Evolúciós pszichológia mesterfokon

Evolúciós pszichológia mesterfokon PANNÓNIA KÖNYVEK

Bereczkei Tamás 60. születésnapjára A szerzők A szerkesztők Pro Pannonia Kiadói Alapítvány

Tartalom Előszó I. rész: Elméleti alapok Evolúció és pszichológia (Kiss Szabolcs, Bernáth László) 1. Új irányzatok és nézőpontok az evolúciós pszichológiában (Putz Ádám) 1.1. Versengő modellek az emberi viselkedés evolúciós magyarázatára 1.1.1. Humán viselkedésökológia 1.1.2. Kulturális evolúció 1.1.3. Evolúciós pszichológia 1.2. Vitatott kérdések az evolúciós pszichológiában 1.2.1. Modern kobakban kőkori elme? Vita az adaptív lemaradottságról 1.2.1.1. Mire elég néhány tízezer év? 1.2.2. A tanulási folyamatok szerepe az adaptív viselkedés kialakításában 1.2.2.1. Genetikai determinizmus kontra interakcionizmus 1.2.2.2. Területspecifikus, illetve területáltalános tanulási mechanizmusok: vita a modularitásról 1.3. Az evolúciós pszichológia jövője, avagy hogyan tovább? 1.3.1. Interdiszciplináris szemlélet 1.3.2. Az evolúciós pszichológia gyakorlati alkalmazhatósága 1.3.3. Megválaszolatlan kérdések 1.4. Összefoglalás 2. Evolúció a pszichológiában (Pátkai Gabriella) 2.1. Kis történeti bevezető 2.1.1 Ókori görög elméletek 2.1.2. Első elképzelések az evolúcióról 2.1.2.1. A biogeológia előttről 2.1.2.2. A biogeológia után 2.1.3. Egy új időszámítás 2.1.3.1. Darwin 2.1.3.1.1. Út a Beagle fedélzetén 2.1.3.1.2. Wallace 2.1.3.1.3. A darwini evolúciós gondolkodás: természetes és szexuális szelekció 2.1.3.2. Mendel 15 17 19 22 22 22 23 24 25 25 27 28 28 29 31 31 33 33 36 37 37 37 39 39 40 41 41 41 42 43 46

6 Evolúciós pszichológia mesterfokon 2.1.4. Tévúton az evolúció 2.1.4.1. Környezetelvűség és Sztenderd Társadalomtudományi Modell 2.1.4.2. Szociáldarwinizmus, eugenika és csoportszelekció 2.1.5. Helyreálló rend 2.1.5.1. Etológia 2.2. Evolúciós pszichológia 2.2.1. Megszületik az evolúciós pszichológia 2.2.2. Szabályok és törvények 2.3.Összefoglalás 3. Kutatási módszerek és nehézségek az evolúciós pszichológiában (Birkás Béla) 3.1. Az evolúciós elméletek tesztelhetősége 3.1.1. Deduktív építkezés 3.1.2. Kutatási módszerek 3.2. Az evolúciós pszichológiai kutatások egysége: az adaptációk 3.2.1. Egy adaptáció meghatározása 3.2.2. Az adaptációk modellezése, vizsgálata 3.3. Milyen környezeti feltételekhez alkalmazkodtunk? 3.3.1. Régi adaptációk működnek új környezetben 3.3.2. Hogyan tanulmányozható az evolúciós adaptációs környezet? 3.4. Modularitás 3.4.1. Egy példa: a félelem mint modul 3.4.2. A modulok vizsgálati lehetőségei 3.5. Öröklés vagy környezet? 3.5.1. Öröklés és környezet egybefonódik 3.5.2. Örökletes vagy tanult preferenciák? 3.6. Összefoglalás 4. Az evolúciós pszichológia megoldandó kérdései (Kocsor Ferenc) 4.1. Az evolúciós adaptáció környezete 4.1.1. A pleisztocén környezet 4.1.2. Milyen volt az adaptáció környezete valójában? 4.1.3. Humánspecifikus szelekciós tényezők 4.1.4. Az evolúciós változások sebessége 4.1.5. Niche-konstrukció 4.2. Modularitás és területspecificitás 4.2.1. Érvek a modularitás mellett 4.2.2. Ellentmondások a neuropszichológiával 4.2.3. Megoldási kísérlet 4.3. Az adaptacionista álláspont 4.3.1. Adaptivitás és adaptáció 47 48 48 51 51 53 53 53 55 56 56 57 58 61 62 63 64 65 66 67 68 69 70 70 71 73 75 75 75 76 77 78 79 79 79 80 81 82 82

Tartalom 7 4.3.2. Adaptáció vagy melléktermék? 4.4. Összegzés II. rész: Evolúciós kognitív pszichológia Evolúció és megismerés (Révész György) 5. A kognitív funkciók és az emberei agy evolúciója (Csathó Árpád) 5.1. Alapkérdések 5.1.1. Milyen kérdésekre kereshetjük a választ? 5.1.2. Mikor indult el a humán kognitív evolúció? 5.1.3. Mit, illetve milyen kognitív funkciókat formálhatott leginkább a humán evolúció: a főbb áttörések 5.1.4. Hogyan alakulhatott át az emberi agy az evolúció során? 5.2. Új elemek a központi idegrendszerben 5.2.1. Paleoneurológia: a főbb anatómiai változások keresése 5.2.2. A nagyagy árnyékából kilépve: a kisagy és a kognitív evolúció 5.2.3. A metabolikus változások szerepe a kognitív evolúcióban 5.3. Kognitív részfolyamatok evolúciója 5.3.1. A humán emlékezet és a kognitív kontroll evolúciója 5.3.2. Archeológia és kognitív evolúció: az észlelés és a megismerés kőbe vésett nyomai 5.4. Összegzés: kölcsönös hatás a kognitív funkciók és az evolúció között 6. Az érzelmi és megismerési folyamatok evolúciós alapjai (Deák Anita) 6.1. Bevezetés 6.2. Megismerési és érzelemi folyamatok kapcsolata tágabb horizontból vizsgálva: filozófiai, evolúciós pszichológiai és kognitív idegtudományi megközelítések 6.3. A klasszikus evolúciós nézőpont 6.3.1. Hogyan látjuk a megismerési folyamatokat az evolúciós nézőpontból? 6.3.2. Hogyan tekintünk az érzelmekre az evolúciós nézőpontból? 6.4. Túl a klasszikus evolúciós megközelítésen: az érzelmek evolúciós pszichológiai szemlélete 6.4.1. Adaptív problémák megoldásaként kialakuló adaptációk 6.4.2. A koordináció kérdése 6.4.3. Az érzelmek koordinációs szerepe 6.4.4. Hogyan jön létre az érzelmek általi koordináció? 6.5. A modern evolúciós pszichológia néhány ponton módosítja az érzelmekről alkotott tudásunkat 6.6. Összegzés 84 86 87 89 93 93 93 94 96 99 100 102 103 105 105 109 111 113 113 113 115 116 117 117 118 119 119 119 120 122

