AZ ÖTLET PROGRAMBAN RÉSZTVEVŐ ÖNKÉNTESEK

AZ ÖTLET PROGRAMBAN RÉSZTVEVŐ ÖNKÉNTESEK MOTIVÁCIÓINAK VIZSGÁLATA készítette: Bartal Anna Mária A KÓRHÁZI ÖNKÉNTES SEGÍTŐ SZOLGÁLAT ALAPÍTVÁNY ÖNKÉNTES MOTIVÁCIÓS LELTÁR (VOLUNTEER MOTIVATION INVENTORY) HAZAI ADAPTÁLÁSA ÉS KÍSÉRLETI ALKALMAZÁSA NCA-NK-09-B-0357 PÁLYÁZATA KERETÉBEN 2010. június 20. 1

BEVEZETÉS Az elmúlt 20 évben a társadalmi-gazdasági változások hatására az önkéntesség jelentése is átértékelődött és elnyerte igazi tartalmát: önként, fizetség nélkül, valamilyen fajta közjó elállításáért formális vagy informális keretek között végzett tevékenységgé vált. Magyarországon valójában 2001-től, az ENSZ által meghírdetett Önkéntesek Évétől, számíthatjuk a hazai önkéntesség fellendülését, terjedését, valamint a társadalmi és közfigyelem élénkülését. A nonprofit szervezeteknél önkéntes tevékenységet végzők száma a Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint 1995 és 2007 között 500 ezer és 312 ezer fő között mozgott. A legutóbbi, 2008-as Európai Értékrend Vizsgálat szerint a bejegyzett és nem bejegyzett szervezetek számára önkéntes tevékenységet végző önkéntesek száma meghaladta a 900 ezer főt (Bartal 2009). A hazai önkéntesség társadalmi elismertetésének folyamatában fontos lépés volt a 2005. évi LXXXVIII. törvény, a közérdekű önkéntes tevékenységről, illetve az, hogy létrejött az önkéntes tevékenységeket koordináló intézményhálózat. Nemcsak az önkéntesség, hanem az önkéntesekkel foglalkozó szervezeti munka is jelentős változásokon ment keresztül az elmúlt húsz évben. Míg kezdetben az önkénteseket foglalkoztató szervezetek szakmai-módszertani tevékenységét a csinálva tanulás jellemezte, az elmúlt, közel tíz esztendőben elindult egy professzionalizáltabb önkéntes-menedzsementi munka is (lásd: Sikeres önkéntes programok a gyakorlatban, ÖKA, 2005). Ezzel párhuzamosan mind elfogadottabbá vált az önkéntesmenedzsment tréning- vagy tanfolyamjellegű oktatása is az önkénteseket foglalkoztató szervezetek körében. Az elmúlt húsz évben két nagyobb felmérés (Czakó et al 1995; Czike-Kuti 2006) és több tanulmány (Péterfi, 2002; Czike-Bartal, 2005) is készült a hazai önkéntesség helyzetéről és az önkéntesek motivációiról. Ezek a teoretikus vagy leíró, illetve esetelemző tanulmányok nagyon fontos eredményekkel gazdagították a hazai önkéntesség helyzetének, problémáinak feltárását. A pályázati program megvalósítását mindezen eredmények mellett, az alábbi okok tették szükségszerűvé: A hazai önkéntesmenedzsment gyakorlata és oktatása jelenleg inkább szervetközpontúként és kevésbé önkéntes-központúként jellemezhető. A kutatási program 2

segítségével egy olyan motivációkra alapozott önkéntesmenedzsment alapjait kívántuk lerakni, aminek középpontjában az önkéntes áll az ő sajátos motivációival, attitűdjeivel és elvárásaival, különös tekintettel a toborzásra és a foglalkoztatásra. Az önkéntesek motivációinak kutatása nem ismeretlen terület a hazai önkénteskutatásban, de valójában nagyon keveset tudunk az önkéntesek demográfiaitársadalomstatisztikai jellemzői vagy éppen tevékenységterületek szerinti motivációiról. Márpedig az önkéntes-menedzsmentben az önkéntesek rekrutációjánál, elhelyezésénél és megtartásánál rendkívül fontos lenne mind a potenciális, mind pedig a már önkéntes munkát végzők motivációinak ismerete, mint kiegészítő módszer és eszköz. Végezetül pedig a teoretikus a hagyományos és új önkéntesség kategorizációk nem nyújtottak az önkénteseket foglalkoztató szervezetek számára olyan, jól kézzel fogható módszereket, amelyekkel önkénteseik motivációt ténylegesen is mérni tudták volna. Egy önkéntesmotivációkat mérő vizsgálati módszer segítségével ugyanis a szervezetek testre szabottabb és célzottabb üzenetekkel tudnák önkénteseiket megtalálni, továbbá számukra megfelelő tevékenységeket nyújtani, valamint olyan atmoszférát biztosítani, amelyben az önkénteseik elégedettek és nagyobb számban, hosszabb távon is vállalják az önkéntességet. A pályázati programban összesen 11 szervezet (Kalamáris Ifjúsági Egyesület - Nyíregyháza, SZITI Kulturális és Mentálhigiénés Egyesület - Szeged, Szikra Alapítvány - Miskolc, Csalán Környezet- és Természetvédő Egyesület-Veszprém, Félúton Alapítvány- Budapest, Zöldhíd Alapítvány-Pécs, Kórházi Önkéntes Segítő Szolgálat Alapítvány, Magyar Máltai Szeretszolgálat-Szombathely, Pangea Egyesület-Vác, Szépművészeti Múzeum Önkéntes Programja-Budapest, Otthonsegítünk Alapítvány (három budapesti és hét vidéki székesfehérvári, budaörsi, pécsi, ajkai, monori és esztergomi és gyöngyösi csoportja) vett részt. A résztvevő szervezetek körében az önkéntesek foglalkoztatási sajátosságaiból következően két nagy csoportot tudtunk megkülönböztetni: az egyik csoportot az ÖTLET-program koordináló szervezetei alkották, úgy mint: Kalamáris Ifjúsági Egyesület - Nyíregyháza, SZITI Kulturális és Mentálhigiénés Egyesület - Szeged, Szikra Alapítvány - Miskolc, Csalán Környezet- és 3

