Turizmus Magyarországon

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Turizmus Magyarországon"

Átírás

1 Turizmus Magyarországon HELYZETELEMZÉS 1 Budapest, december A turizmus jelentősége magyarországon A turizmus Magyarországon jelentős mértékben járul hozzá a gazdaság élénkítéséhez és a munkahelyteremtéshez. A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) a turizmus szatellit számláit legutóbb 2009-ről készítette el. Ezek alapján a turizmusra jellemző ágazatok bruttó hozzáadott értéke 1189 milliárd forintot tett ki (2009-es folyóárakon), ami 5,5%-os közvetlen hozzájárulást jelent a GDP-hez ben a turizmusban közvetlenül foglalkoztatottak száma 333 ezer fő volt, a munkahelyek 8,6%-át a turizmus generálja közvetlenül. Mivel 2009-ben volt a gazdasági válság mélypontja, a válság előtti utolsó év, 2007 adatait is közöljük. Ezek alapján a turizmusra jellemző ágazatok bruttó hozzáadott értéke 1322 milliárd Ft-ot tett ki, ami közvetlenül, vagyis a tovagyűrűző hatások nélkül is 5,9%-os hozzájárulást jelent a GDP-hez. A turizmus szatellit számlái szerint 2007-ben a turizmusban közvetlenül foglalkoztatottak száma 323 ezer fő volt. A multiplikátorhatást figyelembe véve a munkahelyek körülbelül 13%-át (mintegy 500 ezer munkahelyet) közvetlenül vagy közvetve a turizmus generálja. 2 A WTTC (KSH-tól eltérő módszertannal készülő) becslése szerint 2013-ban a turizmus gazdasághoz való közvetlen hozzájárulása nomináláron 1209,3 milliárd forint (2012-ben 1165,4 milliárd forint), azaz a GDP 4,1%-a (2012-ben 4,2%), a közvetett hatásokat is magába foglaló hozzájárulása 3127,8 milliárd forint (2012-ben 3024,5 milliárd forint), vagyis a GDP 10,6%-a (10,8%) volt, amely a világszintű átlagot (9,5%) is meghaladja re a közvetlen és az összes hozzájárulás esetében is növekedést vár a WTTC: a közvetlen hozzájárulás összege 4,0%-kal, a közvetett hatásokat is magában foglaló hozzájárulás összege 3,6%-kal fog emelkedni. Becslésük szerint 2013-ban a turizmus foglalkoztatáshoz való közvetlen hozzájárulása a teljes foglalkoztatás 5,8%-át, a közvetett hatásokat is magába foglaló hozzájárulása a teljes foglalkoztatás 10,0%-át tette ki. A közvetlen hozzájárulás aránya változatlan maradt, az összes hozzájárulás aránya némiképp csökkent 2012-höz képest re ebben a tekintetben is kismértékű növekedést vár a WTTC: a turizmus közvetlen hozzájárulása a foglalkozáshoz 6,0%, összes hozzájárulása 10,4% lesz. A WTTC a más iparágakkal történő összehasonlítás 3 során azt találta, hogy a közvetlen, közvetett és járulékos hatásokat figyelembe véve a turizmus az ötödik legnagyobb iparág a világon a GDP-hez történő hozzájárulás szempontjából, és a negyedik legfontosabb munkahelyteremtő ipar. Európában a GDP-hez történő hozzájárulás szerint a 4. helyen, munkahelyteremtés szempontjából a harmadik helyen található. 4 1 A helyzetelemezés során a következő szervezetek jelentéseit, kutatási eredményeit használtuk fel: United Nations World Tourism Organization (UNWTO), European Travel Commission (ETC), World Travel & Tourism Council (WTTC), STR Global Hotel Review, TourMIS, IPK International, Nemzetgazdasági Minisztérium, Központi Statisztikai Hivatal (KSH), Magyar Nemzeti Bank (MNB), Magyar Turizmus Zrt. (MT Zrt.). 2 A KSH legutóbb 2005-ben publikálta a multiplikátorhatást is figyelembe vevő mutatókat. Akkor a foglalkoztatásra vonatkozó szorzó 1,5908 volt

2 A Magyar Nemzeti Bank (MNB) adatai szerint 2013-ban a nemzetközi utazásokból 4,0 milliárd euró (1179,3 milliárd forint) devizabevétel származott ennyivel javítva a fizetési mérleg egyensúlyát. A szolgáltatás-külkereskedelem bevételi oldalának 23,6%-át a nemzetközi utazások adták ban a Magyarországra látogató külföldi és a belföldi turisták költése összesen 1232,2 milliárd forint volt, amiből 262,0 milliárd forint áfabevétel keletkezett. 6 Becslésünk a következő adatokon alapul: a KSH adatai szerint a Magyarországra látogató külföldiek turisztikai célú költése 2013-ban 890,9 milliárd forint volt. Ugyanebben az évben a magyar lakosság turisztikai célú (többnapos) belföldi utazásra 258,5 milliárd forintot költött. A Magyar Turizmus Zrt. saját kutatási eredményein alapuló becslés szerint 2013-ban az egynapos (turisztikai célú) belföldi utazásokra fordított becsült összeg 82,8 milliárd forint volt, így a magyar lakosság belföldi utazásokra fordított összes kiadása 341,3 milliárd forintra tehető. A külföldi vendégforgalom alakulását több külső tényező, elsősorban az egyes országokban még mindig fennálló gazdasági nehézségek, valamint a futball VB miatt elhalasztott utazások kedvezőtlenül, a kedvező ár-érték arány, az újra javuló légi összeköttetés kedvezően befolyásolták. A belföldi vendégforgalom alakulása esetében a várható negatív hatások megegyeznek a külföldi vendégforgalomnál tapasztalhatóval, ám erőteljesebben jelentkeznek, illetve a kevesebb hosszú hétvége is némiképp kedvezőtlen hatást gyakorol, míg a SZÉP kártya egyértelműen pozitív hatótényező. Emiatt a belföldi vendégforgalom esetében 2014-ben a évi rekorderedmény újbóli elérésére számítunk. 2. Nemzetközi tendenciák A nemzetközi turizmus alakulása A nemzetközi turistaérkezések száma 2012-ben haladta meg az egymilliárdot, 2013-ban pedig tovább nőtt, 4,8%-kal, 1087 millióra. Ez a növekedési ütem meghaladja a Turisztikai Világszervezet (UNWTO) 2010 és 2020 közötti évtizedre vonatkozó hosszú távú előrejelzésének éves átlagát (+3,8%). A nemzetközi turistaérkezések tekintetében TOP 10 desztináció esetében Spanyolország a 4. helyről a 3. helyre került, megelőzve Kínát, valamint Thaiföld a 15. helyről a 10. helyre került fel, kiszorítva a rangsor elejéről Malajziát (1. táblázat). A világ nemzetközi turisztikai bevételei 1195 milliárd USD-t (900 milliárd eurót) tettek ki, ami reálértéken (helyi valutákban számítva) 5,0%-kal több bevétel 2012-höz képest. A turisztikai kiadások alapján felállított sorrendben említést érdemlő változás 2012-höz képest, hogy az egyik legfontosabb feltörekvő küldőpiac, Oroszország egy hellyel előre lépett, így 4. a rangsorban, megelőzve az Egyesült Királyságot. Az orosz turisztikai kiadások (reálértéken és helyi valutában számítva) 24,9%-kal nőttek 2013-ban, míg a 2012-től az első helyen található Kína esetében 2013-ban is 26,1%-os növekedést regisztráltak. Az elhúzódó gazdasági problémák ellenére is egy hellyel javult Olaszország pozíciója, 2013-ban a 9. lett a rangsorban. Fontos továbbá, hogy Japán (amely 2012-ben még a 9. helyen volt) kikerült a tíz legnagyobb turisztikai költésű piac közül, 2013-ban csak a 12. lett, a 10. helyre Brazília lépett be. A tíz legnagyobb turisztikai kiadással jellemezhető ország közül (reálértéken és helyi valutában számítva) számottevő, 5% fölötti növekedést ért még el Ausztrália (+9,0%) és Brazília (+12,9%). 5 Az MNB 2014-ben módosította a fizetési mérleg számításának módszertanát. A korábbi adatok visszamenőleges revíziójának eredményeit szeptember 23-án publikálta az MNB. További információk a módszertani változásról az MNB honlapján találhatók. 6 27%-os áfával számolva. 2

3 Ország A nemzetközi turistaérkezések száma, a turisztikai bevételek és kiadások mértéke alapján legjelentősebb országok, 2013* Nemzetközi turistaérkezések száma (millió) Ország Nemzetközi turisztikai bevételek (milliárd USD) Ország 1. táblázat Nemzetközi turisztikai kiadások (milliárd USD) 1. Franciaország 84,7 1. USA 173,1 1. Kína 128,6 2. USA 69,8 2. Spanyolország 60,4 2. USA 104,7 3. Spanyolország 60,7 3. Franciaország 56,7 3. Németország 91,4 4. Kína 55,7 4. Kína 51,7 4. Orosz Föderáció 53,5 5. Olaszország 47,7 5. Makaó (Kína) 51,6 5. Egyesült Királyság 52,6 6. Törökország 37,8 6. Olaszország 43,9 6. Franciaország 42,9 7. Németország 31,5 7. Thaiföld 42,1 7. Kanada 35,2 8. Egyesült Királyság 31,2 8. Németország 41,2 8. Ausztrália 28,4 9. Orosz Föderáció 28,4 9. Egyesült Királyság 40,6 9. Olaszország 27,0 10. Thaiföld 26,5 10. Hongkong (Kína) 38,9 10. Brazília 25,1 * Előzetes adatok. Forrás: UNWTO 2013-ban az International Air Transport Association (IATA) 5,2%-os növekedésről számolt be a nemzetközi utaskilométer (RPK)-mutató tekintetében, amely a viszonylag lassú gazdasági növekedés és a magas üzemanyagárak ellenére némiképp meghaladja az elmúlt 30 év távlatában számított éves átlagos növekedési ütemet. Eközben a load factor mutató is magas maradt: 79,5%-os volt. Az STR Global adatai szerint a szállodaiparban is jellemzően pozitív évnek számít 2013, a legtöbb régióban és alrégióban nőtt a foglaltság, noha az ADR és a RevPAR mutatók már vegyesebb képet mutatnak. Európa nemzetközi turizmusának alakulása A világ legnagyobb részesedéssel bíró, legérettebb desztinációja Európa, de a kontinens részesedése a küldőpiacok saját régiójukon kívüli utazásaiból folyamatosan csökken. A UNWTO adatai szerint 2013-ban itt regisztrálták a nemzetközi érkezések 52,0%-át, 565,0 millió érkezést. Ez 4,8%-os növekedésnek felel meg 2012-höz képest. Az európai alrégiók teljesítménye nem egyformán alakult. Az európai érkezések 22,1%-át (124,8 millió érkezést) adó Közép- és Kelet-Európa 7,4%-os növekedése nagyban köszönhető a feltörekvő országok kiemelkedő szereplésének. Észak- Európára (67,9 millió érkezés, +4,0%), illetve Dél-Európára és a Mediterrán térségre (200,6 millió érkezés, +5,3%) kissé lassabb növekedés volt jellemző. Nyugat-Európában 2,7%-os növekedést regisztráltak, ezzel az érkezések száma ott elérte a 171,8 milliót az előzetes adatok szerint. A nemzetközi turisztikai bevételek tekintetében is a régiók közül Európa részesedése (41,0%; 490,1 milliárd USD) volt a legnagyobb höz képest (helyi valutákban számítva) 3,9%-kal emelkedtek a kontinensen a turisztikai bevételek, vagyis a nemzetközi turistaérkezések számánál kissé lassabb ütemben. 3

4 Az Association of European Airlines (AEA) szerint 2013-ban a nemzetközi utasok száma összességében 2,8%-kal nőtt, ugyanakkor a belföldi utasok száma 1,8%-kal csökkent 2012-höz képest. Az üléskapacitáskihasználtság (ASK) 2,2%-kal, a nemzetközi utaskilométer mutató 3,0%-kal nőtt höz képest 7,6 millióval több utas választotta az AEA szervezethez tartozó utasszállítókat. Az STR Global European Hotel Review adatai szerint 2013-ban az európai szállodák jó eredményeket értek el: a felmérésben részt vevő európai szállodák foglaltsága 2,4%-kal (1,6 százalékponttal) nőtt, és minden alrégió növekedést könyvelhetett el. Ezzel szemben az euróban számított átlagár 1,0%-kal csökkent, így végül a RevPAR 1,4%-kal bővült. Kelet-Európa mutatói ennél kissé kedvezőtlenebbül alakultak: bár a foglaltság 3,0%-kal (1,8 százalékponttal) nőtt, az euróban számított átlagár 4,0%-kal, a RevPAR pedig 1,1%-kal csökkent első 10 hónapjában a felmérésben részt vevő európai szállodák foglaltsága 2,1%-kal (1,5 százalékponttal) nőtt 2013 azonos időszakához képest. Az európai régiók közül a legnagyobb mértékben Dél-Európában (3,6%-kal) és Észak-Európában (3,0%-kal) javult a foglaltság. Kelet- Európában csökkenés mutatkozott (-4,3%), Nyugat-Európában pedig továbbra is kismértékű, 1,8%-os volt a növekedés. A pénzügyi mutatók javulást jeleznek: az euróban számított átlagár 3,8%-kal, a RevPAR 5,9%-kal nőtt. A régiók között azonban számottevő eltérések láthatók: Észak-Európában jelentős, 12,4%-os, Dél-Európában mérsékeltebb (+6,6%) növekedés volt tapasztalható a RevPAR tekintetében. Nyugat-Európában 2,8%-kal nőtt, Kelet-Európában viszont jelentősen, 11,2%-kal csökkent a RevPAR. Az IPK International felmérése szerint 2013-ban a vizsgált 15 éves és annál idősebb európai népesség összesen 432,1 millió olyan külföldi utazást tett, amely legalább egyéjszakás ott-tartózkodással járt höz képest 3%-kal, vagyis 11,9 millióval nőtt az összes külföldi utazás száma. Továbbra is Nyugat- Európa generálja a legtöbb külföldi utazást, ezt követi, jelentősen lemaradva, az Egyesült Királyságot és Írországot is magába foglaló Észak-Európa. A harmadik helyen a Földközi-tenger térsége áll ban is a szabadidős utazások (holiday) adták az összes külföldi utazás csaknem háromnegyedét, és a szabadidős célú utazások terén is kiemelkednek a nyugat-európai országok. A kissé eltérő utazási szokásokat jelzi, hogy az összes utazáson belül a hagyományos küldőpiacokon, vagyis a történelmi értelemben vett Nyugat-Európában az összes külföldi utazáson belül még mindig magasabb a szabadidős célú utazások aránya, mint Kelet-Európában. A válságot követően a szabadidős utazások száma 2011-ben érte el újra a 2008-as szintet, 2012-ben lényegében stagnált, 2013-ban pedig ismét nőtt. Az európaiak külföldi utazásainak száma meglehetősen erős koncentrációt mutat: 15 ország adta az összes kiutazás 83%-át, ezen belül 5 ország (Franciaország, Hollandia, az Egyesült Királyság, Németország és Oroszország) generálta az utazások több mint felét 2013-ban. A legfontosabb európai küldőországok listáját továbbra is Németország vezeti, amely az összes külföldi utazás 17%-át adta ban a német utazások száma 2%-kal növekedett. A második helyet az összes utazás 14%-át generáló Egyesült Királyság foglalja el. 7 Nyugat-Európa: Ausztria, Belgium, Franciaország, Hollandia, Németország, Svájc Észak-Európa: Dánia, Egyesült Királyság, Finnország, Írország, Norvégia, Svédország Dél-Európa: Bosznia, Horvátország, Görögország, Olaszország, Portugália, Spanyolország, Szerbia, Szlovénia, Törökország Kelet-Európa: Bulgária, Cseh Köztársaság, Észtország, Lengyelország, Lettország, Litvánia, Magyarország, Románia, Szlovákia FÁK: Fehéroroszország, Oroszország, Ukrajna 4

