20 Kislőd Német Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testülete 2015. május 26-i nyilvános ülésének anyaga
Kislőd Német Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testülete 8446 Kislőd, Hősök tere 2. Szám: 3/2015. JEGYZŐKÖNYV Készült: Kislőd Német Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. május 26- án 14.00 órakor megtartott nyilvános üléséről. Jelen voltak: Vidáné Varga Krisztina elnök Adonyi Józsefné elnökhelyettes Gubai-Szabó Eszter képviselő Tavaszi Anna képviselő Meghívottak: Somogyi Anna polgármester Dobosi Gergely jegyző A meghívottak közül megjelent és a napirend tárgyalásánál jelen volt: Dobosi Gergely jegyző Vidáné Varga Krisztina elnök köszöntötte a nyilvános képviselő-testületi ülésen megjelenteket. A jelenléti ív alapján megállapította, hogy a képviselők teljes létszámban megjelentek, így a testület határozatképes. A nyilvános ülést megnyitotta. Az elnök javasolta, hogy a jegyzőkönyv hitelesítésére a testület Adonyi Józsefné elnökhelyettest jelölje ki. A képviselő-testület az elnök javaslatával egyetértett és 4 szavazattal, 0 ellenszavazattal, 0 tartózkodás mellett Adonyi Józsefné elnökhelyettest jelölte ki a testületi ülésről készített jegyzőkönyv hitelesítésére. Az elnök javasolta, hogy a képviselő-testület a meghívóban szereplő napirendi javaslatot fogadja el. A képviselő-testület az elnök javaslatával egyetértett és 4 szavazattal, 0 ellenszavazattal, 0 tartózkodás mellett a napirendet az alábbiak szerint elfogadta: Napirend: 1.) Előterjesztés a Bakony-völgye Óvoda alapító okiratának módosításával kapcsolatos egyetértési jog gyakorlásáról. 2
2.) Előterjesztés óvodai kirándulás megszervezéséről. 3.) Előterjesztés a Herend Környéki Önkormányzatok Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálatával kötendő támogatási szerződésről. 4.) Előterjesztés Német Nemzetiségi Napközis Tábor szervezéséről. NAPIREND TÁRGYALÁSA 1.) Napirend: Előterjesztés a Bakony-völgye Óvoda alapító okiratának módosításával kapcsolatos egyetértési jog gyakorlásáról. (Írásbeli anyag a jegyzőkönyv mellékletét képezi) Elnök az előterjesztésben foglaltak szerint részletesen tájékoztatta a Képviselő-testületet a Bakony-völgye Óvoda alapító okiratának módosításáról. Elmondta, hogy a módosítás a német nemzetiségi nevelés nem érinti, így az egyetértésnek véleménye szerint nincs akadálya. Kérdés, hozzászólás nem hangzott el, így elnök javasolta, hogy a Képviselő-testület az előterjesztésben szereplő határozati javaslatot fogadja el. A Képviselő-testület az elnök javaslatával egyetértett, és 4 szavazattal, 0 ellenszavazattal, 0 tartózkodás mellett a következő határozatot hozta: Kislőd Német Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testületének 16/2015. (V. 26.) számú határozata: Kislőd Német Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testülete a nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény 84. (9) bekezdésében biztosított jogkörében eljárva a Bakony-völgye Óvoda alapító okiratának módosításával egyetért. 3
2.) Napirend: Előterjesztés óvodai kirándulás megszervezéséről. (Írásbeli anyag a jegyzőkönyv mellékletét képezi) Elnök az előterjesztésben foglaltak szerint részletesen tájékoztatta a Képviselő-testületet az óvodai kirándulás megszervezéséről Kérdés, hozzászólás nem hangzott el, így elnök javasolta, hogy a Képviselő-testület az előterjesztésben szereplő határozati javaslatot fogadja el. A Képviselő-testület az elnök javaslatával egyetértett, és 4 szavazattal, 0 ellenszavazattal, 0 tartózkodás mellett a következő határozatot hozta: Kislőd Német Nemzetiségi önkormányzat Képviselő-testületének 17/2015. (V. 26.) számú határozata: Kislőd Német Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testülete a Bakony-völgye Óvoda Szülői Munkaközösségével közösen kirándulást szervez Fertőrákosra, Sopronba és Ágfalvára, ahol az óvodások és a kirándulás résztvevői