Karácsonyi reménnyel

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Karácsonyi reménnyel"

Átírás

1 RÉPCESZEMEREI Hírlevél V. évfolyam, 2. szám december Karácsonyi reménnyel Szépen lassan fogyunk, hiszen idén is többen szenderültek örök nyugalomra a szemerei temetőben, mint ahány gyermekkel gyarapodott kicsiny községünk. Aztán az elmúlt tíz-tizenöt év ilyen-olyan okokra visszavezethető, ám előrelátható keserű gyümölcse is a nyáron érett be: megszűnt az iskola és az óvoda. Erről sem most, hanem évekkel korábban döntöttek és nem csak - a szülők. Ám értelmetlen önmarcangolás lenne azon gondolkodni, hogy mi lett volna ha Az országban sorra zártak be a száz-százötven fős iskolák az elmúlt évben. Ugyanakkor négy, korábban megszüntetett kicsiny falusi iskola kezdte újra történelmét idén szeptemberben Az összefogás szép példáját mutatta meg a templom megmentése érdekében létrejött alapítvány és az egyházközség közös vállalkozása, melyhez számosan csatlakoztak mások is adományaikkal. A templomtetőt a győri püspökség közreműködésével - sikerült kicserélni. A magán hozzájárulásoknak köszönhetően pedig lehetőségünk van egy on is indulni, melynek sikere esetén a külsőhomlokzatot szeretnénk felújítani. Ezúton is köszönet mindenkinek! Éppen advent és karácsony tanít bennünket: a kilátástalan sötétségből hogy lehet fényes, reménnyel teljes a jövő. Amikor az adventi idő betelt, s a képzeletbeli adventi koszorún már mind a négy gyertya lángolt, Isten elküldte angyalát Názáretbe. A názáreti fiatal leány, Mária Istenre hagyatkozása lett az emberi üdvösség alapja. Isten kegyelme nem hozott számára rögtön földi boldogságot. Elsőként szülei, majd a jegyese, József szomorú értetlenségével kellett szembesülnie. S mire minden tisztázódott, jött az újabb próba: a szülés előtt néhány nappal a hosszú út, majd a betlehemi hajléktalanság - s ez még csak a kezdet volt. Hite mégsem kopott meg Hasonló bizalomtól kellene mindjobban fényesednie az adventi szívnek. De vajon fénylik-e a mi lelkünk? Merünk-e hinni, bízni? Aki képes nyitott szívvel, szeretetben, Istenben bízva várni, azt hite megtartja még a legsötétebb napokon is. Akiben viszont nincsen meg ez a hit, annak adventi várakozása is gyümölcstelen marad. Olyan lesz, mint a tiszavirág: ma nyílik, s mire lenyugszik a nap, már híre-hamva sincs. Istennek semmi sem lehetetlen! Legyen előttünk a példa Mária! Hagyatkozzunk a kegyelemre, s próbáljuk meg oly módon kiemelni a hétköznapok közül az ünnepet, hogy az képes legyen bennünket is magával ragadni, lehetőleg maradandó módon... Egy embert próbáló advent után, szép karácsonyt és szebb jövőt Magyarországon és Répceszemerében is! DR. KOVÁCS ANDRÁS Répceszemerei Hírlevél 1

2 Elballagtak Óvodásaink. Volt egyszer egy iskola Sokunknak fáj sok minden, de elveszíteni egy iskolát, nézni, ahogy szabad iskolaválasztásnak örülve, szétzúzzák, talán még a fájdalomnál is rosszabb valami. Falunkban volt egy iskola. Nem volt nagy, sőt, kicsi, épp olyan, amilyenre a mai rohanó világban inkább szüksége lenne a gyerekeknek! Hogy mit lehetett ott kapni? Mindent, amire egy 6-10 éves gyer meknek szüksége van. Tudást, családias légkört, jó szót, gondoskodást és sok felejthetetlen élményt. Nincs rá szükség, pedig régen még vidékről is jártak ide gyerekek. Kiürítik? Őrzik majd sok pénzért? Más kell a helyére? Néma épülete őrzi majd az emlékeket. Hiába sajnáljuk, mert akik ott tanultunk, már nem mutathatjuk meg az unokáinknak. Bezárt! A jövőben az épület környékén növő néhány szál virág üzen majd valamit, a volt iskolánk lelkének üzenetét. Nem tudom mit rejt sorsod Mosolyt hoz-e vagy könnyeket. Tanuld meg hát feledni a rosszat, S őrizd meg a boldog perceket. Ernest Hemingway Mi voltunk az utolsók Répceszemerei Hírlevél 2

3 RÉPCESZEMERÉÉRT EGYESÜLET Tájékoztatója Egyesületünk elnöksége a Falunapon a falu szépítésére a kiírt on virág- és faültetési utalványokat adott át az arra pályázóknak. Pályázó neve Címe Nyert összeg Beleznay Julianna Fő utca ,- Ft Id. Nagy István Fő utca ,- Ft Kiss Éva Szent Imre utca ,- Ft Kosnyák Erzsébet Kossuth Lajos utca ,- Ft Vajda Róbertné Temető utca ,- Ft 2009-ben beadott ok Pályázó Pályázat Kiíró Pályázott Ft Nyert Ft Pályázat állapota Önkormányzat Temető út, Lécsi sor felújítása NYD RFÜ Elszámolás Önkormányzat KIHOP-2008 internethasználat NYD RFÜ Elszámolás Önkormányzat Falunapi műsor GYMSMO Elszámolva Szoc. Szolg. UMVP Elbírálás Önkormányzat Fejlesztése EMVA Idősbarát egyesület Idősbarát egyesület NET-re kész számítógépes okt Elszámolás NYD NCA Szerződéskötés folyamatban Idősbarát egyesület Rendezvény GYMSMO Elszámolás Répceszemeréért Egyesület NYD NCA Szerződéskötés folyamatban Tűzoltó Egyesület Tűzoltó Egyesület Tűzoltó Egyesület MATÜSZ Feladva GYMSMO Elutasított NYD NCA Szerződéskötés folyamatban Répceszemerei Hírlevél 3

4 A Répceszemerei Római Katolikus Egyházközség és a Répceszemerei Római Katolikus Templomért Alapítvány Tájékoztatója Tetőszerkezet felújítási munkálatainak költsége: Cserép + tetőléc: Bádoganyag: Bádogos munka: Tetőfedés: Bontás+ácsmunka+faanyag: Tetőablak: Falazóhabarcs: Törmelék elszállítás: Összesen: A számlák a következő tételekben kerültek kiegyenlítésre: PÜSPÖKSÉG FIZETTE: Cserép+tetőléc: Bádoganyag: Ácsmunkákból: Össz.: EGYHÁZKÖZSÉG FIZETTE: Bádogos munka: Tetőablak: Falazóhabarcs: Törmelék elszállítás: Össz.: A RÉPCESZEMEREI RÓMAI KATOLIKUS TEMPLOMÉRT ALAPÍTVÁNY FIZETTE: Tetőfedő munkadíj: Ácsmunkák (egy része): Össz.: PÜSPÖKSÉG: GYŰJTÉSBŐL: Össz: Ezúton is köszönet mindenkinek, aki a legcsekélyebb módon is hozzájárul templomunk megmentéséhez! Isten áldását kívánjuk az adományozókra és családtagjaikra! Répceszemerei Hírlevél 4

