ÉRETTSÉGI VIZSGA 216. október 17. GÉPÉSZETI ALAPISMERETEK EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 216. október 17. 14: Az írásbeli vizsga időtartama: 18 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA Gépészeti alapismeretek emelt szint írásbeli vizsga 1621
Fontos tudnivalók A feladatokat figyelmesen olvassa el! A válaszokat a feladatban előírt módon adja meg! A feleletválasztásos tesztfeladatnál javítani tilos, a javított válaszok nem értékelhetők! Azoknál a feladatoknál, amelyeknél több jó válasz is lehetséges, ne válassza azt a módszert, hogy valamennyi lehetőséget megjelöli, mert ebben az esetben a feladat nem értékelhető! Ha a helyes megoldások számánál több választ jelöl meg, akkor a többletválaszok számával a pontszámot csökkenteni kell. A számítást igénylő feladatoknál minden esetben először írja fel a megfelelő összefüggést, majd helyettesítse be a számértékeket, végezze el a szükséges számítási műveleteket! A végeredménynél a mérőszám mellett tüntesse fel a mértékegységet is! Ha a feladatrészeknél nincs külön utasítás a mértékegységek vonatkozásában, akkor a végeredményeket N-ban, m-ben, s-ban, illetve ezek származtatott mértékegységeivel kifejezve adja meg! Ceruza csak a rajzolást, szerkesztést igénylő feladatokhoz használható. írásbeli vizsga 1621 2 / 2 216. október 17.
Választást, rövid választ igénylő feladatok 1. feladat 1 pont Adott egy AB szakasz K1 és K2 képsíkon látható képe. Az Ön feladata, hogy szerkesztéssel rajzolja meg a harmadik képet! 2. feladat 1 pont Az alábbi ábrán egy vetületi képet és térhatású ábrákat lát. A nézeti irányt nyíl jelzi. Jelölje meg, hogy a vetületi képhez hányas számú térhatású ábra tartozik! a.) 1-es számú b.) 2-es számú c.) 3-as számú 3. feladat 1 pont Az alábbi tárgy ábrázolása esetén a tárgyat hosszirányban középen kettévágva egy metszetet készítettünk, az elölnézeti kép alá került a felülnézeti kép. Ebben az esetben kell-e jelölni a metszősík nyomvonalát? Válaszát indokolja! írásbeli vizsga 1621 3 / 2 216. október 17.
Kell-e jelölni a nyomvonalat?... Indok:...... 4. feladat 2 pont Az alábbi ábrán egy tengelyvég mérettűréseit adtuk meg. Határozza meg az 32h6 esetén a névleges méretet, a határméreteket és a tűrésnagyságot (a tűrésmező szélességét) az 1. sz. táblázat segítségével! Névleges méret: (N)... Felső határméret: (FH)... Alsó határméret: (AH)... Tűrésnagyság: (T)... 1.sz táblázat: Határeltérések tűrésezésnél Névleges Határeltérések mikrométerben méret felett -ig H7 H8 F8 K7 P7 f7 g6 h6 js6 k6 m6 p6 r6 s6 3 +1 +14 +2 +6-1 -6-16 -6-16 -2-8 -6 +3-3 +6 +8 +2 +12 +6 +16 +1 +2 +14 3 6 +12 +18 +28 +1 +3-9 -8-2 +1-22 -4-12 -8 +4-4 +9 +1 +12 +4 +2 +12 +23 +15 +27 +19 6 1 +15 +22 +35 +13 +5-1 -9-24 -13-28 -5-14 -9 +4,5-4,5 +1 +1 +15 +6 +24 +15 +28 +19 +32 +23 1 18 +18 +27 +43 +16 +6-12 -11-29 -16-34 -6-17 -11 +5,5-5,5 +12 +1 +18 +7 +29 +18 +34 +23 +39 +28 18 3 +21 +33 +53 +2 +6-15 -14-36 -2-41 -7-2 -13 +6,5-6,5 +15 +2 +21 +8 +35 +22 +41 +28 +48 +36 3 5 +25 +39 +64 +25 +7-18 -17-12 -25-5 -9-25 -16 +8-8 +18 +2 +25 +9 +42 +26 +5 +34 +59 +43 írásbeli vizsga 1621 4 / 2 216. október 17.
