korú hölgyek jelentkeztek, akikben még élénken élt a régi Pávakör emléke, és ennek folytatását látták

Hasonló dokumentumok
Házunk tája. Saláta (apró-ságok és miegymás) Beszámoló az első Forráskúti Folklór Fesztiválról

VI január. történő változások fő időbeni mértékegységét a napokat, heteket, hónapokat összefogó évek jelentik. Mindenki életében voltak,

Ma, amikor egyre nagyobb terhek nehezednek ránk, úgymint személyekre, családokra, vagy akár úgymint önkormányzatra,

Forráskúton, melyre ezúton szeretettel meghívjuk Önt és Kedves Családját! A Művelődési Háznál lesz a gyülekező órától,

Önkormányzati hírek. Testületi tájékoztató. 2. oldal

Házunk tája Testületi tájékoztató

KÖRNYEZETGAZDÁLKODÁS HULLADÉKGAZDÁLKODÁS ÉS SZEMÉT KÉRDÉS

A lengyelországi Charsznica község szeptembere óta Forráskút testvértelepülése. Augusztusban, a XVI. Forráskúti

Házunk tája. Saláta (apró-ságok és miegymás) V november ingyenes. 2. oldal. 3. oldal Agrárfórum. 4. oldal. 5. oldal. 6. oldal. 7.

Üllés és Forráskút Községek Általános Iskolája, Alapfokú Művészetoktatási Intézménye, Óvodája és Bölcsődéje két éves működésének tapasztalatai

Advent első vasárnapjára készültünk

VII július. Jeles eseménynek adott otthon községünk június 9-én. a Csongrádi Borvidék

VII augusztus. Nagyboldogasszony a legrégebbi Mária-ünnepünk. Ezen a napon Mária Mennybementelét ünnepli az egyház. Nekünk magyaroknak

A hulladék útja a Keszthelyi Városüzemeltetõ Kft.-n keresztül

V július ingyenes

Igazgatói beszéd programjainkról, eredményeinkről. az I. félév zárásaként megtartott hálaadó istentiszteleten

PUSZTAFÖLDVÁRI HÍRMONDÓ

SZIGLIGETI HARSONA. Gólya liget Április Szigliget Község Önkormányzatának ingyenes kiadványa XV. évf. 4. szám

Adhatna-e ennél szebb gyermeknapi

Nagyközségi Önkormányzat 8624 Balatonszárszó Hősök tere 1. Telefon: 84/ , , fax: 84/

Házunk tája. Saláta (apró-ságok és miegymás) 2. oldal. 3. oldal. 4. oldal. 5. oldal. 6. oldal. 7. oldal

Önkormányzati hírek VÁLASZTÁSI TÁJÉKOZTATÓ. Polgármesteri Hivatal ügyfélfogadási rendje. 2. oldal

VI május. Május 3-án 18 órától falugyűlésnek évi költségvetési teljesítését ismertette. Ebből kiderült,

VII szeptember

Szeretettel köszöntjük kedves olvasóinkat a MOHAI HÍRMONDÓ IV. évfolyam 3. számának megjelenése alkalmából!

Kedves Forráskútiak! Áldott, békés karácsonyi ünnepeket és eredményekben gazdag, boldog, új esztendőt kívánok magam és képviselőtársaim nevében!

Szuha Község Önkormányzata Képviselő-testületének 9/2012.(VIII.27.) J E G Y Z Ő K Ö N Y V E

Kiskunfélegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testület május 24-i ÜNNEPI ülésének

/2014. ikt.sz. 14/2014.

Paks és térsége hulladékgazdálkodási. rendszer. Tájékoztató füzet 2013

két, kerekesszékkel is használható az épületben, egyik Tájékozódást segítő információs tábla

4. osztály Megoldások

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

Egységes szerk febr.29-i állapot

V október ingyenes

Önkormányzati hírek. Tisztelt Forráskútiak! 2. oldal. Dudásné Gábor Tünde

! ~ B*OI(YSZOMBAIhEMSE ~ leg FEISOGMIA ~MÁCDUNMiWS. 10. Madarak és fák napja a Kék Duna Óvodában 11. Gyermek megőrzés jótékosan (CSMH)

Tájékoztató Bizottsági Beszámoló. Anyák Napjára. Alsónémedi Önkormányzatának tájékoztatója

Most legyél válogatós!

Postacím: 5601 Pf Telefax: (66)

Nagypalli Hírhozó január. Nagypall Község Önkormányzatának lapja. Mentovocs Éva: Boldog, derűs új évet!

Csengelei. hírek. Önkormányzati hírek. "Kompetencia alapú oktatás bevezetése és fejlesztése Csengelén" címû pályázat záró rendezvénye

Weiner Leó Zeneiskola Alapfokú Művészeti Iskola. Különös közzétételi listája

T á r g y s o r o z a t:

Tamási Áron Művelődési Központ II. emeleti tanácsterme (8300 Tapolca, Kisfaludy u. 2-6.)

JEGYZŐKÖNYV. a Dél-magyarországi Regionális Judo Szövetség évi I. elnökségi üléséről

Államfői látogatás Bogyiszlón

2015. december. Nagypalli Hírhozó. Nagypall Község Önkormányzatának lapja december. Kedves Nagypalliak!

XII Az egészség és sport jegyében

Beszámoló a. Petőfi Sándor Könyvtári, Közművelődési és Intézményfenntartó Központ évi szakmai, működési tapasztalatairól

X. évf. 1. sz március.

H O M O K B Ö D Ö G E

IMÁDSÁG MINDENEK ELŐTT

TISZAVASVÁRI VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETE SZOCIÁLIS ÉS HUMÁN BIZOTTSÁGÁNAK OKTÓBER 27-ÉN MEGTARTOTT NYÍLT ÜLÉSÉNEK N A P I R E N D

E L Ő S Z Ó. Olvass! Imádkozz! Cselekedj!

Márkói Tükör. Az idei évi támogatások a következőképpen alakultak: Márkó Község Lapja Márkóért együtt! Megjelenik: havonta H I R E K

LEVÉL A VERESEGYHÁZI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉG ÉLETÉRŐL. Családszinódus után

1) Pályázat benyújtása háziorvosi rendelőknek és központi alapellátási ügyeletnek helyet biztosító egészségház kialakítása céljából a KDOP keretében

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

Népzenei est és Batyusbál

TISZAUG KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT január 30-án megtartott ülésének

Október. Szüreti felvonulás és bál. Kirándulás a Gemenci erdőben. Tanulmányi kirándulás Bikalon

2016. évi munkaterv. Nagyközségi Önkormányzat Polgármesteri Hivatala által működtetett Közösségi színtér 4171 Sárrétudvari Kossuth u. 95.


