Készítette: Nagy Attiláné a Harsányi János GSZKI könyvtárostanára

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Készítette: Nagy Attiláné a Harsányi János GSZKI könyvtárostanára"

Átírás

1 Képes beszámoló Mérei Ferenc Fővárosi Pedagógiai és Pályaválasztási Tanácsadó Intézet által szervezett ( ) brüsszeli szakmai tanulmányútról Készítette: Nagy Attiláné a Harsányi János GSZKI könyvtárostanára

2 2011. november 11-én ért az a megtiszteltetés, hogy a Mérei Ferenc Fővárosi Pedagógiai és Pályaválasztási Tanácsadó Intézet szervezésében tagja lehettem annak a pedagógusokból álló csapatnak, amely szakmai látogatást tett az Európai Parlament Brüsszeli székhelyén. A hivatalos program során előadást hallgathattunk meg az Európai Parlament kiemelt szerepéről és hatásköréről az Európai Unión belül, valamint betekintést nyerhettünk az ülésterembe, a parlament munkájába, találkozhattunk Deutsch Tamás EP képviselővel. A hivatalos program mellett alkalmunk nyílt rövid városnézésre is. A következő képek talán visszaadnak valamit Köln és Brüsszel karácsonyt megelőző hangulatából is

3

4

5 Gyönyörű időben fedezhettük fel a karácsonyi vásárt.

6

7 mézeskalács és mandulás sütemény illata szállt felénk

8 Jégpálya a városközpontban

9

10

11 Látogatás az Európai Parlament épületében december 1-én. Az Európai Parlament munkája három helyszínen zajlik: Brüsszelben (Belgium), Luxembourgban és Strasbourgban (Franciaország). Luxemburg ad otthont az adminisztrációs irodáknak (más néven a Főtitkárságnak ). A Parlament egésze Strasbourgban és Brüsszelben ülésezik (plenáris ülések). Bizottsági ülésekre szintén Brüsszelben kerül sor.

12 Láng Péter a Látogatói Központ magyar részlegének vezetője tartott csoportunk számára egy nagyon részletes előadást az Európai Parlamentben folyó munkáról.

13

14 A program tervezet szerint Deutsch Tamással az Európai Néppárt képviselőcsoport magyar Fideszes tagjával várt ránk egy kötetlen beszélgetés. A képviselő 35 perces előadása után sajnos már nem jutott idő kérdésekre, mivel egy dán csoport várta, hogy átadjuk a termet, ahol a tájékoztató zajlott.

15 (Foto: Vilagvarosai.hu) Látogatásunk idején kb. 50 képviselő ült a teremben, ahol éppen a 2012-es EU költségvetés elfogadásáról hallgathattunk meg hozzászólásokat, többek között Surján Lászlóét* is. A karzaton helyet foglaló látogató csoportok (mi is) 23 nyelven szinkron tolmácsolva, fülhallgató segítségével követhették a teremben elhangzó hozzászólásokat. A háttérben a tolmácsfülkék láthatók. * Surján László évi költségvetési eljárás: közös szöveg (vita): DOC+XML+V0//HU&language=HU&query=INTERV&detail= ( )

16

17 A parlamenti látogatást követően utunk az Atomiumhoz vezetett - a hatalmas fém molekulamodellt az 1958-as Brüsszeli világkiállításon mutatták be, felújítása 2006-ra fejeződött be. Kilátás az Atomium tetejéről. Mini Európa látképe felülről.

18

19 A Grand-Place Brüsszel egyik legfontosabb turisztikai látnivalója, ahol az ádventi időszakban hatalmas fenyőfát, betlehemet állítanak fel és ahol esténként csodálatos fény- és hangjáték kápráztatja el a térre látogatókat. Online webkamera élőképe a térről :

20 A december 1-i városnézés után elbúcsúztam a csoporttól, hiszen a többiek másnap reggel 6 órakor indultak vissza Budapestre. Kihasználva a lehetőséget én még vasárnapig maradtam, s így meglátogathattam lányomat és férjét, akik Brüsszelben élnek.

21 Brüsszeli hangulat december 2-4.

22 Jó tudni: Brüsszel a csokoládé, a csipke, és a sör fővárosa is

23 Részletes, friss hír, információ az Európai Parlamentről itt található: ( ) Parlamentárium az Európai Parlament látogatóközpontja: m.html ( ) További hírek, érdekességek: ( ) A Mérei Ferenc Fővárosi Pedagógiai és Pályaválasztási Tanácsadó Intézet által szervezett EU-Óráról: ( )

Az EU intézményrendszere

Az EU intézményrendszere Az EU intézményrendszere EU Parlament EU Tanácsa EU Bizottság 1 http://csikszereda.gov.hu/tajekoztato-az-europai-parlamenti-valasztasokrol 2 A Parlament kialakulása 1952-ben alapították az Európai Szénés

Részletesebben

EU-ÓRA AZ EURÓPA PONTBAN

EU-ÓRA AZ EURÓPA PONTBAN EU-ÓRA AZ EURÓPA PONTBAN A Széchenyi István Gyakorló Kereskedelmi Szakközépiskola 5 osztálya vett részt a Mérei Ferenc Fővárosi Pedagógiai és Pályaválasztási Tanácsadó Intézet által szervezett EU-órán,

Részletesebben

OKTATÁS AZ EURÓPAI PARLAMENTBEN INGYENES ÉS TANULÁS

OKTATÁS AZ EURÓPAI PARLAMENTBEN INGYENES ÉS TANULÁS HU OKTATÁS ÉS TANULÁS AZ EURÓPAI PARLAMENTBEN INGYENES Az Európai Parlament minden korosztályt szeretettel fogad. Ebben az ismertetőben az oktatók számára rendelkezésre álló, az általános brüsszeli és

Részletesebben

Beszámoló. Szakmai gyakorlatról. Lengyelország május. Készítette: Nedreu Flórián

Beszámoló. Szakmai gyakorlatról. Lengyelország május. Készítette: Nedreu Flórián Beszámoló Szakmai gyakorlatról Lengyelország 2018. május Készítette: Nedreu Flórián Első hét Reggel 5-kor indultam Kétegyházáról, nagyon szép tájakon vezetett az utunk. Az első megálló egy benzinkútnál

Részletesebben

Szakmai gyakorlatok az Európai Unióban

Szakmai gyakorlatok az Európai Unióban Szakmai gyakorlatok az Európai Unióban I. Szakmai gyakorlatok az Európai 1. Szakmai gyakorlatok az egyetemi oklevéllel rendelkezők számára 2. Fordítási szakmai gyakorlat egyetemi oklevéllel rendelkezők

Részletesebben

Szakmai gyakorlatok az Európai Unióban

Szakmai gyakorlatok az Európai Unióban Szakmai gyakorlatok az Európai Unióban I.Szakmai gyakorlatok az Európai Parlamentben 1. Szakmai gyakorlatok az egyetemi oklevéllel rendelkezők számára 2. Fordítási szakmai gyakorlat egyetemi oklevéllel

