A nemzetközi turizmus 1400 milliárd dollárnyi exportot generált. 2013-ban a világon



Hasonló dokumentumok
2014-ben több mint 1,1 milliárd turista kelt útra a világban

Budapest, április A beutazó turizmus jellemzői és alakulása 2015-ben A KSH keresletfelmérésének adatai alapján

A HÓNAP KÜLDŐORSZÁGA ROMÁNIA. Kiss Kornélia Magyar Turizmus Zrt. Budapest, május 30.

Árfolyamok. Miskolci Egyetem mesterképzés

SZLOVÁKIA A HÓNAP KÜLDO ORSZÁGA RENDEZVÉNYSOROZAT CSEHORSZÁG ÉS SZLOVÁKIA PREZENTÁCIÓJA KISS KORNÉLIA KUTATÁSI IGAZGATÓ MAGYAR TURIZMUS ZRT.

A világ turizmusának alakulása 2004-ben és előrejelzés a évre

Az építőipar számokban

2014. január március 1. A kereskedelmi szálláshelyek vendégforgalmának alakulása

Kispesti Deák Ferenc Gimnázium

Kispesti Deák Ferenc Gimnázium

Borpiaci információk. V. évfolyam / 11. szám június hét. Borpiaci jelentés. Hazai borpiaci tendenciák

MAGYARORSZÁG TURIZMUSÁNAK ALAKULÁSA A kereskedelmi szálláshelyek vendégforgalmának alakulása

A kínai lakosság utazási szokásai

EURÓPAI TURIZMUS 2015-BEN TRENDEK ÉS KILÁTÁSOK Az ETC 2015/3. negyedéves jelentése

1. A kereskedelmi szálláshelyek vendégforgalmának alakulása 1

2012. január július 1. A kereskedelmi szálláshelyek vendégforgalmának alakulása

MAGYARORSZÁG TURIZMUSÁNAK ALAKULÁSA január október. 1. A kereskedelmi szálláshelyek vendégforgalmának alakulása

Demográfiai helyzetkép Magyarország 2014 Spéder Zsolt

MAGYARORSZÁG TURIZMUSÁNAK ALAKULÁSA 2013-BAN. 1. A kereskedelmi szálláshelyek vendégforgalmának alakulása

TÉNYEK ÉS ELÕREJELZÉSEK

MAGYARORSZÁG TURIZMUSÁNAK ALAKULÁSA 2013-BAN. 1. A kereskedelmi szálláshelyek vendégforgalmának alakulása

1. táblázat. Az egyes desztinációk turistaérkezéseinek összesítése alapján. ** Becslés. *** Előrejelzés.

A fizetési mérleg alakulása a januári adatok alapján

Az ETC 2014/4. negyedéves jelentése

Autópálya matrica árak 2011

MARKETINGTERV 2014 mellékletek

Az ETC 2013/3. negyedéves jelentése

péntek, december 19. Vezetői összefoglaló

Agrárgazdasági Kutató Intézet Piac-árinformációs Szolgálat. Borpiaci információk. III. évfolyam / 7. szám április

Spanyolország ÁLTALÁNOS INFORMÁCIÓK

1. A kereskedelmi szálláshelyek vendégforgalmának alakulása 1

AGRÁRPIACI JELENTÉSEK

FÖLDRAJZ JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ

AGRÁRPIACI JELENTÉSEK

M A G Y A R K O N G R E S S Z U S I I R O D A

hétfő, február 15. Vezetői összefoglaló

MAGYARORSZÁG TURIZMUSÁNAK ALAKULÁSA 2015-BEN AZ ELŐZETES ADATOK SZERINT. 1. A kereskedelmi szálláshelyek főbb mutatói

Turizmus Magyarországon

Nagykövetségek. Albánia Albán Köztársaság Magyarországi Nagykövetsége Cím: 1026 Budapest, Gábor Áron u. 55. Telefon:

A magyar lakosság belföldi és külföldi utazásai 2015-ben A KSH keresletfelmérésének adatai alapján

A fizetési mérleg alakulása a áprilisi adatok alapján

A fizetési mérleg alakulása a májusi adatok alapján

A nemzetközi turistaérkezések száma megközelítette az egymilliárdot 2016 első kilenc hónapjában

Borpiaci információk. IV. évfolyam / 24. szám december hét. Bor piaci jelentés

Itthon otthon van. Magyarországon. 2006Végleges adatokkal.

