Hírek. Hit nélkül nem fogunk kivezető utat találni abból a nagy káoszból, amely ma a világon uralkodik. (Teleki Pál)



Hasonló dokumentumok
A KÖZÉPISKOLÁSOK FELADATAI január január január január 8.

ÖRÖKSÉGÜNK 48. Történelem csapatverseny. Örökségünk 48. Országos vetélkedő. internetes elődöntője rejtvényfüzetének javítókulcsa 2012.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. P Á K A Község Önkormányzata Képviselő-testületének december 4 - én tartott nyílt üléséről

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

Fülöpi Hírek. Karácsonyfa alatt. Szeretettel köszöntünk minden kedves fülöpi lakost a Fülöpi Hírek évi utolsó számának megjelenése alkalmából.

BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLETI LENGYEL KISEBBSÉGI ÖNKORMÁNYZAT Elnöke. SAMORZĄD MNIEJSZOŚCI POLSKIEJ W 17-TEJ DZIELNICY BUDAPESZTU Przewodniczący

Falukarácsony. Újévi koncert

XVIII. évfolyam 7. szám Önkormányzati Híradó ingyenes július. Kedves Gyerekek!

KÉPVISELŐ-TESTÜLETI TÁJÉKOZTATÓ

18/2010. Endrefalva Község Önkormányzata Képviselőtestületének november 24-én megtartott ülésének jegyzőkönyve

Készült: Salföld Önkormányzat Képviselő-testületének május 25.- i nyilvános salföldi faluház hivatali helyiségében.

Vigadó Kulturális és Civil Központ Nonprofit Kft második félév

Nyírbogát a 700 éves település Kiadvány a Bogáthy család emlékére

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J e g y z ő k ö n y v

5/2014. sz. jegyzőkönyv

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

"E márványon ment halni a szent ügyért gróf Batthyány Lajos"

RÓLUNK SZÓL V.év. 5.szám

Dél-Komárom/Koppánymonostor, Mag - ház, Csendes u. 8.

ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐTESTÜLET december 7-i ülésére

Vecsés Város Önkormányzatának Képviselő-testülete J E G Y Z Ő K Ö N Y V

Kezdetek: A község első említése 1288-ból származik. Nevének eredetére kétféle magyarázatot is találtam.

Címlap Hagyományőrzés, helytörténet Hírek Tápiószecső Anno. A könyv méltatása Tápiószecső Anno. A könyv méltatása

Az óbudai Schmidt-kastély ellenállói

KRÓNIKA TANÉV ELEJI KIADÁS. Brassó Utcai Általános Iskola

Szám: 338/6/ JEGYZŐKÖNYV Készült Ráckeresztúr Község Önkormányzat Képviselő-testülete én összehívott munkaterv szerinti üléséről.

Nemzetiségi kérdés Komárom-Esztergom vármegyében között

JEGYZŐKÖNYV. Készült Ráckeresztúr Község Önkormányzat Képviselő-testületének én megtartott testületi üléséről.

Petőfibánya Községi Önkormányzat Képviselő-testületének június 22-én megtartott soros nyílt üléséről készült jegyzőkönyv

Ünnepnap-tár. szeptember október

MEGJÁRT UTAK EMLÉKEI

ÖNKORMÁNYZATI HÍREK TARTALOM. Képviselő-testületi határozatok és rendeletek A HAJMÁSKÉRI ÖNKORMÁNYZAT IDŐSZAKI TÁJÉKOZTATÓJA

Beszámoló a. Petőfi Sándor Könyvtári, Közművelődési és Intézményfenntartó Központ évi szakmai, működési tapasztalatairól

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Decs Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének december 3-án 18 órakor megtartott nyílt üléséről

Növekvő gyermeklétszámok

Mi történt 2006-ban? Az egyesületi évzárón elhangzott elnöki beszámoló

Új játszótér épült községünkben

Államfői látogatás Bogyiszlón

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. bizottsági elnök-helyettes. környezetvédelmi tanácsnok. jegyzői irodavezető

Első nap. Jól éreztük magunkat, sok szép, újat tanultunk Erdély történelméről és számos szép, régi építményt láthattunk.

TISZAUG KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT január 30-án megtartott ülésének

H Í R L E V É L ÓBAROK KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK HIVATALOS LAPJA SZEPTEMBER 15.

J e g y z ő k ö n y v

~ 352 ~ /2011. Jegyzőkönyv. Készül: Heréd Község Képviselő-testületének december 15-én 18,30-kor megtartott soros üléséről.

H í r l e v é l április ÉLETET AJÁNDÉKOZOTT!

2015. március. Tisztelt Polgártársak!

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

JEGYZŐKÖNYV. Községháza tanácskozó terme. igazgatási előadó Tomics Jánosné. pályázó, Diósdról Pradán Ilona

kereplõ III. évfolyam 3. szám március

E l ő t e r j e s z t é s. Kerepes Nagyközség Önkormányzat Képviselő Testületének április 26-i ülésére.

Hor to bá gyi Hír adó

J e g y z ő k ö n y v

1. évfolyam 7. szám december

Jézus vére, ments meg minket!

J e g y z ő k ö n y v

Figyeljük a közép-kelet-európai régió átalakulásának

T estüle ti Hírek. Mindenkit szeretettel várunk az idei Falunapra! Részletek a 2. oldalon. Studer Imre polgármester

PUSZTAFÖLDVÁRI HÍRMONDÓ

Üzenet. A Prágai Református Missziói Gyülekezet Hetilapja V. Évfolyam 9. szám, márc. 4. Kedves Testvérek!

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J e g y z ő k ö n y v. Készült: Farmos Község Önkormányzat Képviselő-testületének február 12-én órai kezdettel tartott ülésén.

J e g y z ő k ö n y v

10/2011. Endrefalva Község Önkormányzata Képviselő-testületének szeptember 28- án megtartott rendes ülésének jegyzőkönyve

Az apostolok szinte mindig böjtöltek

J e g y zőkönyv STB-26/2011. (STB-51/ )

március 15-én az es forradalomra és szabadságharcra

Szám: 8-13/2014. N é m e t b á n y a

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Cserkeszőlő Község Önkormányzat Képviselő-testülete 2015.szeptember 29-án megtartott üléséről.

CSALÁDI LELKINAP Apák napja. (és márciusban)? Vecsés, Irgalmas Jézus Plébánia március megjelenik évente néhányszor

A kultúra menedzselése

Dr. Kutnyányszky Valéria

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Decs nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének június 28-án 18,00 órakor megtartott rendkívüli üléséről

JEGYZŐKÖNYV RENDKÍVÜLI NYÍLT KISZOMBOR július 26.

AZ ÚJ CSALÁD MOZGALOM HÍRLEVELE


Hírek. Minden év végén vess számot a lelkedben, hogy a következő évben bölcsebb lehess! 200 Ft 35 éves a Verőcei Nyugdíjasok Klubja

Olyan életformát kell néhány sorban bemutatnom,

Isten nem személyválogató

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése Pénzügyi Bizottsága október 24-én tartott üléséről

J e g y z ő k ö n y v

Számítógépes tanfolyamok a paksi városi könyvtárban

Felsőtárkány Község Önkormányzata 3324 Felsőtárkány, Fő út 101. Tel: 36/ Fax: 36/

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testületének július 16-án 17,05 órai kezdettel. tartott rendkívüli üléséről

9. tétel. A/ Beszédgyakorlat: Vásárlási szokásaink Mire érdemes figyelnünk a vásárlás során? Te hol szeretsz vásárolni?

EZ TÖRTÉNT. A többi, már megvalósított projekt címe is magáért beszél: Egészséges vagyok, mint a makk, Huszárgyerek, huszárgyerek.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

2016. JANUÁR. Magyarcsanád Község Önkormányzatának ingyenes tájékoztató havilapja. Tisztelt magyarcsanádi lakosok!

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

Készült Gyomaendrőd Város Képviselő-testülete április 26-i üléséről a Városháza Nagytermében. Dr. Csorba Csaba jegyző, Megyeri László aljegyző,

HATÁRTALANUL ERDÉLY a Julianna Református Általános Iskola 7. osztályának kirándulása

J EGYZŐKÖNY V készült a Képviselő-testület január 24. napján megtartott rendkívüli üléséről

A barátság hétvégéje Európa a polgárokért

J e g y z ő k ö n y v

T A R T A L O M M U T A T Ó

5/2013. JEGYZŐKÖNYVE

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Ceglédbercel Község Önkormányzat Képviselőtestületének május 07-én megtartott üléséről

Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2740 Abony, Kossuth tér 1.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Takácsné Rompos Bernadett képviselő

Átírás:

Hírek Augusztus 1 Hit nélkül nem fogunk kivezető utat találni abból a nagy káoszból, amely ma a világon uralkodik. (Teleki Pál) XXI. év fo lyam 10. szám 2011. A köz ség lap ja 200 Ft Az aradi vértanúk emlékére Vécsey Károly, Knézich Károly, Török Ignác, Nagysándor József, Dessewffy Arisztid, Schweidel, József, Lahner György, Pöltenberg Ernő, Kiss Ernő, Aulich Lajos, Leiningen-Westerburg Károly, Damjanich, János, Lázár Vilmos honvéd tábornokok. Rájuk, a 13 aradi vértanúra emlékezik Magyarország október 6-án. Verőcén, az Önkormányzat és a Géza Fejedelem Református Általános Iskola szervez tisztelgő műsort 2011. október 6-án, csütörtökön 13 órakor a Duna-sor utcában lévő Nagysándor József 48-as honvéd tábornok emlékművénél, és helyezik el itt a kegyelet virágait, melyre várják településünk polgárait. (A 7. oldalon Nagysándor József honvéd tábornokra emlékezünk.) Népszámlálás 2011. október 1. és október 31. között országos népszámlálást tartanak Magyarországon. Az adatszolgáltatás név nélkül történik, és a válaszadás egyes adatok kivételével kötelező. (A részletes tudnivalókat a 6. oldalon olvashatják.) Tájékoztatom a Tisztelt Lakosságot, hogy 2011. szeptember 1. napjától a Polgármesteri Hivatal Titkárságán a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium felkérésére elhelyeztük Magyarország Alaptörvényét. A Titkárságon minden állampolgárnak lehetősége van az Országgyűlés szándékának megfelelően olvasni, tanulmányozni, és egy igénylőlap kitöltésével névre szólóan megrendelni az Országgyűlés elnöke aláírásával ellátott Alaptörvény ingyenes példányát. Oroszi Beáta jegyző Ünnepi megemlékezés Csak a vér s a nyelv tudja összetartani az embereket s a közös múlt emléke. (Wass Albert) Az 1030. számú Néri Szent Fülöp Cserkészcsapat szeretettel meghívja Önt és kedves családját a 2011. október 22-én 18 órakor kezdődő ünnepségre, melyet az 1956-os forradalom és szabadságharc tiszteletére rendez. A megemlékezésre a Gorka Kerámiamúzeum előtti téren állított kopjafánál kerül sor. Az ünnepséget megelőzően a Főtértől induló fáklyás menettel tisztelgünk Magyarország halottjai előtt. Részletes program a plakátokon olvasható. Szeretettel várunk mindenkit! 90 km 90 éves a Magyar Ifjúsági Vöröskereszt A Magyar Vöröskereszt 90 éves fennállásának évfordulója alkalmából a Pest Megyei Szervezet egy három napon át tartó, 90 kilométeres kerékpártúrát szervezett. A Dunakesziről induló megmozdulásnak Verőcén volt az egyik állomása, és velünk együtt nyolc települést érintettek. A jó célért tekerők a Csattogó-völgyben pihenhették ki az első nap fáradalmait. (KSE) Tisztelt Lakosság! 2011. október 18-án közmeghallgatást tartunk 18 órai kezdettel, a Művelődési Ház dísztermében, Verőce, Árpád út 20. Kérdéseiket legkésőbb október 9-ig a Polgármesteri Hivatal titkárságán várjuk. Bethlen Farkas polgármester október.indd 1 2011.09.25. 21:28:04

