyi sajtóban kifejtett tevékenysége, és az országos közvéleménybe becsatlakozó cikkek, híradások, beszámolók, reakciók jelentenek forrásanyagot, másrészt Sebesi Samu szépírónak az 1908-ban indult és Budapesten kiadott Bartha Miklós összegyűjtött munkái sorozat (szerk. Samassa János, Szmertnik István, Sztankovits Ferencz) első kötetében írt életrajza használható. Tekintve, hogy Sebesi maga is rugonfalvi, ráadásul szegről-végről rokonok (Bartha édesanyja Sebesi lány volt) elképzelhető, hogy a munkássága javarészét Kolozsváron kifejtő Sebesi Samu személyesen ismerte és kapcsolatban állt nagynevű rokonával. Annak ellenére, hogy regényes leírásában gyakran túlontúl romantikus színekben festi meg Bartha emberi jellemét, információi némi fenntartással mégis valósághűeknek tekinthetők, különösen mikor a hírlapi és egyéb másodlagos források nagyrészben alátámasztják értesüléseit. A székely puccsban vállalt szerepe Bartha Miklósnak alapos hírnevet teremtett az erdélyi függetlenségi körökben 1877 folyamán. Rövid ideig tartó bujdosás után önként jelentkezett a marosvásárhelyi ügyészségen, ahol előzetes letartóztatásba került, majd 1877 december 4-én az ítélőtábla szabadlábra helyezte. A következő esztendőben kiterjedt rugonfalvi birtokán próbált gazdálkodni, ám rövidesen belátta, hogy egymagában kevésre jut, és mivel első házassága is végleg megromlott, két évvel idősebb Póli nővérének adta át örökségét, ugyanakkor sógóra, a később királyi táblabíró Ádám Dénes segítségével kataszteri hivatali álláshoz jutott Kolozsváron. 1

A Wesselényi utca 7 szám (ma Ferdinand király 7) alatt bérelt lakást és minden bizonnyal gyakran járt a Farkas utcai színházba mivel az előadóművészethez ekkor már és mindenkor vonzódott. Felkereste egykori évfolyamtársát, az újságíró Hory Bélát, aki a Társadalom című hetilapot szerkesztette a városban. Hory rövid időn belül bemutatta Barthát a kolozsvári középosztály társas köreit benépesítő, és a Grand kávéházban törzsvendég újságíróknak, költőknek és irodalmároknak, olyanoknak mint K. Papp Miklós, Sámi László, Szász Gerő, Hegedüs István, Haray Viktor, Gajzágó Manó, és másoknak. E társaságot rendszerint az erdélyi arisztokrácia bohémabb képviselői egészítették ki, többek között gr. Teleki Sándor, 48-49-es Az ifjú Bartha Miklós honvédezredes és Victor Hugo barátja, vagy br. Kemény Endre költő, avagy br. Bánffy Ádám, aki cserépkályhadíszeivel és faragott bútoraival 1878- ban részt vett a párizsi világkiállításon. Ezek az emberek ugyanakkor mindannyian tagjai voltak a Kolozsvári Körnek, amelynek a Rhédey-palota első emeletén berendezett társalkodójában gyakran megfordultak. A korabeli Kolozsvár képe A város lakossága 1869-ben 26 638 lelket számlált, tizenegy évvel később, 1880-ban 30 363- at. A kiegyezés első éveiben a túlnyomó többségében magyar nemzetiségű városi lakosság 78,83%-a volt kolozsvári születésű, és csupán 18,09%-a betelepült. A lakosság számának szerény növekedését (a dualizmuskor következő évtizedei viszonylatában) a tíz esztendő alatt befolyásolhatta az 1873-as kolerajárvány, az 1876-os tűzvész, amely 167 családot tett hajléktalanná, valamint az 1879-ben 264 lakást romba döntő árvíz is. 1870-re elkészült a Nagyvárad-Kolozsvár vasútvonal, amelyet a következő három évben Brassóig is kiépített az eredetileg magántőkéjű, később állami befektetéssel működő Keleti Vasút Társaság. A város területén 1880-ban egy 10 km hosszú pályán vasúti közlekedést indítottak a vasútállomástól a Kül-Magyar utcai dohánygyár épületéig a Főtér érintésével, amelyet később beszüntettek. A petróleumlámpákat mind a magánlakásokban, mind pedig a 2

közvilágításban egy berlini és bécsi cég által alapított légszeszgyár világítógázával üzemelő fénytestek váltották fel a 70-es években. Látványosabb közberuházást a város nem kezdeményezett ebben az időszakban. A lakosság élelmiszerszükségletét nagyjából fedezték a városban működő malmok és a vágóhíd, a hóstáti gazdák jóvoltából kielégítően működött az élelmiszer- és zöldségellátás, a szomszédos kalotaszegi falvak pedig tejterméket szállítottak Kolozsvár hagyományos piacaira. Rangos tanintézetei, az Erdélyi Múzeum Egyesület könyvtára, a főváros távolsága, valamint a kutatásra és felsőoktatásra alkalmas épületek megléte egyaránt ideális helyszínné tették Kolozsvárt a második magyar királyi egyetem megalapítására. Hosszú folyamat eredményeként, törvénybe iktatását követően 1872. november 11-én a Ferenc József Tudományegyetemen beindult a tanítás. A jogtudományi, orvostudományi, bölcsészeti, valamint a matematika és természettudományi karokra az első évben összesen 258 diák iratkozott be. A Bel-Közép utca (ma Hősök) 2. szám alatt már működött a Grand kávéház. A Kendeffypalota egyik földszinti helyiségében nyitotta Helfy Adolf, 1880 körül Feiermán Gyula volt a bérlője. E korban jó hírű, kisebbrendű helynek számított. Ekkortájt vált a Sétatér a polgárok kikapcsolódási helyszínévé az 1866-os alapítású Sétatér Egyletnek köszönhetően. A befásított, virágos sétányok, ülőpadok és székek mellett az 1870- es években játszóteret, kiállítási tereket alakítottak ki, a tavon pedig nyáron csónakázás és télen korcsolyázási lehetőség szolgálta a lakosság pihenését, szórakozását. Bartha pályafutása a Magyar Polgárnál Kevesebb mint egy esztendeje hivatalnokoskodott, amikor K. Papp Miklós, az országos népszerűségnek örvendő Magyar Polgár főszerkesztője kérte, hogy lépjen a napilap állandó munkatársai sorába. Bartha Pólinak írt levelében számolt be lelkesen erről 1879 őszén, amikor első cikkei megjelentek, és úgy érezte, a szerkesztő felkérése elhatározó befolyással lesz jövőjére és egész életére. Az 1867-ben indult Magyar Polgárnak különben már fővárosi joghallgatóként (1867-1871) külső munkatársa volt. 1879 dec. 1-jén kötelezvényt írt alá, amely szerint, tekintettel a lap kormánypárti állására, ő mint ellenzéki nem kötelezhető politikai cikkek írására. Közérdekű témákkal, inkább társadalmi-vagyoni-gazdasági kérdésekkel foglalkozott vezércikkeiben, amelyeket Zongor álnéven jelentetett meg, de írt 3