Prémium megoldások. Köszöntöm a Zárlati értekezlet résztvevıit

Trendváltás a termékenység és a nıi foglalkoztatás kapcsolatában

TÉNYEK ÉS ELŐREJELZÉSEK

XV. évfolyam, 15. szám, Agrárpiaci Jelentések ÉLŐÁLLAT ÉS HÚS

MAGYARORSZÁG TURIZMUSÁNAK ALAKULÁSA A kereskedelmi szálláshelyek főbb mutatóinak alakulása

PIAC ÉS ORSZÁGTANULMÁNY

csütörtök, február 5. Vezetői összefoglaló

I. melléklet. Felsorolás: megnevezés, gyógyszerforma, gyógyszerkészítmény-dózis, alkalmazási mód, kérelmeöka tagállamokban

Itthon otthon van. Magyarországon MAGYARORSZÁG

Statisztika március 11. A csoport Neptun kód

Vezetői összefoglaló augusztus 15.

Összefoglaló május 27.

szerda, január 6. Vezetői összefoglaló

1. A kutatásról. 2. Az utazások fıbb jellemzıi a világon

tartalmazó becsült értékek októbertől a lakáscélú és szabad felhasználású jelzáloghitelek új szerződéses összege tartalmazza a

és több mint ezermilliárd USD bevétel világszerte 2012-ben

A mérleg nyelve Az Antenna Hungária médiapiaci rendezvénye. A földfelszíni szabad sugárzású platform üzleti értéke

A közraktározási piac évi adatai

Összefoglaló június 13.

ORSZÁGOS KÖRNYEZETEGÉSZSÉGÜGYI INTÉZET

A magyar lakosság utazási szokásai

Infó Rádió. Hírek

Vezetői összefoglaló július 13.

Agrárpiaci Jelentések

SOLARCAPITAL MARKETS ZRT. Összefoglaló

Feltámadnak a kispapírok?

Magyarország közúti közlekedésbiztonsági. nemzetközi célkitűzések tükrében

Esti 11. A területi fejlettség különbség jellemzői, az eltérő gazdasági fejlettség okainak feltárása; a regionális politika lényegének megértése.

Vezetői összefoglaló augusztus 19.

Vezetői összefoglaló augusztus 4.

Havi elemzés az infláció alakulásáról január

Továbbra is terjed az influenza

ÉVKÖZI MINTA AZ EGÉSZSÉGÜGYI BÉR- ÉS LÉTSZÁMSTATISZTIKÁBÓL. (2004. IV. negyedév) Budapest, április

Turizmus. Magyarországon

A magyar háztartások utazási aktivitása (részvételi arány a háztartások százalékában)

Vezetői összefoglaló augusztus 31.

A logisztika szerepe a gazdaságban

A magyar lakosság belföldi és külföldi utazásai 2012-ben A KSH keresletfelmérésének adatai alapján

A legfontosabb hírek! :43 Terror után eséssel indul a hét november :33

Az Eurostat sajtóközleménye az euró-mutatókról október 22. Jelentés a évi kormányzati hiányról és adósságról

A certifikátok mögöttes termékei

Trend riport. A nemzetközi és hazai szállodaipar 2013 januári teljesítményéről

csütörtök, július 18. Vezetői összefoglaló

Vezetői összefoglaló július 28.

péntek, június 27. Vezetői összefoglaló

A központi költségvetés és az államadósság finanszírozása 2015-ben

Az abortusz a magyar közvéleményben

Az AAA AUTO Csoport N.V. áttekintése. AAA Auto Group N.V.

