2013 május 14. Flag 0 Értékelés kiválasztása Még nincs értékelve Értéke: 1/5 Értéke: 2/5 Mérték Értéke: 3/5 Értéke: 4/5 Értéke: 5/5 Pályakép Nurlan Dulatbekov kazah jogtudós 1984-ben diplomázott. Ma a jogi egyetem rektora, 2004-ben az év jogásza, 2011-ben pedig az év professzora lett Kazahsztánban. Büntetőjogász, aki a híres szovjet gumiparagrafus, az úgynevezett 58 törvény kutatása kapcsán ásta bele magát a lágerek történetébe. Ami a táborokat illeti, ott elsősorban különféle, a helyszíneken található tárgyi emlékeket kezdett gyűjteni. Szerinte a magyar és a kazah nép egyformán megszenvedte a kommunizmust. Rokonok vagyunk, de nem ez rokonságunk lényege, hanem közös ősi múltunk. Kisgyerekként sokszor hallotta a nagyszüleitől azt a mesét, amikor két vadász üldözni kezd egy csodálatos szarvast, értsd a csodaszarvast. A kitartóbb vadász hosszan vágtázott utána, s amikor utolérte, ott is maradt azon távoli helyen. Ezt a vadászt a nagyszülők meséje szerint Magyarnak hívták. Dulatbekov professzor szerint még 1980-ban sem értették igazán a kazah emberek ezt a 1. oldal (összes: 5)
rokonságot. Mára azonban teljesen elfogadott nézet lett Kazahsztánban. Ukrajnában, Oroszországban, de Kazahsztánban is sok izgalmas könyv jelent meg az elmúlt másfél évtizedben a második világháborúval, ezen belül is a sztálini kényszermunkatáborokkal, illetve a világháborús fogolytáborokkal kapcsolatosan. Hozzánk azonban szinte semmi sem jutott el e kötetekből. Pedig ahogy mondani szokás, vastagon érintettek vagyunk a kérdésben, hiszen egyes számítások szerint legalább nyolcszázezer magyar került szovjet fogolytáborokba, munkatáborokba a második világháború során, illetve az után. Nurlan Dulatbekov kazah jogászprofesszor viszont olyan kötetet szerkesztett, amely kiemelten foglalkozik a karagandai magyar hadifoglyok sorsával. Stark Tamás történész aki a Dulatbekov-kötet bemutatását vezette nemrég a Terror Háza Múzeumban figyelmeztetett, hogy a rendszerváltás óta a hazai mellett jobbára a nyugati történetírás művei alapján szemléljük a második világháború menetét, azokkal az idevágó kötetekkel, amelyek a szomszédainkban vagy az egykori Szovjetunió államaiban születnek, nem foglalkozunk. E könyvek közül Dulatbekov professzor kötete az első, amely több kérdés mellett a magyar foglyok és hadifoglyok sorsát is tárgykörbe veszi, méghozzá kellő részletességgel. Háromnyelvű kazah, orosz, angol kötetről van szó, amelynek már készül a magyar fordítása. A kommunizmus darálójában Főként Alekszandr Szolzsenyicinnek köszönhetően tudunk sokat a szovjet kényszermunka- és fogolytáborokról, de talán nem eleget. Nurlan Dulatbekov könyvében először is egy érdekes témafelütést olvashatunk, amely szerint a második világháború során összesen 35 millió ember esett idegen fogságba. Csak Németország egyedül 5,7 millió szovjet foglyot ejtett, 57,8 százalékuk, azaz 3,3 millió ember halt meg ebből a különféle táborokban. A kötet szerint a Szovjetunió körülbelül 4 millió hadifoglyot ejtett idegen országokból, a sort a német foglyok vezetik több mint 2 milliós létszámukkal, őket a japánok követik 640 ezer fővel, aztán jönnek a magyarok 530 ezer fogollyal. Ezek Nurlan Dulatbekov kutatási adatai, amelyek a volt Szovjetunióban fellelhető adatokra, regisztrációkra támaszkodnak, s azokat a magyarokat veszik számba, akik hadifogolyként kerültek szovjet lágerekbe. Nemcsak valódi katonák, hanem a málenkij robot nevű akció begyűjtöttjei is ide tartoznak. De nem mindenki, akit a híres 58-as paragrafus államellenes tevékenység bűntette alapján szállítottak ki a Szovjetunióba, vagy aki ítéletet sem kapott, csak egyszerűen kivitték. Dulatbekov professzor a könyvbemutatón megemlékezett a sajátjairól, azaz a kazahokról is. Köztudott, hogy Kazahsztán lakossága is tízmillió fő, akárcsak Magyarországé. A professzor becslései szerint viszont ha a kazahok nem kerültek volna a szovjet totalitarizmus darálógépébe, akkor ma 25-30 millióan lennének. Nurlan Dulatbekov kiemelte, hogy a Nagy Októberi Szovjet Forradalom előtt hatmillió ember élt Kazahsztánban. 