Részletesebben

(Hirdetmények) KÖZIGAZGATÁSI ELJÁRÁSOK EURÓPAI PARLAMENT

(Hirdetmények) KÖZIGAZGATÁSI ELJÁRÁSOK EURÓPAI PARLAMENT 2010.5.7. HU Az Európai Unió Hivatalos Lapja C 119 A/1 V (Hirdetmények) KÖZIGAZGATÁSI ELJÁRÁSOK EURÓPAI PARLAMENT PE/123/S SZÁMÚ ÁLLÁSHIRDETÉS IGAZGATÓ (AD 14-es besorolási fokozat) JOGI SZOLGÁLAT INTÉZMÉNYI

Részletesebben

Karrierlehetőség az EU Intézményeinél. Szőcs Edit RMDSZ Ügyvezető Elnöksége

Karrierlehetőség az EU Intézményeinél. Szőcs Edit RMDSZ Ügyvezető Elnöksége Karrierlehetőség az EU Intézményeinél Szőcs Edit RMDSZ Ügyvezető Elnöksége Milyen állásokról van szó? uniós köztisztviselői állások (eurokrata állások) szakértői, tanácsadói állások Az Európai Bizottság

Részletesebben

Közösségi jogalkotás az élelmiszerbiztonság területén. 2007 European Parliament, Visits and Seminars Unit

Közösségi jogalkotás az élelmiszerbiztonság területén. 2007 European Parliament, Visits and Seminars Unit Közösségi jogalkotás az élelmiszerbiztonság területén Az előadás három fő témája Hatáskörmegosztás a tagállami és a közösségi szint között. Brüsszeli döntéshozatal menete = együttműködés a közösségi szervek

Részletesebben

Svájci tanulmányút. Basel

Svájci tanulmányút. Basel Svájci tanulmányút Basel A tanulmányúton öten vettünk részt; két tanár, Gál Anikó és Dékány István, valamint három diák: Annus Péter, Pászti Ferenc és én, Papp Zsolt. 2013. január 22-én hajnali 2 órakor

Részletesebben

Szakmai beszámoló. Készítette: Farkas Krisztina

Szakmai beszámoló. Készítette: Farkas Krisztina Szakmai beszámoló Készítette: Farkas Krisztina ADATOK Szakmai gyakorlat helye: Brandenburg tartomány brüsszeli képviselete Címe: Rue Pere Eudore Devroy 47. 1040 Brüsszel Ideje: 2004.november 22-2004. december

Részletesebben

A KÖZBESZERZÉS EURÓPAI UNIÓS VONATKOZÁSAI

A KÖZBESZERZÉS EURÓPAI UNIÓS VONATKOZÁSAI 1.oldal 06 A KÖZBESZERZÉS EURÓPAI UNIÓS VONATKOZÁSAI 2009. NOVEMBER 2-5. Brüsszeli terepszemle - Közbeszerzési politika és elvek az Európai Unióban: sikeres részvétel az uniós közbeszerzési piacon 2.oldal

Részletesebben

Gyakran ismételt kérdések

Gyakran ismételt kérdések Gyakran ismételt kérdések az európai parlamenti képviselőkről és az Európai Parlamentről A 2014. évi európai parlamenti választás: mikor és hogyan zajlik le? 2014-es választások: hogyan nevezik ki az EP

Részletesebben

A BIZOTTSÁG JELENTÉSE AZ EURÓPAI PARLAMENTNEK, A TANÁCSNAK, AZ EURÓPAI GAZDASÁGI ÉS SZOCIÁLIS BIZOTTSÁGNAK ÉS A RÉGIÓK BIZOTTSÁGÁNAK

A BIZOTTSÁG JELENTÉSE AZ EURÓPAI PARLAMENTNEK, A TANÁCSNAK, AZ EURÓPAI GAZDASÁGI ÉS SZOCIÁLIS BIZOTTSÁGNAK ÉS A RÉGIÓK BIZOTTSÁGÁNAK EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2011.3.23. COM(2011) 138 végleges A BIZOTTSÁG JELENTÉSE AZ EURÓPAI PARLAMENTNEK, A TANÁCSNAK, AZ EURÓPAI GAZDASÁGI ÉS SZOCIÁLIS BIZOTTSÁGNAK ÉS A RÉGIÓK BIZOTTSÁGÁNAK Második

Részletesebben

Sztehlo Gábor Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium attitűdformáló szakmai nap

Sztehlo Gábor Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium attitűdformáló szakmai nap Általános Iskola és Gimnázium attitűdformáló szakmai nap 2013. május 23. A TÁMOP-3.4.2A/11-1-2012-0004 számú Sajátos nevelési igényű gyerekek integrációja, a masni megoldások a SNI gyermekek együttnevelésében

Részletesebben

A KÖZBESZERZÉS EURÓPAI UNIÓS VONATKOZÁSAI

A KÖZBESZERZÉS EURÓPAI UNIÓS VONATKOZÁSAI 1. oldal A KÖZBESZERZÉS EURÓPAI UNIÓS VONATKOZÁSAI Brüsszeli terepszemle - Közbeszerzési politika és elvek az Európai Unióban: sikeres részvétel az uniós közbeszerzési piacon 2. oldal A Konsilo Kft. és

Részletesebben

L 165 I Hivatalos Lapja

L 165 I Hivatalos Lapja Az Európai Unió L 165 I Hivatalos Lapja Magyar nyelvű kiadás Jogszabályok 61. évfolyam 2018. július 2. Tartalom II Nem jogalkotási aktusok HATÁROZATOK Az Európai Tanács (EU) 2018/937 határozata (2018.

Részletesebben

Barossosok az Európai Parlamentben (és egyéb helyeken)

Barossosok az Európai Parlamentben (és egyéb helyeken) Barossosok az Európai Parlamentben (és egyéb helyeken) A tények: Időpont: 2012. október 10 13. Helyszínek, látnivalók, programok: Dachau: koncentrációs tábor megtekintése Strasbourg: angolosok: részvétel

Részletesebben

AZ EURÓPAI PARLAMENT: A POLGÁROK HANGJA AZ UNIÓBAN RÖVID ÚTMUTATÓ AZ EURÓPAI PARLAMENTHEZ

AZ EURÓPAI PARLAMENT: A POLGÁROK HANGJA AZ UNIÓBAN RÖVID ÚTMUTATÓ AZ EURÓPAI PARLAMENTHEZ AZ EURÓPAI PARLAMENT: A POLGÁROK HANGJA AZ UNIÓBAN RÖVID ÚTMUTATÓ AZ EURÓPAI PARLAMENTHEZ A Europe Direct szolgáltatás az Európai Unióval kapcsolatos kérdéseire segít Önnek választ találni. Ingyenesen

Részletesebben

A magyar gazdaság főbb számai európai összehasonlításban

A magyar gazdaság főbb számai európai összehasonlításban A magyar gazdaság főbb számai európai összehasonlításban A Policy Solutions makrogazdasági gyorselemzése 2011. szeptember Bevezetés A Policy Solutions a 27 európai uniós tagállam tavaszi konvergenciaprogramjában

Részletesebben

Beszámoló a londoni utazásról 2015.október 27 - november 02.