A Heves megyei egyéni vállalkozók évi tevékenységének alakulása

2005. október december 31. elsı negyedév (nem auditált mérlegadatok alapján)

Egészségügyi kiadások,

Munkaerő piaci helyzetkép. Csongrád megye

Trend riport. A nemzetközi és hazai szállodaipar 2012 január februári teljesítményéről

Tájékoztató a szerződés módosításáról_munkaruházati termékek szállítása (5. rész)

A felsőoktatási hallgatólétszám Esti levelező, távoktatási tagozatos hallgató (efő)

Átírás:

Budapest, 2014. május 29. A nemzetközi turizmus 1400 milliárd dollárnyi exportot generált 2013-ban a világon MEGJELENT A WORLD TOURISM BAROMETER A Turisztikai Világszervezet (United Nations World Tourism Organization UNWTO) a 2013. évi statisztikákra, köztük a nemzetközi turizmus bevételi mutatóira alapozva kiadta World Tourism Barometer (Volume 12, April 2014) címő jelentését. A legfontosabb megállapításokat az alábbiakban mutatjuk be. Az eredmények értelmezése során fontos figyelembe venni, hogy a 2013. évi adatok a legtöbb desztináció esetében elızetes adatok, amelyekhez képest a végleges adatok általában pozitívabb eredményeket mutatnak. A UNWTO mindenhol a legfrissebb hozzáférhetı információkat dolgozta fel. A 2013. évi fıbb mutatók aktualizálva 2013-ban a nemzetközi turizmus 1400 milliárd dollárnyi exportot generált A UNWTO adatai szerint a nemzetközi közlekedési kiadásokat is nemzetközi turisztikai tartalmazó költés 2013-ban 1400 milliárd dollárt tett ki. Ez két részre bontható: a nemzetközi utazóktól származó, desztinációkban keletkezı bevételre, ami 2013-ban 1159 milliárd dollár (873 milliárd euró) volt, ami kiegészül a nemzetközi közlekedésnek köszönhetı 218 milliárd dollárnyi exporttal. A nemzetközi utazások eredményezte 1159 milliárd dollár a hosszú távú trend feletti mértékben, 5,3%-kal haladja meg az elızı évi értéket. Következésképpen a turizmus a világ teljes szolgáltatásexportjának 29%-át, illetve az áruk és szolgáltatások exportjának 6%-át adta 2013-ban, ami az exportot tekintve a negyedik helyre sorolja a turizmust a gyógyszereket is magába foglaló vegyipari termékek, az üzemanyagok, az autóipari termékek után, megelızve az élelmiszereket. A nemzetközi turisztikai bevételek 42%-át magáénak tudó Európában 2013-ban a bevételek 3,8%-kal növekedtek, ami abszolút értékben 35 milliárd dolláros emelkedést jelent. A legdinamikusabb bıvülést regisztráló Ázsiát és a Csendes-óceáni térséget (+8,2%, +30 milliárd dollár) az amerikai kontinens követte (+6,4%, +16 milliárd dollár). Az adatszolgáltatók közül 100-an számoltak be növekedésrıl, ezen belül 29 országban kétszámjegyő volt a bıvülés. Ezzel szemben 21 desztinációban csökkentek a turisztikai bevételek 2013-ban. Itt jegyezzük meg, hogy a dollár 3,3%-kal gyengült az euróhoz képest, aminek eredményeként a dollárban kifejezett adatok dinamikusabb növekedést jeleznek. Taleb Rifai, a UNWTO fıtitkára kiemelte, hogy a nemzetközi turistaérkezések száma és a bevételek hasonlóan dinamikus bıvülése nagyon pozitívan értékelhetı, mivel a korábbi évektıl eltérıen a bevételek növekedése végre nem marad el az érkezések számának bıvülésétıl. Ezek az eredmények is alátámasztják, hogy a turizmus szerepe erısödik a gazdasági növekedés ösztönzésében és a nemzetközi kereskedelemben. A turisztikai bevételek a turistaérkezések számánál dinamikusabban emelkedtek Amerikában, valamint Ázsiában és a Csendes-óceáni térségben. Ezzel szemben Európában a bevételnövekedés (+3,8%) elmaradt az érkezések számának bıvülésétıl (+5,4%). 1