5 Tisztelt Olvasónk, Kedves Répceszemereiek - Az Idősbarát Egyesület tájékoztatója - Eltelt egy félév, amióta találkoztunk! Szeretettel köszöntök mindenkit a Répceszemerei Idősbarát Egyesület nevében! Nagyon röviden szeretnék beszámolni az Egyesület munkájáról. Munkánkat az év elején elfogadott munkaterv szerint végezzük. Összejöveteleink igazi kikapcsolódást jelentenek a részvevőknek. Júniusban az egyházasfalui nyugdíjas klub tagjait láttuk vendégül egy közös vacsorán. Majd nagyon jó közös énekléssel zárult az este, ahol mindenki jól érezte magát. Augusztus végén kirándulást szerveztünk Komárom Tata útvonalon. Sajnos az érdeklődés nem volt túl nagy, de maroknyi kis csapatunknak igazi kikapcsolódást jelentett ez nap. Kissé esős időben indultunk, de a KOMÁROMI ERŐDRENSZER látványa így is fantasztikus élményt jelentett mindenki számára. A kiállítások, a többszintes monumentális erődrendszer bejárása, kilátás a Dunára és a városra felejthetetlenek. Délután Tatára érve remek napsütéses idő fogadott minket. Megtekintve a tatai várat jót pihentünk az Öreg-tó partján, ebéd után pedig az Angol parkban tett séta zárta a programot. Szeptember végén a répcelaki nyugdíjasokat láttuk vendégül. Ezek a találkozók alkalmat nyújtanak a tapasztalatok cseréjére, ötleteket a további munka színesítésére. Szerepeltünk az okt. 23-i megemlékezésen, részt vettünk a beledi hagyományos találkozón, ahol énekkarunk tíz perces műsorral lépett fel. Fontos feladatunk taglétszámunk növelése is, hiszen az utóbbi időben néhányan időhiányra hivatkozva kiléptek. Nagyon örülnénk, és egyben kérjük is mindazokat különös tekintettel az alapító tagokat -, ha vonzó számukra tevékenységünk, legyenek az Egyesület tagjai. Mindenkit nagy szeretettel várunk! A továbbiakban minden Kedves Olvasónknak jó egészséget, kellemes, örömteli karácsonyt és áldásos újesztendőt kínok az Egyesület nevében: BELEZNAY JULIANNA egyesületi titkár Önkormányzati tájékoztató A Temető utca, Lécsi sor és a Vásártér utca templom melletti szakaszának felújítása elkészült, mely ,- Ft-ba került. Ehhez a 2009-es útfelújítási on Önkormányzatunk közel 5 MFt-t nyert. A Képviselőtestület döntése alapján az Önkormányzat saját erőből elkészíttette még az út aszfaltozását a Temetőig, és a Templom körüli terület rendezését, mely további 3 MFt-t vett igénybe. Répceszemerei Hírlevél 5

6 MARGÓ Még a nyári, falunapi Egyesületi ülésen kértük a kedves tagokat, de minden falubelit és elszármazottat, hogy Répceszemerével kapcsolatos kedves történeteit, visszaemlékezéseit ossza meg velünk. Írásban postai úton vagy -en küldje el nekünk. Hírlevelünkben szívesen közzétennénk ezekből az írásokból. A nem titkolt célunk, szeretnénk később egy könyvet megjelentetni Az én Szemerém címmel. Ugyancsak e célból várjuk a régi fotókat is, melyeket digitalizálás után természetesen visszaküldünk a tulajdonosoknak. December 16-án közmeghallgatás a Községházán December 24-én Pásztorjáték és éjféli mise a templomban December 26-án a civil szervezetek előszilveszteri bálja a kultúrházban SZÉP KARÁCSONYT ÉS ÁLDOTT, BÉKÉS, BOLDOG ÚJESZTENDŐT KÍVÁNUNK MINDEN KEDVES OLVASÓNKNAK! IMPRESSZUM: Kiadja a RÉPCESZEMERÉÉRT EGYESÜLET Felelős kiadó: Endrédi János elnök Szerkesztőbizottság: Endrédi János, Dr. Kovács András, Radics László Munkatárs: Tompos Bálint - Szerkesztőség: 9375 Répceszemere, Fő utca 60. Elérhetőségek: Tel/Fax: 99/ Mobil: 06-30/ repceszemere@repceszemere.hu Répceszemerei Hírlevél 6

Hírlevél RÉPCESZEMEREI SZEMEREY CSALÁDI TALÁLKOZÓ. Répceszemere névadó családja Zemere, Szemere, Szemerei, Szemerey

Hírlevél RÉPCESZEMEREI SZEMEREY CSALÁDI TALÁLKOZÓ. Répceszemere névadó családja Zemere, Szemere, Szemerei, Szemerey RÉPCESZEMEREI Hírlevél VI. évfolyam, 1 szám 2010. Május SZEMEREY CSALÁDI TALÁLKOZÓ A Répceszemeréért Egyesület hagyományőrző tevékenységei között szerepel a falu múltjának ápolása. Ennek a gondolatnak

Részletesebben

Hírlevél RÉPCESZEMEREI. A megújult kultúrház

Hírlevél RÉPCESZEMEREI. A megújult kultúrház RÉPCESZEMEREI Hírlevél V. évfolyam, 1 szám 2009. Május A megújult kultúrház Befejeződött a Kultúrház felújítása. Ehhez az önkormányzatnak három évre és két sikeres pályázatra volt szüksége. A munkálatok

Részletesebben

Hírlevél. Közel a csillag

Hírlevél. Közel a csillag RÉPCESZEMEREI Hírlevél IV. évfolyam, 2. szám 2008. December Közel a csillag A csillag közelít. Lángoló csóvája fényesen hasítja az égbolt fekete palástját. A világ, mint forró nyáron tikkadt föld az esıt,

Részletesebben

CSENGŐSZÓ. A Császártöltési Német Nemzetiségi Általános Iskola diáklapja 2015/2016-os tanév 2. szám

CSENGŐSZÓ. A Császártöltési Német Nemzetiségi Általános Iskola diáklapja 2015/2016-os tanév 2. szám CSENGŐSZÓ A Császártöltési Német Nemzetiségi Általános Iskola diáklapja 2015/2016-os tanév 2. szám Készítették: A Diák-újságíró szakkör tagjai: Juhász Valentina, Jónás Levente, Flórián Zsolt, Prohászka

Részletesebben

FALU - KÉP. Falunap 2008 2008 JÚNIUS C SERKÚT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK LAPJA

FALU - KÉP. Falunap 2008 2008 JÚNIUS C SERKÚT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK LAPJA FALU - KÉP C SERKÚT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK LAPJA 2008 JÚNIUS Falunap 2008 2 OLDAL FALU - KÉP Az alábbi névsor két helybéli, egykori urán kutatása alapján készült úgy, hogy alapját még az azóta elhunyt

Részletesebben

Mi történt 2006-ban? Az egyesületi évzárón elhangzott elnöki beszámoló

Mi történt 2006-ban? Az egyesületi évzárón elhangzott elnöki beszámoló Mi történt 2006-ban? Az egyesületi évzárón elhangzott elnöki beszámoló A mai nap tiszteletére még mindig gyönyörû idõ van. Kicsit furcsa adventkor ez az idõjárás, de azért nem tiltakozunk, hogy a természet

Részletesebben

2005. OKTÓBER VIII. évfolyam 1. szám Újpest-Belsõvárosi Református Gyülekezet

2005. OKTÓBER VIII. évfolyam 1. szám Újpest-Belsõvárosi Református Gyülekezet INFÓ 2005. OKTÓBER VIII. évfolyam 1. szám Újpest-Belsõvárosi Református Gyülekezet Reformáció ünnepére Ürögdi Ferenc: Az én Istenem Az én Istenem erős, mint a szikla, ÉS gyöngéd, mint a simogató kéz; Vagyonnal,

Részletesebben

2014. június. Nagypall Község Önkormányzatának lapja

2014. június. Nagypall Község Önkormányzatának lapja Nagypalli Hírhozó Nagypall Község Önkormányzatának lapja Elballagtak nagycsoportos óvodásaink. Búcsút vettek az óvodától, az óvó néniktől, kispajtásoktól és a játékoktól. Szeptembertől várja őket az iskolapad.