Beszámoló a londoni utazásról 2015.október 27 - november 02. Beszámoló a londoni utazásról 2015.október 27 - november 02. A Student Lines Diákutazási Iroda szervezésében 55 diák, 2 szülő 4 tanár tölthetett el 7 felejthetetlen napot az Egyesült Királyság fővárosában.

Részletesebben

Beszámoló a sikeresen megvalósított Határtalanul! pályázatról

Beszámoló a sikeresen megvalósított Határtalanul! pályázatról Beszámoló a sikeresen megvalósított Határtalanul! pályázatról 2012 tavaszán két lelkes kolléganő Csapi Edit és Heisz Mónika megírta és megnyerte a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. által kiírt pályázatot.

Részletesebben

A Magyar-Német Fórum 23. éves közgyűlése. A Fiatalok Magyar-Német fórumának 3. ülése. 2012. november 28./29. Program

A Magyar-Német Fórum 23. éves közgyűlése. A Fiatalok Magyar-Német fórumának 3. ülése. 2012. november 28./29. Program Európa-Mozgalom Németországi Hálózata Németországi Európa-Szövetség Európa-Mozgalom Magyar Tanácsa Európai Intézet, Budapest A Magyar-Német Fórum 23. éves közgyűlése és A Fiatalok Magyar-Német fórumának

Részletesebben

Zalaegerszegi Diákkonferencia 2013. 4. 19-21.

Zalaegerszegi Diákkonferencia 2013. 4. 19-21. Zalaegerszegi Diákkonferencia 2013. 4. 19-21. Péntek reggel az iskola udvarról indultunk az Igazgató Úrral, Csák tanár úrral és diák társammal Szőke Szilviával. Hosszú út elébe néztünk, pontosan még mi

Részletesebben

Szombathely. Utazás. Vasárnap

Szombathely. Utazás. Vasárnap Szombathely Utazás Élmény ország kapuja megnyílt előttünk, amikor 2016.03.04-én elindultunk Szombathely fele. Mindenki hatalmas energiákkal és jó kedvel indult az útnak, akkor még senki sem számította

Részletesebben

PUBLIC /14 hk/kn/kz 1 DG E1C LIMITE HU. Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, december 18. (OR. en) 16888/14 LIMITE

PUBLIC /14 hk/kn/kz 1 DG E1C LIMITE HU. Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, december 18. (OR. en) 16888/14 LIMITE Conseil UE Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, 2014. december 18. (OR. en) 16888/14 LIMITE PUBLIC PV/CONS 70 EDUC 350 JEUN 122 CULT 141 SPORT 62 TERVEZET JEGYZŐKÖNYV 1 Tárgy: Az Európai Unió Tanácsának (OKTATÁS,

Részletesebben

MELLÉKLET. a következőhöz: A BIZOTTSÁG JELENTÉSE

MELLÉKLET. a következőhöz: A BIZOTTSÁG JELENTÉSE EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2014.10.8. COM(2014) 619 final ANNEX 1 MELLÉKLET a következőhöz: A BIZOTTSÁG JELENTÉSE az Európai Parlament, a Tanács és a Bizottság dokumentumaihoz való nyilvános hozzáférésről

Részletesebben

Jelentkezzen az Európai Parlamenthez!

Jelentkezzen az Európai Parlamenthez! Jelentkezzen az Európai Parlamenthez! 1 Az uniós intézmények munkatársai mindennap hozzájárulnak a jelen és a jövő Európájának építéséhez. Közös céljuk, hogy több százmillió ember érdekében tevékenykedjenek,

Részletesebben

Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, június 20. (OR. en)

Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, június 20. (OR. en) Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, 2017. június 20. (OR. en) Intézményközi referenciaszám: 2016/0186 (COD) 10329/17 CODEC 1059 CULT 88 AELE 54 EEE 31 PE 46 TÁJÉKOZTATÓ Küldi: Címzett: Tárgy: a Tanács Főtitkársága

Részletesebben

Szeretem, mert Vasból van

Szeretem, mert Vasból van VAS MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT 9700 Szombathely, Berzsenyi D. tér 1. Vas megyei Általános Iskolák részére Tárgy: Versenykiírás Iktatószám: 2-45/2013 Székhelyén Tisztelt Igazgató Asszony/Úr! Tisztelt Pedagógusok!

Részletesebben

A MÉDIÁNAK NEM MINŐSÜLŐ SZERVEZETEK KÉPVISELŐI ÁLTAL AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉPÜLETEIBEN KÉSZÍTETT FELVÉTELEKRE VONATKOZÓ SZABÁLYOK

A MÉDIÁNAK NEM MINŐSÜLŐ SZERVEZETEK KÉPVISELŐI ÁLTAL AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉPÜLETEIBEN KÉSZÍTETT FELVÉTELEKRE VONATKOZÓ SZABÁLYOK 4.4.1. A MÉDIÁNAK NEM MINŐSÜLŐ SZERVEZETEK KÉPVISELŐI ÁLTAL AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉPÜLETEIBEN KÉSZÍTETT FELVÉTELEKRE VONATKOZÓ SZABÁLYOK AZ ELNÖKSÉG 2016. MÁJUS 9-I HATÁROZATA AZ EURÓPAI PARLAMENT ELNÖKSÉGE,

Részletesebben

Menedzser gyakorlatok a karcagi Kátai Gábor kórházban

Menedzser gyakorlatok a karcagi Kátai Gábor kórházban Egy éves késéssel ugyan, de sikerült megvalósítani, hosszú hétvégével, pihenéssel egybekötött tapasztalatcsere látogatásunkat, Nagyné László Erzsébet főigazgató asszony (klubtagunk) meghívására a karcagi

Részletesebben

Szeretettel hívunk és várunk benneteket iskolánkba játékos, iskolaelőkészítő foglalkozásainkra, melyet a tanítónők havonta tartanak.

Szeretettel hívunk és várunk benneteket iskolánkba játékos, iskolaelőkészítő foglalkozásainkra, melyet a tanítónők havonta tartanak. Játsszunk együtt! 4. Kedves Nagycsoportos Óvodások! Szeretettel hívunk és várunk benneteket iskolánkba játékos, iskolaelőkészítő foglalkozásainkra, melyet a tanítónők havonta tartanak. A részvétel ingyenes!