2013-ban az elızetes adatok szerint világszinten 5,0%-kal nıtt a nemzetközi turistaérkezések száma A jelenlegi, 145 ország által szolgáltatott elızetes adatokat figyelembe véve 2013-ban a nemzetközi turistaérkezések száma várakozáson felül, mintegy 52 millióval gyarapodott az elızı évhez képest, így a UNWTO becslése szerint elérte az 1087 millió turistaérkezést. A nemzetközi turisztikai kereslet a nem túl elınyös gazdasági környezet ellenére alakult ilyen kedvezıen. A világszintő növekedés elsısorban Európa, illetve Ázsia és a Csendes-óceáni térség turizmusának köszönhetı: Európában 5,4%-kal, Ázsiában és a Csendes-óceáni térségben 6,2%-kal nıtt a nemzetközi turistaérkezések száma, emellett Afrikában is 5,4%-os bıvülést regisztráltak. Az európai növekedési ütem a duplája a 2005 és 2012 közti 2,5%-os átlagos évi növekedési ütemnek, és azért is jelentısnek tekinthetı, mert a kontinensen számos érett piac található. A régión belül átlagon felüli, 6,5%-os növekedést mutatott fel Közép- és Kelet-Európa, amit 5,7%-kal Dél-Európa és a Földközi-tenger térsége követett. A mintegy 29 milliós növekedésnek köszönhetıen 2013-ban az elızetes adatok alapján készült becslések szerint 563 millió nemzetközi turistaérkezést regisztráltak Európában. Thaiföld a TOP 10 desztináció között 2013 egyik nyertese kétségkívül Thaiföld: a nemzetközi turistaérkezések számában regisztrált 18,8%-os növekedésnek köszönhetıen bekerült a tíz legnépszerőbb úti cél közé, a bevételek tekintetében pedig két hellyel lépett elıre, ezzel 2013-ban a hetedik legnagyobb célállomás volt. A nemzetközi turistaérkezések száma tekintetében továbbra is Franciaország áll az élen, amit az Amerikai Egyesült Államok követ. Spanyolország 2013-ban visszakerült a harmadik helyre, ezzel Kína a negyedik legnépszerőbb úti cél lett. A bevételek alapján szintén ez a négy desztináció áll az élen, igaz, más sorrendben: az Amerikai Egyesült Államokat Spanyolország, Franciaország, végül Kína követi (1. táblázat). 1. táblázat A nemzetközi turistaérkezések száma, a turisztikai bevételek és kiadások mértéke alapján legjelentısebb országok, 2013 Nemzetközi turistaérkezések száma (millió) Nemzetközi turisztikai bevételek (milliárd USD) Nemzetközi turisztikai kiadások (milliárd USD) 1. Franciaország n.a. 1. USA 139,6 1. Kína 128,6 2. USA 69,8 2. Spanyolország 60,4 2. USA 86,2 3. Spanyolország 60,7 3. Franciaország 56,1 3. Németország 85,9 4. Kína 55,7 4. Kína 51,7 4. Oroszország 53,5 5. Olaszország 47,7 5. Makaó (Kína) 51,6 5. Egyesült Királyság 52,6 6. Törökország 37,8 6. Olaszország 43,9 6. Franciaország 42,4 7. Németország 31,5 7. Thaiföld 42,1 7. Kanada 35,2 8. Egyesült Királyság 9. Oroszország 28,4 10. Thaiföld 26,5 31,2 8. Németország 41,2 8. Ausztrália 28,4 9. Egyesült Királyság 10. Hongkong (Kína) 40,6 9. Olaszország 27,0 38,9 10. Brazília 25,1 Forrás: UNWTO 2