Részletesebben

Advent első vasárnapjára készültünk

Advent első vasárnapjára készültünk Dunaszentmiklós 2015. november Dunaszentmiklósi hírlevél Német Nemzetiségi Önkormányzat Dunaszentmiklós Római Katolikus Egyházközség Dunaszentmiklós Dunaszentmiklós Község Önkormányzata 36. szám Advent

Részletesebben

Szilveszterkor. Engedjük el ezt az évet, hozott rosszat, hozott szépet.

Szilveszterkor. Engedjük el ezt az évet, hozott rosszat, hozott szépet. II. évfolyam 1. szám - 2016 január Tartalom: Télapó ünnepség Kreatív ajándékozás Életmód klub Advent Önkormányzat hírei Szépkorú köszöntése Kitüntetés Napelempark épül Szociális alapú tűzifa osztása Válts

Részletesebben

2012. 09.05. Prédikáció Szeretnék jól dönteni!

2012. 09.05. Prédikáció Szeretnék jól dönteni! 2012. 09.05. Prédikáció Szeretnék jól dönteni! Annak ellenére, hogy bár Jézus tanítását törekszünk megérteni, befogadni, mégis azt éljük meg, hogy bizonyos esetekben nem tudtunk, vagy nem tudunk jól dönteni.

Részletesebben

Kovács Sándor 1. Advent Kolozsváron?

Kovács Sándor 1. Advent Kolozsváron? Kovács Sándor 1 Advent Kolozsváron? De te, Efrata Betlehemje kicsiny vagy ugyan Júda ezrei között; mégis belőled származik majd nekem Izraelnek jövendő uralkodója, származása az ősidőkre nyúlik vissza.

Részletesebben

1 - Szociális Szakszolgálati Hírlevél - Kedves Máltai Barátaink!

1 - Szociális Szakszolgálati Hírlevél - Kedves Máltai Barátaink! 1 - Szociális Szakszolgálati Hírlevél - MMSz Kecskemét IV. évfolyam/6. szám Dél-Alföld 2008 szeptember Kedves Máltai Barátaink! Majdnem egy év telt el a legutóbbi hírlevelünk óta. Felsorolni is nehéz az

Részletesebben

Újra testvértelepülésünkön jártunk

Újra testvértelepülésünkön jártunk Dunaszentmiklós 2015. nyár Dunaszentmiklósi hírlevél Német Nemzetiségi Önkormányzat Dunaszentmiklós Római-Katolikus Egyházközség Dunaszentmiklós Dunaszentmiklós Község Önkormányzata 34. szám A tartalomból:

Részletesebben

Kezdetek: A község első említése 1288-ból származik. Nevének eredetére kétféle magyarázatot is találtam.

Kezdetek: A község első említése 1288-ból származik. Nevének eredetére kétféle magyarázatot is találtam. Régen és most Kezdetek: A község első említése 1288-ból származik. Nevének eredetére kétféle magyarázatot is találtam. Az egyik, hogy 1288-ban Zurchuk néven szerepelt, 1426-ban pedig már Karakozurchek.

Részletesebben

Elek. 2013. VII. évfolyam 29. szám

Elek. 2013. VII. évfolyam 29. szám Elek 2013. VII. évfolyam 29. szám A d v e n t Advent közeledtével elkészítjük az adventi koszorút, meggyújtjuk az első gyertyát, aztán a másodikat, és így tovább, egyre közelebb a kisded születésének évfordulójához.

Részletesebben

éjszakán szólította magához a mi kegyelmes mennyei édes Atyánk így: Jövel, hozzám, édes Gyermekem! Amikor vasárnap szokás szerint szeretettel

éjszakán szólította magához a mi kegyelmes mennyei édes Atyánk így: Jövel, hozzám, édes Gyermekem! Amikor vasárnap szokás szerint szeretettel A te bizonyságaid én gyönyörűségem, és én tanácsadóim. Lelkem a porhoz tapad; eleveníts meg engem a te ígéreted szerint. Útaimat elbeszéltem előtted és te meghallgattál engem; taníts meg a te rendeléseidre!

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v Sokorópátka Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 9112 Sokorópátka, Öreg utca 1. Tel. (96) 488-046, Fax: (96) 549-044, Mobil: (20) 440 3049 E-mail: polg.hiv@sokoropatka.hu Honlap: www.sokoropatka.hu

Részletesebben

KÖZMŰVELŐDÉSI MUNKATERV 2016. ÉV

KÖZMŰVELŐDÉSI MUNKATERV 2016. ÉV ÖNKORMÁNYZAT MESZTENYŐ MŰVELŐDÉSI HÁZ FALUHÁZ ERDEI ISKOLA 8716 MESZTENYŐ SZABADSÁ TÉR 6. TEL: 85/329-166, 30/408-9175 e-mail:honimesztegnyo@gmail.com MŰVELŐDÉSI HÁZ FALUHÁZ ERDEI ISKOLA KÖZMŰVELŐDÉSI

Részletesebben

A Mária Út Közép-Európa Mária kegyhelyeit összekötő útvonal, illetve pontosabban fogalmazva útvonalak.

A Mária Út Közép-Európa Mária kegyhelyeit összekötő útvonal, illetve pontosabban fogalmazva útvonalak. A zarándoklat A házi dolgozat megírása előtt rövid kutatást végeztem az ismerőseim között. Megkérdeztem 15-20 embert, kinek mi jut elsőre eszébe, ha a zarándoklat szót meghallja. A legnépszerűbb válaszok

Részletesebben

Tájékoztató a Bátai Ifjúságért Egyesület 2013. évi működéséről. Báta, 2014. június 24.

Tájékoztató a Bátai Ifjúságért Egyesület 2013. évi működéséről. Báta, 2014. június 24. Tájékoztató a Bátai Ifjúságért Egyesület 2013. évi működéséről Báta, 2014. június 24. Szervezet neve: Bátai Ifjúságért Egyesület Székhelye: 7149 Báta, Fő u. 147. Adószáma:18865608-1-17 Bankszámlaszáma:

Részletesebben

A Katolikus Egyházban a húsvétot követő negyedik vasárnapot Jó Pásztor vasárnapjának nevezik, mely egyben a papi hivatások világnapja is.

A Katolikus Egyházban a húsvétot követő negyedik vasárnapot Jó Pásztor vasárnapjának nevezik, mely egyben a papi hivatások világnapja is. A Katolikus Egyházban a húsvétot követő negyedik vasárnapot Jó Pásztor vasárnapjának nevezik, mely egyben a papi hivatások világnapja is. E nap idén április 13-ára esik. Ekkor a szentmiséken világszerte

Részletesebben

Aki nélkül nem lehetne Karácsony

Aki nélkül nem lehetne Karácsony III. évf. 4. szám 2014. december A Budapest-Nagytétényi Református Egyházközség időszakos kiadványa Aki nélkül nem lehetne Karácsony Bármikor, bárhol végbemehet egy ilyen kérdezz-felelek: - Mi kell a Karácsonyhoz?

