Közzététel: 2009. február 6. Következik: 2009. február 9. Külkereskedelmi forgalom, 2008. január december (előzetes) Kereskedelmi szálláshelyek forgalma, 2008. január december Sorszám:20. 2008-ban a kereskedelmi szálláshelyeken a külföldi és a belföldi vendégek száma (1, illetve 2%-kal) egyaránt meghaladta az előző évben mértet, azonban a rövidebb tartózkodási idő miatt a vendégéjszakák száma (2, illetve 1%-kal) csökkent. A szálláshelyek árbevétele folyó áron 1%-kal mérséklődött. 2008-ban 3,5 millió külföldi vendég 9,9 millió vendégéjszakát töltött el a kereskedelmi szálláshelyeken, a vendégek száma 1%-kal emelkedett, miközben a vendégéjszakák száma 2%-kal csökkent az előző év azonos időszakához képest. Az öt legjelentősebb küldő ország közül négynél (Németország, Amerikai Egyesült Államok, Ausztria, Olaszország) visszaesés tapasztalható a vendégforgalom tekintetében, Ausztria kivételével mindegyikben 10% körüli volt a vendégéjszakák csökkenése. Nagy-Britannia esetében az éves forgalom meghaladta a tavalyi évet, ugyanakkor szeptember óta a brit vendégek forgalma is erőteljesen csökkent. A külföldivendég-forgalom közel 80%-át realizáló szállodákban az eltöltött vendégéjszakák száma a háromcsillagos kategóriában emelkedett (1%-kal), az ötcsillagos egységeknél stagnált, az összes többinél pedig mérséklődött. Az időszak folyamán a kereskedelmi szálláshelyek 4,1 millió belföldi vendéget és 9,9 millió belföldivendégéjszakát regisztráltak. A vendégek száma 2%-kal emelkedett a vendégéjszakák számának 1%-os csökkenése mellett. A belföldivendég-forgalom 63%-át fogadó szállodákban 2%-kal nőtt az éjszakák száma az előző évhez viszonyítva, a négy-, valamint az ötcsillagos egységekben 9, illetve 17%-os volt a bővülés. A belföldi vendégek körében népszerű a vendégéjszakák 15%-át regisztráló panziók esetében 2%-os mérséklődés tapasztalható. A különböző utazási célok közül a hivatalos célból, illetve a konferenciára, kongresszusra érkezők együttes aránya 32%. A szabadidejük eltöltése miatt utazók 11%-ának elsődleges célja az egészségturizmus volt. A szállodai vendégforgalom 31%-a a gyógy- és wellness-szállodákba irányult, az utóbbiak bel- és külföldivendég-forgalma kiemelkedően dinamikusan fejlődött. 2008-ban a külföldi vendégek 13,5%-a, valamint a belföldi vendégek 25%-a vette igénybe a gyógy- és wellness-szállodák által nyújtott szolgáltatásokat, miközben a kiadható férőhelyek száma júliusban közel 5, illetve 27%-kal emelkedett 2007 azonos időszakához képest. A kereskedelmi szálláshelyekre érkező vendégek többsége egyénileg foglalta le szállását, mindössze 29%-uk vette igénybe az utazási irodák segítségét. Az elektronikus úton bonyolított szállásfoglalás egyre jelentősebb az utazók körében (28%). Az elmúlt évben a szállodák szobakihasználtsága augusztusban volt a legmagasabb, átlagosan 63,3%-os, ezen belül a legnagyobb érték a gyógyszállodák esetében figyelhető meg (78,6%), bár kapacitáskihasználtságuk 3 százalékponttal elmaradt a 2007-ben mért értéktől. A 2008. év egészét nézve a szállodák szobakihasználtsága átlagosan 48,5% volt. A Balatonon és Budapesten eltöltött vendégéjszakák száma január decemberben 2, illetve 3%-kal volt kevesebb, mint egy évvel korábban. A statisztikai régiók közül a vendégforgalom Nyugat-Dunántúlon és Dél-Alföldön haladta meg az előző év azonos időszakának szintjét. A kereskedelmi szálláshelyek összesen 245 milliárd forint bruttó árbevételt értek el a vizsgált időszakban, ezen belül a szállásdíjbevétel 139 milliárd forint volt, az összes bevétel folyó áron 1%-kal maradt el a 2007-ben mért értékétől. A kiadott szállodai szobák bruttó átlagára 14 964 forint, az egy kiadható szállodai szobára jutó bruttó árbevétel (REVPAR) pedig 7263 forint volt. Egy évvel korábban ugyanez az érték 14 902, illetve 7444 forint volt. 2008-ban a szállodai szobák átlagára májusban (16 234 forint), az egy kiadható szállodai szobára jutó bruttó árbevétel értéke pedig augusztusban (8814 forint) volt a legmagasabb. A szálláshely- és vendéglátó-szolgáltatások 2008. január decemberre számított árindexe 7,5%-os növekedést jelzett az egy évvel korábbi szinthez képest. 2008-ban, a Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány adatai alapján 35 milliárd forint értékben váltottak be üdülési csekket a különböző szolgáltatóknál, ebből 21 milliárd forint értékben a kereskedelmi szálláshelyeknél. A turisztikai főidényben (július) a hazánkban működő kereskedelmi szálláshelyek száma 2857, ezen belül a 863 szálloda 50 ezer szobával, 1103 panzió 15 ezer szobával működött. Az egyéb szálláshelyek száma (turistaszálló, ifjúsági szálló, üdülőház és kemping) 891 volt. 2008 júliusában a kereskedelmi szálláshelyek kiadható férőhelyeinek száma 7%-kal elmaradt az előző év azonos időszakában regisztrálttól. Decemberben az idényszerűen működő szálláshelyek zárvatartása miatt ennél kisebb kapacitás állt rendelkezésre. A szálláshely-szolgáltatást nyújtó több ágazatban működő vállalkozások a szálláshelyeken decemberben közvetlenül 27 ezer főt foglalkoztattak, amely 6 ezer fővel kevesebb volt, mint a turisztikai főidényen belül (július) regisztrált érték. Bővebb információ: Részletes táblázatok Póka Orsolya; e-mail: poka.orsolya@ksh.hu, tel.: 345 6742. A módszertani megjegyzések a: www.ksh.hu oldalon találhatóak. A kereskedelmi szálláshelyek forgalma, 2009. január februári tájékoztatója: 2009. április 7-én jelenik meg.
