SZÉKÁCS ELEMÉR MEZŐGAZDASÁGI ÉS ÉLELMISZERIPARI SZAKKÉPZŐ ISKOLA ÉS KOLLÉGIUM



Hasonló dokumentumok
A SZENTANNAI SÁMUEL GIMNÁZIUM, SZAKKÖZÉPISKOLA ÉS KOLLÉGIUM SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA

A SZENTANNAI SÁMUEL GIMNÁZIUM, SZAKKÖZÉPISKOLA ÉS KOLLÉGIUM SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA

Módosító Okirat. Okirat szám: 22/ /2015.

Fekete István Általános Iskola és Előkészítő Szakiskola Alapító Okiratának módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt szövege

ENYING VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 391/2005 (XII. 19.) SZÁMÚ HATÁROZATA

A L A P Í T Ó O K I R A T

A Baptista Teológiai Akadémia. Alapító Okirata. Kelt: Budapesten, január 28.

152/1. H a t á r o z a t

ALAPÍTÓ OKIRAT (XII. számú módosítással egységes szerkezetben) Székhelye: 6787 Zákányszék, Dózsa György u. 44.

FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ

4. NAPIREND Ügyiratszám: /2011. E L Ő T E R J E S Z T É S a Képviselő-testület december...-i nyilvános ülésére

Békés Városi Szociális Szolgáltató Központ Békés, Jantyik u. 1. szóló évi XXXI. törvény 40. *-a alapján, és a

A NYÍREGYHÁZI KRÚDY GYULA GIMNÁZIUM S Z E R V E Z E T I É S M Ű K Ö D É S I S Z A B Á L Y Z A T A NYÍREGYHÁZA

Petőfi Sándor Általános Iskola. Komárom. Szervezeti és Működési Szabályzat

A BEREGSZÁSZI PÁL SZAKKÖZÉPISKOLA ÉS SZAKISKOLA SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA 13. SZÁMÚ MELLÉKLET

végzettség szakképzettség munkakör, beosztás alkalmazás tantárgyfelosztás szerint tanít 1 főiskola szakvizsgázott

JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYEI KORMÁNYHIVATAL SZERVEZETI FELELŐSSÉGI RENDSZERÉNEK ÁTTEKINTHETŐ, KÖZÉRTHETŐ LEÍRÁSA

ÚJFEHÉRTÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA. 67/2016. (III. 30.) számú. h a t á r o z a t a Lengyel Laura Óvoda Alapító Okiratának módosításáról

JAVASLAT. Kazincbarcika Város Önkormányzat Képviselő-testületének Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 8/2013 (IV.19) rendelet módosítására

1. A közoktatási intézmény (a továbbiakban: költségvetési szerv) neve: Tamási Áron Általános Iskola és Német Két Tannyelvű Nemzetiségi Gimnázium

Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlése. 49/2015. (XI.30.) önkormányzati rendelete. az idegenforgalmi adóról

Kolping Katolikus Szakképző Iskola Esztergom SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA

Jogszabályváltozások. Érettségi 2015/2016 tanév tavasz. Dr. Kun Ágnes osztályvezető

AJAK NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 99/2013. (V.30.) H A T Á R O Z A T A

(1) A rendelet hatálya a Bocskaikert közigazgatási területén lakóhellyel rendelkező, a Gyvt. 4. -ában meghatározott személyekre terjed ki.

4/2016. (VI. 30.) kancellári utasítás. a Szegedi Tudományegyetem. Kancellárját illető munkáltatói jogkörök. delegálásának rendjéről

I. Országgyűlés Nemzeti Választási Iroda

Hatályba lépés ideje: december 21.

SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT

Kiszombor Nagyközség Polgármesterétől 6775 Kiszombor, Nagyszentmiklósi u. 8. Tel/Fax: 62/

A HATVANI KÖZÉPISKOLA, SZAKISKOLA ÉS KOLLÉGIUMOT MŰKÖDTETŐ INTÉZMÉNYFENNTARTÓ TÁRSULÁS TANÁCSÁNAK ELNÖKÉTŐL ELŐTERJESZTÉS

FERENCZY IDA ÓVODA Szervezeti és Működési Szabályzata

Szigeti-Gyula János Egészségügyi Szakképző Iskola

1. A BELSŐ ELLENŐRZÉS ÁLTAL VÉGZETT TEVÉKENYSÉG BEMUTATÁSA

2015. ÉVI ÉVES BELSŐ ELLENŐRZÉSI TERV

J A V A S L A T. a Gazdasági Ellátó Központ Alapító Okiratának módosítására. Ó z d, december 12. Bizottság Elnöke. Képviselő-testületi Osztály

A SZAKMAI GYAKORLAT RENDJE NAPPALI TAGOZATOS HALLGATÓKNÁL. 1. Gazdálkodási és menedzsment szak, Kereskedelem és marketing szak

Szervezeti és működési szabályzat

Adatgyűjtési és adatszolgáltatási rend. Valamennyi közoktatási intézmény által szolgáltatandó adatok: ADATSZOLGÁLTATÁS TÁRGYA

SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT

IV/3. sz. melléklet: HR funkcionális specifikáció

Összefoglaló jelentés a évi belső ellenőrzési terv végrehajtásáról

ELŐTERJESZTÉS Hidegkút Német Nemzetiségi Önkormányzat január 28.-i Képviselő-testületi ülésére

A soproni Eötvös József Evangélikus Gimnázium és Egészségügyi Szakközépiskola

BÉKÉSCSABA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSE július hó 14-én tartott nyilvános ülésének jegyzőkönyvi K I V O N A T A

JEGYZŐKÖNYVI KIVONAT. A Képviselő-testület 5 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül egyhangúlag az alábbi határozatot hozta:

szociális intézmény biztosítja. Az ott igénybe vett étkezéshez kapcsolódó díj befizetését ezen intézmény térítési díj szabályzata tartalmazza.

Kétegyházi Márki Sándor Általános Iskola Különös közzétételi lista

Hajdúhadház Város Önkormányzata Jegyzőjétől Hajdúhadház, Bocskai tér l. sz.

Dunavecsei Református Kollégium Bella István Általános Iskola, Szakközépiskola és Szakgimnázium

Az 1-4. és a 12. sz. mellékleteket a pályázónak kell beszereznie, az sz. melléklete elkészítéséhez az alábbiakban találhatnak mintákat.

Világbajnokság megvalósításához szükséges létesítményfejlesztésr ől szóló évi XXXIII. törvény módosításáró l

Szervezeti és Működési Szabályzat. Tartalomjegyzék

Rázsó Imre. Szakközépiskola és Szakiskola

Véleményezési határidő: november 26. Véleményezési cím:

KÉPVISELŐ-TESTÜLETI ELŐTERJESZTÉS

2011. szeptember 29. 1

A KAPOSVÁRI SZÉCHENYI ISTVÁN KERESKEDELMI ÉS VENDÉGLÁTÓIPARI SZAKKÉPZŐ ISKOLA SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA

ABAKUSZ Közgazdasági, Kereskedelmi és Informatikai Szakközépiskola Szervezeti és Működési Szabályzata

VARRÓ ISTVÁN SZAKISKOLA, SZAKKÖZÉPISKOLA ÉS KOLLÉGIUM. Szervezeti és Működési Szabályzata

Szervezeti és Működési Szabályzat 2015/2016

József Attila Középiskolai Kollégium 1146 Budapest, Cházár András utca 6. Szervezeti és Működési Szabályzata

A TATABÁNYAI INTEGRÁLT SZAKISKOLA, KÖZÉPISKOLA ÉS KOLLÉGIUM SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA

Kaba Város Önkormányzat Képviselő-testületének. 3/2016. (II.22.) Ör.sz. önkormányzati rendelete

ELŐTERJESZTÉS a Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlésének április 19-ei ülésére

A Miskolci Kandó Kálmán Szakközépiskola SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA

Beiskolázás Középiskola Neve: Erkel Ferenc Gimnázium és Informatikai Szakképző Iskola, Kollégium OM azonosító száma:

1. sz. melléklet: Intézményi Közoktatási Esélyegyenlőségi Intézkedési Terv helyzetelemzésének adattáblái Készült: szeptember 17.

Nyíregyházi Főiskola. a Közalkalmazottak jogállásáról szóló évi XXXIII. törvény 20/A alapján pályázatot hirdet

Nagyasszonyunk Köznevelési Intézmény Szervezeti és Működési Szabályzata

SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT RIDENS SZAKKÉPZŐ ISKOLA, SPECIÁLIS SZAKISKOLA ÉS KOLLÉGIUM

8.3 A szülői munkaközösség Az iskolaszék Az intézményi tanács A diákönkormányzat Az osztályközösségek...

A Türr István Gimnázium és Kollégium Munkaterve a 2015/2016-os tanévben. Augusztus

Általános Iskola, Speciális Szakiskola, Készségfejlesztő Speciális Szakiskola, Kollégium és EGYMI Gyömrő, Teleki kastély

ENYING VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 391/2005 (XII. 19.) SZÁMÚ HATÁROZATA

HILD JÓZSEF SZAKKÖZÉPISKOLA, SZAKISKOLA, SPECIÁLIS SZAKISKOLA ÉS KOLLÉGIUM

VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK

AZ EURÓPAI UNIÓ TANÁCSA. Brüsszel, március 3. (OR. en) 5991/14 Intézményközi referenciaszám: 2014/0015 (NLE) AELE 6 CH 5 AGRI 60

Rázsó Imre Szakközépiskola és Szakiskola Körmend SZERVEZETI ÉS MŰKŐDÉSI SZABÁLYZAT. A nevelőtestület elfogadta: i értekezletén.