J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Velem Község Önkormányzata Képviselő-testületének május 16-án 17,00 órai kezdettel megtartott nyilvános üléséről.

A KISSZÉKELYI ÖNKORMÁNYZAT ÉS A KISSZÉKELYI KULTURÁLIS EGYESÜLET LAPJA

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Piliscsév község Képviselő-testületének június 27-én megtartott testületi üléséről.

Házunk tája. Saláta (apró-ságok és miegymás)

Ügyfélfogadás: hétfő: , szerda: , péntek: (ebédidő: )

VIII szeptember-október

Község Önkormányzat Képviselő-testületének augusztus 27. napján 18 órakor megtartott rendkívüli képviselő-testületi üléséről készült jegyzőkönyv

J e g y z ı k ö n y v május 22-én a Sárospataki Polgármesteri Hivatal hivatalos helyiségében az Egészségügyi és Szociális Bizottság ülésén.

PUSZTAFÖLDVÁRI HÍRMONDÓ

Házunk tája. Saláta (apró-ságok és miegymás) VII június. 2. oldal. 3. oldal Agrárfórum. 4. oldal. 5. oldal

Házunk tája. Évzáró gondolatok. 2. oldal Falukarácsonyra meghívó Ovis hírek. 3. oldal Műv.Ház programok. 4.

CSOK iránt érdeklődőknek a Petőfi Sándor Művelődési Házban. Az előadás ingyenes, mindenkit szeretettel várunk.

EGÉSZSÉGNAP 3. Alsó tagozat PROGRAMTERV

KÖZÉLET KULTÚRA SPORT TÁRSADALOM OKTATÁS. Figyelem!

Jegyzőkönyv. Készült: Borota Községi Önkormányzat Képviselő-testületének március 25-én megtartott üléséről

J e g y z ő k ö n y v. Készült: Bősárkány Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének október 20-án tartott nyilvános üléséről.

EDELÉNY VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE október 9-én megtartott rendkívüli ülésének

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. bizottsági elnök-helyettes. településfejlesztési és pályázati osztályvezető

Ügyeskedj! Kalendárium. Legyél Te is indián! Zöld mozaik. Egészség-ábécé. Mese. - Szívem a. - Gondolkozz! Oldd meg! - Anyák napja.

Fülöpi Hírek. Karácsonyfa alatt. Szeretettel köszöntünk minden kedves fülöpi lakost a Fülöpi Hírek évi utolsó számának megjelenése alkalmából.

J e g y z ő k ö n y v. Készült: Bősárkány Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének április 2-án tartott nyilvános üléséről.

Badacsonytördemic Községért Alapítvány Lapja

JEGYZŐKÖNYV SOROS NYÍLT KISZOMBOR február 23.

AZ EÖTVÖS JÓZSEF GIMNÁZIUM KÖZÖSSÉGI SZOLGÁLATÁNAK PARTNERSZERVEZETEI

Kedves Pestújhelyiek!

2. Napirendi pont: Az önkormányzat évi költségvetésének elfogadása

III. helyezett: Gál Csenge (7.o.) III. helyezett: Farkas Viktória (5.o.) III. helyezett: Ádám Dóra (4.o.)

~ 352 ~ /2011. Jegyzőkönyv. Készül: Heréd Község Képviselő-testületének december 15-én 18,30-kor megtartott soros üléséről.

Somlóvásárhely Község Önkormányzata 8481 Somlóvásárhely, Szabadság tér 1. Tel/Fax: ,

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Decs Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének február 27-én 18 órakor megtartott nyílt üléséről

KÖZÉLET KULTÚRA SPORT TÁRSADALOM OKTATÁS. Jegyek elõvételben március 7-ig Nagy Mihálynál, és a Faluházban 4800 Ft/fõ áron kaphatók.

2016. JANUÁR. Magyarcsanád Község Önkormányzatának ingyenes tájékoztató havilapja. Tisztelt magyarcsanádi lakosok!

Házunk tája. Agrárfórum. 10. október. Tisztelt Forráskúti Lakosok!

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

JEGYZŐ KÖNYV. Készült Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése március 23-án (Péntek) órakor tartott soron kívüli nyílt üléséről.

Átírás:

VIII. 5. 2008. május www.forraskut.hu Öt esztendős az Őszirózsa Népdalkör Meghívó születésnapi ünnepi műsorukra Házunk tája Testületi tájékoztató Ebzárlat 2. oldal Ballagási meghívó Művelődési Ház és Könyvtár hírek 3. oldal Suli hírek Arany Páva Díjasaink 4. oldal Agrárfórum Májusi aktualitások 5. oldal Szelektív hulladékgyűjtés 5. oldal Saláta (apró-ságok és miegymás) Méta bajnokság Sport hírek Apróhirdetés 6. oldal Anyakönyvi hírek Olvasói levél 7. oldal Orvosi ügyelet Állatorvosi ügyelet Moziműsor Közérdekű telefonszámok 8. oldal Repül az idő. Immár öt esztendeje annak, hogy Pálnik András akkor még főiskolai hallgató megkeresett, hogy támogatásom és segítségem kérje egy népdalkör létrehozásában, a Jerney János Művelődési Házban. Nagyon örültem András javaslatának és még inkább lelkesedésének, hisz akkor még én is pályakezdőként sok-sok ötlettel, de még kevés kapcsolattal rendelkezetem. Mindketten helyi fiatalokként igyekeztünk a forráskútiaknak új lehetőséget teremteni a szabadidő közös eltöltésére és nem utolsó sorban a forráskúti kulturális élet fellendítésére. A hír-forrásban megjelent felhívásunkra leginkább nyugdíjas korú hölgyek jelentkeztek, akikben még élénken élt a régi Pávakör emléke, és ennek folytatását látták jogosan a mi kezdeményezésünkben. 2003. májusától elindultak a próbák. A dalkör tagjai javaslatára Őszirózsa nevet vette fel az együttes, hisz ez a késő nyári szerény virág jelképezi talán legszebben az ő kis csoportjukat. Első, debütáló fellépésük a 2003. évi forráskúti falunapon volt, melyet valljuk be nem kis izgalom kísért, hisz ilyen nagyszámú közönség előtt talán a legnehezebb a szereplés. De a népdalkör sikerrel vette az akadályt. Azóta már számtalan fellépés van mögöttük, hisz állandó szereplői a helyi rendezvényeknek, mint például a falunap, a falukarácsony, a Szomszédoló, de szerepeltek már hagyományőrző rendezvényeinken is, mint a szüreti mulatság, vagy az aratóünnep. Sajnos mára vannak, akik egészsé- gi állapotuk és egyéb személyes okok miatt már nem tudnak együtt dolgozni a csapattal, de máig 7-10 fővel és töretlen lelkesedéssel zajlanak a hétfő esti próbák ahová továbbra is nagyon sok szeretettel várnak minden dalos kedvű érdeklődőt, hisz még mindig lehet csatlakozni a népdalkörhöz! Színpadon az Őszirózsa Népdalkör a 2007. évi falunapon Öt esztendő komoly idő. Az Őszirózsa Népdalkör ezt a szép évfordulót egy népdalos találkozóval egybekötött ünnepi műsoros esttel kívánja megünnepelni, melyre ezúton tisztelettel és szeretettel meghívunk minden kedves érdeklődőt. Az ünnepi eseményre, ahol az Őszirózsa Népdalkör mellett vendég fellépők is bemutatkoznak 2008. május 24-én, szombaton 16 órától kerül a sor a Jerney János Művelődési Házban. Mindenkit szeretettel várunk, szeretettel vár az Őszirózsa Népdalkör! Zárszóként ezúton kívánok az Őszirózsa Népdalkör minden kedves tagjának és az együttes vezetőjének, Pálnik Andrásnak további hosszú, boldog sikeres közös munkát, mindehhez jó egészséget! Kovács Mónika

