PUSZTAFÖLDVÁRI HÍRMONDÓ

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "PUSZTAFÖLDVÁRI HÍRMONDÓ"

Átírás

1 PUSZTAFÖLDVÁRI HÍRMONDÓ ÁPRILIS Tisztelt Pusztaföldváriak! Nem kívánom rabolni az idejüket értelmetlen dolgokkal, de témaadónak elmondanám a következőt. A korábbi számban közölt levél írójától újabb, de sokkal terjedelmesebb levelet kaptunk, melyet tisztelt engedelmükkel nem olvastam el, azonban a két levelet elraktuk irattárba a jövő generációjának elrettentő példaként. A két téma, amit az említett esetből merítettem: az önismeret és a kirekesztés vagy kirekesztődés kérdése. Úgy gondolom, még nem vallásos embereknek is megszívlelendő az a bibliai bölcselet, ami úgy szól: ne ítélj, hogy nehogy megítéltessél! Viszont mindenkinek kötelessége ítélkezni önmaga felett. Mindannyiunknál, gondolom így lelkes levélírónknál is van otthon olyan tárgy, amelyet úgy hívnak, tükör. A következőt tudom ezzel kapcsolatban javasolni. Elé kell állni, és azt kell, hogy mondja az ember önmagának: a többiek engem ilyennek látnak. Ezután jön az önértékelés. Ha egy indulatoktól barázdált, zaklatott tekintet néz vissza ránk, próbáljunk meg erőt venni magunkon és maradjunk ott, a tükör előtt. Próbáljuk meg elképzelni azt a helyzetet, amely egy olyan állapotot feltételez, hogy nemcsak elfogadjuk a környezetünkben élőket, hanem megpróbáljuk valójában megismerni, és megérteni őket. Megpróbálunk együtt élni azzal a tudattal, hogy különbözőek vagyunk, és emiatt a különbözőség miatt nem vesszük a fáradtságot, hogy ártani próbáljunk a másként gondolkodónak. Mindenképpen meg kell próbálni egy olyan érzést kelteni a lelkünkben, ami amellett, hogy elfogadjuk embertársainkat, felelősséget is ébreszt bennünk irántuk. Mert minden magyar ember felelős minden magyar emberért. Ha ez sikerül, a tükörből egy olyan megnyugtató tekintet fog visszanézni ránk, amely jó érzéssel tölt el. Nem könnyű ezt a folyamatot véghezvinni magunkban, de véleményem szerint mindannyian alkalmasak vagyunk erre, hisz mindenki jónak és ártatlannak születik, és csak a hiszékenységünkön múlik, hogy mennyire tudnak bennünket a rosszakarók eltévelyíteni. A másik nagyon fontos kérdéskör az, hogy egy ilyen település, mint a mienk mennyire tud egy közösségként létezni és működni. Már korábban is írtam arról, hogy mennyire fontos a túlélésünk szempontjából ez az egység. Ennek felépítéséhez és megtartásához nagyon fontosak a fentebb taglalt gondolatok. Biztos vagyok benne, hogy a mi településünk közössége is jól működik. Alig tudok példát mondani arra, hogy a mi közösségünkből kit és mikor rekesztettek volna ki. Több példa van viszont arra, hogy valaki kirekesztette önmagát. Felhatalmazás nélkül ugyan, de úgy gondolom, hogy a többség akaratával megegyezően üzenhetem azoknak az önmagukat közösségünkből kirekesztett embereknek, hogy mi úgy érezzük, mindannyian egy közös és színes egységet alkotunk, és csak az egyéneken, önmagukon múlik, hogy részei-e ennek a közösségnek. Erről az együvé tartozásról életünkkel, cselekedeteinkkel, tetteinkkel, kinyilvánulásainkkal, illetve érzéseinkkel tudunk tanúbizonyságot adni.

2 Az alábbiakban engedjék meg, hogy közreadjam egy pusztaföldvári általános iskolás kislány gondolatait: Mit jelent nekem a hazám? Nekem a haza szót fájdalom kiejteni. Mert tudom, mi egykor tündökölt, mára már elveszett. Majd ha gyermekeim idegen földön lépkednek, mert könnyebb életet remélnek, tagadniuk kell az anyanyelvüket? S, mondd, ó Istenem, így, gyermekfejjel mit ér nekem, ha most e világba kilépni nekem félelem? Koldusok és éhezők másnak mindennapi dolog, természetesnek veszik, ha élelemért kuncsorognak. Ó, ha segíthetnék nekik pénzzel, az én kis vagyonom nem lenne elég. Fáj látni, hogy itt tartunk, nincs szigor, se fegyelem, gyerekek gyilkolnak felnőtt embereket Szeretném, ha élettől fáradt testem e földön lelne békét, de ha így folytatjuk, nem magyar nyelv mondaná rá az igét. Harcolnék az országért, ha kell megint, de nem lenne magyar, ki kardját most felemeli. Ezt eldönteni fiatal vagyok, gyermekfejjel csak ezt mondhatom: ó haza, ó haza, te gyönyörű, égető fájdalom! Tisztelettel: Dr. Baranyi István polgármester KÖZMEGHALLGATÁS Pusztaföldvár Községi Önkormányzat Képviselő-testülete május 5-én (kedd) 19 órai kezdettel közmeghallgatást tart a Művelődési Ház nagytermében. Minden érdeklődőt tisztelettel várunk! Községi Önkormányzat Tisztelt Pusztaföldváriak! A Polgármesteri Hivatal áprilisi ügyfélfogadási rendje a következőképpen alakul: április ig az ügyfélfogadás szünetel. Húsvét előtti utolsó ügyfélfogadási nap: Április 9. (csütörtök) Húsvét után az első ügyfélfogadási nap: Április 20. (hétfő) Polgármesteri Hivatal Pusztaföldvár Községi Önkormányzat Képviselő-testületének évi munkaterve Április / A évi költségvetés végrehajtásáról beszámoló 2./ Bejelentések Május 5. 1./ A Polgármesteri Hivatal munkájáról beszámoló 2./ Gazdaságossági számítások megvitatása óvoda és művelődési ház ügye 3./ Bejelentések Június 23. 1/ Beszámoló a nevelés-oktatásról a 2008/2009. tanév alapján 2./ Bejelentések Szeptember / Beszámoló a gazdálkodás első félévi helyzetéről 2./ Bejelentések

3 November / A gazdálkodás háromnegyed évi helyzetéről beszámoló 2./ A évi költségvetési koncepció 3./ Bejelentések December / A közrend és a közbiztonság helyzetének értékelése 2./ Rendeletmódosítások 3./ Bejelentések FIGYELEM! Felhívjuk a Tisztelt Földtulajdonosok figyelmét, hogy nyúlriasztót Molnár Árpádnénál lehet igényelni. Tel.: 06-20/ Ne feledkezzenek meg továbbá a hörcsögirtásról sem, valamint a lakóházak környékén az utóbbi időben elszaporodott patkányok elleni védekezés érdekében is kérjük a segítségüket! Molnár Árpádné a Földtulajdonosi Közösség elnöke Köszönetnyilvánítás A Magyarok Szövetsége Orosházi járási csoportjának vezetősége ezúton köszöni mindenkinek a március 14-i rendezvényhez nyújtott anyagi, illetve erkölcsi támogatását. Magyarok Szövetsége vezetősége MEGEMLÉKEZÉS 10 éve hiányzol nyáron-őszön, egyedül jársz az égi mezőkön. Vigyázol ránk onnan fentről, lelkünkhöz szólsz a végtelenből. Édesapám, te nem lehetsz velünk, emlékedet őrizzük, míg élünk! Soha el nem múló szeretettel emlékezünk Hózlinger József volt Kossuth u szám alatti lakos halálának 5. évfordulóján. Szerető feleség, Ilona, gyermekei, unokái LOMTALANÍTÁS Az Orosházi Városüzemeltetési és Szolgáltató Zrt. Pusztaföldvár településen LAKOSSÁGI LOMTALANÍTÁSI AKCIÓT hirdet április 8-ára. I. Mit szállítunk el a lomtalanítás keretében? Rossz bútorokat, háztartási gépeket, lakásban keletkező mindennemű darabos hulladékot, mely a lakossági rendszeres szemétszállítás keretében nem szállítható el. II. Mire nem terjed ki az akció? Ipari tevékenységből, vállalkozásból eredő hulladékokra, építési sitt törmelékekre, autóroncsra, szénporra, szerves trágyára, zsákba töltött háztartási hulladékokra, kerti hulladékokra. A darabos lomokat április 8. /szerda/ reggel 7 órára szíveskedjenek kihelyezni! Kérjük a tájékoztatóban szereplő információk betartását! Figyelem! Közkívánatra az idén is bevezetjük a meghosszabbított nyitvatartást március 30-tól. Hétfőtől péntekig: óráig Szombaton: óráig Vasárnap: óráig Folyamatos és változó akciókkal, bővülő árukínálattal. Hétvégenként friss cukrászsüteményekkel. Torta- és süteményrendelést felveszünk! Tel.: 06-68/ Tóth Lajosné Vegyeskereskedés (Inci bolt) Újfalu Mindenkit szeretettel várunk! a bolt dolgozói