Gundel Károly Vendéglátóipari és. Idegenforgalmi Szakképző Iskola. Szervezeti és Működési Szabályzata

TARTALOMJEGYZÉK II. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK... 5

EUROKT-AKADÉMIA. SzakképzőIskola

4. módosítás. Jelenlegi SZMSZ hatályon kívül helyezve: május 2-án. Jelen SZMSZ hatályba lép: május 2-án.

SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA

Söjtöri Közös Önkormányzati Hivatal. a közszolgálati tisztviselőkről szóló évi CXCIX törvény 45. (1) bekezdése alapján.

Szervezeti és Működési Szabályzat

Oktatási és Közművelődési Főosztály, /00Í MA - Budapest,

Munkaerőpiaci szervező, elemző Személyügyi gazdálkodó és fejlesztő

A L A P Í T Ó O K I R A T a módosításokkal egységes szerkezetben

Fáy András Közgazdasági, Üzleti és Postai Szakközépiskola. Szervezeti és működési szabályzat

1. Számú Óvoda Kindergarten 7100 Szekszárd, Kölcsey ltp.15. Közzétételi szabályzat

Burattino Általános és Szakképző Iskola, Gyermekotthon Szervezeti és működési szabályzat. Intézmény neve: Szabályzat típusa: utca

KORÁNYI FRIGYES GIMNÁZIUM ÉS KOLLÉGIUM SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA

Munkaterv 2015/2016-os tanévre (180 tanítási nap)

KOIB_02 - Nyári napközi szervezése (2016) március 23. ELŐTERJESZTÉS

Életfácska Református Óvoda Szervezeti és Működési Szabályzata. Életfácska református Óvoda Gárdony, Posta u

A L A P Í T Ó O K I R A T (A módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva)

MÓR TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERVE 2. SZ. MÓDOSÍTÁS

10/2005. (I.26.) rendelet egységes szerkezetbe foglalt szövege

SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT

Átírás:

SZÉKÁCS ELEMÉR MEZŐGAZDASÁGI ÉS ÉLELMISZERIPARI SZAKKÉPZŐ ISKOLA ÉS KOLLÉGIUM SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSISZABÁLYZATA Törökszentmiklós, 2013. november 20. Fenntartó: Budai Ferenc mb. igazgató Budapest, 2013...

Tartalomjegyzék 1. Általános rendelkezések... 6 1.1. A Szervezeti és Működési Szabályzat tartalmát meghatározó jogszabályok... 6 1.2. A Szervezeti és Működési Szabályzat elfogadása, megtekintése... 6 1.3. A Szervezeti és Működési Szabályzat személyi és időbeli hatálya... 7 1.4. Az iskola alapadatai... 7 1.5. Tevékenységi jogkör szerinti tevékenységek... 8 1.6. Az iskola jogosítványai... 12 1.7. Az intézmény bélyegzőjének felirata... 12 2. Az iskola szervezeti rendje, irányítása... 14 2.1. Az iskola szervezete, felépítésének vázlata... 14 2.2. Az iskola vezetősége... 15 2.3. Az intézményvezető akadályoztatása esetén érvényes helyettesítési rend... 22 2.4. A pedagógiai munka ellenőrzése... 23 2.5. Az iskola dolgozói... 24 2.6. Az iskola szervezeti egységei... 24 2.7. Munkaköri leírásminták... 33 2.7.1. Gazdasági igazgató munkaköri leírás-mintája... 33 2.7.2. Szakképzési igazgatóhelyettes munkaköri leírás-mintája... 35 2.7.3. Nevelési igazgatóhelyettes munkaköri leírás-mintája... 37 2.7.4. Kollégiumvezető munkaköri leírás-mintája... 38 2.7.5. Gyakorlati oktatásvezető munkaköri leírás-mintája... 41 2.7.6. Tanár munkaköri leírás-mintája... 44 2.7.7. Osztályfőnök kiegészítő munkaköri leírás-mintája... 44 2.7.8. Kollégiumi nevelő munkaköri leírás-mintája... 46 2.7.9. Könyvtáros-ifjúságvédelmi tanár munkaköri leírás-mintája... 50 2.7.10. Gazdasági ügyintéző munkaköri leírás-mintája... 52 2.7.11. Pénztáros munkaköri leírás-minta... 54 2.7.12. Takarító munkaköri leírás-mintája... 57 3. Az intézmény működési rendjét meghatározó dokumentumok... 58 3.1. Az iskola tartalmi munkáját keretbe foglaló dokumentumok... 58 3.2. Belső szabályzatok... 58 3.3. Az iskolai tankönyvellátás rendje... 59

3.4. Az elektronikus és az elektronikus úton előállított nyomtatványok kezelési rendje... 60 3.4.1. Az elektronikus úton előállított, hitelesített és tárolt dokumentumok kezelési rendje... 60 3.4.2. Az elektronikus úton előállított, papíralapú nyomtatványok hitelesítési rendje... 62 3.5. Az iskolában alkalmazható különleges záradékok... 62 4. Az intézmény működési rendje... 63 4.1. A tanulók benntartózkodásának rendje... 63 4.2. Az iskolavezetés munkarendjének szabályozása... 64 4.3. Pedagógusok munkarendjével kapcsolatos előírások... 64 4.4. Az intézmény nem pedagógus munkavállalóinak munkarendje... 66 4.6. Az intézménnyel jogviszonyban nem lévők benntartózkodási rendje 66 4.7. Az intézmény létesítményeinek és helyiségeinek használati rendje.. 66 4.8. Tanulóbalesetek megelőzésével kapcsolatos feladatok... 67 4.9. Teendők rendkívüli helyzetekben... 68 4.9.1. Bombariadó esetén szükséges teendők... 68 4.9.2. Járványos megbetegedések esetén szükséges teendők... 69 4.10. A mindennapos testnevelés szervezése... 69 4.11. A tanítási órán kívüli foglalkozások... 70 5. Nevelőtestület, szakmai munkaközösségek... 71 5.1. Az intézmény nevelőtestülete... 71 5.2. A nevelőtestület értekezletei... 71 5.3. A nevelőtestület szakmai munkaközösségei... 72 5.4. Szakmai munkaközösségek tevékenysége... 73 6. Az intézményi közösségek, a kapcsolattartás formái és rendje... 74 6.1. Az iskolaközösség... 74 6.2. Az iskolai alkalmazottak közössége... 74 6.3. A szülői munkaközösség... 74 6.4. A Diákönkormányzat... 75 6.5. Az osztályközösségek... 76 6.6. A szülők, érdeklődők tájékoztatásának formái... 77 6.7. A külső kapcsolatok rendszere... 78 6.7.1.Az igazgató és az iskolaorvos kapcsolatának rendszere... 78 6.7.2. Az iskolai védőnő feladatai... 79 6.7.3. Gyermek-és Ifjúságvédelmi feladatok ellátása... 80 6.7.4. Pártokkal, és vallási felekezetekkel való kapcsolat... 80 3

7. A tanulók ügyeinek kezelésével kapcsolatos szabályok... 80 7.1. Kedvezmények nyelvvizsgára, versenyekre, nyílt napra... 80 7.2. A tanuló által elkészített dologért járó díjazás... 81 7.3. A tanulóval szemben lefolytatott fegyelmi eljárás részletes szabályai 82 7.4. A fegyelmi eljárást megelőző egyeztető eljárás részletes szabályai... 83 8. A felnőttoktatás formái... 84 9. Az intézményi hagyományok ápolása... 85 10. Az iskolai könyvtár működési szabályzata... 86 10.1. Az iskolai könyvtár működési szabályzata... 86 10.2. Az iskolai könyvtár működési szabályzatának alapdokumentumai 86 10.3. Az iskolai könyvtárra vonatkozó adatok... 87 10.4. A könyvtár fenntartása és felügyelete... 88 10.5. Szakmai szolgáltatások... 88 10.6. Az iskolai könyvtár gazdálkodása... 88 10.7. A könyvtár feladatai... 88 10.8. Az iskolai könyvtár gyűjtőköre, állományának alakítása... 89 10.9. A könyvtári állomány elhelyezése, tagolása, letétek... 91 10.10. Az iskolai könyvtár szolgáltatásai... 92 10.11. Általános szabályok... 93 10.12. Záradék... 93 10.13. Mellékletek... 94 11. Záró rendelkezések... 100 12. Mellékletek... 100 ADATKEZELÉSI SZABÁLYZAT... 110 1. A szabályzat jogszabályi környezete... 110 2. A szabályozás célja... 111 3. Fogalmak, értelmezések... 111 4. Az adatok védelmének és kezelésének alapelvei... 114 5. Az intézményben nyilvántartott, kezelt személyes adatok... 114 6. Adatok kezelésével, védelmével kapcsolatos jogok, kötelezettségek... 116 7. Személyes adatok kezelésével kapcsolatos felelősségi viszonyok szabályai 121 8. Az adatkezelés intézményi rendje... 123 9. Az intézményi adatkezelés végrehajtásának szabályai... 131 10. Az adatkezelés ügyvitele, dokumentumai... 133 10.1. A személyi iratok... 133 10.2. Az intézményi dolgozók személyi anyagának adattartalma... 133 4

