Kötelező feladat Utolsó módosítás. Eredeti előirányzat. Változás



Hasonló dokumentumok
Kötelező feladat Utolsó módosítás. Eredeti előirányzat. Változás

Kötelező feladat Utolsó módosítás. Eredeti előirányzat. Teljesítés Teljesítés %

Változás. Változás előirányzat módosítás

Határozati javaslat. Költségvetési határozat

TISZAÚJVÁROS VÁROS ÖNKORMÁNYZATA ÉVI KÖLTSÉGVETÉSÉNEK ÖSSZEVONT MÉRLEGE B E V É T E L E K

ÖNKORMÁNYZAT ÖSSZESEN


Határozati javaslat. Költségvetési határozat

Budafok - Tétény Budapest XXII. kerületi Önkormányzatának évi tervezett bevételek I. féléves teljesítése

B E V É T E L E K. Bevételi jogcím

B E V É T E L E K. 1. melléklet a 7/2016.(V.11.) önkormányzati rendelethez Mád község Önkormányzat ÉVI KÖLTSÉGVETÉSÉNEK ELŐIRÁNYZAT-MÓDOSÍTÁSA

Budafok - Tétény Budapest XXII. kerület Önkormányzatának évi tervezett bevételei

B E V É T E L E K. Sorszám Eredeti előirányzat. Bevételi jogcím

B E V É T E L E K. 1. sz tájékoztató t. Page sz. táblázat. Sorszám Bevételi jogcím

sz. mell. Előirányzat-csoport, kiemelt előirányzat megnevezése. Bevételek

1.. (1) E rendelet a kihirdetését követő napon lép hatályba, és az azt követő napon hatályát veszti. Kihirdetési záradék

B E V É T E L E K. Sorszám Bevételi jogcím évi előirányzat évi előirányzat

2015. évi előirányzat BEVÉTELEK évi előirányzat KIADÁSOK. Költségvetési rendelet űrlapjainak összefüggései:

Milota Önkormányzat ÉVI KIADÁSOK ÉS BEVÉTELEK B E V É T E L E K

12/2014.NII számú. az önkormányzat évi költségvetéséről szóló 3/ /szárnú rendeletének módosításáról

B E V É T E L E K. Ezer forintban. 1. sz. táblázat. Módosított előirányzat. Sorszám Bevételi jogcím évi előirányzat

1. (1) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép: (1) Az Önkormányzat évi költségvetésének összesített

2015. évi előirányzat BEVÉTELEK évi előirányzat KIADÁSOK. Költségvetési rendelet űrlapjainak összefüggései:

A rendelet kihirdetése az Önkormányzat hirdetőtábláján való kifüggesztéssel a mai napon megtörtént.

Rábcakapi Község Önkormányzata év költségvetésének mérlege

Teljesítés Telj.% ssz. 01 B111 Helyi önkormányzatok működésének általános támogatása ,00%

Megnevezés Eredeti előirányzat Módosított előirányzat

B E V É T E L E K Ezer forintban

Csernely Községi Önkormányzat évi költségvetésének összevont mérlege

2015. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSÉNEK ÖSSZEVONT MÉRLEGE Sorszám

Önkormányzat összevont bevételei és kiadásai évi évi eredeti módosított BEVÉTELEK MEGNEVEZÉSE előirányzat előirányzat

B E V É T E L E K. 1. sz. táblázat Ezer forintban évi. Sorszám Bevételi jogcím Eredeti előirányzat. Módosított előirányzat.

Balajt Község Önkormányzata Képviselő-testületének. 7/2017.(VI.29.) önkormányzati rendelete

2014. évi előirányzat BEVÉTELEK évi előirányzat KIADÁSOK. Költségvetési rendelet űrlapjainak összefüggései:

2014. évi előirányzat BEVÉTELEK évi előirányzat KIADÁSOK. Költségvetési rendelet űrlapjainak összefüggései:

SIÓFOKI KÖZÖS ÖNKORMÁNYZATI HIVATAL KÖLTSÉGVETÉSI MÉRLEGE év

SIÓFOKI KÖZÖS ÖNKORMÁNYZATI HIVATAL KÖLTSÉGVETÉSI MÉRLEGE év

Pénzügyi előirányzatok mérlege

Jászágó Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2/2016. (III. 8.) önkormányzati rendelete

1.. (1) E rendelet a kihirdetését követő napon lép hatályba. Kihirdetési záradék. A rendelet kihirdetése a mai napon megtörtént.

2017. évi költségvetés bevételei és kiadásai előirányzat csoportok és kiemelt előirányzatok szerinti bontásban

Bakonyság Község Önkormányzata Képviselő-testületének 6/2015. (V. 12.) önkormányzati rendelete az önkormányzat évi zárszámadásáról

Kenézlő Községi Önkormányzat 1. számú melléklet a 11/2014. (IX. 12.) önkormányzati rendelethez

2013. évi előirányzat BEVÉTELEK évi előirányzat KIADÁSOK. Költségvetési rendelet űrlapjainak összefüggései:

Győrújbarát Község Önkormányzat2015. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSÉNEK 1.1. ÖSSZEVONT melléklet a.../2015. MÉRLEGE (...) önkormányzati rendelethez

2016. évi előirányzat BEVÉTELEK évi előirányzat KIADÁSOK. Költségvetési rendelet űrlapjainak összefüggései:

M E G H Í V Ó március 9. napjára (hétfő) 8.00 órára összehívom, melyre Önt tisztelettel meghívom.

Roma Nemzetiségi Önkormányzat Pápateszér ÉVI KÖLTSÉGVETÉSÉNEK ÖSSZEVONT MÉRLEGE B E V É T E L E K

Szamostatárfalva Község Önkormányzat ÉVI KÖLTSÉGVETÉSÉNEK ÖSSZEVONT MÉRLEGE B E V É T E L E K

Tiszacsécse község Önkormányzat ÉVI KÖLTSÉGVETÉSÉNEK BEVÉTELE ÉS KIADÁSA B E V É T E L E K

PÉTFÜRDŐ NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA ÉVI KÖLTSÉGVETÉSÉNEK PÉNZÜGYI MÉRLEGE B E V É T E L E K

Borsodnádasd Önkormányzat ÉVI KÖLTSÉGVETÉSÉNEK ÖSSZEVONT MÉRLEGE

Ugod Község Önkormányzat ÉVI KÖLTSÉGVETÉSÉNEK ÖSSZEVONT MÉRLEGE 1.1. melléklet a.../2019. (...) önkormányzati rendelethez B E V É T E L E K

2014. évi előirányzat BEVÉTELEK évi előirányzat KIADÁSOK. Költségvetési rendelet űrlapjainak összefüggései:

Megnevezés Eredeti előirányzat Módosított előirányzat

Úrhidai Község Önkormányzat 2014.évi költségvetés tervezett bevétele

Balajt Község Önkormányzata Képviselő-testületének. 4/2017.(IV. 27.) önkormányzati rendelete. Balajt Község Önkormányzata évi zárszámadásáról

MÓR VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT ÉVI KÖLTSÉGVETÉSE I. FÉLÉVES VÉGREHAJTÁSÁNAK SZÁMSZAKI MELLÉKLETEI

14 Foglalkoztatottak személyi juttatásai (= ) (K11)

Költségvetési rendelet űrlapjainak összefüggései:

B1 IBRÁNY VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ TESTÜLETÉNEK 24/2015.(10.08.) önkormányzati rendelete

2014. évi előirányzat BEVÉTELEK évi előirányzat KIADÁSOK. Költségvetési rendelet űrlapjainak összefüggései:

/2014. (II.10.) ÉVI KÖLTSÉGVETÉSÉNEK ÖSSZEVONT MÉRLEGE B E V É T E L E K

TISZAÚJVÁROS VÁROS ÖNKORMÁNYZATA ÉVI KÖLTSÉGVETÉSÉNEK ÖSSZEVONT MÉRLEGE B E V É T E L E K

1. függelék. Bevételek

Pilisszentkereszt Község Önkormányzat évi költségvetése Konszolidált Bevételek (E Ft)

B1-B7. Költségvetési bevételek. Nyim Község Önkormányzatának évi bevételi előirányzatai A B C. Rovat száma B112 0

TISZAÚJVÁROS VÁROS ÖNKORMÁNYZATA ÉVI ZÁRSZÁMADÁSÁNAK ÖSSZEVONT MÉRLEGE B E V É T E L E K

1. melléklet a 8/2016. (V.27.) önkormányzati rendeleth Az egységes rovatrend szerint a kiemelt kiadási és bevé

2. melléklet Ellend Községi Önkormányzat évi költségvetési bevételek előirányzatának teljesítése

Bánk Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2/2017. (IV.28.) önkormányzati rendelete. az Önkormányzat évi költségvetésének módosításáról

Helyi önkormányzat által irányított költségvetési szervek Abonyi Polgármesteri Hivatal Abony Város Önkormányzata Önkormányzat összesen

B E V É T E L E K. Ezer forintban. 1. sz. táblázat. Sorszám

b) Költségvetési kiadások összegét ezer Ft, amelyből c) Finanszírozási kiadások ezer Ft, amelyből

adatok eft-ban Tárgy évi Tárgy évi Tárgy évi Tárgy évi BEVÉTELEK módositott

Bevételek évi eredeti ei. eft-ban

A) ELEMI KÖLTSÉGVETÉS

KUNFEHÉRTÓ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK

Mezőberény Város Önkormányzat Képviselő-testületének. /2014. ( ) önkormányzati rendelete

2013. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSÉNEK ÖSSZEVONT MÉRLEGE

Tájékoztató kimutatások, mérlegek Nyékládházi Önkormányzat ÉVI KÖLTSÉGVETÉSÉNEK MÉRLEGE B E V É T E L E K

Tolna Város Önkormányzatának évi összevont mérlege. Ft-ban évi terv Állami feladatok. Sorszám. Bevételi jogcímek. Kötelező feladatok

2014. évi előirányzat BEVÉTELEK évi előirányzat KIADÁSOK. Költségvetési rendelet űrlapjainak összefüggései:

Rábcakapi Község Önkormányzata év költségvetésének teljesítése

Bánk Község Önkormányzata Képviselő-testületének 6/2018. (IX.21.) önkormányzati rendelete. az Önkormányzat évi költségvetésének módosításáról

1./43.sz. oldal" 1. melléklet a.../... (...) önkormányzati rendelethez. Budapest Főváros XXIII.ker. Soroksár Önkormányzata 2017.

