Budapest, december

Hasonló dokumentumok
1166/2016. (IV. 6.) Korm. határozat a Nemzeti Bűnmegelőzési Stratégia évre szóló intézkedési tervéről

Bűnmegelőzés. Dr. Szabó Henrik r. őrnagy

8.1 TELEPÜLÉS BIZTONSÁGA Közösségi rendészet megteremtése

MAGYAR KÖZLÖNY 51. szám

aa) az érintett közművek tekintetében a nemzeti fejlesztési miniszter és a belügyminiszter bevonásával, valamint a Nemzeti Média- és Hírközlési

Iskolai konfliktusok, erőszak, zaklatás hatékony megelőzése és kezelése

ISKOLA(I) PROGRAMOK A HATÁRON. Budapest, november 5. Csonka Györgyi

A Rendőrség áldozatsegítő tevékenysége/tapasztalatok. Buczkó Erika r. alezredes ORFK Bűnmegelőzési Osztály

Az előterjesztést a Kormány nem tárgyalta meg, ezért az nem tekinthető a Kormány álláspontjának.

BŰNMEGELŐZÉSI KONCEPCIÓ / /

TÁMOP /A RÉV projekt

Stratégiai célok és lehetőségek a kábítószerügyi területen

Szinergia és jövőkép: a projekt kapcsolódásai, kimenete és a tapasztalatok hasznosítása

ELŐTERJESZTÉS A BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK AUGUSZTUS 31-EI ÜLÉSÉRE

A Közép-dunántúli Regionális Államigazgatási Hivatal Szociális és Gyámhivatala évi munkaterve

A gyermekvédelmi észlelő és jelzőrendszer szerepe az egészség- egyenlőtlenségek csökkentésében

Intézkedési terv intézményi tanfelügyeleti látogatás után

Tartalom. III. RÉSZ ÁLDOZATPOLITIKA, ÁLDOZATSEGÍTÉS, SÉRTETTI JOGOK Szerk.: Kiss Anna Az áldozatpolitika alapjai... 17

hatályos:

VAS MEGYEI FOGLALKOZTATÁSI PAKTUM évi munkaterve

Stratégia felülvizsgálat, szennyvíziszap hasznosítási és elhelyezési projektfejlesztési koncepció készítés című, KEOP- 7.9.

1838/2017. (XI. 9.) Korm. határozat Hatályos:

TÁMOP /

Az áldozattá váló gyermekek segítése az iskolában resztoratív technikákkal Negrea Vidia , ELTE, Iskolapszichológiai Módszertani Bázis

A Városkommunikációs Mesterkurzus tapasztalatai

A projekt részcéljai:

Magyarország Digitális Gyermekvédelmi Stratégiája Fókuszban a tudatos és értékteremtő internethasználat

A bűnmegelőzési jogi háttere, szervezeti- és intézményrendszere. Dr. Szabó Henrik r. őrnagy ORFK Bűnmegelőzési és Áldozatvédelmi Osztály

Összefoglaló a II. Országos Szaktanácsadói Konferencia programjáról

A projekt folytatási lehetőségei

Közhasznúsági jelentés 2006

MEZŐBERÉNY VÁROS ÖNKORMÁNYZAT IFJÚSÁGI KONCEPCIÓ CSELEKVÉSI TERVE

Kistérségi Humán Szolgáltató Központ Család és Gyermekjóléti Központ Gyöngyös

A KIMISZ szerepe a kiemelt projektben: célok és tevékenységek, projekt szervezet és működés

A SZAKTANÁCSADÓK FELADATAI A 48/2012. (XII.12.) EMMI RENDELET ALAPJÁN

Szektorok közötti együttműködés partnerek feltárása, együttműködések kiépítése

Szakács Tamás Közigazgatási jog 3 kollokvium 2012.

Civilek a Fiatalokért Egyesület bemutatása

1120/2009. (VII. 23.) Korm. határozat. a Nemzeti Tehetség Program végrehajtásának évi cselekvési programjáról

A PEDAGÓGIAI OKTATÁSI KÖZPONTOK SZEREPE A PROJEKTBEN

1336/2015. (V. 27.) Korm. határozat

Magyar joganyagok - 58/2013. (XII. 13.) NGM rendelet - a felnőttképzési minőségbizt 2. oldal f) honlapján rendszeresen közzéteszi a képzési tevékenysé

EFOP TÁRSADALMI SZEREPVÁLLALÁS ERŐSÍTÉSE A KÖZÖSSÉGEK FEJLESZTÉSÉVEL

A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium. TÁMOP kiemelt projekt, nyitókonferencia Siófok, március 1.

TÁMOP-6.1.2/LHH/11-A Közösségi pszichiátriai prevenciós program megvalósítása a Mátészalkai kistérségben

TÁMOP A-11/

T/6985. számú. törvényjavaslat

2140/2008. (X. 15.) Korm. határozat a évekre szóló Hamisítás Elleni Nemzeti Stratégiához kapcsolódó intézkedési tervről

E L Ő T E R J E S Z T É S. a Kormány részére

Hatásvizsgálatok és stratégiák kidolgozása a Vidékfejlesztési Minisztériumban november 26. ÁROP Záró konferencia

Az országos kríziskezelő hálózat feladata, szerepe a kapcsolati erőszak- és az emberkereskedelem megelőzésében, kezelésében

Módszertani feladatellátás

INTÉZMÉNYI TANFELÜGYELET ÉRTÉKELÉSE ALAPJÁN INTÉZKEDÉSI TERV (2017)

KOMMUNIKÁCIÓS TERV 2012.

Vas megyei pályaorientációs együttműködés bemutatása Általános iskolai igazgatók értekezlete szeptember 27. Aréna Savaria

Tanfelügyeleti ellenőrzés eredménye

Eljárásrend a TÁMOP / számú pályázathoz

1. sz. melléklet. Orientáló mátrix. a TAMOP /2 kódszámú pályázati útmutatóhoz

A gyermekjóléti szolgálatok működésének bemutatása. Az együttműködés lehetőségei

SZAKMAI SZEMPONTOK GINOP A PÁLYÁZAT ELKÉSZÍTÉSÉNEK TÁMOGATÁSA

INTÉZMÉNYI TANFELÜGYELET ÉRTÉKELÉSE ALAPJÁN INTÉZKEDÉSI TERV

A Balaton Fejlesztési Tanács évi munkaterve

A TANULÓI LEMORZSOLÓDÁS SZEREPE A KÖZNEVELÉSBEN

Uniós források a települési ifjúsági munka szolgálatában

Lemorzsolódás megelőzését szolgáló korai jelző- és pedagógiai támogató rendszer - szabályozás. Köznevelésért Felelős Helyettes Államtitkárság

SZEGED ÉS TÉRSÉGE EÖTVÖS JÓZSEF GIMNÁZIUM, ÁLTALÁNOS ISKOLA INTÉZMÉNYI ÖNÉRTÉKELÉSI PROGRAM

4798 M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y évi 49. szám

4798 M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y évi 49. szám

Tisztelt Képviselő-testület!

Közpolitikai stratégiai tervezés és menedzsment jövőbeni keretei a közigazgatásban

Közhasznúsági jelentés 2005

ELŐ TERJESZTÉS. a Kormány részére. a Kábítószerügyi Koordinációs Bizottságról

Agressziókezelés a fővárosi fenntartású oktatási-, nevelési intézményekben

A feladatsor 1-20-ig számozott vizsgakérdéseit ki kell nyomtatni, ezek lesznek a húzótételek, amelyek tanári példányként is használhatóak.

TUDATOS FOGYASZTÓ KOMPETENCIAFEJLESZTÉS A DIGITÁLIS NEMZETI FEJLESZTÉSI TERVBEN HORVÁTH VIKTOR FŐOSZTÁLYVEZETŐ

Helyi foglalkoztatási paktumok szerepe a gazdaságfejlesztésben

Aszófő Község Önkormányzat évi beszámolója A gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról

Közhasznúsági jelentés 2007

A HELYI VERSENYKÉPESSÉG- FEJLESZTÉSI KUTATÁSI PROGRAM TEVÉKENYSÉGEINEK BEMUTATÁSA

Nemzeti Tájstratégia

Dr. Szabó Henrik r. őrnagy ORFK Bűnmegelőzési és Áldozatvédelmi Osztály

TÁMOP-4.1.1/A-10/1/KONV

EFOP Kreatív közösségi iskolák létrehozása élménypedagógiai és projekt módszerekkel

Önkéntes hálózat kialakítása az áldozatsegítésben, az önkéntes munka jellemzői Magyarországon

A Nyugat-dunántúli Regionális Fejlesztési Tanács

Az Esztergár Lajos Család-és Gyermekjóléti Szolgálat és Központ ezúton megküldi tájékoztatóját az EFOP pályázat kiírásának tartalmáról.

