Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Építőmérnöki Kar Általános- és Felsőgeodézia Tanszék Épülethomlokzat mérések feldolgozása Készítette: Szerdahelyi András Budapest 2007
Tartalomjegyzék 1. Bevezetés... 4 2. Történeti áttekintések... 5 2.1. A BME rövid története,... 5 2.2. A műemlékvédelem kialakulása... 11 2.3. A műemlékvédelem kialakulása Magyarországon... 20 3. Műemlékek felmérési módszereinek áttekintése... 22 3.1. Geodéziai felmérés... 23 3.2. Fotogrammetriai felmérés... 24 3.2.1. A klasszikus földi fotogrammetria... 25 3.2.2. A digitális fotogrammetria... 27 3.3. A lézerszkennelés... 30 4. A felhasznált szoftver bemutatása... 32 5. Technológiai leírás az elvégzett munkáról... 35 5.1. Fényképezőgépek... 35 5.2. A program felépítése... 36 5.3. A kamerák kalibrációja... 38 5.4. A 3D-s modell előállítása... 42 5.4.1. A képek összeillesztése... 44 5.4.2. Vizsgálatok... 51 5.4.2.1. A kamerák paramétereinek összehasonlítása... 51 5.4.2.2. Pontossági ellenőrzés hagyományos geodéziai felméréssel... 56 5.4.3. Struktúrák kialakítása... 58 5.4.3.1. Rétegkezelés... 58 5.4.3.2. Vonalak szerkesztése... 59 5.4.3.3. Ívek szerkesztése... 61 5.4.3.4. Hengerek szerkesztése... 62 5.4.3.5. Felületek kialakítása... 63 5.4.3.6. Képek ráillesztése... 66 2
5.4.4. Az elkészült modell bemutatása... 67 6. Javaslat a 3D-s modell alkalmazási lehetőségeire a műemléki épületetek felmérésénél... 71 7. Összefoglalás... 76 8. Felhasznált Irodalom... 77 9. Ábrajegyzék... 78 10. Táblázatok jegyzéke... 80 11. Mellékletek... 81 3
1. Bevezetés Diplomadolgozatom célja, hogy bemutassam a műemléképületek felmérésének digitális fotogrammetria útján történő megoldását egy konkrét példán, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Központi épületének homlokzatának modellezésén keresztül. Célul tűztem ki a modellalkotáshoz használt PhotoModeler 5.0 program bemutatását, funkcióinak részletes ismertetését. Célom továbbá, hogy vizsgálatot végezzek a modell létrehozásához használható kamerák paramétereinek összehasonlítására, valamint hogy javaslatot tegyek a 3D-s modell alkalmazási lehetőségeire. [az épület homlokzata az 1. számú mellékleten látható] A második fejezetben áttekintést adok egyetemünk 225 éves történetéről, felvázolva a műemlékvédelem kérdéskörét. A harmadik fejezetben bemutatok pár felmérési módszert, rámutatva azok előnyeire, valamint hátrányaira is. Dolgozatom negyedik fejezetében rövid leírást adok a felhasznált szoftver alkalmazási lehetőségeiről. Az ötödik fejezetben részletezem a PhotoModeler programmal történő modellezés lépéseit, kiegészítve személyes tapasztalataimmal, tanácsaimmal azoknak a felhasználóknak címezve, akik még csak ismerkednek e technikával, de azoknak is hasznos lehet, akik már használják, de még nem ismerik minden lehetőségeit. A hatodik fejezetben foglalkozom a modell további alkalmazási lehetőségeivel, annak Építményinformációs Rendszerbe való beillesztésével. A DVD melléklet tartalmazza a munkám során elkészült PhotoModeler állományokat, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem homlokzatáról készült fényképfelvételeket. [az épületről készült digitális ortofotó a 10. számú mellékleten látható] 4
2. Történeti áttekintések 2.1. A BME rövid története 1,2 A magyar műszaki felsőoktatás, több mint két évszázados múltra tekinthet vissza. Egyetemünk idén ünnepli 225 éve történő megalakulását. Tekintsük is át röviden ennek a kiemelkedő múltnak a mérföldköveit! II. József elhatározására, az Institutum Geometricum hivatalos megalapítása 1782. augusztus 30-án történt meg. Ennek a rendeletnek a kiadási időpontja lett a korszakhatár a magyar felsőoktatás történetében. Miért is? Mert ebben a királyi rendeletben mondják ki Magyarországon először, hogy nyilvános mérnöki állásra csak olyan személy alkalmazható, aki az előírt matematikai tanulmányoknak mind elméletéből, mind gyakorlatából Budán az Egyetemnél nyilvános vizsgát tett, és megfelelőnek ítélve törvényes bizonyítványt szerzett. A mérnöki pálya ettől kezdve egyetemi végzetséghez lett kötve. Az Institutum Geometricum felállításával kapcsolatban nagy hangsúlyt kaptak azok az indokok, melyek az intézet létrehozását sürgették: Mivel általában szertefölött szükség van elsősorban Magyarországon és csatolt tartományaiban földmérő, vízépítő és mechanikai tudományokra, ahol az előző századok annyi háborúja és viszontagságai következtében a birtokviszonyok igen zavarosak, ahol igen nagy tájak víz alatt és mocsarakban hevernek, ahol a malomgátak legtöbb helyen igen rosszul vannak szerkesztve, a közutak nagyobbrészt elhanyagoltak nyilvánvalóan szükség mutatkozik ezen tudományok művelésére 1779 őszén a budai várban az Egyetem részére birtokba vettek egy régi, uradalmi dézsmaházat. Először itt kezdte megműködését, az 1782. augusztus 30-án egyetemi rangra emelt Institutum. 1 A Budapesti Műszaki Egyetem története, szerk.: Héberger Károly alapján 2 Dr. Hodinka László-Károlyi Zsigmond-Végh Ferenc: A Budapesti Műszaki Egyetem történetének bibliográfiája 1-2., I. fejezete alapján 5