4 MAX koncert május 9-én 21 órai kezdettel MAX koncert lesz a Művelődési Ház nagytermében. A koncert után DISCÓ. Belépő: 550 Ft Mindenkit szeretettel várunk! %! Adózzon jó helyre! Személyi jövedelemadója civil szervezeteknek felajánlható első 1%-át utaltassa a pusztaföldvári fiataloknak, a Vajda Sára Ifjúsági Kulturális Egyesületnek! Adószámunk: Személyi jövedelemadója második, egyházaknak adhat 1%-ával támogassa valamelyik helyben is működő felekezet munkáját! A nyilatkozatra beírandó elnevezések és technikai számok: Magyar Katolikus Egyház: 0011 Magyarországi Evangélikus Egyház: 0035 Ünnepeljen az evangélikusokkal! A húsvéti ünnepkörben az alábbi időpontokban tartunk istentiszteletet a Rákóczi u. 30. szám alatti gyülekezeti teremben: Április 5. (virágvasárnap) de. 9 óra Virágvasárnap Jézus jeruzsálemi bevonulására emlékezünk, ez egyben a böjti időszak utolsó, legfontosabb hetének a nyitánya is. Április 9. (nagycsütörtök) 18 óra Nagycsütörtökön az utolsó vacsorára, vagyis az úrvacsora szereztetésére emlékezünk. Néhány éve hagyomány közösségünkben, hogy ezt az istentiszteletet különleges keretek között, az utolsó vacsorára emlékezve asztal körül tartjuk. Április 10. (nagypéntek) 18 óra Nagypénteken emlékezünk Jézus Krisztus megváltó művére, a kereszthalálra. Sokan ezt tartják a protestánsok legnagyobb ünnepének. Április 12. (húsvét vasárnap) de. 9 óra Húsvétkor azt ünnepeljük, hogy Jézus Krisztus feltámadásával legyőzte a halált. Április 13. (húsvét hétfő) 18 óra A feltámadás ünnepének második estéjén nem a hagyományos istentiszteletre, hanem az Új találkozás néven megismert könnyűzenés, rendhagyó alkalomra várunk mindenkit. Szeretettel vár mindenkit az evangélikus gyülekezet, aki szívesen ünnepelne tartalmasan, igazi közösségben. Jöjjön bátran! Ajtónk nyitva áll! Római katolikus ünnepi istentiszteletek - Nagypéntek (április 10.): 15 óra keresztút és kereszthódolati liturgia, - Húsvét vasárnap (április 12.): 9.30 óra Jézus Krisztus feltámadásának ünnepe. Áldott húsvéti ünneplést kívánnak Önnek és családjának az egyházak! Filmvetítés! Április 10-én (péntek) perctől levetítjük a Mel Gibson által rendezett, A passió (The Passion of the Christ) című feliratos filmet. A vetítés helye: evangélikus gyülekezeti terem (Rákóczi u. 30.) A belépés ingyenes, szeretettel várunk minden érdeklődőt. Jakó Sándor gázvezeték- és készülékszerelő vállalja: Gázkészülékek javítását, cseréjét; Új gázkészülékek beszerelését; Gázvezetékek beszerelését, átalakítását; Vízvezetékek szerelését, javítását; Központi fűtés szerelését;

5 Vegyes tüzelésű kazánok beszerelését; Radiátorok cseréjét. Anyagbeszerzés igény szerint, kiszállítással is megoldható! Tel.: 06-70/ Kulturális hírek Március 23-án került megrendezésre a Bartók Béla népdaléneklő verseny a községi könyvtárban. A versenyt 1994-ben Miklósik Béláné indította útjára, melyet azóta minden évben meghirdetünk a környező települések énekelni szerető iskolás tanulói részére. Felhívásunk célja az éneklés, a magyar népdal szeretetének elmélyítése, népszerűsítése, valamint fellépési lehetőség megteremtése a magyar népdalt énekelni szeretők részére. 3 tagú szakmai zsűrit értékelte a produkciókat: Németh Katalin, Lestyán Mihályné és Vetési Imréné. Helyezettek: 1. korcsoport: 1. helyezett: Bacsúr Fanni - Orosházi Evangélikus Iskola Felkészítő tanár: Domjánné Szólik Anikó 2. korcsoport: 1. helyezett: Verasztó Ádám - Oh. Város Általános Iskolája és Ped. Szolg. Intézm., Felkészítő: Verasztóné Kiss Gabriella 2. helyezett: Révész Zsolt - Csanádapáca Felkészítő: Jankóné Fekete Valéria 3. helyezett: Molnár Daniella - Oh. Város Általános Iskolája és Ped. Szolg. Intézm. Felkészítő: Pörneki Attila 3. helyezett: Veres-Ravai Ákos Medgyesegyháza Felkészítő: Zsenyukné Toroczkai Katalin 3. korcsoport: 1. helyezett: Bakos Bettina - Oh. Város Általános Iskolája és Ped. Szolg. Intézm. Felkészítő: Verasztóné Kiss Gabriella 1. helyezett: Lehoczki Mihály - Oh. Város Általános Iskolája és Ped. Szolg. Intézm., Felkészítő: Verasztóné Kiss Gabriella 2. helyezett: Gazsó Attila - Medgyesegyh., Felkészítő: Zsenyukné Toroczkai Katalin 2. helyezett: Sarkadi Krisztina Oh. Evangélikus Általános Iskola Felkészítő: Domjánné Szólik Anikó 3. helyezett: Héjas Mónika Gádoros Felkészítő: Gera Gyöngyi SZÍNHÁZ ÚT Az És mennyi szerelem című színházi előadás időpontja: július 3. (péntek) 19 óra. Helye: Budapest: Madách Színház Jelentkezési határidő: április 30. Fizetési határidő: jegyár: május 10-ig útiköltség ára: június 15-ig Városi Táncgála április óra Orosháza, Petőfi Művelődési Központban Fellépnek: Gyopár TSK Orchidea Formációs Csoportja, VSC Kamarabalett, NRG Tánciskola, Semiramis Orientális Tánciskola Sztárvendégek: KATUS ATTILA MOLNÁR ANDREA BOTAFOGO TÁNCEGYÜTTES Jegyár: Ft Jegyek elővételben rendelhetők a pusztaföldvári könyvtárban. További információ: 68/ , 06-20/ A kötelező EBOLTÁS időpontja: Nagyfalu: április 18-án /szombat/ délelőtt 8-10 óráig a Községházán Újfalu: április 18-án /szombat/ délelőtt óráig a parkban A PÓTOLTÁS helye és ideje: Nagyfalu: április 25-én /szombat/ délelőtt 8-9 óráig a Községházán Újfalu: április 25-én /szombat/ délelőtt 9-10 óráig a parkban Az oltás díja: 2.500,- Ft/eb - a helyszínen; 3.000,- Ft/eb háznál Új oltási könyv: 300,- Ft/db (Az oltás díja a féreghajtó szer árát nem tartalmazza.) A féreghajtó szer ára: 100 Ft/10 kg élő tömeg MINDEN 3 HÓNAPNÁL IDŐSEBB EB OLTÁSA KÖTELEZŐ!

