KÖRNYEZETGAZDÁLKODÁS HULLADÉKGAZDÁLKODÁS ÉS SZEMÉT KÉRDÉS

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "KÖRNYEZETGAZDÁLKODÁS HULLADÉKGAZDÁLKODÁS ÉS SZEMÉT KÉRDÉS"

Átírás

1 KÖRNYEZETGAZDÁLKODÁS HULLADÉKGAZDÁLKODÁS ÉS SZEMÉT KÉRDÉS

2 HULLADÉK ÉS SZEMÉT Hulladék - az ember termelő-fogyasztó tevékenysége során keletkező anyagok melyeket már nem tudnak/akarnak felhasználni. Kezeléséről gondosodni kell; újrahasznosítható. Szemét - olyan hulladék mely nem hasznosítható. Megsemmisítéséről gondoskodunk kell.

3 HULLADÉK FOGALMA Hulladék - olyan tárgy vagy anyag, amelytől birtokosa megválik, megválni szándékozik, vagy megválni köteles. Veszélyes hulladék - veszélyességi jellemzővel rendelkező, illetve ilyen anyagokat tartalmazó, eredete, összetétele, koncentrációja miatt az egészségre, a környezetre kockázatot jelentő hulladék. Települési hulladék - háztartásokból származó szilárd vagy folyékony hulladék, illetőleg háztartási hulladékhoz hasonló jellegű és összetételű, azzal együtt kezelhető más hulladék.

4

5 HULLADÉKOK CSOPORTOSÍTÁSA Halmazállapot szerint: szilárd Folyékony Keletkezés helye szerint: termelési (ipari, mezőgazdasági) települési (háztartási, intézményi) Veszélyesség szerint: veszélyes (közvetlen veszélyt jelentenek a környezetre) nem veszélyes

6 HÁZTARTÁSI HULLADÉKOK ÖSSZETÉTELE

7 HULLADÉKGAZDÁLKODÁS A hulladék keletkezése emberi tevékenység eredménye, és mint ilyen a keletkező probléma megoldása vagy legalábbis kezelése szintén csak emberi tevékenység lévén valósítható meg. A hulladékgazdálkodás gyakorlati megvalósítása: a hulladékok keletkezésének megelőzése, a keletkezett hulladékok veszélyességének csökkentése, a hulladékok fajtánkénti gyűjtése és hasznosítása, a nem hasznosítható hulladékok megfelelő módon történő ártalmatlanítása.

8 HULLADÉKHIERARCHIA Mi a legegyszerűbb, legolcsóbb és leghatékonyabb módja a hulladékkezelésnek? Egyszerűen az, ha nem termelünk szemetet! Nincs hulladék, csak rossz helyre került használt anyag... A természeti folyamatokban a hulladék fogalma ismeretlen, azt az emberi tevékenység hozta létre.

9 HULLADÉKGAZDÁLKODÁSI HIERARCHIA

10 HOVÁ LEHET ÚJ LERAKÓT ÉPÍTENI? földtani adottságok telekárak helyi rendezési tervek más érdekek lakossági konfliktusok

11 10 OK, AMI MIATT NEMET MONDUNK A HULLADÉKÉGETÉSRE 1. A hulladékégetés az eldobós gondolkodásmódot igazolja. 2. Az égetéssel energiát és másodnyersanyagokat pazarolunk el. 3. Égetés során a hulladék nem vész el, csak átalakul A kéményből távozó füstgáz pontos összetétele nem ismert. 5. A hulladékégetők nem munkaerő-igényes, hanem tőkeigényes beruházások. 6. Az égetés az egyik legköltségesebb hulladékkezelési megoldás. 7. A hulladékégetők nem váltják ki a lerakókat. 8. Az égetés központosított hulladékrendszert igényel. 9. Az égetés akadályozza az újrahasznosító ipar, az újrahasználati rendszerek, valamint a szelektív gyűjtés (ki)fejlődését. 10.Az égetés a klímaváltozás szempontjából is az egyik legrosszabb hulladékkezelési mód.

12 A TERMÉSZETIDEGEN ANYAGOK KERÜLNEK KI AZ ÖKOSZISZTÉMÁKBA Mindezeknek a változásoknak a következtében a hulladék: vagy nem alkalmas arra, hogy bekapcsolódjék a természetes körfolyamatokba; vagy ha a bekapcsolódik, akkor zavarokat okozhat olyan mértékben, hogy hatását a természetes körfolyamatok már nem képesek ellensúlyozni.

13 SZELEKTÍV HULLADÉKGYŰJTÉS A hulladékok anyagfajta szerinti elkülönített gyűjtését jelenti. A háztartásokban különféle termékek és csomagolásaik válnak hulladékká, ezek jó része alkalmas hasznosításra, így különgyűjtésükkel lehetővé tesszük azok ismételt feldolgozását.

14 SZELEKTÍV HULLADÉKGYŰJTÉS A hulladékok szelektálása a szelektív hulladékgyűjtés alapfeltétele. A szelektív hulladékgyűjtés okai: újrahasznosítás veszélyes anyagok elkülönítése Energiatermelés Alaphulladékok: papír, fém, üveg és műanyag

15 A VÁLOGATÁS FORMÁI Szelektív hulladékgyűjtő sziget: a lényege, hogy a lakosok dobhatják bele külön gyűjtőedényekbe a település egy-egy pontján elhelyezett konténerekbe, szétválogatva a hulladékot. Szelektív hulladékgyűjtő udvar: a város egy pontján elhelyezett nagyobb épületegyüttes, ahol a lakosok elhelyezhetik a hulladékot. Szelektív hulladékszállítás: a hulladékot elszállító cég gondoskodik külön edényről vagy zacskóról az újrahasznosítható hulladék számára és el is szállítja azt.

16 A SZELEKTÁLÁS ALAPFELTÉTELEI A papír - ne legyen szennyezett, zsíros. Nem kerülhet a papírgyűjtő konténerbe műanyag: füzetborító, műanyag mappa, nejlon fólia; műanyag kötözőzsinór; ragasztószalag. Az üveg - üveget két nagy csoportba válogatják: Fehér üveg: tiszta, kiöblített italos és egyéb, a háztartásban már feleslegessé vált színezetlen üveg - konzerves, parfümös stb. - tartozik ide. Tükröt, ablaküveget, villanykörtét, szemüveget, nagyítót, drótszövetes üveget, kerámiát, porcelánt, neoncsövet ne dobjuk ide! Színes üveg: színes (zöld, barna, sárga) italos, parfümös, konzerves üveget. Az üvegekről távolítsuk el a fém kupakokat! A fémek - a gazdaságba történő visszaáramoltatásuk igen jelentős energiamegtakarítást eredményez - üdítős, sörös, konzerves stb. és a háztartási kis fémhulladékok (például evőeszközök stb.). A konzerves, kutya- illetve macska-eledeles dobozokat csak kimosva szabad beledobni! A műanyag - üdítős, ásványvizes PET-palackokat, kiöblített háztartási flakonokat és azok lecsavart kupakjait (samponos, habfürdős stb.) háztartásban előforduló tiszta fóliát (szatyrok, tasakok, csomagoló fóliák stb.) dobhatunk bele. Tejes és gyümölcsitalos (kombinált) dobozokat minden esetben mossuk ki és tapossuk laposra! Ne dobjunk bele zsíros, olajos, háztartási vegyi anyaggal szennyezett (nem kimosott) flakont. Tejes, joghurtos poharat, margarinos dobozt, élelmiszer-maradványt tartalmazó műanyagot, hungarocellt, CD-t, magnó- és videokazettát, egyéb műanyagnak ítélt hulladékot (például nejlonharisnya), mert hasznosításuk jelenleg nem megoldott!

17 KOMPOSZTÁLÁS Miért komposztáljunk? Hulladékcsökkenés a háztartási hulladék 20-50%-a komposztálható. A hulladékkezelési díj csökkenthető. Tápanyag a humusz kiváló minőségű termőképesség javító, mind a kerti és szobanövényeknél használható. Öntevékenység környezettudatos magatartásra tanít.