5 A Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint 2013-ban az amerikai, a belgiumi, a brit, a cseh, a dán, a francia, a holland, a lengyel, a norvég, az olasz, az orosz, az osztrák, a svájci és a svéd vendégéjszakák száma a magyarországi kereskedelmi szálláshelyeken is bővült. A nemzetközi adatokkal (IPK) összehasonlítva látható, hogy Magyarországon jellemzően hasonló tendenciák érvényesülnek, mint összességében Európában. Hazánkban az IPK által jelzett csökkenéssel ellentétben nőtt a holland beutazó forgalom. 3. Magyarország turizmusának alakulása A válság előtti 2007-es év eredményeit a magyarországi turizmus eredményei a hazai kereskedelmi szálláshelyeken regisztrált vendégek és vendégéjszakák száma alapján először 2011-ben haladták meg, 2012-ben és 2013-ban pedig további növekedés történt ban a szállásdíjbevételek folyó áron számított szintje is már számottevő mértékben, 18,7%-kal meghaladta a 2007-es eredményeket, a férőhely-kapacitások pedig hasonló ütemben (+16,2%) bővültek. A turizmus devizaforgalma Az MNB által közzétett évi fizetési mérleg adatok szerint a Magyarországra látogató külföldiek 3970,0 millió eurót (1179,3 milliárd forintot) költöttek magyarországi turisztikai szolgáltatásokra. Ez euróban számítva 0,6%-os csökkenést, míg forintban számítva 2,4%-os növekedést jelent 2012-höz képest. A külföldre látogató magyarok devizakiadása 1436,5 millió euró (-6,6%), azaz 426,8 milliárd forint (-3,8%) volt. A bevételek és a kiadások egyenlege 2533,6 millió eurót (752,5 milliárd forintot) tett ki. Ez euróban számítva 3,2%-os, míg forintban számítva 6,2%-os növekedést jelent 2012-höz viszonyítva ban a szolgáltatás-külkereskedelem bevételi oldalának 23,6%-át a nemzetközi utazásokból származó bevételek adták első félévében a Magyarországra látogató külföldiek 1912,5 millió eurót (+5,9%), azaz 586,7 milliárd forintot (+9,8%) költöttek magyarországi turisztikai szolgáltatásokra. A külföldre látogató magyarok devizakiadása 705,3 millió euró (+12,3%), vagyis 216,4 milliárd forint (+16,3%) volt. A bevételek és a kiadások egyenlege 1207,2 millió eurót (+2,6%), azaz 370,3 milliárd forintot (+6,3%) tett ki. A kereskedelmi szálláshelyek forgalma A KSH adatai szerint 2013-ban a kereskedelmi szálláshelyet igénybe vevő vendégek száma ( fő) 6,0%-kal, az általuk eltöltött vendégéjszakák száma ( éjszaka) 5,3%-kal nőtt az előző évhez viszonyítva. Az átlagos tartózkodási idő 2,6 nap volt, ami 0,6%-os csökkenést jelent. A 2013-ban regisztrált vendégéjszakák száma a 2007-ben (az utolsó, válság előtti évben) mért adatokhoz képest összesen 14,1%-kal emelkedett, ami a belföldi 10,3%-os és a külföldi 17,8%-os növekedésnek köszönhető (1. ábra). 5

6 A kereskedelmi szálláshelyek vendégéjszakaszámának alakulása, ábra Külföld +17,8% Belföld +10,3% Összesen +14,1% Külföld Belföld Forrás: KSH 2013-ban a kereskedelmi szálláshelyek szobakapacitás-kihasználtsága átlagosan 42,0% volt. A kereskedelmi szálláshelyek forintban számított szállásdíjbevételei 2013-ban kissé gyorsabb ütemben emelkedtek, mint a vendégéjszakaszám: 166,6 milliárd forintot (+9,5%) tettek ki. A kereskedelmi szálláshelyek közül a legtöbb szállásdíjbevétel (148,9 milliárd forint, az összes szállásdíjbevétel 89,4%-a) a szállodákban keletkezett. A kereskedelmi szálláshelyek bruttó 67,1 milliárd forint vendéglátásból és 65,4 milliárd forint egyéb szolgáltatásból származó bevételt realizáltak 2013-ban. Így a kereskedelmi szálláshelyeken összesen 299,0 milliárd forint bruttó bevétel keletkezett (+10,4%). A szálláshely-szolgáltatás és vendéglátás 2013-ra számított árindexe 3,1%-kal volt magasabb az egy évvel korábbi szinthez képest. Ezen belül a szálláshely-szolgáltatás területén 0,8%-os árnövekedést mértek hez képest a szállásdíjbevételek terén 18,7%-os növekedés figyelhető meg. A külföldiek 16,6%-kal, a belföldiek pedig 22,5%-kal többet költöttek szállásdíjra (2. ábra). 6

7 A bruttó szállásdíjbevételek alakulása a kereskedelmi szálláshelyeken, (ezer forint) 2. ábra Külföld +16,6% Belföld +22,5% Összesen +18,7% Külföld Belföld Forrás: KSH 2013-ban a vendégéjszakák 76,5%-át regisztráló szállodák vendégforgalma a kereskedelmi szálláshelyek átlagánál ismét kissé kedvezőbben alakult: a vendégek száma ( fő) 6,4%-kal, a vendégéjszakák száma ( éjszaka) pedig 5,7%-kal emelkedett. A szállodák szobakapacitás-kihasználtsága ebben az évben 49,7%-ot tett ki, a gyógyszállodákban 61,2%-os kapacitáskihasználtságot mértek. A szállodák átlagosan forintos bruttó átlagárral működtek 2013-ban. A legmagasabb bruttó átlagár az öt- és a négycsillagos szállodákat, valamint a gyógyszállodákat jellemezte. Az egy kiadható szobára jutó bruttó árbevétel (bruttó RevPAR) 7514 forint volt, a legmagasabb mutatót itt is az öt- és a négycsillagos, valamint a gyógyszállodákban mérték. Az STR Global European Hotel Review adatai szerint 2013-ban a felmérésben részt vevő 71 magyarországi szállodában a növekedés a foglaltság tekintetében jobb volt (+2,9%, illetve +1,8 százalékpont), mint az európai átlag, és lényegileg megegyezett a kelet-európai átlaggal. Az euróban számított átlagár és a RevPAR tekintetében Magyarországon sokkal kedvezőbben alakult a növekedés. Ami az abszolút számokat illeti, miközben a foglaltság tekintetében kedvezőbbek voltak a magyarországi mutatók, mint a kelet-európai átlag, az euróban mért RevPAR tekintetében továbbra is jelentősen elmaradtak attól. A KSH előzetes adatai szerint a január szeptemberi időszakban a kereskedelmi szálláshelyet igénybe vevő vendégek száma 6,8%-kal, az általuk eltöltött vendégéjszakák száma 4,9%-kal nőtt az előző év azonos időszakához viszonyítva: 7,4 millió vendég 19,3 millió vendégéjszakát töltött el a kereskedelmi szálláshelyeken első kilenc hónapjában a kereskedelmi szálláshelyek bruttó szállásdíjbevételei 144,0 milliárd forintot (+10,9%) tettek ki, a vendégéjszakák számánál is dinamikusabban nőttek. A szállásdíjbevételek 88,2%-a a szállodákban keletkezett. A vendéglátásból és az egyéb szolgáltatásokból származó bevételeket is figyelembe véve a kereskedelmi szálláshelyeken összesen 250,8 milliárd forint bruttó bevétel keletkezett (+9,3%). A szálláshely-szolgáltatásnak és vendéglátásnak az év első kilenc 7

8 hónapjára számított árindexe 2,6%-kal magasabb az egy évvel korábbi szinthez képest. Ezen belül a szálláshely-szolgáltatás területén 3,2%-os árnövekedést mértek január szeptemberben a szállodák szobakapacitás-kihasználtsága 52,4% volt, a gyógyszállodákban 63,2%-os kapacitáskihasználtságot mértek. A vendégéjszakák 73,5%-át regisztráló szállodák vendégforgalma a kereskedelmi szálláshelyekhez hasonlóan kedvezően alakult: a vendégek száma (5,7 millió fő) 6,5%-kal, a vendégéjszakák száma (14,2 millió éjszaka) pedig 4,0%-kal nőtt 2013 azonos időszakához képest. Az STR Global októberi felmérése (amelyben 69 magyarországi szálloda vett részt) szerint az első 10 hónapban a foglaltság (+3,3%), az euróban számított átlagár (+4,3%) és a RevPAR (+7,8%) is nőtt. A növekedési ütem az előző időszakhoz képest felgyorsult. Az euróban számított RevPAR októberben például 22,6%-kal volt magasabb, mint 2013 októberében. A változást jelző mutatóink egyébként is minden tekintetben jóval kedvezőbben alakultak, mint a kelet-európai átlag. (Forintban számítva az átlagár 8,7%-kal, a RevPAR pedig 12,3%-kal emelkedett az első tíz hónapban.) Az abszolút számokat vizsgálva megállapítható, hogy a felmérésben részt vevő magyarországi szállodák foglaltsága (69,1%) jelentősen meghaladja a kelet-európai átlagot (59,1%), és alig marad el az európai átlagtól (70,0%). A RevPAR Európában átlagosan 74,89 euró, Kelet-Európában viszont 46,59 euró, Magyarországon pedig 44,17 euró volt, ami Lengyelország, Litvánia, Románia és Szlovákia RevPAR mutatóját haladja meg a vizsgált európai országok közül. A magyarországi belföldi turizmus jellemzői és alakulása A magyar lakosság nemzetközi összehasonlításban keveset utazik szabadidős céllal. Az utazásra szánt kiadásokból pedig csak kisebb volumen jut a belföldi többnapos utazásokra. A KSH adatai szerint 2013-ban a turisztikai célú többnapos belföldi utazások során 8 a magyar lakosság összesen 258,4 milliárd forintot (-3,1%) költött. Ugyanekkor a turisztikai célú külföldi látogatások során a magyarok összesen 394,2 milliárd forintot, a többnapos turistautakra 373,2 milliárd forintot (+2,0%) költöttek el ban az előző évhez képest 17,7%-kal csökkent a magyar lakosság által tett többnapos belföldi utazások száma, ami így is csaknem elérte a 14,1 millió utazást. Többnapos belföldi utazáson összesen 59,9 millió napot töltöttek el a magyarok (-16,8%). A belföldi utazásból való kimaradás okai között (akárcsak a megelőző években) az anyagi okok vezetnek (az utazásból kimaradók 49,2%-a említette). A második legnyomósabb indokot az egészségügyi okok jelentik (19,3%). A munkából adódó kötelezettségek 9,4% otthon maradását indokolták höz képest csökkent azoknak az aránya, akik az anyagi nehézségeket említették az utazásból való kimaradás okaként, miközben az egészségügyi korlátokat említők aránya nőtt. A belföldi turizmusban rejlő további lehetőségeket jelzi ugyanakkor, hogy (2013. áprilisi felmérésünk alapján) az utazás vonzó a megkérdezettek többsége számára, ami számos pozitív és hosszú távú hatással jár. Ezen belül is a belföldi utazások kikapcsolódást nyújtanak és élményekkel töltenek fel, miközben közelebb hozzák egymáshoz az együttutazókat. A többnapos turisztikai célú belföldi utazások időtartama alapján a legnépszerűbb úti cél a Balaton turisztikai régió volt 2013-ban: összesen 15,0 millió napot töltöttek itt a magyarok. A második helyezett a Budapest Közép-Dunavidék régió 10,0 millió nappal, a dobogó harmadik fokára Észak- Magyarország került 7,6 millió nappal (3. ábra). 8 A KSH csak a többnapos turisztikai célú utazásokat vizsgálja. 8

9 A többnapos belföldi utazások megoszlása időtartam és az úti cél régiója szerint 2013-ban (ezer nap) 3. ábra 9,1% 7,6% 1,8% 25,0% Balaton (14 979,9) Budapest Közép-Dunavidék (9973,7) Dél-Alföld (5533,0) Dél-Dunántúl (4343,6) 12,8% Észak-Alföld (6365,4) Észak-Magyarország (7649,4) 10,6% 16,7% Közép-Dunántúl (5466,4) 7,3% 9,2% Nyugat-Dunántúl (4527,5) Tisza-tó (1056,9) Forrás: KSH A többnapos belföldi utazások száma alapján ugyanígy alakult a sorrend, a kiadásokat figyelembe véve viszont kissé eltérően: 1. Balaton, 2. Észak-Magyarország, 3. Budapest Közép-Dunavidék. Az átlagos tartózkodási idő a Balatonnál (5,6 nap), a Nyugat-Dunántúlon (4,4 nap) és a Tisza-tónál (4,2 nap) volt a leghosszabb. Az egy fő egy napjára jutó költés a Nyugat-Dunántúlon (5446 forint) és a Balatonon (5426 forint) volt a legmagasabb. A belföldi utazások során továbbra is az a legjellemzőbb, hogy az úti cél vagy a saját régióban, vagy valamely szomszédos régióban található, továbbá mindenhol népszerű a Balaton és a Budapest Közép-Dunavidék régió is. A hosszabb, legalább 4 éjszakás utazások legkedveltebb úti célja Észak- Magyarország kivételével valamennyi tervezési-statisztikai régióban a Balaton (turisztikai) régió. Valamennyi turisztikai régióban a rokonok, barátok, ismerősök meglátogatása a legfontosabb motiváció, kivéve a Balatonnál, ahol a szórakozás, pihenés, üdülés, sport. A második helyen a Balaton kivételével a szórakozás áll. A harmadik legnépszerűbb utazási cél a Budapest Közép-Dunavidék, a Tisza-tó és a Közép-Dunántúl kivételével az egészségmegőrzés. Utóbbi három régióban a hobbi jellegű munkavégzésé a harmadik hely. A legfontosabb motivációval összhangban a legnépszerűbb szálláshely is a rokonok, barátok, ismerősök által biztosított szálláshely volt, az utazások 53,2%-ában itt szálltak meg a belföldön utazók. Szállodát 22,1%-ban, saját nyaralót, házat 12,3%-ban vettek igénybe. (2012-ben szállodában 16,8%-ban, saját nyaralóban 16,1%-ban szálltak meg.) Az utazáson eltöltött napokat figyelembe véve kissé nagyobb, 24,3%-os volt a szállodák részesedése. 9

10 2014-ről az első féléves adatok állnak rendelkezésre, ekkor a turisztikai célú többnapos belföldi utazások száma (6,6 millió utazás) 4,7%-kal nőtt 2013 azonos időszakához képest. Ezen utazások 80,1%-a 1 3 éjszakás utazás (+7,2%), 19,9%-a 4 vagy több éjszakás utazás (-4,1%) volt. Belföldi utazásaik során a magyarok 24,8 millió napot töltöttek távol otthonuktól, ez az előző év azonos időszakához képest 1,9%-os növekedésnek felel meg. Ezen belül az 1 3 éjszakás utazásokhoz kapcsolódó tartózkodási idő, ami a teljes tartózkodási idő 63,3%-át teszi ki, 6,5%-kal nőtt, a 4+ éjszakás utazásokhoz kapcsolódó tartózkodási idő pedig 5,1%-kal esett vissza. Ugyanebben az időszakban a turisztikai célú többnapos belföldi utazások során a magyar lakosság közel 114 milliárd forintot költött, ami 2013 első hat hónapjához képest 13,2%-os bővülést jelent. Az 1 3 éjszakás utazások során kiadott összegek az átlagosnál dinamikusabban, 16,4%-kal emelkedtek, a 4+ éjszakás utazások esetén a költés 8,5%-os növekedést mutatott az előző év azonos időszakához képest ban a kereskedelmi szálláshelyeken a keresletfelmérésből származó adatokhoz képest kedvezőbb tendenciákat tapasztaltunk. A KSH adatai szerint 2013-ban a belföldi vendégek száma ( fő) 6,5%-kal, az általuk eltöltött vendégéjszakák száma ( éjszaka) 5,5%-kal nőtt az előző évhez képest. A belföldiek átlagos tartózkodási ideje 2,4 nap (-1,0%) volt. A szállodák belföldi forgalmában jelentős növekedést regisztráltak: a belföldi vendégek száma 8,2%-kal, a belföldi vendégéjszakák száma 7,3%-kal nőtt, vagyis a növekedés mértéke mindkét esetben meghaladta a kereskedelmi szálláshelyek átlagát ban a kereskedelmi szálláshelyek belföldiektől származó bruttó szállásdíjbevétele 10,7%-kal, a szállodák belföldiektől származó szállásdíjbevétele 11,6%-kal nőtt. A pénzügyi-gazdasági válság hatását vizsgálva megállapíthatjuk, hogy a belföldi vendégforgalom növekedése már 2008-ban, a válság kirobbanását megelőzően lelassult, a válság hatása azonban ben vált láthatóvá. A 2010-től négy éven át folyamatosan tapasztalt növekedésnek köszönhetően a 2013-ban regisztrált belföldi vendégéjszakák száma a 2007-ben mért adatokhoz képest összességében 10,3%-kal volt magasabb (4. ábra). A belföldi vendégéjszakák számának alakulása Magyarországon ( ) 4. ábra Forrás: KSH 10