TISZAVASVÁRI VÁROS ÖNKORMÁNYZATA Képviselő-testületének 15/2014.(VI.3.) önkormányzati rendelete

Abony Város Önkormányzat évi tényleges bevételei

KUNFEHÉRTÓ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK

Adásztevel Község Önkormányzatának Képviselő-testületének 5/2017.(V.29.) önkormányzati rendelete a évi költségvetése végrehajtásáról

K i v o n a t. Biatorbágy Város Önkormányzat Képviselő-testületének február 23-án megtartott ülésének jegyzőkönyvéből

1. NAPIREND Ügyiratszám: 5/98/2016. E L Ő T E R J E S Z T É S

2018. évi eredeti előirányzat a 4/2018. (II.23.) rendelet szerint

Költségvetési rendelet űrlapjainak összefüggései:

1. NAPIREND Ügyiratszám: 5/63/2017. E L Ő T E R J E S Z T É S

Nagyrév Község Önkormányzat 6/2016. (V.31.) Önkormányzati rendelete az Önkormányzat évi zárszámadásáról

2015. évi Eredeti Ei. I.1.a Önkormányzati hivatal működésének támogatása

Mánfa Község Önkormányzat kiadási és bevételi előirányzatai rovat szerinti bontásban

ÖNKORMÁNYZAT ÖSSZESEN

Rendelet-tervezet. (2) A R. 3. -a helyébe az alábbi rendelkezés lép:

Átírás:

2015. évi 4. számú 1./50.sz. oldal 1. melléklet a.../... (......) önkormányzati rendelethez Az Önkormányzat költségvetési főösszege bevételi forrásonként és kiemelt kiadási onként 2015. évi 2015. évi 2015. évi 2015. évi Összesen Kötelező feladat Önként vállalt feladat Állami feladat BEVÉTELEK I Működési Bevételek 4 443 360 4 519 150 30 385 4 549 535 4 362 960 4 437 744 30 385 4 468 129 80 400 81 406 0 81 406 0 0 0 0 1 Működési célú támogatások ÁH-n belülről 665 782 731 286 24 892 756 178 665 782 731 286 24 892 756 178 0 0 2 Közhatalmi bevételek 3 522 268 3 522 268 0 3 522 268 3 522 268 3 522 268 0 3 522 268 0 0 3 Működési bevételek 255 310 265 596 5 493 271 089 174 910 184 190 5 493 189 683 80 400 81 406 0 81 406 0 0 0 0 4 Működési célú átvett pénzeszközök II. Felhalmozási Bevételek 111 516 225 039 57 087 282 126 0 0 0 0 111 516 225 039 57 087 282 126 0 0 0 0 5 Felhalmozási célú támogatások ÁH-n belülről 44 116 155 288 57 087 212 375 0 0 0 0 44 116 155 288 57 087 212 375 0 0 0 0 6 Felhalmozási bevételek 42 400 43 890 0 43 890 0 0 0 0 42 400 43 890 0 43 890 0 0 0 0 7 Felhalmozási célú átvett pénzeszközök 25 000 25 861 0 25 861 0 0 0 0 25 000 25 861 0 25 861 0 0 0 0 Költségvetési bevételek összesen (I.+II.): 4 554 876 4 744 189 87 472 4 831 661 4 362 960 4 437 744 30 385 4 468 129 191 916 306 445 57 087 363 532 0 0 0 0 III. Hitel-kölcsön felvétel ÁH-n kívülről IV. Maradvány igénybevétele 1 850 000 2 479 017 0 2 479 017 0 0 0 0 1 850 000 2 479 017 0 2 479 017 0 0 0 0 V. Államháztartáson belüli megelőlegezések VI. Központi irányítószervi támogatás 2 189 583 2 226 180 3 741 2 229 921 2 189 583 2 226 180 3 741 2 229 921 0 0 8 Korrekció -2 189 583-2 226 180-3 741-2 229 921-2 189 583-2 226 180-3 741-2 229 921 0 0 Finanszírozási bevételek összesen (III.+...+VI.+8.): 1 850 000 2 479 017 0 2 479 017 0 0 0 0 1 850 000 2 479 017 0 2 479 017 0 0 0 0 VII. Időbeli elhatárolások Bevételek összesen: 6 404 876 7 223 206 87 472 7 310 678 4 362 960 4 437 744 30 385 4 468 129 2 041 916 2 785 462 57 087 2 842 549 0 0 0 0 Bevételek mindösszesen: 6 404 876 7 223 206 87 472 7 310 678 4 362 960 4 437 744 30 385 4 468 129 2 041 916 2 785 462 57 087 2 842 549 0 0 0 0 KIADÁSOK VIII. Működési kiadások 5 166 326 5 757 400-12 048 5 745 352 3 205 069 3 505 618 23 071 3 528 689 1 961 257 2 251 782-35 119 2 216 663 0 0 0 0 9 Személyi juttatások 1 336 861 1 394 395 16 099 1 410 494 1 161 634 1 209 823-5 582 1 204 241 175 227 184 572 21 681 206 253 0 0 0 0 10 Munkaadót terhelő járulékok 390 403 403 604 4 186 407 790 366 603 377 866 4 186 382 052 23 800 25 738 0 25 738 0 0 0 0 11 Dologi kiadások 1 690 426 1 810 175-17 036 1 793 139 1 214 979 1 311 602-24 947 1 286 655 475 447 498 573 7 911 506 484 0 0 0 0 12 Ellátottak pénzbeli juttatásai 172 610 202 452 911 203 363 44 610 74 452 911 75 363 128 000 128 000 0 128 000 0 0 0 0 13 Egyéb működési célú kiadások 1 576 026 1 930 655-16 208 1 914 447 417 243 515 756 48 503 564 259 1 158 783 1 414 899-64 711 1 350 188 0 0 0 0 a - Elvonások és befizetések 0 8 580 0 8 580 0 8 580 0 8 58 0 0 0 b - Nemz. Önk. És egyéb tám. ÁH-on kívülre 246 900 269 224 7 010 276 234 10 000 3 850-1 206 2 644 236 900 265 374 8 216 273 590 0 0 0 0 c - Tartalékok 1 329 126 1 652 851-23 218 1 629 633 407 243 503 326 49 709 553 035 921 883 1 149 525-72 927 1 076 598 0 0 0 0 14 Államháztartáson belüli megelőlegezések visszafiz. 0 16 119 0 16 119 0 16 119 0 16 119 0 0 15 Központi irányítószervi támogatás 2 189 583 2 226 180 3 741 2 229 921 2 189 583 2 226 180 3 741 2 229 921 0 0 16 Korrekció -2 189 583-2 226 180-3 741-2 229 921-2 189 583-2 226 180-3 741-2 229 921 0 0 IX. Felhalmozási kiadások 1 238 550 1 465 806 99 520 1 565 326 510 481 584 451 15 980 600 431 728 069 881 355 83 540 964 895 0 0 0 0 17 Beruházások 854 217 924 296 12 892 937 188 510 163 583 828 15 980 599 808 344 054 340 468-3 088 337 380 0 0 0 0 18 Felújítások 384 333 488 837 81 138 569 975 318 623 0 623 384 015 488 214 81 138 569 352 0 0 0 0 19 Egyéb felhalmozási célú kiadások 0 52 673 5 490 58 163 0 0 0 0 0 52 673 5 490 58 163 0 0 0 0 Költségvetési kiadások összesen (VIII.+IX).: 6 404 876 7 223 206 87 472 7 310 678 3 715 550 4 090 069 39 051 4 129 120 2 689 326 3 133 137 48 421 3 181 558 0 0 0 0 X. Hosszú lejáratú finanszírozási kiadások XI. Likvid c. hitelek finanszírozási kiadásai Finanszírozási kiadások összesen (X.+XI.): XII. Időbeli elhatárolások Kiadások mindösszesen: 6 404 876 7 223 206 87 472 7 310 678 3 715 550 4 090 069 39 051 4 129 120 2 689 326 3 133 137 48 421 3 181 558 0 0 0 0 20 Költségvetési bevételek - kiadások egyenlege -1 850 000-2 479 017 0-2 479 017 647 410 347 675-8 666 339 009-2 497 410-2 826 692 8 666-2 818 026 0 0 0 0 21 Finanszírozási bevételek - kiadások egyenlege 1 850 000 2 479 017 0 2 479 017 0 0 0 0 1 850 000 2 479 017 0 2 479 017 0 0 0 0 22 Függő, átfutó, kiegyenlítő bevételek - kiadások egyenlege

2015. évi 4. számú 2./50.sz. oldal 2.1. melléklet a.../... (......) önkormányzati rendelethez Az Önkormányzat költségvetési főösszege bevételi forrásonként és kiemelt kiadási onként 2015. évi 2015. évi 2015. évi 2015. évi Összesen Kötelező feladat Önként vállalt feladat Állami feladat BEVÉTELEK I. Működési bevételek 4 183 854 4 250 364 24 892 4 275 256 4 111 564 4 177 068 24 892 4 201 960 72 290 73 296 0 73 296 0 0 0 0 1 Működési célú támogatások ÁH-n belülről 571 820 637 324 24 892 662 216 571 820 637 324 24 892 662 216 0 0 2 Közhatalmi bevételek 3 521 818 3 521 818 0 3 521 818 3 521 818 3 521 818 0 3 521 818 0 0 3 Működési bevételek 90 216 91 222 0 91 222 17 926 17 926 0 17 926 72 290 73 296 0 73 296 0 0 0 0 4 Működési célú átvett pénzeszk. II. Felhalmozási bevételek 111 516 225 039 57 087 282 126 0 0 0 0 111 516 225 039 57 087 282 126 0 0 0 0 5 Felhalmozási célú támogatások ÁH-n belülről 44 116 155 288 57 087 212 375 0 0 0 0 44 116 155 288 57 087 212 375 0 0 0 0 6 Felhalmozási bevételek 42 400 43 890 0 43 890 0 0 0 0 42 400 43 890 0 43 890 0 0 0 0 7 Felhalmozási célú átvett pénzeszk. 25 000 25 861 0 25 861 0 0 0 0 25 000 25 861 0 25 861 0 0 0 0 Költségvetési bevételek összesen (I.+II.): 4 295 370 4 475 403 81 979 4 557 382 4 111 564 4 177 068 24 892 4 201 960 183 806 298 335 57 087 355 422 0 0 0 0 III. Hitel-kölcsön felvétel ÁH-n kívülről IV. Maradvány igénybevétele 1 850 000 2 479 017 0 2 479 017 0 0 0 0 1 850 000 2 479 017 0 2 479 017 0 0 0 0 V. Államháztartáson belüli megelőlegezések VI. Központi, irányítószervi támogatás Finanszírozási bevételek összesen (III.+ +VI.): 1 850 000 2 479 017 0 2 479 017 0 0 0 0 1 850 000 2 479 017 0 2 479 017 0 0 0 0 Bevételek mindösszesen: 6 145 370 6 954 420 81 979 7 036 399 4 111 564 4 177 068 24 892 4 201 960 2 033 806 2 777 352 57 087 2 834 439 0 0 0 0 0 KIADÁSOK 0 VII. Működési kiadások 4 950 769 5 532 810-17 689 5 515 121 3 284 344 3 586 183 39 111 3 625 294 1 666 425 1 946 627-56 800 1 889 827 0 0 0 0 8 Személyi juttatások 94 187 125 529 9 301 134 830 76 390 107 732 9 301 117 033 17 797 17 797 0 17 797 0 0 0 0 9 Munkaadót terhelő járulékok 35 209 40 875 1 402 42 277 30 644 36 310 1 402 37 712 4 565 4 565 0 4 565 0 0 0 0 10 Dologi kiadások 883 154 991 549-16 836 974 713 525 874 610 183-24 747 585 436 357 280 381 366 7 911 389 277 0 0 0 0 11 Ellátottak pénzbeli juttatásai 172 610 202 452 911 203 363 44 610 74 452 911 75 363 128 000 128 000 0 128 000 0 0 0 0 12 Egyéb működési célú kiadások 1 576 026 1 930 106-16 208 1 913 898 417 243 515 207 48 503 563 710 1 158 783 1 414 899-64 711 1 350 188 0 0 0 0 13 - Elvonások és befizetések 0 8 031 0 8 031 0 8 031 0 8 031 0 0 14 - Nemz. Önk. És egyéb tám. ÁH-on kívülre 246 900 269 224 7 010 276 234 10 000 3 850-1 206 2 644 236 900 265 374 8 216 273 590 0 0 0 0 15 - Tartalékok 1 329 126 1 652 851-23 218 1 629 633 407 243 503 326 49 709 553 035 921 883 1 149 525-72 927 1 076 598 0 0 0 0 16 Államháztartáson belüli megelőlegezések visszafiz. 0 16 119 0 16 119 0 16 119 0 16 119 0 0 17 Központi irányítószervi támogatás 2 189 583 2 226 180 3 741 2 229 921 2 189 583 2 226 180 3 741 2 229 921 0 0 18 Korrekció VIII. Felhalmozási kiadások 1 194 601 1 421 610 99 668 1 521 278 500 532 574 255 15 803 590 058 694 069 847 355 83 865 931 220 0 0 0 0 19 Beruházások 820 586 890 723 12 912 903 635 500 532 574 255 15 803 590 058 320 054 316 468-2 891 313 577 0 0 0 0 20 Felújítások 374 015 478 214 81 266 559 480 0 0 0 0 374 015 478 214 81 266 559 480 0 0 0 0 21 Egyéb felhalmozási célú kiadások 0 52 673 5 490 58 163 0 0 0 0 0 52 673 5 490 58 163 0 0 0 0 Költségvetési kiadások összesen (VII.+VIII.): 6 145 370 6 954 420 81 979 7 036 399 3 784 876 4 160 438 54 914 4 215 352 2 360 494 2 793 982 27 065 2 821 047 0 0 0 0 IX. Hosszú lejáratú finanszírozási kiadások X. Likvid.c. hitelek finanszírozási kiadásai Finanszírozási kiadások összesen (IX.+X.): Kiadások mindösszesen: 6 145 370 6 954 420 81 979 7 036 399 3 784 876 4 160 438 54 914 4 215 352 2 360 494 2 793 982 27 065 2 821 047 0 0 0 0