18 KOMPOSZTÁLÁS Mi a komposzt? A talaj termőképességét elsősorban humusztartalma befolyásolja. A komposzt tulajdonképpen mesterséges humusz, ami a növények számára nélkülözhetetlen tápanyagokat tartalmaz. A komposztálás célja: - a hulladékmennyiség csökkentése, és - a talaj javítása a szerves anyagok visszajuttatásával.

19 A KOMPOSZTÁLÁSI FOLYAMATOT BEFOLYÁSOLÓ TÉNYEZŐK A természetes humuszképződéshez hasonlóan a komposztálás során is a nyers szerves anyag lebontása és ezzel párhuzamosan a humuszanyagok szintetizálása játszódik le. A lebontást főleg a talajlakó baktériumok végzik, ha megfelelő körülményeket (oxigén, víz, hőmérséklet, C/N) biztosítunk számukra.

20 KOMPOSZTÁLÁS - OXIGÉNSZÜKSÉGLET A szerves anyagok biológiai lebontásának két lehetséges formája van: levegő jelenlétében az aerob fajok szaporodnak el és levegős lebomlásról, korhadásról, ill. oxidációs folyamatról beszélünk, oxigén (levegő) hiányában, az anaerob fajok szaporodnak el és levegő nélküli lebomlásról, rothadásról, fermentációról, ill. redukciós folyamatról beszélünk. Komposztálásnál természetesen mindkét folyamat lejátszódhat.

21 AZ AEROB LEBOMLÁS Szerves anyag aerob lebomlása során jelentős mennyiségű hő keletkezik, a komposztálódó anyag C-ra is felmelegszik. A hő a mezofil és termofil baktériumok oxidáló tevékenysége kapcsán termelődik. A komposzthalomban sok a penész- és sugárgomba, s az érési folyamat végén rendszerint sok a giliszta is. A szerves anyag aerob oxidációja szagtalan (ez a természetben is általánosan érvényesülő lebomlási folyamat).

22 AZ ANAEROB LEBOMLÁS Az anaerob folyamat során a szerves vegyületekből nagy részben metán és egyéb alacsony szénatom-számú szénhidrogének és hidrogén keletkezik. Rothadásnál a felszabaduló ammónia, kénhidrogén és bizonyos szerves savak okozzák a jellegzetes bűzös szagot. A komposzthalomban és alatta a föld kékesszürkévé válik, kellemetlen szagú lesz, és az egész elsavanyodik. A redukció uralkodó, nem szabadul fel annyi hő, C. A természetben a redukciós folyamatok ritkábbak, általában lápos, vizenyős talajok levegőtől elzárt, alsó rétegében tapasztalhatók. A keletkező metán a levegővel érintkezve meggyulladhat, ez okozza a lidércfény (bolygótűz) jelenségét.

23 A KORHADÁS ÉS ROTHADÁS FOLYAMATAINAK ÖSSZEHASONLÍTÁSA

24 NEDVESSÉGTARTALOM A víz hiánya vagy bősége nagymértékben befolyásolja a szerves anyagok lebomlását. Kevés a nedvesség - nem indul be vagy abbamarad a lebomlás. Sok a víz - kiszorítja az anyagrészek között lévő levegőt, a lebomlás anaerob formát vesz fel ezt a kellemetlen szag jelzi %-os nedvességtartalom a legkedvezőbb.

25 C/N ARÁNY A lebomlás gyorsasága - lebontandó anyagban milyen a szén és a nitrogén egymáshoz viszonyított aránya (C/N), ideális a 25-30:1. Ha sok a szén, szén-dioxid keletkezik és távozik a rendszerből, a folyamat igen lassú. Ha pedig nitrogénből van sok, a nitrogén jelentős része ammónia formájában távozik. Magas nitrogéntartalmú anyagok: konyhai hulladék, zöldségmaradvány, fanyesedék, híg trágya. Magas széntartalmú anyagok: fakéreg, faforgács, fűrészpor, avar, kartonpapír.

26 A KOMPOSZTÁLÁS ALAPANYAGAI 1. konyhából és a háztartásból: zöldségtisztítás hulladékai krumpli-, gyümölcs és tojáshéj káposzta- és salátalevél kávé- és teazacc hervadt virág szobanövények elszáradt levelei Virágföld fahamu (max. 2-3 kg/m3) növényevő kisállatok ürüléke a forgácsalommal együtt, toll, szőr papír (selyempapír, tojásdoboz feldarabolva, de újságpapír nem!) kis mennyiségben, gyapjú-, pamut és lenvászon jól feldarabolva, szintén kis mennyiségben.

27 A KOMPOSZTÁLÁS ALAPANYAGAI 2. kertből: lenyírt fű kerti gyomok (virágzás előtt) falevél szalma összeaprított ágak gallyak elszáradt virágok, palánták, lehullott gyümölcsök, faforgács, fűrészpor.

28 A KOMPOSZTBA NEM KERÜLHET festék-, lakk-, olaj- és zsírmaradék szintetikus, illetve nem lebomló anyagok (műanyag, üveg, cserép, fémek) az ételmaradék, hús, csont a kóbor állatok, rágcsálók és a fertőzést terjesztő legyek miatt fertőzött, beteg növények húsevő állatok alma - fertőzés veszélye miatt veszélyes, magas nehézfémtartalmú anyagok (nagy forgalmú utak mellől származó növényi hulladék; fű, falevél, stb.), elem, akkumulátor, porszívó gyűjtőzsákja.

29 MIÉRT HASZNOS A KOMPOSZT? a komposzt humusztartalmában a tápanyagok olyan formában vannak jelen, hogy a növények könnyen fel tudják venni azokat, javul a talaj szerkezete, ami elősegíti levegőzését, sötét színe segíti a talaj felmelegedését, a komposzt jelentős vízmegkötő képessége következtében javul a talaj vízháztartása, nő a talaj biológiai aktivitása, a komposzban található hormonhatású anyagok serkentik a növények fejlődését, tápanyag visszapótlásra, trágyázásra is kiválóan alkalmas, nem kell elégetni a feleslegessé vált ágakat, nyesedéket, falevelet, ezáltal a levegőt se szennyezzük.

30 HOGYAN TUDJUK ÚJRAGONDOLNI A SZEMETET? Először is, fogyasszunk kevesebbet! Másodszor, vegyük figyelembe a termék tulajdonságait! A hulladék minimalizálása vagy akár megszüntetése érdekében a termékek újratervezése szintén megoldást jelenthet. A Földön jelenleg az erőforrások fogyasztásának csökkentése az egyik legnagyobb kihívás.

31 TUDATOS ÉLET, TUDATOS VÁSÁRLÁS! Utasítsuk vissza a felesleges csomagolást, ne vásároljunk túlcsomagolt termékeket! A fogyasztó tulajdonképpen kétszer fizet a csomagolóanyagért: a boltban, amikor megveszi, majd otthon - a szemétdíjat - mikor a kukás elviszi. Minél szebb és minőségibb egy csomagolás, annál drágább volt az előállítása, ezt a költséget pedig - a termék árába beépítve - mindig a vevővel fizettetik meg. Az agyoncsomagolt termékek vásárlása tehát nem kifizetődő sem a vevő, sem a környezet számára.

32 CSOMAGOLÁS Nincs döntési helyzet, nincs választási lehetőség, a környezetbarát alternatíva eltűnt. A csomagolás gyakran drágább, mint maga a termék. Teljes mértékben áthárítják a fogyasztókra a csomagolás árát. A csomagolás már rég nem az eredeti funkcióját tölti be, hanem marketingfunkciókat. Még a hulladék kezelésének is a vásárló fizeti a költségeit.