11 2013-ban 1560 kereskedelmi szálláshely fogadott el fizetőeszközként Széchenyi Pihenőkártyát. Az év során a Széchényi Pihenőkártya tulajdonosok millió forint értékben fizettek ezen fizetőeszközzel a kereskedelmi szálláshelyeken, ami a belföldi szállásdíjak ( millió forint) 25,1%-ával volt egyenértékű. A KSH előzetes adatai szerint 2014 első kilenc hónapjában a belföldi vendégek száma (3,9 millió fő) 9,8%-kal, a vendégéjszakák száma (9,5 millió éjszaka) 8,3%-kal emelkedett január szeptemberhez képest a kereskedelmi szálláshelyeken. A belföldiektől származó szállásdíjbevétel a kereskedelmi szálláshelyeken és a szállodákban egyaránt 14,2%-kal bővült. A szállodákban a belföldi vendégek száma 10,1%-kal, a belföldi vendégéjszakák száma 7,3%-kal nőtt szeptemberében 2002 kereskedelmi szálláshely fogadott el fizetőeszközként Széchenyi Pihenőkártyát első háromnegyed évében a Széchenyi Pihenőkártya tulajdonosok millió forint értékben fizettek ezen fizetőeszközzel a kereskedelmi szálláshelyeken, ami a belföldi szállásdíjak ( millió forint) 24,1%-ával volt egyenértékű. Az egyéb szálláshelyek 9 elsősorban a belföldi vendégek körében népszerűek: 2013-ban a vendégéjszakák 63,7%-a származott a hazai vendégektől. Ennek eredményeként a 728 ezer belföldi vendég (+6,2%) több mint 2,3 millió vendégéjszakát (+7,2%) töltött el az egyéb szálláshelyeken. A beutazó turizmus jellemzői és alakulása 2013-ban a Magyarországra érkező külföldi látogatók száma (43,6 millió fő) összességében 0,1%-kal, ezen belül a többnapos látogatóké (10,6 millió fő) 2,6%-kal nőtt ban a Magyarországra érkező látogatók több mint egyharmada, a többnapos látogatók 85,0%-a érkezett turisztikai céllal. A többnapos látogatásokon belül a szabadidős turizmus dominált (75,0%), az üzleti turizmus 10,0%-ot tett ki. A turisták mellett további 28,8 millió látogató érkezett, többségük egynapos tranzitutas vagy egy napra érkező bevásárló volt. Így 14,8 millió külföldi turista látogatott Magyarországra, számuk 0,3%-kal csökkent 2012-höz képest. A turisták 60,9%-a több napig tartózkodott az országban. A több napra érkező turisták száma 5,0%-kal nőtt a évi kismértékű csökkenés után, miközben az egynapos turisták száma 7,5%-kal csökkent 2013-ban. A turisták körében a szállodatípusú (szálloda és panzió) szálláshelyek mellett népszerűek a rokonok, barátok által kínált elszállásolás és a fizető magánszálláshelyek is. A legtöbb turista a július szeptemberi és az április júniusi időszakban keresi fel hazánkat. A legfontosabb motivációk: rokon- és barátlátogatás, városlátogatás, egészségturizmus, üdülés (vízparti, hegyvidéki, falusi) és hivatásturizmus. A turisták átlagosan 4,2 napot töltöttek el hazánkban 2013-ban. A többnapos turisztikai célú utazások főbb célpontjai Budapest, Nyugat-Dunántúl és a Balaton régiók voltak ban a Magyarországra érkező turisták fogyasztása összesen 890,9 milliárd forintot tett ki, ami 6,0%-os növekedést jelent 2012-höz képest. Ezen belül a több napra érkezők 836,6 milliárd forintot (+6,6%), az egynapos turisták 54,3 milliárd forintot költöttek (-3,3%). Magyarország összes utasforgalmi-export bevétele 2013-ban 1264,3 milliárd forintot tett ki. Az utasforgalmi export 70,4%-a 890,6 milliárd forint származott a turisztikai céllal érkezőktől. 9 Egyéb (üzleti célú) szálláshelyek: szálláshely-szolgáltatás céljára hasznosított, a kereskedelmi szálláshely kategóriába nem tartozó, nem kizárólag szálláshely-szolgáltatás rendeltetéssel létesített önálló épület, vagy annak lehatárolt része, ahol az e célra hasznosított szobák száma legfeljebb nyolc, az ágyak száma legfeljebb tizenhat. (A 239/2009 (X.20.) Kormányrendelet értelmében a magánszálláshely kategória helyett az egyéb szálláshely kategória lépett életbe.) 11

12 A turisztikai fogyasztás költéselemek szerinti vizsgálata azt mutatja, hogy a több napra érkező külföldi látogatók a kiadások 40,6%-át szállás- és vendéglátó szolgáltatásokra fordították. A Magyarországra látogató külföldiekre vonatkozó főbb mutatók alakulását a 2. táblázatban foglaltuk össze. A Magyarországra érkező látogatók legfontosabb mutatóinak alakulása táblázat Változás 2013/2012 Látogatók száma (ezer fő) ,1% Ebből: egynapos látogatók (ezer fő) ,7% többnapos látogatók (ezer fő) ,6% Turisztikai motivációval érkező látogatók száma (ezer fő) ,3% Ebből: turisztikai motivációval érkező egynapos látogatók száma(ezer fő) turisztikai motivációval érkező többnapos látogatók száma (ezer fő) ,5% ,0% Ebből: szabadidős céllal érkező turisták száma (ezer fő) ,1% üzleti céllal érkező turisták száma (ezer fő) ,5% Látogatók összes költése (millió forint) ,6% Ebből: egy napra érkező látogatók költése (millió forint) ,5% több napra érkező látogatók költése (millió forint) ,8% Turisztikai célú látogatók összes kiadása (millió forint) ,0% Ebből: turisztikai motivációval érkező egynapos látogatók költése (millió forint) turisztikai motivációval érkező többnapos látogatók költése (millió forint) Ebből: szabadidős céllal érkező turisták költése (millió forint) ,3% ,6% ,6% üzleti céllal érkező turisták költése (millió forint) ,5% Forrás: KSH 2014 első félévében a Magyarországra érkező külföldi látogatók száma az előző év azonos időszakához képest 3,5%-kal, 19,6 millió főre emelkedett. Az egynapos látogatók száma 2,2%-kal, a többnapos látogatóké 7,6%-kal bővült. A turisztikai céllal érkező látogatók száma (7,4 millió fő) 7,0%-kal, ezen belül az egynapos turistáké (3,3 millió fő) 10,0%-kal, a többnapos turistáké (4,1 millió fő) 4,8%-kal nőtt. A szabadidős turizmusban részt vevők száma (6,3 millió fő) 8,7%-kal emelkedett, az üzleti turizmusban részt vevőké (613 ezer fő) 8,8%-kal csökkent 2013 első félévéhez viszonyítva. 12

13 2014 első hat hónapjában a turisták kiadásai 454,4 milliárd forintot tettek ki, 17,2%-kal növekedtek. Ezen belül az egynapos turisták kiadásai (32,0 milliárd forint) 21,1%-kal, a többnapos turisták kiadásai (422,3 milliárd forint) 16,9%-kal emelkedtek. A szabadidős turizmusból származó bevételek (389,6 milliárd forint) 22,0%-kal nőttek, az üzleti szegmens bevétele (64,8 milliárd forint) pedig 5,2%-kal csökkent 2013 első félévéhez viszonyítva. A legfontosabb küldőországok meghatározása többféle szempont szerint történhet: a kereskedelmi szálláshelyek vendég- vagy vendégéjszakaszáma, a Magyarországra érkező turisták száma, illetve a Magyarországra több napra érkező turisták száma. Mivel a turisztikai bevételeket tekintve a többnapos látogatások jelentősebb szerepet játszanak, jelen elemzésünkben a évi többnapos turisztikai célú látogatások száma, valamint a kereskedelmi szálláshelyek évi vendégéjszakaszáma szerint legfontosabb tizenöt országot vizsgáljuk részletesen. Ezek között természetesen átfedések is vannak: Ausztria és Németország mindkét tekintetben az élbolyban szerepel (3. táblázat). Magyarország legfontosabb küldőpiacai* 3. táblázat Helyezés 2009-ben Helyezés 2010-ben Helyezés 2011-ben Helyezés 2012-ben Helyezés 2013-ban Küldőpiac Több napra érkező turisták száma 2013 (fő) Vendégéjszakák száma a kereskedelmi szálláshelyeken 2013 Részesedés Részesedés 2013/ Németország ,3% ,9% -5,4% Ausztria ,8% ,7% 0,1% Oroszország n.a. n.a ,4% 25,0% Egyesült Királyság ,0% ,7% 11,6% Olaszország ,3% ,2% 0,5% Csehország ,5% ,7% 5,0% Lengyelország ,0% ,5% 11,1% U.S.A ,7% ,2% 12,7% Hollandia ,2% ,9% 2,1% Románia ,5% ,4% -1,9% Franciaország ,2% ,3% 2,6% Spanyolország ** n.a. n.a ,7% -12,5% Szlovákia ,1% ,4% 8,4% Ukrajna ,3% ,2% 9,2% Svédország ,5% ,1% 5,1% *Sorrend a 2013-as vendégéjszakák száma alapján. ** A Spanyolországból és Portugáliából érkező többnapos turisták száma fő. Forrás: KSH 13

14 A 4. táblázatban a legfontosabb küldőpiacainkról érkező látogatók évi mutatóit foglaltuk össze. Eszerint a turisztikai motivációval érkezők aránya a legnagyobb küldőországok közül az Amerikai Egyesült Államok (96,4%), az Egyesült Királyság (86,3%), Hollandia (75,4%) és Németország (65,1%) esetében volt a legmagasabb. Az összes vizsgált országnál megfigyelhető a szabadidős turizmus dominanciája (80% feletti, az Egyesült Királyság esetében 79,8%), üzleti céllal legtöbben a britek (20,2%), a lengyelek (14,3%), az amerikaiak (13,2%) és a németek (12,3%) közül látogatnak Magyarországra. A rokon- és barátlátogatás mint motiváció aránya a turisták körében Románia esetében volt a legmagasabb (69,1%), de Olaszország (43,6%), Szlovákia (32,6%) és Németország (28,1%) esetében is ez volt a legfőbb turisztikai motiváció. Ausztriából, az Egyesült Királyságból és az Amerikai Egyesült Államokból 34,2, 36,8, illetve 30,6%-ban városnézés céljából érkeznek, de ez a motiváció Olaszországban (35,0%) is számottevő. Üdülés céljából arányaiban a legtöbben Lengyelországból (46,3%) és Csehországból (35,5%) érkeznek. A hivatásturizmus az Egyesült Királyság (20,2%) esetében a második legfontosabb motiváció volt. Csehország (26,9%), Ausztria (25,4%) és Lengyelország (17,4%) esetében a második, Szlovákia (11,4%) esetében a harmadik legfontosabb indok a magyarországi utazásra az egészségmegőrzés. Turisztikai céllal a leghosszabb időt átlagosan a hollandok (9,4 nap), az olaszok (8,1 nap), az amerikaiak (7,3 nap), a németek (6,9 nap), a lengyelek (6,4 nap) és a britek (6,0 nap) töltötték Magyarországon. A szomszédos országokra (Ausztriára, Romániára és Szlovákiára) jóval alacsonyabb átlagos tartózkodási idő jellemző. A több napra érkező turisták száma 2013-ban Németország (1832 ezer fő), Ausztria (793 ezer fő), Lengyelország (635 ezer fő), Szlovákia (639 ezer fő), Románia (589 ezer fő), Csehország (494 ezer) és az USA (426 ezer fő) esetében volt a legnagyobb. A többnapos turisztikai célú látogatások aránya Hollandia (100,0%), az Egyesült Királyság (99,9%), Lengyelország (99,4%), Németország (98,8%), Olaszország (98,5%) és az USA (95,9%) esetében volt meghatározó. Szlovákiában (26,4%) és Ausztriában (24,4%) volt a legkisebb a többnapos látogatások aránya. A turisták közül a németek költöttek összességében a legtöbbet (174,5 milliárd forintot), őket az amerikaiak (82,9 milliárd forint), az osztrákok (73,5 milliárd forint), a lengyelek (50,8 milliárd forint) és a britek (42,8 milliárd forint) követték. A fejenkénti és naponkénti átlagkiadást tekintve a legtöbbet az Egyesült Államokból ( forint), az Egyesült Királyságból ( Ft), a Németországból ( forint) és a Csehországból ( forint) érkezők költötték. Szlovákia (7083 forint) esetében regisztrálták a legalacsonyabb egy fő egy napjára jutó költést. 14

15 Ausztria A legfontosabb küldőországok főbb mutatóinak alakulása 2013-ban* Csehország Egyesült Királyság Hollandia Lengyelország Németország Olaszország Románia Szlovákia USA 4. táblázat Összes látogató (fő) Turisztikai motivációval érkező látogatók (fő) Turisztikai motivációval érkezők aránya az összes látogatón belül (%) 45,7 49,8 86,3 75,4 35,3 65,1 62,6 16,0 24,2 96,4 Turisztikai motivációból: szabadidős turizmus (fő) Szabadidős turisztikai motivációval érkezők aránya az összes turista számán belül (%) 97,8 89,4 79,8 91,6 85,7 87,7 93,8 94,4 94,2 86,8 Turisztikai motivációból: üzleti turizmus (fő) Üzleti turisztikai motivációval érkezők aránya az összes turista számán belül (%) 2,2 10,6 20,2 8,4 14,3 12,3 6,2 5,6 5,8 13,2 Több napra érkező turisztikai célú látogatók (fő) A többnapos utazók aránya a turisztikai célú látogatókon belül (%) 24,4 83,5 99, ,4 98,8 98,5 50,4 26,4 95,9 Turisztikai célú látogatók összes kiadása (millió forint) Turisztikai célú látogatók átlagos tartózkodási ideje (nap) 2,1 4,2 6,0 9,4 6,4 6,9 8,1 2,5 1,7 7,3 Egy fő egy napi költése (fő/nap/forint) városnézés (34,2%) üdülés (35,5%) városnézés (36,8%) üdülés (25,3%) üdülés (46,3%) rokon, barátlátogatás (28,1%) rokon, barátlátogatás (43,6%) rokon, barátlátogatás (69,1%) rokon, barátlátogatás (32,6%) városnézés (30,6%) Turisztikai célú látogatók főbb motivációi egészségturizmus (25,4%) egészségturizmus (26,9%) hivatásturizmus (20,2%) rokon, barátlátogatás (25,0%) egészségturizmus (17,4%) városnézés (17,5%) városnézés (35,0%) városnézés (9,1%) városnézés (18,1%) rokon, barátlátogatás (22,2%) rokon, barátlátogatás (21,9%) városnézés (17,3%) rokon, barátlátogatás (19,5%) városnézés (20,2%) hivatásturizmus (14,3%) üdülés (15,4%) hivatásturizmus (6,2%) hivatásturizmus (5,6%) egészségturizmus (11,4%) hivatásturizmus (13,2%) 15

16 A legfontosabb küldőországok összesítése a turisztikai célú többnapos látogatók évi száma (Németország, Ausztria, Lengyelország, Szlovákia, Románia, Csehország, USA, Olaszország, Egyesült Királyság, Hollandia), valamint a kereskedelmi szálláshelyek évi végleges vendégéjszakaszáma alapján (Németország, Ausztria, Oroszország, Egyesült Királyság, Olaszország, Csehország, Lengyelország, USA és Hollandia) történt. Oroszország esetében a külföldi látogatókra vonatkozóan a KSH nem publikált adatokat 2013-ban. Érdemes megvizsgálni az európai (15 éves és annál idősebb) lakosság utazásait vizsgáló IPK felmérés eredményeit is, amelyek szerint szintén Németország hazánk legfontosabb küldőpiaca, amely az utazásokból 19,9%-kal, a szabadidős utazásokból 20,0%-kal részesedett 2013-ban. Az első három küldőpiac (Németország, Románia és a Cseh Köztársaság) adta a magyarországi beutazások négytizedét (5. táblázat). 16

17 Utazások A magyarországi utazások számának alakulása 2013-ban* Szabadidős utazások 5. táblázat Rangsor Ország Utazások száma (ezer) Megoszlás Rangsor Ország Utazások száma (ezer) Megoszlás 1. Németország ,9% 1. Németország ,0% 2. Románia ,8% 2. Cseh Köztársaság ,2% 3. Cseh Köztársaság 461 8,1% 3. Románia 346 9,7% 4. Ausztria 423 7,4% 4. Lengyelország 275 7,7% 5. Lengyelország 410 7,2% 5. Ausztria 271 7,6% 6. Szlovákia 401 7,1% 6. Szlovákia 217 6,1% 7. Egyesült Királyság 246 4,3% 7. Olaszország 176 4,9% 8. Olaszország 225 4,0% 8. Egyesült Királyság 148 4,1% 9. Oroszország 166 2,9% 9. Franciaország 133 3,7% 10. Hollandia 157 2,8% 10. Hollandia 102 2,8% 11. Franciaország 148 2,6% 11. Oroszország 85 2,4% 12. Ukrajna 131 2,3% 12. Horvátország 78 2,2% 13. Spanyolország 130 2,3% 13. Svédország 78 2,2% 14. Horvátország 108 1,9% 14. Spanyolország 75 2,1% 15. Szerbia 105 1,8% 15. Svájc 60 1,7% 16. Svédország 100 1,8% 16. Szerbia 59 1,6% 17. Svájc 86 1,5% 17. Belgium 53 1,5% 18. Belgium 71 1,2% 18. Ukrajna 52 1,5% 19. Bulgária 65 1,1% 19. Norvégia 44 1,2% 20. Finnország 57 1,0% 20. Bulgária 35 1,0% 21. Norvégia 55 1,0% 21. Dánia 29 0,8% 22. Dánia 48 0,8% 22. Fehéroroszország 25 0,7% 23. Görögország 42 0,7% 23. Finnország 24 0,7% 24. Szlovénia 31 0,5% 24. Görögország 24 0,7% 25. Törökország 31 0,5% 25. Írország 21 0,6% 26. Bosznia 27 0,5% 26. Törökország 19 0,5% 27. Fehéroroszország 25 0,4% 27. Szlovénia 16 0,4% 28. Írország 25 0,4% 28. Bosznia 14 0,4% 29. Portugália 16 0,3% 29. Litvánia 14 0,4% 30. Litvánia 14 0,2% 30. Portugália 11 0,3% 31. Lettország 12 0,2% 31. Lettország 8 0,2% 32. Észtország 8 0,1% 32. Észtország 5 0,1% Összesen ,0% ,0% *Megjegyzés: az IPK adatai reprezentatív felmérésen és nem teljes körű adatfelvételen alapulnak. Forrás: IPK International - ETC Pool Report