6 Tekintettel az ebtartásról szóló törvény rendelkezéseire, az oltás elmulasztása büntetőjogi felelősségre vonást eredményez! Az ebek féreghajtó szerrel való ellátása szintén kötelező! Tel.: 20/ Tájékoztatás Felhívjuk a Tisztelt Lakosság figyelmét, hogy az Oros-Kémény Bt. minden héten hétfőn óráig ügyeletet tart. Gondjaikkal és észrevételeikkel kereshetik kéményseprőjüket, Harcsás Imrét. Cím: Békéssámson, Ady u. 29. Tel.: 06-30/ Tisztelettel: Oros-Kémény Bt. Orosháza, Bajcsy u. 12. Ügyfélszolgálati iroda: Orosháza, Táncsics u. 34.; Tel.: 68/ , 30/ HÉTKÖZI ÉS HÉTVÉGI HÁZIORVOSI ÜGYELET Hét közben és hétvégén rendelési időn kívül (hétköznap du. 16 óra után) a központi orvosi ügyelet az orosházi Városi Kórház tel.számán érhető el: 68/ Dr. Sin Zoltán hatósági állatorvos telefonos elérhetősége: 06-30/ a Good s Market és Napsugár Virágüzlet munkatársai Figyelem! Lepje meg szeretteit kedvelt illatszereivel! Az FM-group termékei folyamatosan bővülnek. Ismerje meg új tisztító- és mosószereinket. Ezek is a megszokott FM-group-os minőséget garantálják. Folyamatosan várjuk érdeklődőinket. Érdeklődni: Higyed Beáta, tel.: 30/ Takács Brigitta, tel.: 20/ Kacsala Andrea, tel.: 20/ Figyelem! Vetőmag kukorica, valamint előnevelt csirke és kacsa kapható. Érdeklődni: Bocsán Istvánnénál KELLEMES HÚSVÉTI ÜNNEPEKET KÍVÁNUNK MINDENKINEK! Felelős kiadó: Pusztaföldvár Község Önkormányzatának Képviselő-testülete Engedélyszám: 2.2.4/1568/2003. Szerkeszti: Holecska Alíz

PUSZTAFÖLDVÁRI HÍRMONDÓ

PUSZTAFÖLDVÁRI HÍRMONDÓ PUSZTAFÖLDVÁRI HÍRMONDÓ 2010. ÁPRILIS Tisztelt Pusztaföldváriak! Az április előreláthatólag igen sok eseményt tartogat számunkra. A legjelentősebbek az országgyűlési képviselőválasztások. Szeretném itt

Részletesebben

PUSZTAFÖLDVÁRI HÍRMONDÓ

PUSZTAFÖLDVÁRI HÍRMONDÓ PUSZTAFÖLDVÁRI HÍRMONDÓ 2008. M Á J U S Tisztelt Pusztaföldváriak! A közelmúltban egy munka kapcsán, mint állatorvos 10 napot töltöttem Oroszországban. Ezt nem dicsekvésképpen írom, csupán azért, mert

Részletesebben

X. ÉVFOLYAM 5 SZÁM 2012. MÁJUS. Pusztaföldvári Önkormányzat Hivatalos Havilapja. 2012. Május. Tisztelt Pusztaföldvári Lakosok!

X. ÉVFOLYAM 5 SZÁM 2012. MÁJUS. Pusztaföldvári Önkormányzat Hivatalos Havilapja. 2012. Május. Tisztelt Pusztaföldvári Lakosok! X. ÉVFOLYAM 5 SZÁM 2012. MÁJUS Pusztaföldvári Önkormányzat Hivatalos Havilapja 2012. Május Tisztelt Pusztaföldvári Lakosok! Szokásomtól eltekintve most szeretném átadni az első oldalt egy olyan településünkön

Részletesebben

KÖZÉLET KULTÚRA SPORT TÁRSADALOM OKTATÁS. Jegyek elõvételben 2016. március 7-ig Nagy Mihálynál, és a Faluházban 4800 Ft/fõ áron kaphatók.

KÖZÉLET KULTÚRA SPORT TÁRSADALOM OKTATÁS. Jegyek elõvételben 2016. március 7-ig Nagy Mihálynál, és a Faluházban 4800 Ft/fõ áron kaphatók. 2016. február Csengelei KÖZÉLET KULTÚRA SPORT TÁRSADALOM OKTATÁS KÖZÉLETI HAVILAP Ingyenes Lakodalmas Zenekarok és Vofélyek IX. Találkozója 2016. március 19-én 18 órai kezdettel a csengelei Faluházban.

Részletesebben

Ügyfélfogadás: hétfő: 8.00 18.00, szerda: 8.00 16.00, péntek: 8.00 12.00 (ebédidő: 12.00 13.00)

Ügyfélfogadás: hétfő: 8.00 18.00, szerda: 8.00 16.00, péntek: 8.00 12.00 (ebédidő: 12.00 13.00) 2016/5. szám (11. hét) 2016. március 18. HÍRLEVÉL 2335 Taksony, Fő út 85. telefon: 24/520-777 fax: 24/520-770 e-mail: onkormanyzat@taksony.hu www.taksony.hu Ügyfélfogadás: hétfő: 8.00 18.00, szerda: 8.00

Részletesebben

PUSZTAFÖLDVÁRI HÍRMONDÓ

PUSZTAFÖLDVÁRI HÍRMONDÓ PUSZTAFÖLDVÁRI HÍRMONDÓ 2005. J Ú L I U S Tisztelt Pusztaföldvári Polgárok! Ez évben is megrendezésre került a Földvárak Találkozója, melyről már hírt adtunk. Így utólag el szeretném mondani Önöknek, hogy

Részletesebben

PUSZTAFÖLDVÁRI HÍRMONDÓ

PUSZTAFÖLDVÁRI HÍRMONDÓ PUSZTAFÖLDVÁRI HÍRMONDÓ 2003. FEBRUÁR TISZTELT PUSZTAFÖLDVÁRI LAKOSOK! Ezúton szeretnék tájékoztatást adni ebrendeletünkről, mivel településünk belterületén az utóbbi időben elszaporodtak a kóbor ebek.

Részletesebben

ö ö ö ö ő ö ö ő ö ő ő ő ö ö ő ő ö ö ő ő ű ű ő ő ö ű ő ö ö ő ö ő ö ú ő ö ű ű ő ő ö ű ő ö ö ű ű ő ö ű ő ö ö ű ű ű ű ű ű ű ö ű ő É ö ú ö ö ö ö Ő ö ö ö ö ő ö ö ő ö ö ő ö ö ő ű ö ö ö ö ö ö ő Ö ő ö ö ő ö ő ö

Részletesebben

ő ü ő ü ő ü ő Ő ü ő ú ő ű ü ú ő ű ű ű ú ű ő ő ő ő ő Ó Á Á ő ő ő ő ő ő ő ő Ó Ó ü ő ő ő ő ő ő ő ü ő ü ő ü ü ü ü ü ő Á ő ő ő ő ő ő ő ő ő ő ü ő ü ü ő ű ő ü ő ő ü ő ő ő ü ű ű ű ű ű ú ű ú ű ú ü É ü ő É ű ő ű

Részletesebben

É Ő É É Á É Á Ü Ú ű Á ü Á ú ü ú ü Á Á Ú Ü ü ű ú ü ú Ü ű Ü ü ü ű ü ü ű ű ü ü ü ü ü ü ú ü ü ú ű ü ü ü ü ü ü ú Ü ü ü Á Ü ú ü ú ü ü ü ü ü ü ú ü Ú ú ü ü ü ü ú ú ű ú ü ü ú ű ü ü É ú ü ü ü ü ú Á ü ü É Á ü ü ü

Részletesebben

KERESZTÚRI KISOKOS. Közérdekű adatok, címek, telefonszámok

KERESZTÚRI KISOKOS. Közérdekű adatok, címek, telefonszámok KERESZTÚRI KISOKOS Közérdekű adatok, címek, telefonszámok RÁCKERESZTÚR KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA (2465 Ráckeresztúr Hősök tere 20.) Telefon: 25/517-900, 25/517-902 E-mail: racker.ph@rackeresztur.hu Honlap:

Részletesebben

5055 Jászladány, Kossuth L. u. 23., hrsz: 1733. 5055 Jászladány, Petőfi S. u. 53., hrsz: 1608. 50 m 2 2. A kémiai biztonságról szóló.