10.3. A személyi iratokba történő betekintés... 135 10.4. A személyi iratok kezelésének feladatai... 135 10.5. A személyi iratok iktatása, tárolása... 136 10.6. Személyi iratok nyilvántartása... 136 10.7. Személyi adatokban történő változások kezelése... 137 11. Közérdekű adat... 137 12. A köznevelés információs rendszere (KIR)... 140 12.1. A közoktatás információs rendszere... 140 12.2. Pedagógus igazolvány... 142 12.3. Diákigazolvány... 143 12.4. Tanulói nyilvántartás... 143 13. Adatkezelésre vonatkozó biztonsági előírások... 144 13.1. Az adatbiztonság követelménye... 144 13.2. A számítógéppel vezetett közalkalmazotti alapnyilvántartás fizikai védelmének szabályai... 144 13.3. Az üzemeltetés biztonsági szabályai... 145 13.4. A technikai biztonság szabályai... 146 14. Záró rendelkezések... 146 15. Mellékletek... 147 5

1. Általános rendelkezések 1.1. A Szervezeti és Működési Szabályzat tartalmát meghatározó jogszabályok A Szervezeti és Működési Szabályzat (a továbbiakban: SZMSZ) az a helyi dokumentum, amely meghatározza az intézmény szervezeti felépítését, működésének belső rendjét és a külső kapcsolatokra vonatkozó rendelkezéseket, továbbá a működésre vonatkozó mindazon rendelkezéseket, amelyeket jogszabály nem utal más hatáskörbe. Megalkotása a Nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény 25. -ában foglalt felhatalmazás alapján történik. A szervezeti és működési szabályzat létrehozásának jogszabályi alapjai az alábbi törvények, kormányrendeletek és miniszteri rendeletek: 2011. évi CXC. törvény a nemzeti köznevelésről, l, XXXVII. törvény módosításáról, 2011. évi CXII. törvény az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról, 138/1992. (X. 8.) Kormányrendelet a közalkalmazottakról szóló 1992. évi XXXIII. törvény végrehajtásáról a közoktatási intézményekben, 20/2012 (VIII.31.) EMMI rendelet a nevelési-oktatási intézmények működéséről és a köznevelési intézmények névhasználatáról, 26/1997. (IX.3.) NM rendelet iskola-egészségügyi ellátásról. 1.2. A Szervezeti és Működési Szabályzat elfogadása, megtekintése A törökszentmiklósi Székács Elemér Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Szakképző Iskola és Kollégium szervezeti felépítésére és működésére vonatkozó szabályzatot az intézmény vezetőjének előterjesztése alapján a nevelőtestület ellenszavazat és tartózkodás nélkül fogadta el. Az elfogadáskor a jogszabályokban előírtaknak megfelelően véleményezési jogot gyakorolt a diákönkormányzat és a szülői szervezet. Jelen szervezeti és működési szabályzatot a fenntartó, a Vidékfejlesztési Minisztérium ellenőrzi. Az SZMSZ-t el kell helyezni az iskola irattárában, könyvtárában, tanári szobájában, továbbá az intézmény honlapján. 6

Az elfogadott és jóváhagyott SZMSZ-t az osztályfőnökök a tanulók, a vezetők, a beosztottak körében ismertetik a jóváhagyást követő 1 héten belül. 1.3. A Szervezeti és Működési Szabályzat személyi és időbeli hatálya Az SZMSZ és a mellékleteket képző szabályzatok, igazgatói utasítások betartása az intézmény valamennyi tanulójára és közalkalmazottjára kötelező érvényű. A szabályzat a nevelőtestületi elfogadását követő fenntartói ellenőrzéssel lép hatályba és határozatlan időre szól. Ezzel egyidejűleg az intézmény előző szervezeti és működési szabályzata hatályát veszti. Az SZMSZ-t kötelező módosítani jogszabályi változás, az Alapító Okirat és iskola szervezeti felépítésének változása esetén. Felülvizsgálatot, módosítást kezdeményezhet a tantestület, szülői szervezet és diákönkormányzat. A módosításról a tantestület a kezdeményezéstől számított 30 napon belül dönt, szavazás nyilvános módon történik, az SZMSZ elfogadásához kétharmados igenlő szavazat szükséges. Az intézmény általános jellemzői: 1.4. Az iskola alapadatai Az intézmény megnevezése: Az intézmény rövid neve: Az intézmény idegen neve: Székács Elemér Mezőgazdasági és Élelmiszeripar Szakképző iskola és Kollégium Székács Elemér Szakképző Iskola Székács Elemér Agricultural and Foodprocessing Secondary Technical School and Dormitory Székhelye: Törökszentmiklós Almásy út 50. Közfeladatai: Közoktatási intézmény, amely nevelő-oktató munkát folytat. Alapító okirat száma: KGF/1172/2/20013 Alapító okirat kelte: 2013.07.25. Irányító és fenntartó: Gazdálkodási jogköre: Vidékfejlesztési Minisztérium 1055 Budapest, Kossuth tér 11. Önállóan működő és gazdálkodó 7

központi költségvetési szerv Működési köre: Országos Működésének időtartama: 2013. augusztus 1. Törvényességi felügyeleti szerve: Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal Az intézmény típusa: Szakképző iskola Az intézménybe felvehető nappali képzésben: 670 fő maximális tanulói létszám: levelező képzésben: 0 fő A kollégiumba felvehető maximális tanulólétszám: További alapadatok: esti képzésben: 85 fő 0 fő ÁHT azonosító: 342206 OM azonosító: 036032 Törzskönyvi szám: 823423 Tb. törzsszám: 216790913 Szakágazati besorolás: 853200 Szakmai középfokú oktatás Adószám: 15823429-2-16 Statisztikai számjel: 15823429-8532-312-16 Működési engedély száma: 01-4203-5/2011. Számlavezető pénzintézet: Előirányzat-felhasználási keretszámla: Magyar Államkincstár 10045002-00334057-00000000 Intézményi kártyafedezeti számla: 10045002-00334057-00060004 1.5. Tevékenységi jogkör szerinti tevékenységek Alaptevékenység: 853200 Szakmai középfokú oktatás 8

Szakfeladat Megnevezés 559011 Kollégiumi szálláshely-nyújtás közoktatásban tanulók számára 562913 Iskolai intézményi étkeztetés 562914 Tanulók kollégiumi étkeztetése 562917 Munkahelyi étkeztetés 853121 Nappali rendszerű szakközépiskolai oktatás (9 12/13. évfolyam) 853211 Szakképesítés megszerzésére felkészítő nappali rendszerű szakmai elméleti oktatás a szakképzési évfolyamokon 853221 Szakképesítés megszerzésére felkészítő nappali rendszerű szakmai gyakorlati oktatás a szakképzési évfolyamokon 855921 Nappali rendszerű iskolai oktatásban részt vevő tanulók kollégiumi, externátusi nevelése 853122 SNI tanulók nappali rendszerű szakközépiskolai oktatása (9-12/13 évfolyam) 853131 Nappali rendszerű szakiskolai iktatás (9-10 évfolyam) 853132 SNI tanulók szakiskolai oktatása (9-10 évfolyam) 853124 Szakközépiskolai felnőtt oktatás 9-12/13 évfolyam 853135 Szakiskolai felnőtt oktatás 9-10 évfolyam 853214 Szakképesítés megszerzésére felkészítő szakmai elméleti oktatás 853211 Szakképesítés megszerzésre felkészítő nappali rendszerű szakmai elméleti oktatás a szakképző évfolyamokon 853212 SNI tanulók szakképesítés megszerzésére felkészítő nappali rendszerű szakmai elmélet oktatása szakképzési évfolyamokon 853222 SNI Szakképesítés megszerzésére felkészítő nappali rendszerű szakmai elméleti oktatás a szakképzési évfolyamokon 910121 Könyvtári állomány gyarapítása, nyilvántartása 910122 Könyvtári állomány feltárása, megőrzése, védelme 910123 Könyvtári szolgáltatások 931204 Iskolai diáksportkör és támogatása Alaptevékenység leírása: általános műveltséget megalapozó, érettségi vizsgára és felsőfokú iskolai tanulmányok megkezdésére felkészítő, szakközépiskolai nevelés és oktatás (nappali formában) Szakképző évfolyamokra felkészítő szakiskolai 9-10 évfolyamon 9

