Kitöltési útmutató a 0608 számú havi bevalláshoz Az adózás rendjéről szóló törvény egyes rendelkezéseinek alkalmazásáról és módosításáról, valamint egyes törvények módosításáról szóló 2005. évi CLXIII. törvény 1. (2) bekezdés alapján az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. törvény (továbbiakban: Art.) 31. (2) bekezdésében meghatározott bevallás benyújtására 2006. április hónapjától kötelezett, illetőleg az azt választó adózó - a rá vonatkozó bevallási gyakoriságtól függetlenül - havi bevallást tesz, illetve adatot szolgáltat a magánszemélyeknek teljesített kifizetésekkel, juttatásokkal összefüggő valamennyi adóról, járulékokról és egyéb adatokról a tárgyhót követő hó 12-éig. A 2005. december 31-i állapot szerinti 10 000 legnagyobb adóteljesítménnyel rendelkező adózó, továbbá az az adózó amelynek (akinek) adóztatási feladatait a Pest Megyei és Fővárosi Kiemelt Adózók Igazgatósága látja el és az Art. 1. számú mellékletének I/A/3. pontja szerinti havi vagy negyedéves bevallás benyújtására kötelezett, az eltérő üzleti évet alkalmazó, valamint az Art. 31. (2) bekezdésében meghatározott bevallás benyújtását - 2006. negyedik hónapjától - választó adózó köteles a bevallás benyújtására. A tevékenységét 2006. év április hónapjától megszüntető, az átalakuló, a felszámolás, végelszámolás alatt álló adózónak is ezen a nyomtatványon kell a magánszemélyeknek teljesített kifizetésekkel, juttatásokkal összefüggő adókról, járulékokról és egyéb adatokról a bevallást benyújtania feltéve, hogy a 0608 bevallás benyújtására egyébként kötelezett. A bevallás kitöltésével és benyújtásával kapcsolatos általános tudnivalók A bevallásban csak azokat a kötelezettségeket szabad feltüntetni, amelyeket az adózónak pénzügyileg az állami adóhatóság nevén vezetett számlákkal szemben kell rendeznie és amelyekre jogszabály, illetve az adóhatóság nem írja elő külön bevallási nyomtatvány benyújtását (mint pl.: áfa, vagy szerencsejáték-szervezők játékadó-bevallása). Azoknál az adóknál, ahol a visszaigénylés lehetősége biztosított (pl. nyugdíjjárulék), a negatív adóval kapcsolatos rendelkezés külön (17. számú átvezetési és kiutalási kérelem a folyószámlán mutatkozó túlfizetéshez) nyomtatványon tehető meg. 1
Amennyiben a bevallás kitöltéséig a hivatkozott jogszabályok módosításra kerülnek, úgy ezekre is figyelemmel kell lenni. A bevallásba az adatokat az előnyomott ezer forint szöveg figyelembevételével, ezer forintra kerekítve kell bejegyezni. A bevallás csak elektronikus úton teljesíthető. Tanács a kitöltési rendszerhez Az Internetről letöltött nyomtatványkitöltő programmal készítendő 0608-as bevalláshoz a következőkre hívjuk fel a figyelmet. A 0608-as bevallást technikai okok miatt a nyomtatványkitöltő programban két résznyomtatványból kell összeállítani: a 0608A- és a 0608M-ből. A 0608A résznyomtatványból adózónként egyet, a 0608M résznyomtatványból az adózóhoz tartozó magánszemélyenként kell kitölteni. A teljes (egyben beadandó) 0608-as bevallás előállításához a szükséges résznyomtatványok összes lapjának kitöltése után meg kell hívni a 0608A nyomtatvány kitöltő programjában az Adatok menüpont alatt található 0608- as összerendelés menüpontot. Az összerendelést követően a 0608A résznyomtatványon levő (a 0608M alapján számítható) összeg mezők kitöltődnek. A nyomtatvány mentése és bezárása ezt követően megegyezik bármely más nyomtatványéval. A határidőig benyújtani elmulasztott bevallásokat is ennek a nyomtatványnak megfelelő adattartalommal kell pótolni. A 2006. évben április hónapjától kezdődően bármely hónapra benyújtott "eredeti" bevallás adatainak helyesbítésére is ezt a nyomtatványt kell használni. Az adott év bármely időszakáról (bármely hónapjáról) elmaradt (határidőig nem teljesített) bevallás, utólagos benyújtása is ezen a nyomtatványon történik. A pótlólagos bevallást az eredeti bevallásnál leírtak szerint kell elkészíteni, és az Art. illetékességi szabályai szerinti igazgatósághoz kell benyújtani, azaz, ha időközben az adózó székhelyet változtatott, és másik igazgatóság illetékességi területére került, a bevallást az új székhely szerinti igazgatósághoz kell benyújtani. Jogkövetkezmények Felhívjuk szíves figyelmét, hogy az Art. 172. (1) bekezdés b) pontja alapján a magánszemély 100 ezer forintig, más adózó 200 ezer forintig terjedő 2