Intézkedési terv. Intézmény neve: Harsányi Hunyadi Mátyás Általános Iskola Intézmény OM azonosítója: Intézményvezető neve:

Magyar Elektrotechnikai Egyesület. Program Béres József

J a v a s l a t. Előterjesztő: Polgármester Előkészítő: PH. Településfejlesztési és Vagyongazdálkodási Osztály. Ó z d, augusztus 25.

Fejér megye területfejlesztési program környezeti értékelés tematika

Digitális Oktatási Stratégia

TÁMOP Koragyermekkori (0-7 év) kiemelt projekt

Társadalmi Megújulás Operatív Program

A Miskolci Éltes Mátyás Óvoda, Általános Iskola és Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény Utazó gyógypedagógiai munkaterve 2016/2017-os tanév

Társadalmi szerepvállalás erősítése a közösségek fejlesztésével EFOP

Vedd kezedbe a Földet! FENNTARTHATÓSÁGI TÉMAHÉT Szakmai konferencia április 22.

Új szakmai továbbképzések a Nemzeti Művelődési Intézet képzési kínálatában

CSALÁD- ÉS GYERMEKJÓLÉTI KÖZPONT LÉTREHOZÁSA

Üdvözli a megjelenteket Tusjak Tamás a Polgárőrség vezetője

Csenger Város Polgármesteri Hivatalának szervezetfejlesztése és folyamatvizsgálata

Átírás:

1 BELÜGYMINISZTER BM/14776/2015. A 2011. évi CXII. törvény 27. (5) (7) bekezdése alapján NEM NYILVÁNOS Készült: 2015. december 14-én ELŐTERJESZTÉS a Kormány részére a Nemzeti Bűnmegelőzési Stratégia 2016-2017. évre szóló intézkedési tervéről és a Nemzeti Bűnmegelőzési Stratégiáról (2013-2023) szóló 1744/2013. (X. 17.) Korm. határozat módosításáról [Tervezet] Budapest, 2015. december készítette: Gratzer-Sövényházy Edit r. alezredes (Tel: 1/462-7463) látta: Dr. Hatala József elnök Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács Dr. Magyariné dr. Nagy Edit helyettes államtitkár jóváhagyta: Dr. Felkai László közigazgatási államtitkár

2 Melléklet a BM/14776/2015. számú kormány-előterjesztéshez A Kormány /2015. (....) Korm. határozata a Nemzeti Bűnmegelőzési Stratégia 2016-2017. évre szóló intézkedési tervéről és a Nemzeti Bűnmegelőzési Stratégiáról (2013-2023) szóló 1744/2013. (X. 17.) Korm. határozat módosításáról 1. A Kormány a kormányzati stratégiai irányításról szóló 38/2012. (III. 12.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Kr.) és a Nemzeti Bűnmegelőzési Stratégiáról (2013-2023) szóló 1744/2013. (X. 17.) Korm. határozat 1. mellékletében (a továbbiakban: Stratégia) foglaltak alapján, a Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács javaslatára elvégezte a Stratégia felülvizsgálatát. 2. A Kormány a bűnmegelőzés hatékonyabbá tételét szolgáló átfogó célok megvalósítása érdekében a Stratégia felülvizsgálata alapján a) elfogadja a 2016-2017. években végrehajtani szükséges új intézkedéseket tartalmazó tervet az 1. melléklet szerint, b) egyetért az új intézkedések megvalósításának a 2. mellékletben foglaltak szerinti mérhető céljaival, a szükséges beavatkozások területének és eszközeinek meghatározásával, személyi, tárgyi, szakmai, anyagi és szervezeti feltételeivel. 3. A Kormány egyetért a Stratégia 8. címében a 2016-2017. évekre meghatározott, valamint folyamatosan végrehajtandó intézkedések továbbvitelével, amelyre tekintettel a Nemzeti Bűnmegelőzési Stratégiáról (2013-2023) szóló 1744/2013. (X. 17.) Korm. határozat a 3. melléklet szerint módosul. 4. Ez a határozat a közzétételét követő napon lép hatályba. Orbán Viktor miniszterelnök

3 1. melléklet a /2015. (....) Korm. határozathoz A Nemzeti Bűnmegelőzési Stratégia végrehajtásának a 2016-2017. évekre szóló intézkedési terve I. Településbiztonság 1. A technikai fejlődés eredményeinek a bűnmegelőzési stratégiák megalapozása, végrehajtása, nyomon követése és egyes rendőrségi feladatok ellátása során történő hasznosítása végett, a hazai és nemzetközi ajánlások alapján, egy kísérleti alkalmazás létrehozásával ki kell dolgozni a térinformatikai eszközök alkalmazásának magyarországi modelljét. az építésügyért felelős miniszter Határidő: 2016. december 31. 2. A kísérleti alkalmazás tapasztalatainak elemzését és értékelését követően a modellt ki kell terjeszteni a legnagyobb és bűnügyileg is leginkább érintett nagyvárosokra, majd az ország egészére, lehetővé téve a településeken belüli térbeli, társadalmi, gazdasági adatok integrálását, az egyes megjelenítési és lekérdezési funkciók bővítését. az építésügyért felelős miniszter Határidő: a régiós szintű kiterjesztésre 2017. március 31. az országos szintű kiterjesztésre 2017. december 31. 3. Olyan kommunikációs csatornákat kell kidolgozni és működtetni, amelyek a megelőző vagyonvédelmi információk egyszerű és gyors célba juttatásának lehetővé tételével hozzájárulnak az állampolgárok önvédelmi képességének erősítéséhez. a bűncselekmények megelőzéséért felelős miniszter Határidő: 2016. december 31. II. A konfliktusok és az erőszak megelőzése, kezelése a gyermek- és ifjúságvédelem területén 4. A felelősségteljes kortárs szerepkörét betölteni képes fiatalok bűnmegelőzésbe történő bevonásában rejlő lehetőségeket modellprogram keretében kell vizsgálni, amelyhez biztosítani kell a trénerek és a kortárs fiatalok e célból szükséges képzését is. a bűncselekmények megelőzéséért felelős miniszter a gyermekek és az ifjúság védelméért felelős miniszter Határidő: a modellprogram kidolgozására és tesztelésére 2016. december 31. a modellprogram bevezetésére 2017. december 31.

4 5. A középiskolákban interaktív bűnmegelőzési bemutatókat kell szervezni annak érdekében, hogy a legfontosabb ismeretek színpadra vitt szituációkon keresztül, komplex módszerekkel jussanak el több célcsoporthoz, a diákokhoz, pedagógusokhoz, szülőkhöz egyaránt. Határidő: a bűncselekmények megelőzéséért felelős miniszter a gyermekek és az ifjúság védelméért felelős miniszter folyamatos III. A bűncselekmények áldozatainak segítése és az áldozattá válás megelőzése 6. Mivel a fogyatékkal élők kiemelten veszélyeztetett csoportot alkotnak, áldozattá válásuk megelőzése körében felkészítésük, prevenciós információkkal történő ellátásuk nagyobb hangsúllyal igényli a különleges szakértelmet és az általánostól eltérő metodikát, ezért az őket segítő állami és civil szervezetek bevonásával a szükséges kompetenciák megszerzését esélyegyenlőségi modellprogram kidolgozásával és működtetésével kell előmozdítani. Határidő: a bűncselekmények megelőzéséért felelős miniszter folyamatos 7. Annak érdekében, hogy az áldozatok krízishelyzetének problémaközpontú megoldását a lehető legszélesebb körű kapcsolati és szolgáltatásnyújtási háló megteremtésével lehessen elősegíteni, országos adatbázist kell kiépíteni az áldozatokkal kapcsolatba kerülő szervek által nyújtott támogatások teljes körét tartalmazó megyei Áldozatsegítő Kalauzok alapul vételével. az áldozatsegítésért felelős miniszter a közigazgatás-szervezésért felelős miniszter Határidő: 2016. június 30. 8. A helyi, regionális és az országos médiával való együttműködés kialakítása, valamint a részvételükkel szervezett fórumok útján a lakosság minél szélesebb köréhez el kell juttatni az áldozatsegítő szolgáltatásokkal kapcsolatos ismereteket, ily módon is növelve a tudatosságot a tekintetben, hogy bűncselekmény vagy szabálysértés áldozatává válás esetén hova fordulhatnak segítségért. az áldozatsegítésért felelős miniszter a közigazgatás-szervezésért felelős miniszter Határidő: 2016. december 31. IV. Intézkedések a bűnismétlés megelőzése érdekében 9. A fiatalkorú és fiatal felnőtt pártfogoltakat célzó értékrendkorrekciós csoportfoglalkozások fővárosi és megyei kormányhivatalok gyakorlatába való beépítésének támogatása céljából módszertani útmutatót kell kidolgozni.