Önkormányzati hírek Testületi tájékoztató A Képviselő-testület 2008. április 17-én tartotta meg soron következő ülését. A testületi ülésen meghívottként Gajdánné Szatmári Mária könyvvizsgáló is jelen volt, aki elkészítette az Önkormányzat 2007. évi gazdálkodásáról szóló független könyvvizsgálói jelentést. A jelentés szerint az önkormányzat 2007. évi teljesített költségvetési bevételi összege 366.419 ezer Ft, a teljesített kiadások összege 366.241 ezer Ft. Összességében megállapítható, hogy önkormányzatunk 2007. évben igyekezett takarékosan gazdálkodni, annak érdekében, hogy intézményeit megfelelően tudja működtetni. Az előterjesztést a Pénzügyi Bizottság elnöke, Kovács István és Rabi Mihály pénzügyi bizottsági tag is véleményt alkotott, mely szerint elfogadásra javasolják a rendelet-tervezetet. A testület először az önkormányzat 2007. évi zárszámadásának elfogadásáról alkotott rendeletet, majd határozatban hagyták jóvá Gajdánné Szatmári Mária által elkészített jelentést. Ugyanezen napirendi pont keretében döntött a testület, hogy pályázatot nyújt be az önhibáján kívül hátrányos helyzetbe került önkormányzatok támogatására. Második napirendi pontban, a Képviselő-testület határozatban hagyta jóvá a Közoktatási esélyegyenlőségi akciótervet. Mely elfogadásával törvényi kötelezettségének tett eleget a testület, valamint közoktatási tárgyú pályázatok benyújtásának elengedhetetlen kelléke e dokumentum. Harmadik napirendi pontban a közoktatási feladatok társulási formában történő ellátását vitatta meg a testület. Az iskolai és az óvodai feladatok intézményi társulási formában történő ellátása visszatérő téma több önkormányzatnál, így nálunk is. Hosszabb ideje folynak az egyeztetések, tárgyalások. E feladat-ellátási forma mellett leginkább gazdaságossági szempontok szólnak ugyan, azonban a szakmaiság terén is jelentkezhetnek előnyök. A képviselők 6 igen szavazattal 3 nem ellenében támogatták az intézményfenntartó társulás létrehozását. Az egyebek napirendi pontban elsőként a Képviselőtestület egyhangúlag határozott az önkormányzat folyószámla-hitelkeret szerződésének meghosszabbításáról. Ennek értelmében az önkormányzat az év közbeni gazdálkodása során folyamatosan rendelkezésre álló kerettel és szükséges mértékű pénzügyi fedezettel rendelkezik. A közbeszerzési törvényből fakadó kötelezettségének eleget téve az Önkormányzat 2008. évi közbeszerzési tervét hagyta jóvá a testület. Ezt követően a testület a költségvetés módosítását hagyta jóvá, mely az általános forgalmi adóról szóló törvény módosítása miatt vált szükségessé. Ennek értelmében az óvodai és iskolai étkeztetési térítési díjak után is ÁFA-t kell fizetni, amely azonban a szülők által fizetett végső összegeket nem befolyásolja, a térítési díjak nem változnak. Korábbi testületi ülésen merült fel egy mecénás rendszer kialakítása a forráskúti fiatal amatőr tehetségek támogatására, vállalkozók és magánemberek bevonásával. Ennek egyik lehetséges formája, hogy a Képviselő-testület a Polgármesteri Hivatal által közérdekű kötelezettségvállalást szervezzen. Ez azt jelenti, hogy a hivatal a felajánlásokat elkülönítve kezeli, és a polgármester kötelezettséget vállal arra, hogy a felajánlott pénzeszközt és egyéb felajánlást megjelölt célra fordítja az önkormányzat. Ilyen módon lesz lehetőség a jövőben szándék szerint a lakosság, a vállalkozók részéről támogatni valamely művészeti ágban tehetséges fiatal előrejutását, vagy magát e célt. Ezt követően a képviselők a Juhász Róbert által készített Polgármesteri Hivatalnál és a költségvetési intézményeinél 2007. évben elvégzett ellenőrzések tapasztalatairól a jogszabályi előírások alapján összeállított Éves Ellenőrzési jelentésről való döntés elnapolását szavazták meg. Zárt ülés keretében egy kérelem ügyében döntött a testület. Jenei Hajnalka Tisztelt Forráskúti Lakosok! A kerületi Főállatorvos Forráskút Község területére 2008. április 27-től május 23-ig a rókák veszettség elleni orális immunizálása miatt ebzárlatot és legeltetési tilalmat rendelt el. Az ebzárlat tartalma alatt minden kutyát és macskát elzárva, illetve a kutyákat megkötve úgy kell tartani, hogy azok más állattal vagy emberrel ne érintkezhessenek, zárt udvarban a kutyák elzárását vagy megkötését mellőzni lehet, ha azok onnan ki nem szökhetnek. A kutyát tartási helyéről csak pórázon vezetve szájkosárral szabad kivinni. A Polgármesteri Hivatal az ebzárlat idején szabadon talált kutya és macska befogása, és állami kártalanítás mellőzésével történt leölése iránt intézkedik. Forráskút Község Polgármesteri Hivatala ezúton értesíti a település lakóit a rókák veszettség elleni, csalétekkel megelőző kezelés kezdetének időpontjától: 2008. április 27 napjától számított 21 napos időtartamra Forráskút területére EBZÁRLATOT ÉS LEGELTETÉSI TILALMAT RENDEL EL. Ebzárlat ideje alatt az ebeket megkötve vagy zárva kell tartani, és csak pórázon szabad közterületre vinni. A jelzett időszak alatt a kezelt területen TILOS A LEGELTETÉS! Az FVM Állategészségügyi és Élelmiszer-ellenőrzési Főosztálya körlevélben elrendelte a rókák veszettség elleni orális immunizálását. Az ebzárlatot és legeltetési tilalmat a 13/2002. (I.30.) FVM rendelet 4. (1) bekezdése és az 19/2003.(II.25.) FVM rendelet 1. -a szerint rendelem el. E-hulladékgyűjtési akció dr. Kapás Anita, jegyző Környezetünk tehermentesítése érdekében a még feldolgozható elektronikai hulladékok visszagyűjtésére kerül sor településünkön. Az akció keretében világítótestek (energiatakarékos kompakt fénycsövek), világítástechnikai berendezések, szórakoztató elektronikai berendezések (TV, rádió, videokamera, hihfiberendezés ), információs berendezések (pl. számítógép tartozékok) és távközlési berendezések (telefon), valamint háztartási gépek, készülékek (hűtőgép, mosógép, kávéfőző, elektromos óra, hősugárzó, vasaló, hajszárító, elektromos borotva ) kerülnek begyűjtésre. A gyűjtés helye a Hulladéklerakó. Ideje: 2008. május 10. szombat, 8-16 óráig. Védjük közösen környezetünket! 2. oldal

