Kezdetek: A község első említése 1288-ból származik. Nevének eredetére kétféle magyarázatot is találtam.

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Kezdetek: A község első említése 1288-ból származik. Nevének eredetére kétféle magyarázatot is találtam."

Átírás

1 Régen és most

2 Kezdetek: A község első említése 1288-ból származik. Nevének eredetére kétféle magyarázatot is találtam. Az egyik, hogy 1288-ban Zurchuk néven szerepelt, 1426-ban pedig már Karakozurchek. Előtagja a szláv Krakov vagy Krakkó hely- és víznévből képződött, utótagja pedig galagonyást jelent. Magyarra fordítva tehát Karakószörcsök: Galagonyáshely. A másik magyarázat szerint a falu Szent István felesége, Gizella királyné birtoka volt. A veszprémi királynéi vár körülötti községek a vár katonái, nemesi várjobbágyai voltak. Akkoriban az ittenieket árkibányaszürcsöki várjobbágyoknak nevezték, a települést pedig Árkibányaszürcsöknek.

3 Történelme A falu a török idők alatt sokat szenvedett. Mikor 1686-ban Budát ostromolták, a karakószörcsöki nemesek is ott vitézkedtek Buda falai alatt. Szabó György ott esett el. A török idők alatt pusztának nevezték a falut. II. Rákóczi Ferenc fejedelem ideje alatt az egész vármegye a kurucok zászlaja alatt harcolt, így sok karakószörcsöki gazda is. Mikor Napoleon Magyarországra támadt, a veszprémvármegyei nemes felkelők táborában is ott voltak a község lakói és a Győr melletti csatában vitézkedtek. A francia hadjárat hullámai érintették a községet is. A franciák megszállták a községet, élelmet innivalót követeltek, bementek a templomba, az egyházi ruhákat magukra öltötték, az oltárról a gyertyákat elszedték, meggyújtották ben a vármegye községeiből összeállított bakonyi szabadcsapatban harcoltak, főleg a Dráva mellett a horvátok ellen és Komáromnál. A község lakói az első világháború alatt a császári és királyi 19. sz. győri gyalogezredben, a magyar királyi 20. sz. nagykanizsai honvédgyalogezredben, a magyar királyi 7. sz. pápai honvédhuszárezredben szolgáltak, közülük huszonhatan hősi halált haltak.

4 Karakó-Szörcsök Szegszörcsök A falu ugyan közigazgatásilag egy községet képezett, hiszen egy bírája, egy jegyzője, egy elöljárósága volt birtokviszonyaira és némely jogaira nézve külön község volt: a Kerta- Torna összekötő közlekedési út középen kettéválasztotta a községet, a keleti részt nevezték Szegszörcsöknek, a nyugati részt, Karakószörcsöknek. Szegszörcsök a szöglet szótól kapta nevét, mivel a falunak ezen része olyan szögletet képezett, melybe egyfelől bemenni lehetett, de másfelől kimenni nem. A szegszörcsöki részt más néven sorok -nak nevezték. A karakószörcsöki rész volt a faluvég.a szegszörcsöki rész kisebb volt ugyan, mégis elsőbbségi joggal dicsekedhetett, hisz ezen a területen, éppen az utca közepén volt a templom. Érdekesség Az erdőben többek között egy görbefa volt a határjel November 12-én az erdőbe gyülekeztek közt versengés támadt az elkülönítő vonal megsértése miatt, a versengésből verekedés támadt, s eközben Persaics Lászlót agyonverték. Az eset a vármegye elé került, ahol ítéletként a görbefa kivágásáról döntöttek.

5 Szeg-Szörcsök Sorok Karakó-Szörcsök Faluvég

6 Szarkaszer A római katolikus templomtól a vasútig vezető útnak ez volt a neve. Rengeteg akácfa volt az út szélén és a fák közt szarkák találtak maguknak lakóhelyet.

7 Erdőszél Karakószörcsök Kerta felőli részét, úgy hívták, erdőszél Talán azért, mert ez a rész épült ki legkésőbb, akkoriban itt alig voltak házak, volt viszont helyette valami más

8 melyet, ahogy a képen is látható nyáron fürdőzésre, télen korcsolyázásra használtak. Egy nagy TÓ! Sajnos mára benőtte a nád, feltöltődött, már csak néhol látható benne víz,de.talán lesz még ez újra tó

9 A falu négy utcájának kereszteződése 1970-ben 2014-ben

10 Karakószörcsök népessége a múlt században lassan, de egyenletesen fejlődött egészen 1910-ig, 1828-ban 579 fő, 1851-ben 686, 1890-ben 713, 1910-ben pedig 725 lakosát írták össze,1969-ben már csak 520, 2001-ben 320 fő, most 2014-ben 304 fő. A lakosság a XVI. XIX. században őstermeléssel és szőlőműveléssel foglalkozott. A Somlóhegy nagyszőlősi részének szőlőbirtokosai között már 1542-ben szerepeltek karakószörcsöki szőlősgazdák. A XX. században kezdődött meg a mezőgazdasággal foglalkozó lakosság elvándorlása a községből. Mezőgazdasággal és állattartással ma már kevesen foglalkoznak és a vállalkozók száma is kevés. Az aktív korú lakosság a közeli városokban talál munkalehetőséget.

11 Mezőgazdaság Ugyan a Termelőszövetkezet központja is Kerta volt, már régóta, azért Karakószörcsökön is maradt valami. A TSZ baromfitelep, ahol Vati József TSZ elnök elmondása alapján az 1980-as években évente 120 ezer libát neveltek. De nemcsak a húsáért, a tolláért is tartották az állatot, évente mázsa tollat tudtak értékesíteni a libák tépéséből ben A TSz megszűnt, azonban a telep azóta is kihasznált. Volt ugyan többszöri tulajdonos, illetve bérlőváltás, a lényeg azonban, hogy ma is működik, munkát adva ezzel néhány helyi és környékbeli lakosnak. Ma pulykatelepként üzemel ben

12 Vasútállomás Településünket átszeli a Budapest-Szombathely vasútvonal. Talán ennek köszönhető, hogy a munkanélküliek száma nem túl nagy, hiszen az emberek a vasúti közlekedésnek köszönhetően munkába tudnak járni Ajkára, Veszprémbe, Devecserbe, Celldömölkre ben 2014-ben

13 Kocsma Régen És most

14 A lakosság régen is és ma is nagyrészt római katolikus, kisebb része evangélikus vallású. Református csak néhány fő él a faluban. Éppen ezért katolikus és evangélikus templom épült. Evangélikus templom Katolikus templom

15 Evangélikus templom A templom építése 1790-ben kezdődött, melyhez a hívek 226 szekér követ, 4 szekér meszet, 23 szekér murvát, 21 szekér téglát, 31 szekér épületfát, és 13 szekér nádat hordtak össze. A templom 53 év után azonban nagyon roskatag állapotba került, ezért 1844-ben újjáépítették. Katolikus templom A katolikus templom 1747-ben épült a község közepén. Hogy helyén valamikor temető volt, azt bizonyítja, hogy az alap ásásakor emberi csontok kerültek elő. A templomot 1794-ben nagyobbították, sekrestyét építettek hozzá.

16 Czuppon Gézáné sz. Bátor Julianna ajándékozta a Római Katolikus Templom számára a kis harangot 1970-ben. Az ajándékozó Jánosházi lakos volt, de a rokonság által kötődött Karakószörcsökhöz. Cserébe az akkori blébános, Molnár István Bátor Julianna elhunyt szeretteiért minden évben szentmisét tartott. A harang felhelyezése

17 Hősi Emlékmű szeptember 30-án adták át az I. világháborúban elesett hősök emlékére Král Gyula budapesti kőfaragó által készített emlékművet. Később a II. világháborús hősök nevei is feltüntetésre kerültek, majd 1988-ban Karakószörcsök fennállásának 700. évfordulójára újabb emléktábla kerül t elhelyezésre ben 2014-ben

18 Iskola Evangélikus iskola Katolikus iskola A falunak két iskolája volt, melyekben 1771-től 1980-ig tanítottak. A gyermeklétszám csökkenésével a tanítás a szomszédos kertai iskolában folyt tovább, ahogy jelenleg is.