18 A rendelkezésre álló adatok alapján megvizsgáltuk, hogy 2002 és 2013 között hogyan változott Magyarország legfontosabb küldőpiacainak 10 kiutazó forgalma általában, illetve Magyarország irányába. A kiutazások számának alakulását nem minden esetben követte a magyarországi utazások számának alakulása. Miközben általában a németek szabadidős kiutazásainak száma kissé bővült 2002 és 2013 között, addig a Magyarországra irányuló német szabadidős utazások száma jelentős mértékben, 46,5%-kal esett vissza (5. ábra). Az osztrák szabadidős utazások számának jelentős általános növekedésével egy időben a magyarországi utazások száma 26,4%-kal csökkent. Az orosz kiutazó forgalom dinamikus bővüléséből a magyarországi turizmus is profitált az elmúlt években. A hullámzó teljesítmények ellenére 2002 és 2013 között a szabadidős célú utazások volumene megötszöröződött. A csehek külföldi utazásainak száma jelentős mértékben emelkedett az elmúlt évtizedben, és a Magyarországra irányuló cseh kereslet követte ezt a tendenciát: a szabadidős utazások száma 101,1%-kal bővült az említett periódusban. A román piacon a szabadidős célú utazások növekvő aránya tűnik szembe mind az összes kiutazás, mind a Magyarországra irányuló utazások esetében. A szabadidős utazások számában 2010 és 2012 között tapasztalt jelentős növekedést követően 2013-ban csökkent a hazánkba irányuló román szabadidős célú utazások száma. 5. ábra A Németországból Magyarországra irányuló utazások számának alakulása, (ezer utazás) Összes kiutazás Szabadidős célú kiutazások Forrás: IPK International ETC Pool Report 10 A KSH adatai szerint Németország, Ausztria és Oroszország játssza a legnagyobb szerepet beutazó turizmusunkban, ha a kereskedelmi szálláshelyek vendégéjszakáinak számát vesszük figyelembe. Az IPK 2013-as adatai szerint Németországból, Romániából és a Cseh Köztársaságból érkezik a legtöbb utazó, illetve ezekből az országokból ered a legtöbb szabadidős utazás. A fenti eltérések miatt mind az öt említett piac forgalmának alakulását megvizsgáljuk. 18

19 Ami a kereskedelmi szálláshelyek külföldi vendégforgalmát illeti, a KSH adatai szerint 2013-ban a külföldi vendégek számában ( fő) 5,4%-os, az általuk eltöltött vendégéjszakák számában ( éjszaka) pedig 5,2%-os növekedést regisztráltak. A külföldiek átlagosan 2,7 éjszakát töltöttek el. A korábbi jelentős növekedést követően 2013-ban a szállodákban (a kereskedelmi szálláshelyek átlagától kis mértékben elmaradva) a külföldi vendégek száma 4,9%-kal, a külföldi vendégéjszakák száma 4,5%-kal emelkedett ban a kereskedelmi szálláshelyek és a szállodák külföldiektől származó bruttó szállásdíjbevétele egyaránt 8,8%-kal nőtt az előző évhez képest. A külföldi vendégforgalom növekedését egyértelműen a válság vetette vissza, a folyamatos növekedés ebben a szegmensben is 2010-ben indult meg (6. ábra). A külföldi vendégéjszakák számának alakulása Magyarországon ( ) 6. ábra Forrás: KSH A KSH előzetes adatai szerint 2014 első háromnegyed évében a külföldi vendégek számában (3,6 millió fő) 3,8%-os, az általuk eltöltött vendégéjszakák számában (9,8 millió éjszaka) pedig 1,8%-os növekedést regisztráltak az előző év azonos időszakához képest. A külföldi vendégek átlagos tartózkodási ideje 2,7 éjszaka volt. A külföldiektől származó szállásdíjbevétel a kereskedelmi szálláshelyeken és a szállodákban egyaránt 8,9%-kal nőtt. Utóbbi kategóriában a külföldi vendégek száma 3,6%-kal, az általuk eltöltött vendégéjszakák száma 1,6%-kal volt magasabb, mint 2013 első kilenc hónapjában. Ahogy említettük, legfontosabb küldőpiacaink rangsora kissé eltér, ha a több napra érkező turisták, illetve ha a kereskedelmi szálláshelyeken eltöltött vendégéjszakák számát vesszük figyelembe, azonban mindkét mutató szerint Németország és Ausztria áll az élen. Küldőpiacaink közül a nemzetközi 19

20 trendeknek megfelelően nő a közeli és szomszédos országok szerepe, amit jelez a korábbi rangsorokkal való összehasonlítás (5. táblázat). Legfontosabb tíz küldőországunk közül 2013-ban Oroszország (+25,0%), az USA (+12,7%), az Egyesült Királyság (+11,6%) és Lengyelország (+11,1%) esetében nőtt jelentősen a kereskedelmi szálláshelyi vendégéjszakák száma 2012-höz képest. A TOP 10 küldőországon kívüli országokból érkező forgalom szintén igen kedvezően alakult: Ausztrália (+43,9%), a Koreai Köztársaság (+43,9%), Észtország (+28,1%), Izrael (+27,5%), Litvánia (+26,9%), Kanada (+22,3%), Málta (+21,8%) és Ciprus (+20,1%) esetében igen jelentős (20% feletti) növekedést tapasztalhattunk. Abszolút értékben vizsgálva az adatokat megállapítható, hogy a kereskedelmi szálláshelyeken regisztrált külföldi vendégéjszakák számában több mint 592 ezres növekedést tapasztaltak 2012-höz viszonyítva. Ehhez a pozitívumhoz nagyban hozzájárult az orosz (+153,6 ezer), a brit (+70,5 ezer), az amerikai (+57,2 ezer), a lengyel (+53,8 ezer), az izraeli (+48,6 ezer), a koreai (+31,3 ezer), a cseh (+26,9 ezer), a belga (+24,9 ezer), az ausztrál (+23,8 ezer), a szlovák (+22,4 ezer), az ukrán (+22,1 ezer) és a finn (+21,6 ezer) vendégéjszakák számának növekedése. Az egyéb szálláshelyeken 2013-ban jelentős mértékben nőtt a külföldi vendégforgalom: a vendégek száma (335 ezer) 24,6%-kal, a vendégéjszakák száma (1,3 millió) pedig 12,3%-kal volt magasabb, mint egy évvel korábban. Az egészségturizmus jelentősége A WHO (World Health Organization) előrejelzése szerint 2022-re a turizmus és az egészségügy együtt a világ vezető gazdasági ágazata lesz. A keresletet generáló tényezők összetettek. A fejlett európai országok többségében és az Amerikai Egyesült Államokban 2020-ra a lakosság fele az 50+ korosztályba fog tartozni. Ezekben az országokban nő a születéskor várható élettartam is, így egy széles társadalmi réteg van kialakulóban, amelynek tagjai rendelkeznek diszkrecionális jövedelemmel, amit szívesen költenek utazásra és utazásaik során egészségi állapotuk megőrzésére vagy javítására. Az elmúlt 50 évben a civilizációs ártalmakkal összefüggésben helytelen életmódbeli szokások alakultak ki, amelyeknek egyik következménye az egészségromlás. A fejlett országokban a fertőző betegségek visszaszorultak, de a krónikus betegségek járványszerűen terjednek. Világszerte az első számú halálozási ok a szív- és érrendszeri megbetegedés, ami 2020-ra évi 25 millió ember haláláért lesz felelős. A cukorbetegség gyakorisága minden országban nő, 2030-ra 552 millió cukorbeteg lesz. A magas vérnyomás 2025-re népbetegség lesz, előrejelzések szerint várhatóan 1,56 milliárd embert érint. Minden 10. felnőtt krónikus veseelégtelenségben szenved. Jelenleg 250 millió ember érintett a krónikus obstruktív légúti betegségben, a következő 10 évben a számuk a tízszeresére növekszik, ezzel 2030-ra a leggyakoribb halálok lesz. A mozgásszervi betegségek csoportja Európában a legnagyobb számú és legköltségesebb betegségcsoport. A felnőtt népesség 20 30%-a szenved mozgásszervi fájdalomtól, a derékfájás a munkaképtelenség leggyakoribb oka. Európában minden ötödik ember áll tartós kezelés alatt reumatológiai betegség miatt. Az egészségturizmus aktív része a prevenció mindhárom fokozatának (egészségmegőrzés, már meglévő betegség esetén az állapotromlás megakadályozása, szövődmények kialakulásának megakadályozása), hozzájárul a lakosság egészségügyi állapotának megőrzéséhez és javításához. Nő az egészségtudatos turisták száma, akik egészségi állapotuk megőrzése vagy javítása érdekében rendszeresen vesznek igénybe egészségturisztikai szolgáltatást, illetve a gyógyszeres kezelés mellett a betegségüknek megfelelő gyógykúrát. A természetes gyógytényezők alkalmazása mellett nő az egészségügyi turisták száma is, akik lakóhelyükön kívül vesznek igénybe orvosi szolgáltatást, 20

21 elsősorban azért, mert lakóhelyükön az adott beavatkozás nem, vagy csak jelentősen drágábban, vagy hosszú várakozást követően érhető el. Az egészségturizmus a belföldi és a beutazó turizmusban egyaránt jelentős szerepet játszik ban a kereskedelmi szálláshelyek vendégeinek 5,7%-át ( fő), vendégéjszakáinak 8,2%-át ( éjszaka) regisztrálták gyógyszállodában ban a gyógyszállodákban a vendégek száma 1,6%-kal, a vendégéjszakák száma 3,4%-kal nőtt az előző évhez képest. A külföldi vendégek száma ( fő) 1,9%-kal csökkent, ugyanakkor az általuk eltöltött vendégéjszakák száma ( éjszaka) 3,4%-kal növekedett, vagyis nőtt az átlagos tartózkodási idejük. Ezzel egy időben a gyógyszállodákban a belföldi vendégek száma ( fő) 4,8%-kal, a belföldi vendégéjszakák száma ( éjszaka) 3,3%-kal nőtt. A gyógyszállodák vendégeinek 54,5%-a, vendégéjszakáinak 42,8%-a származott a belföldi forgalomból. A vizsgált időszakban az átlagos tartózkodási idő a gyógyszállodákban, a kereskedelmi szálláshelyi átlagot meghaladva, 3,7 éjszakát tett ki. A külföldi vendégek átlagosan 4,7 éjszakát, a belföldi vendégek pedig 2,9 éjszakát töltöttek a magyarországi gyógyszállodákban. A gyógyszállodákban 2013-ban a legtöbb vendégéjszakát Németország (a gyógyszállodákban töltött összes külföldi vendégéjszaka 25,4%-a), Oroszország (21,6%), Ausztria (9,2%), Csehország (5,8%), Izrael (3,9%), Románia (2,8%), Szlovákia (2,6%), Ukrajna (2,1%), Svájc (2,1%), Olaszország (2,1%), Japán (2,0%), Lengyelország (2,0%), az Amerikai Egyesült Államok (1,9%), Franciaország (1,6%), az Egyesült Királyság (1,5%), Szerbia (1,3%), Spanyolország (1,2%), Svédország (1,1%) és Hollandia (1,0%) vonatkozásában regisztrálták. A magyar lakosság többnapos belföldi turisztikai célú utazásaival kapcsolatban a KSH az ún. egészségmegőrzés szerepét vizsgálja (6. táblázat), a gyógykezelésekre nem tér ki, így a legfontosabb motivációk rangsorában ezt a motivációt a VFR-turizmus, a szórakozás, pihenés, üdülés, sport motiváció és sok esetben a hobbitevékenység, illetve az üzleti turizmus megelőzi, ám öt régióban, a Balatonon, az Észak-Magyarország régióban, az Észak-Alföldön, a Dél-Dunántúlon és a Nyugat- Dunántúlon még így is az egészségmegőrzésé a harmadik hely. A magyar lakosság többnapos belföldi turisztikai célú utazásainak összefoglaló adatai, különös tekintettel az egészségmegőrzésre, táblázat Mutató Összes utazás Egészségmegőrzés* Turisták száma (ezer fő) Turisták tartózkodási ideje (ezer nap) Turisták átlagos tartózkodási ideje (nap) 4,3 4,7 Turisták kiadásai (millió Ft) *A gyógykezelés nem szerepelt a megnevezhető fő motivációk között. Forrás: KSH A KSH keresletfelmérése (7. táblázat) szerint 2013-ban a Magyarországra látogató külföldi turisták körében a VFR turizmus és a városnézés után a harmadik leggyakoribb fő turisztikai motiváció az egészségturizmus volt (a külföldiek esetében a gyógykezelést és az egészségmegőrzést egyaránt vizsgálják) ban az összes egynapos turista 17,1%-ának, az összes többnapos turista 10,8%-ának volt az egészségturizmus a legfontosabb motivációja. Ez tükröződik a kereskedelmi szálláshelyek mutatóiban is: 2013-ban a magyarországi kereskedelmi szálláshelyek külföldi vendégéjszakáinak 9,0%-át, a szállodák külföldi vendégéjszakáinak pedig 10,8%-át gyógyszállodákban töltötték el. 21

22 7. táblázat A Magyarországra látogató külföldi turisták utazási szokásainak összefoglaló adatai, különös tekintettel az egészségturizmusra, 2013 Megnevezés Turisztikai motiváció összesen Egészségturizmus* Turisták száma (ezer fő) Turisták tartózkodási ideje (ezer nap) Turisták átlagos tartózkodási ideje (nap) 4,2 4,1 Turisták kiadásai (millió Ft) *Gyógykezelés és egészségmegőrzés. Forrás: KSH Az egészségturizmust magasabb költés, kisebb szezonalitás és magasabb színvonalú szolgáltatások igénybevétele jellemzi (6. és 7. táblázat). 22

23 A gyógyszállodák évi összefoglaló adatai Mutató Összes szálloda Gyógyszálloda Szállodai szobakapacitás (szoba)* Szállodai vendégek (ezer fő) Ebből: külföldi vendégek (ezer fő) belföldi vendégek (ezer fő) Szállodai vendégéjszakák (ezer) Ebből: külföldi (ezer) belföldi (ezer) Szállodák bruttó bevételei (millió Ft) Ebből: szállásdíjbevétel (millió Ft) vendéglátás bevétel (millió Ft) egyéb bevétel (millió Ft) Egy vendégre jutó szállásdíj (Ft) Ebből: külföldi (Ft) belföldi (Ft) Egy vendégéjszakára jutó szállásdíj (Ft) Ebből: külföldi (Ft) belföldi (Ft) Szállodai bruttó szobaár (Ft) Szállodai szobafoglaltság (%) 49,7 61,2 REVPAR (Ft) táblázat * július 31-i adat júliustól a KSH csak azon működő gyógyszállodákról közöl adatokat, amelyek szerepelnek az Országos Tisztifőorvosi Hivatal Gyógyhelyi és Gyógyfürdőügyi Főosztály nyilvántartásában. A wellness-szállodákról január 1-től a KSH nem közöl adatokat. Forrás: KSH A gyógyszállodákat az átlagosnál jobb kihasználtság jellemzi, míg 2013-ban a kereskedelmi szálláshelyek szobakapacitás-kihasználtsága átlagosan 42,0% volt, és a szállodákban 49,7%-os kapacitáskihasználtságot regisztráltak, addig a gyógyszállodákban 61,0% volt a kihasználtság. 23

24 A MICE turizmus alakulása A Magyar Kongresszusi Igazgatóság (MKI) partnerei közreműködésével 2013-ban is figyelemmel kísérte a magyarországi rendezvénypiac változásait, trendjeit (9. táblázat). A MICE turizmus legfontosabb mutatói, * 9. táblázat Mutatók /2012 Nemzetközi konferenciák száma Nemzetközi konferenciákon részt vevők száma Nemzetközi konferenciákon részt vevők átlagos száma Nemzetközi rendezvények átlagos időtartama 356 db 537 db 602 db 505 db 1017 db +101% fő fő fő fő fő +76% 230 fő 234 fő 209 fő 268 fő 234 fő -12% 3,3 nap 3,7 nap 3,4 nap 3,4 nap 3,4 nap 0% * A 2013-ban bevezetett új kritériumrendszernek köszönhetően bizonyos mutatószámokban eltérések figyelhetőek meg, továbbá néhány adat esetében a korábbi évek eredményeivel történő összehasonlítás nem értelmezhető. A megkeresett partnerek száma bővült, összetétele változott: kongresszusi központok, szállodák és utazási irodák mellett különböző rendezvényhelyszínek, éttermek, egyetemek, főiskolák, kutatóintézetek, minisztériumok, kastélyok, múzeumok és szövetségek is szolgáltattak adatokat. Fontos megjegyezni, hogy az adatszolgáltatás nem kötelező, a statisztikában szereplő eredmények kizárólag az adatközlő partnerek által önkéntesen megküldött adatokon alapulnak. Forrás: Magyar Kongresszusi Igazgatóság 2013-ban a nemzetközi konferenciák száma megduplázódott az előző évhez képest, ami a statisztikai adatgyűjtési rendszer újragondolásának köszönhető. A hivatásturisztikai piac szerkezetét tekintve továbbra is erősen Budapest-központú. A nemzetközi konferenciák közel 70%-ának még mindig a főváros ad otthont. A legnépszerűbb vidéki konferenciahelyszínek között Pécs, Szeged, Debrecen, Eger és Balaton-parti települések szerepeltek. Magyarország nemzetközi pozíciójának erősítése érdekében döntő fontosságú a vidéki konferenciavárosok nemzetközi piacra történő bevezetése. A nemzetközi konferenciák többségének 2013-ban is a szállodák (66,9%) szolgáltak helyszínül. Ez az arány növekedést mutat az előző év értékéhez (62,8%) képest ban a nemzetközi konferenciák 14,7%-ának biztosított helyszínt egyetem, illetve tudományos intézet. A kongresszusi központokban megrendezésre került konferenciák aránya kissé csökkent, 2013-ban 5,8%-ot tett ki. A rendelkezésünkre álló információk alapján a nemzetközi konferenciák 12,6%-a került megrendezésre egyéb helyszínen, azaz valamely minisztérium épületében, kastélyban, múzeumban vagy rendezvényés kiállítóközpontban (10. táblázat). 24

