XV. századi karakk építése Hozzáadta: Nemo 2007. február 26. hétfõ 19:52 Utolsó frissités 2014. október 21. kedd 21:39 A hajó építése akkor fogant meg bennem, amikor befejeztem az elsõ fa vitorlásomat, egy római gabonaszállítót. Úgy gondoltam, hogy valami nagyobbat kellene készíteni, had foglalja a helyet a szobámban. Választásom egy kereskedelmi karakkra esett, mert 1:50-esben meglehetõsen nagy. A tervrajzok Lengyelországban készültek, W. A. mester flamand rézmetszõ rézkarca alapján. A rajzok méretaránya 1:50 és 1:100, én az 50-es lépték mellett döntöttem, mert így méretileg összehasonlítható az elõzõ hajómmal. Mindez 2002-ben történt és sajnos azóta nem haladtam sokat, csak a bordák készültek el és lettek összeállítva. De most folytatni tudom, köszönet Wercome-nak a segítségért. A rézmetszet. A bordák és a gerinc 8 mm-es rétegelt lemez, a bordák merevítése menetes-szárral történt, mert így könnyû beállítani a bordákat derékszögûre. Ezt nézetet a továbbiakban is meg fogom tartani, így látható majd, hogy hogy halad a hajó. Tat felõl nézve
A palánkozáshoz én 1,5 mm X 6 mm hársfát használok. A fedélzeten áll egy 1:50-es figura, ami 3,6 cm magas, így látható mekkora lesz a hajó. A figura közelrõl. Sajnos mint kiderült, nem túl jó minõségûek a lécek, mert vizesen hajlítva is törnek. De ez nem igazán számít, mivel nem pácolni, hanem festeni fogom a hajót. {mospagebreak title=2.rész} A fedélzet a helyén, az oldalpalánlozás a tatnál már a végleges magasságon van. A tatfedélzet oldalánál egy 2 mm-es kartonlappal merevítettem ki a kilógó léceket, mert így könnyebben tudtam a helyére ragasztani a tattükröt, és sokkal masszívabb lett a szerkezet.
Az elõzõekben említettem, hogy eltörnek a lécek hajlításnál, de a 2 mm-es anyagvastagságnak köszönhetõen csiszolásnál eltûnik a törés nyoma. A tat, és a tattükör. Eddig készültem el, de ezek a képek már több hetesek, már nem itt tartok! {mospagebreak title=3.rész} TUDOM, glettelve van, és festeni fogom, remélem a hajógerinc alatti áthúzást megúszom. Felkerültek a dörzslécek, a belsõ burkolat, és még további alkatrészek. Már 1 hete folyamatosan csiszolom a a hajótestet, hogy festeni tudjam. Hajomakett.hu - Vitorlás, hajó, makett
Álmodoztam egy kicsit, hogy hogyan is fog kinézni. A fedélzeti alkatrészek nagy hányada is elkészült, a mentõcsónakra kifejezetten büszke vagyok. Itt is látszik, hogy még van bõven csiszolnivalóm a testen. Többek között a gallionfigura is elkészült. Nem én találtam ki, ez így néz ki a rajzokon. Azt, hogy ez milyen élõlény lenne a mai napig nem tudtam kideríteni. A mentõcsónak. Klinker héjjazatú, amit elég érdekes volt kivitelezni. Ugyancsak a csónak, több hibája van mint szeretném, de valószínûleg nem építek újjat, mert elég sokat szenvedtem vele. Az orrfedélzet sablonnal, így körülbelül látom, hogy milyen formát fog ölteni a karakk. {mospagebreak title=4.rész}
A hajó jelenlegi állapotban. A fedélzetek még szerelés alatt állnak, és még hiányosak is. Az orrfedélzet rácsszerkezete, az árbóc kiváltásokkal. A könyökfák fognak még itt problémát okozni. Tatfedélzet szerkezete, szintén könyökfák nélkül, és persze csiszolatlanul. Egy elkészült fedélzet. Matt lakkozás után be is lehet szerelni a hajóorrba. Erre mondta azt a kedvesem, hogy nem normális. Nem tudom miért. Elkészült a mentõcsónak is, bár még lehet, hogy kap még egy vödröt és egy kis hordót. Emlékszem mekkora sikere volt Wercome vízpumpájának, most itt van az én kreálmányom. A festés ezen az oldalon majdnem kész, még a dörzslécek alját kell lefesteni. A másik oldal még nem áll így. A taton ezek után készül el a galéria. {mospagebreak title=5.rész} Elkészült az orrfelépítmény egy újabb része, és az elsõ réteg festést is megkapta. Még hiányzik a felsõ palánksor és a gerendarács szerkezet. A tatfedélzet könyökgerendái a helyükön. Ha felkerül a fedélzetburkolat, beépíthetõ lesz a kabin, és a tatgaléria. Az orrfedélzet könyökfái. A végleges lakkozás után ide is beszerelhetõek a már elkészül fedélzeti alkatrészek.