élcelődéseket, un. croqui-kat Zete álnéven, és ugyancsak Zete álnéven majd minden második nap színikritikákkal jelentkezett. Ez utóbbiak mennyiségét tekintve valószínűsíthető, hogy az 1879-1880-as színházi évad minden előadását legalább egyszer látta. Tárcát ritkán írt, viszont azokat saját monogrammal látta el. 1879 végén kezdett a függetlenségi párt erdélyi szárnyának köreiben megfoganni egy kolozsvári ellenzéki napilap indítása. Dec. 10-én a lapalapítás kezdeti lépéseiről szóló hír a Magyar Polgárban így hangzik: A napokban Budapestről Ugron Gábor, Jenei József és Bothos Kálmán képviselők Kolozsvárra érkeztek, hogy részt vegyenek egy ellenzéki lap megalapításában. Ugron befolyása győzött ami az ellenzékiséget illeti, Stein János vállalkozott egy szélsőbaloldali lap kiadására. Az új lap címe Jövő lesz, szerkesztőül Hegedüs István tanárt nyerték meg. Ez az irány a későbbiekben mint látni fogjuk némileg módosult. Bartha ellenzéki lendületét leginkább arra használta, hogy a magyar középosztállyal együttműködésre ritkán vagy egyáltalán nem hajlamos társadalmi és etnikai csoportokkal folytasson egyoldalú vitát. Az év utolsó napjaiban folytatásos vezércikkben támadást intézett az úri kaszinó, és általában véve a magyar arisztokrácia ellen: Mit tesznek az urak, kiket helyzetüknél fogva természetes vezéri szerep illet meg? trécselnek, simpfelnek és játszanak. Ugyanakkor sokat foglalkozott a román köznép helyzetével, és különösen az erdélyi román értelmiségiek tétlenségével, hisz úgy látta, hogy azok saját népük felvilágosítása és a magyar politikai nemzetbe való beillesztése helyett inkább a magyar fél jó-rossz politikai döntéseivel és a magyar nyelvű sajtóval kötekednek. Itt bátran megjegyezhetjük, hogy a maga részéről éppoly kritikusan viszonyult a magyar hírlapírás is a román nyelvűhöz. Már ekkor, 1880 elején a Magyar Polgárban közölt politikamentes cikkeiben is találni a későbbi botrányos magatartást megelőlegező stílust Bartha részéről, amely párszor nyílt sajtóvitába torkollott, egy alkalommal pedig párbajra kényszerítette. A fővárosi Függetlenséget a ceglédi mandátummal (Függetlenségi párti színekben) országgyűlési képviselő Verhovay Gyula alapította 1880 januárjában. Rögtön a mutatványszámban Verhovay támadást intézett a Nemzeti Kaszinó egyik nagytiszteletben álló tagja ellen, amelyből párbaj kerekedett, és a főszerkesztő súlyos fejlövést kapott, az ügyből pedig országos botrány lett, véres fővárosi utcaharcokkal. Bartha éles hangvételben kritizálta ezért márciusban a Függelenség szerkesztőségét, Zongor álnéven: Néhány suhanc összeül naponként abban a szabadalmazott rágalmazási ügyletben, melyet Függetlenségnek szokás nevezni... Nincs ezeknek a múltban egy tényük, nincsen a jelenben egy gondolatuk, mely a tisztességnek, a jellemnek, a tanulmánynak, a tehetségnek leghalványabb reputációját 4

biztosíthatná számukra... ezek a rohadt narancs mártirok... ezek a Boeckelberg által felpofozott vértanúk! A Függetlenség válasza azon nyomban megérkezett, és követelte, hogy amennyiben...az álarc alá oly egyén rejtőzött volna, kiben csak egy szikra lovagiasság is, s nem nagyobb gyávasága a rejtőzésben, mint volt szemtelensége a gorombaságban, nevezze meg magát, s mutassa meg bátorságát, melyet kétségbe vonunk. A kesztyűt Hoitsy Pál, a Függetlenség megbízott szerkesztője dobta, Bartha jelentkezett, és két Magyar Polgár lapszámban az Idegenek névsora rovat mellé, megduplázva azt, öles betűkkel beírta minden kolozsvári szálloda neve alá: Hoitsy Pál... nem érkezett meg. E nyíltszíni provokációra válaszul Hoitsy Kolozsvárra vonatozott, itt pedig a lóversenytéren pisztolybárbajra került sor, melyben a felek nem sérültek. A Hoitsy-incidens utóéletéhez tartozik a Függetlenség egyik munkatársával, Tóth Béla nevű újságíróval folytatott rövid sajtópolémia, melyet szószerint adok vissza, mintájául a korban sajátos hírlapi vitamodornak, különösképp a Barthára oly nagyban jellemző iróniának. 1880. március 31-én a Magyar Polgár Egyet-más rovatában közlésre került Tóth Béla levele: Bartha Miklós úrnak, Kolozsvárott Híd utca 7. A Magyar Polgár című lap március 10-iki Zongor aláírással megjelölt cikke aljas támadásokat intézett nemcsak a Függetlenség szerkesztősége, Hoitsy Pál (1850-1927) hanem személyem ellen is. Miután a szerkesztőség ügye, mint a lapok jelzik, immár el van intézve ami saját személyemet illeti, én azonnal kijelentem, hogy a cikk írója, ki mint tudva levő Bartha Miklós alávaló, nyomorult, silány ember, aki tekintse magát általam megkorbácsoltnak. Bp. 1880. március 26. Bartha válasza: Kedves öcsém-uram! Nekem nincsen akkora fantáziám, hogy maga által megkorbácsoltatnak tekinthetném magamat. Sőt, hogy megmutassam, mennyire nem haragszom, szolgálok pár jótanáccsal. 1-ször: Ha meg van sértve a Zongor-féle cikkben, két út áll maga előtt. Vagy provokálni engemet, vagy bepörölni. Egyik férfiasabb, a másik törvényesebb. Ezek helyett egy harmadikat választott, mely nem férfias, mivel nyelveskedik, és nem törvényes, mivel a levél alapján el fogják magát rágalmazási büntény címén ítélni. Máskor ne hirtelenkedjék. 2-szor: A Zongor-féle cikket maga elolvasta március 11-én, és 5