mulasztási bírsággal sújtható, ha bevallási kötelezettségét a bevallás határidejét követően, de az adóhatóság felszólítását, ellenőrzését megelőzően késedelmesen teljesíti és késedelmét nem menti ki. Az Art. 172. (6) bekezdése alapján a hibásan benyújtott bevallás esetén a magánszemély 10 ezer forintig, más adózó 100 ezer forintig terjedő mulasztási bírsággal sújtható. Ha a késedelmesen benyújtott bevallás hibás, az adózó csak a késedelemért szankcionálható. 2006. július 1-jétől kezdődően az Art. 172. (16) bekezdése alapján, ha a munkáltató, illetőleg a kifizető a magánszemélynek juttatott adó- és járulékköteles kifizetésről teljesítendő bevallásában hiányos, illetve valótlan adatokat közöl, vagy a bevallás benyújtását elmulasztja, a kiszabható mulasztási bírság felső határa a bevallással érintett magánszemélyek számának és a bírság adózóra egyébként vonatkozó, törvényben rögzített legmagasabb értékének szorzata. A bevallás a következőket tartalmazza: 0608A Az adózóra és a bevallás időszakára vonatkozó adatokat tartalmazó főlap 0608M Magánszemélyenkénti összesítő lap (az adatközlés magánszemélyre vonatkozó azonosításra szolgáló része, valamint a magánszemély adatainak közlésére szolgál) 0608-01 Adónemenként meghatározott összesített sorok kerekített összege, valamint az adózót terhelő - magánszemélyhez nem köthető - kötelezettségek összege 0608-02 Adónemenként meghatározott sorok összesítése forintban 0608-03-11 Magánszemélyenkénti összesítő lap (az adatközlés azonosításra szolgáló része, valamint a magánszemély adatainak közlésére szolgál) 0608-03-04-05 A magánszemély adókötelezettségének számítása (az összevont adóalapba tartozó jövedelmek, a külön adózó jövedelmek közlése, az adó, adóelőleg számítása, valamint egyéb adatok) 0608-06 A tárgyhavi járulékokra és a jogviszonyra vonatkozó adatok 0608-07 Tárgyhónaptól eltérő időszakra vonatkozó tárgyhavi kifizetésekre vonatkozó adatok, valamint a tárgyhónaptól eltérő időszakra vonatkozó adatszolgáltatás 0608-08 START kártyával rendelkezőkre vonatkozó adatok 0608-09 Ellátásokra, tárgyhónaptól eltérő időszakra utólag kifizetett ellátásra, illetve egyéb adatok 3
0608-10 Az egyszerűsített közteherviselési hozzájárulás, valamint a tárgyidőszaktól eltérő időszakra kifizetett egyszerűsített közteherviselési hozzájárulása vonatkozó adatok 0608-11 A tartósan álláskereső személy foglalkoztatásával összefüggő adatok, valamint az egészségügyi hozzájárulásra vonatkozó adatok 0608-12 Önellenőrzéshez használható lap Mellékletek: 1. Az állampolgárság közléséhez az egyes országok kódját tartalmazó lista. 2. A korkedvezményre jogosító munkakörök. A melléklet 14 munkaköri főcsoportot tartalmaz, a főcsoporthoz tartozó konkrét munkakörök felsorolásával (pl.: 01.008 Föld alatt végzett munka, robbantókamra kezelő). 3. Magánnyugdíj- pénztárak azonosító kódjai Egyéb tudnivalók A foglalkoztatónak minősülő egyéni vállalkozó ebben a bevallásban, csak a kifizetői minőségben őt terhelő kötelezettségeket tünteti fel az az általa foglalkoztatott biztosítottak (alkalmazottak, segítő családtagok stb.) adó, járulék és egyéb adatait közli, feltéve, hogy 2006. áprilistól havi bevallás benyújtására kötelezett. A bevallás benyújtását választó társas vállalkozás az előtársasági időszakra vonatkozóan is ezen a nyomtatványon teljesíti bevallási kötelezettségét. Előfordulhat, hogy a tárgyhónap adatairól a társas vállalkozás 2 darab bevallást nyújt be. (Pl.: ha a társaság a bejegyzési kérelmét tárgyhónap 3-án nyújtja be és a bejegyzés is megtörténik a tárgyhónap 