Részletesebben

KOVÁSZNA MEGYE TANÁCSA KÜLKAPCSOLATOK TEVÉKENYSÉGI BESZÁMOLÓ 2011

KOVÁSZNA MEGYE TANÁCSA KÜLKAPCSOLATOK TEVÉKENYSÉGI BESZÁMOLÓ 2011 KOVÁSZNA MEGYE TANÁCSA KÜLKAPCSOLATOK TEVÉKENYSÉGI BESZÁMOLÓ 2011 KAPCSOLATAINK Magyarország Baranya Békés Heves Veszprém Zala Jász-Nagykun-Szolnok Csongrád Franciaország Svédország Maine-et-Loire Värmland

Részletesebben

Salgótarján Megyei Jogú Város Önkormányzatának 2013. évi közbeszerzési terve

Salgótarján Megyei Jogú Város Önkormányzatának 2013. évi közbeszerzési terve Salgótarján Megyei Jogú Város Önkormányzatának évi közbeszerzési terve Építési beruházás Közbeszerzés tárgya Salgótarján Észak-Dél irányú kerékpárút kiépítése II/A ütem Irányadó eljárásrend Tervezett eljárás

Részletesebben

Erasmus+ : Olaszország: november

Erasmus+ : Olaszország: november Felelős szerkesztő: Breznay Gáborné Írta: Szabó Ágnes Fotókat készítette: Szabó Ágnes Szerkesztette: Szabó Ágnes Erasmus+ : Olaszország: 2016. november 20-26. 2016 novemberében 4 diák, Pék Bernadett (11.B),

Részletesebben

A MÉDIA KÉPVISELİI ÁLTAL AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉPÜLETEIBEN KÉSZÍTETT FELVÉTELEKRE VONATKOZÓ SZABÁLYOK

A MÉDIA KÉPVISELİI ÁLTAL AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉPÜLETEIBEN KÉSZÍTETT FELVÉTELEKRE VONATKOZÓ SZABÁLYOK 4.4 A MÉDIA KÉPVISELİI ÁLTAL AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉPÜLETEIBEN KÉSZÍTETT FELVÉTELEKRE VONATKOZÓ SZABÁLYOK AZ ELNÖKSÉG 2015. SZEPTEMBER 7-I HATÁROZATA AZ EURÓPAI PARLAMENT ELNÖKSÉGE,, tekintettel az Európai

Részletesebben

KOMMUNIKÁCIÓS POLITIKA

KOMMUNIKÁCIÓS POLITIKA KOMMUNIKÁCIÓS POLITIKA A hatékony kommunikáció szükségességének egyik jogalapja az Európai Unió Alapjogi Chartájában rejlik, amely az európai kérdésekben az Unió valamennyi polgára számára biztosítja a

Részletesebben

Javaslat AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS RENDELETE

Javaslat AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS RENDELETE EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2016.11.29. COM(2016) 745 final 2016/0368 (COD) Javaslat AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS RENDELETE az 1101/89/EGK rendelet, a 2888/2000/EK rendelet és a 685/2001/EK rendelet

Részletesebben

ADVENT 2009 PROGRAMTERV

ADVENT 2009 PROGRAMTERV ADVENT 2009 PROGRAMTERV A megvalósítás időpontja: 2009. november 30-december 17. Az ADVENT 2009 programsorozat célja: A minket körülvevő világ kulturális örökségeinek a Szociális, életviteli és környezeti,

Részletesebben

Az Európai Unió Tanácsa (a Tanács)

Az Európai Unió Tanácsa (a Tanács) Az Európai Unió Tanácsa (a Tanács) Tanács Minden tagállamot egy, állama nevében kötelezettségvállalásra jogosult miniszter képvisel, akik a küldő tagállam érdekeit képviselik a szavazás során. Az aktuális

Részletesebben

FELHÍVÁS A PROGRAMBAN TÖRTÉNŐ RÉSZVÉTELRE

FELHÍVÁS A PROGRAMBAN TÖRTÉNŐ RÉSZVÉTELRE Kommunikációs Főigazgatóság Tájékoztatási Irodák Igazgatósága Európai Parlament Magyarországi Tájékoztatási Irodája FELHÍVÁS A PROGRAMBAN TÖRTÉNŐ RÉSZVÉTELRE Az Európai Parlament Nagykövet Iskolája program

Részletesebben

A nagy utazás. Dánia 2013-04-06-2013-05-04

A nagy utazás. Dánia 2013-04-06-2013-05-04 A nagy utazás Dánia 2013-04-06-2013-05-04 Kezdetek - Az utazás 2013.04.06-án indultunk Szegedről transzferrel a bécsi repülőtérre éjfélkor. Nagyon izgatott voltam, mivel ez volt életem első repülő útja.

Részletesebben

Csillaghegyi Polgári Kör Egyesület Alapítva: 1912-ben, újjáalapítva: 2000-ben

Csillaghegyi Polgári Kör Egyesület Alapítva: 1912-ben, újjáalapítva: 2000-ben Csillaghegyi Polgári Kör Egyesület Alapítva: 1912-ben, újjáalapítva: 2000-ben 1038 Budapest, Valéria u. 4-6. Tel.: 240-9065 Számlasz: 11703006 20036249 Közhasznú szervezet Főv. Bíróság nyt. sz: 9236 Adószám:

Részletesebben

MINDENNAPI SZOLIDARITÁS - MEGHÍVÓ DEVECSERBE ÉS KOLONTÁRRA 2011. december 13.

MINDENNAPI SZOLIDARITÁS - MEGHÍVÓ DEVECSERBE ÉS KOLONTÁRRA 2011. december 13. Civil Európa az Európa Ház elektronikus hírlevele civilekről és az Európai Unióról 2011. november 30. - 10. évfolyam 20. szám A. Meghívó - Autóbusszal Devecserbe és Kolontárra B. Jelentkezési lap C. Önkéntesség

Részletesebben

AZ EURÓPAI PARLAMENT: A POLGÁROK HANGJA AZ UNIÓBAN

AZ EURÓPAI PARLAMENT: A POLGÁROK HANGJA AZ UNIÓBAN AZ EURÓPAI PARLAMENT: A POLGÁROK HANGJA AZ UNIÓBAN A Europe Direct szolgáltatás az Európai Unióval kapcsolatos kérdéseire segít Önnek választ találni. Ingyenesen hívható telefonszám (*): 00 800 6 7 8 9

Részletesebben

Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, november 12. (OR. en)

Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, november 12. (OR. en) Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, 2015. november 12. (OR. en) 13998/15 CONSOM 190 MI 714 FEDŐLAP Küldi: az Európai Bizottság Az átvétel dátuma: 2015. október 29. Címzett: a Tanács Főtitkársága Biz. dok.

