Dobos Arnold Valóban megnyerte-e a magyar kormány az EU-val folytatott vitát? Kommunikáció és a valóság Orbán Viktor 2012. július 13-án a Facebook-oldalán közzétett videóüzenetében közölte az állampolgárokkal, hogy a kormány megnyerte az Európai Unióval szemben folytatott, csaknem két évig húzódó, a válságkezelésről szóló brüsszeli vitát. Elmondása szerint a magyar kormány szempontjából mindez rendkívül sikeresen zárult, hiszen a nyugdíjakat megvédtük, a béreket nem csökkentettük, hanem emeltük és megszorítás helyett inkább újraszerveztük az országot. Mielőtt az egész folyamatot belehelyeznénk egy szélesebb értelmezési keretbe, először érdemes szemügyre venni, milyen viszonyban van kormány kommunikációja a valósággal. Való igaz, hogy a nyugdíjkassza egyensúlyba került a kormány jóvoltából, azonban ennek az ára hárommillió állampolgár hozzávetőlegesen 3000 milliárd forint értékű megtakarításának államosítása volt. A magánnyugdíj-pénztárak államosítása révén bizonyos mértékben egyensúly teremtődött, azonban ez igencsak rövidtávú stabilizációt jelent, közép- és hosszútávon pedig megoldhatatlan problémát jelent majd a szektornak, ami csak nagy áldozatok árán lesz konszolidálható. A második pont sem igaz, minthogy a bérek is csökkentek. A KSH adatai szerint az átlagos, családi kedvezmény nélkül számított nettó kereset 1,1%-kal múlja felül a tavalyit, s az infláció 5% körüli, így a bérek reálértéke 4%-kal csökkent az elmúlt évben. Egyedül a minimálbér növekedett tavaly és idén is jelentősen, azonban ennek hatásai legalábbis vitatottak, a foglalkoztatásra például egyértelműen negatívak. - 1 -
Az utolsó állítás megszorítások helyett át- és újraszervezések történtek pedig csak egyszerű kommunikációs fogásnak tekinthető. Minden jel arra mutat tehát, hogy a kormány valójában megszorításokat hajt végre, amelyek egy része üdvözlendő és fontos, más része pedig nem más, mint korábbi hibáik kijavítására tett intézkedés. Ez utóbbira példa a jelenlegi adóemelések, valamint a tranzakciós illeték bevezetése. Ezek révén a kormány a személyi jövedelemadó változtatása miatt kieső bevételt pótolja. Egyébiránt az is kérdéses, hogy a vitát valóban lezártnak tekinthetjük-e. Annyi biztosan kijelenthető, hogy az Európai Bizottság után május végén a pénzügyminiszterek tanácsa is visszavonta a korábbi döntést, amelyik a kohéziós pénzek Magyarország részére történő kifizetésének felfüggesztését jelentette volna. Azonban ezt semmiképpen sem a gazdasági szabadságharc vitás kérdései (szektorális különadók, jegybanktörvény, bankadó) miatt tette, éppen ellenkezőleg: a magyar kormány az új Széll Kálmán-tervben újfent, az elvártnál is magasabb (hozzávetőleg 600 milliárdos) megszorításokat ígért az Uniónak. A program szerint az ország államháztartási hiánya először fog 3% alá csökkenni az uniós csatlakozás óta, s emiatt történhet meg majd a túlzottdeficit-eljárás felfüggesztése. Emellett a kormány érzékelhetően visszavonult, és teljesíti az EU és az IMF kívánalmait azért, hogy a hitelszerződésről való tárgyalások elindulhassanak. S mivel még mindig folyamatban van néhány vita (pl.: kötelezettségszegési eljárás, bírák nyugdíjazása), a Valutaalappal és az Unióval való tárgyalások miatt valószínűsíthető, hogy Brüsszel nyeri meg azokat. Országegyesítő törekvések: kísért a múlt 2010-ben, kormányra kerülése után az új kormány hamar világossá tette, hogy nemzetegyesítő ambíciói vannak, és meg is alkotta gyorsan, kommunikációs szinten a Nemzeti Együttműködés Rendszerét. Nem célunk az összes szakpolitikában vizsgálni, hogyan alakult a nemzeti egység kialakítása az elmúlt két évben, kizárólag a gazdaságpolitikai aspektusokat vesszük szemügyre. - 2 -
Nemzeti egységre törekvés nehezen képzelhető el úgy, hogy a kormánypárt az ellenzék pártjaival összeül, és közösen kialakít egy programot. A nemzeti egység kialakítása a gazdaságpolitikában egyenlő a gazdasági minimum megállapításával. Egy fejlődni kívánó demokráciának lételeme, hogy az egyes szakpolitikákban, így a gazdaságpolitikában is legyen egy minimum, amelyik független a pártpreferenciától, egy olyan minimális program, amellyel kapcsolatban az ország összes parlamenti, valamint parlamentben kívüli pártja feltétlenül egyetért, vagy legalábbis arra törekszik. Erre egyrészt azért van szükség, hogy kialakuljon a versenyszektorhoz hasonlóan a politikában is a hosszútávra tervezés. Másrészt ennek révén megakadályozható a szélsőséges polémia, a parttalan viták fodrozódása. Ez nemcsak etikai vagy morális szempontok miatt fontos, hanem komoly gazdasági és pénzügyi hatásai is lehetnek. Gondoljunk csak arra, amikor az egyik oldal Európának és a világnak panaszkodik, és növeli azzal is egyes esetekben a hitelességi problémát. Az elmúlt két évben efféle program, a gazdasági minimum kidolgozására nem sok erőfeszítés történt a kormány részéről. Látható, hogy a külfölddel való tárgyalás esetében, a Brüsszellel folytatott vitában az ellenzék (LMP, MSZP, a közben formálódó DK) végig az uniós retorikát visszhangozta, míg a kormány egyedül vívta a szabadságharcát. A Jobbik nem vádolható természetesen az Unió pártfogásával, sőt radikális állásfoglalásaival többször is kondicionálta a kormány álláspontját. Ennek az állapotnak a kialakulásáért, megszilárdulásáért és továbbéléséért a pártok (főleg a Fidesz és az MSZP) egymást hibáztatják, holott az ok valójában a magyar politikatörténet korábbi szakaszában keresendő. Nyugat-függés kontra önálló magyar út Magyarország történetében a XIX. század vége óta jellemző a két politikai oldal egymástól gyökeresen eltérő viszonyulása a Nyugathoz. Már ekkor elkezdődött - 3 -