5055 Jászladány, Kossuth L. u. 23., hrsz: 1733. 5055 Jászladány, Petőfi S. u. 53., hrsz: 1608. 50 m 2 2. A kémiai biztonságról szóló. Működési engedélyhez kötött kereskedelmi tevékenységek nyilvántartása 1. Nyilvántartásba vétel száma 3/1997. 9/1997. 12/1997. 15/1997. A kereskedő neve, címe, illetve székhelye HÓD Ker. Kft. 5055 Pálszabó

Részletesebben

FÖLDES NAGYKÖZSÉG POLGÁRMESTERE 4177 FÖLDES, Karácsony Sándor tér 5. /Fax: (54) 531 000 ; 531 001 E-mail: foldes.ph@gmail.com. a Képviselő-testülethez

FÖLDES NAGYKÖZSÉG POLGÁRMESTERE 4177 FÖLDES, Karácsony Sándor tér 5. /Fax: (54) 531 000 ; 531 001 E-mail: foldes.ph@gmail.com. a Képviselő-testülethez FÖLDES NAGYKÖZSÉG POLGÁRMESTERE 4177 FÖLDES, Karácsony Sándor tér 5. /Fax: (54) 531 000 ; 531 001 E-mail: foldes.ph@gmail.com Iktatószám: /2015. 4/c. E LŐTERJESZTÉS a Képviselő-testülethez 2015. évi díjainak

Részletesebben

tevékenység kistermelői regisztrációs száma forgamazott termékek ebből a Jöt. 3. (2) bekezdése szerinti termékek szeszesital alapján kimérés

tevékenység kistermelői regisztrációs száma forgamazott termékek ebből a Jöt. 3. (2) bekezdése szerinti termékek szeszesital alapján kimérés A 210/2009 (IX. 29.) Korm. rendelet alapján a kereskedelmi tevékenységek végzéséről vezetett nyilvántartás kötelezettség: B-bejelentés köteles; E-engedély köteles ok: 1-nyilvántartásba vétel; 2-adat módosítás;

Részletesebben

E L Ő S Z Ó. Olvass! Imádkozz! Cselekedj!

E L Ő S Z Ó. Olvass! Imádkozz! Cselekedj! E L Ő S Z Ó XVI. Benedek pápa a II. Vatikáni Zsinat megnyitásának 50. évfordulója alkalmából a 2012. október 11. és 2013. november 24., Krisztus király ünnepe közötti időszakra meghirdette a hit évét,

Részletesebben

Advent első vasárnapjára készültünk

Advent első vasárnapjára készültünk Dunaszentmiklós 2015. november Dunaszentmiklósi hírlevél Német Nemzetiségi Önkormányzat Dunaszentmiklós Római Katolikus Egyházközség Dunaszentmiklós Dunaszentmiklós Község Önkormányzata 36. szám Advent

Részletesebben

Beszámoló a. Petőfi Sándor Könyvtári, Közművelődési és Intézményfenntartó Központ 2013. évi szakmai, működési tapasztalatairól

Beszámoló a. Petőfi Sándor Könyvtári, Közművelődési és Intézményfenntartó Központ 2013. évi szakmai, működési tapasztalatairól Mottó: A Kultúra fáján vannak ugyan fanyar gyümölcsök is amelyek termései a kultúrának, de ettől még a fa gyümölcsfa marad. Az, hogy mennyi a fanyar és mennyi a nemes gyümölcs a legtöbb esetben nem a fától

Részletesebben

Egészségügyi és Szociális Osztály JEGYZŐKÖNYV

Egészségügyi és Szociális Osztály JEGYZŐKÖNYV Miskolc Megyei Jogú Város Közgyűlésének Egészségügyi és Szociális Bizottsága ESZ.161.124-14/2013. JEGYZŐKÖNYV Készült: Az Egészségügyi és Szociális Bizottság 2013. november 13. napján 13 óra 30 perckor

Részletesebben

Ügyfélfogadás: hétfő: 8.00 18.00, szerda: 8.00 16.00, péntek: 8.00 12.00 (ebédidő: 12.00 13.00)

Ügyfélfogadás: hétfő: 8.00 18.00, szerda: 8.00 16.00, péntek: 8.00 12.00 (ebédidő: 12.00 13.00) 2016/4. szám (7. hét) 2016. február 26. HÍRLEVÉL 2335 Taksony, Fő út 85. telefon: 24/520-777 fax: 24/520-770 e-mail: onkormanyzat@taksony.hu www.taksony.hu Ügyfélfogadás: hétfő: 8.00 18.00, szerda: 8.00

Részletesebben

LEVÉL A VERESEGYHÁZI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉG ÉLETÉRŐL. Családszinódus után

LEVÉL A VERESEGYHÁZI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉG ÉLETÉRŐL. Családszinódus után LEVÉL A VERESEGYHÁZI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉG ÉLETÉRŐL XV. évfolyam 8. szám 2015. november Családszinódus után 2015. október 4-25. között tartották Rómában a XIV. Püspöki Szinódust, melynek témája a család

Részletesebben

Á Á É É É ö É Ó ú Á ú Á Á Á Á ö Á ő ű ú ö ö ú ű ú É ő ö ú ú ű ö ű ő Ú Ú ú ő ö ö ő ö ö Á ö Á ö ú ű ö ö ö ö ö ö ö ö ö ő ö ö ö ö ő ö Á ö ő ö ö ő ú ú ö ö ő ö ö ö ö ú ö ú ö ő ú ö ö ö ö ö ú ö ú ú ö Ú ő ű ő ö

Részletesebben

K i v o n a t. 6. A Sárréti Többcélú Kistérségi Társulás Társulási Megállapodásának módosítása

K i v o n a t. 6. A Sárréti Többcélú Kistérségi Társulás Társulási Megállapodásának módosítása K i v o n a t a képviselő-testület 2010. december 9-ei ülésének jegyzőkönyvéből 281/2010. (XII.9.) Kvt.h. az ülés napirendjéről Kaba Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2010. december 9-ei ülésének

Részletesebben

ő Á ú ő ú ő ú ú ú ő ő ő ű ú ű ő ő ú ő ő ő ú Á ő ú ő ő ú ő ő É É ú ő ő Ú ő É ú ú ő ő ő ő ő É ő ő ú É ű ű ű ú ő ő É ő ű ő ő É ú É ú ő ő ű ú ű ő ő ú ú Ú ú Ü ő ű ú ő ű ő ő ú ő ő ő ő ú ő ő ú ú ő ú ő ú ű ű É

Részletesebben

ó á á á á á ó á ó Á ö é á ó Ú á á á ó Á ö é á á á ó ó ó á á ó á ó Ú á é á ó ü é ü é á á á á ó é é á ú á ó á é ó á ó Ó é á ó é á ó ó á Ó Ö é á ó á ó é é é ü é ó á Ó é é é ó ó ó á ó é é ó á ü ó é á ó é é

Részletesebben

É Ú ú Á Ú Ú Á Á Ú ú ú ú Ú ú Á Ú Ü Ü ű ű ú ú ú ú Ü ú Ü Ú ú ű ú É ú Ü ű ú ú Ú É É Á Á Á Á Ü ú Á Á É Ú É ú Á Ü É Ü Ü Ü Ü Á Á ű ú ű ú Ü ű Á ú ű ű ú ű ű ű ú ű ű ű ű ú Ü É ű ú ű Ü ű ú ű Ü Ü Ü ú Ú ú ú ú ű ú ű

Részletesebben

Ó Á É Ő É ő ő ő ó ó ó ó ó ő Ö ó ő ó ü ő ó ő ű ó ó ó ő ő ő ő ő ű ő ó ü ó ő ő ő ő ó ü ó ó ó ű ő ó ő ó ő ú ő ő ü ő ó ü ó ő ő ő ü ó ó ő ő ü ő ó ő ó ő ű ő ő ű ő ó ó ó ó ó ó ő ő ó ó ó ő ó ő ü ó ű ő ő Á ó ó Ó

Részletesebben

ú ő ü ő ő ü ő ű ű ő ü ü ő ő Ü Á ő ü ő ő ü ő ő ü ő ú ő ő ő ü ő ő ő ő ő ő ü ő ü ő ő ű ű ő ü ő ő ő ü ő ü ő ű ő ü ő ő ő ő ü ü ü ő ő ű ú ü ü ő ő ő ő ü ü ő ő ő ü ő ő ő ő ű ő ú ő ő ü ő ő ü ő ő ő ű ő ő ű ü ü ő