1. A kereskedelmi szálláshelyek összefoglaló adatai Summary data of public accommodation establishments Időszak Period Kereskedelmi szálláshelyek Ebből: szállodák Szállodák szobakihasználtsága, % külföldi- belföldi- összes külföldi- belföldi- összes összesen öt- négy- háromvendég-éjszakái, ezer vendég-éjszakái, ezer csillagos szállodák Internationanational Domestic Total Inter- Domestic Total Occupancy rate of rooms in hotels, % tourism nights tourism nights total five- four- threestar hotels 2001 10 894 7 754 18 648 7 640 3 985 11 626 46,6 61,4 58,6 44,3 2002 10 361 8 089 18 450 7 529 4 152 11 681 45,1 60,4 57,3 41,9 2003 10 040 8 571 18 611 7 346 4 353 11 699 43,7 55,1 54,9 41,0 2004 10 508 8 391 18 899 8 106 4 532 12 638 46,4 60,5 58,2 42,6 2005 10 779 8 958 19 737 8 465 5 134 13 599 48,1 65,4 59,0 43,8 2006 10 046 9 606 19 652 7 905 5 796 13 701 47,9 65,3 57,0 44,2 2007 10 171 9 958 20 129 8 008 6 121 14 129 50,1 68,4 56,8 45,9 2008. január 408 434 842 372 338 710 33,3 47,6 38,7 27,7 február 437 513 949 399 401 800 40,0 56,0 46,4 34,2 március 628 585 1 213 564 444 1 007 44,5 59,6 51,3 39,1 április 740 569 1 309 621 394 1 016 47,3 67,6 54,3 41,3 május 1 042 832 1 874 826 502 1 328 53,2 67,9 61,7 48,1 június 949 997 1 946 729 535 1 264 49,9 64,2 57,0 46,1 július 1 413 1 661 3 074 892 841 1 733 59,0 66,4 64,0 58,8 augusztus 1 497 1 730 3 226 1 010 910 1 920 63,3 65,2 71,1 63,0 szeptember 1 033 705 1 738 850 464 1 313 54,9 67,9 63,0 50,9 október 799 760 1 560 698 560 1 258 52,7 65,2 59,5 48,0 november 533 578 1 111 486 434 920 43,0 56,8 48,4 38,2 december 456 522 978 418 398 816 34,7 47,5 39,4 29,2 2008. január december 9 935 9 887 19 822 7 866 6 220 14 085 48,5 61,0 54,7 44,6 Előző év azonos időszaka = 100,0 Same period of previous year = 100.0 2001 103,6 98,7 101,5 103,7 96,8 101,3 99,8 96,3 93,9 102,6 2002 95,1 104,3 98,9 98,5 104,2 100,5 96,8 98,3 97,7 94,5 2003 96,9 106,0 100,9 97,6 104,8 100,2 96,8 91,1 95,7 97,8 2004 104,7 97,9 101,5 110,4 104,1 108,0 106,1 109,8 106,1 104,1 2005 102,6 106,8 104,4 104,4 113,3 107,6 103,7 108,3 101,4 102,7 2006 93,2 107,2 99,6 93,4 112,9 100,8 99,6 99,8 96,6 100,9 2007 101,2 103,7 102,4 101,3 105,6 103,1 104,6 104,7 99,6 103,8 2008. január 101,6 94,8 97,9 103,2 99,5 101,4 98,1 94,7 101,3 89,2 február 112,3 103,5 107,3 113,3 109,6 111,4 101,7 96,6 104,1 97,5 március 106,0 91,7 98,5 106,0 95,2 100,9 96,8 91,7 99,8 91,9 április 93,0 85,6 89,7 91,4 86,4 89,4 92,6 95,0 93,4 90,6 május 107,0 112,7 109,5 108,1 120,1 112,4 106,5 90,6 107,6 106,7 június 93,5 98,1 95,8 94,0 102,4 97,4 94,7 85,6 94,5 95,0 július 100,8 97,3 98,9 102,1 101,0 101,6 102,7 98,0 100,7 102,8 augusztus 94,4 102,1 98,3 95,0 104,4 99,2 97,7 84,6 95,3 99,3 szeptember 93,0 100,7 96,0 93,9 99,1 95,7 94,0 82,5 91,7 96,6 október 94,9 109,8 101,6 95,5 111,4 102,0 98,2 85,5 95,7 100,7 november 91,2 95,8 93,5 91,1 95,0 92,9 90,4 81,4 86,3 95,4 december 95,7 95,1 95,4 95,6 94,6 95,1 92,7 93,8 88,5 93,4 2008. január december 97,7 99,3 98,5 98,2 101,6 99,7 97,0 89,2 96,2 97,3 2
2. A kereskedelmi szálláshelyek kapacitása és a foglalkoztatottak száma Capacity of public accommodation establishments and the number of employed Szállástípus Type of accommodation Foglalkoztatottak száma a) Number of employed a) Regisztrált Működő egységek szobák/lakóegységek száma, 2008. december 31-én Number of registered operating units rooms on 31 December 2008 férőhelyek 2007. dec. 31. bed-places 31. Dec. 2007 Ország összesen Country total Szálloda Hotels 21 106 1 035 750 44 561 100 246 97 983 ***** 3 218 25 24 4 703 9 699 8 558 **** 8 746 184 175 16 586 36 494 34 010 *** 7 769 553 414 19 421 44 278 43 835 ** 1 088 196 110 2 939 7 267 7 924 * 285 77 27 912 2 508 3 656 gyógyszálloda spa hotels 4 082 57 52 6 809 14 320 13 928 wellness-szálloda wellness hotels 3 246 87 84 5 164 11 935 9 855 apartmanszálloda apartment hotels 1 024 56 45 2 608 6 243 5 903 Panzió Boarding houses 4 320 1 486 907 11 347 28 671 26 737 Turistaszálló Tourist hostels 511 286 119 2 597 9 990 11 879 Ifjúsági szálló Youth hostels 426 180 50 1 753 6 002 5 254 Üdülőház Bungalows 643 486 132 2 397 6 350 5 392 Kemping Camping sites 58 345 16 3 165 7 912 9 312 Összesen Total 27 064 3 818 1 974 65 820 159 171 156 557 Budapest Szálloda Hotels 6 428 171 149 16 323 34 802 34 714 ***** 2 312 16 16 3 637 7 438 7 312 **** 2 494 48 46 6 607 13 555 13 684 *** 1 423 88 73 5 509 12 190 11 005 ** 156 13 9 399 1 048 1 418 * 43 6 5 171 571 1 295 gyógyszálloda spa hotels 683 5 5 1 221 2 335 2 352 wellness-szálloda wellness hotels 218 9 8 562 1 216 600 apartmanszálloda apartment hotels 577 14 14 1 365 2 859 2 355 Panzió Boarding houses 259 68 50 878 1 975 2 089 Turistaszálló Tourist hostels 25 16 7 136 404 455 Ifjúsági szálló Youth hostels 62 18 5 198 696 809 Üdülőház Bungalows 4 3 1 10 20 Kemping Camping sites 6 7 1 250 625 Összesen Total 6 784 283 213 17 795 38 522 38 067 Balaton kiemelt üdülőkörzet b) Lake Balaton Priority Resort Area b) Szálloda Hotels 4 011 222 91 7 019 16 737 17 857 ***** 191 1 1 230 445 445 **** 2 364 31 27 3 815 9 310 9 183 *** 1 199 115 50 2 641 6 183 7 501 ** 223 54 11 254 641 684 * 34 21 2 79 158 44 gyógyszálloda spa hotels 1 653 20 19 2 482 5 475 5 293 wellness-szálloda wellness hotels 917 15 14 1 505 3 726 3 783 apartmanszálloda apartment hotels 58 10 6 116 266 698 Panzió Boarding houses 157 214 37 616 1 617 1 395 Turistaszálló Tourist hostels 2 27 2 29 80 167 Ifjúsági szálló Youth hostels 123 26 1 260 721 655 Üdülőház Bungalows 141 160 8 147 428 509 Kemping Camping sites 7 71 1 237 592 952 Összesen Total 4 441 720 140 8 308 20 175 21 535 a) A 1036-os "Jelentés a kereskedelmi szálláshelyekről" című felmérés alapján - On the basis of the " Collective Accommodation report" number 1036. http://portal.ksh.hu/pls/ksh/docs/hun/info/02osap/osap_0708.htm b) Part közeli és háttértelepülések a évi CXII., a Balaton kiemelt üdülőkörzet területrendezési tervének elfogadásáról és a balatoni területrendezési szabályzat megállapításáról" szóló törvény szerint. Lakeside and background settlements in line with Act CXII of 2000 on Approving the LBPRA (Lake Balaton Priority Resort Area) Land Use Plan and Establishing Balaton Land Use Rules. 3