2 Hí rek Programok a Verőcei Művelődési Házban 2011. október Verőce 2621 Árpád u. 20. Tel:06-27-350-009, verocemuvhaz@ citromail.hu 1. szombat 18.00 Z. Réti Márta és Réti Kamilla festőművészek STÍLUSOK ÉS TECHNIKÁK című közös kiállítása. 1. szombat 9-12 óráig Karitász jótékonysági ruhavásár. Ruhagyűjtés szept. 26-tól hétfőtől szept.30-ig péntekig, naponta 9-19 óráig. 6. csütörtök 13 óra Ünnepség az Aradi vértanúk emlékére, a Nagysándor József emlékműnél a Duna sor utcában az Általános Iskolások rendezésében. 7. péntek 11.00 Esküvő+fogadás /zártkörű rendezvény/ 7. péntek 18.00 Könyvbemutató Mítoszok és realitások Természetgyógyászat Kovács József könyvbemutatója 8. szombat 14 órától Szüreti felvonulás és mulatság. A menet az Iskola elől indul 14 órakor, majd halad a Garam utca, Árpád út, Rákóczi út, Zombori utca, Nyár utca, Zombori utca, Rákóczi út,faluföle utca útvonalon a Vasútállomás mögötti játszótérre, ahol folytatódik a szüreti mulatság. A szokásos megállóhelyeken tánccal mutatkoznak be a gyermek és felnőtt tánccsoportok.a vasútállomás mögötti játszótéren. Lesz meseelőadás, hagyományőrző versenyek, játékok, Hörpintő büfé, sütiző, két kondérban főzünk gulyáslevest. Kérjük, jöjjenek el, öltsenek népviseletet, sétáljanak velünk a menetben, s utána mulassunk együtt! 12. szerda 15-18.00 Idősek napja az Idősek klubja és a Művelődési Ház közös rendezvénye.vidám zenés műsor falunk idősebb lakóinak tiszteletére. 15. szombat 19-07.00 Zártkörű rendezvény 18. kedd 18.00 Közmeghallgatás 20. csütörtök 18.00 Könyvbemutató Papp Mara:Sicam Bharr legendája- fordulatokban gazdag, izgalmas történelmi regény fiataloknak- könyvbemutatója, a könyvet a szerző dedikálja. 22. szombat 10.00 Családi kirándulás- Drégelyvár. Indulás 8 órakor a Magyarkút-Verőce kisállomásnál, Drégelyvár megtekintése helytörténész szakember vezetésével, szalonnasütés, érkezés Verőcére 16.41-re. Útiköltség: retúr vonatjegy 920 Ft gyerekeknek 22. szombat 16.30 Dudás László Sándor portréfestő ARC-,ÉLET-, ÉS ROVÁSKÉPEK című kiállítása. A Kiállítást megnyitja: Dr. Rózsa László.A kiállítás 2011. október 22- től november 5-ig tekinthető meg a Művelődési Ház nyitvatartási idejében.(dudás László Sándor több éven keresztül alkotott Görögországban,Spanyolországban és Németországban. Évek óta Hévízen él és fest, rajzol portrékat, tájképeket, életképeket. Magyarságkutató és rovásírás szakértő.) 22. szombat 18 óra Ünnepi megemlékezés az 1956-os Forradalom és Szabadságharc tiszteletére a Gorka Kerámiamúzeumnál, a Kopjafánál 1030.számú Néri Szent Fülöp Cserkészcsapat rendezésében. 28. péntek 18 óra Világjárók klubja, Kiss István kertészmérnök diavetítéssel egybekötött előadása Pápuáról Belépődíj:400Ft. Anyakönyv Házasságkötések: Altsach Mónika és Jenei Attila András, Szaniszló Andrea és Hegyi Viktor Emánuel, Limbeck Nóra Ágnes és Bódi Gábor Zoltán, Virág Nikoletta és Kanalas Róbert Születések: Szerdahelyi Róbert és Kardos Anita lánya: Hanna, Gresiczki András és Gyergyai Krisztina lánya: Dorottya, Kovács Balázs és Molnár Andrea lánya: Eszter, Harangozó Gergely és Svelán Zsanett fia: Ákos Halálozások: Mészáros Tibor, Dukai Mihályné (Tóth Ilona Éva) SÜRGŐSSÉGI ORVOSI ÜGYELET Verő ce Kis ma ros Szokolya Minden hétköznap 16 órá tól más nap reg gel 7 órá ig, minden hétvégén és ün nep nap reg gel 7 órá tól más nap reg gel 7 órá ig. Telefon: 06/27/314-862 Az Egészségház telefonszámai A háziorvosi rendelés telefonszáma: 375-448. A fogászat telefonszáma (Csak rendelési időben): 06-30-306-91-75. A gyermekorvos, ill. a védőnő telefonszáma: 350-018. Üzemorvosi szakvizsgálat Verőcén 2011. augusztustól lehetőség nyílik a Verőcei Egészségházban is üzemorvosi szakvizsgálat elvégzésére. Rendelési idő (előzetes bejelentkezés alapján) kedd 11.00-12.00 csütörtök: 11.00-12.00 Igény esetén a vizsgálat a cég telephelyén, ill. külön egyeztetett időpontban is elvégezhető. Bejelentkezés a rendelőben személyesen vagy telefonon: 06-27-375-448 Amennyiben fenti lehetőség felkeltette az érdeklődését, kérhet online árajánlatot a www. cserni.hu weboldalon keresztül. További információ: 06-20-9974142 Dr. Cserni István Állatorvosi rendelő Rendelés (Verőce, Árpád út 11.): hétköznap 10.00 12.00 és 18.00 20.00, szombaton 10.00 12.00 óra között. Kezelések háznál: dr. Scheuermann Edit 06/20/298-4838, dr. Keresztes Zsolt 06/30/411-4315. Köszönetnyilvánítás Köszönetünket fejezzük ki mindazoknak, akik felejthetetlen drága fiunk, ifj. Mészáros Tibor tragikus halála miatti mély gyászunkban osztoztak, utolsó útjára elkísérték, sírjára a kegyelet virágait elhelyezték, és mindenkinek, aki gondolatban velünk volt. A gyászoló család Temetőtakarítás Közeleg Mindenszentek ünnepe és Halottak napja, amikor a valaha élt igaz emberekről, szeretteinkről megemlékezhetünk. Ezért a verőcei Néri Szent Fülöp Cserkészcsapat 2011. október 15-én reggel 9 órakor szeretettel vár mindenkit a verőcei temetőbe, hogy azt az ünnepekre tisztává és rendezetté tegyük. Szerszámokat, szemeteszsákot mindenki hozzon magával! Köszönettel: Verőcei cserkészek október.indd 2 2011.09.25. 21:28:15

