http://lemil.blog.hu/2010/09/17/kulonlegesek_usaf_auxiliary_civil_air_patrol A Civil Légi Járőrszolgálat (ha nem haragszotok, a továbbiakban az angol rövidítést használom, köszönöm) 1941-ben jött létre. Életre hívója egy általunk kevésbé ismert amerikai republikánus politikus volt, név szerint Fiorello Henry LaGuardia. Aki nem mellesleg az amerikai Polgári Védelmi Hivatal igazgatói beosztását is ellátta. LaGuardia már maga is megérdemelne egy posztot, de most mindenki érje be néhány érdekességgel. Az olasz apa és zsidó származású magyar anya fiaként 1882-ben született New Yorkban. 1901-től 1906-ig Trieszt, Rijeka és Budapest amerikai nagykövetségein dolgozik. Innen visszatérve az államokba a New Yorki Egyetemen végez. 1916-ban már be is választják a képviselőházba, ahol gyorsan kiderül, hogy apró termete (152 cm) ellenére igen heves vérmérsékletű, és harcias politikus. 1917-ben az Amerikai Hadsereg Légi Hadtesténél parancsnoki beosztást kap, és Olaszországba vezénylik. Egysége az osztrák-magyar csapatokkal harcol. A háború után a nagypolitika megkerülhetetlen alakjává válik. Karrierjének csúcsán 1933-ban elnyeri New York város polgármesteri címét. A soknemzetiségű
metropoliszban kivételes egységet teremtett, és a város virágzásnak indult. Gyűlölte az olasz gengsztereket, akik szerinte rossz hírét keltik a dolgos olasz származású polgároknak, s ugyanakkor ő volt az egyik első politikus, aki nyíltan és hangosan kritizálta Hitlert. A második világháború végével aztán népszerűsége megcsappan. Mivel nem választják újra, egy rövid ideig az ENSZ segélyezési hivatalát igazgatja. 1947-ben hasnyálmirigy-rákban hal meg. (A fenti képen épp Roosevelt elnökkel nevetgél. Az elnök ülva majd akkora, mint Fiorello állva). New York egyik repülőtere, utcája, tere, zeneművészeti iskolája viseli nevét, de neveztek el róla kitüntetést, hidat és írtak róla Broadway-i musicalt is, sőt, az amerikai posta bélyeget is nyomatott tiszteletére. Amúgy ha valakit érdekel: beszélt horvátul, héberül, németül, olaszul és magyarul, de a non plus ultra: deklaráltan szabadkőműves volt. Ennyit a néhány érdekességről. Tehát ott hagytuk abba, hogy megalakul a CAP, aminek célja a polgári repülés népszerűsítése, polgári és katonai pilóta-utánpótlás nevelése volt. Hogy mennyire előrelátó volt LaGuardia, azt a Pearl Harbor elleni japán támadás igazolta. Az USA egyik pillanatról a másikra máris hadviselő féllé vált, és mint ilyen óhatatlanul is veszteségeket szenvedett. A CAP akkori parancsnoka, az első világháborús veterán, John F. Curry tábornok felajánlotta, hogy közvetlenül is segítené szervezetével a hadsereget. A Pentagon fejesei persze gúnyos mosolyra húzták a szájukat: ugyan mivel is tudnának segíteni kis polgári repülőikkel a CAP pilótái. Persze hamar rájöttek, hogy a segítség szükséges, sőt, elkerülhetetlen, hiszen a háború jelentős erőforrásokat vont el sok területről. A CAP repülői így megkezdték járőrözéseiket a határok mentén, a tengerparti sávokban, és futárfeladatokkal is segítették a katonákat. A tengerek feletti járőrözés aztán igazolta a CAP fontosságát. A háború évei alatt a CAP pilótái 173 ellenséges tengeralattjárót jelentettek, sőt, 83 esetben meg is támadták az ellenséget. Két esetben pedig bizonyítottan a CAP gépek
