Barcsa Dániel: A hűség krónikása Rugonfalvi Kiss István emlékezete
|
|
- Erzsébet Szabó
- 9 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 Barcsa Dániel: A hűség krónikása Rugonfalvi Kiss István emlékezete Annak idején a kádári Magyarországon senki sem emlékezett meg RugonfalviKiss István születésének századik évfordulójáról. Ezen csöppet sem csodálkozott az, aki csak egy kicsit is ismerte e történelemtudós munkásságát. Kötődése Erdélyhez, a székelységhez, magyarsága és hazafisága, politikai szimpátiái, leplezetlen viszolygása a marxi ideológiától, mind kizáró ok volt, hogy életműve akár a tűrt kategória menedékébe is meghúzódhasson. Azóta fordult ugyan a világ, de úgy tűnik, hiába, mert a további kerek évfordulók is úgy szálltak el, mintha a jeles történész meg sem született volna. Nincs az az új kiadású életrajzi, történeti vagy irodalmi lexikon, amelyben neve szerepelne. Pedig azok számára, akik Erdély, s különösen a székelység iránt érdeklődnek,rugonfalvi Kiss István személyisége megkerülhetetlen. Életművét csak úgy érezhetjük át és értelmezhetjük, ha ismerjük a földet és a népet, melyből az író vétetett. E megállapítás jobbára más alkotókra is igaz, de ez Rugonfalvi Kiss Istvánra különösen áll, mert az ő írói-történészi munkássága legelőször a hűség szót juttatja eszünkbe. Hűség a hazához, Székelyföldhöz és annak népéhez. A Kiss nemzetség törzsökös, azaz igen ősi família Rugonfalván. Rugonfalva azanyaszék, Udvarhelyszék területén található, hétszáz lelkes, zömében református község. Jelenleg a romániai Hargita megyéhez tartozik. A Rugonfalvi Kiss család első írásos említése 1550-ből való. A történész első, név szerint ismert felmenője Kiss Miklós, aki tekintélyes primorként szerepel az évi széki lustrumban. A régi feljegyzésekben a Kiss família általábanprimorként jelenik meg, de a családot esetenként lófő rendűnek is említik. Az ellentmondás csak látszólagos, mert a ma is dívó romantikus képzelgésekkel szemben a katonáskodó szabad székelység három rendje, a primor, a lófő és agyalog vagy darabont székely eredetileg nem rangot, hanem vagyoni helyzetet jelölt. A nehezebb évek, avagy a birtok felosztása az örökösök között, a felsőbb rendből való kihullást, a gyarapodás, örökség, az esetleges jó házasság a magasabb osztályba való emelkedést hozhatták a család számára. Valószínűleg még a fejedelemség korszakában történt, hogy a Rugonfalvi Kiss nemzetség olyanmód, mint a többi primor, és számos lófőrendű székely nemességet nyert. Ám akadtak, akiknek utóbb ez sem volt elegendő, s a Habsburg időkben a primorok közül számosan báróságot talpaltak (talpnyaltak) ki maguknak Bécsben. A Rugonfalvi Kiss família nem kért e talmi dicsőségből, a család jelesei inkább a kétfejű sas ellen, a nemzeti függetlenségért fogtak fegyvert. Kiss István nagy erejű nagyapja, Ökör Küs András ragadványnevét azért kapta, mert képes volt könnyedén felemelni egy ökröt Bem tisztjeként vett részt a szabadságharcban. A család legjelesebbje, a történettudós Rugonfalvi Kiss István január 14-én született Csíkgyimesen. Édesapja Kiss Ferenc pénzügyőrtiszt, édesanyja Bálint Júlia volt. A házaspár kilenc gyermeke közül István a harmadikként jött világra. Az elemi iskolát Csíkszentgyörgyön végezte, gimnáziumba a székelykeresztúri unitáriusokhoz, majd Székelyudvarhelyen a reformátusokhoz járt. Az érettségit is itt, a Székelyudvarhelyi Református Gimnáziumban tette le. Tizenhat esztendős volt, amikor édesapja meghalt. A csonkává árvult család visszaköltözött az ősi fészekbe, Rugonfalvára. A szorgalmas, jó eszű fiú, hogy tanulmányait folytatni tudja, tanítványokat vállalt, nevelősködött. Takarékosan élt, igyekezett édesanyját és fiatalabb testvéreit az így szerzett keresetével is támogatni ban Rugonfalvi Kiss István beiratkozott a budapesti Pázmány Péter Tudományegyetem
2 bölcsészeti karára. Latin történelem szakos tanárnak készült. Bölcsészeti tanulmányaival párhuzamosan két évig jogot is hallgatott, mert széleskörű históriai érdeklődésében első helyen állt a magyar jogtörténet. Egyetemi évei alatt kitűnt társai közül latintudásával, sem a klasszikus, sem a középkori latin nem okozott gondot számára, könnyen és pontosan olvasta a középkori okleveleket és más forrásokat. Professzorai sokszor megbízták fordítási feladatokkal, hogy kutatómunkájukat segítse. A Rugonfalvi Kiss família tulajdonában volt egy 1676-ban, Lőcsén kiadott nyomtatvány, amely Balassi és Rimai verseit tartalmazta. Kiss István erről a kötetről írta első tudományos közleményét, amely meg is jelent a Magyar Könyvszemle 1901-es évfolyamában. Erre a tanulmányra figyelt fel báró Radvánszky Béla koronaőr, a kor neves történésze. Radvánszky meghívta magához a tehetséges ifjút sajókazai kastélyába, hogy rendezze a család gazdag könyvtárát és oklevéltárát. A Radvánszky-kastély a bölcsészjelöltnek kincsesbányának bizonyult, számos pályaindító tanulmányához innen szerezte az indíttatást. A sajókazai feladatok egyetemi stúdiumait nem akadályozták, 1904-ben sikerrel védte meg bölcsészdoktori diplomáját. A diploma megszerzése után egyéves önkéntesként a békéscsabai 101-es közös gyalogezredhez vonult be. Az ezred egyik zászlóalját, Rugonfalvi Kiss Istvánnal együtt, Bécsbe vezényelték. Itt, ha éppen nem volt szolgálatban, különleges parancsnoki engedéllyel, levéltári kutatásokat folytatott. Tudósi pályáján fontos állomásnak bizonyult a Helytartótanács I. Ferdinánd korábancímű műve, amelyet még Sajókazán kezdett írni, de már csak katonai szolgálata alatt tudott befejezni. E tanulmányát 1906-ban a Magyar Tudományos Akadémia kiadásra méltatta. Sajókaza más szempontból is fontos volt Rugonfalvi Kiss István életében. Itt ismerkedett meg a Radvánszky család háziorvosának leányával, Fábri Jolánnal, akit 1907-ben feleségül is vett. E házasságból két fia született, István és András. A család ekkor már nem Sajókazán élt, hanem Győrben, mertrugonfalvi Kiss István állást vállalt, miután elnyerte Győr vármegye főlevéltárosi tisztét. A Győrben töltött négy esztendő igen termékenynek bizonyult, ez idő alatt több mint harminc tanulmány került ki a keze alól. Itt készült el az első nagylélegzetű munkája is, az 1909-ben kiadott Az utolsó nemesi felkelés című tanulmánya. A kétkötetes mű a győri csatát és annak előzményeit mutatja be, igazságot szolgáltatva a méltánytalanul kigúnyolt nemesi felkelőknek ben a nagy hagyományú Debreceni Református Kollégiumot átszervezték, a teológiai és a jogi kar mellé életre hívták a bölcsészfakultást is. Rugonfalvi Kiss István megpályázta és elnyerte az új, a Magyar Történeti Tanszékre meghirdetett állást ben a Református Kollégium ismét nagy átalakuláson ment keresztül, mert belőle hozták létre az állami Gróf Tisza István Tudományegyetemet. Az új intézmény oktatói közé átvette Rugonfalvi Kiss Istvánt is. Egyetemi tanári ténykedése azonban jóformán meg se kezdődhetett, mert a világháborús mozgósítás miatt tartalékos főhadnagyként be kellett vonulnia os felmentéséig két évet szolgált az orosz, majd az olasz fronton az első világégés poklában. Hazatérése után reménye a nyugodt alkotómunkára csak illúziónak bizonyulhatott. Bekövetkezett az összeomlás, a szomszédok mohósága és Károlyiék vak balgatagsága végveszélybe sodorta a történelmi Magyarországot. Erdély veszni látszott, s nem volt erő, amely ellenállhatott volna a megszálló román csapatoknak. A szakadék szélén tántorgó országban egyedül csak a székelyek őrizték meg egészséges életösztönüket, magukra maradva is hajlandók voltak életüket áldozni a haza egyben tartásáért. A Debrecenben élő székelyek, s a román megszállók elől hozzájuk csatlakozó menekültek Székely Nemzeti Tanácsot alakítottak. Elnökükké Rugonfalvi Kiss Istvánt választották. Mikor december elején Marosvásárhelyen összehívták a székely nemzetgyűlést, Kiss István az ő képviseletükben szólalt fel. Nagy hatású beszédében fegyveres ellenállásra biztatott.