Hírek A Verőcei Német Önkormányzat felhívása Nemzetiségünk jelölése a népszámlálásban Ez év októberében népszámlálást tart az ország. A népszámlálásban megkérdeznek minket nemzetiségi hovatartozásunkról is. Kiderül, mennyien vagyunk. Az is a népszámlálás eredményétől függ, hogy lesznek-e kisebbségi önkormányzatok a jövőben. Fontos tehát, hogy magyar állampolgárnak, magyar anyanyelvűnek, de német nemzetiségűnek valljuk magunkat és gyermekeinket. Ehhez a népszámlálási kérdőív 34. pontjában kell németnek jelölnünk magunkat, és a 35. pontban magyarnak. Ha fordított sorrendben jelölünk, nem számolnak minket a német nemzetiséghez, nem lesz elegendő számú német nemzetiségű ember a faluban, tehát nem lesz német önkormányzat, sem költségvetési támogatás erre a célra. Ami rosszabb, torz adatok jöhetnek ki országosan is. A népszámlálási kérdőív útvesztőiben néhol nehéz eligazodni, és azt szeretnénk, ha emiatt nem kerülnének hibák a nemzetiségi kérdésekbe. Kérem, segítsenek, hogy minden verőcei német származású családot tájékoztassunk erről! Köszönettel: Mátrai Zsuzsa a Verőcei Német Önkormányzat elnöke Verőce Község Önkormányzat Képviselő-testülete 2011. augusztus 18-án megtartott rendkívüli ülésén az alábbiakról döntött: Községi konyha üzemeltetésére kiírt pályázatok elbírálása A Képviselő-testület a Verőcei Református Egyházközség (a továbbiakban: VRE), mint a Géza Fejedelem Református Általános Iskola, Óvoda és Bölcsőde fenntartója által a Községi konyha üzemeltetésére kiírt pályázatokat megismerte és a VRE-vel kötött Megállapodás 2. a) pontjára tekintettel a Junior Vendéglátó Zrt. ajánlatát javasolta elfogadásra. HÉTFŐ 9.00-11.00 Baba-mama klub Vezeti: Lécz Izabella, Villányi-Papp Andrea védőnők 11.00-12.00 Szülővé válásra, szülésre való felkészülés Vezeti: Csider Márta 16.00-17.00 Dancer Shadows tánccsoport I. óvodások, kisiskolások Vezeti: Rák Orsolya 17.00-18.00 Dancer Shadows tánccsoport II. iskolásoknak Vezeti: Rák Orsolya 16.00-17.30 Nyugdíjasok klubja 18.00-19.30 Angol nyelvtanfolyam-most indul! Vezeti: Oláh Erika 18.00-19.30 Csikung - most indul! Vezeti: Fuchs Krisztina 18.00-19.00 Zumba I. Vezeti: Fazekas Máté 19.00-20.00 Zumba II. Vezeti: Fazekas Máté KEDD 15.00-16.00 Népdalkör gyerekeknek vezeti: Farkas Tünde 16.00-17.00 Színjátszókör gyerekeknek - most indul! Vezeti: Dobay Márti 15.00-16.00 Népdalkör felnőtteknek vezeti: Farkas Tünde 17.00-18.00 Zenebölcsi Vezeti: Balázs Erzsébet 18.00-19.30 Színjátszókör felnőtteknek - most indul! Vezeti: Dobay Márti 17.00-19.00 Rajzszakkör Vezeti: Kállai Henrik 16.30-18.30 Csipkeverő klub Vezeti: Tömör Jánosné SZERDA 13.30-16.30 Őszikék táncegyüttes próbája Vezeti: Kakas Éva 16.30-17.30 Adoremus gyermekkórus próbája Vezeti: Verbay Zsuzsanna Testületi döntések A Polgármesteri Hivatal Alapító Okiratának módosítása A jogszabályi változásokra, valamint a KSH statisztikai számjel változására tekintettel a testület elfogadta az Alapító Okirat módosítását. Javaslat a Vízi Színpad és a haranglábak térvilágításának felújítására előirányzott összeg módosítására A Képviselő-testület a Vízi Színpad és a haranglábak térvilágításának felújítására elkülönített pénzügyi fedezetet 66 000,- Ft-tal megnövelte az általános tartalék terhére. 3 Újra ortopéd szűrővizsgálat Verőcén 2011. 10. 25-én délután 2 órakor újra ortopéd szűrővizsgálat lesz Verőcén. A REHAB TISZA KFT munkatársai mozgóbusszal érkeznek az Idősek Klubjához (Verőce, Aradi u. 6.), ÁNTSZ engedéllyel rendelkeznek, miszerint változó telephelyű ortopédiai járóbeteg -szakellátást végezhetnek. Az érdeklődök a szűrővizsgálat után 34-féle cipő közül választhatják ki a számukra legmegfelelőbbet. Aki szeretne részt venni a vizsgálaton, jelezze a következő telefonszámokon: 06/27-350-290, 06/20-503-8850 Jelentkezést elfogadunk: 2011. 10. 20-ig. Bethlen Sára Javaslat a Szamos utca aszfaltozására A Képviselő-testület a Szamos utca aszfaltozásával a Bola 95 Kft.-ét bízta meg, a kivitelezés fedezetéül 4 575 000,- Ft-ot biztosított az általános tartalék terhére. Stopli Bt. bérleti szerződés módosítására vonatkozó kérelem A Képviselő-testület a Stopli Kereskedelmi és Szolgáltató Bt. kérelmének helyt adott, és a fizetendő terasz bérleti díj öszszegét 2011. június 01. napjától nettó 15 000 Ft/hó összegben állapította meg. Marschall Márk alpolgármester A Verőcei Művelődési Ház állandó programjai 17.00-17.30 kéthetente Néptánc óvodásoknak Vezeti: Daragó Éva 18.00-19.00 Zenés kondicionáló torna - most indul! Vezeti: Rák Orsolya 18.30-20.00 Cantus Beatus kórus próbája Vezeti: Verbay Zsolt 19.00-20.00 Zumba Vezeti: Fazekas Máté CSÜTÖRTÖK 08.15-9.45 Csikung - most indul! Vezeti: Fuchs Krisztina 14.00-14.30 Idősek tornája - most indul vezeti: Bethlen Sára 16.00-17.00 Társastánc klub iskolásoknak-most indul! Vezeti: Fazekas Máté 16.00-18.30 Amatőr zenekari próba Vezeti Kiss Sándor 17.00-18.00 Kabóca gyermek néptánccsoport iskolásoknak Vezeti: Daróczyné Botos Barbara 17.30-19.00 Varrótanfolyam Vezeti: Lázár Dóra 18.00-19.00 Zumba I. Vezeti: Fazekas Máté 19.00-20.00 Zumba II. Vezeti: Fazekas Máté PÉNTEK 9.30-10.00 Baba masszázs klub - most indul! Vezeti: Lécz Izabella, Villányi-Papp Andrea 10.00-11.00 Baba-mama torna - most indul! Vezeti: Rák Orsolya 16.00-17.00 Társastánc klub ovisoknak- most indul! vezeti: Fazekas Máté 17.00-18.00 Flamenco tánc gyerekeknek-most indul! vezeti: Farkas Tünde 18.00-19.30 Flamenco tánc felnőtteknek - most indul! vezeti: Farkas Tünde 18.00-20.00 minden hónap első péntekén Borbarát kör összejövetele 20.00-21.00 Társastánc klub felnőtteknek - most indul! október.indd 3 2011.09.25. 21:28:15

4 Hírek Megváltozott útviszonyok Az őszi közlekedésről Valamennyi járművezető számára fontos feladat az őszi közúti közlekedésre való felkészülés, hiszen a megváltozó időjárási és útviszonyok miatt fokozott veszélyhelyzettel kell számolni mindenkinek. Ebben az időszakban a legtöbb problémát a csúszós út és a romló látási viszonyok okozzák, ezért lényeges, hogy minden járművezető megfelelően készítse fel járművét ezekre a körülményekre. A gépjárműveket főleg hosszabb autóút előtt ajánlatos már október elejétől alaposan átnézni, megvizsgálva minden biztonsági berendezést és tartozékot. Sokan csupán az akkumulátor, a gumiabroncsok, a világítás és a fékrendszer ellenőrzésére figyelnek, holott az őszi-téli közlekedés fontos kelléke lehet a jól működő ablaktörlő, a jégkaparó, a jégoldó spray, a megfelelő ablakmosó folyadék vagy a páramentesítő. Az őszi-téli időszakban a látási viszonyok gyakran rosszak, korán sötétedik, hosszabb ideig kell használni a gépjármű világítóberendezéseit, ezért is nagyon fontos, hogy azok megfelelően működjenek. A fényszórókat és a többi lámpát ilyenkor gyakrabban kell tisztítani. Ugyanakkor a rosszabb látási viszonyok miatt nagyobb követési távolságot tartva lassabban kell vezetni, így kisebb a balesetek bekövetkeztének kockázata, rossz manőverezés esetén pedig a hibák könnyebben korrigálhatók. Az őszi látási viszonyok távolságbecslésünket jelentősen befolyásolják. A pára, a köd, a még épphogy derengő napsütés erősen rontja a távolságbecslő képességet. Különösen ősszel amíg nem szokik hozzá az új feltételekhez a megváltozott perspektívát hibásan értékeli: a dolgokat távolabbinak látja, mint a valóságban vannak. Ez elsősorban előzéskor vezethet veszélyes tévedésre. Ráadásul ilyenkor a tárgyak belemosódnak a környezetbe, s nehezen észlelhetők. Ha a járművek a helyszínen való javításkor éjszaka vagy korlátozott látási viszonyok között lakott területen kívül, valamint olyan lakott területen, ahol a közvilágítás nem megfelelő, akkor szálljanak ki a járműből, ha rendelkeznek láthatósági mellénnyel, melyet ilyen esetben viseljenek. Lehetőség szerint mindig az úttest padka felőli részén tartózkodjanak. Baleset-megelőzés a gyerekekért A ködös, szürke reggeleken és a gyorsan besötétedő délutánokon a gyermekek biztonsága érdekében a legfontosabb elv a látszani. A rendőrségi szakemberek kérik a szülőket, hogy gyermekük ruházatának, táskájának megválasztásakor ezt feltétlenül vegyék figyelembe. A járművezetőket pedig arra kérik, hogy a reggeli iskolába menő, valamint a hazatérő időszakokban a szokottnál is nagyobb odafigyeléssel és türelemmel vezessenek, óvják a gyerekeket a balesetektől. Hogyan készüljenek fel a kerékpárosok az őszi-téli közlekedésre? Jól működő világítás, fényvisszaverő eszközök és megfelelő öltözék (feltűnő színű ruha, fényvisszaverő kiegészítők) esetén a biciklizők sötétben is jól láthatóvá válnak. A biztonságos kerékpározáshoz a KRESZ ismerete mellett hozzátartozik a gyakorlat és a járművek megfelelő felszerelése, műszaki állapota is. Elindulás előtt ellenőrizni kell a kerékpár kötelező felszereléseit. Ezen alapvető szabályok és tanácsok betartásával minimálisra csökkenthető a balesetek kockázata még a kritikusabb őszi időszakban is. október.indd 4 2011.09.25. 21:28:15