megharagudott érte március 26-án. Nem alaptalan tehát a következtetésem, hogy maga, kedves öcsém-uram, mégsem olyan gonosz, mint amilyennek levélben mutatkozik. Más alkalommal intézze személyes sérelmeit gyorsabban el, mert így senki nem hiszi el magának, hogy komolyan neheztel. Én sem hiszem. 3-szor: De ha mégis komolyan neheztelne, s ez indulat vértolulásokat idézne elő, kérem kedves öcsém folyamodjék azonnal dr. Bókayhoz. Tudtommal ő a legjobb gyermekorvos Budapesten. 4-szer: Magát, kedves öcsém-uram, Böckelberg Ernő úr, meggyalázási szándékból nyilvánosan fölpofozta. Maga ezért pört indított. Magának tehát a m. kir. járásbíróság meg fogja ítélni a fájdalomdíjat. Érje be ezzel. Ismétlem, nem haragszom. Nagyot nőjjön! 1880 január végétől K. Papp Miklós február 12-ikei elhunytáig Bartha egyáltalán nem közölt cikket, ami vagy annak jele, hogy nem tartózkodott Kolozsváron (Tekéről, Marosludasról jelentek meg írásai később) vagy sok időt töltött főnöke és immár jóbarátja betegágya mellett. K. Papp Miklós halála után Nagy János irodalomtanár lett a napilap megbízott szerkesztője. A következő hónapokban Bartha hangja mindinkább elhalkult a lap hasábjain, egyre ritkábban írt, a színikritikákat is hanyagolta. Augusztusban részt vett a függetlenségi párt erdélyi szárnyának kolozsvári gyűlésén, ahol nem csupán az indítandó lap politikai paramétereiről döntöttek, de arról is, hogy Bartha lesz kinevezve felelős szerkesztőnek, és határozat született, hogy az előfizetések arányából mekkora részesedés járjon neki, ugyanakkor ő adott nevet az újonnan indítandó lapnak, mely ettől a pillanattól kezdve, és aztán 64 esztendőn keresztül Ellenzéknek lett nevezve, azért hogy, és ezt maga jelentette ki: ha túl is éli őt, semmilyen hatalmi tényezőnek szolgálatába ne álljon. A lajdinánt-ügy 1880 október elsején útjára indult az Ellenzék, első vezércikkeit Ugron Gábor jegyezte, de rövidesen a haragos függetlenségi modorban politizáló Bartha vette át a szót. Az Ellenzék sajtópiaci megjelenése ellen Verhovay Gyula szót emelt a Függetlenség hasábjain, amelyért Bartha párbajt helyezett kilátásba, ám közbeszólt egy előreláthatatlan esemény, és a becsületbeli ügy rendezését elhalasztották. Alig telt el ugyanis egy hónap a napilap életéből, amikor megvédeni kényszerült önmaga és az Ellenzék osztrákellenes hangulatkeltését, amelyek korántsem előzmény nélkül robbantak bele a magyar közvéleménybe. Nem sokkal azelőtt Egerben Seeamann császári és királyi ezredparancsnok rongynak nevezte a magyar zászlót, Besztercén ugyancsak a közös hadsereg 6

egyik tisztje levétette egy ház oldaláról a magyar címert, és október első hetében Spalatoban három osztrák katonatiszt, valamint három karddal felfegyverzett polgár a nyílt utcán támadta meg a fegyvertelen Colautti Artur olasz lapszerkesztőt, akin rengeteg sebet ejtettek, de végül megmenekült. Ezek után írta bele az Ellenzékbe Bartha 1880 november 10-én, egy szerdai napon a következő hírt: Gusztáv Ristov-nak hívják azon apró hadnagyot, ki az egy éves önkénteseket, itt Kolozsvártt állandólag»magyar kutyá«-nak nevezi. A fiúk között nagy ezért az elkeseredés. Soha se bántsák! Nem azért él a német magyar kenyéren, hogy meg ne marja gazdáját. Még aznap megjelenik a Keletnél (kormánypárti napilap, Békéssy Károly közgazdász főszerkesztésében) Edmund Dienstl főhadnagy, valamint Forget hadnagy, és Gustav Ristow nevében tisztázó nyilatkozatot tesznek. A Kelet Főtér 4. száma alatti szerkesztőségéből átsietnek az Ellenzék Bel-Király utca (ma I.C. Brătianu) 16. házszámon található székhelyére, ahol egyrészt elmondják ugyanazt, másrészt pedig Ristow nevében kiigazítást követelnek, de Bartha megtagadja az írottak visszavonását. Ekkor a tisztek párbajjal fenyegetik, de a szerkesztő részéről nem érkezik kielégítő Gustav Ristow (1860-1916) reakció. Másnap a Kelet közli Ristow önmagát tisztázó válaszát, melyet a hadnagytársai közvetítenek, és amelyben kihangsúlyozásra kerül, hogy Risztow sem az idei önkényteseket nem tanítja, sem velük egyáltalában nem érintkezik. A pénteki Ellenzék lapszám a kissé módosult Lajtinánt ügy címszó alatt idézi a Kelet teljes hírét, majd rögtön alatta a császári és királyi hadseregben önkéntes, két kolozsvári egyetemista ( egyetemünk két polgára ) által jegyzett nyilatkozatot is, mellyel alátámasztják a két nappal korábbi hír igazságértékét. Az aláírók véleményében Ristov hadnagy ur többek jelenlétében saját személyünkkel szemben használta a»két magyar kutya«kifejezést. Ugyanitt a szerkesztő megjegyzi, hogy kérésre a nyilatkozat szerzőinek nevével bárkinek szolgálhat. Mint provokációt Bartha megemlít egy csütörtöki napra esett hadnagyi látogatást, de hozzáteszi, hogy a bizonyítékok bemutatását követően az úriemberi magatartási kódex 7

szerint nem tekinti magát fegyveres elégtételre kötelezhetőnek, mivel csak az igazat közölte. A nyilvános elbírálási szabályok szerint a hadnagyot ezennel nyílt megróvásban részesítette, és nem engedi magát terrorizálni. Pénteken, az Ellenzék szerkesztőségében megjelenő Dienstl és Forget még egyszer párbajra szólítja fel Barthát a sértett Ristow nevében. Az üzenetben az is szerepel, hogy Ristow nem tartja Barthát gentleman -nak, mire a szerkesztő: Ich lass mich schön empfehlen (ajánlom magam szerző ford.) de egészen közönyös vagyok, hogy a személyem felől ama hadnagy urnak miféle véleménye van. Dienstl főhadnagy figyelmezteti Barthát, hogy az úriembereket le szokás ültetni, mire amaz szólítja a legényét és parancsba adja, hogy nyisson ajtót a tiszteknek. A hadnagyok az inast megelőzve kilépnek az irodából. Mindezt az Ellenzék Szerkesztőségi csendélet cím alatt közli a szombati hírekben, és még hozzáteszi, hogy...elég volt ebből ennyi. Több insultust nem tűrünk. A körülmények minél pontosabb felidézésében nem mellőzhetőek a korabeli sajtóban megjelent utólagos, ekkor még az Ellenzék és Kelet hasábjain nem érintett részletek, és amelyek annak függvényében, mely hatalmi tényezőhöz közel álló újságban jelentek meg, számos ponton kihagyásosak vagy kiszínezettek. A Pesti Napló november 19-én részletesen beszámol a történtekről. Még azt is tudni véli, hogy amikor Ristow két tiszttársa, Dienstl és Forget hadnagyok által párbajt próbált kiprovokálni Barthától november 10-én, a szerkesztő...a legudvariasabban fogadta, többször üléssel kínálta meg őket, a mit azonban az illetők ismételt fölszólításra sem fogadták el. Ugyanakkor arról is értesít, hogy noha Bartha megbízottjai (...) két ízben is keresték Ristow segédeit, mindig egyedül Dienstl tanácskozott velük; azt mondván, hogy felhatalmazása van egyedül is végezni. Amikor a szerkesztő megbízottai előadták, hogy Bartha magyar lapírói kötelességből szellőztette meg az ügyet, ráadásul írásos bizonyítékkal is tud szolgálni az önkéntesekre vonatkozó sértegétésről, így fegyveres elégtétellel nem tartozik, Dienstl át sem vette a nyilatkozatot, henem kijelenté, hogy Ristow fenntartja a kihívást, mert mégis sértve érzi magát. Ezzel Bartha és megbízottai az ügyet lezártnak tekintették. Nem úgy Ristow. Másnap, november 11-én ismét megjelent a szerkesztőségen Dienstl és Forget a gentleman -replikával, de Bartha közömbössége láttán és elutasítását követően sem tágítottak. Barthának sürgős és halaszthatatlan írnivalója volt, így hát meghajtotta magát előttük, s visszatért íróasztalához. Itt következett Dienstlnek az ülőhely felkínálásáról szóló figyelmeztetése, Bartha erre fölállt, s azt válaszolta, hogy az urakat tegnap háromszor-négyszer is megkínálta üléssel, nem fogadták el; ő tehát fölöslegesnek tartotta, hogy ma is kitegye magát a visszautasításnak. Ezzel megint visszaült 8