19 Közösségi épület Az iskola megszűnésével, a korábban iskolaként funkcionáló épületet átalakították és abban alakították ki az orvosi rendelőt, a tanács irodát, a könyvtárat és az ifjúsági klubot. Ez azonban hamarosan kicsinek bizonyult. Ezért a rendszerváltást követő első képviselőtestület egy új, minden célnak megfelelő épület megépítéséről döntött. Itt található az orvosi rendelő és váróhelyiség, a könyvtár, az e-magyarország pont, a Polgármesteri Hivatal, a fodrászat, a rendezvények helyszínéül szolgáló nagyterem és kiszolgáló helyiségei.

20 Közösségi élet Karakószörcsökön a közösségi élet mindig példás volt. Ahogy régen kiváló amatőr színjátszó csoportja volt a településnek, néhány évtized szünet után megalakult a helyi kulturális egyesület.

21 Az Együtt Karakószörcsök Kultúrájáért Egyesület áprilisban alakult. Célja a hagyományőrzés, hagyományteremtés. Jelenleg 50 tagja van. Azon túl, hogy kézműves foglalkozásaikon gyönyörű dísztárgyakat készítenek, nagyon szívesen táncolnak. 3 év alatt sokféle tánc koreográfiáját tanulták meg, valamint néhány tréfás jelenetet is, ezeket szívesen adják elő a környékbeli települések rendezvényein is. Saját szórakozásuk és az emberek szórakoztatásán túl kiválóan együttműködnek a falu más civil szervezeteivel, valamint az Önkormányzattal. Amikor táncolnak Társadalmi munka után

22 Sport Karakószörcsökön az első Sportegyesület 1975-ben alakult, és egészen mostanáig folyamatosan működött. Bár kezdetben elég mostoha körülmények között, hiszen a sportöltöző a bal oldali képen látható kis épület volt, amelyben jobb esetben öltözni lehetett. Az új Sportöltöző 2000 körül épült, amely nemcsak a helyi és vendégcsapatok igényeit szolgálja ki maximálisan, hanem a szabadtéri rendezvények kiszolgálóhelyeként is funkcionál. Régi öltöző Új öltöző

23 Lakótelepi Sportegyesület Karakószörcsök a 2012-es bajnoki győzelem után

24 A falu központjában lévő lakóházak Ilyen volt Ilyen lett!

25 A fenti dián lévő lakóházak 2011-ben kerültek az Önkormányzat tulajdonába. A település központjában lévő épületek és környezetük látványa lehangoló volt. A helyükre elképzeltünk egy szép épületet és egy gyönyörű parkot. Már csak a megvalósítás volt hátra. Karakószörcsök lakossága ekkor példaértékű összefogásról tett tanubizonyságot. Hónapokon át minden hétvégén a képeken látható eredményért dolgoztak: Polgárőr és Tűzoltó Egyesület szolgálati helyisége És a körülötte lévő gyönyörű park

26 És a köszönet érte:

27 A Polgárőr és Tűzoltó Egyesület sem fiatal már településünkön. Az 1930-as években Tűzoltó Csapat vigyázott a település értékeire, most 2014-ben egy 27 tagból álló aktív Polgárőr és Tűzoltó Egyesület vesz részt a község életének minden apró mozzanatában. Tűzoltó Csapat Polgárőr és Tűzoltó Egyesület

28 És végül a képviselő-testület 2010-től

29 A 2010-es önkormányzati választás eredményeként egy teljesen új képviselőtestület került a település élére. Az önkormányzati feladatok terén semmilyen tapasztalattal, gyakorlattal nem rendelkeztünk, helyette volt bennünk tenni akarás, lendület, jó szándék és egy nagy adag szeretet településünk és annak lakói iránt. S ezzel a tarsolyunkban nekiláttunk a munkának mindig a lakosság érdekeit szem előtt tartva.

30 Nagyon fontos feladatunknak tartottuk a szép, tiszta, virágos településkép kialakítását. Ezért törekedtünk a település központi helyén létrehozni az előbb bemutatott pihenőparkot. Az elmúlt években Ft-ból felújításra került az autóbusz forduló is. A település több szakaszán járdákat építettünk, melyet idén is folytatni tervezünk. A hősi emlékmű felújítását és környékének térkövezését szintén fontosnak ítéltük. Az uniós szabványnak megfelelő játszótér rendszeres karbantartása a balesetek megelőzése miatt lényeges feladat, melyre minden évben gondot fordítunk.

31 Autóbusz - forduló

32 Játszótér

33 Azon túl azonban, hogy értékeink megóvására, a település fejlesztésére törekszünk, legalább annyira fontosnak ítéljük azt, hogy a lakosság jól érezze magát ebben a kis közösségben. Ahhoz pedig elengedhetetlen, hogy minden korosztály számára lehetőséget biztosítsunk a közösségi együttlétekre, a szórakozásra. Ebben nagy segítségünkre vannak az egyesületeink, akik a programok szervezésében és lebonyolításában lelkesen részt vesznek. Vannak már hagyománnyá vált rendezvényeink, és vannak olyanok is, melyekkel érdemes lesz hagyományt teremteni. Ezek a következők:

34 Farsang Gyerekeknek Felnőtteknek

35 Májusfa állítás

36 Anyák napja

37 Falunap Kulturális Egyesület műsora Közönség

38 Szent Mihály napi programok Kirándulás Tábortűz

39 Nyugdíjas találkozó műsor nyugdíjasaink

40 Mikulás

41 Advent

42 Karácsony várás

43 Szilveszter

44 Tervek A képviselő-testület hosszú távú célja, hogy a népesség fogyatkozását megállítsa, esetleg az elvándorlás folyamatát megfordítsa. Ehhez vonzóvá kell tennünk településünket az itt lakók és a vidékiek számára is. Mivel? Mitől lehet vonzó egy település mások számára? Iskola, óvoda, gyógyszertár mind fontos szempont fiatal családok számára. Tudjuk azonban, hogy éppen a jelenlegi gyermeklétszám miatt ezek elérhetetlen álmok! Ha azt akarjuk, hogy kis községünk még nagyon sokáig fennmaradjon, nem gondolkozhatunk másban, mint a turizmusban. Olyan turisztikai vonzerőt kell létrehozni, amely által idecsábíthatjuk a kirándulókat, akik esetleg hétvégi házat vásárolnak, vagy akár letelepednek községünkben. De akik csak ellátogatnak falunkba, azok is hozzájárulnak ahhoz, hogy Karakószörcsök népszerűvé válhasson és soha ne vesszen a feledés homályába.

45 A tó Ennek elsö lépése a valamikori tó helyreállítása. Nem szabad elmennünk olyan lehetöségek mellett, melyet a természet kínál. Egy kb. 1,4 ha vízfelületü tavat tervezünk létrehozni, mely akár több funkciót is betölthet majd. A tó körüli területeken szabadidöpark, kisebb fás terület, horgászstégek, sétaútvonal biztosíthatják a gondtalan kikapcsolódást.