II. József 1784 nyarán az Egyetem 3 karát Pestre helyeztette át, egy másik kar (teológia) Pozsonyba került. Az Egyetem megkapta a Ferenciek pesti kolostorának épületét. Ez lett 1785. aug. 11-től az Institutum végleges épülete egészen 1850-ig. Ebben az időben rendkívül távol állt egymástól a kor felfogása szerint a csak gyakorlati kérdésekkel foglalkozó geometra, és az elméleti problémákat megoldó tudós személye. Hadd álljon itt a fentiek alátámasztására, egy nem éppen irodalmi értékű, de a kor mérnökfogalmát jól illusztráló versrészlet 1839-ből: A mérnök élete szép A mérnök vigan él Akármi pap s ügyész Sorsával nem cserél Járdal virágmezőn S lánczával méreget Színes zászló felé Mit ott feltüzetett A földmérő mihelyt Piroslik a kelet Derült szabadba száll A szi kéjt, új életet Vagy hág tetőre és Látcsőt kezébe vesz S szemlél sok tájt, falut Mit messzeség fedez S mit Isten végtelen Térségbe alkotott Kis ivre asztalán Mind fölteremti ott Az Institutum esetében mérnökön ebben az időben csak a földmérői és vízépítői szakembert értették, az intézet fő képzési iránya alapjában véve egész fennállása idején nem változott. Az iskola azonban közismert módon nem tudott lépést tartani a műszaki tudományok fejlődésével. 1846. november 1-jén nyílt meg Pesten a főváros régen várt műszaki szakoktatási intézete, a József Ipartanoda. 6
1848. március 27-én a forradalom szelével készült el az a lista, amely 12 pontba foglalva tartalmazta az ifjúság követelését az Ipartanoda oktatási rendszerének korszerűsítéséről. Az összes ipartanodai hallgatóság kívánatai: 1. A pesti kir. József Ipartanodának minél előbb összegyetemmé (Polytechnicum) alakítása. 2. Az intézetnek mindenképp megfelelő épület. 3. Az összműegyetemhez illő minél előbbi tökéletes fölszerelése. 4. Az összműegyetem igényeinek megfelelő könyvtár, s ennek tanulók általi használhatása. 5. A bécsi Polytechnicumtól, valamint egyéb tanintézetektől tökéletes függetlensége. 6. Minden rendes tanár tartozzék vagy már létező, vagy általa szerkesztendő magyar tankönyv szerint előadni. 7. A szükségekhez képest tanársegédeknek minélelöbbi kinevezése. 8. Franczia, olasz nyelv rögtöni dijmentes hallgathatása, s az angol nyelv minélelöbbi tanitása. 9. Szabad tanítás és tanulhatóság. 10. Az intézet hallgatóságának a tanári ülésekben képviselete. 11. Magán és rendes hallgatók tetszés szerinti, évenkint vagy tanfolyam végéveli nyilván vizsgálata. 12. Az igazgatást tanári ülésekre kívánjuk átruháztatni, közbizodalmi tanár elnöklete mellett. A forradalom átmeneti győzelme az oktatásügy területén nagy belső átalakulás kezdetét jelentette. Kész volt 1848 nyarán a leendő Műipari Akadémia terve. A szabadságharc leverése utáni reformok első fázisaként az Institutum Geometricum és a József Ipartanoda egyesítésére 1850. szept. 29-én került sor. Azonban az oktatásnak tárgyi feltételei csak lassan javultak, nagy gondot okozott a helységprobléma, így 1854 nyarán az Intézmény felköltözött a várba, éppen 70 évvel azután, hogy II. József az Egyetemmel együtt a budai várból Pestre helyezte át az Institutum Geometricumot. 7
Ferenc József 1856. szeptember 30-án hagyta jóvá az új Műegyetem alapszabályát, így végre műegyetemi rangot kapott a magyar főváros mérnökképző intézete. Neve kir. József Műegyetem lett. Azonban ez a formális jogi intézkedés nem hozott lényeges változást helyzetében, a nyomasztó hely-, felszerelés-, és tanszemélyzethiány továbbra is fennállt, a budai vár bérelt házaiban a korszerű oktatás nem volt megvalósítható, így 1871-ben sor került újra a Műegyetem ideiglenes jelleggel Pestre való visszatelepítésére. 1883-ban költözött át a Műegyetem a Múzeum körúton felépült, Steindl Imre műegyetemi professzor által tervezett új épületeibe, amelyben ma az Eötvös Lóránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kara található. Ezzel fennállása óta először került olyan épületbe, amelyet eredendően felsőoktatás céljaira terveztek. Alighogy elkészült a díszes épület a fényes berendezéssel, máris kiderült, hogy kicsi. Segítségként újabb pavilonokat építettek, bérházakban béreltek helyeket, de az egyetem és a minisztérium is hamar egyetértett abban, hogy valahol megint új otthont kell építeni. A 19-20. század fordulóján végérvényesen rendeződött a Műegyetem elhelyezésének problémája. Wlassics Gyula kultuszminiszter 1896. okt. 