3 Amikor a román csapatok a védtelenül hagyott szorosokon keresztül beorozkodtak Erdélybe, előlük tömegével szöktek el a székely fiatalok. A haza iránt hűséges tisztek belőlük kezdték el szervezni a Székely Hadosztály első alakulatait. E szervezők között ott volt Rugonfalvi Kiss István is. A Székely Hadosztály hónapokon keresztül sikerrel késleltette a román előrenyomulást, reményt nyújtva a megszállás alatt sínylődő magyar millióknak. Amikor 1919 januárjában a Székely Hadosztály áttette székhelyét Debrecenbe, akkor Rugonfalvi Kiss István szerepe megnőtt. Toborzókörútra indult, és diplomáciai képességét bizonyítva sikerrel közvetített a hadosztály iránt bizalmatlan Károlyi kormányzat, és a harcoló alakulat között. Sikerült Böhm Vilmos hadügyminisztert meggyőznie a keleti védelmi vonal megerősítésének szükségességéről, és a hadosztály számára pénzt és fegyvert szereznie tőle március 2-án Szatmárnémetiben Károlyi Mihály több kormánytaggal együtt megtekintette a székelyek harckészségét. Ezt, a Károlyit árulónak tartó székely katonák arra akarták fölhasználni, hogy az ország méltatlan vezetőit elfogják, de a kétes kimenetelű akciót sikerült Rugonfalvi Kiss Istvánnak személyes fellépésével megakadályoznia. Kun Béláék hatalomra kerülése azonban lehetetlen helyzetbe hozta az egyetlen komoly magyar harci egységet. Keletről a románok, nyugatról saját kormánya fenyegette létében a hadosztályt. A székely katonák előtt két lehetőség állott: vagy behódolnak a kommunista hatalomnak, s ezzel kiszolgáltatják a terrornak tisztjeiket és önmagukat, vagy leteszik a fegyvert a románok előtt március 30-án a súlyos döntést meghozó szűk körű tanácskozáson Rugonfalvi Kiss István is a románok előtti fegyverletétel mellett érvelt. Amikor a fegyverletételt követően a román hadsereg akadály nélkül bevonulhatott a Tiszántúlra, akkor a megszálló hatóságok Rugonfalvi Kiss Istvánt előbb tárgyalópartnernak tekintették, ámde később mégis megpróbálták elfogni, mivel tudomásukra jutott, hogy ő őrzi a Székely Hadosztály pénzalapját, mintegy harmincmillió koronát. Kézre kerítése azonban meghiúsult, mert sikerült időben átszöknie a Nemzeti Hadsereg által ellenőrzött területre. A Horthy és Bethlen fémjelezte konszolidáció lehetőséget teremtett RugonfalviKiss István számára, hogy ismét a nevelésnek és a tudománynak élhessen. Visszatért a debreceni egyetem falai közé. A zavaros idők után az egyetemi élet újraindítása óriási energiát igényelt. Rugonfalvi Kiss István a Magyar Történeti Tanszék vezetőjeként s a bölcsészettudományi kar dékánjaként önmagát nem kímélve vetette bele magát az emberfeletti feladatba. Mint oktatót briliáns előadóként tartották számon, vizsgáztatóként kiemelték empátiáját és segítőkészségét. Különösen szívén viselte a trianoni határokon túlról érkezett diákok sorsát, erkölcsi és anyagi támogatásban részesítette őket. Tudósként a debreceni évtizedek hozták el számára a történészi pálya kiteljesedését. Ekkor megjelent művei páratlan felkészültségét és történelmi érdeklődésének izgalmas sokrétűségét bizonyították. Rugonfalvi Kiss István még egyetemi hallgató volt, amikor ismeretséget kötöttszekfű Gyulával. A két tehetséges a diák akkor barátságot kötött egymással, ám a kibontakozó tudósi pályák többször is metszették egymást, s a közöttük fel-fellángoló szakmai viták nem egyszer elkeseredett személyeskedésbe torkolltak. Az első összecsapásuk tárgya Szekfű Gyulának A száműzött Rákóczicímű, botrányt kavaró tanulmánya volt. Szikráztak a pengék, a vasak húsba hatoltak, s az egymásnak okozott sebek csak nehezen vagy egyáltalán nem gyógyultak. Két évtizeden át csak lappangott, s időnként épp hogy fel-felszikrázott a köztük lévő ellenérzés, de 1929-ben ismét hevesen egymásnak feszültek, amikor megjelent Szekfű Gyula Bethlen Gábor című tanulmánya. A két kiváló történésznek eltérő volt a véleménye Bethlen Gábor személyiségéről és történelmi jelentőségéről. Összecsapásuk során a Protestáns Szemle hasábjain Rugonfalvi Kiss István Szekfűt egyenesen
4 történelemhamisítással vádolta meg. A megtámadott indulatosan válaszolt, ám Kiss István nem volt hajlandó a sajtóban folytatni a méltatlanná váló disputát, hanem elegánsan, a saját költségén kiadott, az Átértékelt Bethlen Gábor című nagylélegzetű tanulmányában válaszolt ellenfelének. A harmincas évektől kezdve Rugonfalvi Kiss István sokirányú történelmi tájékozódása ha nem is szűkülni, de mindenképpen fixálódni látszott. Egyre inkább szülőföldje, Erdély került érdeklődésének homlokterébe. Ebben az alkotói korszakában született meg a legismertebb vállalkozása, A nemes székely nemzet képe című műve. A második bécsi döntés visszaadta Észak-Erdélyt Magyarországnak. RugonfalviKiss Istvánt nagy örömmel töltötte el a szűkebb haza felszabadulása. Mikor végre ismét beutazhatta Székelyföldet, éles szeme azonnal észrevette a negatívumokat is, a szegénységet, a sokszor csak szavakban megnyilvánuló anyaországi gondoskodást, és a székelyek közé kinevezett magyar tisztviselők fennhéjázását, és esetenkénti visszaéléseit. A kialakult helyzet javítására nyilvánosan követelt autonómiát Székelyföld számára. Elképzeléseivel fölkereste Kállai Miklós miniszterelnököt is, Horthy kérésére pedig egy memorandumban foglalta össze a székelység