íróasztalához. Ekkor szólt ki inasának Bartha, de a tisztek maguk nyitottak ajtót és színpadiasan távoztak. Később a Kelet is leközölte saját változatát az előzményekről és a kaszabolásról, amelyben ugyanúgy megjelennek a tisztekhez küldött Bartha-segédek, de a hadnagyok korábbi látogatásai alkalmával felkínált ülőhelyet (melynek elfogadása vagy fel nem kínálása is sértő volt abban a korban) nem említi. A Prager Tagblatt, mely Barthával szimpatizált, saját rekonstrukcióját teljes egészében az üggyel kimerítően foglalkozó Pester Lloydból idézi. E két német nyelvű lap szerint is meglátogatták párszor Ristowot a Bartha megbízottai, amikor azonban a pénteki látogatás alkalmával fel nem kínált és Dienstl által szóvátett ülőhelyek problematikáját érinti, a Prager Tagblatt szerkesztői megjegyzésben gorombaságnak tekinti Bartha gesztusát. A Bel-Király utca telkei az 1869-es Bodányi Sándor-féle telekkönyvi térképen Szombaton, november 13-án a Kelet módosítja állásfoglalását, melyben elismeri a két egyetemista által aláírt nyilatkozatot, és belátja az Ellenzék szerkesztőjének igazát. Ugyanazon nap az Ellenzékben közlésre kerül az egyik lemagyarkutyázott egyetemista nyílt levele, amelyben a levélíró nem kis felháborodással jelenti ki, hogy az igen tisztelt tiszt urak tudhatnák, hogy tavalyi önkéntesekről van szó, majd megemlékezik Ristow hadnagy 9

több visszaéléséről is ( brutalis eljárás ). Pár hírrel lennebb találjuk a Budapest napilap véleményét az ügyről: Hát nem tudják azt a hetvenkedő goromba frátert moresre tanítani. Bizonyosan azon reményben pimaszkodik, hogy őt is ezredessé nevezik ki. Ostort neki! Nagyjából a lap megjelenésének időpontjában az Ellenzék szerkesztőségében lezajlik az előre megfontolt elégtétel vételének háromszereplős jelenete. Sebesi Samu a Bartha életrajzában regényes formába öntve írja le az eseményt, több helyen azonban szó szerint idézi az 1880. novemberi lapokban megjelent, hasonlóan részletes beszámolókat. Annyiban tér el azoktól, hogy árnyalja kissé a híreket egymástól átvevő újságíróknak az esetet mint az egész nemzetet ért támadást bemutató, ezért szenzációsra kiszínező pátoszát, és inkább Barthának a veszéllyel szemben tanusított férfiúi bátorságára helyezi a hangsúlyt. A történtek minél pontosabb rekonstrukciójában figyelembe veszem mind a Sebesi, mind pedig a pillanathoz időben közelebb álló napilapi leírásokat is. Az időpont szinte mindenkinél ugyanaz azaz 11 órai kezdetű, egyedül a Kelet jelenti háromnegyed 1 órai kezdettel, ugyanakkor pedig a helyszínt és a tanuk létszámát illetőleg is eltérnek a vélemények. Egyesek az Ellenzék akkori Bel-Király (ma I.C. Brătianu) utca 16. szám alatt álló szerkesztőséget jelölik meg, amely az 1869-es Bodányi Sándor-féle telekkönyvi térkép szerint a Toldalagi-Korda palotától számított második teleken álló épület az egyetem irányából. Mások a Bartha lakását jelölik meg helyszínnek, lakcímét azonban nem ismertetik. Azonban abból, ahogyan másnap az Ellenzék felkéri a város polgárságát, hogy szerkesztőségünk előtt lehetőleg kíméletesen és csöndes hangon cserélje ki gondolatait, mivel a zaj betegünk idegeire ingerlőleg hat, s nyugalmát sokszor izgatólag megzavarja, két lehetőség adódik: vagy a szerkesztőségben történt a vagdalkozás, és Bartha betegágyát helyben állították fel a súlyos sebekre való tekintettel (és nem utolsósorban, mert a lap saját mártírjának tekintette, amit nem győzött eléggé hangsúlyozni), vagy a lakásán történt, amely a szerkesztőség közvetlen közelében volt található. A harmadik lehetőség alatt összevonható az előbbi két hipotézis és ez talán a legvalószínűbb: Bartha lakása a szerkesztőség épületében volt, vagy éppen az irodát használta átmenetileg lakóhelyül, hiszen az egyik korábbi híradás szerint, mikor a hadnagyok munkahelyén meglátogatták, szólította inasát (legényét), hogy nyisson ajtót. Az inas pedig csakis úgy lehetett jelen, ha éppen szolgálatteljesítés közben, urának lakásán várta parancsait. Az Ellenzék következetesen lapunk szerkesztőségében -nel jelöli a helyszínt, a Magyar Polgár bel-királyutcában levő saját lakásán -t emleget, a Kelet szállása és háza kifejezéseket használja felváltva, időnként pedig a szerkesztőség -et. A vidéki, fővárosi és bécsi lapok a táviratilag és postával érkező híradások alapján mindvégig a szerkesztőségre 10