33

34 SZELEKTÍV HULLADÉKGYŰJTÉS AZ ISKOLÁKBAN A tanár feladata, hogy a diákok környezettudatos szemléletét formálja, értesse meg a szelektív hulladékgyűjtés eszköz, de nem cél. => Cél: megelőzés!!! A diákok ismerkedjenek meg a csomagolóanyagok környezetre gyakorolt hatásaival. Célszerű kerülni: a versenyt, valamint az iskolán kívülről érkezett hulladék gyűjtését.

35

36 REKLÁM SZÜNET! A komposztálás a legősibb hulladék-újrahasznosító eljárás. Egy átlagos állampolgár évente kb. 500 kg hulladékot termel. Ennek a háztartási hulladéknak kb %-a komposztálható szerves anyag.

Környezetvédelem, környezet- és energiatudatos magatartás

Környezetvédelem, környezet- és energiatudatos magatartás Környezetvédelem, környezet- és energiatudatos magatartás A környezetvédelem nem csak a felnőttek dolga! Óvd a Földet és a környezetedet, ugyanis TE tovább fogod használni, mint a mostani felnőttek! Szemét

Részletesebben

Most legyél válogatós!

Most legyél válogatós! Jó helyen járok, mik ezek a színek? Hová lettek a régi kukák? És miért ilyen szépek az újak? Mert 2012. szeptemberétõl a Corvinuson is bevezetésre került a szelektív hulladékgyûjtés! Ne a tanulnivalót,

Részletesebben

Tájékoztató Bizottsági Beszámoló. Anyák Napjára. Alsónémedi Önkormányzatának tájékoztatója

Tájékoztató Bizottsági Beszámoló. Anyák Napjára. Alsónémedi Önkormányzatának tájékoztatója Terjeszti a Magyar Posta Alsónémedi Önkormányzatának tájékoztatója XVII. évfolyam 2007. április Anyák Napjára Édesanyám, de régen volt, hogy nem jártál minálunk, húsz éve már annak, hogy nem láttad a házunk.

Részletesebben

Házikerti. komposztálás. telei

Házikerti. komposztálás. telei Komposztálás Házikerti és s közössk sségi komposztálás Bezeczky-Bagi Beáta Magyar Minőségi Komposzt Társaság Komposztálásnak - a pontos definíció alapján - az elkülönítetten gyűjtött, biológiailag bontható

Részletesebben

A hulladék útja a Keszthelyi Városüzemeltetõ Kft.-n keresztül

A hulladék útja a Keszthelyi Városüzemeltetõ Kft.-n keresztül A hulladék útja a Keszthelyi Városüzemeltetõ Kft.-n keresztül Köszöntõ Tisztelt Keszthelyi Polgárok! 2003-ban, amikor a városban elkezdtük kiépíteni a szelektív hulladékgyûjtés rendszerét, megteremtettük

Részletesebben

Gyakorlati útmutató. az új hulladékgazdálkodási rendszer használatához

Gyakorlati útmutató. az új hulladékgazdálkodási rendszer használatához Gyakorlati útmutató az új hulladékgazdálkodási rendszer használatához Tisztelt Lakosok! Szeretettel köszöntöm Önöket, a Homokhátsági Regionális Települési Hulladékgazdálkodási Projektben részt vevô települések

Részletesebben

Paks és térsége hulladékgazdálkodási. rendszer. Tájékoztató füzet 2013

Paks és térsége hulladékgazdálkodási. rendszer. Tájékoztató füzet 2013 Paks és térsége hulladékgazdálkodási rendszer Tájékoztató füzet 2013 Kiadó TelePaks Nonprofit Kft., Paks Nyomda Kerényi Nyomda, Szekszárd Felhasznált irodalom Paksi Hírnök paks.hu pthr.hu Komposztálás

Részletesebben

A NYUGAT-BALATON ÉS ZALA FOLYÓ MEDENCE HULLADÉK-GAZDÁLKODÁSI RENDSZERÉNEK FEJLESZTÉSE ESZKÖZBESZERZÉSSEL

A NYUGAT-BALATON ÉS ZALA FOLYÓ MEDENCE HULLADÉK-GAZDÁLKODÁSI RENDSZERÉNEK FEJLESZTÉSE ESZKÖZBESZERZÉSSEL A NYUGAT-BALATON ÉS ZALA FOLYÓ MEDENCE HULLADÉK-GAZDÁLKODÁSI RENDSZERÉNEK FEJLESZTÉSE ESZKÖZBESZERZÉSSEL ZALAISPA HULLADÉKGAZDÁLKODÁSI TÁRSULÁS KEOP-1.1.1/C/ 13-2013-0017 A MEGVALÓSÍTÁSHOZ VEZETŐ ÚT A

Részletesebben

4. osztály Megoldások

4. osztály Megoldások 4. osztály 4. osztály Megoldások 1. Mely növényekből nyert olajat használjuk elsősorban étkezésre? (A) napraforgó (B) mandula (C) fóka (D) sárgarépa (E) szója Megoldás: Hazánkban a konyhában legtöbbet

Részletesebben

Komposztálás Hogy is csináljam?

Komposztálás Hogy is csináljam? Komposztálás Hogy is csináljam? A kerti komposztálás az egyik leghatékonyabb módja annak, hogy személyesen is tegyen valamit bolygónkért, világunk és gyermekeink szebb jövıjéért! Tudta Ön, hogy éves szinten

Részletesebben

A játékhoz tartozó négy táblán egy-egy képet láthatunk, melyek a szelektív szemétgyűjtéshez és az újrahasznosításhoz

A játékhoz tartozó négy táblán egy-egy képet láthatunk, melyek a szelektív szemétgyűjtéshez és az újrahasznosításhoz ML 31953 Környezetvédelem mágneses játék A játékhoz tartozó négy táblán egy-egy képet láthatunk, melyek a szelektív szemétgyűjtéshez és az újrahasznosításhoz kapcsolódó jeleneteket ábrázolnak. Ezek egyes

Részletesebben

TISZTELT HEGYVIDÉKI POLGÁROK!

TISZTELT HEGYVIDÉKI POLGÁROK! Z Ö L D H E G Y V I D É K TISZTELT HEGYVIDÉKI POLGÁROK! Most kerül elôször kiadásra a Kerületi Környezetvédelmi Kalauz, amelyben igyekeztünk összefoglalni mindazt, ami valódi tartalommal tölti meg a Zöld

Részletesebben

Környezetvédelem, környezettudatos és energiatudatos magatartás

Környezetvédelem, környezettudatos és energiatudatos magatartás Környezetvédelem, környezettudatos és energiatudatos magatartás A környezetvédelem nem csak a felnőttek dolga! A Földet és a környezetedet, ugyanis te tovább fogod használni, mint a mostani felnőttek!

Részletesebben

GYÛJTSÜNK SZELEKTÍVEN! Az új hulladékgazdálkodási rendszer mûködése. Gyakorlati útmutató Felgyô és térsége

GYÛJTSÜNK SZELEKTÍVEN! Az új hulladékgazdálkodási rendszer mûködése. Gyakorlati útmutató Felgyô és térsége GYÛJTSÜNK SZELEKTÍVEN! Az új hulladékgazdálkodási rendszer mûködése Gyakorlati útmutató Felgyô és térsége Tisztelt Lakosok! Az elmúlt évtizedek során a gondatlanul végzett hulladéklerakás, a mainál jóval

Részletesebben

A hulladék gyűjtése Gyűjtés

A hulladék gyűjtése Gyűjtés A hulladék gyűjtése Gyűjtés Gyűjtés: a hulladék összeszedése hulladékkezelő létesítménybe történő elszállítás céljából, amely magában foglalja a hulladék előzetes válogatását és előzetes tárolását is.

