KOMMUNIKÁCIÓ AZ ÁLLATVILÁGBAN Novotniné Dr. Dankó Gabriella Debreceni Egyetem MÉK
Forrás: Forgó Sándor (2011): A kommunikációelmélet alapja. Eszterházy Károly Főiskola. http://www.tankonyvtar.hu/hu/tartalom/tam op425/0005_03_a_kommelmelet_alapjai_sco rm_08/index.html
Az állatvilágban az azonos fajhoz tartozó egyedeknél szükség van arra, hogy valahogy közöljék, megértsék egymás szándékait, információt cseréljenek egymással. Az információ közlésének eszköze az olyan jelekből álló jelrendszer, amely szaglás, látás, hallás, tapintás révén felfogható. Az állatok jelrendszer útján történő közléseinek, egymás közötti információcseréjének az alábbi funkciói vannak: fajtársak felismerése táplálékszerzés territoriális zóna kijelölése párválasztás, fajfenntartás alkalmazkodás a környezethez társas érintkezési szokások érzelmek, indulatok kifejezése védekezés, megtévesztés az evolúció folytatása rituálék, társadalmi normák elsajátíttatása a fiatal egyedekkel
A kommunikáció közegei: A földi lét természetes elemei, a föld, levegő, víz alkotják azokat a természetes közegeket, amelyekben az állatok közléseiket elküldik, ill. fogadják. Az állatvilágban a legtöbb kommunikáció látás, hallás, szaglás révén történik, bár a szoros közelségben a tapintás és ízlelés is szerepet kaphat. Egyes fajok azonban más különleges érzékletekkel is rendelkeznek, például megfigyelték, hogy egyes halak érzékelik társaik elektromos kisüléseit, erőtereit, így az elektromos erőtér aktív változásait jelzésként használhatják.
Az állatok is küldenek üzenetet saját kódjaik szerint (sokszor nemcsak saját, hanem más fajok számára is). A kódolt üzenetnek jelentéstartalma vagy másképpen jelentése van. A jelentés az, amit és ahogyan mások értelmezik. A jelzés pedig egy fizikai forma, amelyben egyik helyről a másikra eljut az üzenet. Egy állat megjelenése, külleme, mozgása, hangja, testének vagy kiválasztott termékeinek szaga a fajtestvérek vagy más fajú állatok számára mindaddig csupán egyirányú (az adótól a vevőhöz jutó) információt jelent, amíg az ezt megértő egyedek azt tudomásul nem veszik. Ha mint címzettek arra megfelelő viselkedéssel (testtartással, mozgással, hangjelekkel vagy kémiai anyagok kibocsátásával) válaszolnak is, akkor az állatok közt valódi biokommunikációról beszélünk
Információt jelent az állat számára tágabb értelemben az élő és élettelen környezet érzékszervekkel érzékelhető (látható, hallható, tapintható, szagolható) minden jellemzője pl. a terepviszonyok egyenetlensége, színeltérése, a környezetből eredő zörej, szélmozgás, vízmozgás, mechanikai rezgések elektromos kisülések, fényjelzések stb. ami az állat térbeli tájékozódását, a táplálék (zsákmány) felkutatását és megszerzését a fajtestvér és az ellenség felismerését stb. segíti elő
Az emberhez képest minden állatfaj igen korlátozott számú jelzést használ. Jelzéseik sokféleségét tekintve a gerinceseket nagyon megközelítik a társas rovarok, közelebbről a mézelő méhek és a hangyák. Az evolúciós folyamat során az egyedek valamilyen mozgása, anatómiai tulajdonsága vagy fiziológiai vonása nem kap kellő megerősítést, ezáltal kioltódik, majd leépül, vagy csak egyszerűen másodlagos értékűvé válik. Ha más viselkedésminta egyre hatékonyabbá válik, mint jelzés, és képes állandósulni valaminek a kifejezésére, akkor az válik dominánssá a kommunikáció kifejezésére.