jövőjére vonatkozó elképzeléseit. Ám a kibontakozást meghiúsította a háború, és az újabb magyar katonai vereség. A front közeledtével a már nyugállományba helyezett professzor Debrecenből Budapestre menekült. Itt érték utol a harcok. A főváros ostromát szerencsésen túlélte, ám ugyanakkor pótolhatatlan veszteség érte, mert kéziratainak jelentős része a bombázások során megsemmisült. A béke beköszönte nem jelenthette számára a megnyugvást, mert az őt ért vádak ellen volt kénytelen védekezni. Azt csak gyaníthatjuk, hogy az ellene kibontakozó hisztériában része volt az új hatalommal megalkuvó, magának befolyást, jó pozíciót biztosító Szekfű Gyulának is. Sorsát végleg az pecsételte meg, hogy visszautasította a történész szakma élére kivezényelt kommunista komisszár, Molnár Erik együttműködési ajánlatát. Ez időben Rugonfalvi Kiss István ellen két eljárás is indult. Az első perben történelmi műveinek állítólagos fasiszta tartalmát vizsgálták. A vád az összefüggésiből kiragadott, az eredeti tartalommal ellentétes idézetekkel operált. Az igazságra senki sem volt kíváncsi, így e koncepciós eljárásban a debreceni Népbíróság elmarasztalta a történészt. A második perre később került sor. Egy feljelentés alapján indult ellene vizsgálat. Amikor ugyanis közepén Budapestre utazott, a vonaton egy rendőrségi provokátorral politikai tartalmú beszélgetésbe bonyolódott. A bíróság ennek az egy tanúnak a rendőrügynöknek a vallomása alapján hozott ítéletet. Rugonfalvi Kiss István mindkét esetben föllebbezett. Perújrafelvétel során ezt a két ügyet összekapcsolták, majd többszöri tárgyalás után a büntető tanács az előző ítéleteket helybenhagyta, s az idős történészt börtönbüntetésre ítélte. A szegedi Csillag börtönből csak súlyos betegség árán szabadulhatott. Családja ekkor már Biharkeresztesen élt. Szabadulása után ide tért meg, ahol száműzött idegenként élt saját hazájában, április 9-én bekövetkezett haláláig. Debrecenben temették el, szíve fölött egy maréknyi, Rugonfalváról hozott földdel. Sírján kopjafa jelzi, hogy amíg élt, a székelységért munkálkodott. Rugonfalvi Kiss István igen sokoldalú tudós volt. Stúdiumai átölelték a jog- és alkotmánytörténetet, a hivataltörténetet, foglalkozott heraldikával és geneológiával, valamint a magyar és azon belül a székely társadalom történeti változásaival is. A szűken vett történettudományi problémák mellett
5 érdekelték irodalomtörténeti kérdések, de olyan történettudományi határvidékek is, mint a politológia. Nincs olyan történész, aki képes lenne érvényesíteni a sine ira et studio sokat hangoztatott elvét. Az elfogulatlan történetíró éppen olyan fehér holló, mint a független újságíró. A történész akkor kerül válaszút elé, amikor tisztáznia kell önmagával, hogy vagy belép az önámítás zsákutcájába, vagy nyíltan vállalja eszméit, rokon- és ellenszenveit. Rugonfalvi Kiss István a nemzeti szempontú történetírás eltökélt képviselője volt. Műveiben kiemelt szerepet kaptak a nemzeti függetlenség kérdései, munkáit áthatotta az erős Habsburg-ellenesség, szívesen, nagy empátiával mutatta be a rendi ellenállás formáit, protestáns fejedelmeink szabadságküzdelmeit és a kuruc korszakot. Rugonfalvi Kiss István abban látta a magyar történész feladatát, hogy a múlt feltárásával és bemutatásával védje és szolgálja a nemzeti érdekeket, és az ellenséges propagandával szemben segítse a nemzeti önvédelmet. Szenvedélyesen lépett föl a nemzetünkre és a nemzeti múltunkra szórt rágalmak, hazugságok, hamisítások, valamint a deheroizálási kísérletek ellen. Ez szolgáltatott aztán alapot életműve későbbi megítélésének, jobban mondva elítélésének. Történészi attitűdjét korszerűtlennek, egyoldalúnak, nacionalistának bélyegezték, sőt megvádolták a fasiszta eszmékkel való kollaborálással is. Ámde volt, amit ellenfelei és ellenségei sem vitattak el tőle: szakmai hozzáértését, azt, hogy sehol mások által nem ismert, nagy mennyiségű új forrást tárt és használt fel műveinek megírásához. Rugonfalvi Kiss István történeti munkássága valóban ellentétben áll mindazzal, ami ma a korszerűnek mondott történetírást jellemzi. Ámde arra a történész mégsem szolgált rá, hogy a hálátlan utókor személyét és életművét feledésre ítélje. Napjainkban, mikor megrokkant nemzeti öntudatunk támaszt keres, Rugonfalvi Kiss István életének példájánál hasznosabb istápot aligha találhatnánk számára.
PoLíSz 112. Csak tárgyilagosan! 2008 március
Ujlaky István Csak tárgyilagosan! Különös írást vehet kezébe a História című ismeretterjesztő folyóirat egyik legutóbbi számának olvasója. A Beneš dekrétumok szlovák szemmel címen felvezetett, Megszabadulás
Konferencia Bethlen Gábor egyházpolitikájáról
BETHLEN GÁBORRA EMLÉKEZÜNK Nagy Dóra Schrek Katalin Konferencia Bethlen Gábor egyházpolitikájáról Négyszáz éve, hogy erdélyi fejedelemmé választották Bethlen Gábort. A kolozsvári országgyűlés 1613. október
A szatmári béke. Magyarország a szatmári béke idején
1 A szatmári béke Magyarország a szatmári béke idején A szatmári béke megkötésének körülményeit vizsgálva vissza kell tekintenünk az azt megelőző eseményekhez. 1701-ben Rákóczi Ferenc egy nemesi mozgalmat
Válogatás Rézler Gyula 1932 és 1999 között megjelent írásaiból. Szerk. Tóth Pál Péter, Budapest, Gondolat Kiadó, 2011, 302 o.