Természetvédő Egyesület-Veszprém, Félúton Alapítvány- Budapest, Zöldhíd Alapítvány-Pécs, Kórházi Önkéntes Segítő Szolgálat Alapítvány-Budapest. A program egyik fő eredményének tartjuk, hogy az önkéntesek ezen csoportjának 1 motivációiról is adatokkal szolgálhatunk. A kérdőíves vizsgálat idején zárultak a 2009. évi ÖTLETprogramok, így az eredmények a program végeztével mérhető önkéntesmotivációkat tükrözik. A résztvevő szervezetek és önkénteseik másik csoportját azon szervezetek és önkénteseik alkották, amelyek és akik nem voltak érintettek az ÖTLET-programban, ezek pedig a következők voltak: Magyar Máltai Szeretszolgálat-Szombathely, Pangea Egyesület-Vác, Szépművészeti Múzeum Önkéntes Programja-Budapest, Otthonsegítünk Alapítvány (három budapesti és 7 vidéki székesfehérvári, budaörsi, pécsi, ajkai, monori, gyöngyösi és esztergomi csoportja) valamint a Kórházi Önkéntes Segítő Szolgálat-Budapest. A válaszadó 311 önkéntes 64 százaléka egyészségügyi-szociális, 17 százaléka kulturális, 14 százaléka környezetvédelmi, 5 százaléka oktatási, szervezeteknél végzett önkéntes tevékenységet. 2 Közülük 104 fő (33 százalék) valamely ÖTLET-program szervezeténél, míg 207 fő (67 százalék) nem-ötlet-programban résztvevő szervezeteknél végzett önkéntes munkát, őket tekintettük a klasszikus önkéntesek mintájának. Az ÖTLET-program szervezetei által kordinált önkéntesek megoszlása az alábbiak szerint alakult: Kalamáris Ifjúsági Egyesület Nyíregyháza: 18 fő; SZITI Kulturális és Mentálhigiénés Egyesület Szeged: 16 fő; Szikra Alapítvány Miskolc: 19 fő; Csalán Környezet- és Természetvédő Egyesület-Veszprém: 13 fő; Félúton Alapítvány- Budapest: 18 fő; Zöldhíd Alapítvány-Pécs: 10 fő; Kórházi Önkéntes Segítő Szolgálat Alapítvány: 10 fő. Jelen tanulmány szerkezetileg négy fő részből áll. Az első részben ismertetjük az önkéntesmotivációk vizsgálatával foglalkozó hazai és nemzetközi kutatási eredményeket. Ezt követően bemutatjuk az Önkéntes Motivációs Leltár (VMI) adaptálását és ismertetjük a 1 A szakirodalomban igen nagy vita van a tekintetben, hogy az ilyen különleges ösztönzökkel támogatott programokban résztvevők valójában inkább kvázi önkénteseknek tekinthetők, mint valódi önkénteseknek (Wilson 2000). Ugyanis ez esetben sokkal inkább a tevékenység egyéni haszna a domináló mintsem az önként, fizetség nélküli, közjó előállítása. Lásd erről bővebben a következő fejezetet. 2 Ezek az adatok a programban résztvevő és koordináló szervezetek adatai. 4

magyar Önkéntes Motivációs Kérdőív kidolgozását. A tanulmány harmadik része a magyar Önkéntes Motivációs Kérdőív felvételének eredményeit mutatja be, részletesen elemezve a vizsgálatban részt vevő ÖTLET-program önkénteseinek demográfiai-társadalomstatisztikai jellemzőit, valamint motivációit korcsoportok és program-szervezetek szerint. Végezetül a tanulmány negyedik részében az eredmények összefoglalásaként felvázoljuk a motivációkra alapozott önkéntesmenedzsmenti munka lehetőségeit a vizsgálati csoportban. I. AZ ÖNKÉNTESEK MOTIVÁCIÓINAK VIZSGÁLATA A HAZAI ÉS NEMZETKÖZI VIZSGÁLATOK TÜKRÉBEN A téma bevezetéseként szükségszerűen át kell tekintenünk az önkéntesség fogalmát, mivel mind a szervezetek szintjén, mind pedig a szakmai körökben többfajta meghatározás és értelmezés is használatos. Magyarországon az önkéntesség legelterjedtebb értelmezése az ENSZ 2001-ben kiadott definícióján alapul. Az ENSZ az Önkéntesek Nemzetközi Éve alkalmából kibocsátott jelentése 3 azzal a céllal, hogy elősegítse, elismertesse, ösztönözze és elterjessze az önkéntességet három specifikus pontban határozta meg az önkéntesség jellemzőit. Először is, az önkéntes tevékenységet nem elsősorban anyagi ellenszolgáltatásért végzik, noha a kiadások megtérítése, vagy jelképes fizetség megengedhető. Másodszor, a tevékenységnek önkéntesnek kell lennie, azaz a személy belső indíttatásából, szabad akaratából végzi azt ( ). Harmadszor pedig, a tevékenység más személy vagy a társadalom hasznára irányul, bár köztudott, hogy az önkéntesség jelentős haszonnal jár az önkéntes személyére nézve is (United Nation Volunteers Report, 2001). Ezen definíciós bázis alapján a jelentés az önkéntes tevékenységek négy fő csoportját határozta meg: kölcsönös segítés vagy önsegítés; mások számára történő jótékonyság vagy szolgáltatás; részvétel vagy polgári elkötelezettség; képviselet és kampány. Az ENSZ-dokumentum az önkéntesség normatív meghatározására törekedett. Jellemzője, hogy az addigi szakmai-tudományos kutatásokon alapul, a költségek elismerése terén némileg megengedő, illetve elismeri azt, hogy a közjó haszna mellett az önkéntes önérdeke is 3 United Nations Volunteers Report prepared for UN General Assembly Special Session on Social Development. Geneva: February 2001. 5