megtekintik a teleülések nevezetességeit, különös figyelemmel azok sváb vonatkozásaira. Sopronban kisvonatos városnézésen vesznek részt, Ágfalván meglátogatják a sváb Tájházat. A Képviselő-testület a kirándulás költségeit 100.000 forint összegben biztosítja 2015. évi költségvetése terhére. A Képviselő-testület utasítja az elnököt a szükséges intézkedések megtételére. Felelős: Vidáné Varga Krisztina Határidő: azonnal 3.) Napirend: Előterjesztés a Herend Környéki Önkormányzatok Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálatával kötendő támogatási szerződésről. (Írásbeli anyag a jegyzőkönyv mellékletét képezi) Elnök az előterjesztésben foglaltak szerint tájékoztatta a Képviselő-testületet a Herend Környéki Önkormányzatok Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálatával kötendő támogatási szerződésről. Kérdés, hozzászólás nem hangzott el, így elnök javasolta, hogy a Képviselő-testület az előterjesztésben szereplő határozati javaslatot fogadja el. 4
A Képviselő-testület az elnök javaslatával egyetértett, és 4 szavazattal, 0 ellenszavazattal. 0 tartózkodás mellett a következő határozatot hozta: Kislőd Német Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testületének 18/2015. (V. 26.) számú határozata: Kislőd Német Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testülete a Herend Környéki Önkormányzatok Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálata által a kislődi gyermekek részére szervezendő, az előterjesztés szerinti nyári programok megvalósítását 60.000 forinttal támogatja 2015. évi költségvetése terhére. A támogatás célja, hogy a hátrányos helyzetű kislődi gyermekek is részt vehessenek olyan nyári programokon, amelyekre családjuk pénzügyi helyzete miatt egyébként nem lenne lehetőségük. A Képviselő-testület a fenti támogatásról támogatási szerződést köt. A Képviselő-testület felhatalmazza az elnököt a támogatási szerződés Képviselőtestület nevében történő aláírására. Felelős: Vidáné Varga Krisztina Határidő: azonnal 4.) Napirend: Előterjesztés Német Nemzetiségi Napközis Tábor szervezéséről. (Írásbeli anyag a jegyzőkönyv mellékletét képezi) Elnök az előterjesztésben foglaltak szerint részletesen tájékoztatta a Képviselő-testületet a Német Nemzetiségi Napközis Tábor szervezéséről. Kérdés, hozzászólás nem hangzott el, így elnök javasolta, hogy a Képviselő-testület az előterjesztésben szereplő határozati javaslatot fogadja el. A Képviselő-testület az elnök javaslatával egyetértett, és 4 szavazattal, 0 ellenszavazattal, 0 tartózkodás mellett a következő határozatot hozta: Kislőd Német Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testületének 19/2015. (V. 26.) számú határozata: Kislőd Német Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testülete 2015 nyarán Német Nemzetiségi Napközis Tábort szervez a kislődi általános iskola tanulói, illetve a 2015/2016-os tanév leendő alsó tagozatos tanuló részére. A tábor célja, hogy a fiatal gyermekek is megismerhessék a sváb felmenők múltját, hagyományait, illetve azoknak a gyerekeknek, akik a következő tanévben kezdik meg a tanulást az iskolában, könnyebb legyen a beilleszkedés. 5
A Képviselő-testület a tábor megszervezéséről az előterjesztésben részletezett program szerint gondoskodik. A Képviselő-testület a tábor költségeit 640.000 forint összegben 2015. évi költségvetése terhére biztosítja. A Képviselő-testület utasítja az elnököt a szükséges intézkedések megtételére. Felelős: Vidáné Varga Krisztina elnök Határidő: azonnal Egyéb kérdés, hozzászólás nem hangzott el, így elnök az ülést 14.30 órakor berekesztette. K.m.f. Tcd_.a1,2, Vidáné Varga Krisztina elnök 00/.9~ Adonyi Józsefné elnökhelyettes 'r:-; (jegyzőkönyv hitelesítő) 6
JELENLÉT! ÍV Készült: Kislőd Község Német Nemzetiségi Önkormányzat 2015. május 26-án megtartott üléséről Név Aláírás Vidáné Varga Krisztina elnök Adonyi Józsefné képviselő Gubai-Szabó Eszter képviselő Tavaszi Anna képviselő Meghívottak: Somogyi Anna polgármester Dobosi Gergely jegyző