9-én terjesztett be törvényjavaslatot az országgyűlés elé az egyetem számára szükséges telekvásárlásokról. A telket a Duna jobb partján, az akkor elkészült Ferencz József hídtól /mai Szabadság-híd/ délre a Lágymányoson a Duna-part és a Promontori út /ma Budafoki út/ között kívánták vásárolni. A telek jó része a Duna szabályozásából származott és azt 9 méterrel fel kellett tölteni. A kijelölt telek nagy része még l898-ban a kultusztárca birtokába jutott, a maradékot 1902-ig folyamatosan vásárolták meg. Számos hely felmerült akkoriban, s hogy a Műegyetem Lágymányosra, mai helyére került, az döntő mértékben Wartha Vince és Czigler Győző műegyetemi professzorok érdeme. Háromnegyed évszázad távlatából kell választásukért hálásnak lennünk, hiszen a hely minden szempontból ideálisnak bizonyult. Pedig akkor a város széle volt, mocsaras terület. De éppen ezért, jövőbeni fejlesztésre tág teret biztosított, amit a felszabadulás óta élvezünk. A Duna partján állva, az új épületek erősen befolyásolták a 8
városképet, a Műegyetem épületei a város reprezentatív, messzirő1 látható épületeivé váltak. A tervek elkészítésére Czigler Győző építész professzor kapott megbízást. Első tervezetében egy kupolás kétemeletes központi épületet és több pavilont szerepeltetett, de váratlan halála miatt azonban csak a Gellért-téri kémiai épület (1904) és a Budafoki úti 2530 m 2 -es fizikai épület (1906) készült el. A kémia épület eredetileg valóban kupolát viselt, de ezt a. 2. világháború utáni újjáépítés során elhagyták. A műegyetemi épületek tervezését, az építés vezetését Hauszmann Alajos, a köz-, mű- és díszépítészet professzora vette át. Ő Czigler elképzeléseit újragondolta, a pavilonok számát csökkentette, s a központi épületet áttervezte a mai formájára, amelyik az eredeti tervhez képest szerényebb lett. A kortársak azzal vádolták, hogy a helyhez képes nem elég impozáns és nem elég monumentális. De mint ma is láthatjuk, az azóta melléje épített R- épülethez képest nagyon is az. A hátralévő pavilonok, nevezetesen a műszaki mechanika, mezőgazdasági géptan, mechanikai technológia, az obszervatórium, a géplaboratórium, kazánház továbbá a központi könyvtár, épületeinek tervezését Pecz Samu professzor vette át s azok az ő stílusjegyeit magukon is viselik. Ez különösen a könyvtár historizáló, templomszerű együttesére érvényes. A Duna-parti főépület homlokzathossza 199 m, beépített területe 11 670 m 2, a négy szinten használható terület 23 280 m 2 volt, amihez további 1000 m 2 a padlástérbe helyezett rajztermi helyiség járult. Az épületben 6 udvar volt, ezek közül többet üveggel letakarva tanteremként hasznosítottak. Az emeletmagasság 6 m. Az épületbe Hauszmann 14 tantermet helyezett 60-540 férőhellyel. Az épületben helyezték el az egyetem impozáns dísztermét és a belső-építészetileg csak dicsérhető rektori tanácstermet. A központi épület főbejáratát négy, az egyes szakosztályokat jelző kétszeres életnagyságú női alakot ábrázoló szobor díszítette, Senyei Károly szobrászművész alkotásai. [2. számú melléklet] A központi épület és a Pecz-féle pavilonok építése párhuzamosan folyt. Az építkezés 1906 őszén indul meg és 1909 őszére fejeződött be. Az 1909/10. évi tanévnyitó 1909. nov. 28-án már az új épületben történt, bár az ünnepélyes zárókőletételt elhalasztották olyan időpontra, amikor azon a király is résztvehetett. Az építkezés összköltsége végül is 13 millió koronát tett ki. 9
A zárókőletételre 1910. máj. 25-én került sor I. Ferenc József király részvételével, aki másfél órát töltött az egyetemen. A szájhagyomány szerint az uralkodó nem érkezett meg a jelzett időre, hanem kb. egy órát késett. Mivel azonban a pontosság a királyok erénye", az egyetem óráit visszatolták s így minden az eredeti terv szerint zajlott le. Abban a biztos tudatban, hogy a kir. József Műegyetem, míg egyrészről szakadatlanul a műszaki tudományok fejlesztésén fáradozik, másrészről sohasem felejti el, mivel tartozik e hazának, mely fenntartásáért és felvirágoztatásáért kész a legnagyobb áldozatokat is meghozni, a zárókövet azzal a hő óhajtással iktatjuk főépületünk falába: Vajha a Mindenható hosszú időre biztosítaná a békét, mely feltétlenül szükséges, hogy ez a tudományos főiskola a vele szemben támasztható követeléseket zavartalanul kielégíthesse. A béke iránti óhaj nem teljesedett be. Az első világháború ugyan nem okozott sérülést a Műegyetem épületeiben, a második viszont annál több rombolást okozott. Budapest ostroma során gránátbecsapódás a zárókövet és a mögötte levő, az okmányt tartalmazó bronzhengert is kivágta a helyéről. A bronzhengert a romeltakarítás során megtalálták, s meg ma is őrzik, de az okmány elégett. 