utalnak. Sebesi egyértelmű kifejezéssel él, és szerkesztőségi lakása -ként említi. A három kolozsvári lap azt is megírja, hogy az elkövetők Ristow Bel-Király utcai szállására (28 sz., a mai Apáczai Csere János Elméleti Líceum épületének tőszomszédságába) menekültek a helyszínről, mely alig pár száz lépésre volt a szerkesztőségtől. A helyszínre kiérkező Minorich Károly rendőrfőkapitány a sebesültet a helyszínen kihallgatta, az Ellenzék pedig a későbbiekben idézi a törvényhatósági bizottság november 15- i rendkívüli közgyűlésén elhangzott beszámolóját. Minorich elmondja, hogy a Bartha által tanuként megnevezett ifjabb Fristch Albertet azonnal kihallgatta. Ez a részlet a Keleten és Bolond Istók élclapon kívül minden más vizsgált újságból kimaradt, egyedül még Sebesi Samu Bartha-életrajzában tűnik fel, aki megnevezi a szerkesztőségben a tisztek beléptekor jelen levő Kabdebó Ferenc és ifj. Frits Albert munkatársakat (Kabdebó Ferencet, aki később Fogaras vármegyei törvényhatósági tag és 1894-től Marosvásárhelyen királyi közjegyző lett, a Kelet és a Bolond Istók is említi). Egyik közülük még bele is szólt magyarul a német nyelvű szóváltásba, de a vagdalkozás kezdetekor kirohant(ak) az utcára, és ha hívott(tak) is segítséget, az késett megjelenni. Csupán a szomszéd szobában némán hallgatózó szerkesztőségi szolga/bartha inasa jajveszékelésére került elő két favágó az udvar végéből. A legtöbb lap szerint Bartha egyedül volt, és csak legénye ugrott segítségére, mikor gazdája már alig bírt mozdulni, viszont a favágók minden esetben jelentkeznek. Tekintsük át az eredményt: Bartha a szerkesztőségen lakik, a tisztek beléptekor ifj. Fritsch Albert (talán Kabdebó Ferenc is) jelen van a lakásban/irodában, kezdetét veszi a dulakodás, Barthát a szolgája segélykiáltása menti meg, megjelennek a favágók, a tisztek elmenekülnek. A súlyosan sebzett testes Bartha és a két, kivont karddal támadó fürge tiszt csapásai sorrendjét és a dulakodás térbeli helyezkedését illetően nincs egyetértés a korabeli tudósításokban, a párbeszédről is eltérően számolnak be. Emellett a különösen érzékeny szempontok a híreket egymástól kölcsönző szerkesztőségekben néha gyökeres változáson mennek át, így hát csupán a források többségében megjelenő elhangzottakat, mozdulatokat és érintkezéseket idézhetem. A több forrásban is szereplő, mindazonáltal részleteiben vagy modorban számottevően eltérő mondottakat, helyeket, mozdulatokat párhuzamosan tüntetem fel. Ami ugyanazon kijelentésről nagyrészt megegyezik a forrásokban, szerkezetileg, hangulatvesztés nélkül közös nevezőre vontam. November 13-án, Bartha 33. születésnapját megelőző napon, szombat déli 11 óra után pár perccel Dienstl főhadnagy és Ristow hadnagy fedetlen fővel és korbáccsal/lovaglóostorral a kézben megjelennek Bartha szerkesztőségi lakásán. Bartha az irodában fogadja őket, állva. A párbeszéd németül folyik. 11

Bartha: Miben lehetek szolgálatukra?/miért jöttek az urak? Dienstl: A párbaj dolgában jöttünk. Ad-e fegyveres elégtételt avagy nem? Bartha elismétli, türelmesen/ingerülten a már korábban elmondottakat. Nem érzi, hogy elégtétellel tartozna, sajtószabadság van, az igazságot írta meg, s ha Ristow bebizonyítja, hogy az önkéntesek valótlanságot állítanak, csak akkor lesz hajlandó visszavonni a mondottakat, vagy ha nem tenné meg, és Ristow hadnagy ragaszkodik hozzá, készen fog állani fegyveres párbaj megvívására. Ristow/Dienstl: Másképp nem?/ez ránk most nem tartozik! Bartha: Másképp nem! Ekkor Ristow/Dienstl félreérthetetlen ellenséges mozdulatot tesz (a lovaglóostort átveszi egyik kezéből a másikba/kardja markolatához nyúl). Bartha: Figyelmeztetem az urakat, hogy ne merészeljenek erőszakot követni el rajtam! Bartha íróasztalán/mellett volt egy pálca/bot/vastag somfabot, amelyet ekkor kézbe vesz. Ristow/a tisztek: Mit akar a bottal? Bartha: Semmit, csak kézbe vettem./ugyanezt kérdezhetem én is, mit akar a korbáccsal? Ekkor kérdést intéz Barthához magyar nyelven Fritsch vagy Kabdebó. Ristow: Mit mondott az úr? Bartha: Nem figyeltem rá. Dienstl/Ristow ekkor a Bartha arcára/vállára sújt az ostorral, mire Bartha Ristowot/Dienstl-t a bottal/pálcával fejbevágja, az megtántorodik. A másik/ugyanez kardot ránt és Bartha fejére sújt, de Bartha a bottal/puszta kézzel felfogja a vágást. Megragadja Ristowot és leteperi (ebben mindenik forrás egyetért), igyekezvén kicsavarni kezéből a kardot. Fritsch és Kabdebó kirohannak. Közben Dienstl hátulról a Bartha hátára, fejére, karjára sújt a karddal. Bartha elengedi Ristowot és szembefordul Dienstl-lel, de ugyanakkor Ristow is talpra ugrik és most már ketten szabdalják Barthát, ahol érik. Bartha igyekszik puszta kézzel védekezni, de miután a kardok felszaggatják tenyerét és alkarját, menekülni próbál az előszoba/hálószoba irányába, de megbotlik/elgyengülve orra bukik a vérveszteségtől, és hátba szúrják. Ekkor már padlót, a falakat, a bútorok egy részét vér borítja. Az ajtónyílás szemöldökfája több kardcsapást is felfog. A bejárati ajtó/udvar felől beszűrődő zajra a tisztek abbahagyják a vagdalkozást és kiszaladnak az épületből. Megérkeznek a favágók, pár percen belül pedig a véletlenül arra járó dr. Kerekes Gyula, aki sürgősségileg ellátja az áldozat számtalan sebét, valamint Minorich Károly rendőrkapitány, aki az áldozatot és az egyetlen tanut kihallgatja. 12

A szerkesztőség rövid időn belül megtelik emberrel, az utca polgárokkal. Megjelennek az orvosok, s az utcán futótűzként terjedni kezd a kaszabolás híre. Többen is látták a két vérfoltos közös hadseregbeli tisztet befordulni a Bel-Király utca 28. szám kapuján, s amint híre jön, hogy az Ellenzék szerkesztőjét érte támadás, és halálán van, a két ház között (gyakorlatilag az utca felében) folyton növekvő tömeg gyülekezik, mely rövid időn belül az egyre erősödő gyilkos -t skandálja. Nagy János, a Magyar Polgár megbízott szerkesztője feláll egy kapukőre és józanságra felszólító beszédet tart, párszor Minorich Károly is csillapítani próbálja a kedélyeket, de a tömeg nem hátrál. Három óra körül dobpergéssel, székely tiszt vezénylete alatt felvonul egy század katona, és feltűzött szuronnyal rendet teremt, négy (más források szerint három) hevesebben tiltakozót megsebez. A kaszaboló tiszteket egy erősítésként érkező század fedezete alatt előállítják és átkísérik a (később Hunyadi ma Ștefan cel Mare tér délkeleti sarkán álló) Szent-György laktanyába. A városvezetés radikálisabb tagjai, valamint az Ellenzék retorikailag és írásban egyaránt a nemzet ellen elkövetett merényletnek állítják be az összetűzést, s a városban kitör egyfajta forradalmi láz és egyenruhafóbia. Hiába a tombolásba vegyülő, higgadt magatartásra felszólító hangok, melyek némely kormánypárti városatya és napilap részéről elhangzanak, Barthát pár napig a magyar függetlenség, szólás- és szajtószabadság mártírjaként ünnepli lapja és Kolozsvár. A hirtelen támadt osztrákellenesség, valamint a beteg állapotának súlyosra fordulásáról felfelröppenő hírek nyomán a város közönsége önmozgósításba kezd és a gaz merénylők megbüntetését követeli az ország és birodalom felső vezetésétől. A sajtóban futótűzként terjedő híreknek köszönhetően a kolozsvári gyalázatos brutalitásról az egész ország értesül a hétvége folyamán. Szombat délután a polgárok kisebb-nagyobb csoportokba verődnek a belváros több pontján. Összehívják a hírlapírók értekezletét a Grand kávéházba a teendők megállapítása iránt. Részvétirat szerkesztésére, a városvezetést rendkívüli ülés összehívására megnyerő és népgyűlést kezdeményező bizottságot állítanak össze, melynek elnöke Szász Domokos, a későbbi református püspök. Kolozs megye alispánja, Gyarmathy Miklós az értekezlet ideje alatt a fegyveres erőkkel szembeni csendes magaviseletre felkérő beszédet intéz a kávéház előtt összesereglett néphez. Az értekezleten jelen levő diákság később az Orbán kávéházban (Főtér, Rhédey-ház) beszámol az ott egybegyűlteknek az újságírói döntésekről, továbbá indítványozzák, hogy a közös hadsereg tisztikarát a polgárság minden nyilvános helyen zárja ki köreiből. 13

