I. TÉTEL RENÉ DESCARTES (1596-1650) BÖLCSELETE A francia René Descartes a racionalizmus eszmeáramlatához tartozó filozófus. A latin ratio (értelem) szóról elnevezett racionalizmus a matematikát tartva eszménynek eltúlozza az értelem szerepét, és elhanyagolja az érzéki és a szellemi tapasztalatot. Főbb művei: Értekezés a módszerről (fr. Discours de la méthode); Elmélkedések az első filozófiáról (lat. Meditationes de prima philosophia); A filozófia elvei (lat. Principia philosophiae) stb. 1) Descartes ismeretelmélete (a bizonyosság keresése) A filozófus biztos alapokra akarta helyezni az emberi megismerést. Az igazság kritériuma a világos (a nyilvánvaló) és a határozott (más ideáktól elkülönült) idea. Ilyen ideánk van például a kiterjedésről. A biztos alapok megtalálása érdekében bevezette a módszertani kételyt. Descartes az általános kételkedés közepette csak egyetlen archimedesi pontot talált, s ezt így fogalmazta meg: gondolkodom, tehát vagyok (lat. cogito ergo sum). Ez azt jelenti, hogy gondolkodás közben tudok önmagamról (Discours, 4). A gondolkodás (cogito) kifejezést tágan értelmezi, és valamennyi tudatos tevékenységet (kételkedést, észlelést, szeretetet stb.) gondolkodásnak nevez. A bizonyosság azonban csak a gondolkodó szellem létére vonatkozik, s nem a testére: abból a tényből, hogy úgy vélem, sétálok, teljes joggal következtetek a szellem létére, amely ezt véli, nem pedig a testére, amely sétál (Réponses aux objections 5,2).
2 (LAT. COGITO ERGO SUM) GONDOLKODOM ÉN VILÁG? (VAGYOK) A tudatban háromféle idea található: A velünk született ideák (például a kiterjedés, a gondolkodás vagy az Isten eszméje) egyrészt a gondolkodás eleve adott (lat. a-priori) formái, másrészt olyan hajlamok, amelyek a szellem számára megkönnyítik bizonyos ideák megformálását (Notae, 12). A kívülről származó ideák (a zaj, a meleg stb. érzete) homályosak, mert nem tudjuk, honnan erednek, s nem matematizálhatók. Az általunk alkotott ideák (például: szirén vagy szárnyas ló) képzeletünk alkotásai. 2) Descartes ontológiája Descartes ontológiájának három alapfogalma: a gondolkodó szubsztancia, Isten és a kiterjedt szubsztancia. Szubsztancián a filozófus olyan valóságot ért, amely létezésében nem szorul semmi másra (Principia, 51). A szubsztancia értelmileg alkotott különbséggel különbözik attribútumaitól, vagyis azoktól a tulajdonságaitól, amelyek változatlanul vannak meg benne (Principia, 62). A szubsztancia változó sajátosságait a filozófus moduszoknak nevezi. ISTEN (lat. Deus) ÉN gondolkodó valóság VILÁG kiterjedt valóság (lat. res extensa)
3 A kételkedésben feltáruló tudat a gondolkodó szubsztancia vagy gondolkodó valóság (lat. res cogitans). E szubsztanciának fő attribútuma a gondolkodás, amely e szubsztancia természetét alkotja. Descartes azonosítja a szubsztanciát annak attribútumával, azaz gondolkodási tevékenységével. Elsődleges értelemben Isten a szubsztancia: az Isten néven végtelen, örökkévaló, változhatatlan, független, mindentudó és mindenható szubsztanciát értek (Meditationes, 3). A kiterjedt szubsztancia vagy kiterjedt valóság (lat. res extensa) a test. A racionalista filozófus a testet a (matematizálható) kiterjedés attribútumával azonosítja. 