Kislőd Német Nemzetiségi Önkormányzat Elnökétől 8446 Kislőd, Hősök tere 2. MEGHÍVÓ Kislőd Német Nemzetiségi Önkormányzat Elnöke összehívja a Képviselő-testület tagjait a testület tartandó nyilvános ülésére. 2015. május 26-án (kedd) 14.00 órakor Az ülés helye: Kislőd Német Nemzetiségi Önkormányzat Tanácsterme (8446 Kislőd, Hősök tere 2.) Javasolt napirend: 1.) Előterjesztés a Bakony-völgye Óvoda alapító okiratának módosításával kapcsolatos egyetértési jog gyakorlásáról. 2.) Előterjesztés óvodai kirándulás megszervezéséről. 3.) Előterjesztés a Herend Környéki Önkormányzatok Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálatával kötendő támogatási szerződésről. 4.) Előterjesztés Német Nemzetiségi Napközis Tábor szervezéséről. Kislőd, 2015. május 21. k_7-0,1-15d Vidáné Varga Krisz elnök 1
Előterjesztés az 1. napirendi ponthoz. Kislőd Német Nemzetiségi Önkormányzat Elnökétől 8446 Kislőd, Hősök tere 2. Tárgy: Előterjesztés a Bakony-völgye Óvoda alapító okiratának módosításával kapcsolatos egyetértési jog gyakorlásáról. Tisztelt Képviselő-testület! Kislőd Község Önkormányzat Képviselő-testülete 2015. május 14-i ülésén 18/2015. (V. 14.) számú határozatával döntött arról, hogy a Bakony-völgye Óvodában egységes óvoda-bölcsőde csoportot indít, így bölcsődei ellátást nyújt 2015. szeptember 1-jétől, tekintettel arra, hogy az ellátásra megfelelő számú igény jelentkezett a községben. A nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény 84. (9) bekezdése az alábbiak szerint rendelkezik: "84. (9) Ha a nevelési-oktatási intézmény alapító okirata, szakmai alapdokumentuma tartalmazza a nemzetiségi nevelési-oktatási feladat ellátását, feltéve, hogy e feladatot az intézmény ténylegesen ellátja, akkor a települési önkormányzat, az állami fenntartó az intézmény a) létesítésével, megszüntetésével, átszervezésével, nevének megállapításával, összefüggő döntéséhez, véleményéhez beszerzi az érintett települési nemzetiségi önkormányzat, térségi feladatot ellátó intézmény esetében a területi nemzetiségi önkormányzat, országos feladatot ellátó köznevelési intézmény esetében az országos nemzetiségi önkormányzat egyetértését...." Tekintettel arra, hogy az alapító okirat fentiek szerinti módosítása intézményátszervezésnek minősül, Kislőd Község Polgármestere kérte, hogy a módosítással Képviselő-testületünk értsen egyet. Az alapító okirat módosítását áttekintve megállapítható, hogy a német nemzetiségi nevelést nem érinti, így javaslom, hogy azzal a Képviselő-testület értsen egyet. Az alábbi határozati javaslatot terjesztem a Képviselő-testület elé: Kislőd Német Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testületének.../2015. (V. 26.) számú határozata: Kislőd Német Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testülete a nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény 84. (9) bekezdésében biztosított jogkörében eljárva a Bakony-völgye Óvoda alapító okiratának módosításával egyetért. Kislőd, 2015. május 21. Vidáné Varga Krisztin elnök -',6ER117-7-7', S_ Ncn 1
BAKONY-VÖLGYE ÓVODA ÉS EGYSÉGES ÓVODA-BÖLCSŐDE ALAPÍTÓ OKIRATA (módosításokkal egységes szerkezetben) Kislőd Község Önkormányzat Képviselő-testülete a nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény 2. (3) bekezdésében valamint az államháztartásról szóló 2011. CXCV. törvény 8. (1) b) pontjában biztosított felhatalmazás alapján, figyelemmel az államháztartásról szóló törvény végrehajtására kiadott 368/2011. (XII. 31.) Korm. rendelet 5. -ában foglalt előírásokra jelen Alapító Okirattal az alábbi közoktatási intézményt (költségvetési szervet) alapítja: 1. A kőznevelési intézmény megnevezése: Bakony-völgye Óvoda 2. A köznevelési intézmény székhelye: 8446 Kislőd, Hősök tere 8. 3. A köznevelési intézmény kizárólag a székhelyén lát el köznevelési feladatot, más feladatellátási hellyel nem rendelkezik. 