26-án, akkor az előtársasági időszakra 3-ától 26-áig - 30 napon belül - majd egy másik bevallást 27-étől 31-éig is be kell adjon a tárgyhónapot követő hó 12-éig.) Megszűnésre vonatkozó szabályok Ezen a nyomtatványon kell az arra kötelezett adózónak a magánszemélyeknek teljesített kifizetésekkel, juttatásokkal összefüggő adóról és járulékról bevallást tenni akkor is, ha: - felszámolását (végleszámolását) rendelték el, a felszámolás (végelszámolás) kezdő időpontját megelőző nappal, - a felszámolási (végelszámolási) eljárás alatti időszakban, - a felszámolási eljárást befejezik, megszüntetik, a zárómérleg készítésének napjával, végelszámolás esetén pedig a végelszámolási zárómérleg elkészítésének napjával, 4
- felszámolási eljárás, vagy végelszámolás nélkül szűnik meg, vagy az adóköteles tevékenységét megszünteti, a megszűnés napjával, - az egyéni vállalkozói igazolványt vagy a tevékenység folytatásához szükséges engedélyt az arra illetékes hatóság jogerősen visszavonta, vagy vállalkozói igazolványát (engedélyét) visszaadta, a kifizetői, munkáltatói minőségéből eredő kötelezettségével kapcsolatban - átalakult, a megszűnés napjával, - ügyvéd és szabadalmi ügyvivő tevékenységét, illetőleg közjegyzői szolgálatát szünetelteti, a kifizetői, munkáltatói minőségéből eredő kötelezettségével kapcsolatban [Art. 33. (3) bekezdés e) pontja]. Azonosítás 0608A lap kitöltése A javítani kívánt bevallás vonalkódja Ezt az adatot csak elektronikus javító bevallás esetében kell kitölteni az adóhatóságtól kapott kiértesítő levélben feltüntetett vonalkód alapján. A bevallásban az azonosító adatokat a bevallási időszak utolsó napjára vonatkozóan kell kitölteni. A borítólapon ügyintézőként annak a személynek a nevét kérjük feltüntetni, aki a bevallást összeállította, és aki a bevallás esetleges javításába bevonható. A főlapon, amennyiben az egyéni vállalkozó levelezési címnél a postafiók megadása történik, akkor a közterület jellegéhez a Pf -et kell írni, a postafiók számát a házszám rovatban kell feltüntetni. Ugyanezen mezőben arab számmal kell feltüntetni a tárgyidőszaki adóbevallási időszakot is. A bevallás típusa A bevallás típusa kódkockában azt kérjük jelölni, hogy az adóbevallást az adózó felszámolás, végelszámolás, átalakulás, egyéni vállalkozói tevékenység megszüntetése, egyéni ügyvéd és a szabadalmi ügyvivői tevékenység, illetőleg a közjegyzői szolgálat szüneteltetése, vagy egyéb megszűnés miatt nyújtja-e be. A kódkockába: felszámolás esetén "F", 5
végelszámolás esetén "V", átalakulás esetén "A", szüneteltetés esetén "S", egyéni vállalkozói tevékenység megszüntetése esetén "E", egyéb megszűnés esetén "M" betűjelet kérünk feltüntetni. Átalakulás esetén a bevallást a jogelődre vonatkozóan 30 napon belül kell benyújtani. Ilyen esetben a bevallásnak tartalmaznia kell a jogelőd adószámát is. Amennyiben a jogutódlással történő megszűnés hónap közben történik, és a jogelőd kötelezettségeit a jogutód teljesíti, a jogutódnak két darab 0608-as bevallást kell benyújtania, egyet a jogutódlással történő megszűnés időpontjáig 30 napon belül, egyet pedig az adott hónapból még fennálló időszakra. Ez utóbbinál természetesen a jogelőd adószámát már nem kell szerepeltetni. A bevallás fajtája Felszámolási eljárás esetén a bevallás fajtája kódkockába kérjük beírni, hogy az adózó az eljárás megkezdésére vonatkozó bevallást nyújtja be, ez esetben a kódkockába írjon "1"-t, vagy ha az eljárás időtartama alatti bevallását nyújtja be, a kódkockába "2"-t kell írnia. Az eljárás befejezésekor a kódkockába írjon "3"-t. Ha a felszámolási eljárás bevallási időszakon belül kezdődik, akkor két adóbevallást kell az adózónak benyújtania, a bevallási időszak kezdő napjától a felszámolás kezdő időpontját megelőző napig, akkor a kódkockába "1"-t, majd a felszámolás kezdő időpontjától a bevallási időszak végéig egy újabb nyomtatványt kell kitölteni, akkor a kódkockába 2 -t kell írni. Végelszámolás esetén