fontos tényezője az önkéntességnek. A tágabb definíciós bázisú meghatározások közé sorolható, mivel a szervezeti kritériumot az önkéntességnek szervezetett keretek között kell folynia nem veszi fel definícióba, így nem tesz különbséget a formális és az informális önkéntesség között. A hazai önkéntességben mérvadó szervezet, az Önkéntes Központ Alapítvány honlapján olvasható önkéntesség definíció egyfelől, ötvözi az önkéntesség kritériumait annak leíró jellemzésével, másfelől társadalmi erőteljesen hangsúlyozza annak társadalmi hasznát is. A harmadik személy számára történő, vagy a közjó előállítását szolgáló feltétel indirekten jelenik meg ebben a megfogalmazásban, míg a szervezeti -feltétel beemelésével az úgynevezett szűkebb definíciós bázison alapul. [Az önkéntesség] olyan tevékenység, melyet egyénileg vagy csoportosan, rendszeresen vagy alkalmanként, belföldön vagy külföldön a közös jó érdekében személyes akaratból végeznek anyagi ellenszolgáltatás nélkül. Az önkéntes tevékenység közvetlen anyagi haszonnal nem jár annak végzője számára, továbbá az önkéntes nem helyettesíti a fizetett munkaerőt. Az önkéntes nem elsősorban saját családjának segít, munkálkodása hozzáadott értékként jelenik meg a fogadó szervezet életében. A tevékenység megvalósulhat nonprofit, civil szervezet, vagy állami intézmény-, ritkább esetben for-profit szervezet (cégek, vállalkozások) keretein belül. Előnye, hogy elősegíti a társadalmi beilleszkedést, hozzájárul a szegénység, a kirekesztődés csökkentéséhez és a teljes foglalkoztatottsághoz. Az önkéntesség segít környezetünk és közösségünk jobbá tételében. 4 A 2005. évi LXXXVIII. törvény a közérdekű önkéntes tevékenységről, nem határozza meg tételesen az önkéntességet, fókuszában a fogadószervezet és a meghatározott tevékenységi körben az ellenszolgáltatás nélkül végzett munka feltételeinek megszabása áll. Az önkéntest, a tevékenységvégzés miatt, a cselekvőképesség szempontjából közelíti meg, azaz: önkéntes lehet a) a cselekvőképes személy, b) a korlátozottan cselekvőképes személy, c) a tizedik életévét betöltött, kiskorúsága miatt cselekvőképtelen személy. 4 http://www.onkentes.hu/alap.php?inc=dsp&menu_id=1 6

A szakmai-tudományos meghatározások az elmúlt húsz évben itthon is folyamatosan finomodtak és egyre differenciáltabbá váltak. Ebben nagy szerepet játszott a külföldi és hazai kutatási eredmények integrálása és nem utolsó sorban az Önkéntesek Nemzetközi Éve, 2001- ben. Tulajdonképpen ez az esemény az egyik gyújtópontja volt a hazai önkéntesség fejlődésének és az önkéntességről való társadalmi, tudományos-szakmai gondolkodásnak. Az 1993-as Lakossági adományok és önkéntes munka című kiadvány még viszonylag tág feltételek között értelmezte az önkéntességet: önkéntes munkának ( ) a rokonsági és baráti körbe nem tartozó személyeknek és szervezeteknek nyújtott ingyenes segítséget tekintettük (Czakó et al. 1995:7) Tausz 1996-os tanulmányában a tevékenység önkéntes és nem anyagi haszonszerzésből történő jellegét emeli ki: az ilyen tevékenységre vállalkozó egyén saját akaratából, belső indíttatásából cselekszik, a tevékenységet nem pénz vagy megélhetésének biztosítása motiválja (Tausz 1996:397). Az Önkéntesek és nonprofit szervezetek az önkéntes tevékenységet végzők motivációi és szervezeti típusok az önkéntesek foglalkoztatásában c. kötetben Czike és Bartal 2005-ben már az ENSZ által használatos definíciót alkalmazták az önkéntesség értelmezésére, illetve a tágabb értelmezésű önkéntes tevékenység kifejezést használták. Czike és Kuti 2006-ban megjelent Önkéntesség, jótékonyság, társadalmi integráció c. könyvükben az ENSZ által adott definíció leíróbb formáját használják, hangsúlyozva annak tevékenyég jellegét és társadalmi hasznosságát: az önkéntességet ( ) olyan önkéntesen végzett tevékenységként írjuk le, amelyért végzője nem fogad el ellenszolgáltatást, és amelyet önmaga és családja esetleges hasznán túl elsősorban más személyek, társadalmi csoportok, a közösség épülése érdekében végez (Czike-Kuti 2006:13). A vizsgálat az önkéntességet az alábbi kritériumok szerint értelmeztük: olyan tevékenység, amelyet nem ellenszolgáltatásért végzik, noha a kiadások megtérítése, vagy jelképes fizetség megengedhető. a tevékenységnek önkéntesnek kell lennie, azaz a személy belső indíttatásából, szabad akaratából végzi azt, a tevékenység más személy vagy a társadalom hasznára irányul, bár köztudott, hogy haszonnal jár az önkéntes személyére nézve is, 7

tervezett segítés (planned helping), mivel az önkéntesek kinyilvánítják akaratukat, és elkötelezettségüket, hogy másokon segítsenek, amire a szabadidejükből áldoznak időt (Clary és munkatársai,1998:1517) és végezetül pedig szervezett keretek között kell folynia (Wilson (2000:216). I.1. Az önkéntesség és az önkéntesek motivációnak vizsgálata Magyarországon 1993-2007 Magyarországon a civil-nonprofit szervezeteknél önkéntes munkát végzők számát a Központi Statisztikai Hivatal 1995 óta tartja nyilván. Az adatok bemutatása előtt fontos leszögezni, hogy ez a nyilvántartás dolgozik a legszűkebb definíciós bázissal, hiszen csak a bejegyzett, jogi státusszal rendelkező civil-nonprofit szervezetek önkénteseiről ad számot a szervezetek önbevallása alapján. Az idősoros adatok 1995 és 2007 között azt mutatják, hogy a vizsgált időszakban az önkéntesek száma rendkívül hektikusan, 500 ezer és 312 ezer fő között változott Magyarországon. Mivel azt önkéntesek számára vonatkozó kérdések az éves felmérésekben többször változtak, ezért nem lehet egyértelmű trendként értelmezni az adatokat (Czike-Kuti, 2005:201-207). Az adatok alapján megállapítható, hogy az ezredfordulót követő három évben csökkent az önkéntesek száma, míg 2007-ben ismét emelkedett, 472.353 főre, amikor is a 62.407 nonprofit szervezet 61 százaléka foglalkoztatott önkéntest. 1995-ben még 506.142 fő, 2000-ben már csak 408.237, míg 2003-ban ennél is valamivel kevesebb, 404.118 fő önkéntes volt. 2007-ben a legtöbb önkéntes (az összes önkéntes 18,8 százaléka) a szabadidős-hobbi, valamint közbiztonság védelmére létrejött (10,9 százalék), illetve a kulturális (10,5 százalék), sport (10,2 százalék) és a szociális (10 százalék) szervezeteknél végzett önkéntes munkát. 5 Ezek alapján megállapítható, hogy a magyar önkéntes szektort a szabadidő-sport, kulturális tevékenységek jellemzik leginkább, míg új fejleménynek tekinthető a közbiztonság védelmére 5 Nonprofit szervezetek Magyarországon 2007. Budapest: Központi Statisztikai Hivatal 2009:164. 8