8 Evolúciós pszichológia mesterfokon 7. A téri tájékozódás evolúciós eredete (Lábadi Beatrix) 7.1. A humán téri képességek evolúciója 7.2. Nemi különbség a téri képességekben 7.2.1. Szexuális dimorfizmus 7.2.2. Evolúciós magyarázat a téri képességek nemi eltéréseire 7.3. Összefoglalás III. rész: Evolúciós személyiségpszichológia Személyiséglélektan és evolúció (Nagy László) 8. Az ötfaktoros személyiségelmélet evolúciós háttere (Gyuris Petra) 8.1. Az emberi személyiség általános vonásai: az ötfaktoros személyiségelmélet és az evolúciós pszichológia 8.1.1. Szociális adaptáció és a személyiség öt faktora 8.1.2. Az öt faktor tartalma evolúciós pszichológiai nézőpontból 8.1.2.1. Extraverzió 8.1.2.2. Barátságosság 8.1.2.3. Lelkiismeretesség 8.1.2.4. Neuroticizmus 8.1.2.5. Nyitottság 8.2. Bizonyítékok a vonások evolúciós eredetével kapcsolatban 8.2.1. Egyszerű, állati viselkedési mintákkal való hasonlóság 8.2.2. Örökölhetőség 8.2.3. Biológiai markerek és idegrendszeri háttér 8.3. Egyéni különbségek és az Ötfaktoros Modell 8.3.1. Genetikai és környezeti okok 8.3.2. Szociális adaptáció 8.3.3. Gyakoriságfüggő szelekció 8.4. Nemi különbségek és az Ötfaktoros Modell 8.4.1. Extraverzió 8.4.2. Barátságosság 8.4.3. Lelkiismeretesség 8.4.4. Neuroticizmus 8.4.5. Nyitottság 8.5. A vonások szerepe a homogám párválasztásban 9. Az egyéni különbségek evolúciója (Paál Tünde) 9.1. Bevezetés: Az egyéni különbségek kutatása az evolúciós tudományokban 9.1.1. Az egyéni különbség fogalma 9.2. Miért szorult háttérbe az egyéni különbségek kérdése? 9.2.1. A természetes szelekció és produktumai 9.2.1.1. Irányító és stabilizáló szelekció 125 126 129 130 130 134 137 139 142 142 143 144 144 144 145 146 147 148 148 149 149 150 150 151 151 152 153 154 154 154 155 155 158 158 158 159 159 159

Tartalom 9 9.2.1.2. Az evolúció produktumai 9.3. Hogyan került előtérbe az egyéni különbségek kérdésköre? 9.3.1. Empirikus vizsgálatok 9.3.1.1. Viselkedésgenetikai kutatások 9.3.1.2. Az egyéni eltérések jelenlegi hatásai 9.3.1.3. Egyéni különbségek a nemeken belül 9.4. Az egyéni különbségeket létrehozó mechanizmusok 9.4.1. Az egyéni különbségek adaptivitást nem befolyásoló mechanizmusai 9.4.2. A genetikai változatosság alapját nyújtó mechanizmusok 9.4.2.1. Mutáció-szelekció egyensúly 9.4.2.2. Kiegyensúlyozó szelekció 9.4.2.3. Élettörténet-elmélet 9.4.3. Az adaptív egyéni különbségek környezeti eredetű forrásai 9.4.3.1. Korai környezeti kalibráció 9.4.3.2. A tartósan fennálló szituáció hatása 9.4.4.3. Stratégiai jellegű niche-specializáció 9.5. A szociális környezet adaptív kihívásai 9.6. Összegzés 10. Az élettörténet-elmélet: átkapcsolás, fejlődés, szaporodás (Meskó Norbert) 10.1. Az élettörténet-elmélet: alapvető átkapcsolási (trade-off ) mechanizmusok 10.1.1. Átkapcsolás a jelenlegi és a jövőbeni szaporodás között 10.1.2. Átkapcsolás az utód minősége és mennyisége között 10.1.3. Átkapcsolás a párzási és a szülői törekvések között 10.2. Az élettörténeti stratégiák 10.2.1. Populáció-szintű élettörténeti stratégiák 10.2.2. Egyed-szintű élettörténeti stratégiák 10.2.3. A lassú-gyors kontinuum 10.2.4. A standard élettörténet-elmélet korlátai 10.3. Az élettörténeti mechanizmusok 10.3.1. Az endokrin rendszer 10.3.2. Pszichológiai folyamatok 10.4. Az élettörténet-elmélet pszichológiai alkalmazása 10.4.1. Növekedési és fejlődési mintázatok 10.4.1.1. A humán élettörténet és a humán adaptív komplex 10.4.1.2. Fejlődési szakaszok és átmenetek 10.4.2. Egyéni különbségek a fejlődési pályán 10.4.3. Személyiség 10.4.4. Pszichopatológia 10.5. Összegzés 159 160 160 160 161 162 162 163 163 163 165 167 168 168 169 169 170 172 173 174 175 176 177 180 181 182 183 184 186 186 187 190 190 190 192 193 196 197 199

10 Evolúciós pszichológia mesterfokon 11. Az együttműködés és a versengés szerepe a személyiség alakulásában (Orosz Anna) 11.1. Evolúciós és egyéni különbségek 11.1.1. A genetikai változatosság és a fenotípusos plaszticitás 11.2. A versengés és a szociális dominancia kapcsolata 11.2.1. Verseny a gének szintjén 11.2.2. A versengés korai elméletei 11.3. A kooperáció mint versengés 11.3.1. Túlélés mindenáron 11.3.2. Lehet-e előnyös másokon segíteni? 11.3.3. Kölcsönös segítségnyújtás 11.4. Küzdelem a javakért 11.4.1. Forráskontroll-elmélet 11.4.2. A dominancia alakulása és a forráskontroll-elmélet kapcsolata 11.4.3. A forráskontroll-elmélet személyiségjegyeinek alakulása 11.4.4. A machiavellizmusról alkotott újszerű gondolatok 11.5. A szülői ráfordítás és élettörténeti stratégiák 11.5.1. Forráskontroll-teória személyiségjegyek és az élettörténeti stratégiák alakulása 11.6. Összegzés IV. rész: Evolúciós fejlődéspszichológia Fejlődéslélektan és evolúció (Péley Bernadette) 12. A nevelés evolúciója (Káplár Mátyás) 12.1. A nevelés és a tanítás 12.2. Az evolúciós megközelítés 12.3. A fejlődési nézőpont 12.4. A természetes pedagógia 13. A kötődéselmélet evolúciós megközelítése (Láng András) 13.1. Élethosszig tartó kötődéseink evolúciós nézőpontból 13.1.1. Kötődés és túlélés a csecsemő-gondozó kötődés evolúciós logikája 13.1.1.1. A kötődés normatív fejlődése 13.1.1.2. A szeparációra adott reakció 13.1.1.3. A kötődési típusok és kulturális különbségeik adaptív jelentősége 13.1.2. Kötődés és reprodukció a felnőtt kötődés evolúciós szerepe 13.2. A szocializáció evolúciós elméletei az élettörténeti stratégiák és a kötődés 13.2.1. Az élettörténet-elmélet 201 201 202 205 205 205 207 207 207 208 210 211 212 213 214 215 216 218 221 223 225 225 226 230 233 239 240 240 240 242 244 246 247 247