1934-ben az egyetem ismét jelentős szervezeti változáson ment keresztül, az országgyűlés döntött a Magyar Kir. József nádor Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem megalakításáról. Az új intézmény a József Műegyetemet, a soproni Bánya- és Erdőmérnöki Főiskolát, az Állatorvosi Főiskolát és a Tudományegyetemi Közgazdaságtudományi Kart egyesítette magában. Az 1949. évi 15. számú törvényerejű rendeletben újabb szervezeti változások történtek, megalakítva ezzel a Budapesti Műszaki Egyetemet. 2001. január 1-jétől viseli egyetemünk a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem nevet. A tizenegynéhány diákból és egy tanárból álló Institutum Geometricumból 225 év alatt nemzetközi hírű egyetem lett. 3 3 http://portal.bme.hu/latogat/egyetemtortenet.aspx 10
A Budapesti Műszaki Egyetem Központi épülete a budai Duna-part meghatározó eleme, olyan nagyvonalú idea eredménye, amely volumenében csak pl. a budai váregyüttessel, vagy a Parlament épületével hasonlítható. 4 Az épületegyüttes jelenleg műemlékvédelem alatt áll. A Központi épület homlokzatának felújítását a Reneszánsz Rt. végezte 2005.08.29-11.25 között, a K épület középrilazit homlokzat tagozatának kőszobrász javítási munkái címen. Erre a munkára 85 643 203 Ft-ot szántak. 5 2.2. A műemlékvédelem kialakulása 6 Hazánk történelmének, kultúrájának és művészetének pótolhatatlan örökségét képezik azok az alkotások, amelyek a környezet kiemelkedő értékeiként az ország és az egyes települések arculatának jellegzetes meghatározói, kulturális hagyományainak hordozói, s egyben a történelmi és nemzettudat formálói. Ezek az alkotások, mint műemlékek a tulajdonjogra való tekintet nélkül az egész nemzet közös kulturális kincsei, védelmük nemzeti összefogást kíván. Fenntartásuk, jelentőségükhöz méltó használatuk és az egész társadalom számára való hozzáférhetővé tételük közérdek. 7 Tekintsük is át, minként fejlődött az emberiség kapcsolata ezekkel a páratlan alkotásokkal: Az ókorból s a középkorból származó rendeletek tanúsága szerint, azokban az időkben még nem a műemlék megóvását tartották szükségesnek, sokkal inkább a használhatóság és az esztétikai érték megtartása volt a cél. Kivétel persze mindig akad. Például a Római Birodalom idején Cicero mondta a következőt: Mi az emberi kor, a régi dolgok emlékezete nélkül? 4 A Központi Épület rekonstrukciós előkészítése (1997), készítette: BME, Lakóépülettervezési Tanszék 5 http://www.gmf.bme.hu/kozerdeku/dokumentumok/5milliofeletti/uvegzseb_2005.xls 6 Műemlékvédelem jegyzet és ábraanyag alapján, összeállította: Mezős Tamás 7 Az idézet a napjainkban is érvényben levő műemléki törvény bevezetőjéből származik. (1997. évi LIV. törvény a műemlékvédelemről) http://www.complex.hu/kzldat/t9700054.htm/t9700054.htm 11
De olyan törvényt, sem a római, sem az egyiptomi, de még a görög törvényekből sem ismerünk, amely az egyes épületek helyreállítását azok régiség-értéke miatt szorgalmazta volna. A késő középkorban, s a korai reneszánsz idején az antik emlékek példátlan pusztítása zajlott a modern épületek emelése ürügyén. Például az egykori művészt, Bramant-ot a romboló mester névvel illették nem csupán azért, mert lebontotta a régi Szent Péter templomot, hanem azért is, mert az új felépítéséhez, többek között a Colosseum köveit is felhasználta. A reneszánszban és a XVIII. század végtől figyelhetjük meg, hogy már a törvényalkotásban is megjelenik az építészeti örökség számbavétele és védelme. Az 1789-es francia forradalom győzelme után például rendelet született a történeti és művészi értékek lajstromba vételéről. Ezen feladat céljára alapították meg a Műemlékek Bizottmányát. Konkrét eredményeket a Bizottmány nem tudott felmutatni az összeírás terén, de tagadhatatlanul hozzájárult a nemzeti múlt emlékei iránti érdeklődés felélénküléséhez. Európa szerte mozgalom indult a kulturális javak megőrzése érdekében. Azonban a műemlékvédelem, műemlék helyreállítás terén a korhoz illő, s követendő törvény, utasítás még nem állt rendelkezésre. A Notre-Dame helyreállítása kapcsán a következő javaslatot olvashatjuk: Egy ilyen munkánál nem lehet elég óvatossággal és szerénységgel dolgozni, és magunk vagyunk az elsők, akik kimondjuk, hogy a restaurálás veszedelmesebb lehet egy műemlék számára, mint az évszázadok és a népharag pusztításai, mert az idő és a forradalom pusztítanak ugyan, de nem tesznek hozzá semmit. Ezzel szemben a restaurálás új formák hozzátételével maradványok tömegét tüntetheti el. Nem helyeselték a stílusegység visszaállítását, mert mint írták: Kevés épület van, különösen a középkorból, mely egyetlen ütemben épült volna fel, vagy ha igen, ne ment volna át jelentős változásokon, akár hozzáépítések, akár átalakítások, vagy részleges módosítások útján. Magának a műemlékvédelem kifejezésnek az elterjedése az 1880-as évek elejétől figyelhető meg. A műemlékvédelem, mint fogalom körébe mindaz beletartozik, amit a 12