Vakon bízva 15-én tartják a Fehér Bot napját, vagyis a Látássérültek Világnapját, amiről ezen a napon nemzetközi szinten emlékeznek meg. A célja, hogy a látó emberek figyelmét felhívják a vakok és látássérültek helyzetére, és elősegítsék a társadalomba való beilleszkedésüket. A látássérültséget három kategóriába sorolják: gyengén látó, alig látó és vak. Orvosi szempontból számos tényező határozza meg a sérültség mértékét, de egy biztos: a legtöbb látássérült képes ellátni magát, még ha ehhez szükségük is van némi segítségre. A modern technikai vívmányoknak köszönhetően ma már rengeteg eszköz segíti az alig vagy egyáltalán nem látó embertársainkat, hogy teljes értékű életet tudjanak élni. Majdnem minden segédeszköz hangjelzéssel vagy beszélő szoftverrel van ellátva, még a leghétköznapibb háztartási eszközök is (személy- és konyhai mérleg, óra, számológép stb.), de a számítógép-használat sem okozhat gondot egy speciális beszélő-program segítségével. A közlekedésben egy nem látó ember támasza lehet egy jelzőkutya vagy egy vakvezető kutya, de a legnagyobb segítség ilyenkor mégis csak egy másik ember. Ha az utcán feltűnik egy vak ember, kezében a jól ismert fehér bottal, sok ember nem tudja, hogyan is viselkedjen vele szemben. Ha látjuk, hogy a látássérült át szeretne menni az úton, vagy valahová bemenni, esetleg olyan akadály felé tart, amit valószínűleg nem fog tudni kikerülni, nyugodtan kérdezzük meg, segíthetünk-e neki. Nem kell megsértődnünk, ha elutasítja a jó szándékunkat, hiszen nála jobban senki nem tudja a saját képességeinek a határait. Ha elfogadja a segítséget, nyújtsuk a könyökünket, és hagyjuk, hogy megfogja, a látássérült emberek így tudnak a legjobban közlekedni, hiszen így érzik, ha változik a talaj szintje, vagy hirtelen meg kell állni. Jobb, ha kerüljük az olyan kifejezéseket, mint az ide-oda, helyette irányítsuk a jobbra-balra, szavakkal. Feltétlenül jelezzük, ha lépcsőhöz, járdaszegélyhez érkeztünk! Ha kutyával van, az engedélye nélkül semmiképp ne simogassuk meg négylábú segítőtársát. Természetesen a látást semmi sem pótolja, de ha odafigyelünk a nem látó társainkra, azzal hozzájárulhatunk ahhoz, hogy ők is teljes értékű, boldog életet éljenek. KSE Előadás-sorozat indul Nagymaroson. Ígéretünkhöz híven, októbertől Nagymaroson is elindítjuk az életmód-tanácsadó sorozatunkat, hogy segítsünk azoknak, akik szükségét érzik, hogy változtassanak eddigi életmódjukon. A testi-lelki egészséggel összefüggő, igen széles körű ismeretanyag birtokában ki-ki eldöntheti, miként igazgassa saját életét, hogy a lehető legjobb egészségnek és jó közérzetnek örvendjen. Helyszín: Nagymaros, Dózsa György u. 2. Napközis konyha (a katolikus templom mellett) Hírek Kerekes Géza: Köszönöm, Uram! (részlet) Korbácsos Istenem, ellenem miért így vétettél? Vakká, miért tettél? Vagy éppen így szerettél, oly fájó, nagyon? Miért e testi gyalázat? Azért, hogy a lelki alázat ibolyavirággá szelídüljön? Ó, jóságos Istenem! Úgy teszel velem jót, hogy csak az emberi szót hallom? A hangot, a sikolyt? S a haragot, mely esket vagy temet, de zeng, zúg, mindenek felett? A hangok mögött nincsenek arcok, könnyek, ráncok, vesztett harcok. Vagy csak én hallom így? Mert nem vagyok irigy? Lehunyt szemmel nézem a ködöt. Az eltelt évek felett nem lebeg emlék, mely sajog. Idéznek ugyan színes világot, de ahelyett most, a szívemmel látok. Ködbe zárva a világkép, mely nem is biztos, hogy olyan szép. Igaz, ez önvigasz. De biztos, hogy az? Úgy gondolod Atyám, hogy a lélek ereje a szeretet, pótolja a szemet? Tudom, nincs helye vitának. De e testi hibának örök tudatát, minden pillanatát Sebek sokszorozzák, tiprón ostorozzák, Még a földig hajló alázatot is. Tudom, megóvsz így a hatalomtól, az alkalomtól, a gőgtől és a nőktől. De mi marad akkor nekem? A lemondás? Mint égi kegyelem? Látod? A porszem lázad, de a lelki seblázat nem hűti le az alázat! Titkolt szenvedésem hiába kutat. Bölcsességed, a titkot, az isteni utat meg nem fejthetem. Itt csak lyuk az emberi értelem. Boldogok a kárvallottak. De mi, élő halottak nekimegyünk a falnak. És mit jelent az, amikor hantolnak, és az ige hívei mormolnak felettünk, Az örök világosság fényeskedjék neki? És az, aki a fényt csak hírből ismeri? Sötétben marad még ott is? (.) Eltölt a boldogság, hogy a fekete fogság szépet is tud teremteni. Csak menni kell! Menni és tenni, amit sugall a szív, ha hív egy belső erő. Te jó vagy, mégiscsak, korbácsos Istenem. Segítesz nekem, hogy belső békém legyen. S e fekete hegyen mosolyok, kertjében virágnak érezzem magam. Köszönöm Uram! Életmód-változtatás hétről hétre 2011. október 11. kedd 18,00 óra Az immunrendszer szerepe a betegségek megelőzésében és gyógyításában. Köbel Wolfgang természetgyógyász 2011. október 25. kedd 18,00 óra Hogyan működnek az emberi szervezet védekező és öngyógyító mechanizmusai? Sonnleitner Károly életmód-tanácsadó 2011. november 8. kedd 18,00 óra A rákbetegségek korszerű megelőzése és az alternatív rákgyógyítás. Köbel Wolfgang természetgyógyász 5 2011. november 22. kedd 18,00 óra A testi-lelki egészség nyolc alapelve. Szabó Attila tanár, egészségnevelő Az érdeklődéstől függően a bevezető négy előadást további előadások és gyakorlati foglalkozások követik. A sorozatot szervezi: az Életpont Nonprofit Közhasznú Kft. Minden érdeklődőt szeretettel várnak a szervezők! (A belépés díjtalan) Istvánffi Péterné, Makra-Lázár Ágnes október.indd 5 2011.09.25. 21:28:16

6 Hírek Népszámlálás október.indd 6 2011.09.25. 21:28:16

Hiánypótló, fantasztikus könyvet ajánlok figyelmükbe: Papp Mara: Sicam Bharr legendája című könyvét. Hiánypótló, mert annak a korosztálynak íródott, akik éppen kinőtték Hírek Kedves Olvasóközönség! Nagysándor József honvéd tábornok Nagyváradon született 1804-ben, vagyontalan magyar nemesi családban. 1819-től 1847-ig szolgált a császári és királyi hadseregben huszártisztként, de kapitányi rangban vonult nyugdíjba. 1848-ban jelentkezett a nemzetőrségbe, ahol őrnagyi rangot kapott. Damjanichcsal együtt harcolt a szerbek ellen. Gyorsan elérte az alezredesi, majd az ezredesi rangot, a tavaszi hadjárat végére már a fel-dunai hadsereg lovasságának parancsnoka volt. Április végétől az 1. hadtestet vezényelte, május 2-ától tábornok lett. szobájuk falait, de saját világukat is. Ideálokat, mítoszokat keresnek, hogy benne hősökké váljanak. De nincs ez másképp velünk, felnőttekkel sem. Különleges, mert a virtualitás helyett a képzeletet hívja segítségül, de úgy, hogy a történelmi hűség legendájává váljon. Az ókori Kárpátmedencében játszódó regény az egyik kelta nép hétköznapjaiba enged betekintést, de úgy, hogy négy mai tini lány keveredik a Rézhegyekben élő törzshöz. De hogyan? A szabadságharc bukása utáni megtorlásban tizennégy mártírt követelt az élet. Közülük tizenhárom tábornokként viselte el a halálbüntetést 1949. október 6-án, Aradon. Most egy emberre szeretnénk emlékezni, akit általában csak felsorolnak a többi mártír között: Nagysándor Józsefre. Idézzük fel, milyen volt mint ember, a végső pillanatban Vinkler Barna minorita szerzetes és Baló Béni református lelkész visszaemlékezései alapján: Nagysándor József! Neve hallatán a megvetés komoly mosolyával felelt a hadbírónak. Ez a szó, hogy büszke, helyzetéhez méltatlan, idétlen kifejezés tartása jellemzésére. Több, sokkal több volt, mint büszke. Pedig ő sem tett mást, mint a többiek. Született Nagyváradon, Bihar megyében, negyvenöt éves lehetett, nyugalmazott huszárkapitány volt, később a magyar seregben ezredes, végre tábornok, s hadtestparancsnok, s mint tényeiből kitűnik, kiváló katona, s bátor férfi. Kivégzéskor: Kérem, kapitány úr! szólt most Utricka porkoláb Nagysándor Józsefhez, aki erre eldobta szivarját. 7 A sodró lendületű regény a felnőtt korosztály számára is tartogat izgalmas, feszült oldalakat. Az írónő a könyv végén előrevetíti a folytatást is. Itt már a római birodalom urai játsszák a főszerepet, a Ripa Pannonica útvonalán. Benne Pone Novata (Visegrád) és a verőcei Duna-mezők közötti folyami gázlók vidékékének eseményeivel. Az írónővel 2011. október 20-án 18.00 órakor találkozhatnak a Művelődési Ház emeleti tárgyalójában, ahol betekintést nyerhetnek a regény keletkezésének körülményeibe is. A könyv megvásárolható a könyvbemutatón, kikölcsönözhető a könyvtárból. Fritzné Kovács Mária könyvtáros Hodie mihi, cras tibi! (Ma nekem, holnap neked!) mondta a legvitézebb huszár, midőn föllépett a számolyra, s Éljen a haza! kiáltással lehelte ki lelkét. van. Emlékezés ideje. Töredékekből raktunk össze egy vázlatot, csak egy emberről, de mély főhajtással gondolunk társaira is, hiszen együtt emlegetjük őket, az aradi tizenhármat és a megannyi számtalan, névtelen hőst. Verőcén a Duna-sor utcában tartanak megemlékezést az aradi vértanúk tiszteletére a Nagysándor József-emlékhelynél. A Forrás irodalmi kávézó programja 2011. október 7. péntek este 8 órától: Regejáró művészeti klub. Vendégünk. Lackfi János költő, házigazda: Török Máté, a Misztrál együttes alapító tagja. 29. szombat: Moldvai Táncház a Csürrentő együttessel, gyerekeknek 16 órától, felnőtteknek 18 órától. Belépő felnőtteknek: 500.- Ft. 21 órától, Monáth Gábor világzenél a Forrásban. október.indd 7 2011.09.25. 21:28:18