Tartalom 11 13.2.2. Az élettörténet-elmélet mint az embrei szocializáció megértési kerete 13.2.2.1. A szocializáció evolúciós modellje a Belsky modell 13.2.2.2. Új fejlemények a szocializáció evolúciós megközelítésében 13.3. A kötődés dinamikus érési modellje 13.3.1. A kötődés dinamikus érési modelljének alapelvei 13.3.2. Az információfeldolgozás szintje és a kötődési mintázatok 13.3.3. A kötődési mintázatok énvédő szerepe az élethosszig tartó fejlődés szempontjából 13.3.3.1. Csecsemőkor 13.3.3.2. Óvodáskor 13.3.3.3. Kisiskoláskor 13.3.3.4. Serdülőkor 13.3.3.5. Fiatal felnőttkor 13.4. Összegzés 14. Családi kapcsolatok és evolúció (Pohárnok Melinda) 14.1. A szülővé válás mint élettörténeti fordulópont 14.2. Kooperatív szülőség 14.3. Kooperatív nevelés: anyai oldal 14.3.1. Anyaság biológiai tényezők 14.3.2. Anyaság: társas-kulturális tényezők 14.3.3. Az anyai gondozás minőségére ható egyéb tényezők 14.3.3.1. A szülő-utód konfliktus 14.3.3.2. A gyermek jellemzői: egészség, életkor, nem 14.3.3.3. Az anya jellemzői: életkor, társas támogatottság 14.4. Kooperatív nevelés: apai oldal 14.4.1. Az apai bevonódás funkcionális megközelítése 14.4.2 Az apai gondoskodás haszna 14.4.3. Az apai gondoskodás evolúciós kockázatai 14.4.4. Az apai gondoskodás evolúciós mintázatait alakító tényezők 14.4.4.1. Genetikai és hormonális tényezők 14.4.4.2. Társas-kapcsolati tényezők az eredeti és a jelenlegi családban 14.4.5. Modern apák 14.5. Nagycsalád rokoni hálózatok és gondoskodás 14.5.1. Nagyszülők 14.5.1.1.Különbségek a nagyszülői ráfordításban 14.6. A távolabbi rokonok szerepe nagybácsik és nagynénik 14.7. Összegzés 248 249 251 253 254 255 257 258 260 261 262 262 263 265 265 266 267 267 268 269 269 270 272 272 272 273 274 275 276 276 277 279 280 281 284 284

12 Evolúciós pszichológia mesterfokon V. rész: Evolúciós szociálpszichológia Az evolúciós szociálpszichológia felé (Vincze Orsolya, Bigazzi Sára) 15. Evolúciós nézőpontok a szociálpszichológiában (Szijjártó Linda) 15.1. Az evolúciós szociálpszichológia koncepciója 15.2. Szociálpszichológiai jelenségek az evolúciós pszichológia perspektívájából 15.2.1. Bizalom és kölcsönösség 15.2.1.1 Bizalom 15.2.1.2 Kölcsönösség 15.2.2. Szövetségek 15.2.2.1. Rokonokkal kötött szövetségek 15.2.2.2. Idegenekkel kötött szövetségek 15.2.3. Párválasztás 15.2.3.1. Szülői ráfordítás elmélet 15.2.3.2. Női párválasztási preferenciák a hosszú távú párkapcsolatban 15.3. Összegzés 16. A humor kialakulása és szerepe a kommunikációban (Tisljár Roland) 16.1. Kommunikáció és humor 16.2. A humor evolúciós modelljei 16.2.1. Társas kapcsolatok fenntartása 16.2.2. A humor mint a közös kulturális háttér feltárásának eszköze 16.2.3. A jó humor vonzó 16.2.4. Az érdeklődés-indikátor modell 16.2.5. Mások érzelmi állapotának közvetlen befolyásolási eszköze 16.2.6. A nevetés és a humor mint a téves riasztás jelzése 16.2.7. A humor mint a csoportidentitás erősítésének eszköze 16.2.8. A humor mint gátló mechanizmus 16.2.9. Humor és elmeolvasási képesség 16.2.10. A humor összetett funkciói 17. A narratívák evolúciós megközelítése (Szabó Edit) 17.1. A történetmondás és az irodalom evolúciós elméletei 17.1.1 A nem-adaptációs elméletek 17.1.2 Az adaptációs elméletek 17.2. A történetmondás és a fikció funkciója 17.2.1 A művészet mint evolúciós melléktermék 17.2.2. A művészet mint a szexuális szelekció terméke 17.2.3 A művészet mint adaptáció (és funkciói) 17.2.3.1 A különlegesség élménye 287 289 292 292 294 294 294 296 297 298 299 300 301 302 304 306 306 307 307 310 310 312 314 315 317 319 320 321 323 323 324 325 326 327 327 328 328

Tartalom 13 17.2.3.2 Közösségformálás és kreativitás 17.2.3.3 Rendteremtő és szervező erő 17.2.3.4 Információszerzés és -átadás 17.3. A narratívák kognitív alapzata 17.3.1 A fikció mint az elmeolvasás gyakorlása 17.3.2 A fikció mint hihető valóság 17.4. Univerzálék az irodalomban 17.4.1 A fizikai környezetre vonatkozó univerzális jelenségek 17.4.2 A szociális környezetre vonatkozó univerzális jelenségek 18. Együttműködés a csoportban (Czibor Andrea) 18.1. Bevezetés, a fejezet célja 18.2. Az együttműködő ember evolúciós rejtélye 18.2.1. Az együttműködés evolúciós előnyei 18.2.2. A kooperáció veszélyei, költségei 18.3. Együttműködés a csoporton belül 18.3.1. A csoporton belüli együttműködés kísérleti modellezése: egy kísérleti játék 18.3.2. Az együttműködés törvénye : a társas csere heurisztikája 18.4. Diszkriminatív szociabilitás 18.4.1. A helyzet, a kontextus jellemzőinek szerepe a kooperativitással kapcsolatos döntésekben 18.4.1.1. A csoport létszáma 18.4.1.2. A csoport összetétele, a csoporttagok együttműködési hajlandósága 18.4.2. A társak egyes jellemzőinek szerepe a döntésekben 18.4.2.1. A társak személyiségjegyei 18.4.2.2. Jövőbeli elérhetőség 18.4.2.3. Hasonlóság mint jelzés 18.5. Összefoglalás 19. Az érzelmek funkciói a csoporton belüli viszonyok szabályozásában (Szabó Zsolt Péter) 19.1. Homok a gépezetben: az érzelmek hányattatott sorsa 19.2. Az érzelmek és funkcióik 19.2.1. Az érzelmek társas-funkcionális elemzési modellje 19.2.2. A személyközi és csoporton belüli folyamatokat szabályozó érzelmek 19.3. Összegzés VI. rész: Evolúciós pszichológia és más tudományok Az evolúciós pszichológia találkozása más tudományágakkal (Kiss Enikő Csilla) 329 330 331 333 334 334 336 336 337 339 339 339 340 340 341 341 343 345 346 346 347 351 351 352 353 355 357 357 359 359 362 369 371 373

14 Evolúciós pszichológia mesterfokon 20. A mentális egészség/betegség kérdése és az evolúciós szemlélet (Sz. Makó Hajnalka) 20.1. A mentális egészség általános meghatározása 20.2. Normalitás és patológia kérdése 20.3. Az evolúciós pszichológia, pszichiátria szerepe a mentális zavarok értelmezésében 20.4. A mentális zavarok meglétének evolúciós pszichológiai magyarázatai a sérülékenység kérdése 20.5. Mentális zavarokról az evolúciós pszichológia perspektívájából 20.6. Az evolúciós pszichopatológia hozzájárulása a klinikai gyakorlathoz 21. A vallás kognitív és evolúciós magyarázatai (Szabó Lajos) 21.1. A vallás kognitív és evolúciós elméleteinek megjelenése 21.2. Kognitív vallástudomány 21.2.1. A kognitív vallástudomány alapvetései 21.2.2. Ágensfelismerés, ágens-detektálás, antropomorfizmus 21.2.3. Intuitív ontológiák és az ontológiai kategóriák tulajdonságainak átvitele 21.2.4. A kognitív vallástudomány értékelése: eredmények és további fejlemények 21.3. A vallás evolúciós (és biológiai) irányú magyarázatai 21.3.1. Vallás és költséges jelzés elmélet: a saját csoport iránti elköteleződés megerősítése 21.3.2. A vallás további lehetséges evolúciós magyarázatai 21.3.3. A vallás kognitív és evolúciós elméletei: végkövetkeztetések 22. Darwini medicina (Csókási Krisztina) 22.1. Egészség és betegség a darwini medicina perspektívájából 22.2. A betegségek lehetséges okai a darwini medicina perspektívájából 22.2.1. Melldaganat 22.2.2. Psoriasis (Pikkelysömör) 22.2.3. Rheumatoid arthritis 22.3. Evolúciós medicina a gyakorlatban 22.4. Összegzés Felhasznált irodalom A kötet szerzői 376 376 377 380 383 388 390 392 392 394 394 396 398 400 401 402 403 404 406 407 409 411 415 416 418 420 422 477

