Jogszabályváltozások 2016 Nemzeti Adó- és Vámhivatal Győr-Moson-Sopron Megyei Adó-és Vámigazgatósága
Témakörök Társasági adó, illeték Személyi jövedelemadó Általános forgalmi adó Adózás rendje
Társasági adó
Évközi változások Növekedési adóhitel fizetési halasztási kedvezmény Beruházási adókedvezmény növekedési adóhitelre jogosultak beruházásuk után vehetik igénybe
Évközi változások Növekedési adóhitel jellemzői fizetési halasztási kedvezmény szokásos adóelőleg-és adófizetési ütemezést halaszthatja adókötelezettség nem változik havi és negyedéves előlegeken túli befizetés nyolc részletben teljesíthető adóévet követő két évben választás alapján lehet igénybe venni naptári évvel megegyező és eltérő üzleti évesek is igénybe vehetik
Évközi változások Adóévi adózás előtti eredmény - Megelőző adóévi adózás előtti eredmény = Növekedési adóhitel
Igénybevételének feltételei Növekedési adóhitel Tao alanyisága az adóévet megelőző harmadik adóévben vagy korábban kezdődött adóévben és a megelőző három adóévben nem vett részt átalakulásban, szétválásban, egyesülésben nyilatkozik a választásról növekedési adóhitel eléri vagy meghaladja a megelőző adóévi adózás előtti eredmény abszolút értékének az ötszörösét eredmény 2015 - eredmény 2014 >= 2014. évi eredmény x 5
Növekedési adóhitel A számítás során nem lehet figyelembe venni: kapott (járó) osztalékot kapott (esedékes ) kamatot kapcsolt vállalkozástól - visszafizetési kötelezettség nélkül kapott juttatás, támogatás - véglegesen átvett pénzeszköz - térítés nélkül átvett eszköz - ellenérték nélkül átvállalt kötelezettség adóévi bevételként elszámolt összegét
Választás Növekedési adóhitel feltöltési kötelezettség határidejéig feltöltésről szóló bevallásban feltöltésre nem kötelezett külön nyomtatványon, elektronikus úton (15NAHI) határidő jogvesztő
Növekedési adóhitel Növekedési adóhitel lényege a növekedési adóhitelre jutó adó fizetése különös szabályok szerint az adót nem a tárgyévben, hanem az adóévet követő két adóévben, negyedévente, a negyedévet 2. hónapjának 20. napjáig (2+6) kell megfizetni 2016. 02. 20, 2016. 05. 20 - Tao bevallásban a növekedési adóhitel összegére jutó adót megállapítja, bevallja és a - két részletben megfizetett összegen felüli részt hat egyenlő részletben megfizeti
Növekedési adóhitel Növekedési adóhitelre jutó adó/adóelőleg számítása - adóévi adóalap csökkentő és növelő tételeket arányosan kell számításba venni korrigált NAHI = NAHI +/- (korrekciós tételek x NAHI/2015. évi eredmény) NAHI-ra jutó adó megállapítása korrigált NAHI-ra jutó adóelőleg/adó = korrigált NAHI x sávos adómérték
Növekedési adóhitel-példa NAHI = 130-20 = 110 millió forint 30 millió forint beruházási adóalap-kedvezmény 2015. évi várható adóalap: 100 millió forint várható fizetendő adó: 10 millió forint (100M x 0,1) 2015. évben megfizetett előleg: 1 millió forint feltöltéskor fizetendő 9 millió forint korrekciós tétel NAHI-ra jutó része: 30M x (110/130) korrigált NAHI = 110M - {30M x (110/130)} = 84,5M korrigált NAHI-ra jutó adó: 84,5 x 0,1 = 8,45M Ft
Növekedési adóhitel-példa Feltöltéskor fizetendő adó: 9M -8,45M = 550e Ft - 2016. február 20.- 1.056e Ft - 2016. május 20. - 1.056e Ft
Növekedési adóhitel Nem alkalmazható végelszámolás kezdő napját megelőző nappal lezáruló adóévben végelszámolás időszaka alatt felszámolási eljárás kezdő napját megelőző nappal lezáruló adóévben utolsó adóévben, ha felszámolás, végelszámolás nélkül jogutód nélkül szűnik meg
Növekedési adóhitel Növekedési adóhitel egyösszegű visszafizetése bármely okból kikerül a Tao. tv. hatálya alól kikerülés napjával a meg nem fizetett összeg egy összegben esedékessé válik
Jellemzői Beruházási adókedvezmény növekedési adóhitelre jogosultak vehetik igénybe nyilatkozat megtételét követő két adóévben megvalósított beruházás után vehető igénybe növekedési adóhitel összegére jutó adó még esedékessé nem vált összegét lehet csökkenteni - beruházási érték 19%-ával, legfeljebb a növekedési adóhitelre jutó adó még esedékessé nem vált összegének 90%-ával, ha - az átlagos állományi létszámot növelik és legalább két évig fenntartani az adott régióban
Beruházási érték Beruházási adókedvezmény nyilatkozat adóévét követően két adóévben beszerzett, előállított, korábban használatba nem vett tárgyi eszköz bekerülési értéke, de legfeljebb foglalkoztatottak átlagos állományi létszáma a nyilatkozat adóévét követő adóévben,majd a második adóévben bekövetkezett növekménye x 10 millió Ft
Beruházási adókedvezmény Nem vehető igénybe olyan tárgyi eszközre, amelyre terv szerinti értékcsökkenés nem számolható el vagy nem szabad elszámolni a nyilatkozat megtételének adóévében Tao. tv. szerinti adókedvezményt vesz igénybe a beruházásra tekintettel Nem alkalmazható ugyanazon adóév tekintetében kedvezményezett célra tett adó-, adóelőleg felajánlással (rendelkezéssel), jóváírással Kedvezményként érvényesített összeg az adóalapnál elszámolt értékcsökkenési leírás
Egyéb Beruházási adókedvezmény az adóévben a várható létszámnövekményre tekintettel is igénybe vehető - nem teljesül szankció - kedvezmény többletet társasági adóként kell bevallani és befizetni létszámnövekedést legalább két évig nem tartja meg - szankció - a nem teljesített létszámnövekmény x 10 millió forint x 19%
Alapítvány, egyesület, közalapítvány Adózás előtti eredmény Civil tv. szerinti gazdasági-vállalkozási tevékenység adózás előtti eredményének megfelelően - alapcél szerinti tevékenység nem vállalkozási tevékenység - gazdasági- vállalkozási tevékenység a jövedelem és vagyonszerzésre irányuló, azt eredményező, üzletszerű tevékenység, kivéve adomány, cél szerinti tevékenység, pénzeszközök betétbe, értékpapírba, társasági részesedésbe helyezése ingatlan megszerzése, használatának átengedése, átruházása