művészet és az ókor kifejezésekkel kapcsolatban ápolásra érdemesnek tartunk. Kérdés, hogy ezeket az emberiség miképpen tudja tartósan megóvni. Hasonlóan a reneszánsz időkben elhangzottakhoz képest, a szemlélet később sem változott: A műemlékvédelem valami létezőt szeretne megőrizni, míg restaurálás útján egy nem létezőt keltenek életre. Az egyik oldalon van a valóság, a másikon pedig a fikció. Csak azt lehet konzerválni ami még megvan, ami elmúlt, az sohasem fog visszatérni. Ismét felmerült az igény egy műemlékvédelmi törvényre: Ha nem vagyunk következetesek a restaurálással szemben, előbb vagy utóbb megfogalmazódnak azok az igények, amelyek alapján az újraépítést ismét megengedik. Példaként említhetjük, azokat a német várakat, amelyeket az eredeti anyagokból építettek újra. Az új szellem meghonosítása a műemlékvédelemben a bécsi szellemtörténeti iskola két nagy egyénisének nevéhez kötődik. Alois Riegl és Max Dvorak a XX. század első évtizedében fogalmazták meg kategorikus nézeteiket a történeti értékek védelméről. Riegl az első, aki elméletileg közelített a műemlék fogalmához. Jellemzésére két kategóriát határozott meg: a múltbeli- és a jelenbeli értékek fogalmát. Az első kategórián belül három csoportot definiált: 1.) a régiségértéket 2.) a történeti értéket és az 3.) emlékezet értéket. A jelenbeli értékek között két csoportot sorolt fel: 1.) használati érték és 2.) művészi érték, ami önmagában hordozza az a.) újdonságértéket - elemi művészi értéket és a b.) relatív művészi értéket. Az emlék szempontjából a régiségértéknek van nagyobb jelentősége. Ez alapján vizsgáljuk a szemmel is jól látható karakterisztikus jegyeket, amelyek az emlék korára utalnak: a romosságát, az épületszerkezeti elemek kapcsolatának hiányosságait, az anyag felületi mállottságát stb. A régiségérték felismeréséhez nincs szükség a szemlélő képzőművészet- vagy építészettörténeti jártasságára. Az emlék önmagán viseli a régiségértéket, függetlenül annak valós művészi kvalitásától. Kifejezetten káros a régiségérték szempontjából, bárminemű beavatkozás, ami meggátolja, hogy az emlék szépségben halhasson meg. A konzerválás még bocsánatos bűnnek számít, de a restaurálás már az emlék tönkretételét jelenti. A régiségérték fogalommal Riegl a történeti érték fogalmát helyezte szembe, amelyet csak tudományos vizsgálatok, elemzések igazolhatnak. Az ellentétesnek vélt 13
kategória-pár egy ponton azonban találkozik egymással, és ez maga az eredeti állapot értékelése. Az eredeti, vagy eredeti állapot kifejezés nem az emlék elkészültének a pillanatára értendő - ezt hajdanvolt állapotnak nevezi Riegl -, hanem arra az állapotra, amelyben minden változtatással, átépítéssel, hozzáépítéssel együtt egységes egészként története során létrejött. Ez az az állapot, amelyből a kutatásnak és a műemlékvédelmi beavatkozásoknak ki kell indulniuk. Dvorak ismerte fel, hogy szükség van olyan iránymutatásokra, szabályokra, amelyek a legjobb szándékú restaurátor számára is eligazítást adhatnak. Közel száz példa elemzésével próbálta megfogalmazni az általa helyesnek vélt beavatkozásokat. Minden régi épületen megjelennek repedések, szerkezeti elemek elmozdulnak egymástól, károsítja a homlokzatokat az időjárás, növényzet telepedhet meg a sarkokban, a felületeken, a díszítő elemek megsérülhetnek, bepiszkolódhatnak. Ezek mind olyan jelenségek, amelyek rontják az épület látványát, csökkentik az értékét. A hibák kijavításának azonban nem az a módja, hogy a sérült szerkezeteket azonnal kicseréljük, a szobrokat újra faragtatjuk, a falfestményeket átfestjük. Ilyen beavatkozás egy új, az emlék életében soha nem volt állapotot hoz létre, meghamisítja a múltat, tönkreteszi az épület eredetiségének értékét. A restaurátor feladata nem az, hogy új értéket hozzon létre, hanem az, hogy a régi értékeit helyreállítsa, a régi műalkotás eredeti értékeit megőrizze és hagyományozza tovább a későbbi generációk számára. A XX. században már konkrét elveket, kartákat, nemzetközi deklarációkat fogalmaztak meg. Lássunk ezek közül párat, amelyek kifejezetten meghatározóak, korunkra is: Olaszországban az Építészek és Mérnökök III. Római kongresszusán Camillo Boito 1883-ban fogalmazta meg nézeteit a műemlékvédelem gyakorlata számára, melyek szerint: 1. meg kell különböztetni a régi és az új stílusokat egymástól; 2. meg kell különböztetni az anyagokat és az alkalmazott technológiákat; 3. egy emlék történetiségét, az építési periódusokat tiszteletben kell tartani; 4. a kiegészítések jól felismerhetőek legyenek, megkülönböztethető legyen az eredeti és az új, akár anyaghasználatában is; 5. minden, az emléken végrehajtott változtatást pontosan dokumentálni kell; 6. pontosságra kell törekedni a kivitelezés során is. 14