Előszó Mostanra érkezett el az idő egy újabb evolúciós pszichológia tankönyv megírására. Magyar nyelven az első ilyen kötet 2003-ban jelent meg (Budapest, Osiris Kiadó), és Bereczkei Tamás írta, aki az evolúciós pszichológia tudományának egyik hazai úttörője, közvetítője, iskolateremtő professzor, nemzetközileg elismert kutató és a PTE Pszichológia Intézetének vezetője. Később, 2010-ben a Bereczkei-féle Pécsi Evolúciós Pszichológia Kutatócsoport tagjai kifejezetten a bolognai alapszintű képzéshez készítettek egy tankönyvet A lélek eredete címmel (Budapest, Gondolat Kiadó). Ez a kötet azonban nem volt merőben új vállalkozás Bereczkei monográfiájához képest, lényegében inkább csak leegyszerűsített, kivonatos változata annak. Természetesen jelentek meg az elmúlt másfél évtizedben szép számmal evolúciós szemléletű pszichológiai munkák, de alapvetően tankönyvként definiált, a tudományos elméletek és a kutatási eredmények bemutatására vállalkozó kötet csak néhány. Ezek között érdemes megemlíteni a nemrégen kiadott humángenetika tankönyvet: Bereczkei Tamás és Hoffmann Gyula (szerk.) Gének, gondolkodás, személyiség. Bevezetés a humán viselkedésgenetikába. Budapest: Akadémiai Kiadó, valamint az evolúciós pszichopatológiával foglalkozó tankönyvet: Gyuris Petra, Meskó Norbert és Tisljár Roland (szerk.) (2014). Az evolúció árnyoldala. A lelki betegségek és az alternatív szexualitás darwini elemzése. Budapest: Akadémiai Kiadó. Miért írtuk ezt a könyvet? Egyrészt azért, mert a pécsi Pszichológia Intézetben évek óta oktatjuk az Evolúciós pszichológia mesterfokon című tárgyat, és úgy éreztük, eljött az ideje, hogy egy modern tankönyvet készítsünk, amely segíti a hallgatókat a megszerzett tudás integrálásában. Ezért tematikus csomópontokból hat nagyobb részből áll, amelyek fejezetekre tagolódnak. Minden szerzőt megkértünk, hogy a hozzá legközelebb álló szakterület evolúciós pszichológiai modelljeit és kutatási eredményeit mutassa be írásában. Az volt a célunk, hogy mind a négy pécsi szakirány a fejlődéspszichológia, a szociálpszichológia, a személyiségpszichológia és a kognitív pszichológia megjelenjen a kötetben, illetve az egyes szakirányokhoz kapcsolódó tudományos problémák ismertetésére fókuszáltunk. Másrészt, ez a tankönyv egyben egy szakmai tisztelgés is kollégánk, barátunk és mesterünk, Bereczkei Tamás előtt, aki éppen most 60 éves. A kötet írását és előkészületeit teljes titokban tartottuk előtte, hogy valódi meglepetést készítsünk. Ezzel azonban létrejött az a paradoxon, hogy éppen ő nem szerepel a tankönyvben, pedig neki köszönhető a pécsi evolúciós pszichológiai iskola alapítása. Mindezzel együtt az Evolúciós pszichológia mesterfokon című kötet jól szemlélteti, hogy felnőtt egy, Bereczkei Tamás által is tanított új pécsi pszichológusnemzedék. Természetesen a pécsi pszichológusképzés más ikonikus alakjai is pl. Kézdi Balázs, László János, Révész György, Péley Benadette, Bernáth László, Kiss Enikő Csilla meghatározó szerepet játszottak az időközben felnőtté vált pszichológus

16 Evolúciós pszichológia mesterfokon generáció szakmai identitásának alakulásában. A kötet szándékaink szerint azt is hivatott illusztrálni, hogy az evolúciós gondolkodás milyen megtermékenyítően hat a tudományos pszichológia eltérő területein működő szakemberekre. Az eredmény, az elkészült kötet ugyanakkor felülmúlta várakozásainkat abban az értelemben, hogy nem csupán egy, a pszichológus MA szakos hallgatók számára használható tankönyv született, hanem több ennél. Olyan ismereteket tárunk az olvasó elé, amely segíthet a világ és önmagunk megértésében. Nem csupán a pszichológia és az evolúció tudományos megismerésében működhet közre ez a könyv, hanem hatékonyan használható a hétköznapi gondolkodásunk, ismereteink bővítésére is. Ezért az Evolúciós pszichológia mesterfokont szívből ajánljuk tankönyvként más szakmák képzéseihez, de a művelődni vágyó nagyközönség, a laikus érdeklődők számára is. Pécs, 2015. október A szerkesztők

Evolúció és pszichológia Kiss Szabolcs, Bernáth László Tankönyvünk első része az evolúciós pszichológia elméleti alapjaival foglalkozik. Mind a négy írás elsősorban a kortárs pszichológiai Darwinizmust tárgyalja, jóllehet Pátkai Gabriella igen részletesen kitér a történeti előzményekre is. A hazai evolúciós pszichológia történetének a tárgyalásában igen jól ismert Pléh (pl. 2010) nagyszabású történeti vállalkozásának evolúciós fejezete. A szerző ebben a részben bemutatja, hogy Darwin alapvetően három területen hatott a lélektan fejlődésére. Az első az adaptációs gondolat terjedése, a második a fejlődés elv megjelenése mind az állatlélektanban, mind a humán fejlődéslélektanban, a harmadik szál pedig az egyéni különbségek kutatása volt. Az első részben Putz Ádám és Pátkai Gabriella is egyaránt kitér Tinbergen négy fő kérdésére vagy szempontjára, amelyek az evolúciós gondolkodás történetében kitüntetett szerepet játszottak. Tinbergen szerint a viselkedés magyarázatában alapvetően négy fontos szempont van: az első típusú kérdés a viselkedés természetének proximális magyarázata, a második az evolúciós funkció beazonosításának a problémája, a harmadik az ontogenezis kérdése, míg a negyedik a filogenetikus magyarázat jelentősége. Napjainkban az evolúciós pszichológiában központi jelentőségű a modularitás kérdésköre. Nem véletlen tehát, hogy ez a probléma fontos szerepet játszik mind Birkás Béla, mind Kocsor Ferenc szövegében. Nem minden tanulság nélküli felidézni a modularitás koncepció talán legismertebb képviselőjének, Jerry Fodornak az ezzel kapcsolatos gondolatait. Szándékosan nem neveztük Fodort a modularitás elképzelés atyjának, hiszen egy kicsit korábban Chomsky már a nyelvi fakultásról, vagyis nyelvi szervről vagy modulról beszélt. Igen fontos összevetni az evolúciós pszichológusok (pl. Pinker és Plotkin) által kialakított ún. Új Szintézis elképzelést az eredeti Fodor-féle modularitás felfogással. Az Új Szintézis elnevezés Fodortól (2000) származik. E szerint a kognitív elme tudományos magyarázatában négy összefüggő, kitüntetett mozzanat játssza a fő szerepet: (a) a mentális vagy kognitív folyamatok komputációs természetűek, (b) az elme architektúrája masszívan moduláris felépítésű, (c) az elme számos tartalma (fogalma) veleszületetten adott, (d) a kognitív architektúra a természetes szelekció által kialakított adaptáció. A masszívan moduláris felépítés azt jelenti, hogy az elmében kizárólag területspecifikus, egy-egy megismerési feladatra szakosodott modulok vannak, tehát nincs helye az általánosabb ún. központi rendszernek. Az Új Szintézis szerint az elmének a svájci bicska a legközelibb metaforája.