Alapítvány, egyesület, közalapítvány Alapcél szerinti tevékenység bevétele tagdíj Szja 1% alapcélra kapott támogatás, adomány alapcélt szolgáló jog, dolog átruházásának ellenértéke (arányos része) gazdasági tevékenységnek nem minősülő tevékenységből szerzett bevétel (kamat, osztalék, ingatlan)
Alapítvány, egyesület, közalapítvány Kedvezményezett mérték közhasznú szervezet esetén - 15% - adókötelezettség, ha VB+IB > B x 15% VB: vállalkozási bevétel IB: ingatlanból származó bevétel B: összes bevétel
Alapítvány, egyesület, közalapítvány Kedvezményezett mérték túllépésének arány (VB+IB) ( B x 15%) VB+IB VB: vállalkozási bevétel IB: ingatlanból származó bevétel B: összes bevétel
Alapítvány, egyesület, közalapítvány Nem közhasznú szervezet adómentessége B x 10% >= VB+IB <= 10 M Ft VB: vállalkozási bevétel IB: ingatlanból származó bevétel B: összes bevétel
Alapítvány, egyesület, közalapítvány Adóalap Vállalkozási tevékenység adózás előtti eredménye - közhasznú szervezet esetén eredmény 20%-a + általános növelő tételek - általános csökkentő tételek + támogatás korrekciós tétele (teljes v. arányos összeg) + ingatlanhoz kapcsolódó növelő tétel - ingatlanhoz kapcsolódó csökkentő tétel +/- kapcsolt vállalkozások korrekciós tételei +/- különös növelő/csökkentő tételek (Tao. tv. 16. )
Alapítvány, egyesület, közalapítvány ingatlanhoz kapcsolódó növelő tétel - ingatlan számviteli törvény szerinti értékcsökkenése - ingatlan megszerzésére, használatára, átengedésére, átruházására tekintettel az alapcél szerinti tevékenység bevételeként elszámolt összeg ingatlanhoz kapcsolódó csökkentő tétel - ingatlan Tao. törvény szerinti értékcsökkenése - ingatlan megszerzésére, használatára, átengedésére, átruházására tekintettel elszámolt költség, ráfordítás
Előadó művészeti szervezet Fogalom pontosítása - összhang a de minimis rendelettel Jegybevétel fogalmának pontosítása Adókedvezmény feltétele - kiegészítő támogatás juttatás adóévében (támogatás adóévét követő 90 napon belüli) történő megfizetése
Előadó művészeti szervezet Támogatási igazolás korlátja - támogatási igazolások, - megfizetett kiegészítő támogatások, - adóelőleg-felajánlással kapcsolatos igazolások együttes értéke nem haladhatja meg - jegybevétel 80 százalékát és - 1,5 milliárd forintot A korlátok érvényesek az adóelőleg felajánlása esetén is
Látvány-csapatsport Támogatás, kiegészítő támogatás - kifizetés tényét be kell jelenteni - SPORTBEJ nyomtatvány - pénzügyi teljesítéstől számított 30 napon belül - jogvesztő jelleg megszűnik - első alkalommal a 2015-2016-os támogatási időszakra 2016. január 1-jét követően benyújtott új sportfejlesztési programok támogatásával (juttatásával) összefüggésben kell alkalmazni.
Látvány-csapatsport Mentesülés a 8 napos határidő elmulasztásával összefüggő, jogkövetkezmények és az adókedvezményre vonatkozó jogosultság elvesztése alól - a 2015. adóévi társasági adóbevallás benyújtására nyitva álló határidő utolsó napjáig - az adóhatósághoz benyújtott kérelme alapján
Látvány-csapatsport Adókedvezmény feltétele - előzetes támogatói szándéknyilatkozat rendelkezésre bocsátása a támogatásra jogosult szervezet részére - csatolni kell a támogatási igazolási kérelem benyújtásához is Először a hatályba lépését követő napon benyújtott támogatási igazolás kiállítására irányuló kérelmeknél kell alkalmazni
Bírság visszatérítése Adózás előtti eredményt csökkenti bírságnak, Art-ban, társadalombiztosítási törvények előírt jogkövetkezménynek - az elengedése - visszatérítése miatt az adóévben bevételként elszámolt, az adóévben vagy a megelőző adóévekben növelő tételként figyelembe vett összeg Csak pontosítás
IFRS IFRS-ek választása egyedi beszámolási célra 2016. január 1-től választhatja az a vállalkozás: - amelynek értékpapírjait EGT tagállam szabályozott piacán forgalmazzák, - amelyek közvetlen vagy közvetett anyavállalata az összevont(konszolidált) beszámolóját az IFRS-ek szerint készíti el - amely a Koncessziós tv. alapján koncesszióköteles tevékenység végzésére, illetve koncessziós szerződés megkötésére jogosult, vagy amely a Koncessziós tv. koncessziós társaságnak minősül
IFRS Nem választhatja - MNB által felügyelt vállalkozó, - az állami vagy önkormányzati vagyonkezelést végző vállalkozó, - a nonprofit gazdasági társaság
IFRS IFRS-ek választása egyedi beszámolási célra 2017. január 1-től kötelezően alkalmazni kell: - azon vállalkozásnak, amelynek értékpapírjait EGT tagállam szabályozott piacán forgalmazzák, - hitelintézetnek, továbbá a hitelintézettel egyenértékű prudenciális szabályozásnak megfelelő pénzügyi vállalkozásnak
IFRS IFRS-ek választása egyedi beszámolási célra 2017. január 1-től választhatja az a vállalkozás: - amelyek közvetlen vagy közvetett anyavállalata az összevont(konszolidált) beszámolóját az IFRS-ek szerint készíti el - biztosító - MNB felügyelet alá tartozó, előzőekben nem felsorolt egyes pénzügyi intézmények - könyvvizsgálatra kötelezett vállalkozás - azon külföldi székhelyű vállalkozás magyarországi fióktelepe, amely mentesül a könyvvizsgálati kötelezettség alól (Szv. 154/A. (1) bekezdés)
Nem választhatja IFRS - az állami vagy önkormányzati vagyonkezelést végző vállalkozó, - nonprofit gazdasági társaság, - a biztosítási tevékenységről szóló törvény szerinti kölcsönös biztosító egyesület, - a nyugdíjpénztár, az egészségpénztár és az önsegélyező pénztár
IFRS- Társasági adó Éves beszámolóját, könyvviteli zárlatát az IFRS-ek alapján összeállító adózó a Tao. tv-t az IFRS-ekkel összhangban értelmezi, alkalmazza Összes bevétel az IFRS-t alkalmazó vállalkozónál az adózás előtti eredmény javára elszámolt összeg - Társasági adóalap: általános szabályok + különös szabályok (kiegészítő+új rendelkezések) - adózás előtti eredmény: Szt. 114/A. 8. pont - Tao tv. 18/A-18/D.