létrejött szervezeteknél dolgozó önkéntesek számának emelkedése, amely minden bizonnyal tükrözi a települések közbiztonságában beállt kedvezőtlen változásokat. Az 1993-as és 2004-es reprezentatív vizsgálatok eredményei. Az elmúlt húsz évben két alkalommal 1993-ban és 2004-ben mérték fel a Magyarországon a magánszemélyeknek és szervezeteknek önkéntes munkát végzők számát. 6 A kutatások alapját az önkéntesség tágabb értelmezése jelentette, hiszen önkéntes munkának tekintettek minden, a közvetlen hozzátartozókon kívüli segítést. Az 1993-as vizsgálat 14 833 véletlenszerűen kiválasztott 18 éven felüli személy megkérdezésén alapult, míg a 2004-es vizsgálatban 5000 fő, véletlenszerűen kiválasztott, 14 éves és idősebb korú népesség vett részt. 1993-ban a magánszemélyeket és szervezeteket önkéntes munkával segítők összes száma 1.726.778 fő volt (a teljes népesség közel 17 százaléka), míg 2004-ben ez a szám megduplázódott 3.474.731 főre (a teljes népesség 34 százalékára). 1993-ban magánszemélyeket 1.244.106 fő (a vizsgált népesség 12%-a), szervezeteket 482.672 fő önkéntes (a vizsgált népesség 5%-a) segített. Ugyanezek adatok 2004-ben a következők voltak: magánszemélyeket 2.553.413 fő (a vizsgált népesség 25%) szervezeteket 921.318 fő (a vizsgált népesség 9%) segített önkéntes munkával. A két felvétel alapján a tipikus magyarországi önkéntes társadalomstatisztikai jellemzőit az 1. táblázatban foglaltuk össze. Az adatok azt mutatják, hogy az eltelt 10 év alatt az önkéntes munkát végzők többsége a házasokból és az egyedülállókból került ki, a 31-50 éves korosztályban, a gyermekes családokban, koncentrálódott, valamint a vallásosak nagyobb valószínűséggel végeztek önkéntes munkát. Továbbá, a nagyobb jövedelem és a civilnonprofit szervezeti tagság növeli az önkéntes munkavégzés valószínűségét. 6 Lásd: Czakó Á., Harsányi L., Kuti É., Vajda Á. 1995: Lakossági adományok és önkéntes munka. Budapest: Központi Statisztikai Hivatal, illetve Czike, K., Kuti É., 2005: Lakossági adományok és önkéntes tevékenységek. Gyorsjelentés a 2004-es felmérés eredményeiről. Budapest: Önkéntes Központ Alapítvány, Nonprofit Kutatócsoport. 9

1. táblázat A tipikus magyar önkéntes társadalomstatisztikai jellemzői az 1993-as és 2004-es reprezentatív önkéntesmunka-felmérések alapján Társadalomstatisztikai 1993 2004 jellemzők Nem főként férfi főként férfi Életkor 21-50 31-50 Családi állapot Házas házas vagy hajadon/nőtlen Gyermekek száma leginkább 2-3 Leginkább 1-3 Iskolai végzettség Felsőfokú középiskolai, felsőfokú Foglakozás vezető, beosztott értelmiségi beosztott értelmiségi Település Község, főváros község, főváros Vallásosság minden harmadik önkéntes minden második önkéntes vallásos vallásos Forrás: Czakó, Harsányi, Kuti, Vajda 1995. illetve Czike, Kuti, 2005. alapján Míg 1993-ban az önkéntesek munkavégzése főként az egyházi-vallási tevékenységekhez, a kultúrához és a szociális területhez kapcsolódott, addig 2004-ben továbbra is az egyházivallási tevékenységek szerepeltek az első helyen, de ezt a sport-szabadidős, az egészségügyi ellátás, szociális tevékenység, valamint a kulturális területek követték. A 2008-as Európai Értékrend Vizsgálat (EVS) eredményei. A kutatásban a 18 évnél idősebb magyar népesség 1500 fős reprezentatív megkérdezése alapján a teljes körűvé tett adatok szerint a vizsgált népesség 10,8 százaléka, 901.545 fő (közülük 472.624 férfi és 428.921 nő) végzett 2008-ban szervezetek számára önkéntes munkát. Az EVS korábbi adatfelvételeinek eredményei szerint megállapítható, hogy az önkéntesek aránya csökkent a népességben, hiszen 1991-ben még a 18 évnél idősebb népesség 16,4 százaléka, míg 1999-ben pedig 14,8 százaléka mondta azt, hogy végzett önkéntes munkát. Az Európai Értékrend Vizsgálat önkéntesség értelmezése az eddigi vizsgálatok között helyezhető el, ugyanis tágabban értelmezi az önkéntességet, mint a Központi Statisztikai Hivatal adatfelvétele, mivel általában a szervezeteknek végzett önkéntes munkát vizsgálja. A szervezeteknek végzett önkéntes munka történhet jogilag bejegyzett és nem bejegyzett szervezetnél. Az 1993-as és a 2004-es önkéntes felmérésekhez képest azonban szűkebb definíciós bázissal dolgozik az Európai Értékrend Vizsgálat, mivel az informális önkéntességet nem tekinti a kutatás tárgyának. A következő táblázatban a különböző hazai önkéntes vizsgálatok közötti definíciós különbségeket és ebből következően az eltérő önkéntes-számokat mutatjuk be. 10