20 I. rész: Elméleti alapok Jerry Fodor ennek az Új Szintézisnek az utóbbi mintegy húsz évben az egyik legismertebb kritikusa. Az elképzelés több mozzanatát is megkérdőjelezi. Fodor szerint az elme nem csak modulokból áll, hanem fontos szerepet játszik benne az ún. központi rendszer is. Saját elképzelésében a modulokat az alábbi ismérvek jellemzik: genetikailag meghatározottak, egymástól függetlenül működnek, feladat-specifikusak, saját bemenettel és feldolgozási folyamatokkal rendelkeznek, rögzített neurális hátterük van, területspecifikusak, gyorsak, autonómak, kötelező érvénnyel működnek, automatikusak, érzéketlenek a központi kognitív célokra, információs szempontból enkapszuláltak (kognitív szempontból áthatolhatatlanok), sajátos leépülési mintázattal rendelkeznek. A moduloknak ezen ismérvei nem érvényesek az ún. központi rendszerre. Az elme központi rendszere pedig az alábbi kritériumokkal bír: az ismeretek és a tudás által befolyásolt, nem enkapszulált információs zárvány, lassú, nem kötelező érvényű, kontrollált, gyakran tudatos, a központi kognitív célok által befolyásolt, általános célú, reprezentációs formátuma a gondolat nyelve, funkciója a vélekedések rögzítése, a mentális enciklopédikus tudás felépítése, és az intelligens akció tervezése. Fodor egyébként újabban az adaptációs gondolat egyik legismertebb kritikusa is. Számos helyen beszél Darwin lehetséges tévedéseiről. Az egyik legismertebb ellenérve a darwini adaptációval szemben a következő: az evolúciós érvelés szerinte körben forgó. Mi az, ami az evolúció során fennmaradt? Az, ami adaptív volt az evolúciós környezetben. És mi bizonyult adaptívnak? Az, ami fennmaradt. Napjaink egyik legismertebb elmefilozófiai vitája a Fodor-féle intencionális realizmus és a Dennett nevével fémjelzett instrumentalizmus között zajlik. Az intencionális realista felfogás lényege, hogy a pszichológiai állapotok, a mentális állapotok, vagyis az önmagán kívülre irányuló intencionális állapotok ténylegesen léteznek az embernél. Más szóval: a propozicionális attitűdöknek (pl. Julcsi azt hiszi, hogy virágot kap születésnapjára.) pszichológiai realitása van. Ezzel szemben Dennett azt gondolja, hogy az intencionális állapotok csak hasznos segédeszközök (instrumentumok) a viselkedés értelmezésére, magyarázatára vagy éppen predikciójára és befolyásolására, de a szó szigorú ontológiai értelmében nem léteznek. A vita során Dennett az instrumentalista álláspontot evolúciósan próbálja alátámasztani. Fodor pedig éppen arra mutatott rá, hogy az evolúciós érvelés szükségképpen intencionális realizmushoz vezet. Az elméleti vita az empíria területén is megjelenik. Például a félelemkeltő ingerek jobban magukra vonják a figyelmet, mint a semleges ingerek, ám a félelemkeltő ingerek sem egyformák ebben a tekintetben az evolúciósan régebbi félelmeknek intenzívebb a hatása. Nem véletlen, hogy létezik kígyó fóbia, de nem létezik kenyérpirító fóbia. Az egyik legkorábbi félelem a kígyókkal szemben alakult ki 50-100 millió évvel ezelőtt. Ez a folyamat reflexszerű, automatikus és azonnali védekező választ vált ki az agytörzs talamusz amygdala pályán keresztül. Ennek köszönhetően az észlelési rendszer terheltségétől

Evolúció és pszichológia 21 függetlenül feldolgozásra kerül a kígyó, mint evolúciósan ősi fenyegető inger, azaz feltételezhetünk egy speciális, kígyó detekciós modult a modul Fodor-féle értelmében (Öhman és Mineka, 2001; Öhman, Soares, Juth, Lindström, és Esteves, 2012). A másik oldal úgy érvel, hogy az evolúciós nyomás nem a specifikus ingerekre érzékeny modulok létrejöttére irányult (pl. kígyó detekciós modul), egyszerűen azért, mert a veszélyforrások gyorsabban változtak a vándorlás és a saját evolúciójuk során, továbbá az összes fenyegető ingerre túlságosan költséges volna specifikus modulokat fenntartani. Létezik félelmi modul, de ez nem egyetlen ingerre specifikus, hanem sok különböző ingerre képes működésbe lépni, nem csak egy veszélyes állatra, mint a kígyó, hanem más, evolúciósan régi fenyegetésre is, mint például a dühös arc (Mallan, Lipp és Cochrane, 2013). A félelmi modul körüli vita azt is megmutatja, hogy a korábban tisztán pszichológiának tekintett terület ma már evolúciós pszichológiai témának tekintendő. Azonban a folyamat fordítva is lejátszódott, az archeológia specializálódása során megjelent a kognitív archeológia, majd körben forgóvá vált, hiszen újabban ezt már evolúciós kognitív archeológiának nevezik. Olyan kérdésekkel foglalkozik, mint az emberré válás során miért mi maradtunk fent és nem Neandervölgyi rokonaink? Az archeológus Wynn és a pszichológus Coolidge együtt dolgozott ki egy elméletet arról, hogy a munkamemória kapacitás növekedésének központi szerepe volt az emberré válás során. A Homo Erectusnak valószínűleg nagyobb volt a munkamemória kapacitása, mint egy majomnak vagy az Australopithecusnak. A nagy ugrás a Homo Heidelbergensisnél következhetett be, 650 000 évvel ezelőtt, aki olyan szimmetrikus kőbaltát használt, aminek elkészítéséhez már mentális mintákat kellett fejben tartani. A Neandervölgyiek azért maradtak alul az evolúciós versenyben, mert ugyan már rendelkeztek a modern emberi gondolkodás jellemzőivel, egy apró részletben lényegesen különböztek: a fejletlenebb munkamemóriában (Coolidge és Wynn, 2009). Az eddigiek összefoglalásaként elmondhatjuk, hogy az evolúciós pszichológiában napjainkban számos fontos vita folyik, például az elme lehetséges modularista szerveződéséről, az adaptáció természetéről, a szelekció egységéről (pl. egyed, csoport, gén), a mentális állapotok realitásáról, az evolúció és az innátizmus lehetséges kapcsolatáról, az exaptáció pontos evolúciós szerepéről, stb. Reméljük, hogy tankönyvünk sokat segít majd az ezekben a vitákban való pontos eligazodásban.