2015. évi 4. számú 3./50 sz. oldal 2.2. melléklet a.../... (......) önkormányzati rendelethez A Polgármesteri Hivatal költségvetési főösszege bevételi forrásonként és kiemelt kiadási 2015. évi 2015. évi 2015. évi 2015. évi Összesen Kötelező feladat Önként vállalt feladat Állami feladat BEVÉTELEK Működési bevételek 8 560 8 560 0 8 560 450 450 0 450 8 110 8 110 0 8 110 0 0 0 0 1 Működési célú támogatások ÁH-n belülről 2 Közhatalmi bevételek 450 450 0 450 450 450 0 45 0 0 0 3 Működési bevételek 8 110 8 110 0 8 110 0 0 0 0 8 110 8 110 0 8 110 0 0 0 0 4 Működési célú átvett pénzeszk. II. Felhalmozási bevételek 5 Felhalmozási célú támogatások ÁH-n belülről 6 Felhalmozási bevételek 7 Felhalmozási célú átvett pénzeszk. 8 Költségvetési bevételek összesen (I.+II.): 8 560 8 560 0 8 560 450 450 0 450 8 110 8 110 0 8 110 0 0 0 0 III. Hitel-kölcsön felvétel ÁH-n kívülről IV. Maradvány igénybevétele V. Államháztartáson belüli megelőlegezések VI. Központi, irányítószervi támogatás 1 021 780 1 036 191 1 910 1 038 101 1 021 780 1 036 191 1 910 1 038 101 0 0 Finanszírozási bevételek összesen (III.+ +VI.): 1 021 780 1 036 191 1 910 1 038 101 1 021 780 1 036 191 1 910 1 038 101 0 0 Bevételek mindösszesen: 1 030 340 1 044 751 1 910 1 046 661 1 022 230 1 036 641 1 910 1 038 551 8 110 8 110 0 8 110 0 0 0 0 KIADÁSOK VII. Működési kiadások 987 985 1 003 502 2 235 1 005 737 779 652 795 622-18 796 776 826 208 333 207 880 21 031 228 911 0 0 0 0 9 Személyi juttatások 544 998 557 106 1 790 558 896 454 832 466 433-19 241 447 192 90 166 90 673 21 031 111 704 0 0 0 0 10 Munkaadót terhelő járulékok 155 398 158 320 483 158 803 155 398 158 320 483 158 803 0 0 11 Dologi kiadások 287 589 287 887-38 287 849 169 422 170 680-38 170 642 118 167 117 207 0 117 207 0 0 0 0 12 Ellátottak pénzbeli juttatásai 13 Egyéb működési célú kiadások 0 189 0 189 0 189 0 189 0 0 14 Tartalékok 15 Korrekció VIII. Felhalmozási kiadások 42 355 41 249-325 40 924 8 355 7 249 0 7 249 34 000 34 000-325 33 675 0 0 0 0 16 Beruházások 32 355 31 249-197 31 052 8 355 7 249 0 7 249 24 000 24 000-197 23 803 0 0 0 0 17 Felújítások 10 000 10 000-128 9 872 0 0 0 0 10 000 10 000-128 9 872 0 0 0 0 18 Egyéb felhalmozási célú kiadások Költségvetési kiadások összesen (VII.+VIII.): 1 030 340 1 044 751 1 910 1 046 661 788 007 802 871-18 796 784 075 242 333 241 880 20 706 262 586 0 0 0 0 IX. Hosszú lejáratú finanszírozási kiadások X. Likvid.c. hitelek finanszírozási kiadásai Finanszírozási kiadások összesen (IX.+X.): Kiadások mindösszesen: 1 030 340 1 044 751 1 910 1 046 661 788 007 802 871-18 796 784 075 242 333 241 880 20 706 262 586 0 0 0 0

2015. évi 4. számú 4./50. sz. oldal 3. melléklet a.../... (......) önkormányzati rendelethez Az Intézmények költségvetési főösszege bevételi forrásonként és kiemelt kiadási onként 2015. évi 2015. évi 2015. évi 2015. évi Összesen Kötelező feladat Önként vállalt feladat Állami feladat BEVÉTELEK I. Működési bevételek 250 946 260 226 5 493 265 719 250 946 260 226 5 493 265 719 0 0 1 Működési célú támogatások ÁH-n belülről 93 962 93 962 0 93 962 93 962 93 962 0 93 962 0 0 2 Közhatalmi bevételek 3 Működési bevételek 156 984 166 264 5 493 171 757 156 984 166 264 5 493 171 757 0 0 4 Működési célú átvett pénzeszközök II. Felhalmozási bevételek 5 Felhalmozási célú támogatások ÁH-n belülről 6 Felhalmozási bevételek 7 Felhalmozási célú átvett pénzeszközök 8 Költségvetési bevételek összesen (I.+II.): 250 946 260 226 5 493 265 719 250 946 260 226 5 493 265 719 0 0 III. Hitel-kölcsön felvétel ÁH-n kívülről IV. Maradvány igénybevétele V. Államháztartáson belüli megelőlegezések VI. Központi, irányítószervi támogatás 1 167 803 1 189 989 1 831 1 191 820 1 167 803 1 189 989 1 831 1 191 82 0 0 0 Finanszírozási bevételek összesen (III.+ +VI.): 1 167 803 1 189 989 1 831 1 191 820 1 167 803 1 189 989 1 831 1 191 82 0 0 0 KIADÁSOK Bevételek mindösszesen: 1 418 749 1 450 215 7 324 1 457 539 1 418 749 1 450 215 7 324 1 457 539 0 0 VII. Működési kiadások 1 417 155 1 447 268 7 147 1 454 415 1 330 656 1 349 993 6 497 1 356 490 86 499 97 275 650 97 925 0 0 0 0 9 Személyi juttatások 697 676 711 760 5 008 716 768 630 412 635 658 4 358 640 016 67 264 76 102 650 76 752 0 0 0 0 10 Munkaadót terhelő járulékok 199 796 204 409 2 301 206 710 180 561 183 236 2 301 185 537 19 235 21 173 0 21 173 0 0 0 0 11 Dologi kiadások 519 683 530 739-162 530 577 519 683 530 739-162 530 577 0 0 12 Ellátottak pénzbeli juttatásai 13 Egyéb működési célú kiadások 0 360 0 360 0 360 0 36 0 0 0 14 Tartalékok 15 Korrekció VIII. Felhalmozási kiadások 1 594 2 947 177 3 124 1 594 2 947 177 3 124 0 0 16 Beruházások 1 276 2 324 177 2 501 1 276 2 324 177 2 501 0 0 17 Felújítások 318 623 0 623 318 623 0 623 0 0 18 Egyéb felhalmozási célú kiadások Költségvetési kiadások összesen (VII.+VIII.): 1 418 749 1 450 215 7 324 1 457 539 1 332 250 1 352 940 6 674 1 359 614 86 499 97 275 650 97 925 0 0 0 0 IX. Hosszú lejáratú finanszírozási kiadások X. Likvid.c. hitelek finanszírozási kiadásai Finanszírozási kiadások összesen (IX.+X.): Kiadások mindösszesen: 1 418 749 1 450 215 7 324 1 457 539 1 332 250 1 352 940 6 674 1 359 614 86 499 97 275 650 97 925 0 0 0 0

2015. évi 4. számú 5./50. sz. oldal 4. melléklet a.../... (......) önkormányzati rendelethez Az Önkormányzat tervezett bevételeinek és kiadásainak alakulása szervezeti egységenként Önkormányzat (PIR:735869) 2015. évi Összesen Kötelező feladatok Önként vállalt feladatok Állami (Államig.) feladatok 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 BEVÉTELEK I. Működési bevételek 4 183 854 4 250 364 24 892 4 275 256 4 111 564 4 177 068 24 892 4 201 960 72 290 73 296 0 73 296 0 0 0 0 1 Működési célú támogatások ÁH-n belülről 571 820 637 324 24 892 662 216 571 820 637 324 24 892 662 216 0 0 2 Közhatalmi bevételek 3 521 818 3 521 818 0 3 521 818 3 521 818 3 521 818 0 3 521 818 0 0 3 Működési bevételek 90 216 91 222 0 91 222 17 926 17 926 0 17 926 72 290 73 296 0 73 296 0 0 0 0 4 Működési célú átvett pénzeszközök II. Felhalmozási bevételek 111 516 225 039 57 087 282 126 0 0 0 0 111 516 225 039 57 087 282 126 0 0 0 0 5 Felhalmozási célú támogatások ÁH-n belülről 44 116 155 288 57 087 212 375 0 0 0 0 44 116 155 288 57 087 212 375 0 0 0 0 6 Felhalmozási bevételek 42 400 43 890 0 43 890 0 0 0 0 42 400 43 890 0 43 890 0 0 0 0 7 Felhalmozási célú átvett pénzeszközök 25 000 25 861 0 25 861 0 0 0 0 25 000 25 861 0 25 861 0 0 0 0 Költségvetési bevételek összesen (I.+II.): 4 295 370 4 475 403 81 979 4 557 382 4 111 564 4 177 068 24 892 4 201 960 183 806 298 335 57 087 355 422 0 0 0 0 III. Hitel-kölcsön felvétel ÁH-n kívülről IV. Maradvány igénybevétele 1 850 000 2 479 017 0 2 479 017 0 0 0 0 1 850 000 2 479 017 0 2 479 017 0 0 0 0 V. Államháztartáson belüli megelőlegezések VI. Központi, irányítószervi támogatás 8 Korrekció Finanszírozási bevételek összesen (III.+..+VI.+8.): 1 850 000 2 479 017 0 2 479 017 0 0 0 0 1 850 000 2 479 017 0 2 479 017 0 0 0 0 VII. Időbeli elhatárolások Bevételek mindösszesen: 6 145 370 6 954 420 81 979 7 036 399 4 111 564 4 177 068 24 892 4 201 960 2 033 806 2 777 352 57 087 2 834 439 0 0 0 0 KIADÁSOK VIII. Működési kiadások 4 950 769 5 532 810-17 689 5 515 121 3 284 344 3 586 183 39 111 3 625 294 1 666 425 1 946 627-56 800 1 889 827 0 0 0 0 9 Személyi juttatások 94 187 125 529 9 301 134 830 76 390 107 732 9 301 117 033 17 797 17 797 0 17 797 0 0 0 0 10 Munkaadót terhelő járulékok 35 209 40 875 1 402 42 277 30 644 36 310 1 402 37 712 4 565 4 565 0 4 565 0 0 0 0 11 Dologi kiadások 883 154 991 549-16 836 974 713 525 874 610 183-24 747 585 436 357 280 381 366 7 911 389 277 0 0 0 0 12 Ellátottak pénzbeli juttatásai 172 610 202 452 911 203 363 44 610 74 452 911 75 363 128 000 128 000 0 128 000 0 0 0 0 13 Egyéb működési célú kiadások 1 576 026 1 930 106-16 208 1 913 898 417 243 515 207 48 503 563 710 1 158 783 1 414 899-64 711 1 350 188 0 0 0 0 a - Elvonások és befizetések 0 8 031 0 8 031 0 8 031 0 8 031 0 0 b - Nemz. Önk. És egyéb tám. ÁH-on kívülre 246 900 269 224 7 010 276 234 10 000 3 850-1 206 2 644 236 900 265 374 8 216 273 590 0 0 0 0 c - Tartalékok 1 329 126 1 652 851-23 218 1 629 633 407 243 503 326 49 709 553 035 921 883 1 149 525-72 927 1 076 598 0 0 0 0 14 Államháztartáson belüli megelőlegezések visszafiz. 0 16 119 0 16 119 0 16 119 0 16 119 0 0 15 Központi irányítószervi támogatás 2 189 583 2 226 180 3 741 2 229 921 2 189 583 2 226 180 3 741 2 229 921 0 0 16 Korrekció IX. Felhalmozási kiadások 1 194 601 1 421 610 99 668 1 521 278 500 532 574 255 15 803 590 058 694 069 847 355 83 865 931 220 0 0 0 0 17 Beruházások 820 586 890 723 12 912 903 635 500 532 574 255 15 803 590 058 320 054 316 468-2 891 313 577 0 0 0 0 18 Felújítások 374 015 478 214 81 266 559 480 0 0 0 0 374 015 478 214 81 266 559 480 0 0 0 0 19 Egyéb felhalmozási célú kiadások 0 52 673 5 490 58 163 0 0 0 0 0 52 673 5 490 58 163 0 0 0 0 Költségvetési kiadások összesen (VIII.+IX.): 6 145 370 6 954 420 81 979 7 036 399 3 784 876 4 160 438 54 914 4 215 352 2 360 494 2 793 982 27 065 2 821 047 0 0 0 0 X. Hosszú lejáratú finanszírozási kiadások XI. Likvid c. hitelek finanszírozási kiadásai Finanszírozási kiadások összesen (X.+XI.): XII. Időbeli elhatárolások Kiadások mindösszesen: 6 145 370 6 954 420 81 979 7 036 399 3 784 876 4 160 438 54 914 4 215 352 2 360 494 2 793 982 27 065 2 821 047 0 0 0 0