Részletesebben

6911 Királyhegyes, Jókai u. 46. 6911 Királyhegyes, Jókai u. 20. 6911 Királyhegyes, Kossuth u. 13

6911 Királyhegyes, Jókai u. 46. 6911 Királyhegyes, Jókai u. 20. 6911 Királyhegyes, Kossuth u. 13 VII. évf. 6. sz. 2010. szeptember www.kiralyhegyes.hu Tisztelt Királyhegyesi Lakosok! Szeptember 25-én, szombaton, a soron következő XV. Falunapját tartotta községünk. Azt hiszem nyugodtan elkönyvelhetjük

Részletesebben

10 2010. December BOLDOG, BÉKÉS KARÁCSONYT!

10 2010. December BOLDOG, BÉKÉS KARÁCSONYT! 10 2010. December 34. Tunéziai es japán autójelzések. 35. Saját kezűleg.37. Tinédzserek tévéműsora. 38. Kennel része!40.ittrium,kén. 41. Zavart Ede. 43. Írógéppel kimásol. 45. Paul (1879-1940) svájci festőművész.

Részletesebben

Első nap. Jól éreztük magunkat, sok szép, újat tanultunk Erdély történelméről és számos szép, régi építményt láthattunk.

Első nap. Jól éreztük magunkat, sok szép, újat tanultunk Erdély történelméről és számos szép, régi építményt láthattunk. Első nap Reggel 6-kor indultunk a Cseresnyés Kollégium elől. A határ átlépése után az első megállónk Nagyszalonta volt. Megnéztük a város főterét ahol Erdély egyetlen Kossuth Lajos szobor található. Ellátogattunk

Részletesebben

Meghittség és gyengédség. Az egyik karácsonyi

Meghittség és gyengédség. Az egyik karácsonyi BALATONFENYVES KÖZSÉG INFORMÁCIÓS LAPJA XXII. évfolyam 2015. DECEMBER Meghittség és gyengédség. Az egyik karácsonyi szentmisém (egy kápolnában, ahol nem volt világítás, csak néhány gyertyafény pislákolt

Részletesebben

B E S Z Á M O L Ó a 2011-2014. éves időszakra szóló gazdasági program időarányos végrehajtásáról

B E S Z Á M O L Ó a 2011-2014. éves időszakra szóló gazdasági program időarányos végrehajtásáról B E S Z Á M O L Ó a 2011-2014. éves időszakra szóló gazdasági program időarányos végrehajtásáról Készült: Szécsény Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. április 24-i ülésére Előterjesztő: Stayer

Részletesebben

Éves munkaterv 2015.

Éves munkaterv 2015. Ifjú Szív Magyarországi Német Nemzetiségi E-mail: gaal.dora777@gmail.com Éves munkaterv 2015. Január 07.-e Próba 17,00-18,30 / Rendezvényterem / 10.-e Próba 9,00 11,00? Munkanap révén kérdéses, hogy melyik

Részletesebben

Fülöpi Hírek. Karácsonyfa alatt. Szeretettel köszöntünk minden kedves fülöpi lakost a Fülöpi Hírek 2010. évi utolsó számának megjelenése alkalmából.

Fülöpi Hírek. Karácsonyfa alatt. Szeretettel köszöntünk minden kedves fülöpi lakost a Fülöpi Hírek 2010. évi utolsó számának megjelenése alkalmából. Fülöpi Hírek V. évfolyam 4. szám 2010. december Karácsonyfa alatt Eljött a nap, mit várva-vártunk, Az égen csillagfény ragyog, Jézuska fáját, ím' elhozták A halkan szálló angyalok. Köszönjük neked, édes

Részletesebben

Szeretettel köszöntjük kedves olvasóinkat a MOHAI HÍRMONDÓ IV. évfolyam 3. számának megjelenése alkalmából!

Szeretettel köszöntjük kedves olvasóinkat a MOHAI HÍRMONDÓ IV. évfolyam 3. számának megjelenése alkalmából! Itt van az ősz, itt van újra, szép, mint mindig énnekem. Tudja Isten, hogy mi okból szeretem, de szeretem. Szeretettel köszöntjük kedves olvasóinkat a MOHAI HÍRMONDÓ IV. évfolyam 3. számának megjelenése

Részletesebben

S Z E M Ü N K F É N Y E

S Z E M Ü N K F É N Y E S Z E M Ü N K F É N Y E I. ÉVFOLYAM 5. SZÁM - 2011. NAGYBÖJT Kiadja: Jézus Neve Plébánia, Jászberény www.jezusneve.hu SZENTCSALÁD ÜNNEPÉN Egyházunk a 2011. évet a családok évének hirdette meg. A Szentcsalád

Részletesebben

PROGRAMFORGATÓKÖNYV. Egyenlő esélyt minden diáknak. Megbízó: Klebelsberg Intézményfenntartó Központ Székhely: 1051 Budapest, Nádor utca 32.

PROGRAMFORGATÓKÖNYV. Egyenlő esélyt minden diáknak. Megbízó: Klebelsberg Intézményfenntartó Központ Székhely: 1051 Budapest, Nádor utca 32. PROGRAMFORGATÓKÖNYV Megbízó: Székhely: 1051 Budapest, Nádor utca 32. Megbízott: Csutorás Antalné, Hodosi Ibolya Tevékenység: Szülői együttműködési programok megszervezésében résztvevő pedagógus Munkaidőkeret:

Részletesebben

HÍRLEVÉL. 9. szám / 2012. december. A Ferences Világi Rend Szent Maximilián M. Kolbe Régiójának Hírlevele. Kedves Testvérek az Úr Jézusban!

HÍRLEVÉL. 9. szám / 2012. december. A Ferences Világi Rend Szent Maximilián M. Kolbe Régiójának Hírlevele. Kedves Testvérek az Úr Jézusban! HÍRLEVÉL 9. szám / 2012. december A Ferences Világi Rend Szent Maximilián M. Kolbe Régiójának Hírlevele Kedves Testvérek az Úr Jézusban! A Szentatya meghirdette a Hit évét, s nekünk, ferenceseknek ez a

Részletesebben

A kultúra és nyugalom völgye.

A kultúra és nyugalom völgye. Vereb A kultúra és nyugalom völgye. Vereb község Fejér megyében fekszik a Velencei-tótól 15 km-re, északra. Lakosainak száma 829 fő. Kicsi település, vendégszeretete annál nagyobb. Látogasson el hozzánk

Részletesebben

Szeretet volt minden kincsünk

Szeretet volt minden kincsünk Szeretet volt minden kincsünk Azt mondják, mindenkinek meg van írva a sorskönyvében az élete. Mindenkinek ki van jelölve z út, mint a kerti ösvény, szélekkel, jelekkel, hogy ne lehessen letérni róla. Van

Részletesebben

bibliai felfedező A12 1. TörTéNET: Zakariás és Erzsébet Bibliaismereti Feladatlap F, Erzsébet f szül neked, és J fogod őt nevezni.

bibliai felfedező A12 1. TörTéNET: Zakariás és Erzsébet Bibliaismereti Feladatlap F, Erzsébet f szül neked, és J fogod őt nevezni. Írd ide az adataidat! Neved: Korod: Születésnapod: Címed: Telefonszámod: e-mail címed: Aki javítani szokta: Bibliaismereti Feladatlap bibliai felfedező 1. TörTéNET: Zakariás és Erzsébet Olvasd el: Lukács

Részletesebben

TISZTELT PRÜGYI LAKOSOK!