1. Új irányzatok és nézőpontok az evolúciós pszichológiában Putz Ádám A fejezet elsődleges célja, hogy röviden ismertesse az evolúciós elméletekből kiinduló, kurrens viselkedéstudományi irányzatokat, valamint betekintést nyújtson az evolúciós gondolkodást napjainkban övező vitás kérdésekbe. Szó lesz többek között az adaptív lemaradottság gondolatáról, mely azt állítja, hogy az evolúciós múltban kialakult viselkedési stratégiáink napjaink modern környezetében már maladaptív válaszokhoz vezetnek, nem növelik túlélési- és/vagy szaporodási sikerességünket. Ezt követően az emberi elme adaptív működésével kapcsolatos elméleteket vesszük górcső alá, különös figyelmet fordítva a területáltalános, illetve területspecifikus kognitív algoritmusok körül kialakult vitának. Végül a kultúra, illetve a gének szerepét vitatjuk meg az emberi viselkedés evolúciós nézőpontú megközelítésének szempontjából. A fejezet záró részében az evolúciós pszichológia gyakorlati hasznosíthatóságáról, valamint egy interdiszciplináris megközelítés alkalmazhatóságáról esik szó. 1.1. Versengő modellek az emberi viselkedés evolúciós magyarázatára Az emberi viselkedés evolúciós nézőpontból történő vizsgálata az elmúlt évtizedekben nemzetközileg is elismert paradigmává nőtte ki magát. Ez azonban korántsem jelenti azt, hogy a tudományterület képviselői egységes nézeteket vallanának az evolúciós gondolkodás szerepéről, illetve korlátairól. A következőkben röviden áttekintjük azt a három irányzatot, amely meghatározó szerepet tölt be napjaink evolúciós megközelítést alkalmazó viselkedéstudományában. 1.1.1. Humán viselkedésökológia Az irányzat alaptézise szerint az ember bármely környezeti feltétel mentén képes a túlélés és szaporodás szempontjából adaptív viselkedéses válaszok kialakítására (Borgerhoff Mulder & Schacht, 2012). Eszerint az élőlények kondicionális stratégák, akik arra szelektálódtak, hogy a rendelkezésükre álló erőforrásokat a lehető leghatékonyabb módon hasznosítsák genetikai rátermettségük növelése érdekében (Bereczkei, 2003). Az erőforrások elosztásának alapvetően kétféle módja lehetséges: (i) az élőlény vagy saját szervezetének fenntartására, gyarapítására (szomatikus ráfordítás), vagy (ii) utódnemzésre, illetve nevelésre (reproduktív ráfordítás) fordítja azokat (1.1. ábra). A változó környezeti feltételekhez való alkalmazkodás során az

1. Új irányzatok és nézőpontok az evolúciós pszichológiában 23 élőlények ún. trade-off mechanizmusok segítségével kapcsolnak át egyik stratégiáról a másikra (Bereczkei, 2003). 1.1. ábra. Az élőlény számára rendelkezésre álló erőforrások felhasználásának módjai (Forrás: Bereczkei, 2003) A humán viselkedésökológia vitathatatlan előnye, hogy egzakt, kvantitatív módszerekkel törekszik a természetben megfigyelhető, konkrét viselkedés leírására, illetve az adott viselkedés adaptív jellegének megragadására (Brown & Richerson, 2014). Az evolúciós pszichológiával ellentétben, mely univerzális emberi adaptációk feltérképezésére törekszik, a humán viselkedésökológia képviselőit a flexibilisen változó, mindig az adott környezeti- és kulturális feltételekhez alkalmazkodó viselkedési stratégiák foglalkoztatják (Bereczkei, 2010; Grafen, 1984). Hátránya ugyanakkor, hogy figyelmen kívül hagyja a vizsgált viselkedést kialakító, illetve szabályozó változókat, mint például a genetikai adaptációkat, fiziológiai-, vagy pszichológiai folyamatokat (Brown & Richerson, 2014; Smith, 2000). 1.1.2. Kulturális evolúció A kulturális evolúció kiindulópontja szerint a kultúra önálló öröklődési rendszernek tekinthető, mely a biológiai evolúcióhoz hasonló törvényszerűségek mentén változik (Bereczkei, 2003). Annak gondolatát, hogy a természetes szelekció mechanizmusa nem csupán genetikai, hanem kulturális jegyekre is alkalmazható, maga Darwin vetette fel, mikor elméletét az emberi nyelv evolúciójára is kiterjesztette (Darwin, 1871, 53-62). A kultúra legáltalánosabban az egyéni viselkedést befolyásoló információként definiálható, melyet a személy a fajtársaitól tanulás, utánzás vagy a szociális információátadás egyéb módjainak segítségével sajátít el, illetve ad tovább élete során (Richerson & Boyd, 2005). A kultúra által hordozott információ alapegységeinek a kutatók az ún. kultúrgéneket tekintik, melyek magukban

2. Evolúció a pszichológiában Pátkai Gabriella A viselkedéstudományok új paradigmája az evolúciós pszichológia, ami nem csak az ember lelkének működésével foglalkozik, de képes megmagyarázni még az olyan furcsa apróságokat is, hogy például miért lesz ráncos az ujjbegyünk, ha sokáig vagyunk vízben. 1 Ahhoz, hogy jobban megértsük a paradigmát, tekintsük át kialakulásának előzményeit. 2.1. Kis történeti bevezető 2.1.1 Ókori görög elméletek Bizonyos jelenségek már akkor is ismertek voltak az emberek számára, mielőtt elméletet gyártottak volna róluk. A tárgyak a gravitáció felfedezése előtt is lefelé estek és a víz a termodinamikai és az izobár folyamatok megismerése előtt is száz fokon kezdett forrni. Néha azonban a magyarázó elméleti keretnek hosszú utat kell bejárnia, mire elfogadottá válik és használatba kerül. Az evolúció elmélete még nem létezett, mikor az ember háziasítani kezdte a vadkutyát. A vadászat és a gyűjtögetés során hozzájuk csapódó, szelídebb példányokat gondozták, majd azoknak az utódait, és így tovább. A Kr.u. első században a rómaiak már célzottan tenyésztettek ki bizonyos jellemző (külső) tulajdonságokkal bíró kutyákat, például fehér szőrű pásztorkutyát (Columella, é.n.). Az ókóri görög gondolkodók rácsodálkoztak arra, hogy milyen összetett a világunk és mennyire sokféle az emberi természet. Úgy vélték, hogy minden egy omnipotens erő hatására jöhetett létre, amelyet isteni eredetűnek véltek. Arisztotelész hierarchikus rendet tulajdonított minden fajnak, a képzeletbeli előmeneteli létra tetején Istennel és angyalokkal, utána férfival, nővel, állatokkal, növényekkel és végül az élettelen tárgyakkal és a négy elemmel (föld, tűz, víz, levegő). Ez volt a Létezők Nagy Láncának gondolata (Salmon & Crawford, 2008). Meglehetősen kreacionista elképzelés, ahol természetes rendjük van a dolgoknak és nem lehet egyik lépcsőfokról a másikra lépni: az állatok közül például a kagyló volt a rangsorban legalul, mert mozdulatlansága miatt a növényekre emlékeztetett. Arról pedig egyáltalán nem tesz említést, hogy miként keletkeznek vagy épp halnak ki végleg az egyes fajok. Emellett elsőként ő hivatkozik az emberi elmére tabula rasa, 1 Kareklas, Nettle és Smulders (2013) azt találták, hogy a víz elvezetését megkönnyítik ezek a ráncok. A vízben ázás hatására leoldódnak a bőrről az olajok, ezáltal nő a súrlódás és javul a tapadás. Így az ősembernek könnyebb lehetett például halat fogni a folyóban.