2015. évi 4. számú 6./50. sz. oldal 4. melléklet a.../... (......) önkormányzati rendelethez Az Önkormányzat tervezett bevételeinek és kiadásainak alakulása szervezeti egységenként 1 2 BEVÉTELEK I. Működési bevételek 1 Működési célú támogatások ÁH-n belülről 2 Közhatalmi bevételek 3 Működési bevételek 4 Működési célú átvett pénzeszközök II. Felhalmozási bevételek 5 Felhalmozási célú támogatások ÁH-n belülről 6 Felhalmozási bevételek 7 Felhalmozási célú átvett pénzeszközök Költségvetési bevételek összesen (I.+II.): III. Hitel-kölcsön felvétel ÁH-n kívülről IV. Maradvány igénybevétele V. Államháztartáson belüli megelőlegezések VI. Központi, irányítószervi támogatás 8 Korrekció Finanszírozási bevételek összesen (III.+..+VI.+8.): VII. Időbeli elhatárolások Bevételek mindösszesen: KIADÁSOK VIII. Működési kiadások 9 Személyi juttatások 10 Munkaadót terhelő járulékok 11 Dologi kiadások 12 Ellátottak pénzbeli juttatásai 13 Egyéb működési célú kiadások a - Elvonások és befizetések b - Nemz. Önk. És egyéb tám. ÁH-on kívülre c - Tartalékok 14 Államháztartáson belüli megelőlegezések visszafiz. 15 Központi irányítószervi támogatás 16 Korrekció IX. Felhalmozási kiadások 17 Beruházások 18 Felújítások 19 Egyéb felhalmozási célú kiadások Költségvetési kiadások összesen (VIII.+IX.): X. Hosszú lejáratú finanszírozási kiadások XI. XII. Likvid c. hitelek finanszírozási kiadásai Finanszírozási kiadások összesen (X.+XI.): Időbeli elhatárolások Kiadások mindösszesen: Polgármesteri Hivatal (PIR:523002) 2015. évi Összesen Kötelező feladatok Önként vállalt feladatok Állami (Államig.) feladatok 19 20 21 22 23 24 25 26 27 28 29 30 31 32 33 34 8 560 8 560 0 8 560 450 450 0 450 8 110 8 110 0 8 110 0 0 0 0 450 450 0 450 450 450 0 45 0 0 0 8 110 8 110 0 8 110 0 0 0 0 8 110 8 110 0 8 110 0 0 0 0 8 560 8 560 0 8 560 450 450 0 450 8 110 8 110 0 8 110 0 0 0 0 1 021 780 1 036 191 1 910 1 038 101 1 021 780 1 036 191 1 910 1 038 101 0 0 1 021 780 1 036 191 1 910 1 038 101 1 021 780 1 036 191 1 910 1 038 101 0 0 1 030 340 1 044 751 1 910 1 046 661 1 022 230 1 036 641 1 910 1 038 551 8 110 8 110 0 8 110 0 0 0 0 987 985 1 003 502 2 235 1 005 737 779 652 795 622-18 796 776 826 208 333 207 880 21 031 228 911 0 0 0 0 544 998 557 106 1 790 558 896 454 832 466 433-19 241 447 192 90 166 90 673 21 031 111 704 0 0 0 0 155 398 158 320 483 158 803 155 398 158 320 483 158 803 0 0 287 589 287 887-38 287 849 169 422 170 680-38 170 642 118 167 117 207 0 117 207 0 0 0 0 0 189 0 189 0 189 0 189 0 0 0 189 0 189 0 189 0 189 0 0 42 355 41 249-325 40 924 8 355 7 249 0 7 249 34 000 34 000-325 33 675 0 0 0 0 32 355 31 249-197 31 052 8 355 7 249 0 7 249 24 000 24 000-197 23 803 0 0 0 0 10 000 10 000-128 9 872 0 0 0 0 10 000 10 000-128 9 872 0 0 0 0 1 030 340 1 044 751 1 910 1 046 661 788 007 802 871-18 796 784 075 242 333 241 880 20 706 262 586 0 0 0 0 1 030 340 1 044 751 1 910 1 046 661 788 007 802 871-18 796 784 075 242 333 241 880 20 706 262 586 0 0 0 0

2015. évi 4. számú 7./50. sz. oldal 4. melléklet a.../... (......) önkormányzati rendelethez Az Önkormányzat tervezett bevételeinek és kiadásainak alakulása szervezeti egységenként 1 2 BEVÉTELEK I. Működési bevételek 1 Működési célú támogatások ÁH-n belülről 2 Közhatalmi bevételek 3 Működési bevételek 4 Működési célú átvett pénzeszközök II. Felhalmozási bevételek 5 Felhalmozási célú támogatások ÁH-n belülről 6 Felhalmozási bevételek 7 Felhalmozási célú átvett pénzeszközök Költségvetési bevételek összesen (I.+II.): III. Hitel-kölcsön felvétel ÁH-n kívülről IV. Maradvány igénybevétele V. Államháztartáson belüli megelőlegezések VI. Központi, irányítószervi támogatás 8 Korrekció Finanszírozási bevételek összesen (III.+..+VI.+8.): VII. Időbeli elhatárolások Bevételek mindösszesen: KIADÁSOK VIII. Működési kiadások 9 Személyi juttatások 10 Munkaadót terhelő járulékok 11 Dologi kiadások 12 Ellátottak pénzbeli juttatásai 13 Egyéb működési célú kiadások a - Elvonások és befizetések b - Nemz. Önk. És egyéb tám. ÁH-on kívülre c - Tartalékok 14 Államháztartáson belüli megelőlegezések visszafiz. 15 Központi irányítószervi támogatás 16 Korrekció IX. Felhalmozási kiadások 17 Beruházások 18 Felújítások 19 Egyéb felhalmozási célú kiadások Költségvetési kiadások összesen (VIII.+IX.): X. Hosszú lejáratú finanszírozási kiadások XI. XII. Likvid c. hitelek finanszírozási kiadásai Finanszírozási kiadások összesen (X.+XI.): Időbeli elhatárolások Kiadások mindösszesen: Összesen I.sz. Összevont Óvoda (PIR:523080) 2015. évi Kötelező feladatok Önként vállalt feladatok Állami (Államig.) feladatok 35 36 37 38 39 40 41 42 43 44 45 46 47 48 49 50 18 214 21 630 676 22 306 18 214 21 630 676 22 306 0 0 18 214 21 630 676 22 306 18 214 21 630 676 22 306 0 0 18 214 21 630 676 22 306 18 214 21 630 676 22 306 0 0 248 800 249 551-426 249 125 248 800 249 551-426 249 125 0 0 248 800 249 551-426 249 125 248 800 249 551-426 249 125 0 0 267 014 271 181 250 271 431 267 014 271 181 250 271 431 0 0 267 014 270 904 239 271 143 248 529 249 481 239 249 720 18 485 21 423 0 21 423 0 0 0 0 164 289 167 184 197 167 381 150 003 150 528 197 150 725 14 286 16 656 0 16 656 0 0 0 0 47 602 48 577 53 48 630 43 403 43 810 53 43 863 4 199 4 767 0 4 767 0 0 0 0 55 123 55 069-11 55 058 55 123 55 069-11 55 058 0 0 0 74 0 74 0 74 0 74 0 0 0 74 0 74 0 74 0 74 0 0 0 277 11 288 0 277 11 288 0 0 0 277 11 288 0 277 11 288 0 0 267 014 271 181 250 271 431 248 529 249 758 250 250 008 18 485 21 423 0 21 423 0 0 0 0 267 014 271 181 250 271 431 248 529 249 758 250 250 008 18 485 21 423 0 21 423 0 0 0 0