Az olasz műemlékvédelemben a 6 pontot, mint Prima Carta del Restauro-t szokás emlegetni. 1912-ben Boito tiszteletére konferenciát szerveztek, amelyre Gustavo Giovannoni egy kötet összeállításával jelentkezett. Közösséget vállalt azzal a korábban sokat vitatott felfogással, hogy a műemlékvédelmi elvekben csak a kutatásra és a dokumentálásra vonatkozó téziseket szabad alkalmazni, egyébként új utat kell keresni. Giovannoni az első olasz műemlékvédelmi törvény egyik megalkotója volt (Carta del restauro italiana - 1931). Fontos szerepet vállalt a későbbiekben Athéni Charta néven ismertté vált dokumentum előkészítésében, (szinte szöveghű változata az Athéni Charta 8 a Carta del restauro italananak). Mindkét szövegben határozottan megfogalmazódott az a követelés, hogy a restaurálás csak objektív és tudományos szempontok alapján legyen elvégezhető. Hangsúlyt kell helyezni az emlék történeti és dokumentatív értékeire. Lássuk közelebbről is, mit tartalmaz az első, nemzetközi síkon megfogalmazott általános alapelveket tartalmazó Karta! Athénban 1931. október 21-30. között muzeológusok, restaurátorok és építészek egységes célokat fogalmaztak meg az építészeti alkotások restaurálásának módszereiről. Az elfogadott dokumentum X. pontból áll. Az I. pont általános bevezetője után a II. a Charta legfontosabb megállapításait rögzítő pontban egyértelműen kinyilvánítják azt az általános alapelvet, hogy lemondanak az erősen sérült emlékek teljes visszaállításáról. Az emlék pusztulását rendszeres karbantartással kell megelőzni. Amennyiben a beavatkozás során az emlék restaurálása szükségessé válik, tiszteletben kell tartani a maradványokon fellelhető, különböző korokból, stíluskorszakokból származó beavatkozások nyomait. Lényegében deklarálja a dokumentum a már a reneszánsz korban is uralkodó gondolkodásmódot. Felhívják a figyelmet arra, hogy a modern használat során nem szenvedhet csorbát az emlék történeti és esztétikai értéke. A III. fejezet a közérdek elsőbbségét hangsúlyozza a magánérdekkel szemben. A magántulajdon tiszteletben tartása mellett fontosnak ítéli, hogy a köz képviseletében a hatóságnak lehetősége legyen elrendelni az emlék megőrzése érdekében elvégzendő legfontosabb beavatkozásokat akár a magánérdek megsértésével is. 8 http://www.eptort.bme.hu/doc/mueml/athenica.doc 15
A romemlékek bemutatásáról szól a IV. pont. A lehetséges beavatkozási módok közül a legszerencsésebbnek az anastylosist tatja, vagyis azt, amikor az eredeti elemek legvalószínűbb eredeti helyükre kerülnek vissza. A helyreállításokat mindig alapos és minden részletre kiterjedő kutatásoknak kell megelőzniük annak érdekében, hogy megbizonyosodjunk a maradványok valós állapotáról. Az anastylisishoz használatos segédszerkezeteket és anyagokat lehetőség szerint rejtve alkalmazzák. Ha erre nincs lehetőség az új anyagoknak jól felismerhetőknek kell lenniük. A dokumentum az V. pontban megfogalmazza, hogy támogatja a modern anyagok ezek között külön megemlítve a vasbeton alkalmazását. A modern anyagok használatával kapcsolatban azonban nem váltak teljesen valóra a várakozások. A vasbeton alkalmazásánál már viszonylag hamar bebizonyosodott, hogy a műemlék eredeti anyagát a cement károsíthatja. Ennek ellenére nem vetették el a vasbetont mint szerkezeti anyagot, sőt a több mint 30 évvel később megrendezett velencei műemlékvédelmi konferencián elfogadott dokumentum is szorgalmazza használatát. A 80-as évektől a beton alkalmazása kifejezetten ellenjavallt a műemlékvédelemben. A Charta a VI. pontban megállapítja, hogy a műemlékeket a mai életkörülmények mellett egyre több káros külső hatás fenyegeti az egész világon, és mivel nem lehet egy általános szabályt felállítani, olyat, mely az esetek bonyolultságának megfelelne, ajánlja, hogy a konzerválás során a kutatásokat végző régész és/vagy művészettörténész szakértő a tervező építésszel működjön együtt, és szükség esetén más tudományterület szakembereit is hívják segítségül. Ezekkel együttesen terjesszék dolgozatok és rendszeres ismertetések útján az elért eredményeket, és tájékoztassák egymást a különböző országokban megkezdett munkákról. A műemléki szobrászati művek konzerválását illetően az Athéni Charta úgy fogalmaz, hogy szobrok eltávolítása abból a környezetből, amely számára készültek, elvi szempontból helytelen. Óvintézkedésnek, amikor még megvannak, az eredetiek restaurálását ajánlja; ha hiányoznak, a másolatok elkészítését tartja célszerűnek. A VII. pontban rávilágít arra, hogy az egyes emlékek védelmén túl gondoskodni kell az emlék környezetének a megóvásáról is. Az új épületek építésénél figyelemmel kell lenni a város eredeti karakterének a megtartására. 16