4. A köznevelési intézmény alapítói jogának gyakorlója és a költségvetési szerv fenntartója: Kislőd Község Önkormányzatának Képviselő-testülete (székhely: 8446 Kislőd, Hősök tere 1.) 5. A köznevelési intézmény irányító és fenntartó szerve: A költségvetési szerv irányító és felügyeleti szerve Kislőd Község Önkormányzatának Képviselő-testülete (székhelye: 8446 Kislőd, Hősök tere 1.). Az irányító és felügyeleti szerv feladatkörének ellátásához szükséges hatásköröket Kislőd Község Polgármestere gyakorolja. 6. A köznevelési intézmény működési területe: A fenntartó települési önkormányzat közigazgatási és közoktatási feladat-ellátási területe. 7. A kőznevelési intézmény kőzfeladata, tevékenységi kőre: A Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény 13. (1) 6. pontjában bekezdésében és a nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvényben meghatározott óvodai nevelés feladatainak ellátása. 8. A kőznevelési intézmény adószáma: 15799483-1-19 9. A kőznevelési intézmény bankszámlaszáma: 12082104-01361699-00100008 10. A kőznevelési intézmény törzskönyvi azonosító száma: 799481 11. A köznevelési intézmény OM azonosítója: 201822 12. A kőznevelési intézmény típusa, jogállása: Az intézmény a nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény 8. (1) bekezdése szerinti óvoda. Az intézmény önálló jogi személy, a megszűnt Bakony-völgye Óvodafenntartó Társulás fenntartásában működött Bakony-völgye Óvoda Kislődi Német Nemzetiségi Intézményegységének jogutódja. 13. A köznevelési intézmény gazdálkodási besorolása: Az intézmény előirányzatai tekintetében a tervezési, gazdálkodási, finanszírozási, adatszolgáltatási és beszámolási feladatokat, a költségvetési szerv működtetésével, üzemeltetésével, a beruházásokkal, a vagyon használatával, hasznosításával, védelmével kapcsolatos feladatokat a Magyarpolányi Közös Önkormányzati Hivatal, mint önállóan működő és gazdálkodó költségvetési szerv látja el. Magyarpolány Község Önkormányzat Képviselő-testülete hagyja jóvá az intézmény és a Magyarpolányi Közös Önkormányzati Hivatal közötti megállapodást, amely a munkamegosztás és felelősségvállalás rendjét rögzíti.
14. A köznevelési intézmény közfeladata: Az intézmény közfeladata, illetve alaptevékenysége az óvodai nevelés, az államháztartási szakágazati rendben a fő tevékenysége alapján a 851020 óvodai nevelés ágazatba tartozik. Az intézményben folyó köznevelési tevékenységekre a nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvényt és végrehajtási rendeleteit kell alkalmazni. 15. A köznevelési intézmény kormányzati funkciói: Az intézmény vállalkozási tevékenységet nem folytat. Alap tevékenységi körébe az alábbi kormányzati funkciók tartoznak: Kormányzati funkció száma Kormányzati funkció elnevezése 091110 Óvodai nevelés, ellátás szakmai feladatai 091140 Óvodai nevelés, ellátás működtetési feladatai Sajátos nevelési igényű gyermekek óvodai nevelésének, ellátásának 091120 szakmai feladatai 091130 Nemzetiségi óvodai nevelés ellátás szakmai feladatai 096010 Óvodai intézményi étkeztetés 16. A köznevelési intézmény vezetőjének kinevezési rendje: Az intézmény élén óvodavezető áll, akit Kislőd Község Önkormányzat Képviselő-testülete nyilvános pályázat útján választ meg a vonatkozó jogszabályban meghatározott szervezetek véleményének kikérése, valamint az érintett német nemzetiségi önkormányzat egyetértése után 5 évre. A megbízás nyilvános pályázat útján meghosszabbítható. Az óvodavezető felett az egyéb munkáltatói jogokat Kislőd Község Polgármestere gyakorolja. 17. A köznevelési intézmény foglalkoztatottjai: Az intézmény foglalkoztatottjai tekintetében a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi =CIL törvény, illetve a Munka Törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvény rendelkezései az irányadók. 