is az előzőekben ismertetett jelöléseket kell alkalmazni. Helyesbítés Az APEH által elfogadott bevallás után, ugyanarra az időszakra csak helyesbítésként történhet a bevallás ismételt benyújtása. Helyesbítésről van szó, ha az adózó utóbb észlelte, hogy a bevallás során bármely adat tekintetében tévedett vagy a vonatkozó bevallás időszaka megváltozott. Abban az esetben, ha a bevallás benyújtása helyesbítés miatt történik, akkor az erre szolgáló kódkockába a H betűjelet kell beírni. A helyesbítés lényege a teljes adatcsere. Amennyiben a magánszemély jövedelemadatainak, járulékainak valamelyikét kell helyesbíteni (0608-03 0608-11 lapok valamely sora), akkor a 6
helyesbítéssel nem érintett adatokat is ismételten közölni kell, vagyis nem csak a helyesbítéssel érintett adatokat kell feltüntetni. Hibás az a helyesbítés, amely a magánszemélyre az adott időszakra vonatkozó valamennyi adatot nem tartalmazza. Azonosításhoz szükséges adat, vagy adatok valamelyikének helyesbítése Az egyik helyesbítési típus, amikor azonosításhoz szükséges adatot kíván javítani az adózó. Ilyen lehet: a név, az adóazonosító jel. Amennyiben olyan magánszemély adatait közölte, akivel kapcsolatosan bevallási kötelezettsége nem volt, azt a magánszemélyenkénti összesítő lapon elhelyezett kódkockában "T"-vel kérjük jelölni. Ebben az esetben az adott lap egyes soraiban adatot közölni nem lehet. Értékadatok helyesbítése Értékadatnak tekintendő minden olyan adat, mely a 0608-03-as laptól a 0608-11-es lapig, a lapok I XVIII. részeiben szerepel, ide nem értve a XVI. számú "Megjegyzés" rovatot. Ezen értékadatok bármelyikének helyesbítése során a következők szerint kell eljárni. A helyes azonosító adatok közlésével az adott személyre vonatkozó bevallást ismételten közölni kell, nem csak az adott sorhoz kapcsolódó javított adatot. Fontos! Amennyiben az értékadatok helyesbítése adózói szintű kötelezettség változást eredményez, úgy a 0608-as bevallás tekintetében az önellenőrzést is el kell végezni. A 2006. április 1-je után keletkezett kötelezettségek tekintetében teljesített bevallással összefüggő, önellenőrzéssel feltárt kötelezettségek tekintetében is ezt a bevallást kell benyújtani, de az adóellenőrzés jogerős határozatával előírt tételeket nem szabad a havi bevallásban szerepeltetni. Önellenőrzés Amennyiben a helyesbítés egyúttal önellenőrzésnek is minősül, úgy ezt a főlapon az erre szolgáló helyen X-szel jelezni kell. Önellenőrzésnek minősül az Art. 49. (1) bekezdése alapján, ha az adózó az adót (járulékot), adóalapot (járulékalapot) helyesbíti. Önellenőrzésnek csak az a helyesbítés minősül, amely során az adóalap (járulékalap), illetve az adó (járulék) összege adózói (nem magánszemély) 7
szinten változik. Abban az esetben, ha a magánszemélyekkel összefüggésben az adott adóban (járulékban) bevallott és később korrigált adókötelezettség változása különbözetének előjelhelyes összege nulla, úgy az nem önellenőrzés, "csupán" helyesbítés. Önellenőrzésnek minősül továbbá az a helyesbítés is, amely során az adózót terhelő - magánszemélyhez nem köthető - egyéb kötelezettség alapja, illetve a kötelezettség (adó, járulék) összege változik. Ebben az esetben természetesen csak az önellenőrzést kell jelölni. Pl. Az Adózó Kft. 0608-as bevallást nyújtott be 2006. július hónapra vonatkozóan, melyben két munkavállalója, Munkavállaló Béla, és Dolgozó Jenő után vallott be kötelezettségeket. Munkavállaló Bélának kifizetett járandósággal összefüggésben az Adózó Kft. az eredeti bevallásban 4 ezer forint munkaadói járulékot állapított meg, és vallott be a 0608-06-os lap 157. sorában. Dolgozó Jenő után ugyanezen kötelezettség 5 ezer forint volt, melyet az Adózó Kft. szintén feltüntetett a külön kitöltött 0608-06-os lap 157. sorában. Az Adózó Kft. később feltárja, hogy az eredeti bevallásában hibát követett el, mert Munkavállaló Béla után a valós munkaadói járulék 6 ezer forint lett volna, míg Dolgozó Jenő után