Részletesebben

É É Á É É ó ó ö ű ó ó ó ű ó ö ö ű ó ó ő ö ű ó ó ű ú ö ű ó ó ó ó ö ű ó ó ó ö ű ő ő ő ó ö ű ú ö ó ó ó ú ő ő ü ó ó ó ö ű ű ö ő ó ú ó ö ü ö ű ó ó ö ő ö ó ö ö ő ő ö ó ő ö ő ó ő ó ő ú ú ö ű ó ú ö ő ű ö ó ó ó

Részletesebben

Á Ó Ö Á É É É É Ő ű Á Ó ű Ö ű ű ű Ó ű Ö Ú Ö Ú ű ű ű ű Ö ű ű ű ű ű Ü Á ű ű ű ű ű ű ű ű Ö Ó ű Ö ű ű Ü ű ű ű Ö ű ű ű ű ű ű ű Ö Ó ű ű ű ű ű Á Á ű É ű ű ű ű ű Ö ű ű ű ű ű Ó Ü Á É Ű ű ű ű ű Á ű ű ű Á É ű Ú Ó

Részletesebben

ű É ű Á Ü É É ű ű Ű ÓÓ Ü É Ü Ú Ú ű Ú Ö Ö Ü ű ű Ű Ú Ö Ü Ö Ú Ó Ó Á É Ú Ű Ú Ú Ú Ú Ú ű Ú Ű Ú ű ű Ú ű ű Ú Ú É Á Ú Ú É É ű ű ű Ú ű ű Ú ű Ú Ó É Ű Ó ű Ú ű ű ű Á ű ű Ú ű ű É ű ű ű ű Ó Ú Á Ú ű Á ű Á Ú Ó ű ű Á ű

Részletesebben

É ú ú ú ú ú ú ú ú ú É É ú ű ú ű ú Ú Ü ú ú ú ú ű ú ú ű ú ú ú ú ú ú ű ú ú ű Ü ű ű ú É É ű É ű É ú ú ú ű É ú ú ú ú ú ú ú ú ú ú ú ű ú ú ű Á ú É ű ű ú ú ú ú ű ű ű ú ű ú ú ú ú ú ú ű ú ú Ú ű ú ű ű ú ú ű Ü ú ű

Részletesebben

Á Á ó ő ő ó Ő ó ó ó Ó Ó Ó ó Ó Ó Ó Ó ó ő ó ó Ő Ó Ó Ó Ó ó Ó Ó Ó Á Ó ó Ó ó Ó Ó Ó ó Ó ó Ó Ó Ó Ó Ó Ó ó Ó ó Ó Ó Ó Ó Ó Ó ó Á Ó ó ó Ő ó ó ó Ó ó Ú ó Ó Ó ó Ó Ó Ő ó Ó ó ó Ó ó Ó Ó Ó ó ó ó Ó ó ó ó Ó Ú Ó Ó ó ó ő ö Ó

Részletesebben

Hétvégi Ingatlan Tulajdonosok Hírlevele!

Hétvégi Ingatlan Tulajdonosok Hírlevele! Hétvégi Ingatlan Tulajdonosok Hírlevele! Hasznos információk és tájékoztató. Tájékoztatjuk Önöket, hogy 2012. évre vonatkozóan az Önkormányzat Képviselő-testülete a kommunális adó mértékét nem módosította

Részletesebben

É Ó Ö Á ú Á ú ú ú ú Ó ú ú ú ú ű ú Á ÁÉ Á ű ű ú ú É ú É É ű ű É ű Ú ű Ü ú ű ú Ö Ú ű Ö Ö ú Ő ú ű Ö ú ú Ú Ó ú ú ű ú Ö Ú Ü Á Á Á É Ü ű Ü Ö É Á Ü Ó É Ö É ű Ü Á Á Á ú Ü Ö Á É Ü Á ú Ö Ö ú Ö Á ú É É Ö É Á Á Á

Részletesebben

Ú ő É ő ű ő ű Á É ő Ó Á Á ő ű ű Á ű Ú É ő É Ú Ö ő ő Á ő ő Á É É Á ő ő ő ő ő ő Á Ó Á É Ú Á Á Á ő Á Á Á Á Á É ő ő ű ő ő É ő ő Á Á Ó Ü Á É Á ő Á ő ő ő Á É Ü ő Á Á ő Ö ő ő Á É ő ő ű ő Ö Á Á Ú Á Á Á É É ő ű

Részletesebben

É É É É É Ö Á Á É Ő ű ű ű Ü ű ű ű Ú Á ű Ö ű Ú Á Ú ű Ó Ú Ú Ú Ú ű Ú Ú ű É ű ű É É É ű É É Ü ű ű É Á ű Á Á Ü Á Ü É Ú Á Ú Ó Ü Ü Ú ű ű Ú Ü Ü ű Ú É Ö ű ű Ü Ó Á Ö Ö ű Ö É É ű ű É ű ű ű Ú ű Ö É Ó ű Ú Ú Ú É Ú Ú

Részletesebben

Ú ű Ú ű ű ű Á ű Ö Á ű ű ű ű ű ű Ö ű Á ű ű Á ű ű ű ű ű Á ű Ú Ü Ü ű ű Ü Ü Ö ű ű ű ű ű Ú Ü ű ű ű ű ű Ú Ó ű ű ű Á É ű ű ű Ű ű ű ű É Á Á Á Á Ó Ó ű Ü Ú Ú Ö Ú ű Ö Ő Ú Ú ű Ó Ő Ú Ö Ö Ő Ű É ű Ó É Á Á ű ű Ú Á É É

Részletesebben

Ó Ú Ö Ú É Ö É Á ű ű ű ű ű ű ű ű Á ű Á Ú ű Ü ű ű Ü ű Ó ű ű Ú ű Ö Ö ű ű ű ű Á É Ó ű ű Ü Ö ű ű Ü Ú É ű ű ű ű É Ü Ü Ü É Ü Ü Ü Ü ű ű ű ű ű ű ű Ú É ű ű ű ű É Ü ű ű ű ű ű ű ű ű ű Ú ű Ö ű Ü ű ű ű ű É ű Ó ű ű É

Részletesebben

Csengelei. hírek. Önkormányzati hírek. "Kompetencia alapú oktatás bevezetése és fejlesztése Csengelén" címû pályázat záró rendezvénye

Csengelei. hírek. Önkormányzati hírek. Kompetencia alapú oktatás bevezetése és fejlesztése Csengelén címû pályázat záró rendezvénye 2013. július 8. Csengelei KÖZÉLET KULTÚRA SPORT TÁRSADALOM OKTATÁS OBJEKTÍV, KÖZÉLETI HAVILAP Ingyenes Önkormányzati "Kompetencia alapú oktatás bevezetése és fejlesztése Csengelén" címû pályázat záró rendezvénye

Részletesebben

KÉPVISELŐ-TESTÜLETI TÁJÉKOZTATÓ

KÉPVISELŐ-TESTÜLETI TÁJÉKOZTATÓ 2014. április XX. évfolyam 4. szám 60 Ft VÉGH GYÖRGY: VIRÁGHOZÓ ÁPRILIS Elmúlt a tél: itt a tavasz, minden bokor újra éled - a földből a virágokat előhúzzák a tündérek. Április is segít nekik, megáll minden

Részletesebben

ú ú ű ú ú Ú É É Ó ű ű ü ú ü ű ü ú ú ü ü ü ú ü ú ü ü ü ü ú ű ü ü ú ű ü ü ü Á ű ű ú ű ü ü ú ű ü ű ú ü ü ü ú ű ü ü ü ű ú ü ú ü ü ü ű ű ú ü ú ű Ö ú ü ü ü ü ü ú ű Ö ü Ú É ú ú ü ü ü ü ü ü ü ü ü ú ü ú ü ú ü ü

Részletesebben

Á É ö ö ő ő ő Ú Ü ö ö ő ő ö ú ő ö ő ö ú ü ö Ü Ó ö ö ö ö ö ő ö ú ú ö ü Ü ö ö ö ö ö ö ő ö ö ő ö ü ő ö ő ü Ü Ó Ó ö ö ő Ü Ó ö ő ő ő ő Á ő ő Ü ő ö ő ő ő ő ő ő ő ő ő ő ő ő ő É ü É ö ö É Ó ő ő ő ő Ü É ő Ó ő ő