Részletesebben

LAKOSSÁGI SZELEKTÍV HULLADÉKGYŰJTÉS

LAKOSSÁGI SZELEKTÍV HULLADÉKGYŰJTÉS LAKOSSÁGI SZELEKTÍV HULLADÉKGYŰJTÉS A kor követelményeit figyelembe véve a szelektív hulladékgyűjtés a hulladékgazdálkodási célok egyik elengedhetetlen eleme. A háztartásokban keletkező hulladékok nagy

Részletesebben

2019. első negyedév szelektív hulladékszállításának időpontjai:

2019. első negyedév szelektív hulladékszállításának időpontjai: 2019. első negyedév szelektív hulladéknak időpontjai: ÁTÁNY Srga zskos 28. 25. 25. fenyő 11. és 28. szünetel szünetel BOCONÁD Srga zskos 30. 27. 27. fenyő ERDŐTELEK Srga zskos 28. 25. 25. fenyő 11. és

Részletesebben

Háztartásunk hulladékai

Háztartásunk hulladékai Háztartásunk hulladékai Tanulói feladatlap Csoport:. Elérhetı szám:.. Elért szám:. Ssz. Feladat Pont Szám Idı Perc 1. A hulladék egyidıs az élettel. Minden élılény termel valamiféle hulladékot élete során,

Részletesebben

MUNKAANYAG. Bereczkiné Kardeván Kinga. Mit tegyünk a hulladékkal? A követelménymodul megnevezése: Gyártás előkészítése és befejezése

MUNKAANYAG. Bereczkiné Kardeván Kinga. Mit tegyünk a hulladékkal? A követelménymodul megnevezése: Gyártás előkészítése és befejezése Bereczkiné Kardeván Kinga Mit tegyünk a hulladékkal? A követelménymodul megnevezése: Gyártás előkészítése és befejezése A követelménymodul száma: 0510-06 A tartalomelem azonosító száma és célcsoportja:

Részletesebben

SZKA208_26. Legfontosabb természeti kincsünk: a talaj

SZKA208_26. Legfontosabb természeti kincsünk: a talaj SZKA208_26 Legfontosabb természeti kincsünk: a talaj tanulói LEGFONTOSABB TERMÉSZETI KINCSÜNK 8. évfolyam 289 26/1 A TALAJ ÖSSZETEVŐI A homok kis kőszemcsékből áll, melyek gömbölyded vagy sokszögű formát

Részletesebben

a szemét nem hulladék

a szemét nem hulladék Felgyűlt a nyár a szobában állapítottuk meg, amint szétnéztünk a lakásban, ahogy megjelentek az első őszi falevelek, és velük együtt a nagytakarítás cseppet sem vonzó gondolata. Szelektálni márpedig kell.

Részletesebben

Nagyközségi Önkormányzat 8624 Balatonszárszó Hősök tere 1. Telefon: 84/362-501, 362-598, fax: 84/ 362-901

Nagyközségi Önkormányzat 8624 Balatonszárszó Hősök tere 1. Telefon: 84/362-501, 362-598, fax: 84/ 362-901 Nagyközségi Önkormányzat 8624 Balatonszárszó Hősök tere 1. Telefon: 84/362-501, 362-598, fax: 84/ 362-901 Tisztelt Ingatlantulajdonosok, tisztelt Ügyfeleink! Az előző évekhez hasonlóan ez évben is tájékoztatást

Részletesebben

KEOP-1.1.1/2f/09-11-2013-0001. Abaúj-Zempléni szilárdhulladék gazdálkodási rendszer teljes kiépítése ZÖLD ZEMPLÉN PROGRAM MENTORPROGRAM

KEOP-1.1.1/2f/09-11-2013-0001. Abaúj-Zempléni szilárdhulladék gazdálkodási rendszer teljes kiépítése ZÖLD ZEMPLÉN PROGRAM MENTORPROGRAM KEOP-1.1.1/2f/09-11-2013-0001 Abaúj-Zempléni szilárdhulladék gazdálkodási rendszer teljes kiépítése ZÖLD ZEMPLÉN PROGRAM MENTORPROGRAM I. Honnan jövünk, hova tartunk? II. III. Milyen világba születünk?

Részletesebben

Környezettechnológia. Dr. Kardos Levente adjunktus Budapesti Corvinus Egyetem Talajtan és Vízgazdálkodás Tanszék

Környezettechnológia. Dr. Kardos Levente adjunktus Budapesti Corvinus Egyetem Talajtan és Vízgazdálkodás Tanszék Környezettechnológia Dr. Kardos Levente adjunktus Budapesti Corvinus Egyetem Talajtan és Vízgazdálkodás Tanszék A hulladék k definíci ciója Bármely anyag vagy tárgy, amelytől birtokosa megválik, megválni

Részletesebben

MARCALI VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. 24/2001. (IX. 14.) számú Ö N K O R M Á N Y Z A T I R E N D E L E T E

MARCALI VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. 24/2001. (IX. 14.) számú Ö N K O R M Á N Y Z A T I R E N D E L E T E Marcali Város Önkormányzatának Képviselőtestülete 8700 Marcali, Rákóczi u. 11. Tel.: 85/501-000 Hatályos: 2012. december 1-től MARCALI VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 24/2001. (IX. 14.) számú

Részletesebben

MICÉLIUM-KOMPOSZTÁLÁS FÉLÜZEMI KÍSÉRLETÉNEK KRITIKAI ÉRTÉKELÉSE. Szakdolgozat

MICÉLIUM-KOMPOSZTÁLÁS FÉLÜZEMI KÍSÉRLETÉNEK KRITIKAI ÉRTÉKELÉSE. Szakdolgozat Miskolci Egyetem Műszaki Földtudományi Kar Nyersanyagelőkészítési és Környezeti Eljárástechnikai Intézet MICÉLIUM-KOMPOSZTÁLÁS FÉLÜZEMI KÍSÉRLETÉNEK KRITIKAI ÉRTÉKELÉSE Szakdolgozat Készítette: Lohárth

Részletesebben

Fogyasszunk tudatosan, szelektáljunk okosan. Hogyan tehetjük meg mindezt? Ehhez nyújt segítséget ez az összefoglaló

Fogyasszunk tudatosan, szelektáljunk okosan. Hogyan tehetjük meg mindezt? Ehhez nyújt segítséget ez az összefoglaló Veled zöldebb lesz Zemplén! Fogyasszunk tudatosan, szelektáljunk okosan Hogyan tehetjük meg mindezt? Ehhez nyújt segítséget ez az összefoglaló Az Európai Unió és a Magyar Állam segítségével az Abaúj-Zempléni

Részletesebben

Celldömölk Város Önkormányzata Képviselıtestületének... sz. rendelete. a települési szilárd hulladékkal kapcsolatos helyi közszolgáltatásról

Celldömölk Város Önkormányzata Képviselıtestületének... sz. rendelete. a települési szilárd hulladékkal kapcsolatos helyi közszolgáltatásról Celldömölk Város Önkormányzata Képviselıtestületének.. sz. rendelete a települési szilárd hulladékkal kapcsolatos helyi közszolgáltatásról Celldömölk Város Önkormányzatának Képviselıtestülete a hulladékgazdálkodásról

Részletesebben

Gelse Község Önkormányzat Képviselő-testület 18/2012.(XII.20.) önkormányzati rendelete

Gelse Község Önkormányzat Képviselő-testület 18/2012.(XII.20.) önkormányzati rendelete Gelse Község Önkormányzat Képviselő-testület 18/2012.(XII.20.) önkormányzati rendelete köztisztaságról, valamint a szervezett köztisztasági szolgáltatás kötelező igénybevételéről a 4/2013.(II.14.) és a

Részletesebben

Ügyeljünk a természetre, környezetünkre! Válogassuk a hulladékot!

Ügyeljünk a természetre, környezetünkre! Válogassuk a hulladékot! Ügyeljünk a természetre, környezetünkre! Válogassuk a hulladékot! Szelektív hulladékgyûjtési útmutató az általános iskola 6-10 éves korosztály részére Sziasztok! A kiadvány, melyet a kezetekben tartotok,

Részletesebben

Mutasd a szemeted, megmondom ki vagy!