46 Köszönöm figyelmüket!

K I V O N A T. Készült: Vámosszabadi Községi Önkormányzat Képviselő-testületének

K I V O N A T. Készült: Vámosszabadi Községi Önkormányzat Képviselő-testületének Községi Önkormányzat Vámosszabadi K I V O N A T Készült: Vámosszabadi Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2010. szeptember 28-án (kedden) 18.00 órakor kezdődő soron következő nyilvános testületi

Részletesebben

A társadalmi együttműködés lehetőségei. Alsónémediben

A társadalmi együttműködés lehetőségei. Alsónémediben A társadalmi együttműködés lehetőségei Alsónémediben Készült a KEOP-1.2.0/B/10-2010-0051 jelű pályázat kommunikációs tevékenységeinek keretében Készítette: Bagoly Emese a Kisközösségi Program munkatársa

Részletesebben

KIRÁLD KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK GAZDASÁGI PROGRAMJA 2014-TŐL 2019-IG TERJEDŐ IDŐSZAKRA

KIRÁLD KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK GAZDASÁGI PROGRAMJA 2014-TŐL 2019-IG TERJEDŐ IDŐSZAKRA KIRÁLD KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK GAZDASÁGI PROGRAMJA 2014-TŐL 2019-IG TERJEDŐ IDŐSZAKRA I. Bevezető Királd község Borsod-Abaúj-Zemplén megye nyugati részében, Ózdtól keletre helyezkedik el. Közúton Ózd,

Részletesebben

Sok szeretettel köszöntöm képviselő-testületünk nevében községünk megjelent lakosait és a kábeltelevízió nézőit!

Sok szeretettel köszöntöm képviselő-testületünk nevében községünk megjelent lakosait és a kábeltelevízió nézőit! 1 Sok szeretettel köszöntöm képviselő-testületünk nevében községünk megjelent lakosait és a kábeltelevízió nézőit! Tisztelt Falugyűlés! Tájékoztatóm elején egy tragikus aktualitásról kell szólnom: március

Részletesebben

Szilveszterkor. Engedjük el ezt az évet, hozott rosszat, hozott szépet.

Szilveszterkor. Engedjük el ezt az évet, hozott rosszat, hozott szépet. II. évfolyam 1. szám - 2016 január Tartalom: Télapó ünnepség Kreatív ajándékozás Életmód klub Advent Önkormányzat hírei Szépkorú köszöntése Kitüntetés Napelempark épül Szociális alapú tűzifa osztása Válts

Részletesebben

Helyi Esélyegyenlőségi Program. Nagybajcs Község Önkormányzata

Helyi Esélyegyenlőségi Program. Nagybajcs Község Önkormányzata Helyi Esélyegyenlőségi Program Nagybajcs Község Önkormányzata 2013-2018 Tartalom Helyi Esélyegyenlőségi Program (HEP)...3 Bevezetés 3 A település bemutatása.....3 Öregedési index...7 Természetes szaporodás...8

Részletesebben

AKTUÁLIS. Adventi várakozásban

AKTUÁLIS. Adventi várakozásban AKTUÁLIS A Jobbik Magyarországért Mozgalom 2003 óta hagyománnyá vált keresztállítási missziójához egyre több településen mûködõ szervezetük kapcsolódik. Az idén ötven helyen állítottak keresztet Advent

Részletesebben

A csehszlovák magyar lakosságcsere népességföldrajzi vonatkozásai a dél-alföldi régióban

A csehszlovák magyar lakosságcsere népességföldrajzi vonatkozásai a dél-alföldi régióban A csehszlovák magyar lakosságcsere népességföldrajzi vonatkozásai a dél-alföldi régióban írta Kugler József A második világháború az európai országok többségétôl nemcsak súlyos véráldozatokat követelt,

Részletesebben

Tér-Háló Építésziroda Veszprémvarsány Településrendezési terv 2004 9024 Gyõr, Babits M. u 17/A ALÁÍRÓLAP. www.ter-halo.hu

Tér-Háló Építésziroda Veszprémvarsány Településrendezési terv 2004 9024 Gyõr, Babits M. u 17/A ALÁÍRÓLAP. www.ter-halo.hu ALÁÍRÓLAP 1 TARTALOMJEGYZÉK I. KIINDULÁSI ADATOK 5 1. ELÕZMÉNYEK...5 1.1. A rendezési terv céljai...5 1.2. A település eddigi fejlõdését befolyásoló legfontosabb tényezõk...5 1.3. A települést érintõ

Részletesebben

Karácsonyi reménnyel

Karácsonyi reménnyel RÉPCESZEMEREI Hírlevél V. évfolyam, 2. szám 2009. december Karácsonyi reménnyel Szépen lassan fogyunk, hiszen idén is többen szenderültek örök nyugalomra a szemerei temetőben, mint ahány gyermekkel gyarapodott

Részletesebben

TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI KONCEPCIÓ

TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI KONCEPCIÓ KINCSESBÁNYA TELEPÜLÉSRENDEZÉSI ESZKÖZEINEK TELJES FELÜLVIZSGÁLATA TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI KONCEPCIÓ MEGBÍZÓ: Kincsesbánya Község Önkormányzata 8044 Kincsesbánya, Kincsesi út 39. FELELŐS TERVEZŐ: Fehér Vártervező

Részletesebben

Pusztaszer Község Polgármesterétől 6769 Pusztaszer, Kossuth u. 45. Tel.: 62 / 576 510 Fax: 62 / 576-511 e-mail: pmhiv@pusztaszer.

Pusztaszer Község Polgármesterétől 6769 Pusztaszer, Kossuth u. 45. Tel.: 62 / 576 510 Fax: 62 / 576-511 e-mail: pmhiv@pusztaszer. Pusztaszer Község Polgármesterétől 6769 Pusztaszer, Kossuth u. 45. Tel.: 62 / 576 510 Fax: 62 / 576-511 e-mail: pmhiv@pusztaszer.hu Iktatószám: /2015. E L Ő T E R J E S Z T É S Pusztaszer Község Önkormányzata

Részletesebben

Óbarok (Nagyegyháza) Község TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI KONCEPCIÓJA

Óbarok (Nagyegyháza) Község TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI KONCEPCIÓJA Óbarok (Nagyegyháza) Község TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI KONCEPCIÓJA TARTALOMJEGYZÉK Tartalomjegyzék 2. oldal A koncepció célja 3. oldal A település múltjának rövid történeti áttekintése 3. oldal Földrajzi elhelyezkedés

Részletesebben

Bajsa. Bajsa történelme

Bajsa. Bajsa történelme Terényi Annamária Bajsa A falum 2001-tõl kezdve rendelkezik címerrel. A címeren található a fõ szimbólum, ami egy kakas, mely az egyszerûséget, szabadságot és a falusi tájat, hangulatot jelképezi. A kakas

Részletesebben

Csúcshegyi Villany-Harsona

Csúcshegyi Villany-Harsona Beruházási körkép Ebben a lapszámban a környéket érintő nagyberuházásokról gyűjtött információkat adjuk közre, benne a Harsány lejtő lakópark Ürömi leágazás 110-es út és vasút felújítás. Az információkat

Részletesebben

Taktaszada Község Önkormányzat Képviselő-testületének 15/2006.(XII. 21.) rendelete

Taktaszada Község Önkormányzat Képviselő-testületének 15/2006.(XII. 21.) rendelete Taktaszada Község Önkormányzat Képviselő-testületének 15/2006.(XII. 21.) rendelete az Önkormányzat 2007. január 1.-tól 2010. december 31-ig terjedő időszakára szóló gazdasági programjáról Taktaszada Község

Részletesebben

1. évfolyam 7. szám 1992. december

1. évfolyam 7. szám 1992. december 1. évfolyam 7. szám 1992. december KELLEMES KARÁCSONYI ÉS BOLDOG, BÉKÉS ÚJ KÍVÁNUNK ÜNNEPEKET ESZTENDŐT 62/1992.(X.29.)Kt.sz. határozat: Nyersanyag normaváltozással kapcsolatosan a szerződés módosításra

Részletesebben

Ajánlott túraútvonalak Faluséta

Ajánlott túraútvonalak Faluséta MONOSTORAPÁTI Monostorapáti a Veszprém és Tapolca között húzódó út mentén fekszik, az Eger-patak völgyében, mely a Balaton-felvidéki Nemzeti Parkhoz tartozik. Határai: északon az Agártető, délkeleten a

Részletesebben

SAJÓSZENTPÉTER Város Integrált Településfejlesztési Stratégia 1 SAJÓSZENTPÉTER VÁROS INTEGRÁLT TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI STRATÉGIA. Borsod-Tender Kft.