TISZTELT PRÜGYI LAKOSOK! Prügy község önkormányzatának idõszakos tájékoztató kiadványa 2008. 1. szám TISZTELT PRÜGYI LAKOSOK! Kérem, engedjék meg, hogy néhány aktuális dologban kérjem a segítségüket és várjam a véleményüket. 2008.

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV Készült: Márianosztra Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. február 15. napján megtartott testületi üléséről.

JEGYZŐKÖNYV Készült: Márianosztra Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. február 15. napján megtartott testületi üléséről. Szám:.. /2013. JEGYZŐKÖNYV Készült: Márianosztra Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. február 15. napján megtartott testületi üléséről. Kiss László polgármester: Köszönti a megjelent képviselőket,

Részletesebben

A tardosi munka. Közösségi alapú tervezés Tardoson G. FURULYÁS KATALIN

A tardosi munka. Közösségi alapú tervezés Tardoson G. FURULYÁS KATALIN 172 TÓTH ZSÓKA G. FURULYÁS KATALIN A tardosi munka Közösségi alapú tervezés Tardoson Tardos község Komárom-Esztergom megyében, a Gorba hegy alatt fekszik, 1600 lélek lakja, többségük szlovák nemzetiségű.

Részletesebben

SZASZÁÉK gondoskodnak.

SZASZÁÉK gondoskodnak. ÉBREDÉS A PÁRI IFJÚSÁGI ÉS NEMZETISÉGI EGYESÜLET TÁJÉKOZTATÓ SZÓRÓLAPJA 2009. JÚNIUS PÁRI, Nagy utca 24. Teleház Telefon: 74/887-391 E-mail: ebredes.pari@vipmail.hu Meghívó PÖRKÖLTFŐZŐ VERSENY A Pári Ifjúsági

Részletesebben

H í r l e v é l. 2011. április ÉLETET AJÁNDÉKOZOTT!

H í r l e v é l. 2011. április ÉLETET AJÁNDÉKOZOTT! H í r l e v é l Zarándokoknak, útépítőknek, partnereknek 2011. április Lelkivezetői gondolatok ÉLETET AJÁNDÉKOZOTT! 8 nappal Húsvét ünnepe előtt Jézus Krisztus megmutatta az emberiségnek és a világnak,

Részletesebben

Juhász Gyula: Húsvétra

Juhász Gyula: Húsvétra Röjtökmuzsaj Önkormányzatának lapja IX. évfolyam 1. szám 2016. március Juhász Gyula: Húsvétra Köszönt e vers, te váltig visszatérő Föltámadás a földi tájakon, Mezők smaragdja, nap tüzében égő, Te zsendülő

Részletesebben

www.bekszi.hu kozponti@mail.bekszi.hu tel.: +36 (66) 444-511 fax: +36 (66) 430-793 5600 Békéscsaba, Gyulai út 32/1. Munkanapló

www.bekszi.hu kozponti@mail.bekszi.hu tel.: +36 (66) 444-511 fax: +36 (66) 430-793 5600 Békéscsaba, Gyulai út 32/1. Munkanapló www.bekszi.hu kozponti@mail.bekszi.hu tel.: +36 (66) 444-511 fax: +36 (66) 430-793 5600 Békéscsaba, Gyulai út 32/1. OM azonosító: 200913 Nyilvántartási szám: 21012-2007 Felnőttképz. akkr. lajstromsz.:

Részletesebben

Boldog újesztendıt kedves Tótiak!

Boldog újesztendıt kedves Tótiak! Káptalantóti Önkormányzat lapja /a Megyei Önkormányzat támogatásával/ VI. évfolyam 1. szám Boldog újesztendıt kedves Tótiak! Óév búcsúztatásaként szeretném megragadni az alkalmat és megköszönni minden

Részletesebben

Pestszentimrei. A misszió hónapja hogy áldást nyerjen a föld minden népe

Pestszentimrei. A misszió hónapja hogy áldást nyerjen a föld minden népe Pestszentimrei Öröm Hír Levél A Pestszentimrei Római Katolikus Egyházközség lapja VI. évfolyam 7. szám (53.) - A misszió hónapja hogy áldást nyerjen a föld minden népe A katolikus egyház 1926 óta minden

Részletesebben

SZOLGA VAGY FIÚ? Lekció: Lk 15,11-24

SZOLGA VAGY FIÚ? Lekció: Lk 15,11-24 Pasarét, 2012. július 1. (vasárnap) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK Horváth Géza SZOLGA VAGY FIÚ? Lekció: Lk 15,11-24 Alapige: Galata 4,4-7 De amikor eljött az idő teljessége, Isten elküldte Fiát, aki asszonytól

Részletesebben

KÜLÖNSZÁM! B E S Z Á M O L Ó. Nyírlugos Város Önkormányzata 2006 2010. évi tevékenységéről KÜLÖNSZÁM!

KÜLÖNSZÁM! B E S Z Á M O L Ó. Nyírlugos Város Önkormányzata 2006 2010. évi tevékenységéről KÜLÖNSZÁM! A NYÍRLUGOSI ÖNKORMÁNYZAT LAPJA KÜLÖNSZÁM 2010. szeptember B E S Z Á M O L Ó Nyírlugos Város Önkormányzata 2006 2010. évi tevékenységéről Ismét eltelt négy év. Az 1990. szeptember 30-i első szabad önkormányzati

Részletesebben

Államfői látogatás Bogyiszlón

Államfői látogatás Bogyiszlón VII.ÉVFOLYAM 4. SZÁM Bogyiszló község polgárainak lapja 2016. április Államfői látogatás Bogyiszlón Áder János köztársasági elnök a Víz Világnapján március 22-én a dunai jeges árvíz 60. évfordulójának

Részletesebben

1. évfolyam 7. szám 1992. december

1. évfolyam 7. szám 1992. december 1. évfolyam 7. szám 1992. december KELLEMES KARÁCSONYI ÉS BOLDOG, BÉKÉS ÚJ KÍVÁNUNK ÜNNEPEKET ESZTENDŐT 62/1992.(X.29.)Kt.sz. határozat: Nyersanyag normaváltozással kapcsolatosan a szerződés módosításra

Részletesebben

HartApro.hu. Havonta megjelenő, ingyenes újság. 2015. május. Májusfaállítás. 2015. Zarándoklat. Családi nap ISSN 2064-3241. Ki Mit Tud 4.