Házunk tája Meghívó gitárkoncertre! A Szegedi Tudományegyetem Vántus István Gyakorló Zeneművészeti Szakközépiskola gitár tanszakának diákjai adnak koncertet Forráskúton a Jerney János Művelődési Házban 2008. június 3-án, kedden 17 órától. A hangversenyen elhangzanak a gitárirodalom gyöngyszemei a reneszánsz kortól napjainkig. Mindenkit szeretettel várunk! Jerney János Művelődési Ház májusi programajánlata Számítógépes szoba: hétfőtől péntekig 13 18 óráig tart nyitva. Minden héten: Hétfőnként: Nyugdíjasklub 17 órától Őszirózsa Népdalkör 18 órától Mozi 20 órától Szerdánként: BABA-MAMA KLUB 16 órától. A klubot Gyurisné Kálmán Jolán védőnő vezeti. Csütörtökönként: Tűzzománc Szakkör 18 órától. (Részvételi díj 200 Ft) Péntekenként: KÉZMŰVES JÁTSZÓHÁZ 15 órától 17.30-ig várja a gyerekeket. FIKUSZ 18 órától várja tagjait és minden érdeklődő fiatalt. Kéthetente: Egészség klub Godáné Ádám Mária egészségfejlesztő-terapeuta közreműködésével. Májusban 8-án és 22-én, csütörtökön 17 órától. Református istentisztelet páros heteken szerdán 18 órától, májusban 14-én és 28-án. Havonta: Szabás-varrás szakkör minden hónap első keddjén 17 órától. Mozgáskorlátozott csoport összejövetele minden hónap második keddjén 13 órától (májusban 13-án,). Szeretettel várjuk programjainkra! Keresse honlapunkat az Interneten a www.forraskutmuvhaz.tvn.hu webcímen! Kovács Mónika, intézményvezető Meghívó A Forráskúti Általános és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény végzős tanulói szeretettel meghívják Önt és kedves családját a 2008. június 14-én (szombaton) 9 órakor tartandó ballagási ünnepségére. Rossz idő esetén 10 órakor a Jerney János Művelődési Házban tartjuk meg a ballagást. 8. osztályos tanulók: Bárkányi László, Barna Zsolt, Dávid Gréta, Dobó Zoltán, Dudás Róbert, Farkas Kitti, Fekete Gábor, Gortva Dániel, Jenei Julianna, Jenei Márta, Juhász Zsolt, Kálmán Alexandra, Kálmán Nikolett, Kocsispéter Anita, Kocsispéter Mariann, Kuklis Anita, Kulcsár Vivien, Monostori Dávid, Németh Szabolcs, Őszi Péter, Paragi Ádám, Patyik Szilveszter, Rabi Kitti, Simon Klaudia, Sós Lajos, Szabó Nikolett, Sziládi Krisztián, Szilágyi József, Szögi Andor, Tari Richárd, Varga Kitti. Osztályfőnökeik: Tóth Katalin, Pálnik Zoltánné. A könyvtárról Az elmúlt évben a könyvállomány 240 darabbal gyarapodott. Az új könyvek között megtalálhatók a felnőtteknek szóló regények, gyerekeknek szóló ifjúsági könyvek és mesék, valamint szakkönyvek. A kötelező olvasmányokat több példányban is beszereztük, mivel sokan forgatják őket. Sajnos, amikor szükség van rájuk, akkor rögtön kellene, de mikor kiolvasták a gyerekek, akkor már nem hozzák vissza. Soha nem szerettem könyörögni azért, hogy a már kiolvasott könyveket hozzátok vissza, de higgyétek el másnak is pont annyira kellene, mint Nektek kellett! Semmilyen büntetést nem vezettünk még be a későn visszahozott olvasmányok után, de ami késik, nem múlik. Szóval kérek mindenkit, ha már elolvasta a könyveket, akkor hozza vissza! Persze, ha nem olvasta el, akkor is! Továbbra is várok minden rendszeresen és rendszertelenül járó olvasót! Frissné Fűz Julianna, könyvtáros 3. oldal