2. táblázat A hazai önkéntes-vizsgálatok jellemzői az 1990-es évektől 1995-től 1993. 2004. 2008. Központi Czakó et al. Czike-Kuti EVS Statisztikai Hivatal az önkéntesség Legszűkebb Tág legtágabb köztes értelmezése Minta Önkéntesek száma Forrás: Bartal (2009) csak a jogi formával rendelkező szervezetek önbevallása alapján 472.353 fő (2007) a népesség 5%-a Magán személyeknek és szervezeteknek önkéntes munkát végző 18 éven felüli népesség - véletlenszerű megkérdezés alapján 1.726.778 fő a felnőtt népesség 17%-a magán személyeknek és szervezeteknek önkéntes munkát végző 14 éven felüli népesség - véletlenszerű megkérdezés alapján 3.474.731 fő a 14 éven felüli népesség 40%-a jogi és nem jogi formával rendelkező szervezeteknek önkéntes munkát végző 18 éven felüli népesség reprezentatív megkérdezés alapján 901.545 fő a felnőtt népesség 11%-a Az Európai Értékrend Vizsgálat eredményeinek elemzése alapján (Bartal 2009) megállapítható vált, hogy a szervezeteknél önkéntes munkát végző tipikus önkéntes: inkább férfi, 36-55 év közötti vagy kisebb részt 18-25 éves, házas vagy egyedülálló, átlagosan két gyermeket nevel vagy gyermektelen, leginkább érettségizett vagy felsőfokú végzettséggel rendelkezik, jelentős részének fizetett főállása van, vagy pedig nyugdíjas, illetve tanuló, többsége havi 125-300 ezer forint jövedelemből él, leginkább vagy 5000 fő alatti vagy 100.000 fő feletti településen él, és szignifikánsan magasabb körükben a vallásosak aránya. A bejegyzett és nem bejegyzett szervezeteknél önkéntes munkát végzők többsége a tradicionális önkéntes hagyományokkal rendelkező sport-szabadidős, oktatási-kulturális valamint egyházi-vallási szervezeteknél vállalt önkéntes munkát. A preferált önkéntességi területek a korábbi felvételeknek megfelelően alakultak, de az adatok szerint magasabb volt a helyi közösségi szervezeteknél és alacsonyabb a szociális szervezeteknél dolgozó önkéntesek arányai. A részletes eredmények alapján úgy tűnt, hogy vannak férfi, illetve női önkéntesek által dominált tevékenységi terültek, illetve életkori csoportonként is felfedezhető volt némi specifikusság az önkéntesség terepei között. Az irodalmi adatokkal egyezően, jellemző volt a 11

vizsgált önkéntesek csoportjára az is, hogy a kistelepüléseken élő önkéntesek esetében a professzionális szolgáltatások hiánya, a nagyobb településeken a széles önkéntességi lehetőségek, míg a középkorosztályt családi élethelyzete, illetve a magasabb iskolai végzettségűeket és a nyugdíjasokat a közjóért való tenni akarás involválja nagy valószínűséggel az önkéntes munka felé. Az elemzés fontos megállapítása volt, hogy önkéntesnek lenni minden valószínűséggel nagyobb társadalmi érzékenységgel, a hátrányos helyzetű társadalmi csoportok iránti fokozottabb figyelemmel jár. Az eredmények szerint egyfelől, azokat a fiatal és 46-55 év közötti férfiakat és középkorú nőket, akik szabadidejűkben valami újat akarnak tanulni nagyobb valószínűséggel találjuk meg az önkéntesek, mint a nem-önkéntesek között. Másfelől a társas kapcsolatok építése inkább a 46-55 éves önkéntes nőkre volt jellemző. A fentebbi adatokkal összefüggésben azt találta a vizsgálat, hogy egyrészt a fiatal férfi és a 36-35 év közötti önkéntes nők önkéntességében nagy szerepet játszanak a társadalmi értékek és a társadalomért érzett felelősség, másrészt azok a fiatal férfiak és 18-55 év közötti nők, akik számára fontos az önmegvalósítás, a kezdeményezőkészség, nagyobb valószínűséggel önkéntesek. A hazai önkéntesek motivációi a korábbi kutatások alapján. Az önkéntes motivációk vizsgálata a hazai önkéntes-kutatások egyik sajátos területét jelentik részben azzal a céllal, hogy teoretikusan leírják és értelmezzék az önkéntesek motivációinak jellemzőit, és ezt összevessék demográfiai-társadalmi jellemzőkkel, részben pedig, hogy kapcsolódjanak a nemzetközi kutatási trendekhez. A témában végzett első jelentősebb elemzés (Czike Bartal 2005:28-29) a szervezetekhez kötődő önkéntesek motivációi alapján három hipotetikus csoportot különböztetett meg: a régi, az új, és a vegyes típusú önkéntességet. Módszertanilag a heurisztikus csoportosítás alapját nyolc kategória képezte, melyekből a 150 megkérdezett önkéntesnek a három legjellemzőbbet kellett kiválasztania. A nyolc kategória a szegényeken való segítés, a vallás, hit fontossága, az erkölcsi kötelesség, a közösséghez tartozás, tapasztalatszerzés, a kihívás, szakmai fejlődési lehetőség, a szabadidő hasznos eltöltése, és az új barátok szerzése közül az első négy kategóriát a régi típusú önkéntesség, míg a további négyet az új típusú önkéntesség motivációs jellemzőiként sorolta be Czike Klára. Amennyiben az önkéntes motivációi mind a 12

régi, mind az új típusú motivációs kategóriákból is tartalmazott válaszokat, akkor azokat vegyes típusúnak értékelte (Czike Bartal 2005:35). A szociális szervezetek körében mért eredmények szerint a régi típusú önkéntesség motivációi a 35 év feletti, házas, több gyermekkel rendelkező magasabb iskolai végzettségű nőkre, míg az új típusúé a 26 év alatti, egyedülálló, gyermektelen férfiakra és nőkre volt inkább jellemző. A szervezeti szintű eredmények azt mutatták, hogy a régi típusú önkéntes motivációk főként az adományozó szervezetek, míg az új típusúak az állam/önkormányzatközeli szervezetek, valamint a vegyes típusúak a bázisközeli szervezetek önkéntesei körében voltak regisztrálhatóak (Czike Bartal 2005:94-95). Egy másik kutatásban az ifjúsági önkéntesek egy sajátos csoportjának, az önkéntes gyakornokok, motivációit két faktor szerint értékalapú (régi típusú) és érdekalapú (új típusú) önkéntesség vizsgálták (Hegyi Horváth Kmetty Molnár 2006). A kvalitatív módszerekkel végzett kutatás az ifjúsági önkéntességen belül megkülönböztet altruista és szakmai önkénteseket, míg az önkéntes gyakornokokat olyan önkéntesekként írták le, akikre egyaránt jellemző az altruizmus és a szakmai motivációk. A lakossági adományozást és az önkéntes tevékenységet felmérő 2004-es országos a 14 évnél idősebb népességre kiterjedő reprezentatív kutatásban (Czike Kuti 2006) az önkéntesség motivációnak mérésére már 18 állítás szerepelt, amelyeket az egyetértés és az egyet nem értés szerint 5 pontos Likert-skálán kellett értékelnie a válaszadóknak. Czike Klára finomította a korábbi motivációs kategóriák elnevezéseit, így itt már hagyományos és új típusú önkéntességről tesz említést. A 18 motivációs kategóriából az eredmények szerint a hagyományos típusú önkéntességet leginkább olyan motivációk jellemezték, mint: a jó érzés segíteni (89 százalék), továbbá a családi indíttatás (60 százalék), a közösséghez kapcsolódás (54 százalék), illetve az ismerősök példája (39 százalék), valamint a hála érzése (34 százalék). Ezzel szemben az új típusú önkéntesség főként az egy konkrét cél elérése (54 százalék), a szabadidő hasznos eltöltése (52 százalék), a tapasztalatszerzés (46 százalék), valamint az önismeret (35 százalék), illetve 13