8 Történészszemmel Névtelen hősök a történelem színpadán 1848 49 bukása és a véres megtorlás 1848 49 forradalma és szabadságharca a magyar nép történetének egyik legsikeresebb és csodálatosabb felkelése volt, ahol a sokszor lesajnált, lenézett kis nemzet újfent és nem utoljára megmutatta erejét, és utolsó csepp véréig küzdött legdrágább kincséért, a szabadságért. Az események értékelése kapcsán két alapvető hibát szokás elkövetni: Az egyik, hogy kesergünk és a bukás okait keressük, míg a másik a mártírhalált halt névtelen ezrek emléke előtti főhajtás elmulasztása. Alábbi írásomban e névtelenekre emlékezem. A magyar történetírás ilyen-olyan politikai okokból s egyéni érdekekből fakadóan nem kezeli helyén e problémát sem. Kezdődött mindez az 1850- es években és a Monarchia alatt, mikor is elébb nem volt lehetséges, majd nem volt illendő firtatni a Habsburgok és elsőként Ferenc József császár történeti és erkölcsi felelősségét. Így alakulhatott ki, hogy a 20. század első évtizedére nem egy és nem kettő magyar parasztember házában Kossuth Lajos képe mellett, paradox módon, Ferenc Jóskáé lógott a falon. Az osztrák propagandagépezet már 1849. október 25-e után elkezdte munkálkodását, mikor is a kivégzéseket beszüntették, és hivatalosan ez mint a császár külön kérése jelent meg a német és a magyar sajtóban is. Majd miután 1850 januárjában újra kezdetét vette a megtorlás, májusban az uralkodó maga váltotta le, a bresciai hiénát, Haynaut, szintén nagy sajtóvisszhanggal. Kialakítva ezzel azt a helyenként még máig is élő mítoszt, hogy a kegyetlenségek egyetlen felelőse Haynau volt. A kivégzések bizonyos jogi aggályokba is ütköztek. Ezek közé tartozott a többi közt az uralkodó, Ferenc József személye is, hisz a hivatalos kivégzések alapvető indoka a felségsértés volt, mely önmagában paradox, mert Ferenc József nem volt magyar király. Nem koronáztatta meg magát és nem esküdött fel az ország törvényeire a Kiegyezés előtt, így az érvelés jogi nonszensz. Persze ez hidegen hagyta mind a végrehajtókat, mind az uralkodót, akinek személyes felelőssége vitathatatlan és eltagadhatatlan a megtorlások milyenségében. Tudvalévő ugyanis, hogy Habsburg Birodalomban a császár beleegyezése és személyes utasítása nélkül nem is lehetett semmiféle felelősségre vonásról beszélni. Mi több, források igazolják, hogy Ferenc József maga kért és követelt példás megtorlást. Történt ugyanis, hogy 1849. augusztus közepe táján a minisztertanács egy döntése kapcsán hajlott a kevésbé szigorú ítéletek hozatalára, illetve nagyobb körű amnesztiát kívánt adni, azonban augusztus 20-án a császár maga hívott össze egy újabb minisztertanácsot, amelynek határozatai már teljesen más szellemet képviseltek. A Horthy-korszakban történt némi előrelépés, a történészek nyíltan és néha ellentmondást nem tűrően kinyilvánították a véleményüket a koncepció helytelenségével kapcsolatosan, azonban e pozitív folyamat a Rákosi majd a Kádár-korban újra megszakadt. A merjünk kicsik lenni és a bűnös nemzet koncepciójának kialakulása politikailag inkorrektté tette az ilyesfajta megnyilvánulásokat. Ugyanez sokszorosan igaz volt 1956 után, mikor október 6-a, 23-ával és november 4-gyel való egyértelmű párhuzama miatt eltörölendő és elhallgatandó nappá vált a kádári elit szemében. Andics Erzsébet 1965-ös tanulmánya szerint, mely később a 80-as évek végéig dogmaként jelent meg a történetírásban, a magyarság magát, illetve tábornokát, Görgeyt hibáztathatja a megtorlás keménysége miatt. Ezt abból vezette le, hogy Haynau, a minisztertanáccsal közösen, még 1849 augusztusában kilátásba helyezett bizonyos engedményeket a magukat önként megadóknak, ám hozzátette, hogy csak abban az esetben, ha a császári-királyi hadsereg előtt teszik le fegyvereiket. Az igazság azonban az, hogy már az évben kiderült, hogy Haynau és a minisztertanács ígérete ócska és pitiáner hazugság volt. A fegyvereiket az osztrákok előtt letevő Dessewffy Arisztid és Lázár Vilmos tábornokok sem jártak jobban, mint társaik. Persze mi mást tett volna az a Haynau, aki egy 1849 augusztusából származó, Miklós orosz cárnak írott levelében a következőket fogalmazta meg: a lázadó vezéreket fel fogom köttetni és minden császári-királyi tisztet, aki a forradalmárok szolgálatába állt, agyon fogok lövetni, gyökerestől irtom ki a gazt. A magyarok 300 év óta lázadók, csaknem valamennyi Habsburg-király idején törtek ki forradalmak. Én vagyok az az ember, aki rendet fog teremteni. Nyugodt lelkiismerettel lövetek agyon százakat Az értelmiség és az elit árulása sajnos már akkor sem volt ismeretlen, mindennél többet mond, hogy a megtorlásokról szóló első javaslat épp egy magyar konzervatívtól, Dessewffy Emiltől származott, aki már 1848 novemberében azt mondta, hogy a forradalom tényleges okozóit akasszák fel, a többieket pedig állítsák bíróság elé velük együtt, hogy kiállják a halálfélelmet, és örökre elmenjen a kedvük a lázongásoktól. A megtorlás propagandagépezete már ezzel párhuzamosan elindult, alapelveit kezdetben a nemzetiségi feszültségek adták. Délvidéken a szerbek, Erdélyben pedig a románok támadtak meg magyar falvakat, előbbiek 1848 nyarán és 1849 telén, míg az utóbbiak 1848 októbere és 1849 januárja közt tucatnyi települést dúltak fel, és több ezer védtelen magyar és más nemzetiségű lakost öltek meg elvakult dühükben. A feszültséget a nemzeti reneszánsz korában a Habsburg-ház szította, kik agitátoraik segítségével, arra bírták a nemzetiségeket, hogy lépjenek fel az elnyomó magyar uraik ellen. E hamis propaganda Egyed Ákos történész hiteles becslései alapján nagyjából 7500-8000 magyar életébe került. (folytatás a következő oldalon) október.indd 8 2011.09.25. 21:28:18

Természetesen zajlottak visszatorlások is, a forradalmi magyar kormány 1849 elején létrehozta a vésztörvényszékek rendszerét, mely ezeket az eseteket vizsgálta. 49 júliusáig körülbelül 120 halálos ítéletet számoltak. Ebből is látható, hogy az igen brutális nemzetiségi támadásra a magyarság részéről egy törvényes keretek közt működő és összehasonlíthatatlanul kevesebb áldozatot hozó megoldás volt a válasz. Azonban Ausztria érdekei nem azt kívánták, hogy az adatokat pontosan megismertessék a közvéleménnyel, a magyarellenes propaganda zajlott, arról beszéltek és cikkeztek, hogy a magyarság égbekiáltó kegyetlenséggel fosztja ki és gyilkolja a nemzetiségeket. A felkelő tábornokok származása azonban mindennél többet mond e kérdésről: a német Aulich Lajos, Lahner György és gróf Leiningen-Westerburg Károly, az örmény Lázár Vilmos, a szerb Damjanich János, a horvát Knezic Károly és az osztrák Poeltenberg Ernő, akik együtt küzdöttek a magyar Dessewffy Arisztid gróffal, Nagysándor Józseffel, Schweidel Józseffel, Török Ignáccal, Vécsey Károly gróffal vagy Batthyány Lajos miniszterelnökkel és a névtelen ezrekkel a magyar szabadságért. Mindannyian magyarnak érezték magukat, hittek a Szent Korona eszmeiségében és otthonukul fogadták el a Kárpát-hazát. Történészszemmel Sajnos a kivégzések számát és milyenségét illetően a forrásaink kevesek és megbízhatatlanok. Az egyetlen szám, melyet nagy valószínűséggel kijelenthetünk, hogy hivatalosan, hadbírósági eljárás után, nagyjából 130 főt végeztek ki. Haynau időszakában 39 főt akasztottak fel, 7 főt kaszaboltak le, 82 főt pedig főbe lőttek, azonban ez messze nem az összes kivégzett áldozat, hisz a megtorlás már jóval korábban, 1849 januárjában, elkezdődött és nem csak ily módon Külön kategóriát képeztek a rögtönítélő eljárások, melyeket egyes települések elfoglalása, vagy csaták után folytattak le. Egy ilyennek kell, példának okáért, tekinteni az oroszok vadállati eljárását a július 6-i dernői összecsapás után. Az összecsapásban az orosz cserkeszek 23 foglyot ejtettek a gömöri gerillák közül. A csapatot vezető Hoky István rozsnyói pap-tanár kegyelmet kért üldözőitől, de azok előbb mindkét karját levágták, fogait kiverték, nyelvét kivágták és kegyetlenül megcsonkították. Ez az eset egy a sok közül, mind az osztrák, mind pedig az orosz haderő rengeteg gyilkosságot követett el a harcok után. Azonban ebbe a körbe tartozott a hozzánk közeli példa is, mikor Kantsur András szokolyai református lelkészt, pár napos eljárás, rögtönítélkezés után, 1849. augusztus 27- én Pesten főbe lőtték. A kivégzés oka, hogy egy gerillacsapat 9 tagjai nála helyeztek el egy császári futártól elvett pénzes ládát. Ilyen és ehhez hasonló brutális kivégzések, gyilkosságok folytak százával szerte az országban. A hivatalosan, hadbírósági ítélettel kivégzetteket pedig nem egy esetben koncepciózus eljárás után ítélték el. Már 48 novemberében külön szervezetet hoztak létre arra, hogy a bécsi forradalom és a magyar mozgalmak közt közvetlen, illetve nemzetközi kapcsolatokat fedezzenek fel. Szervezet neve MCUC, azaz Katonai Központi Vizsgáló Bizottmány volt, de szerencsére nem járt sikerrel a kapcsolatkeresésben. Ugyanilyen koncepciógyártást végző szervezet volt az 1849 januárjától működő Központi Bizottmány Politikai Osztálya is, amely a hadseregrendőrség jogutódja volt, és feladata a részletes és mindenre kiterjedő információszerzés volt. Előkészítette jogi és erkölcsi aggályokra való tekintet nélkül a későbbi eljárások gyors lefolyását és hatékonyságát. Kalapos Gábor Ady Endre: 6 Őszi napnak mosolygása, Őszi rózsa hervadása, Őszi szélnek bús keserve Egy-egy könny a szentelt helyre, Hol megváltott hősi áron Becsületet, dicsőséget Az aradi tizenhárom. Az aradi Golgotára Ráragyog a nap sugára, Oda hull az őszi rózsa, Hulló levél búcsucsókja; Bánat sír a száraz ágon, Ott alussza csendes álmát Az aradi tizenhárom. Őszi napnak csendes fénye, Tűzz reá a fényes égre, Bús szivünknek enyhe fényed Adjon nyugvást, békességet; Sugáridon szellem járjon S keressen fel küzdelminkben Az aradi tizenhárom. október.indd 9 2011.09.25. 21:28:19