Házunk tája Suli hírek A Forráskúti Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény tanulói a tavasz során megrendezett térségi, megyei vagy regionális tanulmányi és művészeti versenyeken eredményesen szerepeltek. A legkiemelkedőbb teljesítményeket elérők nevét nem-csak az iskolai dicsőségtáblára helyeztük el, fontosnak tartjuk, hogy a faluújság lapjain is megjelenjenek. Az Üllésen megrendezett Fontos Napokon hangszeres tanulóink közül Simo Etelka I., Dudás Klára I., Vass Márk I., Kocsispéter Anett és Tapodi Henriett kamarazene kategóriában I., Varga Kitti rajz kategóriában III. helyezést kapott. Az Esztergomon rendezett Regionális fúvós versenyen Simo Etelka II., Kocsispéter Anett és Tapodi Henriett kamarazene kate-góriában I., Kocsispéter Anett szólóhangszeres kategóriában ért el I. helyezést. Az Ásotthalom megrendezett országos népzenei minősítő versenyen Zádori Anita népi ének kategóriában arany minősítést kapott, a Juharfa citerazenekar arany minősítést, és arany páva díjat kapott. Angol nyelvi levelező versenyen Vass Fanni országos döntőbe jutott. A levelező országos földrajz verseny döntőjébe jutott Szilágyi József és Szűcs Anikó tanulónk. Mórahalmon került megrendezésre a Simonyi Zsigmond Kárpát-medencei Helyesírási Verseny Homokháti kistérségi döntője, ahol Kocsispéter Anett 5. osztályos 4. helyezett, Vass Fanni 7. osztályos 4. helyezett, Szabó Nikolett 8. osztályos tanulónk I. helyezett lett. Az Ásotthalmon rendezett területi szavalóversenyen Lajkó Krisztina 1.osztályos tanulónk II. helyezést ért el. A Mórahalmon megszervezett Szép magyar beszéd versenyen Kocsispéter Anett 5. osztályos és Kocsispéter Anita 8. osztélyos tanulónk is III. helyezést ért el. A ruzsai területi helyesírási versenyen Dudás Gergő 2. osztályos tanulónk III. helyezett lett. Az üllési területi szavalóversenyen IV. helyezett lett Vass Márk 6. osztályos tanulónk, dicséretet kapott Szabó Nikolett 8. osztályos tanulónk. A Mórahalmon megtartott Kazinczy versenyen Zombori Petra 4.osztályos tanulónk I. helyezett, Vass Viktória 4.osztályos tanulónk II. helyezett. Szintén Mórahalmon került megrendezésre a Területi matematika verseny, melyen az iskol a csapatversenyben 4. helyezést ért, saját évfolyamán 1. helyezést kapott Vass Fanni 7. osztályos és egy 3. helyezést Farkas Kitti 8. osztályos tanulónk. Évek óta fontos megmérettetésnek tekintjük és részt veszünk a Zrínyi matematikaversenyen. Csongrád megyében a résztvevő iskolák versenyében a 11. helyen végeztünk az iskolák nem hivatalos rangsorában, ezen belül is a falvak közül az előkelő 2. helyen végeztünk. A domaszéki alsós területi matematika versenyen 2. helyezett lett Kocsispéter Máté 2. osztályos tanulónk. Minden résztvevőnek és felkészítő tanáraiknak is gratulálunk. A további versenyek eredményeiről a tanév végén számolunk be. Iskolavezetés Suli hírek ARANY PÁVA FORRÁSKÚTON A Juharfa citerazenekar többé már nem babonás... 2008. április 13-a, vasárnapot írunk. Az ég tisztán ragyog az ásotthalmi Művelődési Ház felett, a nap delelő állásán pihen. A zsűri meghozta döntését: A Juharfa Citerazenekar Forráskútról Januj Blanka vezetésével, ARANY PÁVA Díjas zenekar. A gyerekek örömteli sikítása mosolyt csal a szigorú, neves népzenekutatók, előadóművészek, valamint a KÓTA (Magyar Kórusok és Zenekarok Szövetsége) elnökségére. De tanár néni! Mi az az Arany Páva? - hangzott a kérdés a gyerekek szájából. Hiszen ők is csak annyit tudtak, amennyit a zsűri elnöke Birinyi József elmondott az emléklapok kiosztását megelőzően. A 14. Országos és Térségi Népzenei Versenyen térségi, országos, és országos gála szintekre lehet jelentkezni. Aki térségi szinten minősül, kiváló, dicséretes és megfelelt fokozatot érhet el. (2007. áprilisában Zádori Anita forráskúti népdalénekes, valamint a Juharfa Citerazenekar is térségi szinten minősült, és megkapta a zsűri által kiosztható legmagasabb elismerést a kiváló minősítést, jogosultságot szerezve ez által az országos szintű megmérettetésre.) Akik országos szinten minősülnek, kaphatnak bronz, ezüst, és arany minősítést. Lássuk hát a díjazottakat. Tapsol a bronz, örül az ezüst. Az izgalom a tetőfokára hág, jönnek az aranyosok Zádori Anita Forráskútról Országos Arany Minősítést kapott. Nagy volt az öröm, a gyerekek örültek társuk sikerének. Birinyi József a következő szavakkal folytatta a díjátadót: Az aranyosok közül is a legfényesebbeknek a KÓTA az Arany Páva minősítési fokozatot vezette be. Az Országos és Térségi Népzenei versenyen évente több mint 1500 zenekar és szólista indul, ebből mindösszesen 50 fellépő kapja meg a népzenei világ egyik legelismertebb díját, az Arany Páva Díjat. Ezért is örülök, hogy most egy olyan zenekarnak adhatom át ezt a díjat, akik fiatal koruk ellenére bizonyosságot adtak kiváló szakmai felkészültségükről, technikai tudásukról. És éltetik bennünk a reményt, hogy nem tűnik el a magyar népzene ebben a rohanó világban, hogy még talán unokáink és dédunokáink is ismerni fogják ezeréves múltra visszatekintő értékes és világon párját ritkító zenei hagyatékunkat. A Juharfa Citerazenekar Forráskútról Januj Blanka vezetésével, a zsűri egyértelmű döntése alapján ARANY PÁVA Díjas zenekar. Kérem, engedjék meg, hogy a zenekar vezetőjeként köszönetet, mondjak mindazoknak, akik segítették a zenekar munkáját. Elsősorban a zenekartagok szüleinek, akik nem gátolták meg gyermekeik továbbfejlődését, engedték, hogy részt vegyenek a hétvégi próbákon, és támogatták lelkesedésüket. Köszönet továbbá az Általános Iskola Vezetőségének, valamint Forráskút lakosságának, hiszen elismerő és biztató szavaik nélkül ez az eredmény nem jöhetett volna létre. Köszönjük, hogy öregbíthettük Forráskút hírnevét. Szép volt Juharfások! A zenekar tagjai: Csongrádi Beatrix, Dudás Klára, Farkas Kitti, Gyöngyi Péter, Jenei Márta, Markó Mercédesz, Piri Szilvia, Szűcs Anikó, Szűcs Teréz, Zádori Anita. Üdvözlettel: Juharfások Szép a páva, mert aranyos a tolla /részlet a Juharfa Citerazenekar műsorából/ 4. oldal