A világ többi régiója is pozitívumot könyvelhet el, de igen eltérı mértékben: az említett Ázsia és a Csendes-óceáni térség (+6,2%) és Afrika (+5,4%) mellett Amerikában 3,2%-kal nıtt, a Közel- Keleten pedig 0,2%-kal csökkent a nemzetközi turistaérkezések száma. Kína és Oroszország nemzetközi turisztikai kiadásai exponenciálisan növekednek Továbbra is a fejlıdı piacok játsszák a fıszerepet a nemzetközi turisztikai kiadások növekedését tekintve. A 2013-ban a költés tekintetében negyedik legnagyobb piac, Oroszország nemzetközi turisztikai kiadásai 24,9%-kal növekedtek az elmúlt évben. Az elsı helyen álló Kína kiadásai még jelentısebb mértékben, 26,1%-kal, Brazília turisztikai kiadásai 12,9%-kal bıvültek. A turisztikai kiadások vonatkozásában fontos megjegyezni, hogy a UNWTO által közölt adatok az árfolyamokat ugyan figyelembe veszik (ez elsısorban az euró-dollár árfolyamot érinti), de az inflációt nem. A turisztikai költést alapul véve Kína 2013-ban átvette a vezetést a legnagyobb küldıterületek rangsorában. A konszolidálódó kínai kiutazó turizmust az elmúlt években rendkívüli eredmények jellemezték: az ország 1999-ben lépett a TOP 10 küldıpiac közé, 2000 és 2013 között a turisztikai költés megtízszerezıdött, ami 19%-os átlagos éves növekedésnek felel meg. A másik leggyakrabban említett dinamikusan feltörekvı küldıpiac a hazánk turizmusában is fontos szerepet játszó Oroszország. 2013-ban az ország a negyedik legnagyobb költéssel jellemzett küldıország volt, 2000 óta a turisztikai költések hatszorosára emelkedtek, ami 15%-os átlagos éves növekedést jelent. Kína, Oroszország és Brazília mellett a UNWTO több más, az elmúlt évtizedben feltörekvı küldıpiacról tesz említést, így például a Közel-Kelet országairól (Egyesült Arab Emírségek, Egyiptom, Katar, Kuvait és Szaúd-Arábia). Európa tekintetében Oroszországon kívül Lengyelország, Törökország és Ukrajna növekvı szerepére hívja fel a figyelmet az elemzés. A legtöbb, hazánk számára fontos küldıpiac esetében nıttek a turisztikai kiadások Magyarország fontos küldıpiacai közül a legtöbb esetben Belgium, Dánia, Egyesült Királyság, Finnország, Lengyelország, Németország, Norvégia, Spanyolország, Svájc, Svédország, Szaúd- Arábia, Törökország és Ukrajna emelkedtek a turisztikai kiadások 2013-ban. Ezzel szemben Ausztria, Hollandia, Japán és Olaszország nemzetközi turisztikai kiadásai csökkentek az eddig rendelkezésre álló adatok szerint. Jól teljesítettek Magyarország versenytársai is Magyarország, illetve a szomszédos versenytárs országok többnyire pozitív mutatókkal zárták a 2013. évet. A 2013-ról rendelkezésre álló elızetes adatok alapján a nemzetközi turistaérkezések számának változását és a turisztikai bevételek alakulását a 2. táblázat tartalmazza. 3