Részletesebben

Á ú ő ú Ú ü Ö ú Á Ó ú ü ő ő ő ú Ö ú É ú ű ü É ü ú ő ő ő ú ú ü ü Ö Ö ú ő ő ű É ü ü ü ú ő ő ú ü ü ő ő ő ú ü ő Ö ű ő ü ő ü ő ő Á É ő ü ő ü ú ú ő ü ü ü ő ü ő Ó ü ü ü ü ú É ő ü ü ü ú ő ü Ó ü ü ő ú ő ő ü ü ú

Részletesebben

ő ő ő ü ő ő ő ő ő ő ő ű Ö ő Ö ő ő ő ő ő ő ő ő ü Ö ő ő ü É ő ő ü ő Ú üü ő ő Á Á É É Á ü Ú ő Ó ű ő É ő ű ő ő ő ő ő ű É Ö ű Ú Ö É ő ű ü ő ü É É É É É ő É ü ű ő ü űú ű ü ű Ú É ü ű É É É ő Ó ő ű Á ÚÚ ő ő É

Részletesebben

Á ő ő ő ö ö Ó ő ú ö Á É É ü Ö ő ö ő ő ö Ó ö Ú Ó ő ő ő ö Ö Ú Ú ő Ö ú ö ő ú ú ú Ó ö Ó Ó Ú Ú Ú Ú Ö Ó ő ő ú ő ű ü ő ö ö ö ő ü Ó Ó ő ő Ó ö Ó Ó ü ő ő Ó ő ö ő ő Ó ő ő ő Ú ö ő Ó Ó ő Ó ő Ö ő ö ő ü ü ű ö ö ö Ó ö

Részletesebben

É ú ú Á É ú É ű Á Ú ú ú ú ű ú É ű ú ú ű ú ú ű ú ú ű ú ú ú ú ú ú ű ű ű ú Á Á ű É É ú ú ú ú ú ú ű Ü ű ű ű Ö Ú ú Ú ú ű ú ú ű ú ű ű ú ú Ö ű ú ú ú ű ű ű ű ú ú É É ű ű É É ú ú ű Á ú ú ú É Ú ű ú ú ű ú ú ú Ü ú

Részletesebben

Á ű Ú ÚÉ Á Á Ü Ü ű Ü Ü Ü Ú Ü Ü Ü É Ú Ü ű Ü Ü Ö ű ű Ü Ü Ü Ü Ü ű ű ű Ú ű ű Ú ű ű ű ű Á Ú É Á ű Á É Á Ú ű Á Á Á Á Á Á Á Á Á Á Á Á Á Á Á Á Á Á ű Á Á Á Á Á É ű Ü ű Á ű ű ű Á ű Ú Ó Á Á ű Ú ű Ü ű Ü Á Á ű ű É

Részletesebben

Á Á é é ő ö ó é é é é é ő é é é ő ő ő é ü ő ó ó ó ö ö é é ő é ő é ő ö é é é é é é é ő é ű ő é é é é é ó ő ö é ú ö é ö é é ö ő ó ő ó é ő é ő ő é ő ó ó é ő ő é é ü ő é ó é ö ő é ő é ó ő é é ő é é ő é é é

Részletesebben

ö Á É É ö ö Ö ö ű ö ő ö ő ö ú ü ö Ü ö ö ö ö ü ö ú ö ő ü ö Ú ü ü ö Ü ö ö ö ö ö ö ö ö ö ö ö ö ü ő ö ú ö ö ü ö ö ö ö ő ő ö ű ö ö ű ö ö ő Ü ö Ü ö ü Ü ö ö ö ú Ó ö ö ö ö ö ő ö ö ú ö ő ö ö ő ő ö ö ö ü ö ö É ö

Részletesebben

ö ű ö ö ö ö ü ö ö ü ö ö ö ö ö ö ű ö ü ú ö ö ö ö ű ü ü Ö ü ö ű ű ű ö ú Ü Á Á Á ö ö ú ü ú Ü ö ö ö ö ö ú Ü Ü ö ö Ü ö ü ö ú ö ü ö ü ü Ü ü ű ö ü ö Ü Ú Ü ü Ü ü Ü ú Ü ö ö ü ö ö ű ű ü ö ű Á ö ü ö ö ú ö Ü Á Ü Ő

Részletesebben

Esemény Időpont Helyszín

Esemény Időpont Helyszín 2015. február 20. 2015/4. szám (8. hét) 2335 Taksony, Fő út 85. Tel.: 24/520-777, Fax: 24/520-770, e-mail: onkormanyzat@taksony.hu, www.taksony.hu Ügyfélfogadás: H: 8.00-18.00, Sze: 8.00-16.00, P: 8.00-12.00

Részletesebben

Kutatási beszámoló. a KDOP-3.1.1/D2/13-k2-2013-0004 jelű, Szociális város-rehabilitáció Szárazréten elnevezésű projekt hatásának mérése

Kutatási beszámoló. a KDOP-3.1.1/D2/13-k2-2013-0004 jelű, Szociális város-rehabilitáció Szárazréten elnevezésű projekt hatásának mérése Kutatási beszámoló a KDOP-3.1.1/D2/13-k2-2013-0004 jelű, Szociális város-rehabilitáció Szárazréten elnevezésű projekt hatásának mérése 2015. május Tartalomjegyzék I. A kutatás háttere... 3 II. Az empirikus

Részletesebben

ö ő ö Ö ö ó ő ő ő ú ö ö ő ó ü ö ö ő ő ő ő ő ö ő ö ő ó ő ö ő ő ő ú ó ő ö ó ö ő ó ö ő ő ő ó ő ő ő ő ö ö ő ö ő ó ú ö ö ő ő ó ő ő ú ő ü ő ó ö ö ő ő ő ü ö ö ő ó ó ö ő ő ö ő ö ö ö ö ő ő ő ü ű ö ö ő ő ó ö ö ö

Részletesebben

ú Ö ó ú ó ú Ö ő ü ú ő ó ü ú ő ü ú ő ó ó ó ó Ö ő ü ü ü ü ő ú ű ü ú Ö ő ü ő ó ü ü ü ő ő ő ü ó ő ü ú ő ü ő ő ő ó ó ő ó ó ü ő ó ü ó ó ü ú ó ó ő ú Ö ó ü ó ő ó ő ó ő ó ó ü ó ó ó ó ú ő ü ó ü ú ó ő ü ó ő ő ő ü

Részletesebben

ö É ö ö ő ő ö ó ó ú ő ó ö ö ő ő ö ö ó ű ű ó ú ó ő ő ö ű ó ő ö ö ű ű ó ú ő ó ó ö ű ó ő ö ö ű ű ó ő ő ö Ü Ü ö ű ó ő ö ö ű ű ó ő ó Ü Ü ó ő ő ű ö ö ű ű ű ű ő ö ó ű ó ö ű ö ó ö ó ö ő ó ö ö ő ó ö ö ö ű Ö ö ö

Részletesebben

Á ö ü ö ő ö ű ö ú ú ö ú ő ő Á ő ő ö ú ü ő ő ú ő ő ő ő ö ü ő ő ú ő ö ö ü ü ő ö ü ü ö ő ú ő ő ő ö ú ú ö ö ú ő ü ü Ü ő ö ő ű ü ö ú ú ú ö ő ö ő ö ú ö ű ő ő ö ő ö ü ö É É É É Ú É É É É É öö É É ő É ö É

Részletesebben

ü Ü ö ö ö Á ő ö ö ö ü ú ö ő Á ő ö ő ü ú ő ő ő ö ö ö ő ú ő ő ő ö ő ö ű ő ő ő Ú ö ü ő ő ú ú ö ő ö ő ú ú ő ú ö ö ő ú ő ü Ü ö ő É ő ő ü ö ő ú ő ö ű ő ő ü ő Ú ű Ö ü ő ú ő ő ő ú Ú ü ö ő ő ú ő ű ő ö ö ü ö ö ő

Részletesebben

É Ő É é ö í é í é í í Ú é é é í í ő ö ö é É Ó É Á í é ő é í í í Í Í í í É É É í é é í Í é Íő é í é í é í í Í ú é é ű í í é í í Í ö ö ő é ö ö é é í Á ő é é é í é Í ö é é é é é é ö Í ö é é é í í é ö í í

Részletesebben

ö ü ö ú ú ö Á Ú ü ö ö ü ű É ú ü ü ű ö ö ö ö ö ö ö ö ű ú ü ö ü ü ű ö ö ö ö ö ö ö ü ö ű ű ú ö ü ö ö ö ű ö ű ö ö ü ú ü ö ü ö ü ü ö ö ö ö ö ü ö ű ü ö ö ű ö ö ö ö ü ú É ö ö ö ö ö ö ö ú ú ö ö ö ö ö ö ú ú ú ú

Részletesebben

Üzenet. A Prágai Református Missziói Gyülekezet Hetilapja V. Évfolyam 9. szám, 2012. márc. 4. Kedves Testvérek!