SAJÓSZENTPÉTER Város Integrált Településfejlesztési Stratégia 1 SAJÓSZENTPÉTER VÁROS INTEGRÁLT TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI STRATÉGIA. Borsod-Tender Kft. 1 SAJÓSZENTPÉTER VÁROS INTEGRÁLT TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI STRATÉGIA 2 Tartalomjegyzék Tartalom 1 BEVEZETÉS... 5 2 HELYZETELEMZÉS ÖSSZEFOGLALÁSA... 7 2.1 A VÁROSI SZINTŰ HELYZETELEMZÉS ÖSSZEFOGLALÁSA... 7 2.2

Részletesebben

tovább örökítő város legyen!

tovább örökítő város legyen! K Ö R M E N D I F Ó R U M 3 tovább örökítő város legyen! kampányról, tervekről, a város jövőjéről hogy milyen szakokra lenne még szükség a mezőgazdasági képzések mellett, így például a fémipari szakmák

Részletesebben

DUNAVARSÁNY VÁROS TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI KONCEPCIÓJA

DUNAVARSÁNY VÁROS TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI KONCEPCIÓJA DUNAVARSÁNY VÁROS TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI KONCEPCIÓJA 1. melléklet A Településfejlesztési Koncepció célja Az 1997. évi LXXVIII. törvény az épített környezet alakításáról és védelméről (a továbbiakban: Étv.)

Részletesebben

Javaslat a. Szoborkert. települési értéktárba történő felvételéhez

Javaslat a. Szoborkert. települési értéktárba történő felvételéhez Javaslat a Szoborkert települési értéktárba történő felvételéhez I. A JAVASLATTEVŐ ADATAI 1. A javaslatot benyújtó (személy/intézmény/szervezet/vállalkozás) neve: Langó Csaba 2. A javaslatot benyújtó személy,

Részletesebben

Békés megye hosszú távú közúthálózat-fejlesztési tervének felülvizsgálata ÖSSZEFOGLALÓ

Békés megye hosszú távú közúthálózat-fejlesztési tervének felülvizsgálata ÖSSZEFOGLALÓ Békés megye hosszú távú közúthálózat-fejlesztési tervének felülvizsgálata ÖSSZEFOGLALÓ Készítette: BME Út és Vasútépítési Tanszék Megbízó: Magyar Közút Kht. Békés Megyei Területi Igazgatósága BÉKÉS MEGYE

Részletesebben

Székelyszenterzsébet

Székelyszenterzsébet Nagy Emma Székelyszenterzsébet Séta térben és időben Szent Erzsébet Sancta Elisabeth Székelyszenterzsébet, így látom leírva a falu nevét a régi dokumentumokban, vagy a jelenlegi helységnévtáblán és máshol.

Részletesebben

Helyi Esélyegyenlőségi Program. Pusztamagyaród Község Önkormányzata

Helyi Esélyegyenlőségi Program. Pusztamagyaród Község Önkormányzata ÁROP-1.1.16-2012-2012-0001 Esélyegyenlőség-elvű fejlesztéspolitika kapacitásának biztosítása Helyi Esélyegyenlőségi Program Pusztamagyaród Község Önkormányzata 2013-2018 Türr István Képző és Kutató Intézet

Részletesebben

1. 64.hrsz utca, kat.templom melett 2. Ág utca I. 63.hrsz. kavicsolt templomkert 65.hrsz. 61.hrsz. 25/3.hrsz. 63.hrsz. templomkert 65.hrsz. 3. 21/1.hrsz. utca 19.hrsz. 21/3.hrsz. 4. 53.hrsz. út 5. 518/47.hrsz.

Részletesebben

Bethlen emlékút. A Bethlen-út rövid története:

Bethlen emlékút. A Bethlen-út rövid története: Bethlen emlékút A Bethlen-út a Bükk első turista útja volt, átadására 1892. július 17-én került sor. A Miskolci Helyiipari Természetbarát Egyesület a 120 éves jubileumra emlékezve határozta el, hogy az

Részletesebben

MEGALAPOZÓ VIZSGÁLATA A TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI KONCEPCIÓHOZ

MEGALAPOZÓ VIZSGÁLATA A TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI KONCEPCIÓHOZ MEDINA KÖZSÉG MEGALAPOZÓ VIZSGÁLATA A TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI KONCEPCIÓHOZ. Készítette: Meridián Mérnöki Iroda Kft 7100 Szekszárd, Ybl Miklós u. 3. Deák Varga Dénes vezető településtervező Tóth Dóra Kata

Részletesebben

RÁCKERESZTÚR TELEPÜLÉSRENDEZÉSI ESZKÖZEI

RÁCKERESZTÚR TELEPÜLÉSRENDEZÉSI ESZKÖZEI RÁCKERESZTÚR TELEPÜLÉSRENDEZÉSI ESZKÖZEI JÓVÁHAGYOTT TERVDOKUMENTÁCIÓ 2006. NOVEMBER RÁCKERESZTÚR KÖZSÉG TELEPÜLÉSRENDEZÉSI ESZKÖZEI JÓVÁHAGYOTT TERVDOKUMENTÁCIÓ Felelős tervező: Havas Mária TT1 01-1065/01

Részletesebben

FERTŐSZENTMIKLÓS GYŐR-MOSON-SOPRON MEGYE 10. VÁROSA

FERTŐSZENTMIKLÓS GYŐR-MOSON-SOPRON MEGYE 10. VÁROSA KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL FERTŐSZENTMIKLÓS GYŐR-MOSON-SOPRON MEGYE 10. VÁROSA GYŐR 2008. Központi Statisztikai Hivatal, 2008 ISBN 978-963-235-218-3 Felelős szerkesztő: Nyitrai József igazgató További

Részletesebben

Devecser város integrált településfejlesztési stratégiája

Devecser város integrált településfejlesztési stratégiája Devecser város integrált településfejlesztési stratégiája II. STRATÉGIA KDOP-6.2.1/K-13-2014-0002 Közép-Dunántúli Operatív Program Fenntartható településfejlesztés a kis- és középvárosokban Integrált Településfejlesztési

Részletesebben

B E S Z Á M O L Ó a 2011-2014. éves időszakra szóló gazdasági program időarányos végrehajtásáról

B E S Z Á M O L Ó a 2011-2014. éves időszakra szóló gazdasági program időarányos végrehajtásáról B E S Z Á M O L Ó a 2011-2014. éves időszakra szóló gazdasági program időarányos végrehajtásáról Készült: Szécsény Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. április 24-i ülésére Előterjesztő: Stayer

Részletesebben

Javaslat Az I. világháborús emlékszobor és a II. világháború áldozatainak emléktáblája települési értéktárba történő felvételéhez

Javaslat Az I. világháborús emlékszobor és a II. világháború áldozatainak emléktáblája települési értéktárba történő felvételéhez Javaslat Az I. világháborús emlékszobor és a II. világháború áldozatainak emléktáblája települési értéktárba történő felvételéhez Készítette: Czöndör Mihályné (név). (aláírás) Pusztaszabolcs, 2014. július

Részletesebben

NAV 1 % Érvényesen rendelkező magánszemélyek száma: na. Balkányi Polgárőr Egyesület

NAV 1 % Érvényesen rendelkező magánszemélyek száma: na. Balkányi Polgárőr Egyesület NAV 1 % kedvezményezett adatok 2013-ban Szervezet típusa Cél szerinti besorolás Cél leírása NAV 1 % kedvezményezett adatok 2013-ban Szervezet típusa Cél szerinti besorolás Cél leírása NAV 1 % kedvezményezett

Részletesebben

T A R T A L O M M U T A T Ó

T A R T A L O M M U T A T Ó 1 T A R T A L O M M U T A T Ó 1. Beszámoló a városrészi Önkormányzatok 2011. évi tevékenységéről. 2. 6/2011.(II.24) sz. ÖKT. Rendelet módosítása. 3. 2012. évi víz- és szennyvízcsatorna szolgáltatási díjak

Részletesebben

Taktaszada Község Önkormányzata GAZDASÁGI PROGRAMJA. 2011.január 01.-től 2014. december 31-ig terjedő időszakra

Taktaszada Község Önkormányzata GAZDASÁGI PROGRAMJA. 2011.január 01.-től 2014. december 31-ig terjedő időszakra Taktaszada Község Önkormányzata GAZDASÁGI PROGRAMJA 2011.január 01.-től 2014. december 31-ig terjedő időszakra I. BEVEZETŐ Taktaszada Község Borsod-Abaúj-Zemplén megye dél-keleti részén, Zemplénben található.

