Háttéranyag a Budapesti Békéltető Testület 2015. február 13-i sajtótájékoztatójára

Hasonló dokumentumok
A Budapesti Békéltető Testület

Háttéranyag a Budapesti Békéltető Testület július 8-i sajtótájékoztatójára

BUDAPESTI BÉKÉLTETŐ TESTÜLET SZAKMAI BESZÁMOLÓ Készítette: Dr. Baranovszky György elnök

A évi költségvetési beszámoló szöveges indoklása. Összefoglaló

Összefoglaló a munka-és pihenőidő szabályainak. érvényesülése tárgyú célellenőrzés tapasztalatairól

BUDAPESTI BÉKÉLTETŐ TESTÜLET SZAKMAI BESZÁMOLÓ ELSŐ FÉLÉV

HÍRLEVÉL évi II. szám

Változó előírások, jobb védelem az interneten vásárlók részére mire ügyeljenek a fogyasztók?

A Budapesti Békéltető Testület. 2/2014. számú ajánlása. az üdülőhasználati jog értékesítése során tanúsítandó. körültekintő fogyasztói döntésekről

az Országos Fogyasztóvédelmi Egyesület Baranya Megyei Szervezetének évi tevékenységéről

I. Összegző megállapítások, következtetések és javaslatok II. Részletes megállapítások

BESZÁMOLÓ. A Fejér Megyei Kormányhivatal Szociális és Gyámhivatalának évi szociális igazgatási és intézményellenőrzési tevékenységéről

ÖSSZEFOGLALÓ JELENTÉS

Beszámoló a SOLVIT Központ működéséről (2009)

ÖSSZEFOGLALÓ JELENTÉS

h a t á r o z a t o t A Felügyelet a Bankkal szemben a fogyasztókkal szembeni tisztességtelen

Az Intercisa Lakásszövetkezet. Az Igazgatóság Beszámolója. a év zárszámadásáról, a évi pénzügyi tervekről

HAMISÍTÁS MAGYARORSZÁGON A hamisítással kapcsolatos lakossági attitűdök alakulása között

A Magyar Köztársaság nevében!

Az alapvető jogok biztosának Jelentése az AJB-8515/2012. számú ügyben

A munkaügyi ellenőrzés tapasztalatai (2015. I. félév)

9923 Jelentés a Munkaerőpiaci Alap működésének pénzügyigazdasági

J e g y z ő k ö n y v

HB EURO kár- és jogvédelem biztosítás. Terméktájékoztató és biztosítási feltételek

Társadalmi jellemzõk, Társadalmi jellemzõk, Központi Statisztikai Hivatal

I. Hatósági tevékenység

A legfontosabb tudnivalók a békéltető testületek eljárásáról

h a t á r o z a t o t hozom:

Középpontban az adatok 1. jelentés A romák EU-MIDIS. Az Európai Unió Alapjogi Ügynöksége (FRA)

Gyakori kérdések és. válaszok. az internetes vásárlás. témaköréből

JELENTÉS. a Magyar Honvédség jóléti jellegű beruházásainak. pénzügyi-gazdasági ellenőrzéséről

1051 Budapest, Nádor u Budapest, Pf. 40.Telefon: Fax: ÁLLÁSFOGLALÁSA

EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA Központi Ügyfélszolgálati Iroda J E L E N T É S

Tájékoztatás a Felügyelet II. féléves panaszhasznosulási jelentéséről

Vasszécseny, Tanakajd, Csempeszkopács Községek Képviselő-testületeinek január 15-én megtartott együttes üléséről

2008. április, II. évfolyam 3. szám INTERJÚ HR CSEMEGÉK. belülrôl

ELŐTERJESZTÉS. Dombóvár Város Önkormányzata Képviselőtestületének december 16-i és december 20-i ülésszakára

Szakmai beszámoló és elemzés a békéltető testületek évi tevékenységéről

Fogyasztóvédelemért Felelős Helyettes Államtitkárság hírlevele 51/2015

h a t á r o z a t o t

VERSENYTANÁCS Budapest, Alkotmány u Fax:

Késedelmes fizetés a magyar vállalkozások körében

Újdonságnak számított az is, hogy az iskolák a osztályokban szakmatanulásra

Havas Gábor - Liskó Ilona. Szegregáció a roma tanulók általános iskolai oktatásában. Kutatási zárótanulmány, 2004 (Összegzés)

303 Jelentés az állami forgóalap pénzszükségletét (a központi költségvetés hiányát) finanszírozó értékpapír kibocsátás ellenőrzéséről

Nádas Kitti: Mint az anyai szeretet

Oktatási és Kulturális Miniszter Igazságügyi és Rendészeti Miniszter

Egyesületi élet. Tisztújítás után az MKE Komárom- Esztergom Megyei Szervezete. V. évfolyam. 3. szám március.

J e g y z ő k ö n y v

í t é l e t e t : Indokolás A bíróság a peradatok, így különösen a csatolt közigazgatási iratok tartalma alapján a következő tényállást

SAJTÓSZABADSÁG-INDEX 2012 AZ ÚJSÁGÍRÓK, A MÉDIAVÁLLALKOZÁSOK ÉS A KÖZÖNSÉG VÉLEMÉNYE A SAJTÓSZABADSÁG HELYZETÉRŐL. Vezetői összefoglaló

MUNKAANYAG. Longáné Láng Katalin. A jótállással, szavatossággal kapcsolatos fogyasztói reklamációk intézése. A követelménymodul megnevezése:

A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN!

Időközi vezetőségi beszámoló I. negyedév május 19.

SEK Budapest Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium

A Gazdasági Versenyhivatal munkájának ismertsége, megítélése, valamint a Versenytörvényről alkotott vélemények a lakosság körében

H A T Á R O Z A T ,- Ft, azaz egymillió-háromszázezer forint összegű bírság megfizetésére kötelezi.

Az Áldozatsegítő Szolgálat Missziója

Javaslat A TANÁCS VÉGREHAJTÁSI RENDELETE

Fogyasztóként meggondolhatjuk magunkat és visszaléphetünk a vásárlástól az interneten rendelt termék átvétele után?

Rigth the deduct. The role of the judgments of the Court of Justice of the European in the application of the hungarian Law on VAT.

FÉLÚTON ALAPÍTVÁNY évi SZAKMAI BESZÁMOLÓJA

Valóban csapda? A hagyományostól eltérõ értékesítési módszerek. Kiadja: Fogyasztói és Betegjogi Érdekvédelmi Szövetség (

AZ ALTMARK-ÍTÉLET NEGYEDIK FELTÉTELÉNEK TELJESÜLÉSE AZ EURÓPAI BIZOTTSÁG GYAKORLATÁNAK TÜKRÉBEN

ELŐTERJESZTÉS. Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének január 25-i ülésére

Munkaügyi hírlevél. 1. Általános tapasztalatok

ÉRTÉKELÉS a villamosipari engedélyesekhez beérkezett fogyasztói reklamációk és panaszok alakulásáról 2004

EGYENLŐ BÁNÁSMÓD HATÓSÁG Elnök

EGYENLŐ BÁNÁSMÓD HATÓSÁG Elnök

1. Bevezetés. 2. A Szolgáltató. 3. A honlapon folytatott tevékenység. 4. Felhasználási feltételek Felelősség

Ügyiratszám: TA/6333-4/2011

ÖSSZEFOGLALÓ JELENTÉS a korrupciós bűncselekményekkel érintett büntetőügyek vizsgálatáról

H Í R L E V É L JÚLIUS / AUGUSZTUS

BESZÁMOLÓ AZ IGAZSÁGÜGYI HIVATAL JOGI SEGÍTSÉGNYÚJTÓ SZOLGÁLAT ÉVI TEVÉKENYSÉGÉRŐL

A REJTETT GAZDASÁG KITERJEDÉSE 1997-BEN*

A NEMZETI MÉDIA- ÉS HÍRKÖZLÉSI HATÓSÁG MÉDIATANÁCSÁNAK. 778/2012. (IV.25.) sz. HATÁROZATA

1. Bevezetés. 2. A Szolgáltató

Az alapvető jogok biztosának Jelentése Az AJB-816/2014. számú ügyben

391 Jelentés a helyi önkormányzatok évi normatív állami hozzájárulása igénybevételének és elszámolásának ellenőrzési tapasztalatairól