A felsõ fedélzet íves gerendasorával rendesen megszenvedtem, mivel a gerincre merõlegesek, befelé ívelõdnek, és szögben felfelé tartanak. Csak a második próbálkozásra sikerült õket kiviteleznem. Ezen a képen látszik igazán, hogy is fog kinézni a hajó orra. Elsõsorban a festést akarom a közeljövõben befejezni, hogy a lakkozás után elkezdhessem összeszerelni a hajót, mert a késõbbiekben nem lehet majd hozzáférni az alsóbb fedélzetekhez. Az orrfedélzet tartógerendái beszerelés után. {mospagebreak title=6.rész} Elkészült az orrfedélzet gerendarácsa. Nem a tervek szerint készült, mivel a rácsszerkezetnek a fedélzet teljes hosszát le kellene fedni, de a rajzok nem vették figyelembe az orrárbóc pontos helyét. Ez már az orrfedélzet végsõ magassága. Az oldalpalánk belsõ oldalára a furatok közé még be kell ragasztani függõleges léceket, mivel ezek a hosszanti lyukak 3 lécet ívelnek át, és a középsõ lécet nem tartaná semmi a helyén. Hiányzik még a könyöklõ, az árbócok kötéllekötõi, és egyéb alkatrészek. Ez az egész szerkezet még nincs összeragasztva, mert elég sok alkatrész hiányzik még az orrfedélzetek alsóbb szintjeirõl, plusz nincs lelakkozva a belsõ tér. Tatfedélzeti gerendarács és a két fedélzet félkész rácsszerkezete. Itt is elértem a hajótest végsõ magasságát. Csak
a faanyagom fogyott el. Ugyanaz közelebbrõl. A fedélzeten álló figura méretarányos a hajóhoz. Ez is mutatja mekkora méretû lehetett eredetileg ez a karakk. Mivel éppen építõanyag hiányban szenvedem, a következõ lépés már a hajótest festésének kijavítása, és lakkozása. A fedélzetek matt lakkot kapnak, minden más satin-t. Amíg a lakkozás szárad, további alkatrészeket készítek el. Fõleg a kötélzet lekötõit, és a kötélbakkokat, valamint a horgonyokat. {mospagebreak title=7.rész} Itt a tavasz, elõkerült a hajó is a mûhely mélyérõl. A tél folyamán nem haladtam semmit, így itt az ideje folytatni. Érdekesség képp, a karak mellett egy szintén 1:50-es arányû, 8 lakásos társasház makettja látható. Érzékelhetõ, mekkora is lehetett a hajó a valóságban. Folytatódott a hajótest és a felépítmények festése. Minden a végleges színére lett festve, ha a tatfedélzet mellvédkorlátja elkészül, kezdõdik a lakkozás és az összeszerelés.
Közkívánatra elkészült azorrfedélzet keresztfalának klinker héjjalása. A már említett hiányos tatfedélzet. A korlát után felkerülnek a díszpajzsok, és az ágyúk elkészítése, elhelyezése is esedékessé válik. Egyenlõre csak a fõárbóc készült el teljes mértékben, a többi árbóc szerelvényezése is mihamarabb szükséges, mivel az összeszerelés egyik elsõ pontja az árbócok elhelyezése. Itt látszik igazán, hogy milyen hatalmas, üres fedélzetek vannak a hajón. Az a tervem, hogy mindenfelé zsákokat, hordókat és köteleket helyezek el, az üres terek felszámolására. {mospagebreak title=8.rész} Elkészült a tatfedélzet is, így a hajótest nagyobb ácsmunkái befejezõdtek. A fedélzetek már megkapták a matt lakkozást, a tatfedélzet elõtt lévõ rácsszerkezet is elkészül. Itt lesznek a hajó díszpajzsai. A már elõbb említett díszpajzsok.