Mutasd a szemeted, megmondom ki vagy! Mutasd a szemeted, megmondom ki vagy! keszthely A Környezeti Energetikai Operatív Program forrásaiból KEOP 6.1.0./B09-2009 0008, támogatás intenzitása: 95%, összege: 12.516.250 Ft tervezett eszközbeszerzése

Részletesebben

Szerves hulladék. TSZH 30-60%-a!! Lerakón való elhelyezés korlátozása

Szerves hulladék. TSZH 30-60%-a!! Lerakón való elhelyezés korlátozása Földgáz: CH4-97% Szerves hulladék TSZH 30-60%-a!! Lerakón való elhelyezés korlátozása 2007. 07. 01: 50%-ra 2014. 07. 01: 35%-ra Nedvességtartalom 50% alatt: Aerob lebontás - korhadás komposzt + CO 2 50%

Részletesebben

BALATONHENYE KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 8/2008. (V.13.) ÖK számú rendelete a helyi környezet védelméről

BALATONHENYE KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 8/2008. (V.13.) ÖK számú rendelete a helyi környezet védelméről BALATONHENYE KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 8/2008. (V.13.) ÖK számú rendelete a helyi környezet védelméről Balatonhenye Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a környezet védelmének

Részletesebben

Környezet és egészség a hulladékhasznosítástól a címkékig

Környezet és egészség a hulladékhasznosítástól a címkékig Kiadja: Fogyasztói és Betegjogi Érdekvédelmi Szövetség (www.febesz.eu) Minden jog fenntartva. A kiadványt, illetve annak részét tilos sokszorosítani, bármely formában vagy eszközzel a Kiadó engedélye nélkül

Részletesebben

Szelektív hulladékgyűjtés

Szelektív hulladékgyűjtés Szelektív hulladékgyűjtés Felhasznált anyagok, források: www.kvvm.hu www.okopannon.hu ÖKO-Pannon prezentáció Ronkay Ferenc György http://diak.hulladekboltermek.hu osztályfőnöki óra Összeállította: Haász

Részletesebben

Hulladékgazdálkodás. A hulladékgazdálkodás elméleti alapjai. A hulladékok fogalma, fajtái; környezeti hatásai

Hulladékgazdálkodás. A hulladékgazdálkodás elméleti alapjai. A hulladékok fogalma, fajtái; környezeti hatásai Hulladékgazdálkodás A hulladékgazdálkodás elméleti alapjai. A hulladékok fogalma, fajtái; környezeti hatásai "A múzeumok a múltat őrzik meg, a hulladék-feldolgozók a jövőt." (T. Ansons) 2015/2016. tanév

Részletesebben

Egységes szerk. 2016. febr.29-i állapot

Egységes szerk. 2016. febr.29-i állapot Egységes szerk. 2016. febr.29-i állapot Porva Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2/2015.(I.31.) önkormányzati rendelete a közterületek tisztántartásáról és a települési szilárd hulladékkal kapcsolatos

Részletesebben

Bakonygyirót Önkormányzat Képviselő-testületének

Bakonygyirót Önkormányzat Képviselő-testületének Bakonygyirót Önkormányzat Képviselő-testületének 2/2009. (II.12.) rendelete a kerti, közterületi és a külterületi mezőgazdasági hulladék égetéséről, megsemmisítéséről A rendelet kihirdetve: 2009. február

Részletesebben

Balatonendréd község Önkormányzata Képviselő-testületének

Balatonendréd község Önkormányzata Képviselő-testületének Balatonendréd község Önkormányzata Képviselő-testületének 11/2012. (IV.25.) önkormányzati rendelete Az avar komposztálásáról és a kerti hulladékok égetéséről. Balatonendréd község Önkormányzata Képviselő-testületének

Részletesebben

Fenntartható kistelepülések KOMPOSZTÁLÁSI ALAPISMERETEK

Fenntartható kistelepülések KOMPOSZTÁLÁSI ALAPISMERETEK Fenntartható kistelepülések KOMPOSZTÁLÁSI ALAPISMERETEK Táltoskert Biokertészet Életfa Környezetvédő Szövetség Csathó Tibor - 2014 Fenntarthatóság EU stratégiák A Földet unokáinktól kaptuk kölcsön! Körfolyamatok

Részletesebben

Komposztálás a közfoglalkoztatásban

Komposztálás a közfoglalkoztatásban Komposztálás a közfoglalkoztatásban Az önkormányzatok különleges komposztálási technológiával bővíthetik közfoglalkoztatási programjaikat. A Compastor által kínált lehetőség értékteremtő, költséghatékony

Részletesebben

Ügyeljünk a természetre, környezetünkre! Válogassuk a hulladékot!

Ügyeljünk a természetre, környezetünkre! Válogassuk a hulladékot! Ügyeljünk a természetre, környezetünkre! Válogassuk a hulladékot! Szelektív hulladékgyûjtési útmutató az általános iskola 11-14 éves korosztály részére Mi a hulladék? A hulladék az ember mindennapi élete,

Részletesebben

A komposztálás biológiai mechanizmusa

A komposztálás biológiai mechanizmusa HULLADÉKOK ENERGETIKAI ÉS BIOLÓGIAI HASZNOSÍTÁSA 8.3 A komposztálás biológiai mechanizmusa Tárgyszavak: mezofil szakasz; termofil szakasz; második mezofil szakasz; utóérés. A komposztálás a mezőgazdálkodás

Részletesebben

Tahitótfalu Községi Önkormányzat Képviselőtestülete 23/2000. (XII.08.) sz. rendelete a környezetvédelemről (egységes szerkezetben 2015.03.20.

Tahitótfalu Községi Önkormányzat Képviselőtestülete 23/2000. (XII.08.) sz. rendelete a környezetvédelemről (egységes szerkezetben 2015.03.20. Tahitótfalu Községi Önkormányzat Képviselőtestülete 23/2000. (XII.08.) sz. rendelete a környezetvédelemről (egységes szerkezetben 2015.03.20.) Tahitótfalu Község Önkormányzat Képviselőtestülete (a továbbiakban:

Részletesebben

1. A tárgyalandó témakör tárgyilagos és tényszerű bemutatása

1. A tárgyalandó témakör tárgyilagos és tényszerű bemutatása RÉTSÁG VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2651 Rétság, Rákóczi út 20. Telefon: 35/550-100 www.retsag.hu Email: hivatal@retsag.hu Előterjesztést készítette és előterjeszti: Vargáné Fodor Rita Pénzügyi

Részletesebben

2000. évi XLIII. törvény a hulladékgazdálkodásról. I. Fejezet. A törvény célja. A törvény hatálya

2000. évi XLIII. törvény a hulladékgazdálkodásról. I. Fejezet. A törvény célja. A törvény hatálya 2000. évi XLIII. törvény a hulladékgazdálkodásról Az Országgyűlés a környezet védelme érdekében, különös tekintettel a Magyar Köztársaságnak az Európai Unióval fennálló és más nemzetközi megállapodásokból

Részletesebben

Szeméthegyeken túl. szemétszedé s Dezsővel. Cihat Annamária Kossuth Lajos Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Iskola

Szeméthegyeken túl. szemétszedé s Dezsővel. Cihat Annamária Kossuth Lajos Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Iskola Szeméthegyeken túl. szemétszedé s Dezsővel Cihat Annamária Kossuth Lajos Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Iskola Hulladék vagy szemét? Segíts eldönteni! EZT NE! Hulladékok csoportosítása Keletkezés helye

Részletesebben

I. Fejezet Az ingatlanok és közterületek tisztántartásáról. 1. Általános rendelkezések a rendelet I. Fejezetéhez

I. Fejezet Az ingatlanok és közterületek tisztántartásáról. 1. Általános rendelkezések a rendelet I. Fejezetéhez 1 Hajmáskér Község Önkormányzata Képviselő-testületének 4/2016. (II.26.) önkormányzati rendelete a hulladékgazdálkodási közszolgáltatás igénybevételének rendjéről, az ingatlanok és közterületek tisztántartásáról

Részletesebben

ÜVEG. Az üvegekről távolítsuk el a fém kupakokat! Az üveghulladék hasznosítása:

ÜVEG. Az üvegekről távolítsuk el a fém kupakokat! Az üveghulladék hasznosítása: HULLADÉK GAZDÁLKODÁS A legjobb hulladék a "nem keletkező hulladék", a hulladékhegyek csökkentése mindannyiunk feladata és felelőssége, amit csak közös erőfeszítéssel tudunk elérni. A hulladékkezelési közszolgáltatás

Részletesebben

I. fejezet. Általános rendelkezések. A rendelet célja

I. fejezet. Általános rendelkezések. A rendelet célja Nádudvar Város Önkormányzat Képviselő-testületének 7/2016. (III.30.) önkormányzati rendelete az önkormányzati hulladékgazdálkodási közfeladatok ellátásáról Nádudvar Város Önkormányzat Képviselő-testülete

Részletesebben

23/2003. (XII. 29.) KvVM rendelet. A rendelet hatálya. Értelmezı rendelkezések

23/2003. (XII. 29.) KvVM rendelet. A rendelet hatálya. Értelmezı rendelkezések A jogszabály 2010. április 2. napon hatályos állapota 23/2003. (XII. 29.) KvVM rendelet a biohulladék kezelésérıl és a komposztálás mőszaki követelményeirıl A hulladékgazdálkodásról szóló 2000. évi XLIII.