Fogyasztóvédő Alapítvány Heti sajtószemle hét

h a t á r o z a t o t

Szentes Város Polgármesterétől 6600 Szentes, Kossuth tér 6. U /2008. Lencséné Szalontai Mária tel.:

9806 Jelentés a Magyar Rádió Közalapítvány és - kapcsolódó ellenőrzésként - a Magyar Rádió Részvénytársaság gazdálkodásának ellenőrzéséről

ÖSSZEFOGLALÓ JELENTÉS

Üzleti jelentés az OTP Önkéntes Kiegészítő Nyugdíjpénztár december 31-i éves beszámolójához

VII-B-004/761-4 /2013

Általános szerződési feltételek

AJÁNLÁST. A Pénzügyi Békéltető Testület döntését az MNB tv ának b) pontja, a, valamint ának (1) bekezdése alapján hozta meg.

ÖSSZEFOGLALÓ JELENTÉS

A családi háttér és az iskolai utak eltérései

Beszámoló. a Kazincbarcikai Polgármesteri Hivatal évi tevékenységéről

jegyzője polgármestere ELŐTERJESZTÉS

A munkaügyi ellenőrzés tapasztalatai (2015. III. negyedév)

Legénytoll a láthatáron II.

A Pécsi Tudományegyetem Pécsi Diplomások Köre szabályzata

ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK

A évi integritásfelmérések céljai, módszertana és eredményei

Kiterjesztett garancia háztartási gépekre vonatkozó különös biztosítási feltételek

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Ábrahámhegy Község Önkormányzata Képviselő-testületének június 27 i nyilvános ülésén.

NEGYEDÉVES MUNKAERŐ-GAZDÁLKODÁSI FELMÉRÉS ~ Borsod-Abaúj-Zemplén Megye IV. negyedév

Átírás:

Háttéranyag a Budapesti Békéltető Testület 2015. február 13-i sajtótájékoztatójára A Budapesti Békéltető Testület 2014-es éve Értékelés, tapasztalatok Majdnem négyezer beérkezett és 3720 lezárt ügy, mintegy ötezer tanácsadás, több mint 80 %-ban teljesített ajánlások, növekvő együttműködési hajlandóság a cégek részéről ez a Budapesti Békéltető Testület 2014. évi működésének mérlege. A békéltető testületi eljárás legfőbb célja az, hogy a fogyasztó és vállalkozás közötti vita ingyenesen és gyorsan rendeződjön. Az említett eredményekhez több dolog is nélkülözhetetlen volt. Régóta jeleztük már a jogalkotó felé azt a problémát, hogy a kérelmezőt bizonyos feltételek korlátozták abban, melyik békéltető testületnél indíthat eljárást. Ennek köszönhetően 2014. január 13-tól már a fogyasztó lakóhelyére tekintet nélkül bármelyik testület eljárhat. Ezzel a lehetőséggel éltek is: számtalan vidéki kérelmező fordult a Testülethez azzal az igénnyel, hogy vitás ügyében kíséreljen meg egyezséget létrehozni. A tapasztalatok szerint a felek igen gyakran megegyeztek egymással a Budapesti Békéltető Testülethez való fordulás eredményeképpen. Együttműködőbb cégek mindkét fél megelégedésére lezárt ügyek Természetesen ahhoz, hogy ez sikerüljön, szükség volt a vállalkozások együttműködési hajlandóságának javítására. Erre jó alapot szolgáltatott az a törvénymódosítás, amely hatósági eljárás indítását helyezte kilátásba a válaszirat-küldési kötelezettséget megsértő vállalkozásokkal szemben. A jelek szerint tartottak ettől, és ennek köszönhetően mindössze száz alatti azon cégek száma, amelyeknél értesítenie kellett a Budapesti Békéltető Testületnek a fogyasztóvédelmi felügyelőséget. A legtöbb esetben mindkét fél megelégedésére rendeződött a vitás ügy. Önkormányzatokkal- vállalkozásokkal való kapcsolatfelvétel Az évek óta vezetett kérdőíves felmérésünk eredményei viszont nem változtak, és bár az adatok nem reprezentatívak, mégis: a válaszoló fogyasztók több mint háromnegyede - a vállalkozások esetében ez az arány alacsonyabb - nyilatkozott úgy, hogy korábban nem tudott a békéltető testületekről. Ezért a Budapesti Békéltető Testület tavaly fokozottan figyelt arra, hogy minél ismertebb legyen. Harmincnál több olyan céggel vettük fel közvetlenül a kapcsolatot, melyek a békéltető testületekkel kapcsolatot tartó fogyasztóvédelmi referens foglalkoztatására kötelesek. Továbbá a fővárosban jó néhány kerületi városházán fogadjuk havonta, kihelyezett tanácsadáson a fogyasztóvédelmi segítséget kérő érdeklődőket. Kereskedelmi ügyek tipikus a fogyasztói jogok félreértelmezése Ami a tipikus vitákat illeti, a kereskedelemmel összefüggő ügyek hátterében változatlanul a fogyasztói jogok félreértelmezése áll. Így történt például annak a fogyasztónak az esetében,