az igazságügyért felelős miniszter a közigazgatás-szervezésért felelős miniszter Határidő: 2016. március 31. 5 10. Az értékrendkorrekciós csoportfoglalkozások módszertanát multiplikálni szükséges a helyreállító igazságszolgáltatás rendszerében, amelynek megvalósításához legalább 5 megyében páros csoportvezetésre alkalmas pártfogó felügyelőket kell képezni. az igazságügyért felelős miniszter a közigazgatás-szervezésért felelős miniszter Határidő: 2016. december 31. 11. A pártfogó felügyelet tartama alatt előírt külön magatartási szabályok társadalmi integrációs szerepének vizsgálatára alkalmazásuk gyakorlatáról, jóvátételi jellegükről, valamint végrehajtásuk eredményességéről elemzésen alapuló beszámolót kell készíteni a Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács részére. az igazságügyért felelős miniszter Határidő: 2016. október 31. V. Horizontális intézkedések 12. A Nemzeti Bűnmegelőzési Stratégiában meghatározott prioritások mentén pályázati felhívások folyamatos közzététele és az egyes szervek, szervezetek munkájának állandó támogatása révén lehetővé kell tenni, hogy meghatározott témakörökben a helyi problémákra reagáló, az adott terület sajátosságait figyelembe vevő tervek, programok kerülhessenek megvalósításra. Határidő: a bűncselekmények megelőzéséért felelős miniszter a bűnmegelőzési pályázatok kiírására folyamatos 13. A gyermekvédelmi jelzőrendszer hatékonyságának fokozása érdekében a gyermekeket, a családokat, a nevelési-oktatási intézményeket és a rendszerben dolgozókat, valamint a közreműködőket is megszólítva fel kell mérni a rendszer működésének anomáliáit, mindezzel hozzájárulva az ifjúságvédelem fejlesztési lehetőségeinek feltérképezéséhez. a bűncselekmények megelőzéséért felelős miniszter a gyermekek és az ifjúság védelméért felelős miniszter Határidő: 2016. december 31. 14. A prevenciós ismeretek közvetlen átadásához mobiltelefonos bűnmegelőzési alkalmazást kell kidolgozni és hozzáférhetővé tenni. Határidő: a bűncselekmények megelőzéséért felelős miniszter 2016. december 31., ezt követően igény szerint

6 2. melléklet a /2015. (....) Korm. határozathoz 1. Településbiztonság 1.1. A bűnmegelőzés térinformatikai eszközökkel magyarországi modelljének kidolgozása, valamint kísérleti alkalmazhatóságának megalkotása hazai és nemzetközi ajánlások alapján Intézkedés: A technika fejlődése megköveteli a bűnmegelőzés térinformatikai alapjainak, nemzetközi modelljeinek vizsgálatát, a Magyarországon is alkalmazható ajánlások összegyűjtését, rendszerezését és adaptálását. Mindehhez a megfelelő szakértők (szociológus, kriminológus, építész városépítész) bevonásával kutatások, felmérések, esettanulmányok készítése., valamint a bűnügyi adatgyűjtés, feldolgozás jelenlegi gyakorlatának áttekintése szükséges (adatgazdák, adattartalom, adatnyilvánosság). Indokolt továbbá a Smart City és 3D projektekkel való kapcsolódási pontok feltárása. Az adaptált nemzetközi, hazai tapasztalatok, valamint a hazai technológiai és kriminalisztikai környezet felmérése alapján ki kell dolgozni a bűnmegelőzés térinformatikai elveinek érvényesülését szolgáló intézkedések koncepcióját, az ilyen jellegű rendszerek és alkalmazásuk elterjedését elősegítő intézkedéseket is. Lechner Tudásközpont Partner: Miniszterelnökség, Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács, rendőrség Forrás: 9 millió forint, NBT költségvetés Eszköz: kutatás és koncepciókészítés, mintaprojekt Határidő: 2016. december 31. Indikátor: kapcsolódás: kutatási jelentés és koncepció, mintaalkalmazás 8.1. Településbiztonság 8.1.2. Bűnmegelőzés elősegítése építészeti eszközökkel 1.2. A mintaprojekt régiós és országos szintű kiterjesztése Intézkedés: Partner: Forrás: A mintaprojekt tapasztalatainak elemzését és értékelését, valamint a jövőbeli felhasználókkal történő megvitatását követően szükséges azt a legnagyobb és bűnügyileg is leginkább érintett nagyvárosokra, majd az ország egészére kiterjeszteni. E kiterjesztés lehetővé teszi a településen belüli térbeli, társadalmi, gazdasági adatok integrálását, megjelenítését, a lekérdezési funkciók kibővítését, valamint olyan interaktív honlap készítését, amely alkalmas a térinformatikai és építészeti eszközökkel való bűnmegelőzés lakossági és kereskedelmi népszerűsítésére. Lechner Tudásközpont Miniszterelnökség, Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács, rendőrség a) mintaprojekt régiós szintű kiterjesztése: 15 millió forint, NBT költségvetés b) mintaprojekt országos szintű kiterjesztése: 30 millió forint, NBT

7 költségvetés Eszköz: konzultáció, alkalmazásfejlesztés Határidő: a) mintaprojekt régiós szintű kiterjesztése: 2017. március 31. b) mintaprojekt országos szintű kiterjesztése: 2017. december 31. Indikátor: kibővült tartalom és funkció 8.1. Településbiztonság 8.1.2. Bűnmegelőzés elősegítése építészeti kapcsolódás: eszközökkel 1.3. Házhoz megyünk! a rendőrség megelőző vagyonvédelmi programjának bevezetése és működtetése Intézkedés: A vagyonvédelem nem csak az állam, hanem az állampolgárok felelőssége is. Ahhoz azonban, hogy e felelősséget vállalva az állampolgárok eredményesen tehessenek saját biztonságukért, rendelkezniük kell a szükséges információkkal, tisztában kell lenniük lehetőségeikkel. A rendőrségnek ezért a folyamatos, minél közvetlenebb kommunikációra kell törekednie, s állandó jelenlét és elérhetőség mellett olyan kommunikációs csatornákat kell kidolgoznia, amelyek révén könnyedén, gyorsan és állampolgárbarát módon tudja a szükséges bűnmegelőzési információkat célba juttatni, s képes az állampolgárok önvédelmi képességét növelni. A Házhoz megyünk program során e közvetlenség kialakítására kell hangsúlyt fektetni, s minél több polgárt és családot megszólítva kell a prevenciós törekvéseket érvényesíteni. rendőrség Partner: Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács Forrás: 10 millió forint, NBT költségvetés Eszköz: családi programok, információs pontok Határidő: 2016. december 31. Indikátor: kitelepülések illetve elért családok száma kapcsolódás 8.1. Településbiztonság 8.1.4. Vagyonvédelem 2. Gyermek- és ifjúságvédelem 2.1. Kortárs segítő modellprogram készítése, tesztelése és bevezetése Intézkedés: A kortársak bűnmegelőzésbe történő bevonása óriási lehetőségeket rejt magában. A fiatalok nagy része a felnőttektől kapott tanácsokat többnyire figyelmen kívül hagyja, és a serdülőkori lázadás időszakában sokkal inkább hallgat barátaira, kortársaira. A prevenció során meg kell ragadni és ki kell aknázni e lehetőséget, ezért szükséges egy olyan kortárs segítő modellprogram kidolgozása, amelynek keretében trénereket és a felelősségteljes kortárs szerepkörét betölteni képes fiatalokat képzünk ki és vonunk be a

8 Partner: Forrás: Eszköz: Határidő: Indikátor: kapcsolódás bűnmegelőzésbe. Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács Klebelsberg Intézményfenntartó Központ modellprogram készítése és tesztelése 9,5 millió forint, képzések tartása évente 10 millió forint, NBT költségvetés modellprogram készítése, képzések a) modellprogram kidolgozása és tesztelése 2016. december 31., b) modellprogram bevezetése 2017. december 31. modellprogram, kiképzett trénerek, bevont kortársak száma 8.2. Gyermek-és ifjúságvédelem, 8.2.3. Konfliktusok és az erőszak megelőzése, kezelése 2.2. Re-akció program Intézkedés: Partner: Forrás: Eszköz: Határidő: Indikátor: kapcsolódás A Re-akció olyan középiskolákban szervezett interaktív bűnmegelőzési bemutató, amely komplex módszerekkel, több célcsoportot (diákokat, pedagógusokat, szülőket) megszólítva ad át színpadra vitt szituációkon és bemutatókon keresztül bűnmegelőzési ismereteket. A program minél több iskolába történő eljuttatása lehetővé teszi a bűnmegelőzési ismeretek színes és izgalmas módon történő közvetítését a diákok felé. Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács Klebelsberg Intézményfenntartó Központ, rendőrség, polgárőrség, katasztrófavédelem, Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága évente 4 millió forint, NBT költségvetés iskolai rendezvények tartása 2016-tól folyamatos látogatott iskolák illetve elért diákok száma 8.2. Gyermek-és ifjúságvédelem, 8.2.3. Konfliktusok és az erőszak megelőzése, kezelése 3. A bűncselekmények áldozatainak segítése, az áldozattá válás megelőzése 3.1. Esélyegyenlőségi modellprogram kidolgozása és működtetése fogyatékkal élők számára az áldozattá válás megelőzése érdekében Intézkedés: A fogyatékkal élők, a gyermek- és fiatalkorúakhoz, valamint az idősekhez hasonlóan kiemelten veszélyeztetett csoportot alkotnak, áldozattá válásuk esélye kiszolgáltatottságukból fakadóan nagyobb. Felkészítésük, prevenciós információkkal történő ellátásuk különleges szakértelmet, s az általánostól eltérő metodikát igényel, ezért szükséges egy olyan modellprogram kidolgozása, amely figyelemmel van életkörülményeik sajátosságaira, az őket érintő bűncselekmények egyedi tulajdonságaira, s képes őket e