10 Magazin Hírek A Verőcei Tükör 2002. évi 2. számában rövid írás szólt a Kárpisi-kanyarról Ekkor szó esett arról is, hogy Tacitus (55 120) szerint a római hajóhad jelen volt vidékünkön is, főbb kikötői Aquincum (Óbuda), Brigetio (Komárom, Szőny) és Carnuntum voltak. Ez utóbbi Ausztriában, közel a magyar határhoz, Petronellben található. Carnuntum az ókori viszonyok között hatalmas város volt, mintegy ötvenezer lakossal. Két része volt: egy katonai és egy polgári. Nagyjából azt lehetne mondani, hogy fő kereskedelmi útvonalak és a Duna segítették elő fejlődését, és ennek révén közigazgatási szerepet is kapott, ami tovább erősítette helyzetét. A Római Birodalom azonban egy Carnuntum idő után nem volt képes ellenállni a kívülről jövő támadásoknak, és birtokait is elvesztve visszaszorult, városai pusztulásnak indultak. Carnuntumot is elhagyták lakosai, feltételezhetően nem önként, romjait évszázadokon át a környező lakosság szabad prédául szolgáló kőbányának használta. Az újabb korban a figyelem akkor fordult jobban Carnuntum felé, amikor Guido von List (1848 1919) megírta kétkötetes Carnuntum című regényét (1888), amely nagy irodalmi sikernek bizonyult. A könyvben a mindig bátor, erős és erényes germánok harcát ábrázolta Carnuntum visszafoglalásáért a IV. században az állítólag romlott és erkölcstelen római helyőrséggel szemben. Egyébként a korábban Európában legfeljebb díszítőelemként ismert horogkereszt List korai művei révén vált politikai jelképpé, bár a ma ismerttől némileg eltérő alakban. Az ásatások ma is folynak, és más módszerekkel is folyik a város megismerése és feltárása (pl. légi felvételekkel stb.). Egyes főként közösségi épületeket helyreállítanak, újjáépítenek, és belsejüket is római módra rendezik be. A fürdőben pl. a medencében a víz kellemes hőmérsékletű, a látogatóknak kedvük lenne egyet azonnal merülni benne. Idén a carnuntumi ásatások részét képezik az alsó-ausztriai országos kiállításnak, több létesítmény közös belépőjeggyel látogatható. Bakonyi István Római kori fürdő helyreállított épülete A fürdő egyik meleg vizű medencéje, márványborítással, az ablak mellett a fal halakkal díszítve 12., szerda: A kifizető, munkáltató által levont személyi jövedelemadó és a tb-járulékok, a korkedvezmény-biztosítási járulék, az egészségügyi szolgáltatási járulék, az egyszerűsített közteherviselési hozzájárulás (EKHO), a START-járulékok, az egyszerűsített foglalkoztatás közterhének, a magánnyugdíj-pénztári tagdíjak bevallása és befizetése, valamint a háztartási munka regisztrációs díjának befizetése Az egyéni vállalkozó által benyújtandó 1158-as számú, és a i adózási határidők kifizető, munkáltató által benyújtandó 1108-as számú bevallás-adatszolgáltatás, egyszerűsített foglalkoztatás esetén a 1108E, amelyek a magánszemélyek személyi jövedelemadó és járulékkötelezettségeiről, bejelentendő adatairól szólnak 15., péntek: Az ÁFA törvényben meghatározott új közlekedési eszközt értékesítő adózó adatszolgáltatása 20., szerda: A társasági adó havi és negyedéves adóelőlegének befizetése A 1101-es számú havi és negyedéves bevallás benyújtása (benne a kulturális járulék, az innovációs hozzájárulás, a rehabilitációs hozzájárulás) A havi és negyedéves ÁFA, a játékadó bevallása és befizetése A fogyasztói árkiegészítés, a költségvetési támogatás igénylése 30., péntek: A környezetterhelési díj előlegének befizetése a 1150 nyomtatványon NAV Közép-magyarországi Regionális Adó Főigazgatósága október.indd 10 2011.09.25. 21:28:19

Szeptember 10-én szombaton este nyílt meg a Művelődési Házban Baranyainé Tóth Éva és Mikó Évi festőművészek tárlata, Más virágok címmel. A cím magában hordozza a tartalmat, valóban más virágok tárultak elénk, új, érdekes izgalmas meglátások. Baranyainé Tóth Éva képeit szinte elég egyszer megtekinteni, és máris érezni lehet, hogy milyen hangulatban látott munkához. A címek erősen alátámasztják a felvitt színek izzó kavalkádját. Beszélnek hozzánk, kérnek tőlük valamit. Hogy mégis mit? Sokszor azt érzem, mikor nézegetem Éva festményeit, hogy ezekkel az alkotásaival egy szebb, élhetőbb jövő felé szeretné A Csattogó-völgyi majális óta májusban Nagymaroson és Tápószelén, majd júniusban Tápiószecsőn léptünk fel. Júliusban Kisnémediben, augusztus 19-én a verőcei Vízi színpadon táncoltunk. Szeptember 3- án Visegrádon, 10-én a szobi Malomvölgyben, 17-én Rádon léptünk fel. ben következik a zebegényi Tökfesztivál. Események Más virágok vinni az embereket. Megmutatni a világnak, hogy mennyire fájnak belül az egyének, milyen erősek a görcsök, melyeket a szomorúság, a meg nem értés hevít a lélekben. És talán épp ettől pozitív üzenetei is vannak. A kérései, melylyel egy emberibb közeget szeretne látni a szűkebb és tágabb környezetében is, szinte már prófétaként világítanak. Évánál nem hinném, hogy sokan félreértelmeznék munkáit. Éva izzik, forrong, időnként lázad, bár csendes, visszafogott lázadással, néha pedig mosolytáncokkal közvetíti, hogy a remény beteljesítette a hozzáfűzött elvárásokat. Mikó Évi csendesebb, letisztultabb világot tár fel előttünk. Virágai, mellyel elnyerte a virágos Évi jelzőt egy mosolygós, vidám, élettel és hittel teli nőt mutatnak nekünk. Nem küldenek üzenetet, nem vibrálnak, nincsenek hangulatok a festményein. Viszont vannak, élnek, léteznek. Ha rájuk nézünk, valamilyen megmagyarázhatatlan okból, Őszikék hírmondó Már készülünk a verőcei szüreti felvonulásra is. Szinte szünet nélkül próbálunk. Örömmel írjuk, hogy már négy különböző fellépő ruhánk van. Ezúton köszönjük az Önkormányzat pénzbeli támogatását, a vidéki fellépéseink utazási költségeit ebből tudtuk fedezni. 11 átjár minket a nyugalom, békesség, egy szelíd remény bája. Nem keresünk magyarázatot semmire, nem kezdünk el gondolkodni. Vagyunk pusztán, és élvezzük, hogy az élet valójában szép és csendes is lehet.. Vannak festőnők, akiknek képeit tekintve nem tudnánk megállapítani nemüket. Mivel hiszek abban, hogy felfordult világban élünk, ahol a nők is ugyanolyan lépéseket tesznek, mint a férfiak, ezért öröm látni, hogy ez a két Éva megmaradt tisztelettel a nemiségük hű vonalán. Mindketten a szépséget, a bájt, az érzékiséget, a nagybetűs Nőt jelenítik meg festményeiken. Lami Bakos Györgyi Megragadjuk az alkalmat, hogy együttesünkbe hívunk és szeretettel várunk táncolni szerető hölgyeket és férfiakat is. Fiatalokat és időseket egyaránt. Elérhetőség: Kakas Éva táncoktató 06/20/463-9011 Szlávikné Kovács Éva Őszikék néptáncegyüttes tagja október.indd 11 2011.09.25. 21:28:19