HartApro.hu. Havonta megjelenő, ingyenes újság. 2015. május. Májusfaállítás. 2015. Zarándoklat. Családi nap ISSN 2064-3241. Ki Mit Tud 4. HartApro.hu ISSN 2064-3241 Havonta megjelenő, ingyenes újság 2015. május Óvodai Hírek 5. oldal Ki Mit Tud 4. oldal Tánccsoport Hírei 5. oldal Helyi szolgáltatók előnyei 3. oldal Májusfaállítás Ez a hónap

Részletesebben

2014. november. Beled Város Önkormányzatának hírei. Születésnapi köszöntő

2014. november. Beled Város Önkormányzatának hírei. Születésnapi köszöntő 2014. november Beled Város Önkormányzatának hírei Születésnapi köszöntő A napokban köszöntöttük Seregély Bálintnét 90.születésnapja alkalmából. Otthonában kerestük fel Irma nénit Dr. Gál László jegyző

Részletesebben

Gazdagrét 2012.02.12. Prédikáció Evangélium: Márk 1, 40-45. Kedves Testvéreim! Nem is olyan nagyon régen, talán 15-20 évvel ezelőtt, egyikünknek sem

Gazdagrét 2012.02.12. Prédikáció Evangélium: Márk 1, 40-45. Kedves Testvéreim! Nem is olyan nagyon régen, talán 15-20 évvel ezelőtt, egyikünknek sem Gazdagrét 2012.02.12. Prédikáció Evangélium: Márk 1, 40-45. Kedves Testvéreim! Nem is olyan nagyon régen, talán 15-20 évvel ezelőtt, egyikünknek sem jelenthetett komolyabb problémát az, hogy megértesse

Részletesebben

DUNAREMETE KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 80-11/2013/X J E G Y Z Ő K Ö N Y V

DUNAREMETE KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 80-11/2013/X J E G Y Z Ő K Ö N Y V DUNAREMETE KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 80-11/2013/X J E G Y Z Ő K Ö N Y V DUNAREMETE KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2013. NOVEMBER 18-ÁN MEGTARTOTT KÖZMEGHALLGATÁSRÓL ÉS NYILVÁNOS

Részletesebben

Isten nem személyválogató

Isten nem személyválogató más. Ezért gondolhatja őszintén azt, hogy ő, aki az összes többi apostolnál többet tett, még arról is lemond, ami a többi apostolnak jár. Mert mid van, amit nem Istentől kaptál volna? És amit tőle kaptál,

Részletesebben

A KERESKEDŐ, AKI GAZDAG LETT

A KERESKEDŐ, AKI GAZDAG LETT Pasarét, 2013. február 17. (vasárnap este) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK refpasaret.hu Szepesy László A KERESKEDŐ, AKI GAZDAG LETT Alapige: Máté 13,45-46 Hasonlatos a mennyeknek országa a kereskedőhöz, aki igaz

Részletesebben

ŐSZI ÜZENET. Kiadja: A Leányfalui Római Katolikus Szent Anna Plébánia 2016 Leányfalu, Szent Imre herceg útja 14. Telefon: (26) 383-091.

ŐSZI ÜZENET. Kiadja: A Leányfalui Római Katolikus Szent Anna Plébánia 2016 Leányfalu, Szent Imre herceg útja 14. Telefon: (26) 383-091. Szent Anna ŐSZI ÜZENET 2012 Kiadja: A Leányfalui Római Katolikus Szent Anna Plébánia 2016 Leányfalu, Szent Imre herceg útja 14. Telefon: (26) 383-091 Egy pohár víz! Beköszöntött az ősz, a falevelek július

Részletesebben

GAGLIARDA KAMARAKÓRUS RÖVID BEMUTATÁSA

GAGLIARDA KAMARAKÓRUS RÖVID BEMUTATÁSA GAGLIARDA KAMARAKÓRUS RÖVID BEMUTATÁSA A GAGLIARDA KAMARAKÓRUS EGYESÜLET célja zenei kulturális tevékenység folytatása, amely elsősorban a zeneművek felkutatásával, feldolgozásával és a kamarakórus keretein

Részletesebben

I.évfolyam 1. szám 1998. december Előszó a Hírmondóhoz Fogadják szeretettel!!

I.évfolyam 1. szám 1998. december Előszó a Hírmondóhoz Fogadják szeretettel!! I.évfolyam 1. szám 1998. december Előszó a Hírmondóhoz - A testület határozata alapján, negyedévente szeretnénk megjelentetni újságunkat. Melyben híreket, érdekességeket a falu lakóit széles körben érintő

Részletesebben

Művelődési Ház tanácskozó terme, Lesenceistvánd

Művelődési Ház tanácskozó terme, Lesenceistvánd LESENCEISTVÁND TELEPÜLÉSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 8319 Lesenceistvánd, Kossuth L. u. 145. Ügyiratszám: 166-1/2009. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Ülés helye: Jelen vannak: Tanácskozási joggal:

Részletesebben

Tisztelt Jászkisériek!

Tisztelt Jászkisériek! A VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT IDÕSZAKOS KIADVÁNYA XV. évfolyam 2. szám Tisztelt Jászkisériek! Az év vége felé közeledve, az adventi idõszakban járva engedjék meg, hogy polgármesterükként én is számot adjak néhány

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. 3.) Hajdúhadházi Városi Sportegyesület részére 2011. évben non-profit szervezetek támogatása keretében - nyújtott támogatás elszámolása

JEGYZŐKÖNYV. 3.) Hajdúhadházi Városi Sportegyesület részére 2011. évben non-profit szervezetek támogatása keretében - nyújtott támogatás elszámolása JEGYZŐKÖNYV Készült a Hajdúhadház Városi Önkormányzat képviselő-testületének 2012. február 21-én du. 15.30 órakor a Polgármesteri Hivatal nagytanácstermében megtartott rendkívüli üléséről. Jelen voltak:

Részletesebben

Az élet istentisztelete 3.: A CSALÁDBAN

Az élet istentisztelete 3.: A CSALÁDBAN 1 Újpest-Belsőváros 2008. 03. 02. Juhász Emília Az élet istentisztelete 3.: A CSALÁDBAN Olvasandó (lectio): 2 Móz 13,1-10 Alapige (textus): 2 Móz 13,8-9 És mondd el fiaidnak azon a napon: Amiatt történik

Részletesebben

Javaslat a. Szoborkert. települési értéktárba történő felvételéhez

Javaslat a. Szoborkert. települési értéktárba történő felvételéhez Javaslat a Szoborkert települési értéktárba történő felvételéhez I. A JAVASLATTEVŐ ADATAI 1. A javaslatot benyújtó (személy/intézmény/szervezet/vállalkozás) neve: Langó Csaba 2. A javaslatot benyújtó személy,

Részletesebben

Mozgókép. Lekció: Mt 6, 25-34/Textus: Eszter 1-2 2015. október 18.

Mozgókép. Lekció: Mt 6, 25-34/Textus: Eszter 1-2 2015. október 18. Mozgókép Lekció: Mt 6, 25-34/Textus: Eszter 1-2 2015. október 18. Kedves Testvérek! Sokszor érzi az ember, hogy egy prédikációban jó tanácsokat kap, példamutatást, utat, amin járni lehet, iránymutatást,

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Kóny Község Önkormányzata Képviselő-testülete 9144 Kóny, Rákóczi u. 30. Tel.: 96/280-140. Szám: 1-4/2015.NY. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 2015. március 31-én, 17 órakor az Önkormányzati Hivatal üléstermében

Részletesebben

Bói Anna. Konfliktus? K. könyvecskék sorozat 1.

Bói Anna. Konfliktus? K. könyvecskék sorozat 1. Bói Anna Konfliktus? K könyvecskék sorozat 1. Tartalom: Üdvözölöm a kedves Olvasót! Nem lehetne konfliktusok nélkül élni? Lehet konfliktusokkal jól élni? Akkor miért rossz mégis annyira? Megoldás K Összegzés

Részletesebben

SZÓSZÉK ÚRASZTALA SZERTARTÁSOK. Józsa István Lajos 1. Az igaz ember hitből él!