25 10. táblázat A nemzetközi konferenciák megoszlása a helyszín típusa alapján, Nemzetközi konferenciák megoszlása Magyarországon (%) Helyszín jellege Kongresszusi központ 13,1 7,6 5,4 6,0 5,8 Szálloda 74,7 63,4 63,1 62,8 66,9 Egyetem /tudományos intézet 8,1 20,1 20,1 26,0 14,7 Egyéb 4,1 8,9 11,4 5,3 12,6 Összesen 100,0 100,0 100,0 100,0 100,0 Forrás: Magyar Kongresszusi Igazgatóság A konferenciákon átlagosan 234 fő vett részt. A rendezvények legnagyobb része (52,1%) 50 és 100 fő közötti résztvevőszámmal bírt ban a szakma 16 alkalommal számolt be 1000 fő feletti konferenciáról. Az 1000 fő fölötti rendezvények száma túlszárnyalta a 2008-ban hozott kiemelkedő eredményeket, akkor összesen 13 db ekkora méretű konferencia lebonyolítására került sor ban kiemelkedően magas résztvevőszámú nemzetközi konferenciák többek között a következőek voltak: 13 th Annual Conference of the ESC, 10 th Autism-Europe International Congress, 4t h European Conference on Interventional Oncology, amelyek elsősorban az orvostudomány témáira fókuszáltak ban 41,4%-ban az orvosi témájú, továbbá 14,2%-ban a gazdasági témájú nemzetközi konferenciák voltak a legvonzóbbak a szakmai közönség számára. Ezt követi a természettudományi témát felölelő konferenciák aránya 9,2%-kal. Az informatikai témájú konferenciák 4,6%-ot tettek ki az összes rendezvényszámból, de jelentős számban rendeztek gyógyszerészi, műszaki, jogi, mezőgazdasági, közlekedési, kulturális és turisztikai témájú konferenciákat is. A nemzetközi konferenciák megrendelőinek nemzetiségi vizsgálata azt mutatja, hogy továbbra is a magyar megrendelők (66,8%) állnak az élen. A brit megrendelők (4,7%) a második helyet foglalják el, őket követik a németek 4,5%-kal. A konferenciák megrendelői között közel azonos arányban találunk szervező irodákat (38,9%) és cégeket (39,1%). A megrendelések 17,7%-a szövetségektől, 4,3%-a pedig egyéb megrendelőktől érkezett, közöttük számos minisztériumot, alapítványt, kutatóintézetet és egyházat találunk. A közvetítő irodák 64,5%-a volt magyar. 4. Versenytárselemzés Európai szintű versenyhelyzet 2014-ben egy, a European Travel Commission (ETC) által a tagjai számára lebonyolított kutatás célja az volt, hogy megvizsgálja, a nagy Európán kívüli küldőpiacokon milyen stratégiát követnek, milyen marketingtevékenységet folytatnak Európa versenytársai. A vizsgálat során a 11. táblázatban szereplő piacokat azonosították Európa mint turisztikai desztináció versenytársaiként. 25

26 Amerikai Egyesült Államok 11. táblázat Európa mint turisztikai desztináció versenytársai Piacok Brazília Japán Kanada Kína Oroszország Kína USA USA USA, amerikai nagyvárosok USA Egyiptom Versenytársak Brazília Mexikó Dél-Korea Mexikó Ausztrália Kína Ausztrália Ausztrália Thaiföld Kína Oroszország Dubai amerikai nagyvárosok Oroszország Malájzia Dél-Afrika Dél-Korea USA Dél-Afrika Thaiföld Thaiföld Forrás: European Travel Commission, Magyar Turizmus Zrt. Beutazó turizmus Magyarország turisztikai versenytárselemzése során több szempontot vettünk figyelembe, amit a turisztikai kínálat sokszínűsége, a jelentőséggel bíró küldőpiacok száma, a több érintett és nem utolsósorban a rendelkezésre álló piaci információk köre indokol. A magyarországi turisztikai szakértők értékelése szerint A Magyar Turizmus Zrt júliusában online kutatást bonyolított le a magyarországi turisztikai szakértők körében. A megkérdezett szakértők véleménye meglehetősen megoszlik hazánk versenytársait illetően. A válaszadók jellemzően a közeli, hasonló történelmi múlttal, kultúrával rendelkező országokat tartják Magyarország legerősebb versenytársainak, de a korábbi évekhez képest egyre gyakrabban említésre kerülnek a balti és a mediterrán, tengerparti országok is, közülük is elsősorban Horvátország (7. ábra), de újdonságként (alacsony említési gyakorisággal) megjelenik Görögország, Törökország mellett Málta és Portugália is, míg Olaszország nem szerepel a listában. 26

27 Magyarország legfontosabb közvetlen versenytársai a beutazó turizmus szempontjából (említések gyakorisága) Csehország Ausztria Horvátország Szlovénia Lengyelország Szlovákia Románia Bulgária Balti országok Törökország Szerbia Németország Spanyolország Portugália Málta Görögország 7. ábra 0% 5% 10% 15% 20% 25% Forrás: Magyar Turizmus Zrt. Többen felhívták a figyelmet arra, hogy elsősorban termék- és desztinációszintű verseny van és a részletes eredmények szerint az egyes turisztikai termékek esetében más és más országok jelentenek versenytársat (12. táblázat). Míg összességében a leggyakrabban Csehországot és Ausztriát nevezték meg versenytársunkként, addig termékre lebontva egyértelműen Ausztria áll az élen, illetve a nemzetközi szabadidős turizmusban meghatározó szerepet játszó vízparti turizmus esetében Horvátország. 27

28 Magyarország versenytársai különböző motivációk esetén* 12. táblázat Ausztria Bulgária Csehország Horvátország Lengyelország Románia Szerbia Szlovákia Szlovénia Baltikum MICE-turizmus xx xx Gyógyturizmus x x Wellnessturizmus xx Vallási turizmus xx Kulturális turizmus xx xx Fesztiválturizmus, nagyrendezvények Bor és gasztronómia xx x Kerékpáros turizmus xx x Vízi sportok x xx x Vadászturizmus x xx (x) (x) Horgászturizmus x x Vízparti turizmus x xx x Ökoturizmus xx Falusi turizmus xx x Filmturizmus x Városlátogatások xx xx x (x) Ifjúsági turizmus x Családi turizmus xx x Szenior turizmus xx x Prémiumtermékek xx * Több desztináció is megjelölhető volt. Az adott termék versenyhelyzetét értékelő válaszadók legalább 40%-a által említett versenytársakat jelöljük x-szel. (xx) jelöli a 70%-ot meghaladó említési gyakoriságot, (x) jelöli a legmagasabb említési gyakoriságot akkor, ha egy termék említési gyakorisága sem érte el a 40%-ot. Forrás: Magyar Turizmus Zrt. A Magyar Turizmus Zrt. külképviselőinek értékelése alapján AZ MT Zrt. külképviselői is termékek szerint és célcsoportokra vonatkoztatva készítették el 2014-ben az egyes küldőországokra vonatkozó elemzést, jelölve a versenytársak által kommunikált versenyelőnyt is. Magyarország versenytársaként leggyakrabban Ausztriát, Olaszországot, Németországot, Franciaországot, Csehországot, Spanyolországot, Horvátországot, az Egyesült Királyságot, Szlovéniát, Lengyelországot, Szlovákiát és Portugáliát említik. Nagyon fontos változás a korábbi évekhez képest, hogy a termékek, illetve célcsoportok szerinti bontású vizsgálat azt mutatja, hogy Magyarország sokkal szélesebb piacon versenyez a turistákért, mint korábban, sokkal magasabbra is került a léc, a magyar turisztikai kínálatot már egyértelműen nemcsak a közép-európai, hanem a nyugat-európai kínálattal is összevetik. Fontos kiemelni továbbá, hogy szinte minden küldőpiacunk esetében versenytársként szerepel a belföld, azaz az adott küldőország a turistákért versengő piacok között, ami igen speciális versenyhelyzetet jelent Magyarország számára. 28

29 Az IPK International európai kiutazásokra vonatkozó adatai alapján A 33 európai ország 15 éves és annál idősebb lakossága körében végzett, turisztikai célú és szabadidős turisztikai célú utazásokat vizsgáló felmérés adatai szerint Magyarország 2013-ban a vizsgált európai népesség 21. legkedveltebb európai úti célja volt, ami 2013-ban 5,7 millió utazást jelentett, 1,5%-os részesedést biztosítva hazánk számára. Ezzel Egyiptom és Dánia között foglalunk helyet. A szabadidős célú utazások tekintetében Magyarország 2013-ban szintén a 21. helyet foglalta el (1,2%-os részesedés, 3,6 millió utazás) ban a évi 14,0%-os növekedést követően Magyarországon 4,4%-kal csökkent az európai szabadidős utazók száma. Magyarország legfontosabb küldőpiacai az IPK adatai szerint 2013-ban Németország, Románia, Csehország, Lengyelország és Ausztria voltak. Azt is megvizsgáltuk tehát, hogy ezeken a piacokon mely országokkal versenyez Magyarország. (Küldőpiacainknak az utazások, illetve a szabadidős utazások száma alapján meghatározott rangsorát az 5. táblázatban mutattuk be.) Kit tekint legfőbb versenytársainak a Magyar Turizmus Zrt.? A fenti három felmérést összegezve a Magyar Turizmus Zrt. a következő desztinációkat tekinti elsődleges versenytársainak a nemzetközi turisztikai piacon: Ausztria, Csehország, Szlovénia, Szlovákia, Lengyelország és Románia. Másodlagos versenytársaink: Bulgária, Horvátország, Görögország, Törökország, Olaszország és Németország (8. ábra). Az előbbiek tengerparti desztináció jellegükből kifolyólag, Németország pedig eltérő mérete és gazdasági fejlettsége miatt sorolódik a másodlagos versenytársak csoportjába. Természetesen az egyes turisztikai termékek, illetve piacok esetében a sajátosságokat figyelembe véve alakítjuk marketingtevékenységünket. 29

30 Magyarország versenytársai a beutazó turizmus szempontjából 8. ábra AU, BG, CRO, CZ, DE, ES, PL, SK, PT, GR, TR, IT IPKadatok alapján DK, UKR B, EGT, Mediterrán térség / tengerparti országok, CH, FR, UK, USA, NL, SV, Thaiföld / egyéb tengerentúl SLO, RO Baltikum SRB Észak-Európa BELFÖLD MN Tunézia, Marokkó Kína Szakmai panelkutatás alapján Külképviselők tapasztalata alapján Jelmagyarázat: AU= Ausztria, B=Belgium, BG=Bulgária, CH=Svájc, CRO=Horvátország, CZ=Csehország, DE=Németország, DK=Dánia, ES=Spanyolország, EGT=Egyiptom, FR=Franciaország, GR=Görögország, IT=Olaszország, MN=Montenegró, NL=Hollandia, PL=Lengyelország, PT=Portugália, RO=Románia, SK=Szlovákia, SLO=Szlovénia, SRB=Szerbia, SV=Svédország, TR=Törökország, TUN=Tunézia, UK=Egyesült Királyság, UKRA=Ukrajna, USA=Amerikai Egyesült Államok. Forrás: Magyar Turizmus Zrt. 30

31 Mit mondhatunk el ezekről a piacokról? A UNWTO évi adatai szerint a nemzetközi turistaérkezések száma szerinti világrangsorban Magyarország (egy helyet javítva korábbi pozícióján) a 26. helyet foglalja el. Legfontosabb versenytársaink közül Ausztria (két helyet rontva, a 13. helyen található) és Lengyelország (18. hely) előz meg minket, Csehország pedig a 32. helyen található. Másodlagos versenytársaink közül Spanyolország a 3., Olaszország az 5., Törökország a 6., Németország a 7., Görögország a 16., Horvátország a 25., Portugália a 36., Bulgária a 41. helyen található. Románia és Szlovénia nem szerepel az első 50 desztináció között. Magyarországon, a UNWTO adatai szerint, 2014 első féléve során a 2013-as év azonos időszakához képest 7,6%-kal nőtt a nemzetközi turistaérkezések száma. Elsődleges és másodlagos versenytársaink adatai a 13. táblázatban láthatók. A nemzetközi turistaérkezések száma és a turisztikai bevételek alakulása Magyarországon és versenytársaink körében* Ország 2014 első féléve (az előző év azonos időszakához viszonyítva, %) Nemzetközi turistaérkezések számának változása Elsődleges versenytársak 13. táblázat Nemzetközi turisztikai bevételek változása** Lengyelország +13,0% a) +0,6% a) Románia +10,8% b) +27,1% b) Magyarország +7,6% +12,7% a) Szlovénia +5,6% b) +3,1% Csehország +2,7% +6,7% Ausztria +0,6% b) -5,3% a) Szlovákia -13,8% +3,2% Másodlagos versenytársak Görögország +16,7% +13,4% Portugália +12,2% +10,4% Törökország +7,8% b) +4,9% b) Spanyolország +7,0% b) +4,7% Németország +5,1% +3,3% b) Horvátország +4,9% b) -1,5% a) Bulgária +3,8% b) +4,1% Olaszország +1,5% +3,0% c) * Sorrend a nemzetközi turistaérkezések számának változása alapján. ** Helyi valutában, folyó árakon számítva. Románia és Horvátország esetében euróban számítva. a) 1 3. havi adatok. b) 1 7. havi adatok. c) 1 5. havi adatok. Forrás: UNWTO, Magyar Turizmus Zrt. 31

32 A TourMIS felhasznált adatai a kereskedelmi szálláshelyi vendégéjszakák számára vonatkoznak. A TourMIS adatbázis (számított) adatai és a statisztikai hivatalok fellelhető adatai alapján a 14. táblázatban mutatjuk be, miként változott 2013-ban elődleges, illetve másodlagos versenytársaink vendégforgalma. Magyarországon 2013-ban 5,2%-kal nőtt a külföldi vendégéjszakák száma, azaz a rendelkezésre álló adatok alapján a harmadik legdinamikusabb növekedési ütemet érte el elsődleges versenytársai körében. 14. táblázat Versenytársaink külföldi vendégforgalmának alakulása 2013-ban* Ország Vendégéjszakák száma (ezer) Növekedési ütem (%) Elsődleges versenytársak Ausztria ,9% Csehország ,8% Lengyelország ,0% Magyarország ,2% Szlovénia ,2% Szlovákia ,8% Románia ,4% Másodlagos versenytársak Spanyolország ,7% Olaszország ,3% Görögország ,4% Németország ,5% Horvátország ,8% Portugália ,5% Bulgária ,8% Törökország n.a. n.a. *Rangsor a vendégéjszakák száma alapján. Forrás: TourMIS, KSH, DZS, Eurostat, INSSE, GUS, NSI, SETE Ugyanezen források szerint 2014 első hónapjaiban Ausztria, Szlovákia, Bulgária és Olaszország kivételével mindegyik versenytársunk esetében fellendült a beutazó turizmus. Magyarországon 2014 első kilenc hónapjában 1,8%-kal nőtt a külföldi vendégéjszakák száma (15. táblázat). 32

33 Versenytársaink külföldi vendégforgalmának alakulása 2014 első hónapjaiban* 15. táblázat Ország Vendégéjszakák száma (ezer) Növekedési ütem (%) Hónap Elsődleges versenytársak Ausztria ,3% 1 9 Csehország ,8% 1 6 Lengyelország ,9% 1 9 Magyarország** ,8% 1 9 Szlovénia ,3% 1 8 Románia*** ,9% 1 10 Szlovákia ,2% 1 6 Másodlagos versenytársak Spanyolország n.a. +12,0% 1 9 Horvátország ,9% 1 8 Németország ,3% 1 8 Portugália**** ,6% 1 7 Bulgária ,3% 1 9 Olaszország n.a. -3,7% 1 5 Törökország n.a. n.a. n.a. Görögország n.a. n.a. n.a. *Rangsor a vendégéjszakák száma alapján. **KSH előzetes adat. *** Összes szálláshely. ****Szállodai és szállodajellegű szálláshelyi vendégéjszakák száma. Forrás: TourMIS, KSH, Bloomberg, DZS, GUS, INSSE, NSI Nemzetközi összehasonlításban (az STR Global European Review adatai szerint) a felmérésben részt vevő magyarországi szállodák foglaltsága (62,4%) meghaladta a kelet-európai átlagot (55,3%), de kissé elmaradt az európai átlagtól (66,0%) 2013-ban. A RevPAR Európában átlagosan 68,59 euró, Kelet- Európában 44,97 euró, Magyarországon pedig 38,87 euró volt. Az STR Global októberi felmérése (amelyben 69 magyarországi szálloda vett részt) szerint az első 10 hónapban a foglaltság (+3,3%), az euróban számított átlagár (+4,3%) és a RevPAR (+7,8%) is nőtt. A növekedési ütem az előző időszakhoz képest felgyorsult. Az euróban számított RevPAR októberben például 22,6%-kal volt magasabb, mint 2013 októberében. A változást jelző mutatóink egyébként is minden tekintetben jóval kedvezőbben alakultak, mint a kelet-európai átlag. (Forintban számítva az átlagár 8,7%-kal, a RevPAR pedig 12,3%-kal emelkedett az első tíz hónapban.) Ha Magyarország versenytársai portfolióelemzését elvégezzük legfontosabb küldőpiacainkra vonatkoztatva, a következőket tapasztalhatjuk (9. ábra). Németország esetében elsődleges versenytársaink közül Ausztria az abszolút piacvezető. Másodlagos versenytársaink közül Spanyolország és Olaszország megelőzi, de utóbbiak piaci pozíciója gyengül. Magyarország az összes fő kihívójával éles versenyben áll a német piacon. Az adatok alapján Csehország és Szlovákia piacvesztése megállt. 33