Szakiskolai szakképző évfolyamok 9-11 évfolyamon Szakképzés Szakképzés 2013/2014. tanévben kifutó szakképzések: Szakközépiskolai szakképzési évfolyamokon (13-14.évf.) középiskolai végzettséghez kötött modulrendszerű szakképzés (nappali formában): Közgazdasági szakmacsoport: OKJ 52 344 01 0000 00 00 Pénzügyi-, számviteli ügyintéző Kereskedelem, marketing, üzleti adminisztráció szakmacsoport: OKJ 52 341 05 1000 00 00 Kereskedő OKJ 54 345 02 0000 00 00 Logisztikai ügyintéző Mezőgazdasági szakmacsoport: OKJ 54 621 02 0010 54 02 Mezőgazdasági technikus Élelmiszeripari szakmacsoport: OKJ 54 541 01 0010 54 09 Sütő- és cukrászipari technikus Korábban indított, felmenő rendszerben kifutó szakiskolai képzések: OKJ 31 341 01 0000 00 00 Bolti eladó OKJ 31 341 01 0010 31 02 Élelmiszer- és vegyiáru- eladó OKJ 31 521 20 0010 31 04 Növénytermesztési gépüzemeltető, gépkarbantartó OKJ 31 541 01 1000 00 00 Húsipari termékgyártó OKJ 33 541 05 1000 00 00 Pék-cukrász 2013 szeptemberétől belépő szakképzések 9-12. évfolyam A Nemzeti Alaptantervre épülő kerettanterv szerinti közismereti oktatással párhuzamosan folyó, az ágazati szakképzési kerettanterv szerinti elméleti és gyakorlati oktatás: Szakközépiskolai ágazatok: XXIV Közgazdaság XXVI Kereskedelem XXXIII Mezőgazdaság XXXVI Élelmiszeripar Szakiskolai osztályok: OKJ 34 341 01 Eladó 10

OKJ 34 346 01 Gazda OKJ 35 621 02 Biogazdálkodó OKJ 34 541 04 Pék OKJ 34 541 03 Húsipari termékgyártó OKJ 34 811 01 Cukrász 5/13. évfolyam Érettségi végzettséghez kötött, az OKJ-ban meghatározottak szerint a szakmai érettségi vizsga ágazatához tartozó szakképesítés komplex szakmai vizsgájára felkészítő szakképzések. Mezőgazdaság szakmacsoport OKJ 54 621 02 Mezőgazdasági technikus OKJ 55 621 01 Agrár áruforgalmazó szaktechnikus OKJ 55 581 02 Vidékfejlesztési szaktechnikus Élelmiszeripar szakmacsoport OKJ 54 541 02 Élelmiszeripari technikus OKJ 55 541 06 Sütő- és cukrászipari szaktechnikus Közgazdaság szakmacsoport OKJ 54 344 01 Pénzügyi-számviteli ügyintéző Kereskedelem szakmacsoport OKJ 54 345 01 Logisztikai ügyintéző 1/13-2/14. évfolyam A szakképesítés ágazata szerinti szakmai érettségi vizsgával nem rendelkező, érettségi végzettséget szerzett tanulóknak a fenti szakképesítésekre felkészítő képzése. Vállalkozási tevékenysége: A Székács Elemér Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Szakképző Iskola és Kollégium szabad kapacitásinak hasznosítása érdekében, az Áht.46. (2) bekezdésében foglaltak szerint vállalkozhat, feltéve, hogy ez nem veszélyezteti az alapító okiratban meghatározott alaptevékenységét és ebből fakadó kötelezettségeinek teljesítését. A Székács Elemér Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Szakképző Iskola és Kollégium vállalkozási tevékenységéből származó éves bevétel nem haladhatja 11

meg a költségvetési szerv összkiadásainak 30 %-át. 1.6. Az iskola jogosítványai Gazdálkodási jogkör szerint: költségvetési szerv, gazdasági szervezettel rendelkezik. Előirányzatok feletti rendelkezési jogosultság: teljes jogkörrel rendelkező költségvetési szerv. A költségvetési szerv igazgatóját a vidékfejlesztési miniszter bízza meg határozott, legfeljebb öt évig terjedő időtartamra, és vonja vissza a megbízást, valamint gyakorolja felette a munkáltatói jogokat. Az intézmény alkalmazottjaira vonatkozó foglalkoztatási jogviszony megjelölése: -közalkalmazotti jogviszony, -Munka Törvénykönyve szerinti jogviszony, -közfoglalkoztatási jogviszony, -megbízásos jogviszony, A vagyonkezelés módja: Törökszentmiklós Város Önkormányzata és a Vidékfejlesztési Minisztérium között létrejött megállapodás alapján a Törökszentmiklós Városi Önkormányzat tulajdonában lévő, a Vidékfejlesztési Minisztérium által használatra átvett ingó és ingatlan vagyont a Székács Elemér Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Szakképző Iskola és Kollégium a feladatai ellátása érdekében a Vidékfejlesztési Minisztérium által meghatározott módon használja. A költségvetési szerv a rendelkezésére álló vagyontárgyakkal feladatainak ellátása érdekében önállóan gazdálkodik. Az alapító okirat melléklete tartalmazza a költségvetési szerv feladatellátását szolgáló ingatlanok felsorolását. A feladatellátást szolgáló állami ingatlanok jegyzéke: Helység, utca Helyrajzi szám Ingatlan megnevezése 0199/3, Törökszentmiklós 0212/2,0220/1, szántó Bartapuszta 0224,0226, 0220 Törökszentmiklós Bartapuszta 0220/2 Udvar (tangazdasági major) Törökszentmiklós Almásy út 50. 3415/1 Iskola 1.7. Az intézmény bélyegzőjének felirata: Hosszú bélyegző: Székács Elemér Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Szakképző Iskola és Kollégium 12

Törökszentmiklós, Almásy út 50. Körbélyegző: Székács Elemér Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Szakképző Iskola és Kollégium 1. Törökszentmiklós, Almásy út 50. Tel/fax: 56/590660 Pf. 1. Magyar Köztársaság címere Az intézményi bélyegzők használatára munkaköri feladataik ellátásához a következő dolgozók jogosultak: igazgató, gazdasági igazgató; általános igazgatóhelyettes, nevelési igazgatóhelyettes,, gyakorlati oktatásvezető, titkárság, élelmezésvezető, gépkocsivezető, TB- ügyintéző, könyvelők, könyvtáros, tanbolt. 13

2. Az iskola szervezeti rendje, irányítása 2.1. Az iskola szervezete, felépítésének vázlata Igazgató Általános Igazgató helyettes Nevelési Igazgató helyettes Gyakorlati Oktatás vezető Gazdaságvezető Iskolatitkár Szakmai és kollégiumi munkaközösség vezetők Közismereti és osztályfőnöki munkaközösségek vezetői Gyakorlati oktatók Gazdasági ügyintézők Munkaközösségek tagjai Munkaközösségek tagjai Tangazdaság, sütőüzem alkalmazottai Gk. vezető Műszaki vezető Rendszergazda Könyvtáros Gépjárművezető iskola Karbantartók, Takarítók, Gondnok, mosókonyha Tanbolt alkalmazottai Gyermek és Ifjúságvédelmi felelős DÖK segítő Élelmezés vezető Nemzetközi projektek vezetői Szülői mk. Intézményi tanács Konyhai alkalmazottak 14

A tűz-és munkavédelmi, illetve a belső ellenőri feladatokat szerződés alapján külső vállalkozás látja el. 2.2. Az iskola vezetősége Az iskola vezetőségének tagjai: igazgató, gazdasági vezető, nevelési igazgatóhelyettes, gyakorlati oktatásvezető, munkaközösségek vezetői, s, diákönkormányzat vezetője. Az iskola vezetősége az iskolai élet egészére kiterjedő konzultatív, véleményező és javaslattételi joggal rendelkezik. Az iskola vezetősége havi rendszerességgel ülésezik. Az üléseket az igazgató készíti elő. Vagyonnyilatkozat tételre kötelezettek. Az egyes vagyonnyilatkozat-tételi kötelezettségről szóló 2007. évi CLII. törvény értelmében, az intézményben vagyonnyilatkozat tételre az alábbi munkakörben dolgozó közalkalmazottak kötelezettek: igazgató, gazdasági vezető, nevelési igazgatóhelyettes, általános igazgatóhelyettes, gyakorlati oktatásvezető, élelmezésvezető. A vagyonnyilatkozat tétellel kapcsolatos feladatok végrehajtásában a törvényi szabályozásnak megfelelően járunk el. Vezetők közötti feladatmegosztás Igazgató Az iskola felelős vezetője az igazgató, aki munkáját a jogszabályok, a fenntartó, valamint az iskola belső szabályzatai által előírtak szerint végzi. A Köznevelési törvény 69. (1) alapján felelős az intézmény szakszerű és törvényes működéséért, ésszerű és takarékos gazdálkodásáért, gyakorolja a munkáltatói jogokat és dönt az intézmény működésével kapcsolatosan minden olyan ügyben, amelyet jogszabály vagy kollektív szerződés nem utal más hatáskörbe, jóváhagyja az intézmény pedagógiai programját, képviseli az intézményt. A dolgozók foglalkoztatására, élet-és munkakörülményeire vonatkozó kérdések tekintetében jogkörét jogszabályban előírt egyeztetési kötelezettség megtartásával gyakorolja. Jogkörét esetenként vagy az ügyek meghatározott körében helyettesére 15