Adózás előtti eredmény (+/-) Adózás előtti eredmény szintjén módosítást igénylő tételek Tao tv. 18/B. (1), (2) Korrigált adózás előtti eredmény Növelő és csökkentő tételek a Tao. tv. szerint + speciális nem szabályok Adóalap
IFRS- Adatszolgáltatások Áttérési különbőzetekre vonatkozóan - áttérést megelőző adóévi adóelőleg- kiegészítésről szóló bevallásban (külön nyomtatványon) - 2016-ban az áttérés napját követő 15 napon belül külön nyomtatványon, elektronikus úton
IFRS- Adatszolgáltatások Áttérést megelőző adóévről szóló Tao. bevallásban részletes levezetés az áttérést megelőző adóév IFRS-ek szerint meghatározott adókötelezettségről Áttérés adóévében és a követő adóévben negyedévente - várható adózás előtti eredményről, adóalapról, fizetendő adótól
IFRS- Minimum adó Fizetendő adója kevesebb, mint az áttérés előtti utolsó adóévben ténylegesen fizetett társasági adója - áttérés adóévében és az azt követő adóévben az adófizetési kötelezettsége = áttérést megelőző adóév adója (kimentési lehetőség)
IFRS- Adóelőleg-minimum Áttérés adóévéről szóló adóbevallásban meghatározott előleg nem éri el az áttérést megelőző adóév fizetendő adóját - előlegeket a megelőző adóév fizetendő adója alapján kell meghatározni Áttérés adóéve során esedékessé váló, és az áttérés adóévét követő adóév első hat hónapja során esedékessé váló tao-előlegeket nem lehet módosítani
Illeték
Adósságrendezési eljárás Telekmentesség adósságrendezési eljárás során a telket értékesítik - késedelmi pótlékot nem kell megfizetni (csak az illetéket) - a telek vevője nyilatkozik a 4 éven belüli beépítésről nincs sem pótlék, sem illeték-kötelezettség a telket az eladó örökléssel, adásvétellel stb. szerezte ajándékozás esetén nem alkalmazható Elengedett követelés (egyéb meg nem fizetendő összeg) mentes az illeték alól
Visszterhes vagyonátruházási illeték Mentes az illeték alól környezetkímélő gépkocsi (5E, 5P, 5N, 5Z) tulajdonjogának, vagyoni értékű jogának a megszerzése de minimis támogatás autóbusz, nyerges vontató, tehergépjármű, pótkocsi gazdálkodó szervezet általi megszerzése tulajdonjog megszerzése lakástulajdon megvásárlása - a vásárló a lakás bérlője vagy örököse, - a lakás a bérleti szerződés megkötéséig a bérlő tulajdona volt, - a tulajdonjogot a bérleti szerződés megkötése érdekében adták át a bérbeadónak
Visszterhes vagyonátruházási Mentes az illeték alól lakástulajdon megszerzése, ha illeték - a vagyonszerző az adásvételi szerződésben - határozott időre, de legalább 5 évre - a vételár 7%-át meg nem haladó éves bérleti díj ellenében - bérbeadja a korábbi magánszemély tulajdonosnak és - a bérlő vagy örököse részére 5 éven belül gyakorolható visszavásárlási jogot létesít - legfeljebb a bérbeadó által fizetett vételár 105%-ának megfelelő vételáron
Visszterhes vagyonátruházási illeték adóhatóság a megállapított illetéket felfüggeszti adóhatóság a felfüggesztett illetéket törli, ha - bérlő vagy örököse 5 éven belül visszavásárolja a korábbi tulajdoni hányadának megfelelő tulajdoni hányadot
Visszterhes vagyonátruházási Mentes az illeték alól ingatlan forgalmi értékéből illeték - az épület forgalmi értékének megfelelő rész, ha - az épületet a vagyonszerző hozta létre (a telek tulajdonosával kötött megállapodás és az építés költségeit, körülményeit tanúsító okirat) folyamatban levő ügyekben is lehet alkalmazni
Egyéb Mentes az eljárási illeték alól a megbízható adózó által kezdeményezett automatikus részletfizetési eljárás Adóhatóság a vagyonátruházási és öröklési illetéket visszatéríti, ha a vagyonszerző - műemléki értékként védetté nyilvánított, helyi egyedi védelem alatt álló épületet felújította - a felújítást az illetékkiszabásra történő bejelentés számított 1 éven belül megkezdte és 5 éven belül befejezte - műemlékvédelmi hatóság igazolása
Egyéb- eljárási illeték mentesség Mentes a közigazgatási eljárási illeték alól pl: hatóság jogszabálysértő, hibás vagy elmulasztott bejegyzése miatt kezdeményezett első fokú eljárás vállalkozói igazolvánnyal, üzlet működési engedélyével kapcsolatos eljárás valamennyi adóhatósági igazolás eltulajdonított okmány pótlására irányuló eljárás
Egyéb- eljárási illeték mentesség Mentes a bírósági eljárásban cég tagjának vagy képviselőjének kérelmére: cég cégkivonatának, cégbizonyítványának, cégmásolatának kiállítása cég cégnyilvántartásban szereplő elektronikus okiratainak elektronikus úton történő megküldése
Személyi jövedelemadó Új bevallási lehetőségek
Adóbevallás Új adóbevallási formák bevallási nyilatkozat adóbevallási tervezet Megszűnő adóbevallási formák adónyilatkozat egyszerűsített bevallás
Adóbevallás A 2015-ös évről adóbevallási kötelezettség Adónyilatkozat - utoljára egyszerűsített bevallás - utoljára adóhatósági közreműködés nélküli bevallás 53- as bevallás munkáltatói adómegállapítás; bevallási nyilatkozat új forma
Adóbevallás A 2016-os évről adóbevallási kötelezettség adóhatósági közreműködés nélküli bevallás 53-as bevallás munkáltatói adómegállapítás; bevallási nyilatkozat adóbevallási tervezet felhasználásával készített bevallás új forma a 2016. évi jövedelmekről
Bevallási nyilatkozat Választható forma, ha a feltételek fennállnak kizárólag adóelőleget megállapító munkáltatótól szerzett jövedelem, kivéve - kamat, osztalék, árfolyamnyereség, vállalkozásból kivont jövedelem, - ingatlan bérbeadásból szerzett jövedelem meghaladja az egymillió forintot, - önkéntes pénztári támogatói adomány tételes költségelszámolással költséget, költséghányadot nem számol(t ) el (adóelőlegnél sem) - 10% költséghányad nem kizáró ok
Bevallási nyilatkozat Választható forma, ha a feltételek fennállnak adóalap-kedvezményt, adókedvezményt nem érvényesít (adóelőlegnél sem) önkéntes pénztári -, Nyesz-R-, nyugdíjbiztosítási nyilatkozatot nem ad 53-as bevallást más okból sem kell beadni társas vállalkozás nem minősül adóelőleget megállapító munkáltatónak a személyesen közreműködő tagok vonatkozásában EKHO, EFO, magánszemélyek különadója nem kizáró ok