Részletesebben

Készült: Tárnokréti Község Képviselő-testületének 2008. október 14-én tartott nyilvános üléséről.

Készült: Tárnokréti Község Képviselő-testületének 2008. október 14-én tartott nyilvános üléséről. Tárnokréti Község Képviselő-testülete 3-9/2008./NY. J e g y z ő k ö n y v Készült: Tárnokréti Község Képviselő-testületének 2008. október 14-én tartott nyilvános üléséről. A képviselő-testületi ülés kezdete:

Részletesebben

Balatonföldvári Önkormányzati Hírlevél

Balatonföldvári Önkormányzati Hírlevél Balatonföldvári Önkormányzati Hírlevél 2011. október, 2011/6. szám Kedves Olvasó! Ön a Balatonföldvári Önkormányzati Hírlevél októberi kiadását tartja kezében, melyben a városunkkal kapcsolatos információkat

Részletesebben

készült Vének Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. november 5-én (hétfőn) 18,00 órai kezdettel tartott közmeghallgatásán

készült Vének Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. november 5-én (hétfőn) 18,00 órai kezdettel tartott közmeghallgatásán VÉNEK KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETE JEGYZŐKÖNYV készült Vének Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. november 5-én (hétfőn) 18,00 órai kezdettel tartott közmeghallgatásán HATÁROZATOK:

Részletesebben

FALU - KÉP. Falunap 2008 2008 JÚNIUS C SERKÚT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK LAPJA

FALU - KÉP. Falunap 2008 2008 JÚNIUS C SERKÚT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK LAPJA FALU - KÉP C SERKÚT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK LAPJA 2008 JÚNIUS Falunap 2008 2 OLDAL FALU - KÉP Az alábbi névsor két helybéli, egykori urán kutatása alapján készült úgy, hogy alapját még az azóta elhunyt

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Rábacsécsény Község Önkormányzatának Képviselő-testülete Rábacsécsény, Deák tér 6. 6/2009. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Rábacsécsény Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2009. április 29- én 19.

Részletesebben

BODA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK HIVATALOS LAPJA

BODA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK HIVATALOS LAPJA 12. évfolyam 8. szám 2010. augusztus BODAI HÍRMONDÓ BODA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK HIVATALOS LAPJA Kellemes idő, remek sportnap! Így jellemezhető a jubileumi 10. Megyei Polgárőr Sportnap Bodán. Mintegy 500

Részletesebben

A Szent Márton Európai Kulturális Útvonal magyarországi szakasza gyalogosok számára

A Szent Márton Európai Kulturális Útvonal magyarországi szakasza gyalogosok számára A Szent Márton Európai Kulturális Útvonal magyarországi szakasza gyalogosok számára 1 A Szent Márton Európai Kulturális Útvonal összekapcsolja azokat a településeket, ahol Szent Márton járt és ahol az

Részletesebben

Sikerekben Gazdag, Boldog Új Évet kívánunk minden kedves Tagszervezetünknek!

Sikerekben Gazdag, Boldog Új Évet kívánunk minden kedves Tagszervezetünknek! 2010. január - II. évf. 1. szám Sikerekben Gazdag, Boldog Új Évet kívánunk minden kedves Tagszervezetünknek! Az Akciócsoport új feladatai A Vértes-Gerecse Közösség munkaszervezete és a tatai iroda 2009.

Részletesebben

Ercsi Város Önkormányzat Képviselőtestületének 45/2004.(XII.3.) Kt. számú rendelete a közművelődésről

Ercsi Város Önkormányzat Képviselőtestületének 45/2004.(XII.3.) Kt. számú rendelete a közművelődésről Ercsi Város Önkormányzat Képviselőtestületének 45/2004.(XII.3.) Kt. számú rendelete a közművelődésről Ercsi Város Önkormányzat Képviselőtestülete a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény

Részletesebben

DUNAREMETE KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 80-11/2013/X J E G Y Z Ő K Ö N Y V

DUNAREMETE KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 80-11/2013/X J E G Y Z Ő K Ö N Y V DUNAREMETE KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 80-11/2013/X J E G Y Z Ő K Ö N Y V DUNAREMETE KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2013. NOVEMBER 18-ÁN MEGTARTOTT KÖZMEGHALLGATÁSRÓL ÉS NYILVÁNOS

Részletesebben

Városi Önkormányzat. 2013. július hó. Kazincbarcika város Településrendezési tervének K-10 jelű módosítása 1

Városi Önkormányzat. 2013. július hó. Kazincbarcika város Településrendezési tervének K-10 jelű módosítása 1 Városi Önkormányzat Polgármesteri Hivatal Szervezési, Hatósági és Humánpolitikai Osztály Városi Főépítész Székhely: Kazincbarcika, Fő tér 4. Levelezési cím: 3701 Kazincbarcika, Fő tér 4 email: lautner.emoke@kazincbarcika.hu.

Részletesebben

Pilisszentkereszti Közösségi Ház és Könyvtár működése 2011-ben

Pilisszentkereszti Közösségi Ház és Könyvtár működése 2011-ben Pilisszentkereszti Közösségi Ház és Könyvtár működése 2011-ben - beszámoló Anyagi, tárgyi és személyi feltételek 2011-ben A Pilisszentkereszti Közösségi Ház és Könyvtár gazdálkodását 2011-ben is a Polgármesteri

Részletesebben

Sárosd Nagyközség Önkormányzata Képviselőtestületének. 2013. február 7-én tartott közmeghallgatásának jegyzőkönyve

Sárosd Nagyközség Önkormányzata Képviselőtestületének. 2013. február 7-én tartott közmeghallgatásának jegyzőkönyve Sárosd Nagyközség Önkormányzata Képviselőtestületének 2013. február 7-én tartott közmeghallgatásának jegyzőkönyve J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Sárosd Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 2013.

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v Sárospatak Város Önkormányzat Képviselő-testülete 3950 Sárospatak, Rákóczi út 32. Tel.: 47/513-250 Fax: 47/311-404 E-mail: sarospatak@sarospatak.hu J e g y z ő k ö n y v Készült: Sárospatak Város Önkormányzat

Részletesebben

Csanytelek Község Önkormányzata. Képviselő-testülete. /. (..) önkormányzati rendelet-tervezete A HELYI KÖZMŰVELŐDÉSI FELADATOK ELLÁTÁSÁRÓL

Csanytelek Község Önkormányzata. Képviselő-testülete. /. (..) önkormányzati rendelet-tervezete A HELYI KÖZMŰVELŐDÉSI FELADATOK ELLÁTÁSÁRÓL Csanytelek Község Önkormányzata Képviselő-testülete /. (..) önkormányzati rendelet-tervezete A HELYI KÖZMŰVELŐDÉSI FELADATOK ELLÁTÁSÁRÓL Csanytelek Község Önkormányzata Képviselő-testülete /.. (..) önkormányzati

Részletesebben

N A G Y V E N Y I M É S SZABÁLYOZÁSI TERV MÓDOSÍTÁSA MEZŐFALVI ÚT ÉSZAKI OLDALA GAZDASÁGI TERÜLETEN. A 314/2012. (XI. 8.) Korm. rendelet 41.