2015. évi 4. számú 8./50. sz. oldal 4. melléklet a.../... (......) önkormányzati rendelethez Az Önkormányzat tervezett bevételeinek és kiadásainak alakulása szervezeti egységenként 1 2 BEVÉTELEK I. Működési bevételek 1 Működési célú támogatások ÁH-n belülről 2 Közhatalmi bevételek 3 Működési bevételek 4 Működési célú átvett pénzeszközök II. Felhalmozási bevételek 5 Felhalmozási célú támogatások ÁH-n belülről 6 Felhalmozási bevételek 7 Felhalmozási célú átvett pénzeszközök Költségvetési bevételek összesen (I.+II.): III. Hitel-kölcsön felvétel ÁH-n kívülről IV. Maradvány igénybevétele V. Államháztartáson belüli megelőlegezések VI. Központi, irányítószervi támogatás 8 Korrekció Finanszírozási bevételek összesen (III.+..+VI.+8.): VII. Időbeli elhatárolások Bevételek mindösszesen: KIADÁSOK VIII. Működési kiadások 9 Személyi juttatások 10 Munkaadót terhelő járulékok 11 Dologi kiadások 12 Ellátottak pénzbeli juttatásai 13 Egyéb működési célú kiadások a - Elvonások és befizetések b - Nemz. Önk. És egyéb tám. ÁH-on kívülre c - Tartalékok 14 Államháztartáson belüli megelőlegezések visszafiz. 15 Központi irányítószervi támogatás 16 Korrekció IX. Felhalmozási kiadások 17 Beruházások 18 Felújítások 19 Egyéb felhalmozási célú kiadások Költségvetési kiadások összesen (VIII.+IX.): X. Hosszú lejáratú finanszírozási kiadások XI. XII. Likvid c. hitelek finanszírozási kiadásai Finanszírozási kiadások összesen (X.+XI.): Időbeli elhatárolások Kiadások mindösszesen: Összesen Kötelező feladatok II.sz. Napsugár Óvoda (PIR:523091) 2015. évi Önként vállalt feladatok Állami (Államig.) feladatok 51 52 53 54 55 56 57 58 59 60 61 62 63 64 65 66 11 844 11 844 0 11 844 11 844 11 844 0 11 844 0 0 11 844 11 844 0 11 844 11 844 11 844 0 11 844 0 0 11 844 11 844 0 11 844 11 844 11 844 0 11 844 0 0 92 058 93 757 768 94 525 92 058 93 757 768 94 525 0 0 92 058 93 757 768 94 525 92 058 93 757 768 94 525 0 0 103 902 105 601 768 106 369 103 902 105 601 768 106 369 0 0 103 902 105 347 692 106 039 92 692 93 002 692 93 694 11 210 12 345 0 12 345 0 0 0 0 63 258 64 527 605 65 132 54 814 55 163 605 55 768 8 444 9 364 0 9 364 0 0 0 0 18 613 19 004 163 19 167 15 847 16 023 163 16 186 2 766 2 981 0 2 981 0 0 0 0 22 031 21 777-76 21 701 22 031 21 777-76 21 701 0 0 0 39 0 39 0 39 0 39 0 0 0 39 0 39 0 39 0 39 0 0 0 254 76 330 0 254 76 33 0 0 0 0 254 76 330 0 254 76 33 0 0 0 103 902 105 601 768 106 369 92 692 93 256 768 94 024 11 210 12 345 0 12 345 0 0 0 0 103 902 105 601 768 106 369 92 692 93 256 768 94 024 11 210 12 345 0 12 345 0 0 0 0

2015. évi 4. számú 9./50. sz. oldal 4. melléklet a.../... (......) önkormányzati rendelethez Az Önkormányzat tervezett bevételeinek és kiadásainak alakulása szervezeti egységenként 1 2 BEVÉTELEK I. Működési bevételek 1 Működési célú támogatások ÁH-n belülről 2 Közhatalmi bevételek 3 Működési bevételek 4 Működési célú átvett pénzeszközök II. Felhalmozási bevételek 5 Felhalmozási célú támogatások ÁH-n belülről 6 Felhalmozási bevételek 7 Felhalmozási célú átvett pénzeszközök Költségvetési bevételek összesen (I.+II.): III. Hitel-kölcsön felvétel ÁH-n kívülről IV. Maradvány igénybevétele V. Államháztartáson belüli megelőlegezések VI. Központi, irányítószervi támogatás 8 Korrekció Finanszírozási bevételek összesen (III.+..+VI.+8.): VII. Időbeli elhatárolások Bevételek mindösszesen: KIADÁSOK VIII. Működési kiadások 9 Személyi juttatások 10 Munkaadót terhelő járulékok 11 Dologi kiadások 12 Ellátottak pénzbeli juttatásai 13 Egyéb működési célú kiadások a - Elvonások és befizetések b - Nemz. Önk. És egyéb tám. ÁH-on kívülre c - Tartalékok 14 Államháztartáson belüli megelőlegezések visszafiz. 15 Központi irányítószervi támogatás 16 Korrekció IX. Felhalmozási kiadások 17 Beruházások 18 Felújítások 19 Egyéb felhalmozási célú kiadások Költségvetési kiadások összesen (VIII.+IX.): X. Hosszú lejáratú finanszírozási kiadások XI. XII. Likvid c. hitelek finanszírozási kiadásai Finanszírozási kiadások összesen (X.+XI.): Időbeli elhatárolások Kiadások mindösszesen: III.sz. Összevont Óvoda (PIR:523101) 2015. évi Összesen Kötelező feladatok Önként vállalt feladatok Állami (Államig.) feladatok 67 68 69 70 71 72 73 74 75 76 77 78 79 80 81 82 19 575 22 230 765 22 995 19 575 22 230 765 22 995 0 0 19 575 22 230 765 22 995 19 575 22 230 765 22 995 0 0 19 575 22 230 765 22 995 19 575 22 230 765 22 995 0 0 199 697 200 031-456 199 575 199 697 200 031-456 199 575 0 0 199 697 200 031-456 199 575 199 697 200 031-456 199 575 0 0 219 272 222 261 309 222 570 219 272 222 261 309 222 57 0 0 0 219 272 222 237 309 222 546 205 626 206 570 309 206 879 13 646 15 667 0 15 667 0 0 0 0 123 651 125 496 243 125 739 112 655 112 909 243 113 152 10 996 12 587 0 12 587 0 0 0 0 35 769 36 421 66 36 487 33 119 33 341 66 33 407 2 650 3 080 0 3 080 0 0 0 0 59 852 60 218 0 60 218 59 852 60 218 0 60 218 0 0 0 102 0 102 0 102 0 102 0 0 0 102 0 102 0 102 0 102 0 0 0 24 0 24 0 24 0 24 0 0 0 24 0 24 0 24 0 24 0 0 219 272 222 261 309 222 570 205 626 206 594 309 206 903 13 646 15 667 0 15 667 0 0 0 0 219 272 222 261 309 222 570 205 626 206 594 309 206 903 13 646 15 667 0 15 667 0 0 0 0

2015. évi 4. számú 10./50. sz. oldal 4. melléklet a.../... (......) önkormányzati rendelethez Az Önkormányzat tervezett bevételeinek és kiadásainak alakulása szervezeti egységenként 1 2 BEVÉTELEK I. Működési bevételek 1 Működési célú támogatások ÁH-n belülről 2 Közhatalmi bevételek 3 Működési bevételek 4 Működési célú átvett pénzeszközök II. Felhalmozási bevételek 5 Felhalmozási célú támogatások ÁH-n belülről 6 Felhalmozási bevételek 7 Felhalmozási célú átvett pénzeszközök Költségvetési bevételek összesen (I.+II.): III. Hitel-kölcsön felvétel ÁH-n kívülről IV. Maradvány igénybevétele V. Államháztartáson belüli megelőlegezések VI. Központi, irányítószervi támogatás 8 Korrekció Finanszírozási bevételek összesen (III.+..+VI.+8.): VII. Időbeli elhatárolások Bevételek mindösszesen: KIADÁSOK VIII. Működési kiadások 9 Személyi juttatások 10 Munkaadót terhelő járulékok 11 Dologi kiadások 12 Ellátottak pénzbeli juttatásai 13 Egyéb működési célú kiadások a - Elvonások és befizetések b - Nemz. Önk. És egyéb tám. ÁH-on kívülre c - Tartalékok 14 Államháztartáson belüli megelőlegezések visszafiz. 15 Központi irányítószervi támogatás 16 Korrekció IX. Felhalmozási kiadások 17 Beruházások 18 Felújítások 19 Egyéb felhalmozási célú kiadások Költségvetési kiadások összesen (VIII.+IX.): X. Hosszú lejáratú finanszírozási kiadások XI. XII. Likvid c. hitelek finanszírozási kiadásai Finanszírozási kiadások összesen (X.+XI.): Időbeli elhatárolások Kiadások mindösszesen: Táncsics M. Művelődési Ház (PIR:523013) 2015. évi Összesen Kötelező feladatok Önként vállalt feladatok Állami (Államig.) feladatok 83 84 85 86 87 88 89 90 91 92 93 94 95 96 97 98 11 000 11 000 0 11 000 11 000 11 000 0 11 00 0 0 0 11 000 11 000 0 11 000 11 000 11 000 0 11 00 0 0 0 11 000 11 000 0 11 000 11 000 11 000 0 11 00 0 0 0 67 672 83 022 218 83 240 67 672 83 022 218 83 24 0 0 0 67 672 83 022 218 83 240 67 672 83 022 218 83 24 0 0 0 78 672 94 022 218 94 240 78 672 94 022 218 94 24 0 0 0 78 672 93 612 128 93 740 73 945 88 520 128 88 648 4 727 5 092 0 5 092 0 0 0 0 30 028 33 077 172 33 249 26 385 29 168 172 29 340 3 643 3 909 0 3 909 0 0 0 0 8 278 9 107 46 9 153 7 194 7 924 46 7 970 1 084 1 183 0 1 183 0 0 0 0 40 366 51 421-90 51 331 40 366 51 421-90 51 331 0 0 0 7 0 7 0 7 0 7 0 0 0 7 0 7 0 7 0 7 0 0 0 410 90 500 0 410 90 50 0 0 0 0 410 90 500 0 410 90 50 0 0 0 78 672 94 022 218 94 240 73 945 88 930 218 89 148 4 727 5 092 0 5 092 0 0 0 0 78 672 94 022 218 94 240 73 945 88 930 218 89 148 4 727 5 092 0 5 092 0 0 0 0

2015. évi 4. számú 11./50. sz. oldal 4. melléklet a.../... (......) önkormányzati rendelethez Az Önkormányzat tervezett bevételeinek és kiadásainak alakulása szervezeti egységenként 1 2 BEVÉTELEK I. Működési bevételek 1 Működési célú támogatások ÁH-n belülről 2 Közhatalmi bevételek 3 Működési bevételek 4 Működési célú átvett pénzeszközök II. Felhalmozási bevételek 5 Felhalmozási célú támogatások ÁH-n belülről 6 Felhalmozási bevételek 7 Felhalmozási célú átvett pénzeszközök Költségvetési bevételek összesen (I.+II.): III. Hitel-kölcsön felvétel ÁH-n kívülről IV. Maradvány igénybevétele V. Államháztartáson belüli megelőlegezések VI. Központi, irányítószervi támogatás 8 Korrekció Finanszírozási bevételek összesen (III.+..+VI.+8.): VII. Időbeli elhatárolások Bevételek mindösszesen: KIADÁSOK VIII. Működési kiadások 9 Személyi juttatások 10 Munkaadót terhelő járulékok 11 Dologi kiadások 12 Ellátottak pénzbeli juttatásai 13 Egyéb működési célú kiadások a - Elvonások és befizetések b - Nemz. Önk. És egyéb tám. ÁH-on kívülre c - Tartalékok 14 Államháztartáson belüli megelőlegezések visszafiz. 15 Központi irányítószervi támogatás 16 Korrekció IX. Felhalmozási kiadások 17 Beruházások 18 Felújítások 19 Egyéb felhalmozási célú kiadások Költségvetési kiadások összesen (VIII.+IX.): X. Hosszú lejáratú finanszírozási kiadások XI. XII. Likvid c. hitelek finanszírozási kiadásai Finanszírozási kiadások összesen (X.+XI.): Időbeli elhatárolások Kiadások mindösszesen: SIK (PIR:801973) 2015. évi Összesen Kötelező feladatok Önként vállalt feladatok Állami (Államig.) feladatok 99 100 101 102 103 104 105 106 107 108 109 110 111 112 113 114 58 173 61 382 3 088 64 470 58 173 61 382 3 088 64 47 0 0 0 58 173 61 382 3 088 64 470 58 173 61 382 3 088 64 47 0 0 0 58 173 61 382 3 088 64 470 58 173 61 382 3 088 64 47 0 0 0 355 442 356 661-2 197 354 464 355 442 356 661-2 197 354 464 0 0 355 442 356 661-2 197 354 464 355 442 356 661-2 197 354 464 0 0 413 615 418 043 891 418 934 413 615 418 043 891 418 934 0 0 413 615 417 960 891 418 851 375 184 375 212 241 375 453 38 431 42 748 650 43 398 0 0 0 0 133 326 136 332 690 137 022 103 431 102 746 40 102 786 29 895 33 586 650 34 236 0 0 0 0 36 485 37 438 186 37 624 27 949 28 276 186 28 462 8 536 9 162 0 9 162 0 0 0 0 243 804 244 052 15 244 067 243 804 244 052 15 244 067 0 0 0 138 0 138 0 138 0 138 0 0 0 138 0 138 0 138 0 138 0 0 0 83 0 83 0 83 0 83 0 0 0 83 0 83 0 83 0 83 0 0 413 615 418 043 891 418 934 375 184 375 295 241 375 536 38 431 42 748 650 43 398 0 0 0 0 413 615 418 043 891 418 934 375 184 375 295 241 375 536 38 431 42 748 650 43 398 0 0 0 0