Határidők Bevallási nyilatkozat nyilatkozat a munkáltató felé január 31. - határidő jogvesztő, nem vonható vissza munkáltató adatszolgáltatása február 12. adóhatóság tájékoztatása, ha a feltételek nem állnak fenn adóhatóság adó-megállapítása május 20. - értesítés főszabály szerint nincs, - a munkáltató nem megfelelően vonta le az adót, adóelőleget határozat
Bevallási nyilatkozat Több munkáltató esetén választása szerint Nyilatkozattétel időpontjában nincs munkáltató adóhatóság felé nyilatkozhat Munkáltató önellenőrzi, javítja a bevallását - különbözetről határozat - jogkövetkezmény magánszemély terhére nincs Határozatok az önellenőrzési jogot nem érinti, nem levizsgált időszak Feltételek hiánya az adó megállapítása után ismert - önellenőrzés - önellenőrzés hiányában felszólítás, utólagos adómegállapítás
Bevallási nyilatkozat Ellenőrzés során adókülönbözet megállapítása - az adókülönbözet a munkáltató havi adó-és járulék bevallásának hibája, hiányossága - adóbírság, késedelmi pótlék a munkáltatót terheli
Adóbevallási tervezet Adóhatóság adóbevallási tervezetet készít ügyfélkapuval rendelkező adózónak, aki munkáltatói adó-megállapítást nem kért (nem vállalták) nem egyéni vállalkozó, őstermelő bevallási nyilatkozatot nem tett adóhatóság elkészíti az szja bevallás tervezetét március 15-ig elektronikus úton megküldi
Adóbevallási tervezet Adózó a tervezetet javíthatja, kiegészítheti május 20-ig lehet elfogadni (kiegészített adatokkal) elektronikus úton befizetés május 20-ig, kiutalás elfogadástól számított 30 napon belül tervezetet nem fogadja el- 53-as bevallás Először a 2016. évről készül adóbevallási tervezet
Adóbevallás Havi adó-és járulékbevallás adattartalma bővül családi kedvezmény közös érvényesítése, aránya, másik fél adóazonosító jele eltartottak adatai adott hónapban eltartott vagy kedvezményezett eltartott, felváltva gondozott gyermek családi kedvezmény érvényesítésének jogcíme első házasok kedvezményének igénybevételi módja (egyedül, megosztással) + házastárs neve, adóazonosítója változások bekövetkezésének időpontja új nyilatkozat esetén
Fizetési könnyítés Alanyi jogon járó részletfizetés vállalkozási tevékenységet nem folytató (áfa fizetésére nem kötelezett) magánszemély személyi jövedelemadó, eho együttesen 200e Ft 6 havi pótlékmentes részletfizetés
Személyi jövedelemadó
Mértéke 2016. január 1-től 15% - általános kulcs Adókulcs - kamatjövedelemnél átmeneti szabály - 2016. január 1-től megszolgált kamatjövedelemre alkalmazható 10, 19% - egyéni vállalkozó 10% - tartós befektetésből származó jövedelem 3-5 év közötti felbontás esetén
Családi kedvezmény Mértéke 2016. január 1-től 1 gyermek után 66.670 Ft/hó 3 gyermek után 220.000 Ft/ kedv. eltartott/hó 2 gyermek után kedvezményezett eltartott/hó - 2015-ben - 62.500 Ft - 2016-ban - 83.330 Ft - 2017-ben - 100.000 Ft - 2018-ban - 116.670 Ft - 2019-ben - 133.330 Ft (adó 10e Ft-ról 20 e Ft-ra nő dupla kedvezmény) 625% helyett 667%
Családi kedvezmény Élettársak kedvezménye közös gyermek - mindkét szülő jogosult nem közös gyermek csak a szülő jogosult, kivéve az élettárs is jogosult családi pótlékra - szülővel együtt élő élettárs a gyermekkel közös lakó- vagy tartózkodási hellyel rendelkezik ÉS - szülővel élettársként legalább 1 éve szerepel az Élettársi Nyilatkozatok Nyilvántartásában VAGY - szülővel fennálló élettársi kapcsolatát a családi pótlék megállapítására irányuló kérelmét legalább egy évvel megelőzően kiállított közokirattal igazolja
Adóazonosító jel 2015. évi adóbevallásban, a 2016-ban adott adóelőleg-nyilatkozatokban az adóazonosító jellel nem rendelkező eltartottak (kedvezményezett eltartottak) esetén a természetes azonosítóikat és a lakcímet kell szerepeltetni A 2016. évi bevallásokban, 2017. január 1-jétől tett nyilatkozatban már kötelező az adóazonosító jel feltüntetése.
Adóazonosító jel Adóelőleg-nyilatkozat családi kedvezmény igénybevételéhez állami adóhatóság 2016. július 1-ig hivatalból megképzi az adóazonosító számot - 25. életévét 2016. december 31-ig nem töltötte be - értesítés 45 napon belül - adóigazolvány elkészítése 2016. 11.30-ig
Első házasok kedvezménye Összevont adóalapot csökkentő kedvezmény 2016. január 1-től családi kedvezmény előtt kell érvényesíteni házastársak egyike első házasságát köti összege: 33.335 Ft Időtartam házasságkötést követő hónap 1. napja, max. 24 hónap családi kedvezményre való jogosultságig Érvényesítés házastárssal közösen már az adóelőleg számításnál is, vagy a bevallásban
Külön adózó jövedelmek Adóalap megállapításához kapcsolódó szorzó változása: 1, 19 1,18 érintett jövedelmek - ellenszolgáltatás nélkül vállalt tartás - kamatjövedelem, ha az adó levonása nem lehetséges (1,28 helyett 1,27, ha eho terheli) - kamatkedvezmény, szerencsejátékok (nem pénz) - lakásbérbeadás önkormányzat részére béren kívüli juttatások, béren kívüli juttatásnak nem minősülő, egyes meghatározott juttatások esetén továbbra is a jövedelem 1,19-szerese
Külön adózó jövedelmek Ingóértékesítés adómentességi határ: 30.000 Ft 600.000 Ft nem változott gazdasági, nem gazdasági tevékenység nem változott
Külön adózó jövedelmek Ingóértékesítés vadon gyűjtött termék, termény - gyógynövény, fűszernövény - vadon termő gyümölcsök, gomba - éti csiga felvásárlónak értékesítik jövedelem = bevétel x 25% adót a felvásárló megállapítja, levonja, bevallja vételi jegy két példányban
Megszűnő adókedvezmények Utoljára a 2015. évi jövedelmekről benyújtott 1553 számú bevallásban érvényesíthetők Lakáscélú hiteltörlesztés áthúzódó kedvezménye (30 % és 40 %) max. 120 e Ft Tandíj, felnőttképzés díja címén igénybe vehető halasztott kedvezmény Önellenőrzési lehetőség
Őstermelő Őstermelői tevékenység bővülése: fás szárú energetikai ültetvényről lekerülő tűzifa, faforgács, fűrészpor, fahulladék hatályba lép: 2016. január 1. - 2015. január 1-től keletkezett jövedelemre is alkalmazni lehet
Adósságrendezési eljárás 2015. évi CV. Törvény 1. számú melléklet 7.29. pont Adómentességi szabályok elengedett követelés adómentes, ha bíróságon kívüli adósságrendezés során kötött megállapodásban vagy bírósági adósságrendezési eljárásban kötött egyezségkötés (és módosítása) során engedték el az a követelés, amelyet adósságtörlesztési határozat (és módosítása) vagy mentesítő határozat alapján nem kell megfizetni