18. A köznevelési intézmény ellenőrzésének rendje: Az intézmény fenntartói ellenőrzését Kislőd Község Önkormányzatának Képviselő-testülete látja el. Az intézmény átfogó, pénzügyi gazdasági ellenőrzését Kislőd Község Önkormányzata által megbízott belső ellenőrrel kell végeztetni. Az intézmény szakmai ellenőrzését az Országos Szakértői Jegyzékben szereplő szakértő végezheti a székhely szerinti önkormányzat felkérésére. 19. A köznevelési intézmény vagyona, gazdálkodása: A fenntartó a feladatellátáshoz szükséges Kislőd, 460/1. helyrajzi szám alatti ingatlant, és az ingatlanon található épületben lévő ingóvagyont a köznevelési intézmény használatába adja. A köznevelési intézmény vezetője az alapító okiratban meghatározott tevékenységi körön belül, az alaptevékenysége sérelme nélkül önállóan dönt az intézmény használatában lévő ingóságok és az ingatlan helyiségeinek használatáról, használatba-, illetve bérbeadásáról, amelyről fenntartónak beszámol. A köznevelési intézmény használatába adott vagyon egyéb hasznosítsa (elidegenítése, megterhelése, jogok, kötelezettségek alapítása) a fenntartó hatásköre. 20. A köznevelési intézményben alakítható csoportok száma, és a maximálisan felvehető gyermeklétszám: 2 csoport, 50 fő, ebből az egységes óvodai-bölcsődei csoportban legfeljebb 20 fő, amelyből legfeljebb 5 bölcsődés gyermek 2
21. Záradék: 21.1. A módosított Alapító Okirat 2013. július 1-jén lép hatályba. 21.2. Az Alapító Okiratot Kislőd Község Önkormányzat Képviselő-testülete 18/2013. (V. 30.) számú határozatával fogadta el. 21.3. Az Alapító Okirat módosítást Község Önkormányzat Képviselő-testülete 51/2014. (XII. 11.) számú határozatával fogadta el. 21.3. Az Alapító Okirat második módosítását Község Önkormányzat Képviselő-testülete 18/2015. (V. 14.) számú határozatával fogadta el. Kislőd, 2015. május 14. Somogyi Anna polgármester Dobosi Gergely jegyző 3
Előterjesztés a 2. napirendi ponthoz. Kislőd Német Nemzetiségi Önkormányzat Elnökétől 8446 Kislőd, Hősök tere 2. Tárgy: Előterjesztés óvodai kirándulás megszervezéséről. Tisztelt Képviselő-testület! Önkormányzatunk az előzetes megbeszélések alapján a Bakony-völgye Óvoda Szülői Munkaközösségével közösen kirándulást szervezne Fertőrákosra, Sopronba és Ágfalvára, ahol a gyerekekkel megtekintenék a teleülések nevezetességeit, különös figyelemmel azok sváb vonatkozásaira. Sopronban kisvonatos városnézést szerveznének, Ágfalván pedig meglátogatnák a sváb Tájházat. A kirándulás autóbusz költsége 100.000 forint lenne, amely összeg az Önkormányzat költségvetésében rendelkezésre áll. A többi költséget a résztvevők maguk fizetnék. Javaslom, hogy a Képviselő-testület a fentiek szerint szervezze meg a kirándulást, és 2015. évi költségvetése terhére fizesse ki annak autóbusz költségét. Kérem a Tisztelt Képviselő-testületet, hogy az előterjesztést szíveskedjen áttekinteni és megtárgyalni, valamint az alábbi határozati javaslatot fogadja el. Kislőd Német Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testületének.../2015. (V. 26.) számú határozata: Kislőd Német Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testülete a Bakony-völgye Óvoda Szülői Munkaközösségével közösen kirándulást szervez Fertőrákosra, Sopronba és Ágfalvára, ahol az óvodások és a kirándulás résztvevői megtekintik a teleülések nevezetességeit, különös figyelemmel azok sváb vonatkozásaira. Sopronban kisvonatos városnézésen vesznek részt, Ágfalván meglátogatják a sváb Tájházat. A Képviselő-testület a kirándulás költségeit 100.000 forint összegben biztosítja 2015. évi költségvetése terhére. A Képviselő-testület utasítja az elnököt a szükséges intézkedések megtételére. Felelős: Vidáné Varga Krisztina Határidő: azonnal Kislőd, 2015. május 21. U71- y_ Vidáné Varga Krisztink elnök t r \(% -\> msk.."3 1