N A G Y V E N Y I M É S SZABÁLYOZÁSI TERV MÓDOSÍTÁSA MEZŐFALVI ÚT ÉSZAKI OLDALA GAZDASÁGI TERÜLETEN. A 314/2012. (XI. 8.) Korm. rendelet 41. N A G Y V E N Y I M H E L Y I É P Í T É S I S Z A B Á L Y Z A T A É S SZABÁLYOZÁSI TERV MÓDOSÍTÁSA MEZŐFALVI ÚT ÉSZAKI OLDALA GAZDASÁGI TERÜLETEN A 314/2012. (XI. 8.) Korm. rendelet 41. szerinti v é l

Részletesebben

12/2010. sz. Készült: 2 példányban. példány. a.) jegyzőkönyve b.) 87-95/2010.(XI.08.) kt. határozata

12/2010. sz. Készült: 2 példányban. példány. a.) jegyzőkönyve b.) 87-95/2010.(XI.08.) kt. határozata 147 12/2010. sz. Készült: 2 példányban. példány 2010. november 8-án 15 00 órai kezdettel megtartott ülésének a.) jegyzőkönyve b.) 87-95/2010.(XI.08.) kt. határozata Napirend: 1.) Kisebbségi Önkormányzatok

Részletesebben

10/2004.(II.26.) számú önkormányzati határozat

10/2004.(II.26.) számú önkormányzati határozat 10/2004.(II.26.) számú önkormányzati határozat Tárgy: 2004. évi közművelődési terv Bekecs község Önkormányzatának Képviselő-testülete a 2004. évre szóló közművelődési munkatervet az alábbiak szerint fogadja

Részletesebben

Értékeink velünk élnek. LEADER+ Program a Vasi Hegyháton II. füzet

Értékeink velünk élnek. LEADER+ Program a Vasi Hegyháton II. füzet Értékeink velünk élnek LEADER+ Program a Vasi Hegyháton II. füzet Az együttmûködésben a Vezetô Szervezet a Vasi Hegyhát Többcélú Kistérségi Társulás lett. A Társulás elnöke az Akciócsoport képviselete

Részletesebben

Javaslat az. Útmenti keresztek Apátfalván. települési értéktárba történő felvételéhez

Javaslat az. Útmenti keresztek Apátfalván. települési értéktárba történő felvételéhez Javaslat az Útmenti keresztek Apátfalván települési értéktárba történő felvételéhez Készítette: I. A JAVASLATTEVŐ ADATAI 1. A javaslatot benyújtó (személy/intézmény/szervezet/vállalkozás) neve: Veréb Anett

Részletesebben

Ajánlás. A hagyomány nem a hamu őrzése, hanem a láng továbbadása.

Ajánlás. A hagyomány nem a hamu őrzése, hanem a láng továbbadása. Ajánlás A hagyomány nem a hamu őrzése, hanem a láng továbbadása. Thomas More A láng továbbadása érdekében 2015. januárjában Önkormányzatunk pályázatot nyújtott be a nemzeti értékek és hungarikumok gyűjtésének,

Részletesebben

Jegyzőkönyv a Képviselő-testület 2013. december 30-án 17 órától megtartott közmeghallgatásáról

Jegyzőkönyv a Képviselő-testület 2013. december 30-án 17 órától megtartott közmeghallgatásáról Kecskéd Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2852. Kecskéd, Vasút u. 105. Jegyzőkönyv a Képviselő-testület 2013. december 30-án 17 órától megtartott közmeghallgatásáról Helye: Művelődési Ház Jelen

Részletesebben

NAGY KÁROLY INTEGRÁLT VÁROSFEJLESZTÉSI STRATÉGIA BICSKE

NAGY KÁROLY INTEGRÁLT VÁROSFEJLESZTÉSI STRATÉGIA BICSKE NAGY KÁROLY INTEGRÁLT VÁROSFEJLESZTÉSI STRATÉGIA BICSKE 2011 KÉSZÍTÕK NÉVSORA NAGY KÁROLY INTEGRÁLT VÁROSFEJLESZTÉSI STRATÉGIA - BICSKE MEGBÍZÓ KÉSZÍTETTE BICSKE VÁROS ÖNKORMÁNYZATA PORTATERV VÁROSRENDEZÉSI

Részletesebben

Szemere, a Lipcsey, a Király, az Okolicsányi, a Veresmarty családot.

Szemere, a Lipcsey, a Király, az Okolicsányi, a Veresmarty családot. Településünkről Magyarország Észak Alföldi Régiójához tartozó Jász Nagykun Szolnok megye észak keleti csücskében, a Tiszafüredi Kistérségben található Tiszaigar települése. A község Tiszafüred Városától

Részletesebben

Pályaudvarok, vasútállomások

Pályaudvarok, vasútállomások Pályaudvarok, vasútállomások Két tényező szerint csoportosíthatók a pályaudvarok és a vasútállomások, építésük és rendeltetésük szerint, ez utóbbi és méretük alapján különíthetők el egymástól. Míg a vasútállomások

Részletesebben

MUNKATERV NAGYMÁGOCSI ÁLTALÁNOS MŰVELŐDÉSI KÖZPONT PETŐFI SÁNDOR KÖZMŰVELŐDÉSI ÉS KÖNYVTÁRI INTÉZETE, TURISTASZÁLLÓ ÉS HELYTÖRTÉNETI GYŰJTEMÉNY 2014

MUNKATERV NAGYMÁGOCSI ÁLTALÁNOS MŰVELŐDÉSI KÖZPONT PETŐFI SÁNDOR KÖZMŰVELŐDÉSI ÉS KÖNYVTÁRI INTÉZETE, TURISTASZÁLLÓ ÉS HELYTÖRTÉNETI GYŰJTEMÉNY 2014 Nagymágocsi Általános Művelődési Központ Petőfi Sándor Közművelődési és Könyvtári Intézete 6622 Nagymágocs, Szentesi út 40. MUNKATERV NAGYMÁGOCSI ÁLTALÁNOS MŰVELŐDÉSI KÖZPONT PETŐFI SÁNDOR KÖZMŰVELŐDÉSI

Részletesebben

ORFALU KÖZSÉG 2015-2019 GAZDASÁGI PROGRAMJA

ORFALU KÖZSÉG 2015-2019 GAZDASÁGI PROGRAMJA ORFALU KÖZSÉG GAZDASÁGI PROGRAMJA 2015-2019 Jóváhagyta: Orfalu Községi Önkormányzatának Képviselő-testülete a 68/2015. (VII.27.) képviselő-testületi határozatával Bevezetés Magyarország helyi önkormányzatairól

Részletesebben

KISTÉRSÉGI KITEKINTÕ

KISTÉRSÉGI KITEKINTÕ SZERENCSI KISTÉRSÉGI KITEKINTÕ Hegyalja-Taktaköz-Harangod vidéke Idõszaki lap I. évfolyam/1. szám Megjelenik a kistérség településein. ALSÓDOBSZA BEKECS GOLOP LEGYESBÉNYE MÁD MEGYASZÓ MEZÕZOMBOR MONOK

Részletesebben

Szoborséta Berekfürdőn - Győrfi Lajos, Magyar Örökség-díjas szobrászművész műveinek nyomában

Szoborséta Berekfürdőn - Győrfi Lajos, Magyar Örökség-díjas szobrászművész műveinek nyomában Szoborséta Berekfürdőn - Győrfi Lajos, Magyar Örökség-díjas szobrászművész műveinek nyomában 1. Kiindulópont Tourinform Iroda Berekfürdő, Fürdő utca 2. A Berekfürdői Nemzetközi Nagykun Művésztelep alkotóinak

Részletesebben

2016. Február ISSN 2498-5619. Hartai Újság. TopNet tájékoztató 5. oldal. Intézményi Hírek 4. oldal. Hartai Hírek 2-3. oldal

2016. Február ISSN 2498-5619. Hartai Újság. TopNet tájékoztató 5. oldal. Intézményi Hírek 4. oldal. Hartai Hírek 2-3. oldal 2016. Február ISSN 2498-5619 Hartai Újság Hartai Hírek 2-3. oldal Intézményi Hírek 4. oldal TopNet tájékoztató 5. oldal 2. oldal Hartai Hírek II. Hartai Kolbászfesztivál Január 23-án 11 órakor indult a

Részletesebben

Tárkány KÖZSÉG ESÉLYEGYENLŐSÉGI TERVE

Tárkány KÖZSÉG ESÉLYEGYENLŐSÉGI TERVE Tárkány KÖZSÉG ESÉLYEGYENLŐSÉGI TERVE 2013. TULAJDONOS NEVE BEOSZTÁSA ÁTVÉTEL DÁTUMA PÉLDÁNY SORSZÁMA ÉRVÉNYESÍTŐ PECSÉT HELYE Karbantartásra kötelezett példány: Karbantartásra nem kötelezett példány:

Részletesebben

Átány Község Önkormányzatának gazdasági programja 2007-2010.