9 Partner: Forrás: Eszköz: Határidő: Indikátor: kapcsolódás specifikumokra hangsúlyt fektetve a szükséges önvédelmi mechanizmusokkal felvértezni. Önálló életvitelük elengedhetetlen feltétele a fenti kompetenciák megszerzése. A modellprogram kidolgozását követően szükséges annak minél szélesebb körben történő működtetése. Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács a fogyatékkal élőket segítő állami szervek és civil szervezetek évente 2 millió forint, NBT költségvetés modellprogram kidolgozása, működtetése 2016-tól folyamatos modellprogram, megtartott képzések száma, a képzéseken résztvevők száma 8.3. A bűncselekmények áldozatainak segítése, az áldozattá válás megelőzése, 8.3.1. Az áldozattá válás megelőzése Intézkedés: Partner: Forrás: Eszköz: 3.2. Áldozatsegítő Kalauz összeállítása A bűncselekmény áldozatai számára kiemelten fontos, hogy a szükségleteiknek megfelelő támogatást kapjanak. Az állami áldozatsegítő rendszer szolgáltatásainak köre több esetben szűknek bizonyul, hiszen az áldozatok számára nem tud minden esetben személyre szabott segítséget nyújtani. Az Áldozatsegítő Szolgálat, valamint az áldozatok érdeke is, hogy szolgáltatások köre bővüljön. Egy olyan Áldozatsegítő Kalauz összeállítása vált szükségessé, amely magában foglalja az áldozatokkal kapcsolatba kerülő szervek által nyújtott támogatások körét, összevetve az áldozatsegítő szolgáltatásokkal, ezáltal a lehető legszélesebb körű kapcsolati és szolgáltatásnyújtási háló összeállítására kerül sor, amely elősegíti az áldozatok krízishelyzetének problémaközpontú megoldását. Igazságügyi Hivatal Miniszterelnökség, kormányhivatalok nem igényel többletforrást szempontrendszer kidolgozása, munkacsoportülés, kapcsolati háló feltérképezése, országos adatbázis Határidő: 2016. június 30. Indikátor: megyénként egy Áldozatsegítő Kalauz kapcsolódás 8.3. A bűncselekmények áldozatainak segítése, az áldozattá válás megelőzése, 8.3.3. Áldozatsegítő szolgáltatások szélesítése 3.3. Áldozatsegítő szolgáltatások népszerűsítése Intézkedés: Az áldozatsegítő szolgáltatások népszerűsítése kiemelten fontos annak érdekében, hogy minden bűncselekmény, szabálysértés áldozatához eljusson az információ, hogy van segítség. A média (tv, rádió, újság, internet) által nyújtott ismeretek gyorsabban és könnyebben épülnek be a köztudatba, jutnak el a célközönséghez, mint bármilyen más közvetítő közegen keresztül átadott ismeret. Erre tekintettel elengedhetetlen a helyi, és az országos médiumokkal

Partner: Forrás: Eszköz: Az előterjesztést a Kormány nem tárgyalta meg, ezért az nem tekinthető a Kormány álláspontjának. 10 való együttműködés kialakítása, erősítve az áldozatsegítő szolgáltatások promócióját, illetve az Áldozatsegítő Vonal szerepének fontosságát. A helyi és regionális média részvételével szervezett áldozatsegítő fórumok a területi problémák megoldására, bűncselekménytípusok sajátosságainak feltérképezésére, elkövetői magatartások ismertetésére, valamint az áldozatsegítő szolgáltatásnyújtási lehetőségekről történő tájékoztatásra kerül sor. Az áldozatsegítő fórumok eredményeként növekszik az áldozatsegítő szolgáltatások helyi szintű ismertsége, az egyes jó gyakorlatok ismertetése, a fórum eredményeként realizálódott média-megjelenések nyomon követését, a fórumok eredményességének mérése, azok összesítése az Igazságügyi Hivatal feladata. Igazságügyi Hivatal kormányhivatalok, Miniszterelnökség, Igazságügyi Minisztérium nem igényel többletforrást médiumokkal kapcsolatfelvétel, fórumokon részvétel, megjelenési lehetőségek felmérése Határidő: 2016. december 31. Indikátor: média megjelenések száma kapcsolódás 8.3. A bűncselekmények áldozatainak segítése, az áldozattá válás megelőzése, 8.3.3. Áldozatsegítő szolgáltatások szélesítése 4. Bűnismétlés megelőzése 4.1. Értékrendkorrekciós csoportos foglalkozások módszertanának kidolgozása Intézkedés: Jelen intézkedés célkitűzése, hogy a fiatalkorú és fiatal felnőtt pártfogoltakat célzó értékrendkorrekciós csoportfoglalkozások módszertana, annak gyakorlati eljárásrendje (csoporttagok felmérése, csoport igényeihez illeszkedő foglalkozások tervezése, a csoportfoglalkozások eredményességének mérése) a fővárosi és megyei kormányhivatalok gyakorlatába bekerüljön. Ehhez egy módszertani kézikönyv készítése szükséges. Igazságügyi Hivatal Partner: kormányhivatalok, Miniszterelnökség Forrás: 2 millió forint, NBT költségvetés Eszköz: értékrend korrekciós csoportos foglalkozások módszertanának kialakítása Határidő: 2016. március 31. Indikátor: kapcsolódás csoportfoglalkozások végrehajtását leíró módszertani kézikönyv 8.3. Bűnismétlés megelőzése, 8.4.2. Alternatív szankciók és helyreállító módszerek alkalmazásának erősítése a bűncselekménnyel okozott kár kompenzálása érdekében 4.2. Értékrendkorrekciós csoportos foglalkozások trénerképzése Intézkedés: Az értékrendkorrekciós csoportfoglalkozások módszertanát multiplikálni

11 szükséges a helyreállító igazságszolgáltatás rendszerében a képzések alapjául szolgáló kézikönyv kidolgozását követően. Igazságügyi Hivatal Partner: kormányhivatalok, Miniszterelnökség Forrás: 8 millió forint, NBT költségvetés Eszköz: értékrend korrekciós csoportos foglalkozások módszertanának kialakítása, képzések tartása, attitűdvizsgálat Határidő: 2016. december 31. Indikátor: legalább 5 megyében páros csoportvezetésre kiképzett pártfogó felügyelők száma, attitűdvizsgálat eredménye 8.3. Bűnismétlés megelőzése, 8.4.2. Alternatív szankciók és helyreállító kapcsolódás módszerek alkalmazásának erősítése a bűncselekménnyel okozott kár kompenzálása érdekében 4.3. Pártfogó felügyelet tartama alatt előírt külön magatartási szabályok rendszerének elemzése Intézkedés: A pártfogó felügyelet sajátossága a pártfogolt jogszabályban előírt kötelességein felül a büntetőügyhöz és a terhelt életkörülményeihez igazodó, az ügyészségi, illetve bírósági határozatban előírt külön magatartási szabályok megtartásának kötelezettsége. Az egyéniesített magatartási szabályok a pártfogó felügyelet végrehajtását individualizálják, bűnmegelőzési szempontokat is szem előtt tartó szankcióvá alakítják, így szolgálva annak társadalmi integrációs jellegét. Jelen intézkedés célkitűzése, hogy a Magyarországon alkalmazott külön magatartási szabályok rendszerének felmérésével pontos képet alkossunk az individualizált magatartási szabályok alkalmazásának gyakorlatáról, azok jóvátételi jellegéről, a csoportos esetkezelési technikák alkalmazásában betöltött szerepéről, végrehajtásuk eredményességéről. Igazságügyi Hivatal Partner: kormányhivatalok, Miniszterelnökség Forrás: 8 millió forint, NBT költségvetés Eszköz: külön magatartási szabályok rendszerének országos szintű felmérése Határidő: 2016. október 31. Indikátor: jelentés a pártfogó felügyelet tartama alatt előírt külön magatartási szabályok kapcsolódás hazai gyakorlatának felméréséről 8.3. Bűnismétlés megelőzése, 8.4.2. Alternatív szankciók és helyreállító módszerek alkalmazásának erősítése a bűncselekménnyel okozott kár kompenzálása érdekében 5. Horizontális intézkedések 5.1. Bűnmegelőzési pályázatok kiírása Intézkedés: A Nemzeti Bűnmegelőzési Stratégia bizonyos célkitűzései és az egyes bűnmegelőzési programok akkor nyernek értelmet, ha azok a helyi problémákra