Adósságrendezési eljárás adósságrendezési kötelezettség teljesítése a kötelezettség hitelezőkkel kötött megállapodásban, egyezségben, bíróság által hozott adósságtörlesztési határozatban került megállapításra települési önkormányzattól, munkáltatótól, közhasznú szervezettől, egyházi jogi személytől kapott támogatás, adomány felső korlát: legkisebb öregségi nyugdíj x 1,5 havi átlagban egy naptári éven belül/adományozó
Adósságrendezési eljárás 62. (8) bek. Ingatlan értékesítéséből származó jövedelem adómentes, ha bíróságon kívüli adósságrendezési eljárás, bírósági adósságrendezési egyezség, adósságtörlesztési határozat alapján, a jövedelmet a tartozás kiegyenlítésére fordítják részben fordítja a tartozás kiegyenlítésére csak a kiegyenlítésre fordított rész lesz adómentes
Adósságrendezési eljárás 58. (9a) bek. Ingó vagyontárgy értékesítéséből származó jövedelem adómentes, ha bíróságon kívüli adósságrendezési eljárás, bírósági adósságrendezési egyezség, adósságtörlesztési határozat alapján, a jövedelmet a tartozás kiegyenlítésére fordítják részben fordítja a tartozás kiegyenlítésére csak a kiegyenlítésre fordított rész lesz adómentes
Egyéb Igazolás nélkül elszámolható költség nemzetközi forgalomban résztvevő gépkocsivezetők, árukísérők 60 euró/nap belföldi forgalomban részvevő gépkocsivezetők, árukísérők belföldi kiküldetést teljesítők napidíja
Egyéb Visszalépés az állami nyugdíjrendszerbe visszalépő tagi kifizetés felvétele - nem bevétel visszalépő tagi kifizetés jóváírása önkéntes nyugdíjpénztári számlán - kifizetés adómentes - rendelkezési jogosultság a kifizetés 20%-a, legfeljebb 300.000 Ft-ről - egyéb jogcímen átutalt összegek után fennmaradó adó terhére 2015. január 1. után megszerzett jövedelmekre is
Brókercsőd miatt szükséges változás Nincs adókötelezettség, ha a magánszemély pénzügyi intézménnyel szemben fennálló követelését eredményező jogviszonya a pénzügyi intézmény felszámolása miatt szűnik meg ideértve az adó feletti rendelkezés esetére meghatározott összeget is - Nyesz-R számla kiutalás a felszámolással összefüggésben kárrendezés címén kifizetett összeg Már 2015. évre vonatkozóan is alkalmazható Új fogalom: pénzügyi intézmény (3. 100. pont)
Járulék, szociális hozzájárulási adó,
Szociális hozzájárulási adó mezőgazdasági munkakör Kedvezmény feltételei: Mezőgazdasági munkakör - FEOR-08-6. főcsoport 61. csoport - 7. főcsoport 7333 ból: mezőgazdasági gép (motor) karbantartója javítója - 8. főcsoport 8421 - nem a munkavállaló képzettsége, hanem a munkakör dönt Huszonöt év feletti és ötvenöt év alatti
Szociális hozzájárulási adó mezőgazdasági munkakör Kedvezmény mértéke - bruttó munkabér (max. 100.000 Ft) 14,5%-a - felettes részre általános szabályok - részmunkaidő esetén arányosítás Nem vehető igénybe - azon hónapokra, amelyben a 25. vagy 55. életévét betölti a munkavállaló - amely hónapban nem vagy nem teljes egészében a meghatározott munkakörben foglalkoztatták 2015. július 1-től alkalmazható
Járulék változások Iskolaszövetkezetben munkát vállaló diákok biztosítási jogviszonya - 25 év alatti, nappali tagozatos - passzív jogviszony - nem biztosított - szociális hozzájárulási adót sem kell fizetni - 2015. június 20-tól hatályos Egészségügyi szolgáltatási járulék havi összege 2016. január 1-jétől 7 050 forint (napi 235 forint)
Családi járulékkedvezmény Az Szja kulcs változása miatt A családi járulékkedvezmény összege az Szja tv. szerinti családi kedvezmény összegéből a ténylegesen érvényesített családi kedvezménnyel csökkentett összeg 15 százaléka, de legfeljebb a járulékok (4%+3%+10%) együttes összege. Adóalaposítás miatti szorzó változása 625 %-ról 667 %-ra
Biztosítottak bejelentése Évközi módosítás - 25 év alatti tanulmányaikat szüneteltető tanulók, hallgatók az iskolaszövetkezetnél fennálló tagi jogviszonyukra tekintettel nem biztosítottak 2016. január 1-től - a biztosított végzettségét, szakképzettségét, szakképesítését és - az ezt igazoló okiratot kibocsátó intézmény nevét és az okirat számát be kell jelenteni
Biztosítottak bejelentése Kisadózó vállalkozások biztosítása A Tbj. 2016. január 1-jétől egyértelművé teszi, hogy a kisadózó vállalkozások a KATA törvény szerint biztosítottak Biztosítási jogviszony bejelentése is e törvény szerint történik nincs T1041 benyújtási kötelezettség
Minimálbér 454/2015. (XII. 29.) Korm. Rendelet szerint Minimálbér 111.000 Ft Garantált bérminimum 129.000 Ft
Általános forgalmi adó
ÁFA tv. 58. -2016. január 1. 2016. január 1-től minden adóalany esetében teljesítés időpontja az elszámolással, fizetéssel érintett időszak utolsó napja, kivéve számla, nyugta kibocsátásának napja - az ellenérték esedékessége és a számla, nyugta kibocsátásnak napja megelőzi az időszak utolsó napját
ÁFA tv. 58. ellenérték esedékessége, de legfeljebb az érintett időszak utolsó napját követő 60. nap - ellenérték esedékessége az időszak utolsó napját követő napra esik Alkalmazása - 2015. december 31-ét követően kezdődő időszak és - fizetés esedékessége 2015. december 31- ét követő időpont - számla, nyugta kibocsátásának időpontja 2015. december 31-ét követő időpont
Példa Elszámolási időszak Fizetési határidő Számla kelte Teljesítés időpontja 2016.01.15-02.15 02.05. 01.28. 01.28. 2016.01.15-02.15 01.31. 02.16. 02.15. 2016.01.15-02.15 03.30. 02. 15. 03.30. 2016.01.15-02.15 05.15. 02.15. 04.15. 2016. 01.15-02.15 01.28. 02.10. előleg - 01.28 teljesítés 02.10
Ellenérték megtérítésének esedékessége megelőzi az időszak utolsó napját időszak utolsó napja Időszak utolsó napját követő nap, de 60. napot megelőző nap Időszak utolsó napját követő 60. nap Időszak utolsó napját követő 60. napnál későbbi időpont Számla/nyugta kibocsátása időszak utolsó napja előtt Számlakibocsátás napja időszak utolsó napján az időszak utolsó napját követő nap Időszak utolsó napja időszak utolsó napja fizetési határidő időszak utolsó napját követő 60. nap időszak utolsó napját követő 60. nap
Közcélú adomány fogalma Közcélú adomány: oktatási intézmény részére alapító okiratában meghatározott tevékenység támogatására termék, szolgáltatás közhasznú szervezet, egyház támogatása nem változott hatályba lépett: 2015. június 25.