5. feladat 3 pont Értelmezze a párhuzamos oldalú bordástengely egyszerűsített méretmegadását! A bordázat további méretét, tűrését mi tartalmazza?... ISO 14... 6... 28f7... 32... A további méretek, tűrésezések megtalálási helye:... 6. feladat 1 pont Határozza meg, hogy a közös ponton átmenő síkbeli erők mikor vannak egyensúlyban!...... 7. feladat 1 pont Definiálja a poláris másodrendű nyomatékot!...... 8. feladat 1 pont Mit jelentenek az alábbi hegesztési rajzjel méretei, ha a 111 jelölés bevont elektródás kézi ívhegesztésre utal? Jelölje a helyes választ! írásbeli vizsga 1621 5 / 2 216. október 17.
a.) 6 mm jellemző méretű egyoldali tompa I varrat, 55 mm hosszon körbe hegesztve, koronaoldalon domború varrat, gyökoldalon utánhegesztve bevont elektródás kézi ívhegesztéssel. b.) 6 mm jellemző méretű egyoldali tompa V varrat, 55 mm hosszon helyszínen hegesztve, koronaoldalon domború varrat, gyökoldalon utánhegesztve bevont elektródás kézi ívhegesztéssel. c.) 6 mm jellemző méretű egyoldali tompa I varrat, 55 mm hosszon helyszínen hegesztve, koronaoldalon domború varrat, gyökoldalon után hegesztve bevont elektródás kézi ívhegesztéssel. 9. feladat 1 pont Mi az előnye a poligonkötésnek a bordáskötéssel szemben? Jelölje a helyes választ! a.) A poligonkötés egyszerűen kialakítható. b.) A poligonkötés nem tartalmaz hornyot, így a feszültséggyűjtő hatása kisebb. c.) A poligonkötés könnyebben szerelhető, mint a bordáskötés. 1. feladat 3 pont Párosítsa az alábbi állításokat a különböző rugófajtákkal! Állítások: A.) Főként műszerekben és órákban használatos, a fő igénybevétele hajlítás. B.) Nyomó- és húzóterhelésre alkalmasak. Igénybevételei közül csak a csavarást vesszük figyelembe, és a rugószelvényben ébredő nyomatékot tekintjük csavarónyomatéknak. C.) Nagy erők felvételére alkalmas. Használható önmagában, de kötegben, oszlopban és rugóköteg oszlopban egyaránt. Rugófajták: 1.) Tányérrugó 2.) Csavarrugó 3.) Spirálrugó Párosítás: A.)... B.)... C.)... 11. feladat 1 pont A tengelyek terhelés hatására alakváltozást szenvednek. A hajlítónyomaték lehajlást, a csavarónyomaték elcsavarodást okoz. Az alábbi összefüggés a két deformáció közül az egyiket határozza meg. Párosítsa a deformáció megnevezését az adott összefüggéssel! a.) Lehajlás b.) Szögelfordulás... M T l I G p írásbeli vizsga 1621 6 / 2 216. október 17.
12. feladat 1 pont Brinell-féle eljárás esetén a keménységmérés D= 2,5 mm golyóval, 184 N terheléssel, 2 másodperc terhelési idővel történt, és a darab keménysége 185 HB. Hogyan jegyzőkönyvezi a mérés eredményét?... 13. feladat 1 pont Definiálja a kritikus hűtési sebesség fogalmát acélok hőkezelésénél!...... 14. feladat 1 pont Tanulmányozza az ábrát, majd válassza ki a felsorolásból a csapágy megnevezését! a.) Y csapágy b.) Kúpgörgős csapágy c.) Tűgörgős csapágy e.) Golyóscsapágy (mélyhornyú) f.) Beálló golyóscsapágy 15. feladat 1 pont Határozza meg a műanyag fogalmát!...... írásbeli vizsga 1621 7 / 2 216. október 17.