A következő, VIII. pontban foglalkozik a már előbb is emlegetett publikációval, valamint hangsúlyozza egy a műemlékekre vonatkozó archívum létrehozásának fontosságát. Befejezéseként a XI., X. pontokban elkötelezettséget fejezi ki a műemlékvédelem iránt, valamint olyan határozatot hoz, amely szorgalmazza, hogy nagy gonddal neveljék az ifjúságot a műemlékek mindenfajta rongálása ellen, s általános érdeklődésre indítsák őket az egész emberi kultúra védelme iránt. A második világháború miatti újjáépítés után, a '60-as évek elejétől figyelhetjük meg újra a műemlékvédelem elméleti vitáinak megindulását. Ez az időszak egybeesik a második nemzetközi műemlékvédelmi dokumentum, a Velencei Carta 9 előkészítésével és az 1964. május 25-31-e közötti elfogadásával. Ekkor érkezett el az idő az Athéni Carta elveinek felülvizsgálatára, illetve azok elmélyítésére és értelmük kibővítésére. A Velencei Carta 16 rövid paragrafusban szisztematikusan foglalja össze a műemlékvédelem céljait és módszereit. Célként a műemlék konzerválását és restaurálását, az emléknek mint műalkotásnak a megőrzését jelöli meg. A beavatkozások megkezdése előtt az emlék tudományos vizsgálata és az eredmények dokumentálása kiemelten fontos feladatként kezelendő. Ha a hagyományos eszközök alkalmazása nem vezet eredményre, akkor az emlék megmentésénél valamennyi modern konzerválási eljárás és szerkezet igénybe vehető, feltéve, hogy hatékonyságuk és gyakorlati alkalmazhatóságuk is tudományosan bizonyított. A kiegészítéseknek azonban az eredetitől jól megkülönböztethetőnek kell lenniük. Esztétikai és/vagy műszaki megfontolásokból indokolt restaurálásnál a kiegészítésnek az eredetitől jól megkülönböztethetőnek és korunkra jellemzőnek kell lennie. A rekonstrukció mint műemlékvédelmi módszer alkalmazását a dokumentum nem javasolja, ha autentikus dokumentumokkal a beavatkozás nem igazolható. Az emléken megjelenő valamennyi korból származó beavatkozást, kiegészítést, hozzáépítést tiszteletben kell tartani, nem szabad a stílusegység megteremtésére törekedni. Hozzáépítésnél az emlék valamennyi fontos elemének abban az állapotban és módon kell érvényesülnie, amelyben megőrződött. A kompozíció egységét, valamint az emlék és a környezet viszonyát a hozzáépítéssel nem szabad megbontani. Publikáció terén meghatározott formában, rajzokkal, és fényképekkel illusztrálva kell valamely közgyűjtemény archívumában 9 A Műemlékek konzerválására és restaurálására vonatkozó Nemzetközi Carta (Velence)1964, fordítás 17
elhelyezni, és a kutatók rendelkezésére bocsátani. A Velencei Carta ajánlatosnak tartja a dokumentációk publikálását is. A 80-as évek után szemléletváltozás következett be az európai műemlékvédelemben. A Velencei Cartával szembeni megalapozott kifogás az volt, hogy ajánlásai túlzottan általános fogalmakat használnak. A hatóságok például szinte bármit és bárminek az ellenkezőjét is elutasíthatták, vagy elfogadhatták a Cartára hivatkozva. A másik kategorikus kifogás szerint a modern eljárásoknak és módszereknek túlzott alkalmazását tartotta elhibázottnak. Elméletileg a dokumentum legnagyobb hiányossága, hogy nem említi a beavatkozások reverzibilitásának a kérdését. A régészeti emlékek védelmével kapcsolatban a beavatkozások visszafordíthatóságával először Ch. Bouras foglalkozott, a brauroni stoa 1961-62-es részleges anastylosisának 1967-es ismertetésekor. Az ICCROM és az ICOMOS közös kiadásban megjelent Guidelines for the Management of World Cultural Heritage Sites című kiadvány 1990-ben kiemelt fontosságot tulajdonított annak, hogy...az emlék és részeinek javíthatósága a jövőben is fenntartható legyen. A terminológiájában és megfogalmazásában a Velencei Cartára támaszkodó szöveg kimondja: a.) valamennyi javasolt beavatkozásnak - amennyire műszakilag ez lehetséges - visszafordíthatónak kell lennie; b.) a beavatkozás ne befolyásolja károsan a jövőben szükségessé váló javítások, konzerválások lehetőségeit; c.) az emlék valamennyi, később előkerülő eleme, hozzáilleszthető legyen az eredetihez; d.) biztosítani kell, hogy a megtalált történeti anyagok maximális mennyisége megtartható legyen; e.) a javasolt beavatkozások színben, jellegben, struktúrában, formában és léptékben harmonikusan illeszkedjenek az egészhez, a szükségessé váló kiegészítések jól megkülönböztethetőek és elválaszthatóak legyenek a eredetitől; f.) valamennyi, az emléket megváltoztató beavatkozást csak képzett szakemberek végezhetik el. Fel kell hívni a figyelmet arra, hogy sok esetben a beavatkozások egyszeriek, nincs lehetőség a megismétlésükre, kijavításukra. Ilyen esetben előzetes kísérletekkel, vizsgálatokkal kell igazolni, hogy a beavatkozás nem károsítja-e az emléket. 18