a szakmai fejlődés (28 százalék) és a jó munkahely lehetősége (4 százalék) motivációs kategóriáival volt leírható (Czike Kuti 2006:45). Az önkéntes motivációk demográfiai-társadalomstatisztikai változók szerinti vizsgálata azt mutatta, hogy az új típusú önkéntesség motivációit leginkább kor szerint (21-60 éves korosztály) lehet meghatározni, míg a nem és az iskolai végzettség alapján markáns összefüggés nem volt kimutatható a reprezentatív mintában. A hagyományos típusú önkéntességhez sorolt motivációkat főként a 35 év feletti és az alacsony iskolai végzettségű válaszadók körében találták jellemzőnek. Összességében megállapítható, hogy az eddigi, hazai önkéntesmotivációs kutatások noha több tényező mentén vizsgálták, de alapvetően két dimenziós megközelítést alkalmaztak az önkéntesek motivációjának értelmezésekor. Ahogy azonban a nemzetközi motivációs-kutatások eredményeiből is láthatjuk majd, az önkéntesek motivációi nem ragadhatók meg teljességgel csak több dimenziós vizsgálatok alapján. Továbbá, heurisztikus megközelítésekből táplálkoztak, és ráadásul ahogy Czike Klára is megállapítja az új és hagyományos típusú önkéntesség csak részben (volt) igazolható a reprezentatív mintán (Czike Kuti 2006:48). Ugyanakkor a teoretikus a hagyományos és új motivációk kategorizációk nem nyújtottak az önkénteseket foglalkoztató szervezetek számára olyan, jól kézzel fogható módszereket, amelyekkel önkénteseik motivációt ténylegesen is mérni tudták volna. Márpedig, az önkéntes-menedzsmentben az önkéntesek rekrutációjánál, elhelyezésénél és megtartásánál rendkívül fontos lenne mind a potenciális, mind pedig a már önkéntes munkát végzők motivációinak ismerete, mint kiegészítő módszer és eszköz. Ugyanis, ennek felhasználásával a szervezetek testre szabottabb és célzottabb üzenetekkel tudnák önkénteseiket megtalálni, továbbá számukra megfelelő tevékenységeket nyújtani, valamint olyan atmoszférát biztosítani, amelyben az önkénteseik elégedettek és hosszabb távon is vállalják az önkéntességet. 14

I.2. A nemzetközi önkéntesmotivációs kutatások eredményei A nemzetközi önkéntesmotiváció-kutatások három korszakát lehet megkülönböztetni. Míg kezdetben, az 1970-80-as években, az önkéntes-motivációk vizsgálatát főként pszichológiai megközelítésből vizsgálták, addig a 90-es évektől kezdve egyre inkább az interdiszciplináris kutatások váltak uralkodóvá, amelyek ötvözték a pszichológiai, szociálpszichológiai és főként a szervezetszociológiai kutatások eredményeit. Ezzel összefüggésben módszertanilag is egyre standardizáltabbá vált az önkéntes-motivációk kutatása: egyfelől a motivációs faktorok kialakításában, másfelől a két- vagy háromdimenziós motivációs modellek helyett mind inkább multifaktoriális modellekkel írták le az önkéntesek motivációs bázisát. Jellemző volt továbbá, hogy kezdetben kismintás, egy-egy speciális önkéntescsoportra vagy szervezetre irányultak a motivációs vizsgálatok azaz nagyítón keresztül szemlélték a vizsgálandó jelenséget, és főként az önkéntesek önmeghatározását vették alapul. A későbbiek során a kaleidoszkópikus nézőpont jegyében már nagymintás, különböző tevékenységi területeken dolgozó önkéntesek, kérdőíves megkérdezése vált dominánssá. Az önkéntes motivációk több faktoros mérése először a Clary és munkatársai (1992;1998) által kidolgozott a Volunteer Functions Inventory (VFI) alkalmazásával történt, amely új fejezetet nyitott az önkéntesek motivációs-kutatásában. A szerzők abból, a sokszor feltett kérdésből indultak ki, hogy egyes emberek miért áldoznak időt és energiát mások segítségére? Salamon és Anheier (1994) kutatási eredményeire hivatkozva miszerint 1993-ban 89,2 millió önkéntes volt az Egyesült Államokban, akinek közel egynegyede heti több mint öt órát töltött önkéntes tevékenységgel, az önkéntesek motivációi kutatásának fontosságát hangsúlyozták. Megállapították, hogy a segítő magatartás régóta vizsgált területe a pszichológiának, ám az elemzések többsége inkább arra fókuszált, hogy a segítésnek milyen körülményei vannak, milyen közvetlen döntések előzik meg és mi a kuntextusa, de kevéssé arra, hogy miért hozzák meg az emberek ezt a döntést és milyen okok állnak e döntések hátterében. Mindennek alapján Clary és munkatársai az önkéntességet funkcionális nézőpontból közelítik meg: abból indulnak ki, hogy az önkéntes tevékenységek, amelyek bár nagyon hasonlónak tűnhetnek a felszíni motivációk és azok mögöttes folyamatainak dinamikája révén, de igen különbözőek lehetnek a segítő magatartás fenntartásában (Clary et al. 1998:1516). Az önkéntességre úgy tekintenek, mint egy jelenségre és folyamatra, amelyben meghatározó 15