3. A kereskedelmi szálláshelyek vendégforgalma szállástípusonként Guest turnover at public accommodation establishments by accommodation types Vendégek Vendégéjszakák száma, ezer előző év azonos száma, ezer előző év azonos Szállástípus időszaka = 100,0 időszaka = 100,0 2008. december január december január december január december január december december december december Number of tourist Same period of Number of tourism Same period of arrivals, thousands previous year = 100.0 nights, thousands previous year = 100.0 Type of accommodation 2008 December January December January December January December January December December December December Külföldi International Szálloda Hotels 174 2 962 96,3 101,9 418 7 866 95,6 98,2 ***** 39 596 94,6 110,1 86 1 286 93,3 99,7 **** 73 1 159 93,8 97,2 191 3 294 92,8 96,0 *** 56 1 088 102,5 104,2 129 2 995 103,1 101,0 ** 4 98 90,6 93,9 10 231 92,6 90,7 * 1 20 67,3 87,2 2 60 61,5 87,3 gyógyszálloda spa hotels 18 310 98,5 97,8 66 1 356 98,8 97,4 wellness-szálloda wellness hotels 8 161 132,4 120,9 20 452 122,1 112,8 apartmanszálloda apartment hotels 14 238 101,0 111,9 32 536 106,5 103,7 Panzió Boarding houses 10 210 84,1 93,1 25 558 88,1 88,9 Turistaszálló Tourist hostels 1 20 107,9 95,4 2 64 94,0 114,1 Ifjúsági szálló Youth hostels 2 54 72,2 80,1 4 143 87,3 77,9 Üdülőház Bungalows 0 41 120,2 97,3 2 186 119,4 93,2 Kemping Camping sites 1 202 146,1 106,3 5 1 119 227,0 102,0 Összesen Total 188 3 488 95,5 101,1 456 9 935 95,7 97,7 Belföldi Domestic Szálloda Hotels 189 2 626 100,8 104,6 398 6 220 94,6 101,6 ***** 9 91 115,3 114,9 18 189 125,2 116,9 **** 82 1 009 103,2 110,3 167 2 219 99,7 108,9 *** 81 1 241 94,6 101,2 171 2 994 90,2 97,8 ** 13 218 118,9 100,5 30 543 119,9 102,8 * 4 66 106,0 89,9 12 275 50,1 82,5 gyógyszálloda spa hotels 36 456 97,3 102,1 96 1 339 92,4 99,8 wellness-szálloda wellness hotels 43 552 106,2 117,7 85 1 204 102,4 115,1 apartmanszálloda apartment hotels 7 101 86,3 88,3 14 241 90,4 92,1 Panzió Boarding houses 40 661 98,8 97,7 83 1 516 99,6 98,4 Turistaszálló Tourist hostels 9 233 95,8 92,0 18 540 104,1 88,5 Ifjúsági szálló Youth hostels 4 168 89,1 92,7 9 460 81,9 85,5 Üdülőház Bungalows 7 255 101,4 105,9 14 695 84,4 100,0 Kemping Camping sites 0 160 118,2 99,5 1 456 179,9 100,5 Összesen Total 249 4 102 100,1 102,0 522 9 887 95,1 99,3 Összesen Total Szálloda Hotels 363 5 587 98,6 103,1 816 14 085 95,1 99,7 ***** 48 687 97,8 110,7 104 1 474 97,6 101,6 **** 156 2 168 98,5 102,9 358 5 513 95,9 100,9 *** 137 2 329 97,7 102,6 299 5 988 95,3 99,4 ** 17 317 110,2 98,3 39 775 111,8 98,9 * 5 86 95,9 89,3 14 335 51,5 83,3 gyógyszálloda spa hotels 54 766 97,7 100,3 161 2 695 94,9 98,6 wellness-szálloda wellness hotels 51 712 109,7 118,4 105 1 656 105,7 114,5 apartmanszálloda apartment hotels 21 339 95,9 103,7 45 777 101,1 99,8 Panzió Boarding houses 50 871 95,4 96,6 108 2 074 96,6 95,6 Turistaszálló Tourist hostels 10 253 97,1 92,3 20 604 102,9 90,7 Ifjúsági szálló Youth hostels 6 222 83,3 89,3 13 603 83,6 83,6 Üdülőház Bungalows 7 296 102,5 104,6 15 881 87,0 98,5 Kemping Camping sites 1 361 140,5 103,2 6 1 574 219,8 101,6 Mindösszesen Grand total 437 7 590 98,1 101,5 978 19 822 95,4 98,5 4
4. A kereskedelmi szálláshelyek vendégforgalma területi egységenként Guest turnover at public accommodation establishments by territorial units Kereskedelmi szálláshelyek vendégéjszakái száma, ezer előző év azonos időszaka=100,0 Területi egység 2008. január december január december külföldi belföldi összes külföldi belföldi összes Number of tourism nights in public Same period of previous year accommodation establishments, thousands =100.0 Region 2008 January December January December Inter-national Domestic Total International Domestic Total Közép-Magyarország Central Hungary 5 332 1 291 6 622 96,7 98,0 96,9 Közép-Dunántúl Central Transdanubia 951 1 291 2 242 95,6 91,8 93,4 Nyugat-Dunántúl Western Transdanubia 1 835 2 195 4 030 100,9 105,6 103,4 Dél-Dunántúl Southern Transdanubia 654 1 593 2 247 94,4 100,3 98,5 Dunántúl Transdanubia 3 439 5 079 8 519 98,1 100,1 99,3 Észak-Magyarország Northern Hungary 274 1 253 1 527 112,7 97,0 99,5 Észak-Alföld Northern Great Plain 627 1 376 2 003 97,5 97,4 97,5 Dél-Alföld Southern Great Plain 262 889 1 151 100,3 102,7 102,2 Alföld és Észak Great Plain and North 1 164 3 517 4 681 101,4 98,6 99,2 Összesen Total 9 935 9 887 19 822 97,7 99,3 98,5 Ebből: Of which: Budapest 5 154 861 6 015 96,7 95,1 96,5 Balaton 1 909 2 598 4 506 94,4 101,2 98,2 Tisza-tó Lake Tisza 22 90 111 142,5 134,0 135,6 5
5. A kereskedelmi szálláshelyek vendégforgalma országok szerint Guest turnover at public accommodation establishments by countries Ország Country Kereskedelmi szálláshelyek vendégéjszakáinak száma, ezer előző év azonos időszaka = 100,0 2008. Ebből: szállodák vendégéjszakáinak száma, ezer előző év azonos időszaka = 100,0 december január december december január december december január december december január december Number of tourism nights in Same period of previous year = Number of tourism nights in Same period of previous year = public accommodation 100.0 hotels, thousand 100.0 establishments, thousand 2008. December January December December January December December January December December January December Európa Europe 398 8 692 95,8 99,2 363 6 695 95,7 100,1 Ebből: Of which: Ausztria Austria 40 688 103,8 96,7 35 514 103,3 98,0 Belgium Belgium 4 160 77,0 97,3 4 107 74,8 95,1 Bulgária Bulgaria 3 42 87,7 108,6 3 38 86,7 112,6 Ciprus Cyprus 