1932-ben viszont már csak 3 millió! A könyvből megtudjuk egyébként, hogy a hadifogolytáborok rendszerét 1939. szeptember 17-től, azaz Lengyelország keleti részének szovjet lerohanásától kezdve építette ki a Szovjetunió. Első lakói tehát lengyelek voltak, az év októberében már 452 ezer hadifogoly élt ezekben a táborokban. Csak érdekességként: az esztendő végén, pontosabban az 1939 1940 telén lezajlott Téli Háborúban (Finnország megtámadása) kezdetben csupán 1100 finnt tartott fogva az NKVD a táboraiban, számuk azonban az internáltakkal tehát a civil foglyokkal együtt 23,5 ezerre nőtt 1940 nyarára. A táborokban az élelmezést központi előírások szabályozták, ezek azonban csak elvi utasítások voltak. A nehéz fizikai munkát végző foglyok számára például százszázalékos élelmiszeradagot, azaz napi egy kiló kenyeret írt elő a szabály, de sok esetben ennek csak a negyedrészét kapták a foglyok. Maga Nurlan Dulatbekov professzor is említette, hogy az 1945-1946-os esztendőben igen komoly éhínség pusztított a Szovjetunió több körzetében, és ez kihatott a táborok élelmezésére is. Nekünk, magyaroknak sokat meséltek nagyapáink a fogolytáborok kedvelt menüjéről, a csalánlevesről. Ehhez képest Szolzsenyicin tányérnyi kásája fejedelmi étek lehetett, főként, ha egy halfej is került bele. Az 1946-os év végén a táborok hivatalos élelmezési normáját is csökkentették, az addig számított elméleti 3200 kilokalória helyett csak 2368 kilokalóriát kaphattak a foglyok. 2. oldal (összes: 5)
Kazahul tanulni tilos Hiányoztak a táborokban a gyógyszerek is, gyakran tört ki tífuszjárvány, s gyógyszerek, valamint megfelelő élelmezés hiányában a betegeknek igen kevés esélyük volt az életben maradásra. Dulatbekov leírja azt is, hogy 1945-re óriási lett a lágerek zsúfoltsága, már ami a lakótereket illeti, mert amúgy nagy volt a tágasság, a Sztyeplag lágerei például Románia nagyságú területen feküdtek. A barakkokban, sátrakban azonban az előírt 2 négyzetméter helyett, csak 1,2 négyzetméternyi hely jutott egy-egy fogolynak. A táborok 85 százalékában hiányoztak a fürdőhelyiségek, a mosókonyhák, a fertőtlenítőhelyiségek is. Az 1945-ös esztendő januárjában 4,2 százalék volt a táborok foglyainak halálozási aránya, februárban 3,8 százalék, márciusban 3 százalék Kazahsztánban tizennégy tábor működött annak idején, ezekből négy volt a szűkebben vett karagandai járásban. Karlag táboroknak nevezték őket. Mindenből hiány mutatkozott a lágerekben, paradox módon a kerítésdrótból is. Akadt olyan tábor, amelyet még hevenyészetten sem tudtak bekeríteni. Itt az NKVD kialakított egy 50 kilométeres zónát, amelyben a helyi lakosság feladatává és kötelességévé tette a foglyok figyelését. A kazahsztáni táborokban szigorúan büntették, ha valaki tanulni kezdte a kazah nyelvet, ez ugyanis szökésre való felkészülésnek számított. Az időjárás ezeken a területeken éves szinten 50 és plusz 50 fok között változik. De még egy nyári napon is nulla fokra, sőt, 5 fokra is csökkenhet a hőmérséklet éjjel, nappal viszont plusz 40-50 Celsius-fok van. Sok helyütt viszont sátrakban vagy hevenyészett barakkokban helyezték el az embereket, úgy tűnik, különösen azokat, akiket a táboruktól 30-40, esetleg 50 kilométerre vezényeltek erdőirtásra, bányamunkára, s így tovább. A lakosok nem tarthattak kapcsolatot a táborok lakóival, ennek ellenére azért próbálták segíteni őket. A sót például úgy juttatták be a táborokba, hogy porral-sárral összekeverték, s amikor megszáradt, úgy