mélyülni a két oldal közötti árok, amelynek betemetése még napjainkban sem történt meg. Magyarország az elmúlt 150 évben több alkalommal is igyekezett a Nyugathoz felzárkózni. Ez a szándék elválaszthatatlan az eladósodás problematikájától. A felzárkózás érdekében, belső források híján, az országnak hitelekre volt szüksége. A folyamat eredményeképpen az ország rendre eladósodott, amit az ellenzék hazaárulásnak, az ország függetlensége ellen tett lépésként értelmezett. S ezzel ki is alakult az a struktúra, amelyik a mai napig fennáll. Van egy hagyományosan baloldali menedzserpárt, amelyik a Nyugatnak való teljes megfelelés politikáját űzi, simulékony tárgyalási stílussal, feltétlen együttműködési hajlandósággal. Valamint van egy hagyományosan jobboldali, nemzeti vagy konzervatív párt, amelyik az önálló magyar utat kívánja járni, elutasítja a hitelfelvételeket, a külfölddel szembeni függést. A menedzserpárt rendszerint érzéketlen a társadalmi problémákra, a nemzeti érdekvédő párt viszont a gazdaságpolitikára koncentrál. Ez a rendszer a rendszerváltás utánra is átöröklődött, azonban néhány változással: Egészen 2010-ig nem termelt ki a magyar pártrendszer egy predomináns pártot, ami jellemzője volt a magyar politikatörténetnek. 2010-ben a Fidesz ebbe az irányba mozdult el. A menedzserpártnak tekinthető MSZP 2002-2009 között inkompetensnek bizonyult a gazdaságpolitikában is, ami a kialakult súlyos morális hitelességi deficittel szinte teljesen tönkretette a pártot. A nemzeti érdekvédők sorába könnyen beleillő Fidesznek 2010-óta a gazdasági válság miatt menedzserpártként is működnie kell. A háborús és szabadságharcos kommunikációs stratégia súlyos gazdasági problémákat eredményezett. A siker kulcsa - 4 -
Az Európával való pozitív kapcsolat és a gazdasági fellendülés eléréséhez egy mindenki által méltánylandó gazdasági minimum felállítására lenne szükség. A Méltányosság Politikaelemző Központ szerint ennek négy kritériuma van: alacsony államadósság alacsony adók alacsony költségvetési hiány alacsony infláció A pártok feladata lenne a program fenti négy kritériumát együttes célként kommunikálni az állampolgárok felé, hogy azok elfogadott társadalmi igénnyé váljanak. Néhány nyugati demokrácia azért működhet jól, mert az alapvető gazdasági célokban a pártok megegyeznek egymással, s legtöbbször inkább az eszközök terén mutatkozik jelentősebb különbség. Amíg nem alakul ki hazánkban ez a minimum, addig az ország érdekérvényesítő képessége sem fog jelentősen javulni, ami pedig az ország gazdasági helyzetére is érezhető hatással lesz. Folytatás Mindeközben lezárult a Valutaalappal és az Európai Unióval a tárgyalások első szakasza. Varga Mihály szerint a megállapodás ősz végére születhet meg. Bár például a Financial Times kritikusabb, szerintük az legfeljebb februárban történhet meg, alapvetően csak néhány vitás kérdés maradt. Ezek a közszféra aránya a foglalkoztatásban, a jegybankra kiterjedő tranzakciós illeték, valamint a jövő évi költségvetés megalapozottsága. A tárgyalások végkimenetelét illetően természetesen még nem lehetünk biztosak. A legvalószínűbbnek jelenleg az látszik, hogy megállapodás esetén, a magyar kormány egy készenléti hitelt kap. Mivel az IMF-fel való megállapodásra az országnak a jelenlegi helyzetben valóban szüksége van, ezért a kormány nem tehet mást, meg - 5 -
fog egyezni. S az is észrevehető, hogy az elmúlt időszakban, a szükség következményeképp egyre több kérdésben képes a kormány együttműködni mind az Unióval, mind a Valutaalappal, s ez várhatóan tendenciává is válik. A rossz gazdasági helyzet pedig az alapvetően a nemzeti érdekvédő kormányt rákényszeríti, hogy adaptálja a számára eddig nem túl kedves menedzserpártok tárgyalási stílusát és együttműködő-képességét. Végeredményben pedig a Fidesz akár megteremtheti középtávon a két párttípus szintézisét, ami viszont Magyarországon szinte példa nélküli innovációt jelentene. Ha jelenleg nem is ez tűnik realitásnak, hiszen a kormány jóformán csak a kényszerhelyzet parancsoló szükségessége miatt törekszik az együttműködésre, ez sem kizárható szcenárió a jövőre nézve, s ez a gazdasági minimumhoz közelebb vihetné a magyar politikai elitet és a teljes politikai közösséget. - 6 -