Az állatvilágban a kommunikáció mindennapos erőpróba. A kommunikáció történhet fajon belül, sőt fajok között is. A fizikai közeg sokkal változatosabb, mint az embernél. Az emberi érzékelésnél jóval szélesebb spektrumban érzékelnek egyes fajok. Közismert az egyes fajok differenciált szaglása, ill. szaggerjesztése. A magasabb rendű állatok etológiai kutatása az utóbbi évtizedekben bizonyította, hogy a fajtárstól kiinduló szignál (jelzés) ösztönös magatartásmintákat eredményez, mely feltétlenül bekövetkezik (feltétlen reflex). A párzás mechanizmusában ilyen jelenség az alacsonyabb rendű állatfajoknál is gyakori. Közismertek a csordában élő állatok magatartásának szigorú szabályai is, melyek a lét- és fajfenntartásra épülnek
Huxley volt a ritualizáció fogalmának kezdeményezője. A kifejezés azt jelenti, hogy valamely élőlény egyik a fajtársak közötti kommunikációt szolgáló viselkedési elemének az eredeti funkciójától eltérő formában nyilvánul meg. Olyan kommunikatív jelenség, amely révén a korábban kommunikációs funkcióval nem rendelkező magatartásokhoz kapcsolhatók. A jelek egy része valamely élettevékenységet szolgáló viselkedésből vált funkcióváltással az információcsere eszközévé. Származhattak ezek a jelzések kétirányú viselkedési minták keveredéséből, illetve a közöttük lezajló tétovázásokból is. Érdekesek ebből a szempontból az udvarlási rítusok. Vannak olyan fajok, amelyek hímje zsákmánnyal közeledik a nőstényhez, és olyan is, amelyik a zsákmányt be is csomagolja".
A patkányban pl. egy idegen tárgy megpillantásakor a tájékozódó és a menekülő magatartás vetélkedik, ilyenkor gyakran a közeledés vagy a visszavonulás helyett mosakszik.
Kommunikációs csatornák
Kommunikáció látás révén A látás révén szerzett információk korlátjai: a vizuális jelzések csak akkor alkalmasak a kommunikációra, ha az egyed felismerhetőség határán belül van, és a látási viszonyok kielégítőek. A vizuális jelzéseket az állatok főleg rövid távolságra alkalmazzák, ilyen lehet a párzótársak és a territórium határán a vetélytársak közötti párbeszéd. Ez alól természetesen vannak kivételek.
Kommunikáció fény által. A délkelet-ázsiai szentjánosbogarak hím egyedei napnyugta után egész éjjel villogó jelet adnak a potrohukon lévő lámpás segítségével. A hímek fényjelzései a nagyobb hatótávolságra törekvés érdekében összehangolva, szinkronban villognak a sötétben. A parányi bogarak fényének együttes ereje oly nagy, hogy a tengeri halászok a fény irányát követve kormányozzák vissza hajóikat a szárazföldre. A fénnyel való kommunikáció nem korlátozódik a szárazföldre. A vízben élő állatok is bocsátanak ki fényjelzéseket (férgek mirigyváladéka, az óceán mélyén).
A Glowworm Cave, azaz a Szentjánosbogarak Barlangja Új-Zélandon található. A szentjánosbogár Európában mindenütt megtalálható, de már csak kevés olyan háborítatlan terület van, amely tökéletesen megfelel neki. A barlangba lépve csodás látvány fogad minket, a koromsötétben csak a bogarak világítanak. A barlangba egy földalatti folyón csónakkal lehet eljutni. A fénylő bogarak olyan érzést keltenek, mintha a csillagos eget látnánk. Az igazság az, hogy a barlang neve megtévesztő, mert nem szentjánosbogarak találhatók a barlang falain. A világító élőlények az úgynevezett Arachnocampa luminosák, amik egy légyféle lárvái.
Kommunikáció hang révén Kiváló módja a figyelemfelkeltésnek és a nagy mennyiségű és gyors információ továbbításának relatíve gyorsan terjed, megkerülheti az akadályokat kevésbé személyes, mint a látvány, minden irányba terjed, nehezen akadályozható meg, hogy csak ahhoz az egyedhez jussanak el az üzenetek, amelyeknek szánták. A hangjelzések gyorsabban követhetik egymást, mint a vizuális jelzések. hűvös és szélcsendes időben, hajnalban terjed a legjobban. Éjszaka különösen sok a hangjelzések. Éjjel minden élőlény jórészt a hangjelzésekre reagál és kommunikál.
A felszín alatti kommunikációra jó példa a földi kutya kopogtatása ásás közben. Melyik enged utat a másiknak? A kopogás időbeli elsődlegessége, intenzitása meghatározza, hogy kinek van elsőbbsége a föld alatti járatok ásásában.
A hangjelzés lehet a távoltartás eszköze is. A mezei pacsirta magaslati éneke az alatta fekvő terület birtokjogát jelzi. A pacsirta azonban még akkor is énekel, ha üldözik. Oka ugyanaz, mint a gazella pattogó mozgása. Erős vagyok, nem kapsz el. A kis sólymok szinte minden esetben az elnémult pacsirtákat veszik célba.