tűnt, mintha egy darab kő lenne. A kötetből óhatatlanul úgy tűnik, mintha a kazahsztáni táborokban, illetve a Karlag táborai-ban egy árnyalattal, de csak annyival jobbak lettek volna a viszonyok, mint másutt. Volt, ahol 1,6 négyzetméteres életteret tudtak biztosítani a foglyoknak, másutt elérték a hivatalosan előírt 2 négyzetmétert is. Ezzel együtt például a ruházat, különösen a megfelelő alsóneműk és bakancsok hiánya sok betegséget okozott, és mindez a foglyok általános fizikai állapotának gyors romlásához is vezetett. Nurlan Dulatbekov elmondta, sok híres művész is került a Karlag táboraiba. Közülük a festők például elszenesedett fadarabokkal, s egyéb eszközökkel próbáltak alkotni. Volt, aki a saját vérével kevert össze különböző anyagokat, hogy valamiféle festékhez jusson... A magyar hadifoglyok elsősorban a mezőgazdaságban, ezen belül is a gyapot- és vetőmagtermesztésben dolgoztak, de voltak, akik bányákba kerültek. Az agrártermelés egyébként igen magas, már-már tudományos szinten folyt a Karlagon, hiszen itt raboskodott az egyik szovjet mezőgazdasági akadémia teljes személyzete. Az első hadifoglyok németek 1941-ben kerültek Kazahsztánba. A könyv adataiból úgy tűnik, a magyar hadifoglyok a voronyezsi áttörés után jelentek meg az itteni táborokban, s a magyar 2. hadsereg tagjai voltak. Dulatbekov professzor eddig 1075 magyar hadifoglyot azonosított név szerint a karagandai körzetben, s amint a kötet bemutatóján is elmondta, 17 éves volt a legfiatalabb. (A szovjetek leventéket is elfogtak, s már csak az egyenruhájuk miatt is katonaként kezelték őket. A nemrég elhunyt Rózsás János is igen fiatalon, leventeként esett szovjet fogságba, s épp itt, egy kazah táborban ismerkedett meg Alekszandr Szolzsenyicinnel.) A könyv hátuljában található orosz nyelvű magyar fogolynévsorból sok érdekesség is kiderül. Ebben a regisztrációban a név mellett az illető születési évét, nemzetiségét és rendfokozatát is feltüntetik. Egyébként hol madjart, hol pedig vengrt ír a lista a nevek mellett, de találtunk itt szép számmal izraelitákat is, mai oroszul jevrej. Így regisztrálták például az 1911-ben született Velkovics Menyhértet is, akinek a neve mellett a szoldat, azaz a katona, közkatona szerepel. Ez azt mutatja, hogy a szovjetek nem tettek különbséget a harcoló csapatok és a munkaszolgálatos egységek között, mindkettőt a magyar hadsereg részeként kezelték. Ahogy tette ezt egyébként a magyar katonai vezetés is. Megtudjuk azt is, hogy a Szovjetunióban összesen 6061 magyar hadifoglyot vontak felelősségre háborús bűntettek miatt, köztük kilenc tábornokot. 3. oldal (összes: 5)
A megtört és megvert magyar 2. hadsereg tagjai, akik közül sokan kerültek karagandai táborokba (Fotó: archív) Trianon emléke A könyv kimagasló erénye, hogy történeti visszatekintésben igyekszik bemutatni a Horthy-korszak magyar politikáját, s ennek tükrében a trianoni békeszerződést, Magyarország súlyos megcsonkítását is, ami aztán a második világháborús magyar szereplés legfőbb oka lesz. Nurlan Dulatbekov elmondta, az általa szerkesztett könyvben, de további kutatásaiban is kizárólag a tényekkel foglalkozik, nem von le politikai és morális következtetéseket. Ezzel együtt a lágerek magyar hadifoglyait és internáltjait áldozatoknak tekinti. Kazahsztánban május 30. lett hivatalosan a politikai foglyok emléknapja, a magyar hadifoglyok pedig önálló emlékművet kaptak a karagandai Spasskban. Bár a független Kazahsztán hivatalosan nem ítélte el törvényben, illetve az alkotmányában sem az úgynevezett szovjet múltat, az állam nagyon komolyan támogatja a lágerekkel és a foglyaikkal kapcsolatos kutatásokat. magarhirlap.hu - Sinkovics Ferenc 4. oldal (összes: 5)
Tweet (adsbygoogle = window.adsbygoogle []).push({}); Ajánló 5. oldal (összes: 5)