Agrárfórum Májusi aktualitások Tisztelt Termelők! 1. A 2007 es évre a gázolaj jövedéki-adójának visszaigénylése a területalapú támogatási kérelmek lebonyolítása után május 15-ét követően lehetséges. 2. A 2008 as Területalapú támogatások igénylése megkezdődött. Az eddigiekben megszokott papíralapú kitöltés helyett elektronikus formátumú kitöltést kéri az MVH. A feltételek nem sokat változtak, a minimális parcellaméret 3000 négyzetméter, a minimális területnagyság 1 ha. Kérek mindenkit, hogy a beosztott idő-pontra pontosítsák a 2008 ban termelt növénykultúráikat, a területük nagyságát, valamint a térbeli elhelyezkedésüket, ez utóbbit lehetőség szerint rajzolják be a tavalyi térképmásolatba! Ezzel az igényléssel együtt kell benyújtani az AKG, a KAT, a Natura 2000, a nyertes EMVA erdőtelepítési támogatási kérelem, valamint az energetikai célú ültetvények támogatása iránti kérelmet is. A benyújtási határidő 2008. május 15, a napi 1 % - os szankciós benyújtás még további 25 napig lehetséges. Azok a termelők, akik nem vették át tőlem a támogatási kérelemcsomagot, ők postai úton fogják majd azt megkapni. A boríték átvétele után tudunk majd a kiöltéshez időpontot egyeztetni. Az új igénylők esetében a regisztrációs szám. ismeretében külön kérelemre az MVH a személyre szabott jelszót rövid időn belül eljuttatja az ügyfélnek, ezután nyílik lehetőségük az elektronikus ügyintézésre. Az egyéb feltételek változatlanok. Tisztelettel. Gyuris Ferenc, falugazdász Tel: 06 30/337 25 20 FIGYELEM!!! Gyuris Ferenc falugazdász ezentúl a következő új telefonszámon érhető el 06 30/337 25 20 Falugazdász május 15-ig (a területalapú támogatási kérelmek elektronikus benyújtásának az időszakában) Forráskúton a Művelődési Házban tart ügyfélfogadást. Falugazdász ügyfélfogadási rendje: Forráskút Üllés Zsombó Hétfő 8 00-16 00 Kedd 8 00-16 00 Szerda 8 00-16 00 Csütörtök 13 00-16 00 Péntek 8 00-12 00 Földhasználati lap-szemle, tulajdoni lap, és térképmásolat (14 napos ügyintézési határidővel) igényelhető a Művelődési Házban hétfőtől-péntekig 13-18 óráig. A részletekről érdeklődjön a Művelődési Házban, illetve a Falugazdásznál. Saláta Szelektív hulladékgyűjtés Forráskúton Elkészült a szelektív hulladékgyűjtő-sziget a Jerney János Művelődési Ház mögött (a Vízmű kerítésénél). A szelektív hulladékgyűjtés a recycling, az újrafeldolgozás első lépése. Ennek során a lakosság aktív közreműködésével, anyag szerint szétválogatva gyűjtik a hulladékokat. Forráskúton egységesen zöld színűek a konténerek, de a címkék felirata és egyéni színe jelzi melyik tárolóba, mit gyűjtünk (viszont nagyobb hulladékgyűjtő szigeteken már a konténerek színe is jelzi tartalmat.) Az alábbiakban ismerkedjünk meg a leggyakrabban gyűjthető hulladékfajtákkal: PAPÍR (kék színű címke és PAPÍR felirat jelzi nálunk, nagyobb gyűjtőhelyeken kék konténer): Ez a konténer újságok, füzetek, könyvek, csomagolópapír, kartondoboz gyűjtésére való. Tejes és gyümölcsitalos (kombinált) dobozokat minden esetben mossuk ki és tapossuk laposra! Majd a papír vagy a műanyag konténerbe helyezzük el, attól függően, hogy hogyan jelzik. Kérjük higiéniás okokból ne dobjuk bele az élelmiszermaradványokat és egyéb szennyeződéseket tartalmazó (pl. olaj, zsír, oldószer) papírokat, használt papír zsebkendőt, szalvétákat stb. A feldolgozás legfontosabb feltétele, hogy a papír ne legyen szennyezett, zsíros! Fordítsunk figyelmet arra is, hogy nem kerülhet a papírgyűjtő konténerbe pl. műanyag, vagyis: füzetborító, műanyag mappa, nejlon fólia (vigyázzunk, a hentesáru csomagolásához sokhelyütt használnak papír-műanyag összetételű fóliát), műanyag kötözőzsinór, ragasztószalag (pl. dobozok lezárásához használt). Éppen ezért az összegyűjtött újságpapírt legjobb, ha összekötözés nélkül egy papírzacskóba rakjuk. ÜVEG (zöld címke és ÜVEG felirat jelzi nálunk, nagyobb gyűjtőhelyeken zöld konténer) Fehér és színes üveg: A tiszta, kiöblített italos és egyéb, a háztartásban már feleslegessé vált színezetlen, barna, sárga és zöld üvegeket - konzerves, parfümös stb. dobhatjuk ide. Ne dobjunk bele tükröt, ablaküveget, villanykörtét, szemüveget, nagyítót, drótszövetes üveget, kerámiát, porcelánt, neoncsövet, katedrálüveget. Az üvegekről távolítsuk el a fém kupakokat! (Van ahol a fehér és színes üvegeket elkülönítve gyűjtik!) MŰANYAG (sárga címke és MŰANYAG felirat jelzi nálunk, nagyobb gyűjtőhelyeken sárga konténer) Üdítős, ásványvizes PET-palackokat, kiöblített háztartási flakonokat és azok lecsavart kupakjait (samponos, habfürdős ) háztartásban előforduló tiszta fóliát (szatyrok, tasakok, csomagoló fóliák stb.) dobhatunk bele. Tejes és gyümölcsitalos (kombinált) dobozokat minden esetben mossuk ki és tapossuk laposra! Majd a papír vagy a műanyag konténerbe helyezzük el, attól függően, hogy hogyan jelzik. Ne dobjunk bele a nem kimosott flakont, élelmiszer-maradványt tartalmazó műanyagot, hungarocellt, CD-lemezt, magnó- és videokazettát, nejlonharisnyát, mert hasznosításuk jelenleg nem megoldott! Véletlenül sem kerülhet a műanyag közé: üvegpalack; papírcímke; ételmaradék. FÉMEK (szürke címke és FÉM felirat jelzi nálunk, nagyobb gyűjtőhelyeken szürke konténer): A fémek talán a legkevésbé érzékenyek a különféle szennyeződésekre. A fém csomagoló-dobozok (üdítős, sörös, konzerves stb.) és a háztartási kis fémhulladékok (pl. evőeszközök stb.) gyűjtésére szolgál. A konzerves, kutya- illetve macskaeledeles dobozokat csak kimosva szabad beledobni! A közös, tudatos hulladékgazdálkodással meg tudjuk őrizni teleülésünk szép környezetét, értékeit! 5. oldal