Részletesebben

A települési szilárd hulladékkal kapcsolatos önkormányzati feladatok

A települési szilárd hulladékkal kapcsolatos önkormányzati feladatok Bucsuszentlászló Községi Önkormányzat Képviselő-testülete 3/2003. (I.31.) sz. Önk. Rendelete a települési szilárd és folyékony hulladékkal kapcsolatos helyi közszolgáltatással és a köztisztasággal kapcsolatos

Részletesebben

Energiafelhasználás. Ház energiagazdálkodása

Energiafelhasználás. Ház energiagazdálkodása Mit tehetünk? Energiafelhasználás Ház energiagazdálkodása A mi éghajlati adottságaink mellett a háztartási energiafelhasználás döntő hányadát a téli fűtés teszi ki. Költségek befolyásoló tényezői: - Kinti

Részletesebben

Hulladék Kisokos. Kiskunhalas és térsége

Hulladék Kisokos. Kiskunhalas és térsége Hulladék Kisokos Kiskunhalas és térsége A közszolgáltatásról 2008 ôszén megkezdte mûködését az új, környezetbarát hulladékgazdálkodási rendszer, mely lehetôvé teszi a szelektív hulladékgyûjtést, a hulladékok

Részletesebben

Hulladék Kisokos. Kalocsa, Vaskút és térsége

Hulladék Kisokos. Kalocsa, Vaskút és térsége Hulladék Kisokos Kalocsa, Vaskút és térsége A közszolgáltatásról 2008 nyarán megkezdte mûködését az új, környezetbarát hulladékgazdálkodási rendszer, mely a szelektív hulladékgyûjtés bevezetésével lehetôvé

Részletesebben

1. A rendelet hatálya

1. A rendelet hatálya MIHÁLYHÁZA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 7/2014. (XI.25.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE Mihályháza Község Önkormányzata Képviselőtestületének 7/2014. (XI.25.) önkormányzati rendelete a települési

Részletesebben

Bóly Város Önkormányzat Képviselő-testületének 9/2014. (X.3.) önkormányzati rendelete

Bóly Város Önkormányzat Képviselő-testületének 9/2014. (X.3.) önkormányzati rendelete Bóly Város Önkormányzat Képviselő-testületének 9/2014. (X.3.) önkormányzati rendelete Hatályos:2014-10-15-2015-12-31 Bóly Város Önkormányzat Képviselő-testületének 9/2014. (X.3.) önkormányzati rendelete

Részletesebben

I. Fejezet Az ingatlanok és közterületek tisztántartásáról. 1. Általános rendelkezések a rendelet I. Fejezetéhez

I. Fejezet Az ingatlanok és közterületek tisztántartásáról. 1. Általános rendelkezések a rendelet I. Fejezetéhez 1 Felsőörs Község Önkormányzata Képviselő-testületének 20/2015. (XI.17.) önkormányzati rendelete a hulladékgazdálkodási közszolgáltatás igénybevételének rendjéről, az ingatlanok és közterületek tisztántartásáról

Részletesebben

I. FEJEZET. Általános rendelkezések

I. FEJEZET. Általános rendelkezések Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 37/2009 (VIII.28.) önkormányzati rendelete a települési hulladékkal kapcsolatos hulladékgazdálkodási helyi közszolgáltatásokról, valamint a szervezett

Részletesebben

I. Fejezet. Általános rendelkezések

I. Fejezet. Általános rendelkezések Dédestapolcsány Község Önkormányzata Képviselő-testületének 7/2007.(III.21.) rendelete a helyi környezet védelméről, a közterületek és ingatlanok rendjéről, a település tisztaságáról, valamint a települési

Részletesebben

Biogáz Biometán vagy bioföldgáz: Bio-CNG

Biogáz Biometán vagy bioföldgáz: Bio-CNG Biogáz tisztítás A biogáz metán (60-65% CH 4 ) és széndioxid (30-35% CO 2 ) keverékéből álló gáz, mely kommunális szennyvíziszap, állati trágyák és mezőgazdasági maradékok fermentációja során termelődik

Részletesebben

Ügyeljünk a természetre, környezetünkre! Válogassuk a hulladékot! Szelektív hulladékgyûjtési útmutató az középiskola 14-18 éves korosztály részére

Ügyeljünk a természetre, környezetünkre! Válogassuk a hulladékot! Szelektív hulladékgyûjtési útmutató az középiskola 14-18 éves korosztály részére Ügyeljünk a természetre, környezetünkre! Válogassuk a hulladékot! Szelektív hulladékgyûjtési útmutató az középiskola 14-18 éves korosztály részére Mi a hulladék? A hulladék az ember mindennapi élete, mun

Részletesebben

BUZSÁK KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. 15/2011. ( XII.15.) számú. r e n d e l e t e

BUZSÁK KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. 15/2011. ( XII.15.) számú. r e n d e l e t e BUZSÁK KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 15/2011. ( XII.15.) számú r e n d e l e t e a települési szilárd hulladékkal kapcsolatos hulladékkezelési helyi közszolgáltatásról Buzsák Községi Önkormányzat

Részletesebben

Hogyan mûködik az új hulladékgazdálkodási rendszer? Gyakorlati útmutató Kalocsa, Vaskút és térsége

Hogyan mûködik az új hulladékgazdálkodási rendszer? Gyakorlati útmutató Kalocsa, Vaskút és térsége Hogyan mûködik az új hulladékgazdálkodási rendszer? Gyakorlati útmutató Kalocsa, Vaskút és térsége Tisztelt Lakosok! 2002-ben, amikor a térségben elindítottuk a szelektív hulladékgyûjtés rendszerének kiépítését,

Részletesebben

KOMPOSZTÁLÁS, KÜLÖNÖS TEKINTETTEL A SZENNYVÍZISZAPRA

KOMPOSZTÁLÁS, KÜLÖNÖS TEKINTETTEL A SZENNYVÍZISZAPRA KOMPOSZTÁLÁS, KÜLÖNÖS TEKINTETTEL A SZENNYVÍZISZAPRA 2.1.1. Szennyvíziszap mezőgazdaságban való hasznosítása A szennyvíziszapok mezőgazdaságban felhasználhatók a talaj szerves anyag, és tápanyag utánpótlás

Részletesebben

A BIOGÁZ KOMPLEX ENERGETIKAI HASZNA. Készítette: Szlavov Krisztián Geográfus, ELTE-TTK

A BIOGÁZ KOMPLEX ENERGETIKAI HASZNA. Készítette: Szlavov Krisztián Geográfus, ELTE-TTK A BIOGÁZ KOMPLEX ENERGETIKAI HASZNA Készítette: Szlavov Krisztián Geográfus, ELTE-TTK I. Bevezetés Ha a mai módon és ütemben folytatjuk az energiafelhasználást, 30-40 éven belül visszafordíthatatlanul