1 13 143,5 109,2 1 13 140,8 110,3 Csehország Czech Republic 12 303 148,9 131,9 11 225 155,5 138,4 Dánia Denmark 3 208 97,9 99,5 3 89 98,5 91,9 Észtország Estonia 0 14 49,1 91,7 0 11 42,1 89,4 Finnország Finland 5 118 96,5 86,1 5 103 97,7 85,5 Franciaország France 21 332 105,3 95,9 19 287 103,5 96,3 Görögország Greece 17 99 81,5 99,9 18 93 81,6 98,2 Hollandia The Netherlands 9 350 109,6 102,1 8 158 111,8 102,0 Horvátország Croatia 11 90 138,0 133,1 9 73 133,2 151,6 Írország Ireland 4 83 60,6 106,9 4 70 64,6 113,6 Lengyelország Poland 7 419 112,2 133,9 6 244 105,4 140,8 Lettország Latvia 0 11 75,3 68,2 0 8 68,2 62,1 Litvánia Lithuania 1 18 129,1 80,9 1 12 133,5 78,0 Luxemburg Luxembourg 0 8 86,6 111,9 0 7 97,4 120,6 Málta Malta 0 6 102,8 198,8 0 6 104,5 215,5 Nagy-Britannia Great Britain 30 623 70,4 100,5 28 578 71,6 101,4 Németország Germany 58 2 348 94,5 89,6 52 1 645 93,0 89,3 Norvégia Norway 4 125 107,8 129,1 4 113 106,6 129,7 Olaszország Italy 38 443 85,9 88,8 35 400 86,3 89,1 Oroszország Russia 16 312 95,5 117,0 15 290 95,3 129,7 Portugália Portugal 2 35 110,4 98,4 2 31 111,0 100,2 Románia Romania 39 428 109,3 121,2 34 329 112,4 121,8 Spanyolország Spain 10 354 63,1 89,7 10 341 63,6 90,3 Svájc Switzerland 6 158 97,7 89,4 6 130 96,8 87,9 Svédország Sweden 6 180 84,0 99,8 5 161 83,8 99,7 Szerbia Serbia 5 70 73,3 80,9 4 61 73,7 81,7 Szlovákia Slovakia 5 140 108,2 106,1 4 81 109,5 118,5 Szlovénia Slovenia 4 40 80,0 94,7 3 33 75,1 91,8 Törökország Turkey 6 67 132,6 119,7 6 62 135,6 119,0 Ukrajna Ukraine 10 163 94,2 96,1 9 147 96,2 100,0 Egyéb európai országok, hontalanok 20 246 162,3 109,5 20 235 167,5 112,4 Other countries in Europe, stateless persons Európai Unió EU 319 7 463 92,3 97,9 290 5 584 91,9 98,0 Ázsia Asia 32 531 98,4 84,2 31 509 98,0 85,2 Ebből: Of which: Izrael Israel 6 126 89,2 80,1 6 123 90,8 82,0 Japán Japan 12 154 92,6 73,9 11 150 90,4 75,6 Kína China 4 63 111,0 113,4 3 57 109,7 113,9 Egyéb ázsiai országok Other countries in Asia 10 188 108,5 89,9 10 179 109,9 89,8 Afrika Africa 2 27 130,7 84,7 2 25 134,2 82,9 Amerika America 21 619 88,2 90,2 20 581 88,3 90,4 Ebből: Of which : Amerikai Egyesült Államok USA 17 478 88,9 89,6 16 453 88,9 89,5 Kanada Canada 2 61 75,5 94,6 1 54 72,8 95,4 Egyéb amerikai országok Other countries in America 3 81 91,9 91,0 2 74 96,4 92,2 Ausztrália és Óceánia Australia and Oceania 3 65 95,1 116,6 2 56 91,7 119,4 Külföld összesen International 456 9 935 95,7 97,7 418 7 866 95,6 98,2 Belföld összesen Domestic 522 9 887 95,1 99,3 398 6 220 94,6 101,6 Mindösszesen Grand total 978 19 822 95,4 98,5 816 14 085 95,1 99,7 6
Időszak Period 6. A szállodák szobafoglaltsága Occupancy rates in hotels (százalék percent ) Öt- Négy- Három- Két- Egy- Átlagosan ebből: gyógy- wellness- apartmanszállodák csillagos szállodák szállodák szállodák Hotel units On average of which: five-star four-star three-star two-star one-star spa hotels wellness apartment hotels hotels 2001 61,4 58,6 44,3 35,1 33,6 46,6 63,4.... 2002 60,4 57,3 41,9 33,6 32,8 45,1 62,0.... 2003 55,1 54,9 41,0 31,1 30,8 43,7 57,4.... 2004 60,5 58,2 42,6 28,8 31,6 46,4 60,0 50,1 42,9 2005 65,4 59,0 43,8 28,6 31,2 48,1 61,1 46,5 49,0 2006 65,3 57,0 44,2 27,8 34,1 47,9 62,8 49,2 49,4 2007 68,4 56,8 45,9 31,7 34,7 50,1 63,9 50,5 53,3 2008. 61,0 54,7 44,6 32,4 34,9 48,5 61,3 46,9 48,3 január 47,6 38,7 27,7 19,2 33,6 33,3 48,3 33,7 34,1 február 56,0 46,4 34,2 22,1 33,8 40,0 59,5 41,5 33,8 március 59,6 51,3 39,1 25,8 33,8 44,5 57,6 42,1 44,5 április 67,6 54,3 41,3 27,1 36,9 47,3 57,8 42,2 47,8 május 67,9 61,7 48,1 33,1 38,3 53,2 62,4 50,1 56,0 június 64,2 57,0 46,1 32,7 37,9 49,9 61,2 48,9 52,9 július 66,4 64,0 58,8 44,9 37,7 59,0 72,7 60,2 58,4 augusztus 65,2 71,1 63,0 46,6 37,8 63,3 78,6 67,2 62,7 szeptember 67,9 63,0 50,9 32,9 35,4 54,9 67,0 49,7 57,9 október 65,2 59,5 48,0 33,6 33,0 52,7 64,6 51,1 50,5 november 56,8 48,4 38,2 28,0 26,6 43,0 62,2 40,4 41,4 december 47,5 39,4 29,2 25,8 24,5 34,7 42,5 34,6 33,6 7
7. Az utazás célja Aim of the travel (%) Utazás célja összesen Szállástípus szabadidő- ebből: kongresszus, hivatalos eltöltés egészségtu- konferencia (üzleti) rizmus utazás 2008. január december Aim of the travel total recreation of which: congress, official Type of accommodation health tourism conference (business) January December, 2008 Ország összesen Country total Szálloda összesen Hotels 65 13 12 23 100 ***** 48 9 24 28 100 **** 66 16 13 21 100 *** 70 12 8 22 100 ** 63 6 10 27 100 * 61 4 5 34 100 Szállodából From hotels gyógyszálló spa hotels 83 43 11 6 100 wellness-szálló wellness hotels 71 21 16 13 100 apartmanszálló apartment hotels 64 4 16 20 100 Panzió Boarding houses 63 7 5 33 100 Turistaszálló Tourist hostels 81 2 4 15 100 Ifjúsági szálló Youth hostels 89 2 4 7 100 Üdülőház Bungalows 86 12 3 11 100 Kemping Camping sites 99 17 0 0 100 Összesen Total 69 11 10 22 100 Szállástípus Type of accommodation 8. A szállásfoglalás módja The way of booking (%) Szállásfoglalás módja egyéni magyar külföldi összesen ebből: utazási utazási elektronikus irodán irodán úton érkezett keresztül keresztül 2008. január december The way of booking individual through Hungarian through international total of which: travel agency travel agency by electronic way January December, 2008 Ország összesen Country total Szálloda összesen Hotels 64 17 19 100 29 ***** 54 18 28 100 26 **** 62 17 21 100 29 *** 67 18 15 100 30 ** 76 12 12 100 29 * 75 17 7 100 32 Szállodából From hotels gyógyszálló spa hotels 62 14 24 100 32 wellness-szálló wellness hotels 73 16 12 100 35 apartmanszálló apartment hotels 56 22 22 100 24 Panzió Boarding houses 91 5 4 100 24 Turistaszálló Tourist hostels 92 7 1 100 23 Ifjúsági szálló Youth hostels 89 7 4 100 39 Üdülőház Bungalows 89 7 3 100 23 Kemping Camping sites 93 5 3 100 20 Összesen Total 71 14 15 100 28 8