vagy az intézmény más alkalmazottjára átruházhatja. Az iskolát az igazgató, a közismereti tantárgyak oktatását szervező nevelési igazgatóhelyettes, a szakmai tantárgyak oktatását (szakmai elméleti és szakmai gyakorlatok) szervező általános igazgatóhelyettes, a gazdasági vezető és a gyakorlati oktatás vezető (együttesen iskolavezetés) irányítja és ellenőrzi. Az iskolavezetés tagjai a munkamegosztáson alapuló munkakör szerint végzik munkájukat. Személyi felelősséggel döntésük előtt-szükség szerint konzultálnak az igazgatóval. A megtett intézkedésekről, a szerzett információkról rendszeresen tájékoztatják az igazgatót. Az intézmény igazgatója az éves költségvetési beszámoló keretében beszámol a költségvetési szerv folyamatba épített, előzetes és utólagos vezetői ellenőrzésének, valamint a gazdálkodás belső ellenőrzésének működtetéséről. Az iskola oktató-nevelő munkáját teljes felelősséggel irányítja, és rendszeresen ellenőrzi. A gazdasági hivatal tevékenységét ellenőrzi. Gazdasági vezető Irányítja és ellenőrzi a gazdasági szervezetet, felelős, az Ávr 9. (2) bekezdése alapján: az intézmény költségvetésének előirányzatai tekintetében a gazdálkodással, könyvvezetéssel és az adatszolgáltatással kapcsolatos feladatok végrehajtásáért, az intézmény működtetésével, üzemeltetésével, a vagyongazdálkodás körében a beruházással, a vagyon használatával, hasznosításával, védelmével kapcsolatos feladatokért, a más szervezeti egységhez beosztott, a gazdálkodási, könyvvezetési, adatszolgáltatási feladatok ellátásáért felelős alkalmazottaknak iránymutatást ad. Közvetlen irányítja a iskolai konyha munkáját, beosztottja az élelmezésvezető Gazdasági intézkedéseket hoz. Területén megvalósítja a munkafolyamatokba beépítve működő folyamatos funkcionális ellenőrzést. Feladatai részletesen a munkaköri leírás-mintában szerepelnek. 16

Általános igazgatóhelyettes A vezetése alá tartozó szakmai munkaközösségekkel együttműködve irányítja a szakmai oktatással kapcsolatos összes nevelési, oktatási és egyéb teendőket. Ellenőrzi a szakképzéssel kapcsolatosan a szaktanári dokumentumok elkészítését, vezetését. Elkészíti a szakképzési tantárgyfelosztást. Szervezi az iskola felnőtt szakképzési tevékenységét, felnőttképzési tanfolyamok indítását. Elkészíti a tanári ügyelet beosztását. Kapcsolatot tart a Jász-Nagykun-Szolnok Térségi Integrált Szakképző Központtal. Aktívan részt vesz az iskola pályázati tevékenységében. Gondoskodik a szakmai különbözeti vizsgák szervezéséről, lebonyolításáról. Rendszeresen frissíti a szakképzéshez kapcsolódó iskolai dokumentumokat. Szükség esetén a szakképzéshez kapcsolódóan szerződéseket köt (Együttműködési megállapodás), illetve előkészíti, menedzseli tanulószerződés megkötését. Kapcsolatot tart külső vállalkozásokkal, szervezetekkel. Ellátja a szakképzés tárgyi feltételeinek felügyeletét, és fejlesztési tervet készít. Felügyeli és szervezi a nemzetközi és testvériskolai kapcsolatokat. Megszervezi a szakmai vizsgákat, és azok lebonyolítását. Eleget tesz iskolánk szakképzéssel kapcsolatos adatszolgáltatási kötelezettségeinek. Az igazgató távollétében őt teljes jogkörrel helyettesíti. Kollégiumvezetői feladatokat az általános igazgatóhelyettes látja el Teljes felelősséggel vezeti a kollégium nevelő-oktató munkáját. Összefogja, irányítja a nevelőtanárok nevelő-oktató tevékenységét. Elkészíti a kollégiumi nevelők foglalkoztatási tervét és az éjszakai ügyeleti beosztását. 17

Gondoskodik a kollégiumi diákönkormányzati szervek működési rendjéről. Évente felülvizsgálja a kollégium napirendjét, szervezi és irányítja a kollégium sportéletét, kulturális nevelőmunkáját. Elkészíti a kollégium fegyelmi szabályzatát. Vezeti a kollégiumi fegyelmi tárgyalásokat. A tanulók kollégiumi térítési díjának megállapítását az előírások szerint teljes felelősséggel végzi. Ellenőrzi a tanulók kollégiumi díjainak befizetését (minden hónap 5. napjáig), hátralék esetén értesíti a tanulók szüleit. Igazolja a kollégiumi nevelők éjszakai ügyeletét. A kollégiumban a munkavédelmi feladatokkal kapcsolatos előírások betartását rendszeresen ellenőrzi. Az ifjúságvédelmi felelős tanárral szoros együttműködésben figyelemmel kíséri a hátrányos helyzetű tanulók élet-és tanulmányi körülményeit. Az iskolai tanítás nélküli munkanapokkal összhangban kollégiumi foglalkozás nélküli munkanapot tart, gondoskodik a tanulók felügyeletéről és foglalkoztatásáról. Akadályoztatása esetén helyettest nevez ki. Hatáskörébe tartozik a kollégiumi mulasztások, távolmaradások, igazolások ellenőrzése. szenvedélybetegségből gyógyult tanulók beilleszkedésére. Ellenőrzi a kollégiumban a tanulói nyilvántartás szakszerű vezetését. Biztosítja a diákönkormányzat működéséhez szükséges feltételeket (helyiségek, berendezések használata). Gondoskodik a kollégiumi diákönkormányzat közgyűlés összehívásáról, amelyen a diákok diákképviselőt választanak. Szükség esetén rendkívüli diákközgyűlés összehívását javasolja az intézményvezetőnek. Gondoskodik arról, hogy a diákközgyűlés napirendi pontjait a közgyűlés megrendezése előtt 15 nappal nyilvánosságra hozzák. Károkozás esetén köteles a károkozás körülményeit kivizsgálni, az okozott kár értékét felmérni, és lehetőség szerint a károkozó és a felügyele- 18

tét ellátó személy kilétét megállapítani. A vizsgálatról köteles a tanuló szüleit értesíteni és a kár megtérítésére felszólítani a jogszabályban előírt mértékig. A tanuló által okozott, de el nem ismert kár szülő általi elmaradása esetén polgári peres eljárást kezdeményez. Fokozottan ellenőrzi a kimenőrendjének betartását. A kollégiumvezető a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi XXXI. törvény (a továbbiakban gyermekvédelemről szóló törvény) 40. -ában foglaltakra figyelemmel állandó kapcsolatot tart a Törökszentmiklós Térsége Többcélú Kistérségi Társulás Szociális Szolgáltató Központ Gyermekjóléti Szolgálatával. Fontos a megelőző, védő és óvó tevékenység azoknak a veszélyhelyzeteknek feltárása, megszüntetése és csökkentése, amelyek lehetetlenné tehetik a gyermek, a tanuló egészséges, jó irányú fejlődését, képességeinek kibontakoztatását. A Köznevelési törvény 25. (5) bekezdése szerint a nevelési-oktatási intézménynek gondoskodnia kell a rábízott gyermekek, tanulók egészségének megóvásáról. Ennek megvalósulásáról a kollégiumvezető az iskola-egészségügyi ellátásról szóló 26/1997.(IX. 3.) NM. rendeletben foglalt rendelkezések figyelembevételével gondoskodik. Hatásköre a beosztott dolgozókra terjed ki. Nevelési igazgatóhelyettes feladat-és jogköre Közvetlen felügyelete alá tartozik: Osztályfőnöki munkaközösség, Matematika, fizika, informatika munkaközösség, unkaközösség, Irányítja: Könyvtár. a gyermek-és ifjúságvédelmi felelős, valamint a diákönkormányzat munkáját segítő tanár tevékenységét. Szervezi és ellenőrzi: Az elsőéves tanulók beiskolázását, illetve beiratkozását. Szervezi az intézmény beiskolázási tevékenységét, gondoskodik a megfelelő fórumokon történő iskolai megjelenésről, megszervezi az iskola képviseletét a beiskolázási szülői értekezleteken, beiskolázási körutakat szervez, előkészíti és lebonyolítja az iskola nyílt napjait. 19