Részletesebben

Szennyvíziszap- kezelési technológiák összehasonlítása

Szennyvíziszap- kezelési technológiák összehasonlítása Szennyvíziszap- kezelési technológiák összehasonlítása Hazánkban, a környező országokban és az Európai Unió más tagországaiban is komoly feladat az egyre nagyobb mennyiségben keletkező kommunális szennyvíziszap

Részletesebben

EGYSÉGES SZERKEZETBEN

EGYSÉGES SZERKEZETBEN Páty Község Önkormányzata Képviselő-testületének 27/2013. (XI. 28.) önkormányzati rendelete a települési szilárd hulladékkezelési közszolgáltatásról az azt módosító 7/2015. (V. 21.) önkormányzati rendelettel

Részletesebben

Felső-Tisza-vidéki Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség

Felső-Tisza-vidéki Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség 4400 Nyíregyháza, Benczúr tér 7. www.eakhulladek.hu Tel.: 06-80/205-269 Fax: 06-42/508-366 Email: ugyfelszolgalat@eakhulladek.hu Felső-Tisza-vidéki Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség

Részletesebben

Nádudvar Város Önkormányzat Képviselő-testületének 33/2013. (XII.20.) önkormányzati rendelete. hulladékgazdálkodási közszolgáltatásról

Nádudvar Város Önkormányzat Képviselő-testületének 33/2013. (XII.20.) önkormányzati rendelete. hulladékgazdálkodási közszolgáltatásról Nádudvar Város Önkormányzat Képviselő-testületének 33/2013. (XII.20.) önkormányzati rendelete hulladékgazdálkodási közszolgáltatásról Nádudvar Város Önkormányzat Képviselő-testülete az Alaptörvény 32.

Részletesebben

A hulladékudvarok helye a lakossági hulladék gyűjtésében

A hulladékudvarok helye a lakossági hulladék gyűjtésében A hulladékudvarok helye a lakossági hulladék gyűjtésében CÍM: 1081 Budapest, Alföldi u. 7. TEL.: +36 1 459 6700 FAX: +36 1 459 6860 WEB: www.fkf.hu E-MAIL: fkfzrt@fkf.hu Hulladékudvar Bánk bán utca 8-10.

Részletesebben

2.. 1 Jelen rendelet a kihirdetése napján lép hatályba. Kihirdetéséről a jegyző gondoskodik.

2.. 1 Jelen rendelet a kihirdetése napján lép hatályba. Kihirdetéséről a jegyző gondoskodik. i Önkormányzat 26/2004. (IX.25.) számú Ö.K. rendelete egységes szerkezetben a módosító 37/2008. (XII.27.) sz. Ö.K. rendelettel a helyi hulladékgazdálkodási tervről Üllő Nagyközségi Önkormányzat Képviselőtestülete

Részletesebben

Tolmács Község Önkormányzat Képviselő testületének../2010. (...) Önkormányzati RENDELETE

Tolmács Község Önkormányzat Képviselő testületének../2010. (...) Önkormányzati RENDELETE Tolmács Község Önkormányzat Képviselő testületének../2010. (...) Önkormányzati RENDELETE a szilárd hulladékgazdálkodásról és a közterületek tisztántartásáról (tervezet) Tolmács Község Önkormányzat (továbbiakban:

Részletesebben

IBRÁNY VÁROS KÉPVISELŐ TESTÜLETÉNEK 1/2009. (II. 06.)KT. r e n d e l e t e G1. a köztisztaság fenntartásáról és környezetvédelemről

IBRÁNY VÁROS KÉPVISELŐ TESTÜLETÉNEK 1/2009. (II. 06.)KT. r e n d e l e t e G1. a köztisztaság fenntartásáról és környezetvédelemről IBRÁNY VÁROS KÉPVISELŐ TESTÜLETÉNEK 1/2009. (II. 06.)KT. r e n d e l e t e G1 a köztisztaság fenntartásáról és környezetvédelemről ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK 1.. A köztisztaság fenntartása városunk elsőrendű

Részletesebben

KÖRNYEZETGAZDÁLKODÁS. Vízszennyezés Vízszennyezés elleni védekezés. Összeállította: Dr. Simon László Nyíregyházi Főiskola

KÖRNYEZETGAZDÁLKODÁS. Vízszennyezés Vízszennyezés elleni védekezés. Összeállította: Dr. Simon László Nyíregyházi Főiskola KÖRNYEZETGAZDÁLKODÁS Vízszennyezés Vízszennyezés elleni védekezés Összeállította: Dr. Simon László Nyíregyházi Főiskola Vízszennyezés Vízszennyezés minden olyan emberi tevékenység, illetve anyag, amely

Részletesebben

Az élelmiszerek romlásos jelenségei

Az élelmiszerek romlásos jelenségei Az élelmiszerek romlásos jelenségei A nyers élelmiszerek élő sejt- és szövetrendszere a romlási folyamatokkal szemben a terményeknek természetes immunitást biztosít. Ez az immunitás azonban csak addig

Részletesebben

H e g y e s d község Önkormányzata Képviselőtestületének 15/2000./XII.21./ r e n d e l e t e. a környezetvédelemről.

H e g y e s d község Önkormányzata Képviselőtestületének 15/2000./XII.21./ r e n d e l e t e. a környezetvédelemről. H e g y e s d község Önkormányzata Képviselőtestületének 15/2000./XII.21./ r e n d e l e t e a környezetvédelemről. H e g y e s d község Önkormányzata Képviselőtestületének 15/2000./XII.21./ rendelete

Részletesebben

Zalacsány község Önkormányzatának. 16 /2004.(IX.20.) számú rendelete

Zalacsány község Önkormányzatának. 16 /2004.(IX.20.) számú rendelete 1 Zalacsány község Önkormányzatának 16 /2004.(IX.20.) számú rendelete a köztisztaságról, valamint a szervezett köztisztasági szolgáltatás kötelező igénybevételéről Zalacsány község Önkormányzati Képviselőtestülete

Részletesebben

BERHIDA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK../2014. (.) önkormányzati rendelet-tervezete

BERHIDA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK../2014. (.) önkormányzati rendelet-tervezete BERHIDA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK./2014. (.) önkormányzati rendelet-tervezete a települési szilárd hulladékkal kapcsolatos közszolgáltatásról, valamint a közterületek tisztántartásáról

Részletesebben

ORCI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 9/2007.(X.11.) SZ. RENDELETE

ORCI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 9/2007.(X.11.) SZ. RENDELETE ORCI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 9/2007.(X.11.) SZ. RENDELETE a helyi környezet védelméről, a közterületek és az ingatlanok rendjéről, a település tisztaságáról Orci község képviselő-testülete

Részletesebben

Abony város területén végzett hulladékgazdálkodási közszolgáltatásról

Abony város területén végzett hulladékgazdálkodási közszolgáltatásról Abony Város Önkormányzata Képviselő-testületének 36/2013. (XII.16.) önkormányzati rendelete Abony város területén végzett hulladékgazdálkodási közszolgáltatásról (egységes szerkezetben a 37/2014. (XII.16.)