9. A kereskedelmi szálláshelyek bruttó szállásdíjbevételei Gross accommodation revenues in public accommodation establishments Külföldi Belföldi Összes Külföldi Belföldi Összes Szállástípus bruttó szállásdíjbevétel, millió forint előző év azonos időszaka = 100,0 2008. január december International Domestic Total International Domestic Total gross revenue from accommodation fee, Type of accommodation same period of previous year = 100.0 million HUF January December, 2008 Ország összesen Country total Szálloda Hotels 80 419 40 814 121 233 96,1 106,1 99,2 ***** 30 793 3 204 33 997 95,1 106,4 96,1 **** 31 993 17 838 49 831 95,1 109,4 99,7 *** 16 369 16 945 33 314 101,0 103,9 102,5 ** 1 096 2 195 3 291 89,1 103,4 98,1 * 168 632 800 76,1 87,3 84,7 gyógyszálloda spa hotels 11 074 8 575 19 648 98,9 103,4 100,8 wellness-szálloda wellness hotels 3 005 9 753 12 705 116,1 118,6 118,0 apartmanszálloda apartment hotels 6 831 1 618 8 449 103,5 87,9 100,1 Panzió Boarding houses 3 231 6 776 10 007 88,8 103,4 98,2 Turistaszálló Tourist hostels 148 1 084 1 232 117,0 93,0 95,4 Ifjúsági szálló Youth hostels 529 949 1 478 79,3 102,5 92,8 Üdülőház Bungalows 598 2 237 2 835 96,5 108,6 105,8 Kemping Camping sites 1 829 712 2 541 105,9 104,8 105,6 Összesen Total 86 755 52 571 139 326 95,9 105,4 99,3 Budapest Szálloda Hotels 61 632 5 277 66 908 94,1 94,0 94,1 ***** 29 523 1 721 31 245 94,0 84,9 93,5 **** 23 422 1 655 25 077 90,8 102,4 91,5 *** 8 300 1 489 9 788 105,1 95,3 103,4 ** 352 262 613 94,8 97,3 95,8 * 35 150 185 86,9 108,6 103,7 gyógyszálloda spa hotels 5 123 608 5 732 93,6 82,1 92,3 wellness-szálloda wellness hotels 696 271 968 188,1 210,6 193,9 apartmanszálloda apartment hotels 6 197 472 6 668 105,1 89,2 103,8 Panzió Boarding houses 1 007 442 1 449 81,8 97,3 86,0 Turistaszálló Tourist hostels 21 110 132 76,6 97,5 93,4 Ifjúsági szálló Youth hostels 413 74 487 79,7 54,8 74,6 Kemping, üdülőház Camping sites and Bungalows 30 0 31 Összesen Total 63 104 5 903 69 007 93,8 93,4 93,7 Balaton kiemelt üdülőkörzet a) Lake Balaton Priority Resort Area a) Szálloda Hotels 6 564 11 384 17 947 98,9 105,0 102,7 ***** és **** 4 123 6 313 10 436 104,3 104,5 104,4 *** 2 269 4 360 6 629 91,4 105,9 100,4 ** 140 577 717 80,5 97,2 93,5 * 32 133 166 129,7 145,6 142,2 gyógyszálloda spa hotels 3 723 3 025 6 748 102,9 98,6 100,9 wellness-szálloda wellness hotels 750 3 574 4 324 96,9 106,6 104,7 apartmanszálloda apartment hotels 93 403 496 102,8 84,5 87,4 Panzió Boarding houses 195 738 933 88,7 114,4 107,9 Turistaszálló Tourist hostels 10 94 103 60,1 92,0 87,7 Ifjúsági szálló Youth hostels 56 368 423 53,2 147,4 119,6 Üdülőház Bungalows 301 623 923 87,4 112,4 102,8 Kemping Camping sites 755 331 1 086 102,6 104,5 103,1 Összesen Total 7 880 13 537 21 417 97,8 106,5 103,1 a) Part közeli és háttértelepülések a évi CXII., a Balaton kiemelt üdülőkörzet területrendezési tervének elfogadásáról és a balatoni területrendezési szabályzat megállapításáról" szóló törvény szerint. Lakeside and background settlements in line with Act CXII of 2000 on Approving the LBPRA (Lake Balaton Priority Resort Area) Land Use Plan and Establishing Balaton Land Use Rules. 9
10. A kereskedelmi szálláshelyek bruttó fajlagos szállásdíjbevételei, 2008 Specific gross accommodation revenues in public accommodation establishments, 2008 (forint - HUF ) Egy kiadott szobára jutó bruttó Egy kiadható szobára jutó bruttó szállásdíjbevétel Szállástípus szállásdíjbevétel (REVPAR) Egy vendégéjszakára jutó szállásdíj december január december december január december december január december Gross accommodation fee per one Type of accommodation operational day of one room Revenue per available room Accommodation fee per tourism night December January December December January December December January December Ország összesen Country Total Szálloda Hotels ***** 15 336 29 624 14 964 34 093 5 316 14 062 7 263 20 812 8 821 19 632 8 607 23 060 **** *** ** * gyógyszálloda spa hotels 15 800 10 356 7 325 8 493 15 178 15 671 9 928 7 961 5 131 13 027 6 230 3 023 1 890 2 084 6 445 8 571 4 428 2 582 1 792 7 987 8 764 5 963 4 181 3 824 8 398 9 039 5 563 4 249 2 388 7 292 wellness-szálloda wellness hotels apartmanszálloda apartment hotels Panzió Boarding houses Turistaszálló Tourist hostels Ifjúsági szálló Youth hostels Üdülőház Bungalows Kemping Camping sites 15 989 18 938 8 854 5 520 7 337 9 371-14 683 18 663 8 680 5 575 7 422 8 081-5 338 6 363 1 649 790 953 868-6 884 9 014 2 281 1 143 1 921 2 026-8 454 11 303 5 198 2 395 3 233 4 086 1 553 7 671 10 879 4 825 2 040 2 450 3 217 1 614 Összesen Total 14 296 13 897 4 227 5 728 8 095 7 029 10
11. A kereskedelmi szálláshelyek bruttó árbevételeinek összetétele és a fogyasztóiár-index a) Composition of gross revenues associated with public accommodation establishments and the consumer price index a) Időszak Period Szállásdíjak Vendéglátás Egyéb Összesen Előző év Fogyasztóiár-index árbevétel azonos nemzet- szálláshely- ebből: (reggelivel) időszaka = gazdaság szolgáltatás vendég- szálláshely- 100,0 és vendéglátás látás szolgáltatás millió forint előző év azonos időszaka = 100,0 Accommo- Catering Other Total Same Consumer price index of dation fee (breakfast period national section H of which: included) of economy accommodation catering accommoprevious services and services dation year = catering services million HUF 100.0 same period of previous year = 100.0 2001 86 550 36 747 29 156 152 453 106,7 109,2 113,7.... 