Kommunikáció szaglás révén A szagjelzések szaganyagok (feromonok) útján terjednek. hátrányuk pl.: lassúság, függés a széljárástól, kevés információtartalom, időigényes terjedés. Valójában ebben rejlik az előnyük is. A szagok akkor is jeleznek, ha nincs jelen az állat. Különféle illatmirigyeik vannak az egyedeknek, amelyeket különféle célokra képesek használni. Kis mennyiség is elegendő arra, hogy saját fajtársuk felismerje azt. Kis molekulájuk miatt gyors a diffúziójuk. A vizeletürítés nemcsak élettani funkcióval bír, hanem saját fajuknak jelzés a jelenlétről. (kutyák territoriális övezete. )
A mézelő méh kiemelkedő feromonjai a királynői anyagok. A méhkirálynő azért bocsát ki naponta mintegy egytized mikrogramm speciális savat, hogy tudassa a méhkolóniával a létét, és a társai ne próbáljanak meg új királynőt nevelni a kolóniában. A feromon másik hatása az, hogy ha a dolgozó méhek megeszik, akkor a sav meggátolja petefészkük kialakulását. A harmadik hatása ennek a savnak a szexuális vonzóereje. A nászrepülés közben e sav gázait szétszórva a heréket vonzza maga után.
Kommunikáció testtartás révén A nem verbális kommunikáció csatornái az evolúció fontos pillérei. Ezek ősibb jelzések, és nem tanultak, így fontos szerepük van az egyedek fennmaradásában. A mimika, tekintet, vokális, gesztus, testtartás és térköz-szabályozási kommunikáció, valamint a kulturális szignálok alkotják a nem verbális kommunikációt. A rhesusmajmoknál a rábámulás inkább agresszív jelzésnek számít, semmint a kíváncsiság jelének. A fenyegetés további fokokozatait a következők jelzik: szájnyitás, fejingás le és fel, hangadás, földütlegelés, erőlelépés. A mézelő méh potrohtánca a kommunikációs rendszerek legbonyolultabb változata. A táncot egy dolgozó méh lejti akkor, amikor visszatér a terepről a táplálékforrás felfedezése után abból a célból, hogy jelezze társainak a mézlelőhelyet. A rezgőtánc a tánc iránya a függőlegestől akkora szögben tér el, amekkora a táplálék irányának szögeltérése a Naphoz viszonyítva. A tánc időtartama a tápláléklelőhely távolságát jelzi.
A madarak tollborzolása, szárnykiterjesztése az ellenségesség érzetének kimutatására szolgál. Ez a művelet olyan időleges illúziót kelt, mintha nagyobbak volnának. További megfigyelések szerint a gyíkoknál a taréjborzolás, a halaknál a kopoltyúfedő kinyitása mind a testesebbséget hivatott kinyilvánítani. A nagyság fokozása tehát az állat támadási szándékát jelzi.
Charles Darwin Az ember származása" című művében az érzelmi kifejezések folytonosságát hangsúlyozta az emlősöktől az emberig. Egyes elmélet szerint az alacsonyabb rendű állatok fogainak kivillanása, valamint a majmok vicsorítása és az emberi grimasz, mosoly és nevetés között evolúciós biológiai" rokonság feltételezhető. A fog kivillanása más értelmet nyer, ha a száj függőlegesen, és mást, ha vízszintesen nyílik ki, és ezáltal villan elő a fogsor. Az előbbi az agresszió, míg a másik a behódoló magatartást kíséri vagy előzi meg. A mosolyt a csendes fogmutogatásból eredezteti, amely alávetést vagy legalábbis az agresszió hiányát jelenti.
A hozzánk legközelebb álló főemlősöket a vizuális információátadás rendkívül sokrétű és hatékony formái jellemzik. Az emberi arckifejezések biológiai kutatása során is megfigyelték, hogy a verbális kommunikációban fontos szerepet játszanak az arcon megjelenő érzelmek. Az arc felismerése, azonosítása, a rajta megjelenő üzenetek kódolása és dekódolása erős idegrendszeri szabályozás alatt áll. Ezáltal az ember képes arra, hogy az állatvilágban egyedülálló módon szabályozza arcvonásait, elrejtse érzelmeit. Kutatási eredmények szerint 23 pár arcizommal rendelkezünk. A szóba jöhető (felismerhető) arckifejezések száma 24 és 36 között van.
KÖSZÖNÖM A FIGYELMET