Az apróbb munkákkal haladtam igazán az elmúlt idõszakban, például a horgonykötelek rögzítése. A fedélzeti kabin berendezésének is nekifogtam, az asztalon és a két széken kívül még pár hordó és zsák lesz elhelyezve. A vitorlarudak esztergálása feladta a leckét. Ilyen hosszban és vékonyságban már igazán szeret a fenyõ anyag "belengeni". Szerintem elsõ esztergálásra jó lesz, de legközelebb már más anyagot fogok használni. Többszöri próbálkozásra, de végül elkészült a kukázó horgony is. Próbálkoztam öntéssel, forrasztással, de a ragasztásos technológia vált be igazán, mint látható. A három árbóckosárból a fõárbócét kezdtem el megépíteni. A középsõ vízszintes elembe vannak a függõlegesek beragasztva, az alsó és felsõ elemeket csak ezek után lehet pontosan mértezni és kivágni. {mospagebreak title=9.rész} A tatkabin még beszerelés elõtt, ez a kép lemaradt az elõzõ részekbõl. A jobb sarokban két darab hordó került
elhelyezésre, pár zsák és egy láda, az asztal és két szék a berendezés. A fõárboc kosár festés elõtt. A fõárboc kosár festve, helyére ragasztva Elkészült a másik két árboc kosár is Az állókötélzet szerelése kezdõdik. A tarcskötélzet macskafejei elég sok problémát és munkát jelentettek. A macskafejek rögzítése dróttal történt, ezután szegeltem fel a zárólécet, majd a rézkarcot alapul véve lánccal rögzítettem az egységeket a hajótesthez. A tarcskötelek rögzítésénél kiderült számomra, hogy a kötél amit használtam nagyon szeret csavarodni, természetesen arra amerre nekem nem volt jó. Az állókötélzet, ahogy Wercome a találkozón megjegyezte: hárfa. {mospagebreak title=10.rész} Hajomakett.hu - Vitorlás, hajó, makett
Némi gondolkodás, próbálkozás és szenvedés után sikerült elkészíteni a hajó ágyúit. Nem lettek olyan igazán jók, mint amit szerettem volna, de elmegy. A vitorlák felvarrása a tatárbocnál kezdõdött. Ahogy a vitorla a helyére került, a teljes futókötélzeti rendszer készült el az adott árbocon. A fõárboc kötélzete okozta a legtöbb munkát, mint az várható volt. A nagyméretû csigák miatt a kötélzet mûködõképes. A hajó elkészült. A fedélzeten csak alig-alig sikerült elhelyezni bármit is, kifogytam a tartalék alkatrészekbõl. Az orr-fedélzet. A horgonyok lekötése azt hiszem kissé fiktív lett, a jobb oldali horgonyon rajta van a csigasor, amivel fel lehet emelni. A bal oldali horgony rögzítve van. A fõárboc kosár a nekem sûrû kötélzetével, bár ennél biztosan fogok sûrûbbet építeni. A kész hajó. A vitorlák ki lettek vasalva, de keményítve nem, ezért az összes fogta magát és úgy gyûrõdött, ahogy õ akart.
A vitorlák gyûrõdése itt is látszik, de így kicsit életszerûbb, mintha kikeményítve raktam volna fel õket. 11 és fél év munkája. Lehetett volna gyorsabb, pontosabb munka is, de sokat tanultam belõle így is. A legfontosabb tanulsága ennek a hajónak: a gyári tervrajzot nagyon át kell ellenõrizni, ha kell digitalizálni. Akármit is mondok errõl a makettrõl, hiányozni fog az építése, és ha nem építettem volna meg, biztos, hogy most azonnal nekiállnék megcsinálni.