Átány Község Önkormányzatának gazdasági programja 2007-2010. Átány Község Önkormányzatának gazdasági programja 2007-2010. A helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény elõírásai szerint, az önkormányzatoknak a választási ciklus végéig szóló gazdasági programot

Részletesebben

Ságvár Község Önkormányzat Képviselő-testülete 8654 Ságvár, Fő u. 16. 84/580-022 Fax: 84/380-256 E-mail: hivatal@sagvar.hu

Ságvár Község Önkormányzat Képviselő-testülete 8654 Ságvár, Fő u. 16. 84/580-022 Fax: 84/380-256 E-mail: hivatal@sagvar.hu Ügyszám: Ságvár Község Önkormányzat Képviselő-testülete 8654 Ságvár, Fő u. 16. 84/580-022 Fax: 84/380-256 E-mail: hivatal@sagvar.hu JEGYZŐKÖNYV mely készült Ságvár község képviselő-testületének 2011. április

Részletesebben

Településfejlesztési koncepció Ostffyasszonyfa

Településfejlesztési koncepció Ostffyasszonyfa OSTFFYASSZONYFA TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI KONCEPCIÓJA 1 Településfejlesztési koncepció Ostffyasszonyfa Szerző: Révay Ferenc okl. településmérnök OSTFFYASSZONYFA TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI KONCEPCIÓJA 2 1.E L Ő Z

Részletesebben

2007 június Mosonszolnoki Hírmondó Ismét MARATONI VETÉLKEDŐ Mosonszolnokon A tavalyi vetélkedő jó hangulatát idézte a Művelődési Házban 2007. április 29-én és 30-án megrendezett II.Maratoni vetélkedő.

Részletesebben

6911 Királyhegyes, Jókai u. 46. 6911 Királyhegyes, Jókai u. 20. 6911 Királyhegyes, Kossuth u. 13

6911 Királyhegyes, Jókai u. 46. 6911 Királyhegyes, Jókai u. 20. 6911 Királyhegyes, Kossuth u. 13 VII. évf. 6. sz. 2010. szeptember www.kiralyhegyes.hu Tisztelt Királyhegyesi Lakosok! Szeptember 25-én, szombaton, a soron következő XV. Falunapját tartotta községünk. Azt hiszem nyugodtan elkönyvelhetjük

Részletesebben

be/sfphpm01-10579/2015/mlsz

be/sfphpm01-10579/2015/mlsz A kérelmező adatai A kérelmező szervezet teljes neve Csengersimáért Közhasznú Egyesület A kérelmező szervezet rövidített neve Csengersimáért Egyesület Gazdálkodási formakód 521 Tagsági azonosítószám 1695

Részletesebben

Helyi Esélyegyenlőségi Program. VASASSZONYFA Község Önkormányzata. 2013. november 12. Felülvizsgálva: 2015. november 30.

Helyi Esélyegyenlőségi Program. VASASSZONYFA Község Önkormányzata. 2013. november 12. Felülvizsgálva: 2015. november 30. Helyi Esélyegyenlőségi Program VASASSZONYFA Község Önkormányzata 2013. november 12. Felülvizsgálva: 2015. november 30. Tartalom Helyi Esélyegyenlőségi Program (HEP)... 3 Bevezetés... 3 A település bemutatása...

Részletesebben

VÁRPALOTAI ÉVFORDULÓK

VÁRPALOTAI ÉVFORDULÓK VÁRPALOTAI ÉVFORDULÓK 2010 5 éve július 23-án emlékparkot avatattak Csík Ferenc olimpiai úszóbajnok tiszteletére az egykori városi strand területén 5 éve október 7-én emléktábla-avatással egybekötött ünnepségen

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. a Pusztaszentlászló Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. május 27-én megtartott rendes, nyilvános üléséről

JEGYZŐKÖNYV. a Pusztaszentlászló Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. május 27-én megtartott rendes, nyilvános üléséről Psz/51/7/2015.ny. JEGYZŐKÖNYV a Pusztaszentlászló Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. május 27-én megtartott rendes, nyilvános üléséről 39/2015. (V.27.) sz. Képviselőtestületi Határozat 40/2015.

Részletesebben

EMLÉKEZTETŐ 2015.12.09. egyeztetésekről

EMLÉKEZTETŐ 2015.12.09. egyeztetésekről Tárgy: Sárbogárd Város településrendezési eszközeinek felülvizsgálata Hely: Sárbogárd Város Polgármesteri Hivatalának hivatalos tárgyalója (7000 Sárbogárd, Hősök tere 2. földszinti tárgyaló) Idő: 2015.

Részletesebben

ö ö ö ö ő ö ö ő ö ő ő ő ö ö ő ő ö ö ő ő ű ű ő ő ö ű ő ö ö ő ö ő ö ú ő ö ű ű ő ő ö ű ő ö ö ű ű ő ö ű ő ö ö ű ű ű ű ű ű ű ö ű ő É ö ú ö ö ö ö Ő ö ö ö ö ő ö ö ő ö ö ő ö ö ő ű ö ö ö ö ö ö ő Ö ő ö ö ő ö ő ö

Részletesebben

H Í R L E V É L ÓBAROK KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK HIVATALOS LAPJA 2009. SZEPTEMBER 15.

H Í R L E V É L ÓBAROK KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK HIVATALOS LAPJA 2009. SZEPTEMBER 15. H Í R L E V É L 2009. SZEPTEMBER 15. DÖNTÉSEKRŐL RÖVIDEN: Döntött a Képviselő-testület arról, hogy Óbarok Község kilép a Móri Kistérséggel közösen működtetett, egyes honvédelmi tárgyú feladatok végzésére

Részletesebben

Albertfalvai Múzeum Baráti Köre

Albertfalvai Múzeum Baráti Köre BELEZNAY ANDOR Albertfalvai Múzeum Baráti Köre Szinte a múzeum létrejöttének pillanatában megalakult az Albertfalvai Múzeum Baráti Köre, azaz 1980. március 15-én. Székhelye az Albertfalvai Helytörténeti

Részletesebben

Hónap Nap Időpont Program Helyszín Szervező. Horgász Egyesület közgyűlése Művelődési Ház Horgász Egyesület

Hónap Nap Időpont Program Helyszín Szervező. Horgász Egyesület közgyűlése Művelődési Ház Horgász Egyesület Rendezvénynaptár 2016. Hónap Nap Időpont Program Helyszín Szervező Január 24. 15 00 Magyar Kultúra Napja Művelődési Ház Művelődési Ház közgyűlése Művelődési Ház Február 6. Ovis farsang Művelődési Ház Óvoda

Részletesebben

12. NAPIREND Ügyiratszám: 15/42055/2006 ELŐTERJESZTÉS. A Képviselő-testület 2006. március 17-i ülésére

12. NAPIREND Ügyiratszám: 15/42055/2006 ELŐTERJESZTÉS. A Képviselő-testület 2006. március 17-i ülésére 12. NAPIREND Ügyiratszám: 15/42055/2006 ELŐTERJESZTÉS A Képviselő-testület 2006. március 17-i ülésére Tárgy: Előterjesztő: Előkészítette: Megtárgyalja: Meghívottak: Tapolca Város Közművelődési Feladatellátási