Az érettségire való jelentkezést, a vizsgákat. A tantárgyfelosztást, az órarend készítését, a felügyeleti rendet, a szaktantermek beosztását. Az irányítása alá tartozó munkaterületen a helyettesítéseket. A munkaközösség-vezetőkkel együttesen, munkaterületén a szakköröket. A félévi és tanév végi osztályozó értekezleteket. Az iskolai ünnepélyeket és rendezvényeket. A jogszabályoknak megfelelően foglalkozik a tanulók fegyelmi ügyeivel. Az elektronikus naplót, a tanulók nyilvántartásával kapcsolatos dokumentumokat. Az órák pontos kezdését, megtartását, befejezését, a felügyeletek ellátását hiányzás esetén azonnal intézkedik. Tervet készíttet a tanulók tudásszintjének felmérésére. Munkaterületén gondoskodik: Szervezi: A bizonylati fegyelem betartásáról. A társadalmi tulajdon védelméről. Heti egy alkalommal vezetői ügyeletet lát el. Feladata a közismereti tantárgyi versenyek előkészítése, az Országos Középiskolai Tanulmányi Versenyre (a továbbiakban OKTV) való felkészítés irányítása a szakmai munkaközösségekkel együttműködve. haladási napló, Felelős az irányítása alá tartozó területen a tűz-és munkavédelmi előírások betartásáért. Hatásköre a beosztott dolgozókra terjed ki. Az igazgatóhelyettes és a többi vezető beosztású dolgozó munkáját munkaköri leírás alapján végzi. A tantestület az igazgatóhelyettes személyéről nyílt szavazással nyilvánít vé- 20

leményt. Igazgatóhelyettes az iskola határozatlan időre alkalmazott pedagógusa lehet. A Kjt. 23. (3) bekezdése alapján magasabb vezetőnek minősül, és megbízása a jogszabályban megjelölt, legfeljebb öt évig terjedő határozott időre szól. Az igazgató az intézmény működésének biztosítása érdekében konkrét feladatok ellátására határozott időre is megbízhat igazgatóhelyettesnek a nevelőtestület tagjai közül az adott feladatok ellátására alkalmas, megfelelő végzettségű személyt vagy személyeket. Gyakorlati oktatásvezető A gyakorlati oktatás vezetőjének a jogszabályban előírt egyetemi (főiskolai), szakmai és pedagógiai képesítéssel kell rendelkeznie. Feladata és jogköre: A gyakorlóhelyek szakmai irányítója és az ott folyó oktató-nevelő munka felelős vezetője. A műszaki vezető munkáját irányítja és ellenőrzi. Minden tanév elején elkészíti a gyakorlati oktatással kapcsolatos évi foglalkoztatási és beosztási tervet, jóváhagyásra bemutatja az igazgatónak, illetve az igazgatóhelyettesnek. Gondoskodik a szakmai gyakorlati oktatás megfelelő színvonaláról. Ügyel az elméleti és gyakorlati oktatás összhangjára, a szakmai nevelés hatékonyságára. Óra-és foglalkozás - látogatásokkal, valamint egyéb módon ellenőrzi a gyakorlati oktatók tevékenységét, tanácsokkal támogatja őket és szakmai, pedagógiai továbbképzésüket segíti. Megszervezi a gyakorlati vizsgákat és a tanulók nyári összefüggő szakmai gyakorlatát. Rendszeres kapcsolatot tart fenn a gazdálkodóegységek megbízottaival, részt vesz a gazdálkodóegységek és az iskola közötti megállapodások, szerződések előkészítésében. Biztosítja a gyakorlati oktatás tárgyi feltételeit. Mulasztás, szabálytalanság, képzési hiányosság esetén intézkedéseket kezdeményez. Évfolyamonként megtervezi az üzemlátogatásokat, illetve erre munkaközösségi értekezleten javaslatot tesz. Bérmunka végzése esetén segítséget nyújt az alapadatok meghatározásához. 21

Gondoskodik a tanulók pótgyakorlatának megszervezéséről. feladatait is. ö- dését külön szabályzatban foglaltak alapján. Jogköréhez tartozik: Javaslatot tehet a közvetlen munkatársai egyetértésével a tanterület és a tanműhely dolgozóinak kinevezésére, áthelyezésére, fegyelmi felelősségre vonására, valamint egyéb személyi vonatkozású ügyeire. Munkavédelem és baleset-elhárítás Megszervezi, hogy a laboratóriumokban a tanműhelyekben és a tangazdaságban tanuló csak tanári felügyelet mellett tartózkodjon. balesetek megelőzése céljából. Részt vesz a munkavédelmi szemléken. Közvetlen veszély vagy baleset esetén a gépet, berendezést, munkafolyamatot haladéktalanul leállítja, a munkavégzést beszünteti, és kezdeményezi a baleseti veszélyforrás megszüntetését. Távollétében a műszaki vezető intézkedik. Ellenőrzi az ismétlődő munkavédelmi oktatások megtartását és az ellenőrzési rovatot kézjegyével látja el. lásában. á- 2.3. Az intézményvezető akadályoztatása esetén érvényes helyettesítési rend Távollétében alkalmazandó helyettesítési rend (ebben a sorrendben): az általános igazgatóhelyettes, gazdaság vezető, nevelési igazgatóhelyettes, gyakorlati oktatásvezető,. Az igazgatóhelyettesek hatásköre az intézményvezető helyettesítésekor saját munkaköri leírásukban meghatározott feladatok mellett az azonnali intézkedést igénylő döntések meghozatalára, az ilyen jellegű feladatok végrehajtására terjed ki. Az igazgató döntési és egyéb jogait (pl. felvételi dönté- 22

sek esetén) részben vagy egészben átruházhatja az igazgatóhelyettesekre, az iskolavezetés vagy a tantestület más tagjaira. A döntési jog átruházása minden esetben írásban történik, kivéve az igazgatóhelyettesek felhatalmazását. 2.4. A pedagógiai munka ellenőrzése Az intézményben folyó pedagógiai munka belső ellenőrzésének megszervezése, a szakmai feladatok végrehajtásának ellenőrzése az igazgató feladata. Az intézményben az ellenőrzés az igazgató kötelessége és felelőssége. A hatékony és jogszerű működéshez azonban rendszeres és jól szabályozott ellenőrzési rendszer működtetése szükséges. E rendszer alapjait az e szabályzatban foglaltak mellett az intézmény vezetőinek és pedagógusainak munkaköri leírása teremti meg. A munkavállalók munkaköri leírását az érintettel alá kell íratni, az aláírt példányokat vagy azok másolatát az irattárban kell őrizni. Az igazgatóhelyettesek és a munkaközösség-vezetők elsősorban munkaköri leírásuk, továbbá az igazgató utasítása és a munkatervben megfogalmazottak szerint részt vesznek az ellenőrzési feladatokban. A pedagógiai munka belső ellenőrzését az intézmény éves munkatervében meghatározott ellenőrzési terv szerint az igazgató és helyettesei végzik, a szakmai munkaközösségek vezetői segítik. A nevelő-oktató munka belső ellenőrzésére jogosultak: Igazgató, igazgatóhelyettesek, gyakorlati vezető, munkaközösség-vezetők. Az igazgató közvetlenül ellenőrzi az igazgatóhelyettesek nevelő-oktató munkáját. Ellenőrzés területei: tanórák, gyakorlati foglalkozások, tanórán kívüli foglalkozások látogatása, a digitális napló folyamatos ellenőrzése, az igazolt és igazolatlan tanulói hiányzások ellenőrzése, az SzMSz-ben előírtak betartásának ellenőrzése az osztályfőnöki, tanári intézkedések folyamán, a tanítási órák kezdésének és befejezésének ellenőrzése. adminisztratív /írásos/ munkák, dokumentumok vizsgálata. Az ellenőrzés célja tájékozódás, segítségnyújtás, feladatok, utasítások végrehajtásának ellenőrzése, eredményesség és problémák feltárása. Az ellenőrzés tapasztalatait egyénileg a pedagógusokkal kell megbeszélni, az általános tapasztalatokat pedig tantestületi értekezleten kell összegezni. A belső ellenőrzés során feltárt hiányosságok megszüntetésére az igazgató haladéktalanul 23

megteszi a szükséges intézkedéseket. 2.5. Az iskola dolgozói Az intézmény alkalmazottai a Kjt., valamint a törvény végrehajtásáról szóló 138/1992. (X. 8.) Korm. rendelet hatálya alá tartozó közalkalmazottak, akik felett a munkáltatói jogokat az Igazgatóság jogszabály szerinti bevonásával az intézmény vezetője gyakorolja. Az intézmény egyes foglalkoztatottjainak a jogviszonya munkavállaló, melyekre nézve a Munka Törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvény az irányadó. Egyéb foglalkoztatásra irányuló jogviszonyra a Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény (pl. megbízási jogviszony) az irányadó. Az iskola dolgozói munkájukat munkaköri leírásaik alapján végzik. 2.6. Az iskola szervezeti egységei A Székács Elemér Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Szakképző Iskola és Kollégium élén az igazgató áll. Az igazgató munkáját segítik: Általános műveltséget megalapozó oktató-nevelő munkát végző pedagógusok. Munkájukat az nevelési igazgatóhelyettes irányítja és ellenőrzi A szakképzésben részt vevő pedagógusok szervezeti egysége. Munkájukat a általános igazgatóhelyettes irányítja és ellenőrzi, szervezi és irányítja a felnőtt szakképzést. Hozzá tartozik a tanbolt és a kollégium személyzete is. Az iskola gyakorlati oktatását végző pedagógusok és alkalmazottak szervezeti egysége. Munkájukat irányítja és ellenőrzi a gyakorlati oktatásvezető. Munkáját a műszaki vezető segíti. Gazdasági Hivatal Vezetője a gazdasági vezető. Gazdasági ügyintézők: könyvelő, pénztáros. Hozzá tartoznak és az oktatást segítőalkalmazottak és kiszolgáló tevékenységet végzők. Munkáját a műszaki vezető segíti Tangazdaság, sütőüzem Irányítja a gyakorlati oktatás vezető. Konyha Munkájukat vezeti és ellenőrzi az élelmezésvezető. A szervezeti ábrán szereplő egyéb munkakörök feladatkörének meghatározása: A szaktanárok feladatai Az iskola nevelési-oktatási feladatait látja el, az igazgató kinevezése, illetve 24