2015. évi 4. számú 12./50. sz. oldal 4. melléklet a.../... (......) önkormányzati rendelethez Az Önkormányzat tervezett bevételeinek és kiadásainak alakulása szervezeti egységenként 1 2 BEVÉTELEK I. Működési bevételek 1 Működési célú támogatások ÁH-n belülről 2 Közhatalmi bevételek 3 Működési bevételek 4 Működési célú átvett pénzeszközök II. Felhalmozási bevételek 5 Felhalmozási célú támogatások ÁH-n belülről 6 Felhalmozási bevételek 7 Felhalmozási célú átvett pénzeszközök Költségvetési bevételek összesen (I.+II.): III. Hitel-kölcsön felvétel ÁH-n kívülről IV. Maradvány igénybevétele V. Államháztartáson belüli megelőlegezések VI. Központi, irányítószervi támogatás 8 Korrekció Finanszírozási bevételek összesen (III.+..+VI.+8.): VII. Időbeli elhatárolások Bevételek mindösszesen: KIADÁSOK VIII. Működési kiadások 9 Személyi juttatások 10 Munkaadót terhelő járulékok 11 Dologi kiadások 12 Ellátottak pénzbeli juttatásai 13 Egyéb működési célú kiadások a - Elvonások és befizetések b - Nemz. Önk. És egyéb tám. ÁH-on kívülre c - Tartalékok 14 Államháztartáson belüli megelőlegezések visszafiz. 15 Központi irányítószervi támogatás 16 Korrekció IX. Felhalmozási kiadások 17 Beruházások 18 Felújítások 19 Egyéb felhalmozási célú kiadások Költségvetési kiadások összesen (VIII.+IX.): X. Hosszú lejáratú finanszírozási kiadások XI. XII. Likvid c. hitelek finanszírozási kiadásai Finanszírozási kiadások összesen (X.+XI.): Időbeli elhatárolások Kiadások mindösszesen: Összesen Kötelező feladatok Egészségügyi és Szoc.Int. (PIR:523068) 2015. évi Önként vállalt feladatok Állami (Államig.) feladatok 115 116 117 118 119 120 121 122 123 124 125 126 127 128 129 130 132 140 132 140 964 133 104 132 140 132 140 964 133 104 0 0 93 962 93 962 0 93 962 93 962 93 962 0 93 962 0 0 38 178 38 178 964 39 142 38 178 38 178 964 39 142 0 0 132 140 132 140 964 133 104 132 140 132 140 964 133 104 0 0 204 134 206 967 3 924 210 891 204 134 206 967 3 924 210 891 0 0 204 134 206 967 3 924 210 891 204 134 206 967 3 924 210 891 0 0 336 274 339 107 4 888 343 995 336 274 339 107 4 888 343 995 0 0 334 680 337 208 4 888 342 096 334 680 337 208 4 888 342 096 0 0 183 124 185 144 3 101 188 245 183 124 185 144 3 101 188 245 0 0 53 049 53 862 1 787 55 649 53 049 53 862 1 787 55 649 0 0 98 507 98 202 0 98 202 98 507 98 202 0 98 202 0 0 1 594 1 899 0 1 899 1 594 1 899 0 1 899 0 0 1 276 1 276 0 1 276 1 276 1 276 0 1 276 0 0 318 623 0 623 318 623 0 623 0 0 336 274 339 107 4 888 343 995 336 274 339 107 4 888 343 995 0 0 336 274 339 107 4 888 343 995 336 274 339 107 4 888 343 995 0 0

2015. évi 4. számú 13./50. sz. oldal 4. melléklet a.../... (......) önkormányzati rendelethez Az Önkormányzat tervezett bevételeinek és kiadásainak alakulása szervezeti egységenként 1 2 BEVÉTELEK I. Működési bevételek 1 Működési célú támogatások ÁH-n belülről 2 Közhatalmi bevételek 3 Működési bevételek 4 Működési célú átvett pénzeszközök II. Felhalmozási bevételek 5 Felhalmozási célú támogatások ÁH-n belülről 6 Felhalmozási bevételek 7 Felhalmozási célú átvett pénzeszközök Költségvetési bevételek összesen (I.+II.): III. Hitel-kölcsön felvétel ÁH-n kívülről IV. Maradvány igénybevétele V. Államháztartáson belüli megelőlegezések VI. Központi, irányítószervi támogatás 8 Korrekció Finanszírozási bevételek összesen (III.+..+VI.+8.): VII. Időbeli elhatárolások Bevételek mindösszesen: KIADÁSOK VIII. Működési kiadások 9 Személyi juttatások 10 Munkaadót terhelő járulékok 11 Dologi kiadások 12 Ellátottak pénzbeli juttatásai 13 Egyéb működési célú kiadások a - Elvonások és befizetések b - Nemz. Önk. És egyéb tám. ÁH-on kívülre c - Tartalékok 14 Államháztartáson belüli megelőlegezések visszafiz. 15 Központi irányítószervi támogatás 16 Korrekció IX. Felhalmozási kiadások 17 Beruházások 18 Felújítások 19 Egyéb felhalmozási célú kiadások Költségvetési kiadások összesen (VIII.+IX.): X. Hosszú lejáratú finanszírozási kiadások XI. XII. Likvid c. hitelek finanszírozási kiadásai Finanszírozási kiadások összesen (X.+XI.): Időbeli elhatárolások Kiadások mindösszesen: Összegzések Intézmények összesen 2015. évi Összesen Kötelező feladatok Önként vállalt feladatok Állami (Államig.) feladatok 131 132 133 134 135 136 137 138 139 140 141 142 143 144 145 146 250 946 260 226 5 493 265 719 250 946 260 226 5 493 265 719 0 0 93 962 93 962 0 93 962 93 962 93 962 0 93 962 0 0 156 984 166 264 5 493 171 757 156 984 166 264 5 493 171 757 0 0 250 946 260 226 5 493 265 719 250 946 260 226 5 493 265 719 0 0 1 167 803 1 189 989 1 831 1 191 820 1 167 803 1 189 989 1 831 1 191 82 0 0 0 1 167 803 1 189 989 1 831 1 191 820 1 167 803 1 189 989 1 831 1 191 82 0 0 0 1 418 749 1 450 215 7 324 1 457 539 1 418 749 1 450 215 7 324 1 457 539 0 0 1 417 155 1 447 268 7 147 1 454 415 1 330 656 1 349 993 6 497 1 356 490 86 499 97 275 650 97 925 0 0 0 0 697 676 711 760 5 008 716 768 630 412 635 658 4 358 640 016 67 264 76 102 650 76 752 0 0 0 0 199 796 204 409 2 301 206 710 180 561 183 236 2 301 185 537 19 235 21 173 0 21 173 0 0 0 0 519 683 530 739-162 530 577 519 683 530 739-162 530 577 0 0 0 360 0 360 0 360 0 36 0 0 0 0 360 0 360 0 360 0 36 0 0 0 1 594 2 947 177 3 124 1 594 2 947 177 3 124 0 0 1 276 2 324 177 2 501 1 276 2 324 177 2 501 0 0 318 623 0 623 318 623 0 623 0 0 1 418 749 1 450 215 7 324 1 457 539 1 332 250 1 352 940 6 674 1 359 614 86 499 97 275 650 97 925 0 0 0 0 1 418 749 1 450 215 7 324 1 457 539 1 332 250 1 352 940 6 674 1 359 614 86 499 97 275 650 97 925 0 0 0 0

2015. évi 4. számú 14./50. sz. oldal 4. melléklet a.../... (......) önkormányzati rendelethez Az Önkormányzat tervezett bevételeinek és kiadásainak alakulása szervezeti egységenként 1 2 BEVÉTELEK I. Működési bevételek 1 Működési célú támogatások ÁH-n belülről 2 Közhatalmi bevételek 3 Működési bevételek 4 Működési célú átvett pénzeszközök II. Felhalmozási bevételek 5 Felhalmozási célú támogatások ÁH-n belülről 6 Felhalmozási bevételek 7 Felhalmozási célú átvett pénzeszközök Költségvetési bevételek összesen (I.+II.): III. Hitel-kölcsön felvétel ÁH-n kívülről IV. Maradvány igénybevétele V. Államháztartáson belüli megelőlegezések VI. Központi, irányítószervi támogatás 8 Korrekció Finanszírozási bevételek összesen (III.+..+VI.+8.): VII. Időbeli elhatárolások Bevételek mindösszesen: KIADÁSOK VIII. Működési kiadások 9 Személyi juttatások 10 Munkaadót terhelő járulékok 11 Dologi kiadások 12 Ellátottak pénzbeli juttatásai 13 Egyéb működési célú kiadások a - Elvonások és befizetések b - Nemz. Önk. És egyéb tám. ÁH-on kívülre c - Tartalékok 14 Államháztartáson belüli megelőlegezések visszafiz. 15 Központi irányítószervi támogatás 16 Korrekció IX. Felhalmozási kiadások 17 Beruházások 18 Felújítások 19 Egyéb felhalmozási célú kiadások Költségvetési kiadások összesen (VIII.+IX.): X. Hosszú lejáratú finanszírozási kiadások XI. XII. Likvid c. hitelek finanszírozási kiadásai Finanszírozási kiadások összesen (X.+XI.): Időbeli elhatárolások Kiadások mindösszesen: Önkormányzat összesen 2015. évi Összesen Kötelező feladatok Önként vállalt feladatok Állami (Államig.) feladatok 147 148 149 150 151 152 153 154 155 156 157 158 159 160 161 162 4 443 360 4 519 150 30 385 4 549 535 4 362 960 4 437 744 30 385 4 468 129 80 400 81 406 0 81 406 0 0 0 0 665 782 731 286 24 892 756 178 665 782 731 286 24 892 756 178 0 0 3 522 268 3 522 268 0 3 522 268 3 522 268 3 522 268 0 3 522 268 0 0 255 310 265 596 5 493 271 089 174 910 184 190 5 493 189 683 80 400 81 406 0 81 406 0 0 0 0 111 516 225 039 57 087 282 126 0 0 0 0 111 516 225 039 57 087 282 126 0 0 0 0 44 116 155 288 57 087 212 375 0 0 0 0 44 116 155 288 57 087 212 375 0 0 0 0 42 400 43 890 0 43 890 0 0 0 0 42 400 43 890 0 43 890 0 0 0 0 25 000 25 861 0 25 861 0 0 0 0 25 000 25 861 0 25 861 0 0 0 0 4 554 876 4 744 189 87 472 4 831 661 4 362 960 4 437 744 30 385 4 468 129 191 916 306 445 57 087 363 532 0 0 0 0 1 850 000 2 479 017 0 2 479 017 0 0 0 0 1 850 000 2 479 017 0 2 479 017 0 0 0 0 2 189 583 2 226 180 3 741 2 229 921 2 189 583 2 226 180 3 741 2 229 921 0 0-2 189 583-2 226 180-3 741-2 229 921-2 189 583-2 226 180-3 741-2 229 921 0 0 1 850 000 2 479 017 0 2 479 017 0 0 0 0 1 850 000 2 479 017 0 2 479 017 0 0 0 0 6 404 876 7 223 206 87 472 7 310 678 4 362 960 4 437 744 30 385 4 468 129 2 041 916 2 785 462 57 087 2 842 549 0 0 0 0 5 166 326 5 757 400-12 048 5 745 352 3 205 069 3 505 618 23 071 3 528 689 1 961 257 2 251 782-35 119 2 216 663 0 0 0 0 1 336 861 1 394 395 16 099 1 410 494 1 161 634 1 209 823-5 582 1 204 241 175 227 184 572 21 681 206 253 0 0 0 0 390 403 403 604 4 186 407 790 366 603 377 866 4 186 382 052 23 800 25 738 0 25 738 0 0 0 0 1 690 426 1 810 175-17 036 1 793 139 1 214 979 1 311 602-24 947 1 286 655 475 447 498 573 7 911 506 484 0 0 0 0 172 610 202 452 911 203 363 44 610 74 452 911 75 363 128 000 128 000 0 128 000 0 0 0 0 1 576 026 1 930 655-16 208 1 914 447 417 243 515 756 48 503 564 259 1 158 783 1 414 899-64 711 1 350 188 0 0 0 0 0 8 580 0 8 580 0 8 580 0 8 58 0 0 0 246 900 269 224 7 010 276 234 10 000 3 850-1 206 2 644 236 900 265 374 8 216 273 590 0 0 0 0 1 329 126 1 652 851-23 218 1 629 633 407 243 503 326 49 709 553 035 921 883 1 149 525-72 927 1 076 598 0 0 0 0 0 16 119 0 16 119 0 16 119 0 16 119 0 0 2 189 583 2 226 180 3 741 2 229 921 2 189 583 2 226 180 3 741 2 229 921 0 0-2 189 583-2 226 180-3 741-2 229 921-2 189 583-2 226 180-3 741-2 229 921 0 0 1 238 550 1 465 806 99 520 1 565 326 510 481 584 451 15 980 600 431 728 069 881 355 83 540 964 895 0 0 0 0 854 217 924 296 12 892 937 188 510 163 583 828 15 980 599 808 344 054 340 468-3 088 337 380 0 0 0 0 384 333 488 837 81 138 569 975 318 623 0 623 384 015 488 214 81 138 569 352 0 0 0 0 0 52 673 5 490 58 163 0 0 0 0 0 52 673 5 490 58 163 0 0 0 0 6 404 876 7 223 206 87 472 7 310 678 3 715 550 4 090 069 39 051 4 129 120 2 689 326 3 133 137 48 421 3 181 558 0 0 0 0 6 404 876 7 223 206 87 472 7 310 678 3 715 550 4 090 069 39 051 4 129 120 2 689 326 3 133 137 48 421 3 181 558 0 0 0 0