akinek 80.000 Ft-ért megvásárolt mobiltelefonjában a szerviz a folyadék-indikátor elszíneződését tapasztalta, és emiatt a forgalmazó automatikusan elutasította a jótállási igényét. A készülékhez kapott jótállási jegy szerint ugyanis a jótállás nem vonatkozott arra az esetre, ha a telefon folyadékkal való érintkezés miatt hibásodott meg. Azonban ekkor is be kellett volna bizonyítania a kereskedőnek az egyéves kötelező jótállás alapján, hogy a mobilt folyadék érte a vásárlást követően és ennek következtében ment tönkre. A másik legfőbb konfliktus forrás a kicserélésre-vételár visszatérítésre irányuló panaszok elutasítása akkor, amikor a terméket már több alkalommal beadta a fogyasztó javításra, de az továbbra sem működik megfelelően. Ez többször előfordult nem csak a laptopok, táblagépek, asztali számítógépek, hanem például más műszaki cikkek esetében is. A cipős ügyeknél pedig hiába a neves gyártó és a több tízezer forintos vételár, ennek ellenére az adott lábbeli már akár néhány héttel a használatot követően tönkremegy, szétszakad, talpa kilyukad vagy éppen elválik. Termékbemutatók újabb és újabb trükkök a fogyasztók megtévesztésére A termékbemutatókkal továbbra is sok gond van. Előfordult, hogy az egészségügyi vizsgálatot követően harminc-negyven oldalas papírhalmazt adtak át a fogyasztónak aláírásra, és ezek közé bújtatták az adásvételi szerződést is. Ugyancsak egy szűrővizsgálat kapcsán nyilatkozott úgy a fogyasztó, hogy arról tájékoztatták, csontozatának nyolcvan százaléka elmeszesedett, ezért végzetes következménnyel járna, ha nem használná a körülbelül negyedmillió forintos gyógyhatású lámpát és gyógymatracot. Elektronikus hírközlés aláírt, el nem olvasott szerződések Az elektronikus hírközlési szolgáltatásoknál a fogyasztók sokszor aláírás előtt még mindig nem olvassák el a megkötendő szerződéseket, nem ismerik a szolgáltató szerződési feltételeit. Ez a mulasztás a gyakorlatban általában annak számlájára írható, hogy a dokumentumok igen nagy terjedelműek, sokszor akár száz oldalnál is hosszabbak. Így aztán átolvasásuk nehézséget okoz a fogyasztóknak, a legtöbb vita ebből fakad. Parkolási ügyek a fogyasztóknak kedvezett az előírások változása A fővárosban parkoló fogyasztók számára változatlanul problémát jelentett az átparkolás esete. A legtöbb panasz arról szólt, hogy hiába rendelkezett a hozzá legközelebb eső parkolóautomatából váltott, érvényes jeggyel az autós, mégis pótdíjat szabtak ki rá azért, mert az automata a parkolás helyszínétől eltérő díjövezetre volt érvényes. E problémára a Budapesti Békéltető Testület több alkalommal felhívta a figyelmet, amelynek köszönhetően a Fővárosi Közgyűlés már módosította az előírásokat. Közüzemi szolgáltatók akár egy hatóság Rendszeresen visszatérő gond volt bizonyos közüzemi szolgáltatók azon gyakorlata, amikor is kvázi hatósági magatartást tanúsítva akár több százezer forintos kötbérfizetésre szólítják fel a fogyasztókat, és szabálytalan vételezésre hivatkoznak. A kérelmet benyújtók persze vitatják, hogy valóban hozzányúltak az órához. Fontos tudni: minden esetben a közüzemi szolgáltatónak kell bizonyítania azt, hogy a szabálytalan vételezés valóban megtörtént.