Részletesebben

Beszámoló Olasz tanulmányútról

Beszámoló Olasz tanulmányútról Vendéglátó szakmát tanulók és gyakorlati oktatók szakmai kompetenciafejlesztése Olaszországban (2015-1-HU01-KA102-013197) Beszámoló Olasz tanulmányútról Gradoi szakmai tanulmányút során olyan emberekkel

Részletesebben

A Bécsi Adventi vásárban jártunk

A Bécsi Adventi vásárban jártunk A Bécsi Adventi vásárban jártunk Az útvonal, melyet végigjártunk Hauswirth Csokoládégyár Hundertwasser ház Hofburg, császári palota- Albertina museum Stephansdom Bécsi vásár-rathaus (Bécsi városháza) Hauswirth

Részletesebben

AZ ATOMIUM. Ezt a kilencelemű képzeletbeli kockát térben sokszor egymáshoz fűzve kapjuk a kristályrácsot.

AZ ATOMIUM. Ezt a kilencelemű képzeletbeli kockát térben sokszor egymáshoz fűzve kapjuk a kristályrácsot. AZ ATOMIUM Az Európai Unió gyökerei hat állam - Belgium, Franciaország, Hollandia, Luxemburg, Nyugat-Németország, Olaszország - által 1951-ben létrehozott Európai Szén- és Acélközösségig és az 1957-ben

Részletesebben

BGF Szakkollégiumok I. Szakmai Vitanap

BGF Szakkollégiumok I. Szakmai Vitanap BGF Szakkollégiumok I. Szakmai Vitanap 2012. február 22. Rendező: Kereskedelmi, Vendéglátóipari és Idegenforgalmi Kar Szakkollégiumi Műhelye Program: 11.00.h: Találkozás a Markó utca 29-31. portájánál

Részletesebben

Az Európai Unió egyéb intézményeiről

Az Európai Unió egyéb intézményeiről Az Európai Unió egyéb intézményeiről 2018. 11. 22. Az Európai Unió Bírósága történet 1951. április 18. Montánunió Bírósága 1952. július 23-án hatályba lépett ESZAK-Szerződés alapján a Bíróság Luxembourgban

Részletesebben

AZ ÖN VÁROSA LESZ EURÓPA ELSŐ OKOSTURISZTIKAI FŐVÁROSA?

AZ ÖN VÁROSA LESZ EURÓPA ELSŐ OKOSTURISZTIKAI FŐVÁROSA? AZ ÖN VÁROSA LESZ EURÓPA ELSŐ OKOSTURISZTIKAI FŐVÁROSA? INFORMÁCIÓS ADATLAP 1. AZ ÖN VÁROSA LESZ EURÓPA ELSŐ OKOSTURISZTIKAI FŐVÁROSA? Az Európai Parlament előkészítő tevékenységével összhangban az Európai

Részletesebben

MELLÉKLET. a következőhöz: Javaslat A Tanács határozata

MELLÉKLET. a következőhöz: Javaslat A Tanács határozata EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2014.10.2. COM(2014) 611 final ANNEX 1 MELLÉKLET Tervezet AZ EGYRÉSZRŐL AZ EURÓPAI KÖZÖSSÉG ÉS TAGÁLLAMAI, MÁSRÉSZRŐL A SVÁJCI ÁLLAMKÖZÖSSÉG KÖZÖTTI, A SZEMÉLYEK SZABAD MOZGÁSÁRÓL

Részletesebben

MELLÉKLETEK. a következőhöz: Javaslat. a Tanács határozata

MELLÉKLETEK. a következőhöz: Javaslat. a Tanács határozata EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2016.5.31. COM(2016) 319 final ANNEX 1 MELLÉKLETEK a következőhöz: Javaslat a Tanács határozata az Európai Unió nevében az EGT Vegyes Bizottságban az EGT-megállapodás IX. mellékletének

Részletesebben

a Felső-Bácska Vidékfejlesztési Nonprofit Kft.-nek a francia Haut-Poitou et Clain Térségfejlesztési Egyesületnél tett látogatásáról

a Felső-Bácska Vidékfejlesztési Nonprofit Kft.-nek a francia Haut-Poitou et Clain Térségfejlesztési Egyesületnél tett látogatásáról EMLÉKEZTETŐ a FelsőBácska Vidékfejlesztési Nonprofit Kft.nek a francia HautPoitou et Clain Térségfejlesztési Egyesületnél tett látogatásáról 2011. október 1215 A francia HautPoitou et Clain Térségfejlesztési

Részletesebben

A KÖZBESZERZÉS EURÓPAI UNIÓS VONATKOZÁSAI

A KÖZBESZERZÉS EURÓPAI UNIÓS VONATKOZÁSAI 1.oldal A KÖZBESZERZÉS EURÓPAI UNIÓS VONATKOZÁSAI 2010. május 3 6. Brüsszeli tanulmány- és lobbiút 2.oldal UNIÓS VONATKOZÁSAI 2010. május 3 6. A Konsilo Kft. és a TGG & Partners május elején tanulmányi

Részletesebben

Beszámoló. 3 hetes szakmai képzés Drezda, 2013. 08. 11-08. 31. Készítette: Vass Vivien

Beszámoló. 3 hetes szakmai képzés Drezda, 2013. 08. 11-08. 31. Készítette: Vass Vivien Beszámoló 3 hetes szakmai képzés Drezda, 2013. 08. 11-08. 31. Készítette: Vass Vivien 1. nap (aug. 11.) Vasárnap hajnalban, 4:15-kor gyülekeztünk az iskola előtt. Amikor az iskolához értünk már majdnem

Részletesebben

AZ EURÓPA TANÁCS AZ EMBERI JOGOK VÉDELMEZŐJE ÖSSZEFOGLALÁS

AZ EURÓPA TANÁCS AZ EMBERI JOGOK VÉDELMEZŐJE ÖSSZEFOGLALÁS AZ EURÓPA TANÁCS AZ EMBERI JOGOK VÉDELMEZŐJE ÖSSZEFOGLALÁS Nem tagja az Európa Tanácsnak (Belarusz) TAGÁLLAMOK SZÉKHELY ÉS IRODÁK KÖLTSÉGVETÉS Albánia, Andorra, Ausztria, Azerbajdzsán, Belgium, Bosznia

Részletesebben

Az Európai Unió Tanácsa AZ EURÓPAI TANÁCS

Az Európai Unió Tanácsa AZ EURÓPAI TANÁCS Az Európai Unió Tanácsa AZ EURÓPAI TANÁCS AZ UNIÓ STRATÉGIAI SZERVE Az Európai Tanács az az uniós intézmény, amely meghatározza az Európai Unió által követendő általános irányvonalat és prioritásokat.

Részletesebben

BESZÁMOLÓ LEADER 2014

BESZÁMOLÓ LEADER 2014 BESZÁMOLÓ LEADER 2014 Célterület megnevezése: rendezvények Életminőség javítása helyi és térségi szolgáltatások minőségi fejlesztésével, valamint civil szervezetek megerősítésével Pályázó neve: Községi

Részletesebben

AZ ÖN VÁROSA LESZ EURÓPA KÖVETKEZŐ OKOSTURISZTIKAI FŐVÁROSA?