Saláta Sportegyesület hírei Tisztelt Sportszeretők, Tisztelt Forráskúti lakosok! Lassan hajrájához közeledik a Megye III. osztályú bajnokság. A mérkőzéseken óriási csaták zajlanak, és úgy néz ki, hogy ezeken a csatákon a FIÚK remekül helyt állnak. Az áprilisi eredményeink a következők voltak, a lapzártáig meglévőket tudjuk közölni: Forráskút SE Pusztamérges FC 1:0 Forráskút SE Ruzsa 3:0 Szatymaz SE - Forráskút SE 1:2 Cartel Balástya Forráskút SE Baks SE -Forráskút SE Forráskút SE- Röszke SK II A Megye III.o. Homokháti csoport állása 2008. 04. 28.-án: hely csapat M GY D V LG KG P 1. Baks SE 21 16 4 1 76 23 52 2. Röszke SK II 22 13 3 6 65 41 42 3. Forráskút SE 22 12 2 8 45 38 38 4. IKV Alsóváros SE 21 10 4 7 46 35 34 5. Ruzsa SK 22 10 3 9 42 37 33 6. Cartel Balástya 22 8 7 7 41 39 31 7. Zákányszék KSK 22 7 5 10 41 59 26 8. Domaszék SE 22 6 7 9 43 44 25 9. Szatymaz SE 22 7 2 13 42 58 23 10. Pusztamérges FC 22 7 2 13 36 60 23 11. Öttömös SE 22 3 3 16 32 75 12 A táblázatból is látszik, hogy még semmi sem dőlt el céljaink eléréséhez még sok kemény csatát kell megvívni. Ezeken mindenkit szívesen látunk, hogy szurkolásával segít-sen bennünket. Az májusi programja a csapatnak a következő: 2008.05.11. Vasárnap Szabadnaposak vagyunk 2008.05.17 Szombat 17:00 óra Zákányszék- Forráskút SE 2008.05.25. Vasárnap 17:00 óra Forráskút SE- Öttömös 2008.05.31. Szombat 17:00 óra IKV Alsóváros Forráskút SE 2008.06.08. Vasárnap 17:00 óra Forráskút SE- Röszke SK II 2008.06.15. Vasárnap 17:00 óra Pusztamérges-Forráskút SE Tisztelt Forráskúti Lakosok! Nagyon sok ember áldozatos munkája során létre jött egy gyönyörű sportpálya amit az egyesület vezetése lehetőségeihez képest megpróbál szinten tartani állapotát tovább fejleszteni. Sajnos nem mindenki gondolkozik így és egyesek ablakok betörésével a pálya,és az épületek összefirkálásával a gyep kikoptatásával arra törekednek, hogy a létesítmény minél hamarabb tönkre menjen. Az egyesület vezetősége évek óta arra törekszik, hogy ezen cselekedeteket meg-akadályozza. Fel szeretnénk hívni mindenki figyelmét, hogy ez a sportpálya FORRÁSKÚT lakosságáé. Mindenki használhatja, de alapvető elvárás még a tizenéves gyerekek felé is hogy maguk után a szemetet, eltakarítsák, pályakapukat a pályáról levigyék, tisztántartást elvégezzék, a firkálásokat, ablak betöréseket, emésztési dolgaikat megszüntessék. Ehhez szeretnénk mind a szülők mind pedig minden lakos segítségét kérni, mivel a támogatásokból sajnos nem tudunk állandó felügyeletet biztosítania pályára és a létesítményt szeretnénk emberhez méltó körülmények között továbbra is használni. A Forráskúti Labdarugók Méta bajnokság Forráskúton 2008. május 31.-én szombaton méta bajnokság kerül megrendezésre Forráskúton az egyházmegye fiataljai számára. (A méta egy régi sportjáték, tulajdonképpen a baseball magyar változata. Több változata is létezik, például a hosszúméta vagy a körbeméta. A játékot két csapat játssza. Az egyik az ütő csapat, a másik az elkapó. Ezen kívül szükség van pár várra, amibe az ütő csapat játékosai futnak majd. A várakat célszerű hatszög alakban elhelyezni a pályán. Ha kezdő játékosokról van szó, több várat kell elhelyezni. A játékhoz továbbá szükséges egy métaütő (krikett vagy baseballütő) illetve egy labda (bőrlabda). De a legszükségesebb egy jó nagy, üres rét. Szerk.) A forráskúti bajnokság napján a csapatok fogadására 7 óra 30-tól a forráskúti focipályán kerül sor. A bajnokság 9 órakor kezdődik. 15-20 csapatot várunk a versenyre - az Egyházmegye egész területéről várunk gyerekeket. A csapatok 11 főből állnak vegyesen fiúk lányok. Életkoruk 11-14 év. A versenyt Pest és környékéről érkező bírók fogják pontozni, akik a játék lebonyolításában is segédkeznek. Ebéd után közös Szentmisével zárják a bajnokságot melyet az eredmény hirdetés követ. (Az első helyezett csapat és a legbecsületesebben játszó csapat serleget vihet haza.) Minden érdeklődőt, szurkolót szeretettel várunk a bajnokságra! Tóth Péter, hitoktató 6. oldal

minden, ami belefér Anyakönyvi hírek Gólyahírek Zagyi Boglárkának és Gyuris Péternek Tímea Katalin Maróti Rózsának és Tandari Zoltánnak Domos Mandrut Angelának és Tanács Imrének Imre nevű gyermeke született. Gratulálunk! Házasságkötés Halálozás Házasságkötés nem volt a múlt hónapban. dr. Barta Gáborné dr. Nagy Ida (élt 79 évet) Egyházközségi hírek Közelgő ünnepeink: Május 11. vasárnap Pünkösd ünnepe: Forráskúti elsőáldozás délelőtt 11 órakor. Május 12. Pünkösdhétfő: este fél 7 kor lesz az ünnepi mise. Május 18. vasárnap Szentháromság ünnepe (Üllésen de. 11. órakor bérmálás), ezért Forráskúton reggel 9 órakor lesz a szentmise. Május 24. szombaton este 6. órakor Forráskúton bérmálás. Az új püspök atya: Dr. Kiss-Rigó László megyéspüspök jön a szertartást elvégezni. Május 26. Úrnapja, mise végén úrnapi körmenetet. Május hónapban minden este fél 7-kor kezdődik a Májusi - Szűz Anyát köszöntő -litánia, (Amikor mise van, akkor a mise után lesz a litánia!) Mindenkit szeretettel hívunk és várunk!!! Szeretettel: Soós János, esperes atya Tóth Lajos (élt 80 évet) Hozzátartozóik fogadják részvétünket! Borostyán étterem Telefon: 287-118 www.borostyanetterem.net Ebédajánlatunk: Menüétkeztetés 580Ft/adag, előfizetve 520 Ft/adag. Valamint egyéb menü lehetőségek! Vállaljuk továbbá családi rendezvények lebonyolítását előjegyzés alapján, 120 főig! Nyitva tartás: hétfőtől vasárnapig: 11-21 óráig. Várjuk kedves vendégeinket! Olvasói levél Felhívjuk Tisztelt Olvasóink figyelmét, hogy az Olvasói levél rovatban megjelenő írásokat Szerkesztőségünk nem bírálja felül, illetve nem korrigálja azokat, tartalmukért felelősséget vállalni nem tudunk. Úr Jézus mielőtt a mennybe fölszállt ezt hagyta meg az Apostolainak: - menjetek a világba szét és hirdessétek az evangéliumot minden ember számára, tanítsátok őket az örök igazságra, mert van örök élet minden nép számára. Ha a tíz parancsolatot szigorúan megtartjátok, minden ember üdvözül. Rajtunk múlik, mert értelmet és szabad akaratot adott Isten. Lehet választani, a Jóisten nem kényszerít. Hallgassunk a lelkiismeretünkre, aki arra hallgat annak mindig igaza. Sokkal könnyebben viseli a betegséget, a szenvedést, mint azok akik nem hisznek az életben. Ne a földieken gondolkodjunk, ami lent van az mind múló, abban higgyünk ami fönt van Istennél. Ne szégyelljünk az igazságról beszélni. Jézus mondja, aki megvall az emberek előtt, azt én is megvallom a mennyei atya előtt, de aki szégyell megvallani, vagyis megtagad engem az emberek előtt, én is megtagadom Isten előtt. Hallgassunk józan eszünkre addig, még nem késő. Egyszer mindenkinek eljön a behívó parancs. Szeretettel: Pista bácsi 7. oldal