csak 3 ezer forint. Ezen okból újból be kell nyújtania (e két munkavállaló vonatkozásában) a 0608-as bevallást, a helyes adatokkal. A bevallás főlapján a megfelelő kódkockában "H" jellel jelezni szükséges, hogy helyesbítésről van szó. A Munkavállaló Bélára vonatkozó helyesbítő 0608-06-os lap 157. sorában 6 ezer forintot (vagyis a helyes összeget, tehát NEM az eredetileg benyújtott 0608-06-os lap 157. sorában szereplő összeg, és a valós kötelezettség különbözet összegét), míg Dolgozó Jenőre vonatkozó helyesbítő 0608-06-os lap 157. sorában 3 ezer forintot (szintén a helyes összeget) kell feltüntetnie. Amennyiben adózói szinten (az Adózó Kft. szintjén) előjelhelyesen összesítjük a két munkavállaló kötelezettségének különbözetét (Munkavállaló Béla eredetileg 4 ezer forint, helyesbítéssel 6 ezer forint, különbség 2 ezer forint; Dolgozó Jenő eredetileg 5 ezer forint, helyesbítéssel 3 ezer forint, különbség -2 ezer forint), úgy a különbözet nulla lesz, vagyis az adózónak az adókötelezettsége nem változik. Ebből következően a helyesbítő bevallás nem minősül önellenőrzésnek, vagyis a 0608-12-es lapot sem kell kitölteni. Abban az esetben azonban, ha (a korábbi példa alapján) Munkavállaló Béla után fizetendő munkaadói járulék összege 4 ezer forintról 5 ezer forintra, míg Dolgozó Jenőé 3 ezer forintról 4 ezer forintra változik, úgy az már önellenőrzésnek minősül, mivel ekkor adózói szinten a kötelezettségek előjelhelyes különbözetének összege 2 ezer Ft. Ekkor az Adózó Kft-nek a főlapon jelölnie kell X-szel, hogy önellenőrzésről van szó, továbbá ki kell töltenie a 0608-12-es lapot is, ott a 311. sor d) oszlopában kell a különbözetet 8
(NEM a 0608-06-os lap 157. sorában feltüntetett összegeket összesítve!!!), vagyis a példa szerint 2 ezer forintot feltüntetnie (figyelemmel az előnyomott "ezer" szövegre). Önellenőrzéssel csak azt az adót (adóalapot), járulékot lehet helyesbíteni, amelynek az együttes összege az 1 000 forintot meghaladja [Art. 50. (3)]. Egy önellenőrzéssel csak egy bevallási időszakra vonatkozó adatok helyesbíthetők. Például, ha az adózó a 2006. június és július havi munkavállalói járulék összegében is tévedett, úgy külön bevalláson kell önellenőriznie a 2006. júniusi, illetve júliusi kötelezettséget. Felhívjuk szíves figyelmét, hogy az adóhatósági ellenőrzés megkezdését követően a vizsgálat alá vont adó és támogatás a vizsgált időszak tekintetében önellenőrzéssel nem helyesbíthető. Az önellenőrzést az Art. 49-51. -aiban foglaltak szerint kell végrehajtani. Az önellenőrzést tartalmazó bevallást a tévedés feltárását követő 15 napon belül kell benyújtani. Az önellenőrzés esedékességét a 0608-12-es lap fejlécének erre a célra szolgáló kódkockájába kell bejegyezni. Ugyanazon időszakra vonatkozó ismételt önellenőrzés esetén X jelet kell a 0608-12-es lap fejlécének erre rendszeresített kódkockájába bejegyezni. Amennyiben az önellenőrzéssel történő helyesbítéssel az adózónak pénzügyileg rendezendő adókötelezettsége keletkezik, akkor az adót és az esetlegesen felszámított önellenőrzési pótlékot az önellenőrzési bevallás esedékességi időpontjáig lehet késedelmi pótlék felszámítása nélkül megfizetni. Kötelezettség csökkenése esetén az adó visszaigénylésének lehetősége ugyanezen esedékesség időpontjától nyílik meg. Az önellenőrzési pótlékkal kapcsolatos előírásokat az Art. 168-169. -ai tartalmazzák. Az önellenőrzést az önellenőrizni kívánt időszakban hatályos jogszabályok figyelembevételével végezze el. Amennyiben az adózó a korábbi önellenőrzése során hibásan számította ki és vallotta be a 0608-12-es jelű bevalláson az önellenőrzési pótlék összegét, akkor annak helyesbítését is az említett jelű bevalláson helyesbítheti. Az önellenőrzési pótlék helyesbítése esetén kizárólag 323. sorban szerepeltethető adat. Abban az esetben, ha a korábbi önellenőrzési bevallásban feltüntetett önellenőrzési pótlék összege annak helyesbítése miatt csökken, akkor a negatív előjelet is fel kell tüntetni a nevezett sor b) rovatában. Az önellenőrzéssel kapcsolatos további információk a 0608-12 jelű lap kitöltésére vonatkozó útmutatónál találhatók. 9