Üzenet. A Prágai Református Missziói Gyülekezet Hetilapja V. Évfolyam 9. szám, 2012. márc. 4. Kedves Testvérek! Kedves Testvérek! Üzenet A Prágai Református Missziói Gyülekezet Hetilapja V. Évfolyam 9. szám, 2012. márc. 4. Az ember gyakran teszi fel magának a kérdést: mit gondolnak rólam az emberek? Ez a kérdés

Részletesebben

Somlóvásárhely Község Önkormányzata 8481 Somlóvásárhely, Szabadság tér 1. Tel/Fax: 88-236-001, e-mail: hivatal@somlovasarhely.hu

Somlóvásárhely Község Önkormányzata 8481 Somlóvásárhely, Szabadság tér 1. Tel/Fax: 88-236-001, e-mail: hivatal@somlovasarhely.hu Somlóvásárhely Község Önkormányzata 8481 Somlóvásárhely, Szabadság tér 1. Tel/Fax: 88-236-001, e-mail: hivatal@somlovasarhely.hu Szám: Svh/62-8/2015. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Somlóvásárhely Községi

Részletesebben

Baracsi Szó XXII. évfolyam 9. szám

Baracsi Szó XXII. évfolyam 9. szám Baracsi Szó XXII. évfolyam 9. szám 2014. szeptember Önkormányzati tájékoztató Kedves Olvasó! Az elmúlt négy év során ezen a felületen számoltam be a havi aktualitásokról, történésekről vagy a következő

Részletesebben

ú Á ö ü ö ú ű ü ü ö ö ű ö ö ö ü ö ü ö ű ü ö ú ú ü ü ü ú ö ö ö ű ű ü ú ű ü ö ö Á ö ü ű ö ö ü ö ü ö ö ü ö ö ü ö ö ö Á ü ú ö ö ü ö ö ö ú ö ü ö ö ú ú ü ö ű ö ö ö úö ö ö ö ö ö ű ö ú ö ö ö ü ü ö ú ö ö ú ö ö

Részletesebben

Felnőtt háziorvosi rendelők és a felnőtt háziorvosok rendelési ideje, telefonszáma:

Felnőtt háziorvosi rendelők és a felnőtt háziorvosok rendelési ideje, telefonszáma: Felnőtt háziorvosi rendelők és a felnőtt háziorvosok rendelési ideje, telefonszáma: 1126 Budapest, Beethoven u. 8. dr. Árky Emőke 212-6639 dr. Vajda Ágota 201-1610 Kedd, csütörtök:16.00-20.00 dr. Pártay

Részletesebben

Falukarácsony. Újévi koncert

Falukarácsony. Újévi koncert Ikladi Hírek XX. évfolyam 12. szám www.iklad.hu Önkormányzati Híradó ingyenes 2013. december Falukarácsony Hagyományos falukarácsonyi ünnepségünket december 20-án, pénteken, 18 órai kezdettel tartjuk az

Részletesebben

Szeretettel köszöntjük kedves olvasóinkat a MOHAI HÍRMONDÓ IV. évfolyam 3. számának megjelenése alkalmából!

Szeretettel köszöntjük kedves olvasóinkat a MOHAI HÍRMONDÓ IV. évfolyam 3. számának megjelenése alkalmából! Itt van az ősz, itt van újra, szép, mint mindig énnekem. Tudja Isten, hogy mi okból szeretem, de szeretem. Szeretettel köszöntjük kedves olvasóinkat a MOHAI HÍRMONDÓ IV. évfolyam 3. számának megjelenése

Részletesebben

Ügyfélfogadás: hétfő: 8.00 18.00, szerda: 8.00 16.00, péntek: 8.00 12.00 (ebédidő: 12.00 13.00)

Ügyfélfogadás: hétfő: 8.00 18.00, szerda: 8.00 16.00, péntek: 8.00 12.00 (ebédidő: 12.00 13.00) 2015/23. szám (47. hét) 2015. november 20.HÍRLEVÉL 2335 Taksony, Fő út 85. telefon: 24/520-777 fax: 24/520-770 e-mail: onkormanyzat@taksony.hu www.taksony.hu Ügyfélfogadás: hétfő: 8.00 18.00, szerda: 8.00

Részletesebben

Tisztelt Jászkisériek!

Tisztelt Jászkisériek! A VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT IDÕSZAKOS KIADVÁNYA XV. évfolyam 2. szám Tisztelt Jászkisériek! Az év vége felé közeledve, az adventi idõszakban járva engedjék meg, hogy polgármesterükként én is számot adjak néhány

Részletesebben

ú ú ü ű ü ü ú ú ü ű ü ü ú ú ü ü Í ű ű ü ü ü É ú ü ü ü ú ú ú ü ú ű ü ú ü ü Í ü ű ü ü ü Á ű ú ú ü ú Í ü ú Í ú ü ü Í ű Í ü ü É ü ü ü ú ü ü ü ü Í ú ü ű Á ü ü ú ú ü Í ü ű Í ú ú ü ü ü ú ü ű ú ú Á Í Í ú Í Í Í

Részletesebben

ú ü Ü ó í Í í ű ő ő í í í ű ő ó ő ő ő ő ú ő ő í í ó ó ó ó ű ő ő í í ű ü ő ó ő ő ő ó í ő ő ő í ő í ó ü Íí ő ü ű ő ó ő í ő ő ő ó ű ó ó ű ő ő ő ű í ő ú ő ü ó ó ő ó ű ő Ó ü ó ő ű ű ű ő ó ű ő ű ő í ó ű ő ő

Részletesebben

Péteri Hírlevél. Péteri Község Önkormányzatának hivatalos lapja 2016. március-április

Péteri Hírlevél. Péteri Község Önkormányzatának hivatalos lapja 2016. március-április Péteri Hírlevél Péteri Község Önkormányzatának hivatalos lapja 2016. március-április Köszönjük Önöknek az időközi önkormányzati választáson való részvételt! 2016. március 6-án 855 helyi lakos gondolta

Részletesebben

Rákosmentét építjük!

Rákosmentét építjük! Az összefogás visz elôre INTERJÚ RIZ LEVENTE POLGÁRMESTERREL Riz Levente: Folytatjuk a fejlesztéseket! Nyolc éve vezeti Rákosmente önkormányzatát. Hogy tudná röviden összegezni ezt a nyolc évet? Számomra

Részletesebben

Az idvezítı kegyelem

Az idvezítı kegyelem Bibliaolvasás: Titus 2,11-14 Alapige: Titus 2,11 Elhangzott: 2008. december 14-én Advent harmadik vasárnapján A Az idvezítı kegyelem dvent harmadik vasárnapja van, miképpen egy évvel ezelıtt is. Ha Isten

Részletesebben

Ó ő Á ú ő ő ő ő ű ű ő É ű ő ő ű Á Ó Ó ú Á Ú Ó Ú ű ő ő ú ú ú ő ő ő ú ű ő ű űú ő ő ú ű ő ő ő Ü Ü ő ő ő ú ő Ú ő ú ő ű ő ú ű ú ő ő ő ű ő ű ő ő ő ú Ú őúő Ó Ó ú ő ő ő ő ő ú ő ú ő ő ú ő ő ő ő ű ő ő ú É Ü ú ú

Részletesebben

ő ő Í ű ő ő ű ő ő ű ő ő É Á ű ő ű ő ő ő ü Á ü ő ű ő ő ő ü ü ő ű ő ő ü ő ú ő ő ő ű ü ő ü ő ü ő ü ő ü ü ő ű ő ü ő ü ő ő ő ő ű ü ű Í Í ő ü ő Í ü ő ü ő ü ü ü ő ü ű ő ü ü ü ü ü ü ü ő ú ü ő ű ő ő ü ü ü ő ő ő