Előterjesztés a 3. napirendi ponthoz. Kislőd Német Nemzetiségi Önkormányzat Elnökétől 8446 Kislőd, Hősök tere 2. Tárgy: Előterjesztés a Herend Környéki Önkormányzatok Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálatával kötendő támogatási szerződésről. Tisztelt Képviselő-testület! A Herend Környéki Önkormányzatok Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálata 2015. május 22-én kelt levelében azzal kereste meg Önkormányzatunkat, hogy a 2015. évi nyári programjaik megvalósításához nyújtson pénzügyi segítséget. Leírták, hogy a kislődi szülőknek továbbra is egyre nehezebb megoldaniuk, hogy gyermekeik a kínált szabadidős programokon (táborok, játszóházak, stb.) részt vehessenek, ezért a Szolgálat igyekszik minél szélesebb körű nyári elfoglaltságot, programokat biztosítani a hátrányos helyzetű gyermekek részére. Sajnos sok gyermeknek nincs lehetősége a nyári szünetben strandra, moziba menni, nem tudnak fagyit, lángost enni, ezért a Szolgálat célja, hogy e gyermekek részére biztosítsák azokat a lehetőségeket, amelyek más osztálytársaik számára természetes. A Herend Környéki Önkormányzatok Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálatának levele az előterjesztés mellékletét képezi, amelyben szerepeltették a tervezett programjaikat is. Ezek megvalósításához 60.000 forintos támogatásra lenne szükségük az Önkormányzattól. Tekintettel arra, hogy a kért támogatási összeg az Önkormányzat költségvetésében rendelkezésre áll, valamint azt valóban a jó célra fordítja az intézmény, javaslom, hogy a Képviselő-testület döntsön a támogatás megítéléséről, illetve a támogatási szerződés megkötéséről. Kérem a Tisztelt Képviselő-testületet, hogy az előterjesztést szíveskedjen áttekinteni és megtárgyalni, valamint az alábbi határozati javaslatot fogadja el. Kislőd Német Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testületének.../2015. (V. 26.) számú határozata: Kislőd Német Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testülete a Herend Környéki Önkormányzatok Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálata által a kislődi gyermekek részére szervezendő, az előterjesztés szerinti nyári programok megvalósítását 60.000 forinttal támogatja 2015. évi költségvetése terhére. A támogatás célja, hogy a hátrányos helyzetű kislődi gyermekek is részt vehessenek olyan nyári programokon, amelyekre családjuk pénzügyi helyzete miatt egyébként nem lenne lehetőségük. A Képviselő-testület a fenti támogatásról támogatási szerződést köt. A Képviselő-testület felhatalmazza az elnököt a támogatási szerződés Képviselőtestület nevében történő aláírására. Felelős: Vidáné Varga Krisztina Határidő: azonnal Kislőd, 2015. május 21. T EN1,5 Vidáné Varga Krisztina - elnök 1
Herend Környéki Önkormányzatok Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálata 8440 Herend, Kossuth L u. 125. Tel.: 88/503-740 20/337-6262 E-mail: Kislődi Német Nemzetiségi Önkormányzat Vidáné Varga Krisztina Elnök részére Ikt.sz: 2/110/4/2015. Tárgy: Támogatás kérése Tisztelt önkormányzat/ Elnök Asszony! A 2014-es évben Önkormányzatuk támogatásával felejthetetlen programot tudtunk biztosítani a gyermekek számára, melyet ezúton is köszönünk. A szülőknek továbbra is egyre nehezebb megoldani gyermekeik részére a szabadidős programokat, táborokat, játszóházakat, melyek nagy szerepet játszanak a gyermekek életében, fejlődésében. (Kézügyesség, kreativitás fejlődése, közösségépítés stb.) Szolgálatunk a 2015-ös évben is szeretnénk programokat szervezni a kislődi hátrányos helyzetű gyermekek részére, melyet helyzetükből kifolyólag nem tudnak elérni. Sajnos sok gyermeknek nincs lehetősége a nyári szünetben strandra, moziba stb. menni, nem tudnak fagyit, lángost stb. enni, ezért célunk, hogy ők is elérjék azokat a lehetőségeket, melyek a többi osztálytársuknak természetes. Tervezett programjaink a nyár folyamán: - Júniusban: Mozi Ajkán 850 Ft/fő - Júliusban: Strandolás Ajkán 600 Ft/fő Túra a környéken sütögetéssel Bűnmegelőzési nap szervezése - Augusztus: Ajkai Nomádia Szabadidőpark meglátogatása 1.100,- Sajnos Intézményünk anyagi lehetőségei az idei évben is szűkösek és korlátozottak, ezért nagy segítséget jelentene számunkra az Önök támogatása. A fent felsorolt programokra kb. 60.000,- Ft támogatásra lenne szükségünk. Ha kérik, úgy minden programunk lebonyolításához lehetőség van együttműködési megállapodást kötni. Amennyiben módjukban áll, kérjük, segítse, támogassa Intézményünket, hogy minél több és színvonalasabb programmal tudjunk a gyermekeknek örömteli perceket okozni! Segítségüket előre is megköszönjük! Herend, 2015. május 22. Tisztelettel: intézményvezet