2. táblázat A nemzetközi turistaérkezések száma és a turisztikai bevételek változása a környezı országokban és Magyarországon* 2013/2012 Nemzetközi turistaérkezések számának változása Nemzetközi turisztikai bevételek változása (helyi valutában) Szerbia 13,8% 11,9% Szlovákia 8,2% 7,6% Ukrajna 7,2% 5,0% Lengyelország 6,8% 1,1% Szlovénia 5,8% 0,6% Horvátország 5,7% 4,9% Románia 3,7% -5,2% Magyarország 3,1% 4,8% Ausztria 2,7% 2,9% Csehország -4,8% 0,1% * Sorrend a nemzetközi turistaérkezések számának változása alapján. Elızetes adatok. Forrás: UNWTO, Magyar Turizmus Zrt. A légi közlekedési adatok a kedvezı trendek folytatódását jelzik elıre Az Airports Council International (ACI) adatai szerint a légiközlekedés forgalma 2013-ban világszerte 4,0%-kal bıvült, ezen belül a nemzetközi utasforgalmat 5,4%-os emelkedés jellemezte. Európában az utasforgalom mérsékeltebb ütemben, 2,9%-kal, a nemzetközi utasforgalom pedig 4,0%-kal haladta meg az elızı évben regisztráltat. 2013-ban a Dubai repülıtér mondhatta magáénak a legjobb eredményeket, amivel a hetedik legforgalmasabb légi kikötıvé avanzsált. A tíz legforgalmasabb repülıtér között mindössze két európai található, a harmadik helyen álló London (Heathrow) és a nyolcadik helyen található Párizs (Charles de Gaulle). Az ACI által listázott TOP 30-ban szerepel még Frankfurt (12.), Amszterdam (14.), Isztambul (18.), Madrid (29.) és München (30.). Az International Air Transport Association (IATA) ugyancsak pozitív eredményeket jelez: 2013-ban a légi forgalom 5,2%-kal bıvült, ezen belül a legdinamikusabb emelkedés a Közel-Keletet (+11,9%) jellemezte, amit Ázsia és a Csendes-óceáni térség (+7,2%), Latin-Amerika (+6,5%) és Afrika (+5,1%) követett. Észak-Amerikára (+2,2%) és Európára (+4,0%) vonatkozóan a IATA is mérsékeltebb ütemő növekedésrıl számol be. A IATA elırejelzése szerint 2014-ben világszerte további 5,8%-os, Európában 4,7%-os emelkedés várható. (Mivel a UNWTO adatai szerint a nemzetközi légi közlekedés a nemzetközi utazások mintegy felét lefedi, a légi közlekedési mutatók a világ turizmusának fontos indikátorai.) 2013 a szállodák számára is jó eredményeket hozott, és pozitív várakozások jellemzik 2014-et is Az STR Global adatai szerint a szállodaipart is jó eredmények jellemezték 2013-ban, csak Ázsiában és a Csendes-óceáni térségben tapasztaltak stagnálást. Európában a foglaltság 67,5%-os volt 2013-ban, ami 1,6 százalékponttal magasabb a 2012. évi értéknél. Ez 103 eurós átlagárral (2012-ben 104 euró) és 69 eurós RevPAR (2012-ben 68 euró) mutatóval járt együtt. A Magyarországot is magában foglaló Kelet-Európa régiót az átlagosnál alacsonyabb mutatók jellemezték. A foglaltság 2013-ban 61,0% volt (2012-ben 59,2%), az átlagár 85 eurót (2012-ben 89 euró) tett ki, aminek eredményeként a RevPAR 52 eurót mutatott (2012-ben ugyancsak 52 euró). Budapest vonatkozásában az elemzés 65,8%-os foglaltságról (2012-ben 63,6%) számol be. Itt jegyezzük meg, hogy az STR adatai szerint Bécsben 71,8%-os, Prágában 68,5%-os foglaltsággal mőködtek az adatot szolgáltató szállodák 2013-ban. 4