A diákok egy nagyobb csoportja a Bel-Torda (ma Egyetem) utcában közrefogja az Orbánba tartó Haller Károly rektort, aki rögtönzött lelkesítő beszédet mond, és kéri az ifjúságot, hogy utcai demonstrációktól tartózkodjék. Egy ideig szünetel a tanítás, a kollégiumokat bezárják. Szombat este hatósági falragaszok intik nyugalomra a polgárságot, hírül adva, hogy a tetteseket letartóztatták és megindult a bűnvizsgálat. Az Ellenzék éppúgy, minden utcasarki hirdetőre kiplakátolja saját falragaszát, egy igen éles hangú iratot (idézet a Kelet-ből), amely népgyűlésre, felvonulásra, elégtétel kiharcolására buzdít. Szombatról vasárnapra virradó éjszaka a város előkelőségei hosszan kígyozó sort kiállva látogatják a beteg Barthát. A hírlapírók értekezletén választott küldöttség felkérésére a városvezetés rendkívüli, nyilvános ülést hív egybe vasárnap, és reggel tíz órakor a Bel-Közép utcai tanácsház lépcsőháza, díszterme, valamint az utca megtelik emberrel. A Budapestről éjszakai vonattal befutott gr. Eszterházy Kálmán főispán elnököl. Egy hattagú bizottság kinevezéséről döntenek Szász Domokos vezetésével, amely a miniszterelnök Tisza Kálmánhoz és Ferenc József király színe elé juttatja a város feliratát, melyben a tettesek megbüntetését követelik. Ezt követően a Szász Domokos (1838-1899) tömeg ellepi a főteret, és különféle szónokok fellépését sürgeti. Előbb a Székelyudvarhelyről érkezett Ugron Gábor függetlenségi politikus, Bartha jóbarátja és átmenetileg az Ellenzék főszerkesztője tart népgyűlésre mozgósító és nem kevésbé osztrákellenes szónoklatot a Nemzeti Szálló egyik erkélyéről (a New York/Continental telekelődje), majd az új takarékpénztár épületének első emeletére felhág Békésy Károly, a Kelet főszerkesztője, ámde nyugalomra intő beszédét megabcúgolják. Vérért vért! zúgja a tömeg, majd az esőre való tekintettel mint egy terhes felhő szétszéled. Hétfő hajnalban egy kisebb csoport beveri Demel cs. kir. tábornok Bel-Torda utcai lakásának ablakait, a rendőrség kijárási tilalmat hirdet, a város utcáin katonaság járőrözik. Délelőtt 10 órai kezdettel Budapesten lezajlik az országgyűlés képviselőházának ülése, melynek keretében gr. Péchy Manó, kolozsvári első kerületi képviselő, egykori erdélyi királyi biztos, megrendelt interpellációt intéz a miniszterelnök-belügyminiszter Tisza Kálmánhoz, melyben 14

a szándékozik-e a miniszter úr ez ügyben mielőbb erélyesen intézkedni és behatólag oda hatni, hogy a bűnösök példásan megfenyíttessenek? kérdésre vár választ. Tisza az interpellációra előre megírt választ olvas fel, és kifejti, hogy már intézkedett: azonnal távirati utón felszólítottam a szebeni katonai parancsnokságot, hogy az ügynek egy vegyes polgári és katonai tagokból álló bizottság által való megvizsgálása iránt intézkedjék melynek választáviratával is helyben rendelkezik. A kormánypárthoz örökké hűséges mameluk öreg Péchyt Tisza a kedélyek lecsillapítására használja fel ez ügyben. Ugyancsak hétfőn Jókai Mór elnöksége alatt a fővárosi hírlapírók egyesülete is részvétiratot, valamint a tettesek példás megbüntetését követelő feliratot szerkeszt, melyet minden magyar lap leközöl. Mikszáth Kálmán, a Szegedi Napló munkatársaként rövid cikksorozatban méltatja Barthát, továbbá elítéli a kormány, különösen Tisza gyáva magatartását. Hétfő este a városvezetés által kijelölt hattagú küldöttség felutazik gyorsvonattal a fővárosba Tisza Kálmán kormányfőhöz, aki másnap fogadja őket. Ismételten ígéretet tesz a közös bizottság felállítására, az eset egyes részleteiről tesz fel kérdéseket, bizalmat szavaz a törvényes igazságszolgáltatás eszközeinek, majd útjára bocsájtja a város képviselőit, akik csütörtökön az uralkodó elé járulnak. Ferenc József a maga részéről igazságtételt ígér, és egyben reményét fejezi ki, hogy a különösen Erdélyben fennálló jó viszony katonaság és polgárság között a továbbiakban nem fog romlani. Kedd délben Kolozsváron sor kerül a Redoutba (Néprajzi Múzeum a Bel- Monostor/Memorandumului utcában) egybehívott népgyűlésre, amelyen 3-5 ezer polgár vesz részt. Felszólal Ugron Gábor függetlenségi, illetve Hegedüs Sándor szélsőbaloldali politikus, előbbi Magyarország hadseregének különszervezését szorgalmazza, utóbbi értetlenül áll a függetlenségiek uszítása előtt, és a rendbontások ellen foglal állást. Bartha Miklósra és a kaszabolásra egyetlen halvány utalást tesz Ugron, Hegedüs meg sem említi. Mindketten megéljenzik a királyt. A népgyűlésen részt vett tömeg eloszlik, de még előtte gúnyosan kikacagja a fővárda kettőztetett őrségé -t, utána pedig rögtönzött rövid szónoklatokra gyülekezik a Főtér sarkain. A népgyűlésnek a királyhoz címzett feliratát Ugron, Orbán Balázs és Bokros Elek függetlenségi képviselők viszik fel a fővárosba, de Ferenc József nem fogadja őket. Aznap (kedden) a Kelet Barthát és az egyéves önkénteseket kissé elmarasztaló vezércikkel jelentkezik, amely alágyújt a kedélyeknek, és a lapszámot pár polgár az Orbán és Grand kávéházak előtt nyilvánosan elégeti. Mivel a cikkben zuglap -nak lett nevezve, a fővárosi Budapest napilap sajtóperbe fogja a Keletet. 15