Támogatási szerződés Kislőd Német Nemzetiségi Önkormányzat (székhelye: 8446 Kislőd, Hősök tere 2.) képviseletében Vidáné Varga Krisztina elnök (továbbiakban Támogató) és a Herend Környéki Önkormányzatok Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálata (székhelye: 8440 Herend, Kossuth u. 125.) képviseletében Peidlné Kiszlinger Zita, intézményvezető (továbbiakban Támogatott) a mai napon az alábbi szerződést kötötték: 1. A támogató a támogatott számára 2015. évi költségvetésből 60.000 Ft vissza nem térítendő támogatást a nyújt. 2. A támogató vállalja, hogy az 1. pontban megnevezett támogatási összeget a támogatott számlájára (12082001-01332426-00100000) átutalja. 3. A támogatott a támogatási összeget a kislődi gyerekek számára szervezett nyári programok megvalósításához használja fel. 4. A támogatott tudomásul veszi, hogy a támogatási összeg felhasználásáról számlamásolattal 2015. december 31-ig elszámolni köteles. Az elszámolási határidő elmulasztása esetén a támogatási összeget köteles 15 napon belül a támogató (12082001-01333001-00100000) számú számlájára visszautalni. 5. Jelen szerződésből két példány a támogatónál, egy a támogatottnál kerül elhelyezésre. Kislőd, 2015. május 30. :,';, EFt1/, Vidáné Varga Krisztina elnök Peidlné Kiszlinge intézményveze e
Előterjesztés a 4. napirendi ponthoz. Kislőd Német Nemzetiségi Önkormányzat Elnökétől 8446 Kislőd, Hősök tere 1. Tár ev: Előterjesztés Német Nemzetiségi Napközis Tábor szervezéséről. Tisztelt Képviselő-testület! A Német Nemzetiségi Önkormányzat az elmúlt 5 évben mindig megrendezte hagyományőrző nemzetiségi táborát. Ezt a sikeres programot most is megszervezzük. A táborban a nemzetiségi általános iskola felső és alsó tagozatos tanulói vehetnek részt, várhatóan 5 napon keresztül. A rendezvény célja, hogy a legkisebbekkel is megismertessük őseik múltját, hagyományait. Szeretnénk, ha azoknak a gyerekeknek, akik a következő tanévben kezdik meg a tanulást az iskolában, könnyebb legyen a beilleszkedés, ezért őket is meghívjuk. A tábor teljes költségét a Nemzetiségi Önkormányzat biztosítaná. A programok szervezésében az általános iskola pedagógusain kívül önkéntesek (a Nyugdíjas klub tagjai és középiskolások) is segítenek majd. A Képviselő-testület 14/2015. (IV. 28.) számú határozatában hozott elvi döntést arról, hogy az idei évben is megrendezi a Német Nemzetiségi Napközis Tábort. A részletes programtervet elkészítettük, ami az alábbiakban olvasható: Német Nemzetiségi Hagyományőrző Napközis Tábor Kislődön 2015. június 15-19. Kislőd Német Nemzetiségi Önkormányzata 2009. és 2013. között a Rőthy Mihály Német Nemzetiségi Általános Iskola felső tagozatos tanulóinak részvételével hagyományőrző nemzetiségi tábort szervezett a Balaton partján. 2014-ben a tábor jellege egy kicsit megváltozott, hiszen nem a nemzetiségi általános iskola felső tagozatos tanulói, hanem az alsósok vehettek részt ezen a programon, 5 napon keresztül 9-től 16 óráig. A rendezvény célja az volt, hogy a legkisebbekkel is megismertessük őseik múltját, hagyományait. A táborba meghívtuk az iskola leendő elsős tanulóit is, hogy megkönnyítsük beilleszkedésüket. A program nagyon sikeres volt, a gyerekek, segítők és szülők legnagyobb örömére. S mivel rendelkezésünkre áll a megrendezéshez szükséges összeg, ebben az évben is megrendezzük. A tábor teljes költségét