Részletesebben

száma nyilvántartás elérhetősége (honlap link) Neve Címe Székhelye

száma nyilvántartás elérhetősége (honlap link) Neve Címe Székhelye Adatszolgáltatás alapadatbázis felállításához bejelentés-köteles kereskedelmi tevékenységről és üzlet működési engedélyről Megye: SZABOLCS-SZATMÁR-BEREG MEGYE Kereskedelmi hatóság A közhiteles nyilvántartás

Részletesebben

Ü ő ő Á ű ő ő ő ő ő É Á ű ő ű ű ő ű ű ő ű ő ű É ő ő ő ő ű ő ő ő ő ű ő ű É ő ű ű ő ő ű ű ő Ü ő ű ő ű ő ű ű ű ő ű É ő Ú ű ű ő ű ő Á É Á Ú Ú Ú ő ő ő ű ű ő ő ő Ú ő ő ő ő ő ő ű ő ő ő É ő ő ő ő ő Ú ű ű ő ű ő

Részletesebben

Biatorbágyi Faluház (FH) Karikó János Könyvtár (K) Közösségi Ház (KH)

Biatorbágyi Faluház (FH) Karikó János Könyvtár (K) Közösségi Ház (KH) Biatorbágyi Faluház (FH) Karikó János Könyvtár (K) Közösségi Ház (KH) December 4. csütörtök, 18.30 a Faluházban KISS LÁSZLÓ JÓZSEF BÕRPLASZTIKÁINAK KIÁLLÍTÁSA A mûvész hét éve él Biatorbágyon. 2006-ban

Részletesebben

Jászvidék 6 Mezei Béla T magánoktató Tel.: 06 30 945-70-36 JÁRMŰVEZETŐI TANFOLYAM indul Segédmotor-motorkerékpár-személygépkocsimezőgazdasági vontató kategóriában Jászárokszálláson! Tanfolyamok délelőtt

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐTESTÜLET 2011. december 7-i ülésére

ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐTESTÜLET 2011. december 7-i ülésére Budapest Főváros IX. kerület Ferencváros Önkormányzata Iktató szám: 267/2011. ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐTESTÜLET 2011. december 7-i ülésére Tárgy: Közérdekűvé nyilvánítási kérelem Előterjesztő: Készítette:

Részletesebben

Tûzifa akció! Akác, tölgy, bükk, gyertyán és cser tüzifa értékesítése! akác méteres 2550 Ft/q gurigázva. Homokhát

Tûzifa akció! Akác, tölgy, bükk, gyertyán és cser tüzifa értékesítése! akác méteres 2550 Ft/q gurigázva. Homokhát Homokhát XIII. évfolyam 7. szám 2013. április 12. Tûzifa akció! Akác, tölgy, bükk, gyertyán és cser tüzifa értékesítése! akác méteres 2550 Ft/q gurigázva 2750 Ft/q hasítva 2850 Ft/q egyéb méteres keményfa

Részletesebben

Dévaványa Város Önkormányzat Képviselő-testületének 5/2015.(II.27.) önkormányzati rendelete

Dévaványa Város Önkormányzat Képviselő-testületének 5/2015.(II.27.) önkormányzati rendelete Dévaványa Város Önkormányzat Képviselő-testületének 5/2015.(II.27.) önkormányzati rendelete a vásárokról és piacokról Dévaványa Város Önkormányzatának Képviselő-testülete az Alaptörvény 32. cikk (1) bekezdésének

Részletesebben

kereplõ III. évfolyam 3. szám - 2014. március

kereplõ III. évfolyam 3. szám - 2014. március Ifi kereplõ III. évfolyam 3. szám - 2014. március www.shipsarmellek.hu ship.sarmellek@gmail.com 2014. április 11-én, pénteken 19 órától Öbölből vödörbe színházi előadás Nyertes Zsuzsával és Heller Tamással

Részletesebben

Bibliaolvasás: ApCsel 2,1-12a Alapige: 2Kor 3,17 Énekek: 24, 111, 369, 372, Himnusz, 374

Bibliaolvasás: ApCsel 2,1-12a Alapige: 2Kor 3,17 Énekek: 24, 111, 369, 372, Himnusz, 374 Bibliaolvasás: ApCsel 2,1-12a Alapige: 2Kor 3,17 Énekek: 24, 111, 369, 372, Himnusz, 374 Elhangzott: 20 08. május 11-én, Pünkösd vasárnapján - Konfirmáción Pünkösd után? ézus tanítványainak az életében

Részletesebben

Jászvidék 6 RENDŐRSÉGI FELHÍVÁS 2007. június 28. Felhívás kenyérsütô versenyre! Együtt előzzük meg a bajt! A tanév befejeztével biztosan több szabadidő és ezáltal különböző programok fogják várni a gyerekeket,

Részletesebben

kezelésével kapcsolatos közszolgáltatásról és annak kötelező igénybevételéről

kezelésével kapcsolatos közszolgáltatásról és annak kötelező igénybevételéről Szám:... /2014. JEGYZŐKÖNYV Készült: Márianosztra Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. március 4. napján megtartott testületi üléséről. Az ülés helye: Az önkormányzat tanácsterme, 2629 Márianosztra,

Részletesebben

KÖNYVTÁRHASZNÁLATI SZABÁLYZAT

KÖNYVTÁRHASZNÁLATI SZABÁLYZAT KÖNYVTÁRHASZNÁLATI SZABÁLYZAT Székhely: Kultúrház és Könyvtár 8181 Berhida, Kossuth u. 18. Telephely: Petőfi Művelődési Ház és Könyvtár 8182 Berhida, Orgona u. 2. 2015. Az 1997. évi CXL. törvény a muzeális

Részletesebben

www.kiralyhegyes.hu Adhatna-e ennél szebb gyermeknapi

www.kiralyhegyes.hu Adhatna-e ennél szebb gyermeknapi VIII. évf. 3. sz. 2011. június www.kiralyhegyes.hu Adhatna-e ennél szebb gyermeknapi ajándékot önkormányzat falujának, mint egy ilyen szép óvodát mint a mienk? Május 28- án vehették birtokukba óvodásaink

Részletesebben

K I V O N A T. Tata Város Önkormányzat Képviselő-testületének

K I V O N A T. Tata Város Önkormányzat Képviselő-testületének K I V O N A T 2014. február 26-án megtartott ülésének jegyzőkönyvéből 2/2014.(II.27.) önkormányzati rendelete Tata Város Önkormányzatának 2013. évi költségvetéséről szóló 1/2013.(II. 01.) önkormányzati

Részletesebben

DÓCZY GIMNÁZIUMA FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ LAPOK

DÓCZY GIMNÁZIUMA FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ LAPOK DEBRECENI REFORMÁTUS KOLLÉGIUM DÓCZY GIMNÁZIUMA (hat évfolyamos képzés: 7-12. évfolyamon) FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ LAPOK a 2014-2015-ös tanévre Nem azé, aki akarja, sem nem azé, aki fut, hanem a könyörülő

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Dunaföldvár Város Önkormányzatának Képviselő-testülete Száma: 881-20/2012. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Dunaföldvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. május 29-én (Kedden) 13:00 órakor

Részletesebben

Készült: Salföld Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. május 25.- i nyilvános salföldi faluház hivatali helyiségében.

Készült: Salföld Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. május 25.- i nyilvános salföldi faluház hivatali helyiségében. 1 SALFÖLD KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 8256 Salföld, Kossuth u. 27. Ikt.szám: S- 4-67 /2011. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Salföld Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. május 25.- i nyilvános

Részletesebben

1.sz. melléklet. 8./ Az intézmény feladata, tevékenységi köre: 1./ Intézmény neve: 2.1. Petőfi Sándor Művelődési Ház és Könyvtár.

1.sz. melléklet. 8./ Az intézmény feladata, tevékenységi köre: 1./ Intézmény neve: 2.1. Petőfi Sándor Művelődési Ház és Könyvtár. 1.sz. melléklet A L A P Í T Ó O K I R A T Mucsony Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testülete a kulturális javak védelméről és a muzeális intézményekről, a nyilvános könyvtári ellátásról és a közművelődésről

Részletesebben