34 Ausztriában a versenyt egyértelműen Horvátország és Szlovénia vezeti, ám részesedésük stagnál. Németország piaci részesedése elmarad Magyarországétól, ám dinamikusabban növekszik. A rendkívül dinamikusan fejlődő orosz küldőpiacon összes elsődleges versenytársával erős versenyben áll Magyarország, ám a korábban nagy részesedéssel bíró Horvátország és Ausztria lemaradtak (Horvátország EU-csatlakozása és az ebből következő vízumkényszer erősen visszavetette az orosz forgalmat). Csehország egyértelműen kiugrott a többi desztinációhoz képest, és Bulgária is felzárkózott mellé. Ezen a piacon Magyarország részesedése relatíve magas, és a növekedési ütem is kedvező, de Szlovákia még dinamikusabb bővülést produkált 2013-ban. Az Egyesült Királyságban Magyarország piaci részesedése nem túl nagy, de stabilan növekszik, Horvátország helyzete azonban sokkal dinamikusabban javul, mint Magyarországé a évi adatok alapján. Bulgária és Lengyelország részesedése hasonló, ám míg Lengyelország növekedési üteme elmarad a magyartól, addig Bulgáriáé kissé meghaladja azt. Spanyolország és Portugália magas piaci részesedése ellenére további bővülést tudott elérni 2013-ban. Olaszországban a korábbi helyzet változni látszik: Spanyolország és Horvátország pozíciója romlott. Elsődleges versenytársaink közül Románia van egyértelműen jobb helyzetben, mint Magyarország mind a részesedés, mind pedig a növekedési ütem szempontjából. Szlovénia részesedése bár magas, de csökkenést könyvelt el 2013-ban. Magyarországnál magasabb növekedési ütemet ért el még Szlovákia, úgy tűnik, hogy a kedvezőbb ár-érték arányú desztinációk élvezik még a válság forgalmat átterelő hatását. Másodlagos versenytársai közül Németországgal haladt fej-fej mellet Magyarország a 2013-as adatok szerint. 34

35 Növekedés Magyarország piaci pozíciója fő küldőpiacain* 2013-ban 9. ábra Az alábbi ábrákon a buborékok mérete azt jelzi, hogy az egyes vizsgált desztinációkban mekkora fontossággal bír az adott küldőpiac. Görögországra és Törökországra nincs elérhető releváns adat. Rangsor a vendégéjszakák végleges száma alapján. 20,0 Németország (növekedési ütem és részesedés, %) 15,0 10,0 5,0 0,0-5,0 0,0 5,0 10,0 15,0 20,0 25,0-5,0-10,0-15,0 Ausztria Bulgária Horvátország Csehország Németország Magyarország Olaszország Lengyelország Portugália Románia Szlovákia Szlovénia Spanyolország Részesedés 35

36 Növekedés Növekedés Ausztria (növekedési ütem és részesedés, %) Ausztria Bulgária Horvátország Csehország Németország Magyarország Olaszország Lengyelország Portugália Románia Szlovákia Szlovénia Spanyolország Részesedés Oroszország (növekedési ütem és részesedés, %) Részesedés Ausztria Bulgária Horvátország Csehország Németország Magyarország Olaszország Lengyelország Portugália Románia Szlovákia Szlovénia Spanyolország 36

Budapest, 2015. április A beutazó turizmus jellemzői és alakulása 2015-ben A KSH keresletfelmérésének adatai alapján

Budapest, 2015. április A beutazó turizmus jellemzői és alakulása 2015-ben A KSH keresletfelmérésének adatai alapján Budapest, 2015. április A beutazó jellemzői és alakulása 2015-ben A KSH keresletfelmérésének adatai alapján 2015-ben 20,2 millió külföldi turista látogatott Magyarországra, számuk 17,0%-kal nőtt 2014-hez

Részletesebben

MARKETINGTERV 2014 mellékletek

MARKETINGTERV 2014 mellékletek Magyar turizmus zrt. MARKETINGTERV 2014 mellékletek Tartalom 1. Részletes helyzetelemzés 2 1.1. A turizmus jelentősége Magyarországon...................................................................

Részletesebben

MAGYARORSZÁG TURIZMUSÁNAK ALAKULÁSA 2013. január október. 1. A kereskedelmi szálláshelyek vendégforgalmának alakulása

MAGYARORSZÁG TURIZMUSÁNAK ALAKULÁSA 2013. január október. 1. A kereskedelmi szálláshelyek vendégforgalmának alakulása MAGYARORSZÁG TURIZMUSÁNAK ALAKULÁSA 2013. január október 1. A kereskedelmi szálláshelyek vendégforgalmának alakulása A Központi Statisztikai Hivatal előzetes adatai szerint 2013 októberében a kereskedelmi

Részletesebben

MAGYARORSZÁG TURIZMUSÁNAK ALAKULÁSA 2013-BAN. 1. A kereskedelmi szálláshelyek vendégforgalmának alakulása

MAGYARORSZÁG TURIZMUSÁNAK ALAKULÁSA 2013-BAN. 1. A kereskedelmi szálláshelyek vendégforgalmának alakulása MAGYARORSZÁG TURIZMUSÁNAK ALAKULÁSA 2013-BAN 1. A kereskedelmi szálláshelyek vendégforgalmának alakulása A Központi Statisztikai Hivatal előzetes adatai szerint 2013 decemberében a kereskedelmi szálláshelyet

Részletesebben

MAGYARORSZÁG TURIZMUSÁNAK ALAKULÁSA 2013-BAN. 1. A kereskedelmi szálláshelyek vendégforgalmának alakulása

MAGYARORSZÁG TURIZMUSÁNAK ALAKULÁSA 2013-BAN. 1. A kereskedelmi szálláshelyek vendégforgalmának alakulása MAGYARORSZÁG TURIZMUSÁNAK ALAKULÁSA 2013-BAN 1. A kereskedelmi szálláshelyek vendégforgalmának alakulása A KSH végleges adatai szerint 2013-ban a kereskedelmi szálláshelyet igénybe vevő vendégek száma

Részletesebben

MAGYARORSZÁG TURIZMUSÁNAK ALAKULÁSA 2011. 1. A kereskedelmi szálláshelyek vendégforgalmának alakulása

MAGYARORSZÁG TURIZMUSÁNAK ALAKULÁSA 2011. 1. A kereskedelmi szálláshelyek vendégforgalmának alakulása MAGYARORSZÁG TURIZMUSÁNAK ALAKULÁSA 2011 1. A kereskedelmi szálláshelyek vendégforgalmának alakulása A Központi Statisztikai Hivatal végleges adatai szerint 2011-ben a kereskedelmi szálláshelyet igénybe

Részletesebben

A HÓNAP KÜLDŐORSZÁGA ROMÁNIA. Kiss Kornélia Magyar Turizmus Zrt. Budapest, 2007. május 30.

A HÓNAP KÜLDŐORSZÁGA ROMÁNIA. Kiss Kornélia Magyar Turizmus Zrt. Budapest, 2007. május 30. A HÓNAP KÜLDŐORSZÁGA ROMÁNIA Kiss Kornélia Magyar Turizmus Zrt. Budapest, 2007. május 30. Adatforrásaink UN WORLD TOURISM ORGANIZATION IMF, CIA World FACTBOOK INTERNET WORLD STATS EUROPEAN TRAVEL COMMISSON

Részletesebben

A magyar lakosság belföldi és külföldi utazásai 2015-ben A KSH keresletfelmérésének adatai alapján

A magyar lakosság belföldi és külföldi utazásai 2015-ben A KSH keresletfelmérésének adatai alapján Budapest, 2015. március A magyar lakosság belföldi és külföldi utazásai 2015-ben A KSH keresletfelmérésének adatai alapján 1. A magyar lakosság többnapos belföldi utazásai 2015-ben 1 A magyar lakosság

Részletesebben

MAGYARORSZÁG TURIZMUSÁNAK ALAKULÁSA 2015-BEN AZ ELŐZETES ADATOK SZERINT. 1. A kereskedelmi szálláshelyek főbb mutatói

MAGYARORSZÁG TURIZMUSÁNAK ALAKULÁSA 2015-BEN AZ ELŐZETES ADATOK SZERINT. 1. A kereskedelmi szálláshelyek főbb mutatói MAGYARORSZÁG TURIZMUSÁNAK ALAKULÁSA 2015-BEN AZ ELŐZETES ADATOK SZERINT 1. A kereskedelmi szálláshelyek főbb mutatói 1.1. A kereskedelmi szálláshelyek vendégforgalmának alakulása A Központi Statisztikai

Részletesebben

TÉNYEK ÉS ELŐREJELZÉSEK

TÉNYEK ÉS ELŐREJELZÉSEK Magyarország turizmusának alakulása 2006 első félévében 1 Összeállította: a Magyar Turizmus Zrt. Piac- és Termékelemzési Irodája 2006 első félévében a Magyarországra látogató külföldiek száma 17,7 millió

Részletesebben

1. A kereskedelmi szálláshelyek vendégforgalmának alakulása 1

1. A kereskedelmi szálláshelyek vendégforgalmának alakulása 1 MAGYARORSZÁG TURIZMUSÁNAK ALAKULÁSA 2012 1. A kereskedelmi szálláshelyek vendégforgalmának alakulása 1 A Központi Statisztikai Hivatal végleges adatai szerint 2012-ben a kereskedelmi szálláshelyet igénybe

Részletesebben

2012. január július 1. A kereskedelmi szálláshelyek vendégforgalmának alakulása

2012. január július 1. A kereskedelmi szálláshelyek vendégforgalmának alakulása MAGYARORSZÁG TURIZMUSÁNAK ALAKULÁSA 2012. január július 1. A kereskedelmi szálláshelyek vendégforgalmának alakulása A Központi Statisztikai Hivatal elızetes adatai szerint 2012 júliusában a kereskedelmi

Részletesebben

TÉNYEK ÉS ELÕREJELZÉSEK

TÉNYEK ÉS ELÕREJELZÉSEK A magyarországi turisztikai régiók vendégforgalma 2004-ben 1 Összeállította: Polgár Judit 2 A Központi Statisztikai Hivatal elõzetes adatai szerint a kereskedelmi szálláshelyeken a 2004. év folyamán mintegy

Részletesebben

SZLOVÁKIA A HÓNAP KÜLDO ORSZÁGA RENDEZVÉNYSOROZAT CSEHORSZÁG ÉS SZLOVÁKIA PREZENTÁCIÓJA KISS KORNÉLIA KUTATÁSI IGAZGATÓ MAGYAR TURIZMUS ZRT.

SZLOVÁKIA A HÓNAP KÜLDO ORSZÁGA RENDEZVÉNYSOROZAT CSEHORSZÁG ÉS SZLOVÁKIA PREZENTÁCIÓJA KISS KORNÉLIA KUTATÁSI IGAZGATÓ MAGYAR TURIZMUS ZRT. A HÓNAP KÜLDO ORSZÁGA RENDEZVÉNYSOROZAT CSEHORSZÁG ÉS SZLOVÁKIA PREZENTÁCIÓJA SZLOVÁKIA KISS KORNÉLIA KUTATÁSI IGAZGATÓ MAGYAR TURIZMUS ZRT. SZLOVÁKIA Területe: 48 845 km 2 Lakosainak száma: 5,4 millió

Részletesebben

A magyar lakosság belföldi és külföldi utazásai 2012-ben A KSH keresletfelmérésének adatai alapján

A magyar lakosság belföldi és külföldi utazásai 2012-ben A KSH keresletfelmérésének adatai alapján Budapest, 2013. március 26. A magyar lakosság belföldi és külföldi utazásai 2012-ben A KSH keresletfelmérésének adatai alapján 1. A magyar lakosság többnapos belföldi utazásai 2012-ben 2012-ben a magyar

Részletesebben

A kínai lakosság utazási szokásai

A kínai lakosság utazási szokásai A kínai lakosság utazási szokásai Kiss Kornélia kutatási igazgató Magyar Turizmus Rt. A prezentáció készítéséhez felhasznált adatok Másodlagos adatok? Turisztikai Világszervezet (WTO)? IPK International?

Részletesebben

Itthon otthon van. Magyarországon. 2006Végleges adatokkal. www.itthon.hu

Itthon otthon van. Magyarországon. 2006Végleges adatokkal. www.itthon.hu Itthon otthon van Végleges adatokkal www.itthon.hu Összefoglaló adatok 1. A magyarországi turizmus fõbb mutatói 2005 /2005 HATÁRFORGALOM látogatók száma (ezer fõ) 38 555 40 963 +6,2% Külföldre utazó magyarok

Részletesebben

Itthon otthon van. Magyarországon MAGYARORSZÁG

Itthon otthon van. Magyarországon MAGYARORSZÁG Itthon otthon van www.itthon.hu Itthon otthon van MAGYARORSZÁG Összefoglaló adatok 1. A magyarországi turizmus fõbb mutatói 2004 /2004 HATÁRFORGALOM látogatók (ezer) 36 635 38 555 +6,9% Külföldre utazó

Részletesebben

MInden élménnyel több leszel. Turizmus Magyarországon 2012. végleges adatokkal

MInden élménnyel több leszel. Turizmus Magyarországon 2012. végleges adatokkal MInden élménnyel több leszel Turizmus végleges adatokkal Turizmus A nemzetközi turistaérkezések számának alakulása (millió fő, /2011) Európa (534,4; +3,4%) Afrika (52,6; +6,4%) Amerika (163,0; +4,1%) Ázsia

Részletesebben

Spanyolország ÁLTALÁNOS INFORMÁCIÓK

Spanyolország ÁLTALÁNOS INFORMÁCIÓK Magyar Turizmus Rt. 112 Budapest, Vérmezô út 4. Tel.: (6-1)488-87 Fax: (6-1)488-86 E-mail: htbudapest@hungarytourism.hu www.itthon.hu Spanyolország ÁLTALÁNOS INFORMÁCIÓK Spanyolország Európa egyik legnagyobb

Részletesebben

Turizmus. Magyarországon

Turizmus. Magyarországon Turizmus www.itthon.hu végleges adatokkal Turizmus A nemzetközi turistaérkezések számának alakulása (millió fő, /2009) Európa (476,6; +3,3%) Afrika (49,4; +7,3%) Amerika (149,8; +6,4%) Ázsia (203,9; +12,7%)

Részletesebben

Az építőipar számokban

Az építőipar számokban Az építőipar számokban A magyar építőipar az Európai Unión belül 2014. évi termelési érték Ország Mrd Németország 293 Franciaország 164 Nagy-Britannia 157 Olaszország 135 Spanyolország 95 Hollandia 55

Részletesebben

A magyar lakosság utazási szokásai

A magyar lakosság utazási szokásai A magyar lakosság utazási szokásai Kiss Kornélia, kutatási igazgató Magyar Turizmus Zrt. Budapest, 2006. március 16. 2005: az elmúlt másfél évtized legjobb eredményei 3,5 millió vend ég (+5,3%), 8,7 millió

Részletesebben

Demográfiai helyzetkép Magyarország 2014 Spéder Zsolt

Demográfiai helyzetkép Magyarország 2014 Spéder Zsolt Demográfiai helyzetkép Magyarország 2014 Spéder Zsolt Igazgató, KSH Népességtudományi Kutatóintézet Az előadás menete Népesség = + születések halálozások +/- vándorlási egyenleg Témák: Termékenység F (párkapcsolatok)

Részletesebben

2014-ben több mint 1,1 milliárd turista kelt útra a világban

2014-ben több mint 1,1 milliárd turista kelt útra a világban Budapest, 2015. február 17. 2014-ben több mint 1,1 milliárd turista kelt útra a világban MEGJELENT A WORLD TOURISM BAROMETER A Turisztikai Világszervezet (United Nations World Tourism Organization UNWTO)

Részletesebben

STATISZTIKAI TÜKÖR 2012/42

STATISZTIKAI TÜKÖR 2012/42 216. július Jelentés a turizmus és vendéglátás éves teljesítményéről, 215 Tartalom STATISZTIKAI TÜKÖR 212/42 VI. évfolyam 42. szám Összefoglalás...2 1. Nemzetközi kitekintés...3 2. A szálláshely-szolgáltatás

Részletesebben

1. A kereskedelmi szálláshelyek vendégforgalmának alakulása 1

1. A kereskedelmi szálláshelyek vendégforgalmának alakulása 1 MAGYARORSZÁG TURIZMUSÁNAK ALAKULÁSA 2012 1. A kereskedelmi szálláshelyek vendégforgalmának alakulása 1 A Központi Statisztikai Hivatal elızetes adatai szerint 2012 decemberében a kereskedelmi szálláshelyet