Levonható adó elszámolása Adólevonási jog érvényesítése: fordított adózás (import áfa önadózás) esetén a levonási jog keletkezésének időpontját tartalmazó bevallási időszakban (fizetendő adó megállapításának időszakában) egyéb ügyletek esetén a levonási jog keletkezésének időpontjában és az azt követő naptári éven belül - határidőn túl a keletkezésének időszakában levonási jog 2016. január 1-jén vagy azt követően keletkezik
Áfa kulcs változása 5%-os Áfa kulcs - házi sertéshús frissen, hűtve, fagyasztva - vtsz. 0203 ból - kivéve: - vtsz. 0203 1110, (frissen vagy hűtve egész, fél házi sertésből) -vtsz. 0203 2110 (fagyasztva egész, fél házi sertésből) - 2016. január 1-jén vagy később keletkezik az áfafizetési kötelezettség
Áfa-mérték változás átmeneti szabályok Időpont Tevékenység Érték Megállapodás: 2015. november 30. Sertéshús értékesítése adóalap: 40.000,-Ft + áfa: 10.800,-Ft (27%) 2015. december 5. Előlegfizetés 12.700,-Ft ebből adóalap: 10.000,-Ft áfa: 2.700,-Ft (27%) 2016. február 18. Teljesítés adóalap: 40.000-10.000=30.000,-Ft áfa: 1.500,-Ft (5%)
Áfa-mérték változás átmeneti szabályok Időpont Tevékenység Érték Megállapodás: 2015. november 30. Sertéshús értékesítése adóalap: 500.000,-Ft + áfa 2015. november 30. Előlegfizetés 200.000,-Ft ebből adóalap: 157.480,-Ft áfa: 42.520,-Ft (27%) 2016. január 31. Teljesítés adóalap: 500.000-157.480=342.520,-Ft áfa: 17.126,-Ft (5%)
Átmeneti szabályok közösségi beszerzés Teljesítés időpontja Számla kibocsátása Fizetendő adó megállapításának időpontja 2015. december 20. 2016. február 15. 2016. január 15. 5% Áfa 2015. december 20. 2015. december 20. 2015. december 20. 27% 2016. január 10. 2015. december 20. 2015. december 20. 27%
Áfa kulcs változása 2015. évi CCXII. Tv. (197. Magyar Közlöny) 5%-os Áfa kulcs terheli az alábbi lakásokat: Az Áfa tv. 86. (1) bekezdés j) pont ja) vagy jb) alpontja alá tartozó (első rendeltetésszerű használatbavétele nem történt meg, vagy megtörtént ugyan, de a használatbavételre jogosító hatósági engedély jogerőre emelkedése és az értékesítés között 2 év nem telt el) olyan, többlakásos lakóingatlanban kialakítandó vagy kialakított lakást, amelynek összes hasznos alapterülete nem haladja meg a 150 négyzetmétert.
Áfa kulcs változása az Áfa tv. 86. (1) bekezdés j) pont ja) vagy jb) alpontja alá tartozó olyan egylakásos lakóingatlant, amelynek összes hasznos alapterülete nem haladja meg a 300 négyzetmétert A kedvezményes áfa kulcsot azokban kell alkalmazni először, amelyekben a 84. szerint megállapított időpont (a fizetendő adó megállapításának időpontja) 2016. január 1-jére vagy azt követő napra esik.
Példa Amennyiben az ellenérték áfa nélküli ár Szerződés szerinti ellenérték 30.000.000 Ft + áfa 2016. január 1. napja előtt megfizetett előleg 6.350.000 Ft Előleg adóalapja és adó összege 27%-os adómérték mellett 4.999.990 +1.350.010 áfa Az előleg levonása után fennmaradó adó nélküli fizetendő összeg: 30.000.000 4.999.990 = 25.000.010 Ft Az előleg levonása után fennmaradó adóval növelt fizetendő összeg: 25.000.010*1,05=26.250.011 Ft Összesen adóalap 30.000.000 Ft + áfa 2.600.010 (1.350.010+1.250.000)
Példa Amennyiben az ellenérték áfával növelt ár Szerződés szerinti áfát is tartalmazó ellenérték 30.000.000 Ft 2016. január 1. napja előtt megfizetett előleg 6.350.000 Ft Előleg adóalapja és adó összege 27%-os adómérték mellett 4.999.990 +1.350.010 (áfa) Az előleg levonása után fennmaradó adót is tartalmazó fizetendő összeg: 30.000.000-6.350.000= 23.650.000 Ft. A 23.650.000 Ft adóalapja és adó összege (5%-os kulccsal): adóalap 22.524.260 Ft és adó 1.125.740 Ft Összesen: adóalap 27.524.250 Ft(4.999.990+22.524.260) + adó 2.475.750 Ft(1.350.010+1.125.740)
Csoportos adóalanyiság Nem kell kapcsolt vállalkozásnak tekinteni az adózókat, ha - kizárólag azért minősülnek kapcsolt vállalkozásnak, mert a Magyar Állam vagy a helyi önkormányzat harmadik személyként közvetlenül vagy közvetve többségi befolyással rendelkezik - nem kell hozzájáruló nyilatkozat - nincs egyetemleges felelősség
Csoportos adóalanyiság Nem minősül kapcsolt vállalkozásnak a helyi önkormányzat és az a vállalkozás, amelyben az önkormányzat közvetlenül vagy közvetve többségi befolyással rendelkezik - helyi önkormányzat nem hozhat létre csoportos adóalanyiságot a többségi tulajdonában levő vállalkozásokkal - nem kell hozzájáruló nyilatkozat - nincs egyetemleges felelősség
Számlázás Mentesülés a számlakibocsátás alól: adómentes légi személyszállítás - számviteli bizonylat kötelező - kérésre számla telekommunikációs-, média-, elektronikus szolgáltatások - belföldön nem letelepedett - adófizetési kötelezettségét MOSS rendszerben teljesíti - kérésre számla - áthárított adót forintban nem kell feltüntetni
Számlázás Számlázó programokkal szembeni követelmények adóhatósági ellenőrzési adatszolgáltatás - adatexport esetei jelleggel, adóhatósági ellenőrzéskor - adatszolgáltatást a meghatározott adatszerkezetben kell teljesíteni - 2016. január 1-től kiállított számlák
Számlázás Adatexporttal kapcsolatos gyakori kérdések kötelezettek köre felelősségi kérdés adatexport formája adatexportban átadott adatok - címadatok, - adómentesség feltüntetése
Adózás rendje
Általános rendelkezések Art. rendelkezéseit nem kell alkalmazni - Ket. függő hatályú döntésre vonatkozó rendelkezései Ügyintézési határidő - 30 nap - hosszabbítás egy alkalommal 30 nappal, meghatározott eljárásokban - kivételesen indokolt esetben, hosszabbítás indokait kifejezetten meg kell jelölni
Általános rendelkezések Képviseleti jog - jövedéki ügyintéző szakképesítéssel rendelkező személy jövedéki ügyekben - magánszemély, egyéb szervezetek esetében is - egyéb képviseleti szabályok nem változtak
Adózók minősítése Új adózói kategóriák bevezetése cégbejegyzésre kötelezettek, Áfa-regisztrált adózók megbízható adózó pozitív elbírálás kockázatos adózó szigorúbb elbírálás
Adózók minősítése Minősítés által befolyásolt területek ellenőrzési határidő adóbírság, mulasztási bírság részletfizetés késedelmi pótlék kiutalási határidők
Adózó minősítése: Adózó minősítése negyedévente, a negyedév utolsó napján fennálló adatok alapján a tárgynegyedévet követő 30 napon belül minősítés hatálya a minősítés hónapját követő hónap első napon áll be minősítés eredményéről értesítés elektronikus úton minősítésben nincs változás nincs értesítés minősítés lekérdezhető
Adózó minősítése Jogorvoslat a minősítés, vagy annak elmaradása miatt minősítéstől, elmaradásától számított hat hónapon belül kifogás - határidő jogvesztő kifogás jogos - adózói minősítés módosítása - elektronikus értesítés kifogás nem alapos - határozat