SZÓSZÉK ÚRASZTALA SZERTARTÁSOK. Józsa István Lajos 1. Az igaz ember hitből él! SZÓSZÉK ÚRASZTALA SZERTARTÁSOK Józsa István Lajos 1 Az igaz ember hitből él!»az én igaz emberem pedig hitből fog élni, és ha meghátrál, nem gyönyörködik benne a lelkem.«de mi nem a meghátrálás emberei

Részletesebben

Nagykároly után, vesekő szülő utakon keresztül jutottunk el Sződemeterbe. A templomkertben álló Kölcsey szobor körül énekeltük nemzeti imádságunkat.

Nagykároly után, vesekő szülő utakon keresztül jutottunk el Sződemeterbe. A templomkertben álló Kölcsey szobor körül énekeltük nemzeti imádságunkat. Kirándulás! Ha nyár, akkor utazás! Ha utazás, akkor közösen! Így gondoltuk ezt gyülekezetünkben is, és aug. 18-án reggel felkerekedtünk, és elindultunk Máramarosszigetre, összesen 48-an. Szeretett, jól

Részletesebben

Boldog születésnapot! Egy éves a Szövétnek

Boldog születésnapot! Egy éves a Szövétnek A TARJÁNI, HÉREGI ÉS BAJNAI REFORMÁTUS GYÜLEKEZETEK HÍRLEVELE II. évfolyam 11. szám 2009. november Az én lábamnak szövétneke a te igéd, és ösvényemnek világossága. Boldog születésnapot! Egy éves a Szövétnek

Részletesebben

Az apostolok szinte mindig böjtöltek

Az apostolok szinte mindig böjtöltek XI.évfolyam 6. Szám 2013. június Pünkösd után, Apostolok böjtjének üzenete Május 27-től Az apostolok szinte mindig böjtöltek (Aranyszájú Szent János 57. homíliája a Máté evangéliumához.) Az apostolfejedelmekről

Részletesebben

- Imádkozzunk Urunkhoz, Istenünkhöz és a Szűzanyához, tanítsanak meg bennünket arra, hogy mindig helyesen kérjük azt, ami javunkra szolgál!

- Imádkozzunk Urunkhoz, Istenünkhöz és a Szűzanyához, tanítsanak meg bennünket arra, hogy mindig helyesen kérjük azt, ami javunkra szolgál! Gyújtsunk mécsest a 6 éve elhunyt Bálint József jezsuita atyáért, a két éve elhunyt Máriáért, Lászlóért és Júliannáért valamint az egy éve elhunyt Nándiért. Drága Üdvözítőnk, szándékainkat egyesítjük szerető

Részletesebben

Magyarlaki Hírmondó 2008. december X. évfolyam 1. szám

Magyarlaki Hírmondó 2008. december X. évfolyam 1. szám Magyarlaki Hírmondó 2008. december X. évfolyam 1. szám Áldott Karácsonyt! Év vége felé közeledve kicsit megállunk, számadást készítünk, sorra vesszük mit hozott a 2008-as esztendő saját magunknak, családunknak,

Részletesebben

A NEMZETI MÉDIA- ÉS HÍRKÖZLÉSI HATÓSÁG MÉDIATANÁCSÁNAK. 1017/2012. (V.30.) számú H A T Á R O Z A T A

A NEMZETI MÉDIA- ÉS HÍRKÖZLÉSI HATÓSÁG MÉDIATANÁCSÁNAK. 1017/2012. (V.30.) számú H A T Á R O Z A T A Ügyiratszám: MN/4544-8/2012. Ügyintéző: személyes adat Telefonszám: Személyes adat E-mail: személyes adat Tárgy: a vállalt műsorstruktúrának megfelelő műsor sugárzására vonatkozó kötelezettség megszegése

Részletesebben

Az év múzeuma 2010 pályázat

Az év múzeuma 2010 pályázat "Ahhoz, hogy el tudjuk helyezni magunkat a világmindenség óriási körforgásában - ebben az időtlen, végtelen folyamatban - ismernünk kell múltunkat, személyes gyökereinket, valamint történelmünket is. Ismernünk

Részletesebben

MÉGIS HAVAZÁS. Tiszta, csendes hópihécskék Szálldogálnak le a földre: Zizegésük halk zenéjét Elhallgatnám mindörökre Én az ember.

MÉGIS HAVAZÁS. Tiszta, csendes hópihécskék Szálldogálnak le a földre: Zizegésük halk zenéjét Elhallgatnám mindörökre Én az ember. MÉGIS Alapíttatott azzal a céllal, hogy közösségünk erısödjön, egymásnak ily módon is lelki támaszt nyújthassunk és a mindenkori eseményekrıl hírt adjunk. HAVAZÁS Tiszta, csendes hópihécskék Szálldogálnak

Részletesebben

A Fogyatékos Személyek Esélyegyenlőségéért Közalapítvány és Dobbantó projektje

A Fogyatékos Személyek Esélyegyenlőségéért Közalapítvány és Dobbantó projektje A Fogyatékos Személyek Esélyegyenlőségéért Közalapítvány és Dobbantó projektje 173 Ecsédi Edit A diákok megismerése Az Egyéni Fejlődési Terv alkalmazásának tapasztalatai A Dobbantó program egyik fontos

Részletesebben

Javaslat az. Útmenti keresztek Apátfalván. települési értéktárba történő felvételéhez

Javaslat az. Útmenti keresztek Apátfalván. települési értéktárba történő felvételéhez Javaslat az Útmenti keresztek Apátfalván települési értéktárba történő felvételéhez Készítette: I. A JAVASLATTEVŐ ADATAI 1. A javaslatot benyújtó (személy/intézmény/szervezet/vállalkozás) neve: Veréb Anett

Részletesebben

JÁNOS 6,38. Alsóvárosi Harangszó 2013. szeptember. A nagykanizsai Szent József Plébánia lapja VIII. évfolyam 9. szám 2013.

JÁNOS 6,38. Alsóvárosi Harangszó 2013. szeptember. A nagykanizsai Szent József Plébánia lapja VIII. évfolyam 9. szám 2013. H A R A N G S Z Ó Alsóvárosi Harangszó 2013. szeptember A L S Ó V Á R O S I A nagykanizsai Szent József Plébánia lapja VIII. évfolyam 9. szám 2013. szeptember Mert nem azért szálltam alá a mennybõl, hogy

Részletesebben

Vajda Barnabás: Egy fejezet egy készülő várostörténetből. A város mint a közösségi élet tere:

Vajda Barnabás: Egy fejezet egy készülő várostörténetből. A város mint a közösségi élet tere: Vajda Barnabás: Egy fejezet egy készülő várostörténetből A város mint a közösségi élet tere: Népmozgások (Bizonytalaság, Zsidók, Magyarok, Deportáció Csehországba, Kitelepítés Magyarországra, Lakosságcsere,

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V E

J E G Y Z Ő K Ö N Y V E SAJÓBÁBONY VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLET 2011. október 25. napján megtartott rendes ülésének J E G Y Z Ő K Ö N Y V E RENDELET száma 16/2011.(X.26.) önkormányzati rendelet 17/2011.(X.26.) önkormányzati

Részletesebben

Karácsony A szeretet ünnepe?