személyzete süllyesztette el a tengeralattjárót. Ezek az akciók azért is kiemelkedőek, mert a CAP a kormánytól nem kapott külön anyagi támogatást, hiszen hivatalosan nem volt katonai szervezet. És persze gépeiket sem lehetett harci repülőnek nevezni. A bombázásokat a légierőtől kapott kis 50 kg-os bombákkal oldották meg. Nagyobbat nem is kaptak volna, de a kis gépeik fel sem bírtak volna szállni egy átlagos bombával. A háború évei alatt több mint 86.800 repülést végeztek parti járőrözés közben, összesen 244.000 órát töltve a levegőben. De nem csak ellenséget kerestek: 91 hajó legénységét mentették ki a vízből, főleg olyan matrózokat, akik tengeralattjárótámadás miatt kerültek vízbe. A partvédelmi repülések mellett a légierő repülőinek a kiképzésében is részt vettek. Na nem a pilótákat képezték, hanem a katonai gépeknek vontattak légi célokat. Sőt, a légvédelmi tüzéreknek is repültek célt, és nekik is vontattak céltárgyat. Hogy ez nem volt veszélytelen, azt jól mutatja, hogy ezek alatt a repülések alatt 23 repülő semmisült meg, és 7 CAP pilóta meghalt. Bizony a rátarti katonák akkor is a CAP segítségét kérték, mikor valamelyik gépük, legyen az a Navy vagy az Air Force gépe, balesetet szenvedett valahol az Államok területén. A jó helyismerettel rendelkező civil pilóták így összesen hét eltűnt katonai gépet találtak meg. Bár Curry tábornok csak pár hónapig volt a CAP parancsnoka, ez idő alatt olyan reformokat vezetett be, amelyek nagyban hozzájárultak ahhoz, hogy a CAP társadalmilag és katonailag is megbecsült szervezetté váljon. Minden államban létrehozott egy-egy CAP ezredet (wing-et), és a tagfelvételnél megtiltotta a nemi megkülönböztetést. Segítségével a háború évei alatt több, mint százezer polgári pilótát tudtak mozgósítani, akiknek egy része a hadseregben szolgálhatott, mint nem harci pilóta. Ez főleg teher- és csapatszállító repüléseket jelentett, de ilyen pilóták és személyzetek repülték a
gyáraktól a katonai egységekhez a harci repülőket is. Ezeken a repüléseken számtalan női személyzet is repült. Curry tábornok nyugállományba vonulása után sem pihent, és a colorado-i CAP ezred munkáját segítette. A háború után, 1946-ban Truman elnök 48 CAP ezredparancsnokot látott vendégül a kongresszusban a CAP tiszteletére rendezett nagyszabású vacsorán. Az elnök ekkor köszönte meg a civilek háborús erőfeszítéseit. A rendezvényen részt vett még több mint 50 tábornok a légierőtől. Hogy mi volt a menü, arról sajnos nem találtam információt. Még ebben az évben szabják meg a CAP jövőbeli feladatait. Ami viszont nagyon fontos, hogy kikötik: a CAP ezentúl semmiféle közvetlen katonai akcióban nem vehet részt. Tehát nincs több tengeralattjáró-bombázás, meg célvontatás. Noha a CAP nem katonai szervezet, vezetési struktúrája katonai hierarchiába rendeződik, tagjai egyenruhát hordanak, és katonai rendfokozatokat viselnek. A jelenlegi parancsnok Amy S. Courter vezérőrnagy (itt balra mosolyog). A CAP békeidős feladatait törvénybe iktatták, és három fő tevékenységet írtak elő: a polgári védelmi helyzetekben való felkészülést és részvételt, a pilóta- és egyéb repülési szakemberképzést, valamint a légierős előképzést, és a saját legénység kiképzését. Ez utóbbi a kadétprogram nevet viseli.