Részletesebben

A fizetési mérleg alakulása a 2001. januári adatok alapján

A fizetési mérleg alakulása a 2001. januári adatok alapján A fizetési mérleg alakulása a 21. januári adatok alapján A végleges számítások szerint 21. januárban 237 hiánnyal zárt a folyó fizetési mérleg. Az nek az előző év januárhoz mért 16 s romlása mögött az

Részletesebben

EURÓPAI TURIZMUS 2015-BEN TRENDEK ÉS KILÁTÁSOK Az ETC 2015/3. negyedéves jelentése

EURÓPAI TURIZMUS 2015-BEN TRENDEK ÉS KILÁTÁSOK Az ETC 2015/3. negyedéves jelentése 2015. november 26. EURÓPAI TURIZMUS 2015-BEN TRENDEK ÉS KILÁTÁSOK Az ETC 2015/3. negyedéves jelentése 2015 első felében az európai desztinációk iránti kereslet töretlen növekedése volt megfigyelhető. Meglepő

Részletesebben

Kispesti Deák Ferenc Gimnázium

Kispesti Deák Ferenc Gimnázium 4 Kispesti Deák Ferenc Gimnázium Az Önök iskolájára vontakozó egyedi adatok táblázatokban és grafikonokon 1. osztály matematika 1 Standardizált átlagos képességek matematikából Az Önök iskolájának átlagos

Részletesebben

PIAC ÉS ORSZÁGTANULMÁNY

PIAC ÉS ORSZÁGTANULMÁNY Európa kiutazó turizmusa 2003-ban PIAC ÉS ORSZÁGTANULMÁNY Az IPK International kutatóintézet European Travel Monitor felmérése alapján összeállította: Sulyok Judit 1 Az IPK International német kutatóintézet

Részletesebben

Kispesti Deák Ferenc Gimnázium

Kispesti Deák Ferenc Gimnázium 4 Kispesti Deák Ferenc Gimnázium Az Önök iskolájára vontakozó egyedi adatok táblázatokban és grafikonokon 1. osztály szövegértés 1 Standardizált átlagos képességek szövegértésből Az Önök iskolájának átlagos

Részletesebben

Borpiaci információk. V. évfolyam / 11. szám 2007. június 20. 22-23. hét. Borpiaci jelentés. Hazai borpiaci tendenciák

Borpiaci információk. V. évfolyam / 11. szám 2007. június 20. 22-23. hét. Borpiaci jelentés. Hazai borpiaci tendenciák A K I Borpiaci információk V. évfolyam / 11. szám 2007. június 20. 22-23. hét Borpiaci jelentés Hazai borpiaci tendenciák 2. old. 1-2. táblázat, 1-8. ábra: Belföldön termelt fehérborok értékesített mennyisége

Részletesebben

MAGYARORSZÁG TURIZMUSÁNAK ALAKULÁSA 2014. 1. A kereskedelmi szálláshelyek főbb mutatóinak alakulása

MAGYARORSZÁG TURIZMUSÁNAK ALAKULÁSA 2014. 1. A kereskedelmi szálláshelyek főbb mutatóinak alakulása MAGYARORSZÁG TURIZMUSÁNAK ALAKULÁSA 2014 1. A kereskedelmi szálláshelyek főbb mutatóinak alakulása 1.1. A kereskedelmi szálláshelyek vendégforgalmának alakulása A Központi Statisztikai Hivatal előzetes

Részletesebben

A kereskedelmi szálláshelyek kapacitása és vendégforgalma Magyarországon

A kereskedelmi szálláshelyek kapacitása és vendégforgalma Magyarországon A kereskedelmi szálláshelyek kapacitása és vendégforgalma Magyarországon A belkereskedelemről szóló 1978. évi I. törvény szerint Magyarországon kereskedelmi szálláshelynek minősül minden, engedélyben feljogosított,

Részletesebben

Az ETC 2013/3. negyedéves jelentése

Az ETC 2013/3. negyedéves jelentése 2013. november 25. EURÓPAI TURIZMUS 2013-BAN TRENDEK ÉS KILÁTÁSOK Az ETC 2013/3. negyedéves jelentése Az európai turizmus az enyhülı, de még mindig fennálló gazdasági nehézségek ellenére gyorsuló növekedést

Részletesebben

2014. január március 1. A kereskedelmi szálláshelyek vendégforgalmának alakulása

2014. január március 1. A kereskedelmi szálláshelyek vendégforgalmának alakulása MAGYARORSZÁG TURIZMUSÁNAK ALAKULÁSA 2014. január március 1. A kereskedelmi szálláshelyek vendégforgalmának alakulása A Központi Statisztikai Hivatal elızetes adatai 1 szerint 2014 márciusában a kereskedelmi

Részletesebben

MARKETINGTERV 2014 stratégia

MARKETINGTERV 2014 stratégia Magyar turizmus zrt. MARKETINGTERV 2014 stratégia Tartalom 1. VÍZIÓ ÉS KÜLDETÉS 6 2. MŰKÖDÉSI ALAPELVEK 6 2.1. A fogyasztói igények felkeltése és az utazások ösztönzése... 6 2.2. A turisztikai vállalkozások

Részletesebben

PIAC- ÉS ORSZÁGTANULMÁNY

PIAC- ÉS ORSZÁGTANULMÁNY Európa kiutazó turizmusa 2001-ben PIAC- ÉS ORSZÁGTANULMÁNY Az IPK International által készített European Travel Monitor 2001 alapján összeállította a Magyar Turizmus Rt. Kutatási Igazgatósága Az IPK International

Részletesebben

A fizetési mérleg alakulása a 2001. áprilisi adatok alapján

A fizetési mérleg alakulása a 2001. áprilisi adatok alapján A fizetési mérleg alakulása a 21. ilisi adatok alapján A végleges számítások szerint 21. ilisban 2 millió euró hiánnyal zárt a folyó fizetési mérleg. Az egyenlegnek az előző év ilishoz mért 23 millió eurós

Részletesebben

A fizetési mérleg alakulása a 2001. májusi adatok alapján

A fizetési mérleg alakulása a 2001. májusi adatok alapján A fizetési mérleg alakulása a 21. májusi adatok alapján A végleges számítások szerint 21. májusban 134 millió euró hiánnyal zárt a folyó fizetési mérleg, amely 54 millió euróval magasabb a tavalyi adatnál.

Részletesebben

Árfolyamok. Miskolci Egyetem mesterképzés

Árfolyamok. Miskolci Egyetem mesterképzés Árfolyamok Miskolci Egyetem mesterképzés 24 órás devizapiac (Forex) 35% 30% 25% 20% 15% 10% 5% 0% 1990 1991 1992 1993 1994 1995 1996 1997 1998 1999 2000 2001 2002 2003 2004 2005 2006 2007 2008 2009 2010

Részletesebben

Turizmus. Magyarországon

Turizmus. Magyarországon Turizmus www.itthon.hu végleges adatokkal Turizmus A nemzetközi turistaérkezések számának alakulása (millió fő, /2010) Európa (504,0; +6,2%) Afrika (49,9; +0,4%) Amerika (156,6; +3,9%) Ázsia (216,9; +6,1%)

Részletesebben

1. táblázat. Az egyes desztinációk turistaérkezéseinek összesítése alapján. ** Becslés. *** Előrejelzés.

1. táblázat. Az egyes desztinációk turistaérkezéseinek összesítése alapján. ** Becslés. *** Előrejelzés. 2016. május 23. EURÓPAI TURIZMUS 2015-BEN ÉS 2016-BAN TRENDEK ÉS KILÁTÁSOK Az ETC 2016/1. negyedéves jelentése A nemzetközi turistaérkezések számának 2015. évi 5%-os európai növekedése után a 2016-os első

Részletesebben

Agrárgazdasági Kutató Intézet Piac-árinformációs Szolgálat. Borpiaci információk. III. évfolyam / 7. szám 2005. április 28. 14-15.

Agrárgazdasági Kutató Intézet Piac-árinformációs Szolgálat. Borpiaci információk. III. évfolyam / 7. szám 2005. április 28. 14-15. A K I Borpiaci információk III. évfolyam / 7. szám 25. április 28. 14- Bor piaci jelentés Borpiaci információk 1-4. táblázat, 1-8. ábra: Belföldi értékesítési-árak és mennyiségi adatok 2. oldal 3-7. oldal

Részletesebben

A MAGYAR LAKOSSÁG UTAZÁSI TERVEI A 2012. MÁJUS SZEPTEMBERI IDŐSZAKBAN KUTATÁSI JELENTÉS. 2012. április

A MAGYAR LAKOSSÁG UTAZÁSI TERVEI A 2012. MÁJUS SZEPTEMBERI IDŐSZAKBAN KUTATÁSI JELENTÉS. 2012. április A MAGYAR LAKOSSÁG UTAZÁSI TERVEI A 2012. MÁJUS SZEPTEMBERI IDŐSZAKBAN KUTATÁSI JELENTÉS 2012. április A Magyar Turizmus Zrt. megbízásából készítette a Trend International Market Research Kft. TARTALOMJEGYZÉK

Részletesebben

A világ turizmusának alakulása 2004-ben és előrejelzés a 2005. évre

A világ turizmusának alakulása 2004-ben és előrejelzés a 2005. évre A világ turizmusának alakulása 2004-ben és előrejelzés a 2005. évre 2004-ben a világ turizmusa rendkívül pozitív eredményeket mutatott: a nemzetközi turistaérkezések száma a 2003. évhez képest 10%-kal

Részletesebben

PIAC- ÉS ORSZÁGTANULMÁNY

PIAC- ÉS ORSZÁGTANULMÁNY A belföldi turizmus alakulása 1990-től napjainkig Összeállította: Polgár Judit 1 Sulyok Judit 2 Kiss Kornélia 3 Az elmúlt csaknem másfél évtizedben a belföldi turizmus egyre jelentősebb szerepet töltött

Részletesebben

Az ETC 2014/4. negyedéves jelentése

Az ETC 2014/4. negyedéves jelentése EURÓPAI TURIZMUS 2014-BEN TRENDEK ÉS KILÁTÁSOK Az ETC 2014/4. negyedéves jelentése 2015. február 16. 2014-ben a turizmus szilárd növekedést mutatott Európában: a European Travel Commission (ETC) megállapítja,

Részletesebben

Trendváltás a termékenység és a nıi foglalkoztatás kapcsolatában

Trendváltás a termékenység és a nıi foglalkoztatás kapcsolatában Trendváltás a termékenység és a nıi foglalkoztatás kapcsolatában Dr. Pulay Gyulának, az ÁSZ Kutató Intézete fıigazgatójának elıadása Tudomány a gyarapodó nemzetért elıadó- és vitaülés MTA 2010. XI. 8.

Részletesebben

A nemzetközi turizmus 1400 milliárd dollárnyi exportot generált. 2013-ban a világon

A nemzetközi turizmus 1400 milliárd dollárnyi exportot generált. 2013-ban a világon Budapest, 2014. május 29. A nemzetközi turizmus 1400 milliárd dollárnyi exportot generált 2013-ban a világon MEGJELENT A WORLD TOURISM BAROMETER A Turisztikai Világszervezet (United Nations World Tourism

Részletesebben

AGRÁRPIACI JELENTÉSEK

AGRÁRPIACI JELENTÉSEK AGRÁRPIACI JELENTÉSEK ÉLİÁLLAT ÉS HÚS 2010. november 29. Élıállat és Hús 2010. 46. hét Megjelenik kéthetente Felelıs szerkesztı: Dr. Stummer Ildikó Készítette: Módos Rita modos.rita@aki.gov.hu Kiadja:

Részletesebben

Kiskunmajsa Város Önkormányzatának partnertérképe

Kiskunmajsa Város Önkormányzatának partnertérképe Kiskunmajsa Város Önkormányzatának partnertérképe Kiskunmajsa Város Önkormányzatának potenciális partnerei Helyi vállalkozások Kiskunmajsa Város Önkormányzata számára a lehetséges vállalati partnerek feltérképezéséhez

Részletesebben

PIAC- ÉS ORSZÁGTANULMÁNY

PIAC- ÉS ORSZÁGTANULMÁNY A magyar lakosság utazási szokásai, 2006 A Magyar Turizmus Zrt. megbízásából készítette a M.Á.S.T. Piac- és Közvéleménykutató Társaság A Magyar Turizmus Zrt. megbízásából a M.Á.S.T. Piac- és Közvéleménykutató

Részletesebben

MInden élménnyel több leszel. Turizmus Magyarországon 2014. végleges adatokkal

MInden élménnyel több leszel. Turizmus Magyarországon 2014. végleges adatokkal MInden élménnyel több leszel Turizmus Magyarországon 2014 végleges adatokkal Tények és adatok A nemzetközi turistaérkezések száma (millió fő; 2014/2013) Európa (581,7; +2,7%) Afrika (55,8; +2,6%) Amerika

Részletesebben

M A G Y A R K O N G R E S S Z U S I I R O D A

M A G Y A R K O N G R E S S Z U S I I R O D A Magyar Turizmus Zártkörűen Működő Részvénytársaság Magyar Kongresszusi Iroda 1115 Budapest, Bartók Béla út 105-113. Tel.: (06-1) 488-8640 Fax: (06-1) 488-8641 E-mail: hcb@hungarytourism.hu www.hcb.hu A

Részletesebben

TÉNYEK ÉS ELÕREJELZÉSEK

TÉNYEK ÉS ELÕREJELZÉSEK A magyarországi turizmus 2004-2005. évi alakulása és elõrejelzés a 2006. évre Összeállította: Magyar Turizmus Rt. Piac- és Termékelemzési Iroda 1. Általános makrokörnyezet 1.1. A VILÁGGAZDASÁG ALAKULÁSA

Részletesebben

Borpiaci információk. IV. évfolyam / 24. szám 2006. december 14. 47-48. hét. Bor piaci jelentés

Borpiaci információk. IV. évfolyam / 24. szám 2006. december 14. 47-48. hét. Bor piaci jelentés A K I Borpiaci információk IV. évfolyam / 24. szám 26. 14. 47-48. hét Bor piaci jelentés Hazai borpiaci információk Magyar borászati termékek exportja 1-2. táblázat, 1-8. ábra: Belföldi értékesítési árak

Részletesebben

Reform és Fordulat. 51. Közgazdász vándorgyűlés Gyula. A nem-hagyományos magyar válságkezelés sikere 2010 és 2014 között Matolcsy György

Reform és Fordulat. 51. Közgazdász vándorgyűlés Gyula. A nem-hagyományos magyar válságkezelés sikere 2010 és 2014 között Matolcsy György Reform és Fordulat A nem-hagyományos magyar válságkezelés sikere 2010 és 2014 között Matolcsy György 51. Közgazdász vándorgyűlés Gyula 2013. szeptember 28. Tartalom A monetáris politika reformja Strukturális

Részletesebben

vizeken tovább Marketingterv 2012 stratégia

vizeken tovább Marketingterv 2012 stratégia vizeken tovább Marketingterv 2012 stratégia Tartalom 1. VÍZIÓ ÉS KÜLDETÉS 4 1.1. Vízió...................................................................................................................