2015. évi 4. számú 15./50.sz. oldal 5. melléklet a.../... (......) önkormányzati rendelethez 2015. évi állami támogatások adatok Ft-ban A 2015. évi költségvetési törvény mellékletei szerinti jogcím Előirányzat 4. számú I. A helyi önkormányzatok működésének általános támogatása /2.sz. melléklet/ II. A települési önkormányzatok egyes köznevelési és gyermekétkeztetési feladatainak támogatása II.1. Óvodapedagógusok és az óvodapedagógusok nevelő munkáját közvetlenül segítők bértámogatása 55 664 641 57 418 130 0 57 418 130 361 781 900 361 781 900 3 328 361 785 228 317 261 900 317 261 900 2 768 317 264 668 II.2. Óvodaműködtetési támogatás 44 520 000 44 520 000 560 44 520 560 III. A települési önkormányzatok szociális és gyermekjóléti feladatainak támogatása 145 461 302 177 775 871 2 171 220 179 947 091 III.2. Hozzájárulás a pénzbeli szociális ellátásokhoz 0 32 314 569 2 171 220 34 485 789 III.3. Egyes szociális és gyermekjóléti feladatok támogatása 42 435 445 42 435 445 0 42 435 445 III.4. A települési önkormányzatok egyes szociális, gyermekjóléti és gyermekétkeztetési feladatainak 16 832 120 16 832 120 0 16 832 120 Gyermekétkeztetés támogatása 52 746 240 52 746 240 0 52 746 240 III.5. Gyermekétkeztetés üzemeltetési támogatása 33 447 497 33 447 497 0 33 447 497 Mindösszesen: 562 907 843 596 975 901 2 174 548 599 150 449

2015. évi 4. számú 16./50.sz. oldal 6.1. melléklet a.../... (......) önkormányzati rendelethez Önkormányzat költségvetési és finanszírozási bevételei 2015. évi Összesen 2015. évi 2015. évi 2015. évi Kötelező feladat Önként vállalt feladat Állami feladat Működési célú támogatások ÁH-n belülről 571 820 637 324 24 892 662 216 571 820 637 324 24 892 662 216 0 0 1 Helyi Önkormányzatok működésének általános támogatása 55 665 57 418 57 418 55 665 57 418 57 418 2 Települési önkorm. egyes köznevelési feladatainak támogatása 361 782 361 782 3 328 365 110 361 782 361 782 3 328 365 11 0 3 Települési önkorm. Szoc. és gyermekjóléti fel. támogatása 145 461 177 776 2 171 179 947 145 461 177 776 2 171 179 947 4 Települési önkorm. Kulturális feladatainak támogatása 8 912 8 912 8 912 8 912 8 912 8 912 5 Működési célú központosított ok 0 10 364 4 820 15 184 0 10 364 4 820 15 184 6 Helyi önkormányzatok kiegészítő támogatásai 0 0 7 577 7 577 0 0 7 577 7 577 Önkormányzatok működési támogatásai 571 820 616 252 17 896 634 148 571 820 616 252 17 896 634 148 0 0 7 Elvonások és befizetések bevételei 8 Műk.c.visszatér.tám., kölcsönök visszatérülése ÁH-n belülről 9 Műk.c.visszatér.tám.,kölcsönök igénybevétele ÁH-n belülről 10 Egyéb műk.célú támogatások bevételei ÁH-n belülről 0 21 072 6 996 28 068 0 21 072 6 996 28 068 Felhalmozási célú támogatások ÁH-n belülről 44 116 155 288 57 087 212 375 0 0 0 0 44 116 155 288 57 087 212 375 0 0 0 0 11 Felhalmozási célú önkormányzati támogatások 0 111 172 57 087 168 259 0 0 0 0 111 172 57 087 168 259 0 0 0 12 Felhalm.c.visszatér.tám.,kölcsönök visszatérülése ÁH-n belülről 13 Felhalm.c.visszatér.tám.,kölcsönök igénybevétele ÁH-n belülről 14 Egyéb felhalmozási célú támogatások bevételei ÁH-n belülről 44 116 44 116 44 116 0 0 0 44 116 44 116 44 116 0 0 0 Közhatalmi bevételek 3 521 818 3 521 818 0 3 521 818 3 521 818 3 521 818 0 3 521 818 0 0 15 Vagyoni tipusú adók 1 872 400 1 872 400 0 1 872 400 1 872 400 1 872 400 0 1 872 40 0 0 0 - Építményadó 1 281 100 1 281 100 1 281 100 1 281 100 1 281 100 1 281 10 0 - Telekadó 591 300 591 300 591 300 591 300 591 300 591 30 0 16 Helyi iparűzési adó 1 449 734 1 449 734 1 449 734 1 449 734 1 449 734 1 449 734 17 Iparúzési adó - pótlék, bírság 6 953 6 953 6 953 6 953 6 953 6 953 0 0 0 0 0 18 Gépjárműadók 172 800 172 800 172 800 172 800 172 800 172 80 0 19 Egyéb áruhasználati és szolgáltatási adók 7 731 7 731 0 7 731 7 731 7 731 0 7 731 0 0 - Talajterhelési díj 7 600 7 600 7 600 7 600 7 600 7 60 0 - Idegenforgalmi adó 131 131 131 131 131 131 - Egyéb 0 0 0 0 0 20 Egyéb közhatalmi bevételek 12 200 12 200 0 12 200 12 200 12 200 0 12 20 0 0 0 - Igazgatási szolgáltatási díjak - Pótlékok, bírságok 12 200 12 200 12 200 12 200 12 200 12 20 0

2015. évi 4. számú 17./50.sz. oldal 6.1. melléklet a.../... (......) önkormányzati rendelethez Önkormányzat költségvetési és finanszírozási bevételei 2015. évi Összesen 2015. évi 2015. évi 2015. évi Kötelező feladat Önként vállalt feladat Állami feladat Működési bevételek 90 216 91 222 0 91 222 17 926 17 926 0 17 926 72 290 73 296 0 73 296 0 0 0 0 21 Készletértékesítés ellenértéke (lombzsák) 2 540 2 540 2 540 0 0 0 2 540 2 540 2 540 0 0 0 22 Szolgáltatások bevételei 1 550 1 550 1 550 0 0 0 1 550 1 550 1 550 0 0 0 23 Közvetített szolg. értéke (önkorm.lakások közmű) 7 600 8 606 8 606 0 0 0 7 600 8 606 8 606 0 0 0 24 Közös költség bevétele 1 000 1 000 1 000 0 0 0 1 000 1 000 1 000 0 0 0 25 Tulajdonosi bevételek 45 100 45 100 0 45 100 15 500 15 500 0 15 500 29 600 29 600 0 29 600 0 0 0 0 - Közterület koncesszió szerződés alapján 11 500 11 500 11 500 11 500 11 500 11 50 0 - Lakbér 4 000 4 000 4 000 0 0 0 4 000 4 000 4 000 0 0 0 - Nem lakás céljára szolgáló helyiségek bérleti díja 13 000 13 000 13 000 0 0 0 13 000 13 000 13 000 0 0 0 - Egyéb bérleti díj 2 480 2 480 2 480 0 0 0 2 480 2 480 2 480 0 0 0 - Közterület foglalás 4 000 4 000 4 000 4 000 4 000 4 00 0 - Haszonbérleti díj (THB) 100 100 100 0 0 0 100 100 100 0 0 0 - Rekreációs földhasználat bevétele 500 500 500 0 0 0 500 500 500 0 0 0 - Kereskedelmi szálláshely szolg 2 000 2 000 2 000 0 0 0 2 000 2 000 2 000 0 0 0 - Szerződéses bérleti díj 7 520 7 520 7 520 0 0 0 7 520 7 520 7 520 0 0 0 26 Ellátási díjak 27 Kiszámlázott ÁFA 2 426 2 426 2 426 2 426 2 426 2 426 28 ÁFA visszatérítése 29 Kamatbevételek 30 000 30 000 30 000 0 0 0 30 000 30 000 30 000 0 0 0 30 Egyéb pénzügyi műveletek bevételei 31 Egyéb működési bevételek Felhalmozási bevételek 42 400 43 890 0 43 890 0 0 0 0 42 400 43 890 0 43 890 0 0 0 0 32 Immateriális javak értékesítése 33 Ingatlanok értékesítése 42 400 42 400 42 400 0 0 0 42 400 42 400 42 400 0 0 0 Ebből: termőföld-eladás bevételei 1 000 1 000 1 000 0 0 0 1 000 1 000 1 000 0 0 0 34 Egyéb tárgyi eszközök értékesítése 0 1 490 1 490 0 0 0 0 1 490 1 490 0 0 0 35 Részesedések értékesítése Működési célú átvett pénzeszközök 36 Műk.c.visszatérítendő tám.,kölcsönök visszatérülése ÁH-n kív. 37 Egyéb műk.célú átvett pénzeszközök Felhalmozási célú átvett pénzeszközök 25 000 25 861 0 25 861 0 0 0 0 25 000 25 861 0 25 861 0 0 0 0 38 Felh.c.visszatérítendő tám.,kölcsönök visszatérülése ÁH-n kív. 25 000 25 000 0 25 000 0 0 0 0 25 000 25 000 0 25 000 0 0 0 0 - helyi támogatások 22 000 22 000 22 000 0 0 0 22 000 22 000 22 000 0 0 0 - munkáltatói kölcsönök visszatérülése 3 000 3 000 3 000 0 0 0 3 000 3 000 3 000 0 0 0 39 Egyéb felhalmozási célú átvett pénzeszközök 0 861 861 0 0 0 0 861 861 0 0 0 Költségvetési bevételek összesen: 4 295 370 4 475 403 81 979 4 557 382 4 111 564 4 177 068 24 892 4 201 960 183 806 298 335 57 087 355 422 0 0 0 0 Hitel-, kölcsönfelvétel ÁH-n kívülről 40 Hosszú lejáratú hitelek, kölcsönök felvétele 41 Likviditási célú hitelek,kölcsönök felv. pénzügyi vállalkozástól Maradvány igénybevétele 1 850 000 2 479 017 0 2 479 017 0 0 0 0 1 850 000 2 479 017 0 2 479 017 0 0 0 0 42 Előző év költségvetési maradványának igénybevétele 1 850 000 2 479 017 2 479 017 0 0 0 1 850 000 2 479 017 2 479 017 0 0 0 43 Államháztartáson belüli megelőlegezések 44 Központi, irányító szervi támogatás Belföldi finanszírozás bevételei 1 850 000 2 479 017 0 2 479 017 0 0 0 0 1 850 000 2 479 017 0 2 479 017 0 0 0 0 Finanszírozási bevételek összesen: 1 850 000 2 479 017 0 2 479 017 0 0 0 0 1 850 000 2 479 017 0 2 479 017 0 0 0 0 Bevételek mindösszesen: 6 145 370 6 954 420 81 979 7 036 399 4 111 564 4 177 068 24 892 4 201 960 2 033 806 2 777 352 57 087 2 834 439 0 0 0 0