2002 87 580 41 827 32 086 161 493 105,9 105,3 110,7 110,7 106,5 2003 88 788 43 508 34 189 166 486 103,1 104,7 109,0 109,0 107,1 2004 99 243 51 420 39 782 190 445 114,4 106,8 110,3 110,3 109,7 2005 114 021 54 430 48 792 217 243 114,1 103,6 105,8 105,8 104,7 2006 131 809 56 595 44 919 233 323 107,4 103,9 105,3 105,3 106,1 2007 140 317 59 921 46 213 246 451 105,6 108,0 108,2 108,3 105,7 2008. január 6 994 3 672 2 577 13 243 106,2 107,1 106,7 106,7 105,6 február 7 533 4 121 2 801 14 455 109,3 106,9 107,3 107,5 105,3 március 9 303 4 586 3 348 17 237 96,6 106,7 107,3 107,5 104,8 április 11 041 5 038 3 384 19 464 98,7 106,6 107,3 107,4 104,7 május 14 218 5 783 3 916 23 917 106,9 107,0 107,5 107,7 104,4 június 13 117 5 840 3 748 22 705 97,9 106,7 107,7 108,0 104,1 július 15 674 5 931 4 126 25 731 102,9 106,7 108,3 108,6 104,1 augusztus 17 461 6 337 4 657 28 455 95,8 106,5 108,2 108,5 103,7 szeptember 13 548 6 110 3 853 23 511 92,8 105,7 108,1 108,4 103,1 október 13 459 5 911 3 767 23 137 100,1 105,1 107,6 108,0 102,7 november 9 060 5 154 3 043 17 257 94,7 104,2 107,3 107,8 100,9 december 7 919 5 203 2 593 15 715 96,7 103,5 107,0 107,4 102,1 2008. január december 139 326 63 686 41 815 244 827 99,3 106,1 107,5 107,8 103,8 a) A fogyasztóiárindex-adatok a KSH Fogyasztóiár-összeírás című reprezentatív adatgyűjtéséből származnak. További információ: Fogyasztói árak című gyorstájékoztató. More information: First release of Consumer prices. forint/euró HUF/EUR 1. ábra Forint/euró árfolyam, 2005 2008 2005 Exchange rate of EUR, 2005 2008 2006 285 2007 2008 275 265 255 245 235 225 febr. márc. ápr. máj. jún. aug. szept. okt. nov. dec. 11
12. Üdülési csekket elfogadó szolgáltatóhelyek adatai a) Summary data of holiday voucher exchange units a) Szállástípus Beváltott üdülési csekk értéke, ezer forint Szolgáltatási érték, ezer forint 2008. január december Type of accommodation Exchanged holiday vouchers, thousand HUF Value of provided services, thousand HUF Szálloda összesen Hotels Panzió Boarding houses Turistaszálló Tourist hostels Ifjúsági szálló Youth hostels Üdülőház Bungalows Kemping Camping sites Kereskedelmi szálláshelyek összesen Total public accommodation establishments Utazási iroda Travel agency Közösségi közlekedés Public transport Egészségmegőrzés Health conservation Fürdőszolgáltatások Bathing services Kultúra, szórakozás Culture, entertainment Sport Sports Üzemanyag Fuel MVI Étterem b) MVI restaurant b) Egyéb-Others Összesen Total January December 2008 14 120 719 16 591 014 4 977 324 5 173 155 142 780 152 111 181 582 202 778 1 196 100 1 329 498 644 204 754 536 21 262 709 24 203 092 1 714 397 2 535 035 896 680 1 888 488 1 267 091 555 301 24 705 1 963 220 2 536 923 934 683 2 126 375 1 592 795 587 521 24 770 1 408 170 1 445 651 3 185 166 3 351 508 13 475 033 14 563 446 a) A Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány adatai alapján - On the basis of the Hungarian National Holiday Foundation's data. b) Magyar Vendéglátók Ipartestülete - Étterem - Hungarian Hospitality Industrial Corporation - Restaurants 12
13. Budapest Ferihegy repülőtér forgalma országonként, 2008. január november Traffic of Budapest Ferihegy airport by country, January November 2008 Ország Country Érkező Érkező járatok száma, db utasok száma, db Number of arriving Number of arriving flights passengers 2008. nov. 2008. november 2008. nov. 2008. november Jan. Nov. 2008 November 2008 Jan. Nov. 2008 November 2008 Menetrend szerinti és nem menetrend szerinti járatok Scheduled and non-scheduled services Kereskedelmi járatok, összesen Commercial services, total 51 214 3 971 3 887 480 276 103 Ebből of which: Németország - Germany 9 190 740 655 243 49 332 Nagy Britannia - UK 4 013 292 473 488 33 334 Olaszország - Italy 2 989 235 211 871 17 328 Franciaország - France 2 416 202 201 858 16 382 Hollandia - Netherlands 1 944 177 162 504 13 776 Svájc - Switzerland 2 560 233 169 044 13 560 Románia - Romania 3 369 288 129 310 11 113 Belgium - Belgium 1 744 156 124 449 10 016 Írország - Ireland 973 80 107 573 9 766 Svédország - Sweden 1 400 101 125 612 8 388 Spanyolország - Spain 1 284 80 138 341 7 638 Izrael - Israel 785 62 91 094 6 339 Egyiptom - Egypt 551 44 67 189 5 626 Törökország - Turkey 915 59 95 428 5 572 Finnország - Finland 789 56 84 396 5 354 Lengyelország - Poland 1 194 105 57 813 5 199 Csehország - Czech Republic 1 677 133 70 819 5 132 Oroszország - Russia 996 73 64 168 5 031 Ukrajna - Ukraine 1 007 85 65 867 4 929 Bulgária - Bulgaria 1 121 76 61 070 4 737 Dánia - Denmark 968 57 78 644 4 700 Görögország - Greece 1 385 51 132 732 4 190 Norvégia - Norway 413 26 51 911 3 304 Ausztria - Austria 991 88 32 154 2 501 Amerikai Egyesült Államok - 373 15 63 235 2 279 United States of America Macedónia - Macedonia 494 40 27 910 2 011 Ciprus - Cyprus 290 17 27 176 1 938 Albánia - Albania 403 30 24 011 1 932 Szerbia - Serbia 331 28 28 207 1 891 Portugália - Portugal 280 30 23 441 1 887 Moldova - Moldova 663 59 22 548 1 805 Szíria - Syria 194 12 21 905 1 417 Kína - China 321 26 22 984 1 336 Bosznia-Hercegovina 330 30 14 787 1 226 Bosnia and Herzegovina Tunézia - Tunisia 377 9 47 684 1 124 Horvátország - Croatia 676 47 19 486 978 Libanon - Lebanon 180 8 18 749 797 Szlovénia - Slovenia 556 40 10 587 655 Kanada - Canada 85 16 832 Thaiföld - Thailand 74 13 297 Nem kereskedelmi járatok Non-commercial services 3 734 299 6 596 541 Mindösszesen Grand total 54 948 4 270 3 894 076 276 644 13