Tömeges megmozdulásra Kolozsváron a továbbiakban már nem kerül sor, az eset a következő évi országgyűlési választások kampánybeszédeit fogja gazdagítani, erős nacionalista színezettel. A tisztek és Bartha sorsa a kaszabolást követően A Tisza által összehívott polgári-katonai vegyes bizottság valóban megkezdte üléseit november 17-én Nagyszebenben, ám december 8-án nézeteltéréseik támadtak, mivel a hadsereg részéről delegált osztrák tisztek megtagadták a polgári oldalról nyilvános tárgyalásra jött felkérést, és kivonultak az ülésről. A nagyszebeni cs. kir. kerületi főtörvényszék 1881. január 27-én Dienstl főhadnagyot és Ristow hadnagyot a két havi vizsgálati fogság beszámításával hét hónapi, minden második hónapban magánfogsággal súlyosbított börtönbüntetésre ítélte, emellett Ristowot a tiszti kötelékből elbocsátották. Az utókor, különösen az esettel foglalkozó magyar szerzők úgy tudják, hogy harminc nap büntetés letöltése után a párbajpárti uralkodó mindkettejüknek megkegyelmezett, Dienstl-t pedig egy galíciai garnizonba helyezték át. Az Osztrák életrajzi lexikon szócikke szerint Ristow rövid időn belül visszatért a hadseregbe, ahol előbb a Liebenau-i, majd a prágai gyalogos kadettiskolában tevékenykedett mint vívótanár, később Luigi Barbasetti olasz vívómester mellett kardforgatást oktatott a bécsi Teréziánumban és végül ezredesi rangig vitte. A századfordulón párbaj- és vívókézikönyvet, illetve tiszti becsületkódexet jelentetett meg. Utóbbit a közvetlen utókor mérvadó szakmunkaként forgatta, híre az Egyesült Államokba is eljutott (New York Daily Tribune, 1909. január 13.). Három évvel később újra kiadta Becsületkódex. A tisztek (tiszt- vagy kadétjelöltek) és egyéves önkéntesek magatartására vonatkozó intéseket és tanácsokat tartalmazó függelékkel a becsületbeli ügyeket illetően (Bécs, 1912) címmel. Gustav Ristow ezredes az albániai Berat vár ostrománál esett el 1916. július 11-én. Ami Barthát illeti, állapotának javulásáról minden kolozsvári lap közölt híreket, melyek átvétellel a többi sajtóban is megjelentek. Így került be majd minden lapba változatlanul az 16

orvosi látlelet, valamint gyógyulási előmenetele, legalábbis az első napokban, mikor egyrészt halálhírét keltették, másrészt a lehetséges amputációkat jósolták, később állapotának javulásáról jelentettek röviden. A kezelő orvosok neveit, az ágya mellett virrasztó személyeket, a beteg kedélyét Sebesi Samu is ismerteti részben a Bartha-életrajzban. Az állapotáról szóló híradások már az első napokban is csupán az újságok belső hasábjaira kerültek, rendszerint a Mindenfélék közé, de gyakorta és még sokáig emlegették, mint Kolozsvár városának betegé -t. Az Ellenzékben lapunk betege. Sebeinek első részletes leírása a Magyar Polgár november 15-i különkiadásában olvasható Orvosi látlelet címmel, mely így hangzik: Jobboldalt a homlokcsonton átterjedőleg 1,5 cm hosszu, a koponyacsontokat is sértő vágás. Ettől 2,5 cmnyire a nyilvarrattal párhuzamos, mintegy 10 cm hosszu, mély seb. A bal falcsonton egy 12 cm hosszú, a csonthártyát is sértő vágás. A bal arcon egy másik vágás. A jobb kéz hüvelyk, mutató, közép és kis ujja ízületeikben átmetszve, a tenyér egy mély vágást mutat. A jobb felkaron egy 2 cm hosszú vágás. A jobb lapocz fölött egy 2 cm mély szúrás. A balkéz-izület egy vágás által, mely a kéz összes hajlító izmait és az egyik kar üterét átmetszette, nagy mértékben sértve. Ezt a látleletet vette át a többi újság és többé-kevésbé szószerint közölte. Míg egyeseknél 19, addig másoknál 24 vágás szerepel. A súlyos sérüléseket szenvedett Barthánál elsőnek dr. Kerekes Gyula fiatal orvos (tanársegéd) jelent meg, ki legelőször a bal karon levő ütőeret kötötte el. Később a helyszínre érkezett dr. Benel János tanársegéd, dr. Engel Gábor tanársegéd, dr. Nagy József kolozsmegyei főorvos, dr. Szőts Emil törvényszéki orvos és Ráczkövi Sámuel sebészhallgató. A vérzés elállítására több apró műtétet hajtottak végre. Miután fejét lekötötték, egy cigarettát szívott el, természetesen mások kezeinek segítségével így az Ellenzék. Dr. Brandt József, az egyetem híres sebészprofesszora este 11 órakor jelent meg, és másnap reggelre friss kötözést ígért, melyen jelen lesz segédeivel. Bartha az első éjszaka nagyját ébren töltötte, másfél órát aludt csupán, de álma nem volt nyugott álmában is a»vitéz urakkal«phantasirozott színezi jelentését egyik munkatársa. Ágya mellett özvegy Török Sámuelné vigyázott rá, aki a következő hetekben minden nap bejárt, és dr. Engel Gábor, aki nagyon ritkán távozott. Az egyetem orvostanhallgatói vállalták, hogy felváltva virrasztanak mellette. Végig öntudatánál volt. Vasárnap reggel 7 órakor érkezett Székelyudvarhelyről Ugron Gábor, kinek megjelenése kissé megrázó hatással volt Barthára, és kinek ideiglenesen átadta az Ellenzék vezetését. Később az orvosok kicserélték kötéseit, és úgy döntöttek, hogy 48 óráig nem bontják fel. Láza a délelőtt folyamán nem volt, délfelé csekély levest vett magához és egy pohár erős 17

bort ivott, mi után ujabb erőt érzett (Ellenzék) Délután láza kissé felizgatta, de a továbbiakban nappalai és éjszakái nyugodtan teltek. A nagyobb sebek alagcsövezve lettek, hogy a származó váladék és geny szabadon távozhassék (Magyar Polgár), és ekkor még nem tudni hány ujjnak kell utólagosan eltávolíttatnia, fejfájdalmait időnként jégtömlőkkel csillapították. November 16-án, kedden Biró Pál és Comanescu Sándor törvényszéki bírók jelenlétében, özvegy K. Papp Miklósné, valamint két orvos tanuk mellett Brandt, Benel és Engel sebészek feloldották kötéseit a törvényszéki vizsgálat elvégzésére. Ekkor a baloldali fejseb mélyében a csonton repedés is constatáltatott (Ellenzék). Kedélyállapotára jellemző, hogy látogatóival nem mulasztott el beszélgetni, élénken érdeklődött a városi események iránt, sokszor tréfált, és igen gyakran papirszivart kér, melyet gyöngéd ápoló női kezek segítségével élvez (Ellenzék). Mikor megjelent ágyánál részvétét kifejezni Felszeghy Dezső költő, Bartha így fogadta: Szervus Dezső! Megint rossz verseket hoztál?! (Sebesi). November 23-án Szabó József kárpitozott, kényelmes karosszéket ajándékozott a betegnek, amely könyvtartó állvánnyal, gyertyatartókkal lett felszerelve, és amelyre két hosszú kart szereltettek az orvosok előírásai alapján. A munkálatot Walter Gusztáv kárpitos és Cserna István szíjgyártó mesterek végezték, akik semmilyen munkadíjat nem fogadtak el ezért, s a benyújtott számlán csupán a beteg mielőbbi teljes felgyógyulását kívánják (Ellenzék). Sebesülésének tizedik napja után állapotáról már jobbára csak az Ellenzék jelentett, szűkszavúan és nem mindennapos rendszerességgel. A lap 1881. január elseji számában megjelenő A hála nevében címoldali cikkét orvosi engedéllyel mondta tollba az év utólsó napján, mint könnyebb természetű munkát. Egy utolsó jelentést az élete végéig fennmaradó állandó nyomorékság -ról az Ellenzék 1881. január 26-i lapszámában találunk még, a végleges vizsgálat lezárását követően. Ekkor megállapították, hogy csupán a balkéz mutató ujja és a jobb kéz hüvelykujja fogják visszanyerni teljes mozgási képességüket. A többi ujjak részint egészen használhatatlanok, részint ízületi merevségek miatt csak kevéssé lesznek használhatók. Arca élete végéig sebhelyes maradt. Politika, magánélet, újabb becsületbeli ügyek Az 1881. január 16-án tartott városi törvényhatósági választásokon, három elhunyt tag helyébe hirdettek választást. Bartha a 4., kétvíközi választókerületben 255 szavazatból 119-et hozott el, ami tekintve, hogy két évvel korábban költözött a városba és csupán egy igaz 18