38 I. rész: Elméleti alapok vagyis üres táblaként, ami alatt azt érti, hogy semmilyen veleszületett tudása nincs az embernek, mindent a tanulás és a tapasztalat útján sajátít el. Anaximandrosz úgy vélte, hogy az állatok és az emberek korábbi ősöktől származhattak, és feltevése szerint az első állatok a Föld korábbi, vízzel borított időszakának idején még óceánokban és tengerekben éltek, mindössze kevés időt töltöttek szárazföldön (Evans, 2015). Úgy érvelt, hogy a ma élő ember egy másfajta embernek, esetleg állatnak a gyermeke lehetett korábban, ezért is van, hogy a gyámoltalanul született embergyermek hosszabb ideig tartó szülői gondoskodást igényel, mire fejletté válik. Ebben az elképzelésben gyakorlatilag már megjelenik az evolúció gondolata. Platón (é.n.) az ideális társadalomról alkotott elképzelésében az állam polgárait három rendbe osztotta: uralkodók, őrök és dolgozók rendjébe. Állam című művében azt mondja, hogy Megegyezésünk szerint a legkülönb férfiaknak és nőknek minél többször kell egybekelniök, a leggyarlóbb férfiaknak és nőknek pedig minél kevesebbszer. És a kiválók utódait fel kell nevelnünk; a gyarlókét nem, ha azt akarjuk, hogy a nyáj a legvirulóbb legyen. Az emberekre is átültette tehát az állattenyésztésnél megismert szabályokat (Platón, é.n./2001). A római Epikurosz elképzelésében megjelenik a természetes szelekció, hiszen úgy vélte, hogy Gaia, a földanya teremtette az összes létező fajt valamikor a múltban, viszont ezek közül csak azok éltek túl és nemzettek utódokat, akik a legrátermettebbek voltak. Munkásságát Titus Lucretius Carus foglalja össze De rerum natura (A természetről, i.e. 60) című művében: Űzzék hát az iszonyt és lelkünkből a sötétet Már ne a nappal csillámló dárdái s a napfény, Ámde a természet szemlélete s ésszerűsége! S ebben az első és legfőbb számunkra e törvény: Nem születik soha semmi a semmiből istenszóra. Végre, mivel minden kiszabott rendben növekedhet, És aszerint képes fönntartani élete sorját, Sőt szigorú természeti törvény dönti el azt is, Hogy mire képes vagy nem képes akármi, Bár minden téren még nem született egyetértés. Mégis a szerződést tisztán érezte a legtöbb, Másképpen már rég elpusztult volna az ember, És ivadékai nem származtak volna le máig.

3. Kutatási módszerek és nehézségek az evolúciós pszichológiában Birkás Béla Jelen fejezetben olyan evolúciós pszichológiához kapcsolódó tudományos problémákat és módszertani kérdéseket mutatunk be, melyek alapvetően alakítják, alakították e tudományág fejlődését, elméleteit és az általa inspirált vizsgálatokat. A fejezet során a szerző igyekezett egymással párhuzamba helyezni, de legalábbis egymás mellé rendezni az elméleti kérdéseket és a hozzájuk kapcsolódó módszertani lehetőségeket. Természetesen nem arról van szó, hogy adott kérdéskör tisztázására kizárólag a vele összekapcsolt módszertani lehetőségek alkalmasak, sokkal inkább csak arról, hogy a metodológiai kérdések és az elméleti kritikák sok esetben erősen egybefonódnak, így nehezen leválaszthatóak egymásról. A fejezetben szereplő felosztás tehát önkényes, a szerző által megszabott logikai felépítést tükrözi, nem pedig szakmailag megalapozott, vagy kizárólagos párosításokat. 3.1. Az evolúciós elméletek tesztelhetősége Habár az evolúciós pszichológia önálló tudományként nagyon rövid ideje létezik, mégis átfogó ismertekre alapoz, hiszen magában hordozza és alkalmazza az etológia és szociobiológia kutatásait, eredményeit és elméleteit, valamint az evolúciós magyarázóelvet. Továbbá a genetika, a viselkedésökológia, a kognitív pszichológia és számos más tudományág eredményeit, tapasztalatait is igyekszik szintetizálni a szelekció elméletével (Bereczkei, 2003). Olyan átfogó elméleti keretet hozva így létre, amely az emberi viselkedés átfogó magyarázatára törekszik úgy, hogy az evolúcióelmélet magyarázatai segítségével világítja meg annak számos aspektusát. Az evolúciós pszichológusok szerint a kognitív és tanulási folyamatoknak kiemelkedő szerepük van a gének-környezet-viselkedés közötti kölcsönhatásban (Buss, 2008a). Úgy gondolják, a pszichés mechanizmusok közvetítésével jelennek meg az adaptív magatartásformák életünk során. Tehát a természetes szelekció a pszichológiai jelenségek, motivációk szintjén is tetten érhető, hiszen ezek határozzák meg viselkedésünket. Olyan darwini algoritmusok jöttek létre evolúciós fejlődésünk során, melyeket a szelekciós folyamatok egy feladat elvégzése miatt preferáltak (Tooby & Cosmides, 1992). Ennek megfelelően, az evolúciós pszichológia módszertana alapvetően nem különbözik a pszichológia általános módszertanától, inkább csak a vizsgálati hipotézisek, predikciók mentén fedezhetőek fel eltérések (Bolhuis, Brown, Richardson, & Laland, 2011). Az első ilyen jelentős különbség, hogy az evolúciós elméletek

3. Kutatási módszerek és nehézségek az evolúciós pszichológiában 57 többszintű magyarázatokat foglalnak magukba (lásd ultimatív vs. proximatív), és sok esetben, az adaptív magatartásformák vagy jellegek nem vizsgálhatóak önmagukban, illetve nehezen leválaszthatóak más, kísérő jelenségekről, magatartásokról (pl.: egy arc attraktivitása sok tényezőtől függ, melyek külön-külön (is)befolyásolják az észlelt szépség mértékét, ugyanakkor erősíthetik vagy gyengíthetik is egymás hatását, lásd: Meskó, 2012). Ugyanakkor egy elmélet tudományos megalapozottságához, bizonyításához szükséges, hogy: (A) empirikus vizsgálatokkal alátámaszthatóak és igazolhatóak az elméletből levezethető predikciók; (B) az eredmények más elmélettel nem magyarázhatóak (Simpson & Campbell, 2005). 3.1.1. Deduktív építkezés Elméleti komplexitásából adódóan, az evolúciós pszichológiai elméletek tesztelése során több plauzibilis magyarázat, több alternatíva is felmerül, melyekkel az eredmények tükrében sokszor nehéz egyértelmű predikciókat megfogalmazni az adott jelenség adaptív jellegére vonatkozóan (Caporael & Brewer, 2000). Például eltérő középszintű evolúciós elméletek alapján mint a szülői ráfordítás modell (Trivers, 1985) és a reciprok altruizmus modell (Trivers, 1971) eltérő hipotéziseket fogalmazhatunk meg arról, hogy egy fiatal férfinak milyen körülmények között és milyen formában lehet előnyös egy elvált, gyermekes nővel kapcsolatot kialakítani, és a nem vérrokon gyermek felnevelésében részt venni (Ketelaar & Ellis, 2000). Vagyis egy elmélet tesztelhetősége több eltérő szinten, módon lehetséges, melyek közül az egyik, ha az adott jelenséget történeti kontextusban szemléljük. Így, a legabsztraktabb szinten annak elemzése, hogy bizonyos pszichológiai folyamatokról alkotott aktuális modellek milyen mértékben vezethetők le az eredetükre, adaptív mivoltukra vonatkozó elméletekből és mennyire felelnek meg annak, segít az adott evolúciós elmélet igazolásában. Ennek köszönhetően, sok esetben az evolúciós pszichológiai kutatások inkább spekulatív, vagy indirekt elméleti megalapozottságú vizsgálatokat foglalnak magukba, melyek csupán közvetett empirikus adatokra támaszkodnak (Ellis & Symons, 1990). A deduktív logikai építkezés (a már ismert általános törvényszerűségből kiindulva ad magyarázatot az egyedi esetekre) tehát az evolúciós pszichológiai kutatások legfőbb jellemzője. Ennek folyományaként a szakemberek több kihívással is szembesülnek a vizsgálati hipotézisek definiálása során, hiszen pontosan meg kell határozni, hogy: 1. a szelekció milyen módon és milyen céllal alakította az adott pszichológiai folyamatot; 2. ezeket a mechanizmusokat milyen környezeti faktorok, ingerek aktiválják, vagy aktiválták az evolúciós múltban; 3. adott folyamat miként befolyásolja a gondolkodásmódot, érzelmi állapotokat, vagy viselkedést az adott helyzetben; 4. és milyen eredménye, látható, regisztrálható kimenete van, vagy lehet a vizsgált folyamatnak (Bolhuis, et al., 2011).