szerepe van az attitűdöknek, a meggyőződésnek, a társadalmi gondolkodásnak és kapcsolatoknak és nem utolsó sorban a személyiségnek. Clary és munkatársai (1998:1517) világosan különbséget tesznek a spontán segítség és a tervezett segítség között. A VFI motivációs faktorai és tesztelésének eredményei. Az önkéntességhez vezető funkciók feltérképezéséhez kiindulási pontul Katz (1960) és Smith et al. (1956 cit. Clary et al. 1998) klasszikus, attitűd-teóriájának következő elemeit használták fel: az instrumentális (alkalmazkodási, haszonelvű funkció), az önvédelmi, az értékkifejező és az ismereti funkció. Az alapvető motivációk elméleteire alapozva azt feltételezték, hogy ezek megtalálhatók az önkéntesek motivációjában is, továbbá az önvédelmi funkciót felbontották pozitív és negatív funciókra. Ennek alapján Clary és munkatársai (1992; 1998) hat olyan, a funkcionális teóriákból levezethető motivációs faktort dolgoztak ki, amelyek hipotéziseik szerint, szerepet játszhatnak az önkéntességben is. Ezek a következők voltak: 1. Értékek (value): amelyek segítik az önkéntest tevékenységben, illetve lehetőséget adnak arra, hogy kinyilvánítsa altruista, humanitariánus értékeit. Az érték motivációnak tehát, kifejező funkciója van. 2. Megértés (understanding): miszerint az önkéntesség lehetőséget ad arra, hogy olyan új tapasztalatokat, tudást, skilleket sajűátítson el az önkéntes, amelyeket másképp nem szerezhetne meg. 3. Társadalmi (social): a társas kapcsolatok lehetőséget adnak az önkéntesnek arra, hogy más személyekhez közelebb kerüljön. 4. Karrier (career): a foglalkozáshoz, a karrierhez szükséges skillek elsajátítását jelenti. 5. Önvédelem (protective): elméletileg az egohoz kapcsolódó funkciókkal függ össze. Célja az egot megvédeni, megerősíteni, illetve a bűntudat csökkentése, abban az értelemben, hogy sikeresebb, szerencsésebb másokhoz képest. 6. Önigazolás (enhancement): az önmegbecsülés, mint védekező folyamat, az ego pozitív védelmét szolgálja, a személyes fejlődést segíti elő, növeli a segítőkészséget és ezért ezt a motivációs állapotot fenn is akarjuk tartani. A motivációk funkcionális vizsgálatának leglényegesebb üzenete, hogy a segítő viselkedést széles társadalmi és személyes motivációk segítik. Sőt, Clary és munkatársai a funkcionális szemléletet ki is tágították a motivációk eredetének interakcionalista megközelítése felé, miszerint: az egyén motivációi a környezet által adott lehetőségekkel együtt jelennek meg. A szerzők kutatás gyakorlati hasznát abban látta, hogy az önkéntességet motiváló funkciókat az önkéntesek rekrutációjában nagyon fontos megerősíteni. Amennyiben ismertek általában, és szervezeti szinten, az önkéntesek motivációi, úgy az önkéntesség tartóssága is előrejelezhető. 16

A Volunteer Functions Inventory-t öt lépésben tesztelték és véglegesítették: különböző szituációkban (az önkéntesség orientációja, releváns előnyei és az elégedettség mérésével), más-más korösszetételű önkéntes és nem önkéntes csoportokban. Az önkéntesek megkérdezésekor csak olyan önkéntes csoportokat vettek be a mintába, amelyek önkéntessége stabil, megbízható és aktuális volt, mivel úgy vélték, hogy csak ezek alapján vonhatók le a motivációkra nézve releváns következtetések. Clary és munkatársai (1998:1525) a kutatás értékelésében megállapították, hogy a pszichometrikus módszerekkel mért motivációk érvényes mérési eszköznek bizonyultak, amelyeket több fázisban és kombinált vizsgálati szituációban próbáltak ki. A felállított hat motivációs faktor érvényesnek mutatkozott az önkéntesek motivációjának mérésében, megbízhatónak és stabilnak bizonyult módszertanilag és a többszintű elemzések azt igazolták, hogy a faktorok nem keverednek egymással. Ennek alapján a VFI nagy előnyének tartották, hogy az egyes motivációs faktorok egyenként is mérhetők. A szerzők hangsúlyozták, hogy a faktoroknak a motivációs folyamat mérésében releváns szerepük van, és a VFI-ben felállított motivációs faktorok általában érvényesek az önkéntes motivációkra, attól függetlenül, hogy milyen területen önkéntes a vizsgált személy. A VFI nagyon termékenyítőleg hatott a további motivációs vizsgálatokra, így pl. Omoto és Snyder (2002) az önkéntesség időtartama és a motívumok összefüggését, Allison és Okum (2002) a VFI megbízhatóságát tesztelte az önkéntes motivációkra adott nyílt kérdésekkel, továbbá Hafliger és Hug (2009) a motívumok és a meggyőző üzenetek közötti kapcsolatot vizsgálta Svájc francia és német nyelvű kantonjaiban élő potenciális, egyetemista önkéntesek körében. A VFI-vel szemben a leggyakoribb metodológiai kritika az, hogy zárt kérdéseket használnak (Allison és Okum gyenge korrelációt mértek a motivációs faktorok és az önkéntességre adott nyílt válaszok között), illetve problematikusnak látják egyes szerzők (Hafliger és Hug 2009) a kísérletek kontrollcsoportjai közötti különbséget. A Volunteer Motivation Inventory. A kilencvenes évek végétől kezdve a kutatások tehát, egyre inkább az önkéntes-motivációkat felmérő kérdőív/leltár kidolgozására fókuszáltak. 2002-ben, Ausztráliában McEwin és D Arcy többlépcsős módszertan (fókuszcsoportok, nyitott kérdések, pilot-study) után alakította ki azt a nyolc motivációs faktort, ami a VMI pilot-változatát alapozta meg. Ennek alapján, az önkéntesek motivációját vizsgáló kérdőívet Volunteer Motivation Inventory-nak (VMI) nevezték el. 17