12 Helytörténet Verőce, a Börzsöny kapuja Verőce történetének megismerése Kovács László írása alapján VI. rész: Verőce a századfordulón és két világháború között (1. rész) A századforduló idejéről ismét egy hiteles kiadványt kell idéznünk, mely a Budapest Bécs vasút mentén lévő települések adatait tartalmazza. Ez a kiadvány, a Vasúti útmutató, amely szerint Verőce lakossága a századfordulón 1826 fő volt, kevés kivétellel mind magyar. Van római katolikus és református temploma, és mindkét felekezetnek elemi iskolája, három tanítóval összesen. Foglalkozás szerinti megosztás: mezőgazdaság 543, ipar 117, kereskedő 13, közszolgálat 53, napszámos, cseléd 111, eltartott 989. A községben ekkor volt 395 ház. Mezőgazdasági terület: 3577 hold. Hivatalok: közjegyző, anyakönyvvezető, posta- és távíróhivatal, gőzhajó állomás. Az országgyűlési képviselő Kálosi József Kossuth-párti volt. A község állami adója 18 000 korona. Községi pótadó: 4000 korona. Regálé: 2400 korona, melyet a község maga bérel. Földárak: 1 hold föld 1000 korona, közepes 200-300 korona. Gyümölcsfa 5670 db, főleg szilva. Szarvasmarha 389, ló 72, sertés 395, baromfi 1894, méhkas 61. A tájékoztató megjegyzi, hogy a község régi neve Magyar-Verőce volt. Török fürdőház is volt a faluban, és megemlíti a községben fellelhető nagy török időbeli pincéket és földüregeket. A századfordulón már működött népkör és volt népészeti egylet. Voltak szép nyaralótelepek és állott a későbbi Pufi-villa a vasútállomással szembeni dombon. A tájékoztató többek között említést tesz a kőszénbányáról is. A szálloda és étterem ekkor Kühn J. tulajdonában volt. Vendéglősök: Blau M., Kühn J.-né, Neuszer F., Schweiger F., Zsarnóczay J.. Gyógyszerész: Zsigárdy István. Ügyvéd: Dr. Pásztélyi J., publicista: Dr. Kacziány Géza, fakereskedő: Ernyey J., vegyeskereskedő: Koppunetz J., gyár: Téglagyár Rt. (48 munkással), szikvízgyár: Zsigrády I., ács: Prhohászka J. Érdekességként megemlítem, hogy a századfordulón hogyan alakult az élelmiszerek ára. Eszerint a marhahús 1,16 K., sertéshús 1, 42 K., tej 20 fillér, tojás (7 db) 40 fillér, bor 48 fillér. A napszám 1 koronától 2,20 koronáig terjedt. Országos vásár is volt akkoriban Verőcén, mégpedig január 6-án és május 1-jén. A másik hiteles forrásanyag 1911-ből származik, a Magyarország vármegyéi című kiadvány Nógrád vármegyére vonatkozó részéből. Ekkor a lakosság száma már 1957 fő volt, a házak száma 395. Postája, távírója és két vasúti állomása van már a községnek. A számszerű adatokon túltekintve vizsgáljuk meg, mi tette lehetővé a község fejlődését a századforduló körüli időkben. A XIX. század vége felé Verőcét felfedezték a kirándulók és a nyaralók. A község fekvése ehhez ideális volt; viszonylag közel Budapesthez, jó közlekedési lehetőségekkel. A netán nyáron is dolgozó férfiak munka után, illetve hétvégente is kijöhettek az itt nyaraló családjukhoz, élvezhették a nyár örömeit: a fürdést, a csónakázást a Dunán, hűvösebb idő esetén a Duna-parti, illetve a hegyi sétákat. A már kora hajnali órákban aratni menő parasztság, mezítláb járó, libákat őrző gyermekeik és az itt nyaralók vidáman kerékpározó gyermekei, csipkés napernyővel sétálgató asszonyai között bizonyára társadalmi feszültség támadt. Az 1880-as évek nagy filoxérajárványa után mélypontra kerülő falunak azonban nagy hasznot jelentett a nyaralók egyre nagyobb száma, így a nyári időszakra az egyik szobát (a tisztaszobát, persze) a legtöbb házban számukra tartották fenn. A parasztság terményei jó részét is helyben el tudta adni. A sok nyaraló, illetve itt letelepedő többnyire módos család a helybelieknek munkaalkalmat is jelentett. Verőce népszerűségét Ybl Miklós és négy munkatársa: Liszkay Boldizsár, Strum Ferenc, Mengemann és Zitterbarth építészek alapozták meg, akik egy kirándulás alkalmával vetődtek Verőcére. A hely szépsége úgy megragadta őket, hogy nyaralót építettek, és itt töltötték nyaraikat életük végéig. De ki is volt Ybl Miklós? Igen neves építész (1814 1821), a budapesti Operaház és a Bazilika építője. Nyaralója ma is ott áll a verőcei Duna parton. Ebben az időben sok befolyásos ember segített Verőce gondjait megoldani. Neves építészek ingyen terveztek középületeket. Swadló Vilmos 1889-ben kiépítette a magyarkúti forrást, melyet feleségéről Irma-forrásnak nevezett el, ez olvasható forrás kőfalán. Meyer Károly is kijárta, hogy a Dunamező melletti utat rendezzék, szilárd burkolattal lássák el, oda fasort és élő sövényt telepítsenek. A fasor ha hiányosan is ma is megvan, az élő sövény kipusztulóban van, gondozatlan. A sövény Duna felőli oldalán lévő sétautat pedig megszüntették. Megépült a Magyarkúthoz vezető országút, rendezték annak Rákóczi úti szakaszát. Az Árpád utat apró kockakövekkel rakták ki, mely a község főutcája lett. Kiépült az országban egyedülálló Duna-parti kőfal, melyet sokak szerint maga Ybl Miklós tervezett. A munkálatok beindítása is az ő nevéhez fűződik. A kőfal folyamatosan épült meg, nyilvánvalóan a telektulajdonosok anyagi és egyéb lehetőségeinek függvényében. Két épület is szolgálta a kulturális célokat. Az egyik a Vén Duna vendéglő helyén lévő, ún. Közösségi nagyvendéglő. Ebben az épületben volt többek között egy nagyméretű táncterem, a Duna felöli oldalán egy széles és hosszú üvegverandával. Itt tartották a legnagyobb bálokat, melyek közül a farsangi álarcosbál volt a legnépszerűbb. Színi előadásokat is rendeztek a nagyterem színpadán, hivatásos színészek, de sok esetben amatőr színjátszók felléptével. A másik kulturális célú épület a Turáni kör épülete volt (a volt mozi), belső udvarán teniszpályával, később kispuska lőtérrel. Ebben az épületben is volt egy nagyobb terem, amelyet az 1950-es években moziteremmé alakítottak át. Itt a két világháború között csütörtöki napokon tartottak műsorral egybekötött közművelődési előadásokat, de gyakorta táncmulatságokat és színi előadásokat is. Az épület két szárnyának utca felőli tetején eredetileg barokk tornyok voltak. Ezeket a mutatós, szép tornyokat később lebontották (arra hivatkozva, hogy faszerkezetük tönkrement), és állítólagos anyagi okok miatt nem is építették újjá. Az épületet most sima cseréptető fedi. A módosabb polgárokon kívül írók, költők, zenészek, építészek, képzőművészek egyre nagyobb számban fedezték fel a falu szépségeit. Sokan bérelt szobákban, illetve lakásokban laktak, sokan házat építettek, itt telepedtek le. Többen régi parasztházakat alakítottak át nyaralóvá, illetve modernizálták lakássá. A szellemi élet kiválóságainak jelenléte felpezsdítette Verőce életét. A községi nagyvendéglő előzőekben már említett nagytermében színházi előadásokat rendeztek. Ennek során Kálmán Sándor helybéli paraszt író népszínműveit is előadták, nagy sikerrel. Tájékozódásunk szerint hét népszínművet írt, közülük kettő, a Fekete mén és a Boletta című előadásra is került. Nem kisebb személyiség, mint Móricz Zsigmond, Karinthy Frigyes, Devecseri Gábor, Kosztolányi Dezső is megnézték ezeket a színdarabokat. (folytatás a következő számban) október.indd 12 2011.09.25. 21:28:21

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) 1992-ben nyilvánította augusztus 1-jét az Anyatej Világnapjává, augusztus első hetét, pedig a Szoptatás Világhetévé. Azóta minden évben megünnepeljük az anyatejes táplálást. Idén erre szeptember 19-én került sor, a Művelődési Házban. Szerény rendezvényünkön Villányi-Papp Andrea védőnő, bábozással szórakoztatta a gyerekeket, míg Csider Márta a szoptatás lelki vo- Sajnálatos módon egyre többet lehet hallani arról, hogy állatokat kegyetlenül bántalmaztak, kínoztak, megöltek, látszólag minden különösebb ok nélkül. S tévedés ne essék, az is bántalmazásnak minősül, ha az állatot elhanyagolják legyen szó az élelem megvonásáról, oltások, gyógykezelések elmulasztásáról vagy nem megfelelő tartási körülményekről. Ahhoz képest, hogy több országban már kiterjedt állatvédelmi törvény és büntető hatóság működik, Magyarország ezzel szemben igen csak a sor végén kullog. Hazánkban oly mértékben megnőtt a brutális állatbántalmazások száma, hogy végül a kormány kénytelen volt foglalkozni a témával. Bár túl sok elrettentő ereje nincs, mert ennek ellenére meghökkentőnél meghökkentőbb történetekre derül fény. Néhány sokkoló, szomorú példa a múltból: - egy férfi több száz kutyát tartott egy telepen, elhanyagoltan, gondozatlanul. A kutyusok mocskosak, betegek voltak, a saját ürülékükben feküdtek. Egészség Hírek Az Anyatej Világnapján Védjük meg őket! Mivel a szaporodásukat sem korlátozták, a beltenyészet miatt rengeteg torz, végtag nélküli kiskutya született. - egy hölgy az egyik budapesti állatotthonba azzal az indokkal vitte be a kiskutyáját, hogy az köhög, ami idegesíti a családot, ezért az eb elaltatását kérte (a probléma orvosolása helyett). Mielőtt ez megtörtént volna, a hölgy elsietett a pénztárcájáért otthagyva az állatot a megdöbbent dolgozóknak. - néhány középiskolás cicákat kínzott, a legkegyetlenebb módon, amit videóra vettek Tettükre a rendőrségen sem tudtak magyarázatot adni Azok az emberek, akik bármilyen módon ártanak egy állatnak, kisebbrendűségi komplexusban szenvednek. Általában ezek a személyek valamilyen olyan (főleg gyermekkori) lelki sérülésen estek át, amelynek következtében folytonos alárendelt szerepbe kerültek. Sok esetben a családjukban látott agressziós mintát viszik tovább. A lényeg, hogy náluk kisebb, tehetetlenebb teremtményeken fitoktassák az erejüket, és ezzel azt a téves képet 13 natkozásairól tartott a szülőknek érdekes előadást. Heinczné Rási Katalin pedig szép, csillogó mintákat, figurákat festett a vállalkozó szellemű résztvevők karjára. Köszönjük a segítséget! A csecsemő fejlődése szempontjából kiemelkedő jelentőségű a szoptatás. Az anyatej jelenti a kisbaba számára a táplálékot, lehetőséget az édesanyával való testi közelségre. Egyszóval magát az Életet! Kevesen tudják, hogy az anyatej mind összetételében, mind mennyiségében folyamatosan alkalmazkodik a csecsemő igényeihez. Emiatt fontos, hogy a gyermek az édesanyja tején nőjön fel. Az anyatej étel is ital is, mivel egy szoptatáson belül is változik az összetétele. A tej eleje hígabb, nagy a cukortartalma, de kevesebb fehérje és zsír van benne. A szoptatás második felében a baba a nagyobb energiatartalmú zsír- és fehérjedús tejhez jut hozzá. WHO (Egészségügyi Világszervezet) azt ajánlja, hogy a gyermek egyéves koráig az anyatej legyen a fő táplálék, és a szoptatás lehetőleg kétéves korig tartson. Ennek az- az oka, hogy a gyermek immunrendszere a második életév során teljesedik ki. Kétéves kor előtt csak az anyatejben levő védőanyagok segítségével tud hatékonyan dolgozni. A szoptatott gyermekeket kevésbé fenyegeti például az inzulinfüggő cukorbetegség és egyes daganatos megbetegedések. Az apáknak is van szerepe a szoptatásban. Az ő dolguk gondoskodni a kényelemről, biztosítani a nyugalmat és a harmóniát, ezzel tudnak hozzájárulni az optimális tejmennyiség termelődéséhez. Lécz Izabella védőnő alkotják magukról, hogy ők erősebbek, bátrabbak. Ez egyfajta megtorlás a korábban elszenvedett sebekért, amit azután egy védtelen, semmiről sem tehető lényen csattan. Ezek az emberek csak a saját önös érdekeiket nézik. Nem törődnek azzal, hogy az állat mit érezhet. Abban az esetben pedig, mikor más ember kedvencét bántják, nemcsak az állatnak, hanem annak a gazdának is fájdalmat okoznak, aki őt szereti és félti. Látszólag tehetetlenek vagyunk ilyen esetekben, ilyen hírek hallatán szomorúan tárjuk szét a karunk. Pedig sok mindet tehetünk az ellen, hogy megelőzzük ezeket a szörnyűségeket. Az első, hogy saját állatainkról megfelelően gondoskodunk, ezzel is jó példával járva elöl. A másik, hogy megpróbálunk odafigyelni a környezetünkben élő állatokra. Törődjünk velük, hiszen nagyon-nagyon hálásak tudnak lenni a gondoskodásért, simogatásért! Forrás az esetekhez: http://www. allatkinzokellen.eoldal.hu/, http://www. noeallatotthon.hu/, http://hvg.hu/ (KSE) október.indd 13 2011.09.25. 21:28:21