12 Partner: Forrás: Eszköz: Határidő: Indikátor: kapcsolódás reagálva, az adott terület sajátosságait figyelembe véve kerülnek megvalósításra. Ennek leghatékonyabb módszere bűnmegelőzési pályázatok kiírása, amelyek keretében a meghatározott témakörökben benyújtott pályázatok képesek közvetlenül kezelni az adott térségre jellemző problémákat. A forrás biztosításával megvalósulhatnak olyan remek ötletek, tervek, programok, amelyek központi szinten történő megszervezése nem volna lehetséges. Erre tekintettel szükséges a Nemzeti Bűnmegelőzési Stratégia meghatározott prioritásai mentén pályázati felhívások folyamatos közzététele, az egyes szervek, szervezetek munkájának állandó támogatása. Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács rendőrség, Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága, egyházak, civil szervezetek évente 130 millió forint, NBT költségvetés pályázati kiírás 2016-tól folyamatos nyertes pályázatok száma, támogatás összege 8.5. Horizontális intézkedések 5.2. Az ifjúságvédelem problémáinak és fejlesztési lehetőségeinek feltérképezése Intézkedés: A Nemzeti Bűnmegelőzési Stratégia a 7. pontjában, a bűnmegelőzés résztvevőjeként jelöli meg a gyermekvédelmi intézményrendszert, amelynek hatékony és összehangolt működése nélkülözhetetlen a bűnmegelőzési munka eredményessége szempontjából. Ahhoz, hogy a gyermekvédelmi jelzőrendszer hatékonyságát növelhessük, esetleges hibáit javíthassuk, fel kell tárni a gyermekek, a családok, a nevelési-oktatási intézmények és a rendszerben dolgozók, valamint közreműködők megszólítása révén azokat az anomáliákat, amelyek negatív irányba befolyásolhatják annak működését. Tisztázni kell, hogy mely okok vezetnek leggyakrabban egy gyermek vagy egy fiatal bűnelkövetővé vagy áldozattá válásához, milyen nevelési hiányosságok állapíthatóak meg a család vagy a gyermekkel foglalkozó intézmények oldaláról, kérnek-e illetve kitől kérnek a családok segítséget, észlelik-e az iskolák a tanulók problémáit, s ha igen, igénybe tudják-e venni a gyermekvédelmi jelzőrendszert, értesítik-e a szükséges szerveket. Mindennél fontosabb azonban annak feltérképezése, hogy a mai kor fiataljai kihez fordulnak segítségért, honnan szerzik információikat. Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács Partner: Emberi Erőforrások Minisztériuma, Eötvös Loránd Tudományegyetem Forrás: 75 millió forint, NBT költségvetés Eszköz: feltérképezés lebonyolítása Határidő: 2016. december 31. Indikátor: a feltérképezés eredményeinek publikálása 8.5. Horizontális intézkedések kapcsolódás

13 5.3. Bűnmegelőzési mobil applikációk fejlesztése Intézkedés: A bűnmegelőzési információk célba juttatásának hatékonysága akkor növelhető, ha a kornak és a technikai fejlettségnek megfelel. A mai világban szinte már mindenki rendelkezik olyan mobiltelefonnal, amely alkalmas arra, hogy az internet közvetlen elérése által különböző programokat és applikációkat használhasson a nap szinte bármelyik pillanatában. E lehetőséget kihasználva szükséges olyan bűnmegelőzési mobil applikáció(k) kidolgozása, amely(ek) révén lehetségessé válik prevenciós ismeretek közvetlen átadása. Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács Partner: - Forrás: évente 20 millió forint, NBT költségvetés Eszköz: mobil applikáció Határidő: első alkalommal 2016, ezt követően igény szerint Indikátor: mobil applikáció és letöltések száma 8.5. Horizontális intézkedések kapcsolódás

14 3. melléklet a /2015. (....) Korm. határozathoz A Nemzeti Bűnmegelőzési Stratégiáról (2013-2023) szóló 1744/2013. (X. 17.) Korm. határozat módosításáról 1. A Nemzeti Bűnmegelőzési Stratégiáról (2013-2023) szóló 1744/2013. (X. 17.) Korm. határozatban a) az az abban foglalt szövegrész helyébe az a céljainak megvalósításához szükséges, b) az az 1. mellékletben szereplő, nem a Kormány vagy a Kormány tagja irányítása vagy felügyelete alá tartozó szövegrész helyébe az a nem általa vagy valamely tagja által irányított vagy felügyelt szöveg lép. 2. A Nemzeti Bűnmegelőzési Stratégiáról (2013-2023) szóló 1744/2013. (X. 17.) Korm. határozat 1. mellékletének (a továbbiakban: Stratégia) 8.1.1. Közösségi rendészet megteremtése alcím a) C. A modell országos szintű kiterjesztése táblázatában aa) a kiterjesztése szövegrész helyébe a kiterjesztésének vizsgálata, ab) az az eredeti 4 rendőrkapitányságon túl, első ütemben további 20 rendőrkapitányságon kell bevezetni a modellt. szövegrész helyébe a meg kell vizsgálni az eredeti 4 rendőrkapitányságon túl, további 20 rendőrkapitányságon a modell bevezetésének lehetőségét. szöveg lép; b) D. A modell országos szintű kiterjesztése táblázata hatályát veszti. 3. A Stratégia 8.1.2. Bűnmegelőzés elősegítése építészeti eszközökkel alcím a) B. Az építészeti eszközökkel segített bűnmegelőzést végző szakemberek biztosítása táblázatában aa) a BM szövegrész helyébe a Lechner Tudásközpont, ab) az egyetemek építészkarai, Magyar Építész Kamara, NKE szövegrész helyébe az NBT, ME, egyetemek építészkarai, Magyar Építész Kamara, NKE, ac) a 800.000 forint NBT forrásból szövegrész helyébe a 10 millió forint, NBT költségvetés, ad) a 2017. május 31. szövegrész helyébe a 2017. december 31., b) C. Az építészeti eszközökkel segített bűnmegelőzéshez kapcsolódó jogszabályi háttér és minősítési rendszer biztosítása táblázatában ba) a BM szövegrész helyébe a Lechner Tudásközpont, bb) a rendőrség, kormányhivatalok, önkormányzatok, MABISZ, SZVMSZK szövegrész helyébe az NBT, ME, rendőrség, kormányhivatalok, önkormányzatok, MABISZ, SZVMSZK,

szöveg lép. 15 bc) a többletköltséget nem igényel szövegrész helyébe a 8 millió forint, NBT költségvetés, bd) a 2017. május 31. szövegrész helyébe a 2017. december 31. 4. A Stratégia 8.1.3. Külterületeken élő biztonságának fokozása alcím A. A külterületeken, elnéptelenedő falvakban élők sérelmére elkövetett jogsértések visszaszorítása táblázatában az első évben 20.000.000 forint, azt követően évente 10.000.000 forint, központi költségvetés szövegrész helyébe a 2014-ben 20 millió forint, 2015-ben 10 millió forint, 2016-tól évente 20 millió forint, NBT költségvetés szöveg lép. 5. A Stratégia 8.1.4. Vagyonvédelem alcím a) A. Csökkenteni kell lopás deliktumok előfordulását, B. A közterületen leginkább előforduló garázda, erőszakos jellegű jogsértések visszaszorítása és C. Az ún. trükkös módszerrel elkövetett csalás, illetve lopás deliktumok visszaszorítása táblázataiban a 2014-től minden második évben szövegrész helyébe a 2014-ben, majd 2016-tól folyamatosan, b) D. Bűnmegelőzési Centrum kialakítása, teszteléses működtetése táblázatában az az első évben 20.000.000 forint, azt követően évente 3.000.000 forint, központi költségvetés szövegrész helyébe a 2014-ben 20 millió forint, 2015-ben 3 millió forint, azt követően kétévente 1 millió forint, NBT költségvetés, c) E. Mobil Bűnmegelőzési Centrum kialakítása, teszteléses működtetése táblázatában az az első évben 30.000.000 forint, azt követően évente 3.000.000 forint, központi költségvetés szövegrész helyébe az az első évben 30 millió forint, azt követően évente 5 millió forint, NBT költségvetés szöveg lép. 6. A Stratégia 8.2. Gyermek- és ifjúságvédelem alcímében az önkormányzati ügyosztályok szövegrész helyébe az önkormányzatok és a jegyzők szöveg lép. 7. A Stratégia 8.2.1. Megelőző vagyonvédelem alcím a) A. betűjelű táblázatában aa) a címben az ELLENSZER szövegrész helyébe az ELLEN-SZER, ab) a nem igényel többletköltséget szövegrész helyébe az évente 5 millió forint, NBT költségvetés, b) C. A pedagógusok és gyermekvédelmi felelősök bűnmegelőzési továbbképzésének bevezetése táblázatában ba) a Ki kell alakítani és fokozatosan be kell vezetni azokban az intézményben, ahol az iskolai bűnmegelőzési tanácsadó szakemberek ezt indokoltnak tartják, szövegrész helyébe a Ki kell alakítani és be kell vezetni, bb) az 1 millió forint, NBT költségvetése szövegrész helyébe a 2014-2015. évben 1 millió forint, azt követően évente 15 millió forint, NBT költségvetés,