BARTHA Eszter: Korszakok határán 131 SZOCIOLÓGIAI SZEMLE 22(1): 131 136. Korszakok határán Válogatás Rézler Gyula 1932 és 1999 között megjelent írásaiból. Szerk. Tóth Pál Péter, Budapest, Gondolat Kiadó,
Kopátsy Sándor Száz éve született Kádár Hozzászólás a májusi Egyenlítő két írásához
Kopátsy Sándor Száz éve született Kádár Hozzászólás a májusi Egyenlítő két írásához Örültem, hogy a baloldal megemlékezik a magyar baloldal legnagyobb alakjáról. Nemcsak a magyar baloldal, de a magyar
A dolgok arca részletek
1 Bakonyi István: A dolgok arca Arcképvázlat Pék Pálról Nagykanizsa, Czupi Kiadó Pannon Tükör, 2007. A dolgok arca részletek Pék Pál 1939. július 26-án született Nagykanizsán. A szülőhely mindmáig lakóhelye
Életút: dr. Küry Albert, Jász-Nagykun-Szolnok vármegye alispánja [1]
Published on Reformáció (http://reformacio.mnl.gov.hu) Címlap > Életút: dr. Küry Albert, Jász-Nagykun-Szolnok vármegye alispánja Életút: dr. Küry Albert, Jász-Nagykun-Szolnok vármegye alispánja [1] Küry
ÚJKOR A félszigeti háború Spanyolországban és Portugáliában
ÚJKOR A félszigeti háború Spanyolországban és Portugáliában A félszigeti háború, ahogy a későbbiekben a történészek elnevezték, a napóleoni háborúk egy jelentős részét képezte. A francia hadsereg folyamatosan
KORA ÚJKOR, ÚJKOR Családi ügyek Orániai Vilmos és a Habsburgok V. Károly lemondása után
KORA ÚJKOR, ÚJKOR Családi ügyek Orániai Vilmos és a Habsburgok V. Károly lemondása után A Habsburgok és a Nassauiak, akik együttműködtek V. Károly uralkodása idején, élesen összecsaptak egymással II. Fülöp
AZ IGAZSÁGBA VETETT HIT... A forradalom három vezet jének életrajza
AZ IGAZSÁGBA VETETT HIT... A forradalom három vezet jének életrajza Dr. Daróczi Gusztáv (1899 1979) 1 1899. június 3-án született Hajdúböszörményben. A család hat gyermeke közül volt a legid sebb. Apja
5 A MAGYAR KÖZTÁRSASÁGGAL MEGKÖTÖTT BÉKESZERZÕDÉS
5. A MAGYAR KÖZTÁRSASÁGGAL MEGKÖTÖTT BÉKESZERZÕDÉS (Részletek) Párizs, 1947. február 10. * I.RÉSZ MAGYARORSZÁG HATÁRAI 1.Cikk 1. Magyarország határai Ausztriával és Jugoszláviával ugyanazok maradnak, mint
Az átlagember tanítvánnyá tétele
február 1 7. Az átlagember tanítvánnyá tétele SZOMBAT DÉLUTÁN E HETI TANULMÁNYUNK: Máté 15:32-39; 16:13-17; Lukács 2:21-28; 12:6-7; 13:1-5; Jakab 2:1-9 Mikor pedig Galilea tengere mellett járt, látá Simont
Nemzetpolitikai összefoglaló. 2013. 29. hét
Nemzetpolitikai összefoglaló 2013. 29. hét Magyarország Év végére meglesz az ötszázezredik magyar állampolgár a határon túlról Év végére meglesz az ötszázezredik magyar állampolgár a határon túlról - jelentette
A magyar börtönügy arcképcsarnoka
A magyar börtönügy arcképcsarnoka Pulszky Ágost (1846 1901) A humanitárius szempont legbiztosabb próbája a politikai értékeknek. (Szalay László) Jogfilozófus, szociológus, politikus, jogtudományi szakíró,
A csehszlovák magyar lakosságcsere népességföldrajzi vonatkozásai a dél-alföldi régióban
A csehszlovák magyar lakosságcsere népességföldrajzi vonatkozásai a dél-alföldi régióban írta Kugler József A második világháború az európai országok többségétôl nemcsak súlyos véráldozatokat követelt,
9. tétel. A/ Beszédgyakorlat: Vásárlási szokásaink Mire érdemes figyelnünk a vásárlás során? Te hol szeretsz vásárolni?
9. tétel A/ Beszédgyakorlat: Vásárlási szokásaink Mire érdemes figyelnünk a vásárlás során? Te hol szeretsz vásárolni? B/ Tinódi: Budai Ali basa históriája 1. Melyik vár ostromáról szól a mű? Meséld el
1949-es jelentés az ellenségrõl
Gagyi József 1949-es jelentés az ellenségrõl 1918 után a romániai magyarság egyetlen idõszakban sem volt olyan megosztott, mint az 1948-ban kezdõdõ, a Magyar Autonóm Tartomány megalakulásáig, a Magyar
Katona József, az értékteremtő
1 Katona József, az értékteremtő A Bánk bán írójának születésére emlékezünk. Katona József drámaíróként a legismertebb, de nekünk, kecskeméti polgároknak személye nemcsak legnagyobb nemzeti drámánk íróját,
hogy ezzel a szultánt János ellen fordítja. I. Ferdinánd
Az előzményekről 1526 augusztusában Mohácsnál a Szulejmán szultán vezette törökök megverték a magyar sereget. A csatában odaveszett a magyar király, II. Lajos is. A csata után Szulejmánnak 12 nap is elegendő
Nemzetiségi kérdés Komárom-Esztergom vármegyében 1945 1950 között
Nemzetiségi kérdés Komárom-Esztergom vármegyében 1945 1950 között Mottó: A kollektív felelősség elvével és a kollektív megtorlás gyakorlatával a magyar nemzet sem most, sem a jövőben sohasem azonosíthatja
Európai integráció - európai kérdések
28 KÜMZSÉG Csák László: Európai integráció - európai kérdések 1998. Szeged "Ön Európát rabolja éppen. - búgja az asszony. Ugyan már, kedvesem, mit nem mond! - kacsint az úr. Hát hol van itt Európa? Nézzen
Az olasz ellenállás és a szövetségesek közötti kapcsolatok
JELENKOR Az olasz ellenállás és a szövetségesek közötti kapcsolatok A II. világháború történelmével foglalkozó átlagember gondolatában a fasiszta Németország által megtámadott országokban kibontakozó ellenállási
Tanácsköztársaság: csapda és honvédõ háború (2009 March 21, Saturday) - Csenke László - Básthy Gábor
Tanácsköztársaság: csapda és honvédõ háború (2009 March 21, Saturday) - Csenke László - Básthy Gábor 90 éve, hogy megbukott a demokratikus "népuralmi" berendezkedés, de korántsem a kommunisták forradalma
Helyi emberek kellenek a vezetésbe
Varga László Helyi emberek kellenek a vezetésbe Ön szerint minek köszönhető, hogy az hetvenes-nyolvanas években egy sokszínű és pezsgő kulturális élet tudott létrejönni Kecskeméten? Milyen szerepe volt
Az Anjouk évszázada II. I. (Nagy) Lajos
SZAMOSI LÓRÁNT Az Anjouk évszázada II. I. (Nagy) Lajos 1. Az apai örökség Lajos, Károly Róbert harmadik fia alig 16 éves volt mikor édesapjától átvette Magyarország kormányzását 1342-ben. Ő az egyetlen
Márai Sándor Márai Sándor
Márai Sándor Márai Sándor, eredeti nevén márai Grosschmid Sándor Károly Henrik[1] (Kassa, 1900. április 11. San Diego, Kalifornia, 1989. február 21.) magyar író, költő, újságíró. Márai életútja az egyik
AZ 1848-49-ES MAGYAR FORRADALOM ÉS SZABADSÁGHARC. RICHARD PRAŽÁK Masaryk Egyetem, Brno
AZ 1848-49-ES MAGYAR FORRADALOM ÉS SZABADSÁGHARC CSEH- ÉS MORVAORSZÁGI RICHARD PRAŽÁK Masaryk Egyetem, Brno VISSZHANGJA Az európai forradalmak sorozata 1848-ban már január 12-én, a szicíliai Palermóban
A Magyar Királyi Honvédség és a leventemozgalom jelvényei, 1938 1945. Sallay Gergely
Egyetemi doktori (PhD) értekezés tézisei A Magyar Királyi Honvédség és a leventemozgalom jelvényei, 1938 1945 Sallay Gergely Témavezető: Dr. Phil. habil. Püski Levente, egyetemi docens DEBRECENI EGYETEM
Szállási Árpád HINTS ELEK (1893 1966) 1. Digitalizálták a Magyar Tudománytörténeti Intézet munkatársai
Szállási Árpád HINTS ELEK (1893 1966) 1 Digitalizálták a Magyar Tudománytörténeti Intézet munkatársai Könyvárveréseken vagy antikváriumok kirakatában egyre ritkábban tűnik fel az őskori, ókori és középkori
Bírói számadás, emlékirat, egyházlátogatási jegyzőkönyv a Tolna Megyei Levéltár legújabb kiadványa
Bírói számadás, emlékirat, egyházlátogatási jegyzőkönyv a Tolna Megyei Levéltár legújabb kiadványa 2014-ben a Tolna Megyei Levéltári Füzetek 14. kötete látott napvilágot Tanulmányok Bírói számadás, emlékirat,
Igaz Béla dr. 186 Illés József dr.