megbízása alapján. Oktatott tantárgyának megfelelően az igazgatóhelyettes irányításával dolgozik. Általános feladata, hogy formálja a diákok személyiségét és megismertesse a tanulókat az általa oktatott tárgyak elméletével és gyakorlatával. Feladata még a tanulók érettségi vizsgára, szaktárgyi versenyekre és a kompetenciamérésre történő felkészítése. Törvényes munkaideje a köznevelési törvény 62. -a szerint kötött munkaidőből és kötetlen feladatellátásából áll. Fő feladata az oktató-nevelő munka. Az egyes pedagógus munkakörökre előírt kötelező óra megtartása, a tantárgyfelosztás és az érvényben levő órarend szerint. Szaktárgyaihoz kapcsolódó szakkörök, felzárkóztató foglalkozások tartása. Tudatos felkészülés a tanítási órákra és azok pontos megtartása. A tanórákhoz, tantárgyi gyakorlatokhoz az eszközök előkészítése. A tanulók teljesítményének rendszeres értékelése (az óraszám függvényében havonta legalább egy alkalommal), az írásbeli dolgozatok két héten belüli kijavítása. A tanuló tanulmányi munkájáról, magatartásáról a szülő tájékoztatása az ellenőrző útján vagy fogadóórákon. Az osztályfőnök feladatai Az osztályra vonatkozó nevelési feladatok tervezése. Kapcsolattartás a szülőkkel. Az osztály tanulóinak megismerése, személyiségük, képességük alakulásának figyelemmel kísérése. Tapasztalatszerzés óralátogatásokon, gyakorlati foglalkozásokon. Az osztályban tanító pedagógusok munkájának nevelésszempontú koordinálása. Egyéni bánásmód alkalmazása. Fegyelmező intézkedés, fegyelmi eljárás kezdeményezése, illetve arra érdemes tanulók dicsérete. Osztályszintű megemlékezések, ünnepségek, klubfoglalkozások szervezése. Pályaválasztás, munkavállalás, továbbtanulás segítése. Tanulmányi kirándulás előkészítése, szervezése, vezetése. Az elektronikus napló, az anyakönyv, a bizonyítványok pontos, naprakész vezetése. A hiányzások pontos nyilvántartása, igazolások intézése, intézkedés a Házirend előírásai szerint. A belső ellenőrzés feladatai (vállalkozási szerződéssel látjuk el) A belső ellenőrzés feladatainak ellátása során elemzéseket készít, információkat gyűjt és értékel, ajánlásokat tesz és tanácsokat ad az intézmény vezetője számára a vizsgált folyamatokról. Bizonyságot ad arról, hogy az iskola kockázatkezelési, ellenőrzési és irányítási rendszere megfelelően működik. Ezen belül vizsgálja a működési kockázatokat felismerő és kezelő szervezeti képességeket, a vezetők és vezetői csoportok közti együttműködést, informá- 25

cióáramlást, a pénzügyi-, irányítási-, és operatív működésre vonatkozó adatokat, beszámolókat, az alkalmazottak jogszabályokban és belső szabályzatokban rögzített tevékenységét, az eszközökkel, forrásokkal történő takarékos és hatékony gazdálkodást, a kidolgozott programok, tervek, és célkitűzésekvállalások megvalósulását. Vizsgálja a Folyamatba épített Előzetes és Utólagos Vezetői Ellenőrzési rendszer működését, az intézményt érintő jogszabályok, illetve kötelező érvényű szabályok változásaira való időbeni reagálást. A belső ellenőrzési vezető az intézmény vezetője számára év közben folyamatos információt biztosít az ellenőrzési tervben rögzített feladatok teljesítéséről. Évente átfogó értékelést ad az iskola irányítási, ellenőrzési valamint kockázatkezelési rendszeréről, annak megfelelőségéről és hatékonyságáról. A könyvtáros feladatai A beszerzett dokumentumok nyilvántartása a könyvtári szabályzatban meghatározott módon. Nyilvántartások naprakész állapotban tartása. A felesleges, elhasználódott, tartamilag elavult művek a rendeleti előírásoknak megfelelő törlése az állományból. Felelős a könyvtár rendeltetésszerű használatáért. Állományellenőrzés, rendeleti előírások szerint az Igazgató utasítására előkészíti a leltározást, valamint részt vesz a leltározás lebonyolításában. Pontosan vezeti a kölcsönzési nyilvántartást. A könyvtárban található informatikai eszközök és szoftverek megfelelő üzemeltetése, karbantartása, felügyelete. Az iskolai tankönyvellátás megszervezése a munkaközösségekkel, szaktanárokkal együttműködve, az iskolai szabályozásnak megfelelően. Az iskolai oktatásban, a tanmenetekben tervezett könyvtárhasználattal kapcsolatos tanórákat köteles megtartani. Munkája során köteles betartani a munkavédelmi, tűzvédelmi, érintésvédelmi előírásokat. A rendszergazda feladatai Az iskolai számítógépes hálózat szakszerű, biztonságos üzemeltetése, felügyelete. Az iskolában található számítógépek rendszeres ellenőrzése, karbantartása. Iskolai számítógépek meghibásodásainak elhárítása, gépek javítása, alkatrészek beszerzésének költséghatékony szervezése. Az iskolai gépeken alkalmazandó szoftverek jogtiszta beszerzésének szakmai irányítása. Szoftverek frissítésének rendszeres, időszakos elvégzése. Szoftverek telepítése, beállítása, az adott feladatkörhöz megfelelően. Vírustámadások elleni védelem biztosítása. Szakmai kapcsolattartás számítástechnikai cégekkel. Pályázati lehetőségek figyelése, informatikai pályázatok készítésében aktív részvétel, és segítségnyújtás. Szakmai javaslatok előkészítése iskolai informatikai fejlesztésekhez. Új számítógépek és hálózati berendezések üzembe helyezése. Hálózati, hálózatbővítési feladatok megoldása. Számítástechnikai eszközökkel támogatott rendezvények technikai hátterének biztosításában aktív részvétel, segítségnyújtás. Informatikai oktatás, és számítógéppel segített oktatásszakmai támogatása. Számítástechnikai gyakorlaton és tanórán az eszközök 26

előkészítése, működésük biztosítása, gyakorlati feladatok során a szaktanár munkájának segítése. Számítógépes adminisztráció és adatrögzítési, valamint statisztikai feladatok elvégzése, fénymásolás. Oktatási szemléltetőeszközök, feladatlapok készítése, demonstrációs programok írása, szövegszerkesztés, kiadványszerkesztés, meghívók és iskolai évkönyv anyagának gépre vitele. Az iskolatitkár feladatai Munkáját a törvényes ügyviteli előírásoknak és az iskolaigazgató utasításának betartásával végzi. Levelezés bonyolítása. Az irattári anyagok szakszerű vezetése és tárolása. Információk beszerzése és továbbítása. A nyilvántartások kézbentartása (a diákokra vonatkozó információk a felvételtől a záróbizonyítványig). A beiskolázási tevékenység segítése. A beiratkozás segítése. Tanügyi nyomtatványok rendelése és kezelése. Bizonyítvány másodlatok kiadása, információk továbbítása, közszolgálati munka, diákigazolvány ügyintézés. Statisztikák készítése, adatszolgáltatás. Jegyzői feladatok ellátása, igazolások, kiállítása. A műszaki vezető feladatai Az intézményi infrastruktúra szakszerű és biztonságos működésének felelőse. Munkáját a gazdaságvezető és a gyakorlati oktatásvezető irányítsa alatt végzi. Beosztottai a karbantartók, takarítók és a mosókonyha dolgozói. Feladata a munka irányítása, szervezése, ellenőrzése. Elkészíti az éves karbantartási és javítási tervet. Folyamatosan ellenőrzi a munka és tűzvédelmi rendszerek, eszközök állapotát, szükség esetén azonnal intézkedik. A hozzá beosztott dolgozók munkáját önállóan, felelősséggel szervezi és irányítja. Gondoskodik a tangazdasági termeléshez az iskola működéséhez szükséges eszközök és anyagok időben történő beszerzéséről, gépek, technológiai berendezések üzemfenntartásáról, továbbá a tanulók által használt kéziszerszámok taneszközök és bútorok folyamatos javíttatásáról és pótlásáról. Irányítja, szervezi az intézmény épületeinek karbantartási munkáit. Szervezi az oda beosztott dolgozók munkáját. Folyamatosan vezeti a termékek bevételezési és értékesítési bizonylatokat, biztosítva a nyilvántartás naprakészségét. Beosztja és nyilvántartja a hozzá beosztott dolgozók évi szabadságát, engedélyezi az esetenkénti eltávozásokat. Irányítja az iskolai park ápolását. A felügyelete alá tartozó területen lévő eszközökért és anyagokért leltárilag felelős. Munkája felett az intézmény igazgatója, gazdasági igazgatója és az igazgatóhelyettese és a gyakorlati oktatásvezető ellenőrzési joggal rendelkezik. Mint vezetőnek kötelessége az iskolai élet bármely területén tapasztalt rendellenességek jelzése az igazgatóság felé. A végzett munkáról tantervi és tanterületi terv teljesítéséről időnként beszámolni köteles. A gondnok feladatai 27