A VMI standarizálást 2004-ben Esmond és Dunlop folytatta, amihez felhasználták és részben módosították a McEwin és D Arcy (2002) által felállított Volunter Motivation Inventory-t és a Clary, Synder és Ridge-féle (1992) Volunteer Functions Inventory-t. Ugyancsak többlépcsős módszertanra alapozva Esmond és Dunlop (2004) kidolgozta azt a komplex, az önkéntesek motivációinak differenciált mérésére alkalmas VMI-t, amely már 10 motivációs faktort tartalmazott. A felméréseket Nyugat-Ausztráliában összesen 2444 önkéntes körében végezték el, amely az eddigi legnagyobb önkéntes motivációs vizsgálat volt. Esmonds és Dunlop úgy vélték, hogy a 10 faktorból álló, 44 kérdést tartalmazó önkéntes motivációs leltár ami a két korábbi motivációs leltár faktoraiból állt össze komplexebb képet képes adni az önkéntesek motivációiról. A végleges Volunteer Motivational Inventory négy faktort tartalmazott a VFI-ből (értékek, megértés, társadalmi és a protektivitás) és hat faktort a kifejlesztett VMI-ből (karrierfejlesztés, elsimertség, szociális interakciók, reciprocitás, reaktivitás, önbecsülés). A végső eredmények szerint az ausztrál önkéntesek között a legfontosabb motivációk az értékek voltak. 1. ábra Az önkéntesmotivációs-faktorok sorrendje az ausztrál önkéntesek körében az átlag alapján Forrás: Esmond-Dunlop 2004:47 Az önkéntesek számára rendkívül fontos, hogy a saját értékrendje összeegyeztethető legyen a szervezet értékrendjével. Éppen ezért nagyon hangsúlyos, hogy a szervezetek a világos 18

értékrendet és célokat közvetítsenek, hiszen minél több ember hisz a szervezet céljában, annál több ember köteleződik el, annál több önkéntes lesz. A második legfontosabb motivációs faktornak a reciprocitás bizonyult, miszerint a vizsgált önkéntesek fontosnak tartották azt, hogy amit adnak a környezetüknek azt fogják vissza is kapni. Végül pedig, a harmadik lényeges motiváció az elismertség volt, ami arra utal, hogy ez az önkéntes menedzsmenti munka egyik fontos eleme kell, hogy legyen. Ennek hiánya nagyon sok esetben az önkéntesség megszűnéséhez is vezethet. A megértés, az önbecsülés, a szociális interakciók és a visszahatás faktorok által mért motivációk a fontos, de nem a legfontosabb tényezők közé sorolták a megkérdezettek. Ez azt jelzi a szerzők véleménye szerint, hogy egyfelől a szervezeteknek nagyobb hangsúlyt kell fektetniük céljaik világos közvetítésére, másfelől az önkéntességet közösségi élménnyé kell tenni és erősíteni kell az önkéntesség szocializációs szerepét. Legkevésbé volt meghatározó az ausztrál önkéntesek motivációiban a társadalmi normák és az önvédelem, valamint a karrierfejlesztés motivációi. Részben az eredményekre támaszkodva Ausztráliában az elmúlt 5-6 évben önkéntes-kampányokba, és az önkéntes menedzsmenti munka intenzív fejlesztésébe kezdtek. Összegezve megállapíthatjuk, hogy módszertanilag mind a két önkéntes motivációs leltár megalapozottnak tekinthető, a kidolgozott faktorok érvényesnek bizonyultak az önkéntesek motivációjának vizsgálatára. Elméletileg és módszertanilag a VFI megalapozottabbnak mondható, ugyanakkor a VMI ötvözi a VFI legjobb motivációs faktorait, differenciáltabban mér bizonyos önkéntes motivációkat (ld.: társadalmi szociális interakció, vagy karrierfejlesztés, reciprocitás) és sokkal inkább gyakorlati orientációjú, azaz az önkéntesmenedzsmenti szempontok is érvényesültek az egyes motivációs faktorok kialakításakor. Az önkéntes motivációs faktorokat vizsgáló két nagy leltár összehasonlítása azt mutatja, hogy az értékeket, a megértést, az önvédelmet a társadalmi normák szerepét és bár más tartalmi megfogalmazásban, de a karriert is mérő faktorokat alapvetőnek tartják az önkéntesek motivációjában, illetve differenciáltabban vizsgálja a VMI a társadalmi és a reaktivitás motivációs faktorokat. 19

Végzetül megállapítható, hogy míg a VFI deklaráltan funkcionális pszichológiai szempontból közelítette meg az önkéntesek motivációinak vizsgálatát, addig a VMI ezt részben megtartva, részben módosítva (pl.: karrier, visszahatás faktorok) szociálpszichológiai, illetve szervezetpszichológiai szempontokat érvényesített olyan faktorok beemelésével, mint a szociális interakciók, az elismertség és az önbecsülés. II. AZ ÖNKÉNTES MOTIVÁCIÓS LELTÁR (VMI) ADAPTÁLÁSÁNAK LÉPÉSEI ÉS MAGYAR ÖNKÉNTES MOTIVÁCIÓS KÉRDŐÍV KIDOLGOZÁSA Volunteer Motivation Inventory magyar adaptálásának módszertani kidolgozása hasonlóan az eddigi önkéntes-motivációs vizsgálatokhoz többlépcsős módszertan alkalmazását követelte meg. Tesztelési szakasz. Mivel egy angol nyelvű kérdőívről/leltárról volt szó, ezért először a fordítási, nyelvi és a kulturális különbségekből fakadó tartalmi, értelmezési problémák kellett kiszűrni. Első lépésben a lefordított kérdőívet tartalmi, értelmezési szempontból teszteltük az önkéntesekkel foglalkozó munkatársak körében. Javaslataik alapján nyelvi, megfogalmazásbeli javításokat tettünk. A Volunteer Motivation Inventory kiegészítése új motivációs faktorokkal. Módszertanilag a a következő lépés az volt, hogy az Esmond-Dunlop-féle (2004) Volunteer Motivation Inventory-t kiegészítettük három újabb a vallás, illetve a helyi közösségi és a kormányzati kudarcra (Weisbrod 1975) reflektáló motivációs faktorral, illetve az ezeket mérő állításokkal. A vallás motivációs faktor méréséhez három állítást fogalmaztunk meg, amelyek közül az kettő a vallási meggyőződés meglétéből, illetve nem létéből fakadó motivációkat, a harmadikkal a vallásos hitélet által motivált önkéntességet kívántuk mérni. Mind a helyi közösségi/önkormányzati, mind a kormányzati hiányokra reflektáló motivációs faktorok esetében az önkéntességi területen tapasztalt források és támogatások hiányára, valamint az előbbiekből következő öntevékenységre, mint motiváló tényezőkre kérdeztünk rá. Az így kialakított próba-kérdőívet 40 fő különböző életkorú és iskolai végzettségű önkéntes körében teszteltük. Az első próbakérdezés eredményei alapján korrigáltuk a kérdőív egyes értelmezési problémáit, majd véglegesítettük 13 motivációs faktort 53 állítással mérő kérdőívet. 20