Igaz Béla dr. 186 Illés József dr. Igaz Béla dr., a felsőház tagj'a. 1865- ben született a somogymegyei Lábodon. Az egyetemet a bécsi Pázmáneumban végezte s ott szerezte meg a hittudományi oklevelet. Tanulmányai
B. Stenge Csaba vitéz nemes belényesi Heppes Miklós repülő alezredes
B. Stenge Csaba vitéz nemes belényesi Heppes Miklós repülő alezredes Heppes Miklós öccséhez, Aladárhoz hasonlóan - a magyar királyi honvéd légierő hosszú szolgálati idejű, fontos beosztásokat betöltő,
Debrecen Poétái. Debrecen Poétái. I.évfolyam 1.szám 2010 november. Ady Endre. Csokonai Vitéz Mihály. Kölcsey Ferenc. Arany János.
Debrecen Poétái Ady Endre Csokonai Vitéz Mihály Kölcsey Ferenc Arany János Tóth Árpád I.évfolyam 1.szám 2010 november Készítette: 11.D Szerkesztők: Rabb Franciska, Nádró Veronika, Zámbó Gabriella, Olexa
ÚJABB RÁGALOM HORTHY MIKLÓS KORMÁNYZÓ ELLEN. Hiteles tanúk cáfolata. Interjú Horthy Istvánnéval
Lehet-e? ÚJABB RÁGALOM HORTHY MIKLÓS KORMÁNYZÓ ELLEN Hiteles tanúk cáfolata Interjú Horthy Istvánnéval A közelmúltban a Jobbik néven ismert, de általam kezdettől ártalmas és értelmetlen képződménynek nevezett
A KIS MAGYAR VILÁGRÓL
ZÁKONYI BOTOND A KIS MAGYAR VILÁGRÓL Ablonczy Balázs: A visszatért Erdély, 1940 1944, Jaffa Kiadó, Budapest, 2011, 280 oldal Ablonczy Balázs kötete a magyar Észak-Erdély történetét mutatja be 1940 1944
Különös házasság Erdély aranykorából
2013 október 17. Flag 0 Értékelés kiválasztása Még nincs értékelve Értéke: 1/5 Értéke: 2/5 Mérték Értéke: 3/5 Értéke: 4/5 Értéke: 5/5 I. Rákóczi György erdélyi fejedelem harminckét évet töltött harmonikus
REFORMÁCIÓ. Konferencia 2012 áprils 5-8. Konstanz, Németország
REFORMÁCIÓ Konferencia 2012 áprils 5-8. Konstanz, Németország Szolgál: Johannes Wöhr apostol info: www.nagykovetseg.com www.fegyvertar.com www.km-null.de Felhasználási feltételek: A blogon található tartalmak
Révkomárom után. Európai utas OTTHON LENNI
OTTHON LENNI Révkomárom után Pomogáts Bélával, az Anyanyelvi Konferencia elnökével, Sárközy Péter római, Péntek János kolozsvári és Bányai János újvidéki egyetemi tanárral, valamint Göncz Lászlóval, a
A VÁROSOK SZÜLETÉSE ÉS A RENDISÉG KIALAKULÁSA (11-13. század)
Gazdaság, gazdaságpolitika, anyagi kultúra Egyén, közösség, társadalom Népesség, település, életmód A VÁROSOK SZÜLETÉSE ÉS A RENDISÉG KIALAKULÁSA (11-13. század) Városok A mezőgazdaság fejlődésével és
Kabinetfőnök Úr! Tábornok Úr! Tábornok, tiszt, hölgyek és urak! Hölgyeim és Uraim! Kedves Vendégek! Bajtársak!
Kabinetfőnök Úr! Tábornok Úr! Tábornok, tiszt, hölgyek és urak! Hölgyeim és Uraim! Kedves Vendégek! Bajtársak! Immár harmadszor ér az a megtiszteltetés, hogy a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem, mint
*Sokan a cím állítására bizonyosan felkapják a fejüket. A világ legnagyobb hajó katasztrófája és "Wilhelm Gustloff"?*****
*Sokan a cím állítására bizonyosan felkapják a fejüket. A világ legnagyobb hajó katasztrófája és "Wilhelm Gustloff"?* Szinte mindenkinek, aki a "hivatalos történetírás" műveit olvassa, annak a világ legnagyobb
Domborműveken a hazai tűzvédelem nagyjai
Dr. Hadnagy Imre József Domborműveken a hazai tűzvédelem nagyjai Kiállítócsarnok nem lévén a gyűjtemény néhány muzeális tűzoltószere és a hazai tűzvédelem jeles személyiségeinek domborműve az intézménynek
A MUNKÁSIFJÚSÁG GYÓGYÜDÜLTETÉSÉNEK TÁRSADALOMEGÉSZSÉGÜGYI ÉS TÁRSADALOMNEVELŐI JELENTŐSÉGE ÍRTA: DR. BATIZ DÉNES
A MUNKÁSIFJÚSÁG GYÓGYÜDÜLTETÉSÉNEK TÁRSADALOMEGÉSZSÉGÜGYI ÉS TÁRSADALOMNEVELŐI JELENTŐSÉGE ÍRTA: DR. BATIZ DÉNES Azt olvassuk a Társadalombiztosító Intézet jogelődjének, az Országos Munkásbiztosító Pénztárnak
ÖSSZEFOGLALÓ KÉRDÉSEK
ÖSSZEFOGLALÓ KÉRDÉSEK A francia forradalom kezdete Ki volt a francia uralkodó 1789-ben? XVI. Lajos. Mit jelentett az abszolutizmusa? Korlátlan királyi önkényuralmat. Miért került államcsőd közeli helyzetbe
DEBRECEN VÁROS TÖRTÉNETI KRONOLÓGIÁJA II. Gazdag István
DEBRECEN VÁROS TÖRTÉNETI KRONOLÓGIÁJA II Gazdag István Kronológiánk második fejezetében városunk eseményekben, megpróbáltatásokban bővelked ő korszakát követjük nyomon a szabad királyi város státusának
Műveltség és társadalmi szerepek: az arisztokrácia változó társadalmi szerepei Kora újkori szekció (Papp Klára)
Műveltség és társadalmi szerepek: az arisztokrácia változó társadalmi szerepei Kora újkori szekció (Papp Klára) Orosz István (Debreceni Egyetem, Magyarország) Szőlőbirtokos arisztokraták Tokaj-Hegyalján
Forrás: http://www.termeszetvilaga.hu/szamok/tv2011/tv1105/kapkar.html
Forrás: http://www.termeszetvilaga.hu/szamok/tv2011/tv1105/kapkar.html Kapronczay Károly A Tudományos Ismeretterjesztő Társulatunkat alapító orvosok A XIX. század első felében az ország önállóságáért vívott
Körkérdés az Anyanyelvi Konferenciáról
Körkérdés az Anyanyelvi Konferenciáról FAZEKAS TIBORC hungarológus (Hamburg) 1. Az elmúlt másfél évtizedben Magyarországon és az ország közvetlen környezetében valóban nagyon sok alapvető körülmény változott
Minap kurtán-furcsán váratlanul elment
I A Remény illata Minap kurtán-furcsán váratlanul elment közülünk Eszes Tamás (Isten nyugosztalja) a Véderő egykori főparancsnoka, ma-holnap én, azután Te következel. Vagy fordítva. A lényegen nem változtat.