A 0608-01-es lap kitöltése Az (A) blokkban a bevallás adatait az adónemenként meghatározott összesített 1-15. sorokban az előnyomott ezer forint szöveg figyelembevételével, ezer forintra kerekítve kell bejegyezni. A kerekítésből származó különbözetet az adózó csak az adóéven belül, a következő adómegállapítási időszak ugyanazon adó összegénél a kerekítést megelőzően korrekciós tételként veszi figyelembe. Ha a megállapított adó összege az 1 000 forintot nem éri el, akkor az adózó az előző megállapítási időszaktól számított halmozott összeget a következő bevallásában annak a megállapítási időszaknak a kötelezettségeként tünteti fel, amelyben az 1 000 forintot elérte. Az (A) blokk kitöltéséhez a 0608-02-es lap forintban közölt adatait kell felhasználni, az előzőekben leírt kerekítési és göngyölítéses szabálynak megfelelően, a következők szerint: 0608-01 lap (A) sorai 0608-02 lap sorai 1. 33. 2. 38. 4. 42. 6. 43. 7. 44. 8. 45. 9. 48. 10.* 49. 11. 46. és 47. összege 12. 50. 13. 51. 14. 52. 15. 53. *A 10 sor a) oszlopban található értékmező az Eho. 11. (3) bekezdése szerinti adatot tartalmazhatja. A 0608-01-es lap (B) blokkjában kell feltüntetni mindazon, a személyi jövedelemadóról szóló 1995. évi CXVII. törvény (a továbbiakban: Szja.), a foglalkoztatás elősegítéséről és a munkanélküliek ellátásáról szóló 1991. évi IV. törvény (a továbbiakban: Flt.), illetve az egészségügyi hozzájárulásról szóló 1998. évi LXVI. törvény (a továbbiakban: Eho tv.) alapján a kifizetőt terhelő személyi jövedelemadó, a munkáltatót terhelő munkaadói járulék, valamint egészségügyi hozzájárulás összegét a tábla szerinti bontásban, melyek nem köthetők a részletező táblákhoz. A (B) blokk kitöltése 10
16. sor: Személyi jövedelemadó összesen Ebben a sorban kell feltüntetni az Szja. alapján a kifizetőt terhelő személyi jövedelemadó együttes összegét. 17. sor: Társasházaknak kifizetett jövedelemből levont forrásadó Ebben a sorban kell feltüntetni a 16. sorból kiemelve az Szja. 75. (6) bekezdése alapján a társasház részére kifizetett adóköteles összegből levont személyi jövedelemadót. A kifizetőnek meg kell állapítania, le kell vonnia az adót. (Pl.: a társasházi közös tulajdonban álló helyiség kifizető részére történő bérbeadásából származó jövedelem.) 18. sor: Az egyéb jogcímen levont személyi jövedelemadó Ebben a sorban kell szerepeltetni a 16. sorból az összevont adóalapba tartozó jövedelmekből, például a magánszemélyt csőd, felszámolás, végelszámolás keretében megillető tartásdíj, életjáradék, kártérítési járadék és más hasonló járadékjellegű követelés, valamint a magánszemélyt megillető, a jövedelmet helyettesítő felelősségbiztosítási kártérítés egy összegben való megváltása esetén a kifizetett összegekből és a kisösszegű kifizetésekből levont adó adóelőleg összegét is. 19. sor: A kifizetőt terhelő személyi jövedelemadó Ebben a sorban kell szerepeltetni - a 16. sor összegéből az Szja. 69. - 72/A. -ok, a 74/A., a 76., valamint az Art. 4. számú mellékletében meghatározott osztalékjövedelemre előírtak szerint a kifizetőt terhelő összes személyi jövedelemadó kötelezettséget. 20. sor: Reprezentáció, üzleti ajándék utáni 44 %-os adó Ebben a sorban kell feltüntetni a 19. sor összegéből a reprezentáció és a 10 ezer forint egyedi értéket meg nem haladó értékű üzleti ajándék miatti, az Szja. 69. (8) bekezdése szerinti személyi jövedelemadókötelezettség összegét. A reprezentáció és a 10 ezer forint egyedi értéket meg nem haladó üzleti ajándékok adóköteles része után az adókötelezettséget évi egy alkalommal kell teljesíteni. Az adókötelezettség alá eső érték után az adót az adóévben (üzleti évben) elszámolt összes bevétel megállapításának hónapjának kötelezettségeként kell bevallani. Amennyiben az adózónak a 2005. évi bevételét, illetve ennek alapján az adót 2006. május 31-éig kell megállapítani, akkor a 2006. évi 0608 számú nyomtatványon május hónapra a 20. soron vallja be az adókötelezettségét. 11