3) Isten létének igazolása Descartes a tudatból kiindulva három úton próbálja igazolni Isten létét. a) Az isteneszme tökéletességéből kiinduló érv a tudatunkban levő istenfogalom okát keresi. A teljes oknak mindig tökéletesebbnek kell lennie okozatánál. Éppen ezért a véges és tökéletlen emberi szellem nem lehet a minden tökéletességet magában foglaló istenfogalom oka. Tehát föl kell tételeznünk Istent, aki kívülről helyezte belénk ezt az eszmét. Ezt az érvet a filozófus azzal a meggondolással egészíti ki, hogy megéljük függőségünket (nem tőlünk függ, hogy a következő pillanatban is létezni fogunk). Annak a lénynek, akitől függünk, tökéletesebbnek kell lennie az embernél. Ennek a gondolatmenetnek alapján mondotta F. Baader (+1841): helyesebb lett volna, ha Descartes így fogalmazza meg alapformuláját: Létem elgondolt, tehát vagyok (lat. cogitor ergo sum). b) A végességünk felismeréséből kiinduló istenérvet Descartes így fogalmazza meg: világosan látom, hogy a végtelen szubsztanciában több a valóság, mint a végesben, hogy tehát bizonyos tekintetben a végtelennek a fogalma inkább van meg bennem, mint a végesé, azaz Istené inkább, mint a magamé. Mert miképpen tudhatnám különben, hogy kételkedem, s kívánok valamit, azaz, hogy valaminek híjával vagyok, s nem vagyok tökéletes, ha egy nálam tökéletesebb lény fogalma nem volna bennem, amellyel előbb össze kell hasonlítanom magamat, hogy mivoltom fogyatkozásait lássam? (Meditationes, 3). c) A filozófus Canterbury-i Szent Anzelm ( 1109) istenérvét is felhasználja. Ez az érv eredetileg a háttéri tapasztalat értelmezése, vagyis a transzcendentális tapasztalatra épülő érv. Anzelm gondolatmenete: 1. Isten az a valóság, aminél nagyobb nem gondolható. Ezt a fogalmat a transzcendentális tapasztalat alapján alkotja meg minden ember. Anzelm a háttéri tapasztalatot a latin memoria (emlékezet), illetve a bene intelligere (jó szellemi belátás) kifejezésekkel jelöli.
4 TRANSZCENDENTÁLIS (VAGY HÁTTÉRI) TAPASZTALAT ÉN LÉT (ISTEN) 2. Az, aminél nagyobb nem gondolható, nem létezhet csupán az észben. Ha ugyanis csak fogalomként létezne, akkor ellentmondáshoz jutnánk: az, aminél nagyobb nem gondolható, azonos lenne azzal, aminél nagyobb gondolható (a valóságos Isten ugyanis nagyobb, mint a pusztán fogalmi isten). valóságos Isten 3. Istennek tehát mind az észben, mind a valóságban léteznie kell. Descartes ontológiai érvvé teszi Anzelm istenérvét: olyan gondolatmenetté alakítja, amely nem a háttéri tapasztalat alapján, hanem Isten fogalmából (gör. logosz) kiindulva próbálja bizonyítani Isten létét (gör. on). Eszerint: világosan átlátom, hogy Isten lényegétől éppoly kevéssé választható el a lét, mint a háromszögétől a három szögének két derékszöggel való egyenlősége (Meditationes, 5). Megjegyzés: az érvnek ez a változata nem bizonyíték, mert csak annyit mond: ha van Isten, a valós létezés tökéletességével is rendelkeznie kell.