Részletesebben

XV. évfolyam, 15. szám, 2012. Agrárpiaci Jelentések ÉLŐÁLLAT ÉS HÚS

XV. évfolyam, 15. szám, 2012. Agrárpiaci Jelentések ÉLŐÁLLAT ÉS HÚS XV. évfolyam, 5. szám, 202 Agrárpiaci Jelentések ÉLŐÁLLAT ÉS HÚS Élőállat és Hús Élőállat és Hús XV. évfolyam, 5. szám, 202 202. augusztus 07. Megjelenik kéthetente Felelős szerkesztő Dr. Stummer Ildikó

Részletesebben

I. melléklet. Felsorolás: megnevezés, gyógyszerforma, gyógyszerkészítmény-dózis, alkalmazási mód, kérelmeöka tagállamokban

I. melléklet. Felsorolás: megnevezés, gyógyszerforma, gyógyszerkészítmény-dózis, alkalmazási mód, kérelmeöka tagállamokban I. melléklet Felsorolás:, gyógyszerforma, gyógyszerkészítmény-dózis, alkalmazási, kérelmeöka tagállamokban 1 Ausztria Belgium Bulgária Ciprus Csehország Dánia Észtország Finnország Franciaország 0,02 3

Részletesebben

ÉVKÖZI MINTA AZ EGÉSZSÉGÜGYI BÉR- ÉS LÉTSZÁMSTATISZTIKÁBÓL. (2004. IV. negyedév) Budapest, 2005. április

ÉVKÖZI MINTA AZ EGÉSZSÉGÜGYI BÉR- ÉS LÉTSZÁMSTATISZTIKÁBÓL. (2004. IV. negyedév) Budapest, 2005. április ÉVKÖZI MINTA AZ EGÉSZSÉGÜGYI BÉR- ÉS LÉTSZÁMSTATISZTIKÁBÓL (2004. IV. negyedév) Budapest, 2005. április Évközi minta az egészségügyi bér- és létszámstatisztikából Vezet i összefoglaló Módszertan Táblázatok:

Részletesebben

Magyarország közúti közlekedésbiztonsági. nemzetközi célkitűzések tükrében

Magyarország közúti közlekedésbiztonsági. nemzetközi célkitűzések tükrében Magyarország közúti közlekedésbiztonsági helyzete a hazai és nemzetközi célkitűzések tükrében Prof. Dr. habil Holló Péter az MTA doktora, a KTI Közlekedéstudományi Intézet Nonprofit Kft. kutató professzora,

Részletesebben

OTP Bank 2006. első negyedévi eredmények

OTP Bank 2006. első negyedévi eredmények OTP Bank 26. első negyedévi eredmények SAJTÓTÁJÉKOZTATÓ Dr. Spéder Zoltán, alelnök, vezérigazgató-helyettes 26. május 15. 26 első negyedévének főbb jellemzői 16/5/26 Külső tényezők: Változatlan jegybanki

Részletesebben

AGRÁRPIACI JELENTÉSEK

AGRÁRPIACI JELENTÉSEK AGRÁRPIACI JELENTÉSEK ÉLİÁLLAT ÉS HÚS 2010. július 12. Élıállat és Hús hét Megjelenik kéthetente Felelıs szerkesztı: Dr. Stummer Ildikó Készítette: Dr. Stummer Ildikó, Thury Eszter Kiadja: Agrárgazdasági

Részletesebben

Nagykövetségek. Albánia Albán Köztársaság Magyarországi Nagykövetsége Cím: 1026 Budapest, Gábor Áron u. 55. Telefon: +31 1 326 8905

Nagykövetségek. Albánia Albán Köztársaság Magyarországi Nagykövetsége Cím: 1026 Budapest, Gábor Áron u. 55. Telefon: +31 1 326 8905 Nagykövetségek Albánia Albán Köztársaság Magyarországi Nagykövetsége Cím: 1026 Budapest, Gábor Áron u. 55. Telefon: +31 1 326 8905 Algéria Algériai Demokratikus Népi Köztársaság Magyarországi Nagykövetsége

Részletesebben

Munkaerő piaci helyzetkép. Csongrád megye

Munkaerő piaci helyzetkép. Csongrád megye CSONGRÁD MEGYEI KORMÁNYHIVATAL MUNKAÜGYI KÖZPONT Munkaerő piaci helyzetkép Csongrád megye 2011. szeptember 6721 Szeged, Bocskai u. 10-12. +36 (62) 561-561 +36 (62) 561-512 www.csmkh.hu csongradkh-mk@lab.hu

Részletesebben

Agrárpiaci Jelentések

Agrárpiaci Jelentések XVI. évfolyam, 18. szám, 2016 Agrárpiaci Jelentések BAROMFI Baromfi Baromfi XVI. évfolyam, 18. szám, 2016 Megjelenik kéthetente 2016. szeptember 12. Felelős szerkesztő Dr. Stummer Ildikó Tartalomjegyzék

Részletesebben

Trend riport. A nemzetközi és hazai szállodaipar 2012 január februári teljesítményéről

Trend riport. A nemzetközi és hazai szállodaipar 2012 január februári teljesítményéről Trend riport A nemzetközi és hazai szállodaipar 2012 január februári teljesítményéről Összefoglaló - Az STR riport adatai szerint a világ szállodaiparában 2012 első két hónapjában az elmúlt évhez hasonlóan,

Részletesebben

Autópálya matrica árak 2011

Autópálya matrica árak 2011 Autópálya matrica árak 2011: drágább az autópálya matrica díja 2011-ben. 2011-től átlagosan 8,7 százalékkal emelkednek az úthasználati díjak. A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium közleménye szerint a drágulás

Részletesebben

tények és elôrejelzések

tények és elôrejelzések A Balaton régió turizmusa a számok tükrében, különös tekintettel a német, a dán és a cseh vendégforgalom alakulására Szerzô: Sulyok Judit 1 A Magyar Turizmus Zrt. 28-ban is folytatja Külképviselôk a régiókban

Részletesebben

A turizmus általános helyzet a 2012. évben

A turizmus általános helyzet a 2012. évben A turizmus általános helyzet a 2012. évben Az IPK International WTM-felmérés eredményei alapján készített becslés szerint 2012-ben összesen 6,8 milliárd külföldi es belföldi utazást tett a világ 15 évnél

Részletesebben

Kapcsolt vállalkozások évzáráshoz kapcsolódó egyéb feladatai. Transzferár dokumentálás Szokásos piaci ár levezetés

Kapcsolt vállalkozások évzáráshoz kapcsolódó egyéb feladatai. Transzferár dokumentálás Szokásos piaci ár levezetés Kapcsolt vállalkozások évzáráshoz kapcsolódó egyéb feladatai Transzferár dokumentálás Szokásos piaci ár levezetés Feladatok I. Kapcsoltság vizsgálat II. Cégcsoport méret feltérképezés III. Transzferár

Részletesebben

Jelentés a turizmus 2010. évi teljesítményéről

Jelentés a turizmus 2010. évi teljesítményéről Jelentés a turizmus 2010. évi teljesítményéről Központi Statisztikai Hivatal 2011. szeptember Tartalom Bevezetés... 2 1. A turizmus főbb gazdasági mutatói... 2 A turizmus gazdasági környezete... 2 A turizmusban

Részletesebben

FÖLDRAJZ JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ

FÖLDRAJZ JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ Földrajz középszint 1512 ÉRETTSÉGI VIZSGA 2015. október 13. FÖLDRAJZ KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI ÉRETTSÉGI VIZSGA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA Útmutató a javításhoz Ha egy feladatnak

Részletesebben

MAGYAR SZÁLLODÁK ÉS ÉTTERMEK SZÖVETSÉGE

MAGYAR SZÁLLODÁK ÉS ÉTTERMEK SZÖVETSÉGE MAGYAR SZÁLLODÁK ÉS ÉTTERMEK SZÖVETSÉGE TREND RIPORT 2015 A hazai és nemzetközi szállodaipar teljesítményéről FEBRUÁR 1 TARTALOM TREND RIPORT... 1 ÖSSZEFOGLALÓ... 1 RÉSZLETES ELEMZÉSEK... 5 HAZAI SZÁLLODAI

Részletesebben

ORSZÁGOS KÖRNYEZETEGÉSZSÉGÜGYI INTÉZET

ORSZÁGOS KÖRNYEZETEGÉSZSÉGÜGYI INTÉZET ORSZÁGOS KÖRNYEZETEGÉSZSÉGÜGYI INTÉZET 197 Budapest, Gyáli út 2-6. Levélcím: 1437 Budapest Pf.: 839 Telefon: (6-1) 476-11 Fax: (6-1) 21-148 http://efrirk.antsz.hu/oki/ A PARLAGFŰ POLLENSZÓRÁSÁNAK ALAKULÁSA

Részletesebben

2010.05.12. 1300 Infó Rádió. Hírek

2010.05.12. 1300 Infó Rádió. Hírek 2010.05.12. 1300 Infó Rádió Hírek 100512 1303 [1127h GAZ MKIK - pozitív index MTI km 100512] Jelentősen javultak a magyar vállalatok várakozásai a következő félévre a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara

Részletesebben

Trend riport. A nemzetközi és hazai szállodaipar 2013 januári teljesítményéről

Trend riport. A nemzetközi és hazai szállodaipar 2013 januári teljesítményéről Trend riport A nemzetközi és hazai szállodaipar 2013 januári teljesítményéről Összefoglaló - 2013 januárjában nemzetközi viszonylatban a legjobb teljesítményt az elmúlt évhez hasonlóan Közel Kelet, Ausztrália

Részletesebben

Turizmus. Magyarországon. www.hungarytourism.hu

Turizmus. Magyarországon. www.hungarytourism.hu Turizmus Magyarországon www.hungarytourism.hu Készítette a Magyar Turizmus Rt. H-1012 Budapest, Vérmező út 4. Telefon: +36 1 488-8700, fax: +36 1 488-8711 Tervező és kivitelező: VIVA Média Holding Fotó:

Részletesebben

A mérleg nyelve Az Antenna Hungária médiapiaci rendezvénye. A földfelszíni szabad sugárzású platform üzleti értéke

A mérleg nyelve Az Antenna Hungária médiapiaci rendezvénye. A földfelszíni szabad sugárzású platform üzleti értéke www.pwc.com/hu A mérleg nyelve Az Antenna Hungária médiapiaci rendezvénye A földfelszíni szabad sugárzású platform üzleti értéke 2012. május 23. Az egyes tartalmak fizetői Globális trendek MÚLT JELEN JÖVŐ

Részletesebben

Belgium. Összeállította a Magyar Turizmus Rt. Kutatási Igazgatósága

Belgium. Összeállította a Magyar Turizmus Rt. Kutatási Igazgatósága Belgium Összeállította a Magyar Turizmus Rt. a Belgium hazánkhoz képest harmadakkora területen fekszik; lakóinak száma megegyezik Magyarországéval. Idegenforgalmi adottságai tekintetében a háromnyelvűségből

Részletesebben

ÉVKÖZI MINTA AZ EGÉSZSÉGÜGYI BÉR- ÉS LÉTSZÁMSTATISZTIKÁBÓL. (2004. I. negyedév) Budapest, 2004. július

ÉVKÖZI MINTA AZ EGÉSZSÉGÜGYI BÉR- ÉS LÉTSZÁMSTATISZTIKÁBÓL. (2004. I. negyedév) Budapest, 2004. július ÉVKÖZI MINTA AZ EGÉSZSÉGÜGYI BÉR- ÉS LÉTSZÁMSTATISZTIKÁBÓL (2004. I. negyedév) Budapest, 2004. július Évközi minta az egészségügyi bér- és létszámstatisztikából Vezet i összefoglaló Módszertan Táblázatok:

Részletesebben

Izrael. Marketingterv

Izrael. Marketingterv Izrael Marketingterv 2009 Izrael Marketingterv 2009 Izrael a világ egyik legdinamikusabban fejlődő gazdasága, évente 4% körüli növekedéssel. Az ország északi és középső részében az életszínvonal magas,

Részletesebben

A központi költségvetés és az államadósság finanszírozása 2015-ben

A központi költségvetés és az államadósság finanszírozása 2015-ben A központi költségvetés és az államadósság finanszírozása 215-ben Fő kérdések: 1. Az állampapírpiac helyzete és a központi költségvetés finanszírozása 214-ben. 2. A 215. évi finanszírozási terv főbb jellemzői.

Részletesebben

Magyar Turizmus Zrt. Marketingterv 2008.

Magyar Turizmus Zrt. Marketingterv 2008. Magyar Turizmus Zrt. Marketingterv 2008. Tartalomjegyzék 1 Bevezető...8 2 Helyzetkép...8 2.1 A VILÁG TURIZMUSÁNAK ALAKULÁSA... 9 2.2 MAGYARORSZÁG TURIZMUSÁNAK ALAKULÁSA... 10 3 Célkitűzések 2008-ra...23

Részletesebben

Dél-dunántúli statisztikai tükör 2013/12

Dél-dunántúli statisztikai tükör 2013/12 2014/5 Összeállította: Központi Statisztikai Hivatal www.ksh.hu VIII. évfolyam 5. szám 2014. január 30. Dél-dunántúli statisztikai tükör 2013/12 A tartalomból A dél-dunántúli régió megyéinek társadalmi,

Részletesebben

Versenyképes turizmus versenyképes Magyarország

Versenyképes turizmus versenyképes Magyarország Versenyképes turizmus versenyképes Magyarország Dr. Niklai Ákos tiszteletbeli elnök, Magyar Szállodaszövetség elnök, Magyar Turizmus Zrt. Budapest, 2009. március 6. A turizmus szerepe és a jelen helyzet

Részletesebben

Munkaerő piaci helyzetkép. Csongrád megye

Munkaerő piaci helyzetkép. Csongrád megye CSONGRÁD MEGYEI KORMÁNYHIVATAL MUNKAÜGYI KÖZPONT Munkaerő piaci helyzetkép Csongrád megye 2011. augusztus 6721 Szeged, Bocskai u. 10-12. +36 (62) 561-561 +36 (62) 561-512 www.csmkh.hu csongradkh-mk@lab.hu

Részletesebben

A HÓNAP KÜLDŐORSZÁGA RENDEZVÉNYSOROZAT ÉSZAK-EURÓPA PREZENTÁCIÓJA. Budapest, 2006. október 4.

A HÓNAP KÜLDŐORSZÁGA RENDEZVÉNYSOROZAT ÉSZAK-EURÓPA PREZENTÁCIÓJA. Budapest, 2006. október 4. A HÓNAP KÜLDŐORSZÁGA RENDEZVÉNYSOROZAT ÉSZAK-EURÓPA PREZENTÁCIÓJA Budapest, 2006. október 4. A HÓNAP KÜLDŐORSZÁGA RENDEZVÉNYSOROZAT ÉSZAK-EURÓPA PREZENTÁCIÓJA KISS KORNÉLIA KUTATÁSI IGAZGATÓ, MAGYAR TURIZMUS

Részletesebben

A közraktározási piac 2015. évi adatai

A közraktározási piac 2015. évi adatai A közraktározási piac 2015. évi adatai Az alább közölt adatok forrása a közraktározás-felügyeleti tevékenység során végzett adatgyűjtés és adatfeldolgozás. A közraktározási piac szereplőinek csekély száma

Részletesebben

Esti 11. A területi fejlettség különbség jellemzői, az eltérő gazdasági fejlettség okainak feltárása; a regionális politika lényegének megértése.

Esti 11. A területi fejlettség különbség jellemzői, az eltérő gazdasági fejlettség okainak feltárása; a regionális politika lényegének megértése. Esti 11. Óra Tananyag Fejlesztési cél, kompetenciák Tanulói tevékenységek /Munkaformák Felhasznált eszközök 1. Év eleji ismétlés Az Európai Unió (Tk.:32-40.) Az együttműködés kialakulását és elmélyítését

Részletesebben

tartalmazó becsült értékek. 2 2011. októbertől a lakáscélú és szabad felhasználású jelzáloghitelek új szerződéses összege tartalmazza a

tartalmazó becsült értékek. 2 2011. októbertől a lakáscélú és szabad felhasználású jelzáloghitelek új szerződéses összege tartalmazza a Grafikonkészlet a háztartási és a nem pénzügyi vállalati kamatlábakról szóló közleményhez 2012. január 1. ábra: A háztartási forint, euro és svájci frank lakáscélú hitelek új szerződéseinek értéke a szezonálisan

Részletesebben

Írország. Marketingterv

Írország. Marketingterv Írország Marketingterv 2009 Írország Marketingterv 2009 Írországban tíz év óta először van gazdasági recesszió, azaz a gazdaság két egymást követő negyedévben sem növekszik. Emellett nő a munkanélküliség,

Részletesebben

ÉVKÖZI MINTA AZ EGÉSZSÉGÜGYI BÉR- ÉS LÉTSZÁMSTATISZTIKÁBÓL. (2004. III. negyedév) Budapest, 2004. december

ÉVKÖZI MINTA AZ EGÉSZSÉGÜGYI BÉR- ÉS LÉTSZÁMSTATISZTIKÁBÓL. (2004. III. negyedév) Budapest, 2004. december ÉVKÖZI MINTA AZ EGÉSZSÉGÜGYI BÉR- ÉS LÉTSZÁMSTATISZTIKÁBÓL (2004. III. negyedév) Budapest, 2004. december Évközi minta az egészségügyi bér- és létszámstatisztikából Vezet i összefoglaló Módszertan Táblázatok:

Részletesebben

Továbbra is terjed az influenza

Továbbra is terjed az influenza Az Országos Epidemiológiai Központ tájékoztatója az influenza figyelőszolgálat adatairól Magyarország 2015. 6. hét Továbbra is terjed az influenza A figyelőszolgálatban résztvevő orvosok jelentései alapján

Részletesebben

Magyarországi szálláshelyek vendégéjszakáinak alakulása 2010-2015 Készítette: Dr. Juhász László PhD www.hotel2022.hu juhasz.hotel2022@gmail.

Magyarországi szálláshelyek vendégéjszakáinak alakulása 2010-2015 Készítette: Dr. Juhász László PhD www.hotel2022.hu juhasz.hotel2022@gmail. 1 / 10 Magyarországi szálláshelyek vendégéjszakáinak alakulása 2010-2015 Készítette: www.hotel2022.hu juhasz.hotel2022@gmail.com Felvetés: A szálláshelyek vendégéjszakáinak száma az elmúlt öt évben 35%-kal

Részletesebben

Magyarország mint turisztikai desztináció imázsa és piaci pozíciója Szlovákiában

Magyarország mint turisztikai desztináció imázsa és piaci pozíciója Szlovákiában Magyarország mint turisztikai desztináció imázsa és piaci pozíciója Szlovákiában Összeállította: Mester Tünde 1 A Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint a vásárlási céllal érkezık számának dinamikus

Részletesebben

ÉVKÖZI MINTA AZ EGÉSZSÉGÜGYI BÉR- ÉS LÉTSZÁMSTATISZTIKÁBÓL. (2005. III. negyedév) Budapest, 2006. január

ÉVKÖZI MINTA AZ EGÉSZSÉGÜGYI BÉR- ÉS LÉTSZÁMSTATISZTIKÁBÓL. (2005. III. negyedév) Budapest, 2006. január ÉVKÖZI MINTA AZ EGÉSZSÉGÜGYI BÉR- ÉS LÉTSZÁMSTATISZTIKÁBÓL (2005. III. negyedév) Budapest, 2006. január Évközi minta az egészségügyi bér- és létszámstatisztikából Vezet i összefoglaló Módszertan Táblázatok:

Részletesebben