Értelemszerűen a naptári évtől eltérő üzleti évet választott adózók is évente egy alkalommal teljesítik kötelezettségüket az elszámolt éves bevétel megállapítása hónapjának kötelezettségeként. Az egyéni vállalkozó az adóév utolsó hónapjának kötelezettségeként vallja be ezen a címen keletkezett kötelezettségét. 21. sor: A természetbeni juttatások után a kifizetőt terhelő személyi jövedelemadó Ebben a sorban kell szerepeltetni a 19. sorból az Szja. 69. -ában tételesen felsorolt természetbeni juttatások kivéve a 15. sorban feltüntetett reprezentáció és üzleti ajándék utáni, a kifizetőt terhelő 44 százalékos adót. 22. sor: Cégautó-adó Ebbe a sorba a 19. sorból az Szja. alapján a cégautó miatt a kifizetőt terhelő személyi jövedelemadó-kötelezettség összegét kell beírni. Az egyéni vállalkozó kifizetői minőségében kötelezett itt bevallani a cégautó-adót. Az Szja. 70. (9) bekezdése g) pontja szerinti kötelezettséget nem itt, hanem a 0658-as bevallásban kell feltüntetni. 23. sor: Más, a kifizetőt terhelő személyi jövedelemadó Ebben a sorban kell bevallani a 19. sorból a kamatkedvezményből származó jövedelem utáni, az adómentes kifizetések korlátozására tekintettel keletkező kifizetőt terhelő 44 százalékos személyi jövedelemadót, valamint az adóköteles nyeremény utáni személyi jövedelemadót is. Ebben a sorban kell bevallani a külföldi illetőségű magánszemély részére kifizetett (juttatott) osztalék jövedelmet terhelő adó összegét is. Abban az esetben, ha a külföldi illetőségű magánszemély az illetőségigazolást adózó bevallásának benyújtásáig nem mutatja be, a kifizetéskor le nem vont adót adózónak az adóév utolsó hónapját érintő kötelezettségként kell bevallania és megfizetnie. A bevallás benyújtását követően bemutatott illetőségigazolás alapján Adózó az elévülési időn belül a 12-es lapon, önellenőrzéssel helyesbítheti kötelezettségét. 24. sor: Önkormányzat által fizetendő 33, illetőleg 8 százalékos adó Ebben a sorban kell az önkormányzatoknak a 19. sorból feltüntetnie az Szja. 74/A. (5) bekezdése alapján fizetendő személyi jövedelemadó kötelezettségét. 25. sor: A munkáltatónál adóköteles béren kívüli juttatás 12
Ez a sor szolgál a munkáltatónál adóköteles béren kívüli juttatás bevallására a 19. sorból az Szja. 71. (4) és (5) bekezdése alapján fizetendő személyi jövedelemadó kötelezettség feltüntetésére. A munkáltatónál adóköteles béren kívüli juttatás után az adót a munkáltató az adóév utolsó napjára a munkaviszony év közben történő megszűnése esetén, a munkaviszony megszűnése napjára állapítja meg és a kifizetőre irányadó rendelkezések szerint fizeti meg, valamint a megállapítás hónapját követő hónap 12-éig vallja be. 26. sor: A természetbeni juttatások után a munkáltatót terhelő munkaadói járulék Ebben a sorban kell feltüntetni a magánszemélyhez nem köthető, - a természetbeni juttatások után - a munkáltatót terhelő 3 százalékos mértékű munkaadói járulék összegét. 27. sor: A természetbeni és/vagy adóköteles béren kívüli juttatások után a foglalkoztatót terhelő nyugdíjbiztosítási járulék (18%) Ebben a sorban kell feltüntetni a magánszemélyhez nem köthető, - a természetbeni juttatások után- a foglalkoztatót terhelő 18 százalékos mértékű nyugdíjbiztosítási járulék összegét. 28. sor: A természetbeni és/vagy adóköteles béren kívüli juttatások után a foglalkoztatót terhelő egészségbiztosítási járulék (11%) Ebben a sorban kell feltüntetni a magánszemélyhez nem köthető, - a természetbeni juttatások után - a foglalkoztatót terhelő 11 százalékos mértékű egészségbiztosítási járulék összegét. 29. sor: Egészségügyi hozzájárulás (25%) Ebben a sorban kell feltüntetni a magánszemélyhez nem köthető 25 százalékos mértékű egészségügyi hozzájárulás összegét. 30. sor: Egészségügyi hozzájárulás (11%) Ebben a sorban kell feltüntetni a magánszemélyhez nem köthető 11 százalékos mértékű egészségügyi hozzájárulás összegét. Figyelem! A bevallás további lapjait forint összegben, kerekítés nélkül kell kitölteni. A 0608-02-es lap kitöltése A 0608-02-es lap szolgál a magánszemélyenként teljesített bevallási adatok összesítésére. Az adatokat forintban kell összesíteni, majd ezt követően az 13