5 4) Descartes kozmológiája Minthogy a racionalizmus elhanyagolja az érzékelő tapasztalatot, a tudatot a valósággal összekötő híd problémájával kell szembenéznie. Descartes úgy próbálja megoldani e problémát, hogy Isten igazmondására és igaz voltára hivatkozik (Meditationes, 6). Ha a világ dolgai nem léteznének, Isten becsapna bennünket, mert a dolgok valós létének illúzióját keltené bennünk. Mivel Isten nem csaphat be bennünket, a világnak léteznie kell. ISTEN IGAZMONDÁSA (lat. veracitas Dei) szavatolja a világ létét ÉN? res cogitans HÍD res extensa A világ testi szubsztanciákból áll, amelyeknek lényege a kiterjedés (Principia, 1,53). A filozófus R. Boyle-hoz hasonlóan különbséget tesz az úgynevezett elsődleges és másodlagos minőségek között. Elsődleges minőség a kiterjedés, alak, mozgás stb. Ezekről világos fogalmakat alkothatunk, mert matematizálhatók. A másodlagos minőségek, a színek, ízek, hangok stb. zavarosak, s inkább szubjektív benyomások (Principia, 4,198). A testi világ valamennyi változását a hely- és helyzetváltoztató mozgás magyarázza. A világban levő élő testek (növények, állatok) automaták. Az órához hasonló pontossággal működnek, de nem rendelkeznek vegetatív vagy érzéki lélekkel (mechanisztikus szemlélet!). Descartes a világ szaktudományos értelmezése és a Biblia tanítása között nem lát ellentmondást. Egyik levelében megjegyzi például, hogy a Szentírás összes kijelentései, amelyek a Föld mozgása ellen szólnak (pl. Józs 10, 12-15), nem a világrendszerre vonatkoznak, hanem csak a beszédmódra (Levél 1644-ből). A világ létezőinek Isten általi megőrzése (lat. conservatio) nem más, mint örökös újrateremtés (lat. re-creatio). 5) Descartes dualista antropológiája Descartes Platónhoz hasonlóan a testet és a lelket két önálló létezőnek tartja. A test tökéletes szubsztancia (lat. substantia completa), amely éppúgy gép, mint a növények vagy az állatok (Discours, 5). Funkcióit többnyire automatikusan végzi. A halott test olyan, mint a törött rugójú óra (Passions de l'âme, 1,6). A lélek ugyancsak tökéletes szubsztancia, amely azonos tevékenységével, a
6 gondolkodással. Descartes szerint a lélek az anyaméhben is gondolkodik, csak később nem emlékszik erre (Réponses, 5,2). A lélek halhatatlan valóság. A test és lélek kapcsolatának kérdését illetően Descartes nehéz helyzetben van. Egyrészt teljes szubsztanciának tartja a testet is, és a lelket is (Réponses 4, 1). Másrészt nem akarja elfogadni e platonikus jellegű tan következményét, hogy tudniillik a test csak hordozója, eszköze a léleknek. Ezért azt állítja, hogy a lélek és a test között szorosabb a kapcsolat, mint a kormányos és a hajója között (Meditationes, 6). A lélek és a test egységét a filozófus a kölcsönhatás (lat. interactio) hipotézisével magyarázza (Les passions de l'âme). A tobozmirigyben székelő lélek az életszellemeken (a vér legfinomabb anyagi részein) keresztül mozgatja a testet, és a test is ezek közvetítésével hat a lélekre. önálló test (gép) kölcsönhatás (lat. interactio) Descartes etikája: bár eltökélte, hogy megalapozza az erkölcstant, a filozófus sosem dolgozott ki etikai rendszert. Mindenesetre vallotta, hogy az ember szabad akaratú erkölcsi lény: a szabadságot egyrészt megéljük, másrészt abból is nyilvánvaló, hogy tetteink dicsérhetők, illetve elmarasztalhatók (vö. PP 1,37). Az erkölcs lényege az érzelmek, szenvedélyek (lat. passiones) ellenőrzése. A szenvedélyeket, vagyis a lélek elszenvedő állapotait a test okozza. A passziók természetüket illetően valamennyien jók (PA 3, 211), de visszaélhetünk velük, és eluralkodhatnak rajtunk. A lélek azonban hatással lehet rájuk: egyrészt akaratunkkal nem egyezünk bele abba, amire a nem kívánatos érzelem késztet (pl. a harag érzése ütésre lendítené kezünket, de megállítjuk azt); másrészt megfontolásokkal mérsékelni tudjuk a nem kívánatos érzelem erősségét (a félelem érzését pl. csökkenthetjük a bátorságra vonatkozó megfontolásokkal). A szenvedélyeket vágyak váltják ki. Descartes szerint azok a vágyak jók, amelyek valódi ismeret következményei, s azok a rosszak, amelyek téves ismereten alapulnak. Az erényes élet abban áll, hogy azokat a cselekedeteket hajtjuk végre, amelyeket a legjobbnak ítéljük. Tartalmilag nem sokat mond az erkölcsről. Azt azonban állítja, hogy Isten útmutatása szerint kell tájékozódnunk, hiszen Isten létének felismerése is valódi ismeret.