2014 elsı hónapjai és az éves elırejelzések 2014-ban a pozitív tendenciák tovább folytatódnak A 2014 elsı hónapjaira adatot szolgáltató 99 desztináció többsége (76 ország) a nemzetközi turistaérkezések számának növekedésérıl számolt be, ezen belül 24 úti célt kétszámjegyő bıvülés jellemzett. 23 országban visszaesés volt tapasztalható 2014 elsı hónapjaiban. 2014. január februárban a nemzetközi turistaérkezések száma világszerte 5,3%-kal, Európában 5,2%-kal nıtt. A hazánkat is magában foglaló Közép- és Kelet-Európa 4,1%-os bıvülésrıl számolt be. Erısödı, de régiónként eltérı eredményeket mutató gazdasági környezet A világgazdaság 2013 végére megerısödött, a Nemzetközi Valutalap (International Monetary Fund IMF) 2014. áprilisi jelentése szerint a 2013. évi 3,0%-os növekedést idén 3,6%-os, 2015-ben 3,9%-os bıvülés követi. A gazdasági teljesítmény ugyanakkor régiónként, országonként eltérıen alakul. A fejlett országokban a gazdasági növekedés 2014-ben várhatóan 2,2% körül lesz, az USA esetében 2,8%-os, Japán esetében 1,4%-os, az eurózónában pedig 1,2%-os emelkedéssel számolnak a szakértık. Utóbbi azért is fontos, mert az eurózóna gazdasága a 2013. évi 0,5%-os visszaesés után növekedésbe fordul, amit várhatóan 2015-ben is megtart (+1,4%). Az euróövezet legnagyobb gazdasága egyúttal hazánk fı küldıpiaca, Németország tekintetében 2014-ben 1,7%-os bıvülést várható. A világgazdasági növekedés kétharmadát adó, ún. feltörekvı országok mérsékeltebb eredményekre számíthatnak. Kína esetében még mindig magas, 7,5%-os bıvülés várható 2014-ben. Az oroszországi kilátásokat (+1,3%) negatívan befolyásolja a gyengülı befektetési kedv és az Ukrajnával kapcsolatos politikai feszültségek. Az IMF várakozásai szerint a Közel-Kelet országainak gazdasága 2014 15-ben az olajkitermelés csökkenése, a gyengülı magánbefektetések és a politikai feszültségek ellenére 3,6%-kal növekszik. Mit várhatunk 2014-re? A Turisztikai Világszervezet szakértıi szerint a kedvezıbb gazdasági környezet, a javuló légi összeköttetések, a vízumügyek javuló kezelése, a 2014-ben sorra kerülı nagyrendezvények következtében 4 4,5% közötti növekedésre lehet számítani világszinten (3. táblázat), ami némiképp lassuló (ám fenntartható) mértékő bıvülést jelent. Ezt a prognózist a UNWTO szakmai panelkutatásának eredményei is megerısítik. Európa esetében 3 4% közötti növekedés várható a Turisztikai Világszervezet elırejelzése szerint. A nemzetközi turistaérkezések számának változása, 2009 2014 2009 2010 2011 2012 2013 Éves átlagos egész éves változás növekedés 2005 2013 3. táblázat 2014 projekció Világ -3,9% +6,5% +4,9% +4,0% +5,0% +3,8% +4 4,5% Európa -5,0% +3,1% +6,4% +3,4% +5,4% +2,9% +3 4% Ázsia és Csendesóceáni térség -1,6% +13,2% +6,6% +6,8% +6,2% +6,2% +5 6% Amerika -4,7% +6,6% +3,6% +4,5% +3,2% +2,9% +3 4% Afrika +3,4% +9,3% -0,5% +6,9% +5,4% +6,1% +4 6% Közel-Kelet -5,1% +11,6% -6,1% -5,2% -0,2% +4,5% +0 5% Forrás: UNWTO, 2014. áprilisi adatgyőjtés alapján. 2013: elızetes adatok. 5

A teljes angol nyelvő kiadvány megtekinthetı a Kutatási Irodán elızetes idıpont egyeztetés után, fogadóóra keretében minden csütörtökön 14 17 óra között. A kiadvány angol nyelvő kivonata ingyenesen letölthetı a UNWTO honlapjáról: http://mkt.unwto.org/en/barometer. Módszertani megjegyzések: A Turisztikai Világszervezet a legfrissebb hozzáférhetı információkat dolgozza fel. A bevételekre, illetve kiadásokra vonatkozóan a UNWTO régiós, illetve világszintő becslést még nem közöl, csak az adatszolgáltató desztinációk statisztikáit publikálja. A Turisztikai Világszervezet 2003 óta folytatja szakértıi panelkutatását, amelynek során négyhavonta kérik ki turisztikai szakemberek véleményét szerte a világon a megelızı idıszak eredményeirıl és annak okairól, illetve a következı idıszakra vonatkozó várakozásokról. Jelenleg több mint 300 szakértı, köztük a Magyar Turizmus Zrt. Kutatási Irodája vesz részt a kutatásban. További információk: Magyar Turizmus Zrt. Kutatási Iroda Tel.: 488-8710, fax: 488-8711 E-mail: kutatas@itthon.hu Internet: www.itthon.hu 6