Adózó minősítése Adózó minősítése átalakulások esetén összeolvadás, beolvadás - jogutód megbízható adózó, ha valamennyi jogelőd megbízható adózó - jogutód kockázatos adózó, ha valamelyik jogelőd kockázatos adózó Különválás, kiválás, átalakulás - jogutód megtartja a jogelőd minősítését
Adózó minősítése Átmeneti szabályok minősítés első alkalommal 2016. I. negyedévét követően lekérdezés biztosítása első alkalommal a 2016. II. negyedévét követő minősítés
Feltételek Megbízható adózó legalább 3 éve folyamatosan működik, legalább 3 éve áfa regisztrált adóalany tárgyévben és azt megelőző 5 évben adózó terhére az állami adóhatóság által megállapított összes adókülönbözet nem haladja meg a tárgyévre megállapított adóteljesítmény 3%-át, tárgyévben és azt megelőző 5 évben az állami adóhatóság nem indított ellene végrehajtási eljárás ( átvezetés, visszatartási jog nem releváns)
Megbízható adózó Feltételek tárgyévben és azt megelőző 5 évben nem állt csődfelszámolási-, kényszertörlési eljárás alatt, nettó adótartozása nem haladja meg az 500e Ft-ot, tárgyévben és azt megelőző 5 évben nem állt és nem áll adószám-felfüggesztés hatálya alatt bevallási, adófizetési kötelezettség elmulasztása miatt tárgyévben és azt megelőző 5 évben nem állt és nem áll adószámtörlés hatálya alatt
Feltételek Megbízható adózó tárgyévet megelőző 2 évben esedékessé vált mulasztási bírság összege nem haladta meg a tárgyévre megállapított adóteljesítmény 1%-át, (állami adó-és vámhatóság által kiszabott) tárgyévben és azt megelőző 5 évben nem állt és nem áll fokozott adóhatósági felügyelet alatt nem minősül kockázatos adózónak
Megbízható adózó Jogkövetkezmények - ellenőrzés ellenőrzés időtartama nem haladhatja meg a 180 napot - az időtartamon belül folyamatosan megbízható adózó - ellenőrzést nem akadályozza együttműködési kötelezettség megsértésével pl: - elérhető, - iratait teljes körűen rendelkezésre bocsátja a határidőben történő lezárást biztosító időpontban
Megbízható adózó Jogkövetkezmények mulasztási bírság bejelentési, bevallási, adatszolgáltatási kötelezettség elmulasztása, hibás teljesítése - felhívás a teljesítésre, javításra határidő kitűzésével - mulasztási bírság eredménytelen felhívás esetén - foglalkoztatotti -, és EKAER bejelentésre nem alkalmazható
Megbízható adózó mulasztási bírság felső határa - bírság felső határának 50%-a - jogszabálysértés vagy a feltárás (jegyzőkönyvezés) időpontjában megbízható adózó - nem alkalmazható arra a mulasztásra, amely a minősítés elvesztését eredményezi
Megbízható adózó Jogkövetkezmények - adóbírság felső határa - bírság felső határának 50%-a - utólagos ellenőrzés alá vont időszak egészében, vagy a jegyzőkönyv keltének időpontjában megbízható adózó - nem alkalmazható arra a mulasztásra, amely a minősítés elvesztését eredményezi
Megbízható adózó Jogkövetkezmények - automatikus részletfizetés - tartozás 10e 500e Ft között (kivéve levont adó, járulék) - elektronikus úton kérik - adóhatóság negyedévente felhívást is küld - elfogadásáról nyilatkozat 8 napon belül - 15 napon belül határozat, elektronikus úton kézbesítve - fellebbezésnek nincs helye - 12 havi, pótlékmentes - részlet nem teljesítése- egy összegben esedékes a tartozás
Megbízható adózó Jogkövetkezmények kiutalási határidő általános forgalmi adó kiutalási határideje - 45 nap - 2017. január 1-től - 30 nap 2018. január 1-től
Kockázatos adózó Minősítés feltételei Nem áll felszámolási-, csőd-, kényszertörlési eljárás alatt és Teljesülnek az alábbi feltételek: szerepel a nagy összegű adóhiánnyal rendelkező adózók listáján, szerepel a nagy összegű adótartozással rendelkező adózók listáján
Kockázatos adózó Teljesülnek az alábbi feltételek: szerepel a be nem jelentett alkalmazottat foglalkoztató adózók listáján, egy éven belül ismételt üzletlezárást alkalmaztak vele szemben
Minősítés időtartama: Kockázatos adózó a feltétel bekövetkeztétől számított egy évig áll fenn jogkövetkezményeket nem kell alkalmazni, ha felszámolási-, csőd-, kényszertörlési eljárás alá kerül - eljárások jogutód nélküli megszűnés nélkül érnek véget a jogkövetkezményeket újra alkalmazni kell - egy évbe az eljárások ideje nem számít bele a soron következő minősítéskor a minősítés megszűnik, ha adóhiányt és a kapcsolódó bírságot, pótlékot, adótartozást megfizették
Adózó minősítése Átmeneti szabályok kockázatos az adózó, ha - nagy összegű adóhiánnyal rendelkező adózók listáján 2016. január 1-jét követően jogerőre emelkedett határozat alapján szerepel, - nagy összegű adótartozások listáján 2016. január 1-jét követően esedékessé váló adótartozás miatt szerepel, - be nem jelentett alkalmazottak közzétételi listáján 2016. január 1-jét követően elkövetett mulasztás miatt szerepel - egy éven belüli ismételt üzletlezárást megalapozó mulasztást 2016. január 1-jét követően követte el
Kockázatos adózó Jogkövetkezmények: visszaigényelt áfa kiutalási határideje 75 nap - megfizetettségi feltétel nem alkalmazható ellenőrzés határideje 60 nappal meghosszabbodik - ellenőrzés alá vont időszakban (egy részében) - ellenőrzés időtartama alatt (egy részében) - kockázatos adózónak minősült
Kockázatos adózó Jogkövetkezmények-késedelmi pótlék: késedelmi pótlék mértéke utólagos adómegállapításkor a jegybanki alapkamat ötszöröse - késedelmi pótlék megállapításának időpontjában kockázatos adózó késedelmes kiutalás esetén a késedelmi kamat általános szabályok szerint pótlékfizetés kezdő napja az esedékesség (igénybevétel) napja - későbbi időpont nem állapítható meg - késedelmi pótlék megállapításának időpontjában kockázatos adózó
Kockázatos adózó Jogkövetkezmények-adóbírság: adóbírság kiszabása nem mellőzhető kiszabható bírság legkisebb mértéke az általános szabályok szerint kiszabható bírság felső határának 50%-a - jogszabálysértés időpontjában, - jogszabálysértés feltárásának időpontjában, - adóhiány megállapításának (jegyzőkönyvezése) időpontjában - kockázatos adózónak minősül
Kockázatos adózó Jogkövetkezmények-mulasztási bírság: bírság kiszabása nem mellőzhető kiszabható bírság legkisebb mértéke az általános szabályok szerint kiszabható bírság felső határának 50%-a felső határ az általános szabályok szerint kiszabható bírság felső határának 150%-a - jogszabálysértés időpontjában, - jogszabálysértés feltárásának időpontjában, - kockázatos adózónak minősül
Adóregisztrációs eljárás Adószám kiadása előtti vizsgálat személyi kör bővülése összeghatárok csökkenése 2016. január 1. után indult eljárásokban