Szerkesztést igénylő feladat 1. feladat 2 pont Az alábbi ábrán egy átmenő furattal ellátott perselyszerű alkatrészt lát, amelynek peremrészén kétoldali lelapolás látható. Készítse el a tárgy alkatrészrajzát! Csak annyi vetülettel rajzoljon, ahány egyértelműen megmutatja a darabot! Ábrázolja félnézet-félmetszettel! A felünézetet félvetülettel rajzolja! Építse fel a mérethálózatot! írásbeli vizsga 1621 8 / 2 216. október 17.
írásbeli vizsga 1621 9 / 2 216. október 17.
Számítást igénylő feladatok 1. feladat 25 pont Határozza meg az ábrán látható, vegyes terhelésű, kétkonzolos kéttámaszú tartó rögzítési pontjaiban ébredő reakcióerőket! Számolja ki, majd ábrázolja a tartót terhelő hajlítónyomatékokat a z= m; z=,4 m; z=,9 m; z= 1,2 m; z= 1,4 m; z= 1,8 m-es helyeken! Rajzolja meg jelleghelyesen a nyomatéki ábrát! (Javasolt lépték: 1 cm,2 knm.) A nyomatéki ábra elemzése alapján határozza meg a veszélyes keresztmetszet helyét és a maximális hajlítónyomaték nagyságát! Döntse el, hogy a rendelkezésre álló, adott méretű laposacélból hány darabot szükséges beépíteni a megadott beépítési helyzetben, hogy a bennük ébredő feszültség a megengedett értéket ne lépje túl! A számítások során a szerkezet saját tömegéből származó erőhatások elhanyagolandók. A számítások eredményeit két tizedesjegy pontosságra kerekítse! F 2 2 F 1 q F 3 3 z 4 1 4 2 Adatok: - a megoszló terhelés intenzitása: =4 - a koncentrált erők nagysága: =1,5 ; =2 ; =1 - a hajlítófeszültség megengedett értéke: = 12 Feladatok: a) Határozza meg a reakcióerőket csak a koncentrált erők terhelése esetén! (, ) b) Határozza meg a hajlítónyomatékok nagyságát, csak a koncentrált erők terhelése esetén! ( ( ) ; (, ) ; (, ) ; (, ) ; (, ) ; (, ) ) c) Határozza meg a megoszló terhelésből származó erő nagyságát! ( ) d) Határozza meg a reakcióerőket csak a megoszló terhelés esetén! (, ) e) Határozza meg a hajlítónyomatékok nagyságát, csak a megoszló terhelést figyelembe véve! ( ( ) ; (, ) ; (, ) ; (, ) ; (, ) ; (, ) ) f) Határozza meg az eredő reakcióerők nagyságát! (, ) g) Ábrázolja lépték- és jelleghelyesen az eredő nyomatéki ábrát a korábban meghatározott értékek alapján! ( ( )( ) ) h) Határozza meg a maximális hajlítónyomaték nagyságát és helyét! ( ; ) i) Határozza meg a beépítendő tartóelemek darabszámát! ( ) írásbeli vizsga 1621 1 / 2 216. október 17.
1. feladat megoldása: írásbeli vizsga 1621 11 / 2 216. október 17.
2. feladat 15 pont Egy merev, tárcsás tengelykapcsolóval kapcsoljuk össze a hajtómotor és a munkagép tengelyét. A nyomatékátvitel módja: alakzárás, az igénybevétel: tiszta nyírás. Az átvitt teljesítmény: =. A hajtómotor fordulatszáma: = Az összeszorító csavarok száma: =. A tengelyek és a kapcsolófelek között fészkes reteszkötés teremt kapcsolatot. A tengelyben a reteszhorony mélysége: =,. A számítások eredményeit két tizedesjegyre kerekítse! M d cs L r d t 12 Adatok: - a hajtás dinamikus tényezője: =1,8 - a csavarok lyukkörátmérője: = 12 - a csavarszárban megengedett nyírófeszültség: = 3 - a tengelyben megengedett csavarófeszültség: = 45 - a fészkes retesz méretei: ( h) 14 9 - a palástnyomás megengedett értéke a retesz felületén: = 18 Feladatok: a) Határozza meg a tengelykapcsoló által átviendő nyomatékot! ( á ő ) b) Határozza meg a nyomaték átviteléhez szükséges kerületi erő nagyságát! ( ) c) Határozza meg az egy csavart terhelő nyíróerő értékét! ( ) d) Határozza meg a csavarok illesztett szárának szükséges átmérőjét! ( ü ) e) A mellékelt táblázat alapján válasszon szabványos méretű csavart! (.. ) f) Határozza meg a tengelyvég szükséges átmérőjét, figyelembe véve a reteszhorony gyengítő hatását! Az átmérőt kerekítse -ra, illetve 5 -re végződő egész értékekre! ( ) g) Határozza meg a reteszt terhelő kerületi erőt! ( ) h) Határozza meg a retesz szükséges hasznos hosszát a megengedett palástnyomás alapján! ( ü ) i) Határozza meg a retesz teljes hosszát, és kerekítse -ra, illetve 5 -re végződő egész értékekre! ( ) írásbeli vizsga 1621 12 / 2 216. október 17.