Pár szóban meg kell említenem, hogy még ma is mindennapi vita, milyen kritériumok alapján vizsgálható egy műemlék bemutatásának hitelessége: A műemlékvédelemben a helyreállítás hitelessége az alkotás minőségének fokmérője. Annak ellenére, hogy a hitelesség fogalmat a szakirodalom használja, a helyreállításokkal kapcsolatban nem határozták meg a tartalmát. Az emlékek és együttesek hitelességét a világörökség helyszíneinek kiválasztásával kapcsolatban elemezték először. Az UNESCO és az ICOMOS közösen kezelési útmutatót dolgoztatott ki a világörökség címre pályázó helyszínek egységes hitelességvizsgálata számára. Ebben a kötetben az emlék hitelességét négy kritérium vizsgálatával ellenőrzik: 1.) forma, alak; 2.) anyag, állapot; 3.) környezet; 4.) szellem. Az utóbbi évek nemzetközi szakirodalmában elterjedt az a nézet, amely szerint a helyreállításoknak, az emlékek bemutatásának az értékelésére, a világörökség címre pályázó emlékekhez hasonlóan, a műemlékvédelmi tevékenység hitelességének az elemzése lenne a legjobb módszer. A fogalmak tisztázására 1994 februárjában Bergenben rendezett találkozót az ICOMOS. Emlékezzünk csak Alois Riegl-re, aki két kategória alapján jellemezte a műemlékeket: múltbeli- és a jelenbeli értékek alapján. Az első kategórián belül három csoportot definiált: 1.) a régiségértéket 2.) a történeti értéket és az 3.) emlékezet értéket. A jelenbeli értékek között két csoportot sorolt fel: 1.) használati érték és 2.) művészi érték, ami önmagában hordozza az a.) újdonságértéket - elemi művészi értéket és a b.) relatív művészi értéket. A feltárás során készített dokumentáció adja azt a tudományos alapot, amelyre a helyreállítás során támaszkodni kell. A bemutatás tervezését meg kell előzze az épület elvi rekonstrukciójának az elkészítése. Lehetőség szerint valamennyi jól megkülönböztetett építési periódust önállóan kell feldolgozni. Elemezni kell az emlék építészeti minőségét, az átépítések jellegét és mértékét. Viszonyítani kell az adott periódus elfogadott tömegformálási, téralakítási tendenciáihoz, általánosságban és a kiemelkedő emlékekkel történő összevetésben egyaránt. Értékelni kell az egyes előkerült építészeti részleteket, szerkezeti elemeket és az építőanyagok minőségét, elkészítésük színvonalát. Az ismert módszerekkel ellenőrizni kell azt, hogy az épületek alaprajzában a tervezés elveire utaló szabályszerűségek nem mutathatók-e ki. Az adatok 19
és a vizsgálatok eredményeinek birtokában választható ki az emlék javasolt helyreállítási periódusa, a helyreállítás módja és jellege. Meghatározhatóak azok az eszközök, anyagok, eljárások, amelyekkel a bemutatott emlék hitelessége az eredetihez viszonyítva optimálisan biztosítható. 2.3. A műemlékvédelem kialakulása Magyarországon 10 Az első fellelhető műemléki vonatkozású feljegyzést Mátyás király korából találhatjuk. Ekkor még csak a fellelt római kori köveket említik, de azokat rögtön be is falazták a várak falaiba. Szily János, Szombathely püspöke volt az a személy, aki 1777- ben már össze is gyűjtötte a megtalált emlékeket, s ki is állítatta azokat. A hazai műemlékek megóvásának szükségessége azonban csak 1846-ban fogalmazódott meg a Magyar Orvosok és Természetvizsgálók által Kassán, de törvény hiányában a Magyar Tudományos Akadémia is csak felhívást tudott közzétenni, melyben felhívta a nemzeti becsületet szívén viselő magyar figyelmét arra, hogy az elmúlt évszázadok háborúi során sok emlék pusztult el. Talán ezeknél is nagyobb azonban azon emlékeknek a száma, amelyek pusztulásáért az éretlenség, lelketlenség és kegyelethiány okolható. A szabadságharc bukása után, csak 1850-ben alakult meg a Central Comission nevű szervezet, amely az egész Birodalomra kiterjedt, s feladata a műemlékek felügyelete volt. Az MTA Archeológiai Bizottmánya már 1858-ban eltökélte, hogy ellátja a Magyarország területén létező műtörténeti emlékek felügyeletét. 1866. november 8-án a király a magyar műemlékekre vonatkozó jogköröket kivonta a Central-Comission hatásköréből, és az MTA archeológiai osztályára bízta az ügyek vitelét. Henszlmann Imre önálló képviselő rögtön az T. Ház elé terjesztette a műemlékek védelméről szóló törvénytervezetét, de csupán csak egy kormányzati szerv jött létre, a Magyarországi Műemlékek Ideiglenes Bizottságával (MMIB) karöltve, melynek feladata az ingatlan műemlékek lajstromozása, osztályozása volt, hogy az Országgyűlés mielőbb megismerkedhessen a feladat hozzávetőleges nagyságával. 10 Műemlékvédelem jegyzet és ábraanyag alapján, összeállította: Mezős Tamás 20