4. Az evolúciós pszichológia megoldandó kérdései Kocsor Ferenc Bár az evolúcióelmélet számos érdekes kutatást inspirált a viselkedéstudományokon belül, az evolúciós pszichológiával szemben megfogalmazódott az a vád, hogy kiinduló feltételezései nem támaszkodnak kellőképpen az evolúciós- és élettudományok eredményeire, így az emberi elmével és annak a törzsfejlődés során végbement változásával kapcsolatos feltevései megalapozatlanok. Noha a kritikák nem általánosságban a pszichológia evolúciós szemléletére vonatkoznak, hanem kifejezetten a Cosmides, Tooby, valamint David Buss nevével fémjelzett Santa Barbara-i iskola által képviselt gyakran szűk értelemben vett evolúciós pszichológiaként is hivatkozott irányvonalra, ezek mégis lassan kezdték aláásni az egész tudományterület tekintélyét. A felvázolt elméletek valóban nem mindig álltak összhangban a neurológia, a neuropszichológiai, de sokszor még a kognitív pszichológia eredményeivel sem (Bechtel, 2003), az evolúcióelméletben az utóbbi harminc évben megtett fejlődést pedig teljesen figyelmen kívül hagyták. Ennek a folyamatnak az ellenpólusaként kezdett lassan kibontakozni az az irányzat, amely felvállalva az evolúciós pszichológia eredeti célját integratív keretbe próbálja ágyazni az elméről rendelkezésünkre álló ismereteket, szem előtt tartva az idegrendszer működésének törvényszerűségeit, de nem feledkezve meg az evolúciós gyökerekről sem (lásd pl.: Andrews, Gangestad, & Matthews, 2002). A kritikák között olyanok is előfordulnak, amelyek könnyen cáfolhatók, ilyenek a genetikai determinizmussal és a redukcionizmussal kapcsolatos vádak. Ezek elemzésétől eltekintünk, ehelyett csak azokkal foglalkozunk, amelyek alaposabb vizsgálódás után is jogosnak tűnnek. Az első két alfejezetben a szűk értelemben vett evolúciós pszichológia legfontosabb fogalmaival szemben felvetődött kritikai észrevételeket mutatjuk be. A harmadik alfejezetben pedig az adaptációval kapcsolatos elsősorban evolúcióbiológiai indíttatású elméleti megfontolásokat tekintjük át röviden, amelyek figyelembe vétele nélkül minden, törzsfejlődési folyamatokat középpontba helyező tudományterület, köztük a tág értelemben vett evolúciós pszichológia is könnyen vakvágányra tévedhet. 4.1. Az evolúciós adaptáció környezete 4.1.1. A pleisztocén környezet Modern koponyánkban kőkori elme lakik ez az evolúciós pszichológia egyik legfontosabb kiindulópontja (Barkow, Cosmides, & Tooby, 1991). A frappáns

76 I. rész: Elméleti alapok megfogalmazás arra a jelenségre utal, hogy noha az ember pszichológiai repertoárja rendelkezik azzal a potenciállal, hogy alkalmazkodjon bizonyos környezeti kihívásokhoz, erre az evolúciós változások korlátozott sebessége miatt csak megkésve képes. Ezért nem is várhatjuk el, hogy technológiai változásokban és társadalmi átalakulásokban bővelkedő jelenünk optimális közeget jelentsen elménk számára. Ha meg akarjuk érteni, milyen rendszeresen visszatérő problémák, milyen szelekciós hatások formálták mentális képességeinket, akkor a Homo nemzetség történetének legmeghatározóbb időszakát, a pleisztocén környezetet kell vizsgálódásunk tárgyává tenni. Ebben a mintegy 2 millió évvel ezelőtt kezdődött és 10 ezer éve véget ért időszakban Kelet-Afrika jelentős területeit borították fás szavannák, ahol őseink 50-150 fős csoportokban éltek, vadászattal és gyűjtögetéssel szerezték meg az élelmet, amit aztán egymással megosztottak, az idegen csoportokkal szemben pedig ellenségesen léptek fel. A viszonylag stabil ökológiai környezetben a legnagyobb kihívást a csoport azonos nemű tagjaival folytatott vetélkedés és az ellentétes neműek kegyeiért való versengés jelentette. A legspecializáltabb adaptációkat ezért a szociális képesség terén kell keresnünk. De vajon helytállóak-e ezek a feltevések? És ha nem, vagy csak részben, ez mennyiben kérdőjelezi meg az evolúciós pszichológusok következtetéseinek helyességét? 4.1.2. Milyen volt az adaptáció környezete valójában? Az evolúciós adaptáció környezetének fenti, leegyszerűsítő felfogása sajnos újra és újra felbukkan az evolúciós pszichológia irodalmában, annak ellenére, hogy még az elmélet megalkotói sem gondolkodtak így róla soha (Laland & Brown, 2011). Mivel az elmélet elsődleges célközönsége pszichológusokból állt, akik feltehetőn keveset tudtak a paleoantropológiáról, az evolúciós szemlélet a pleisztocén afrikai szavanna környezetismeret tankönyveket idéző naiv képével tűnt átadhatónak. Később Tooby és Cosmides (1990, pp. 386-387) így árnyalja az evolúciós adaptáció környezetének fogalmát: Az evolúciós adaptáció környezete nem egyetlen földrajzi helyre vagy élőhelyre vonatkozik, és nem is egy konkrét időszakra. Sokkal inkább az ősi környezetnek az ősi populációk tagjai számára az adaptáció szempontjából releváns tulajdonságainak statisztikai összessége, amit az előfordulás gyakoriságával és a rátermettségre gyakorolt következményeivel kell súlyozni. Az így továbbgondolt fogalom már elveszi az egyik kritikai észrevétel élét: lehetséges ugyan, hogy a pleisztocén kétmillió éve meghatározó időszak volt az ember evolúciója során, mégsem tekinthetünk el attól, hogy valamennyi emberszabásúval mintegy 15 millió év közös múltat tudhatunk magunk mögött, nem beszélve a 60 millió évnyi főemlős örökségről és legszélesebb rokonságunkról, a 3,5 milliárd éves földi bioszféra valamennyi tagjáról. A szelekciós mechanizmusok a teljes fejlődéstörténet alatt hatottak, ezek ereje és iránya azonban többször változhatott. Az utódgondozást, az anya és kölyke közti kötődést elősegítő specifikus