Szervezi z iskolai területén elhelyezkedő épületek és műtárgyak biztonságos és szakszerű működtetését, szükség esetén jelzi az azonnal elhárítandó hibákat a szolgáltatók és az igazgató felé. Nyitja és zárja az intézmény kapuit, épületeit. Az intézmény nyitva tartása alatt gondoskodik a lépcsőházak, folyosók kellő megvilágításáról. Kapuzáráskor ellenőrzi a vécéket, a vízberendezést, a csapok elzárását, kikapcsolja a világítást, meggyőződik az ablakok bezárásáról. Tanítási időn kívül ügyeleti feladatokat lát el. Ünnepek alkalmából fellobogózza az épületet. Gondoskodik a járdák és közlekedő utak tisztántartásáról, a hulladékok szelektív gyűjtéséről. Gondoskodik a postai küldemények elszállításról és el hozataláról. A házfelügyelői teendőkért térítésmentesen lakásban, fűtésben és világításban részesül, ezért ezen munkát a heti munkaidején felül is köteles ellátni. Akadályoztatása esetén családtagjai segítségével biztosítja a fenti teendők teljesítését. Munkaidejének fennmaradó részében karbantartói feladatokat lát el. A gépszerelő feladatai A gépek berendezések karbantartása, felügyelete: A rábízott /iskola tulajdonát képező/ gépeket és egyéb berendezéseket legjobb tudása szerint és a karbantartási és üzemeltetési utasítás alapján üzemelteti és ápolja. Gondoskodik a szakszerű tárolásról. Önállóan elvégzi a kisebb javításokat /a munkák ütemezése miatt a többórás javítást egyezteti a műszaki vezetővel/. Az észlelt komolyabb károsodásról /lehetőleg/ meghibásodás előtt értesíti a műszaki vezetőt. A felügyeletére bízott gépeket az előírt műszaki szemlékre előkészíti, azokon részt vesz. A gépjavítási munkákban való részvétel: Elvégzi az iskola területén az egyes gépeknél, berendezéseknél adódó lakatos, szerelő és forgácsolási munkákat /szükség szerint/.részt vesz a gépjavítási munkákban. Munkáját a műszaki vezető irányítása alapján önállóan, vagy csoportban végzi. A javítás során szükséges anyagok megvásárlásához /a takarékosság szem előtt tartásával/ az igényt a műszaki vezetőnek leadja. Az állatgondozók feladatai A szarvasmarha juh és baromfi állomány technológiai leírás szerinti takarmányozása, gondozása, ápolása. Az állatállomány egészségi állapotának, termelésének folyamatos figyelemmel kísérése, egészségügyi probléma ill. termelés visszaesés esetén jelzés a tangazdaság vezetőnek. Az ivarzó egyedek kiválasztása, az inszeminátor értesítése. A közelellő anyák különválasztása, ellés levezetése, probléma esetén a gyakorlati oktatásvezető ill. az állatorvos értesítése. 28

Fejés, a fejőberendezések és a tejhűtő tisztítása, a fejőház és a tejház takarítása minden fejés után. A fejőberendezés karbantartása, észlelt hiba jelzése a tangazdaság vezetőnek. A tej átadása a szállítónak, az átadás átvétel dokumentálása. Ellési időszakban a közeledő anyák különválasztása, ellés levezetése, probléma esetén a tangazdaság vezető ill. állatorvos értesítése. Telepi tojás értékesítés bonyolítása, dokumentálása (készletnyilvántartó, szállítólevél vezetése). Tojótyúk állományváltozásakor az épület ill. technológiai berendezések takarítása, fertőtlenítése, segédkezés az állomány ki és betelepítésekor. A tartással, takarmányozással, termeléssel kapcsolatos nyilvántartások naprakész vezetése. A telepi rend fenntartása. A tangazdaság vezető utasításai szerinti karbantartási feladatok elvégzése. A gyakorlaton lévő tanulók munkájának irányítása, ellenőrzése. Köteles a munkahelyén a munkavégzésre alkalmas állapotban megjelenni, az előírt tűz- és munkavédelmi szabályokat betartani. Sütőüzemi dolgozók feladatai A sütőüzem operatív munkáinak végzése, a gyakorlatra beosztott tanulók foglalkoztatása, a megrendelt pékárú, legjobb minőségű és megfelelő menynyiségű előállítása. Termeléshez szükséges alapanyagok megrendelése, szakszerű tárolása. Munka és tűzvédelmi szabályok maradéktalan betartása és betartatása. A gyakorlatra beosztott a tanulók szakmai képességeinek és készségeinek megismerése és kibontakoztatását, részvétel a szakmai munkaközösség munkájában, 1. Mindennapi kötelezettségei a szakmai gyakorlatokon - napi hiányzást jelenti az osztályfőnöknek - a gyakorlat alatt felelős a tanulók testi épségéért, fegyelmezett magatartásával példát mutat a rábízott tanulóknak, - A tanulók szakmai gyakorlaton végzett munkájának értékelése, - A napi termeléshez szükséges anyagok mennyiségi és minőségi átvétele - A megrendelő listán leadott termékek előírásszerű elkészítése - Anyagilag felelős a gyakorlat során gyártott termékek mennyiségéért és minőségéért - A naponta termelt mennyiséget a termelést nyilvántartó füzetbe bejegyzi és aláírásával igazolja - A tudomására jutott, bármilyen jellegű élelmiszerbiztonságot veszélyeztető körülmény jelentése - Anyagilag felelős a rábízott eszközökért és berendezésekért - A gyakorlat során használt eszközök, berendezések, padozat száraz tisztítása, a látható szennyeződések eltávolítása - A termelés közben keletkező hulladékok megfelelő gyakoriságú, de legalább a termelés végén való összegyűjtése - A vonatkozó személyi higiéniai előírások, üzemi rend betartása Tanbolti alkalmazottak feladatai 29

Megtervezi a Tanbolt árukészletét, gondoskodik a beszerzésről, tartja a kapcsolatot a beszállítókkal Gondoskodik a beérkezett áru átvételéről, raktárba való elhelyezéséről, elvégzi a készlet számítógépes bevételezését Gondoskodik az áru eladótérbe való szakszerű elhelyezéséről, annak megfelelő beárazásáról és a szükséges információk kihelyezéséről Árukarbantartás, nyomon követés kapcsán figyeli a fogyást, gondoskodik a pótlásról, FIFO-t használ, gondoskodik a polcok rendezésében Vevőkhöz kapcsolódó tevékenységek: tanácsadás, értékesítés, igényfelmérés, megrendelések kezelése, nyilvántartása, reklamációk kezelése, és vásárlók könyvének nyomon követése. Gondoskodik a megrendelések nyilvántartásáról, és kezeléséről. Kezeli a pénztárgépet, bizonylatokat készít, elvégzi a napi nyitást, elhelyezi a napi váltópénzt, rögzíti a napi forgalmat, elvégzi a szükséges számlaadásokat. Napi zárást végez, a bevételeket kezeli és átadja a Gazdasági Hivatal részére. Külön tematika szerint foglalkozik a rábízott tanulókkal. Gondoskodik az árképzés és árkalkuláció szabályzat kidolgozásában. A karbantartó feladatai Fő feladata az intézmény és a tangazdaság területén felmerülő karbantartási, javítási munkáinak elvégzése. Az iskola udvarának, parkjának gondozása, növényápolási munkák. A munkaterületéhez tartozó rendellenességeket köteles közvetlen vezetőjének jelezni. Munkáját mindenkor legjobb tudása szerint becsülettel, a takarékosság szem előtt tartásával köteles végezni a műszaki vezető irányítása mellett. Feladatai ellátásában különös figyelmet kell fordítani a tűz-és balesetvédelmi szabályok szigorú betartására, műhelyének rend és tisztaságára, gépek rendeltetésszerű használatára. Munkaköri feladatának ellátásához illetve megoldásához szükséges pénzügyi fedezet biztosítását a műszaki vezetővel történt egyeztetés után a gazdasági igazgató szervezi meg. A főkönyvi könyvelő feladatai: A könyvelés során köteles figyelemmel kísérni a számlák érvényben lévő jogszabályoknak megfelelő kiállítását, az igazolások szabályos megtörténtét. Szabálytalanság, illetve hiányosság esetén intézkedik a szakszerű javítás elvégzésének megkezdéséről és a hiányosság megszüntetéséről. A beérkező számlák - amennyiben fel vannak szerelve a megfelelő mellékletekkel és aláírásokkal - utalványozását ellenjegyzi, illetve a kijelölés alapján érvényesíti, ellenkező esetben hiánypótlásra szólítja fel az érintetteket. Felelős az eszközök analitikus és főkönyvi nyilvántartásáért. A pénztárellenőri feladatokat folyamatosan ellátja. Elkészíti a munkabérutalásokat. Egyezteti az ÁFAkimutatást az analitikus nyilvántartással. Elkészíti az ÁFA-bevallást. Közreműködik a költségvetési beszámoló elkészítésében, valamint gondoskodik a beszámoló határidőre történő benyújtásáról. Bank és pénzforgalom rögzítése. Előkészíti a Bank és pénzforgalom adatjelentéseit. Rögzíti a vegyes bizonyla- 30