16 bc) az az oktatás elkezdése 2014. júniustól folyamatosan szövegrész helyébe a tananyag készítése 2017. december 31., oktatás folyamatos, c) D. betűjelű táblázatában ca) a Törekedni kell arra, hogy minden nevelési-oktatási intézményben, illetve a szociális és gyermekjóléti ellátórendszerben folyó programokhoz kapcsoltan évente legalább egy alkalommal családi napot kell szervezni, ahol a helyi illetékes rendőrkapitányság bevonásával népszerűsítésre kerül a bűnmegelőzés is. szövegrész helyébe a Törekedni kell arra, hogy a helyi illetékes rendőrkapitányság népszerűsítse a bűnmegelőzést az iskolai családi napokon, rendezvényeken., cb) az NBT szövegrész helyébe a rendőrség, cc) a BM, EMMI, KLIK, rendőrség, egyházak, civil iskolafenntartók, SZGYF szövegrész helyébe az egyházak, civil iskolafenntartók, KLIK, d) E. A hazai jó gyakorlatok összegyűjtése és népszerűsítése a gyermek- és ifjúságvédelem területén táblázatában da) az Össze kell gyűjteni a gyermek- és ifjúságvédelem területén a hazai jó gyakorlatokat, és meg kell vizsgálni azok adaptálhatóságát, fejlesztési és terjesztési lehetőségeit. Az NBT honlapján az összegyűjtött jó gyakorlatokat közzé kell tenni. szövegrész helyébe az A gyermek- és ifjúságvédelem területén számtalan ötlet és olyan jó gyakorlat található a hazai bűnmegelőzési repertoárban, amelyek esetében célszerű megvizsgálni adaptálhatóságukat, fejlesztési és terjesztési lehetőségeiket. Ennek érdekében folyamatosan monitorozni szükséges a hazai jó gyakorlatokat, s törekedni kell azok minél szélesebb körben történő megismerhetőségére., db) a 2014. május 31. szövegrész helyébe a " folyamatos, dc) az a www.bunmegelozes.info-n közzétett jó gyakorlatok száma szövegrész helyébe az az összegyűjtött jó gyakorlatok száma szöveg lép; e) B. A pedagógusok és gyermekvédelmi felelősök bűnmegelőzési képzésének bevezetése táblázata hatályát veszti. 8. A Stratégia 8.2.2. Hasznos szabadidő-eltöltés alcím a) A. betűjelű táblázatában aa) a címben a képzésének és továbbképzésének szöveg helyébe az továbbképzésének, ab) a fel kell térképezni az együttműködési lehetőségeket a különböző sportszervezetekkel. Erősíteni szövegrész helyébe az erősíteni, ac) a képzésébe és továbbképzésébe be kell emelni a bűnmegelőzési nevelés ismereteit. szövegrész helyébe a továbbképzésébe be kell emelni a bűnmegelőzési nevelés ismereteit. Ennek érdekében képzési modult kell kidolgozni., ad) a BM, NBT szövegrész helyébe az NBT, ae) az EMMI szövegrész helyébe a Testnevelési Egyetem, EMMI, af) a nem igényel többletköltséget szövegrész helyébe az 2016-tól évente 5 millió forint, NBT költségvetés, ag) az együttműködési megállapodások megkötése, képzési lehetőségek felmérése, képzési anyag elkészítése és beemelése az oktatásba szövegrész helyébe a képzési anyag elkészítése, továbbképzések szervezése,

17 ah) az az oktatás bevezetése 2015. augusztus szövegrész helyébe az a képzési modul kidolgozására 2017. december 31., továbbképzések tartása 2017-től folyamatos, ai) az együttműködések száma, képzési anyag, képzés szövegrész helyébe a képzési anyag, továbbképzés, b) B. A bűnmegelőzés beemelése az állami, egyházi és önkormányzati gyermektáborok programjaiba táblázatában ba) az EMMI, NBT szövegrész helyébe az EMMI, bb) a BM, rendőrség, KLIK, egyházak, önkormányzatok, SZGYF szövegrész helyébe a rendőrség, KLIK, egyházak, önkormányzatok, SZGYF, NBT szöveg lép. 9. A Stratégia 8.2.3. Konfliktusok és az erőszak megelőzése, kezelése alcím a) C. Iskolai mediátorok képzése táblázatában aa) az évi 2 millió forint, NBT éves költségvetése szövegrész helyébe a 2014-2015. évben 2 millió forint, 2016-tól évente 8 millió forint, NBT költségvetés, ab) a 2018 szövegrész helyébe a folyamatos, b) D. A család védelmi funkciójának növelése táblázatában ba) a nem igényel többletköltséget szövegrész helyébe az évente 30 millió forint, NBT költségvetés, bb) a munkacsoport működtetése szövegrész helyébe a munkacsoport működtetése, feladatterv, bc) a folyamatos szövegrész helyébe a 2016-tól folyamatos szöveg lép. 10. A Stratégia 8.2.4. Szenvedélybetegségek megelőzése, alkohol- és drogprevenció alcím a) B. betűjelű táblázatában aa) az Az ELLEN-SZER programhoz tananyag készítése szövegrész helyébe az Az ELLEN-SZER programhoz tananyag készítése és aktualizálása, ab) a 2014. december 20. szövegrész helyébe az a tananyag elkészítése: 2014. december 20., a tananyag aktualizálása: igény szerint, b) C. betűjelű táblázatában ba) a címben a tanároknak szövegrész törlésre kerül, bb) a pedagógusok szövegrész helyébe a szakemberek, bc) az az osztályfőnöki munkájuk, az osztálykirándulások megszervezése során a módszert kötelezően alkalmazzák. szöveg helyébe az a munkájuk során a módszert alkalmazzák., bd) az NBT, EMMI szövegrész helyébe az NBT, be) a KLIK, egyházak, civil iskolafenntartók, SZGYF szövegrész helyébe a KLIK, BVOP, rendőrség, bf) az évi 1 millió forint, NBT költségvetése szövegrész helyébe a 2014-2015. évben 1 millió forint, 2016-tól évente 10 millió forint, NBT költségvetés szöveg lép;

18 bg) az A nevelési-oktatási intézmények pedagógus továbbképzések tervezésekor igény esetén évente legalább egy fő képzését lehetővé kell tenni. szövegrész törlésre kerül. 11. A Stratégia 8.2.5. A média és az internet veszélyei alcím A. Biztonságos internethasználat táblázatában a) a rendőrség, NBT szövegrész helyébe a rendőrség b) az EMMI, NMHH szövegrész helyébe az EMMI, NMHH, NBT szöveg lép. 12. A Stratégia 8.3.2. A másodlagos viktimizáció elkerülése alcím a) A. A szekunder viktimizáció elkerülését szolgáló szakmai protokollok megalkotása, a működés nyomon követése és monitoringja, B. A szekunder viktimizáció elkerülését szolgáló módszerek alap- és továbbképzések részévé tétele és C. Sértettek, tanúk számára információs pultok biztosítása táblázataiban a központi költségvetés szövegrész helyébe az NBT költségvetés, b) A. A szekunder viktimizáció elkerülését szolgáló szakmai protokollok megalkotása, a működés nyomon követése és monitoringja táblázatában a 2016. május 31. szövegrész helyébe a 2016. szeptember 30., c) B. A szekunder viktimizáció elkerülését szolgáló módszerek alap- és továbbképzések részévé tétele táblázatában a 2015 szövegrész helyébe a 2016 szöveg lép. 13. A Stratégia 8.3.3. Áldozatsegítő szolgáltatások szélesítése alcím a) A. Hatékonyabb rendőrség által nyújtott tájékoztatás az áldozatsegítő szolgálat által biztosított támogatási lehetőségekről táblázatában a protokoll elkészítésére: 2015. december 31., a protokoll alkalmazására: 2016. április 1. szövegrész helyébe a protokoll elkészítésére: 2016. március 31., a protokoll alkalmazására: 2016. június 1., b) B. Országossá kell tenni a civil önkéntes áldozatsegítői hálózatot, az áldozatsegítő szolgálatoknál szociális munkásokat kell alkalmazni táblázatában ba) a tréning vonatkozásában IH költségvetése évi 10.000.000 forint, létszámfejlesztés a kormányhivatalok költségvetése évi 80.000.000 forint, önkéntesek költségtérítése a kormányhivatalok költségvetése évi 30.000.000 forint. szövegrész helyébe az a) tréning vonatkozásában évente 1 millió forint, NBT költségvetés, b) létszámfejlesztés évente 8 millió forint, NBT költségvetés, c) önkéntesek költségtérítése évente 3 millió forint, NBT költségvetés, bb) a 2016. május 31. szövegrész helyébe a 2016-tól folyamatos, c) C. betűjelű táblázatában ca) a címben az A pszichológiai szövegrész helyébe az Az érzelmi, cb) a pszichológiai szaksegítségben és a pszichológiai segítségnyújtásban szövegrész helyébe az érzelmi segítségnyújtásban, cc) a nem megoldott szövegrész helyébe a nem megoldott az érzelmi vagy azon túlmenően,