AZ ÖN VÁROSA LESZ EURÓPA KÖVETKEZŐ OKOSTURISZTIKAI FŐVÁROSA? AZ ÖN VÁROSA LESZ EURÓPA KÖVETKEZŐ OKOSTURISZTIKAI FŐVÁROSA? INFORMÁCIÓS ADATLAP 1. AZ ÖN VÁROSA LESZ EURÓPA KÖVETKEZŐ OKOSTURISZTIKAI FŐVÁROSA? Az Európai Parlament előkészítő tevékenységével összhangban

Részletesebben

#04. Ebben a számban. Állampolgárok az energiatudatosságért. Hírlevél. C4ET workshop a körkörös gazdaságról Brüsszelben.

#04. Ebben a számban. Állampolgárok az energiatudatosságért. Hírlevél. C4ET workshop a körkörös gazdaságról Brüsszelben. Állampolgárok az energiatudatosságért Hírlevél #04 Ebben a számban C4ET workshop a körkörös gazdaságról Brüsszelben A hónap eszköze Amikor fiatal állampolgárok a klímatevékenység nagykövetévé válnak: C4ET

Részletesebben

EURÓPAI PARLAMENT A QUAESTOROK JEGYZİKÖNYV. a szeptember 26-án, szerdán kor tartott ülésrıl. S 3.4 terem Louise Weiss épület Strasbourg

EURÓPAI PARLAMENT A QUAESTOROK JEGYZİKÖNYV. a szeptember 26-án, szerdán kor tartott ülésrıl. S 3.4 terem Louise Weiss épület Strasbourg EURÓPAI PARLAMENT 8CQ PV 20.06.2007 PE-5/QUAEST/PV/2007-13 A QUAESTOROK JEGYZİKÖNYV a 2007. szeptember 26-án, szerdán 15.00-kor tartott ülésrıl S 3.4 terem Louise Weiss épület Strasbourg TARTALOM Olda

Részletesebben

A «A A Polgárok Európai Évének Ünnepe Sombereken» projektet az Európai Unió finanszírozta az Európa a polgárokért program keretében

A «A A Polgárok Európai Évének Ünnepe Sombereken» projektet az Európai Unió finanszírozta az Európa a polgárokért program keretében EURÓPA A POLGÁROKÉRT A «A A Polgárok Európai Évének Ünnepe Sombereken» projektet az Európai Unió finanszírozta az Európa a polgárokért program keretében Az 1. alprogram, 1.1. pályázati típusra vonatkozóan

Részletesebben

Az Önkéntesség Európai Éve keretében meghirdetett Önkéntesek Hete alkalmából pályázatot nyújtott be Alapítványunk az Önkéntes Központ Alapítványhoz.

Az Önkéntesség Európai Éve keretében meghirdetett Önkéntesek Hete alkalmából pályázatot nyújtott be Alapítványunk az Önkéntes Központ Alapítványhoz. A Csabacsűdi játszótér felújítása az Önkéntesek Hete keretében című projekt megvalósulása Csabacsűdön Pályázó: Tiszta Környezetünkért Alapítvány Csabacsűd Az Önkéntesség Európai Éve keretében meghirdetett

Részletesebben

Az Unió az emberi méltóság tiszteletben tartása, a szabadság, a demokrácia, az egyenlőség, a jogállamiság,

Az Unió az emberi méltóság tiszteletben tartása, a szabadság, a demokrácia, az egyenlőség, a jogállamiság, 2013 Jogalap Római Szerződés (1957) 237. cikk szerint Bármely európai állam kérheti felvételét a Közösségbe. Maastrichti Szerződés(1992 írták alá, 1993. november 1-én lépett hatályba) F. pont: valamennyi

Részletesebben

ACP-UE 2112/16 ACP/21/003/16 ol/kf 1

ACP-UE 2112/16 ACP/21/003/16 ol/kf 1 AKCS EU COTONOUI MEGÁLLAPODÁS AFRIKAI, KARIBI ÉS CSENDES- ÓCEÁNI ÁLLAMOK CSOPORTJA AZ EURÓPAI UNIÓ TANÁCSA Brüsszel, 2016. április 13. ACP/21/003/16 ACP-UE 2112/16 AKCS EU KÖZÖS DOKUMENTUM Tárgy: Az AKCS

Részletesebben

2014. A XXV. Kalocsai Paprikafesztivál megszervezése szakmai beszámoló 2014.12.10.

2014. A XXV. Kalocsai Paprikafesztivál megszervezése szakmai beszámoló 2014.12.10. 2014. A XXV. Kalocsai Paprikafesztivál megszervezése szakmai beszámoló 2014.12.10. Szakmai beszámoló I. A rendezvény bemutatása A Kalocsai Paprikafesztivál és a Paprikás Ételek Főzőversenye a térség legnagyobb

Részletesebben

Kedvezményes téli ajánlatok

Kedvezményes téli ajánlatok KISBÉR TOURIST Engedély:R 1068 Utazási Iroda 2870 Kisbér Komáromi u.1. Telefon: 34/352-700 és 06/30/217-8722 Kedvezményes téli ajánlatok Program ajánlat: Szállást kínálunk Budapesten Hotel Rubin****6.450

Részletesebben

A DÉLI PARTNEREK JOGALAP ESZKÖZÖK

A DÉLI PARTNEREK JOGALAP ESZKÖZÖK A DÉLI PARTNEREK Az európai szomszédságpolitikába a Földközi-tenger keleti és déli partjainál fekvő, az Unióval szomszédos tíz ország Algéria, Egyiptom, Izrael, Jordánia, Libanonra, Líbia, Marokkó, Palesztina,

Részletesebben

Az EU intézményrendszere

Az EU intézményrendszere Az EU intézményrendszere EU Parlament EU Tanácsa EU Bizottság 1 A Tanács és a Főtitkárság főépülete, a Justus Lipsius Brüsszelben Justus Lipsius (1547-1606) holland jogfilozófus és filológus https://commons.wikimedia.org/wiki/file:justus_lipsius,_eastern_side.jpg

Részletesebben

2010. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSI ELJÁRÁS 4: (5) ******* 2009.09.24.

2010. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSI ELJÁRÁS 4: (5) ******* 2009.09.24. 2010. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSI ELJÁRÁS Dok. száma: 4: (5) ******* 2009.09.24. KÖLTSÉGVETÉSI BIZOTTSÁG ELŐADÓK: LÁSZLÓ SURJÁN - III. SZAKASZ (BIZOTTSÁG) VLADIMÍR MAŇKA - EGYÉB SZAKASZOK PARLAMENT ELSŐ OLVASAT

Részletesebben

Offline? Online? Vagy mindkettı?!