2015. évi 4. számú 18./50.sz.oldal 6.2. melléklet a.../... (......) önkormányzati rendelethez Polgármesteri Hivatal költségvetési és finanszírozási bevételei 2015. évi 2015. évi 2015. évi 2015. évi Összesen Kötelező feladat Önként vállalt feladat Állami feladat Működési célú támogatások ÁH-n belülről 1 Helyi Önkormányzatok működésének általános támogatása 0 0 0 0 2 Települési önkorm. egyes köznevelési feladatainak támogatása 0 0 0 0 3 Települési önkorm. Szoc. és gyermekjóléti fel. támogatása 0 0 0 0 4 Települési önkorm. Kulturális feladatainak támogatása 0 0 0 0 5 Működési célú központosított ok 0 0 0 0 6 Helyi önkormányzatok kiegészítő támogatásai 0 0 0 0 Önkormányzatok működési támogatásai 7 Elvonások és befizetések bevételei 0 0 0 0 8 Műk.c.visszatér.tám., kölcsönök visszatérülése ÁH-n belülről 0 0 0 0 9 Műk.c.visszatér.tám.,kölcsönök igénybevétele ÁH-n belülről 0 0 0 0 10 Egyéb műk.célú támogatások bevételei ÁH-n belülről 0 0 0 0 Felhalmozási célú támogatások ÁH-n belülről 11 Felhalmozási célú önkormányzati támogatások 0 0 0 0 12 Felhalm.c.visszatér.tám.,kölcsönök visszatérülése ÁH-n belülről 0 0 0 0 13 Felhalm.c.visszatér.tám.,kölcsönök igénybevétele ÁH-n belülről 0 0 0 0 14 Egyéb felhalmozási célú támogatások bevételei ÁH-n belülről 0 0 0 0 Közhatalmi bevételek 450 450 0 450 450 450 0 45 0 0 0 15 Vagyoni tipusú adók - Építményadó - Telekadó 16 Helyi iparűzési adó 17 Iparúzési adó - pótlék, bírság 18 Gépjárműadók 19 Egyéb áruhasználati és szolgáltatási adók - Talajterhelési díj - Idegenforgalmi adó - Egyéb 20 Egyéb közhatalmi bevételek 450 450 0 450 450 450 0 45 0 0 0 - Igazgatási szolgáltatási díjak 300 300 300 300 300 30 0 - Pótlékok, bírságok 150 150 150 150 150 15 0

2015. évi 4. számú 19./50.sz.oldal 6.2. melléklet a.../... (......) önkormányzati rendelethez Polgármesteri Hivatal költségvetési és finanszírozási bevételei 2015. évi 2015. évi 2015. évi 2015. évi Összesen Kötelező feladat Önként vállalt feladat Állami feladat Működési bevételek 8 110 8 110 0 8 110 0 0 0 0 8 110 8 110 0 8 110 0 0 0 0 21 Szolgáltatások ellenértéke 5 300 5 300 5 300 0 0 0 5 300 5 300 5 300 0 0 0 22 Közvetített szolgáltatások értéke 2 000 2 000 2 000 0 0 0 2 000 2 000 2 000 0 0 0 23 Tulajdonosi bevételek Ebből: önkorm.vagyon üzemeltetéséből,koncesszióból sz.bev. Ebből: önkorm.vagyon vagyonkezelésbe adásából sz.bev. 24 Ellátási díjak 25 Kiszámlázott ÁFA 810 810 810 0 0 0 810 810 810 0 0 0 26 ÁFA visszatérítése 27 Kamatbevételek 28 Egyéb pénzügyi műveletek bevételei 29 Egyéb működési bevételek Felhalmozási bevételek 30 Immateriális javak értékesítése 0 0 0 0 31 Ingatlanok értékesítése 0 0 0 0 Ebből: termőföld-eladás bevételei 0 0 0 0 32 Egyéb tárgyi eszközök értékesítése 0 0 0 0 33 Részesedések értékesítése 0 0 0 0 Működési célú átvett pénzeszközök 34 Műk.c.visszatérítendő tám.,kölcsönök visszatérülése ÁH-n kív. 0 0 0 0 35 Egyéb műk.célú átvett pénzeszközök 0 0 0 0 Felhalmozási célú átvett pénzeszközök 36 Felh.c.visszatérítendő tám.,kölcsönök visszatérülése ÁH-n kív. - helyi támogatások 0 0 0 0 - munkáltatói kölcsönök visszatérülése 0 0 0 0 37 Egyéb felhalmozási célú átvett pénzeszközök 0 0 0 0 Költségvetési bevételek összesen: 8 560 8 560 0 8 560 450 450 0 450 8 110 8 110 0 8 110 0 0 0 0 Hitel-, kölcsönfelvétel ÁH-n kívülről 38 Hosszú lejáratú hitelek, kölcsönök felvétele 0 0 0 0 39 Likviditási célú hitelek,kölcsönök felv. pénzügyi vállalkozástól 0 0 0 0 Maradvány igénybevétele 40 Előző év költségvetési maradványának igénybevétele 0 0 0 0 41 Államháztartáson belüli megelőlegezések 0 0 0 0 0 42 Központi, irányító szervi támogatás 1 021 780 1 036 191 1 910 1 038 101 1 021 780 1 036 191 1 910 1 038 101 Belföldi finanszírozás bevételei 1 021 780 1 032 517 1 910 1 034 427 1 021 780 1 032 517 1 910 1 034 427 0 0 Finanszírozási bevételek összesen: 1 021 780 1 032 517 1 910 1 034 427 1 021 780 1 032 517 1 910 1 034 427 0 0 Bevételek mindösszesen: 1 030 340 1 041 077 1 910 1 042 987 1 022 230 1 032 967 1 910 1 034 877 8 110 8 110 0 8 110 0 0 0 0

2015. évi 4. számú a 20./50sz. oldal 7. melléklet a.../... (......) önkormányzati rendelethez Az Önkormányzat felhalmozási és finanszírozási kiadásai 2015. évi 2015. évi 2015. évi 2015. évi Összesen Kötelező feladat Önként vállalt feladat Állami feladat I. Beruházások (K6.) 820 586 890 723 12 912 903 635 500 532 574 255 15 803 590 058 320 054 316 468-2 891 313 577 0 0 0 0 1 Immateriális javak beszerzése, létesítése 142 036 149 401 13 264 162 665 125 136 132 501 13 234 145 735 16 900 16 900 30 16 930 0 0 0 0 - nagyértékű 142 036 149 401 13 264 162 665 125 136 132 501 13 234 145 735 16 900 16 900 30 16 930 0 0 0 - kisértékű 2 Ingatlanok beszerzése, létesítése 456 348 507 249-1 305 505 944 233 110 290 205 1 949 292 154 223 238 217 044-3 254 213 790 0 0 0 -ebből: termőföld-vásárlás kiadásai 25 000 25 000 25 000 0 0 0 25 000 25 000 25 000 0 0 0 3 Informatikai eszközök beszerzése, létesítése 0 390 0 390 0 390 0 39 0 0 0 - nagyértékű 0 390 390 0 390 39 0 - kisértékű 4 Egyéb tárgyi eszközök beszerzése, létesítése 85 640 90 868 886 91 754 38 000 39 858 630 40 488 47 640 51 010 256 51 266 0 0 0 0 - nagyértékű 74 399 78 527 630 79 157 38 000 1 858 630 1 858 36 399 38 669 38 669 0 0 0 - kisértékű (bútor,kisgép,szerszám, ) 11 241 12 341 256 12 597 0 0 0 11 241 12 341 256 12 597 0 0 0 5 Beruházási c.előzetesen felszámolt ÁFA 136 562 142 815 67 142 882 104 286 111 301-10 111 291 32 276 31 514 77 31 591 0 0 0 II. Felújítások (K7.) 374 015 478 214 81 266 559 480 0 0 0 0 374 015 478 214 81 266 559 480 0 0 0 0 6 Ingatlanok felújítása 294 500 388 339 63 989 452 328 0 0 0 294 500 388 339 63 989 452 328 0 0 0 7 Informatikai eszközök felújítása 8 Egyéb tárgyi eszközök felújítása 9 Felújítási c.előzetesen felszámított ÁFA 79 515 89 875 17 277 107 152 0 0 0 79 515 89 875 17 277 107 152 0 0 0 III. Egyéb felhalmozási célú kiadások (K8.) 0 52 673 5 490 58 163 0 0 0 0 0 52 673 5 490 58 163 0 0 0 0 10 Felhalm.c.visszat. tám.,kölcsönök nyújtása ÁH-n kív. 0 29 300 2 950 32 250 0 0 0 0 29 300 2 950 32 250 0 0 0 11 Lakástámogatás 12 Egyéb felhalm.c.tám.áh-n kívülre 0 23 373 2 540 25 913 0 0 0 0 23 373 2 540 25 913 0 0 0 Felhalmozási költségvetési kiadások: 1 194 601 1 421 610 99 668 1 521 278 500 532 574 255 15 803 590 058 694 069 847 355 83 865 931 220 0 0 0 0 IV. Finanszírozási kiadások (K9.) 13 Belföldi finanszírozás kiadásai Hitel-,kölcsöntörlesztés ÁH-n kívülre - Hosszú lejáratú hitelek,kölcsönök törlesztése - Likvid.c.hitelek,kölcsönök törlesztése pü.váll. - Rövid lejáratú hitelek,kölcsönök törlesztése Felhalmozási kiadások mindösszesen: 1 194 601 1 421 610 99 668 1 521 278 500 532 574 255 15 803 590 058 694 069 847 355 83 865 931 220 0 0 0 0