19 cd) az évi 80.000.000 forint, kormányhivatalok költségvetése szövegrész helyébe az évente 30 millió forint, NBT költségvetés ce) a pszichológusok alkalmazása és felkészítése szövegrész helyébe az érzelmi segítséget nyújtó szakemberek alkalmazása és felkészítése, cf) a 2015-től folyamatos szövegrész helyébe a 2016-tól folyamatos, cg) a pszichológus szövegrész helyébe az érzelmi segítséget nyújtó szakember d) D. Az állami kárenyhítés rendszerének felülvizsgálata táblázatában a 2014. május 1. szövegrész helyébe a folyamatos szöveg lép; e) E. 24 órás telefonos diszpécser szolgálat fenntartása és országossá tétele táblázata hatályát veszti. 14. A Stratégia 8.4.1. Fogvatartottak munkaerő-piaci és társadalmi reintegrációjának elősegítése alcím a) B. Jóvátételi programok megvalósítása az időskorúak javára táblázatában aa) a 2014. március 1. szövegrész helyébe a folyamatos, ab) a vizsgálati jelentés szövegrész helyébe a vizsgálati és felülvizsgálati jelentés, b) H. betűjelű táblázatában ba) a fiatalkorúak büntetés-végrehajtási intézetében és a fiatalkorúak büntetésvégrehajtási intézeteiben szövegrész helyébe a büntetés-végrehajtási intézetekben, bb) az a fiatalkorú elítéltek szövegrész helyébe az az elítéltek, bc) a nem igényel többletforrást szövegrész helyébe az évente 5 millió forint, NBT költségvetés, bd) a 2014-től folyamatosan szövegrész helyébe a 2016-tól folyamatos szöveg lép. 15. A Stratégia 8.4.2. Alternatív szankciók és helyreállító módszerek alkalmazásának erősítése a bűncselekménnyel okozott kár kompenzálása érdekében alcím a) A. Közösségi foglalkoztatók kialakítása táblázatában aa) a Budapesten és szövegrész törlésre kerül, ab) a 600.000.000,- forint, Emberi Erőforrás Fejlesztési Operatív Program szövegrész helyébe az 1.300 millió forint, Emberi Erőforrás Fejlesztési Operatív Program ac) a 2016. december 31. szövegrész helyébe a 2017. december 31., b) B. Kockázatértékelés fejlesztése táblázatában ba) a központi költségvetés szövegrész helyébe az NBT költségvetés bb) a 2015. december 31. szövegrész helyébe a 2016. június 30. szöveg lép. 16. A Stratégia 8.5. Horizontális intézkedések alcím a) A. betűjelű táblázatában aa) a címben a Látenciakutatás szövegrész helyébe az A látenciában maradt bűncselekmények feltérképezése,

20 ab) a látenciakutatás szövegrész helyébe a látenciában maradt bűncselekmények feltérképezése, ac) a Látenciakutatás szövegrész helyébe a Látencia feltérképezése, ad) az A kutatási anyagokat szövegrész helyébe az Az anyagokat, ae) a 15.000.000 forint, központi költségvetés szövegrész helyébe a 75 millió forint, NBT költségvetés, af) a kutatás lebonyolítása szövegrész helyébe a feltérképezés lebonyolítása, ag) az első alkalommal 2015, ezt követően kétévente májusban szövegrész helyébe az első alkalommal 2016, ezt követően igény szerint, ah) az a kutatási eredmények publikálása szövegrész helyébe az a feltérképezés eredményeinek publikálása, b) B. Személyi jövedelemadó 1%-a bűnmegelőzésre táblázatában a 2014. január 1. szövegrész helyébe a kétévente folyamatos, c) C. Kriminálpolitikai döntéseket megalapozó illetve a társadalom széles körét foglalkoztató kérdésekben rendezvények szervezése, tanulmányok készítése táblázatában ca) a legfeljebb 30.000.000 forint az NBT forrásából szövegrész helyébe az évente 5 millió forint, NBT költségvetés, cb) a 2015. december 31-ig folyamatosan szövegrész helyébe a 2016-tól folyamatosan, d) E. Részvétel az EBESZ keretein belül működő képzésekben, a lehetőségeknek a hatékonyabb kiaknázása táblázatában a résztvevő szervek költségvetése szövegrész helyébe a többletköltséget nem igényel szöveg lép. 17. A Stratégia 9. MONITORING cím a) második bekezdésében aa) az évenként szövegrész helyébe a kétévente, ab) a stratégiához kapcsolódó feladatok megvalósulásához kapcsolódó szövegrész helyébe a stratégia megvalósítását szolgáló feladatok végrehajtásáról készült, b) harmadik bekezdésében ba) az évente szövegrész helyébe a kétévente, bb) az aktualizálja szövegrész helyébe az és, bc) a figyelembe vételével. szövegrész helyébe a figyelembe vételével javaslatot tesz a stratégia szükséges módosítására., c) negyedik bekezdése helyébe az A stratégiához kapcsolódóan, céljainak megvalósítása érdekében intézkedési tervek készülnek. Jelen stratégia tartalmazza a 2013-2015-ben végrehajtani, vagy megkezdeni és a stratégia teljes időtávja alatt folyamatosan végrehajtani szükséges intézkedésekre vonatkozó tervet., d) ötödik bekezdésében ea) a tervek kétévente szövegrész helyébe a tervek ezt követően kétévente, eb) az elkészítésének szövegrész helyébe az előkészítését szöveg lép; e) hatodik bekezdése törlésre kerül.

21 INDOKOLÁS A Nemzeti Bűnmegelőzési Stratégia a Kormány középtávú szakpolitikai stratégiája, amely tíz éves időtávra vonatkozóan állapítja meg a társadalmi bűnmegelőzés átfogó célkitűzéseit (prioritásait), és az azokat konkretizáló specifikus célkitűzéseket (beavatkozási területeket), illetve e keretrendszeren belül a konkrét feladatként jelentkező egyes intézkedéseket. E stratégiai tervdokumentum a 1744/2013. (X. 17.) Korm. határozat mellékletében szerepel, külön címben [ 8. Beavatkozási területek, célok, intézkedések (Intézkedési terv 2013-2015) ] tartalmazva az első időszakra, tehát a 2013-2015. évekre szóló intézkedési tervet. A stratégia szerves részét képező intézkedési tervben mindazon intézkedések szerepelnek, amelyeket 2013-2015 között kellett végrehajtani, vagy végrehajtásuk előkészítését ekkor kellett megkezdeni, így számos feladat határideje az első két év időtávján túlmutat. A Nemzeti Bűnmegelőzési Stratégiát rendszeres időközönként felülvizsgálni, aktualizálni szükséges, valamint céljainak megvalósítása érdekében kétévente, kétéves időtávra további intézkedési terveket kell készíteni. Mivel a bűnözés alakulása is dinamikus, állandóan változó folyamat, ezért az új feladatok megállapítása és a meglévők módosítása során figyelemmel kell lenni a tendenciákban bekövetkező változásokra, a legújabb tudományos eredményekre. Ahhoz, hogy a prevenciós törekvések valóban hatékonyak lehessenek, nélkülözhetetlen a feladatok változásokhoz történő igazítása, valamint új irányvonalak, új intézkedések meghatározása. Mindezeket, valamint a kormányzati stratégiai irányításról szóló 38/2012. (III. 12.) Korm. rendeletben a stratégiai tervdokumentumok megvalósítására, nyomon követésére, értékelésére, továbbá felülvizsgálatára vonatkozóan meghatározott követelményeket figyelembe véve, a Nemzeti Bűnmegelőzési Tanácsról szóló 1087/2011. (IV. 12.) Korm. határozatban megállapított feladatai körében eljárva a Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács (a továbbiakban: NBT) értékelte a Nemzeti Bűnmegelőzési Stratégia és az abban foglalt, 2013-2015. évekre szóló intézkedések eddigi végrehajtásának eredményeit és tapasztalatait. A felülvizsgálat alapján új feladatok meghatározása, a már meglévők módosítása, illetve néhány esetben törlése, valamint a források racionalizálása vált szükségessé. A stratégiában nagy számban szerepelnek olyan feladatok, amelyeket a szükséges módosításokkal továbbvinni szükséges. A 2016-2017. évben megvalósítani tervezett 14 új feladat illeszkedik a stratégia átfogó céljai mentén megfogalmazott hazai kriminálpolitikai törekvésekhez, az új irányvonalak biztosítják, hogy a közrend erősítése, a közterületek biztonságának fokozása, a bűnözés mennyiségi visszaszorítása és csökkentése, a bűnözéssel okozott károk és negatív hatások enyhítése, megfelelő védelem biztosítása a családok és egyének számára, végső soron az állampolgárok biztonságérzetének javítása szélesebb spektrumú intézkedések révén valósulhasson meg. Az új feladatok költségfedezete a Nemzeti Bűnmegelőzési Stratégiáról (2013-2023) szóló 1744/2013. (X. 17.) Korm. határozat 3. pontja alapján biztosított. A Stratégiában szereplő egyes intézkedések felülvizsgálatának eredményeként szükséges módosítások alapját a 2013-2015. közötti időszakban megvalósított, illetve elindított feladatok végrehajtásának gyakorlati tapasztalatai képezik, a szövegpontosító változtatások a felmerülő