Építőipari ügyek nagyobb körültekintés szükséges! Az építőiparral kapcsolatos ügyekben a legtöbb vitát a körültekintő magatartás hiánya okozta a szerződés aláírásakor. Így megtörtént, hogy egy - a kérelmező lépcsőházában azelőtt sosem látott - üzletkötő tűnt fel, aki a közös képviselőre hivatkozással kínált nyílászáró-cserét, majd azt el sem végezte, ugyanakkor már előre, a szokásosnál nagyobb mértékű foglalót kért el a fogyasztótól. Később persze a közös képviselőnél történt tudakozódás során kiderült, hogy szó sem volt a hivatkozott társasházi megrendelésről. Utazási ügyek magas részvételi díj, elrontott üdülési élmények Az utazási szerződésekkel összefüggésben rendszerint amiatt nyújtottak be kérelmet, mivel az utazási vállalkozás hibásan teljesítette a szerződést. Ezen ügyek tapasztalata az, hogy a fogyasztó a nyújtott szolgáltatásokért cserébe fizetett magas részvételi díjtól sem remélheti azt, utazása felhőtlen lesz. Többször merült fel kifogásként a fogyasztói beadványokban a megfelelő tájékoztatás hiánya is. Így például a szabadon választható (fakultatív) programok árát sokszor csak az utazási célt elérve közlik, amelyhez gyakorta kapcsolódnak a szálláshely hiányosságai. Összegezve: jól látszik, hogy feladatunk akadt bőven. Természetesen 2015-ben is arra törekszünk, hogy a fogyasztók és vállalkozások közötti vitás ügyeket mindkét fél kölcsönös megelégedésére zárjuk le. Ehhez azonban minden esetben szükséges a fogyasztók és a vállalkozások együttműködése, ha kell a baráti hang megtalálása. A Budapesti Békéltető Testület 2014. évi tevékenységét bemutató számadatok az 1. számú mellékletben elhelyezésre került táblázatokban találhatóak meg, míg a 2. számú mellékletben példákat mutatunk be a Testület előtti ügyekből. Budapest, 2015. február 12. Dr. Baranovszky György elnök Budapesti Békéltető Testület Mellékletek: 1. sz. melléklet A Budapesti Békéltető Testület 2014. évi tevékenysége számokban 2. sz. melléklet Példák a Testület előtt lévő 2014-es ügyekből

1. számú melléklet - A Budapesti Békéltető Testület 2014. évi tevékenysége számokban Ajánlások teljesítése 2014-ben (%-os megoszlás) 13,83% Teljesített ajánlások száma * Nem teljesített ajánlások száma ** 86,17% *A fogyasztói visszajelzések és vélelem alapján teljesítettek **A fogyasztói visszajelzések alapján nem teljesítettek