osztrák tisztek által összekaszabolt újságíró volt, vagy éppen ezért, figyelemreméltó eredmény. A városvezetés ülésein nemigen vett részt, rövid időre írásai száma is jelentősen csökkent. Március-áprilisban viszont újult erővel és meglepő szerénységgel kötelezte el magát és lapját a közelgő országgyűlési választásokra készülő Függetlenségi párt oldalán, vezércikkeiben visszafogott mélabúval, de határozott és pontos jelzőhasználattal támadta a Szabadelvű pártot és a kormányt. Májusban, az addigi utalások helyett immáron konkrétan bejelentette, hogy képviselői mandátumot kér Kolozsvár polgáraitól, viszont ezzel egyidőben Szilágysomlyón is kampányba kezdett. Az 1881. június 25-én az Országgyűlési választások alkalmával Kolozsváron 39 szavazattöbbséggel legyőzte Hegedüs Sándort az első kerületben, ugyanakkor Szilágysomlyón is mandátumot nyert, ám ekkor a kolozsvárit fogadta el. Ideje nagy részét ettől kezdve Budapesten töltötte, de gyakran járt haza, harsány politikai vezércikkeit állandó jelleggel a Ellenzékben jelentette meg. Egyes írásai kapcsán rövidesen összetűzésbe került Kolozsvár egynémely köztiszteletben álló személyiségével. 1882. decemberében, két egymást követő napon támadást indított Szász Domokos református püspökjelölt és öccse, Szász Béla egyetemi tanár ellen. Előbbit a Kolozsvár határában fekvő Lomb nevű legelő tulajdonjoga kapcsán hazugsággal vádolta, utóbbit korrupcióval, azaz egyértelműen kijelentette róla, hogy tolvaj, angol nyelven: beware the pickpockets. Mindkét esetből a bíroságon rágalmazási és becsületsértési ügy kerekedett, Bartha mentelmi jogát 1883. elején Szász Béla (1840-1898) kétszer is felfüggesztették. Míg a Szász Domokossal szembeni perben a kolozsvári sajtóügyi vizsgáló bíróság felmenetette, Szász Bélával szemben 10 forint büntetést és 50 forint perköltséget állapítottak meg. Nem sokkal ezután, az újabb országgyűlési választások közeledtével kiterjedt agitációs tevékenységet indított el az Ellenzék hasábjain, ezért több kormánypárti lap is támadást intézett ellene. Összetűzésbe került és 1884. március 16-án pisztolypárbajt vívott Málik Józseffel, a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzet lap főszerkesztőjével, mely alkalommal Bartha el tudta ugyan sütni a fegyvert, de félig bénult, merev ujjaival a művelet során messze ellenfele mellé célzott. A kézdivásárhelyi királyi ügyészség mentelmi jogának felfüggesztéséért folyamodott, amit a képviselőház bizottsága meg is vont a polgári büntetőtörvénykönyv értelmében, mely tiltotta a párbajozást. 19

Annak ellenére, hogy időközben Kolozsváron rendkívül megerősödött a kormánypárt, ismét indult a soron következő országgyűlési választásokon, újra kolozsvári első kerületi mandátumért folyamodván, ezzel párhuzamosan viszont Csíkszeredában is fellépett, ahol végül nyert. Kolozsváron szabadelvűpárti ellenfele megint Hegedüs Sándor, aki 1884. június elsején, vasárnap, pünkösd első napján kampánybeszédet tartani érkezett a városba. Az indóháztól (vonatállomás épülete) végig a Nagyutcán (ma Horea) a főtér irányába vonuló díszes fiákersorra hirtelen sűrű kőzápor zúdult, páran a kíséretből könnyebb sérüléseket szenvedtek. A fejvesztve menekülő díszbevonulást a főtéren összegyűlt fiatalemberekből és nőkből, gyermekekből álló tömeg fogadta, lármázva és éljenezve. A tömegre nyolc lovasrendőrt küldtek, akik azon nyomban kardlapozni kezdtek. A Magyar Polgár rögtön Barthára és egyik munkatársára, Sebesi Jóbra hárította a felelősséget, akik egyszerre védekező és támadó állást vettek fel, jelezve, hogy az események idején Hory Béla társaságában egy főtéri kávéház teraszán csendes poharazgatásba merülve egy korábban lezajlott párbajról beszélgettek, amelyben Sebesi segéd volt, és várták a díszbevonulást, előzetes tudomásuk a sajnálatos eseményről nem volt. Mindezek ellenére, Sebesi Jóbot másnap a rendőrkapitány előzetes fogságba helyezte kődobálásra történt felbujtatás és lázítás vádjával (június 30-án szabadult). A Sebesit ért vádakért Bartha az Ellenzék hasábjain Erdélyi Béla vasúti titkárt tette felelőssé, ezért kettejük között június 23-án párbajra került sor. A kolozsvári királyi törvényszék ismét Bartha mentelmi jogának felfüggesztéséért folyamodott szeptemberben. A következő esztendőben, március 17-én elvette Klein Frigyes gyalui birtokos lányát, Klein Rózáliát, a gyengéden szeretett Rözgét, akivel élete végéig boldog házasságban élt. A nemzetiségiektől való félelem általános politikai háttérzenéje alatt, és különösen a román térnyerés ellenpontozására 1882-től kezdve gyakran írt arról, hogy Erdélyben is ideje lenne egy nyelvművelő és értékőrző egyesületet létrehozni, amely aztán 1885-ben mint Erdélyrészi Közművelődési Egyesület (EMKE) Kolozsváron létrejött, és amelyben Bartha alelönki tisztséget vállalt. Ugyancsak Kolozsváron alapította meg 1888-ban az Erdélyi (Magyar) Irodalmi Társaságot Petelei Istvánnal, gr. Kuun Géza elnöklete alatt. Ekkor már az Udvarhely vármegyéhez tartozó oklándi kerületet képviselte az Országgyűlésben. Kiterjedt közművelődési és politikai ténykedései szünetében, gyakran kiújuló gyomorbántalmai enyhítésére egyre többször kereste fel külföldi gyógyintézetek rendelőit. Birtokot és házat vásárolt Hosszúmacskáson (Satu Lung, Kolozs megye) és ide vonult vissza, távol a város zajától 1890 környékén. 20