Karácsony A szeretet ünnepe? A TARJÁNI, HÉREGI ÉS BAJNAI REFORMÁTUS GYÜLEKEZETEK HÍRLEVELE II. évfolyam 12. szám 2009. december Az én lábamnak szövétneke a te igéd, és ösvényemnek világossága. Karácsony A szeretet ünnepe? Ha az autók

Részletesebben

Ki Érted Véled szállna szembe

Ki Érted Véled szállna szembe XVIII. évfolyam 7. szám 2006. augusztus 16. Ki Érted Véled szállna szembe Vajon tudták, érezték Vajk szülei, amikor újszülött gyermekükre néztek, hogy fiúk mennyire fontos szerepet fog betölteni a magyarság

Részletesebben

Szilvássy Andor Barlangkutató Egyesület

Szilvássy Andor Barlangkutató Egyesület Szilvássy Andor Barlangkutató Egyesület 2011. évi KÖZHASZNÚ JELENTÉSE Tavasz A tél végén többször megfordultunk Tebén, de a hó miatt érdemi munkát, még ellenőrzéseket sem tudtunk végezni. Amint elolvadt

Részletesebben

Újkígyósi Önkormányzati Értesítő

Újkígyósi Önkormányzati Értesítő III. ÉVFOLYAM 3. SZÁM Újkígyósi 2008. MÁRCIUS Önkormányzati Értesítő Házi segítségnyújtás Fizetős önkormányzati vagy ingyenes alapítványi? Az utóbbi időben felborzolta a kedélyeket Újkígyóson a fenti kérdés.

Részletesebben

Az ü dvö ssé g förrá sái (Vö. Iz 12,3)

Az ü dvö ssé g förrá sái (Vö. Iz 12,3) Az ü dvö ssé g förrá sái (Vö. Iz 12,3) Szentségek vételére felkészítő kiadvány. Kiadja: Szent József Plébánia. Cím: 8800 Nagykanizsa Ady E. 15. Felelős kiadó és szerkesztő: Váron István. E-mail: varonistvan@gmail.com

Részletesebben

Az idvezítı kegyelem

Az idvezítı kegyelem Bibliaolvasás: Titus 2,11-14 Alapige: Titus 2,11 Elhangzott: 2008. december 14-én Advent harmadik vasárnapján A Az idvezítı kegyelem dvent harmadik vasárnapja van, miképpen egy évvel ezelıtt is. Ha Isten

Részletesebben

ö ö ö ö ő ö ö ő ö ő ő ő ö ö ő ő ö ö ő ő ű ű ő ő ö ű ő ö ö ő ö ő ö ú ő ö ű ű ő ő ö ű ő ö ö ű ű ő ö ű ő ö ö ű ű ű ű ű ű ű ö ű ő É ö ú ö ö ö ö Ő ö ö ö ö ő ö ö ő ö ö ő ö ö ő ű ö ö ö ö ö ö ő Ö ő ö ö ő ö ő ö

Részletesebben

Készült: Kóny Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. december 16-án, 17 órakor az Önkormányzati Hivatal üléstermében megtartott üléséről.

Készült: Kóny Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. december 16-án, 17 órakor az Önkormányzati Hivatal üléstermében megtartott üléséről. Kóny Község Önkormányzata Képviselő-testülete 9144 Kóny, Rákóczi u. 30. Tel.: 96/280-140. Szám: 1-15/2014.NY. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Kóny Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. december

Részletesebben

SZENT PÉTER ÉS PÁL APOSTOLOK

SZENT PÉTER ÉS PÁL APOSTOLOK MEGJELENIK A HÓNAP UTOLSÓ VASÁRNAPJÁN 2013. JÚNIUS 29. Alapítva: 2003. XI. évfolyam VI. szám SZENT PÉTER ÉS PÁL APOSTOLOK 2. OLDAL VISSZAPILLANTÓ 5. OLDAL SZENT MÓNIKA 3. OLDAL KEDVES CSALÁDOK 6. OLDAL

Részletesebben

GYÜLEKEZETI LAPJA, 3. ÉVFOLYAM, KÜLÖNSZÁM

GYÜLEKEZETI LAPJA, 3. ÉVFOLYAM, KÜLÖNSZÁM 2013 kulonszam tavasz.qxd 2013.02.26. 22:27 Page 1 CSÖMÖR-NAGYTARCSAI REFORMÁTUS MISSZIÓI EGYHÁZKÖZSÉG GYÜLEKEZETI LAPJA, 3. ÉVFOLYAM, KÜLÖNSZÁM 2013. KÜLÖNSZÁM SZERESSÉTEK EGYMÁST! Ahogyan engem szeretett

Részletesebben

Már a tanítóképző utolsó évét jártam, mikor meglegyintett úgyszólván az első komoly szerelem. Ez a

Már a tanítóképző utolsó évét jártam, mikor meglegyintett úgyszólván az első komoly szerelem. Ez a V Barna legény. Te szegény, te szép. Dús hajad egy leány álma. Elvesztettem az eszem s szemem könnyet hullat, mint estalkonyatkor az ég. Ó, miféle babona űzi tekintetem utánad? Végigkísérlek a fasoron,

Részletesebben

Egy hónap Hollandiában. Nagy Nikolett Fogászati asszisztens

Egy hónap Hollandiában. Nagy Nikolett Fogászati asszisztens Egy hónap Hollandiában Nagy Nikolett Fogászati asszisztens A kezdetek Úgy érzem, duplán is szerencsésnek mondhatom magam, hogy sikerült kijutnom Hollandiába.Egyrészt, mert hatalmas élményt jelentett számomra

Részletesebben

Jézus vére, ments meg minket!

Jézus vére, ments meg minket! ÜZENET A CSÉPAI, SZELEVÉNYI, TISZAUGI ÉS TISZASASI RÓMAI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEK TÁJÉKOZTATÓJA V. évfolyam, 6. szám, 2007. július HÍREK, INFORMÁCIÓK, LELKISÉG, GYERMEKSAROK Jézus vére, ments meg minket!

Részletesebben

KÖZHASZNÚ JELENTÉS A 2011. ÉVRE

KÖZHASZNÚ JELENTÉS A 2011. ÉVRE ERDÉLY BARÁTAINAK KÖRE KULTURÁLIS EGYESÜLET Székhely: 5000 Szolnok, Szapáry út 23 Levelezési cím: 5008 Szolnok, Gátőr utca 55 Adószám: 19220268-1-16 Statisztikai számjel: 19220268-9499-529-16 KÖZHASZNÚ

Részletesebben

SZERETETLÁNG IMAÓRA 2011. november 2. DÍCSÉRTESSÉK A JÉZUS KRISZTUS!

SZERETETLÁNG IMAÓRA 2011. november 2. DÍCSÉRTESSÉK A JÉZUS KRISZTUS! SZERETETLÁNG IMAÓRA 2011. november 2. DÍCSÉRTESSÉK A JÉZUS KRISZTUS! Urunk, Jézus Krisztus, te azt mondtad:,,ahol ketten-hárman összejönnek az én nevemben, ott vagyok köztük.'' És az egyház így énekel:,,ahol

Részletesebben

Szöveges előterjesztés 5. napirendi ponthoz. Tisztelt Képviselők!

Szöveges előterjesztés 5. napirendi ponthoz. Tisztelt Képviselők! Tisztelt Képviselők! A Magyar Köztársaság 2011. évre vonatkozó költségvetési törvényjavaslatot (T/1498) a Kormány 2010. október 30. napján nyújtotta be az Országgyűléshez. Az Államháztartásról szóló 1992.

Részletesebben

Forrás. Jézus mellénk állt

Forrás. Jézus mellénk állt Forrás a b i a i e g y h á z k ö z s é g h í r l e v e l e Jézus mellénk állt 13. évf. 1. szám 2016. január 10. Gárdonyi Géza népszerű karácsonyi énekében jól láttatja az első karácsony valóságát: Nem

Részletesebben