2. számú melléklet - Példák a Testület előtt lévő 2014-es ügyekből A 2014. évi tapasztalatok azt mutatják, nőtt a Budapesti Békéltető Testülettel együttműködő vállalkozások aránya, egyúttal 2013-hoz képest sokkal nagyobb számban élnek az eljárás során az egyezségi ajánlat megtételének lehetőségével. 1. Ez történt például abban az elektronikus hírközlési szolgáltatással kapcsolatos ügyben, amelyben a fogyasztó már meglévő előfizetéseihez vásárolt újabb előfizetéseket és készülékeket, és azokhoz elektronikus számlázást kért annak kényelmes volta miatt. Azonban adminisztrációs okok miatt a szolgáltató elmulasztotta a számlához tartozó ügyfélbiztonsági kódot módosítani. Ugyanakkor a fogyasztó a céget, amelynek nevében szerződést kötött csak nemrég vásárolta meg és nem is állt rendelkezésére a korábbi kód, így nem tudott belépni a vonatkozó elektronikus felületre sem, ahol rendezhette volna a számlát. Ezt követően a szolgáltató egyezségi ajánlattal élt az eljárásban és vállalta, hogy a hívószámokhoz tartozó előfizetések kapcsán egy számlázási ciklus erejéig 100 %-os havidíjkedvezményt biztosít a fogyasztónak, aki ezt el is fogadta. 2. Az is gyakori, hogy például útdíj tartozással, parkolási bírsággal összefüggő ügyben kerül sor egyezség létrehozatalára. Így az egyik kapcsolódó esetben a fogyasztó összesen kilenc alkalommal vásárolt havi autópálya-matricát, viszont tévedésből ezek során egyszer sem a megfelelő díjkategóriát választotta ki. Ezt követően 468.450 Ft megfizetéséről kapott fizetési felszólítást, amelyet a közút üzemeltetője szabott ki rá. Ezt először vitatta, ugyanakkor később a felek megegyeztek az eljárásban és a fogyasztó elfogadta az egyezségi ajánlatot, miszerint a vállalkozás eltekint a félmillió forintos alappótdíjat jócskán meghaladó és emelt összegű pótdíj megfizetésétől. 3. Ezzel volt hasonlatos szintén az az ügy, amikor is a mikrovállalkozás fogyasztó a fővárosban parkolt és hiába rendelkezett érvényes parkolójeggyel, azt csak - az akkor érvényben lévő előírás szerinti - öt napos türelmi idő leteltét követően mutatta be a parkolási cég részére, és ekkor már a parkolási pótdíj összege 18.040 Ft-ra emelkedett. A parkolás üzemeltető a Budapesti Békéltető Testület eljárásában alávetési nyilatkozatot tett, de az eljárás kezdetén egyezségi ajánlattal is élt: e szerint pedig vállalta, hogy méltányosságból csökkenti a fogyasztóval szembeni követelését akkor, ha ezt a mérsékelt összeget a fogyasztó befizeti a meghallgatás dátumát követő tizenöt napon belül. Az egyezségi ajánlatot a kérelmező elfogadta, így az ügyet a Testület mindkét fél megelégedésére, egyezséggel zárta le. 4. A Budapesti Békéltető Testület eljárásának köszönhetően egyeztek meg a felek abban az eljárásban, amikor a kis családi vállalkozást telefonon kereste meg egy cég képviselője és ingyenesen igénybe vehető internetes kereső-optimalizálás lehetőségét ajánlotta fel. Ezt követően egy ingyenes tájékoztató anyag postázásában állapodtak meg a felek. Ugyanakkor a mikrovállalkozás cég képviselője ennek átvételekor a futár által átadott iratokat át sem futotta és elolvasás nélkül írta alá ezek között azonban szerepelt egy megbízási szerződés is, amelyből nem kapott persze másolatot. Ezt követően pedig már csak az eredetileg ingyenes szolgáltatást kínáló vállalkozás által kiállításra került fizetési felszólítással szembesült. Reklamációját elutasították és szóba sem álltak vele, később viszont a Testület eljárásának köszönhetően a felek megegyeztek és egymással elszámoltak.