Részletesebben

I. FEJEZET ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK. A rendelet célja és hatálya

I. FEJEZET ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK. A rendelet célja és hatálya Budajenő Község Önkormányzat Képviselő-testületének 10/2004. (IX.30.) önkormányzati rendelete a köztisztaság fenntartásáról, zöldterületek védelméről, valamint az avar és kerti hulladékok égetéséről Budajenő

Részletesebben

Palé Község Önkormányzat Képviselő-testületének 10/2002. (XII.16.) önkormányzati rendelete

Palé Község Önkormányzat Képviselő-testületének 10/2002. (XII.16.) önkormányzati rendelete Palé Község Önkormányzat Képviselő-testületének 10/2002. (XII.16.) önkormányzati rendelete Hatályos:2015-01-01 -tól Palé Község Önkormányzat Képviselő-testületének 10/2002. (XII.16.) önkormányzati rendelete

Részletesebben

Hajdúsámson Város Önkormányzata Képviselı-testületének. 30/2004. (VIII. 19.) r e n d e l e t e. a helyi hulladékgazdálkodási tervrıl

Hajdúsámson Város Önkormányzata Képviselı-testületének. 30/2004. (VIII. 19.) r e n d e l e t e. a helyi hulladékgazdálkodási tervrıl Hajdúsámson Város Önkormányzata Képviselı-testületének 30/2004. (VIII. 19.) r e n d e l e t e a helyi hulladékgazdálkodási tervrıl Hajdúsámson Város Önkormányzata Képviselı-testülete a hulladékgazdálkodásról

Részletesebben

Rendelet. Önkormányzati Rendeletek Tára. Dokumentumazonosító információk

Rendelet. Önkormányzati Rendeletek Tára. Dokumentumazonosító információk Rendelet Önkormányzati Rendeletek Tára Dokumentumazonosító információk Rendelet száma: 6/2012.(II.10.) Rendelet típusa: Módosító Rendelet címe: A helyi környezet védelméről, a közterületek és ingatlanok

Részletesebben

5. A talaj szerves anyagai. Dr. Varga Csaba

5. A talaj szerves anyagai. Dr. Varga Csaba 5. A talaj szerves anyagai Dr. Varga Csaba A talaj szerves anyagainak csoportosítása A talaj élőlényei és a talajon élő növények gyökérzete Elhalt növényi és állati maradványok A maradványok bomlása során

Részletesebben

Dabason 10 helyszínen található szelektív hulladékgyűjtő sziget:

Dabason 10 helyszínen található szelektív hulladékgyűjtő sziget: Dabason 10 helyszínen található szelektív hulladékgyűjtő sziget: 1. Örkényi út Buszforduló (Gyón) 2. Vasút út Halász Jenő u. (Gyón) 3. Szőlő u. Iskola előtt (Gyón) 4. Szent István út Halász Kúria környéke

Részletesebben

Általános rendelkezések

Általános rendelkezések Nagyrév Község Önkormányzat képviselő-testületének 18/2009.(XII.14.) rendelettel, 12/2010.(XII.14.) rendelettel, 14/2011.(XII.20.) rendelettel, 1/2012.(I.31.) rendelettel, 9/2012.(VII.09) rendelettel,

Részletesebben

H:\gizike\egységes ör 2005\a hulladékgazdálkodásról szóló ör.doc

H:\gizike\egységes ör 2005\a hulladékgazdálkodásról szóló ör.doc 1/18 KISÚJSZÁLLÁS VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK 21//2003.(V.30.) önkormányzati rendelete a hulladékgazdálkodásról a 4/2004. (I.30.), a 45/2005. (X.28.), a 44/2006. (XII.21.), a 36/2007. (XII.19.), a 32/2008.

Részletesebben

98/2001. (VI. 15.) Korm. rendelet a veszélyes hulladékkal kapcsolatos tevékenységek végzésének feltételeiről

98/2001. (VI. 15.) Korm. rendelet a veszélyes hulladékkal kapcsolatos tevékenységek végzésének feltételeiről 98/2001. (VI. 15.) Korm. rendelet a veszélyes hulladékkal kapcsolatos tevékenységek végzésének feltételeiről A hulladékgazdálkodásról szóló 2000. évi XLIII. törvény (a továbbiakban: Hgt.) 59. (1) bekezdés

Részletesebben

Hulladék Kisokos. Felgyô és térsége

Hulladék Kisokos. Felgyô és térsége Hulladék Kisokos Felgyô és térsége A közszolgáltatásról 2008 végétôl megkezdte mûködését az új, környezetbarát hulla dék gazdálkodási rendszer, mely a szelektív hulladékgyûjtés beve ze tésével lehetôvé

Részletesebben

Mi kell a hatékony komposztáláshoz?

Mi kell a hatékony komposztáláshoz? Mi kell a hatékony komposztáláshoz? Az edényzet elhelyezése Megfelelő kiindulási anyagok A megfelelő homogenitás, - halomba rakás, - nedvességtartalom A komposzt átforgatása A komposztáló gondozása A megfelelő

Részletesebben

Hitünk újraegyesítésével kell ünnepelnünk 8. oldal

Hitünk újraegyesítésével kell ünnepelnünk 8. oldal A balatonkeresztúri Önkormányzat havonta megjelenõ információs lapja VI. évfolyam 4. szám, 2008. április Hitünk újraegyesítésével kell ünnepelnünk 8. oldal A népszavazás helyi eredményei 2. oldal Így ünnepeltünk

Részletesebben

GŐSFA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK 9/2002. (XI.1.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE

GŐSFA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK 9/2002. (XI.1.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE GŐSFA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK 9/2002. (XI.1.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE A HELYI KÖRNYEZET VÉDELMÉRÔL, A KÖZTERÜLETEK ÉS INGATLANOK RENDJÉRŐL, A TELEPÜLÉS TISZTASÁGÁRÓL (Egységes szerkezetben

Részletesebben

Komposzt is érték! A helyben végzett komposztálás elmélete és gyakorlata. Herman Ottó Intézet Nonprofit Kft.

Komposzt is érték! A helyben végzett komposztálás elmélete és gyakorlata. Herman Ottó Intézet Nonprofit Kft. Komposzt is érték! A helyben végzett komposztálás elmélete és gyakorlata Herman Ottó Intézet Nonprofit Kft. Jelentősége Összes mennyiség 2015-ben: 3 709 ezer tonna Veszélyes hulladék 1% Papír 13% Egyéb

Részletesebben

I. fejezet Általános rendelkezések

I. fejezet Általános rendelkezések Sződ Község Önkormányzat Képviselő-testületének 3/2002. (IV.04.) sz. rendelete A helyi környezet védelméről, a közterületek és ingatlanok rendjéről, a település tisztaságáról Egységes szerkezetben Sződ

Részletesebben

a módosításáról szóló 13/2010. (IX. 28.), 7/2012. (III. 20.) rendelettel egységes szerkezetben

a módosításáról szóló 13/2010. (IX. 28.), 7/2012. (III. 20.) rendelettel egységes szerkezetben Kőröshegy Községi Önkormányzat Képviselő- testületének 11/2006. (IV. 24.) rendelete a helyi környezetvédelemről, a közterületek és ingatlanok rendjéről, a település tisztaságáról a módosításáról szóló

Részletesebben

Bogyiszló Község Önkormányzatának. 13/2007. (XII.29.) számú. r e n d e l e t e. Hulladék gazdálkodásról

Bogyiszló Község Önkormányzatának. 13/2007. (XII.29.) számú. r e n d e l e t e. Hulladék gazdálkodásról Bogyiszló Község Önkormányzatának 13/2007. (XII.29.) számú r e n d e l e t e Hulladék gazdálkodásról Bogyiszló 1 Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a továbbiakban: Önkormányzat - a hulladékgazdálkodásról

Részletesebben

korú hölgyek jelentkeztek, akikben még élénken élt a régi Pávakör emléke, és ennek folytatását látták

korú hölgyek jelentkeztek, akikben még élénken élt a régi Pávakör emléke, és ennek folytatását látták VIII. 5. 2008. május www.forraskut.hu Öt esztendős az Őszirózsa Népdalkör Meghívó születésnapi ünnepi műsorukra Házunk tája Testületi tájékoztató Ebzárlat 2. oldal Ballagási meghívó Művelődési Ház és Könyvtár

Részletesebben

A Zagyvaszántói Önkormányzat 13/2004.(IV.30.)rendelete a környezetvédelemről és a köztisztaságról

A Zagyvaszántói Önkormányzat 13/2004.(IV.30.)rendelete a környezetvédelemről és a köztisztaságról A Zagyvaszántói Önkormányzat 13/2004.(IV.30.)rendelete a környezetvédelemről és a köztisztaságról A Zagyvaszántói Önkormányzat a környezet védelmének általános szabályairól szóló 1995. évi LIII. Tv. (továbbiakban:

Részletesebben