A MAGYAR SZELLEM UTJA A TRIANONI ERDÉLYBEN
A MAGYAR SZELLEM UTJA A TRIANONI ERDÉLYBEN AZ ELMULT KÉT ÉVTIZEDRE ma már önkéntelenül is mint történelmi, lezárt korszakra gondolunk vissza. Öröksége azonban minden idegszálunkban továbbreszket s meghatározza
MAGYARORSZÁG TÁRSADALOMTÖRTÉNETE A SZOCIALISTA KORBAN
MAGYARORSZÁG TÁRSADALOMTÖRTÉNETE A SZOCIALISTA KORBAN MAGYARORSZÁG TÁRSADALOMTÖRTÉNETE A SZOCIALISTA KORBAN Készült a TÁMOP-4.1.2-08/2/A/KMR-2009-0041pályázati projekt keretében Tartalomfejlesztés az ELTE
Nyílt levél OV-nak, Magyarország még miniszterelnökének. Az orbán-öszödi beszédmód Kedves bölcs vezérem! Bár 2010-ben elvből nem rád szavaztam, de én
Nyílt levél OV-nak, Magyarország még miniszterelnökének. Az orbán-öszödi beszédmód Kedves bölcs vezérem! Bár 2010-ben elvből nem rád szavaztam, de én is elhittem mindazt, amit előtte 8 éven át hirdettél.
Iskolai zenei életünk története
Iskolai zenei életünk története Az iskolai kórus Iskolánk első kórusa, az Ifjúsági Dalkör 1879-ben jött létre Harrach József tanár vezetésével. Nemcsak az ifjúság éneklését tette lehetővé, hanem gyűjtéseket
A körút és a sugárút szerepe és funkciói a várostestben
Kovách Eszter 2005. január 28. A körút és a sugárút szerepe és funkciói a várostestben A várost élő szervezetnek tekintem, ezért meg kell határoznom mi az alapegysége. A település alapsejtje nem a ház
Megúsztuk volna a szovjeteket az ügyes kiugrással?
II. világháború Megúsztuk volna a szovjeteket az ügyes kiugrással? Veczán Zoltán, 2015. október 15., csütörtök 19:42, frissítve: péntek 15:46 Bevonuló szovjet csapatok Budapesten. Gépfegyverek, csomagok
ZENTA EMBERVESZTESÉGEI A XX. SZÁZADI VILÁGHÁBORÚ(K)BAN
Viktimológia 49 Molnár Tibor ZENTA EMBERVESZTESÉGEI A XX. SZÁZADI VILÁGHÁBORÚ(K)BAN A XX. SZÁZADI VILÁGHÁBORÚ(K) világháború fogalmának meghatározása nem egyszerű feladat. Tudományos megfogalmazás szerint
hogy egyek legyenek A komáromi Szent András Plébánia hírlevele
2014. Március 23. hogy egyek legyenek Jn 17,20 A komáromi Plébánia hírlevele II/12. szám Jöjjetek, lássátok meg azt az embert, aki megmondott nekem mindent, amit tettem: nem ez-e a Krisztus? Az evangélium
V É G Z É S T : A le nem rótt 10.000,- (Tízezer) forint felülvizsgálati eljárási illeték az állam terhén marad. I N D O K O L Á S :
SZEGEDI ÍTÉLŐTÁBLA Pk.I.20.939/2014/2. szám A Szegedi Ítélőtábla a dr. Kun József ügyvéd (4025 Debrecen, Simonffy u. 4-6. I/102.) által képviselt (kérelmező neve, címe) szám alatti lakos kérelmezőnek a
FÉLÜNK-E A FARKASTÓL? A MAGYAR ÁLLAMPOLGÁROK BIZTONSÁGÉRZET- ÉNEK VIZSGÁLATA, ATTITUDJEI, VÉLEMÉNYE A NEMZETKÖZI TERRORIZMUSRÓL.
Gosi Mariann FÉLÜNK-E A FARKASTÓL? A MAGYAR ÁLLAMPOLGÁROK BIZTONSÁGÉRZET- ÉNEK VIZSGÁLATA, ATTITUDJEI, VÉLEMÉNYE A NEMZETKÖZI TERRORIZMUSRÓL Az európaiak még mindig nem vették tudomásul, hogy milyen komoly
ELTE Társadalomtudományi Kar, ELTE-UNESCO Kisebbségszociológiai Tanszék H-1018 Budapest, Pázmány P. sétány 1/a.; e-mail: fokata.bt@chello.
Fokasz Nikosz Fokasz Oresztész Hullámverés* Terjedési folyamatok a médiában ELTE Társadalomtudományi Kar, ELTE-UNESCO Kisebbségszociológiai Tanszék H-1018 Budapest, Pázmány P. sétány 1/a.; e-mail: fokata.bt@chello.hu
A játék célja. A játék tartozékai. A játéktáblák
Szabályfüzet A középkorban minden nemesnek az volt a legfontosabb, hogy minél nagyobb terület fölött uralkodjon, és minél nagyobb befolyást szerezzen a királyi udvarban. A beházasodás más nemesi családokba
Ki és miért Ítélte Jézust halálra?
Ki és miért Ítélte Jézust halálra? A kérdés nem oly egyszerű, mint az ember fölületes elgondolás után hiszi, mert az evangéliumirók nem voltak jelen a történteknél, csak másoktól hallották a történet folyamatát
Batthyány István kormánybiztossága
Batthyány István kormánybiztossága 1849. április 25-ei keltezéssel az alábbi bejegyzés olvasható Székesfehérvár tanácsának jegyzőkönyvében: Minden itt volt császári katonaság és katonai hatóság ma reggel
Tisztelt Elnök Úr! módosító javaslato t
tar é vít!és Hi u. :k' t Baráth Zsolt Országgyűlési képviselő Iro iac', S g2ám : 1 dc ' Érkezzit : "013 0KT 3 Módosító javaslat! Kövér László úrnak, az Országgyűlés elnökének Helyben Tisztelt Elnök Úr!