Adóregisztrációs eljárás Vizsgálat alanyai vezető tisztségviselő cégvezető képviseletre jogosult tag egyéb tag, részvényes ha - a szavazati joga több, mint 50% - minősített befolyása van többségi befolyással, 50%-ot meghaladó szavazati joggal nem rendelkező tag, részvényes hiányában - valamennyi tag
Adóregisztrációs eljárás Vizsgálati szempontjai - az érintett személyek részvétele olyan társaságban, amely a kérelem beadását megelőző 180 napon keresztül, folyamatosan, nettó 5 millió Ft-ot meghaladó adótartozással bírt (legnagyobb adóteljesítményű adózó 10 millió forint) és a jogviszony a tartozás folyamatos fennállásának 180. napját megelőző 360. napon, illetve azt követően bármelyik napon fennállt
Adóregisztrációs eljárás Vizsgálati szempontjai - az érintett személyek részvétele olyan társaságban, amely a kérelem beadását megelőző 5 éven belül jogutód nélkül, nettó 5 millió forintot meghaladó adótartozással szűnt meg (legnagyobb adóteljesítményű adózó 10 millió forint) és a jogviszony a felszámolási-, kényszertörlési eljárás kezdő napját megelőző 360. napon, vagy azt követően bármelyik nap fennállt
Adóregisztrációs eljárás Vizsgálati szempontjai - az érintett személyek részvétele olyan társaságban, amely adószámát kérelem benyújtását megelőző 5 éven belül felfüggesztették (kézbesítés sikertelensége, székhelyén nem található, bevallási, befizetési kötelezettségének 365napon belül nem tett eleget, kormányzati ellenőrzési szerv vezetője kezdeményezésére) törölték (adóregisztrációs eljárás változás esetén,fokozott adóhatósági felügyelet, nem valós székhely, képviselő nem valós személy, vagy hiánya) a jogviszony a határozat meghozatalának napján vagy azt követő bármelyik napon fennállt
Adóregisztrációs eljárás A tag, vezető tisztségviselő, cégvezető a kérelem beadásának napján 180 napon keresztül, folyamatosan, nettó 5 millió Ft-ot meghaladó adótartozással rendelkezik (legnagyobb adóteljesítményű adózó 10 millió forint) Adószám megállapítása iránti kérelem benyújtásának napján a vezető tisztségviselői pozíciótól, illetve e foglalkozástól jogerősen eltiltott Bármely feltétel fennállása az adószám kiadásának akadálya
Adóregisztrációs eljárás Működés időszakában is alkalmazandó személyi kör azonos az adószám megállapításánál vizsgálandó körrel változást követő 30 napon belül felszólítás 15 napon belül az akadályt meg kell szüntetni kimentési kérelem adószám törlése eredménytelenség esetén Előzetes igazolás
Köztartozásmentes adózói adatbázis Kérelem benyújtása - benyújtás hónapjának utolsó napjára kell a feltételeket vizsgálni Törlés az adatbázisból - értesítés a törlésről észrevétel 8 napon belül - adóhatóság 8 napon belül kivizsgálja - észrevétel alapján megfelel a feltételeknek adatbázisba felveszik - nem felel meg, észrevétel elkésik elutasító határozat
Adótitok Online pénztárgép forgalmazó, mobil szolgáltató: kommunikáció fenntartásával, adatszolgáltatás biztosításával összefüggő kötelezettség teljesítéséhez KEKKH adóazonosító (e-szig kártya) Helyi és nemzetiségi önkormányzat, helyi önkormányzatok törvényességi felügyeletért felelős szerv -méltatlansági eljárás lefolytatása - fennálló köztartozás
Adóigazolás Együttes adóigazolás megszűnik Adóigazolás tartalma végrehajtásra vagy visszatartásra átadott köztartozás
Ellenőrzés Közúti ellenőrzésről nem készül jegyzőkönyv, ha - jogszabálysértés nem történik, - fuvarozást végző sem kéri Kötelező ellenőrzést lefolytatni - végelszámolás elrendelésekor kockázatos adózónál Becslés nem alkalmazható - kizárólag közérdekű bejelentésből származó, ellenőrizhető bizonyítékkal alá nem támasztott adat van
Ellenőrzés Ellenőrzés határideje cégbejegyzésre nem kötelezett adózónál nem haladhatja meg - utólagos ellenőrzés esetén 180 napot, - ellenőrzést nem akadályozza együttműködési kötelezettség megsértésével pl: - elérhető, - iratait rendelkezésre bocsátja a határidőben történő lezárást biztosító időpontban
Hatósági eljárás Eljárás felfüggesztése érdemi döntéshez olyan kérdést kell eldönteni, amely - más szerv hatáskörébe tartozik vagy - adóhatóság üggyel összefüggő más döntése szükséges - adóhatóság az eljárást felfüggeszti - más szerv előtti eljárás megindítására adózót fel kell hívni adózó nem teljesíti eljárás megszüntetése, döntés az adatok alapján egy alkalommal adózó is kérheti kérelemre indult eljárásban
Kézbesítés saját kézbesítő Hatósági eljárás - kormányzati szolgálati jogviszonyban, hivatásos jogviszonyban, munkaviszonyban, egyéb szolgálati jogviszonyban álló személy - átvételre a postai kézbesítés szabályai - átvétel megtagadása - kézbesített
Fizetési könnyítés Magánszemély részére engedélyezhető, ha fizetési nehézség: átmeneti jellegű a kérelmezőnek nem róható fel Felróhatóságtól el lehet tekinteni, ha az adó azonnali, egyösszegű megfizetése családi, jövedelmi, vagyoni, szociális körülményeire is tekintettel súlyos megterhelést jelent
Fizetési könnyítés Felróhatóságtól el lehet tekinteni, ha pénzügyi intézménnyel szemben fennálló hitelszerződés, kölcsönszerződés, pénzügyi lízingszerződés alapján fennálló kötelezettségei a tőketörlesztés megemelkedése, vagy a szerződés felmondása aránytalan súlyos megterhelést jelent adósságrendezési eljárás során Hatály: 2015. szeptember 1.
Fizetési könnyítés Fizetési könnyítés esetén felszámítandó pótlék mellőzése kivételes méltánylást érdemlő esetben a fizetési könnyítést - pénzügyi intézménnyel szemben fennálló hitelszerződés, kölcsönszerződés, pénzügyi lízingszerződés alapján fennálló kötelezettségei a tőketörlesztés megemelkedése, vagy a szerződés felmondása miatt engedélyezték adósságrendezési eljárás során engedélyezték Hatály: 2015. szeptember 1.
Fizetési könnyítés Alanyi jogon járó részletfizetés vállalkozási tevékenységet nem folytató (áfa fizetésére nem kötelezett) magánszemély személyi jövedelemadó, eho együttesen 200e Ft 6 havi pótlékmentes részletfizetés
Szankciók Késedelmi pótlék 2.000 Ft-ot el nem érő késedelmi pótlék nem kerül előírásra Mulasztási bírság bejelentési, bevallási, adatszolgáltatási kötelezettség elmulasztása, hibás teljesítése cégbejegyzésre nem kötelezett adózó - felhívás a teljesítésre, javításra határidő kitűzésével - mulasztási bírság eredménytelen felhívás esetén - bejelentkezési kötelezettségre, foglalkoztatotti bejelentésre, EKAER bejelentésre nem alkalmazható
Egységes folyószámla Állami adóhatóság és a vámhatóság által vezetett folyószámla egységes lesz 2016. január 1. Folyószámla vezetése közteher-nemenként Jogosultság kérdése Folyószámla egyenleg: tartozás, túlfizetés összege meghaladja a 2.000 Ft-ot
Köszönjük a figyelmet!