adott adónemenként ezer forintra kerekítve kell a kötelezettségeket a bevallás 0608-01-es lapjára átvezetni. Személyi jövedelemadó (Adónemkód 103) A 31. és 32. sorokban kell közölni a magánszemélyenként elkészített bevallási lapokból összesített sorokat. A bevallás 33. sorának összegét kell ezer forintra kerekítve átírni a 0608-01- es lap 1. sorába. A Nyugdíjbiztosítási Alapot megillető bevételek (Adónemkód 125) A 34-37. sorokban a magánszemélyenként elkészített bevallási lapokból összesített sorok adatait kell beírni. 38. sor: Ebben a sorban a 34-37. sorok összesített adatát kell beírni. Ezt az összeget ezer forintra kerekítve kell átírni a 0608-01-es lap 2. sorába. Az Egészségbiztosítási Alapot megillető bevételek (Adónemkód 124) A 39-41. sorokban a magánszemélyenként elkészített bevallási lapokból összesített sorok adatait kell beírni. 42. sor: Ebben a sorban a 39-41. sorok összesített adatát kell beírni. Ezt az összeget ezer forintra kerekítve kell átírni a 0608-01-es lap 4. sorába. Egyéb kötelezettségek 43. sor: Munkaadói járulék (Adónem kód 144) A magánszemélyenként elkészített bevallási lapok összesített sorok adatait kell beírni. Ezt az összeget ezer forintra kerekítve kell átvezetni a 0608-01-es lap 6. sorába. 44. sor: Munkavállalói járulék (Adónem kód 145) A magánszemélyenként elkészített bevallási lapok összesített sorok adatait kell beírni. Ezt az összeget ezer forintra kerekítve kell átvezetni a 0608-01-es lap 7. sorába. 45. sor: Vállalkozói járulék (Adónem kód 185) A magánszemélyenként elkészített bevallási lapok összesített sor adatait kell beírni. Ezt az összeget ezer forintra kerekítve kell átvezetni a 0608-01-es lap 8. sorába. 14
46. sor: A START-kártyával rendelkezőkre vonatkozó 15 százalékos mértékű kötelezettség (Adónem kód 186) A magánszemélyenként elkészített bevallási lapok összesített sor adatait kell beírni. Ezt az összeget ezer forintra kerekítve kell átvezetni a 0608-01-es lap 11. sorába. 47. sor: A START-kártyával rendelkezőkre vonatkozó 25 százalékos mértékű kötelezettség (Adónem kód 186) A magánszemélyenként elkészített bevallási lapok összesített sor adatait kell beírni. Ezt az összeget ezer forintra kerekítve kell átvezetni a 0608-01-es lap 11. sorába. 48. sor: A százalékos mértékű egészségügyi hozzájárulás (Adónem kód 152) A magánszemélyenként elkészített bevallási lapok összesített sorok adatait kell beírni. Ezt az összeget ezer forintra kerekítve kell átvezetni a 0608-01-es lap 9. sorába. 49. sor: A tételes egészségügyi hozzájárulás (Adónem kód 153) A magánszemélyenként elkészített bevallási lapok összesített sorok adatait kell beírni. Ezt az összeget ezer forintra kerekítve kell átvezetni a 0608-01-es lap 10. sorába. 50. sor: A kifizetőt terhelő egyszerűsített közteherviselési hozzájárulás (20%) (Adónem kód 190) A magánszemélyenként elkészített bevallási lapok összesített sorok adatait kell beírni. Ezt az összeget ezer forintra kerekítve kell átvezetni a 0608-01-es lap 12. sorába. 51. sor: A magánszemélyt terhelő egyszerűsített közteherviselési hozzájárulás (11%) (Adónem kód 193) A magánszemélyenként elkészített bevallási lapok összesített sorok adatait kell beírni. Ezt az összeget ezer forintra kerekítve kell átvezetni a 0608-01-es lap 13. sorába. 52. sor: A magánszemélyt terhelő egyszerűsítet közteherviselési hozzájárulás (11,1%) (Adónem kód 192) A magánszemélyenként elkészített bevallási lapok összesített sorok adatait kell beírni. Ezt az összeget ezer forintra kerekítve kell átvezetni a 0608-01-es lap 14. sorába. 15