Kiegészítő információ: é é [ ] M8 1 M1 12 M12 14 M14 16 írásbeli vizsga 1621 13 / 2 216. október 17.
2. feladat megoldása: írásbeli vizsga 1621 14 / 2 216. október 17.
3. feladat 1 pont Egysoros, kéthevederes (kétnyírású ( = )) szegecskötés méretezése. A szegecsek jellemző igénybevétele: tiszta nyírás és palástnyomás. A számítások eredményeit két tizedesjegy pontosságra kerekítse! 1 A-A 4 F 8 F 3 1 F F A 1 A Adatok: - az összekötendő lemezek vastagsága: =8 - a hevederlemezek vastagsága: =4 - az egy oldalon terhelt szegecsek száma: =2 - a terhelőerő: = 2 - a szegecsszárban megengedett nyírófeszültség: = 7 - megengedett palástnyomás a szegecs felületén: = 18 - megengedett húzófeszültség a lemezekben: = 11 Feladatok: a) Határozza meg az egy oldalon nyírt keresztmetszetek számát! ( ) b) Határozza meg egy szegecs szükséges átmérőjét ( ü ), és válasszon megfelelő, páros méretűt! ( ) c) Ellenőrizze és minősítse palástnyomás szempontjából a választott szegecset! ( é ) d) Ellenőrizze és minősítse az ébredő feszültség szempontjából a lemezeket! ( é ) írásbeli vizsga 1621 15 / 2 216. október 17.
3. feladat megoldása: írásbeli vizsga 1621 16 / 2 216. október 17.
4. feladat 1 pont Külső, hengeres, egyenes, kompenzált fogazású fogaskerekek geometriai adatainak meghatározása. A fajlagos szerszám-elállítási tényezőt négy, a geometriai adatokat három tizedesjegy pontosságra kerekítse! Adatok: - a hajtó fogaskerék fogszáma: =15 - a hajtott fogaskerék fogszáma: =6 - a modul: = 2,5 - a kapcsolószög: = 2 - a fejhézag tényező: =,25 Feladatok: a) Határozza meg a fajlagos szerszám-elállítási tényezőt! ( ) b) Határozza meg hajtó fogaskerék fejkörátmérőjét ( ) és lábkörátmérőjét! ( ) c) Határozza meg a hajtott fogaskerék fejmagasságát (h ) és osztóköri fogvastagságát! ( ) írásbeli vizsga 1621 17 / 2 216. október 17.
4. feladat megoldása: írásbeli vizsga 1621 18 / 2 216. október 17.
írásbeli vizsga 1621 19 / 2 216. október 17.
témakör Választást, rövid választ igénylő feladatok Szerkesztést igénylő feladat Számítást igénylő feladatok a feladat sorszáma maximális pontszám 1. 1 2. 1 3. 1 4. 2 5. 3 6. 1 7. 1 8. 1 9. 1 1. 3 11. 1 12. 1 13. 1 14. 1 15. 1 elért pontszám a témakör maximális pontszáma 2 1. 2 2 1. 25 2. 15 6 3. 1 4. 1 Az írásbeli vizsgarész pontszáma 1 a témakör elért pontszáma dátum javító tanár Választást, rövid választ igénylő feladatok Szerkesztést igénylő feladat Számítást igénylő feladatok pontszáma egész számra kerekítve programba beírt egész pontszám dátum dátum javító tanár jegyző írásbeli vizsga 1621 2 / 2 216. október 17.