Áprily Lajos emléke Nagyenyeden
Józsa Miklós Áprily Lajos emléke Nagyenyeden Áprily Lajos, a jeles transzszilván költő 1887. november 14-én született Brassóban. Édesapja Jékely Lajos, édesanyja Zigler Berta. A család két év múlva Parajdra
Részletek Bethlen Gábor naplójából, azokból az időkből, amikor a hitről írt
Részletek Bethlen Gábor naplójából, azokból az időkből, amikor a hitről írt Bejegyzés 1607. január. 5. Bocskai István (igen tisztelt példaképem) valláskülönbség nélkül egyesítette a magyar nemzet szabadságának
A KORMÁNYZÓHELYETTESI INTÉZMÉNY TÖRTÉNETE (1941 1944)
A KORMÁNYZÓHELYETTESI INTÉZMÉNY TÖRTÉNETE (1941 1944) OLASZ LAJOS A kormányzóhelyettesi intézmény története (1941 1944) AKADÉMIAI KIADÓ, BUDAPEST ISBN 978-963-05-8512-5 Kiadja az Akadémiai Kiadó, az 1795-ben
SZÁLLÁSI ÁRPÁD DIÓSADI ELEKES GYÖRGY (1905 1977) 1. Digitalizálták a Magyar Tudománytörténeti Intézet munkatársai Gazda István vezetésével
SZÁLLÁSI ÁRPÁD DIÓSADI ELEKES GYÖRGY (1905 1977) 1 Digitalizálták a Magyar Tudománytörténeti Intézet munkatársai Gazda István vezetésével ( ) Németh László írta a következő sorokat: az orvostörténetnek,
Analógiák és eltérések szövevénye
Thomka Beáta Irodalomtörténeti Közlemények (ItK) 117(2013) Analógiák és eltérések szövevénye Sőtér István komparatista módszeréről Az európai önismeret és a közös hagyományát őrző művelődéstörténet megbecsülése
1914-18. magyar harcterein. VIII. A Gorlicei csata (1915. május 2-5.)
Részletek Veress Zoltán 1914-18. magyar harcterein (81-88. o.) VIII. A Gorlicei csata (1915. május 2-5.) A központi hatalmak fő hadvezetésben ismét viták folytak: ismét Falkenhayn ellenében Conrad, Hindenburg
A macedón nemzeti öntudat történeti alakulása
Kapronczay Péter A macedón nemzeti öntudat történeti alakulása Napjainkban, a médiában közzétett hírekben az elsők között szerepelnek a Balkán-félsziget népeinek egymás ellen vívott politikai és katonai
BÁRÓ EÖTVÖS JÓZSEF ÉS BORSOD MEGYE * GÁNGÓ GÁBOR
Publicationes Universitatis Miskolcinensis, Sectio Philosophica Tomus XVII., Fasc. 1. (2012), pp. 171 175. BÁRÓ EÖTVÖS JÓZSEF ÉS BORSOD MEGYE * GÁNGÓ GÁBOR Báró Eötvös József 1838-tól 1841-ig tartó Borsod
1944. január 15. Feketehalmy-Czeydner, Grassy és Deák László a hadbíróság ítélethirdetése előtt Németországba szökött.
1944 1944. január 2 4. Nagybecskereken a bánsági magyar egyetemi és főiskolai hallgatók csoportja a városi színházban műsoros estet rendezett. Az est bevételéből az egyetemi ifjúság diáksegélyező alapját
14.4. Elõtanulmány az Információs Hadviselésrõl Honvédelmi Minisztérium Elektronikai, Logisztikai és Vagyonkezelõ Rt: Jávor Endre (2000)
14.4. Elõtanulmány az Információs Hadviselésrõl Honvédelmi Minisztérium Elektronikai, Logisztikai és Vagyonkezelõ Rt: Jávor Endre (2000) Tartalomjegyzék 0.0. Bevezetés........................................
T Á R G Y S O R O Z A T
Tiszaszentmárton Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. november 11-én napján az önkormányzat tanácskozó termében megtartott ülésének: a./ Tárgysorozata b./ jegyzőkönyve c./ határozatai : 49-53
Program. Dr. Orosz Ildikó, elnök II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyr Főiskola. Demkó Ferenc, esperes Beregszászi Magyar Esperesi Kerület. 1.
Megnyitó: Program Dr. Orosz Ildikó, elnök II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyr Főiskola Demkó Ferenc, esperes Beregszászi Magyar Esperesi Kerület 1. szekció 10.00 Dr. Kránitz Mihály (professzor, Pázmány
KATONAI JOGI ÉS HADIJOGI SZEMLE 2014/1. SZÁM
Schweickhardt Gotthilf A katasztrófavédelmi igazgatás rendszer változásai 1976-tól napjainkig, különös tekintettel a védelemben résztvevő szervezetekre A katasztrófák elleni védelem mai tartalmának, szervezetének
A 2006 õszi tüntetésekkel és megtorlásokkal összefüggésben ellátott jogvédõ tevékenységérõl, 2014. november 05.
A 2006 õszi tüntetésekkel és megtorlásokkal összefüggésben ellátott jogvédõ tevékenységérõl, 2014. november 05. ÖSSZEFOGLALÓ a Nemzeti Jogvédõ Alapítvány által mûködtetett Nemzeti Jogvédõ Szolgálat A 2006
2011. évi CXIII. törvény a honvédelemről és a Magyar Honvédségről, valamint a különleges jogrendben bevezethető intézkedésekről 1
OptiJus Opten Kft. 1. 2011. évi CXIII. törvény 2011. évi CXIII. törvény a honvédelemről és a Magyar Honvédségről, valamint a különleges jogrendben bevezethető intézkedésekről 1 A 2012.1.1. és 2012.6.30.
(Eötvös József Könyvkiadó, Budapest 2012) A könyvet tárgyánál fogva és szerzőjére való tekintettel is ajánlom azoknak az olvasóknak a
1 HAGYOMÁNY ÉS MODERNSÉG BENEDETTO CROCE ESZMEVILÁGÁBAN (Eötvös József Könyvkiadó, Budapest 2012) A könyvet tárgyánál fogva és szerzőjére való tekintettel is ajánlom azoknak az olvasóknak a figyelmébe,
Zsidó népiskola Hódmezővásárhelyen
Zsidó népiskola Hódmezővásárhelyen A hódmezővásárhelyi zsidó elemi népiskola története A zsidó iskolát az 1820-as évek közepén alapították. Ekkor még állandó épülettel és tantestülettel nem rendelkezett
Egyetemi doktori (PhD) értekezés tézisei SZOMBATHELYI FERENC A MAGYAR KIRÁLYI HONVÉD VEZÉRKAR ÉLÉN. Kaló József. Témavezető: Dr.