22 problémákat kívánják orvosolni a kialakított hatékony és jó megoldásokra figyelemmel. A feladatok elnevezésének illetve tartalmának módosítása lehetővé teszi a célok aktualizálását, a gyakorlati tapasztalatokhoz történő igazítását. A beavatkozási területek tartalmát képező feladatok újragondolása mellett, ezzel párhuzamosan nélkülözhetetlen a stratégiában szereplő egyes feladatok határidejének aktualizálása, valamint az egyes intézkedések végrehajtására korábban meghatározott forrásoknak az elmúlt két esztendő tapasztalatai alapján történő racionalizálása. A 2023-ig szóló, középtávú szakpolitikai stratégia a kezdetekben három költségfedezet-típust alkalmazott. Az NBT költségvetésén túl forrásként jelölte meg a központi és meghatározott szervek költségvetését, valamint az Európai Unió által rendelkezésre bocsátott támogatásokat. A központi költségvetésből finanszírozni kívánt feladatok túlnyomó többsége esetében azonban a kiadások nem kerültek beépítésre az állami költségvetésbe, így azok az NBT számára biztosított forrást terhelték. E terhek ugyanakkor a stratégiailag fontosabb feladatok végrehajtását veszélyeztetik, ezért a megfelelő súlypontozást követően indokolt a költségek újratervezése. A pénzügyi kiigazítások a célok magasabb szintű elérését is biztosítják: a végrehajtás első két évének tapasztalatai több esetben is rámutattak arra, hogy egyes intézkedések végrehajtásához nagyobb összegre van szükség, míg más feladatok kisebb forrásból is megvalósíthatók. Amint arra a végrehajtás folyamatában felmerülő körülmények esetenként rámutattak, egyes feladatok 2013-ban történt előírásakor az ellátásukhoz szükséges költségek nem voltak pontosan prognosztizálhatók. Így például a prevenciós célok között új irányvonalként megjelenő építészeti bűnmegelőzés területén a korábbi tapasztalatok hiánya miatt a magyarországi modell valóban hatékony, a hazai környezetnek is megfelelő formában történő összeállításának folyamata (a témakör kidolgozása, a szükséges anyagok elkészítése) előrevetíti, hogy a szakemberek képzése és a jogszabályi háttér kialakítása sem valósítható meg a korábban erre szánt forrásból. A Mobil Bűnmegelőzési Centrum működtetése a szükséges járművek beszerzését és egységes kialakítását követően 2015-ben kezdődött meg, így csak ezt követően vált lehetségessé a járművek fenntartási és üzemben tartási költségeinek pontos meghatározása. Ahhoz, hogy a mobil centrumok valóban képesek legyenek az ország három régiójában feladataik ellátására, többletforrás biztosítása indokolt. Az idei évtől az NBT a rendőrségtől átvette a DADA és ELLEN-SZER programok végrehajtását, ezért annak költségei a jövőben az NBT költségvetését terhelik majd. A stratégiai feladat hatékony végrehajtása az oktatók számának növelésével, ennek előfeltételeként pedig több képzéssel oldható meg, ami szintén a forrás emelését teszi szükségessé. Megnövekedett költségigényt generál az az igény, ami a pedagógusok, a gyermekvédelmi felelősök, a testnevelő tanárok és edzők bűnmegelőzési továbbképzése, valamint az iskolai mediátorok képzése kapcsán az érintettek részéről a prevenciós ismeretek megszerzése tekintetében megmutatkozott. Mivel a meghirdetett kurzusokra többszörös a túljelentkezés, e kihívás a képzések számának növelésével, folyamatossá és minél szélesebb kör számára történő hozzáférhetővé tételével kezelhető. A család védelmi funkciójának növelését célzó intézkedés végrehajtásáért első helyi felelősséget viselő Emberi Erőforrások Minisztériuma (a továbbiakban: EMMI) nyilvánvalóvá tette, hogy a stratégiai feladat forrás hiányában nem végezhető el, az

23 annak sikeres és eredményes elvégzéséhez kapcsolódó forrásigény módosítása az EMMI javaslatával összhangban indokolt. A Stratégia 8.2.1. Megelőző vagyonvédelem alcím B. A pedagógusok és gyermekvédelmi felelősök bűnmegelőzési képzésének bevezetése táblázatának törlése arra tekintettel vált szükségessé, hogy az EMMI jelzése szerint az egyciklusú tanárképzés rendszerében a szakterületi, módszertani, valamint pedagógiai és pszichológiai stúdiumok kreditarányainak eloszlása a képzési tartalom további bővítését nem teszi lehetővé. A bűnmegelőzési ismeretek integrálására lehetőséget nyújtanak azonban a pedagógus továbbképzések, ily módon szükséges egy olyan modul kidolgozása és bevezetése, amely a továbbképzések keretében biztosítja a prevenciós törekvések megvalósíthatóságát. Mivel az NBT által elkészített vizsgálati jelentés szerint ebben a formában nincs szükség a szolgálat országossá tételére, ezért a Stratégia 8.3.3. Áldozatsegítő szolgáltatások szélesítése alcím E. 24 órás telefonos diszpécser szolgálat fenntartása és országossá tétele táblázatában szereplő intézkedés törlésre kerül. A megfogalmazott új és módosított intézkedések, valamint a korábbi feladatok biztosításához előírt források áttervezése alapján lehetőség nyílik arra, hogy tovább javuljon a közbiztonság, csökkenjen a közterületen elkövetett bűncselekmények száma, a korábban bűncselekményeket elkövetők visszaesési rátája, a gyermek és fiatalkorúak veszélyeztetettsége, az áldozattá válás veszélye, ugyanakkor az áldozattá vált személyek segítése és a bűnözés okozta károk kezelése a jelenleginél hatékonyabb és teljesebb körű legyen. A Nemzeti Bűnmegelőzési Stratégia tíz éves időtávjából adódó szükségszerűség, hogy a 1744/2013. (X. 17.) Korm. határozat főszabályként 2023-ig hatályban marad, így normatív alapot biztosít a 2013-2015 között megkezdett (és így a 8. címben szereplő), de továbbvinni szándékozott, folyamatos határidejű vagy a módosítások eredményeként azzá váló intézkedések végrehajtásához [a 1744/2013. (X. 17.) Korm. határozat 1. mellékletének 8. címe közel 40 ilyen, továbbra is folyamatosan végrehajtandó feladatot tartalmaz]. A stratégia szerint a további intézkedési terveket kétévente, kétéves időtávra kell megalkotni. Ezeket az intézkedési terveket a Kormány határozattal fogadja el, így azok külön dokumentumként kapcsolódnak a 1744/2013. (X. 17.) Korm. határozat 1. mellékletében szereplő stratégiához. Az intézkedési tervek egymásra épülését, áttekinthetőséget biztosítja, hogy a további kétéves intézkedési tervek önálló kormányhatározatként kerülnek elfogadásra, azonban a stratégia és az abban foglalt, valamint a későbbiekben hozzá kapcsolódó intézkedési tervek integráns összekapcsolódását nyomatékosítani szükséges. A kormányhatározat-tervezet 3. mellékletének 1. és a 16. pontjaiban szereplő módosítások ezen szinergia, egységesség fenntartását célozzák. A módosításokkal biztosítható, hogy a 1744/2013. (X. 17.) Korm. határozat hatálya ne csak az 1. mellékletének 8. címében már jelenleg is szereplő intézkedésekre terjedjen ki, hanem a Nemzeti Bűnmegelőzési Stratégia (2013-2023) céljainak megvalósításához szükséges valamennyi további intézkedésre is, beleértve a későbbiek során önálló kormányhatározatként elfogadott intézkedési tervekben megállapításra kerülő intézkedéseket is.