14 Sport Női kézilabda-mérkőzések Hazai Vendég Időpont Óra Nap Zsámbék Verőce 2011. 10. 02. 16 óra Szombat Százhalombatta Verőce 2011. 10. 08. 13 óra Szombat Verőce Salgótarján 2011. 10. 15. 15 óra Szombat Gödöllő Verőce 2011. 10. 22. 13 óra Vasárnap Verőce Kóka 2011. 10. 29. 15 óra Szombat Női kézilabda-eredmények Verőce Alsónémedi 24:25 Verőce Inárcs-Örkény 19:23 Cserkész focikupa 2011-ben is megrendezésre került Dunakanyar cserkészeinek focikupája, a Cserkészek Ligája, melynek házigazdája idén Verőce volt. Az esemény megszervezésében nagy segítséget nyújtott a verőcei Református Általános Iskola, hiszen az újonnan épült sportcsarnokban tarthattuk. A kupára 5 községből érkeztek cserkészek, hogy elvigyék a serleget. A rendezvényen 3 kategóriában (kiscserkész, cserkész, rover korosztály) lehetett indítani az 5+1 fős csapatokat. A megmérettetésen 17 csapat, és körülbelül 180 cserkész vett részt, s ezzel Verőce az eddigi legnagyobb cserkészek kupáját rendezhette meg. Verőce kiscserkész (8-12 éves) kategóriában indult és a váci Piarista csapat mögött, a dobogó második fokára állhatott! Csapatunk eddigi legjobb eredményét érte el a kupában. Reméljük, az elkövetkező években is lesznek szép sikereink, és több csapatot is tudunk indítani a korosztályokban. Jó munkát! Kardos Attila Cserkész vezető Labdarúgó-eredmények felnőtt ifi öregfiúk Sülysáp Verőce 1:4 4:4 - Verőce Bugyi 5:0 3:1 - Verőce Veresegyház 0:0 3:1 - Kisnémedi Verőce 2:3 1:6 - Verőce Budakalász 1:2 1:1 - Verőce Göd D.part - - 4:3 Vácrátót Verőce - - 3:5 Vác LSE Verőce - - 1:3 Verőce Sződ - - 0:1 Labdarúgó-mérkőzések 2011.10. 02. 17:00 Verőce Örkény 2011.10. 08. 16:30 Nagykőrös Verőce 2011.10. 16. 16:30 Verőce Hévízgyörk 2011.10. 23. 16:00 Bag Verőce 2011.10. 30. 16:00 Verőce Újlengyel Az ifi mérkőzések 2 órával korábban kezdődnek. október.indd 14 2011.09.25. 21:28:21

Jobbágy Károly: Hirdetés 15 Mondják, a Himnuszt énekelték Mondják, a himnuszt énekelték úgy indultak a puskatűznek s a könnygáz meg a tűzzel telt ég sem riasztotta vissza őket. Csorgott a könnyük. Talán sírtak. Csorgott a vérük. Belehaltak. Diákok voltak. S ők csinálták a dicsőséges forradalmat! 1956. október 24. A rendőrőrs telefonszáma A Verőcei Rendőrőrs a 375-565-ös telefonszámon érhető el, vagy hívja a rendőrség 112-es és 107-es ingyenesen hívható segélyhívó számait. Közületek és a lakosság szolgálatában telkek, kertek kitakarítása, bozótirtás, tereprendezés zápor- és esővíztározók építése, kivitelezése előre gyártott műtárgyakból utak, árkok, vízelvezetők, átereszek építése, karbantartása házalapok-pincetömb kiemelése, szállítása termőföld-töltőföld, trágyaszállítás fuvarvállalás 5-24 t-ig daruzás vállalás 8-50 t-ig Érdeklődni: Lökös Kft., tel.: 06-30/9416-209 E-mail cím: lokoskft@autodaru.hu Festékbolt Verőce, Árpád út 53/B Tel./fax: 27/350-326 Mobil: 06-30-375-2460 Kül-beltéri falfestékek, színkeverés a helyszínen. Lazúrok: Milési, Bondex, Sadolin, Belinka, Boróka, Trinát fényes és matt, Casati termékek, Saratoga spray, öntapadó és fűrészporos tapéták, Vidella díszlécek, rozetták. Akciós termékeink: Héra - Rigips - Széria - Csemperagasztók. Bérelhető gurulóállvány. Igény szerint házhoz szállítás. Várjuk Kedves Vásárlóinkat! Nyitva tartás: H P : 7 17, Szo. 7 13 óráig. új termékekkel megújult külsővel új nyitva tartással Vár mindenkit szeretettel a Nautic! H P-ig: 05 09 óráig, 14 20 óráig. Sz V: 12 22-óráig Helyszín: NAUTIC (Árpád út 2.) Bar kács bolt Verő ce, Ár pád út 49. Tel: 27/350-087 Ön ta pa dó, be mar ha tó szi ge telőgumik, purfixek, faáruk, lécek, pántok, zárak, vasalatok, fióksínek, élfóliák, szögek, csavarok, szerszámok. Havonta új akciók! FESTÉKEK, HÍGÍTÓK, RAGASZTÓK Nyit va: H.-P. : 8-17 Szo.: 8-13 Várjuk kedves vásárlóinkat! A Verőcei Tükör reklámtarifái: 1/1 old. (A/4) 190x263 mm 10.800 Ft+Áfa 1/2 oldal 190x130 mm, 6000 Ft+Áfa 1/4 old 93x130 mm, 3600 Ft+Áfa 1/8 old 93x63 mm, 2640 Ft+Áfa Kedvezmény: Féléves hirdetési szerződés esetén a hatodik hónapban megjelenő hirdetés térítésmentes. Apróhirdetés: megkezdett 10 szavanként 600,- Ft+ Áfa A lakossági gyászjelentések, köszönetek, meghívók 1/16 oldal terjedelemig ingyenes. A hirdetés anyagát lapzártáig - minden hónap 20-ig - adhatják le szerkesztőségünk címére. október.indd 15 2011.09.25. 21:28:22

16 Magazin Indián nyár a vízen A nyár utolsó aranyló napsugaraival és a közelgő ősz kellemes simogatásával ajándékozta meg kis csapatunkat. A Géza Fejedelem Református Általános Iskola életében első alkalommal került megrendezésre az Ipolydamásd Kismaros kenutúra. Több mint hatvanan szálltunk vízre. Az Ipoly alacsony vízállása, a sekély zúgók még izgalmasabbá tették e kis folyó hangulatát. A part menti öreg füzesek csodálatos formáikkal hívták a természetet szerető szemeket. A csapatok hamar összerázódtak, vidám éneklés, dobolás hangjai szálltak a víz felett. A Kék Duna ezüstös szalagját elérve megálltunk és egy kis energiapótlással új erőre kapott a csapat. Az alacsony vízállásnak köszönhetően a Dunában messze bent állók furcsa látványként hatottak, ahogy bokáig álltak a nagy folyamban. A tizenhat kenu szép látványt nyújtott, ahogy áthaladt a történelmi hegyek között. Az ember lelkét igazán megérinthette a természet szépsége, és aki egy ilyen élményt átél, annak számára egyértelmű, hogy miért is kell vigyáznunk erre a csodálatos Bolygóra! Zebegénynél bőséges bográcsos várt minket. Betti és Józsi finom paprikás krumplival várta a csapatot. A kezdő túrázók avatása sem maradhatott el! Reméljük, sokan lesznek szerelmesei a túrázásnak! Élt a Duna ezen a hétvégén! Jó volt látni a kis és nagy hajókat, a fürdőzőket, az égre szálló tábortüzek füstjét. Az égen siklóernyősök, kis és nagy repülők szálltak. A lemenő nap sugarai vezettek haza. A Kismarosi célnál mindenki kapott még palacsintát! Egy gyönyörű napot töltöttünk csodás tájakon! Mindenki jól érezte magát, és élményekkel gazdagodva, kellemesen elfáradva térhetett haza. Kis iskola vagyunk. Fontos, hogy szülő, diák és nevelő tudjon együtt is kikapcsolódni. Jó volt együtt! Tavasszal újra megyünk! Papp Ferenc testnevelő tanár A község lapja Kiadja a Községi Önkormányzat 2621 Verőce, Árpád út 40. Felelős kiadó: Marschall Harold Szerkesztő: Marschall Harold Munkatárs: Kalapos-Seres Emese. A szerkesztőség címe: 2621 Verőce, Karinthy u. 2. Telefon: 27/350-825, e-mail: mharold@dunaweb.hu Tördelőszerkesztő: Imrik Péter. Olvasószerkesztő: Szentandrási Erzsébet. Nyomdai munka: Kucsák Könyvkötészet és Nyomda, Vác Hirdetésfelvétel a szerkesztőségben Hirdetési árak: 1/8 oldal 2640 Ft, 1/4 oldal 3600 Ft, 1/2 oldal 6000 Ft, 1 oldal 10 800 Ft. Az árak az ÁFÁ-t nem tartalmazzák. Lapzárta minden hónap 20-án. október.indd 16 2011.09.25. 21:28:23