Egyetemi doktori (PhD) értekezés tézisei SZOMBATHELYI FERENC A MAGYAR KIRÁLYI HONVÉD VEZÉRKAR ÉLÉN Kaló József Témavezető: Dr. Püski Levente DEBRECENI EGYETEM Történelmi és Néprajzi Doktori Iskola Debrecen,
A VADÁSZREPÜLŐGÉP VEZETŐK KIKÉPZÉSI RENDSZERE HAZÁNKBAN 1961-TŐL A HAZAI KÉPZÉS BEINDÍTÁSÁIG
Téglás László A VADÁSZREPÜLŐGÉP VEZETŐK KIKÉPZÉSI RENDSZERE HAZÁNKBAN 1961-TŐL A HAZAI KÉPZÉS BEINDÍTÁSÁIG A vadászrepülőgép-vezetők képzése az egész világon az egyik legbonyolultabb kiképzés, amit a hadseregekben
A rendszer ilyenfajta működése azzal a következménnyel járt, hogy a budapesti lakosok mind az egyazon lakásra pályázók egymással szemben, mind az
Nagy Ágnes: Állampolgár a lakáshivatalban: politikai berendezkedés és hétköznapi érdekérvényesítés, 1945 1953 (Budapesti lakáskiutalási ügyek és társbérleti viszályok) Kérdésfeltevés Az 1945-től Budapesten
FÖLDES GYÖRGY A magyar szovjet viszony 1957 1989 között
FÖLDES GYÖRGY A magyar szovjet viszony 1957 1989 között Rövid áttekintés Ez a bő három évtized különleges helyet foglal el a magyar orosz kapcsolatok ezeréves történetében. Drámai és tragikus volt a kezdet.
A KÖZÉPISKOLÁSOK FELADATAI. 1. 1849. január 1. 2. 1849. január 3. 3. 1849. január 5. 4. 1849. január 8.
A KÖZÉPISKOLÁSOK FELADATAI 1. TOTÓ Melyik válasz a helyes? a) Mikor szállta meg Windischgrätz a fővárost? 1. 1849. január 1. 2. 1849. január 3. 3. 1849. január 5. 4. 1849. január 8. b) Melyik várost szabadította
A jóvátételben nem volt kegyelem
2014 június 16. Flag 0 Értékelés kiválasztása Még nincs értékelve Értéke: 1/5 Értéke: 2/5 Mérték Értéke: 3/5 Értéke: 4/5 Értéke: 5/5 1945. június 15., esti órák, szürkület. Két küldöttség készülődik a
FAZAKAS TIBOR. (...) dolgozni csak pontosan, szépen, ahogy a csillag megy az égen, úgy érdemes.
FAZAKAS TIBOR JÓZSEF ATTILA (...) dolgozni csak pontosan, szépen, ahogy a csillag megy az égen, úgy érdemes. Fazakas Tibor életpályája, munkája meggyőzően tükrözi e gondolatot. Érdemes ezen életművet méltatni,
A MAGYAR KÖZLEKEDÉSI RENDSZERT ÉRT HÁBORÚS KÁROK ÉS A HELYREÁLLÍTÁS TAPASZTALATAI 1944 1947
A MAGYAR KÖZLEKEDÉSI RENDSZERT ÉRT HÁBORÚS KÁROK ÉS A HELYREÁLLÍTÁS TAPASZTALATAI 1944 1947 Horváth Attila 1 Az amerikai és brit légierő tömeges légitámadás sorozata a kiválasztott magyarországi célpontok
Nemzeti Emlékezet Bizottsága Biszku-per TV, RÁDIÓ
Nemzeti Emlékezet Bizottsága Biszku-per TV, RÁDIÓ MÉDIANÉZŐ KFT. -NEMZETI EMLÉKEZET BIZOTTSÁGA 1 A tartalom Felfüggesztett büntetést kapott Biszku Béla Felfüggesztett börtönbüntetésre ítélték nem jogerősen
Az aranykezű nagyapám
Őseink nyomában területi honismereti pályázat 2016 II. Családban maradt Az aranykezű nagyapám Készítette: Magó Réka Felkészítő tanár: Katonáné Hajdu Ilona 8.a osztályos tanuló Thurzóné Mustos Ildikó Balassi
MIT KELL KUTATNUNK 1944-45 KAPCSÁN?
Matuska Márton, újvidéki újságíró a Délvidéki Mártírium 1944-45. Alapítvány kuratóriumi tagja MIT KELL KUTATNUNK 1944-45 KAPCSÁN? (A Délvidéki Mártírium 1944-45 Alapítvány megalakításának közvetlen előzménye)
A külföldi katonai missziók áttételes gazdasági hatásai. Lakner Zoltán Kasza Gyula 36 HADTUDOMÁNY 2008/3 4
virtuális tudásközpontoknak közvetlen politikai befolyástól és gazdasági kényszertõl függetlenül kell mûködniük. E célból tanácsos ezeket a központokat legalább a legfontosabbakat virtuális autonóm közigazgatási
A nemzetiségi oktatás irányításának szervezete és tevékenysége Magyarországon az 50-es évek első felében
Iskolakultúra, 25. évfolyam, 2015/9. szám DOI: 10.17543/ISKKULT.2015.9.75 Tóth Ágnes tudományos főmunkatárs, MTA TK Kisebbségkutató Intézet egyetemi docens, PTE BTK Német Történelem és Kultúra Délkelet-Közép-Európában
Rejtő Ernő igaz története
B. Stenge Csaba B. Stenge Csaba: Rejtő Ernő igaz története Rejtő Ernő igaz története Rasztik (Rejtő) Ernő 1919. október 15-én született Baján, római katolikus családban. Édesapja Rasztik István Géza (1888-1939)
Thimár Attila SÚLY, AMI FELEMEL
RÓZSÁSSY BARBARA 59 gondolok, kell, méghozzá az írás, a vers létjogosultsága mellett. Miként valamiképp a szerzõ is ezt teszi könyvében mindvégig. Hogy a társadalomnak mára nemhogy perifériájára került,
Tófalvi Zoltán: A Magyarországon kivégzett 1956-os erdélyi mártírok
Tófalvi Zoltán: A Magyarországon kivégzett 1956-os erdélyi mártírok A magyar forradalom és szabadságharc ötvenedik évfordulója tiszteletére, Dávid Gyula irodalomtörténész, egykori politikai elítélt szerkesztésében
2015. március. Tisztelt Polgártársak!
KÉPVISELŐI HÍRLEVÉL 2015. március Tisztelt Polgártársak! Ha tavasz, akkor itt a képviselői hírlevelem legújabb száma. Fontosnak tartom, hogy az önkormányzati képviselők tájékoztassák választóikat a körzetükben
A MAGYARORSZÁGI ÉPÍTÉSI JOG ÉS AZ ÉPÍTETT ÖRÖKSÉG VÉDELMÉNEK HATVAN ÉVE (1937 1997) VÖLGYESI LEVENTE egyetemi docens (PPKE JÁK)
Iustum Aequum Salutare V. 2009/3. 109 136. A MAGYARORSZÁGI ÉPÍTÉSI JOG ÉS AZ ÉPÍTETT ÖRÖKSÉG VÉDELMÉNEK HATVAN ÉVE (1937 1997) egyetemi docens (PPKE JÁK) Bevezetés Az elmúlt esztendõben emlékeztünk meg
Moszkva és Washington kapcsolatai
NB2_bel.qxd 2/6/2008 9:23 PM Page 13 BIZTONSÁGPOLITIKA 13 Sz. Bíró Zoltán Az orosz amerikai viszony alakulásáról Moszkva és Washington kapcsolatai a Szovjetunió felbomlását (1991. december) követõ bõ másfél