13. Budapest Ferihegy repülőtér forgalma országonként, 2008. január november (folytatás) Traffic of Budapest-Ferihegy airport by country, January-November 2008 (continued) Ország Country Érkező Érkező járatok száma, db utasok száma, db Number of arriving Number of arriving flights passengers 2008. nov. 2008. november 2008. nov. 2008. november Jan. Nov.2008 November 2008 Jan. Nov. 2008 November 2008 Előző év azonos időszaka = 100,0 Same period of the previous year = 100.0 Menetrend szerinti és nem menetrend szerinti járatok Scheduled and non-scheduled services Kereskedelmi járatok, összesen Commercial services, total 96,2 92,1 99,7 91,9 Ebből of which: Németország - Germany 95,9 88,5 99,9 86,8 Nagy Britannia - UK 117,4 79,6 118,0 79,5 Olaszország - Italy 85,1 88,3 82,2 92,1 Franciaország - France 82,1 86,7 89,0 100,1 Hollandia - Netherlands 87,6 104,7 85,3 100,7 Svájc - Switzerland 98,5 105,4 101,2 99,5 Románia - Romania 90,3 93,8 91,9 102,9 Belgium - Belgium 92,6 95,7 93,0 85,5 Írország - Ireland 117,9 76,9 204,9 126,7 Svédország - Sweden 114,6 102,0 102,9 93,3 Spanyolország - Spain 98,5 97,6 105,9 107,4 Izrael - Israel 100,9 103,3 95,5 96,1 Egyiptom - Egypt 94,2 95,7 117,3 101,5 Törökország - Turkey 99,6 111,3 110,0 119,0 Finnország - Finland 92,5 98,2 95,9 127,2 Lengyelország - Poland 86,3 100,0 91,7 102,6 Csehország - Czech Republic 98,2 90,5 92,9 74,3 Oroszország - Russia 117,9 98,6 116,9 102,3 Ukrajna - Ukraine 102,3 92,4 100,7 89,0 Bulgária - Bulgaria 97,5 88,4 105,6 110,0 Dánia - Denmark 98,3 78,1 87,5 80,4 Görögország - Greece 87,2 85,0 93,3 95,9 Norvégia - Norway 135,4 118,2 135,3 117,2 Ausztria - Austria 98,3 101,1 88,9 73,5 Amerikai Egyesült Államok - 83,3 57,7 93,9 60,8 United States of America Macedónia - Macedonia 101,6 105,3 116,0 106,5 Ciprus - Cyprus 100,3 100,0 95,4 119,1 Albánia - Albania 68,1 69,8 80,9 112,2 Szerbia - Serbia 100,9 112,0 101,5 116,2 Portugália - Portugal 123,9 100,0 124,4 108,0 Moldova - Moldova 99,4 98,3 92,2 92,6 Szíria - Syria 100,0 92,3 98,5 89,9 Kína - China 151,4 113,0 113,2 63,9 Bosznia-Hercegovina 102,2 100,0 91,9 81,6 Bosnia and Herzegovina Tunézia - Tunisia 100,8 50,0 107,1 59,4 Horvátország - Croatia 63,6 77,0 44,3 60,4 Libanon - Lebanon 116,9 100,0 155,9 148,7 Szlovénia - Slovenia 97,0 85,1 98,2 68,0 Kanada - Canada 47,2 59,1 Thaiföld - Thailand 59,2 74,0 Nem kereskedelmi járatok Non-commercial services 82,9 76,7 84,7 94,1 Mindösszesen Grand total 95,2 90,9 99,6 91,9 14
Megnevezés I. negyedév II. negyedév III. negyedév IV. negyedév Év összesen I. negyedév Q I Q II Q III Q IV Year Q I Q II Q III Q IV Bruttó hazai termék, előző év azonos időszaka = 100,0 Gross domestic product, same period of previous year = 100.0 Nemzetgazdaság National economy 102,7 101,2 100,9 100,8 101,3 101,7 102,0 100,8 Bruttó hozzáadott érték, előző év azonos időszaka = 100,0 Gross domestic product, same period of previous year = 100.0 H nemzetgazdasági ág Section H 98,9 97,7 97,9 104,4 99,7 101,2 97,2 97,5 Beruházások, előző év azonos időszaka = 100,0 Investments, same period of previous year = 100.0 Nemzetgazdaság National economy 100,8 99,6 97,5 102,4 100,3 95,2 97,9 97,7 ebből: H nemzetgazdasági ág of which: Section H 111,7 90,8 118,1 115,7 109,5 153,9 128,3 97,1 Fogyasztói árak, előző év azonos időszaka = 100,0 Consumer prices, same period of previous year = 100.0 Nemzetgazdaság National economy 108,5 108,6 107,7 107,1 108,0 106,9 106,8 106,3 104,3 ebből: H nemzetgazdasági ág of which: Section H 108,8 109,5 108,4 106,2 108,2 107,1 107,5 108,2 107,3 Foglalkoztatottak száma (munkaerő-felmérés alapján, ezer fő) a) Number of employed (labour force survey data, thousand persons) Nemzetgazdaság National economy 3 905,5 3 942,5 3 947,4 3 909,4 3 926,2 3 844,2 3 868,5 3 924,3 3 880,7 ebből: H nemzetgazdasági ág of which: Section H 152,2 154,8 161,6 155,6 156,1 153,4 150,7 162,7 162,5 Teljes munkaidőben foglalkoztatottak havi bruttó átlagkeresete, forint b) * Average gross monthly earnings of employees, HUF Nemzetgazdaság National economy 184 067 179 014 177 956 199 251 185 017 196 047 196 820 191 704 ebből: H nemzetgazdasági ág of which: Section H 111 676 111 341 109 004 116 207 112 033 121 530 121 255 117 860 Folyó fizetési mérleg (Forrás: Magyar Nemzeti Bank) Current account (Source: National Bank of Hungary) Folyó fizetési mérleg egyenlege, millió euró Balance, million EUR -1 441-1 969-1 680-1 420-6 510-1 636-1 946-2 492 Idegenforgalmi bevétel, millió euró International tourism receipts, million EUR 618 875 1 159 798 3 450 682 988 1451 Idegenforgalmi kiadás, millió euró International tourism expenditures, million EUR 404 471 777 498 2 149 490 641 996 Idegenforgalmi egyenleg, millió euró International tourism net balance, million EUR 214 404 382 300 1 300 192 347 455 Idegenforgalmi bevétel változása, előző év azonos időszaka = 100,0 Change of international tourism receipts, same period of previous year = 100.0 100,7 105,4 105,0 96,8 102,3 110,4 112,9 125,2 Idegenforgalmi egyenleg változása, előző év azonos időszaka = 100,0 Change of international tourism net balance, same period of previous year = 100.0 81,4 83,0 78,4 70,3 77,2 89,7 85,9 119,1 Euró átlagárfolyama Average exchange rate of EUR forint/euró HUF/EUR 252,39 248,35 251,81 252,77 251,31 259,3 250,98 236,11 262,35 Budapesti Értéktőzsde záróindexe az időszak végén Budapest Stock Exchange index at the end of the period 1991. január 2. = 1000 pont 2 January 1991 = 1000 23 423,2 28 929,7 28 413,1 26 235,6 26 235,6 21 710,5 20 387,5 18 868,9 12 241,7 Danubius-részvények záróárfolyama a BÉT-en az időszak végén Closing price of Danubius shares at the end of the period forint HUF 8 245 9 750 9 690 9 200 9 200 6 450 6 600 5 835 4 440 a) Forrás: Munkaerő-felmérés - Source: Labour Force Survey 14. A magyar gazdaság és a turizmus főbb mutatói, 2007 2008 Main variables of the Hungarian economy and tourism, 2007 2008 Denomination b) Forrás: Intézményi munkaügy-statisztika - Source: Institutional Earnings Survey *Megjegyzés: A legalább 5 főt foglalkoztató vállalkozások, ill. létszámnagyságtól függetlenül a költségvetési és társadalombiztosítási intézmények, valamint a kijelölt nonprofit szevezetek. Corporations with at least 5 employees, budgetary institutions on a full-scope basis, and some non-profit institutions. 15 2007 II. negyedév 2008 III. negyedév IV. negyedév