a Nemzetiségi Önkormányzat biztosítja. A programok szervezésében az általános iskola pedagógusain kívül önkéntesek (a Nyugdíjas klub tagjai és középiskolások) is segítenek. Program HÉTFŐ Reggeli után felelevenítjük a tavalyi tábori élményeinket, megnézzük közösen a fényképeket egy vetítés keretében. A leendő elsősök megismerkednek az épülettel. Majd egy hétpróbára kerül sor, ahol mindenki bebizonyíthatja, mennyire kitartó. Ebéd után meglátogatjuk a kislődi templomot és a Rőthy Mihály egyháztörténeti Gyűjteményt. Megfigyeljük, hogy őseinktől milyen népi vallásossággal kapcsolatos tárgyakat láthatunk itt. Az iskolába visszaérve mindenki lerajzolja azt a tárgyat vagy tárgyakat, amely neki legjobban tetszett. 1
Előterjesztés a 4. napirendi ponthoz. KEDD Reggeli után túra Városlődre, ahol megnézzük a templomot és a Kálváriát, összehasonlítjuk a hétfőn Kislődön látottakkal. Majd ebéd után kisvonattal kirándulunk a környékbeli sváb településekre (Bakonyjákó, Németbánya, Farkasgyepü). Megismerkedünk a települések emlékeivel, melyek a svábsághoz köthetők, illetve Németbányán megnézünk egy régi parasztházat, ahol láthatjuk hogyan éltek és dolgoztak őseink. SZERDA Délelőtt táncházban ismerkedhetünk meg őseink zenéjével és táncaival. Ebéd után játszóház keretein belül kézműveskedünk. Készítünk sváb édességeket, stercet és forgácsfánkot is, melyet meg is kóstolhatnak a gyerekek. Ajándéktárgyakat készíthetnek szüleiknek (krumpli nyomdát készítenek és terítőt díszítenek vele, tűpárnát varrhatnak, nyakláncot fűzhetnek). CSÜTÖRTÖK Reggeli után buszra szállunk, és a Balatont megkerülve irány Kaposvár. A délelőtt folyamán megnézzük Dombóvárt, Kaposvárt és környékét, s bepillanthatunk az itt élő svábok életébe. A délutánt a Balaton mellett Szántódpusztán és Zamárdiban töltjük. Szántódpusztán lehetőségük lesz megismerni, hogyan éltek régen a pusztákon, milyen használati tárgyaik voltak, milyen házakban laktak. A közeli Zamárdiban megnézzük a tájházat. Majd felmászunk a kilátóba, ahonnan szinte az egész Balatont megcsodálhatjuk. PÉNTEK Délelőtt őseink mesterségeivel ismerkedünk meg: szövés és fafaragás. Ebéd után sváb dalokat tanulunk, értékeljük az elmúlt hetet. A táborban készült munkákat kiállítás keretén belül megtekinthetik a szülők is. VÁRHATÓ KÖLTSÉGEK Napi háromszori étkezés 50 fő Különjárat (Kislőd-Kaposvár- Szántódpuszta-Kislőd) Belépők Alapanyagok a játszóházakhoz műanyagtányérok, tányérok, poharak, szalvéta, stb. Sportszerek Edesség jutalmazásra Kisvonat Összesen 4500 Ft/fő/hét, összesen 225.000 Ft 140.000 Ft 60.000 Ft 100.0000 Ft 15.000 Ft 10.000 Ft 90.000 Ft 640.000 Ft Kérem a Tisztelt Képviselő-testületet, hogy az előterjesztést szíveskedjen áttekinteni és megtárgyalni. Javaslom, hogy a Képviselő-testület az idei évben is döntsön a tábor megvalósításáról. Az alábbi határozati javaslatot terjesztem a Képviselő-testület elé: 2
Előterjesztés a 4. napirendi ponthoz. Kislőd Német Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testületének _12015. (V. 26.) számú határozata: Kislőd Német Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testülete 2015 nyarán Német Nemzetiségi Napközis Tábort szervez a kislődi általános iskola tanulói, illetve a 2015/2016-os tanév leendő alsó tagozatos tanuló részére. A tábor célja, hogy a fiatal gyermekek is megismerhessék a sváb felmenők múltját, hagyományait, illetve azoknak a gyerekeknek, akik a következő tanévben kezdik meg a tanulást az iskolában, könnyebb legyen a beilleszkedés. A Képviselő-testület a tábor megszervezéséről az előterjesztésben részletezett program szerint gondoskodik. A Képviselő-testület a tábor költségeit 640.000 forint összegben 2015. évi költségvetése terhére biztosítja. A Képviselő-testület utasítja az elnököt a szükséges intézkedések megtételére. Felelős: Vidáné Varga Krisztina elnök Határidő: azonnal Kislőd, 2015. május 21. Vidáné Varga Krisztina elnök 3