Részletesebben

SZÉKKUTAS KÖZSÉG TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI STRATÉGIÁJA (2010-2014)

SZÉKKUTAS KÖZSÉG TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI STRATÉGIÁJA (2010-2014) SZÉKKUTAS KÖZSÉG TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI STRATÉGIÁJA (2010-2014) 2011. Székkutas településfejlesztési stratégiája (2010-2014) 1. Bevezetés "...igyekezz úgy érezni, gondolkozni, cselekedni, hogy mindennek

Részletesebben

CELLDÖMÖLK TELEPÜLÉSSZERKEZETI TERVÉNEK

CELLDÖMÖLK TELEPÜLÉSSZERKEZETI TERVÉNEK T E R V E Z Õ I V Á L A S Z O K CELLDÖMÖLK TELEPÜLÉSSZERKEZETI TERVÉNEK az államigazgatási szervek által adott, az Étv. 9. (3) bek. szerinti végleges véleményeire 1. Nyugat-dunántúli Területi Fõépítészi

Részletesebben

Hírlevél RÉPCESZEMEREI SZEMEREY CSALÁDI TALÁLKOZÓ. Répceszemere névadó családja Zemere, Szemere, Szemerei, Szemerey

Hírlevél RÉPCESZEMEREI SZEMEREY CSALÁDI TALÁLKOZÓ. Répceszemere névadó családja Zemere, Szemere, Szemerei, Szemerey RÉPCESZEMEREI Hírlevél VI. évfolyam, 1 szám 2010. Május SZEMEREY CSALÁDI TALÁLKOZÓ A Répceszemeréért Egyesület hagyományőrző tevékenységei között szerepel a falu múltjának ápolása. Ennek a gondolatnak

Részletesebben

Fülöpi Hírek. Karácsonyfa alatt. Szeretettel köszöntünk minden kedves fülöpi lakost a Fülöpi Hírek 2010. évi utolsó számának megjelenése alkalmából.

Fülöpi Hírek. Karácsonyfa alatt. Szeretettel köszöntünk minden kedves fülöpi lakost a Fülöpi Hírek 2010. évi utolsó számának megjelenése alkalmából. Fülöpi Hírek V. évfolyam 4. szám 2010. december Karácsonyfa alatt Eljött a nap, mit várva-vártunk, Az égen csillagfény ragyog, Jézuska fáját, ím' elhozták A halkan szálló angyalok. Köszönjük neked, édes

Részletesebben

Jegyzői tájékoztató. Tisztelt Tápiószecsőiek! Kedves Tápiószecsőiek!

Jegyzői tájékoztató. Tisztelt Tápiószecsőiek! Kedves Tápiószecsőiek! 1 2 Jegyzői tájékoztató Tisztelt Tápiószecsőiek! Tápiószecső Nagyközségi Önkormányzat képviselőtestülete december havi első ülésére december 10-én került sor. Testületünk az alábbi témákkal kapcsolatosan

Részletesebben

SZENTKIRÁLYSZABADJA KÖZSÉG Településszerkezeti terve

SZENTKIRÁLYSZABADJA KÖZSÉG Településszerkezeti terve SZENTKIRÁLYSZABADJA KÖZSÉG Településszerkezeti terve EREDETI LEÍRÁS ÉS MÓDOSÍTÓ HATÁROZATOK (2015. decemberig bezárólag) VÁROS ÉS HÁZ BT 2016 JANUÁR SZENTKIRÁLYSZABADJA TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERVE 4 1. TELEPÜLÉSSZERKEZET

Részletesebben

P á l y á z a t. 760 mm nyomtávolságú vasútvonal építési helyére

P á l y á z a t. 760 mm nyomtávolságú vasútvonal építési helyére Pályázat benyújtója: Szabó Dávid I. csoport P á l y á z a t 760 mm nyomtávolságú vasútvonal építési helyére Budapest, 1948, május 5. 1 Gödöllői kisvasút A pályázati felhívásban kijelölt három helyszín

Részletesebben

KÖZMŰVELŐDÉSI MUNKATERV 2016. ÉV

KÖZMŰVELŐDÉSI MUNKATERV 2016. ÉV ÖNKORMÁNYZAT MESZTENYŐ MŰVELŐDÉSI HÁZ FALUHÁZ ERDEI ISKOLA 8716 MESZTENYŐ SZABADSÁ TÉR 6. TEL: 85/329-166, 30/408-9175 e-mail:honimesztegnyo@gmail.com MŰVELŐDÉSI HÁZ FALUHÁZ ERDEI ISKOLA KÖZMŰVELŐDÉSI

Részletesebben

á ú é é ő é ő á ő ő á á ú ű é é ö ő á ő ú ő ő á é Ü Ü á é á é á é á é á ö ö á é ő á ú ű é é á é é ő á ö ö á á é é ú é é ú á á ő é é é ö ö á á é ű ő á é ű ő ú ő á á é á ú é é á é ö á á ö Ü á á é é ú á á

Részletesebben

É Ő É É Á É Á Ü Ú ű Á ü Á ú ü ú ü Á Á Ú Ü ü ű ú ü ú Ü ű Ü ü ü ű ü ü ű ű ü ü ü ü ü ü ú ü ü ú ű ü ü ü ü ü ü ú Ü ü ü Á Ü ú ü ú ü ü ü ü ü ü ú ü Ú ú ü ü ü ü ú ú ű ú ü ü ú ű ü ü É ú ü ü ü ü ú Á ü ü É Á ü ü ü

Részletesebben

TELEPÜLÉSSZERKEZETI TERV JÓVÁHAGYOTT SZÖVEGES MUNKARÉSZE

TELEPÜLÉSSZERKEZETI TERV JÓVÁHAGYOTT SZÖVEGES MUNKARÉSZE 269/2006. (XI. 8.) ÖK sz. határozat A TELEPÜLÉSSZERKEZETI TERV JÓVÁHAGYOTT SZÖVEGES MUNKARÉSZE 65 3 A terület felhasználását meghatározó leírás 3.1 Területfelhasználás 3.1.1 Beépítésre szánt területek

Részletesebben

Egyéb előterjesztés Békés Város Képviselő-testületének Oktatási, Kulturális és Sport Bizottsága 2015. március 24-i ülésére

Egyéb előterjesztés Békés Város Képviselő-testületének Oktatási, Kulturális és Sport Bizottsága 2015. március 24-i ülésére Tárgy: Előkészítette: A Békési TE Asztalitenisz Szakosztály 2014. évi munkájáról szóló tájékoztató Balogh József vezető-edző Békési Torna Egylet Asztalitenisz Szakosztály Sorszám: 3 Döntéshozatal módja:

Részletesebben

Bevezetés. Előzmények

Bevezetés. Előzmények ÉPÍTETT KÖRNYEZET Bevezetés Az építési törvény, és a hozzá kapcsolódó jogszabályok 1998. január 1.-től módosultak, amely következtében megváltozott a településrendezési tervek készítésének menete és formája.

Részletesebben

K Á R Á S Z I független havilap. Önkormányzati hírek. A testület június hónapban több alkalommal informális keretek között ülésezett, tanácskozott.

K Á R Á S Z I független havilap. Önkormányzati hírek. A testület június hónapban több alkalommal informális keretek között ülésezett, tanácskozott. 2015. július 3. K Á R Á S Z I független havilap XVIII. évfolyam 7. szám Önkormányzati hírek A testület június hónapban több alkalommal informális keretek között ülésezett, tanácskozott. A 20 éves testvérkapcsolat

Részletesebben

Helyi Esélyegyenlőségi Program. Ozmánbük Község Önkormányzata 2013 2018.

Helyi Esélyegyenlőségi Program. Ozmánbük Község Önkormányzata 2013 2018. Helyi Esélyegyenlőségi Program Ozmánbük Község Önkormányzata 2013 2018. 2013.május 27. Tartalom Helyi Esélyegyenlőségi Program (HEP)... 3 Bevezetés... 3 A település bemutatása... 3 Értékeink, küldetésünk...

Részletesebben