14. A magyar gazdaság és a turizmus főbb mutatói, 2007 2008 (folytatás)* Main variables of the Hungarian economy and tourism, 2007 2008 (continued)* 2007 2008 Megnevezés Denomination I. II. III. IV. Év I. II. III. IV. negyedév negyedév negyedév negyedév összesen negyedév negyedév negyedév negyedév Q I Q II Q III Q IV Year Q I Q II Q III Q IV Külföldivendég-éjszakák, előző év azonos időszaka = 100,0 International tourism nights, same period of previous year = 100.0 Kereskedelmi szálláshelyek Public accommodation establishments 98,1 96,5 100,1 107,1 100,0 106,5 98,1 96,2 85,8 ebből: szállodák of which: hotels 97,1 96,8 99,4 108,5 100,1 107,2 98,1 96,9 94,1 ebből: gyógyszállodák of which: spa hotels 95,7 95,0 100,1 101,0 98,0 97,1 96,7 101,2 93,5 Belföldivendég-éjszakák, előző év azonos időszaka = 100,0 Domestic tourism nights, same period of previous year = 100.0 Kereskedelmi szálláshelyek Public accommodation establishments 114,3 100,1 99,0 102,7 102,1 96,2 99,1 99,9 103,0 ebből: szállodák of which: hotels 111,1 103,6 101,5 105,2 104,5 101,0 102,4 101,9 100,9 ebből: gyógyszállodák of which: spa hotels 113,1 108,7 101,8 103,9 106,2 96,8 99,7 102,7 99,2 Összes vendégéjszaka, előző év azonos időszaka = 100,0 International and domestic tourism nights, same period of previous year = 100.0 Kereskedelmi szálláshelyek Public accommodation establishments 106,2 98,1 99,5 104,9 101,1 101,0 98,6 98,0 97,4 ebből: szállodák of which: hotels 103,5 99,3 100,3 107,0 102,0 104,2 99,8 99,1 97,1 ebből: gyógyszállodák of which: spa hotels 104,5 100,2 101,0 102,5 101,8 96,9 98,0 101,9 96,4 Szobafoglaltság, % Occupancy rate of rooms, % Kereskedelmi szálláshelyek Public accommodation establishments 32,3 42,9 47,3 47,0 41,8 33,5 42,0 47,8 36,8 ebből: szállodák of which: hotels 38,4 51,3 56,7 51,9 49,8 39,3 50,1 57,6 43,5 ebből: gyógyszállodák of which: spa hotels 57,1 62,8 75,2 63,9 63,9 55,0 60,5 72,8 56,4 Szállásdíjbevétel, előző év azonos időszaka = 100,0 Income of accommodation fee, same period of previous year = 100.0 Kereskedelmi szálláshelyek Public accommodation establishments 112,2 102,5 102,6 108,0 105,1 108,7 100,1 95,4 97,8 ebből: szállodák of which: hotels 111,2 102,0 102,0 108,6 104,9 110,1 100,3 94,3 97,4 ebből: gyógyszállodák of which: spa hotels 111,6 101,3 101,0 106,3 104,2 102,4 102,3 97,3 97,8 Vendéglátásból származó bevétel, előző év azonos időszaka = 100,0 Income of catering, same period of previous year = 100.0 Kereskedelmi szálláshelyek Public accommodation establishments 112,2 103,4 102,7 108,4 106,1 99,9 111,3 106,9 105,9 ebből: szállodák of which: hotels 111,1 101,8 101,0 107,8 104,9 99,3 114,6 90,8 106,0 ebből: gyógyszállodák of which: spa hotels 101,0 103,9 101,6 107,9 103,6 104,8 109,9 99,7 115,0 Kiadott szállodai szobák bruttó átlagára az időszak utolsó hónapjában Average gross room rate of occupied hotel rooms in the last month of the period 13 382 15 443 15 109 13 729 13 648 14 477 15 278 15 246 15 336 forint HUF * Kiigazítás nélküli előzetes adatok. Preliminary data, without adjustment. 16
A külföldi- és a belföldivendég-forgalom szezonálisan kiigazított idősorai, 1998 2008 Original data, trends and seasonally adjusted series of tourist arrivals and tourism nights, 1998 2008 ezer fő thousand persons 500 450 400 350 300 250 200 150 100 50 2. ábra Külföldi vendégek a kereskedelmi szálláshelyeken International arrivals in public accommodation establishments 2007. 2007. 2008.2008. Eredeti adatok Original data Trend Trend Szezonális kiigazítás Seasonal adjustment 650 600 550 500 450 400 350 300 250 200 150 100 ezer fő thousand persons 3. ábra Belföldi vendégek a kereskedelmi szálláshelyeken Domestic arrivals in public accommodation establishments 2007. 2007. 2008.2008. Eredeti adatok Original data Trend Trend Szezonális kiigazítás Seasonal adjustment ezer fő thousand persons 400 4. ábra Külföldi vendégek a szállodákban International arrivals in hotels 350 300 250 200 150 100 50 17 2007. 2007. 2008.2008. Eredeti adatok Original data Trend Trend Szezonális kiigazítás Seasonal adjustment
A külföldi- és a belföldivendég-forgalom szezonálisan kiigazított idősorai, 1998 2008 (folytatás) Original data, trends and seasonally adjusted series of tourist arrivals and tourism nights, 1998 2008 (continued) 350 ezer fő thousand persons 5. ábra Belföldi vendégek a szállodákban Domestic arrivals in hotels 300 250 200 150 100 50 Eredeti adatok Original data Trend Trend Szezonális kiigazítás Seasonal adjustment 2007. 2007. 2008.2008. ezer éjszaka thousand tourism nights 2 500 6. ábra Külföldivendég-éjszakák a kereskedelmi szálláshelyeken International tourism nights at public accommodation establishment s 2 000 1 500 1 000 500 0 Eredeti adatok Original data Trend Trend Szezonális kiigazítás Seasonal adjustment 2007. 2007. 2008.2008. ezer éjszaka thousand tourism nights 1 800 7. ábra Belföldivendég-éjszakák a kereskedelmi szálláshelyeken Domestic tourism nights at public accommodation establishments 1 600 1 400 1 200 1 000 800 600 400 200 2007. 2007. 2008.2008. Eredeti adatok Original data Trend Trend Szezonális kiigazítás Seasonal adjustment 18
A külföldi- és a belföldivendég-forgalom szezonálisan kiigazított idősorai, 1998 2008 (folytatás) Original data, trends and seasonally adjusted series of tourist arrivals and tourism nights, 1998 2008 (continued) ezer éjszaka thousand tourism nights 1 200 8. ábra Külföldivendég-éjszakák a szállodákban International tourism nights at hotels 1 000 800 600 400 200 Eredeti adatok Original data Trend Trend Szezonális kiigazítás Seasonal adjustment 2007. 2007. 2008.jan2008. ezer éjszaka thousand tourism nights 1000 9. ábra Belföldivendég-éjszakák a szállodákban Domestic tourism nights at hotels 900 800 700 600 500 400 300 200 100 2007. 2007. 2008.2008. Eredeti adatok Original data Trend Trend Szezonális kiigazítás Seasonal adjustment millió forint million 10. ábra A kereskedelmi szálláshelyek szállásdíjbevétele HUF Revenue from accommodation fee of public accommodation establishments 18 000 16 000 14 000 12 000 10 000 8 000 6 000 4 000 2 000 2007. 2007. 2008.2008. Eredeti adatok Original data Trend Trend Szezonális kiigazítás Seasonal adjustment 19