Polgári védelem Bár polgári védelemről beszélünk, ez a feladatkör ennél jóval többet takar. Ugyanis a CAP szorosan együttműködik más hivatalos szervekkel, például a kutató-mentő feladatoknál, de segít a katasztrófaelhárításban és a humanitárius segítségnyújtásban is. Az elmúlt években pedig ez a feladatkör kibővült az olyan, kifejezetten belbiztonsági feladatokkal is, mint például a kábítószer ellenes harc. Ezt oly szinten kezdték művelni, hogy külön kitüntetés is jár a CAP személyzetnek, ha ilyenben eredményesen részt vesznek. A CAP támogatja a Vöröskereszt munkáját, és sürgős szállításokat is végrehajt, főleg amikor vért vagy átültetésre váró szerveket kell célba juttatni, és erre nincs alkalmasabb megoldás. A hurrikánoktól sokat szenvedő államokban (például Florida, Mississipi, Luisiana) szinte rutinná vált a katasztrófák utáni mentés. Amikor az USAF pilótái a nem azonosított légtérsértők elfogását gyakorolja, akkor a CAP repülői és pilótái játszák el a rossz fiúk szerepét. Gyakori még a légierő személyeinek szállítása, de a légierő kérésére végeznek útvonalrepüléseket, és más ellenőrző repüléseket is. De nem csak a légierő kér segítséget: a Vám és Határrendészet, valamint az Egyesült Államok Erdészeti Szolgálata is. A határrendészeti feladatok érthető okból a mexikói határra korlátozódnak. A CAP repülői sokszor indulnak eltűnt, szerencsétlenül járt repülőgépek felkutatására, és a bajba jutottak kimentésére. Aki valami okból nem alkalmas a repülésre, de szeretne a CAP tagja lenni, az is lehetséges, sőt, testi fogyatékosoknak is találnak munkát. Sőt, még csak nem is kell amerikai állampolgárnak lenni. A lényeg, hogy az FBI átvilágításán mindenkinek át kell esnie. Aki nem a pilótaképzés miatt jelentkezik, azoknak fizikai, erőnléti követelmény sincs, csupán egy igen fontos szabály: az egyenruhába bele kell férni. A CAP tagjai szigorúan önkéntes alapon vállalnak szolgálatot a szabad idejükben, és ezért semmiféle fizetséget nem kapnak. Mi több, tagdíjat kötelesek fizetni, sőt, az egyenruhájukat is maguk veszik. Azért nem lehet mondani, hogy a CAP rosszul működne: országszerte 1.600 kisebb-nagyobb egységgel, és 56.000 aktív taggal rendelkezik. A CAP többféle géptípust használ: rendelkezik vitorlázóval a pilótaképzéshez és többféle motoros kisgéppel. A motoros gépek mindegyike egy hajtóműves, légcsavaros. Az állományt Cessna 172, Cessna 182, Cessna 206 és GA-8 Airvan gépek képezik. De ha van olyan CAP tag, akinek saját repülője van és azt a szolgálat részére felajánlja, akkor azt is szívesen veszik. És hogy van-e ilyen? Egész pontosan 4.300 CAP tag rendelkezik saját repülőgéppel, amit fel is ajánlott a szolgálatnak. Őrület. Amúgy 535 saját gépe van az őrjáratnak, ebből száz fel van szerelve olyan kamerákkal, amik a képet valós időben bárhová közvetíteni tudják. Így egy esetleges katasztrófa helyszínéről, vagy egy folyamatban lévő kutató-mentő repülés állásáról pontos képet kaphatnak az illetékesek. A parancsnokság az alabamai Montgomery város Maxwell-Gunter légibázison működik. Összességében a CAP egy rendkívül egyedülálló, valóban különleges szervezet. Sokban hasonlít a megboldogul MHSZ-re, de annál is többet nyújt. A járőrszolgálat a fiatalok felé nyitott, vonzó pályamodellt kínál. A CAP a civilek szemében egy hasznos szervezet, ami ráadásul nonprofit, és viszonylag kevés adófizetői pénzből elvan. A katonák sem nézik le a tagokat, hiszen a CAP egyik célja a fiatal növendékek légierős pályájának egyengetése. Így érthető, hogy az amerikai társadalom minden tagja megbecsüléssel és büszkeséggel tekint a Civil Légi Járőrszolgálat önzetlen és önkéntes tagjaira.