Dánia, 2013. október 21 25. Október 21-én a Norwegian Airlines repülőgépe Koppenhágában landolt a Mikó Zsuzsanna, Czetz Balázs, Polgár Tamás, Lengvári István és Boross István alkotta delegációval a fedélzetén. Az érkezést követően Koppenhágában a Dán Állami Levéltár patinás központi épületében Asbjørn Hellum főigazgató és közvetlen munkatársai rövid ismerkedést követően a dán levéltári rendszert mutatták be magyar kollégáiknak. Dániában is a kulturális tárcához tartozik a levéltárügy, egy stabil demokratikus rendszerhez híven a választások függvényében négyévente újratárgyalják a kormányzattal a működési feltételeket, amelyek nem mondhatók rossznak. Az 1992-ben meghozott dán levéltári törvényt folyamatosan karbantartják, három ízben került sor a módosítására. Az Állami Levéltár 400 km terjedelmű iratállománnyal rendelkezik, és 300 munkatársat foglalkoztat. Megtudtuk azt is, hogy Dániában állami szaklevéltárak nincsenek, az intézmények a Dán Állami Levéltárnak adják át irataikat. A Dán Nemzeti Levéltár bejárata előtt A csütörtöki nap kivételével végig a fővárosban ismerkedtünk a dániai levéltárak gyakorlatával. Egy egész napot töltöttünk az Állami Levéltár két hatalmas méretű új épületében. Az Iratátvételi és Iratértékelési Osztály munkatársai prezentációk és szakmai 1
beszélgetések során átfogó képet adtak elsősorban a dán e-levéltári rendszer működésének különböző aspektusairól: iratértékelés és iratátvétel, tesztelés és hosszútávú megőrzés, hozzáférés, a digitális tudatosság erősítése témakörökben folytattunk hasznos eszmecserét a dán kollégákkal. Láthatóan jóval előrébb tartanak nálunk e téren Dániában, és már jól kiépült rendszere van az elektronikus iratok átvételének, kezelésének. Külön említésre méltó, hogy az állami szervek 5 év után szabványos formában kötelesek átadni elektronikus irataikat az Állami Levéltár 60 fővel működő részlegének. Délután az impozáns, 2009-ben épült új raktárépület belső tereit jártuk be August Wiemann Eriksen igazgató vezetésével. A világon egyedülálló, gépesített raktározási technikát magunk is kipróbálhattuk. Ebben segítségünkre volt Sarah Lund Pedersen levéltáros kolléganő. Óriási élményt jelentett mindannyiunknak kb. 12 méter magasból szemlélni a gigantikus állványzatot! Érdemes lesz eljönni élménybeszámoló konferenciánkra, ahol mindezt mozgóképes formában is prezentálni fogjuk. Az egyik új koppenhágai levéltári épület 2
A dán kollégák prezentációja Dán raktártechnika felülről 3
A hivatalos programokat követően a késő délutáni órákban, illetve este volt lehetőségünk ismerkedni a dán főváros nevezetességeivel, hangulatával. Egyik nap hajókiránduláson jártuk be a nem kisszámú csatornákat, amelyek átszövik a várost, máskor az óváros hangulatos utcáin sétáltunk. Szerencsére az időjárás is kegyeibe fogadta küldöttségünket, hiszen a Dániában nem ritka eső általában éjszaka esett. Nyhavn a kikötőnegyed A Christiansborg-palota, a Dán Parlament bejárata 4
A Dán Nemzeti Levéltár (amely része a Dán Állami Levéltárnak és tulajdonképpen a "dán országos levéltárnak" felel meg) a Christiansborg palota déli szárnyában található Dán Parlament bejáratával szemközt nyíló régi épületben található. Itt ismerkedtünk meg közelebbről a kutatószolgálat működésével is. A köziratok kutathatósága általában 20 év után kezdődik, de a személyes adatokat tartalmazó iratok védelme 75 évre terjed ki. Néhány prezentációval kísért előadás erre a napra is jutott a honlap, az online szolgáltatások és a nyilvántartási rendszer témakörében. Hallhattunk a dán kollégák digitalizálási stratégiájáról és részletesebben ennek egyik érdekes eredményéről: a Nyugat-India projektről. A megújítás előtt álló honlapon a Nyugat-India projekten túl is számos adatbázis nyújt értékes információkat a kutatóknak, amelyeket az Arkivalieronline rendszer fog össze. A Daisy névre hallgató belső nyilvántartási rendszer saját fejlesztésben készült, MySQL Server alapú adatbázis. 2000-ben indult az első verzió, interneten 2004 óta érhető el. Az iratanyag 90%-a már leírásra került, így a rendszer mintegy 370 kmnyi iratról nyújt információkat. A rendezőszobában a rendezés befejeztével várnak az iratok a raktárba helyezésre 5
Kutatóterem a Dán Nemzeti Levéltárban Ebbe a kutatóterembe sem könnyű bejutni. Az elővigyázatosság nem véletlen, bizony itt is előfordult már lopás. 6
Csütörtökön Odense felé vettük az irányt, ahol a Dán Állami Levéltár egyik érdekes színfoltja, a Dansk Data Arkiv, azaz a Dán Digitális Levéltár található. Jó példa ez arra, hogy egy Dánia méretű kis országban sem feltétlenül kell minden országos hatókörrel rendelkező intézményrészt, feladatkört a fővárosban összpontosítani. A DDA egy kisebb magyar megyei levéltár munkatársi állományával (20 fő) látja el a társadalomtörténeti és egészségügytörténeti levéltári adatállományok biztonságos megőrzését, feldolgozását, fejlesztését, és a kutatni vágyó közönség számára a hozzáférés biztosítását országos szinten. Figyelemre méltó eredményeket értek el a digitalizált levéltári iratok (pl. összeírások, anyakönyvek) adatbázisba rendezésében, feldolgozásában az önkéntes munkaerő tömeges méretű bevonásával. A Dán Digitális Levéltár épülete Nem mellékesen Odense Hans Christian Andersen, a nagy dán meseíró szülővárosa, s ennek számos jelét láttuk a városban. Levéltári vonatkozásként megemlíthetjük, hogy a Fyn Tartományi Levéltárban 2012-ben szenzációs leletként találtak rá Andersen legkorábbi, eddig ismeretlen meséjére. Az odensei látványosságok között feltétlenül kiemelésre érdemes a középkori eredetű Szent Knut székesegyház és gyönyörűen parkosított környezete. 7
Odense belvárosában A Szent Knut székesegyház 8