apró-ságok Kiskundorozsma Mórahalom Ruzsa Kistelek. Vásártartások MOZIMŰSOR Május10. kirakodó vásár, Május 18. állat és kirakodó vásár, Május 25. állat és kirakodó vásár, Június 1. állat és kirakodó vásár. Vetítés hétfőnként este 20. órától Belépőjegy 200 Ft. Máj. 12. Charlie Wilson háborúja Feliratos, amerikai film. Fsz.: Julis Roberts, Tom Hanks 1980-as évek. Charlie Wilson texasi kongresszusi képviselő. Régi barátja, gyakori pártfogója és alkalmi szeretője volt Joanne Herring, Texas egyik leggazdagabb asszonya, a szenvedélyes antikommunista. Közös cél juk : támogatni az afgánokat a megszálló szovjetekkel szemben. Segítőjük a hadműveletben Gust Avrakotos CIA ügynök, akit nem kellett nagyon bíztatni, ha arról volt szó, hogy keresztbe tegyen a főnökeinek, akik nem ismert ék el a munkáját. A hihetetlen akció eredményeképpen az Egyesül t Államok a kezdeti 5 millió dollár helyett végül már egy milliárd dollárral támogatta évente az afgánokat, és ennek köszönhető, hogy a Vörös Hadsereg végül kivonult Afganisztánból. Máj. 19. I.E. 10 000 Magyarul beszélő amerikai fantasy-akció. Fsz.: Camilla Belle, Steven Strait... Egy igazi hős története a történelem előtti ragadozók és civilizációk idején Máj. 26. Pánik Magyar vígjáték. Rendezte: Till Attila. Fsz.: Schell Judit, Bánsági Ildikó Most kiderü l, hogy semmi sem olyan mint amilyennek látszik. Vagy mégis? A pánik betegek klinikáján már semmi sem biztos: titkok, orvosi kísérletek és sok humor Till Attila filmjében. Jún. 02. Winx Club a mozifilm Az elveszett királyság titka Magyarul beszélő olasz mesefilm. A Mágikus Dimenzió Birodalmában volt egy lány, aki egyszer csak rájött, hogy ő tündér és egy hercegnő. Onnantól kezdve az élete teljesen megváltozott, bártan kijelenthető, hogy tündérmesévé vál t. Csak adódott egy kis gond, és most rajta múik l az egész birodalom sorsa ORVOSI ÜGYELET Üllés és Forráskút A RENDELÉSI IDŐN KÍVÜL HÉTFŐTŐL CSÜTÖRTÖKIG 16-17 ÓRÁIG, PÉNTEKEN 12-17 ÓRÁIG LÁT EL SÜRGÖSSÉGI KÉSZENLÉTET. EZEKEN KÍVÜLI IDŐPONTOKBAN A KÖZPONTI ORVOSI ÜGYELETET KERESSÉK! Hétköznap reggel 7 8 óráig Dr. Joó András ügyel. Dr. Vereczkey Csaba (tel: 287-034, 06 30/99-52-023) Május: 8, 14, 16, 21, 22, 27. Június: 4, 11, 13, 18, 20, 23, 25. Dr. Buják Szilvia /Forráskút/ (tel:. 287-034) Június 24. Dr. Joó András (tel: 62/282-007, 06 30/9282-007) Május 7, 9, 15, 20, 26, 30. Június: 3, 6, 9, 12, 16, 26, 27, 30. Dr. Csonka Erika (tel: 62/582-417, 06 30/362-8459) Május 5, 6, 13, 23, 28, 29. Június: 2, 5, 10, 17, 19. Az esetleges változások végett az ügyeleti rendet keressék a rendelő ajtaján is! KÖZÉRDEKŰ TELEFONSZÁMOK: Polgármesteri Hivatal 287-222, fax 287-323 Fodor Imre polgármester 06 70 / 38 28 031 Iskola 587-141 vagy 287-012 Óvoda 287-123 Művelődési Ház 287-023 Orvosi Rendelő 287-034 Tanácsadó 287-066 Fogorvosi Rendelő 287-112 Gyógyszertár 287-682 Borostyán Étterem 287-118 Monostori Zsolt KMB 30/29 34 701 és 20/209 53 15 Mórahalmi Rendőrőrs 581-040 fax:581-041 POLGÁRŐRSÉG ÚJ SZÁM! 06 30/511 93 06 ORVOSI KÖZPONTI ÜGYELETEK: Ruzsai ügyelet (Rózsa u. 2.) 62/285-076 Mórahalmi ügyelet (Kölcsey u. 2.) 62/280-592 Szegedi ügyelet (Kossuth L. sgt. 15-17.) 62/474-374 Hétvégi állatorvosi ügyelet Máj. 10-én 6 órától 13-án 6 óráig Dr. Hursán Mihály Forráskút Csongrádi u. 10. Tel: 287-65 Máj. 17-én 6 órától 19-én 6 óráig Dr. Sugataghy Ferenc Szeged, Sándor u. 43. Tel: 492-128 és 461-265 Máj. 24-én 6 órától 26-án 6 óráig Dr. Szőke Csaba Ásotthalom. Tel. 06 30/324 50 32 Máj. 31-én 6 órától Jún. 2-án 6 óráig Dr. Papp Sándor Pusztamérges 30/487 98 05 hír Forrás Forráskút község lapja Szerkesztőség: Jerney János Művelődési Ház Levél: 6793 Forráskút, Petőfi S. u. 3. Telefon/fax: 62/287-023 és 287-222/167 vagy110 E-mail: muvhaz@forraskut.hu Megjelent: 2008. 05. 10. 1000 példányban Készült: Alfa-Center Nyomda, Szeged Lapzárta: minden hó utolsó csütörtök. Megjelenés minden hó testületi ülését követő második héten. Az újság minden háztartás számára ingyenes, de a segítségnek akár anyagi, akár más jellegű nagyon örülünk. 8. oldal