Offline? Online? Vagy mindkettı?! Offline? Online? Vagy mindkettı?! A minap a kezembe akadt egy szórólap, amin csak úgy "mellékesen" ott szerepelt a weboldal címe is. A szórólap egyébként egy kis használt babaruha boltot reklámozott, ami

Részletesebben

A RÉGIÓK BIZOTTSÁGA 93. PLENÁRIS ÜLÉSE RÉSZLETES NAPIRENDTERVEZET

A RÉGIÓK BIZOTTSÁGA 93. PLENÁRIS ÜLÉSE RÉSZLETES NAPIRENDTERVEZET Brüsszel, 2011. december 5. A RÉGIÓK BIZOTTSÁGA 93. PLENÁRIS ÜLÉSE RÉSZLETES NAPIRENDTERVEZET 2011. DECEMBER 14., SZERDA 15.00-TÓL 21.00-IG valamint 2011. DECEMBER 15., CSÜTÖRTÖK 9.00-TÓL 13.00-IG Európai

Részletesebben

2014. július szeptember EPSA Hírlevél

2014. július szeptember EPSA Hírlevél Kedves Önérvényesítők! Ez az Önérvényesítők Európai Platformjának hírlevele. Az Önérvényesítők Európai Platformját röviden EPSA-nak hívják. Ebben a számban sok érdekes hírt szeretnénk megosztani veled.

Részletesebben

Egy vetélkedősorozat tapasztalatai

Egy vetélkedősorozat tapasztalatai Egy vetélkedősorozat tapasztalatai A Mérei Ferenc Fővárosi Pedagógiai és Pályaválasztási Tanácsadó Intézet a 2010 2011. tanévben Apróságokból világváros címmel egész éven át tartó vetélkedőt hirdetett

Részletesebben

Határtalanul I. rész Kolozsvári diákok látogatása Szekszárdon

Határtalanul I. rész Kolozsvári diákok látogatása Szekszárdon Határtalanul I. rész Kolozsvári diákok látogatása Szekszárdon A Határtalanul pályázat keretében 2016 áprilisában a kolozsvári Báthory István Elméleti Líceum két osztálya járt nálunk a Garay János Gimnáziumban,

Részletesebben

MIÉRT ÉPPEN A SZÉCHENYI?

MIÉRT ÉPPEN A SZÉCHENYI? MIÉRT ÉPPEN A SZÉCHENYI? az ifjúság nevelése egy olyan országban, mely létéhez és szabadságához ragaszkodik, tekintettel minden honpolgárnak hazája iránti kötelességére, tökéletes kell, hogy legyen (Széchenyi

Részletesebben

TERVEZETT NAPIREND Ülés: Az ÁLLANDÓ KÉPVISELŐK BIZOTTSÁGÁNAK (I. rész) ÜLÉSE Időpont: március 5., péntek (10.30) I (1)

TERVEZETT NAPIREND Ülés: Az ÁLLANDÓ KÉPVISELŐK BIZOTTSÁGÁNAK (I. rész) ÜLÉSE Időpont: március 5., péntek (10.30) I (1) AZ EURÓPAI UNIÓ TANÁCSA Brüsszel, 2010. március 2. (03.03) (OR. en) 6980/10 OJ CRP1 9 TERVEZETT NAPIREND Ülés: Az ÁLLANDÓ KÉPVISELŐK BIZOTTSÁGÁNAK (I. rész) 2310. ÜLÉSE Időpont: 2010. március 5., péntek

Részletesebben

Adventi időszak az óvodában

Adventi időszak az óvodában 4 2012. január Adventi időszak az óvodában Az advent a karácsonyi előkészületek időszaka. Ez a négy hét az óvodában is számos tevékenységre ad lehetőséget. Először is minden csoport elkészíti a maga adventi

Részletesebben

http://mszp.hu/calendar

http://mszp.hu/calendar 2012.06.21. csütörtök Továbbra is folytatható a szakszerű libatömés Magyarországon Javíthatatlan költségvetés Négymillióan a létminimum alatt Enni vagy nem lenni: az itt a kérdés! Megyeházákból szellemházak?

Részletesebben

Határtalanul! Négyfalu

Határtalanul! Négyfalu Határtalanul! Négyfalu 2016.03.03 2016.03.06. A 2015/2016. tanévben a Határtalanul! program keretében sikeres pályázatot nyújtottunk be, így lehetőségünk nyílt az erdélyi testvériskolánkba ellátogatni

Részletesebben

BESZÁMOLÓ A 2013/14 NEVELÉSI ÉV TAPASZTALATAIRÓL

BESZÁMOLÓ A 2013/14 NEVELÉSI ÉV TAPASZTALATAIRÓL Budapest Főváros XXIII. Ker. Soroksár Önkormányzat, II. sz. Napsugár Óvoda 1239 Budapest, Grassalkovich út 297 1. Személyi feltételek BESZÁMOLÓ A 2013/14 NEVELÉSI ÉV TAPASZTALATAIRÓL A 2013/2014- es nevelési

Részletesebben

Az előkészítő óra: Tanulmányi kirándulás - Beszámoló képekkel

Az előkészítő óra: Tanulmányi kirándulás - Beszámoló képekkel Az Istvánffy Miklós Általános Iskola 44 diákja és 5 pedagógusa a Határtalanul! Árpád vezér nyomdokain című program keretében négynapos Kárpátaljai kiránduláson vett részt 2018. augusztus 28-31. között.

Részletesebben

Gyakran ismételt kérdések az európai parlamenti képviselőkről és az Európai Parlamentről

Gyakran ismételt kérdések az európai parlamenti képviselőkről és az Európai Parlamentről Gyakran ismételt kérdések az európai parlamenti képviselőkről és az Európai Parlamentről A Parlament hatáskörei és a jogalkotási eljárások Hány európai parlamenti képviselő van? Hogyan nevezik ki a Bizottság

Részletesebben

Elnökjelölti program JÁSZAI ISKOLAI SZÜLŐI KÖZÖSSÉG 2011/12. TANÉV

Elnökjelölti program JÁSZAI ISKOLAI SZÜLŐI KÖZÖSSÉG 2011/12. TANÉV Elnökjelölti program JÁSZAI ISKOLAI SZÜLŐI KÖZÖSSÉG 2011/12. TANÉV HÁTTÉRINFORMÁCIÓK 1993. évi LXXIX. tv. a közoktatásról 11/1994. (VI.8.) MKM rendelet a nevelésioktatási intézmények működéséről Iskolai

Részletesebben

Irány Délvidék! Tanulói beszámolók

Irány Délvidék! Tanulói beszámolók Irány Délvidék! Tanulói beszámolók A Dunaharaszti Hunyadi János Német Nemzetiségi Általános Iskola 7. a osztálya, a Határtalanul országos program keretén belül, 2018. szeptember 13-14-15-én Szerbiába látogatott.

Részletesebben

PE/113/S SZÁMÚ ÁLLÁSHIRDETÉS. IGAZGATÓ (AD 14 besorolási fokozat) (2008/C 145 A/02)

PE/113/S SZÁMÚ ÁLLÁSHIRDETÉS. IGAZGATÓ (AD 14 besorolási fokozat) (2008/C 145 A/02) C 145 A/8 HU Az Európai Unió Hivatalos Lapja 2008.6.11. PE/113/S SZÁMÚ ÁLLÁSHIRDETÉS IGAZGATÓ (AD 14 besorolási fokozat) TOLMÁCSOLÁSI ÉS KONFERENCIASZERVEZÉSI FŐIGAZGATÓSÁG A IGAZGATÓSÁG TOLMÁCSOLÁS (2008/C

Részletesebben

2009 Európai Parlamenti választások 2. Akciós ív MI A FELADATUNK?

2009 Európai Parlamenti választások 2. Akciós ív MI A FELADATUNK? Mi a feladata szervezetének/munkatársainak a 2009-es Európai választások folyamán? Ötleteket gyűjtöttünk a kezdéshez. Ezek az ötletek általános útmutatót adnak. Használja fel őket a saját elképzeléseinek

Részletesebben

EURÓPAI VÁLASZTÁSOK Választások előtti közvélemény-kutatás - Első fázis Első eredmények: Az európai átlag és a főbb tendenciák országok szerint

EURÓPAI VÁLASZTÁSOK Választások előtti közvélemény-kutatás - Első fázis Első eredmények: Az európai átlag és a főbb tendenciák országok szerint Kommunikációs Főigazgatóság C. Igazgatóság - Kapcsolat a polgárokkal KÖZVÉLEMÉNY-FIGYELŐ EGYSÉG EURÓPAI VÁLASZTÁSOK 2009 2009/05/27 Választások előtti közvélemény-kutatás - Első fázis Első eredmények:

Részletesebben

Hasznos információk. A képzés során megismerkedünk az SVT lényegével, szellemi és spirituális hátterével, valamint megtanuljuk a technika használatát.

Hasznos információk. A képzés során megismerkedünk az SVT lényegével, szellemi és spirituális hátterével, valamint megtanuljuk a technika használatát. SVT Alaptanfolyam Június 3-4-n és 10-11-n. Hasznos információk Mi történik egy alaptanfolyamon? Az alaptanfolyam önmagában is komplett egész. Az alaptanfolyam elvégzése után azonnal! alapvető változásokat

Részletesebben

a nemzeti érdek védelmében A Fidesz Magyar Polgári Szövetség Európai Parlamenti Képviselőcsoportjának beszámolója 2009 2011

a nemzeti érdek védelmében A Fidesz Magyar Polgári Szövetség Európai Parlamenti Képviselőcsoportjának beszámolója 2009 2011 a nemzeti érdek védelmében A Fidesz Magyar Polgári Szövetség Európai Parlamenti Képviselőcsoportjának beszámolója 2009 2011 a nemzeti érdek védelmében A Fidesz Magyar Polgári Szövetség Európai Parlamenti

Részletesebben

MÁSODIK FELHÍVÁS. VII. Foglalkozás-egészségügyi Ápolói Nemzetközi Kongresszus

MÁSODIK FELHÍVÁS. VII. Foglalkozás-egészségügyi Ápolói Nemzetközi Kongresszus MÁSODIK FELHÍVÁS VII. Foglalkozás-egészségügyi Ápolói Nemzetközi Kongresszus Meghívó Tisztelt Kollégák! A Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara (MESZK) Országos Szervezete és a Foglalkozás-egészségügyi

Részletesebben

Gyerünk tanulni! Tanoda TÁMOP-3.3.9.C- 12-2012-0129 Tanodánk 30 gyermek részére biztosít lehetőséget a tanulásra és kulturális események elérésére.

Gyerünk tanulni! Tanoda TÁMOP-3.3.9.C- 12-2012-0129 Tanodánk 30 gyermek részére biztosít lehetőséget a tanulásra és kulturális események elérésére. Gyerünk tanulni! Tanoda TÁMOP-3.3.9.C- 12-2012-0129 Tanodánk 30 gyermek részére biztosít lehetőséget a tanulásra és kulturális események elérésére. Célja a hátrányos és halmozottan hátrányos helyzetű tanulok,

Részletesebben

1. Nemzetközi kisebbségi jogvédelem

1. Nemzetközi kisebbségi jogvédelem CD-MELLÉKLET 1. Nemzetközi kisebbségi jogvédelem 1.1. Az emberi és kisebbségi jogok védelme az Egyesült Nemzetek Szervezetében (ENSZ) 1.2. Európai kisebbségvédelmi jogi eszközök 1.2.1. Európai Biztonsági

Részletesebben

L 115/40 Az Európai Unió Hivatalos Lapja 2006.4.28.

L 115/40 Az Európai Unió Hivatalos Lapja 2006.4.28. L 115/40 Az Európai Unió Hivatalos Lapja 2006.4.28. A BIZOTTSÁG HATÁROZATA (2006. április 21.) a fotózselatin behozatalát illetően a 2004/407/EK bizottsági rendelet módosításáról (az értesítés a C(2006)

Részletesebben

A HANSA kiállítása igazán ütős volt. A zenére koreografált, különböző színű vízsugarakat kibocsátó zuhanyfejek mágnesként vonzották a látogatókat.

A HANSA kiállítása igazán ütős volt. A zenére koreografált, különböző színű vízsugarakat kibocsátó zuhanyfejek mágnesként vonzották a látogatókat. Frankfurt, ISH szubjektíven Szerző: Bodor Éva lakberendező A HANSA-GEBERIT pályázat helyezettjeként alkalmam nyílt ellátogatni a frankfurti ISH kiállításra, amely a szaniter kiállítások körében olyan helyet

Részletesebben

Szaktanácsadás a 2014/2015-ös tanévben

Szaktanácsadás a 2014/2015-ös tanévben Szaktanácsadás a 2014/2015-ös tanévben 2014. szeptember 11. Budapest Mérei Ferenc Fővárosi Pedagógiai és Pályaválasztási Tanácsadó Intézet Dr. Pompor Zoltán Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet TÁMOP 3.1.5/12

Részletesebben

1. Nap: Megérkeztünk a szállásra és elfoglaltuk a szobákat. Estefelé sétálni indultunk és megnéztük, hol van a környéken bolt, posta, stb.

1. Nap: Megérkeztünk a szállásra és elfoglaltuk a szobákat. Estefelé sétálni indultunk és megnéztük, hol van a környéken bolt, posta, stb. Munkanapló-Vécsi Dóra 1. Nap: Megérkeztünk a szállásra és elfoglaltuk a szobákat. Estefelé sétálni indultunk és megnéztük, hol van a környéken bolt, posta, stb. 2. Nap: Megbeszéltük a házirendet és beosztottuk,

Részletesebben